SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT



Hasonló dokumentumok
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek

KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK MARTONOSI PÁL VÁROSI KÖNYVTÁRA

KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK MARTONOSI PÁL VÁROSI KÖNYVTÁRA

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

A PÉTFÜRDŐI KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

Tisztelt Képviselő-testület!

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

AZ EGRI FŐEGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szervezeti és Működési Szabályzat

Az Arany János Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-i -i testületi ülésére

Papp Róbert sk. Jkv. hitelesítő

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT december

A KÖRJEGYZŐSÉG FELADATAI

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete január 30-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: PMESTER@DOROG.

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A KÖRÖS MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPADATAI

A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a hozzátartozó mellékletek

A TELEPÜLÉS ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

[ Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése

Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-ai ülésére

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: ,

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 -

1.) Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Cibakháza Nagyközségi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyja.

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A SÁRRÉTI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Szervezeti és Működési Szabályzat

A KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLY ZATA

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata

A TELEPÜLÉS ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Vaszari Közös Önkormányzati Hivatal. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (egységes szerkezetben)

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

1. A Könyvtárra vonatkozó általános tudnivalók

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

Módosító okirat. 1. Az Alapító okirat 4. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel - a következő rendelkezés lép:

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Kivonat Cibakháza Nagyközség Önkormányzat képviselő-testület május 23. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

Előterjesztés a Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:

A Gáthy Zoltán Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata Az intézmény megnevezése: Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeum

/ egységes szerkezetben/

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

Kisszállás Község Önkormányzat Művelődési háza és Könyvtára. Szervezeti és működési szabályzata

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

A L A P Í T Ó O K I R A T

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról

Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Mezökovácsháza Árpád utca SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján alábbi határozatot hozza:

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása:

Jegyzőkönyvi kivonat

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata

KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Kozármisleny Város Polgármesteri Hivatal ÜGYRENDJE

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

AZ EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az Edutus Főiskola Könyvtára Ü gy r e n d i Sz a b á ly z a t a

Átírás:

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jókai Mór Városi Könyvtár Pápa, Fő tér 1. (Várkastély) Záradék: Pápa Város Önkormányzata nevében az Önkormányzat Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága jóváhagyta: Pápa, 2009. szeptember 30-án 19/2009. (IX.30) ÜB. határozatával.

2 A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának alapdokumentumai 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről. A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény Munka törvénykönyvéről szóló többször módosított 1992. évi XXII. törvény 20/1992. (I.28.) Kormányrendelet a helyi önkormányzatok egyes szerveinek és a köztársasági megbízottaknak a közművelődési, közgyűjteményi, művészeti továbbá más kulturális tevékenységekkel kapcsolatos államigazgatási feladat- és hatásköréről. 150/1992 (XI.20.) Kormányrendelet a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtásáról a közgyűjteményi és közművelődési területen 64/1999. ( IV.28.) Kormányrendelet a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről. 45/2000. (IV.7.) Kormányrendelet a könyvtári dokumentumok beszerzése esetén igénybe vehető ÁFA visszatérítési támogatásokról 157/2000. (IX.13.) Kormányrendelet a dokumentumvásárlási hozzájárulásról 6/2001. (I.17.) Kormányrendelet a könyvtárhasználókat megillető egyes kedvezményekről 3/1975. (VIII. 17.) KM-PM rendelet a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló szabályzat kiadásáról 14/2001. (VII. 5.) NÖKÖM rendelet a könyvtári szakfelügyeletről 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról 16/2003 (X. 29) NKÖM rendelet az egyes munkaköri megnevezésekről 4/2004. (II. 20) NKÖM rendelet a helyi önkormányzatok közművelődési és könyvtári érdekeltségnövelő támogatásáról 100/2008. (VII. 10.) Pápa Város Képviselőtestületének többször módosított határozata a Jókai Mór Városi Könyvtár Alapító Okiratáról A Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodása, utolsó módosítás 2009.

3 Jókai Mór Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata (továbbiakban SzMSz) 1. Általános rendelkezések 1.1. Az SzMSz az intézmény fenntartója, Pápa Város Önkormányzata 200 év napján történt jóváhagyásával lépett hatályba és ezzel egyidejűleg érvényét vesztette az intézmény előző SzMSz-e. 1.2. Az SzMSz és annak mellékletét képező egyéb belső szabályzatok betartása az intézmény valamennyi dolgozójára nézve kötelező érvényű. 1.3. Az SzMSz hatálya kiterjed az intézmény igazgatójára, vezetőire, dolgozóira, az intézményben működő szervezetekre, közösségekre és az intézmény szolgáltatásait igénybe vevőkre. 2. Az SZMSZ célja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, hogy rögzítse az intézmény adatait és szervezeti felépítését, a vezetők és alkalmazottak feladatait és jogköreit az intézmény működésében. Meghatározza az intézmény külső és belső kapcsolatrendszerét. 3. A könyvtárra vonatkozó adatok: 3.1. A könyvtár neve, székhelye, címe: Pápa Város Önkormányzatának Jókai Mór Városi Könyvtára, rövid név: Jókai Mór Városi Könyvtár mozaik névalak: JMVK. idegen nyelvű elnevezés: Stadtbibliothek Jókai Mór Pápa Public Library Jókai Mór Pápa Az intézmény típusa: nyilvános jellegű, általános gyűjtőkörű, közművelődési könyvtár székhely: Magyarország, Veszprém megye, Pápa címe: 8500 Pápa, Fő tér 1. (Várkastély) postacím: 8501 Pápa, Pf. 173. telefonszámok: 06-89/324-406, 06-89/ 310-588 06/20 9221-491 telefax: 06-89/324-406, 06-89/ 310-588 e-mail: hermann@compunet.hu, jmvk@wdsl.hu

4 3.2. A könyvtár fenntartása, felügyelete: Alapítás éve, (1952.) 1990. október 26. Alapító okirat: Pápa Város Képviselőtestületének 100/2008. (VII. 10.) Kt. határozata. (1. számú melléklet) Fenntartó neve: Pápa Város Önkormányzata Felügyeleti szerveink: Pápa Város Önkormányzatának Művelődési Osztálya és jegyzője, a könyvtár ágazati felügyeletét az Oktatási és Kulturális Minisztérium látja el. A könyvtár működéséhez, könyvtári tevékenységéhez szükséges feltételeket a fenntartó biztosítja. 3.3. A könyvtár bélyegzői: Körbélyegző: (tartalma: Jókai Mór Városi Könyvtár Pápakörirat, középen a Magyar Köztársaság Államcímere, alatta középen egy szám, amely a felhasználó azonosításra szolgál) Hosszúbélyegző: (tartalma: Jókai Mór Városi Könyvtár 8501 Pápa, Várkastély, Pf. 173. Tel: 89/324-406, Adószám: 15429317-2-19, OTP számlaszám: 11748045-15429317) Tulajdonbélyegző (leltározott könyvtári dokumentumok esetében) (tartalma: Jókai Könyvtár Tulajdona, Pápa, középen vonal a leltári számnak, vagy automatikus számozás-beállítás) Az intézményi körbélyegző használatára jogosultak neve: Dr. Hermann István igazgató Váminé Molnár Emma olvasószolgálati osztályvezető Sztyéhlikné Tóth Tünde feldolgozó osztályvezető Horváth Györgyné gazdasági ügyintéző Valamint az igazgató távollétében mindazok, akiket az igazgató esetenként megbíz. 3.4. A könyvtár nyitva tartása: hétfő 13 00 19 00 kedd 9 00 12 00 13 00 19 00 szerda zártnap csütörtök 9 00 12 00 13 00 19 00

5 péntek 9 00 12 00 13 00 19 00 szombat 8 00 14 00 4. Az intézmény gazdálkodása 4.1. Az intézmény gazdálkodási formája Részben önálló költségvetési szerv, teljes szakmai önállósággal rendelkezik, az intézmény gazdálkodását a Közoktatási és Közművelődési Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete, mint önálló költségvetési szerv látja el. Az előirányzatok feletti jogosultságot tekintve teljes jogkörű. Gazdálkodását az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény VII. fejezete rendelkezései szerint éves költségvetés alapján végzi. 4.2. Az intézmény jogállása Önálló jogi személy, egyszemélyi felelős vezetője az igazgató, akit Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete nevez ki meghatározott időtartamra. 4.3. Az intézmény besorolása, hivatalos adatai Szakágazat száma, megnevezése: 9101 Könyvtári, levéltári tevékenység 910120-1 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122-1 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése és védelme 910123-1 Könyvtári szolgáltatások 890441-1 Közcélú foglakoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás Vállalkozási tevékenységet az intézmény nem folytathat. Az intézmény számlaszáma: 11748045-15429317 Statisztikai számjele: 1542931792510 322 19 Adóigazgatási azonosító száma: 15429317 Társadalombiztosítási folyószámlaszáma: 15703-4 Az intézmény áfa alanyisága: áfakörbe, önálló adószámmal bejelentkezett intézmény. Adószáma: 15429317-2-19

6 4.4. Telephelyei A könyvtár központi épülete, Pápa Fő tér 1. (Várkastély) (Külső raktárak: 8500 Pápa, Győri út 12. és Ányos Pál u. 3-5.)0 A Jókai Mór Városi Könyvtár Kötészeti és Sokszorosító Műhelye, Pápa Anna tér 11. (tel: 06 89 313-587) 5. Az intézmény feladatai 5.1. Feladatmutatók megnevezése, köre Könyvtárak száma, beszerzett kötetek száma 5.2. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat Az intézményi vagyon feletti rendelkezés joga a könyvtár esetében Pápa Város Önkormányzatát illeti meg. Az intézmény fenntartási és működési költségeit a naptári évre összeállított és a fenntartó által jóváhagyott költségvetésben irányozza elő. Az intézmény önálló jogi személy, részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel és szakmai önállósággal rendelkezik. Gazdálkodását a Közoktatási és Közművelődési Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete végzi. 5.3. A könyvtár feladata A megfogalmazott Küldetési Nyilatkozat, jövőkép a tevékenységek hosszú távú tervezését szolgálják. 5.4. A könyvtár alaptevékenysége: Jogszabályban meghatározott közfeladata: a múzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. Törvény alapján: az információk szabad áramlásaés bárki számára hozzáférhetővé tétele érdekében a könyvtári ellátás fenntartása és fejlesztése. Nyilvános könyvtári szolgáltatást végez, elsősorban a város, illetve a környéke számára, de természetesen mint a magyar könyvtári rendszer része részt vesz az egész könyvtári rendszert érintő ellátásban. (pl. könyvtárközi kölcsönzés) Folyamatosan gyűjti, válogatva, a magyar nyelven megjelent könyveket, periodikákat és nem hagyományos dokumentumokat. Teljességre törekedve gyűjti a város és vonzáskörzete (pápai kistérség, változó határok mellett) helytörténeti dokumentumait.

7 (Törekedni kell a teljességre dokumentumtípustól és hordózó anyagtól függetlenül. A történeti értékek feltárása érdekében válogatva beszerez levéltári dokumentumokat, elsősorban azok másolatait.) A beszerzett, vagy ajándékba kapott dokumentumokat nyilvántartásba veszi, feltárja és biztosítja a hozzáférést. Gyűjteményét megőrzi, védi. Az elavult és elhasználódott dokumentumokat folyamatosan kivonja az állományból. (selejtezés) A helyismereti dokumentumoknál törekszik a teljes körű megőrzésre. Honlapján ismerteti a könyvtár szolgáltatásait, digitálisan bemutatja Pápa város történetét, rendelkezésre bocsát egyéb tulajdonában lévő digitális dokumentumokat, adatbázisokat. Lehetőségeihez képest bővíti a pápai helyismereti adatbázist. Építi Pápa város helyismereti és digitális helyismereti fotótárát. Közvetíti más könyvtárak, a könyvtári rendszer egésze szolgáltatásait. Tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól, szolgáltatásairól Az állomány lehető legnagyobb részét kölcsönzi, a többit helybeni használattal bocsátja rendelkezésre. Könyvtárközi kölcsönzést, reprográfiai és nyomdai szolgáltatásokat végez. A könyvtár gyűjteményével kapcsolatos irodalompropagandát fejt ki. Szolgáltatásait rendezvényeken is népszerűsíti (könyvhét, könyvnapok, stb.) Ellátja a helyi kiadványokkal kapcsolatos feladatokat. Kiadói tevékenyésget végez. Kérésre irodalomkutatást, témafigyelést, bibliográfia készítést vállal. Könyvtári közművelődési tevékenységet folytat. Az olvasóvá nevelés szellemében könyvtári bemutatókat, könyvtári órákat, nyári honismereti- és olvasótáborokat szervez. Kiállításokat, irodalmi és történeti, valamint bármilyen témában ismeretterjesztő előadásokat szervez. Tudományos jellegű szakmai és helyismereti kutatómunkát végez. Ennek eredményét publikálja, könyvek, folyóiratcikkek, előadások és konferenciák formájában. Könyvtárosainak biztosítja az iskolán kívüli szakmai képzés, továbbképzés lehetőségeit. A könyvtárosok szakmai szervezetein keresztül bekapcsolódik a hazai és nemzetközi könyvtáros életbe. (MKE) Szakmai érdekképviseletet biztosít.

8 5.5. Kiegészítő tevékenység: Egyesületek, szakkörök, civil szervezetek munkájának segítése, rendezvényeikre felkérés alapján helyszín biztosítása. (Bélyeggyűjtők; Amatőr költők, írók; Jókai kör; Művelődéstörténeti Társaság stb.) Kiadványok árusítása. Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló és e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó szolgáltatások nyújtása térítés ellenében. 5.6. Kistérségi szolgáltatások A Jókai Mór Városi Könyvtár Mozgókönyvtári ellátás tekintetében mindenkor a hatályos Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának 2/g. számú mellékletében felsorolt települések. (Lásd a Jókai Mór Városi Könyvtár Alapító okiratát.) végzi a gyűjteményszervezést a mozgókönyvtári ellátás keretében a könyvtári szolgáltató helyeknek (falusi könyvtárak), a mozgókönyvtári ellátás számára beszerzett könyveket leltározza, feldolgozza, folyamatosan építi az a kistérségek elektronikus katalógusát, vezeti és szerkeszti a mozgókönyvtári ellátás nyilvántartásait, végzi az állományapasztási feladatokat, törlési jegyzéket készít, szervezi a rendszeres dokumentumcseréket az ellátásban részt vevő könyvtárak számára, gondoskodik a folyamatos kapcsolattartásról a fenntartó önkormányzatokkal, segíti az alapfokú könyvtárosi vizsgára való felkészülést, szervezi és végzi a könyvtári szolgáltató helyek esedékes állomány ellenőrzését, rendezését, közvetíti a könyvtár szolgáltatásait a könyvtári szolgáltató helyek felé, figyelemmel kíséri a kistérségi könyvtári ellátás támogatását szolgáló pályázati lehetőségeket, megírja és bonyolítja a pályázatokat, részt vesz a továbbképzéseken.

9 6. Az intézmény szervezeti felépítése, vezetése Az intézmény egyszemélyi, felelős vezetője az igazgató. Vagyonnyilatkozat tételére kötelezett. 6.1. A könyvtárigazgató feladata és hatásköre: Vezeti az intézményt, felel annak működéséért. Tervezi, szervezi, irányítja és ellenőrzi az intézmény szakmai működésének valamennyi részletét. Biztosítja az intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Gyakorolja a munkáltatói- és aláírási jogokat. Ellátja az intézmény működését érintő jogszabályokban, önkormányzati rendeletekben és döntésekben a vezető részére előírt feladatokat. Felel a költségvetés elkészítéséért, végrehajtásáért, az intézmény gazdálkodásáért. A fenntartó által kért jelentések elkészítését biztosítja. Elkészíti a dolgozók munkaköri leírásait. Megszervezi az intézmény belső ellenőrzését. Felelős a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer működtetéséért. Folyamatosan értékeli munkatársai szakmai tevékenységét. Képviseli a könyvtárat külső szervek, társintézmények felé. Kapcsolatot a város és környéke intézményhálózata vezetőivel. Helyi és országos szakmai szervezetekkel. Előkészíti az intézményi SzMSz-t. Szervezi és felügyeli a Kötészeti- és Sokszorosító Műhely tevékenységét. 6.2. Helyettesítési rend Az igazgatót, gazdasági ügyekben a nyolcórás gazdasági ügyintéző helyettesíti. Szakmai ügyekben eseti megbízás alapján a két osztályvezető. Megbízás esetén feladat- és hatásköre: Az igazgató távollétében, annak írásos megbízása alapján, ellátja a vezetői teendőket a megbízás mértékéig. Az igazgató felügyelete alá tartozó tevékenységek felügyeletét végzik eseti megbízás alapján. Megbízás alapján elkészítik, ellenőrzik a könyvtár szakmai szabályzatait. Megbízás alapján képviselik az intézményt külső szervek előtt. 6.3. Könyvtárvezetés

10 Az igazgató, az osztályvezetők és a 8 órás gazdasági ügyintéző által alkotott testület. Feladata az igazgató döntéshozó munkájának segítése. 6.3.1. Az osztályvezető feladat- és hatásköre: (2 fő) Felel az irányítása alá tartozó osztály szalmai munkájáért, valamint a munkaköri leírásában megfogalmazott feladatokért. A könyvtári állomány rendszeres fejlesztése, könyvek és folyóiratok beszerzése a Gyűjtőköri szabályzat szerint. A megrongálódott, elveszett dokumentumok törlése az állományból a Selejtezési szabályzatnak megfelelően. Részleges és időszakos állományellenőrzés. Betanítja és ellenőrzi a munkaköri feladatok elvégzését. Értékeli a feladatok végrehajtását. Szervezi és ellenőrzi a beosztottak munkavégzését, koordinálja a munkavégzést, távollétet. Biztosítja a munkaidő alap védelmét. Túlmunka elrendelését kérheti indoklás alapján az igazgatótól. Javaslatokat tehet az osztály munkájának szakmai fejlesztésére. Maga, vagy beosztott munkatársai aláírási joggal szignálják a hatáskörükbe kerülő pénzügyi bizonylatokat. Az igazgatóval egyeztetve kötelezettséget vállalhatnak. (pl. feldolgozó osztályvezető dokumentum beszerzés, olvasószolgálati osztályvezető reprográfiai számlázás, beiratkozási- és egyéb díjak.) Részvétel a könyvtárszakos hallgatók gyakorlati képzésében. Szakmai továbbképzések. Pályázatok figyelemmel kísérése, részvétel az elkészítésében. A városra ( Pápai kistérségre ) vonatkozó helyismereti anyagok feltárása és gyűjtése. Sajtófigyelés. A könyvtár informatikai rendszerének működtetése informatikus segítségével. E Magyarország Pontot működtet. 6.3.2.Gazdasági ügyintéző feladat- és hatásköre: Felelős az intézmény gazdasági és pénzügyi tevékenységéért, a pénzügyi fegyelem megtartásáért. Elkészíti az intézmény költségvetését, gazdálkodásáról szóló beszámoló jelentéseit,

11 gondoskodik az adatszolgáltatásról. Kialakítja és szervezi az intézmény könyvviteli, elszámolási, vagyon nyilvántartási-, vagyonvédelmi rendjét. Segíti az igazgató előirányzatok feletti döntését. Figyelemmel kíséri a Kötészeti- és Sokszorosító Műhely tevékenységét. Ellátja a technikai dolgozók felügyeletét. 7. Az intézmény működésének főbb szabályai 7.1. Az intézmény munkarendje A munkarend egy- és kétműszakos. (Az olvasószolgálat munkarendje kétműszakos.) A munkavégzés és díjazás egyes szabályai a Kollektív Szerződéssel összhangban a Munka Törvénykönyve, ill. a KJT. hatályos rendelkezéseinek alapján kerülnek szabályozásra. A könyvtárban foglalkoztatottak törvényes munkaideje napi 8 óra, heti 5 munkanapot figyelembe véve heti 40 óra. A napi 8 órás munkaidőbe beleszámít naponta 30 perc étkezési szünet Mindezek alapján a munkaidő a Városi Könyvtárban: hétfőtől csütörtökig 7 30-16 00 óráig pénteken 7 30-15 30 óráig tart. A felnőtt olvasószolgálat munkaidő beosztása: Hétfő 11 30 19 00 óráig tart Kedd Csütörtök 7 30 l6 00 óráig ill. 10 30 19 00 óráig tart. Péntek Szombaton 8 00 14 00 óráig ügyelet szerint, külön beosztással. (szerdán a nyilvános szolgálat szünetel) A gyermekkönyvtár munkaidő beosztása: Hétfő 13 00 19 00 óráig keddtől péntekig: 9 30 18 00 óráig. (szerdán a nyilvános szolgálat szünetel) A 4 órás takarító-hivatalsegéd munkaidő beosztása: Hétfőtől péntekig: 6 00 10 00 óráig.

12 A nyomdai dolgozók munkaidő beosztása: Hétfőtől-péntekig: 7 00 14 30 óráig. A könyvtár olvasószolgálatában dolgozó közalkalmazottak napi munkaideje nem egyezik meg a könyvtár nyitvatartási idejével. 7.2. Munkavégzéssel kapcsolatos szabályok 7.2.1. Munkaviszony létrejötte Az intézmény az alkalmazottak esetében belépéskor közalkalmazotti jogviszonyt létesít a munkavállalóval a KJT szabályai szerint. 7.2.2. Munkaköri leírások Az intézményben foglalkoztatott dolgozók feladatainak leírását a munkaköri leírások tartalmazzák, amelyet minden dolgozó próbaidejének lejártakor kézhez kap. A munkaköri leírások tartalmazzák a foglalkoztatott dolgozó szervezetben elfoglalt helyét, munkakörének megfelelő feladatait, kötelezettségeit és jogait. A munkaköri leírás a munkakör módosulása, feladatváltozás esetén módosul. A munkaköri leírás készítéséért, aktualizálásáért az igazgató a felelős, de kikéri az osztályvezetők véleményét. 7.2.3. A munkavégzés teljesítése, munkaköri kötelezettségek A munkavégzés teljesítése az intézmény vezetője által kijelölt munkaterületen a munkaköri leírás szerint történik. A dolgozó köteles a munkakörébe tartozó munkát képességei kifejtésével, az elvárható szakértelemmel és pontossággal végezni, a hivatali titkot megtartani. A dolgozó a munkáját az arra vonatkozó szabályoknak és előírásoknak, munkahelyi vezetője utasításainak, valamint a szakmai elvárásoknak megfelelően köteles végezni. A könyvtárban dolgozó közalkalmazott a munkaidő megkezdése előtt 5 perccel köteles megjelenni munkahelyén. A munkából való rendkívüli távolmaradását a dolgozó lehetőleg előző nap köteles bejelenteni az intézmény vezetőjének ill. közvetlen munkahelyi vezetőjének. Ha erre valamilyen oknál fogva nincs lehetősége, bármikor a lehető legrövidebb időn belül köteles azt megtenni. 7.2.4. Hivatali titkok megőrzése Az intézményt, annak tevékenységét érintő bármely ügyben tájékoztatásra, nyilatkozatra az intézmény vezetője, vagy az általa megbízott személy jogosult.

13 A dolgozó nem adhat felvilágosítást azokról a területekről, amelyek hivatali titoknak minősülnek, amelyek nyilvánosságra kerülése az intézmény érdekeit sértené. Kivétel a jogszabályokban előírt adatszolgáltatási kötelezettség. Az intézménynél hivatali titoknak minősül: A foglalkoztatott dolgozók személyi anyagai A szolgáltatást igénybe vevő, beiratkozott olvasók személyi adatai Gazdálkodási adatok A munkáltatással összefüggő adatok A könyvtár biztonsági-, vagyonvédelmi-, tűzvédelmi adatai. Az ezekkel kapcsolatos műszaki információk. A hivatali titok megsértése fegyelmi vétségnek minősül. A dolgozók kötelesek a hivatali titkot megőrizni addig, amíg jogszabály, vagy az intézmény vezetőjétől kapott felhatalmazás ennek feloldását nem biztosítja. 7.2.5. Rendkívüli munkavégzés Rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésnek minősül a túlmunkavégzés, a pihenőnapon vagy munkaszüneti napon történő munkavégzés. A túlmunka díjazását az 1992. évi XXII. Mt.147., 148. -ai szabályozzák. Ennek értelmében a heti pihenőnapon végzett munkáért egy másik pihenőnap illeti meg a dolgozót. A rendkívüli időben végzett munkáért a dolgozót műszakpótlék illeti meg. (Naponta 17-19 óra között és szombaton 8-16 óráig.) 7.2.6. A munka díjazása A munka díjazására vonatkozó megállapodásokat, az esetleges plusz juttatásokat a kinevezési okiratban kell rögzíteni. 7.2.7. Szabadság A rendes szabadság kiadásáról az osztályvezetőkkel egyeztetett szabadságolási terv készül. Engedélyezésre az igazgató jogosult. A dolgozók rendes szabadságának mértékét a KJT szerint kell meghatározni. Meglévő és kivett szabadságokról nyilvántartást kell vezetni.

14 7.2.8. Kártérítési kötelezettség A munkavállaló munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. Ezt a vonatkozó jogszabályok szerint kell megállapítani. A könyvtárhasználó kártérítési felelősségét a Könyvtárhasználati Szabályzat rögzíti. Károkozás tényállása esetén meg kell indítani az eljárást a károkozó ellen. 7.3. Munkaterv Az intézmény vezetője a könyvtár éves feladatainak végrehajtására munkatervet készít. A munkaterv készítését segíti a könyvtárvezetés. A munkatervnek tartalmaznia kell: A feladatok konkrét meghatározását A végrehajtásért felelős személyeket A határidőket A végrehajtásra vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget A munkatervet az intézményi dolgozókkal munkaülésen meg kell beszélni, valamint meg kell küldeni a fenntartónak. A munkaterv végrehajtását az igazgató folyamatosan értékeli és ellenőrzi. 7.4. A kapcsolattartás rendje Az intézmény feladatainak ellátásához a belső szervezeti egységek egymással szoros kapcsolatot tartanak. A könyvtár a társintézményekkel, szakmai, gazdálkodó és civil szervezetekkel együttműködési megállapodást köthet. A dolgozók egészségügyi alkalmassági vizsgálatát a pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézet foglakozásegészségügyi szolgálata látja el a fenntartóval kötött szerződés alapján, térítésmentesen. A dolgozók rendszeres vizsgálatáról nyilvántartás készül. (Felelőse a 8 órás gazdasági ügyintéző.) 7.5. Az ügyiratkezelés rendje Az intézményben központosított iratkezelés (iktatás) történik. Az iratkezelés rendjéért, irányításáért, ellenőrzéséért az igazgató felelős.

15 7.6. A kiadmányozás rendje A kiadmányozás rendjét az igazgató szabályozza. (Alapesetben minden kimenő levelet, ügyiratot az igazgató ír alá. Erről a jogáról bizonyos irattípusok esetében az osztályvezetők, vagy konkrét ügyintéző javára lemondhat. Ebben az esetben az intézmény körbélyegzője mellett az igazgató nevének odagépelt sora fölött ír alá a megbízott személy, az igazgatói titulus sorában kézzel írt h betű jelzi a helyettesített aláírást. A másolati levelet nem kell lebélyegezni.) 7.7. Bélyegzők használata, kezelése Valamennyi cégszerűen aláírt levelet cégbélyegzővel kell ellátni. (körbélyegző) A bélyegzőkkel ellátott iratok tartalma érvényes kötelezettségvállalás, jogszerzés, vagy jogról történő lemondás. Az átvevő személyesen felel a bélyegző használatáért, amit a számozás segít megállapítani. A bélyegzőket zárt szekrényben kell tartani. Évente egyszer leltározni kell őket. Nyilvántartásukat a 8 órás gazdasági ügyintéző végzi. 7.8. Az intézmény helyiségeinek használati rendje A Könyvtár valamennyi dolgozója felel a közösségi tulajdon védelméért, állagának, rendjének, tisztaságának megőrzéséért, - a takarékos működésért, - a tűz- és baleset-megelőzési, munkavédelmi rendszabályok betartásáért. Az igazgató engedélyével külső személyek / szervezetek is igénybe vehetik a könyvtár egyes helyiségeit. Könyvtári berendezéseket, felszereléseket, eszközöket, csak igazgatói engedéllyel, átvételi elismervény ellenében szabad elvinni, kölcsön vagy bérbe adni. A könyvtár használatának szabályait, az olvasók jogait és kötelességeit az SZMSZ 2. számú melléklete tartalmazza. 7.8a. Az intézményben reklámot hirdetést kizárólag az intézmény vezetőjének (távollétében az olvasószolgálati osztály vezetőjének) előzetes engedélye alapján lehet. Ezek tartama nem lehet ellentétes az intézmény megfogalmazott céljaival. Bármilyen megkülönböztetésre alkalmat adó reklám és szóróanyag elhelyezése tilos. 7.9. Rendkívüli esemény, bombariadó esetén szükséges teendők Rendkívüli esemény esetén az igazgató jogosult és köteles intézkedni. Akadályoztatása esetén a 6.2. pontban meghatározott helyettesítési rend szerint kell eljárni.

16 Az igazgató, vagy akadályoztatása esetén az intézkedésre jogosult haladéktalanul értesíti a az illetékes állami szervet (rendőrség, katasztrófavédelem stb.) és a fenntartót, illetve az intézkedésről feljegyzést készít.

17 A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának mellékletei 1. Alapító okirat 2. Munkaköri leírások 3. A könyvtár használatának szabályai 4. A könyvtár állománya, szolgáltatásai és gyűjtőköri szabályzata 5. Munkaügyi Szabályzat 5/a Házirend 6. Gazdálkodási ügyrend 7. Belső ellenőrzési szabályzat 217/1998(-XII.30.) Korm.rend 4 (2) 8. Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje 9. Irattári Szabályzat 10. Munkavédelmi szabályzat 11. Tűzmegelőzési utasítás 11/a. Alaprajzok

18 Záradék: A Szervezeti és Működési Szabályzatot annak mellékleteivel együtt a Pápa Város Önkormányzata Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága 2009. szeptember 30-án 19 / 2009. határozatával elfogadta. Pápa, 2009. október 7. Dr. Péntek Árpád bizottsági elnök

19