Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Wiedner Rudolf Franznak, a HUKE cégcsoport tulajdonosának és ügyvezetőjének a környezettudatos hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése érdekében végzett munkájáért, valamint a magyar gazdaság fejlődéséhez több hazai beruházás megvalósításával és új munkahelyek teremtésével hozzájáruló tevékenységéért. Bella Lajos Kovács Béla-díjban részesült Bella Lajos, az Aranyszarvas Zrt. mezőgazdasági gépszerelője, traktorvezetője Tápiószentmártonban a talajmegmunkálás, valamint a mezőgazdasági gépszerelés területén végzett, egyedi technológiákat is alkalmazó kiemelkedő munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából; Dr. Kocsis András, a K.I. Equina Kft. állatorvosa a Beszterce-Naszód megyében, a szórványban élő magyarság megmaradásában, a magyar nyelvű egyházak, közösségek, gazdakörök támogatásában, valamint az 1. oldal (összes: 21)
Novák László agráriumban kifejtett munkahelyteremtő tevékenységéért és Dr. Novák László, a Magyar Szója Nonprofit Kft. ügyvezetője részére, a kiemelkedő agrárágazati tevékenységéért, a magyar vetőmagtermelés fejlesztéséért, a korszerű hazai termesztés-technológiák megvalósításáért. Pro Aquacultura Hungariae díjat kapott Dr. Csengeri István Dr. Csengeri István, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Halászati Kutatóintézete nyugalmazott tudományos főmunkatársa négy évtizede a magyar halászat és haltenyésztés fejlődésében, a halhús mint egészséges emberi táplálékforrás népszerűsítésében végzett tevékenységéért, kutatói és oktatói munkájáért, továbbá Horváthné Dr. Tamás Gizella hidrobiológus, a Bikali Állami Gazdaság Attalai Üzemegység 2. oldal (összes: 21)
Horváthné Dr. Tamás Gizella nyugalmazott ügyvezetője a zooplankton szervezetekkel elért kutatási eredményei alapján az ivadéknevelési technológia kifejlesztéséért, és oktatói, szakírói tevékenységéért. Erdei Attila Csaba 3. oldal (összes: 21)
Horgászatért Érdemérem kitüntetést érdemelt ki Erdei Attila Csaba világbajnok horgászsport versenyző három évtizede a magyar horgászsport hazai és nemzetközi képviseletéért, a versenysportban világbajnokként, szövetségi kapitányként végzett kiváló teljesítményéért, sikeres szakírói munkájáért és Szénási Béla Szénási Béla világbajnok horgászsport versenyző és szövetségi kapitány, két évtizede a magyar horgászsport hazai és nemzetközi képviseletéért, a versenysportban versenyzőként, szövetségi kapitányként végzett kiváló munkájáért. Az Életfa emlékplakett arany fokozatát kapta Domján György, a Vértesi Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Rt., nyugalmazott kerületvezető erdésze hosszú évtizeden át a Mezőföldtől a Vértesen át, a Gerecse domborulatáig a sikeres erdősítésben, az erdőgazdálkodásban végzett kiváló tevékenységéért, életútja elismeréseként; Dr. Szász Gábor a 4. oldal (összes: 21)
Dr. Szász Gábor Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusa több évtizede az agrár-felsőoktatásban végzett kiemelkedő oktatói-kutatói tevékenységéért, egyetemi és közéleti munkájáért; Szörényi Miklós a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott szakellenőre a mecseki erdők szolgálatában végzett kimagasló erdészeti munkájáért, vezetői tevékenységéért, életútja elismeréseként és Dr. Vendégh Ferenc, a Tejipari Vállalatok Trösztjének nyugalmazott vezérigazgatója több évtizede a magyar mezőgazdaságban, a hazai tejgazdaság fejlesztése érdekében végzett kiváló munkájáért. Balsay Endre Az Életfa emlékplakett ezüst fokozatában részesült André Béla, a Zalaerdő Rt. nyugalmazott osztályvezető-főmérnöke a hazánkban elsőként megvalósuló erdőgazdasági gépüzemi teljesítmények számítógépes feldolgozásában, a mélyépítésű beruházásokban végzett kiváló tevékenységéért, szakoktatói munkájáért; Balsay Endre a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott erdészetigazgatója, több évtizedes Dél-Hanságban végzett vezetői tevékenységéért, közéleti 5. oldal (összes: 21)
szerepvállalásáért, társadalmi szervezetekben kifejtett munkájáért, helytörténeti kutatásaiért, erdészettörténeti kordokumentumok megírásáért; Bende György az Északerdő Zrt. Bánhorváti Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott kerületvezető erdésze négy évtizede az erdőgazdálkodásban végzett kiváló Dr. Hecker Walter munkájáért; Dr. Hecker Walter a Pannon Egyetem egyetemi magántanára, a Pannon Lovas Akadémia nyugalmazott igazgatója a modern lovasoktatás, lótenyésztés, lókiképzés magyar nyelvű szakirodalmának létrehozásában, a bábolnai arab-félvér tenyésztés 6. oldal (összes: 21)
Varga Tibor újításában végzett kimagasló tevékenységéért és Varga Tibor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdésze hat évtizede a Bátaszéki Erdészet dombvidéki, mórágyi kerületében az országos fenyvesítési programban, az erdősítések természetes úton történő felújításában végzett kiváló tevékenységéért, közjóléti munkájáért. Farkas Ferencné A miniszter Életfa emlékplakett bronz fokozatában részesítette Farkas Ferencnét, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. nyugdíjazott számviteli ügyintézőjét két évtizedes kiemelkedő számviteli munkájáért, 7. oldal (összes: 21)
Fejesné Sándor Valéria könyvelési, nyilvántartási tevékenységéért; Fejesné Sándor Valériát az Országos Meteorológiai Szolgálat nyugalmazott osztályvezetőjét több évtizede a repülés-meteorológiában végzett kiváló munkájáért, oktatói és szakíró tevékenységéért; Fliszár Aladárt a Zalaerdő Zrt., Lenti 4. sz. erdészete nyugalmazott erdőművelő műszaki vezetőjét a zalabaksai erdészetben, az erdei fenyővel kapcsolatos természetes felújítási kísérletekben végzett kiváló eredményeiért, kiemelkedő fahozam elérésében végzett munkájáért; Dr. Hertel Imrét, a Gyermelyi Zrt. nyugalmazott állatorvosát a Gyermelyen meghonosodott korszerű, magyar tenyésztésű nagyüzemi jércenevelésben és baromfitartásban végzett kiváló főállattenyésztői tevékenységéért, állatorvosi munkájáért; Kovács András Sándort, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott műszaki előadóját segédüzemági tevékenységéért, a szakmai feladatellátás gördülékeny, zökkenőmentes biztosításáért, munkakörének magas színvonalú ellátásáért; Kövér Bélánét, az Országos Meteorológiai Szolgálat nyugalmazott osztályvezetőjét a meteorológiai adatbázisokban, az adatpolitika kialakításában végzett 8. oldal (összes: 21)
Dr. Petis Mihály Péter magas színvonalú tevékenységéért; Dr. Petis Mihály Pétert, a Bátor-coop Mezőgazdasági- és Szolgáltató Szövetkezet, Bátortrade Kft. szövetkezeti elnökét, ügyvezető igazgatóját a versenyképes, integrált termelési modell elméleti kidolgozásáért és egyúttal gyakorlati megvalósításáért; Takács Sándor Pétert, a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott fahasználati ágazatvezetőjét a baranyai állami erdők tartamos és felelős használatában, erdőtervezésben, erdőgazdálkodásban végzett kiváló tevékenységéért, vezetői munkájáért; Várady Jánost, a Duna-Dráva Nemzeti Park nyugalmazott erdészeti referensét az állami erdő- és vadgazdálkodásban, a természetvédelmi 9. oldal (összes: 21)
Vicsek János erdőkezelésekben végzett kimagasló munkájáért és Vicsek Jánost, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdészét évtizedeken át az erdő- és vadállomány védelmében, kármegelőzésben és kárfelszámolásban végzett kimagasló tevékenységéért. Fazekas Sándor Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Árvay Imrének, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet földügyi szakértőjének az állami földvagyon hasznosítása, kezelése és nyilvántartása területén végzett kiemelkedő munkájáért; Bayer Margitnak, a Földművelésügyi Minisztérium Hulladékhasznosítási Támogatási Főosztály közbeszerzési referensének a környezetvédelmi termékdíj szabályozásában, a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok gyűjtésével és hasznosításával kapcsolatos pályázatok megvalósításában végzett Dr. Benk Ákos tevékenységéért; Dr. Benk Ákosnak, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar főiskolai docensének a védett őshonos kendermagos tyúk és a védett őshonos kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk génmegőrzésében kifejtett kiváló tevékenységéért; Berger Andornak, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály vadászati közgazdasági referensének a vadgazdálkodási törvény és a végrehajtási rendelet módosításában, a vadászterületek kialakításában, a vadgazdálkodási tevékenység szakszerű 10. oldal (összes: 21)
Bozánné Békefi Emese működtetésében végzett munkájáért; Bozánné Békefi Emesének, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete osztályvezetőjének, tudományos munkatársának a halgazdálkodási kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásában végzett munkájáért, a Halászat folyóirat szerkesztéséért, közéleti, szakírói tevékenységéért; Dr. Bravics Vera ügyvédnek a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság védett területeinek állami tulajdonba vételében, haszonbérbeadási tevékenységhez kapcsolódó Czók Dávid eljárásokban kifejtett jogi, támogató tevékenységéért; Czók Dávidnak, a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály kommunikációs referensének a halfogásra jogosító miniszteri engedélyek kiadásával, az on-line rendszerek kialakítása területén végzett tevékenységéért, hatósági és kommunikációs feladatok kiváló ellátásáért; Cserjésné Zombor Szilviának, a Földművelésügyi Minisztérium Gazdálkodási Főosztály bér és társadalombiztosítási referensének a minisztériumi munkatársak, valamint a megbízási szerződéssel foglalkoztatott magánszemélyek bérszámfejtésében végzett kiváló tevékenységéért; 11. oldal (összes: 21)
Csicskár János Csicskár János nyúltenyésztőnek, családi gazdálkodónak fél évszázada az egyetlen őshonos nemzeti nyúlfajta, a magyar óriásnyúl tenyésztésében és népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért; Csomortányi István Csabának, az Érmelléki Gazdák Egyesülete elnökének az érmelléki mezőgazdaság, a korszerű családi gazdálkodás fejlesztésében, a partiumi régió magyar gazdáinak összefogásában, tájékoztatásában, szakmai rendezvények szervezésében végzett kiváló tevékenységéért; Dobos Attilának, az Életvirág Ökológiai Dobos Attila Gazdaegyesület elnökének a természetközeli gazdálkodásban, a hagyományos növénytermesztésben, a tájjellegű, őshonos állatfajták visszahonosításában, a táj ökológiai egyensúlyának megtartásában, a genetikai sokféleség megőrzésében végzett tevékenységéért; Duska Gizellának, az Országos Meteorológiai Szolgálat informatikai fejlesztőjének három és fél évtizede az informatikai programfejlesztésben, az operatív működés hatékonyságában végzett kiemelkedő tevékenységéért, nyugdíjba vonulása alkalmából; Eckert Mártának, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárpiaci Főosztály termelői szerveződésekért felelős szakreferensének az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettség bevezetésében végzett kiemelkedő tevékenységéért; Énekes Lászlónénak, az Országos Meteorológiai Szolgálat műszaki ügyintézőjének négy évtizede az időjárás előrejelzés szolgálatában, a tájékoztatásban végzett kiemelkedő munkájáért, nyugdíjba vonulása 12. oldal (összes: 21)
Farkas Erika alkalmából; Farkas Erikának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály élelmiszer-biztonsági felügyelőjének a minőségi élelmiszer-előállítás és az élelmiszerlánc-biztonság hatósági ellenőrzés területén végzett, több évtizedes kiváló tevékenységéért; Fodor-Csipes Anikónak, a Tiszaszentimrei Református Egyházközség lelkészének egy évtizedes lelkészi szolgálatáért, a reformáció 500. évfordulója alkalmából, újonnan készült és felszentelt Kálvin Kápolna építtetésében végzett tevékenységéért, a településen nyújtott áldozatos közösségi munkájáért; Gál Klárának, a Földművelésügyi Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya társadalmi kapcsolatok referensének az Agrárgazdasági Tanács titkársági feladatainak magas színvonalú ellátásáért, az agrárágazati civil szervezetek pályázatainak kezelésében, szakpolitikai programok 13. oldal (összes: 21)
Galbavi József szervezésében végzett tevékenységéért; Galbavi Józsefnek, a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészet kerületvezető vadászának a Nyugat-Cserhátban élő egyetlen rétisas pár biztonságos és eredményes költése, a fokozottan védett ragadozó madárfaj állománygyarapodása érdekében nyújtott példaértékű tevékenységéért, Magyarország természeti értékeinek megóvásáért; Gazdag Gyula Istvánnak, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály agrárbiztosítási referensének az új mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer működtetésében, fejlesztésében és a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások elterjesztésében végzett kiváló tevékenységéért; Gulyás Zsoltnak, a karcagi Szent István Király Plébánia érseki tanácsosának a Györffy István Katolikus Általános Iskola lelki vezetőjének áldozatos hitéleti tevékenységéért, lelki vezetői, oktatói-nevelői munkájáért, a Szent László Lelkigyakorlatos Ház működtetéséért, az egyházközösségben végzett széles körű karitatív tevékenységéért; Dr. Györe 14. oldal (összes: 21)
Dr. Györe Dániel Dánielnek, a Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztály szőlő-bor-szesz szakreferensének az eredetvédelmi programban, a borászati termékek földrajzi árujelzőinek oltalmában, a borágazatra vonatkozó uniós és hazai szabályozási és jogalkalmazási gyakorlat széles körű megismertetésében végzett kiváló tevékenységéért; Gyulai Balázsnak, a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály károsító diagnosztikai osztályvezetőjének a megyei növényvédelmi és agrokémiai fejlesztések irányításában, a gyomosodási problémák felderítésében és a gyomirtási technológiák fejlesztésében végzett kiváló tevékenységéért, oktatói, szakírói munkájáért; Halmos Juditnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály hatósági szakügyintézőjének három évtizede a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság által ellátott Haraszti Sándor 15. oldal (összes: 21)
igazgatási tevékenységéért, nyilvántartások vezetéséért; Haraszti Sándornak, a Pest Megyei Kormányhivatal, Érdi Járási Hivatal élelmiszerlánc-biztonsági, Növény és Talajvédelmi Főosztály permetező mesterének a madárinfluenza járvány elleni védekezésben nyújtott áldozatos munkájáért; Hefler Lászlónak, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. szakmai kontrollerjének három és fél évtizede a Fejér megyei erdők gondozása, gyarapítása érdekében kifejtett tevékenységéért, az erdő és vadgazdálkodási feladatok magas színvonalon végzett ellenőrzési munkájáért; Jánosi Józsefnének, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. mezőgazdasági munkásának négy évtizede a kukoricanemesítést segítő tevékenységéért, valamint a vetőmag előállításban végzett kiváló technikusi munkájáért; Kerekes Andrásnak, a tiszafüredi Fekete László Zeneiskola- Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, trombitatanárának magas színvonalon végzett vezetői, pedagógusi, karnagyi tevékenységéért, a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekarral elért Király Péter hazai és nemzetközi sikereiért, közéleti munkájáért; Király Péternek, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya osztályvezetőjének a nemzetközi kapcsolatok ápolásában, az együttműködések eredményes fenntartásában, valamint újabb partnerkapcsolatok kiépítésében végzett kiváló tevékenységéért; Kovácsné Dr. Gaál Katalinnak, a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kar professor emeritájának a védett őshonos sárga magyar tyúk génvédelme és az elitállomány tenyésztésszervezése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért; Lázár Miklós Tamásnak, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság gépüzemeltetési és gyepgazdálkodási csoportvezetőjének a védett területek ökológiai egyensúlyát fenntartó kiváló tevékenységéért, a gépüzem újraszervezésében, új gépjavító műhely kialakításában végzett munkájáért; Lengyel Istvánnak, a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály gépjárművezetőjének a madárinfluenza 16. oldal (összes: 21)
Dr. Mihók Sándor járvány elleni védekezésben nyújtott áldozatos munkájáért; Dr. Mihók Sándornak, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés-tudományi Intézetének professor emeritusának több évtizede a védett őshonos állatfajták genetikai értékének védelmében, egyes lófajták tenyésztés-szervezésében és az oktatás területén végzett kiváló tevékenységéért; Molnár Erika Csillának, a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága műszaki ügyintézőjének az erdészeti monitoring és erdőkár nyilvántartási rendszer működtetése és a hozzá kapcsolódó kiadványok megjelentetése területén kifejtett magas szintű tevékenységéért, a nemzetközi projektek sikeres lebonyolításában való Dr. Nagy Borbála Mária közreműködéséért; Dr. Nagy Borbála Máriának, a Földművelésügyi Minisztérium Agrártámogatások Jogorvoslati Főosztálya hatósági ügyintézőjének az agrártámogatásokhoz kapcsolódó jogorvoslati kérelmek elbírálásában, a peres ügyek koordinálásában végzett 17. oldal (összes: 21)
Nagy János kiváló tevékenységéért; Nagy Jánosnak, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpont igazgatójának a védett őshonos magyar hidegvérű lófajta és a védett őshonos magyar parlagi szamár fajta nukleusz törzsállományainak kialakításában, fenntartásában végzett kiváló Dr. Oláh János munkájáért; Dr. Oláh Jánosnak, a Debreceni Egyetem, Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet, Állattenyésztési Kísérleti Telep és Tanüzem vezetőjének, tudományos munkatársának a védett őshonos cigája juh, a magyar hidegvérű és a gidrán lófajták és az őshonos baromfifélék génmegőrzésében kifejtett kiemelkedő munkájáért; Pengő Ferencnek, a Karcag Televízió tulajdonosának a Jász-Nagykun-Szolnok megyei események objektív tudósításában, a hiteles tájékoztatásban, a Karcag FM Rádió és az infokarcag.hu hírportál irányításában végzett kiváló tevékenységéért; Pintér Csabánénak, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. számviteli csoportvezetőjének négy évtizede kiválóan Dr. Szabóné Kükedi Gabriella végzett számviteli tevékenységért, vezetői munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából; Dr. Szabóné Kükedi Gabriellának, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság növényvédelmi mérnök-szakértőjének négy évtizede a magyar és nemzetközi szakmai projektekben, uniós és hazai agrártámogatások végrehajtásában, a jogszabályi 18. oldal (összes: 21)
előkészítésben végzett kimagasló munkájáért; Szamonek Zoltán Szamonek Zoltánnak, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. erdőművelési ágazatvezetőjének a Barcsi Erdészetben a folyamatos erdőborítás biztosításában, az erdeifenyő állományok természetes felújításában, a fenyőtörések felszámolásában végzett kiváló tevékenységéért; Szávó Csabának, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság központi gondnokának két és fél évtizede a napi működés feltételeinek biztosításához szükséges beszerzési és gondnoki feladatok ellátásában végzett kiváló tevékenységéért, nyugdíjba vonulásának alkalmából; Szilágyi Mariannának, a Földművelésügyi Minisztérium Költségvetési Főosztály költségvetési referensének a költségvetési gazdálkodásban, a fejezeti általános tartalék, az intézményi feladatok támogatása, az ágazati gazdasági és hivatásrendi kamarák állami feladatainak támogatásában végzett kiváló tevékenységéért; Takácsné Borbíró Évának, a Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Földhivatali Főosztály ingatlannyilvántartási szakügyintézőjének a földügyi szakigazgatás, az ingatlan-nyilvántartás területén, a földnek minősülő ingatlanok tulajdoni viszonyainak rendezésében végzett kiváló tevékenységéért; Telekes Józsefnek, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság birtokügyi referensének a Magyar Állam tulajdonába és az Igazgatóság vagyonkezelésébe került több tízezer hektár védett természeti terület 19. oldal (összes: 21)
Dr. Tikász Ildikó Edit földügyi feladataiban végzett kimagasló tevékenységéért; Dr. Tikász Ildikó Editnek, az Agrárgazdasági Kutató Intézet osztályvezetőjének a Nemzeti Fehérjeprogramban, az agrárpolitikai szabályozásban, a magyarországi takarmányozásban végzett kiváló Virág László tevékenységéért, szakírói munkájáért és Virág Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége elnökének a kárpátaljai magyarság gazdasági megerősítésében, a foglalkoztatottság növelésében, a gazdák tevékenységének segítésében végzett kiváló vezetői tevékenységéért. 20. oldal (összes: 21)
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kitüntetettek körében Szerző: Nemes-Tábori Anna Közzététel ideje: 2017. 10. 24., kedd, 17:27 A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2017/10/24/kituntetesekoktober-23-alkalmabol 21. oldal (összes: 21)