Holcim Hungária Otthon Alapítvány A jövô otthonteremtéséért
Holcim Hungária Otthon Alapítvány A Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriuma A Holcim Hungária Otthon Alapítvány olyan, Magyarországon teljességgel egyedülálló kezdeményezéssel állt elô, amely hathatós segítséget szándékszik nyújtani elsôsorban hátrányos helyzetû családoknak, valamint olyan fiataloknak, akik ilyen és hasonló támogatások nélkül nem tudnának saját lakáshoz jutni. nyilatkozta Fegyverneky Sándor, az Alapítvány kuratóriumának elnöke. Fegyverneky Sándor, a kuratórium elnöke, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Építészeti Fôosztály fôosztályvezetôje, országos fôépítész Agócs István, Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-Dunántúli Igazgatóság igazgatója Alapításkor és most is egy tárcához tartozott a lakásés építésügy, illetve az önkormányzatok ügye. Országos fôépítészként - mint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium tisztviselôje - mindezekre a témákra jó rálátásom van. Ezek az információk hasznosak a pályázatok elbírálásánál. Úgy gondolom, építészként a kuratórium ban dolgozó két kollégával együtt sokat tudunk segíteni az épületek tervezôinek. Azért tartom fontosnak a kuratóriumban végzett munkámat, mert egyrészt segíthetek az arra rászorulókon, másrészt annak a térségnek is, ahol új lakások épülnek vagy felújítás történik a Holcim Hungária Otthon Alapítvány támogatásával. Az alapítvány célja A Holcim Hungária Otthon Alapítvány a mindenki számára elérhetô otthonteremtést segíti. Mûködése során vissza nem térítendô pénzügyi támogatásban részesít olyan önkormányzati projekteket, melyek hátrányos helyzetben lévô, rászoruló családok részére vállalja bérlakások kialakítását. Ilyen keretek között sor kerülhet például fecskeházprogramok megvalósítására, laktanyák hasznosítására vagy bérlakásépítésre, -korszerûsítésre. E példaértékûnek szánt kezdeményezésünkön az évente elnyer hetô támogatás összege 100 millió forint (385.000 O). Cser Károlyné Jankovits Éva, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese Hegedüs József, a Városkutatás Kft. ügyvezetô igazgatója A Nagycsaládosok Országos Egyesülete vezetôségének tagja vagyok és építészmérnökként nagyon jól ismerem a nagycsaládosok lakhatási problémáit. Igyekszem megismerni és használni a támogatási lehetôségeket. Kezdetek óta örömmel veszek részt az alapítvány munkájában. Az 1990-es évek lakásprivatizációját követôen ugyanis szociális lakások terén hiány keletkezett, ezért nagy szükség van azokra a programokra, amelyek az önkormány zatokat arra ösztönzik, hogy korszerû és újszerû megoldásokkal javítsák a kínálatot. 2008: új pályázati felhívás A Holcim Hungária Otthon Alapítvány 2008-ban is meghirdeti pályázatát önkormányzatok és önkormányzati szervezetek számára. Pályázhatnak egyrészt települési önkormányzatok, önkormányzati bérlakás állományuk növelésére összesen 100 millió Ft értékben. A pályázatra várjuk továbbá olyan önkormányzati szervezetek (pl. közhasznú társaságok) jelentkezését, amelyek jelenleg nem lakás céljára szolgáló épületeket (pl.: laktanya, munkásszálló) bérlakássá alakítanak át. A pályázat csak meg nem kezdett projektek esetén adható be. A nyertesek egyszeri, vissza nem térítendô támogatásban részesülnek. Projektenként 2-50 millió forint kerül kiosztásra. A pályázat részletes kiírását megtalálja a www.holcim.hu internetes oldalunkon. A pályázat leadása Beérkezési határidô: 2008. április 4. Eredményhirdetés: 2008. május Díjátadás: 2008. május 30. Postai úton a pályázatot két példányban, aláírással ellátott lezárt borítékban kérjük beadni. Cím: Holcim Hungária Otthon Alapítvány 1037 Budapest, Montevideo u. 2/c. Kapcsolattartó: Nemess Móni Telefonszám: 06 1-398-6032 E-mail: moni.nemess@holcim.com Richard Skene, a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Vörös Ferenc DLA, Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületszerkezettani Tanszék, egyetemi tanár A Holcim elkötelezett a tekintetben, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel, így a használaton kívüli épületek átalakításának finanszírozásával is segítsen azoknak a családoknak, akik önerôbôl nem tudnak lakást venni maguknak. Büszke vagyok arra, hogy már közel 100 új otthon megteremtésében segíthettünk. A beérkezô pályázatok nagy száma azt mutatja, van még tennivaló a hazai bérlakáspiacon. Olyan elmaradott térségekben épülnek szociális bérlakások az alapítvány segítségével, amit mind építészmérnökként, mind magánemberként igen fontosnak tartok.
Holcim Hungária Otthon Alapítvány A 2006. évi kiírás nyertes pályázatai Lábatlan 30.461.000 6 Hatvan 18.224.483 4 Gersekarát 13.812.140 3+1 Szederkény 8.790.627 2 Miskolc 7.463.112 2 Jászapáti 7.000.000 3 Komló 6.900.000 2 Tiszaug 6.301.862 1 Ópusztaszer 2.538.000 1 Összesen: 101.491.224 24 Komló Hatvan Új társasházat építettek, melyben 4 db lakást alakítottak ki. Gersekarát A szépen felújított épületben 3 család talál majd otthonra. Szederkény Kisgyermekes házaspárok jutottak otthonhoz az újonnan épített ház 2 bérlakásában. A városi kórház területén 2 db bérlakást alakítottak ki a kórházban dolgozók számára. Lábatlan A nagyszabású építkezés alkalmával 22 lakásos társasházat építettek, melybôl 6 lakást fiatal házaspárok vehetnek birtokba. Ópusztaszer A korábban könyvtárként mûködô épületben a felújítás után bérlakást alakítottak ki.
Holcim Hungária Zrt. Jászapáti A Jászapáti központjában kialakított szép lakásokba már beköltöztek a lakók. A Holcim a világ vezetô cement-, kavics- és betongyártó vállalatainak egyi ke, melyet ma az épí tô anyag-világpiac egyik leg jelentôsebb szerep lô je ként tartanak számon, s amely a Föld több mint 70 or szágá ban képviselteti magát. Gazdasági erejéhez méltón a vállalat el sôd leges célkitûzésének tartja azt, hogy hozzájáruljon a társadalom alapjainak biztosításához. Ennek szellemében hozta létre a Holcim Hungária Otthon Alapítványt is. A Holcim elkötelezettsége A Holcim elkötelezettsége a jövô és a fenn tart ható fej lôdés iránt egybefonódik azzal a szándékkal, hogy egyensúlyt teremtsen a három alappillér, a környezeti felelôsségtudat, a szociális felelôsség tudat és a gazdasági fej lôdés között. Miskolc Miskolcon két akadálymentesített lakás épült fel, melyet már birtokba vettek a lakók. Környezeti felelôsségtudat Felelôsségteljes, példaértékû magatartásának elismeréseként a Holcim a közelmúltban két környezetvédelmi díjat is elnyert. A Hungarian Business Leaders Forum által kiírt Az üzleti élet a környezetért pályázaton 3. helyezéssel tüntették ki, a KÖVET-INEM által öt éve alapított Környezeti megtakarítás díj pályázaton pedig a 3 éven túl megtérülô beruházás kategóriájának a Legnagyobb Magasan Csüngô Gyümölcs díját vette át. Szociális felelôsségtudat A Holcim által képviselt értékek sorában meg határozó szerepet kap a szociális felelôs ség tu dat. Társadalmi szerepvállalásunk során törekszünk arra, hogy a helyi önkormányzatokkal, iskolákkal, egészségügyi intézményekkel, kul tu rális és sportszervezetekkel folytatott rend szeres párbeszéd során megismerjük a helyi emberek igényeit, szükségleteit, s annak ismeretében megfelelôen cselekedjünk. Tiszaug Hamarosan egy hátrányos helyzetû család juthat szép, korszerû otthonhoz. A 2007. évi kiírás nyertes pályázatai Tárnok 29.000.000 10 Mezôberény 17.600.000 6 Komárom 15.000.000 4 Anarcs 9.900.000 3 Kunszentmiklós 9.000.000 2 Kistelek 7.000.000 5 Csorna 4.000.000 3 Kisújszállás 3.800.000 2 Uszka 3.584.000 3 Összesen: 98.884.000 38
www.holcim.hu 1037 Budapest, Szépvölgyi Irodapark, Montevideo utca 2/c III. em. Tel.: +36 1 398 60 00 Fax: +36 1 398 60 13