A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014.

Hasonló dokumentumok
Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Pályázat benyújtására az 1. számú mellékletben felsorolt Kárpát-medencei magyar tudományos szervezetek jogosultak.

Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg évben: forint, azaz tízmillió forint.

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek évi működési támogatására

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása magyarországi ösztöndíjak elnyerésére

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása nemzetközi konferencián való aktív részvétel támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KUTATÓI MOBILITÁS TÁMOGATÁSÁRA

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása szülőföldi ösztöndíjak elnyerésére

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása szülőföldi ösztöndíjak elnyerésére

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása magyarországi ösztöndíjak elnyerésére

Isabel és Alfred Bader művészettörténeti kutatási támogatás 2015

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ISABEL ÉS ALFRED BADER MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÁSI TÁMOGATÁS

Ifjúsági nemzetközi konferencia pályázat - tavaszi forduló

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK évi TÁMOGATÁSÁRA

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg évben: forint, azaz négymillió-ötszázezer forint.

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

A projektkiválasztás folyamata

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG kutatási támogatási felhívás Pályázati kategória kódja: REB-15-KUTATÁS. Meghirdetés dátuma: október 6.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Általános szabályzatot. Általános rendelkezések

2012. évi pályázati kiírás

AZ ALACSONYKÜSZÖBŰ ELLÁTÁST, UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT, KRÍZISKÖZPONTOT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett

CIVIL ALAP PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Magyar Holokauszt Emlékév 2014 kezdeményezéseinek, programjainak évi költségvetési támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület március 31-i ülésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 13-i rendes ülésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kódja: KOR-TARS-11

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2017.(IV.3.) határozata A helyi civil szervezetek támogatásáról

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül

NEA működési támogatások (2014)

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

Pályázati feltételek:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program

Pályázati felhívás. Fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltató befogadására és állami támogatására

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A nemzetiségi civil szervezetek évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13)

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

AZ UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ FEJLESZTŐ FOGLALKOZTATÁST VÉGZŐ SZOLGÁLTATÓ BEFOGADÁSÁRA ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRA CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

Budapest, december

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

Véleményezési határidő: óra Véleményezési cím:

Pályázati felhívás. Fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltató befogadására és állami támogatására

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

(7) A működési célra igényelhető és kapható támogatás összege az adott szervezet teljes működési költségének maximum 70%-a lehet.

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

1. A pályázó civil szervezet adatai

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ FEJLESZTŐ FOGLALKOZTATÁST VÉGZŐ SZOLGÁLTATÓ BEFOGADÁSÁRA ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRA

III. A pályázat benyújtására jogosultak neve és címe Pályázatot nyújthatnak be a Njtv a szerint az országos nemzetiségi önkormányzatok.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

FELHÍVÁS. az Energiahatékony iskolák fejlesztése című, HU jelű pályázati konstrukció keretében MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatások programjainak támogatására. (A pályázat kódja: KAB-AL-16)

Pályázatok benyújtása: Pályázni a pályáztató által kibocsátott adatlapon július 01. napjáig

Pályázati felhívás. Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és állami támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI SZABÁLYZAT

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. 14.

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

FELHÍVÁS MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG VÁLLALÁSÁRA

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A nyertes pályázók részére nyújtandó támogatás értéke pályázónként Ft., azaz százegyezer-hétszáz forint.

Átírás:

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014. évi támogatására A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (a továbbiakban: MTAtv.) 3. (1) bekezdés i) pontja, valamint az akadémiai Alapszabály (a továbbiakban: Alapszabály) 5. (1) és (2) bekezdése szerint a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) hagyományosan támogatja a környező országokbeli magyar tudományos műhelyeket, kapcsolatot tart a külföldön élő, magyar nyelvű és tárgyú tudományos kutatások művelőivel, támogatja a határon túli magyar tudományosságot. A támogató megnevezése Az Akadémia az MTAtv., az Alapszabály, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján pályázatot hirdet a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014. évi támogatására. A magyar nyelvű és/vagy tárgyú kutatásokat végző tudományos szervezetek pályázati formában juthatnak támogatáshoz. Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar tudományosság intézményesülését a szomszédos országokban, és segíteni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos magyar tudományos műhelyek fejlődését. A pályázat jellege, a pályázat benyújtására jogosultak köre A támogatás meghívásos pályázat útján nyerhető el. Pályázat benyújtására az 1. számú mellékletben felsorolt Kárpát-medencei magyar tudományos szervezetek jogosultak. A pályázat megvalósítására rendelkezésre álló forrás megnevezése és összege A pályázat forrása: az Akadémia 2014. évi költségvetésében rendelkezésre álló Határon túli magyar tudósok és tudományos szervezetek támogatása fejezeti kezelésű előirányzat. Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg 2014. évben: 15 900 000 forint, azaz tizenötmillió-kilencszázezer forint. A pályázaton elnyerhető költségvetési támogatás mértékének alsó és felső határa Megpályázható támogatás: szervezetenként 100 000 forinttól 4 000 000 forintig terjedő összeg. Az egyes támogatások konkrét összege az intézmények profiljától, tervezett és aktuális kutatási programjaitól, a szervezet méretétől függ. A támogatás elnyeréséhez saját forrás nem szükséges. A költségvetési támogatásból elszámolható és el nem számolható költségek köre A támogatási időszakban keletkezett személyi és dologi jellegű kiadások, eszközbeszerzés, konferenciaszervezés, könyvkiadás és egyéb, a pályázatban feltüntetett, a Kuratórium által jóváhagyott tevékenységek költségei. Támogatási intenzitás: 100%

A támogatási időszak Jelen pályázat keretében megvalósuló tevékenység határozott időtartamra szól, amely a támogatás odaítélésének napjától kezdődően a 2014. december 31-ig terjedő időszak. A pályázat benyújtása, tartalmi és formai követelmények A pályázatot 2014. március 1-től március 31-ig kell benyújtani, a 2. számú mellékletben szereplő pályázati adatlap kitöltésével, magyar nyelven, postai küldeményként, illetve leadható személyesen vagy kézbesítés útján az alábbi címen, valamint elektronikusan: MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága 1051 Budapest, Nádor utca 7. domus@titkarsag.mta.hu Az elektronikusan megküldött pályázati anyagok csak akkor érvényesek, ha azokat eredeti, aláírt példányban is benyújtották. A pályázati eljárással kapcsolatos általános kérdésekben az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága ad további felvilágosítást és segítséget a domus@titkarsag.mta.hu címen és a +36 1 4116196 telefonszámon. A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetősége és feltételei A benyújtott pályázatokat az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága iktatja. A beérkezést követően a pályázat formai vizsgálatára kerül sor. A pályázat formailag csak akkor érvényes, ha a pályázó személye megfelel a kiírás feltételeinek, valamennyi szükséges dokumentum aláírva, az előírt tartalommal határidőre beérkezett, és a pályázóval szemben nem áll fenn kizáró ok. Ha a pályázat nem felel meg a követelményeknek, az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkárságának munkatársa hiánypótlásra szólítja fel a pályázót az általa megadott e-mail címen. Hiánypótlásra az értesítés kézhezvételét követő 3 munkanap áll a pályázó rendelkezésére. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, vagy a hiányosságokat határidőn belül nem pótolja, a pályázat érvénytelenség okán elutasításra kerül. Érvénytelennek minősülnek és nem kerülnek elbírálásra a pályázati felhívásban megjelölt határidő után benyújtott, illetve a formai követelményeknek más módon meg nem felelő pályázatok. A pályázat befogadásáról az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága elektronikus értesítést küld a pályázónak. A pályázat elbírálásának határideje, főbb szempontjai, a pályázat eredményéről történő értesítés módja és határideje A pályázatokat döntésre az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága készíti elő. A támogatási összegekről és a pályázat nyerteseiről a Domus Kuratórium elnökének javaslatát követően az Akadémia elnöke dönt 2014. május 1-ig. Az elbírálás során előnyt élveznek az egyes régiók fejlődéséhez, a magyar közösségek megmaradásához, eredményesebb munkaerő-piaci érvényesüléséhez kapcsolódó kutatási programokat együttműködésben végző szervezetek.

Az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága a támogatási döntés meghozatalát követő 15 naptári napon belül tájékoztatja a pályázókat a döntésről. A nyertes pályázókkal az MTA Titkársága támogatási szerződést köt. A pályázatok érvényessége A pályázatok csak akkor érvényesek, ha valamennyi szükséges dokumentum hiánytalanul beérkezett a meghatározott időpontig, továbbá a pályázóval szemben nem áll fenn a jelen pályázati kiírás vagy a vonatkozó jogszabály szerinti kizáró ok. A támogatási szerződés megkötése, a támogatás biztosítása Az elnyert, vissza nem térítendő támogatást az MTA Titkárság Gazdasági Igazgatóság Költségvetési és Pénzügyi Főosztálya (a továbbiakban: Költségvetési és Pénzügyi Főosztály) bocsájtja a pályázó rendelkezésére, támogatási előleg formájában. Nem köthető támogatási szerződés azzal a szervezettel, amely - a támogatott tevékenységekhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik, - a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett, - a megszűntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás alatt áll, - a közpénzekről nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. -a alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban: o a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó közeli hozzátartozója, valamint az a szervezet, amelyben az említett személy vezető tisztségviselő, az ügyintéző vagy képviseleti szervezet tagja, o az a szervezet, amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fent Magyarországon bejegyzett párttal, vagy közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson, - az Akadémia által korábban azonos célra biztosított támogatás felhasználásával még nem számolt el. A támogatás elszámolásának végső határideje: 2015. március 1. A támogatások felhasználásáról a kedvezményezettek a támogatási szerződésben meghatározottak szerint pénzügyi és szakmai beszámolót készítenek. A szakmai beszámolókat az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága és a Domus Kuratórium, a pénzügyi beszámolókat az MTA Titkárság Költségvetési és Pénzügyi Főosztálya értékeli, illetve vizsgálja felül és dönt annak elfogadásáról. Amennyiben a kedvezményezett a jelen pályázati felhívásban, illetve a támogatási szerződésben meghatározott határidőre nem nyújtja be beszámolóját, a következő 3 évre kizárja magát az Akadémia által meghirdetett pályázási lehetőségből.

Jogorvoslat A pályázat formai érvénytelensége esetén a pályázó a kiértesítéstől számított 3 munkanapon belül egy alkalommal, bizonyítékaival alátámasztott észrevétellel élhet az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkárságán. A pályázónak az észrevételt írásban, elektronikusan, a domus@titkarsag.mta.hu e-mail címre kell benyújtania a sérelmezett döntés okának megjelölésével, amelyet az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága 8 munkanapon belül elbírál, és arról értesíti az észrevétel benyújtóját. Amennyiben az MTA Titkárság Határon Túli Magyarok Titkársága a válaszadási határidőt elmulasztja vagy jogszabálysértő választ ad, továbbá ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárást a pályázó jogszabálysértőnek ítéli, vagy a pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes, a pályázó kifogást nyújthat be az Akadémia elnökéhez. A kifogás benyújtására a pályázati kiírásban a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, írásban van lehetőség. A pályázat tartalmi elutasítása esetén, továbbá a pályázat eredményéről szóló döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Budapest, 2014. január 30. Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

1. számú melléklet Pályázásra felkért szervezetek listája Ausztria Ausztriai Magyar Kutatóintézet Románia Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja, Csíkszereda Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Kolozsvár Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár Szerbia Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, Újvidék Szlovákia Arany A. László Polgári Társulás, Nyitra Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja Fórum Kisebbségkutató Intézet, Etnológiai Központ, Komárom Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács, Somorja Horvátország Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság, Zágráb Ukrajna II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete, Beregszász TERMINI-kutatóhálózat Nyelvi kutatóállomások Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, Kolozsvár II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete, Beregszász Gramma Egyesület és Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely Imre Samu Nyelvi Intézet, Alsóőr

2. számú melléklet MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DOMUS INTÉZMÉNYI PÁLYÁZAT 2014 PÁLYÁZATI ADATLAP Az adatlapot kérjük számítógéppel kitölteni. 1. A pályázó civil szervezet adatai A pályázó hivatalos neve magyarul A pályázó székhelyének címe, elérhetősége Ország: Irányítószám: Település: Út / utca / tér: Házszám: Emelet, ajtó: Telefon: Fax: E-mail: Honlap: Nyilvántartásba vételi szám: Adószám: Törvényes képviselő neve:

2. Az igényelt támogatás Az igényelt akadémiai támogatás összege forintban HUF Ebből: személyi jellegű kiadásra:.. % dologi jellegű kiadásra:.. % eszközbeszerzésre:.. % konferenciaszervezésre:.. % könyvkiadásra fordítandó összeg:.. % egyéb (kérjük alább részletezni):.. % 3. A kért támogatás célja (legfeljebb 500 betű terjedelemben) 4. A pályázó egyéb fontos közlendője Keltezés:, 2014. hó nap pályázó törvényes képviselőjének aláírása