X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Május Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Szokásomtól eltekintve most szeretném átadni az első oldalt egy olyan településünkön működő egyesületnek, akik egy pályázatnak és lakossági összefogásnak köszönhetően nagy beruházást terveznek a faluban. Kérem Önöket, hogy a lentebb leírtakat fontolják meg és legyenek részesei a beruházásnak, segítsük együtt a falu fejlődését! Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester Tisztelt Pusztaföldváriak! Lassan elérkezik a MAG-HÁZ Egylet fennállásának egyik legnagyobb állomása. Május 19.-én szombaton lesz a két falu közti terület parkká alakítása, fásítása. Reggel 9 órára várunk mindenkit, aki részese szeretne lenni egy nagy megmozdulásnak. Kérünk mindenkit, hogy hozzon magával valamilyen munkaeszközt, ásót, gereblyét, lapátot, valamint tányért, poharat és evőeszközt, mert a résztvevőket szeretnénk megvendégelni egy gulyással. A park, több beérkezett javaslat alapján a Pleskonics András Park nevet kapja. A név viseléséhez hozzájárulását adta a család, és Ők is személyesen tiszteletüket teszik nálunk május 19.-én, valamint ezt a képviselő testület is jóváhagyta. A növények elültetése és a bográcsos elfogyasztása után a Katolikus és Evangélikus egyházak képviselői felszentelik a parkot. Szeretnénk, ha minél többen el tudnának jönni, mivel a pályázat részét képezi, hogy az a település, amelyik a park létrehozásánál a legtöbb természetes anyagot használ fel és a legtöbb önkéntest tudja bevonni a munkálatokba, az még egyszer megnyerheti a támogatási összeget, amelyet szintén a falu szépítésére lehet felhasználni. Az Egyesületünk tagjai úgy döntöttek, hogy teszünk egy kísérletet arra vonatkozóan, hogy adományokból vásárolnánk egy nagyobb játszótéri elemet, amely szintén a parkban kapna helyet. Szabadkígyóson kaptunk olyan árajánlatot amely a többihez képest elfogadható volt, egész pontosan 270.000 Ft+Áfa. Azért kerül ilyen sokba, mivel EU-s szabványnak megfelelően kell elkészíteni és minősítéssel kell rendelkeznie. Pár nap alatt összejött a szükséges összeg mintegy fele. Egyesületünk tagjai igyekeznek felkeresni a település lakosságát, helyi vállalkozókat a közel jövőben adomány gyűjtés céljából. Hozzájárulásaikat aláírással és az összeg megjelölésével veszik át azoktól, akik szeretnék, hogy a faluban legyen egy kisebb játszótér is, amelyen gyermekeik, unokáik játszhatnak kedvükre egy szép környezetben. Azok, akik szeretnék támogatni a játszótéri eszköz beszerzését, de nem találkoznak tagjainkkal, kérjük vegyék fel a kapcsolatot Molnár
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2 2012. MÁJUS Istvánnal a 20488-5138-as telefon számon, vagy írjon e-mailt a maghazegylet@gmail.com címre. Várunk mindenkit május 19.-én reggel 9 órakor a két falu közti területen! Segítsenek megnyerni ismét a támogatási összeget és legyen részese egy példa értékű összefogásnak, mert optimista ember, aki fát ültet! Tisztelettel: Molnár István MAG-HÁZ Egylet Elnök KÖTELEZŐ EBOLTÁS! KULTURÁLIS HÍREK Az ez évi kötelező eboltást 2012. május 19-én de. 9 órától 11 óráig szervezzük meg a szokott helyeken, tehát a nagyfaluban a Polgármesteri Hivatal udvarában, az Újfaluban a parkban. KFT HÍREI A Pusztaföldvári Településszolgáltató Kft. őstermelőktől, mezőgazdasági kistermelőktől folyamatosan szeretne vásárolni zöldség, gyümölcs féléket. Ajánlatokkal kérjük keressék Kovácsné Szepesi Tímeát személyesen a konyhán vagy a 20/7711-911- es telefonszámon. A Tüzép telepen folyamatosan kapható cement, mész, sóder, homok, tűzifa, szigetelők, festékek, vödrök, szerelvények, szegek, csatorna és tartozékai, OSB lap, gipszkarton, csiszoló vászon, lakatok, zárak, nádszövet, kézi szerszámok, drótháló, tégla, láncok, locsoló tömlő, kerékpár felszerelések Várjuk megrendeléseiket a 68/700-010-es telefonszámon, pfoldvarikft@gmail.com e- mail címen vagy személyesen. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Barátait a pusztaföldvári Bartók Béla Művelődési Házba (Pusztaföldvár Jókai u. 12.) 2012.május 18-án, pénteken 17 órára PACSIKA EMÍLIA TEXTILMŰVÉSZ kiállítás megnyitójára és interaktív tárlatvezetésére. A kiállítást megnyitja: dr. Baranyi István polgármester A kiállításon közreműködik: a Búzavirág Népdalkör A kiállítás megtekinthető: 2012. június 2-ig JÓTÉKONYSÁGI BÁL Kedves pusztaföldvári Lakosok! A helyi civil szervezetek (Hunor Polgárőr Egyesület, Női Labdarúgócsapat, Mag- Ház, Pusztaföldvári Labdarugó Klub, Vajda Sára Kulturális Egyesület és a művelődési ház összefogásával 2012. május 26-án, szombaton 19 órai kezdettel JÓTÉKONYSÁGI BÁLBA HÍVJUK ÉS VÁRJUK ÖNÖKET A MŰVELŐDÉSI HÁZBA! A belépő jegyek ára: 1000Ft/fő /Amennyiben vacsorázni is szeretne kérésre sültes tálat rendelünk Orosházáról, melynek költsége a megrendelőt terheli. /
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 3 2012. MÁJUS A műsort Berki Lilla, Szelei Mónika és a Mag-Ház tagjai szolgáltatják. Nyitótánccal veszi kezdetét a bál. A jó hangulatot az orosházi SIROKKÓ EGYÜTTES biztosítja. A bevételt a defibrillátor készülék vásárlásához kívánjuk felajánlani! Jelentkezési és fizetési határidő: május 14.-e, hétfő. Részvételi szándékát a községi könyvtárban kérjük jelezni. Minden segíteni és szórakozni vágyót szeretettel várunk! Felajánlásokat továbbra is köszönettel fogadjuk! A defibrillátor készülék megvásárlásához támogatói jegyeket is nyomtatunk ki 200Ft-, 500Ft és 1000Ft-os értékben, melyek a következő helyszíneken vásárolhatók: - Mesevár Óvoda - Községi Könyvtár - Földvár Bt, Magdi boltja - Harangos-Éri Kft, Zsótérné Tóth Piroska - Tüzép A PUSZTAFÖLDVÁRÉRT EGYESÜLET HÍREI Az egyesület elnöksége közgyűlést hív össze 2012. május 7-én 18:30 órára a Teleházba (Pusztaföldvár, Jókai utca 12.) Napirend: 1. Éves beszámoló 2. Az elnökség megválasztása. Az alapszabály alapján, ha a közgyűlés határozatképtelen úgy az új időpont: 2012. május 7. 18:45 Teleház, amikor a jelenlévő tagok hozhatnak határozatot. A helyszínen a tagdíj befizetésére is lehetőséget biztosítunk. Tisztelettel: Az Elnökség ÓVODAI HÍREK Az elmúlt napokban hagyományainkhoz híven megtartottuk az Egészségnevelő hetünket. Rendezvényeink nyitottak voltak, vártuk a szülőket programjainkra, amivel kevés szülő élt. Az egész óvodából mindösszesen 6 szülő vett részt ezen a rendezvénysorozaton. Igyekeztünk olyan programokat szervezni, amelyek hasznosak lehetnek a szülők számára a mindennapokban. - Baleseti oktatás a mentőszolgálat segítségével szülőknek és gyerekeknek - Gombaszakértő előadása a különböző gomba fajokról és a gombával való bánásról - Légúti allergiákkal kapcsolatos tudnivalókról hallgathattak előadást a szülők - A Szeretet nyelve címmel a szeretet különböző megnyilvánulás formáiról hallhattak a szülők - Kerékpáros és gyalogos közlekedési ismeretek Kiss Rozália rendőr főhadnagy segítségével felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt - Reform ételek készítése gyerekekkel közösen. Az ehhez szükséges alapanyagokat egész hétre a pusztaföldvári CBA Üzletlánc, Zsótérné Tóth Piroska ajánlotta fel, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. Köszönjük még a segítséget a szülők részéről, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez: Vörös Zoltánné Berki Szilvia Molnár Betty Hevér Balázsné - Hetünk fénypontja a szerdán megrendezett Sorverseny vetélkedő volt nagycsoportos óvodások között. A vetélkedő résztvevő csapatai voltak: - Csanádapácai Mesevár Óvoda Cica csoportja
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 4 2012. MÁJUS - Orosházi Katolikus Óvoda Mici- Mackó csoportja - Kaszaperi Meserét Óvoda Katica csoportja - Pusztaföldvári Szent Imre Katolikus Óvoda Cica csoportja Szoros és izgalmas volt a verseny a csapatok között. Nagyon élvezték a gyerekek a versenyt. I. helyezett lett a pusztaföldvári Cica csoport II. helyezett lett a csanádapácai Cica csoport III. helyezett lett az orosházi Mici-Mackó csoport IV. helyezett lett a kaszaperi Katica csoport csapata. Gratulálunk mindenkinek a szép eredményekért! További programjaink: - Május 04.-én 10 órai kezdettel kézműves foglalkozásra várjuk a kedves anyukákat és nagymamákat az óvodába. - Május 06.-án 8 óra 30 perctől a Katolikus Templomba várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel az ANYÁK NAPI ünnepségünkre. Bárkit szívesen látunk. - Május 19.-én 9 órára várunk mindenkit a közös faültetésre a két falu rész között. - Május 22.-én tartjuk 16 órai kezdettel Szülői Értekezletünket - Május 25.-én Gyermeknapot tartunk óvodánkban, amire mindenkit várunk nagyon sok szeretettel. - Május 30.-án az elballagó gyerekeinket és szüleiket várjuk egy közös szalonnasütésre óvodánkba 16 órai kezdettel - Június 01.-én Vidám ballagás lesz délelőtt az elballagó óvodásoknak - Június 02.-án Ballagási ünnepségünk 9 órai kezdettel lesz a Művelődési Házban. Várunk mindenkit szeretettel. - Június 08.-án tartjuk kirándulásunkat Szegedre a Vadasparkba Május 17.-éig várjuk óvodánkba a papírhulladékot, az elhasználódott elemeket, valamint az ásványvizes és üdítős flakonokat. Az ebből befolyó összeget a gyerekek kirándulására fordítjuk, mint az elmúlt években. Segítségüket előre is köszönjük! Tisztelettel: az óvoda dolgozói és a gyerekek ISKOLAI HÍREK A Grund Klubhálózat szervezésében 2012. április 20-án, Csanádapácán Zöld-Szem-Pont vetélkedőt tartottak. Pusztaföldvárt a figyelő szemek csapata képviselte, melynek tagjai a következő diákok voltak: 1. o. Marosán Zoltán 2. o. Berki Iván Krajcsirik Dávid 3. o. Kasza Dominik Németh Csaba 4. o. Abonyi Katalin Berki Gábor Tóth Csaba 5. o. Ágoston József Klembuc Rebeka -csapatkapitány Az öko-akadálypályán 8 állomáson kellett számot adni elméleti és gyakorlati tudásról. A feladatok a tudatos vásárlásról, szelektív hulladékgyűjtésről, környezetünk tisztántartásáról, az emberek egymásra figyeléséről szóltak. Tanítványaink példaértékű magatartással, ügyes feladatteljesítésekkel az előkelő 5. helyet szerezték meg 14 csapat közül. Minden résztvevő oklevelet és ajándékcsomagot kapott a jó hangulatú, tartalmas rendezvény zárásaként. Gratulálunk a szép helyezésért!
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 5 2012. MÁJUS Kyokushin karate hírek A 2012-es év izgalmasan alakult a kyokushin karate földvári csapatának életében. Komoly bizonyosságot adtak arról, hogy milyen kemény munka folyik a heti edzéseken. Íme az elért eredmények: II. 2012. február 25. Területi Bajnokság, Orosháza (kb. 40 induló): Dajka Péter Dajka Zsolt Kiss Krisztián Lipták Galló Máté Berki Gábor 2. helyezés 2. helyezés 2. helyezés 3. helyezés 3. helyezés III. 2012. március, Diákolimpia, Szentes (250 induló): Lipták Galló Máté 2. helyezés 2012. április 6. Övvizsga, Orosháza Valaczkai Tamás 12 küzdelem 5 kyu sárga öv Gál Bence 12 küzdelem 5 kyu sárga öv Dajka Péter 7 küzdelem 7 kyu kék öv Tóth Csaba 7 küzdelem 7 kyu kék öv Lipták Galló Máté 7 küzdelem 8 kyu kék öv Lipták Galló Dániel 5 küzdelem 9 kyu Berki Beáta 5 küzdelem 10 kyu Berki Iván 5 küzdelem 10 kyu Györgyi Ádám 5 küzdelem 10 kyu Kiss Krisztián 5 küzdelem 9 kyu Marozsán Zoltán 5 küzdelem 9 kyu naracssárga öv Dajka Zsolt 5 küzdelem 9 kyu IV. 2012. április 21. Területi Bajnokság, Orosháza: Gál Bence 1. helyezés Lipták Galló Máté 1. helyezés Berki Beáta 1. helyezés Berki Iván 2. helyezés Kiss Krisztián 2. helyezés Németh Roland 2. helyezés Marozsán Zoltán 3. helyezés Lipták Galló Dániel 3. helyezés Tóth Csaba 3. helyezés Szívből gratulálunk minden induló versenyzőnek az elért eredményekért. További sikereket kívánunk és kitartást. Külön köszönet a felkészítő mesternek: Magon Hajnalka sempainak. A Szülők KÉZMŰVES TÁBOR GYEREKEKNEK! A MAG HÁZ Egylet július 16-21 közötti időszakban kézműves tábor rendezését tervezi a Művelődési Házzal és a Vajda Sára Egyesülettel karöltve 10-16 éves korosztály számára. A tábor ideje alatt megismerkedhetnek a gyerekek a batikolással, tarisznya készítéssel, ékszer készítéssel A tábor közvetlen célja hogy segítsen újra felfedezni és bemutatni néhány, sok ezer évvel ezelőtti ősi technikát, melyet a mai huszonegyedik századi életünkben is felhasználhatunk. A tárgyalkotás mellet fontos cél a szemléletformálás, az ízlésre való nevelés a figyelem ráirányítása a környezet esztétikai kérdéseire és a hagyományok tiszteletére való tanítás, nevelés. Várjuk azoknak a gyerekeknek a jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni ezekkel a technikákkal, és akik a szünetük egy részét aktívan szeretnék eltölteni. A tábort Pacsika Emília művésznő vezeti. A táborral kapcsolatos bővebb információ a júniusi számban lesz olvasható. Jelentkezni Molnár Annamáriánál a 20/4921135 telefonszámon, vagy Gyarmatiné
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 6 2012. MÁJUS Laduver Mártánál a 20/7711938-as telefonszámon lehet. Molnár István Elnök BÚZAVIRÁG NÉPDALKÖR TÁJÉKOZTATÓJA A 2012. március 31-én megrendezett I. Népdalköri Találkozónkat nagy összefogással, támogatással sikerült megrendeznünk. Ez úton is tiszta szívből köszönjük szponzorainknak a támogatást, mert nélkülük nem jött volna létre ez a színvonalas, egész napot betöltő rendezvény. Támogatóink: - SONI Hús Kft, Pusztaföldvár - IMCO Kft, Orosháza - Harangos- éri Kft, Pusztaföldvár - Földvár Bt, Pusztaföldvár - GREEN-DIVÍZIÓ Kft, Orosháza - Magház Egylet, Pusztaföldvár - Búzakalász TSZ, Pusztaföldvár - Barneváli Hús Nagyker, Orosháza - Sinka Ferenc, Pusztaföldvár - Sinka Gabi, Pusztaföldvár - Zsigovics Péterné, Pusztaföldvár - Nyugdíjas Klub, Pusztaföldvár - Település Szolgáltató Kft, Pusztaföldvár - Önkormányzat, Pusztaföldvár - Polgárőrség, Pusztaföldvár - Csönde Ferencné, Pusztaföldvár - Bocsán Istvánné, Pusztaföldvár - Oroszi Nándor, Pusztaföldvár - Dr. Baranyiné Lantos Erika, Pusztaföldvár - Baranyi Gabriella, Pusztaföldvár - Göböly Zoltánné, Pusztaföldvár - Balog Lászlóné, Pusztaföldvár - Balog Ella Katalin, Pusztaföldvár - Ábrahám Mihályné, Pusztaföldvár - Orbán Endre és Társa, Orosháza - Berki Lilla, Pusztaföldvár Külön köszönjük Mátó Istvánnak, Csanádapácán a hurka-kolbász előkészítését. Köszönjük segítségüket! a Búzavirág Népdalkör vezetője és tagjai Első sikeres népdalköri találkozó A mi kicsi falunk március 31-én ismét bizonyított. Bebizonyította, hogy közös összefogással a nehéz időben is képes támogatni egy fontos, Földvárt ismertebbé és csábítóbbá tevő rendezvényt, a Búzavirág Népdalkör által rendezett I. Népdalköri Találkozót. A Népdalkör tagjai nagy izgalommal készülődtek erre a színvonalas rendezvényre, amellyel gyarapítani kívánják helyi hagyományainkat, kultúránkat. A rendezvényen öt népdalkör adta elő a magyar népdalkincsünkből válogatott dalcsokraikat, ezek voltak a : - Csorvási Nefelejcs Népzenei Együttes - Nagyszénási Aranyvessző Népdalkör - Orosházi Bokréta - Hódmezővásárhelyi Belvárosi Napraforgó Népdalkör - Pusztaföldvári Búzavirág Népdalkör. Meglepetés fellépő volt a 3 hónapja alakult pusztaföldvári citerazenekar, aminek ez volt az első fellépése Természetesen környezetünkben sokkal több népdalkör működik, de vendégeiket azon dalkörök közül választották, akiknek hasonló rendezvényeiken ők is többször hivatalosak voltak és így kedvességük viszonzása képen hívták meg őket. A rendezvény színvonalassága megkérdőjelezhetetlen, a díszítés igazi tavaszias hangulatot teremtett, a vendégfogadás nagyon szívélyes volt, s minden vendég még egyszer belépett volna az ajtón ha lehet, hogy újra köszöntsék a Népdalkör tagjai.
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 7 2012. MÁJUS EVANGÉLIKUS HÍREK Anyák napi áldás A tavalyihoz hasonlóan május első vasárnapján az evangélikus templomban is az édesanyákat köszöntjük. Május 6-án (vasárnap) a de. 9 órakor kezdődő evangélikus istentiszteleten hittanos gyermekeink tartanak köszöntőt, majd imádságban adunk hálát az édesanyákért, nagymamákért, és emlékezünk az elhunyt édesanyákra, nagymamákra. A jelen lévő anyukák, nagymamák áldásban is részesülnek. Szeretettel várunk mindenkit templomunkba erre a szép alkalomra is. Pünkösd és konfirmáció Május 27-én (pünkösd vasárnap) de. 9 órakor úrvacsorás ünnepi istentiszteletet tartunk. Május 28-án (pünkösd hétfő) de. 9 órakor konfirmációi ünnep lesz. Az idén két gyermek készül a konfirmációra. Szeretettel várunk mindenkit erre az ünnepre is. Evangélikus istentisztelet minden vasárnap de. 9 órakor az evangélikus templomban (Rákóczi u. 30.). A résztvevő gyerekek, intézményi dolgozók számára igazolást állítunk ki, amellyel az óvodában, iskolában igazolhatják a megjelenést. Nyitott ajtókkal és nyitott szívvel vár mindenkit közösségünk. Költözés előtt az evangélikus gyülekezet Április végén sor került az állami, központi egyházi és német evangélikusok támogatásával felépült gyülekezeti ház műszaki átadására. A homlokzatra felkerült egyházunk jelképe, az ún. Luther-rózsa is. A gyülekezeti centrumot a tervek szerint június 23-án (szombat) délután szenteli fel Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Az ünnep pontos kezdési időpontját a júniusi Hírmondóban olvashatják. Az evangélikus egyház gyűjtést hirdetett az épületben található közösségi terem berendezésére (50 db kárpitozott szék, oltár, függönyök, szőnyeg, vetítővászon). minden jóakaratú földvári segítségét, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák egyházközségünket ebben. Adományaikat a lelkészi hivatalban, az istentiszteletek után a gyülekezeti gondnoknak adhatják oda (minden adományról pecsétes nyugtát állítunk ki), vagy átutalhatják, illetve befizethetik a helyi Takarékszövetkezet fiókjában gyülekezeti számlára: 53300115-16000054. A lapzártáig az alábbi adományokat kaptunk Isten előtt ismert adakozóktól: 10.000,- Ft, 50.000,- Ft, 10.000,- Ft, 5.000,- Ft, 10.000,- Ft, 10.000,- Ft, 2.000,- Ft, 10.000,- Ft. Egy édesanya pedig a gyereksarok bútorait ajánlotta fel. Köszönjük mindenki támogatását. Evangélikus hírek a Nyitott templom blogon: http://nyitotttemplom.blog.hu Jelölje kedvencnek az evangélikus gyülekezet oldalát a Facebookon, ahol most már sok-sok fotóalbum között is böngészhet. KATOLIKUS HÍRMONDÓ Pünkösd ünnepe 1 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. 2 Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. 3 Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. 4 Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. 5 (Apostolok Cselekedetei 2, 1-5) A Pünkösd ünnepének ezt a részletét olvassuk a Szentírásban vagyis a Bibliában. A Pünkösd Húsvét után 50 napra következik.
X. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 8 2012. MÁJUS. Ilyenkor a Szentlelket ünnepeljük és az Egyház születésnapját. Az Apostolok pünkösdkor megkapták a Szentlelket, aminek következtében mindnyájan tüzes lelkülettel és természetfeletti készségekkel telten, elkezdik hirdetni a világban Jézus Krisztus tanítását, és ennek következtében létrejöttek az első keresztény közösségek. A Szentlélek ajándékaiban ma is részesülnek a bérmálkozók. Ezek: 1. Bölcsesség.2. Értelem.3. Jótanács.4. Tudomány.5. Lelki erősség.6. Jámborság.7. Istenfélelem. A Szentlélek a harmadik isteni személy, az Atya és a Fiú mellett. Ma is segít azzal, hogy eltölt bennünket erejével, ha kérjük és méltónak talál bennünket. A Szentlélek abban is segít, hogy Jézushoz a hit által jobban tudjunk kapcsolódni. Ennek szép példája volt, hogy ez évben a legnagyobb katolikus ünnepre, Húsvétra, 6 felnőtt és 26 gyermek illetve fiatal keresztelkedett meg templomunkban. A Szentlélek jelképe a galamb, amely Jézusra leszállt, amikor Őt is megkeresztelte Keresztelő Szent János a Jordán folyó vizében. Pünkösd ünnepén van az erdélyi Csíksomlyón az a búcsú, amelyet a televízió is közvetít és amely mára a magyarság zarándokhelyévé vált. Templomunkban Pünkösdvasárnap lesz elsőáldozás. A Szentmisék vasárnaponként 8.30 órakor kezdődnek, amelyre szeretettel hívom és várom a lélekben megújulni vágyó kedves Testvéreket. Blősz Attila plébános SPORT HÍREK A Békés Megyei Női Kipályás Labdarúgó Bajnokságban is megkezdődött a tavaszi szezon. Az első fordulót Mezőberényben rendezték meg, április 1.-jén. Csapatunk a Déli csoport megnyerésével a felső házba került. A bajnokságon az első fordulóban a harmadik helyezést érték el 19 ponttal. Április 15.-én, vasárnap rendezték meg a Békés Megyei Női Kispályás Labdarúgó Bajnokság felső házának második fordulóját. Csapatunk 7 ponttal lemaradva az első helyezettől továbbra is megtartotta a 3. helyet 25 ponttal. Hajrá Lányok! Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 30/9382-414 Hétköznap és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet elérhetősége: 68/411-200 Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy szerkesztő változás miatt a Hírmondó júniusi számába a hirdetéseket és cikkeket május 25-ig kérem beküldeni az Önkormányzati Hivatalba. a szerkesztő Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN 2061-0874 Szerkeszti: Csatlósné Balog Anikó