Holcim Hungária Otthon Alapítvány. A jövô otthonteremtéséért
|
|
- Liliána Magyarné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Holcim Hungária Otthon Alapítvány A jövô otthonteremtéséért
2 A évi kiírás nyertes pályázatai Holcim Hungária Otthon Alapítvány A Holcim Hungária Otthon Alapítvány olyan, Magyarországon teljességgel egyedülálló kezdeményezéssel állt elô, amely hathatós segítséget szándékozik nyújtani elsôsorban hátrányos helyzetû családoknak, valamint olyan fiataloknak, akik ilyen és hasonló támogatások nélkül nem tudnának saját lakáshoz jutni. Fegyverneky Sándor, az Alapítvány kuratóriumának elnöke Nyertes Elnyert támo- Kialakított települések gatás (Ft) otthonok száma Nyíregyháza Kiskunhalas Orosháza Uraiújfalu Nyíracsád Csurgó Összesen: A Holcim Hungária Otthon Alapítvány által kiírt pályázat eredményes volt: összesen 36 bérlakás kialakítására nyílt lehetôség az elnyert összegekbôl. Az alapítvány célja Uraiújfalu A Holcim Hungária Otthon Alapítvány a mindenki számára elérhetô otthonteremtést segíti azáltal, hogy vissza nem térítendô pénzügyi támogatásban részesít olyan önkormányzati projekteket, melyek hátrányos helyzetben levô, rászoruló családok részére vállalja bérlakások kialakítását. Ilyen keretek között sor kerülhet például fecskeház programok megvalósítására, laktanyák hasznosítására vagy bérlakásépítésre, -korszerûsítésre. Uraiújfalu élen járt a megvalósításban, és az eredmény nagyon látványos. E példaértékûnek szánt kezdeményezésünkön az évente elnyerhetô támogatás összege 100 millió forint ( ). A Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriuma Fegyverneky Sándor, a kuratórium elnöke, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Építésügyi és Településrendezési Fôosztály, fôosztályvezetô Hegedüs József, a Városkutatás Kft. ügyvezetô igazgatója Csurgó Vörös Ferenc DLA, Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületszerkezettani Tanszék, egyetemi tanár Cser Károlyné Jankovits Éva, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese A szép régi épület stílszerû felújításával egy barátságos otthon jött létre. Agócs István, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke Skene Richard, a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
3 Holcim Hungária Otthon Alapítvány Nyíracsád Egy kétgyermekes család jutott otthonhoz a raktárépületbôl kialakított családi házban. Kiskunhalas Az elhagyott laktanya épület újjászületése lenyûgözô. A évi kiírás nyertes pályázatai Nyertes Elnyert támo- Kialakítandó települések gatás (Ft) otthonok száma Lábatlan Hatvan Gersekarát Szederkény Miskolc Jászapáti Komló Tiszaug Ópusztaszer Összesen: Miskolc A mozgáskorlátozottak számára kialakított lakások még várják lakóikat. Orosháza Igényes családi ház jellegû otthonok épültek a sportöltözôk átalakításával. Nyíregyháza A korábban nôtlen tisztiszálló épületének átépítése után 20 család jutott otthonhoz. Az Alapítvány jövôje A Holcim Hungária Otthon Alapítványt hosszú távra tervezzük, évente egy pályázati felhívással. Az Alapítvány mind a vállalati, mind a magánszféra erkölcsi és anyagi támogatására nyitott: szeretné, ha a kezdeményezés további támogatókra is találna. A társadalmi fejlôdésnek megfelelôen várható a pályázók körének változása, illetve a pályázati téma kiterjesztése más területekre is.
4 Holcim Hungária Zrt. 2007: új pályázati felhívás A Holcim Hungária Otthon Alapítvány 2007-ben is meghirdeti pályázatát önkormányzatok és önkormányzati szervezetek számára. Pályázhatnak egyrészt települési önkormányzatok, önkormányzati bérlakás állományuk növelésére összesen 100 millió Ft értékben. A pályázatra várjuk továbbá olyan önkormányzati szervezetek (pl. közhasznú társaságok) jelentkezését, amelyek jelenleg nem lakás céljára szolgáló épületeket (pl.: laktanya, munkásszálló) bérlakássá alakítanak át. A pályázat csak meg nem kezdett projektek esetén adható be. A nyertesek egyszeri, viszsza nem térítendô támogatásban részesülnek. Projektenként 2-50 millió forint kerül kiosztásra. A pályázat leadása A Holcim a világ vezetô cement-, kavics- és betongyártó vállalatainak egyike, melyet ma az építôanyag-világpiac egyik legjelentôsebb szereplôjeként tartanak számon, s amely a Föld több mint 70 országában képviselteti magát. A pályázat részletes kiírását megtalálja a internetes oldalunkon. Beérkezési határidô: április 2. Beadás lehetséges módjai: - Postai úton - en Eredményhirdetés: május Díjátadás: június 1. Postai úton a pályázatot két példányban, aláírással ellátott lezárt borítékban kérjük beadni. Cím: Holcim Hungária Otthon Alapítvány 1037 Budapest, Montevideó u. 2/c. Kapcsolattartó: Varga Gabriella Telefonszám: gabriella.varga@holcim.com A Holcim elkötelezettsége Gazdasági erejéhez méltón a vállalat elsôdleges célkitûzésének tartja azt, hogy hozzájáruljon a társadalom alapjainak biztosításához, s ezt a filozófiát testesíti meg a Holcim Hungária Otthon Alapítvány és az általa nyújtott támogatás is. A Holcim elkötelezettsége a jövô és a fenntartható fejlôdés iránt egybefonódik azzal a szándékkal, hogy egyensúlyt teremtsen a három alappillér, a környezeti felelôsségtudat, a szociális felelôsségtudat és a gazdasági fejlôdés között. Környezeti felelôsségtudat A környezet tiszteletben tartása, a termelés környezeti hatásainak csökkentése elválaszthatatlan a Holcim piaci tevékenységétôl, ezért például az elmúlt öt évben több mint 3,7 milliárd forintot költött környezetvédelmi beruházásokra. Szociális felelôsségtudat A szociális felelôsségtudat a Holcim számára többet jelent, mint néhány elszigetelt tevékenység vagy alkalmi gesztus. A törekvésünk arra irányul, hogy minden embert partnerként kezeljünk. Rendszeres párbeszédet folytatunk a helyi önkormányzatokkal, iskolákkal, egészségügyi intézményekkel, kulturális és sportszervezetekkel, így megismerjük a helyi emberek szükségleteit. Célunk a társadalom jövôjének megalapozása, melynek része a családok és gyermekek életminôségének javítása is. Ezért hoztuk létre többek között a Holcim Hungária Otthon Alapítványt is.
5 Budapest, Szépvölgyi Irodapark, Montevideo utca 2/c III. em. Tel.: Fax:
Holcim Hungária Otthon Alapítvány. A jövô otthonteremtéséért
Holcim Hungária Otthon Alapítvány A jövô otthonteremtéséért Holcim Hungária Otthon Alapítvány A Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriuma A Holcim Hungária Otthon Alapítvány olyan, Magyarországon teljességgel
Holcim Hungária Otthon Alapítvány
Hokim Holcim Hungária Otthon Alapítvány A jövő otthonteremtéséért Hokim Hungária Otthon Alapítvány A Hokim Hungária Otthon Alapítvány olyan, Magyarországon teljességgel egyedülálló kezdem ényezéssel állt
TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL - 13. TIOP-3.2.3-12/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projektben kéziszerszámok beszerzése
TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL - 13. TIOP-3.2.3-12/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projektben kéziszerszámok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/76 Adásvételi szerződés alapján a
ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ő ű Á ű ű Á ű Á ű ű ű Ő ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á ű ű Ő ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű
VÁLLALKOZÁSI SZERZÕDÉS
Dávod Község szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás projekthez kapcsolódó tervezõi tevékenységek ellátása vállalkozási szerzõdés keretében Dávod Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 6524 Dávod, Dózsa
Hírlevél Holcim Hírlevél 2009. szeptember I. évfolyam 2. szám
Strength. Performance. Passion. Hírlevél Holcim Hírlevél 2009. szeptember I. évfolyam 2. szám 2008 Holcim Country Name HGRS_PU_EDITORIAL_YYMMDD TARTALOMJEGYZÉK Tisztelt Olvasók! Nagy megtiszteltetés számomra,
K1327 Marketing eszközök és rendezvény eszközök legyártása és kiszállítása
K1327 Marketing eszközök és rendezvény eszközök legyártása és kiszállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/48 Beszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés/ Marketing eszközök és rendezvény eszközök
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása címmel A pályázat
ű Ö ű ű Ú Ú ű
ű Ö ű ű Ú Ú ű Á Á Ö Ö Ö Ö Ö Ö Á Ö Á Á Á Ú Á Á Á Á Ö ű ű Á ű ű ű Ö Ö Á Á Á Á Á ű Ú Ö ű Ú Ú ű Ú Á Á ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á Á Ő Á Á Á Á Á Á Ö Á ű ű Ö Ö ű Ú Ö Ú ű Ú ű ű ű ű ű Ö Á Ú ű Á Ö Á Ú Á Á Á Á Á Á Ö Ö Á
ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő
Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS
Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről a Puebla Utalványkibocsátó Kft. (székhely: 1146 Budapest, Hermina út 41. cégjegyzékszám: 01 09 180590, adószám: 24754813-2-42,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7.
Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés 2013. o k t ó b e r 7. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111.
Storage beszerzés. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/69. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:
Storage beszerzés. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/69 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény
Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért
Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért Almási Ákos ügyvezető igazgató Győr, 2008. szeptember 23. [ ] MFB Hitelprogramok Termékstruktúra 2008.06.30-án Vállalkozások Önkormányzatok Magánszemélyek
HIRDETMÉNY. Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Nyertes ajánlattevı:
HIRDETMÉNY Közbeszerzési Értesítı száma: 2009 / 9 Ajánlatkérı: Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Nyertes ajánlattevı: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezet Teljesítés
A 2011. évben benyújtott új induló pályázatok, valamint a már folyamatban lévő pályázatok szöveges elemzése, értékelése
1.sz. melléklet A 2011. évben benyújtott új induló pályázatok, valamint a már folyamatban lévő pályázatok szöveges elemzése, értékelése A hazai, európai uniós és egyéb külső források felhasználásának sikere
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A
14. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á
ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö
A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata
A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám:
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é
2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás A 2011. évi CVIII. tv a közbeszerzésekről (Kbt.) 122. (7) bekezdése szerint a. Az Ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma, faxszáma: Az ajánlatkérő hivatalos neve: Nitrokémia Környezetvédelmi
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 2212/2012. Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - A Mővelıdés Háza
Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő
ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó
Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06 info@feop.hu www.feop.hu Jelen dokumentum, illetve a
Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06 info@feop.hu www.feop.hu Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
20 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (28127/2010) 1. melléklet az 5/2009. (III.31.
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (28127/2010) 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
Infrastruktúra fejlesztése a Magyar Kikötő Zrt. belvárosi kikötőjében című projekt keretében vállalkozási szerződés Kis- és Nagyhajó áruforgalmi kikötő ponton és tartozékai kialakítására. Közbeszerzési
1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
HU-Kaposvár: Oktatással és kutatással kapcsolatos épületek kivitelezése 2009/S 136-198746 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS.
1/8 HU-Kaposvár: Oktatással és kutatással kapcsolatos épületek kivitelezése 2009/S 136-198746 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési beruházás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK):
(egységes szerkezetben a módosításáról szóló 21/2011.(VI.22.) önkormányzati rendelettel)
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2010. (III.10.) számú rendelete az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújítása támogatásának 2010. évi feltételrendszeréről (egységes szerkezetben
Légiforgalmi közelkörzeti (TAR) radarberendezés telepítése miatti 3600 m2 földterület 10 évre történő bérlése.
Légiforgalmi közelkörzeti (TAR) radarberendezés telepítése miatti 3600 m2 földterület 10 évre történő bérlése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2008/92 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Á ö ö ö ö ö ű ö ű ö ö ú ö ö ö ö ö ö ö ú ü ö ö ü ü ö ü ö ú ö ö ú ű Á Ú ű Á ö ö ú ű Á ú ű Á ö ö ú ü ö ú ö ú ú ú ú ú ú ú ö ö ö ú Á Á Á Á ú Á ö ö Á ö Á ö Á ú Á Á ö Á ű Á ú Á Á ö Á Á ú ö ü ö ö ö ö ű ö ü Í ö
8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez
TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL 8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751,
8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez
TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL 8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751,
Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bekezdés, 241. b) c) pont] Közjogi szervezet X Egyéb
1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 Email: hirdetmeny@kozbeszerzesektanacsa.hu
Hirdetmény. Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal
Közbeszerzési Értesítı száma: Ajánlatkérı: Nyertes ajánlattevı: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: 2009 / 35 Hirdetmény Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási
Általános szerződési feltételek
Magyarországi vásárlóink részére Általános szerződési feltételek A webáruház üzemeltetője: TVBrands Kft. Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf. 35. E mail: info@reduline36.hu Telefon: +361-5-999-246 Székhely:
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi
3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez
3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
update A közlekedési zajról: Felismerések és csökkentési lehetőségek
update Aktuálisan a betonutakról 2006/1 A közlekedési zajról: Felismerések és csökkentési lehetőségek A közlekedés által előidézett átlagos zajterhelés állandóan növekszik. A zajemisszió megfelelő intézkedésekkel
A REGIONÁLIS- ÉS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ KÖZPONTOK FEJLESZTÉSE
A REGIONÁLIS- ÉS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ KÖZPONTOK FEJLESZTÉSE Debreceni Regionális Vérellátó Központ Szegedi Regionális Vérellátó Központ Új cím: 6722 Szeged, Honvéd tér 4. Tatabányai Területi Vérellátó Pécsi
ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á
ü ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á Á Ó ü ü ű ü ü ő ő ő ő ü ő ő ü ő ű ő ü ő ű ő ő ű ü Ö Á ő ő ü ő ü ő ü ü ő ő ü ő ü Í ü ű ü ü ű ü ü ő ő ü ő ő ő ő ü Í ü ő ü
TÁROLÓI KAPACITÁS ÁRVERÉSI SZABÁLYZAT
TÁROLÓI KAPACITÁS ÁRVERÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS 2 2. SZABÁLYZAT CÉLJA, TÁRGYA, HATÁLYA 2 3. FOGALMAK 2 4. AZ ÁRVERÉS MENETE 5 4. 1. Az árverés meghirdetése 5 4. 2. A regisztráció folyamata
2009. évi. A gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009 Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2009. évi pályázati programja A gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/117. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:
Mályi Községi Önkormányzatánál Egészségre nevelő és szemléletformáló programok megvalósítása című, TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1549/0745/0740 kódszámú pályázat keretében rendezvényszervezés tárgyú eljárásban
Kutas öntözés kialakítása az ócsai lakóparkban
Kutas öntözés kialakítása az ócsai lakóparkban Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/91 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Í ű ű ő ő Á Ü Ü Ü Ü Í ü Í Í ő ü ü Ü ő ő Ü ő Ü ő ű ö ő Ü ő ö ő ő ú ö ő ű ö ű ü ű ö ö ő ő ö ő ú ő ö ö ő Ü ő ö ö ő Á Ü Ú Ü Ü ÍÍ Ü ú ú ü Ü ü ő Ü ő Ü ö ő ö ő ü ö ő ő ú ö ő ő ű ö ö ű ö ü ű ö ö ő ő ö ő ú ő Í
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki. A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü
Megjelenésére számítunk! kapcsolattartó Debrecenben: Rénes László 06-30-670-1702
MAGYAR LELKI ELSŐSEGÉLY TELEFONSZOLGÁLATOK SZÖVETSÉGE 5600 Békéscsaba, Wlassits sétány 4. Tel.: 66/447-334 www.sos505.hu e-mail: iroda@sos505.hu szolgalat@sos505.hu Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Lelki
A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata
A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám: 01-10-041628;
1 / 7 2012.09.06. 14:10
1 / 7 2012.09.06. 14:10 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a
K1224/2 Tájékoztató az eljárás eredményéről
K1224/2 Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/4 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Kerítésjavítás a HÉV vonalak mentén e-versenyeztetési eljárás
Kerítésjavítás a HÉV vonalak mentén e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-199/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
Városliget Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
Tájékoztató a "Liget Budapest projekthez kapcsolódó közmű-, közlekedés- és garázsépítési mérnöki előkészítő feladatok elvégzése" tárgyú hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárásról Közbeszerzési
SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY EGYES ÁGAZATOKBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ. Szabolcs Volán Zrt. Postai cím: Korányi F. u. 12.
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2 rue Mercier 2985 Luxembourg LUXEMBOURG Fax +352 2929-42670 ojs@publications.europa.eu Információ és online formanyomtatványok: http://simap.europa.eu
I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny
I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny Versenykiírás Versenyek A verseny kiírója Rendezők: Fővédnökök: A verseny célja Időpont A verseny kezdete Helyszín Hagyományos, házi disznótorosok
Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö
HC-Kommunikációs ügynökségi tanácsadás
HC-Kommunikációs ügynökségi tanácsadás Közbeszerzési Értesítő száma: 2011/70 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)_ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
Dr Piróth Mentálhigiénés Otthon élelmiszerbeszerzések Tartalom letöltése PDF-ben
Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2009 / 125 Ajánlatkérő: Dr Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: 9086 Töltéstava, Táplánypuszta 1. Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Részére. Beszámoló Egyek Nagyközség Önkormányzatának 2014 évi foglalkoztatáspolitikájáról
Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Részére Beszámoló Egyek Nagyközség Önkormányzatának 2014 évi foglalkoztatáspolitikájáról Készítette: Bóta Barbara aljegyző 1 1 Bevezetés A Képviselő-testület
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:
3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
A Társaság fogyasztásmérőinek felújítása
A Társaság fogyasztásmérőinek felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/49 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Módosítás/helyesbítés/visszavonás/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/47. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.04.25. Iktatószám: 4374/2016 CPV Kód: 79400000-8
GINOP-2.3.2-15 Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások II. pályázat előkészítése keretében szükséglet felmérés, célcsoport elemzési szolgáltatások - 1.sz. szerződés mód. Közbeszerzési Értesítő száma:
Fő tárgy: 45214100-1 További tárgyak: 45111290-7 45231300-8 45330000-9
4. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Magyar Nemzeti Bank : Ajánlati felhívás, EUHL
Magyar Nemzeti Bank : Ajánlati felhívás, EUHL Közzététel dátuma: 22.07.2011 Szerződés típusa: Szolgáltatásmegrendelés Jelentkezési határidő: 31.08.2011 Dokumentáció beszerzésének 31.08.2011 határideje
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
update 08/2 Aktuálisan a betonutakról Gazdasági utak betonból alapos okok szólnak mellette
Aktuálisan a betonutakról update 08/2 Gazdasági utak betonból alapos okok szólnak mellette 2004 és 2007 között felújítottak Graubünden kanton Mesocco nevű helységében egy gazdasági utat, amely egy menedékházhoz
Vállalkozási szerzodés
Vállalkozási szerzodés amely létrejött egyrészrol Név: Ózd Város Önkormányzata Székhely: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviselo: Fürjes Pál polgármester telefon: 48/574-100 fax: 48/574-198 Email: furies.pal@ozd.hu
Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10.
JÁTÉKSZABÁLYZAT Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10. 1. A Játék szervezője A Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel
ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata által "korszerű egészségügyi alapellátás Taktaharkányban" ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0035 projekthez kapcsolódó építési beruházás kivitelezőjével kötött Szerződés módosítása.
ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö
Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:
3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség ajánlatkérő a Kbt. Harmadik rész VI. fejezete szerinti, nemzeti értékhatárokat elérő értékű általános egyszerű közbeszerzési eljárás keretében