oly fontos segítséget ad elképzelésünk tisztázásáról, amiért a világ meg az egyházak számára sürgető üzenetet küld, a vancouveri Világkonferenciának is, hogy közülünk 4000-en, kilenc napon át sürgetjük a bibliai evangélizáció prioritását. Tudjuk, hogy a S~entlélek egyik legfontosabb ajándéka az egyház számára az evangélizáció és az evangélista. "Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul" (Ef 4 : ll). Fülöpöt evangélistának nevezi a Biblia (ApCs 21 : 8), Timótheust Pál megbízza "végezd az evangélista munkáját" (2Tim 4 : 5). Mégis zűrzavar van az evangélizálás, annak üzenete, módszerei és eredményei tekintetében. A legutóbbi római katolikus konklávé egyikén, amikor megválasztották az új pápát, félreérthető jelet adtak. Az a szokás, hogy a bíborosok titkos szavazását fekete füst feltörése jelzi. Amikor az új pápát megválasztották, vegyszert adnak az égő anyaghoz úgy, hogy fehér legyen a füst, ami jelzi a döntés meghozatalát. Ezen a választáson nem adagoltak elég sok vegyszert, és szürke füst jött ki. A külső, csodálkozó tömeg zavarba jött, van-e új pápájuk, vagy nincs? Azt hiszem, ez megfelelő illusztrációja annak a zavarnak, ami a mai evangélizációs munka tekintetében fennáll. Még nem bírjuk vállalni amit Isten elvár tőlünk. "Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?" (IKor 14 : 8). Szolgálatom korábbi éveiben soha nem fordult elő velem, hogy ezt körül kellett volna írnom magamnak. Számomra egyszerű volt a "lelkek megnyerése". Most azonban tudatára kellett jönnöm, hogy kissé többről van itt szó: és egyetértek Verkuyl professzorral, aki. azt állítja, prédikáció, szolgálat, közösség és jelenlét mind benne foglaltatik az evangélizálásban. Az evangélizáció egyesek szerint egyszeruen többek bevonása az egyházba. A megváltás Krisztus által familiáris kapcsolat, nem csupán egy organizációval ápolt tagság. Mások az evangélizációt a társadalom szerkezetének megváltoztatására irányuló kísérletnek definiálják. Illetve vannak egyesek, akik az ember személyes, morális, Isten előtti felelősségétől eltérően olyan koncepciót hirdetnek, amely szerint minden ember meg van mentve. Azt mondják, az ember nem veszett el, és nincs "ítélet napja". Az evangélizáció bibliai értelemben egyénekre vonatkozik; és az egyének viszonyulására Istenhez, valamint az embertársaikkal való felelősségükre és kapcsolatára. Az utóbbi három-négy évben, saját igehirdetéseimben súlyponti kérdés lett a tanítványság. Azt hiszem, hogy az emberek - kivált a fiatalok - a szívük megváltoz- 71
tatásáról beszélnek, és bizonyos, hogy soha nem volt "keményebb kihívás", mint Jézus Krisztus kihívása. Ő soha nem egy részkegyelmet kínál. Soha nem csökkenti a színvonalát alacsonyabbra, mint az Isten országába való belépés. I. Indítóok Elérkeztünk az első alapvető kérdéshez: Mi indít minket evangélizációra? Miért ment Pál apostol helyről helyre, áldozatot vállalva néhány ember szenvedéséért? Különböző szenvedéseiről a 2. Korintus 11 : 25-30-ban ír.. Pál szavaiból az első indítóok a 2Kor 5 : l4-ben tűnik ki:.krisztus szeretete szorongat minket". Meg vagyok a szeretet legnagyobb cselekményéről győződve, amely csak Isten szeretete a Krisztusban. Sokszor kérdést tesznek fel nekünk az evangélizáció és a társadalmi események közötti kapcsolatról. Mivel az evangélizációnak prioritása van, ezért a társadalmi események és a társadalmi érdeklődés is kapcsolatban vannak vele.nekünk erőteljesenkell képviselnünk a fajok megértését. Felelősségünk kell legyen, ami több, mint az "érdek". Tennünk kell valamit az éhező világért. Dolgoznunk kell és imádkoznunk kell a világbékéért, amikor az egyes államok fegyverkeznek. A történelem legnagyobb társadalmi megmozdulásai között azok voltak az igazi evangéliumi ébredés gyümölcsei, amely mozgalmakat Isten által felkent evangélisták igehirdetése irányított. Az anglikán egyház egyik püspöke mondta nekem, hogy nem tud hazájában olyan nagy társadalmi megmozdulésről, amelynek ne lett volna az evangéliumi ébredésbe nyúló gyökere. Evangélizációnk másik inditóoka a közelítő ítélet. Pál apostol ezt mondja: "Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg" (2Kor 5 : 11). Amikor Pál Athénben nagy beszédét tartotta a főtéren, ezt mondta: "Isten... azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki, mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott..." (ApCs 17 : 30. 31).. A szekularizált világ mind többet beszél Armageddonról és a világvégéről. Angliában nemrég egy újság szerkesztője ezt írta: "Közel van a leszámolás napja". Egy amerikai kormánytisztviselő ezt mondta:,,néha az az érzés kerekedik felül bennem, hogy egy domb tetején ülünk, látjuk, amint két vasúti szerelvény rohan egymás felé egyazon vágányon." Előttem pedig úgy tűnik, ez az az idő, amikor a keresztyén evangélistának a megváltás reménységét kell prédikálnia, amit Jézus Krisztusban nyertünk, naponként hangsúlyozva az Úr imájából: "Jöjjön el a te országod, 72
legyen meg a te akaratod úgy a földön, mint a mennyekben...", amelyré ezután választ kapunk. Az ítélet ama napjának ünnepélyes fényében a legnagyobb, amire az embernek szüksége van: az a békesség Istennel. De a mi legfőbb inditékunk az Úr Jézus Krísztusnak a parancsa. Nem azért jegyeztük mi el egymást az evangélizációval, mert akartuk, vagy mert mi ezt választottuk, vagy azért, mert szeretünk evangélízálni, hanem azért, mert erre fel lettünk szolitva. Alárendeltek vagyunk. A mi Urunk mondta, menjetek és prédikáljatok, szerezzetek tanítványokat, és nekünk ez a felszólítás éppen elég indíték. Az evangélizációs passzivitás engedetlenség. II. Üzenet Annak veszélyében élünk, hogy elfeledkezünk arról, amit,,kell" tennünk, például "újonnan kell születnetek" (Jn 3 : 7); ami azonban újszövetségi helyek egyike, amelyeknyomatékosak. Péter apostol hirdette: "Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének" (ApCs 4 : 12). Milliók élnek Amerikában és Európában, akiknek még nem világos az, evangélium. Kommunikációinkból kimaradt, tehát ezeknek a népeknek csak homályos gondolatuk van arról, hogy mit jelent Jézus Krisztus igazi követőjének lenni. Az 1960-as olimpiai játékok idején az egyik magazin közölt egy karikatúrát, amely egy futót mutatott Maratonból (a klasszikus történet szerint), amint a győzelem üzenetét viszi, ahogy éppen botladozva és zihálva a palotába ér, letérdepel a király elé, az arcán zavartság, szemében üres tekintet és azt mormolja: "Elfelejtettem az üzenetet." Van úgy, hogy prédikációt hallgatok a rádióban vagy a televizióban, vagy vallásos folyóiratokat olvasok, és gyakran csodálkozom: Nem felejtettük el az üzenetet? Jézus Krisztus a halálával és feltámadásával,vált az evangéliummá. Ö nemcsak új erkölcsi törvények adományozója, és nem is a boldog élet kalauza. Ö Istentől küldött üzenet; csak Krisztusban, az ő halálában és feltámadásában mentetünk meg. Pál apostol az IKor 15 : 3-4-ben összegezi az evangéliumot:,,krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon..." 73
ut. Módszerek Miután itt vagyunk, tanulmányozzuk az evangélizáció különféle módszereit, E rnódszerek közül több is új lesz számotokra. Többet e módszerek közül hazavihettek saját ha.zátokba, és eszközként használhatjátok majd, hogy az embereket Krisztus száméra megnyerjétek. Menjünk vissza2000 évet a történelemben, hogy ami nagy Megbízónktól eredetiben vegyük át a megbízatást, aki mínket azokhoz küld, akik még Róla nem hallottak. Először, pünkösd volt, a Szent Szenem kitöltésének nagy napja a korai egyházban; amit ezután hamarosan üldözni kezdtek. Az üldözés közben a kis egyház szétszöratott.ígen sokan távoliterületekre kerültek.ahová mentek, mindenütt azt a módszert alkalmaztak, ami rendelkezésükre állt: bementek a zsinagógákba mindaddig, amíg onnan ki nem dobták őket. Ezután az utcasarkokon prédikáltak, amig börtönbe nem kerültek. Ezután felhasználták magát a börtönt. Később leveleket írtak. Van néhány levelünk a tanítvá-. nyoktól, mínt Pétertől, Páltól, Jánostól. Ezután könyveket írtak. Ezek után az evangélium nyomaira bukkanunk. Egy rövid idő után több könyv is készült, mint Szent Agoston könyve. A keresztyének minden lehetséges eszközt felhasználtak, hogy Krisztus evangéliumát prédikálják. Nekünk is fel kell tárnunk minden törvényes módot a keresztyénségnek evilágort való terjesztésére. A módszer és a szervezés nem elég önmagában, de fontos lehet. Szellemi ütközetet kell vívnunk. Az evangélista és az evangélízációs munka ki van téve a Sátánnak és erőinek. Amikor elvetettük az evangélium magvát, a Sátán maris elvetette a gyomok magvát, hogy megvakítsa azoknak a lelkét, akik jelen voltak az evangélizáción. Nem szabad lebecsülnünk a Sátán stratégiáját. Ö felhasználja a csalás, az erőltetés és a tévedés minden fajtáját, hogy megpróbálja lerontani az evangélium hatásosságát. Nem tárgyalhatunk tehát módszerekről anélkül, hogy el ne ismernénk az Isten módszerét, amellyel hat az emberekre. Kétségtelenül Istennek a módszere, hogy a férfiak és nők szívére hat, őket szenteli meg és hívja el Szent Szelleme által, egyidejűleg alkalmassá teszi őket arra, hogy bizonyságot tegyenek mindenütt, ahová lsten küldi őket. Ebben a mi időnkben a legnagyobb, amire szükségünk van, Jézus Krisztus egyházának a megújulása. Egy olyan generációval élünk együtt, amely egyáltalán nem képes áttörni a Sátán megsemmisítő erejét, kizárólag a Szent Szellemnek a természeti erők feletti hatalmával. Ha az egyházat már a születésekor megáldotta Isten természetfeletti áldásokkal, kicsoda mondhatná azt, hogy az egyház tanúbizonyságát itt és most nem áldaná meg az Isten minden hatalmával?
Mától szánútva kilenc nappal, ha majd elhagyjuk Amszterdam városát, legyen mindennapi imádságunk: "Ö, Urunk, szítsd fel az ébredés lángjait, és kezdd el bennem!" Éppúgy, mint említettük korábban Bejrútról, úgy tizenhat évszázaddal ezelőtt, Ágoston, Hippó püspöke (ma Tunéziához tartozik) szörnyű hírt hallott egy másik városról, amely akkor elpusztult. Krisztus után 410-ben Róma, az ismert világ fővárosa, művelődéstörténelmi központ, éppúgy, mint Bejrút az akkori üzleti világ sarkpontja, lángokban állt. Pogány hadak megsemmisítették Rómát, és Ágoston a pusztuló város hírére elkeseredett. Szent Ágoston odaült az asztalához, és írt egy huszonkét kötetes munkát "Isten városá"-ról. Az első 10 könyv leírja az ember városát - ezek lehetnének mai nagyvarosok, amelyeket az ember épített a maga dicsőségére, saját szolgálatára, hogy az emberek űzhessék kedvteléseiket bennük, "Az emberek városa épül" - írja Szent Ágoston - "és mindig le fog dőlni". Itt van a kezemben egy újság. Az emberek által épített városokról szól, és közli mindazt, ami e városok rombolásáról szól, és ezt mind az emberek bűne okozta. Itt van a kezemben Isten szent Igéje: Ez Isten városának folyamatos épüléséről szól, amely az emberiség megváltásáraépül. Fel vagyunk szólítva, én is fel vagyok szólítva, hogy álljunk "az emberek városának" romjaira, és hirdessük az Isten városa igazságánaklétezését. Joh Wesley ezt mondta egy munkatársának: "Semmi mást nem kell tenned, csak ments lelkeket. Ennélfogva töltsd minden idődet ebben a mun-. kában... az a feladatod, hogy annyi lelket ments meg, amennyit csak bírsz, annyi bűnöst segíts bűnbánatra, amennyit csak lehetséges, és minden erőddel építsd őket a szentségben, amely nélkül ők nem láthatják meg az Istent. D. L. Moody azt csinálta, hogy kiment Chicago utcáira, akivel csak találkozott, mindenkinek traktátusokat adott, és Jézusról beszélt nekik. Ezt mondták róla: "A bolond Moody." Egy amerikai fekete férfi, az evangéliumnak egy nagyon szerény szolgája elment Angliába egy imaházba, oda, ahol W. Booth, az Üdvhadsereg alapítója megtért, és amikor a lelkekre gondolt, akiket az ő szolgálata által Krisztus akkorára megáldott, rátette fekete kezét a bronz ern1éklapra, ami jelezte a helyet, ahol Booth megtért. és hangosan imádkozott: "Tedd meg Uram még egyszer! Uram, tedd meg még egyszer!" Ez az én imádságom is, ezen a konferencián. Uram, tedd meg még egyszer! Tedd meg azt, amit az apostolok elhívásakor megtettél! Tedd meg azt, amit pünkösdöt követően megtettél! Tedd meg mindazt, amit csak akarsz tenni a mi szívünkben! Uram, használd fel 75
ezt a konferenciát, hogy megerősödjenek a kezeink, és kiterjesszük a mi reménységeinket. Uram, tedd ezt meg velünk a Te Szent Szellemeddel! Most társaimmal imádkozunk, hogy Isten küldjön vissza minket azokra a különböző helyekre, ahol dolgozunk, és adjon a szánkra új éneket, amelyet majd ama napon énekelni fogunk, mint a Jelenések könyve S-ik részében írva áll: "És új éneket énekelt ekképpen:»méltö vagy Uram... mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket az Isten számára minden törzsból és nyelvból, minden nemzetból és népból, királyokká és papokká tetted őket a mi Istenünk szamára!«(jel S : 9-10)." Ma este a pátmoszi Jánossal mondjuk: "Méltó a megöletett bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás" (u. o. 12. v.). Fordította: Szebeni Olivér Építkeztünk Isten iránti mélységes hálával mondjuk, immár múlt időben, a eimül adott szót: építkeztünk, jóllehet, nem fáradtunk bele, hiszen a bizonyságok fellege vett körül bennünket a három év alatt, amíg tartott a munka. Isten velünkléte mindig új és új erőt adott a testvéri összefogásra! Azóta is, valahányszor találkozunk az építkezésben összeforrt testvérekkel, emlékeink, közös élményeink örömkönnyeket csalnak szernünkbe, s magasztaljuk Urunkat a sok-sok segítségért, az áldozat áldott lehetőségéért. Akkor pihentünk igazán jót, amikor jól kidolgoztuk magunkat. A napi 10-12 órás fizikai munka után még a sok-sok megbeszélés, tervezgetés a holnapra, anyagbeszerzési gondok, utazgatá- sok akkor felette fárasztóak voltak, most mind-mind nagyon szép emlék. Istené a dicsőség, hogy sohasem éreztük magunkat egyedül, mindig velünk volt Ö, aki ígérte naponkénti támogatását. Hálásak vagyunk az Állami Egyházügyi Hivatalnak, a megyei, a városi építési hatóságnak, a Várostervező Vállalatnak, egyházunk elnökségének, az Országos Építési és Zeneügyi Bizottságnak, hogy mindig megfelelő mértékű segítséget nyújtottak. Eszközök voltak Isten szent kezében, hogy munkánk pontos, gyors és esztétikus legyen. Mindezért egyedül Istené a dicsőség! Hálásak vagyunk külföldi testvéreinknek is, akik közel hatszázezer forinttal járultak hozzá kiadásainkhoz. Az országos testvéri 76
összefogás is megközelítette ezt az összeget. Gyülekezetünk a három év alatt önkéntes adományként mintegy négymillió' forintot tett áldozatul az Úr oltárára, hálás szívvel azért, hogy Isten ajándéka oly bőséges volt ez idő alatt is, hogy nem éheztünk, nem kellett ezért jószágainkat eladni, nem kopott le rólunk ez idő alatt a ruhánk. S ha arra gondolunk, az marad meg, amit az Úrért odaadtunk, akkor azt mondhatjuk, mint a korintusiak, hogy örömmel vették, hogy adhatnak az Úrnak. úgy gondolom, sohase fogjuk megtudni, ki tett a perselybe 100 OOO forintot építésre, mert,káleb" jeligére tette! Áldassék érte az Úr neve! De ezenkívül is sokan és sokat, még erejükön felül is adtak az Úrnak. Közben sokat imádkoztak, hogy sorainkon rést ne üssön lelkünk ellensége, mert ő sohase nézi tétlenül, ha az Úr népe összefog. Imaházunk, bibliaköti termeink, kiszolgálóhelyiségeink és az új lelkipásztorlakás ünnepélyes használatbavétele 1983. május 21~22-én volt, amikor egyházunk elnöke, Laczkovszki János testvér és dr. J. D. Hopper testvér hirdette az Igét. Az áldott üzenetek visszhangzanak a szívekben. Emlékeztetett Laczkovszki testvér arra, he.gy egy nagy építkezésben előfordulhatnak testi és lelki sérülések is. A testi sebek begyógyultak, a lelkieknek is be kell gyógyulni! Így épül a lelkiház, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az Úr szép háza betöltse küldetését ebben a városban is. Elnökünk testvéri jószívből fakadó intése, tanítása hitünk szerint megtermi a jó gyümölcsöt Istenünk örömére és a gyülekezet javára. 1980 májusától - beleértve a bontást is - mintegy 630 napot dolgoztunk, átlagban napi 13-14 fővel. Gyülekezetünknek közel 240 tagja vállalt részt a fizikai munkában. De sok más gyülekezet is felkeresett bennünket és segített, 31 gyülekezetből 13 testvér. Lehet, némelyeknek más a véleménye, de nekünk, békésieknek ez az imaház a legszebbek közé tartozik. Szeretnénk nagyon megbecsülni és továbbra is sokat fáradozni érte és Isten országa építéséért, mert tudjuk, hogy az megmarad, amit az Úr Jézus Krisztusért tettünk! Papp József 77
Az új békési baptista imaház küls6 képe 78 Az új imaház bels6 képe
Hírek az Evangéliumi Pünkösdi Közösség életéből KU3ÖVÍTETT L~LlOr. Á.BZTORI ERTEKEZLETEINK Az 1982. évi szckssos őszi értekezletünket 1984, december 3-án és 4-én tartottuk ffitlg. Gyülekezeteink részéről jelen, veltak közösségünk lelkipásztorai, a gyülekezetek helyi megbízottat és a szakbizottságok tagjai. A gyülekezeti élettel és szolgálattal kapcsolatos tanítások és előadások mellett ezen az értekezleten született meg a Beszámoló közgyűlés elé terjesztendő javaslat 'él Jelölő Bizottság összetételére vonatkozóan. Értekezletünk külföldi vt(.llqlige volt Jakob Zopfi testvér, a svájpi pünkösdlek vezetője és a Pünkösdi Európa Konferencia (PEK.) elnöke. * Az 1983. évi szokásos tavaszi értekezletünkre április 2'J-én és 23 án került sor, ahol kö,~psségünk lelkipásztorai, helyi rnegbígottai és a szakbizottságok tagjai míután meghallgatták Fábián Attila. Kovács Béla és, Telegdi Jó~ 4 lelkipásztor testvérek előadásgit, hitelvi kérdéseket beszéltek meg. Az első két ~ a közös - rnegbeszélés tárgyát képező téma: A Szentirds ~fi a Szentháromság. Elhatározás izületett arra nézve is, hogy ezután minden alkalommal megbeszélésre és szükség szerint kiegészítésre, vagy megfelelő.módon átdolgozásra kerül közösségi hitelveink egy-egy pontja. Közösségünk hivatalos vendége ez alkalommal Ioan Berar testvér volt feleségével. Testvérünk az erdélyi kerületben élő pünkösdlek elnöke, és április 22-től május 4-ig tartózkodott nálunk. Beszámoló közgyúlés 1983. február 25-én és 26-án tartottuk közösségünk Beszámoló közgyűlését, amelyre gyülekezeteink küldöttei, helyi megbízottai, közösségünk lelkipásztorai, II szakbizottságok tagjai és az Országos Központ munkatársai volt~ hivatalosak. A közgyűlés résztvevői meghallgatták Deák József testvér ~lnöki, Tóth László testvér alelnökí és 79
Makovei János testvér titkári beszámolóját közösségünk életének 1982. évi eseményeíről, és a hozzászőlások után elfogadták azokat! Fontos eseménye volt a közgyűlésnek a Jelölő Bizottság rnegválasztása, a korábbi Kibővített Lelkipásztori Értekezleten kidolgozott szerint. A Je javaslat előterjesztése lölő Bizottság elnöke Tfirst Gyula testvér, a Budapest, Dózsa György úti gyülekezet presbitere lett. Közgyűlésünk nagyra becsült éis kedves vendégei voltak: az Állami Egyházügyi Hivatal részéről dr. Nagy Ferenc főelőadó, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa részéről Viczidn János főtitkár testvér, aki fel is szólalt, és értékes útbaigazítást és testvéri tanácsokat adott a jelenlévőknek! Vendégeink Külkapcsolataink és a testvéri közösség ápolása érdekében számos hivatalosan is meghívott vendég látogatott el hozzánk az elmúlt időszakban. Bo Hornberg testvér, a J önköpingi Pünkösdi Gyülekezet első pásztora Svédországból érkezett, és 1982. július 19-től 26-ig volt közösségünk vendége. A vezetőinkkel folytatott. megbeszélésen túlmenően testvérünk látogatást tett a két budapesti és a péceli gyülekezetben. A Szabadegyházak Tanácsa részéről Szakács József elnök testvér, az Állami Egyházi Hivatal ré- széről pedig Kovács András főosztályvezető-helyettes és dr. Nagy Ferenc főelőadó fogadták Bo Hörnberg testvért. * Lennart Steen svéd evangélista 1982. október 12-l7-ig tartózkodott nálunk. Ő is találkozott a közösség vezetőivel, majd a Pécsi' Pünkösdi Gyülekezetben tett látogatást. Evangéliumi tanítássorozata felejthetetlen marad azok számára, akik ezeken az alkalmakon részt vehettek. - * Daniel Warn, a Lundi Pünkösdi Gyülekezet első pásztora hivatalos vendégként tett látogatást nálunk 1982. november 8-IS-ig. Ittléte során a Soltvadkerti és a Kískőrösi Púnkösdi Gyülekezetben vett részt az összejöveteleken. * Gunnar Ohlovsson, az Uppsalai Pünkösdi Gyülekezet első pásztora és JTohn Hall, a Farbror Eriks Gyermeksegitő Misszió vezetője 1982. december l-s-ig voltak vendégeink, akik ez alkalommal részt vettek az újjáépült péceli pünkösdi imaház megnyitási ünnepségén is! * Jakob Zopfi, a: svájci pünkösdlek vezetője és a Pünkösdi Európa 80
Konferencia elnöke ugyancsak 1982. december I-S ig volt vendégünk. Részt vett a Kibővített Lelkipásztori Értekezleten és a péceli imaház megnyitóünnepségén. Vendégünket fogadta hivatalában Szakács József testvér, a Szabadegyházak Tanácsa elnöke is! * loan Berar testvér és felesége Romaniéból - akikről már fentebb hírt adtunk - Makovei János titkár testvér kíséretében több gyülekezetet látogatott meg, így: Bakonycsernyén, Csetényben, lnárcson, Tápiószentmártonban, Méhkeréken és Sülysápon. A testvéri jó kapcsolatok ápolásában nagy jelentőségű vólt ez a látogatás. Onnepség az Öregek Éve alkalmából 1982. december 30-án a Gizella úti imaházban és az Országos Központ székházának helyiségeiben kedves ünnepségre került sor az öregek Éve alkalmából. Az ünnepségre meghívtuk gyü Jelcezeteink időseit, elsősorban azobt, akik vatamilyen kiemelkedőbb szolgálatot végeztek a közösségi munkában, de szép számmal voltak a meghívottak között egyszerű gyülekezeti tagok is. Az ünnepi alkalommal a péceli gyülekezet ifjúsága és a gyermekek szolgáltak. A meghívottakat a bensőséges ünnepi alkalom keretében megajándékoztuk, és szeretetvendégségen örvendeztünk együtt velük! Imaház megnyitása <h:ömnapja volt a Péceli Gyülekezlinek 1982. december 4-én. ÁIdozatos és kemény munkával töltött napok után november hó végére befejeződött az imaház újjáépítése. Az új épület minden előzetes elképzelést felülmúló szépséggel Isten neve dicsőségét hirdeti, és nagyon őszinte köszönetre fakaszt bennünket mindazok felé, akik lehetövé tették, hogy ez az istenháza megépüljön. Köszönet az építőknek, az anyagi segítséget nyújtóknak - mindenkinek! Hiszszük, hogy az ünnepélyes keretek között megnyitott imaházban sokan találják majd meg lelki békéjüket. üdvösségüket! A megnyitás ünnepi szelgálatát Deák József elnök testvér végezte. Isten igéjével ifj. Simonfalvi Lajos testvér szolgált. Makovei János 81
A balatonfüredi új adventista imaház Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség péceli imaháza. 1982. december 4-S-én volt a megnyitása 82
Az ÉlőIsten Gyülekezeteinek tatabányai imaterme Az Élő Isten Gyülekezeteinek bicskei imaháza 83
Az Élő Isten Gyülekezeteiről A bicskei imaház bővítési rnunkálatai 1983-ban fejeződtek be. A már meglévő épülethez még egy helyiség építése vált szükségessé, megbeszélések, zenepróbák megtartására, valamint szeretetvendégségek rendezésére. Az új épületrészt Isten iránti hálával és örvendező szívvel vette használatba a gyülekezet. A tatabányai imaház renoválási munkálatai 1983 tavaszán kezdődtek el. Miután a helyiségek javítása és festése május hónapban elkészült, nyár elején a külső munkák elvégzésére került sor. Az ünnepélyes megnyitás, hálaadó istentisztelet keretében, ősszel volt. A budapesti gyülekezetben, 1983. május 21-én megtartott ifjúsági ünnepély keretében, hálaadással emlékeztünk meg Csizmadia Dániel evangéliumi szolgálatának 35 évesjubileumáról. Cs.D. Hírek a H. N. Adventista Egyház életéből ORSZÁGOS LELKESZERTEKEZLET A Budapesti Központi Kápolnában 1982. szeptember 6-9-ig országos lelkészértekezletet tartottunk. Az értekezlet továbbképző-jellegű volt, tematikáját az Euro-Afrikai Divízió 1982 nyarán megtartott bibliakonferenciáin elhangzott előadások határozták meg. A bevezető igehirdetésben Zarka Dénes egyházelnök beszélt arról, hogy a próféciák tanulmányozása és hirdetése egyházunk alapvető küldetése, s ezért örvendetes dolog, hogy azok a lelkipásztorok, akik nyáron részt vettek a Divízió által összehívott bibliai konferenciákon (NDK-Friedensau és Franciaország-Collonges-sous-Saleve), most átadhatják a hallottakat a lelkészkar tagjainak. Előadásokat tartottak: Erdélyi László "A feltételes próféciák és a 84
késleltetett paruzla ; dr. Szigeti Jenő "Az eszkatologikus próféciák hermeneutikája"; Szilvasi Józse! "Az ítéletről szóló tanítás a Szentírásban" címmel. Továbbá Szőllősi Árpád Dániel l-6. fejezetének, Fazekas Károly Dániel 7-12. fejezetének és Bánfine Rooz Magdolna a Jelenések könyvének evangéliumi üzenetét tárta fel. Írásmagyarázatot tartott: Kárpáti Petronella, Fekete István, Sztán János és ÓcsaiSándor. Az értekezleten részt vett H. Knott az Euro-Afrikai Divízió szombatiskola-belmis kára. "A prédikátor nemcsak elméleti tan Az értekezleten S munkája" című előa evangélizáió munkár gyakorlatban is bem végezzük ezt az ala tevékenységet. testvér, a SZET eln tást adott közérdek Az országos le közös úrvacsorai i zárult. AZ EGYHÁZTANÁCS PLENÁRIS ÜLÉSE Az Egyháztanács 1983. január 4-én plenáris ülést tartott, amelyen az egyház 1982. évi munkájának eredményéről, valamint az 1983-as évi tervekről volt szó. Az ülésen az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében jelen volt Kovács András főosztályve Az Állami Egyhá vendégeit Zárka Dén köszöntötte, majd m számolóját, amelybe sát, akik hozzájárul egyházterületek muakáját, valamint és a gazdálkodását. B megköszönte minda
késleltetett paruzia"; dr. Szigeti Jenő "Az eszkatologikus próféciák hermeneutikája"; Szilvdsi József "Az ítéletről szóló tanítás a Szeritírásban" címmel. Továbbá Szőllősi Árpád Dániel l-6. fejezetének, Fazekas Károly Dániel 7-12. fejezetének és Bdnfiné Roóz Magdolna a Jelenések könyvének evangéliumi üzenetét tárta fel. Írásmagyarázatot tartott: Kárpáti Petronella, Fekete István, Sztán János és Ócsai Sándor. Az értekezleten részt vett H. Knott az Euro-Afrikai Divízió szombatiskola-belmisszió osztálytitkára. "A prédikátor evangélizációs munkája" círnű előadássorozatában nemcsak elméleti tanítást adott az evangélizáló munkáról, hanem a gyakorlatban is bemutatta, hogyan végezzük ezt az alapvető lelkészi tevékenységet. Az értekezleten Szakács József testvér, a SZET elnöke tájékoztatást adott közérdekű kérdésekről. Az országos lelkészértekezlet közös úrvacsorai istentisztelettel zárult. AZ EGYHÁZTANÁCS PLENÁRIS ÜLESE Az Egyháztanács 1983. január 4-én plenáris ülést tartott, amelyen az egyház 1982. évi munkájának eredményéről, valamint az 1983-as évi tervekről volt szó. Az ülésen az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében jelen volt Kovács András főosztályvezető-helyettes, valamint dr. Nagy Ferenc főelőadó. Az Egyháztanács plenáris ülését Zarka Dénes egyházelnök igei bevezetése nyitotta meg. Erdélyi László országos titkár beszámolt az 1982-es év kiadói munkájáról, valamint további terveinkről. Az egyházkerületeken végzett rnunkáról dr. Szigeti Jenő, Fazekas Károly és Szőllősi Árpád területi elnök testvérek számoltak be. Az Állami Egyházügyi Hivatal vendégeit Zarka Dénes egyházelnök köszöntötte, majd megtartotta beszámolóját, amelyben értékelte az egyházterületek és az osztályok munkáját, valamint az egyház pénzgazdálkodását. Beszámolójában megköszönte mindazok fáradozását, akik hozzájárultak elmúlt évi eredményeinkhez. Kovács András főosztályvezetőhelyettes az Állami Egyházügyi Hivatal üdvözletét tolmácsolta. Beszélt arról, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal nagyra értékeli az egyházvezetés munkáját. Az állam és az egyház kapcsolatáról elmondta, hogy az szilárd elvekre épül, és zavartalanul fejlődik. Külkapcsolatainkról szólva elmondta, hogy az 85
Állami Egyházügyi Hivatal a magyar állam idevonatkozó törvényét tekinti mérvadónak, és a törvényes kereteken belül támogatja, szorgalmazza egyházunk kapcsolatát a Divízióval és a Generál Konferenciával. A plenáris ülést követően szívélyes légkörű beszélgetésre került sor, amelyen részt vettek az Állami Egyházügyi Hivatal képviselői, valamint Zarka Dénes elnök, Erdélyi László, Oláh Károly, Oláh István, dr. Szigeti Jenő és Árvai Henrik testvérek. AZ EURO-AFRIKAI DIVfzIÖ VEZETÖiNEK LÁTOGATÁSA Látogatást tettek hazánkban Edwin Ludescher, az Euro-Afrikai Divízió elnöke, dr. J. Zürcher titkár és P Kunze segédpénztáros. A vendégeket 1983. március 29 én fogadta Miklós Imre államtitkár. A hivatalos megbeszélésen a H. N. Adventista Egyház részéről jelen volt: Zarka Dénes elnök, Erdélyi László titkár és Oláh Károly pénztáros. AZ EURO-AFRIKAI DIVfzIÖ EVKÖZI ŰLESE FRIEDENSAUBAN Az Euro-Afrikai Divízió története során először tartotta - 1983. május 30-tól június 2-ig - szocialista országban bizottsági ülését. A hely kiválasztását két történelmi tény is motiválta. Száz esztendővel ezelőtt indult el Európában a hivatalosan szervezett adventista misszió, amikor J. N Andrews először érkezett Európába. Friedensau a legrégebbi, ma is működő adventista lelkészképző intézet és diakóniai központ a kontinensen. A másik történelmi tény Luther Márton születésének ötszázadik évfordulója, melyről sokoldalúan megemlékeztek e divízióülésen. Egy nagyon jelentős előadás hangzott el D. Leuter testvértől "A reformáció és az advent-mozgalom" CÍmen. Kirándulást tettek a jelenlévők Wittenbergbe, ahol megtekintették az újjárendezett Luther-ház kiállítását, valamint a Melanchton-házat. A divíziő-ülés munkájában a magyar unió képviseletében Zarka Dénes egyházelnök és dr. Szigeti Jenő területi elnök vettek részt. Az ülésen megtárgyalt 52 napirendi pont képet adott a divízióban folyó 87
munkáról. Számot vetett az elmúlt év eredményeivel, melyek közül itt csak a lélekmentési eredményre utaltunk. Az elmúlt évben a Divízió területén lévő 2883 gyülekezet 13 443 lélekkel szaporodott. A Divízió tervezett, különböző munkaprogramjaiba a magyar unió is több ponton bekapcsolódik. Sok hasznos eszmecserét folytattak vezető testvéreink a többi unió képviselőivel. Reménységünk, hogy e beszélgetések és tárgyalások egyházi életünk kibontakozódását, a ránk bízott üzenet további terjedését szolgálják. AZ EURO-AFRIKAI DIVtZIÖ BELMISSZIÖ OSZTÁLYÁNAK KONFERENCIÁJA Az Euro-Afrikai Divízió Belmiszszió Osztálya 1983. június 6-10-ig konzultatív találkozót rendezett. A találkozó helye Svájcban, a Krattigen melletti Oertlimattban, az ottani szeretetotthon új épületében volt. A Belmisszió Osztály találkozóján képviselve volt a svájci, a két nyugatnémet, az NDK, spanyol, Franko belga, portugál, olasz, csehszluvák, ausztriai és a magyar unió. Magyarországi egyházunkat Erdélyi László titkár testvér képviselte, aki beszámolt belmissziómunkánkról, a lelkészek és az igehirdetők eredményeiről, könyvkiadásunkról. E konferenciákon a tanácskozásokon, beszámolókon túl igehirdetések és módszertani előadások hangoztak el. A misszió az állandóan változó világban egyre inkább az egyes tagok személyes, példamutató, a társadalom és a közösség számára hasznos emberi életek bizonyságtétele által fejlődik. "Az aratás 1000 napja" program - amit a Divízió célul tűzött ki - az egész közösség célkitűzése lett, amely sok országban már eredményekben mutatkozik. LÁTOGATÁS A SZOVJETUNIÖBAN ELŐ TESTVEREINK KÖZÖTT A szovjetunióbeli Adventista Egyház vezetőjének, M. P Kulakav testvérnek meghivására, 1983. április 14-től 28-ig öttagú delegá- dó járt a Szovjetunióban, a Magyarországi Adventista Egyház képviseletében. A delegáció tagjai voltak: Zarka Dénes egyházelnök fele- 88
A magyar delegáció Lvovban városnézésen Szovjetuniá - lvovi gyülekezetben Igét hirdet Zarka Dénes egyházelnök 89