Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Továbbképző Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020. tanévre.

Hasonló dokumentumok
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017. tanévre Budapest

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a tanévre Budapest

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016. tanévre Budapest

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön.

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ. szakirányú továbbképzési szak

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak.

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ. szakirányú továbbképzési szak

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

2016. évi határozatok kivonata

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai

Műszaki menedzser alapszak

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

A Kari Tanács június 30-i ülésének határozatai

A Kari Tanács december hó 20. napján megtartott ülésének határozatai

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A Kari Tanács június hó 25. napján megtartott ülésének határozatai

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

BŰNÜGYI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

I. A KÉPZÉS TARTALMA

2018. szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

2018. szeptember 3. - december 15.

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

2018. augusztus 21., kedd

Online marketing szakirányú továbbképzési szak

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

A Kari Tanács december 15-i ülésének határozatai

Átírás:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Továbbképző Intézet TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre 2019 Budapest

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar DEÁK FERENC TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. Telefon: 429-7200/224 E-mail: deak@jak.ppke.hu Intézményi azonosító: FI 79633 www.jak.ppke.hu/deak

BEVEZETŐ Napjainkban egyre nagyobb az igény speciális szakmai ismeretekkel rendelkező, egy-egy kiemelt területre szakosodo jogász vagy igazgatási szakember iránt. Ennek a piaci elvárásnak igyekszik megfelelni a Deák Ferenc Továbbképző Intézet, mely 2000 óta szervezi a diplomával rendelkező, továbbtanulni vagy szakosodni vágyók szakirányú továbbképzését. Kínálatunk évről-évre bővül, a már sikerrel futó képzéseink melle az elmúlt évben elindíto uk a Gazdasági jogi szakjogász és a Pénzügyi jogi szakjogász képzésünket, 2019 szeptemberétől pedig meghirdetjük a Kártérítési szakjogász és -terveink szerint- a Közlekedési és közlekedésügyi szakjogász, valamint a Kiberbűnözés, korrupció és pénzmosás elleni szakjogász képzést is. A piac igényeinek azonban másképpen is meg kell felelnünk. Folyamatosan növekszik azoknak az alapvetően nem jogi végze séget igénylő munkaköröknek, foglalkozásoknak a száma, amelyek alapszintű jogi ismeretek megszerzését feltételezik. Ezért nyújtunk egyre többfajta képzést nem jogász végze ségű diplomás szakemberek számára is, útjára indítottuk a Jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser képzést, és évről-évre sikerrel fut a Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens képzésünk. Büszkék vagyunk az elmúlt években kialakult szakmai kapcsolatrendszerünkre: az Intézet védjegyévé váltak azok a hallgatói és oktatói közösségünket jellemző szakmai, sokszor bará kapcsolatok, amelyek a megszerze szaktudáson túl is segí k a nálunk végze hallgatókat pályafutásuk során. A Kar, így a Deák Ferenc Továbbképző Intézet is folyamatosan törekszik arra, hogy világnéze elköteleze ségéből fakadóan anélkül, hogy meggyőződését bármilyen formában ráerőltetné az oktatókra vagy a hallgatókra képzésein az igazságról alkoto felfogásán és értékrendjén keresztül szemlélje a jog fejlődését, a jogintézmények működését, a gazdasági és a társadalmi viszonyok egyes területeinek szabályozását, ebben a szellemben reflektáljon rájuk és oktassa őket. Így tesz eleget a társadalom azon elvárásának, hogy az Egyetem olyan szakembereket képezzen, akiknek munkája által a jog nem csupán a társadalom kiszolgálójává válik, hanem a közjó értékét hordozó eszköz is lesz. 2019. március dr. Szalai Márta intézetvezető

Oklevélátadó ünnepség a Díszteremben

TARTALOM Általános tudnivalók 6 Ösztöndíjak, kedvezmények 9 Szakirányú továbbképzések jogászoknak Agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász 12 Angol jogi szakfordító szakjogász 14 European Law (Európa-jogi szakjogász, angol nyelven) 16 Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza 18 Gazdasági büntetőjogi szakjogász 20 Gazdasági jogi szakjogász ÚJ! 22 Ingatlanforgalmi szakjogász 24 Kártérítési szakjogász ÚJ! 26 Kíberbűnözés, korrupció és pénzmosás elleni szakjogász ÚJ! 28 Környezetvédelmi szakjogász 30 Közbeszerzési szakjogász 32 Közlekedési és közlekedésigazgatási szakjogász ÚJ! 34 Közszolgála szabályozási és kodifikációs szakjogász 36 Kriminalisz kai szakjogász 38 Médiajogi szakjogász 40 Pénzügyi jogi szakjogász ÚJ! 42 Sportjogi szakjogász 44 Társasági jogi és cégjogi szakjogász 46 Tőkepiaci és bank szakjogász 48 Versenyjogi szakjogász 50 Jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamok 52 Szakirányú továbbképzések nem jogász végze ségűek számára Agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember 56 Angol jogi szakfordító 58 Jogi szakokleveles gazdasági szakember 60 Jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember 62 Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens 64 Jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser 66 Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember 68 Jogi szakokleveles sportszakember 70 Kriminalisz kai szakokleveles rendvédelmi szakember 72 Karrier Iroda 76 Szaknyelvi képzések 78 Öregdiák (alumni) program 80 Intézetünk oktatói 82 Munkatársaink 95

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS JOGSZABÁLYI KERETEI A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézete a nemze felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. tv., (továbbiakban N v.) és a nemze felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm. rendelet 21/A, 21/C és 21/D paragrafusai alapján, valamint az Oktatási Hivatal által a képzések regisztrációjakor kiado határozatoknak megfelelően hirde meg a jogászoknak és más felsőfokú végze séggel rendelkezőknek szóló szakirányú továbbképzéseit. A posztgraduális képzések elmélyí k az alapképzésen szerze szakmai tudást, továbbfejlesz k azt speciális szakjogi ismeretek irányába, illetve kiterjesz k az alapképzésben nem szereplő interdiszciplináris területekre, lehetővé téve a szakosodást. A nem jogi végze séggel rendelkezők számára meghirdete jogi szakokleveles képzésekre történő jelentkezés esetén a bemene követelményeket tartalmazó 139/2015. (VI. 9.) Kormányrendelet mellékletei az irányadók. A JELENTKEZÉS MÓDJA A 2019/2020-as tanévben a szakirányú továbbképzési szakokra, a szakvizsga-felkészítő tanfolyamokra és az egyéb, ese képzési programjainkra elektronikus formában lehet jelentkezni. Részletek és jelentkezési lap a www.jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/erdeklodoknek/jelentkezesi-tudnivalok címen érhető el. A jelentkezés elfogadásáról, a beiratkozás időpontjáról, az első foglalkozás helyszínéről, valamint a költségtérítés befizetésének módjáról a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐK 2019. július 26., ill. 2019. december 13. Mivel meghirdete szakjainkat csak megfelelő létszámú jelentkező esetén indítjuk, fontos, hogy részvételi szándékát időben jelezze. HALLGATÓI ÜGYFÉLFOGADÁS hé őtől csütörtökig: 9-12 és 14-16 óráig pénteken: 9-12 és 13-15 óráig Honlapunkról (www.jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet) tájékozódhat az egyes képzésekkel kapcsolatos valamennyi kérdésről (befizetések módja, beiratkozás, tanrend, határidők, stb.). Kérjük, hogy a képzéssel kapcsolatos tudnivalók megismerése érdekében először mindig a honlapunkat keresse fel, illetve kérdéseivel e-mailben forduljon hozzánk. 6

A KÉPZÉS RENDJE Képzéseinket levelező tagozaton hirdetjük. Kezdete: az őszi ben általában szeptember közepén, a tavaszi ben pedig általában február közepén kezdődnek a továbbképzések. A meghirdete képzéseket csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. Tartama: a levelező tagozatos szakirányú továbbképzések időtartama ke ő, három vagy négy képzési, szemeszterenként minimum 40 tanóra (a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor). Intenzitása: havi két-három alkalom, napi 6, esetenként 8 tanóra (általában 14-19 vagy 12-19 óráig). AZ OKTATÁS HELYSZÍNE Az oktatás saját tantermekben (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.), kivételes esetben kihelyeze helyszíneken folyik. TANREND A szak tanrendje ad tájékoztatást az egyes szakképzések tantárgyairól, a vizsgakövetelményekről és a megszerezhető kreditpontokról. A HALLGATÓK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A szakirányú továbbképzésekre és hallgatóikra az N v. rendelkezései, valamint az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (TVSZ) szabályai (www.jak.ppke.hu/hallgatoinknak/ szabalyzatok-mintatantervek) az irányadóak. A képzés az egyetemi levelező tagozatos képzéshez igazodik, így a hallgatók levelező diákigazolványra jogosultak. A PPKE JÁK az Intézet új hallgatóival beiratkozáskor hallgatói/képzési szerződést köt. AZ ISMERETEK ELLENŐRZÉSI RENDSZERE Az ellenőrzési rendszer az aláírások, a beszámolók és a kollokviumok teljesítéséből, a szakdolgozat elkészítéséből és a záróvizsgából tevődik össze. A záróvizsgára bocsátás feltétele: elektronikus leckekönyvi bejegyzéssel igazolt tanulmányi köteleze ségek, tantárgyi vizsgák sikeres teljesítése, az abszolutórium megszerzése, valamint a választo konzulens által elbírált szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozat: jogász végze ségű hallgatók esetén a képzés anyagából választo olyan szakmai feladat megoldása (minimum 2 szerzői ív, azaz 80.000 karakter terjedelemben), amellyel a hallgató bizonyítja, hogy tájékozo a választo jogi téma szakirodalmában és jogalkalmazási gyakorlatában, önállóan képes a tanult ismeretanyag feldolgozására és alkotó alkalmazására. Nem jogász végze ségű hallgatók esetében a szakdolgozat minimális terjedelme 1,5 szerzői ív (kb. 60.000 karakter). A szakdolgozat ebben az esetben tudományos igényű feldolgozás helye lehet az ado jogterületen való alapvető jártasság megszerzésének bizonyítására alkalmas, elsősorban gyakorla jogi ismeretekről szóló értekezés is. 7

A szakdolgoza rás tartalmi és formai követelményeit a TVSZ 1. számú kari melléklete tartalmazza: www.jak.ppke.hu/hallgatoinknak/szabalyzatok-mintatantervek A záróvizsga a szakdolgozat megvédéséből és a tanrendben megjelölt záróvizsga-tárgyakból te szóbeli (Angol jogi szakfordító szakjogász és Angol jogi szakfordító képzések esetén szóbeli és írásbeli) vizsgából áll. OKLEVÉL A szakirányú továbbképzés szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A szakirányú továbbképzésen nyert oklevél mindenekelő a szakosító képzésre utaló cím használatára jogosít (pl. Európa-jogi szakjogász vagy környezetvédelmi szakjogász). Az N v. 52. (6) bekezdése szerin, mesterfokozatot eredményező jogászképzésre épülő szakirányú továbbképzésben szerze oklevél a Legum Magister vagy Master of Laws (rövidítve: LL. M.) cím viselésére jogosít. A kiado oklevél az iskolai végze ség szintjében (pl. főiskolai, BA, MA) nem jelent változást. A munkáltató alkalmazási, foglalkozási, előmeneteli feltételként előírhatja, vagy más módon elismerhe és támogathatja a szakirányú oklevél megszerzését. A nem jogász végze séggel megszerze szakosító oklevél nem jogosít a kizárólag állam- és jogtudományi oklevélhez kötö munkakör betöltésére, önálló jogászi tevékenység folytatására. Az idegen nyelven elvégze képzéseken megszerze diploma a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően nyelvvizsgával egyenértékű. (Az angol nyelvű Európa-jogi szakjogász, valamint az Uniós perjogi szakjogász képzésen szerze oklevél államilag elismert egynyelvű, komplex pusú felsőfokú angol nyelvvizsgának, az angol jogi szakfordító szakjogász és angol jogi szakfordító oklevelek államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex pusú felsőfokú angol nyelvvizsgával egyenértékűek.) KÉPZÉSI DÍJ A képzéseken a részvétel önköltséges. Az önköltség (tandíj) összegét a Kar évente állapítja meg. A képzés díja nem tartalmazza a tankönyvek és jegyzetek árát. A befizete önköltségről hallgatóink által határidőben benyújto számlázási adatok alapján az Egyetem számlát állít ki. Az Intézet képzései közül a szakirányú továbbképzések tárgyi adómentes körbe tartoznak, az önköltség összege általános forgalmi adót nem tartalmaz. TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A költségtérítési és önköltségi díjakat, a szolgáltatási díjakat (pl. késedelmi díjak) és a pénzügyi tranzakciók szabályozását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Hallgatói térítési és ju atási szabályzata és annak melléklete tartalmazza. A szabályzat elérhető a www.jak.ppke.hu internetes oldalon. 8

ÖSZTÖNDÍJAK A Kar különböző ente dékáni határozatban megállapíto ösztöndíj-lehetőségeket kínál hallgatóinak. A 2019/2020-as akadémiai évben induló szakirányú továbbképzési szakra beiratkozo hallgatók ösztöndíj-lehetőségei a következők: I. Pázmány Öregdiák Ösztöndíj II. Családbarát Ösztöndíj a) Pályakezdő Családi Ösztöndíj b) Kisgyermekes Ösztöndíj c) Nagycsaládos Posztgraduális Ösztöndíj III. Kreditkompenzációs Ösztöndíj AZ IGÉNYLÉS MÓDJA ÉS IDEJE Ösztöndíjkérelem az erre a célra rendszeresíte formanyomtatványon adható be a hallgató mintatanterve szerin utolsó ben. Az ösztöndíjakról részletesen a www.jak.ppke.hu/ deak-ferenc-intezet/erdeklodoknek/osztondijak-kedvezmenyek oldalon olvashat. KEDVEZMÉNYEK I. Szakjogász szakvizsgázó kedvezmény: a 2019/2020-as akadémiai évben induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók térítésmentesen beiratkozhatnak egy tetszőlegesen kiválaszto szakvizsga felkészítőre az első képzési ükben vagy az azt követő naptári ben. II. Szaknyelvi kedvezmény: a 2019/2020-as akadémiai évben induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók 10% kedvezménnyel beiratkozhatnak egy szaknyelvi kurzusra valamelyik képzési ükben. A kedvezmény a Profex nyelvvizsga díjakra nem vonatkozik. III. A PPKE JÁK volt hallgatóinak a Jogi szakvizsga-felkészítő tanfolyam költségtérítési díjából 10% kedvezményt biztosítunk. FIGYELEM! Az ösztöndíjak/kedvezmények nem vonhatók össze! Részletes információk és a benyújtáshoz szükséges formanyomatványok a honlapon találhatók: www.jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/erdeklodoknek/osztondijak-kedvezmenyek 9

D A Diákhitel Zrt. és az Egyetem közö létrejö szerződés értelmében önköltséges, illetve állami részösztöndíjas posztgraduális szakos hallgatóinknak is lehetősége van arra, hogy önköltség befizetési köteleze ségüket engedményezési eljárás segítségével teljesítsék. A hallgatói hitel engedményezésére azok az ak v státuszú hallgatók jogosultak, akiknek a Diákhitel Zrt.-vel érvényes, kötö felhasználású diákhitel (DH2) szerződésük van. További információ: www.ppke.hu/hallgatoinknak/diakhitel Könyvtárban 10

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK, JOGI SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK

AGRÁRJOGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja agrárjogi és vidékfejlesztési igazgatási és jogi tudásanyag elsajá tása. A képzés komplexitásában mind a horizontális, mind pedig az egyes szakterületek részletes, a hazai és közösségi jogi ismereteinek elsajá tásához nyújt segítséget. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Schle András 12

TANREND tárgyak oktatók I. II. Az EU közös agrárpoli kájának döntéshozatali rendje dr. Nagy Zoltán 10 B - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás struktúrája dr. Mikó Zoltán 14 KZ - Az agrárjog alkotmányos összefüggései Dr. Gerencsér Balázs 6 A - Az EU vidékfejlesztési poli kája, pénzügyi és intézményi rendje dr. Nyujtó Ferenc 14 KZ - Az EU termékpálya rendtartásai, pénzügyi, intézményi, informa kai rendje Dr. Rieger László 16 K - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás sajátos eljárási szabályai dr. Forrai-Nagy Enikő, dr. Mikó Zoltán - 10 K Az ingatlanokkal kapcsolatos állami és önkormányza nyilvántartások dr. Mikó Zoltán - 6 A Az élelmiszerlánc-biztonság rendje, az élelmiszer és a bor eredetvédelme dr. Nyitrai Zoltán Balázs - 14 KZ Birtokpoli ka, agrárszerződések, jogviták rendezése dr. Király Gábor András - 12 K Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer alapfogalmai dr. Mikó Zoltán - 10 KZ Mezőgazdasági vagyonvédelem, szabálysértések Dr. Gerencsér Balázs - 4 A A természetvédelem és jogi környezete Dr. Tardy János - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 60 64 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 13

ANGOL JOGI SZAKFORDÍTÓ SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja, hogy jogi diplomával rendelkezők számára brit, amerikai és európai uniós angol szaknyelvi ismereteket adjon át, és olyan fordítói kompetenciákat erősítsen, amelyek a szakmai jártasságot igénylő szövegek angolról magyarra vagy magyarról angolra történő megfelelő átültetéséhez nyújtanak kellő alapot. Az iratok sokféleségére tekinte el a képzés elsősorban az ügyvédként, közjegyzőként vagy a közigazgatásban dolgozó szakemberek igényeit tartja szem elő. A szakirányú továbbképzés keretén belül jelentős hangsúlyt kapnak a nyelvi és szakfordítói órák, amelyeken a résztvevők elsajá tják az angol nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméle és gyakorla alapjait. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél B2 szintű komplex (korábban középfokú C pusú) államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga vagy nyelvi előképze ség (angol nyelven szerze felsőfokú szakképesítés, vagy angol tanítási nyelvű középiskolában szerze ére ségi bizonyítvány) alapfokú számítógépkezelői ismeretek sikeres nyelvi felvételi vizsga Az Intézet a felvételt egyéb feltételhez (pl. szakmai tapasztalat, fordítói gyakorlat, stb.) köthe, valamint a hallgatók számát korlátozhatja. A A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a harmadik képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) angol jogi szakfordító szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet 14. (8) alapján az angol jogi szakfordító szakjogász oklevél államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex pusú felsőfokú angol nyelvvizsgával egyenértékű. Az erről szóló igazolást a szakjogász diploma bemutatása ellenében az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja (www.nyak.hu) adja ki. A : 285.000 Ft/ A : 2019. szeptember és 2020. február A Balogh Dorka 14

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. Fordításelmélet Balogh Dorka 8B - - Az angol jogi szöveg szerkezete Unger Anikó 20B - - Szerződések nyelvi sajátosságai I II. dr. Kovács Tímea 12K 10B - EU terminológia I II. Balogh Dorka, Dr. Láncos Petra Lea 8BZ 16KZ - Büntetőjogi terminológia I II. dr. Schlemmer Tamás 8KZ 8BZ - Polgári eljárásjogi terminológia I II. dr. Biró Ágnes Györgyi 8KZ 8BZ - Polgári jogi terminológia I II. dr. Balogh Hajnalka 8KZ 8KZ - Közjog, versenyjog dr. Má yus Ádám 8KZ - - Társasági jog dr. Má yus Ádám 8A - - Számítógéppel támogato fordítás dr. Schlemmer Tamás 16B - - Írásbeli jogi szaknyelvi kommunikáció I II. * Balogh Dorka - 12B 12B Megtévesztő nyelvi elemek I II. * Unger Anikó - 12B 12K Fordítástechnika I II. Balogh Dorka, Dr. Láncos Petra Lea - 8B 12B Common Law terminológia dr. Rácz Margit - 8B - Közbeszerzési fogalomrendszer dr. Schlemmer Tamás - 8B - EPSO Felkészülés a versenyvizsgára dr. Balogh Hajnalka - 4A - Záróvizsga szakmai előkészítő* dr. Balogh Hajnalka - - 18A Záróvizsga nyelvi előkészítő* Balogh Dorka - - 10A Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 104 102 64 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 15

EUROPEAN LAW (Európa-jogi szakjogász) A Az angol nyelven folyó szakirányú továbbképzés célja az, hogy jogász szakképze séggel rendelkezők számára kiegészítő ismereteket nyújtson elsősorban az Európai Unió jogáról és jogalkalmazásáról. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél magas szintű angol nyelvtudás A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) Európa-jogi szakjogász (Lawyer Specialized in European Law) szakképze séget tanúsító oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A 137/2008. (V. 16.) Kormányrendelet 14. (6) bekezdése alapján az angol nyelvű Európajogi szakjogász képzésen szerze diploma államilag elismert egynyelvű, komplex pusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. Az erről szóló igazolást a szakjogász diploma bemutatása ellenében az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja (www.nyak.hu) adja ki. A : 190.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Gyeney Laura 16

E - TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. The Law and Ins tu ons of the EU dr. Tö ős Ágnes 10 KZ - - - Rela onship between EU and Na onal Laws dr. Kovács György 12 KZ - - - Economy of the EU Policy Making Dr. Kengyel Ákos 12 K - - - Regional Policy of the EU dr. Debisso Kinga 10 B - - - European Court of Jus ce dr. Luszcz Viktor 16 K - - - European Private Law Dr. Heutger, Viola - 12 B - - Internal Market Dr. Szilágyi Pál Béla - 14 KZ - - EU Compe on Law Dr. Szilágyi Pál Béla - 12 KZ - - Company Law of the EU dr. Szatmáry István - 10 K - - Tax Harmonisa on in the EU dr. Őry Tamás - 12 B - - Human Rights and Minority Rights within the EU Eplényi Kata, dr. Papp János Tamás - - 12 K - EU Intellectual Property Law* dr. Kovács György - - 12 VK - Environmental Policy of the EU* dr. Baranyai Gábor, Dr. Zlinszky János i. - - 12 VK - Theory and Prac ce of Product Liability, Consumer Protec on of the EU* Dr. Pump Judit - - 12 VK - Foreign and Security Policy of the EU* dr. Pasquale Gergő, dr. Orgován Eszter - - 12VK - Banking and Financial Law in the EU* dr. Andor Krisz na - - 12 VK - Labour Law of the EU* Dr. Gyulavári Tamás - - 12 VK - Jus ce and Home Affairs in the EU* dr. Tö ős Ágnes - - 12 VK - Public Monopolies and State Aid* dr. Hargita Eszter, Dr. Szilágyi Pál Béla - - 12 VK - Prac ce of European Law. Case Studies** dr. Tö ős Ágnes - - - 40 B Complex Final Exam Prepara on Studies** dr. Kovács György - - - 20 B Thesis Consulta on - - - Gyj Total: 60 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * Kötelezően választandó tárgyak: 4 tárgyat kell felvenni, számonkérés módja két tárgynál: A, két tárgynál: K. ** A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 17

FIATALKORÚAK ÜGYEINEK SZAKJOGÁSZA A A képzés célja mindenekelő a gyermekvédelem komplex szemléletének kialakítása fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó jogászok számára. A képzés elvégzésével a jogalkalmazás területén működő jogászok a különleges szakértelmet igénylő gyermek- és fiatalkorúak ügyeiben képesek lesznek mul diszciplináris szemléle el, a gyermekek mindenek fele álló érdekeinek szem elő tartásával a számukra legmegfelelőbb eredményt biztosítani a különböző eljárásokban. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Belovics Ervin 18

TANREND tárgyak oktatók I. II. Gyermeki alapjogok - nemzetközi jogi keretrendszer Dr. Lux Ágnes 8 K - Büntetőjog I. dr. Székely Ákos 10 BZ - Büntető eljárásjog I. dr. Varga Zoltán 10 BZ - A gyermekvédelem I. (Idegenrendészet) dr. Judiné dr. Vida Angéla, dr. Német Zsolt 14 BZ - Büntetések és intézkedések végrehajtása dr. Bory Noémi 10 K - Gyermek-pszichológia és gyermek-pszichiátria Dr. Baraczka Krisz na, Ignéczi Hajnalka, 20 B - Dr. Keller Éva Polgári jogi ismeretek Családjogi Könyve dr. Judiné dr. Vida Angéla - 12 KZ Szabálysértés dr. Német Zsolt - 4 A Büntetőjog II. dr. Székely Ákos - 12 KZ Büntető eljárásjog II. dr. Varga Zoltán - 12 KZ Bűnmegelőzés és áldozatvédelem Dr. Tamási Erzsébet - 6 K Gyermekvédelem II. dr. Halmos Krisz na - 14 KZ Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 72 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 19

GAZDASÁGI BÜNTETŐJOGI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja az, hogy a hallgatók a gazdasági és gazdálkodással összefüggő bűncselekmények feltárásához, jogi megítéléséhez szükséges büntető anyagi és eljárásjogi ismereteiket elmélyítsék, és megszerezzék azokat az általános gazdasági, számviteli, ill. speciális ismereteket, amelyek eredményesebbé teszik a jogalkalmazói (bírói, ügyészi, ügyvédi, nyomozói) munkát, és biztos alapot adnak a további önképzéshez. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) gazdasági büntetőjogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A dr. Tóth Éva 20

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Közgazdaságtani ismeretek Dr. Szalai Ákos 10 K - - - Számvitel Korb Zoltán 24 K - - - Vagyonkezelés dr. Printz János 12 K - - - Adó-, jövedék- és vámjog dr. Őry Tamás 16 K - - - Társasági- és cégjog dr. Vezekényi Ursula, dr. Csőke Andrea - 20 K - - Bankjog dr. Kovács Erika - 12 K - - Értékpapírjog dr. Tomori Erika - 12 K - - Büntetőjog I. dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - 16 KZ - - Büntetőjog II. dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - 34 KZ - Büntető eljárásjog Dr. Belovics Ervin, dr. Tóth Éva - - 12 KZ - Büntető szakszeminárium dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - 14 K - Gazdasági büntetőjog a gyakorlatban, jogesetmegoldás dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - - 40 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tóth Éva - - - 20 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 62 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 21

GAZDASÁGI JOGI SZAKJOGÁSZ A KÉPZÉS CÉLJA A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogász szakképze séggel rendelkező szakemberek számára olyan széleskörű jogi, illetve interdiszciplináris (elsősorban közgazdaságtani) ismereteket adjon, amelyek nélkülözhetetlenek a gazdasági életet érintő (elsősorban magán-) jogi döntések meghozatalához. A JELENTKEZÉS FELTÉTELE jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél Az intézmény a felvételt egyéb feltételhez (pl. jogi szakvizsga, nyelvvizsga, joggyakorla idő, munkakör stb.) köthe. A KÉPZÉS MENETE A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) gazdasági jogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. AZ ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 180.000 Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2019. szeptember és 2020. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Szalai Ákos 22

TANREND tárgyak oktatók Pénzügytan Dr. Katona Klára, Korb Zoltán Versenyjog és fogyasztóvédelem Dr. Szilágyi Pál Béla, Dr. Tóth Tihamér Kártérítési és biztosítási jog közgazdaságtana Dr. Szalai Ákos Alkotmányos tulajdonvédelem Dr. Hajas Barnabás Számvitel I. Korb Zoltán, Dr. Mányó-Váróczi Viole a Számvitel II. Korb Zoltán, Dr. Mányó-Váróczi Viole a Szerződési jog és gazdasági összefüggései Dr. Bán Dániel, Dr. Bodzási Balázs, Dr. Csöndes Mónika, Dr. Szalai Ákos I. 14 K 20 KZ 16 KZ 6 A 10 B II. 10 B 16 KZ Társasági jog és gazdasági összefüggései Dr. Auer 14 KZ Ádám, Dr. Metzinger Péter, Dr. Szalai Ákos Adójog Dr. Halász Zsolt Ákos 8 B Nemzetközi magánjog Dr. Martonyi János, 8 A Dr. Osztovits András, Dr. Szabó Sarolta Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 66 56 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 23

INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja a jogász szakképze séggel rendelkező és az ingatlanforgalmazás területén, a földhivatalokban, valamint az önkormányzatoknál dolgozó, továbbá ingatlanjogi jogvitákra szakosodo, ill. szakosodni kívánó ügyvédek, közigazgatási bírák posztgraduális továbbképzésének biztosítása az ingatlanjogi és más kapcsolódó (műszaki, közgazdasági, településrendezési, stb.) szakterületeken. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) ingatlanforgalmi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 165.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Darák Péter 24

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Közigazgatási és ingatlan-nyilvántartási eljárási jog Dr. Darák Péter, Hidvéginé dr. Erdélyi Erika, 14 K - - - dr. Osvald Csilla, dr. Sperka Kálmán Telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási anyagi jog Dr. Darák Péter, Hidvéginé dr. Erdélyi Erika 14 B - - - Településrendezés és fejlesztés dr. Seereiner Imre 6 K - - - Tulajdonjog dr. Sághy Mária, dr. Kincses A la, dr. Varga Edit 26 KZ - - - Közgazdaságtan, pénzügyi jog, pénzügytan dr. Kovács Erika, Dr. Schle András - 12 B - - Ingatlankezelés-, gazdálkodás, marke ng Éliás László - 12 B - - Épület-, földingatlanok értékbecslése Éliás László - 12 B - - Építésügyi igazgatás Menczingerné dr. Bokor Andrea - 12 K - - Értékpapírjog dr. Tomori Erika - 12 K - - Termőföldjog hazai és EU szabályozása dr. Mikó Zoltán - - 12 K - Polgári eljárásjog, végrehajtási jog dr. Sághy Mária, dr. Kincses A la - - 16 KZ - Szerződések joga (ingatlanforgalomban használatos szerződések, zálogjog) dr. Pomeisl András - - 20 KZ - József Jogesetmegoldás (polgári jog és eljárásjog, ingatlan-nyilvántartási jog) Dr. Darák Péter, dr. Pomeisl - - 12 A - András József Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kincses A la, dr. Pomeisl András József, - - - 60 B dr. Sághy Mária, Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 25

KÁRTÉRÍTÉSI JOGI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú képzés célja, hogy a jogász szakképze séggel rendelkező szakemberek számára a szilárd elméle alapok megerősítése melle a gyakorla ismeretek bemutatásával széleskörű jogi tudást nyújtson a kártérítési jog területén a gyakorlatban felmerülő jogi problémák megoldásához. A képzés a hatályos új Ptk. és új Pp. rendelkezésein alapszik, ugyanakkor figyelemmel van arra, hogy a régi Ptk. és Pp. szabályai még hosszú ideig alkalmazandók, ezért ismeretük nem mellőzhető. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kártérítési jogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 180.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Böszörményiné dr. Kovács Katalin 26

TANREND tárgyak - oktatók I. II. A kártérítési jog rendszere (A deliktuális kártérítési felelősség alapismeretei) 12 KZ Böszörményiné dr. Kovács Katalin A szerződésszegéssel okozo károkért való felelősség tana (Elméle és gyakorla ismeretek) 12 KZ dr. Farkas A la A kártérítés módja és mértéke (Általános ismeretek) Salamonné dr. Piltz Judit 12 KZ A kártérítési perek sajátos eljárásjogi kérdései dr. Gelencsér Dániel 8 K Biztosítási jog dr. Zavodnyik József 8 B A kártérítés joggazdaságtana Dr. Szalai Ákos 8 B Egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége Salamonné dr. Piltz Judit 12 K Társasági jog és fizetésképtelenségi jog dr. Farkas A la 10 B Szerződésszegésből eredő kártérítési felelősség (Egyes polgári jogi szerződések, valamint a munkaszerződés gyakorlata) 16 KZ dr. Boronkay Miklós, dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna Közhatalom gyakorlásával okozo károkért fennálló felelősség Böszörményiné dr. Kovács Katalin, 12 B dr. Gelencsér Dániel Veszélyes üzem működéséből eredő felelősség Böszörményiné dr. Kovács Katalin 8 B Szakdolgozat konzultáció Gyj Összesen: 64 58 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 27

KIBERBŰNÖZÉS, KORRUPCIÓ ÉS PÉNZMOSÁS ELLENI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogász szakképze séggel rendelkező szakemberek számára olyan széleskörű jogi, illetve interdiszciplináris (elsősorban büntetőjogi, büntetőeljárási jogi, kriminalisz kai és kriminológiai) ismereteket adjon, amelyek nélkülözhetetlenek a 21. század bűnözési kihívásait leginkább érintő korrupciós, valamint a pénzmosást érintő bűncselekmények, továbbá a kiberbűnözés megítélése és felderítése tekintetében. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél Az intézmény a felvételt egyéb feltételhez (pl. nyelvvizsga) köthe. A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kiberbűnözés, korrupció és pénzmosás elleni szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 250.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Barabás Andrea Tünde 28

, TANREND tárgyak - oktatók Introduc on to the Jus ce Systems of Hungary and Europe Dr. Gerencsér Balázs Fundamentals of Criminal Law and Criminology Dr. Barabás Andrea Tünde Fundamentals of Criminal Procedural Law and Criminalis cs Dr. Farkas Krisz na Fundamentals of the Enforcement of Criminal Punishments dr. Bory Noémi Theore cal Issues of Corrup on Crimes Dr. Békés Ádám Prac cal Issues of Corrup on Crimes Dr. Garamvölgyi Balázs Integrity tes ng Dr. Farkas Krisz na Interna onal Criminal Coopera on Dr. Polt Péter Domes c and Interna onal An -Money Laundering tools Dr. Nagy Gábor Bálint Inves ga ng and Proving the Crime of Money Laundering Dr. Péceli Ádám Asset Recovery Dr. Deres Petronella Cybercrimes Dr. O István Interna onal Coopera on Regarding Cybercrimes Dr. Szathmáry Zoltán Vic ms of Cybercrimes Dr. Par Katalin I. 6 B 14 K 14 K 8 K 14 KZ 8 B 6 B 10 KZ 16 K 6 B 8 B II. 16 K 12 K Cybercrimes in Online Trading Dr. Szabó Imre 6 B Szakdolgozat konzultáció Gyj Összesen: 110 40 6 B J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 29

KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja a környezetvédelmi jogi, valamint a kapcsolódó környezettudományi, gazdasági, jogi és határtudományi területeken mindazon ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a jogalkotásban résztvevő, a hatósági jogalkalmazásban dolgozó, illetve a környezetvédelmi jogvitákban eljáró jogászok számára a szakosodást szolgálják. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) környezetvédelmi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Bándi Gyula 30

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Környeze udomány és környeze informa ka Dr. Zlinszky János i. 14 K - - - Környezet-gazdaságtan és környeze menedzsment Dr. Kerekes Sándor, 22 KZ - - - Dr. Szlávik János Környezetjogi elméle alapok Dr. Bándi Gyula 24 K - - - Környezetpoli ka Dr. Bulla Miklós, Dr. Zlinszky János i. - 20 K - - Környezetvédelmi igazgatás általános rész Dr. Bándi Gyula - 24 KZ - - Környezetvédelmi igazgatás különös rész dr. Csepregi István - 16 KZ - - Környezetvédelem és polgári jog kapcsolata Dr. Pump Judit - - 16 K - Környezetvédelem és büntetőjog kapcsolata Dr. Polt Péter - - 8 A - EU környezetjog Dr. Bándi Gyula - - 20 KZ - Nemzetközi környezetjog dr. Sulyok Katalin, Dr. Szabó Marcel - - 16 K - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Bándi Gyula, dr. Csepregi István, - - - 60 B Dr. Kerekes Sándor Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 31

KÖZBESZERZÉSI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja a széles értelemben ve közbeszerzés területén gyakorlatorientált, elméle leg is megalapozo jogi és egyéb kapcsolódó ismeretek megszerzésének biztosítása. A jogi képzésben ez a tárgykör csak érintőlegesen, illetve alterna v módon kerülhete oktatásra. A képzés keretében lehetőség nyílik a közbeszerzések menetének komplex és gyakorla as megközelítésére. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közbeszerzési szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 165.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Haszonicsné dr. Ádám Mária 32

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. Közbeszerzés-történet, közösségi jogi alapok dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László 10 B - - Közbeszerzési jogi alapok Haszonicsné dr. Ádám Mária 10 B - - Szerződéses jogi ismeretek I. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 KZ - - Közbeszerzési eljárásjog I. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya 10 KZ - - Finanszírozási, pénzügyi jogi ismeretek Dr. Gregóczki Etelka 8 B - - Versenyjogi ismeretek és a közérdekű szolgáltatások dr. Barna Orsolya 10 B - - Társasági jog és a közbeszerzés Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 B - - Fenntartható és zöld közbeszerzési ismeretek dr. Barna Orsolya, dr. Havas-Kovács Gabriella - 10 B - Szerződéses jogi ismeretek II. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilágyi Zoltán - 8 KZ - Közbeszerzési eljárásjog II. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya - 12 KZ - Támogatásból megvalósuló közbeszerzések dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László - 8 B - Közbeszerzési jogorvosla ismeretek dr. Szilágyi Zoltán - 10 KZ - Közgazdasági ismeretek Dr. Mányó-Váróczi Viole a, Korb Zoltán - 10 B - Közbeszerzési jogesetmegoldás dr. Szilágyi Zoltán - 6 A - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya, - - 60 B Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilágyi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 64 64 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 33

KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSIGAZGATÁSI SZAKJOGÁSZ A A cél a jogalkalmazás különböző területein tevékenykedő közlekedési jogi szakemberek képzése, akik a polgári, közigazgatási, szabálysértési és büntetőjogban egyaránt alkalmazható, elméle leg megalapozo, olyan speciális látásmóddal és ismeretekkel rendelkeznek, melyek segítségével magas színvonalú, önálló jogalkalmazói munkára képesek. Ennek érdekében a képzés a jogi alapképzés során megszerze ismeretek elmélyítésére, azok gyakorlat- és problémaorientált feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A képzés újdonságot kínál abban, hogy a jogi tárgyakat kiegészítő határtudományok ismeretanyagának elsajá tását empirikus módon teszi lehetővé. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél Az intézmény a felvételt egyéb feltételhez (pl. szakmai tapasztalat, fordítói gyakorlat, stb.) köthe. A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közlekedési és közlekedésigazgatási szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 180.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A dr. Bertényi Imre 34

TANREND tárgyak oktatók Közlekedéspoli ka és közlekedésigazgatás dr. Szűcs Lajos, dr. Gyurkovics Sándor Közlekedési büntetőjogi, büntető-eljárásjogi és kriminalisz kai ismeretek dr. Bertényi Imre, dr. Szabó György Polgári jog I. Kártérítési jog Böszörményiné dr. Kovács Katalin A kártérítés joggazdaságtana Dr. Szalai Ákos Polgári jog II. Biztosítási jog dr. Zavodnyik József Szabálysértési jog dr. Zsolnai Andrea Igazságügyi orvostani ismeretek dr. Szabados György Gépjárműszakértői ismeretek Dr. Melegh Gábor Közlekedéspszichológia Gellért Csilla Közlekedési ügyek bírói gyakorlata Böszörményiné dr. Kovács Katalin, dr. Katona Sándor Szakdolgozat konzultáció I. 10 KZ 30 KZ 10 KZ 6 A 8 KZ II. 6 A 16 K 16 K 8 K 14 B Gyj Összesen: 64 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 35

KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYOZÁSI ÉS KODIFIKÁCIÓS SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja elsősorban a közpon államigazgatási szervek, helyi és nemze ségi önkormányzatok, másodsorban a gazdálkodó szervezetek keretében vagy az ügyvédi és civilszerveze tevékenység végzése során szabályozási feladatokra szakosodo vagy erre szakosodni kívánó szakemberek (köz sztviselők, közalkalmazo ak, ügyvédek, jogtanácsosok) képzése. A különböző szintű jogszabályok és belső normák (közjogi szervezetszabályozó eszközök, szabályzatok) előkészítésében, megalkotásában közreműködő szakemberek a jogászképzés során ilyen speciális tudástartalmú képzést nem kapnak, tanulmányaik során legfeljebb egy-egy tantárgy keretében vagy fakulta v tárgyként jutnak hozzá nem teljes körűen olyan ismeretekhez, amelyek a jogalkotói, jogalkotásban közreműködő tevékenységüket a későbbiekben elősegí k. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közszolgála szabályozási és kodifikációs szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Varga Zs. András 36

TANREND tárgyak oktatók I. II. Bevezetés a jogszabályszerkesztés tanba Dr. Gerencsér Balázs 8 B - A jogalkotás stratégiai keretei Dr. Csink Lóránt, dr. Sántha György 8 A - A jogalkotás norma v keretei. Jogforrások jellege és jogforrási hierarchia Dr. Varga Zs. András 10 KZ - Dereguláció Dr. Csink Lóránt 12 K - Hatásvizsgála mechanizmusok Dr. Gerencsér Balázs, dr. Sántha György 16 KZ - A jogalkotás nemzetközi determinációi. Jogharmonizáció Dr. Láncos Petra Lea 16 K - Jogszabályalkotás a gyakorlatban Dr. Hajas Barnabás - 10 A Jogalkotás az önkormányzatoknál dr. Varga Ádám - 12 KZ Jogszabályok szövegezése, s lisz ka-gyakorlat Dr. Raffai Katalin - 10 B A jogszabályszerkesztés gyakorlata dr. Péter-Delbó Márta - 10 KZ Kihirdetés, közzététel és hatályosság dr. Pátkai Nándor - 6 B Szabályzatszerkesztés Dr. Hajas Barna, dr. Kurunczi Gábor - 6 A Jogszabálytárak, jogi adatbázisok dr. Aczél-Partos Adrienn - 6 A Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 70 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 37

KRIMINALISZTIKAI SZAKJOGÁSZ A A képzés célja, hogy a büntetőjogi jogalkalmazás területein működő jogászok a különleges szakértelmet igénylő kriminalisz kai szakkérdésekben jártasságot szerezzenek, a segédtudományokban (műszaki, közgazdasági és orvostudomány) véleményt adó szakértők vizsgála módszereit megismerjék, és a szakértői vizsgálatokat szakszerűen értékelni, mérlegelni tudják. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kriminalisz kai szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A dr. Tóth Éva 38

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Kriminalisz ka, bizonyításelmélet Dr. Finszter Géza 12 K - - - A büntetőeljárás legfontosabb gyakorla kérdései dr. Varga Zoltán 4 A - - - A szakértői munka keretei Dr. Varga Tibor 4 A - - - Igazságügyi orvostan Dr. Keller Éva, dr. Szabó Árpád, Dr. Varga Tibor 26 KZ - - - Igazságügyi toxikológia, kábítószer anali ka Dr. Somogyi Gábor, Csesztregi Tamás 14 K - - - Igazságügyi gene ka, személyazonosítás Dr. Egyed Balázs, Dr. Füredi Sándor, Woller János - 10 B - - Helyszíni szemle Nyomszakértés, Mikro maradványok, Ballisz ka, Dak loszkópia Dr. Elek Imre, Dr. Gál Tamás, Hegyi István, - 20 K - - Nagyné Bánovics Szilvia, Tóth Péter Igazságügyi elmekórtan Dr. Baraczka Krisz na, dr. Németh Rita - 20 KZ - - Kriminalisz kai azonosítás (hang, beszéd, poligráf, kép, szag) Fényes Péter, Kreitz Zsuzsanna, Krispán - 10 A - - István Igazságügyi könyvszakértői ismeretek Pótorné Nagy Zsuzsanna, Dr. Jasperné Sztanek - - 24 KZ - Katalin, Kosztovics József Igazságügyi műszaki szakértői ismeretek Bejczi József, Marossy Szabolcs - - 20 KZ - Gépjárműszakértői munka Dr. Melegh Gábor - - 12 KZ - A személy elleni bűncselekmények kúriai gyakorlata, kihallgatási tak ka - - 16 K - dr. Tóth Éva, dr. Petőfi A la Kriminalisz kai írásszakértés és okmányszakértés Göblyös Imre - - - 10 A Gazdasági, vagyon elleni bűncselekmények dr. Huszár Gábor Elek, dr. Varga Zoltán - - - 10 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tóth Éva és meghívo előadók - - - 40 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 72 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 39

MÉDIAJOGI SZAKJOGÁSZ A A képzés célja olyan, a médiajog komplex kérdéseivel foglalkozó jogi szakemberek képzése, akik ismerik a médiapiac és a médiajog összefüggéseit és a felmerülő jogi problémákra adekvát gyakorla megoldásokat képesek találni bármely, a médiapiac által érinte jogágban vagy jogterületen. Ennek érdekében a képzés a jogi alapképzés során megszerze ismeretek elmélyítésére, azok gyakorlat- és problémaorientált feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A képzés újdonságot kínál abban, hogy komplex elméle és gyakorla tudást kínál a médiajog minden területével kapcsolatban, mindezt interdiszciplináris jelleggel. Kiemelkedő helyet foglal el a médiapiacok közgazdasági szempontú elemzése és a médiae kai ismeretek. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) médiajogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. Ö : 165.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Koltay András 40

TANREND tárgyak oktatók I. II. Tartalomszabályozás a médiajogban Dr. Koltay András 8 K - Az újmédia jogi kérdései Dr. Bartóki-Gönczy Balázs 12 KZ - Az újságírók jogállása dr. Dobrotka-Mayer Annamária 8 B - A médiaszabályozás nemzetközi jogi alapjai Dr. Benke Gábor 8 AZ - Reklámszabályozás Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára 8 B - Ön- és társszabályozás, médiae ka (esetmegoldó blokkal) Nádori Péter, Weyer Balázs 12 A - A demokra kus eljárások médiafelületei Dr. Smuk Péter 8 B - Adatvédelem, információszabadság Dr. Péterfalvi A la András 8 K - Médiajogi kérdések a polgári anyagi jogban (jogesetmegoldó blokkal) Dr. Koltay András - 8 KZ Médiajogi kérdések a büntető anyagi jogban Dr. Szomora Zsolt - 8 K Eljárásjogi kérdések médiajogi perekben Dr. Horváth E. Írisz - 8 A Sajtójogi gyakorlat dr. Bodolai László - 12 B A médiapiac működését érintő szerzői jogi kérdések Dr. Pogácsás Ane - 8 B A tartalomterjesztés joga Dr. Bartóki-Gönczy Balázs - 8 K A médiapiacok versenyjogi kérdései Dr. Szilágyi Pál Béla - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 72 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 41

PÉNZÜGYI JOGI SZAKJOGÁSZ A A cél olyan, a közpénzügyi szabályozás (benne a hazai, nemzetközi és európai uniós adójog, a társadalombiztosítási jog, valamint az állami támogatások) kérdéseivel foglalkozó jogi szakemberek képzése, akik ismerik a közbevételek és közkiadások rendszerének működését és összefüggéseit, továbbá e területeken felmerülő jogi problémákra adekvát elméle és ennek megfelelő gyakorla megoldásokat képesek találni. A képzés komplex elméle és gyakorla tudást kínál a közbevételek és közkiadások minden releváns területével kapcsolatban, mindezt uniós és nemzetközi kitekintéssel. Kiemelkedő helyet foglal el a képzésben a hazai és uniós adójog melle a nemzetközi adójogi kérdések oktatása is. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél Az intézmény a felvételt egyéb feltételhez (pl. jogi szakvizsga, nyelvvizsga, joggyakorla idő, munkakör stb.) köthe. A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) pénzügyi jogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 180.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Halász Zsolt Ákos 42

TANREND tárgyak oktatók Adótan és adóeljárás Dr. Halász Zsolt Ákos, Dr. Szabó Ildikó Forgalmi adók Dr. Halász Zsolt Ákos, Dr. Varga Erzsébet Illetékek, helyi adók dr. Dezső Róbert Vámjog Tolnainé dr. Tóth Veronika Állami támogatások joga 1. (Versenyjogi szabályozás) dr. Remetei-Filep Zsuzsanna Számvitel Korb Zoltán Gazdasági társaságok jövedelemadózása Dr. Szabó Ildikó Magánszemélyek és KKV-k jövedelemadózása Dr. Halász Zsolt Ákos, Dr. Varga Erzsébet Társadalombiztosítás szabályozása dr. Gergely Katalin Nemzetközi adójog dr. Békés Balázs Állami támogatások joga 2. (Ágaza szabályozás) Dr. Halász Zsolt Ákos I. 22 KZ 18 KZ 6 B 8 B 6 B II. 12 K 12 KZ 10 B 8 B 12 KZ Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 60 60 6 B J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 43

SPORTJOGI SZAKJOGÁSZ A A képzés célja a sportjogi és az ehhez kapcsolódó ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a sport közigazgatásban, a sport magánjog, a doppingellenes harc területén, valamint a sportszervezetek mindennapi működésében nélkülözhetetlenek a sportban tevékenykedő jogász szakképze ségű szakemberek számára. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) sportjogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Tóth Tihamér A KÉPZÉST A MOB, A MPB ÉS AZ EMMI TÁMOGATJA 44

TANREND tárgyak oktatók Spor örténet (magyar és nemzetközi; olimpiai mozgalom) Dr. Szikora Katalin, dr. Litavecz Anna A sportjog alkotmányos összefüggései, a sport önszabályozása Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika Sportolók jogállása ( státus-jog, munkajog) Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika EU és nemzetközi sportszervezetek és sportdokumentumok dr. Nagy Zsigmond, dr. Szilágyi Zoltán Spor inanszírozás, pénzügyi jog Dr. Gősi Zsuzsanna Doppingellenes szabályozások dr. Nagy Zsigmond, dr. Szilágyi Zoltán Magyar testnevelés és spor gazgatás Dr. Nemes András Szövetségek, versenyrendszer, sportszervezetek dr. Kézsmárki Éva Mónika Szerződések joga dr. Karczub Péter, dr. Szilágyi Zoltán, dr. Zavodnyik József Sportgazdasági ismeretek, sportvállalkozási menedzsment dr. Muszbek Mihály Vitarendezés a sportban: hazai és nemzetközi sportbíráskodás Dr. Kecskés László Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kézsmárki Éva Mónika, dr. Muszbek Mihály, dr. Nagy Zsigmond, Dr. Nemes András, dr. Szilágyi Zoltán I. II. III. 8 B - - 10 K - - 10 K - - 12 KZ - - 10 B - - 10 B - - - 10 KZ - - 10 BZ - - 20 KZ - - 10 K - - 10 B - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 45

TÁRSASÁGI JOGI ÉS CÉGJOGI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja, hogy az alapképzést meghaladó körben és mélységben biztosítsa a gyakorló jogászok számára a gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó komplex jogi ismeretek elméle leg megalapozo, a jogalkalmazási gyakorlatot is feldolgozó megszerzését. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) társasági jogi és cégjogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A dr. Vezekényi Ursula 46

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Társasági jog I. dr. Vezekényi Ursula 18 KZ - - - Cégjog I. Dr. Gál Judit 8 KZ - - - Közgazdaságtan és számvitel Korb Zoltán, Dr. Mányó-Váróczi Viole a 22 K - - - Fizetésképtelenségi jog dr. Csőke Andrea 12 B - - - Társasági jog II. dr. Vezekényi Ursula - 18 KZ - - Cégjog II. Dr. Gál Judit - 8 KZ - - Adójog Dr. Halász Zsolt Ákos, Dr. Szabó Ildikó - 14 B - - Munkajog és társadalombiztosítási jog dr. Szűcs László - 12 B - - Versenyjog dr. Juhász Dorina - 8 B - - Társasági jog III. dr. Vezekényi Ursula - - 18 KZ - Cégjog III. Dr. Gál Judit - - 8 KZ - Értékpapír- és tőzsdejog dr. Tomori Erika, dr. Kraudi Adrienne - - 20 K - A társasági jog nemzetközi összefüggései, az EU társasági joga Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Németh - - 16 B - Sándor Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Gál Judit, dr. Vezekényi Ursula - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 62 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 47

TŐKEPIACI ÉS BANK SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogász szakképze séggel rendelkezők számára széles körű bankjogi, továbbá értékpapír- és tőzsdejogi, illetve közgazdasági (monetáris poli kai, banküzemtani) ismereteket adjon, amelyek nélkülözhetetlenek a pénzintézeteknél, pénzintéze tevékenységet is folytató vállalkozásoknál, az értékpapír-forgalmazóknál tőzsdénél, jegybanknál jogalkalmazói, illetőleg jogalkotói tevékenységet ellátó jogászok, továbbá az ilyen pusú jogügyletek és ezzel kapcsolatos jogviták ellátására szakosodo, illetve szakosodni kívánó bírák, ügyészek és ügyvédek számára. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) tőkepiaci és bank szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 155.000 Ft / A 2019. szeptember és 2020. február A dr. Kovács Erika és dr. Tomori Erika * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 48

TANREND tárgyak oktatók Makrogazdasági és közgazdasági alapismeretek Dr. Kőrösi István Pénzügyi és monetáris rendszer, valamint a banküzemtan elmélete Dr. Katona Klára I. II. III. IV. 8 B - - - 12 B - - - Általános számviteli ismeretek Korb Zoltán 8 A - - Adójog dr. Varga Árpád 4 A - - - A befektetési és árutőzsdei szolgáltatók rendszere és a szolgáltatások közgazdasági vonatkozásai 16 K - - - Dr. Fazakas Gergely, dr. Kómár András, dr. Tomori Erika A pénzügyi intézmények rendszere dr. Kómár András, dr. Kovács Erika, Kőszeghy Tamás, Palasikné dr. Kirschner Dóra 14 KZ - - - Bankügyletek vállala és lakossági hitelezés dr. Biró Ágnes Györgyi, dr. Csákó Györgyi, Pe kó-szandtner - 14 K - - Judit Pénzügyi biztosítékok dr. Csákó Györgyi, Dr. Gárdos Péter, Pe kó-szandtner Judit - 12 K - - Pénzügyi és monetáris rendszer, a pénzügyi intézmények számvitele, valamint a banküzemtan gyakorlata - 18 B - - dr. Kovács Erika, Tudisconé Gyöngyösy Éva Az értékpapírok fogalma és fajtái dr. Tomori Erika - 16 KZ - - Bankügyletek - betétgyűjtés, pénzforgalom, pénzváltás, pénzfeldolgozás, készpénzátutalás - - 12 KZ - dr. Bokodi Melinda Pénzügyi jog kapcsolata a büntetőjoggal dr. Székely Ákos - - 4 A - Pénzügyi- és értékpapír-piacok felügyelete dr. Kovács Erika, Palasikné dr. Kirschner Dóra - - 12 KZ - Az értékpapírok forgalomba hozatala, befolyásszerzés, a befektetési és árutőzsdei szolgáltatási tevékenyégek dr. Dencs Zoltán, dr. Kómár András, dr. Szabó Dániel, - - 20 KZ - dr. Száz Ágnes, dr. Tomori Erika Társasági jogi, csőd-, felszámolási és adósságrendezési jogi, valamint végrehajtási jogi összefüggések - - 12 B - dr. Vezekényi Ursula, dr. Csőke Andrea Pénzügyi lízing, autó- és eszközfinanszírozás, valamint faktoring tevékenység dr. Szaniszló Norbert - - - 8 B Versenyjogi összefüggések Dr. Tóth Tihamér - - - 12 K Szellemi alkotások joga dr. Szamosi Katalin, dr. Tomori Pál - - - 4 A Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tomori Erika, dr. Kovács Erika - - - 36 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 62 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy 49

VERSENYJOGI SZAKJOGÁSZ A A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogász szakképze séggel rendelkező jogalkalmazói, illetőleg jogalkotói tevékenységet ellátó szakemberek számára széles körű ismereteket nyújtson a versenyjog magyar és nemzetközi, ezen belül is elsősorban az Európai Unió szabályozási körében. A képzés olyan speciális, több tudományágat is érintő ismeretkörökből összetevődő elméle és gyakorla szaktudás megszerzését segí elő, amely az érinte szakemberek számára szakosodást tesz lehetővé. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) versenyjogi szakjogász szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Szilágyi Pál Béla 50

TANREND tárgyak oktatók I. II. Versenyjogi alapismeretek és a sztességtelen verseny joga Dr. Szilágyi Pál Béla 8 B - Versenyjog és fogyasztóvédelmi jog dr. Zavodnyik József 8 A - Versenypoli kai ismeretek Dr. Szilágyi Pál Béla 8 K - Nemzetközi versenyjog dr. Sárai József, Dr. Tóth Tihamér 6 A - Horizontális versenykorlátozások joga Dr. Szilágyi Pál Béla 12 KZ - Ver kális megállapodások joga dr. Horányi Márton 8 BZ - Állami támogatások joga dr. Remetei Filep Zsuzsanna 12 B - Fúziókontroll, fúziók és felvásárlások dr. Fejes Gábor, Dr. Szilágyi Pál Béla - 10 K A versenyjog eljárásjoga dr. Juhász Dorina - 14 BZ Versenyjog a gyakorlatban dr. Szántó Tibor - 6 A Versenyjog aktuális kérdései dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, dr. Horányi Márton - 6 A Versenypoli ka és szabályozás Dr. Szilágyi Pál Béla - 8 KZ Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán - 10 BZ Állam mint a versenyjog alanya Dr. Tóth Tihamér - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 62 62 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 51

JOGI SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK A A tanfolyam célja a jelölt felkészítése a jogi szakvizsgára, figyelemmel arra, hogy valamenynyi jelöltnek azonos vizsga tárgyakból kell a tudásá ról számot adni, függetlenül a ól, hogy a kötelezően előírt joggyakorlatot mely szakterületen folyta a. A jogi szakvizsga követelményrendszere a különböző jogi szakterületeken való átjárhatóságot és pályamódosítást segí elő, könnyí meg. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a különböző területek speciális ismereteit az okta tás keretében érin k. A jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamok a Budapes Ügyvédi Kamara által elfogado kurzusok. A jogász osztatlan szakon (korábban egyetemi szintű képzésben) szerze oklevél J őszi kurzusokra: 2019. szeptember 9. tavaszi kurzusokra: 2020. január 24. A A tanfolyamokra elektronikus kell jelentkezni. Részletek és jelentkezési lap az Intézet honlapján ( h p://jak.ppke.hu/deak-ferenc-t/erdeklodoknek/kepzeseink-jogaszoknak ) érhető el. A Dr. Balogh-Békesi Nóra Dr. Balogh Zsolt dr. Bartal Géza Dr. Belovics Ervin dr. Bory Noémi dr. Császár P. Emőke dr. Goldea Zsuzsanna dr. Koday Zsuzsanna dr. Kovács Helga dr. Kovács Krisz án Dr. Landi Balázs dr. Németh László dr. Matosek Edina dr. Szűcs László dr. Tóth Éva dr. Varga Zoltán A Az őszi ben szeptember közepén, a tavaszi ben pedig február közepén kezdődnek a kurzusok. A meghirdete tanfolyamokat csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. 52

A ( ) A : P (64 óra ) a gazdasággal kapcsolatos joganyag, polgári eljárásjog A tanfolyam 10 héten át tart. B : B (50 óra ) büntető eljárásjog, büntetés-végrehajtási jog A tanfolyam 10 héten át tart. 75.000 Ft 60.000 Ft C : M, EU (60 óra ) 75.000 Ft alkotmányjog és közigazgatási jog, európai közösségi jog A tanfolyam 10 héten át tart. I A tanfolyamon jelenlé ívet vezet az Intézet. A tanfolyamon való részvételről a jelenlé ívek alapján igazolást állítunk ki, melyet a Kamarának bemutat a jelölt. A tanfolyamról három alkalommal lehet hiányozni. A háromnál több alkalommal távolmaradóknak igazolást kiállítani nem áll módunkban. A A vizsga tartalmi követelményeit az Igazságügyi Minisztérium minden év április 30. napjáig kiadja, amelyben a részvizsgákon számonkérhető joganyag, illetőleg a részvizsgatárgyak tételei szerepelnek. A jogi szakvizsga szabályait a többször módosíto 5/1991.(IV. 4.) IM rendelet tartalmazza. A jogi szakvizsga egységes, letétele bármely jogi munkakörben való önálló jogi munka végzésére jogosít. 53

Válogatás egyetemünk 2018-ban megjelent kiadványaiból Ünnepi kötetek M Miklós Gábor K András (szerk.): Bonus Iudex. Ünnepi kötet Varga Zoltán 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-334-5 Tanulmánykötetek H Viktória: Európai válaszok a kollek v igényérvényesítés szükségességének kérdésére. Főbb európai modellek és a hazai szabályozás kialakítása. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-327-7 H. S István (szerk.): Jogtudat-kutatások Magyarországon 1967 2017. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-326-0 R Katalin (szerk.): Határokon átnyúló családi ügyek. Nemzetközi személyes- és családjogi kérdések a XXI. században. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-335-2 V Csaba: Jogfilozófia a múlt, a jelen és a jövő ölelésében. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-339-0 K Klára (szerk.): A piac és az állam az ember szolgálatában (?) Aktuális társadalmi, gazdasági kérdések a Katolikus Egyház tanításának tükrében. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-332-1 K Krisz án P Ane S Pál U Dávid (szerk.): Válaszok és kérdések. Válogato tanulmányok joghallgatók tollából. Budapest, Pázmány Press 2018. ISBN 978-963-308-333-8 B Katalin (szerk.): A Katolikus Egyház és az 1956-os forradalom. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-325-3 Iustum Aequum Salutare (Jogtudományi folyóirat) 2018/1., 2., 3. D H Zsolt: Az Európai Unió költségvetésének szabályozása. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-331-4 C Orsolya: A környeze felelősség határai Az uniós jog hatása a magyar szabályozásra. Budapest, Pázmány Press, 2018. ISBN 978-963-308-340-6 B -G Balázs: Az online közve tő szolgáltatók mint az információhoz való hozzáférés új kapuőrei. Budapest, Pázmány Press, 2019. ISBN 978-963-308-349-9

S

AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI IGAZGATÁSI SZAKEMBER A A szakirányú továbbképzés célja agrárjogi és vidékfejlesztési igazgatási és jogi kérdések elsajá tása, amely komplexitásában mind a horizontális, mind pedig az egyes szakterületek részletes, a hazai és közösségi jogi ismereteinek elsajá tását szolgálja. A jogi és igazgatási képzési terület igazgatási képzési ágában alapképzésben szerze oklevél, vagy agrár képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél egyéb képzési területen alapképzésben szerze alapfokoza al és szakképze séggel rendelkezők a képzésben akkor vehetnek részt, ha közigazgatási szakvizsgával rendelkeznek A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, ezen cím viselésére jogosít. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Schle András 56

TANREND tárgyak oktatók I. II. Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 B - Polgári jogi alapismeretek Dr. Jobbágyi Gábor, Dr. Pogácsás Ane 20 B - Közjogi alapismeretek Dr. Chris án László, Dr. Schanda Balázs 20 K - EU közjogi ismeretek. Az EU közös agrárpoli kájának döntéshozatali rendje dr. Nagy Zoltán 10 B - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás struktúrája dr. Mikó Zoltán 14 KZ - Az agrárjog alkotmányos összefüggései Dr. Gerencsér Balázs 6 A - Az EU vidékfejlesztési poli kája, pénzügyi és intézményi rendje dr. Nyujtó Ferenc 14 KZ - Az EU termékpálya rendtartásai, pénzügyi, intézményi, informa kai rendje Dr. Rieger László 16 K - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás sajátos eljárási szabályai dr. Forrai-Nagy Enikő, dr. Mikó Zoltán - 10 K Az ingatlanokkal kapcsolatos állami és önkormányza nyilvántartások dr. Mikó Zoltán - 6 A Az élelmiszerlánc-biztonság rendje, az élelmiszer és a bor eredetvédelme dr. Nyitrai Zoltán Balázs - 14 KZ Birtokpoli ka, agrárszerződések, jogviták rendezése dr. Király Gábor András - 12 K Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer alapfogalmai dr. Mikó Zoltán - 10 KZ Mezőgazdasági vagyonvédelem, szabálysértések Dr. Gerencsér Balázs - 4 A A természetvédelem és jogi környezete Dr. Tardy János - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 50+60 64 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 57

ANGOL JOGI SZAKFORDÍTÓ A A szakirányú továbbképzés célja, hogy igazgatási szakképze séggel rendelkező szakemberek számára brit, amerikai és európai uniós angol szaknyelvi ismereteket adjon át, és olyan fordítói kompetenciákat erősítsen, amelyek a szakmai jártasságot igénylő szövegek angolról magyarra vagy magyarról angolra történő megfelelő átültetéséhez nyújtanak kellő alapot. Az iratok sokféleségére tekinte el a képzés elsősorban a közigazgatásban dolgozó szakemberek igényeit tartja szem elő. A szakirányú továbbképzés keretén belül jelentős hangsúlyt kapnak a nyelvi és szakfordítói órák, amelyeken a résztvevők elsajá tják az angol nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméle és gyakorla alapjait. A igazgatási képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze főiskolai vagy egyetemi oklevél B2 szintű komplex (korábban középfokú C pusú) államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga vagy nyelvi előképze ség (angol nyelven szerze felsőfokú szakképesítés, vagy angol tanítási nyelvű középiskolában szerze ére ségi bizonyítvány) alapfokú számítógépkezelői ismeretek sikeres nyelvi felvételi vizsga Az Intézet a felvételt egyéb feltételhez (pl. szakmai tapasztalat, fordítói gyakorlat, stb.) köthe, valamint a hallgatók számát korlátozhatja. A A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a harmadik képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) angol jogi szakfordító szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, ezen cím viselésére jogosít. A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet 14. (8) alapján az angol jogi szakfordító oklevél államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex pusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. A : 2019. szeptember és 2020. február A : 285.000 Ft/ A : Balogh Dorka 58

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. Fordításelmélet Balogh Dorka 8B - - Az angol jogi szöveg szerkezete Unger Anikó 20B - - Szerződések nyelvi sajátosságai I II. Dr. Kovács Tímea 12K 10B - EU terminológia I II. Balogh Dorka, Dr. Láncos Petra Lea 8BZ 16KZ - Büntetőjogi terminológia I II. dr. Schlemmer Tamás 8KZ 8BZ - Polgári eljárásjogi terminológia I II. dr. Biró Ágnes Györgyi 8KZ 8BZ - Polgári jogi terminológia I II. dr. Balogh Hajnalka 8KZ 8KZ - Közjog, Versenyjog dr. Má yus Ádám 8KZ - - Társasági jog dr. Má yus Ádám 8A - - Számítógéppel támogato fordítás dr. Schlemmer Tamás 16B - - Írásbeli jogi szaknyelvi kommunikáció I II.* Balogh Dorka - 12B 12B Megtévesztő nyelvi elemek I II.* Unger Anikó - 12B 12K Fordítástechnika I II. Balogh Dorka, Dr. Láncos Petra Lea - 8B 12B Common Law terminológia dr. Rácz Margit - 8B - Közbeszerzési fogalomrendszer dr. Schlemmer Tamás - 8B - EPSO Felkészülés a versenyvizsgára dr. Balogh Hajnalka - 4A - Záróvizsga szakmai előkészítő* dr. Balogh Hajnalka - - 18A Záróvizsga nyelvi előkészítő* Balogh Dorka - - 10A Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 104 102 64 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 59

JOGI SZAKOKLEVELES GAZDASÁGI SZAKEMBER A A szakirányú továbbképzés célja, hogy a gazdaság különböző területein dolgozó szakemberek számára biztosítsa az alapképze ségükhöz kapcsolódó mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek vezetői, vállalkozói vagy más munkaterületeken jogi szaktudást igénylő komplex feladataik ellátására. A műszaki, agrár-, gazdaságtudományok, informa ka, természe udományi képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképze ség B - A Magyar Mérnöki Kamara a teljes képzést a szabadon választható továbbképzés keretében 20 pont értékkel elfogadja. A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles [erede szakképze ség] szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Chris án László 60

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 K - - - Polgári jogi alapismeretek dr. Kovács Krisz án, Dr. Pogácsás Ane 20 KZ - - - Közjogi alapismeretek Dr. Chris án László, Dr. Schanda Balázs 20 KZ - - - Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos 10 K - - - EU jog (közjog, magánjog) alapjai Dr. Gyeney Laura - 12 B - - Magánjogi ismeretek dr. Fejes Gábor - 32 KZ - - Pénzügyi jogi ismeretek Dr. Halász Zsolt Ákos - 8 B - - A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának alapjai Dr. Szabó Sarolta - 8 B - - Társasági jog, csődeljárás, felszámolási eljárás alapjai dr. Vezekényi Ursula - - 16 KZ - Munkajog és társadalombiztosítás alapjai dr. Szűcs László - - 14 K - Értékpapírjog alapjai dr. Tomori Erika - - 12 K - Bankjog alapjai dr. Kovács Erika - - 8 B - Bezetés a szellemi alkotások jogába, az iparjogvédelembe. A szo vervédelem - - 10 B - alapjai dr. Kovács György Gazdasági jogi jogesetmegoldás* Dr. Chris án László, dr. Fejes Gábor - - - 40 B Záróvizsgára előkészítő komplex gyakorlat* Dr. Chris án László - - - 20 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 61

JOGI SZAKOKLEVELES KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKEMBER A A szakirányú továbbképzés célja a környezetvédelmi jogi, valamint a kapcsolódó környezettudományi, gazdasági, jogi és határtudományi területeken mindazon ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a környezetvédelmi terüle el foglalkozó szakemberek munkáját elősegí k. A gazdaságtudományok, műszaki, agrár- vagy természe udomány képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképze ség B - A pedagógus-továbbképzésről szóló 277/1997. (XII. 22.) Kormányrendelet szerint a képzés beszámítható a pedagógus-továbbképzés teljesítésébe. A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Bándi Gyula 62

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János, Dr. Könczöl Miklós 10 B - - - Polgári jogi alapismeretek Dr. Horváth E. Írisz, Dr. Pogácsás Ane 20 K - - - Közjogi alapismeretek dr. Pátkai Nándor, Dr. Schanda Balázs 20 K - - - Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos, dr. Szige Imola 10 B - - - Környeze udomány és környeze informa ka Dr. Zlinszky János i. 14 K - - - Környezet-gazdaságtan és környeze menedzsment Dr. Kerekes Sándor, Dr. Szlávik János 22 KZ - - - Környezetjogi elméle alapok Dr. Bándi Gyula 24 K - - - Környezetpoli ka Dr. Zlinszky János i., Dr. Bulla Miklós - 20 K - - Környezetvédelmi igazgatás általános rész Dr. Bándi Gyula - 24 KZ - - Környezetvédelmi igazgatás különös rész dr. Csepregi István - 16 KZ - - Környezetvédelem és polgári jog kapcsolata Dr. Pump Judit - - 16 K - Környezetvédelem és büntetőjog kapcsolata Dr. Polt Péter - - 8 A - EU környezetjogi ismeretek Dr. Bándi Gyula - - 20 KZ - Nemzetközi környezetjogi alapok dr. Sulyok Katalin, Dr. Szabó Marcel - - 16 K - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Bándi Gyula, dr. Csepregi István, Dr. Kerekes - - - 60 B Sándor Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60+60 60 60 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 63

JOGI SZAKOKLEVELES KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS A A szakirányú továbbképzés célja a közbeszerzési eljárás előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos, alapvető jogi ismeretek meglétét feltételező szakismeretek elsajá tása. A megszerze ismeretek alkalmassá teszik a közbeszerzési szakreferenst arra, hogy akár ajánla evő, akár ajánlatkérő oldalon közbeszerzést teljes körűen előkészítsen és lebonyolítson, egyben nyomon kövesse a közbeszerzési eljárás alapján kötö szerződésekben foglaltak maradéktalan betartását. A Bármilyen képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze főiskolai vagy egyetemi oklevél. Az Intézet további feltételhez (pl. közigazgatási szakvizsga, nyelvvizsga, szakmai gyakorla idő, munkakör stb.) köthe a felvételt. A A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 185.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Haszonicsné dr. Ádám Mária 64

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János, Dr. Könczöl Miklós 10 B - - Polgári jogi alapismeretek Dr. Molnár Sarolta Judit, Dr. Pogácsás Ane, Dr. Suri Noémi 20 K - - Közjogi alapismeretek dr. Kurunczi Gábor, Dr. Schanda Balázs, dr. Varga Ádám 20 K - - Közbeszerzés-történet, közösségi jogi alapok dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László 10 B - - Közbeszerzési jogi alapok Haszonicsné dr. Ádám Mária 10 B - - Szerződéses jogi ismeretek I. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 KZ - - Közbeszerzési eljárásjog I. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya 10 KZ - - Finanszírozási, pénzügyi jogi ismeretek Dr. Gregóczki Etelka 8 B - - Versenyjogi ismeretek és a közérdekű szolgáltatások dr. Barna Orsolya 10 A - - Társasági jog és a közbeszerzés Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 A - - Fenntartható és zöld közbeszerzési ismeretek dr. Barna Orsolya, dr. Havas-Kovács Gabriella - 10 B - Szerződéses jogi ismeretek II. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilágyi Zoltán - 8 KZ - Közbeszerzési eljárásjog II. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya - 12 KZ - Támogatásból megvalósuló közbeszerzések dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László - 8 B - Közbeszerzési jogorvosla ismeretek dr. Szilágyi Zoltán - 10 KZ - Közgazdasági ismeretek Dr. Mányó-Váróczi Viole a, Korb Zoltán - 10 B - Közbeszerzési jogesetmegoldás dr. Szilágyi Zoltán - 6 A - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya, - - 60 K Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilágyi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 64+50 64 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 65

JOGI SZAKOKLEVELES KULTÚRASZERVEZŐ MENEDZSER A A szakirányú továbbképzés célja, hogy a kultúra és művészet közve tésével foglalkozó intézmények, nonprofit szervezetek, vállalkozások, NGO-k stb. vezetői számára biztosítsa a vezetői, valamint más szervező-menedzseri feladataihoz kapcsolódó alapvető jogi és gazdasági, szervezési ismeretek megszerzését. Ennek birtokában a végze szakemberek hatékonyabban képesek vezetői vagy más szervező-koordinátori munkakörben, továbbá vállalkozói vagy más gazdasági tevékenységük során bizonyos jogi problémákat felismerni és jogi szaktudást is igénylő feladatokat ellátni. A Bármilyen képzési területen legalább alapképzési szakon (korábban főiskolai képzésben) szerze oklevél. Az Intézet további feltételhez (pl. nyelvismeret vagy nyelvvizsga, szakmai gyakorlat, munkakör stb.) köthe a felvételt. A A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, ezen cím viselésére jogosít. A : 165.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 66

TANREND tárgyak oktatók I. II. Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János 8 B Polgári jogi alapismeretek Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 18 KZ Közjogi és EU alapismeretek Dr. Schanda Balázs, Dr. Szilágyi Pál Béla 14 KZ Közcélú szervezet menedzselése Dr. Katona Klára 8 B Kulturális igazgatás és projektmenedzsment Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton 8 B * Kulturális intézmények stratégia-alkotása a gyakorlatban dr. Szalai Márta 8 A * XX. századi civilizációtörténet Baják László 8 A Kultúrdiplomácia Dr. Kerényiné Dr. Környei Ágnes 8 B * Kultúrdiplomácia a gyakorlatban Dr. Kerényiné Dr. Környei Ágnes 8 A Pénzügyi jogi alapismeretek dr. Klicsu László, Dr. Mányó-Váróczi Viole a 12 KZ * Intézményi kommunikáció és üzle tárgyalás Dr. Bokor Tamás 8 A Kulturális jogi ismeretek Dr. Pogácsás Ane - 8 KZ Közbeszerzési jogi alapok Dr. Gyulai-Schmidt Andrea - 4 A Szerződéses jogi gyakorlatok Dr. Gyulai-Schmidt Andrea - 10 BZ Személyügyhöz kapcsolódó jogi ismeretek dr. Dudás Gábor, Dr. Kártyás Gábor - 14 K Támogatásból megvalósuló projektek pénzügyei Dr. Nyikos Györgyi - 6 A Kulturális gazdaságtan és marke ng gyakorlata Horváth Zsolt, Graf Orsolya - 8 A Projektmenedzsment és pályáza rás Dr. Katona Klára - 10 K * Kulturális rendezvények szervezése dr. Szalai Márta - 8 A * Üzle e ke és protokoll dr. Erdős Zsuzsanna - 8 A Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 80 88 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * Kötelezően választható tárgyak: szemeszterenként ke őt kell felvenni. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 67

JOGI SZAKOKLEVELES ORVOS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBER A A szakirányú továbbképzés célja, hogy az egészségügy különböző területein dolgozó szakemberek számára biztosítsa mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek vezetői, vállalkozói vagy más munkaterületeken jogi szaktudást is igénylő komplex feladataik ellátására. A orvos- és egészségtudományi képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképze ség A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles [erede szakképze ség] szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Jobbágyi Gábor 68

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. IV. A bioe ka alapjai dr. Mogyorósi Doro ya 10 B - - - Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 B - - - Polgári jogi alapismeretek dr. Kovács Krisz án, Dr. Pogácsás Ane 20 KZ - - - Közjogi alapismeretek Dr. Chris án László, Dr. Schanda Balázs 20 K - - - Az orvosi jog speciális területei Dr. Jobbágyi Gábor, dr. Mogyorósi Doro ya - 20 KZ - - Egészségügyi igazgatás és egészségügyi jogi ismeretek dr. Bende-Szabó Gábor, dr. Páva - 22 KZ - - Hanna Felelősségi rendszer és minőségbiztosítás az egészségügyben - 8 A - - Kalmárné dr. Kőszegfalvi Edit, Szy Ildikó Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos - 10 B - - A szociális ellátás jogi alapjai Dr. Molnárné dr. Balogh Márta - - 6 A - Munkajogi ismeretek dr. Szűcs László - - 8 B - Társadalombiztosítás dr. Szűcs László - - 10 KZ - Pénzügyi jog alapismeretek. Az egészségügy finanszírozása - - 14 K - Dr. Halász Zsolt Ákos, Wagner Péter Vállalkozások az egészségügyben Kalmárné dr. Kőszegfalvi Edit - - 12 K - Adatkezelés az egészségügyben dr. Páva Hanna - - 6 A - Egészségbiztosítás dr. Karczub Péter - - 6 A - Európajogi ismeretek Dr. Pünkösty András - - - 12 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Jobbágyi Gábor - - - 48 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 62 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 69

JOGI SZAKOKLEVELES SPORTSZAKEMBER A A képzés célja a sportjogi és az ehhez kapcsolódó szakismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a sport közigazgatásban, a sport magánjog, a doppingellenes harc területén, valamint a sportszervezetek mindennapi működésében nélkülözhetetlenek a sportban tevékenykedő nem jogász szakképze ségű szakemberek számára. A bármilyen képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerze oklevél, illetve főiskolai vagy egyetemi oklevél B - A pedagógus-továbbképzésről szóló 277/1997. (XII. 22.) Kormányrendelet 21. (6) bekezdése szerint a képzés beszámítható a pedagógus-továbbképzés teljesítésébe. A A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles sportszakember szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 175.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A Dr. Tóth Tihamér A KÉPZÉST A MOB, A MPB ÉS AZ EMMI TÁMOGATJA 70

TANREND tárgyak oktatók I. II. III. Jogelméle alapismeretek Dr. Frivaldszky János, Dr. Könczöl Miklós 10 B - - Polgárjogi alapismeretek Dr. Molnár Sarolta Judit, Dr. Pogácsás Ane 20 K - - Közjogi alapismeretek dr. Kurunczi Gábor, Dr. Schanda Balázs, Dr. Suri Noémi, 20 K - - dr. Varga Ádám Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos, dr. Szige Imola 10 B - - Spor örténet (magyar és nemzetközi; olimpiai mozgalom) Dr. Szikora Katalin, dr. Litavecz Anna 8 B - - A sportjog alkotmányos összefüggései, a sport önszabályozása Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva 10 B - - Mónika Sportolók jogállása ( státus-jog, munkajog) Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika 10 K - - EU és nemzetközi sportszervezetek és sportdokumentumok dr. Nagy Zsigmond, dr. Szilágyi Zoltán 12 KZ - - Spor inanszírozás, pénzügyi jog Dr. Gősi Zsuzsanna 10 B - - Doppingellenes szabályozások dr. Nagy Zsigmond, dr. Szilágyi Zoltán 10 B - - Magyar testnevelés és spor gazgatás Dr. Nemes András - 10 KZ - Szövetségek, versenyrendszer, sportszervezetek dr. Kézsmárki Éva Mónika - 10 BZ - Bevezetés a szerződések jogába dr. Karczub Péter, dr. Szilágyi Zoltán, dr. Zavodnyik József - 20 KZ - Sportgazdasági ismeretek, sportvállalkozási menedzsment dr. Muszbek Mihály - 10 K - Vitarendezés a sportban: hazai és nemzetközi sportbíráskodás Dr. Kecskés László - 10 B - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kézsmárki Éva Mónika, dr. Muszbek Mihály, - - 60 B dr. Nagy Zsigmond, Dr. Nemes András, dr. Szilágyi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60+60 60 60 J : : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 71

KRIMINALISZTIKAI SZAKOKLEVELES RENDVÉDELMI SZAKEMBER A A képzés célja, hogy a büntetőjogi jogalkalmazás különböző területén működő szakemberek a különleges szakértelmet igénylő kriminalisz kai szakkérdésekben kellő jártasságot szerezzenek, a segédtudományokban (orvostudomány, műszaki tudomány, közgazdasági tudományok) véleményt adó szakértők vizsgála módszereit és a vélemények lényegi kérdéseit a hallgatók kellő mennyiségben elsajá tsák és azokat szakszerűen értékelni, mérlegelni tudják. A jogi és igazgatási képzési terület igazgatási képzési ág bűnügyi igazgatási, illetve rendésze igazgatási alap- vagy mesterképzési szakokon (azok szakirányain), valamint a nemzetvédelmi és katonai terület védelmi képzési ág alap- vagy mesterképzési szakjain szerze oklevél, illetve mindezen területek valamelyikén szerze főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképze ség egyéb képzési területen alapképzésben szerze oklevéllel és szakképze séggel rendelkezők a képzésben akkor vehetnek részt, ha elvégezték a rendőrszervező szakképzést (OKJ 61 861 01 0010 61 03, korábban: OKJ 71 8912 01), és legalább 3 év szolgála idővel rendelkeznek rendésze vagy bűnügyi igazgatási, nemzetbiztonsági, illetve katonai védelmi szakterületen A képző intézmény a felvételt további feltételhez köthe (pl. szakmai gyakorlat, szolgála idő). A A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kriminalisz kai szakokleveles [erede szakképze ség] szakképze séget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A : 155.000 Ft/ A 2019. szeptember és 2020. február A dr. Tóth Éva Az Intézet a változtatás jogát fenntartja. 72

TANREND tárgy oktatók I. II. III. IV. Kriminalisz ka, bizonyításelmélet Dr. Finszter Géza 12 K - - - A büntetőeljárás legfontosabb gyakorla kérdései dr. Varga Zoltán 4 A - - - A szakértői munka keretei Dr. Varga Tibor 4 A - - - Igazságügyi orvostan Dr. Keller Éva, dr. Szabó Árpád, Dr. Varga Tibor 26 KZ - - - Igazságügyi toxikológia, kábítószer anali ka Dr. Somogyi Gábor, Csesztregi Tamás 14 K - - - Igazságügyi gene ka, személyazonosítás Dr. Egyed Balázs, Dr. Füredi Sándor, Woller János - 10 B - - Helyszíni szemle Nyomszakértés. Mikro maradványok. Ballisz ka. Dak loszkópia Dr. Elek Imre, Dr. Gál Tamás, Hegyi István, Nagyné - 20 K - - Bánovics Szilvia,Tóth Péter Igazságügyi elmekórtan Dr. Baraczka Krisz na, dr. Németh Rita - 20 KZ - - Kriminalisz kai azonosítás (hang, beszéd, poligráf, kép, szag) Fényes Péter, Kreitz Zsuzsanna, - 10 A - - Krispán István Igazságügyi könyvszakértői ismeretek Pótorné Nagy Zsuzsanna, Dr. Jasperné Sztanek Katalin, - - 24 KZ - Kosztovics József Igazságügyi műszaki szakértői ismeretek Bejczi József, Marossy Szabolcs - - 20 KZ - Gépjárműszakértői munka Dr. Melegh Gábor - - 12 KZ - A személy elleni bűncselekmények legfelsőbb bírósági gyakorlata, kihallgatási tak ka - - 16 K - dr. Tóth Éva, dr. Petőfi A la Kriminalisz kai írásszakértés és okmányszakértés Göblyös Imre - - - 10 A Gazdasági, vagyon elleni bűncselekmények dr. Huszár Gábor Elek, dr. Varga Zoltán - - - 10 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tóth Éva és meghívo előadók - - - 40 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 72 60 J : Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorla jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 73

K I S Ö ( )

KARRIER IRODA A Karrier Iroda 2006 óta végzi tevékenységét, legfontosabb feladata az ak v hallgatói éveikben járók pályaorientációja, az elhelyezkedéshez szükséges fellépés, iden tás kialakítása, a végzős és a karon oklevelet szerze hallgatók elhelyezkedésének segítése, valamint a munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata. M? Diákmunka: már az első től segítünk testhez álló munkát találni, megismerni az alapvető szokásokat, elvárásokat egy munkahelyen természetesen fizetésért. Gyakornoki helyek: az állami- és magánszektor jogászi és igazgatási munkahelyeit közve tjük a végzős hallgatóink számára. Így még a tanulási időben kipróbálhatják magukat és értékes tapasztalatokat szerezhetnek, illetve segítséget kaphatnak első munkahelyük megszerzéséhez. Jelenleg körülbelül 300, gyakornokot fogadó közigazgatási intézménnyel, bírósággal, állami céggel, ügyvédi irodával, közjegyzőséggel, bankkal és vállala al állunk kapcsolatban. Képzések, tréningek, előadások: fontos, hogy az egyetemisták és a pályakezdők minél eredményesebben alkalmazkodjanak a különböző szektorok munkaerőpiaci elvárásaihoz. Ebben segítenek képesség- és készségfejlesztéssel, kommunikációval, pályaorientációs és pályakezdést támogató jogi, gazdasági, egyéb szakmai vagy éppen pszichológiai tanácsadással foglalkozó programjaink. Ezekbe a programokba igyekszünk minél jobban bevonni a Karunkon végze öregdiákokat, ezzel is hiteles mintát mutatva a jelenlegi hallgatóknak. Személyes tanácsadás: tanulási nehézségek, felmerülő pályaorientációs dilemmák megoldásában, információ megtalálásában segítünk fogadóóra jellegű beszélgetéseinken. Állásajánlatok: az állami- és magánszektor jogászi és igazgatási, valamint más, e szakképze ségekkel betölthető álláshelyeit közve tjük a már oklevéllel rendelkező hallgatóink számára. Évente körülbelül 150 állásajánlat fut be hozzánk, és körülbelül 1000 fő adja le az életrajzát. Ajánljuk figyelmébe rendszeresen frissíte honlapunkat! www.jak.ppke.hu/karrier A Az Intézet által meghirdete karrier tréningek és előadások a PPKE JÁK támogatásával valósulnak meg, így általában díjtalanok a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára. A Karrier Iroda egyéb szolgáltatásai, az állásközve tés, a karrier tanácsadás és egyéb szolgáltatások (pl. próba állásinterjú) szintén díjmentesek. A enként több alkalommal megszerveze ProRead olvasásfejlesztési tréning (www.proread.hu) PPKE-hallgatók számára kedvezményesen elérhető. 76

Ü, Tegye fel kérdéseit a pályakezdéssel, életvezetéssel kapcsolatban, vegye igénybe személyes karriertanácsadó és életvezetési szolgáltatásunkat! Időpont-egyeztetés a len elérhetőségeken. J PPKE JÁK Karrier Iroda 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. I. em. 137. Telefon: 06 70 522 8572 és 429 7224 karrier@jak.ppke.hu www.jak.ppke.hu/karrier www.facebook.com/ppkejak.karrier Állásbörze 2019 77 Frissen tarto tudás karrier.

SZAKNYELVI KÉPZÉSEK PROFEX NYELVVIZSGA A Intézet Idegen Nyelvi Lektorátusa ente hirdet meg joghallgatóknak, jogászoknak és más felsőfokú végze séggel rendelkezőknek szóló szaknyelvi kurzusokat. S Jogi szaknyelvi terminológia 1 2. (angol, német, francia, olasz) Üzle -gazdasági szaknyelv (angol, német) Tárgyalástechnika (angol, német) Az Európai Unió jogi szaknyelve 1 2. (angol, német, francia) Híres francia bűnesetek Tárgyalásszimulácó angolul Legal Wri ng Law of Contracts Legal Reasoning PROFEX Két es felkészítő tanfolyam német vagy angol jogi és közigazgatási szaknyelvből. A Kezdete: az őszi ben szeptember közepén, a tavaszi ben pedig február közepén kezdődnek a 10 hetes kurzusok. A meghirdete képzéseket csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. Intenzitása: he egyszer három tanóra, valamely munkanapon. K A képzéseken a részvétel önköltséges. A költségtérítés összegét az Intézet ente állapítja meg. A képzés díja nem tartalmazza a tankönyvek árát. A kurzusok ára egy re 35.000 Ft. A Profex nyelvvizsgára felkészítő kurzusok ára egy re középfokon 35.000 Ft, felsőfokon 40.000 Ft. PROFEX Intézményünk Profex Jogi-és Közigazgatási Bejelente Szaknyelvi Vizsgahely. A Profex nyelvvizsga államilag elismert háromfokozatú, kétnyelvű, szintező, jogi- és közigazgatási szaknyelvi vizsga, amely jelenleg angol és német nyelvből tehető le. A vizsga kétnyelvűsége egyrészt azt jelen, hogy a vizsga a magyarországi nyelvtanulók, illetve a zömében magyar anyanyelvű vizsgázók nemze ségéből fakadó szükségleteinek tesz eleget. Másrészt, a nyelvi közve tő készség vizsgálatára a vizsga mindhárom fokozatán sor kerül. 78

A vizsgákat évente egyszer, áprilisban rendezik meg. A jelentkezés határideje a vizsgaidőszak első napja elő 30. naptári nap. Az országosan egységes vizsgadíjakról a honlap (www.jak.ppke.hu/nyelv) ad tájékoztatást. K Induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók 10% kedvezménnyel beiratkozhatnak egy szaknyelvi kurzusra valamelyik képzési ükben. A kedvezmény a Profex nyelvvizsga díjakra nem vonatkozik. F Kuslits Mária csoportvezető Balogh Dorka nyelvtanár Unger Anikó nyelvtanár Dzsida Orsolya nyelvtanár Weiszer Mariann nyelvtanár J Idegen Nyelvi Lektorátus 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. III. 363. Telefon: 429 7232 Fax: 429 7201 lektoratus@jak.ppke.hu www.jak.ppke.hu/nyelv 79

( ) ÖREGDIÁK ALUMNI PROGRAM Az öregdiák (alumni) program fontos eszköz az Egyetem kezében ahhoz, hogy betöltse azt az értékteremtő és értékőrző célját és küldetését, amelyet maga elé kitűzö. Ehhez mindenekelő szükséges, hogy az intézmény az oklevél megszerzése után is élő kapcsolatot ápoljon a volt hallgatóival, szakmai, kulturális és egyéb programokkal és szolgáltatásokkal támogassa őket, egyú al teret és keretet biztosítson az Alma Matert támogatni kívánók számára. A kölcsönös együ működésen alapuló alumni tevékenység mindkét fél számára egyedülálló értékeket hordoz, és nagyban erősí a pázmányos közösségi iden tást. G Az alumni tevékenység egyik formája a kötetlen formában megrendeze, kapcsolatépítésre, bará és szakmai beszélgetésekre kiválóan alkalmas összejövetel. Jó példa erre a kari öregdiák találkozó, vagy a Gradus banke, ahol a Kar Gradus ad Facultatem öntevékeny csoportjának régi és új hallgatói gyűlnek össze, hogy kicseréljék a szervezet működésével kapcsolatos gondolataikat és átadják egymásnak tapasztalataikat. Fontos cél, hogy a szakmai munka elvégzése közben alumni közösségé formálódó egykori hallgatók élő kapcsolatot ápoljanak a még diák társaikkal. T A programok másik csoportjára inkább a szakmaiság jellemző. Az Intézet jelenleg 29 szakon hirdet képzést, ennek a fele saját akkreditáció. A szakirányú továbbképzéseken közel 3000 szakember szerze oklevelet, munkájukhoz és szakmai előmenetelük sikeréhez kíván támogatást nyújtani a Pázmány Törzsasztal rendezvény. 2011 januárjától fél évi rendszerességgel találkozókat szervezünk az egyes szakirányokon végze hallgatók számára. Az Intézet zártkörű rendezvényein, ahová a szak valamennyi oktatóját is várjuk, egy-egy felkért előadó előadást tart az ado szakterület legfontosabb, időszerű témáinak valamelyikéről, kiemelkedő jelentőségű, aktuális jogalkotási kérdésekről. A szakmai műhelytalálkozónak a naprakész szakismeretek megszerzése melle egyik legfontosabb célja, hogy az azonos szakterüle el foglalkozók számára lehetőséget teremtsen egykori hallgatótársaikkal, kollégáikkal, pályatársaikkal való kapcsola elvételre, illetve, hogy elősegítse újabb szakmai kapcsolatok kiépítését és ápolását. 2018-ban megrendeze Törzsasztal találkozók: A polgári perrendtartás legfontosabb változásai A közigazgatási perrendtartás mint a jogvédelem új eljárásrendje és az új általános közigazgatási rendtartás 80

( ) Az elektronikus közbeszerzés koncepciója és jövője Az Ákr. nem ördöglakat Angol jogi szakfordító szakest 2019 tavaszán megrendeze Törzsasztal találkozók: A pénzügyi szektor a digitalizáció kapujában, avagy milyen új jogkérdéseket vet fel a rohamosan terjedő digitalizáció a pénzügyi szektorban (és nemcsak a pénzügyi szektorban)?! Az alterna v finanszírozási megoldások jogi dilemmái Sajtószabadság és internetszabályozás Hány bőrt lehet lehúzni az adócsalókról? Lehetőség vagy mumus? Az értékpapírosítás megújult európai szabályai A jövő bírósága Digitalizáció az igazságszolgáltatásban P K A törzsvásárlói kártyák mintájára létrehozo Pázmány Kártya lehetőséget nyújt a Kártyabirtokos hallgatóink és öregdiákjaink számára, hogy az Egyetem és a karok különböző saját szolgáltatásainál (könyvtárhasználat, informa kai labor használata, rendezvényeken való részvétel, munkaerő piaci esélyeket javító tréningek stb.), illetve az intézménnyel szerződésben álló szolgáltatóknál (kulturális intézmények, üzletek, vendéglátóhelyek, sport- és szabadidős intézmények, stb.) kedvezményeket vegyenek igénybe. Elfogadóhelyek: www.alumni.ppke.hu/kedvezmenyek/pazmany-kartya 81

I,

OKTATÓINK dr. Andor Krisz na senior jogtanácsos dr. Auer Ádám igazgató Baják László történész, szakmuzeológus Balogh Dorka nyelvtanár Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens dr. Balogh Hajnalka jogász-nyelvész dr. Balogh Zsolt c. egyetemi docens, kollégiumvezető Dr. Bán Dániel adjunktus Dr. Bándi Gyula tanszékvezető, egyetemi tanár, ombudsmanhelye es Dr. Bara Zoltán egyetemi tanár, Versenytanács-tag Dr. Barabás Andrea Tünde osztályvezető, tudományos főmunkatárs, főtanácsos, egyetemi tanár Dr. Baraczka Krisz na igazságügyi ideg- elmeszakértő dr. Barna Orsolya ügyvéd, közbeszerzési tanácsadó dr. Bartal Géza tanácselnök Dr. Bartóki-Gönczy Balázs adjunktus Bejczi József igazságügyi műszaki szakértő Dr. Békés Ádám egyetemi docens Dr. Belovics Ervin tanszékvezető, egyetemi tanár, legfőbb ügyész helye es Dr. Bende-Szabó Gábor egyetemi docens, kandidátus, egyéni ügyvéd Dr. Benke Gábor ügyvéd Magyar Nemze Bank Nemze Közszolgála Egyetem Magyar Nemze Múzeum, Történe Tár PPKE JÁK, Idegen Nyelvi Lektorátus PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék Európai Unió Bírósága PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék, Kúria Budapes Corvinus Egyetem PPKE JÁK, Környezet- és Versenyjogi Tanszék Budapes Corvinus Egyetem, Gazdasági Versenyhivatal Országos Kriminológiai Intézet, Nemze Közszolgála Egyetem Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet Magyar Közbeszerzési Intézet Kúria, Polgári Kollégium Nemze Közszolgála Egyetem Nemze Szakértői és Kutató Központ PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék, Legfőbb Ügyészség Széchenyi István Egyetem Dr. Benke Gábor Ügyvédi Iroda 84

dr. Berkes Lilla tudományos segédmunkatárs dr. Biró Ágnes Györgyi felügyele tanácsadó Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára habilitált egyetemi docens, intézetvezető dr. Bodor Mária ny. bíró Dr. Bodzási Balázs tanszékvezető egyetemi docens dr. Bory Noémi adjunktus dr. Boytha Györgyné ny. c. egyetemi docens Dr. Bulla Miklós ny. egyetemi docens Dr. Chris án László adjunktus Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró dr. Császár P. Emőke tanácselnök dr. Csepregi István ügyvezető igazgató Csesztregi Tamás osztályvezető, főtanácsos Dr. Csink Lóránt egyetemi docens dr. Csőke Andrea bíró Dr. Csöndes Mónika adjunktus Csörgő Zoltán megbízo oktató Dr. Darák Péter elnök dr. Debisso Kinga tudományos segédmunkatárs dr. Dencs Zoltán ügyvéd Dr. Deres Petronella tudományos főmunkatárs dr. Dobrotka-Mayer Annamária kabinet munkatárs Dr. Egyed Balázs igazságügyi gene kus szakértő PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék Magyar Nemze Bank Szegedi Tudományegyetem, Üzle Jogi Intézet Budapes Corvinus Egyetem PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék Alkotmánybíróság Fővárosi Törvényszék, Polgári Kollégium Zöld Jog K. Nemze Szakértői és Kutató Központ PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék Kúria, Polgári Gazdasági Kollégium Budapes Corvinus Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Kúria PPKE JÁK, Európajogi Tanszék Dencs Ügyvédi Iroda Országos Kriminológiai Intézet Igazságügyi Minisztérium Eötvös Loránd Tudományegyetem 85

Elek Imre igazságügyi nyomszakértő Éliás László ingatlanszakértő, mérnök-közgazdász Eplényi Kata dr. Erdős Zsuzsanna üzle és társasági e ke tanácsadó és coach Dr. Farkas Krisz na kirendelt ügyész dr. Farkas Péter Pál pénzügyi szakértő Dr. Fazakas Gergely egyetemi docens dr. Fehér Miklós Zoltán főosztályvezető dr. Fejes Gábor ügyvéd Fényes Péter hangmérnök, igazságügyi szakértő Dr. Finszter Géza kandidátus, egyetemi tanár dr. Forrai-Nagy Enikő jogi főosztályvezető Dr. Frivaldszky János tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Füredi Sándor főtanácsos, irodavezető Dr. Gál Judit tanácselnök Dr. Gál Tamás ny. igazságügyi szakértő dr. Gálfalvi Géza jogtanácsos Dr. Garamvölgyi Balázs főosztályvezető-helye es ügyész Dr. Gárdos Péter ügyvéd Dr. Gerencsér Balázs egyetemi docens dr. Goldea Zsuzsanna főosztályvezető-helye es ügyész Göblyös Imre igazságügyi írás- és okmányszakértő Dr. Gősi Zsuzsanna egyetemi docens Nemze Szakértői és Kutató Központ Külgazdasági és Külügyminisztérium Erdős E ke Országos Kriminológiai Intézet Budapes Corvinus Egyetem Igazságügyi Minisztérium Oppenheim Ügyvédi Iroda Magyar Rádió Zrt. Eötvös Loránd Tudományegyetem Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal PPKE JÁK, Jogbölcsele Tanszék Nemze Szakértői és Kutató Központ Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium Erste Bank Hungary Zrt. Legfőbb Ügyészség Gárdos, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék Legfőbb Ügyészség Nemze Szakértői és Kutató Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem 86

Dr. Gregóczki Etelka egyetemi docens Dr. Gyeney Laura egyetemi docens Dr. Gyulai-Schmidt Andrea egyetemi docens Dr. Gyulavári Tamás tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Hajas Barnabás egyetemi docens, miniszteri biztos Dr. Halász Zsolt Ákos tanszékvezető egyetemi docens dr. Halmos Krisz na osztályvezető ügyész Hargita Eszter szakmai főtanácsadó Haszonicsné dr. Ádám Mária főigazgató dr. Havas-Kovács Gabriella környezetvédelmi szakjogász, szakmai tanácsadó Hegyi István igazságügyi fegyverszakértő, főtanácsos, osztályvezető dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán ügyvéd Dr. Heutger, Viola egyetemi docens Hidvéginé dr. Erdélyi Erika vagyonnyilvántartási osztályvezető dr. Horányi Márton ügyvéd Dr. Horváth E. Írisz adjunktus, gazdasági igazgató Horváth Zsolt igazgató dr. Hubai Ágnes ügyvéd dr. Huszár Gábor Elek r. százados Ignéczi Hajnalka klinikai és mentálhigiéniai igazságügyi szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő Dr. Jasperné Sztanek Katalin igazságügyi könyv- és adószakértő Dr. Jobbágyi Gábor kandidátus, professor emeritus Nemze Közszolgála Egyetem PPKE JÁK, Európajogi Tanszék PPKE JÁK, Polgári Jogi Tanszék PPKE JÁK, Munkajogi Tanszék PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék, Igazságügyi Minisztérium PPKE JÁK, Pénzügyi Jogi Tanszék Legfőbb Ügyészség Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Iroda Köztársasági Elnöki Hivatal Közbeszerzési Hatóság Nemze Szakértői és Kutató Központ Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda Universität Salzburg Nemze Földalapkezelő Szervezet Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Polgári Eljárásjogi Tanszék Pannon Filharmonikusok Hubai Ügyvédi Iroda Nemze Nyomozó Iroda Nemze Szakértői és Kutató Központ PPKE JÁK, Polgári Jogi Tanszék 87

dr. Judiné dr. Vida Angéla főosztályvezető ügyész dr. Juhász Dorina tanácsadó Kalmárné dr. Kőszegfalvi Edit főtanácsos Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton habilitált egyetemi docens dr. Kanta Tünde biztonsági igazgató dr. Karczub Péter ügyvéd Dr. Kártyás Gábor adjunktus Dr. Katona Klára intézetvezető, habilitált egyetemi docens Dr. Kecskés László egyetemi tanár Dr. Keller Éva egyetemi tanár, intéze gazgató Dr. Kengyel Ákos egyetemi tanár Dr. Kerekes Sándor egyetemi tanár Dr. Kerényiné Dr. Környei Ágnes egyetemi docens dr. Kézsmárki Éva Mónika sportszakember dr. Kincses A la bíró dr. Király Gábor András ügyész dr. Klicsu László c. egyetemi docens dr. Koday Zsuzsanna tanácselnök Dr. Koltay András egyetemi tanár, rektor dr. Konerth György Balázs irodavezető Korb Zoltán könyvvizsgáló, egyéni vállalkozó Kosztovics József igazságügyi könyvszakértő dr. Kovács Erika elnök Legfőbb Ügyészség Alkotmánybíróság Bács-Kiskun Megyei Kórház Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nemze Vagyonkezelő Zrt. Havasi és Karczub Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Munkajogi Tanszék PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet Pécsi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet Budapes Corvinus Egyetem Kaposvári Egyetem PPKE BTK, Nemzetközi és Poli katudományi Intézet Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium Vas Megyei Főügyészség PPKE JÁK, Pénzügyi Jogi Tanszék Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium PPKE JÁK, Polgári Jogi Tanszék, Nemze Közszolgála Egyetem Barna Orsolya Ügyvédi Iroda Nemze Szakértői és Kutató Központ MNB, Pénzügyi Békéltető Testület 88

dr. Kovács György ügyvéd dr. Kovács Helga Mariann tanácselnök dr. Kovács Krisz án megbízo oktató dr. Kovács László fő tkár dr. Kovács Tímea vezető oktató Dr. Könczöl Miklós adjunktus Dr. Kőrösi István egyetemi docens dr. Kraudi Adrienne ügyvéd Kreitz Zsuzsanna rendőr alezredes Krispán István poligráfus vizsgáló dr. Kurunczi Gábor tanácsadó dr. Lánchidi Csaba szakmai tanácsadó Dr. Láncos Petra Lea egyetemi docens Dr. Landi Balázs egyetemi docens dr. Litavecz Anna főosztályvezető dr. Luszcz Viktor bírói tanácsadó Dr. Lux Ágnes szakértő Dr. Mányó-Váróczi Viole a adjunktus Marossy Szabolcs üzemeltetési igazgató Dr. Martonyi János professor emeritus, kandidátus dr. Matosek Edina bíró dr. Má yus Ádám ügyvéd Dr. Melegh Gábor c. egyetemi tanár Menczingerné dr. Bokor Andrea ügyvéd Dr. Kovács György Ügyvédi Iroda Fővárosi Törvényszék, Polgári Kollégium PPKEJÁK, Polgári Jogi Tanszék Közbeszerzési Hatóság Dr. Kovács Nyelvstúdió PPKE JÁK, Jogbölcsele Tanszék PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda ORFK Készenlé Rendőrség Nemze Szakértői és Kutató Központ Alkotmánybíróság Miniszterelnökség PPKE JÁK, Európajogi Tanszék PPKE JÁK, Polgári Jogi Tanszék Agrárminisztérium Európai Unió Törvényszéke Interna onal Organiza on for Migra on PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet PEGACONSULT K. Szegedi Tudományegyetem Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda Budapes Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építésügyi Igazgatási Szakmai Kollégium 89 89

Dr. Metzinger Péter egyetemi docens, ügyvéd dr. Mikó Zoltán Választo bíróság elnöke dr. Mogyorósi Doro ya orvos, jogász, ügyvivő szakértő Dr. Molnárné dr. Balogh Márta adjunktus dr. Muszbek Mihály c. egyetemi docens Nádori Péter újságíró dr. Nagy Gábor Bálint óraadó dr. Nagy Zsigmond elnök Nagyné Bánovics Júlia főtanácsos, igazgató, igazságügyi ujjnyomatszakértő Dr. Nemes András ügyvéd dr. Német Zsolt ügyész dr. Németh László tanácselnök dr. Németh Rita igazságügyi pszichológus szakértő, jogász dr. Németh Sándor ügyvéd Dr. Nyikos Györgyi egyetemi docens dr. Nyitrai Zoltán Balázs szakértő dr. Nyujtó Ferenc ny. tanácsadó dr. Orgován Eszter megbízo oktató dr. Osvald Csilla bíró Dr. Osztovits András Mihály tanszékvezető egyetemi docens Dr. O István megbízo főügyész dr. Őry Tamás minisztériumi főtanácsos Palasikné dr. Kirschner Dóra főosztályvezető Budapes Corvinus Egyetem Nemze Agrárgazdasági Kamara Semmelweis Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Testnevelési Egyetem Lapcom Zrt. PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság Nemze Szakértői és Kutató Központban Dr. Nemes András Ügyvédi Iroda Legfőbb Ügyészség Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium PszichoKontroll Szakértői és Tanácsadó K. Szecskay Ügyvédi Iroda Nemze Közszolgála Egyetem Worldwide Clinical Trials Európai Külügyi Szolgálat Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Károli Gáspár Református Egyetem Fejér Megyei Főügyészség Pénzügyminisztérium Magyar Nemze Bank 90

dr. Papp János Tamás médiatudományi munkatárs Dr. Par Katalin tudományos főmunkatárs dr. Pasquale Gergő megbízo oktató dr. Pátkai Nándor tkárságvezető dr. Páva Hanna főigazgató-helye es dr. Péceli Ádám ügyész dr. Péter-Delbó Márta jogi szakreferens Dr. Péterfalvi A la András c. egyetemi tanár, elnök dr. Petőfi A la r. vezérőrnagy, főosztályvezető Dr. Pogácsás Ane adjunktus Dr. Polt Péter legfőbb ügyész, c. egyetemi tanár dr. Pomeisl András József főtanácsadó Pótorné Nagy Zsuzsanna igazságügyi könyvszakértő dr. Printz János ügyvezető igazgató Dr. Pump Judit vezető főtanácsos Dr. Pünkösty András adjunktus dr. Rácz Margit sztviselő Dr. Raffai Katalin Edit egyetemi docens dr. Remetei Filep Zsuzsanna senior tanácsadó Dr. Rieger László tanácsadó, kandidátus dr. univ. Sabjanics István tudományos segédmunkatárs dr. Sághy Mária tanácselnök dr. Sántha György vezető tanácsadó dr. Sárai József irodavezető Nemze Média- és Hírközlési Hatóság Országos Kriminológiai Intézet European External Ac on Service Igazságügyi Minisztérium Állami Egészségügyi Ellátó Központ Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság Legfőbb Ügyészség Igazságügyi Minisztérium Nemze Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ORFK, Bűnügyi Főigazgatóság PPKE JÁK, Polgári Jogi Tanszék Legfőbb Ügyészség Kúria, Polgári Kollégium Nemze Szakértői és Kutató Központ Dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló K. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala PPKE JÁK, Európajogi Tanszék Kúria, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Jogi Iroda PPKE JÁK, Nemzetközi Magánjogi Tanszék PwC Magyarország K. PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék, Nemzetközi Közjogi Tanszék Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium egov Tanácsadó K. Gazdasági Versenyhivatal 91

Dr. Schanda Balázs tanszékvezető egyetemi tanár, alkotmánybíró dr. Schlemmer Tamás megbízo oktató dr. Seereiner Imre ny. ügyész, c. egyetemi docens Dr. Smuk Péter tanszékvezető egyetemi tanár, dékánhelye es Dr. Somogyi Gábor c. egyetemi tanár, igazságügyi toxikológus szakértő dr. Sperka Kálmán tanácselnök dr. Sulyok Katalin tanársegédv Dr. Suri Noémi adjunktus dr. Szabó Árpád adjunktus, klinikai főorvos dr. Szabó Dániel Viktor ügyvéd dr. Szabó Imre ügyész Dr. Szabó Marcel tanszékvezető egyetemi tanár, alkotmánybíró Dr. Szabó Sarolta egyetemi docens Dr. Szalai Ákos egyetemi docens dr. Szamosi Katalin ügyvéd, elnök dr. Szaniszló Norbert megbízo oktató dr. Szántó Tibor ügyvéd dr. Szathmáry Zoltán ügyész dr. Szatmáry István ügyvéd dr. Száz Ágnes ügyvéd dr. Székely Ákos kollégiumvezető, c. egyetemi tanár dr. Szige Imola PhD-hallgató PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék Széchenyi István Egyetem Kúria Eötvös Loránd Tudományegyetem PPKE JÁK, Polgári Eljárásjogi Tanszék Szegedi Tudományegyetem Gárdos, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Korrupciós Ügyek Osztálya PPKE JÁK, Európajogi Tanszék PPKE JÁK, Nemzetközi Magánjogi Tanszék PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Iroda Legfőbb Ügyészség DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda Dr. Száz Ágnes Ügyvédi Iroda Kúria, Büntető Kollégium PPKE JÁK Doktori Iskola 92

Dr. Szikora Katalin egyetemi docens Dr. Szilágyi Ferenc adjunktus Dr. Szilágyi Pál Béla egyetemi docens dr. Szilágyi Zoltán ügyvéd Dr. Szlávik János egyetemi tanár Dr. Szomora Zsolt dékánhelye es, egyetemi tanár dr. Szűcs András osztályvezető ügyész dr. Szűcs László ügyvezető igazgató Szy Ildikó szakmai tanácsadó Dr. Tamási Erzsébet megbízo oktató Dr. Tardy János c. egyetemi tanár dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva ny. mestertanár, az Alkotmánybíróság volt tagja Tolnainé dr. Tóth Veronika fő tkár dr. Tomori Erika ügyvéd, c. egyetemi docens dr. Tomori Pál igazgató Dr. Tóth András Versenytanács elnöke dr. Tóth Éva c. egyetemi tanár, ny. kúriai bíró Tóth Péter ny. igazságügyi fizikus szakértő Dr. Tóth Tihamér dékánhelye es, egyetemi tanár dr. Tö ős Ágnes migrációs szakdiplomata Tudisconé Gyöngyösy Éva az Igazgatóság tagja Unger Anikó nyelvtanár dr. Varga Ádám megbízo oktató Testnevelési Egyetem PPKE JÁK, Polgári Jogi Tanszék PPKE JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék, a Versenyjogi Kutatóközpont vezetője Dr. Szilágyi Zoltán Ügyvédi Iroda Eszterházy Károly Egyetem Szegedi Tudományegyetem Legfőbb Ügyészség Pénztárak Garancia Alapja Emberi Erőforrások Minisztériuma PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék Budapes Gazdasági Főiskola Magyar Vámügyi Szövetség Gárdos, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda MSZSZ Előadóművészi Jogvédő Iroda Gazdasági Versenyhivatal PPKE JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió melle Sberbank Magyarország Zrt. PPKE JÁK, Idegen Nyelvi Lektorátus Fővárosi Főügyészség 93

dr. Varga Árpád igazgató dr. Varga Edit Mária bíró Dr. Varga Tibor egyetemi tanár dr. Varga Zoltán ny. bíró Dr. Varga Zs. András tanszékvezető egyetemi tanár, prodékán, alkotmánybíró Vermaas-Ziegler Szilvia angoltanár dr. Vezekényi Ursula tanácselnök Dr. Vókó György professor emeritus Dr. Vörös Imre igazgatóhelye es Wagner Péter főosztályvezető-helye es Weyer Balázs újságíró Woller János főtanácsos dr. Zavodnyik József ügyvéd Dr. Zlinszky János i. tudományos tanácsadó, egy. docens dr. Zoltán Levente bírósági végrehajtó KPMG Tanácsadó K. Kúria, Polgári Kollégium Szegedi Tudományegyetem Kúria, Büntető Kollégium PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék Kúria, Polgári Kollégium PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék MTA Jogtudományi Intézet Emberi Erőforrások Minisztériuma Hangvető K. Nemze Szakértői és Kutató Központ KLART SZABÓ Legal Ügyvédi Társulás PPKE JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék dr. Zoltán Levente Önálló Bírósági Végrehajtói Iroda 94

A DEÁK FERENC INTÉZET MUNKATÁRSAI név. S M intézetvezető S A tanulmányi csoportvezető, Karrier Iroda vezető B P É oktatásszervező C R oktatásszervező H G F oktatásszervező P M oktatásszervező T G oktatásszervező szobaszám mellék e-mail 139/C 224 deak@jak.ppke.hu 139/B sergo.andras@jak.ppke.hu tel.: 06 70 522 8572 139/A 342 bakone.petocz.eva@jak.ppke.hu 139 224 czekus.rita@jak.ppke.hu 139 338 havasmezoi.gergely.ferenc@jak.ppke.hu 139 381 perczel.monika@jak.ppke.hu 139/A 340 toth.gyorgyi@jak.ppke.hu 95 Gesztenyéskert

TÉRKÉP A PPKE JÁK Deák Ferenc Intézet megközelíthető az alábbi BKK járatokkal: 9 jelzésű autóbusszal, vagy 83-as jelzésű trolibusszal a Szentkirályi utcai megállóig 5, 7, 8E, 108E, 110, 112, 115, 133E, 178 jelzésű autóbusszal az Uránia megállóig 47-es vagy 49-es jelzésű villamossal, illetve 3-as vagy 4-es metróval a Kálvin téri megállóig 2-es metróval a Blaha Lujza térig vagy az Astoria megállóig, majd egy megálló autóbusszal az Urániáig 4-es metróval vagy 4-6-os villamossal a Rákóczi téri megállóig 4-6-os villamossal a Harmincke esek tere megállóig 96