IIR SZAKMAI KONFERENCIÁK Rendezvénynaptár 2019 IIR Magyarország Kft. +36-1-459-7300 conference@iir-hungary.hu www.iir-hungary.hu
TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! Mint cégvezetőt büszkeséggel tölt el a tudat, hogy az elmúlt 18 év eredményei alapján méltán vagyunk a hazai konferenciaszervező intézmények élvonalában. Ez idő alatt közel 3000 rendezvény, 67.000 résztvevő, több, mint 16.000 előadó fémjelzi ténykedésünk elsősorban az energetika, gyógyszeripar, pénzügy, bank és biztosítás, IKT, vagy épp az autóipar területén. Résztvevőink elsősorban nagyvállalati döntéshozók vagy multinacionális környezetből érkező felelős vezetők. Rendezvényeink részletes piackutatáson alapulnak, melyek célja a célcsoportok igényeinek felmérése, szakmai elvárásainak megfelelő programok összeállítása. Számunkra elementáris fontossággal bír, hogy tényleg arról beszéljünk, amiről az adott szektor épp hallani akar. Partnereinknek a konferenciák keretein belül számos megjelenési lehetőséget tudunk biztosítani. Segítünk piacra lépésben, új technológiák bemutatásában, ügyfélszerzésben. Kiállítási lehetőséget biztosítunk, vagy tartalmi bekapcsolódást a szakmai programba, részvételt a marketing kampányba. Célunk, hogy az Önök szolgáltatása, megoldása, terméke a lehető legszakmaibb körülmények között, a legszélesebb döntéshozói körhöz juthasson el. Célunk, hogy hatékony eszköz lehessünk terveik megvalósításában és 2019 csupán a kezdet legyen egy sikeres együttműködés történetében! Fogadja szeretettel konferenciafüzetünket, mely reményeim szerint segít majd eligazodni az IIR 2019- es évre tervezett kiemelt rendezvényei között! Bartalos Jenő ügyvezető igazgató
3 TARTALOMJEGYZÉK Tisztelt leendő Partnerünk!...2 Tartalomjegyzék...3 Miért legyen a Partnerünk?...4 Partneri visszajelzések...6 AgiCon...7 Bankszektor...7 Beszerzés...8 Business Intelligence...9 Connected Day...9 Digitális Call Center...10 Dokumentumkezelés...10 E-Közigazgatás... 11 Emisszió kereskedelem 2021-től... 11 EnKon...12 XIV. Flottamenedzsment...12 GasCon...13 Rendezvénynaptár 2019... 14-15 Kártyapiac...16 MiFID...16 Pharma Transport... 17 Fraud & IT Security... 17 Pénzmosás változások az új Pmt. alapján...18 Renewable EnergyCon...18 Smart Conference...19 Szoftvertesztelés...19 Elért eredményeink...21 Szponzorációs ajánlatkérés...22 Elégedett ügyfeleink...23
MIÉRT LEGYEN A PARTNERÜNK? Networking A kávészünetek kiváló lehetőséget nyújtanak cége kapcsolati tőkéjének bővítéséhez. Szakértői előadás A szakértői előadás során célcsoportját rövid időn belül, hatékonyan érheti el a konferencia alkalmával. Kiállítás Kiállítása alkalmával bemutathatja a vállalat új szolgáltatásait, termékeit, vagy azok ismertségét tovább növelheti. Presztízs Cége piacon betöltött szerepét erősítse tovább presztízs megjelenéssel. Kampány A konferenciát megelőző 12 hetes marketing kampány során több, mint 100.000 fős adatbázisból leválogatott, releváns célcsoportot tud megszólítani az e-mailes megkeresések alkalmával. Kerekasztal-beszélgetés, Nap elnöke Legyen Ön akár a Nap elnöke, vagy szakmai kompetenciájának szélesebb körű prezentálása céljából vegyen részt a rendezvény kerekasztalbeszélgetésében! 4
5 Marketing Különböző marketing kommunikációs eszközeink segítségével jelenjen meg céges logójával a marketing kampány teljes időszaka alatt. Hirdetés Népszerűsítse a cég szolgáltatásait a hirdetési lehetőségek alkalmával, mely a rendezvénytől függően lehet: - a kiadványban 1 oldalas hirdetés - honlapunkon, és a rendezvény saját honlapján való megjelenés - IIR Café-n publikált szakmai cikk Business Corner A konferencia alkalmával kialakított exkluzív Business Corner segítségével nyugodt körülmények között tud tárgyalást folytatni potenciális Partnerével. Roll-up Helyezze ki molinóját, roll-up-ját a konferenciateremben, valamint a kiállítói területen. Reklámajándék Céges reklámajándékai segítségével könnyedén fel tudja kelteni leendő Partnereinek érdeklődését. Workshop Mutassa meg szakértelmét és cége szaktudását egy szűkebb célcsoportnak, egy Workshop keretein belül.
PARTNERI VISSZAJELZÉSEK A rendezvény nagyszerűen és gördülékenyen lett megszervezve. A színvonal pedig idén is kifogástalan volt. Hyundai Holding Hungary Kft. A Porsche Inter Auto hungaria Kft.-nek már több ízben volt szerencséje együttműködni és tesztvezetési lehetőséget biztosítani különböző konferenciák résztvevőinek. Az IIR-es rendezvények mindig nagyon jó színvonalú és hangulatú események voltak, profi szervezéssel, rendkívül kedves és segítőkész kollégákkal. Öröm együtt dolgozni! Porsche Inter Auto Hungaria Kft. A Groupama Tanpálya és az IIR közti együttműködés hosszú évekre nyúlik vissza. Cégünk több alkalommal biztosított helyszínt a már hagyományossá váló Flottamenedzsment Konferenciának. A konferencián való részvételt kiemelt fontosságúnak tartjuk, mert szakmailag megalapozott, jó hangulatú, nagy létszámú érdeklődőt megmozgató esemény, és számunkra is kiváló lehetőséget biztosít a már meglévő és reménybeli partnereinkkel való találkozásra, kapcsolatok építésére. Traub Judit, értékesítési vezető, Groupama Tanpálya - Tanpálya Kft. A Flottamenedzsment Konferencia immár harmadik alkalommal szolgál cégünk számára hiteles információkkal a piaci trendekről és problémákról. Nem csak kiváló szakemberek előadásait láthattuk minden évben, de valóban gyümölcsöző együttműködésekre és kapcsolatokra tehettünk szert. Főtámogatóként hálásak vagyunk nem csak a profi szervezésért, de a barátságos és rugalmas kapcsolattartásért is. Csáti Réka, operatív igazgató, Jármű Kontroll Magyarország Kft. Tapasztalataim szerint az IIR Magyarország konferenciáit különösen precíz szervező team, magas minőségű lebonyolítás és igazán bizalomgerjesztő szakmai légkör jellemzi. E rendezvények bizonyultak az egyik legalkalmasabb közegnek mobilalkalmazásunk vállalati hasznosíthatósága és online fizetési megoldásaink bemutatására. Kovács Máté, értékesítési menedzser, OTP Mobil Kft. Sokadik éve veszünk részt tesztvezetéssel és főként a Nissan elektromobilitási programját és legújabb termékeit bemutató előadással, éves szinten több IIR rendezvényen is. A szervezés az 2018-as évben is kiváló volt, a meghívott vendégek és előadók körében pedig sok új értékes kapcsolatot és üzleti együttműködést tudtunk kialakítani ebben az évben is. A Flottamenedzsment konferencia importőrként kiemelt fontosságú számunkra, tökéletes helyszín új üzleti együttműködések és tárgyalások kialakítására a folyamatosan bővülő Nissan Business Center hálózatunk tagjainak. NISSAN Sales CEE csapat 6
7 2019. április 2-3. AGICON A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: Felsővezetőinek, üzleti döntéshozóinak Agile coach-oknak Scrum Mastereknek egyéb vezetőinek Szoftvertesztelőinek Szoftvertervező és szoftverfejlesztőinek Fejlesztési vezetőinek Termékmenedzsereinek/Product Owner-einek Team leadereinek Projektmenedzsereinek Lean menedzsereinek Quality managereinek IT igazgatóknak, vezetőinek Agilis transzformáció - know how és tapasztalatok Top management bevonása az agilis működésbe Hogyan lehet egy csapatot motiválni? Dual track agile Agilis tesztelés LESS SAFe Multi-site virtual team collaboration 2019. február BANKSZEKTOR A konferencia szólni kíván bankok, biztosítók, takarékszövetkezetek, befektetési alapkezelők, befektetési tanácsadó cégek: Vezérigazgatóinak Vezérigazgató-helyetteseinek Compliance vezetőinek Értékesítési vezetőinek Stratégiai vezetőinek Üzletágvezetőinek (Lakossági, Vállalati, KKV) A magyar bankszektor jövője, a jövő bankjai Cash management és innovatív payment megoldások Kriptovaluták és blockchain A lakáshitelezés alakulása, az ingatlanpiac fejlődése Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel Boom a fogyasztási hitel piacon Portfoliótisztítással a rossz hitelek csökkentéséért Termékfejlesztési vezetőinek Kockázatkezelési vezetőinek Üzletpolitikai vezetőinek Elemzési vezetőinek Marketing vezetőinek Hitelezési trendek a digitalizáció szellemében Új kockázatok a piacon Fintech cégek berobbanása a piacra FinTechLab: A jövő bankja Veled épül! GDPR EU adatvédelmi rendelet Online azonosítás és szerződéskötés Prudens szabályozás megváltozása Az adattárház tőke ereje, mint a versenyképesség egyik záloga
BESZERZÉS A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: Lokális és regionális beszerzési vezetőinek szakértőinek, főmunkatársainak, specialistáinak Purchasing, procurement, illetve sourcing managereinek, osztályvezetőinek, szakembereinek Supply chain és logisztikai vezetőinek, igazgatóinak Flottaüzemeltetési szakembereinek 2019. április Beszerzési projektekben érintett szakembereinek, bármilyen funkcionális területről Cégvezetőinek, pénzügyi, stratégiai és üzletfejlesztési vezetőinek Beszerzési tanácsadóinak valamint a beszerzést támogató informatikai, vállalatirányítási rendszereket szállító tanácsadó és szolgáltató vállalatok képviselőinek is. Változó piaci környezet: növekvő kockázatok Új és távoli beszállítók bekapcsolódása és ennek kockázatai Oktatás, szakképzett munkaerő keresése és új szereplők bevonása Automatizálás szoftveres támogatással: elektronizálás, mint megoldás a szakemberhiányra Monopol beszállítók kezelése Beszállítói kapcsolatok, versenyeztetés, hosszú távú stratégiai együttműködés A beruházások beszerzési aspektusai Flottamenedzsment - Operatív lízing szerepe és erősödése Supply chain digitalizáció Új technológiák a beszerzésben, blockchain technológia Az ipari automatizálás, digitalizálás, robotizálás kihívásai Előadás és kerekasztal-beszélgetés Nagyon hasznos látni és hallani, hogy egyes, a beszerzési tevékenység során felmerülő (közös) problémákat más beszerzők / beszerzési szervezetek hogyan közelítik meg, hogyan kezelik ezeket. Borbás Attila, műszaki vezető, Egis Gyógyszergyár Zrt. Sok szakmai tapasztalatszerzésre van lehetőség. Új koncepciók, új piaci trendek, információk megszerzése. Németh Györgyi, szenior beszerzés menedzser, Budapest Bank Zrt. Nagyon jó fórum, ahol az előadók naprakész tudásukat és jó előadóképességeiket kombinálva folyamatosan fenntartják az érdeklődésünket a beszerzési szakma iránt. Nyírfásné Kiss Réka, Supply Chain Manager, Interim 8
9 2019. február 19-20. BUSINESS INTELLIGENCE A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: BI szakértőinek BI kompetencia központ vezetőinek IT vezetőinek Fejlesztőinek Stratégiai vezetőinek Controlling vezetőinek Értékesítési és kereskedelmi vezetőinek Marketing vezetőinek Ügyvezetőinek, vezérigazgatóinak és üzletágvezetőinek BI megoldásokat kínáló beszállító és tanácsadó cégek képviselőinek A BI terület helyzete a világban és Magyarországon Ég és föld a különbség? A BI és a mesterséges intelligencia kapcsolata a jelenlegi helyzet és a jövőbeli távlatok Machine learning a gyakorlatban esettanulmány Cloud BI vs. On-premise megoldások Adatvagyon, Big Data, IoT Self-service BI rendszer nagyvállalati környezetben Open source vs. nagy BI rendszerek GDPR és más jogi vonatkozások BI szakemberek toborzása, kiválasztása és oktatása Hogyan változtathatja meg egy cég működését a BI rendszerek használata? esettanulmány Az adatbányászat jogi kérdései A CRM elemzés szerepe a marketing munkában Ügyfélmegtartási praktikák 2019. április 10. CONNECTED DAY A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: Beszerzési vezetőinek és munkatársainak Flottaüzemeltetési szakembereinek Pénzügyi és gazdasági vezetőinek és szakértőinek valamint a nagyvállalati gépjárműflottákat érintő szolgáltatásokat kínáló cégeknek: Flottaüzemeltető és finanszírozó vállalatoknak Telemetria rendszereket forgalmazó cégeknek Márkaimportőröknek, márkakereskedőknek E-mobilitás: nyugat-európai tapasztalatok Jogalkotási aktualitások E-autó flotta üzemeltetési tapasztalatok Elektromos járművek szervizelése Beszerzéssel és tendereztetéssel foglalkozó vállalatoknak Biztosítótársaságoknak Assistance szolgáltatást nyújtó cégeknek A flottakezeléshez használható szoftvereket forgalmazó cégeknek Flottakövetéssel, flottabiztonsággal foglalkozó vállalatoknak Az önvezető autók fejlesztésével kapcsolatos aktualitások Connected Cars Carsharing
DIGITÁLIS CALL CENTER A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: Ügyfélszolgálati vezetőinek, igazgatóinak Ügyfélkapcsolati vezetőinek, menedzsereinek Front office, back office vezetőinek Call center, Contact center vezetőinek CRM vezetőihez, szakértőinek SSC vezetőinek 2019. május HR igazgatóinak szakembereinek Az ügyfélszolgálat, valamint az ügyfélkapcsolattal foglalkozó szakemberek munkáját támogató tanácsadó, informatikai tanácsadó vállalatok vezetőinek. Mit értünk digitális call center alatt? A Call Center jóbarátja: az e-mailes ügyfélkiszolgálás Omnichannel stratégia Hogyan biztosítható a folyamatos ügyfélélmény? Ügyfélbotok Chatbotok és robotok az ügyfélszolgálaton Hangadatbányászat Ügyfélelégedettség Új technológiák, új mérésirendszerek Egységes ügyfélkezelés Call Center és Help- Deskintegritásának kérdése Fókuszban a GDPR Felvezető előadás és kerekasztal-beszélgetés A digitális Call Center jövője avagy mit várnak el a fiatalok az ügyfélszolgálatoktól? Digitális megoldások a munkaerőhiány ellen Hogyan lehet egy utcáról beeső embert minél hamarabb beültetni az ügyfélszolgálatra/call Centerbe? Ügyfélszolgálati Outsourcing Ügyfélszolgálati burnout kontra digitalizáció 2019. szeptember DOKUMENTUMKEZELÉS A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: Informatikai, IT vezetőinek és munkatársainak Dokumentumtár vezetőinek Adminisztrációs vezetőinek Tájékoztatási és dokumentumkezelési vezetőinek Hálózati dokumentációs vezetőinek Archiválási folyamatokért felelős személyeknek Azon vállalatok szakembereinek, akik költséghatékonyságra törekednek a dokumentumkezelés megvalósításának eredményeként. Elektronizálás: áttérés a papírról az elektronikus dokumentumkezelésre A dokumentumok ára - A megtérülés kérdése Tartalomkezelés, folyamattámogatás és folyamatracionalizálás Workflow-k és rendszerintegráció - folyamatok és technológia Adattárház és adatvizualizáció A dokumentum-feldolgozás automatizálása a robotika támogatásával Biometrikus aláírás és e-aláírás: jogszabályi háttér, szolgáltatói megoldások és vállalati implementálás GDPR és dokumentumkezelés: jogalkotói megközelítés GDPR vállalati felkészülés - személyes adatok dokumentumokban tárolása Dokumentumok őrzési ideje, levéltárba adása és selejtezése 10
11 E-KÖZIGAZGATÁS 2019. március 26. A konferencia szólni kíván a központi és helyi közigazgatási intézmények: informatikai vezetőinek irodavezetőinek szervezeti és stratégiai vezetőinek projektvezetőinek főtanácsosainak és tanácsosainak polgármestereinek és alpolgármestereinek jegyzőinek és aljegyzőinek hivatalvezetőinek osztályvezetőinek jogi vezetőinek valamint mindazon funkcionális vezetőknek, akik részt vesznek a közigazgatási folyamatokban Önkormányzati ASP eddigi tapasztalatok A felhő a magyar államigazgatásban: privát és publikus felhő Űrlapkitöltés - Intelligens űrlaptechnológia A közfeladatot ellátó szervezetek akkreditált rendszerei Az eddigi tapasztalatok és jövőbeni tervek Hivatalok közötti elektronikus kapcsolattartás A hivatalokkal történő elektronikus kapcsolattartás A kiemelt közfeladatot ellátó közműszolgáltatók e-ügyintézése Az e-közmű változása, aktualitásai 2019. március EMISSZIÓ KERESKEDELEM ÜZLETI FÓRUM Eddigi tapasztalatok és jövőbeni tervek A konferencia szólni kíván az ÜHG-engedélyköteles létesítmények, kibocsátók: ügyvezetőinek, cégvezetőinek, üzletfejlesztési vezetőinek stratégiai vezetőinek, döntéshozóinak pénzügyi vezetőinek energiagazdálkodási, energiaszolgáltatási vezetőinek gazdasági, kereskedelmi vezetőinek Szabályozási változások, a 2021-2030 közötti időszakra való felkészülés Bejelentéssel kapcsolatos változások - új bejelentkezési időszak Adatgyűjtési és adatszolgáltatási kötelezettség A kiosztások mértéke 2021 után Az ingyenes kiosztások szabályai és ennek kidolgozása Kvótaárak alakulása és kvótakereskedelem stratégia Kvótaárakat befolyásoló tényezők és a versenyképesség alakulása termelési, technológiai, műszaki és beruházási vezetőinek termelési, technológiai, műszaki és beruházási vezetőknek szabályozó hatóságok szakembereinek a területen jogi, stratégiai, tőzsdei, banki tanácsadóként dolgozó vagy IT-megoldásokat nyújtó cégek szakembereinek Kompenzáció és támogatások Pályázati források: Innovációs és Modernizációs alapok Biogáz hasznosítás földgáz tüzelésű kazánokban és biometán betáplálás földgáz hálózatba A Kaposvári Cukorgyár Biogáz Üzeme - vállalati esettanulmány Beruházások és fejlesztési projektek vállalati esettanulmány Iparági felkészülés a kibocsátás csökkentésére Zéró emisszió a környezettudatos autók választásával
ENKON A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: villamosenergia-termelő villamosenergia-szolgáltató villamosenergia-kereskedő villamosenergia-fogyasztó cégek a szabályozó hatóságok 2019. december energetikai tanácsadó cégek nemzetközi ügyvédi irodák elektromos autó- és töltőállomás üzemeltető cégek képviselőinek Az MVM és NKM (megújuló) stratégiája Az ALTEO fotovoltaikus flottája a naperőművek megvalósításának tapasztalatai A Felsőzsolcai PV-Erőmű létesítés kihívásai Megújuló energiaforrások felhasználásának növelése a távhő szektorban Megújuló energiák a közlekedésben, az elektromos autók terjedése Akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítmény rendszerszintű integrációja A Mátrai Erőmű alternatív fejlesztési stratégiái Nemzetközi és hazai energiapiaci viszonyok átalakulásának hatása az áramkereskedelemre Energetikai Trade Riporting a változó jogszabályi környezethez igazodva, különös tekintettel a MIFID II-vel az energetikai területen bekövetkezett változásokra Innovációk az energetikában A hazai giga naperőművi program jelen állása XIV. FLOTTAMENEDZSMENT A konferencia és a workshop szólni kíván: 2019. szeptember Nagyvállalatok - Beszerzési vezetőinek, munkatársainak - Flottaüzemeltetési szakembereinek - Pénzügyi, gazdasági vezetőinekés szakértőinek A nagyvállalati gépjárműflottákat érintő szolgáltatásokat kínáló cégeknek: - Flottaüzemeltető és finanszírozó vállalatoknak - Márkaimportőröknek, márkakereskedőknek - Beszerzéssel és tendereztetéssel foglalkozó vállalatoknak Lízingpiaci körkép Járműkövetés a gyakorlatban WLTP szabvány, egy új korszak kezdete HOGYAN ÉRDEMES: ADAS rendszerek kalibrálása szélvédő-csere után A vállalati flottaszolgáltatások, a carsharing és az e-mobility sarkalatos kérdése: a gyors, egyszerű és felhasználóbarát online fizetés A gépjárműhasználati szabályzat és annak érdekességei A jelen környezettudatos járművei 2018. év Hyundai újdonságai - Biztosítótársaságoknak - Gumiabroncsgyártó és forgalmazó cégeknek - Assistance szolgáltatást nyújtó cégeknek - A flottakezeléshez használható szoftvereket forgalmazó cégeknek - Flottakövetéssel, flottabiztonsággal foglalkozó vállalatoknak - Töltőállomás-üzemeltető cégeknek Intelligens vezetési rendszerek a Nissan flottájában MBUX: Forradalmian új telematika rendszer Céges autók a HR szemével Az e-mobilitás piaca eredmények, potenciál Hagyományos vs. elektromos gépjárművek - avagy mikorra érkezik fordulóponthoz a flottaautók piaca? A cégautóhoz és a magánhasználathoz kötődő adószabályok Flottaautó kiválasztása és beszerzése A saját tulajdonú flotta előnyei és hátrányai esettanulmány 12
13 2019. június GASCON A konferencia szólni kíván: Az egyetemes szolgáltató, elosztó, földgázkereskedő, szervezett földgázpiaci, szállító és rendszerirányító, tároló, PB-szolgáltató vállalatok vezérigazgatóinak, valamint közép- és felsővezetőinek az alábbi területeken: - gazdaság - műszaki-üzemeltetés - stratégia - kereskedelem - pénzügy Erőművek szakembereinek Gázfogyasztó vállalatok közép- és felsővezetőinek és energiapolitikai szakértőinek Gázkitermeléssel foglalkozó cégek képviselőinek A szabályozási oldal és a hatóság érintett szakembereinek Az energiaszektorban tevékenykedő tanácsadó és szolgáltató cégek szakembereinek valamint mindazon vezetőknek és munkatársaknak, akiket érintenek a szektorban zajló változások, és tájékozódni kívánnak a gázpiac jövőjét illetően. Stratégiai változások a hazai gázpiacon EU-s network kódok harmonizációja Nominálás és adatszolgáltatás: fejlesztések technikai oldalról, Hivatali és kereskedői megközelítés Elosztói engedélyesek adatszolgáltatása Rövidtávú kapacitás lekötések Intraday kereskedés A földgáz és más energiahordozók szerepe Ellátásbiztonság - orosz-ukrán kapcsolatok Újra növekedésben az orosz gázexport - szezonális és strukturális tényezők Szállítási útvonalak diverzifikálása, infrastruktúrafejlesztések LNG aránya az európai és a nemzetközi gázkereskedelemben ÜKSZ felülvizsgálat, módosítás a folyamat jelen állapota SOS rendelet regionális együttműködés, regionális felkészülés EU-s és nemzetközi kitekintés: globális és nemzetközi irányok Aktuális témák, szakértő előadók, érdekes, informatív előadások. dr. Bársony Balázs, osztályvezető, Magyar Fölgázkereskedő Zrt. A szakmai ismeretterjesztés, a hangulat, a résztvevők! Katona Mihály, Ipari kapcsolatok referens, Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata A szakmai frissesség a napi eredményességünk záloga. Marton Ferenc, Független tanácsadó, Tamás Com Bt.
RENDEZVÉNY Q1 Bankszektor Business Intelligence E-Közigazgatás Emissziókereskedelem 2021-től FRAUD & IT-Security Pénzmosás Pharma Transport SMART Q2 AgiCon Beszerzés Connected Day Digitális Call Center GasCon Kártyapiac Renewable EnergyCon Szoftvertesztelés 14
15 NAPTÁR 2019 Q3 Dokumentumkezelés XIV. Flottamenedzsment Q4 EnKon MiFID Kattintson a rendezvény nevére a bővebb információkért!
KÁRTYAPIAC A konferencia szólni kíván: bankok és pénzintézetek, szoftver- és kártyaszolgáltatók, fintechek, telekommunikációs cégek, kereskedelmi cégek, közlekedési vállalatok, egészségpénztárak, cafeteria kártyások, kormányzati szervek, valamint tanácsadó cégek: pénzforgalmi területek vezetőinek, szakértőinek pénzügyi szolgáltatások, fizetési szolgáltatási osztályok vezetőinek, szakértőinek operációs igazgatóinak 2019. április bankkártya termékfejlesztési vezetőinek és termékmenedzsereinek IT vezetőinek, IT biztonsági szakértőinek stratégiai és üzletfejlesztési vezetőinek értékesítési- és marketing vezetőinek, ügyfélkapcsolati menedzsereinek, kereskedelmi igazgatóinak kártya-elfogadóhely vezetőinek, terminálok üzemeltetőinek Hol tartanak a fejlesztések és milyen lehetőségek nyílnak meg a PSD2 és az azonnali fizetési rendszer által? Digitális megoldások az erős ügyfél-autentikációra Hogyan hat a PSD2 és az azonnali átutalás a kártyapiacra? Fintech cégek a pénzügyi szférában (még mindig) félünk tőlük vagy (már) szeretjük őket? Innovációk és trendek a digitális fizetések területén, innovatív payment megoldások Mobilfizetés: áttörés lesz-e 2018 a használat tekintetében? Mi várható az elfogadói oldalon, hogyan hat rá az azonnali fizetési rendszer bevezetése? Blockchain a banki világban MiFID A konferencia szólni kíván: Befektetési szolgáltatók és alapkezelők döntéshozóinak, stratégiai vezetőinek Operatív vezetőinek, ügyvezető igazgatóinak Befektetési és portfólió üzletágvezetőinek Lakossági, retail brókereinek Vállalati, intézményi brókereinek Compliance officereinek, menedzsereinek 2019. október Kockázatkezelőinek Treasury letétkezelési, back office, informatikai fejlesztési üzletágvezetőinek Jogi tanácsadóinak, jogi szakértőinek Kereskedelmi platformok érintett vezetőinek Brókercégek érintett vezetőinek 3T - azaz tájékoztatás, tájékozódás és tanácsadás MIFID II IT és szoftver szempontból Utólagos költségkimutatás - először jövőre Új termékirányítási követelmények termék kialakítói és portfóliókezelő szemszögből Az eszközvédelmi felelős kérdései Energetika a MIFID II-ben MIFID II tapasztalatok első kézből 16
17 2019. március PHARMA TRANSPORT Az ellátási lánc menedzsment területén dolgozó: Gyógyszer gyártóknak és forgalmazóknak Minőségügyi, minőségbiztosítási és minőségirányítási szakembereknek QP, GDP és GMP szakembereknek Supply Chain és Distribution Chain szakembereinek Illetve a pharma szektorban tevékenykedő: Szállítmányozási cégek szakembereinek Raktározási szolgáltatást nyújtó cégek szakembereinek Gyógyszerszállítási megoldások különleges hőmérsékleti előírások esetére A különböző hőmérsékletű termékek együttszállítása A biztonságos közúti szállítmányozás A gyógyszerkészítmények légi és vízi szállítmányozása során felmerülő problémák A szerializáció gyakorlati kihívásai, bevezetése és várható hatásai Regulatory Affairs szakembereinek Validálási, törzskönyvezési szakembereinek Logisztikai vezetőknek Supply Chain vezetőinek Készletgazdálkodási vezetőinek Beszerzési vezetőinek Logisztikai szolgáltatóknak Flottakövető szolgáltatást nyújtó vállalatok szakembereinek A GDP változásai, avagy a helyes nagykereskedelmi gyakorlat A GDP/ GMP követelményeknek való megfelelés (validálás, kvalifikálás és kockázatelemzés) Logisztikai kihívások a szállítmányozásban Betekintés a szállítmányozás jövőjébe új technológiák, új kihívások 2019. február 20. FRAUD & IT SECURITY A konferencia szólni kíván a bankok, biztosítók, hitelintézetek, befektetési szolgáltatók: fraud menedzsereinek, csalásmegelőzési vezetőinek, szakembereinek, bankbiztonsági területek vezetőinek és munkatársainak, információbiztonsági vezetőinek, IT biztonsági szakembereinek, compliance szakembereinek, bankkártya osztályok vezetőinek, PSD2 és a kiberbiztonság új kihívásai Fraud prevenciós best practice-ek PSD2 és AFR kapcsán A PSD2-ből származó (IT) biztonsági kockázatok Erős hitelesítés megoldásai és kihívásai SCA és annak implementációs lehetőségei, nehézségei API biztonság & A harmadik feles szolgáltatók és a kapcsolódó kockázatok Fraud monitoring nehézségei, lehetőségei, eszközei különös tekintettel az IG3 követelményeire kockázatkezelési vezetőinek, szakembereinek, belső ellenőrzési/internal audit vezetőinek, chief operation officer/operációs vezetőinek, e-értékesítési csatornákért, internet bankingért felelős vezetőinek továbbá az IT és kiberbiztonsági megoldásokat kínáló beszállító és tanácsadó cégek képviselőinek is SOC (Security Operational Center), vagyis a 24/7 működés kialakításának kérdései a PSD2/AFR korszakban A cloud szolgáltatások biztonsági kérdései Kiberbiztonsági és -támadási trendek e-fraud és bankkártya visszaélési tendenciák GDPR Fraud vonatkozásai A mesterséges intelligencia, mint az IT biztonság eszköze & Felkészülés a mesterséges intelligencia általi cyber támadásra
PÉNZMOSÁS A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok valamint pénzügyi szektor: Pénzmosási területért felelős vezetőinek Compliance officereinek, vezetőinek Compliance szakembereinek, Jogi vezetőinek, jogtanácsosainak Jogi tanácsadóinak, jogi szakértőink Operatív vezetőinek, ügyvezető igazgatóinak Az új törvénnyel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok jogalkotói oldalról Okmánymásolás és adatvédelmi kérdések Kockázat alapú megközelítés: Magyar Nemzeti Kockázatértékelés Vállalati kockázatértékelés az Új Pmt. alapján A kiemelt közszereplők szűrése PEP-ek definiálása 2019. március 28. Fraud/anti fraud menedzsereinek, csalásmegelőzési vezetőinek, szakembereinek, Bankbiztonsági területek vezetőinek és munkatársainak, Információbiztonsági vezetőinek, IT biztonsági szakembereinek, Kockázatkezelési vezetőinek, szakembereinek Tényleges tulajdonosi nyilatkozatok és az adatbázishoz kapcsolódó kérdések Online azonosítás tapasztalatai A pénzmosás elleni bejelentések hasznosulása büntetőeljárási oldalról Új Büntetőeljárási Törvény és a Pmt. Tranzakciók folyamatos monitoringja és az Ügyészség gyakorlata 2019. május RENEWABLE ENERGYCON A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: A megújuló energia iparban tevékenykedő cégek vezetőinek és munkatársainak A hazai energiaipari vállalatok közép- és felsővezetőinek Energiapolitikai szakértőinek Erőművek szakembereinek A szabályozási oldal érintett szakembereinek Energiaszektorban tevékenykedő tanácsadó és szolgáltató cégek szakembereinek Ügyvédi irodák képviselőinek Pénzintézetek finanszírozással foglalkozó szakértőinek Mindazon szakembereknek, akik tájékozódni kívánnak a megújuló energiaforrások helyzetét, hasznosítási lehetőségeit és jövőjét illetően. A megújuló bázisú energiatermelés hazai fejlesztési potenciáljai A hazai naperőművi program jelen állása Tényleg van-e napenergia boom Magyarországon? A megújuló energiaforrások terjedésének hatása a magyar villamosenergia-rendszerre A napelemparkok finanszírozásának jogi kihívásai A naperőműves fejlesztések hatásai az energiaárakra A megújuló támogatási rendszer Megújulók költségvonzatainak alakulása 2019-20-ban Az MVM és az ALTEO naperőmű létesítési tapasztalatai Megújuló energia hasznosítás a közlekedésben és távhőszektorban 18
19 2019. március 27. SMART CONFERENCE A konferencia szólni kíván: A városi döntéshozó szervek képviselőinek A hazai városi közigazgatási intézmények vezetőinek Közműszolgáltató cégek vezetőinek Iparági szakértőinek Szakmai szervezetek képviselőinek Kkv-k és multinacionális nagyvállalatok vezetőinek Gépjárműimportőrök- és kereskedők képviselőinek Tanácsadó és szolgáltató cégek projektvezetőinek Beszállítói partnerek képviselőinek Egyetemek, főiskolák és tudásközpontok vezetőinek Mindazon szakembereknek, akiket érintenek a szektorban zajló változások Az Intelligens Hálózat Mintaprojekt tapasztalatainak bemutatása Villamosenergia tárolók helyzete, jövőbeni szerepe, szabályozói kihívások Közcélú energiatároló telepítési tapasztalatai és az E.ON smart projektjei A közcélú hálózatok kihívásai és jövője Okos hálózat, tudatos adatvédelem; A GDPR szépségei és kihívásai Az IoT szerepe az okos mérés evolúciójában Smart Home fejlesztések Smart City esettanulmányok Győr & Debrecen 2019. május SZOFTVERTESZTELÉS A konferencia szólni kíván a közép- és nagyvállalatok: Szoftvertesztelőinek Tesztmenedzsereinek Tesztkoordinátorainak Tesztelési vezetőinek Szoftvertervező és szoftverfejlesztőinek Rendszertesztelőinek Tesztmérnökeinek IT igazgatóinak, vezetőinek IT projektvezetőinek IT fejlesztési vezetőinek, menedzsereinek Informatikai szakembereinek Tesztelés az autóiparban és a gyógyszeriparban Tesztautomatizálás a gyakorlatban & Előnyök és buktatók Cloud környezetben Testing in the Agile world, Agile processes Teszt menedzsment aspektusai & Hogyan fejlesszük a tesztelési folyamatainkat? Napjaink kihívásai a mobilis robotok és tesztelésük területén How to Scale Scrum with LeSS Continous Delivery és a tesztelés kapcsolata Keyword driven testing in theory & practice Security testing & IT biztonsági szoftverek verifikációja és validációja Specification by Example újratöltve
Felmerülő kérdéseivel, egyedi elképzeléseivel forduljon hozzánk bizalommal! Állunk szíves rendelkezésére alábbi elérhetőségeink egyikén: Hemeder Adrienn Senior Sales Manager IIR MAGYARORSZÁG Telefon: +36 1 459 7325 Mobil: +36 70 703 5274 E-mail: adrienn.hemeder@iir-hungary.hu Batta Beáta Sales Manager IIR MAGYARORSZÁG Mobil: +36 70 408 2165 E-mail: beata.batta@iir-hungary.hu IIR IIR Magyarország H-1134 Budapest, Rózsafa utca 13-17. Web: www.iir-hungary.hu 20
ELÉRT EREDMÉNYEINK 21 2018-ban a kiállítások több, mint 45%-nál egyedi megjelenési lehetőséget tudtunk biztosítani Partnereink számára. 2018-ban 30%-kal növekedett új Partnereink száma. Együttműködő partnereink 2018-ban több, mint 700 döntéshozóval találkozhattak rendezvényeink alkalmával. Az elmúlt 18 évben több, mint: 1000 kiállítást és egyedi megjelenést szerveztünk Partnereink számára, közel 2800 rendezvény alkalmával, ahol több, mint 65.000 résztvevő hallgatta meg, 16.000 előadó szakmai prezentációját.
SZPONZORÁCIÓS AJÁNLATKÉRÉS Egyedi ajánlatcsomag összeállításához kérjük, szíveskedjen megjelölni azon megjelenési elemeket, melyek érdekli Önt és vállalatát. Megjelenési elemek Érdekel Megjelenési elemek Érdekel Szakértői előadás Kiállítás Kibővített networking Image / presztízs megjelenés Marketing kampány / Kiemelt médiapartneri megjelenés Kerekasztal-beszélgetés Workshop Hirdetés Business-Corner Nap elnöke Egyéb Válasszon témakört! Bank, biztosítás, befektetés Gyógyszeripar, egészségügy Gáz- és energiaipar IT és telekommunikáció Beszerzés, logisztika PR, marketing, értékesítés Termelés, karbantartás További témakörök Asszisztens Pénzügy, kontrolling Stratégia, üzletfejlesztés Cégvezetés, jog Flottamenedzsment, járműipar Saját üzleti reggeli, partnertalálkozó Human Resource Az Ön adatai: Cégnév Név Beosztás Mobilszám E-mail cím Nagyon örülünk és köszönjük, hogy kitöltötte az igényfelmérő lapot! Kérjük adja le a lapot kollégáinknak, vagy online kitöltés esetén kattintson a küldés gombra! A fenti információk alapján kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot. Az Ön adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.évi CXII törvényben meghatározott feltételek mellett kezeljük.
23 ELÉGEDETT ÜGYFELEINK C T C CALLTEC CONSULTING S O L U T I O N S