Alapító Okirat. alapítványt



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A L A P Í T Ó O K I R A T

Bankszámlaszám:

E L Ő T E R J E S Z T É S

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Alapító Okirat Módosítása

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Alapító Okirat 2012.

A L A P Í T Ó O K I R A T

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan -

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapító neve, címe: Dr. Dobrik István Miskolc, Topiczer János u Az Alapítvány neve: Múzsák Kertje Alapítvány

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A L A P Í T Ó O K I R A T

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

1. Az Alapítók neve és székhelye, rendelkezés az alapítói jogokról

A Szakmai Képzésért Közalapítvány Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT PANNONHALMI ÓVODÁT ÉS BÖLCSŐDÉT TÁMOGATÓ ALAPÍTVÁNY I. AZ ALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÓI

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

Átírás:

Alapító Okirat Alapító, a Polgári Törvénykönyv 74/A -a, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján, közhasznú szervezetként működő, nyílt alapítványt hoz létre határozatlan időtartamra, az alábbi feltételek szerint: I. Általános rendelkezések 1. Az alapítvány neve: Dr. Sztanek Endre Alapítvány 2. Az alapítvány székhelye: 1103 Budapest Petrőczy u. 20/a 3. Az alapítvány célja: Dr. Sztanek Endre a hadtudományok kandidátusa életművének, munkásságának folytatása az alapítványon keresztül. Az Alapítvány legfontosabb célja az állampolgárok biztonságát növelni és csökkenteni a katasztrófák hatásaival szembeni kiszolgáltatottságukat, felkészíteni a lakosságot a veszélyhelyzetekben követendő magatartási formákra. Az általános, valamint a középiskolai hallgatók megismertetése, nevelése, tanítása a sporton keresztül a polgári védelmi, rendvédelmi, katasztrófavédelmi, és a tűz elleni védekezés alapvető feladatainak elsajátítására, oktatási programok kidolgozásával, lebonyolításával. Az általános és középiskolák ilyen irányú sportrendezvényei megszervezésének, és végrehajtásának segítése. A lakossági polgári védelmi, rendvédelmi, a katasztrófavédelmi és a tűz elleni védekezés alapvető feladatainak szélesebb körű megismertetésében való részvétel. Az általános és középiskolai hallgatók által, a polgári védelmi, rendvédelmi, katasztrófavédelmi, és a tűz elleni védekezés alapvető feladatai elsajátításának elősegítése, családias környezetben és játékosan, a sporton keresztül. E cél elérése érdekében elsősorban kulturális és sport programok, felvilágosító előadások szervezése, azokon való részvétel. 4. Az alapítvány alapítói: - Sztanek István (Anyja neve: Runa Mária), 5600 Békéscsaba, Pásztor u. 90., és - Sztanek Péter (anyja neve: Drzka Ildikó), 1086 Budapest, Szentkirályi u 22-24. sz. alatti lakosok 5. Az alapítvány jellege és jogállása Az alapítvány nyitott ahhoz, hogy bármely magyar vagy külföldi, természetes vagy jogi személy, továbbá jog személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság csatlakozhat, pénzbeli, illetve természetbeni adományokkal. A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká.

Az Alapítvány kiemelkedően közhasznú szervezetként működik Az alapítvány, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. c) 4., 14., valamint 15. pontjaiban meghatározott nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, sport, valamint katasztrófa-elhárítás tevékenységet, mint közhasznú tevékenységet folytat. Az Alapítvány tevékenységét a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. tv., a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. tv., továbbá a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. tv. rendelkezéseinek megfelelő tevékenységeket valósít meg. II. Az alapítvány vagyona és működése 6. Az alapítvány céljára rendelt, és a működése megkezdéséhez szükséges induló vagyon: 50.000,-Ft, azaz Ötvenezer forint Ezt az összeget az alapítók bocsátanak fejenként egyenlő arányban az Alapítvány rendelkezésére 30 napon belül, az Alapítvány részére megnyitandó bankszámlára történő befizetéssel. 7. Az Alapítvány, működése során célja elérése érdekében növeli vagyonát, és azt az Alapítvány céljára fordítja. Ennek érdekében az Alapítvány pénzbeli vagy természetbeni adományokat gyűjt, jótékonysági rendezvényeket szervez. Az Alapítvány, kizárólag közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, és azokat nem veszélyeztetve, vállalkozási tevékenységet is folytathat. 7.1. Az Alapítvány vagyonát a következő bevételek gyarapítják: 7.1.1. az alapító az Alapítvány céljára rendelt, és a működés megkezdéséhez rendelkezésre bocsátott induló vagyon, 7.1.2 az Alapítványhoz csatlakozó magyar, vagy külföldi, természetes vagy jogi személyek, továbbá jog személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok pénzbeli, illetve természetbeni adományai, 7.1.3 az Alapítvány által gyűjtött pénzbeli vagy természetbeni adományok, az általa szervezett jótékonysági rendezvények bevételei, 7.1.4 az Alapítvány által, célja elérése érdekében folytatott vállalkozási tevékenység bevételei 7.1.5 egyéb források. 7.2. Az Alapítvány vagyonának felhasználása: 7.2.1 A Kuratórium köteles az Alapítvány vagyonát, az Alapítvány céljának elérése érdekében felhasználni.

7.2.2 Az Alapítvány célja elérése érdekében, a vagyon felhasználásának módjáról a Kuratórium dönt esetenként. A Kuratórium a vagyonból közvetlen megkeresés vagy pályázat alapján nyújt támogatást. 7.3. A Kuratórium az Alapítvány vagyonának felhasználása és kezelése, a gazdálkodás során köteles betartani, az alapítványok gazdálkodási rendjére vonatkozó külön előírásokat. Az Alapítvány, a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az Alapító Okiratban meghatározott közhasznú tevékenységre fordítja. 7.4 Az Alapítvány vagyonát: az induló vagyont és annak hozadékát, a csatlakozó vagyont és annak hozadékát, valamint a támogatásokat, adományokat, jótékonysági és egyéb bevételeket, és azok hozadékát az alapítványi célok megvalósítására kell fordítani. 7.5. A Kuratórium egyedileg benyújtott igények alapján dönt az alapítványi vagyon felhasználásáról. Ennek során a kérelmezőket pénzbeli, tárgyi támogatásban részesítheti az Alapítvány. Ezen túl a Kuratórium dönt a jelen Alapító okirat szerinti bármely alapítványi cél eléréséhez szükséges vagyon felhasználásáról, illetve annak mértékéről. Az Alapítvány céljának megvalósítására rendelt alapítványi vagyonból nyújtott támogatásokból egyedileg benyújtott kérelmek alapján bárki részesülhet. Az igénylő írásba foglalt igényét az igényelt támogatás céljának és a támogatás összegének meghatározásával a kuratórium elnökéhez tartozik eljuttatni. A benyújtott kérelem kérdésében a Kuratórium a soron következő ülésen határoz. Az Alapítványi támogatás lehet egyszeri, illetve rendszeres támogatás is. III. Az Alapítvány szervezete A Kuratórium 8. A Kuratórium az Alapítvány általános ügydöntő, ügyvezető és képviselő szerve. 9. A Kuratórium: - képviseli az Alapítványt - irányítja annak működését, továbbá - kezeli az alapítványi vagyont 10. A Kuratórium négytagú. A Kuratórium és egyben az Alapítvány élén a Kuratórium elnöke áll. 11. A Kuratórium tagjai: A Kuratórium elnöke: 11.1 Dánielné Csonka Ágnes (anyja neve: Bobok Ágnes) Bp. 1103 Petrőczy u. 20/a. szám alatti lakos. A Kuratórium tagjai: 11.2. Sztanek Endre (Anyja neve: Drzka Ildikó) Bp. 1158 Pestújhelyi út 23/B. szám alatti lakos

11.3 Dániel Zoltán az Alapítvány titkára (anyja neve: Csonka Ágnes) Ócsa. 2364 Nap utca 27 szám alatti lakos 11.4 Bogyó Zoltán (anyja neve: Jónás Karolina) Sarkad 5720 Cukorgyár u. 7.szám alatti lakos A kuratórium örökös tiszteletbeli elnöke: 11.5. Tóth Károly (anyja neve: Kazi Barna) 1139 Bp. Béke tér 7. II/12. szám alatti lakos. 12. A Kuratórium tagjait és elnökét az alapítók jelölik ki határozatlan időtartamra. 13. A Kuratórium biztosítja az Alapítvány folyamatos működését, gondoskodik az Alapítvány vagyonának a jelen Alapító Okiratban meghatározott célnak megfelelő felhasználásáról. Meghatározza a kitűzött cél megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, gondoskodik azok biztosításáról. 13.1. A Kuratórium köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. az éves közhasznúsági jelentésbe munkaidőben bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: a.) a számviteli beszámolót b.) a költségvetési támogatás felhasználását c.) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást d.) a cél szerinti juttatások kimutatását e.) a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét f.) a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét g.) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót 14. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: 14.1 az Alapítvány szervezeti és működési szabályzatának meghatározása az alapítók jóváhagyásával, 14.2. döntés a rendelkezésre álló vagyon felhasználásáról 14.3. az Alapítvány éves gazdálkodási tervének és éves beszámolójának, mérlegének, valamint a közhasznúsági jelentésének elfogadása, 14.4. az Alapítvány céljának elérése érdekében szükséges a.) adományok gyűjtése b.) jótékonysági rendezvények szervezése c.) nyereséges, vállalkozási tevékenység folytatása 15. A Kuratórium üléseit szükség szerint, de legalább évente egyszer tartja meg. A Kuratórium ülései nyilvánosak. 16. A Kuratóriumot összehívhatja:

- a kuratórium elnöke - bármely két kuratóriumi tag 17. A Kuratóriumot a napirendi pontok megjelölésével, írásban kell összehívni, úgy, hogy a tagok az írásbeli meghívót, az ülés napját megelőzően, legalább 15 nappal kézhez kapják. 18. A Kuratórium akkor határozatképes, ha az ülésen az elnök, és legalább két tag jelen van. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Minden kuratóriumi tagnak egy szavazata van. A tagok csak személyesen szavazhatnak. Az Alapítvány éves beszámolójának és közhasznúsági jelentésének jóváhagyása a Kuratórium hatáskörébe tartozik. Ebben a kérdésben a Kuratórium egyhangú döntéssel határoz. A kuratórium döntéseinek végrehajtásáért a kuratórium elnöke felel. 19.1 A Kuratórium határozata ha az adott határozat eltérően nem rendelkezik meghozatalakor azonnal hatályba lép. 19.2. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685.. b. pont), élettársa (továbbiakban együtt: hozzátartozója) a határozat alapján: a.) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül b.) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minődül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. 19.3. A Kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell vezetni, és jelenléti ívet felvenni. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az ülés helyét, és idejét, a napirendi pontokat, a határozatképességet, az elfogadott határozatok tartalmát és hatályát, valamint a határozatok támogatóinak és ellenzőinek számát A jegyzőkönyvet a kuratórium adott ülésén kijelölt jegyzőkönyv-hitelesítő kuratóriumi tag írja alá. Az ülésekről készített jegyzőkönyvet a Kuratórium elnöke őrzi meg, és abba munkaidőben bárki betekinthet. 19.4. Az ülés döntéseiről a Kuratórium elnöke írásban értesíti az érintetteket. 20. Az Alapítványt a Kuratórium elnöke képviseli önállóan. A bankszámla felett az elnök önálló és a titkár önálló aláírásával rendelkezhet a kuratórium. 21. A Kuratórium rendszeresen, legalább évente egyszer köteles beszámolni működéséről az alapítóknak. 22. Ha a Kuratórium tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti, az alapítók a kijelölést visszavonhatják, és új Kuratóriumot jelölhetnek ki. 23. Összeférhetetlenségi és egyé szabályok 23.1. A Kuratórium elnöke, vagy tagja nem lehet az alapító közeli hozzátartozója (Ptk. 685.. B. pont) vagy élettársa.

23.2. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 23.3 A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 24. A Kuratórium elnöke a Kuratórium döntéseiről köteles olyan nyilvántartást vezetni, melyből a Kuratórium döntésének tartalma, a döntéshozatal időpontja, és hatálya, valamint a döntés ellen illetve mellett szavazók számaránya megállapítható. A Kuratórium döntését az elnök a döntésben közvetlenül érintett személlyel postai úton, ajánlott küldeményként, írásban közli. Az elnök valamennyi kuratóriumi döntés nyilvánosságra hozataláról is köteles gondoskodni olyképpen, hogy a döntéseket az Alapítvány székhelyén elhelyezett hirdetőtáblán, és a helyi sajtó útján közzéteszi. IV. Vegyes rendelkezések 25. Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az alapítvány befektetési tevékenységet nem folytat. 26. Az Alapítvány működésével kapcsolatos nyilvános iratokba bármely személy jogosult betekinteni a Kuratórium elnökéhez benyújtott írásbeli kérelme alapján. A Kuratórium elnöke az iratbetekintést a soron következő ülésen köteles biztosítani, az Alapítvány székhelyén. Az Alapítvány éves beszámolója valamint közhasznúsági jelentése azok Kuratórium által történt elfogadását követően nyilvános. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést a Kuratórium elnöke köteles az Alapítvány székhelyén elhelyezett hirdetőtáblán, és a helyi sajtóban közzétenni. Egyebekben az Alapítvány cl szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatai és az éves beszámolóra valamint a közhasznúsági jelentésre vonatkozó szabályok szerint kell nyilvánosságra hozni. Az Alapítvány működése, a szolgáltatások igénybevételének módja, és a beszámolók közlése nyilvános. 27. Az Alapítvány célja és jellege, valamint működése figyelembe vételével tervezett éves bevétele, sem az indulás évében, sem pedig várhatóan az azt követő legalább öt évben nem éri el az ötmillió forintot, ezért az Alapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére az Alapító nem hoz létre Felügyelő Bizottságot. 28. Az Alapítvány érvényességéhez bírósági nyilvántartásba vétele szükséges.

29. A jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény rendelkezései az irányadóak. 30. Az alapítók halála esetén az Alapítvány további céljai megvalósítása, a szellemi örökség továbbvitele biztosítása érdekében az alapítói jogok a korábbi alapítók örököseire szállnak át. Alapítók közösen és egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen alapító okiratot teljes egészében, az elejétől a végéig elolvasták, áttanulmányozták és megértették. Visszavonhatatlanul kijelenti, hogy ez az Alapító Okirat teljes egészében a valódi és igazi akaratukat és szándékukat tartalmazza, és az Alapító Okiratba további feltételeket, kikötéseket, szankciókat, illetve megjegyzéseket, vagy tájékoztatásokat nem kívánnak felvenni. Ezért Alapító tulajdonosok a jelent Alapító Okiratot annak elolvasása, áttanulmányozása és értelmezése után mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag aláírták. Budapest, 2008. október 27. Sztanek István alapító Sztanek Péter alapító