A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

Hasonló dokumentumok
1. A VERSENYSZERVEZÉS ALAPJAI

Érettségi vizsga május-június

ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK. számára

Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján)

ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK. Tálas Valéria igazgatóhelyettes. vali@begart.hu 20/

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

Érettségi vizsga május-június

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

GYÖNGYHALÁSZAT TEHETSÉGGONDOZÓ TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMACSOPORTRA VONATKOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: )

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos:

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakk 2. oldal 2. Versenyrész 2. Versenyrész Számítógépes P

NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT ÉS POSTAI

ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK számára

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁ- NYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET

Országos versenyek szabályzat

SZAKISKOLÁK SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYÉNEK VERSENYSZABÁLYZATA

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2010/2011

SZAKISKOLÁK SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYÉNEK VERSENYSZABÁLYZATA Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

TUDNIVALÓK 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL

SZAKISKOLÁK SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYÉNEK VERSENYSZABÁLYZATA

NCT Akadémia Közhasznú Nonprofit Kft.

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Érettségi vizsga május-június

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

VERSENYSZABÁLYZATA (2).doc VERSENYSZABÁLYZAT

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

A szintvizsga előkészítése, folyamata, dokumentációja. Kiskunhalas, február 15.

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK számára

A Pogány Frigyes Szakközépiskola

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2010/2011

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET

Kandó Kálmán Szakképző Iskola. Vizsgaszabályzat. Készítette: dr. Tóth István igazgató. Tatabánya, szeptember 03.

ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

Munkaterv havi bontásban

VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése

SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK RÉSZÉRE

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Érettségi tájékoztató

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium évi érettségi vizsgaszabályzata

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról

INFORMATIKA SZAKMACSOPORT SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

TUDNIVALÓK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA MENETÉRŐL

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/ Fax: 88/

1. Iskolánk OM azonosítója:

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A komplex szakmai vizsgáztatás jogszabályi háttere 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet

TUDNIVALÓK A ÉVI ÉRETTSÉGI VIZSGÁKKAL KAPCSOLATBAN

A Hivatal a honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2016/2017. tanév

Érettségi tájékoztató

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

A 6. sorszámú Avionikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Érettségi tájékoztató

TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A ÉVI TAVASZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2015/2016. tanév

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Átírás:

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2006/2007 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNÔTTKÉPZÉSI INTÉZET

Összeállították: Csontó Béla Dombovári Mátyás Gál Zoltán Karácsony István Körtvélyessy Erika Miklós József Dr. Murányi Pálné Okolicsnyi Márta Plósz Antal Szabó András Szabóné Nagy Zsuzsa Szatmári István Vajda László Dr. Závodny László Szakmai vezetô: Modláné Görgényi Ildikó A versenyszabályzat lektorai: Juhász József Lukács Endréné Magyar Szilvia Anna Mosóczi Miklósné Jóváhagyták: A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium munkatársai ISBN 978-963-7469-60-2 Kiadja a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Felelôs kiadó: Nagy László fôigazgató

TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT................................... 6 1. A versenyszervezés alapjai.............................................. 7 2. A tanulmányi versenyek célja............................................ 7 3. A versenyek meghirdetése, formái, a részvétel feltételei, a jelentkezés módja.................................................... 8 3.1. A tanulmányi versenyek meghirdetése................................. 8 3.2. A szakmai tanulmányi versenyek formái............................... 8 3.2.1. Szakközépiskolai tanulók számára............................... 8 3.2.2. Szakiskolai képzésben résztvevô tanulók számára................... 8 3.3. A versenyben való részvétel feltételei és a jelentkezés módja............... 8 4. A verseny fordulói és részei............................................. 9 4.1. A versenyek fordulói............................................... 9 4.2. Az elôdöntô versenyek megrendezése és szervezése...................... 9 4.3. A döntô versenyek megrendezése és szervezése........................ 13 4.4. A gyakorlati verseny elôkészítésével, szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok................................ 13 5. A versenyt rendezô iskola.............................................. 14 6. A versenybizottság................................................... 15 7. A versenyzôk teljesítményének értékelése................................. 17 8. A verseny jegyzôkönyve............................................... 18 9. Záró rendelkezések................................................... 18 SZAKTERÜLETI VERSENYSZABÁLYZAT.............................. 20 1. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek versenyszabályzatai............. 21 1.1. Közlekedési szakmacsoport......................................... 21 1.1.1. Közlekedés-technikai szerelô verseny versenyszabályzata.......................................... 21 1.1.2. Közlekedés-elektronikai verseny versenyszabályzata................ 24 1.1.3. Közlekedés-technikai technikus verseny versenyszabályzata.......................................... 28 1.1.4. Gépjármûüzemi verseny versenyszabályzata...................... 31 1.1.5. Vasútüzemi verseny versenyszabályzata.......................... 35 1.2. Informatikai számítástechnikai versenycsoport versenyszabályzata............................................... 38 1.2.1. Gazdasági informatikus I...................................... 38 1.2.2. Gazdasági informatikus II..................................... 40 1.2.3. Informatikus................................................ 42 1.2.4. Rendszerinformatikus........................................ 44 1.2.5. Programozó................................................ 46 1.2.6. Multimédia-fejlesztô......................................... 48 1.2.7. Számítástechnikai szoftverüzemeltetô............................ 50 1.2.8. Informatikai hálózattelepítô és üzemeltetô........................ 52 1.3. Hírközlés szakterületi versenyszabályzata............................. 54 2. A Szakma Kiváló Tanulója Versenyek Versenyszabályzata.................... 56 2.1. Közlekedési szakképesítések versenyszabályzata........................ 56 2.2. PLC programozó versenycsoport versenyszabályzata.................... 57 3

ELÔSZÓ A tanulmányi versenyek célja a szakképzésben résztvevô tehetséges tanulók számára lehetôség biztosítása a megmérettetéshez, a kiemelkedô eredmények eléréséhez, s a szakképzô iskolák oktató-nevelô munkájának versenyszintû értékelése, a kiemelkedô oktató-nevelô tevékenység elismerésének biztosítása. A tanulmányi versenyek így hozzájárulnak a magyar szakképzés színvonalának fejlesztéséhez és eredményeinek bemutatásához. A versenyeken valós képet kapunk szakképzésünk színvonaláról, s arról, mennyire felel meg a nemzetközivé váló gazdaság elvárásainak. Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz a szakképzésbôl kilépô fiatalok számára is új kihívásokat jelent. Egyre több ország nyitja meg munkaerôpiacát a közelmúltban belépett országok elôtt, s a külföldi munkavállalás valós lehetôséggé vált. A pályakezdô szakembereknek azonban a hazai munkaerôpiacon is keményebb feltételeknek kell megfelelniük. Azok a kulcskompetenciák, amelyekrôl néhány évvel ezelôtt csak a szakirodalomban olvashattunk, ma az alkalmazás feltételei között szerepelnek. Elôtérbe kerül az önállóság, a csoportban való tevékenység, az informatikai eszközök használata, az új ismeretek elsajátításának képessége, az idegen nyelven történô kommunikáció, a koncentráció, a munka megtervezése. Ugyanakkor elengedhetetlenek azok a szakmai kompetenciák, amelyek az egyént képessé teszik arra, hogy, adott helyzetekben egy feladatot tapasztalatai, tudása, képességei alapján elvégezzen. A versenyek tartalmainak, követelményeinek, a lebonyolítás kereteinek kialakításával arra törekedtünk, hogy megfeleljünk a hazai és nemzetközi munkaerôpiac változó elvárásainak. Olyan versenyszerkezetet alakítottunk ki, amely illeszkedik a jelenlegi magyar szakképzéshez, emellett felkínálja a nemzetközi versenyrendszerhez történô csatlakozás lehetôségét is. Célunk, hogy a jövôben a nemzetközi versenyeken minél nagyobb számban képviseltessük a magyarországi szakképzést, a hazai szakmunkát, amellyel Európa-szerte bizonyítani tudjuk szakembereink szakmai rátermettségét és versenyképességét. A versenyekre történô felkészülés elôsegíti a szakmai szocializációt, a versenyképes és elôremutató módszerek és szakmai fogások fejlôdését, az iskolán belüli és az iskolák közötti együttmûködést és tapasztalatcserét. Mindezek eredményeként pedig javul a szakképzô intézmények munkája és hatékonysága, nô a tanulók szakmai tudása és együttmûködési készsége, és felértékelôdik a szakmunka társadalmi elismertsége. Eredményes felkészülést és versenyzést kívánok, valamint hogy minden résztvevô hasznosítható tapasztalatokat szerezzen, gyümölcsözô kapcsolatokat alakítson ki, és sikerélményekkel gazdagodjon. Nagy László fôigazgató 4

ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT

1. A VERSENYSZERVEZÉS ALAPJAI (1) A szakképzésrôl szóló többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény 6. (1) bekezdése a szakmai versenyek szervezését a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet (továbbiakban NSZFI) feladataként határozza meg. (2) A versenyek szervezését az NSZFI által megbízott versenyfelelôsök segítik. (3) A versenyzôk teljesítményét az NSZFI által felkért versenybizottság értékeli a jelen szabályzatban versenycsoportonként meghatározottak szerint. (4) Az Általános versenyszabályzat a szakmai tanulmányi versenyek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos, valamennyi szakmacsoportra/versenycsoportra érvényes elôírásokat tartalmazza. (5) Az egyes szakterületeken érvényes speciális elôírásokat az Általános versenyszabályzathoz csatlakozó Szakterületi versenyszabályzat foglalja össze. A versenyek pontos helyérôl, idôpontjáról az Oktatási Közlönyben és az NSZFI honlapján megjelenô VERSENY- FELHÍVÁS ad tájékoztatást. (6) Az Általános versenyszabályzat (a Szakterületi versenyszabályzattal kiegészítve) kiterjed a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felelôsségi körébe tartozó szakképesítések tanulmányi versenyeinek megrendezésére. (7) A szakmai tanulmányi versenyeket a versenyszabályzat; a Felhívás; a munkavédelemrôl szóló, többször módosított 1993. évi XCIII. törvény; valamint a végrehajtásról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet; a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjérôl szóló, többször módosított 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet elôírásaival összhangban kell lebonyolítani. 2. A TANULMÁNYI VERSENYEK CÉLJA (1) A tanulmányi versenyek célja: a magyar szakképzés színvonalának fejlesztése és bemutatása, a tanulók felkészítése, ráhangolása a szakmai vizsgákra, lehetôség biztosítása a szakképzésben résztvevô, illetve érettségizô tehetséges tanulóknak a megmérettetéshez, a kiemelkedô eredmények eléréséhez, a szaktanárok tehetséggondozó munkájának bemutatása, a szakképzô iskolák oktató-nevelô munkájának versenyszintû értékelése, a kiemelkedô oktató-nevelô tevékenység elismerésének biztosítása. (2) A szakmai tanulmányi versenyen elérhetô kedvezményeket a versenyfelhívás tartalmazza. 3. A VERSENYEK MEGHIRDETÉSE, FORMÁI, A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI, A JELENTKEZÉS MÓDJA 3.1. A tanulmányi versenyek meghirdetése (1) A tanulmányi versenyek meghirdetése az Oktatási Közlönyben és az Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet honlapján (www.nive.hu) jelenik meg, amely tartalmazza a versenyek pontos helyét és idôpontját. (2) A meghirdetô minisztériumok a verseny meghirdetésében kijelölik: a versenyek formáit, szakképesítéseit, versenycsoportjait a versenyek helyét, idôpontjait 6

a nevezési díjakat az elérhetô kedvezményeket (3) A tanulmányi versenyeket az NSZFI Tanácsadási osztálya készíti elô és irányítja azok lebonyolítását. 3.2. A szakmai tanulmányi versenyek formái 3.2.1. Szakközépiskolai tanulók számára Érettségihez vagy a középiskola utolsó évfolyamának elvégzéséhez kötött szakképzésben résztvevô tanulók számára: Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (továbbiakban OSZTV): komplex verseny, amely az adott szakképesítés több szakmai elméleti tantárgyára, szakmai gyakorlatára, esetleg a szakmai elméleti tantárgyakkal szorosan összefüggô közismereti tantárgyakra: matematika, fizika, kémia stb., és a tantárgyhoz kapcsolódó gyakorlatra épül. 3.2.2. Szakiskolai képzésben résztvevô tanulók számára Szakma Kiváló Tanulója Verseny (továbbiakban SZKTV): az adott szakképesítés elméleti és gyakorlati ismeretanyagára épül. 3.3. A versenyben való részvétel feltételei és a jelentkezés módja (1) A versenyre a tanulóknak az iskola igazgatójánál kell jelentkezniük, a nevezéseket csak az iskoláktól fogadjuk el! (2) A nevezéseket Interneten kell eljuttatni az NSZFI-be. Nevezni az NSZFI honlapján keresztül, az ott leírt útmutató betartásával lehet. (3) Nevezési határidô: a Felhívás szerint. (4) Az iskola nevezéssel egyidejûleg kötelezettséget vállal a nevezett tanulók után a nevezési díj befizetésére. Az iskolai nevezést egyben a feladatok megrendelésének kell tekinteni. (5) A versenyekre nevezett tanulóknak ha a Szakterületi versenyszabályzat másként nem rendelkezik, vagy külön értesítést nem kapnak a meghirdetett idôpontban kell a versenyek helyszínén megjelenni. (6) A versenyzôk személyazonosságát a személyi igazolvány, a szakmacsoportban való versenyzésre való jogosultságot a szakközépiskolai bizonyítvány bemutatásával kell igazolni. Amelyik versenyzô nem tudja bemutatni az elôzôekben megnevezett okmányokat, a versenyben nem vehet részt. 4. A VERSENY FORDULÓI ÉS RÉSZEI 4.1. A versenyek fordulói elôdöntô versenyek, döntô versenyek. (1) A verseny írásbeli, gyakorlati és szóbeli versenyrészek teljesítésébôl áll, kivéve, ha a Szakterületi versenyszabályzat másképp nem rendelkezik. (2) A versenyek szakmai tartalmát a központi követelmények alapján a versenycsoportok versenyszabályzatai tartalmazzák. (3) Az elôdöntôn és a döntôn a versenyzôk központi feladatot kapnak. 7

(4) Az iskolák önállóan válogató versenyeket szervezhetnek, az elôdöntôk és a döntôk központi szervezésûek. Az elôdöntôk az Országos Képzési Jegyzék (továbbiakban OKJ) szerinti szakképesítések esetén az írásbeli vizsgarésznek, a döntôk a gyakorlati és a szóbeli vizsgarésznek felelnek meg, kivéve, ha az adott komplex, illetve tantárgyi versenyfelhívás másképp rendelkezik. 4.2. Az elôdöntô versenyek megrendezése és szervezése (1) Az elôdöntôk lebonyolítására a versenyzôk iskolájában kerül sor. (2) Az elôdöntô versenyrész írásbeli központi feladatlapok megoldásából áll. (3) A központi feladatlapokat, továbbá a feladatok megoldásához szükséges segédanyagokat (a továbbiakban a feladatlap és a segédanyag együtt: feladatlap) és a javítási, értékelési útmutatókat a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Tanácsadási osztálya készítteti el és adja át a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Vizsga- és dokumentációs központjának. (4) A Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Vizsga- és dokumentációs központjának vezetôje megszervezi a feladatlapok sokszorosítását, csomagolását. (5) A feladatlapokat az intézmény megbízottja a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Vizsga- és dokumentációs központjában veheti át. Egy megbízott a szükséges felhatalmazások birtokában több intézmény feladatlapjait is átveheti. A feladatlapok átvételének idôpontját, helyét a jelentkezések lezárása után a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet honlapján tesszük közzé. (6) Az igazgató az írásbeli versenytételeket tartalmazó feladatlapokat a csomagon meghatározott idôpontig köteles elzárni oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (7) Az iskolákhoz zárt, biztonságos csomagolásban érkezô feladatlapok kibontása a csomagon megjelölt idôpontban háromtagú, a nevelôtestület tagjaiból álló bizottság elôtt történik. A felbontás helyét, idôpontját, a csomag (sértetlen vagy sérült, felbontott) állapotát és a jelenlévôk nevét jegyzôkönyvben rögzíteni kell. (8) Az írásbeli versenyre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a gyakorlati vizsgára, amennyiben a versenyfeladat megoldását valamilyen rögzített módon, s a versenyrész befejezését követôen, a szaktanár által javítható formában kell elkészíteni (pl. rajz, kottázás, mûszaki rajz, festmény, számítástechnikai program). (9) Az írásbeli feladatok kidolgozásához rendelkezésre álló maximális idôt a versenycsoportokra vonatkozó versenyszabályzatok tartalmazzák. (10) Ha az írásbeli versenyt bármilyen esemény megzavarja, a kiesett idôvel a rendelkezésre álló idôt meg kell növelni. (11) Ha az írásbeli versenyen több feladatlapot kell megoldani, az egyes tárgyak írásbeli versenyéhez rendelkezésre álló idô felhasználásához, felosztásához a feladatlap további rendelkezéseket állapíthat meg. (12) Az írásbeli versenyen résztvevô tanulókat versenycsoportba kell beosztani. A versenycsoportok megnevezését a versenyfelhívás tartalmazza. (13) A versenyteremben az ülésrendet a versenynap kezdetekor a felügyelô tanár az elôzetes csoportbeosztás alapján úgy köteles kialakítani, hogy a versenyzôk egymást ne zavarhassák, és ne segíthessék. Egy versenyteremben több versenycsoport is elhelyezhetô. (14) Az írásbeli versenyt olyan épületrészben kell megszervezni, amelynek felügyelete megfelelô módon biztosítható. Az írásbeli verseny idôtartama alatt a verseny részére elkülönített épületrészbe a versenyzôkön és a felügyelô tanárokon, valamint az írásbeli verseny ellenôrzésére érkezô hivatalos szervek képviselôin kívül csak az igazgató en- 8

gedélyével lehet belépni. Gyakorlati verseny és technikai berendezés igénybevételével készített írásbeli verseny esetében az elkülönített épületrészben amennyiben ez a verseny biztonságos lebonyolításának érdekében szükséges az igazgató engedélyével jelen lehet olyan személy, aki a technikai feltételek folyamatos biztosításáért felelôs. (15) A verseny kezdetekor az igazgató a felügyelô tanár jelenlétében mindegyik versenyteremben megállapítja a jelenlévôk személyazonosságát. Ezt követôen ismerteti az írásbeli verseny szabályait, az elkövetett szabálytalanság következményeit, majd kiosztja a feladatlapokat. (16) A versenyzôknek a feladat elkészítéséhez útbaigazítás, segítség nem adható. (17) A versenyteremben és a folyosón gondoskodni kell az állandó felügyeletrôl. A felügyelô tanárok az igazgató által elôre megállapított sorrendben, óránként váltják egymást. A felügyelô tanár feladata annak megakadályozása, hogy a versenyzô meg nem engedett segédeszközt használjon, társaitól vagy más személytôl segítséget vegyen igénybe. (18) Az írásbeli versenyen csak a központilag kiadott feladatlapon, valamint az elôdöntônek helyt adó intézmény bélyegzôjével ellátott lapokon lehet dolgozni. A rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színû tintával (golyóstollal) kell elkészíteni. A feladatlap elôírhatja a számítógép használatát. A ki nem osztott feladatlapokat az írásbeli verseny befejezéséig az igazgató az irodájában ôrzi. (19) Az íróeszközökrôl és a segédeszközökrôl a versenyzôk gondoskodnak. A segédeszközöket a versenyzôk egymás között nem cserélhetik. (20) A versenyzô az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése elôtt mindegyik átvett feladatlapon feltünteti a nevét és osztályát, a versenynap keltét. (21) Az írásbeli verseny alatt a helyiséget csak indokolt esetben lehet elhagyni, s lehetôleg egyidejûleg csak egy versenyzônek. A folyóson a felügyelô tanár gondoskodik arról, hogy a versenyzôk ne kerülhessenek kapcsolatba senkivel. (22) A helyiséget elhagyó versenyzô átadja versenydolgozatát a felügyelô tanárnak, aki a távozás és a visszaérkezés pontos idejét azon a helyen, ahol az írásbeli munka félbemaradt arra rávezeti. (23) Az írásbeli munka befejezése után a versenyzô a versenydolgozat üresen maradt részeit, valamint a piszkozatlapokat áthúzza. A megoldást tartalmazó versenydolgozatot az üres feladatlapokkal, a piszkozatot tartalmazó áthúzott lapokkal együtt belehelyezi a nevével ellátott borítékba, és nyitva átadja a felügyelô tanárnak. A felügyelô tanár a versenyzô jelenlétében ellenôrzi, hogy a versenydolgozat üresen maradt részeit és a piszkozatlapokat a versenyzô áthúzta-e. Ezt követôen a versenyzô jelenlétében leragasztja a borítékot. A felügyelô tanár a jegyzôkönyvben feljegyzi a befejezés idôpontját, és aláírja. A versenyzô a boríték lezárása után távozik a verseny részére elkülönített épületrészbôl. (24) A felügyelô tanárok az írásbeli versenyrôl jegyzôkönyvet vezetnek. Minden versenycsoportról külön jegyzôkönyvet kell készíteni. A jegyzôkönyvnek tartalmaznia kell az ülésrendet és a verseny menetével kapcsolatos eseményeket. A jegyzôkönyvet a felügyelô tanár az igazgató részére történô átadás elôtt aláírja. (25) Az igazgató az írásbeli verseny folyamán vezetett jegyzôkönyveket, valamint a versenydolgozatokat tartalmazó borítékokat, az üres feladatlapokkal együtt a kidolgozási idô lejártával átveszi a felügyelô tanároktól. A jegyzôkönyveket aláírásával lezárja, és a versenyiratokhoz mellékeli. Az igazgató a megoldásokat tartalmazó lezárt borítékokat megszámlálva elbírálásra átadja a szaktanárnak. (26) Ha a felügyelô tanár az írásbeli versenyen szabálytalanságot észlel, elveszi a versenyzô versenydolgozatát, ráírja, hogy milyen szabálytalanságot észlelt, továbbá az elvétel pontos idejét, aláírja és visszaadja a versenyzônek, aki folytathatja az írásbeli versenyt. A felügyelô tanár a folyóson lévô felügyelô tanár útján értesíti az igazgatót. 9

(27) Az igazgató az írásbeli verseny befejezését követôen haladéktalanul kivizsgálja a szabálytalanság elkövetésével kapcsolatos bejelentést. Megállapításait részletes jegyzôkönyvbe foglalja. A jegyzôkönyvnek tartalmaznia kell a versenyzô és a felügyelô tanár nyilatkozatát, továbbá minden olyan eseményt, amely lehetôvé teszi a szabálytalanság elkövetésének kivizsgálását. A jegyzôkönyvet a felügyelô tanár, az iskola igazgatója és a versenyzô írja alá. A versenyzô külön véleményét a jegyzôkönyvre rávezetheti. (28) A versenyzô kérésére a részteljesítést értékelni kell, ha a versenyzô az írásbeli versenyrôl fel nem róható okból elkésik, vagy a megkezdett versenyrôl engedéllyel távozik, mielôtt a válaszadást befejezné. (29) A (28) alkalmazásában a versenyzônek fel nem róható ok minden olyan, a versenyen való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethetô vissza a versenyzô szándékos vagy gondatlan magatartására. (30) Az írásbeli verseny versenydolgozatait a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket piros színû tintával megjelöli, és minden oldalt a kézjegyével lát el. (31) A versenykérdésekre kidolgozott megoldásokat az útmutató alapján kell javítani és értékelni. (32) Ha a szaktanár a versenydolgozatok javítása során arra a feltételezésre jut, hogy a versenyzô meg nem engedett segédeszközt használt, segítséget vett igénybe, megállapítását rávezeti a versenydolgozatra, és értesíti az igazgatót, aki a (27) pontban foglaltaknak megfelelôen jár el. (33) A kijavított dolgozatok megtekintésének lehetôségét az iskolák biztosítják a versenyzôk számára. Az esetleges versenyzôi észrevételt az igazgató és egy szaktanár elbírálja. A megtekintésrôl és az észrevételek elbírálásáról jegyzôkönyvet vesznek fel. A jegyzôkönyvet az iskola irattárában a tanév végéig ôrzik. (34) A szaktanár a megtekintés után a versenydolgozatban lévô táblázat kijelölt helyére piros színnel rávezeti az általa javasolt végleges pontszámot, a javítás idôpontját, majd aláírásával látja el, és az igazgató által meghatározott idôben a borítékokkal együtt átadja az igazgatónak. Egy versenyzô borítékjának tartalmaznia kell az adott versenyzô valamennyi, a versenyhez tartozó dokumentumát (feladatlapok, CD stb.). (35) Az igazgató az írásbeli verseny iratait versenycsoportok szerint szétválogatja. (36) Az igazgató a következô iratokat továbbítja a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Tanácsadási osztályának: a versenyzôk által elkészített, legalább az 50%-os teljesítményt elért versenydolgozatokat tartalmazó borítékokat, illetve egyes szakterületi versenyeknél a számítógépen elkészített feladatokat tömörített fájlként elektronikus formában is, a fel nem használt és a kitöltetlen feladatlapokat, az írásbeli verseny folyamán felvett jegyzôkönyveket, összesítô ívet a tartalomról, a szakterületi versenyszabályzatban elôírt egyéb iratokat. (37) A (36). pontban felsorolt iratokat versenycsoportonként borítékba kell elhelyezni és lezárni. A borítékra rá kell írni a verseny típusát (pl. SZKTV, OSZTV stb.), és a versenycsoport Felhívásban szereplô nevét. (38) A becsomagolt iratokat az intézmény megbízottja a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Tanácsadási osztályának adja át. Egy megbízott a szükséges felhatalmazások birtokában több intézmény iratait is átadhatja. Az átadás idôpontja: 2007. február 22. 8 00 16 00 óra között Helyszín: 1106 Budapest, Fehér út 1. 5. emelet (2. sz. metró Örs vezér téri megállója mellett). (39) A beérkezett iratokat a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Tanácsadási osztálya adja át az illetékes versenybizottságnak. 10

(40) A versenybizottság felbontja a borítékokat, majd jegyzékben, intézményenkénti bontásban rögzíti a beérkezett iratok számát. (41) A beérkezett versenydolgozatokat a versenybizottsági értékelôk kijavítják, a hibákat, tévedéseket zöld színû tintával megjelölik, majd a versenydolgozatban lévô táblázat kijelölt helyére rávezetik az általuk javasolt pontszámot, a javítás idôpontját és aláírásukkal látják el. (42) A versenyfelelôs kitölti a versenyre vonatkozó elôzetes összesítô táblázatot a versenyzôk pontszámaival, rögzíti a versenyzôk javasolt sorrendjét. (43) Az elôdöntôn elért elôzetes eredményeket tartalmazó táblázatok a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet honlapján 2007. március 13-ától tekinthetôk meg. (44) Ha egy versenycsoportban egy versenyzônek a honlapon közölt pontszáma és az iskolai pontszáma között eltérés van, akkor a versenyzô a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet honlapján közzétett helyszínen és idôpontban dolgozatát megtekintheti. A megtekintés során csak azokkal a feladatokkal kapcsolatban tehet észrevételt, amelyeknél az iskolai és a versenybizottsági javítás között eltérés van. (45) Az észrevételeket a versenybizottság bírálja el. (46) A megtekintésen tett észrevételt és a versenybizottság ezzel kapcsolatos döntését a versenyfelelôs jegyzôkönyvezi. (47) A versenyfelelôs kitölti a versenyre vonatkozó végleges összesítô táblázatot a versenyzôk pontszámaival és rögzíti a versenyzôk sorrendjét. (48) Az elôdöntôn elért végleges eredményeket tartalmazó táblázatok a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet honlapján 2007. március 19-étôl tekinthetôk meg. (49) A döntôbe behívható tanulók számát az elôdöntôk lezárását követôen az NSZFI honlapján tesszük közzé. 4.3. A döntô versenyek megrendezése és szervezése (1) A döntô megkezdése elôtt a versenyzôk az anonimitás biztosítása érdekében kódszámot húznak. A versenyszervezô által biztosított azonosítási jegyzéken a versenyzôk nevük és iskolájuk neve és címe mellett tüntetik fel a kódszámukat. A jegyzéket a kitöltést követôen egy borítékba kell helyezni, amelyet azonnal le kell zárni. (2) A döntô gyakorlati és szóbeli versenyrészbôl áll, kivéve, ha a versenycsoportonkénti versenyszabályzat másként nem rendelkezik. A szóbeli tételekre a versenybizottság, a gyakorlati feladatokra a döntôt rendezô iskola tesz javaslatot, melyeket a helyszínen a versenybizottság elnöke hagy jóvá. (3) A döntô gyakorlati része: olyan önállóan elkészíthetô munkadarab vagy munkafolyamat, amely alapján megállapítható, hogy a versenyzôk az adott szakma szakmai és vizsgakövetelményében elvárható gyakorlati tudással, készségekkel és képességekkel rendelkeznek, a versenyfeladatot önállóan el tudják készíteni. (4) A döntô szóbeli része: a versenybizottság a versenyzô szakelméleti tudásáról a gyakorlati versenyfeladat megoldásához közvetlenül kapcsolódó, illetve annak tudatos, logikai menetét alátámasztó, és a szakmai és vizsgakövetelmények szakelméleti területeit tartalmazó kérdésekre adott szóbeli felelet alapján gyôzôdik meg. A verseny szóbeli részére az adott gyakorlati versenynapon, a versenymunkák befejezését követôen kerül sor. A versenyzôket a gyakorlati munkájuk végzése közben sem kérdésekkel, sem más módon megzavarni nem szabad. (5) A versenybizottság tagjai a versenyzôk munkáját folyamatosan figyelemmel kísérik, ellenôrzik és értékelik a versenyzôk munkavégzését, figyelembe véve annak szakszerûségét, és az önállóan készített munkadarabokat, valamint az ahhoz kapcsolódó szóbeli válaszokat. 11

(6) A versenybizottság minden versenynap végén, a helyszínen, a megoldásban megadott pontok alapján értékeli külön a gyakorlati versenymunkákat, és külön a szóbeli feleleteket. A versenybizottság a versenymunkát folytatásra, javításra nem adhatja vissza a versenyzônek. A versenyzôk napi teljesítményét a pontozólapon a kódszámuknak megfelelôen kell rögzíteni. (7) A verseny befejezését követôen külön kell összesíteni a versenyzôk gyakorlati külön a szóbeli eredményét. Az így kialakult sorrendet követôen lehet felbontani a versenyzôk azonosítási jegyzékét tartalmazó borítékot. 4.4. A gyakorlati verseny elôkészítésével, szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok (1) A gyakorlati versenyeket a 26/2001. OM rendelet alapján kell lebonyolítani, különös figyelemmel az alábbiakra: A gyakorlati verseny helyét, a munkahelyet (tanmûhely, gépterem, laboratórium stb.) a döntôt rendezô intézmény igazgatója az NSZFI-vel kötött elôzetes megállapodás alapján jelöli ki. A gyakorlati versenyt csak olyan munkahelyen lehet megszervezni, amelyet a versenyt rendezô iskola munkavédelmi felelôse, és a megyei munkavédelmi felügyelet ellenôrzô bejárása alapján készített jegyzôkönyv munkavédelmi szempontból balesetmentesnek és biztonságosnak minôsített. A gyakorlati versenyt akkor lehet megkezdeni, ha a versenybizottság elnöke és tagjai is meggyôzôdtek a gyakorlati versenyfeladat elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi beleértve a munkavédelmi, tûzvédelmi, egészségvédelmi feltételek meglétérôl. A versenyt a versenybizottság elnöke indíthatja el a versenybizottság tagjai, a rendezô intézmény igazgatója vagy megbízottja, a gyakorlati oktatásért felelôs vezetôje vagy megbízottja, a munkavédelmi felelôs és a felügyelô tanárok (gyakorlati oktatók) jelenlétében. (2) A gyakorlati versenyt nem lehet megkezdeni, ha a versenyfeladat az ellenôrzést végzôk (versenybizottság, munkavédelmi felelôs stb.) megállapítása szerint csak baleseti kockázat árán lenne teljesíthetô. (3) Nem iskolai (pl. termelôüzemi) környezetben végrehajtott gyakorlati verseny esetén a területet felügyelô illetékes munkavédelmi elôadó (vagy az általa írásban megbízott személy) jelenléte is szükséges. (4) A gyakorlati versenyek megkezdése elôtt tájékoztatni kell a versenyzôket a gyakorlati verseny rendjérôl, a munkaterületre és munkavégzésre vonatkozó kötelezô munkabiztonsági, munkavédelmi, tûzvédelmi és egészségvédelmi elôírásokról. A tájékoztatásról jegyzôkönyvet kell felvenni, amelyet a versenyzôkkel is alá kell íratni, majd a verseny értékelô jegyzôkönyvéhez kell csatolni. (5) A tájékoztatásról és a jegyzôkönyv felvételérôl a gyakorlati munkahely vezetôjének kell gondoskodnia. (6) A gyakorlati verseny teljes ideje alatt el kell látni a versenyzôk felügyeletét. A felügyelet megszervezése és a folyamatos ellenôrzés a gyakorlati munkahely vezetôjének a feladata. (7) A számítógép-kezelést tartalmazó gyakorlati versenyek munka- és érintésvédelmi feladatai: A versenyt rendezô iskola hálózati rendszergazdája gondoskodik: a berendezések balesetmentes, a munkavédelmi elôírásoknak megfelelô mûködésérôl, a verseny alatt az esetleges meghibásodások javításáról (cseregép, idôbeszámítás stb.). (8) A versenyek elôkészítését, szervezését szakmacsoportonként versenyfelelôs végzi. Egy iskolában lebonyolított két vagy több döntô esetén a versenyt szakterületi összefogó versenyfelelôs koordinálja. A versenyfelelôsöket az NSZFI illetékes fôigazgató-helyettese bízza meg. 12

5. A VERSENYT RENDEZÔ ISKOLA (1) A verseny döntôjét az NSZFI elôzetes egyeztetése, majd a versenyrendezésre vonatkozó szándéknyilatkozat alapján az Oktatási Közlönyben megjelenô a Felhívásban közzétett intézmény rendezi meg. (2) A rendezô intézmény és az NSZFI megbízási szerzôdést köt a verseny megrendezésére. A megbízási szerzôdés melléklete a költségterv, amely a versenyek lebonyolítására biztosított központi költségkeret jóváhagyását követôen kerül egyeztetésre és elfogadásra a szerzôdô felek között. (3) A rendezô intézmény vezetôje: a versenyfelelôssel való egyeztetés alapján írásban bízza meg a versenyben közremûködôket az adott feladatra, elôkészítteti: a döntô verseny helyszínét és a versenyhez szükséges eszközöket, a nyitó- és záróünnepség helyét, biztosítja a verseny nyugodt, biztonságos körülményeit, a versenybizottság mûködésének zavartalan feltételeit, hitelesíti a verseny költségvetés tervezetét, gondoskodik arról, hogy az iskola által készített meghívókon értelemszerûen az alábbiak szerepeljenek: A 2006/2007. tanévi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt/Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet szervezésében, a....................... Szakközépiskola (neve, helység) rendezi, a....................... szakterületen/szakképesítésekben, a verseny támogatói lehetôség szerint. 6. A VERSENYBIZOTTSÁG (1) Versenybizottságot versenycsoportonként / szakképesítésenként kell létrehozni. A versenybizottság összetétele: elnök, két versenybizottsági tag. (2) A versenyeket a szakképzésrôl szóló, többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény, és a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjérôl szóló, többször módosított 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet elôírásaival összhangban kell lebonyolítani. A versenyen a szakmai ipartestület képviselôje meghívott megfigyelôként jelen lehet. (3) A versenybizottság munkáját értékelô bizottsági tagok segítik. (4) A versenybizottság elnökét a szakképesítésért felelôs miniszter bízza meg, személyére a szakmai szakértôi és vizsgaelnöki névjegyzék alapján az NSZFI fôigazgatója tesz javaslatot. (5) A versenybizottság kamarai képviselôjét a döntô helye szerint a szakképesítésért felelôs területi gazdasági kamara elnöke bízza meg az NSZFI fôigazgatójának felkérésére. (6) A versenybizottság tagjait az NSZFI fôigazgatója bízza meg, személyére a szakmai szakértôi és vizsgaelnöki névjegyzék alapján a versenyfelelôs tesz javaslatot. (7) A versenybizottság elnöke és tagjai akadályoztatásuk esetén írásban, a megbízólevelük visszaküldésével együtt legkésôbb a verseny idôpontja elôtt egy héttel értesítik az NSZFI fôigazgatóját, aki új személyt kér fel a feladat ellátására. (8) A szóbeli és a gyakorlati versenyrészt csak a teljes versenybizottság elôtt és az értékelô tanár jelenlétében szabad megkezdeni, illetve folytatni. 13

(9) Az elnök váratlan akadályoztatása esetén értesíteni kell az NSZFI Tanácsadási osztályát, a továbbiakban annak intézkedése szerint járnak el. (10) A versenybizottság elnöke felelôs a versenyek tisztaságáért, a versenybizottság munkájának megszervezéséért, az értékelés irányításáért. (11) Az elnök feladatai: irányítja a versenybizottság munkáját, a verseny megkezdése elôtt három héttel jóváhagyja az írásbeli és ha a Szakterületi versenyszabályzat másként nem rendelkezik a gyakorlati/szóbeli tételeket, a versenyek egyes részeinek megkezdése elôtt elôkészítô megbeszélést tart, ahol meghatározza a versenybizottság tagjainak feladatát, a versenyfelelôs beszámoltatásán keresztül ellenôrzi a verseny elôkészítését, a verseny megkezdése elôtt közvetlenül is ellenôrzi a szükséges szakmai feltételek, az egészség- és munkavédelmi szempontból biztonságos versenykörülmények meglétét, ellenôrzi a versenyzôk személyazonosságát, részvételük jogosságát, gondoskodik a titkosítást biztosító nevezési számok kihúzásáról, azok megfelelô elzárásáról, tájékoztatja a versenyzôket a verseny lebonyolításának módjáról, a versenyfeladatok megoldásával kapcsolatos formai tudnivalókról, az írásbeli feladatok értékelését felülvizsgálja, indokolt esetben javaslatot tesz a versenybizottságnak azok megváltoztatására, ügyel arra, hogy a gyakorlati verseny megkezdése elôtt a versenyzôk részesüljenek munkavédelmi oktatásban, és azt aláírásukkal igazolják, a szóbeli versenyrészen a versenybizottság tagjaival együtt értékeli a feleleteket, a verseny befejezésekor értékelô megbeszélést tart, ahol értékeli a verseny elôkészítésével, szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok végrehajtását, valamint a versenyzôk eredményeit és a verseny szakmai színvonalát (rövid idôre az általa kijelölt versenybizottsági tag helyettesítheti); közremûködik a versenyzôknek adandó jutalmak elosztásában, az okmányok elôkészítésében, a díjak kiosztásában, jóváhagyja, és aláírásával hitelesíti a verseny jegyzôkönyvét, a Felhívás értelmében a teljes, vagy részleges vizsgamentesülési javaslatok igazolásait aláírásával hitelesíti. (12) A versenybizottság tagjai az elnök által kijelölt részfeladatokat látnak el. (13) A versenybizottság tagjai és az értékelô bizottsági tagok az írásbeli, a gyakorlati, illetve a szóbeli feladatok értékelését végzik. A dolgozatokat (vagy részfeladatokat) a bizottsági értékelôk aláírásukkal látják el. Az értékelô bizottsági tagok számát a versenyen résztvevô tanulók létszámával arányosan kell meghatározni. 7. A VERSENYZÔK TELJESÍTMÉNYÉNEK ÉRTÉKELÉSE (1) Az értékelés módját a szakmai sajátosságoknak megfelelôen a Szakterületi versenyszabályzatok tartalmazzák. (2) A versenyzôk teljesítményének végsô értékelését az írásbeli elôdöntôn és a döntôn az elért eredménye alapján kell meghatározni az alábbiak szerint, ha a Szakterületi versenyszabályzat másként nem rendelkezik: A versenyzôk elméleti teljesítményét az elôdöntô és a döntô szóbeli részére adott pontszámok összevonásával kell meghatározni, kivéve, ha a szakmacsoportra vonatkozó versenyszabályzat másképp rendelkezik. Az összesített eredményt a versenyzôk elméleti és gyakorlati versenyrészeire adott pontszámok összevonásával kell meghatározni. 14

(3) A versenybizottság az elért eredmények (pontszámok) alapján állapítja meg a helyezések sorrendjét. A Versenybizottság az Igazolás kiállításával értesíti a versenyzô iskoláját a versenyzô által elért eredményrôl, a vizsgarész(ek) alóli mentesülésrôl. A szakképesítô bizonyítványt az Igazolás alapján a tanuló iskolája mellett mûködô szakmai vizsgabizottság adja ki. a) Az OSZTV és az SZKTV esetében azok a döntôbe jutott versenyzôk, akik az elôdöntôn elérték a 60 %-os teljesítményt, mentesülhetnek az írásbeli vizsga letétele alól (kivétel az ügyvitel), akik a szóbeli versenyrészen értek el 60 %-os teljesítményt, mentesülhetnek a szóbeli vizsga letétele alól, akik az elôdöntôn is és szóbeli versenyrészen is elérték a 60 % -os teljesítményt, mentesülhetnek a elméleti vizsga letétele alól, akik a gyakorlati versenyrészen értek el 60 %-os teljesítményt, mentesülhetnek a gyakorlati vizsga letétele alól, akik valamennyi versenyrészen elérték a 60 %-os teljesítményt, mentesülhetnek a teljes szakmai vizsga letétele alól. b) A tantárgyi versenyen résztvevôk esetében a versenybizottság a Felhívásnak megfelelôen jár el c) A versenybizottság dönt az egyéb jutalmak szétosztásáról (4) Azonos pontszám esetén az OSZTV-n a versenybizottság az elméleti versenyrészek eredményei alapján és az SZKTV-n a gyakorlati versenyrész eredménye alapján dönti el a helyezéseket. (5) A döntô versenyek eredményeinek kihirdetésére ünnepélyes keretek között kerül sor. (6) Valamennyi, a döntôn résztvevô tanuló Emléklap -ot kap. (7) A verseny I-II-III. helyezett tanulója az elismerô Oklevél mellett jutalomban is részesül. 8. A VERSENY JEGYZÔKÖNYVE A központi szervezésû elôdöntô és döntô versenyekrôl részletes jegyzôkönyvet kell készíteni. (1) A jegyzôkönyv tartalmazza: a verseny megnevezését a verseny helyét és idôpontját a versenybizottság tagjainak nevét a versenyen résztvevô tanulók számát, a versenyre behívott tanulók adatait (az esetleges távolmaradók nevének és iskolájának megnevezésével) az elnök (illetve a versenybizottsági tagok) értékelését a verseny feltételeirôl, az elôírások betartásáról a versenyzôk általános tudásszintjének, teljesítményének értékelését, tantárgyakra, illetve feladatokra lebontva; a pontozóívet a versenyzôk teljesítménye alapján a teljes, illetve a részleges vizsga alóli mentesülés jegyzékét az összes pontszám alapján számított: átlag teljesítés pontszámát és %-os arányát a maximális teljesítés pontszámát és %-os arányát a minimális teljesítés pontszámát és %-os arányát (2) A jegyzôkönyvhöz mellékelni kell a gyakorlati verseny megkezdése elôtti munka és tûzvédelmi tájékoztatásról készült, és a versenyzôkkel is aláíratott jegyzôkönyvet, 15

a megtekintést követôen a versenyzôk írásbeli versenydolgozatával kapcsolatos észrevételeit, és az arra hozott versenybizottsági döntést. 9. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK (1) A versenyfelelôs az elôdöntô és a döntô verseny befejezése után a verseny dokumentumait (feladatlapok, dolgozatok, értékelô lapok stb.), iratait leadja az NSZFI Tanácsadási osztályán, aki gondoskodik azok irattározásáról. (2) A verseny jegyzôkönyvét és a tanulóknak kiadott igazolások összesített listájának egy példányát az NSZFI irattárában kell elhelyezni. A verseny jegyzôkönyvét három évig a versennyel kapcsolatos többi anyagot, iratot egy évig meg kell ôrizni, utána selejtezhetôk. (3) Az okiratnak minôsített igazolások [a 7. (3) a) b) szerinti eredményekrôl] csak átvételi elismervény ellenében adhatók át a versenyzôknek. (4) Az írásbeli feladatokat a versenyek lezárását követôen az NSZFI a honlapján megjelenteti. (5) Az iskolák, illetve a nevezett versenyzôk tudomásul veszik, hogy a nevezéssel alávetik magukat a Felhívásnak, illetve a versenyszabályzatnak és ennek értelmében azok ellen kifogást nem emelhetnek. (6) Az NSZFI csak a jelen szabályzatában ismertetett módon megküldött nevezéseket fogadja el. (7) A központi elôdöntôre benevezett tanulók számának megfelelôen a versenyköltségek részbeni fedezésére, a küldô iskola nevezési díjat fizet. A nevezési díj összegét a verseny meghirdetése tartalmazza. A nevezési díj megfizetése nem hárítható át a benevezett tanulóra! (8) A nevezési díjat a döntô versenyeket rendezô iskolának kell számla ellenében átutalni. (9) A nevezési díjakat a tanulók ellátására, jutalmazására, kulturális programokra, illetve a versenyanyagok sokszorosítási költségeire lehet felhasználni! (10) A döntô versenyeken résztvevô tanulók szállás- és utazási költségei a küldô iskolát terhelik. (11) A versenyszabályzat(ok)ban nem szabályozott esetekben a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjérôl szóló, többször módosított 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet elôírásai elôírásai érvényesek. (12) A teljes, vagy részleges szakmai vizsga alóli mentesülést a versenybizottságok által kiadott IGAZOLÁS alapján a versenyzôk iskolájában kell érvényesíteni. (13) Az elôdöntô eredményét, amely tartalmazza a versenydolgozatokra adott pontértéket 2007. március 13-ig ki kell hirdetni, kivéve, ha a Szakterületi versenyszabályzat másként rendelkezik. (14) A versenyek megindításakor és a versenyek folyamán elôadódó rendkívüli helyzetben az NSZFI illetékes fôigazgató-helyettesének, akadályoztatása esetén a Tanácsadási Osztály vezetôjének van intézkedési joga, aki írásban (telefaxon) is megküldi intézkedését a versenyfelelôsnek. Ebben az esetben az intézkedéssel érintett verseny felelôse jegyzôkönyvet készít, amelyet a versenyt rendezô oktatási intézmény igazgatója hitelesít. 16

SZAKTERÜLETI VERSENYSZABÁLYZAT 17

1. AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATAI 1.1. Közlekedési szakmacsoport 1.1.1. Közlekedés-technikai szerelô verseny versenyszabályzata I. A versenyen résztvevô szakképesítések 52 5241 02 Autószerelô 52 5241 04 Repülôgép-szerelô 51 5241 06 Kötöttpályásmotor- és erôátviteli berendezés-szerelô II. A versenyek részei (1) Az elôdöntô A elôdöntôn komplex írásbeli feladatok megoldására kerül sor, amelyek a képzési idô teljes tananyagát tartalmazzák. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények, és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100%-ban beszámít. Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: 52 5241 02 Autószerelô Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mechanika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Gépészeti ismeretek 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Autószerkezettan 25 15 7. Autószerkezettan 35 20 8. Autóvillamosságtan 30 15 9. Autóvillamosságtan 35 20 10. Gépjármûvizsgálat és -javítás 35 20 Összesen: 240 150 52 5241 04 Repülôgép-szerelô Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mechanika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Gépészeti ismeretek 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 18

Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Légijármûvek szerkezete 25 15 7. Légijármûvek szerkezete 35 20 8. Légijármûvek hajtómûvei 30 15 9. Légijármûvek hajtómûvei 35 20 10. Általános repülési ismeretek 35 20 Összesen: 240 150 51 5241 06 Kötöttpályásmotor- és erôátviteli berendezés-szerelô Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mechanika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Gépészeti ismeretek 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Vasúti jármûvek szerkezete 25 15 7. Vasúti jármûvek szerkezete 35 20 8. Vasúti vontatás 30 15 9. Vezérlés és szabályozástechnika 35 20 10. Méréstechnika 35 20 Összesen: 240 150 Megjegyzés: A szakmai feladatoknál leíró, de többnyire számítási feladatok szerepelnek. A számítási feladatoknál a feladatok vagy feladatrészek csak akkor értékelhetôk, ha az összefüggésekbe a versenyzô számszerûen behelyettesít. Nem fogadható el az olyan feladat vagy feladatrész, ahol az összefüggés után csak a végeredményt tüntették fel. A feladatok összeállítása a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott elôírások alapján történik. (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati versenymunkák maximum 180 percben készülhetnek. A gyakorlati feladatokra 120 pont adható. A szóbeli feleletekre a gyakorlati versenynap végén kerül sor. Tartalmában az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A felkészülésre 20 percet, a válaszadásra 10 percet kapnak a versenyzôk. A szóbeli feleletekre 30 pont adható. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani: 19

A döntô részei, idôtartama, pontszámai: A döntô részei Idôtartama Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 150 GYAKORLAT 180 120 SZÓBELI 10 30 Összesen: 190 300 A döntô tartalma: 52 5241 02 Autószerelô a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Egy fôdarab részleges megbontásával, javításával és alkatrészcseréjével járó mûveletsor végzése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Egy belsôégésû motor szerkezetének állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. Egy jármû fôegység állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. 52 5241 04 Repülôgép-szerelô a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Egy fôdarab részleges megbontásával, javításával és alkatrészcseréjével járó mûveletsor végzése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Légijármûvek szerkezetének állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. Légijármûvek hajtómûveinek állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. 51 5241 06 Kötöttpályásmotor- és erôátviteli berendezés-szerelô a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Technológiai leírás alapján egy fôdarab részleges megbontásával, javításával és alkatrészcseréjével járó mûveletsor végzése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Különféle mérômûszerekkel mérések vizsgálata és dokumentálása. Diagnosztikai mérések alapján hibák, üzemzavarok behatárolása, meghatározása. Szerelések, mûködés beállítás és vizsgálata. A versenyzô önállóan készít olyan terméket a gyakorlati versenynapon, amely a szakmai és vizsgakövetelménynek megfelel, és a munkafolyamat logikus felépítése, a munkavégzés tudatossága, a tanult ismeretek alkalmazása jól mérhetô. A versenyfeladat a szakképesítés sajátosságainak megfelelôen az adott szakképesítés alap- és speciális mûveleteit, és a kapcsolódó technológiákat tartalmazza. A szóbeli verseny tartalma: A versenyzôk a szakmai és vizsgáztatási követelményekben feltüntetett témakörökbôl kapnak feladatokat. A versenybizottság a szóbeli versenyen a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. 20

A versenyek értékelése: A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlaton elért pontszámok alapján kell eldönteni a sorrendet. 1.1.2. Közlekedés-elektronikai verseny versenyszabályzata I. A versenyen résztvevô szakképesítések: 52 5241 01 Autóelektronikai mûszerész 53 5423 05 Közlekedésautomatikai technikus 52 5241 03 Repülôgép-mûszerész 51 5241 05 Kötöttpályásjármû-villamossági szerelô 51 5223 05 Közlekedésautomatikai mûszerész II. A versenyek részei: (1) Az elôdöntô A elôdöntôn komplex írásbeli feladatok megoldására kerül sor, amelyek a képzési idô teljes tananyagát tartalmazzák. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények, és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100%-ban beszámít. Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: 52 5241 01 Autóelektronikai mûszerész Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mûszaki fizika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Elektronika 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Gépjármû-szerkezettan 25 15 7. Gépjármû-szerkezettan 35 20 8. Gépjármû-villamosságtan 30 15 9. Autóelektronika 35 20 10. Gépjármûvizsgálat és -javítás 35 20 Összesen: 240 150 21

53 5423 05 Közlekedésautomatikai technikus Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mûszaki fizika, mechanika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Elektronika 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Közlekedési alapismeretek 25 15 7. Elméleti ismeretek 35 20 8. Biztosítóberendezések 30 15 9. Biztosítóberendezések 35 20 10. Energiaellátó rendszerek 35 20 Összesen: 240 150 52 5241 03 Repülôgép-mûszerész Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mûszaki fizika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Elektronika 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Aerodinamikai ismeretek 25 15 7. Légijármûvek szerkezete 35 20 8. Légijármûvek hajtómûvei 30 15 9. Légijármûvek villamos berendezései 35 20 10. Légijármûvek navigációs rendszerei 35 20 Összesen: 240 150 51 5241 05 Kötöttpályásjármû-villamossági szerelô Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mûszaki fizika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Elektronika 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 22

Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Jármûvillamosság 25 15 7. Jármûvillamosság 35 20 8. Egyenirányító kapcsolások 30 15 9. Vezérlés és szabályozástechnika 35 20 10. Méréstechnika 35 20 Összesen: 240 150 51 5223 05 Közlekedésautomatikai mûszerész Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mûszaki fizika, mechanika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Elektronika 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Közlekedési alapismeretek 25 15 7. Elméleti ismeretek 35 20 8. Biztosítóberendezések 30 15 9. Biztosítóberendezések 35 20 10. Energiaellátó rendszerek 35 20 Összesen: 240 150 MEGJEGYZÉS: A szakmai feladatoknál leíró, de többnyire számítási feladatok szerepelnek. A számítási feladatoknál a feladatok vagy feladatrészek csak akkor értékelhetôk, ha az összefüggésekbe a versenyzô számszerûen behelyettesít. Nem fogadható el az olyan feladat vagy feladatrész, ahol az összefüggés után csak a végeredményt tüntették fel. A feladatok összeállítása a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott elôírások alapján történik. (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati versenymunkák maximum 180 percben készülhetnek. A gyakorlati feladatokra 120 pont adható. A szóbeli feleletekre a gyakorlati versenynap végén kerül sor. Tartalmában az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A felkészülésre 20 percet, a válaszadásra 10 percet kapnak a versenyzôk. A szóbeli feleletekre 30 pont adható. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani. 23

A döntô részei, idôtartama, pontszámai: A döntô részei Idôtartama Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 150 GYAKORLAT 180 120 SZÓBELI 10 30 Összesen: 190 300 A döntô tartalma: 52 5241 01 Autóelektronikai mûszerész a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Egy villamos fôdarab részleges megbontásával, javításával és alkatrészcseréjével járó mûveletsor végzése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Egy belsôégésû motor szerkezetének állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. Egy jármû fôegység állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. Egy hibás mûködésû irányított rendszer üzemi jellemzôinek mérése, hibakeresése, alapbeállítása. 53 5423 05 Közlekedésautomatikai technikus a) Szakmai ismeretek: (120 perc) Részegységek szerelése Áramkörök beszabályozása Hibakeresés, hibajavítás Munkamûveletek alkalmazása b) Mûszerismeret és mérési ismeretek: (60 perc) Fény- és váltóáramkörök Áramkörök táplálása Töltôk Jelzésátvitel, jelfogók és méretezésük 52 5241 04 Repülôgép-mûszerész a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Légijármûvek elektromos, mûszer- és navigációs berendezéseinek szerelése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Légijármûvek hírközlési, rádió navigációs, lokátor rendszerei szerkezetének állapotvizsgálata, beállítása és ellenôrzése. 51 5241 05 Kötöttpályásjármû-villamossági szerelô a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Szerelvények táblára szerelése Vezetékezési terv készítése Vezetékezés Kötések kialakítása b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Szerelések mûködôképességének vizsgálata Hibák, üzemzavarok behatárolása, megszüntetése, elektromos, elektrohidraulikus, elektropneumatikus szerkezeti egységeken 24

51 5223 05 Közlekedésautomatikai mûszerész a) Szakmai ismeretek: (120 perc) Részegységek szerelése Áramkörök beszabályozása Hibakeresés, javítás b) Mûszerismeret és mérési ismeretek: (60 perc) Fényáramkörök Váltó áramkörök Áramkörök táplálása Töltôk Jelzésátvitel Jelfogó jellemzôk, jelfogó méretezése A versenyzô önállóan készít olyan terméket a gyakorlati versenynapon, amely a szakmai és vizsgakövetelménynek megfelel, és a munkafolyamat logikus felépítése, a munkavégzés tudatossága, a tanult ismeretek alkalmazása jól mérhetô. A versenyfeladat a szakképesítés sajátosságainak megfelelôen az adott szakképesítés alap- és speciális mûveleteit, és a kapcsolódó technológiákat tartalmazza. A szóbeli verseny tartalma: A versenyzôk a szakmai és vizsgáztatási követelményekben feltüntetett témakörökbôl kapnak feladatokat. A versenybizottság a szóbeli versenyen a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A versenyek értékelése: A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlaton elért pontszámok alapján kell eldönteni a sorrendet. 1.1.3. Közlekedés-technikai technikus verseny versenyszabályzata I. A versenyen résztvevô szakképesítések: 53 5441 05 Közlekedésgépészeti technikus, közútijármû-gépész 53 5441 06 Közlekedésgépészeti technikus, vasútgépész 54 5441 01 Hajózási technikus II. A versenyek részei: (1) Az elôdöntô Az elôdöntôn komplex írásbeli feladatok megoldására kerül sor, amelyek a képzési idô teljes tananyagát tartalmazzák. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények, és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100%-ban beszámít. 25

Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: 53 5441 05 Közlekedésgépészeti technikus, közútijármû-gépész Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Szakmai számítás 10 10 3. Szakmai számítás 10 10 4. Gazdasági alapismeretek 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Gépjármû-szerkezettan 25 15 7. Gépjármû-szerkezettan 35 20 8. Gépjármû-villamosságtan 30 15 9. Gépjármû-villamosságtan 35 20 10. Gépjármûvizsgálat és -javítás 35 20 Összesen: 240 150 53 5441 06 Közlekedésgépészeti technikus, vasútgépész Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Szakmai számítás 10 10 3. Szakmai számítás 10 10 4. Gazdasági alapismeretek 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Gépjármû-szerkezettan 25 15 7. Gépjármû-szerkezettan 35 20 8. Gépjármû-villamosságtan 30 15 9. Gépjármû-villamosságtan 35 20 10. Gépjármûvizsgálat és javítás 35 20 Összesen: 240 150 54 5441 01 Hajózási technikus Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Anyagismeret 10 10 2. Mechanika 10 10 3. Elektrotechnika 10 10 4. Gépészeti ismeretek 10 10 5. Mûszaki ábrázolás 40 20 26

Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Hajózástan 25 15 7. Hajózási szabályzat 35 20 8. Hajófelszereléstan 30 15 9. Hajógéptan 35 20 10. Rakodástechnika, kereskedelmi ismeret 35 20 Összesen: 240 150 MEGJEGYZÉS: A szakmai feladatoknál leíró, de többnyire számítási feladatok szerepelnek. A számítási feladatoknál a feladatok vagy feladatrészek csak akkor értékelhetôk, ha az összefüggésekbe a versenyzô számszerûen behelyettesít. Nem fogadható el az olyan feladat vagy feladatrész, ahol az összefüggés után csak a végeredményt tüntették fel. A feladatok összeállítása a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott elôírások alapján történik. (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati versenymunkák maximum 180 percben készülhetnek. A gyakorlati feladatokra 120 pont adható. A szóbeli feleletekre a gyakorlati versenynap végén kerül sor. Tartalmában az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A felkészülésre 20 percet, a válaszadásra 10 percet kapnak a versenyzôk. A szóbeli feleletekre 30 pont adható. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani. A döntô részei, idôtartama, pontszámai: A döntô részei Idôtartama Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 150 GYAKORLAT 180 120 SZÓBELI 10 30 Összesen: 190 300 A döntô tartalma: 53 5441 05 Közlekedésgépészeti technikus, közútijármû-gépész a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Egy fôdarab részleges megbontásával, javításával és alkatrészcseréjével járó mûveletsor végzése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Egy belsôégésû motor szerkezetének állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. Egy jármû fôegység állapotvizsgálata, beállítása-ellenôrzése, beszabályozása a helyes értékre. Egy hibás mûködésû irányított rendszer üzemi jellemzôinek mérése, hibakeresése, alapbeállítása. 27

53 5441 06 Közlekedésgépészeti technikus, vasútgépész a) Szerelési mûveletek: (120 perc) Egy fôdarab részleges megbontásával, javításával és alkatrészcseréjével járó mûveletsor végzése. Alkatrészeken, részegységeken mérési beállítási mûveletek végzése. b) Mérések vizsgálatok: (60 perc) Szerelések, mûködés beállítása és vizsgálata. Hibák és üzemzavarok behatárolása, meghatározása és megszüntetése mechanikus, elektromos, hidraulikus pneumatikus szerkezeti egységekben, szerelvényekben. 54 5441 01 Hajózási technikus a) Szakmai ismeretek: (180 perc) Különbözô kötélmunkák bemutatása (kötélfonás, kikötés). Fedélzeti gépek kezelése, javítása karbantartása. A motor üzemközben való ellenôrzése, hibaelhárítása, karbantartása. Hajózási Szabályzat, hajózási ismeretek, hajófelszerelések ismerete, alkalmazása. A versenyzô önállóan készít olyan terméket a gyakorlati versenynapon, amely a szakmai és vizsgakövetelménynek megfelel, és a munkafolyamat logikus felépítése, a munkavégzés tudatossága, a tanult ismeretek alkalmazása jól mérhetô. A versenyfeladat a szakképesítés sajátosságainak megfelelôen az adott szakképesítés alap- és speciális mûveleteit, és a kapcsolódó technológiákat tartalmazza. A szóbeli verseny tartalma: A versenyzôk a szakmai és vizsgáztatási követelményekben feltüntetett témakörökbôl kapnak feladatokat. A versenybizottság a szóbeli versenyen a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A versenyek értékelése: A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlaton elért pontszámok alapján kell eldönteni a sorrendet. 1.1.4. Gépjármûüzemi verseny versenyszabályzata I. A versenyen résztvevô szakképesítések: 52 7010 04 Közlekedésüzem-viteli, szállítmányozási technikus 52 3439 04 Szállítmányozási ügyintézô 52 7010 01 Közlekedésüzem-viteli, gépjármûüzemi technikus 52 7010 02 Közlekedésüzem-viteli, hajózási és kikötôi technikus II. A versenyek részei: (1) Az elôdöntô Az elôdöntôn komplex írásbeli feladatok megoldására kerül sor, amelyek a képzési idô teljes tananyagát tartalmazzák. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények, és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100%-ban beszámít. 28

Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: 52 7010 04 Közleked és üzem-viteli, szállítmányozási technikus Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Európai közutak 10 10 2. Magyarországi vasútvonalak 10 10 3. Magyarországi elsôrendû közutak és autópályák 10 10 4. Magyarországi másodrendû közutak 10 10 5. Közlekedési alapismeretek számítási feladatok 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Szállítmányozás ismeretek 25 15 7. Áruismeret, rakodásgépesítés számítási feladat 35 20 8. Külkereskedelmi- és vámismeretek 30 15 9. Közlekedés- gazdaságtan 35 20 10. Útvonaltervezés, díjszámítás 35 20 Összesen: 240 150 52 3439 04 Szállítmányozási ügyintézô Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Európai közutak 10 10 2. Magyarországi vasútvonalak 10 10 3. Magyarországi elsôrendû közutak és autópályák 10 10 4. Magyarországi másodrendû közutak 10 10 5. Közlekedési alapismeretek számítási feladatok 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Közlekedés-statisztika 25 15 7. Egy szállítási probléma megoldása 35 20 8. Szállítmányozási ismeretek 30 15 9. Külkereskedelmi- és vámismeretek 35 20 10. Külkereskedelmi- és vámismeretek 35 20 Összesen: 240 150 29

52 7010 01 Közlekedésüzem-viteli, gépjármûüzemi technikus Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Európai közutak 10 10 2. Magyarországi vasútvonalak 10 10 3. Magyarországi elsôrendû közutak és autópályák 10 10 4. Magyarországi másodrendû közutak 10 10 5. Közlekedési alapismeretek számítási feladatok 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Gépjármûvizsgálat, gépjármû-szerkezettan 25 15 7. Személyszállítási ismeretek 35 20 8. Közlekedés-gazdaságtan 30 15 9. Árutovábbítási ismeretek 35 20 10. Árutovábbítási ismeretek 35 20 Összesen: 240 150 52 7010 02 Közlekedésüzem-viteli, hajózási és kikötôi technikus Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Európai közutak 10 10 2. Magyarországi vasútvonalak 10 10 3. Magyarországi elsôrendû közutak és autópályák 10 10 4. Magyarországi másodrendû közutak 10 10 5. Közlekedési alapismeretek számítási feladatok 40 20 SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Szakmai alapfogalmak 25 15 7. Áruismeret 35 20 8. Raktározási ismeretek 30 15 9. Jogi alapismeretek 35 20 10. Kilát számítási feladat 35 20 Összesen: 240 150 Megjegyzés: A szakmai feladatoknál leíró, de többnyire számítási feladatok szerepelnek. A számítási feladatoknál a feladatok vagy feladatrészek csak akkor értékelhetôk, ha az összefüggésekbe a versenyzô számszerûen behelyettesít. Nem fogadható el az olyan feladat vagy feladatrész, ahol az összefüggés után csak a végeredményt tüntették fel. A feladatok összeállítása a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott elôírások alapján történik. (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati versenymunkák maximum 180 percben készülhetnek. A gyakorlati felada- 30

tokra 120 pont adható. A szóbeli feleletekre a gyakorlati versenynap végén kerül sor. Tartalmában az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A felkészülésre 20 percet, a válaszadásra 10 percet kapnak a versenyzôk. A szóbeli feleletekre 30 pont adható. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani. A döntô részei, idôtartama, pontszámai: A döntô részei Idôtartama Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 150 GYAKORLAT 180 120 SZÓBELI 10 30 Összesen: 190 300 A döntô tartalma: 52 7010 04 Közlekedés-üzemviteli, szállítmányozási technikus a) Közlekedési informatika: (120 perc) Táblázatban megadott statisztikai adatokkal számítás elvégzése Excel program használatával, majd a szállítmányozó cég tevékenységének bemutatása az adatok tükrében Word szövegszerkesztô alkalmazásával. b) Üzleti levél idegen nyelven: (60 perc) Külkereskedelmi ügyletek során használt szakkifejezése fordítása a tanult idegen nyelvre (angol és német) illetve a tanult idegen nyelvrôl (angol és német) magyarra. 52 3439 04 Szállítmányozási ügyintézô a) Közlekedési informatika: (120 perc) Táblázatban megadott statisztikai adatokkal számítás elvégzése Excel program használatával, majd a szállítmányozó cég tevékenységének bemutatása az adatok tükrében Word szövegszerkesztô alkalmazásával. b) Üzleti levél idegen nyelven: (60 perc) Külkereskedelmi ügyletek során használt szakkifejezése fordítása a tanult idegen nyelvre (angol és német) illetve a tanult idegen nyelvrôl (angol és német) magyarra. 52 7010 01 Közlekedésüzem-viteli, gépjármûüzemi technikus a) Számítástechnika: (120 perc) Táblázatban megadott statisztikai adatokkal számítás elvégzése Excel program használatával, majd egy közlekedési cég tevékenységének bemutatása az adatok tükrében Word szövegszerkesztô alkalmazásával. b) Írásbeli feladatok: (60 perc) Személyszállítási ismeretek Közlekedés-gazdaságtan Árutovábbítási ismeretek 52 7010 02 Közlekedésüzem-viteli, hajózási és kikötôi technikus a) Szakmai ismeretek: (180 perc) Fuvarozási szerzôdés készítése, fuvarokmányok kitöltése. Szállítási kapacitásigény meghatározása. 31

Rakodási terv készítése, rakodással kapcsolatos okmányok kiállítása. A hajók számára diszpozíció (rendelet) készítése, az út megtételéhez szükséges anyag-, energia és létszámigény meghatározása. Fuvardíjbevétel- és költségszámítás. A versenyzô önállóan készít olyan terméket a gyakorlati versenynapon, amely a szakmai és vizsgakövetelménynek megfelel, és a munkafolyamat logikus felépítése, a munkavégzés tudatossága, a tanult ismeretek alkalmazása jól mérhetô. A versenyfeladat a szakképesítés sajátosságainak megfelelôen az adott szakképesítés alap- és speciális mûveleteit, és a kapcsolódó technológiákat tartalmazza. A szóbeli verseny tartalma: A versenyzôk a szakmai és vizsgáztatási követelményekben feltüntetett témakörökbôl kapnak feladatokat. A versenybizottság a szóbeli versenyen a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A versenyek értékelése: A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlaton elért pontszámok alapján kell eldönteni a sorrendet. 1.1.5. Vasútüzemi verseny versenyszabályzata I. A versenyen résztvevô szakképesítések: 52 7001 01 Vasútüzemvitel-ellátó II. A versenyek részei: (1) Az elôdöntô Az elôdöntôn komplex írásbeli feladatok megoldására kerül sor, amelyek a képzési idô teljes tananyagát tartalmazzák. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények, és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100%-ban beszámít. Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: 52 7001 01 Vasútüzemvitel-ellátó Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám ÁLTALÁNOS ISMERETEK 80 60 1. Gazdasági alapismeret 10 10 2. Jogi és igazgatási ismeret 10 10 3. Közlekedési ismeret 10 10 4. Közlekedési ismeret 10 10 5. Közlekedési földrajz 40 20 32

Tantárgyak/témakörök Idôtartam Pontszám SZAKMAI ISMERETEK 160 90 6. Jelzési ismeretek 25 15 7. Forgalmi ismeretek 35 20 8. Kocsigazdálkodás 30 15 9. Személyszállítás 35 20 10. Árufuvarozás 35 20 Összesen: 240 150 Megjegyzés: A szakmai feladatoknál többnyire leíró, de részben számítási feladatok szerepelnek. A számítási feladatoknál a feladatok vagy feladatrészek csak akkor értékelhetôk, ha az összefüggésekbe a versenyzô számszerûen behelyettesít. Nem fogadható el az olyan feladat vagy feladatrész, ahol az összefüggés után csak a végeredményt tüntették fel. A feladatok összeállítása a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott elôírások alapján történik. (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati versenymunkák maximum 180 percben készülhetnek. A gyakorlati feladatokra 120 pont adható. A szóbeli feleletekre a gyakorlati versenynap végén kerül sor. Tartalmában az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A felkészülésre 20 percet, a válaszadásra 10 percet kapnak a versenyzôk. A szóbeli feleletekre 30 pont adható. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani. A döntô részei, idôtartama, pontszámai: A döntô részei Idôtartama Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 150 GYAKORLAT 180 120 SZÓBELI 10 30 Összesen: 190 300 A döntô tartalma: 52 7001 01 Vasútüzemvitel-ellátó a) Szakmai ismeretek: (90 perc) Vizsgálja egy, legalább három vágánnyal rendelkezô állomás és a két szomszédos állomásközt tartalmazó torzított helyszínrajz és legalább öt vasúti kocsi és továbbító mozdony adatait, valamint a szükséges nyomtatványok, a Szolgálati menetrendkönyv, Menetrendi segédkönyv, Mûszaki táblázatok, Közlekedési Határozmányok adatainak felhasználásával: váltók, védelmi berendezések, jelzôk számozását, illetve megjelölését, lezárási táblázat elkészítését, a vonat rendes és legnagyobb terhelésének megállapítását, 33

a vonatterhelési kimutatás kitöltését, a vonat megfékezettségének kiszámítását, írásbeli rendelkezés kiállítását, a menetigazolvány vezetését, a legkorábbi vagy legkésôbbi indítási idô meghatározását, a menetrend nélküli munkavonat közlekedtetését. b) Pénztárkezelési gyakorlat: (90 perc) elszámolási okmányok megrendelése, fuvarlevelek kitöltése, készletadatok rögzítése, személyfuvarozási minták, kárjegyzôkönyvek kitöltése, menetjegykiadó gép kezelése, üzembe helyezése, gépi menetjegykiadás, fuvardíjszámítás számítógépes programmal, utazási felvilágosítás adása. A versenyzô önállóan old meg olyan a gyakorlati versenyfeladatokat, amely a szakmai és vizsgakövetelménynek megfelel, és a munkafolyamat logikus felépítése, a munkavégzés tudatossága, a tanult ismeretek alkalmazása jól mérhetô. A versenyfeladat a szakképesítés sajátosságainak megfelelôen az adott szakképesítés alap- és speciális mûveleteit, és a kapcsolódó technológiákat tartalmazza. A szóbeli verseny tartalma: A versenyzôk a szakmai és vizsgáztatási követelményekben feltüntetett témakörökbôl kapnak feladatokat. A versenybizottság a szóbeli versenyen a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A versenyek értékelése: A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlaton elért pontszámok alapján kell eldönteni a sorrendet. 1.2. Informatikai számítástechnikai versenycsoport versenyszabályzata I. A verseny jellege, a versenyen résztvevô szakok, szakképesítések Az elôzetes meghirdetésnek megfelelôen a verseny szakcsoportjai: A csoport neve A csoporthoz tartozó OKJ szakképesítések a). Gazdasági informatikus I. 54 4641 01 (csak végzôsök nevezhetnek) Gazdasági informatikus I. b) Gazdasági informatikus II. 52 4641 02 (csak végzôsök nevezhetnek) Gazdasági informatikus II. c) Informatikus 54 4641 03 Informatikus (csak végzôsök nevezhetnek) (A. Térinformatikus, B. Mûszaki informatikus) d) Informatikus 54 4641 03 Informatikus (csak végzôsök nevezhetnek) (D./ Rendszerinformatikus) 34

A csoport neve A csoporthoz tartozó OKJ szakképesítések e) Programozó 54 4641 04 Számítástechnikai programozó (csak végzôsök nevezhetnek) 54 4641 05 Számítógéprendszer- programozó 54 4641 02 Információrendszer- szervezô f) Multimédia-fejlesztô 54 8409 01 Multimédia-fejlesztôbármely (csak végzôsök nevezhetnek) OKJ szakképesítés végzôs tanulója g) Szoftverüzemeltetô 52 4641 03 (csak végzôsök nevezhetnek) Számítástechnikai szoftverüzemeltetô h) Informatikai hálózattelepítô 52 4641 05 és üzemeltetô Informatikai hálózattelepítô és üzemeltetô (csak végzôsök nevezhetnek) II. A verseny lebonyolítása: A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100 %-ban beszámít. 1.2.1. Gazdasági informatikus I. Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámi és témái: Feladattípusok Idôtartama Pontszám Gazdasági ismeretek: rendszerfejlesztés, statisztika, beruházás értékelés, számvitel, pénzügy 120 50 Informatikai ismeretek: adatbázis tervezés, matematika, alap algoritmusok, szoftver üzemeltetôi ismeretek 120 50 Összesen: 240 100 Szakmai ismeretek: 1) Gazdasági ismeretek: Statisztika, számvitel, pénzügy 2) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 3) Lokális számítógép-hálózatok: Hálózatok fogalma, felépítése, csoportosítása, kialakítása. Közvetítô közegek. Kommunikáció az OSI modellen keresztül. Protokollok. Hálózati hardver szabványok. Egy elterjedten használt dedikált és nem dedikált hálózati operációs rendszer kezelésének és konfigurációjának ismerete. 35

4) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. 5) Adatbázis kezelés: Programozási és adatbázis-kezelési alapfogalmak. Relációs adatbázis-kezelôben adattábla létrehozása. Alapvetô karbantartási mûveletek. Rendezések, keresés. Több adattábla egyidejû használata. Kapcsolat az adatbázis-kezelô és más programok között. A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 100 1. Szakdolgozat védése 15 20 2. Gyakorlat: Komplex gazdasági jellegû feladat gyakorlati megoldása a tanult szoftverek felhasználásával. 180 60 3. Szóbeli feladat 10 20 Összesen: 205 200 1) Szakdolgozat védése: A döntôbe jutott versenyzôk a döntôre magukkal hozzák az elkészített és a konzulens által elbírált szakdolgozatukat. A szakdolgozatokat a versenybizottság elnökéhez a verseny kezdetéig kell eljuttatni. A szakdolgozatokat a versenybizottság a versenyzô szakdolgozat védésével együtt bírálja el. A védés során a versenyzônek be kell mutatnia a szakdolgozat témáját, és a témában való jártasságát. Az értékelés szempontjai: szakdolgozati téma nehézségi foka, a szakdolgozati témában való jártasság, a szakdolgozati téma feldolgozottsága, szakdolgozat külalakja. A szakdolgozat témaválasztása és felépítése feleljen meg a Szakmai és vizsgakövetelménynek. *Csak a Gazdasági informatikus I. 54 4641 01 OKJ szakon 2) Számítógépes gyakorlat: Komplex gazdasági jellegû feladat megoldása a versenyzô által megjelölt szoftverrel. 3) Szóbeli feladat: Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 36

1.2.2. Gazdasági informatikus II. Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai és témái: Feladattípusok Idôtartama Pontszám Gazdasági ismeretek: rendszerfejlesztés, statisztika, beruházás értékelés, számvitel, pénzügy 120 50 Informatikai ismeretek: adatbázis tervezés, matematika, alap algoritmusok, szoftver üzemeltetôi ismeretek 120 50 Összesen: 240 100 Szakmai ismeretek: 1) Gazdasági ismeretek: Statisztika, számvitel, pénzügy 2) Szakmai angol: Számítástechnikai szakkifejezések 3) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 4) Lokális számítógép-hálózatok: Hálózatok fogalma, felépítése, csoportosítása, kialakítása Közvetítô közegek Kommunikáció az OSI modellen keresztül Protokollok Hálózati hardver szabványok Egy elterjedten használt dedikált és nem dedikált hálózati operációs rendszer kezelésének és konfigurációjának ismerete. 5) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. 6) Adatbázis kezelés: Programozási és adatbázis-kezelési alapfogalmak. Relációs adatbázis-kezelôben adattábla létrehozása. Alapvetô karbantartási mûveletek. Rendezések, keresés. Több adattábla egyidejû használata. Kapcsolat az adatbáziskezelô és más programok között. 37

A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 100 1. Gyakorlat: Komplex gazdasági jellegû feladat gyakorlati megoldása a tanult szoftverek felhasználásával. 180 80 3. Szóbeli feladat 5 20 Összesen: 185 200 1) Számítógépes gyakorlat: Komplex gazdasági jellegû feladat megoldása a versenyzô által megjelölt szoftverrel 2) Szóbeli feladat: Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 1.2.3. Informatikus Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai és témái: Feladattípusok Idôtartama Pontszám I. Szoftverüzemeltetô ismeretek: számítástechnikai alapismeretek, hálózatok, általános célú alkalmazások 90 50 II. Adatkezelés, adatvédelem, operációs rendszerek, telekommunikációs alapismeretek. 90 50 Összesen: 180 100 Szakmai ismeretek: 1) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 2) Lokális számítógép-hálózatok: Hálózatok fogalma, felépítése, csoportosítása, kialakítása. Közvetítô közegek. Kommunikáció az OSI modellen keresztül. Protokollok. Hálózati hardver szabványok. Egy elterjedten használt dedikált és nem dedikált hálózati operációs rendszer kezelésének és konfigurációjának ismerete. 3) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. 38

Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. 4) Adatbázis kezelés: Programozási és adatbázis-kezelési alapfogalmak. Relációs adatbázis-kezelôben adattábla létrehozása. Alapvetô karbantartási mûveletek. Rendezések, keresés. Több adattábla egyidejû használata. Kapcsolat az adatbázis-kezelô és más programok között. Jogi és adatvédelmi ismeretek. A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 100 1. Szakdolgozat védése* 15 20 2. Számítógépes gyakorlat 180 60 3. Szóbeli feladat 5 20 Összesen: 200 200 1) Szakdolgozat védése: A döntôbe jutott versenyzôk a döntôre hozzák magukkal az elkészített és a konzulens által elbírált szakdolgozatukat. A szakdolgozatokat a versenybizottság elnökéhez a verseny kezdetéig kell eljuttatni. A szakdolgozatokat a versenybizottság a versenyzô szakdolgozat védésével együtt bírálja el. A védés során a versenyzônek be kell mutatnia a szakdolgozat témáját és a témában való jártasságát. Az értékelés szempontjai: szakdolgozati téma nehézségi foka, a szakdolgozati témában való jártasság, a szakdolgozati téma feldolgozottsága, szakdolgozat külalakja. A szakdolgozat témaválasztása és felépítése feleljen meg a Szakmai és vizsgakövetelménynek. 2) Számítógépes gyakorlat: Összefüggô, szövegszerkesztési és/vagy táblázatkezelési és/vagy prezentációs gyakorlati feladat megoldása a versenyzô által megjelölt szoftverrel. (MS Office 4.2, MS Office 97, Sun StarOffice stb.) A versenyzôknek adatbázis-kezelési feladatot kell számítógépen megoldaniuk. A döntôre behívott tanulóknak elôzetesen jelezniük kell a versenykiíró számára, milyen adatbázis-kezelôt (DBase III+, Clipper 5.2, Foxpro 2.5, Acces 7.0, Magic V5 stb.) kívánnak használni. A szoftverek mellett kérjük a verziószámot is feltüntetni! A gyakorlati feladat során bármely olyan programnyelvi lapozgató használható, amely nem tartalmaz példaprogramokat illetve programrészeket. 3) Szóbeli feladat: Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja.

1.2.4. Rendszerinformatikus Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai és témái: Feladattípusok Idôtartama Pontszám I. Szoftverüzemeltetô ismeretek: számítástechnikai alapismeretek, általános célú alkalmazások 90 50 II. Információs hálózatok, matematika, számítástechnikai alapismeretek, operációs rendszerek, rendszerközeli programok, programozás, a programozás módszertana és technológiája, adatbázis-kezelés, információs hálózatok. 90 50 Összesen: 180 100 *Felkészülés szerint választható: Microsoft cégképesítést adó feladatsor (Windows2003 Server vizsga) SUN cégképesítést adó feladatsor (Jáva) Szakmai ismeretek: 1) Alkalmazott matematika 2) Szakmai angol: Számítástechnikai szakkifejezések 3) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 4) Lokális számítógép-hálózatok: Hálózatok fogalma, felépítése, csoportosítása, kialakítása. Közvetítô közegek. Kommunikáció az OSI modellen keresztül. Protokollok Hálózati hardver szabványok. Egy elterjedten használt dedikált és nem dedikált hálózati operációs rendszer kezelésének és konfigurációjának ismerete. 5) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. 6) Algoritmizálási ismeretek: A feladatmegoldás lépései módszerei. A program elemei, felépítése. Programegységek, adattípusok, adatszerkezetek. Algoritmus-leíró eszközök. Programozási tételek. 40

7) Adatbázis kezelés: Programozási és adatbázis-kezelési alapfogalmak. Relációs adatbázis-kezelôben adattábla létrehozása. Alapvetô karbantartási mûveletek. Rendezések, keresés. Több adattábla egyidejû használata. Kapcsolat az adatbázis-kezelô és más programok között. Jogi és adatvédelmi ismeretek. A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 100 1. Számítógépes gyakorlat 240 90 2. Szóbeli feladat 5 10 Összesen: 245 200 1) Számítógépes gyakorlat témakörei: A gyakorlati versenyen a jelölt egy összetett feladatot old meg számítógép-hálózaton, a hálózat telepítés, illetve üzemeltetés témaköreiben, az általa megismert hálózati szoftverek felhasználásával. A versenyzô feladata egy kliensekbôl álló intranet hálózat szolgáltató szerverének telepítése, konfigurálása, mûködtetése: Háttértárolók elôkészítése (particionálás, formázás), hálózati operációsrendszer telepítése, konfigurálása (hálózat, eszközök, ). Segéd- valamint javítócsomagok telepítése, nyomtató telepítése. Felhasználók és csoportjaiknak létrehozása, mappa- és fájlmegosztás a kliensek felé, hálózaton elérhetô felhasználói könyvtárak létrehozása és ezek hozzáférésének szabályozása. Hálózati szolgáltatások telepítése, konfigurálása, mûködtetése: tûzfal, forgalomirányítás, DNS, DHCP, hálózati nyomtatás, FTP, WEB, MAIL, SQL. Összetett, a fenti szolgáltatásokon alapuló rendszeradminisztrátori problémák megoldása, melynek során a HTML és valamely (a versenyzô által választott) hálózati programozási nyelv elemi használata is szükséges lehet. A versenyzô által telepített intranet használatát megadó egyszerû, rövid felhasználói dokumentum elkészítése. A döntôbe jutott versenyzôk hozzák magukkal: az általuk használni kívánt operációs rendszer telepítôkészletét, hálózati szolgáltatások (MAIL, FTP, tûzfal ) telepítôkészleteit, drivereket és egyéb segédprogramokat, a versenyzô által választott hálózati programozási nyelv telepítô készletét. A hardverek pontos konfigurációjáról a döntôbe jutott versenyzôk, a verseny elôtt tájékoztatást kapnak A versenyzôk a nevezési lapon tüntessék fel az általuk használni kívánt hálózati és kliens operációs rendszer, valamint programozási környezet típusát és verziószámát. 2) Szóbeli feladat: Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 41

1.2.5. Programozó Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai és témái: Feladattípusok Idôtartama Pontszám 1-2. Matematika, számítástechnikai alapismeretek 30 20 3. *Felhasználói rendszerek: szövegszerkesztés, táblázatkezelés, grafika 60* 40 4-5. Algoritmus és adatbázis ismeretek 90 40 Összesen: 240 100 *Felkészülés szerint választható: MICROSOFT cégképesítést adó feladatsor választása esetén nemzetközi Windows 2003 Server képesítés adható. SUN MICROSYSTEM cégképesítést adó feladatsor választása és minimum 75%-s teljesítés esetén magyarnyelvû: Sun Java programozó oklevél adható, 90%-s teljesítmény esetén nemzetközi Sun Certified Java Programmer, minôsítés adható. Szakmai ismeretek: 1) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 2) Lokális számítógép-hálózatok: Hálózatok fogalma, felépítése, csoportosítása, kialakítása. Közvetítô közegek. Kommunikáció az OSI modellen keresztül. Protokollok. Hálózati hardver szabványok. Egy elterjedten használt dedikált és nem dedikált hálózati operációs rendszer kezelésének és konfigurációjának ismerete. 3) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. 4) Algoritmizálási ismeretek: A feladatmegoldás lépései módszerei. A program elemei, felépítése. Programegységek, adattípusok, adatszerkezetek. Algoritmus-leíró eszközök. Programozási tételek. 42

5) Adatbázis kezelés: Programozási és adatbázis-kezelési alapfogalmak. Relációs adatbázis-kezelôben adattábla létrehozása. Alapvetô karbantartási mûveletek. Rendezések, keresés. Több adattábla egyidejû használata. Kapcsolat az adatbázis-kezelô és más programok között. A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 100 1. Szakdolgozat védése 15 20 2. *Számítógépes gyakorlat 180 70 3. Szóbeli feladat 5 10 Összesen: 200 200 *Az elôdöntô szerinti választás szerint: MICROSOFT cégképesítést adó feladatsor választása esetén nemzetközi Windows 2003 Server képesítés adható. SUN MICROSYSTEM cégképesítést adó feladatsor választása és minimum 75%-s teljesítés esetén magyarnyelvû: Sun Java programozó oklevél adható, 90 %-s teljesítmény esetén nemzetközi Sun Certified Java Programmer, minôsítés adható. 1) Szakdolgozat védése: A döntôbe jutott versenyzôk a döntôre magukkal hozzák az elkészített és a konzulens által elbírált szakdolgozatukat. A szakdolgozatokat a versenybizottság elnökéhez a verseny kezdetéig kell eljuttatni. A szakdolgozatokat a versenybizottság a versenyzô szakdolgozat védésével együtt bírálja el. A védés során a versenyzônek be kell mutatnia a szakdolgozat témáját, és a témában való jártasságát. Az értékelés szempontjai: szakdolgozati téma nehézségi foka, a szakdolgozati témában való jártasság, a szakdolgozati téma feldolgozottsága, szakdolgozat külalakja. A szakdolgozat témaválasztása és felépítése feleljen meg a Szakmai vizsgakövetelménynek. 2) Számítógépes gyakorlat: A versenyzôknek programozási és adatbázis-kezelési feladatot kell számítógépen megoldaniuk. A versenyzôk a nevezési lapon tüntessék fel az általuk használni kívánt operációs rendszer, valamint programozási környezet típusát és verziószámát. A döntôbe jutott versenyzôk hozzák magukkal: az általuk használni kívánt operációs rendszer és programozási nyelv telepítô készletét. Az esetleges installációkat döntôbe jutott versenyzôk, a versenyt megelôzô nap végezhetik el. A gyakorlati feladat során bármely olyan programnyelvi lapozgató használható, amely nem tartalmaz példaprogramokat, illetve programrészeket. 3) Szóbeli feladat: Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 43

1.2.6. Multimédia-fejlesztô Kategóriák: 1. Multimédia-fejlesztô 54 8409 01 OKJ szakképesítés végzôs tanulói 2. Bármely OKJ szakképesítés végzôs tanulója Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai és témái: Feladattípusok Idôtartam Pontszám 1-2 kategória: Multimédiás pályamû készítése egyéni 120 A pályamû témája: bármely, az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakképesítés tananyagrészének multimédiás feldolgozása. Nevezési határidô a kiírás szerint. A pályamûvet 2007. március 1-ig kérjük beküldeni a következô címre: Dr. Murányi Pálné Nemzeti Szakképzési és Felnôttképzési Intézet Tanácsadási osztály 1087 Budapest, Berzsenyi u. 6. A pályamûveket zsûri értékeli és rangsorolja szakmai és felhasználói szempontok szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell a témaválasztás indoklását, az anyag forgatókönyvét, a projekt tervét és a bemutatandó, mûködôképes anyagot. A számítógépes program 10-15 perces legyen, és tartalmazzon alkalmazott animációt, hangot, beszédhangot, grafikát, szöveget és interaktív elemeket. A pályamûhöz csatolni kell a forrásnyelvi programot, illetve az alkalmazott szoftver használatának leírását. A legjobb pályamûveket készítô tanulók vesznek részt a verseny döntôjén. Az NSZFI leadott pályamûvek felhasználási jogát fenntartja. A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám Pályázat pontszáma 120 1. Számítástechnikai alapismeretek 120 10 2. Általános célú és egyedi alkalmazások. 10 3. Szöveg-, álló- és mozgókép-, beszédhang 10 4. A vizuális programozás. Alapvetô algoritmusok 10 5. Multimédia szoftver ismeretek 10 6. Multimédia hardver ismeretek 10 7. Szöveg-, álló- és mozgókép-, hangszerkesztés 10 Szóbeli 10 10 1. kategória Írásbeli feladat Írásbeli feladat: csak az 1. kategória versenyzôinek 1) Szakmai ismeretek: Számítástechnikai alapismeretek. Alapfogalmak: Információ a számítógépben, kódrendszerek. Aritmetikai, logikai mûveletek, relációk. Adattípusok, egyszerû adatszerkezetek (tömbök, rekordok, állományok). A hardver: A számítógépek felépítése, funkcionális egységei, a funkcionális egységek fôbb jellemzôi. Perifériák típusai, fôbb jellemzôi. Korszerû számítógépes konfigurációk, modularitás. A számítógép üzembe helyezése. 44

A szoftver: Szoftverek csoportosítása. Operációs rendszerek, rendszerközeli szoftverek, hálózati szoftverek. Fejlesztô környezetek. Általános célú és egyedi alkalmazások. Operációs rendszerek. Hálózatok. Programozás: Egy programnyelv utasításkészlete. Adattípusok. Programszerkezetek. Az objektumorientált programozás. Az eseményorientált programozás. A vizuális programozás. Alapvetô algoritmusok és megvalósításuk a fenti programnyelven. Video, audio, állókép és szöveges állományok kezelésének programozástechnikája. 2) Szöveg-, álló- és mozgókép-, beszédhang: Szövegbevitel, javítás (kijelölés, másolás, mozgatás, keresés, csere, rövidítésszótár stb.). Szövegek tárolása, visszatöltése, nyomtatása. A szöveg formázása, lapszámozás. Lábléc, fejléc, lábjegyzet, tartalomjegyzék. Helyesírás-ellenôrzés, szinonimaszótár. Táblázatok, grafikus objektumok beillesztése a szövegbe. Állóképek bevitele, retusálása, szerkesztése egy célszoftverrel (pl. Adobe Photoshop). Video- és hangfelvétel digitalizálása és szerkesztése célszoftverrel (pl. Adobe Premiere stb.). Animáció készítésének elvei. 3) Multimédia hardver ismeretek: A digitális hang, kép és mozgókép ábrázolás elvei a számítógépen. Digitalizáló eljárások, szabványok. MIDI. A hang- és képdigitalizálás eszközei. A digitalizált állományok szerkezete. Az eszközök kompatibilitása. Tömörítési eljárások. Állókép és mozgókép formátumok A számítógép speciális multimédia hardver bôvítései. A CD-ROM lejátszó mûködése. Egy multimédia számítógép szabványos felépítése. Számítógéppel vezérelt analóg lejátszó eszközök. Kivetítô eszközök használata. CD-I használat. Multimédia szabványok. 4) Multimédia szoftver ismeretek: Egy szekvenciális multimédia bemutatóanyag készítésére alkalmas szoftver felhasználói ismerete. Egy integrált szerzôi rendszer ismerete, amely tartalmaz prezentációs képernyô tervezô módszert, amely lehetôvé teszi a szokásos multimédia elemek, mint felirat, szöveg, grafikus, audio és video ablakok, animációs szekvenciák és interakciós eszközök push botton-ok elhelyezését és formázását, amely tartalmaz olyan eszközöket, amelyek képesek a multimédiában használatos adattípusokat betölteni és lejátszani. Ez jelenti az adatállományok importjához szükséges filtereket és külsô eszközök, mint CD-ROM, mágneslemez, videolemez, audio és MIDI stb. csatolóit. A rendszer tartalmaz olyan szinkronizációs eszközöket, amelyekkel a fejlesztô különbözô adattípusokat (szöveg, kép, hang, video stb.) kombinálhat és egyszerre játszhat vissza; ezenkívül tartalmaz felhasználói interakciós eszközöket, ami lehet egyszerû start/stop/pause interakció, vagy akár touch-screen interfész, amely ciklusokat vagy feltételes eljárásokat tesz lehetôvé. Egy hálózati multimédia szoftver ismerete (ajánlott a világon mindenütt elterjedt Microsoft és Netscape szoftverek, mint a World Wide Web szoftver eszközei) olyan szinten, hogy a hallgató képes egy multimédia anyag összeállítására. Szóbeli feladat: 1-2. kategória Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. Pályázati munka védése. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 45

Az 1. kategória versenyzôi, akik az írásbeli, gyakorlati illetve szóbeli versenyrészen elérik a versenyrészen megszerezhetô pontok 60%-át, az adott versenyrésznek megfelelô vizsgarész letétele alól mentesülnek a 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 7. (6) bekezdése alapján. A 2. kategória versenyzôi szakmai vizsga alóli felmentést nem kaphatnak. 1.2.7. Számítástechnikai szoftverüzemeltetô Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámi és témái: Feladattípusok Idôtartam Pontszám 1-2. Hardver és hálózati ismeretek 50 40 3. Szoftver ismeretek 50 40 4-5. Adatbázis ismeretek 20 20 Összesen: 120 100 Szakmai ismeretek 1) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 2) Lokális számítógép-hálózatok: Hálózatok fogalma, felépítése, csoportosítása, kialakítása. Közvetítô közegek. Kommunikáció az OSI modellen keresztül. Protokollok. Hálózati hardver szabványok. Egy elterjedten használt dedikált és nem dedikált hálózati operációs rendszer kezelésének és konfigurációjának ismerete. 3) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. 4) Adatbázis kezelés: Programozási és adatbázis-kezelési alapfogalmak. Relációs adatbázis-kezelôben adattábla létrehozása. Alapvetô karbantartási mûveletek. Rendezések, keresés. Több adattábla egyidejû használata. Kapcsolat az adatbázis-kezelô és más programok között. 46

A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT 100 1. Számítógépes gyakorlat 180 90 2. Szóbeli feladat 5 10 Összesen: 185 200 (1) Számítógépes gyakorlat: Összefüggô, szövegszerkesztési és/vagy táblázatkezelési és/vagy prezentációs gyakorlati feladat megoldása a versenyzô által megjelölt szoftverrel. (MS Office 4.2, MS Office 97, Sun StarOffice stb.) A versenyzôknek adatbázis-kezelési feladatot kell számítógépen megoldaniuk. A döntôre behívott tanulóknak elôzetesen jelezniük kell a versenykiíró számára, milyen adatbázis-kezelôt (DBase III+, Clipper 5.2, Foxpro 2.5, Access 7.0, Magic V5 stb.) kívánnak használni. A szoftverek mellett kérjük a verziószámot is feltüntetni! A gyakorlati feladat során bármely olyan programnyelvi lapozgató használható, amely nem tartalmaz példaprogramokat, illetve programrészeket. (2) Szóbeli feladat: Az elméleti ismeretekre épülô, a versenyzônek a megadott témában való jártasságának bemutatása. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 1.2.8. Informatikai hálózattelepítô és üzemeltetô Az elôdöntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai és témái Feladattípusok Idôtartam Pontszám Általános kérdések 10 10 Szakmai kérdések 1. IHRT szakmai ismeretek (LAN-WAN) 20 55 2. Szakmai angol 10 5 3-4. Hardver ismeretek 10 15 5. Szoftver ismeretek 10 15 Összesen: 60 100 Szakmai ismeretek: 1) IHRT szakmai ismeretek (LAN-WAN): A számítógép-hálózatokkal kapcsolatos alapfogalmak, alapelvek, alapvetô szabványok, módszerek, eszközök és hálózattípusok. Az útvonalválasztás alapfogalmai, alapelvei, protokolljai és eszközei, útvonalválasztók installálása és alapfunkcióik konfigurálása. Útvonalválasztók összetett funkciói és azok konfigurálása, hidak és kapcsolók funkciói és alkalmazása, LAN hálózatok tervezési módszerei. A nagytávolságú hálózatokban használható kommunikációs technológiák, protokollok és szolgáltatások, WAN hálózatok tervezési módszerei. 47

2) Szakmai angol: Számítástechnikai szakkifejezések 3) Hardver ismeretek: Személyi számítógépek felépítése. A hardver legfontosabb rendszertechnikai elemei, feladatuk. Személyi számítógépek perifériái és mûködésük. Tipikus személyi számítógép konfiguráció összeállításának szempontjai. Hardver üzemeltetôi feladatok. Hibakeresés, hibajavítás alapelvei. 4) Szoftver ismeretek: A program fogalma. Szoftverek csoportosítása. Adatábrázolás és karakterábrázolás számítógépen. Az operációs rendszer definíciója, szükségessége, feladatai, mûködése. Kommunikáció az operációs rendszerrel. Konfiguráció és rendszerkonfigurálás fogalma, felépítése. Biztonságos szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, adatvédelem biztosítása, szervezése. Információ kódolása, tömörítés. A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartamuk, pontszámaik és témáik: Feladattípusok Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT max. 100 1. LAN-WAN terv védése* 10 20 2. Számítógépes gyakorlat 290 80 Összesen: 300 200 1) LAN-WAN terv védése: A döntôbe jutott versenyzôk a döntôre magukkal hozzák az elkészített LAN-WAN hálózattervüket. A terveket a versenybizottság elnökéhez a verseny kezdetéig kell eljuttatni. A terveket a versenybizottság a versenyzô védésével együtt bírálja el. A védés során a versenyzônek be kell mutatnia a tervet és a témában való jártasságát. Az értékelés szempontjai: a LAN-WAN hálózattervezés témában való jártasság, a téma feldolgozottsága, terv külalakja. A terv témaválasztása és felépítése feleljen meg a Szakmai és vizsgakövetelménynek. A versenybizottság a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását és problémamegoldó képességét vizsgálja. 2) Számítógépes gyakorlat: A gyakorlat egy összetett informatikai hálózati feladat végrehajtása: Hálózati infrastruktúra installálása és vizsgálata. Útvonalválasztók installálása, konfigurálása és vizsgálata. Kapcsolók és összetett útvonalválasztó funkciók alkalmazása, kapcsolók konfigurálása, VLAN-ok installálása és konfigurálása. WAN technológiák és szolgáltatások, hálózattervezés. Eszközfeltételek (a versenyzô intézménynek az alábbi technikai felszereltséggel kell rendelkeznie): A felkészülésre és vizsgázásra szolgáló tanteremmel, amelyben minimálisan 12 helyi hálózatba kapcsolt, Internet elérést is biztosító PC-s munkahelyet kell kialakítani. 48

A hálózati eszközökkel, és az ezekbôl kialakított hálózatokkal végzett gyakorlati munkához és a gyakorlati vizsgához szükséges laboratóriummal, amelyben a gyakorlatokon használt hálózati eszközöket (minimálisan 5 útvonalválasztót és 2 kapcsolót) és az ezekhez kábelezéssel konzolként, illetve munkaállomásként kapcsolódó minimálisan 5 db PC-s munkaállomást kell elhelyezni. 1.3. Hírközlés szakterületi versenyszabályzata I. A verseny jellege, a versenyen résztvevô szakok, szakképesítések Az elôzetes meghirdetésnek megfelelôen verseny a hírközlési szakterületen az alábbi versenycsoportban lesz: 52 7026 02 Postai üzleti asszisztens, II. A versenyek lebonyolítása (1) Az elôdöntô A verseny írásbeli részén (elôdöntôn) az iskolák által benevezett valamennyi tanuló részt vesz (külön értesítés nélkül, az Oktatási Közlönyben megjelenô meghirdetés szerint). A feladatok kidolgozásához szükséges író- és rajzeszközöket a tanulók hozzák magukkal. A versenyzôk az elôdöntôben az elsô félév végéig feldolgozott tananyagból komplex, központi írásbeli feladatot oldanak meg. Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: Témacsoport Idôtartam Pontszám SZAKMAI FELADATOK 1. Általános postai ismeretek 50 50 2. Postaforgalmi ismeretek 110 190 3. Pénzforgalmi ismeretek 80 Összesen: 240 240 Témák: Általános postai ismeretek: a szakmai vizsgakövetelményekben a Postai ismeretek alkalmazása témakörben megfogalmazott általános postai ismeretanyagból. Postaforgalmi ismeretek: az egyetemes postai szolgáltatások körébe tartozó küldemények kezelése. Különszolgáltatások, különleges szolgáltatások, idôgarantált szolgáltatások, egyéb szolgáltatások. Pénzforgalmi ismeretek: postai pénzforgalmi közvetítô tevékenység körébe tartozó szolgáltatások, postai készpénzátutalás, postautalvány szolgáltatás. A szakmai feladatoknál a sajátosságok figyelembevételével az összefüggések ismeretét, a kreativitást, a szakmai gondolkodást kell vizsgálni. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények és a benevezett létszám figyelembevételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakmai eredményébe 100%-ban beszámít. 49

(2) A döntô A döntô részei, idôtartama, pontszámai: Témacsoport Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 240 SZAKMAI GYAKORLAT (tanulónként 20 perc) 20 150 SZÓBELI 10 60 Összesen: 30 450 Megjegyzések: A verseny szakmai tantárgyai megegyeznek a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott tantárgyakkal. A bizottság a szóbeli versenyen a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A gyakorlati verseny megegyezik a szakmai és vizsgáztatási követelményekben meghatározott gyakorlati vizsga tartalmával. A postai üzleti asszisztens versenyzôk részére a döntôn a szakmai segédanyagot a gyakorlati versenyt rendezô iskola biztosítja. A tanulók a személyi igazolványukat hozzák magukkal! A versenyen programozható számológép nem használható. 50

2. A SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2.1. Közlekedési szakképesítések versenyszabályzata I. A verseny jellege, a versenyen résztvevô szakképesítések Az elôzetes meghirdetésnek megfelelôen verseny a közlekedési területen az alábbi szakképesítésekben lesz: 33 5241 02 Karosszérialakatos 33 5233 01 Fényezô-mázoló II. A versenyek lebonyolítása (1) Az elôdöntô Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: Tantárgyak/témakörök Idôtartama Pontszám Komplex írásbeli feladat* 240 200 Összesen: 240 200 Megjegyzés: *A képzési idô alatt elsajátított szakmai számítások, szerszámok, gépek, berendezések mûködési elve, gyártási technológiák alkalmazása, mûveletterv készítése, anyagok felhasználhatósága, szakrajzi feladatok. A számítást igénylô feladatoknál minden esetben elôször gyûjtse ki a rendelkezésre álló adatokat, váltsa át a megfelelô mértékegységre, majd írja fel a megfelelô összefüggést (képletet), és helyettesítse be a számértékeket, végezze el a szükséges számítási mûveleteket! A számításokat a mértékegységnek megfelelôen pontossággal kell elvégeznie! A végeredménynél a mérôszám mellett tüntesse fel a mértékegységet is! Nem fogadható el az olyan feladat vagy feladatrész, ahol az összefüggés után csak a végeredményt tüntették. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100 %-ban beszámít. (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati verseny két napos, a versenymunkák naponként 300-300 percben készülhetnek. A gyakorlati feladatokra 400 pont adható. A szóbeli feleletekre mindkét gyakorlati versenynap végén kerül sor, tartalmában a versenyzôk gyakorlati feladatához közvetlenül kapcsolódó, de az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A válaszadásra felkészülési idôt nem kapnak a versenyzôk, a spontán válaszadásra tanulónként 10-10 percet kell biztosítani. A szóbeli feleletekre 50 pont adható. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani. 51

A döntô verseny feladatainak szerkezete, idôtartama, pontszámai: Témacsoport Idôtartam Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 200 GYAKORLATI 600 400 SZÓBELI 20 50 Összesen: 620 650 A gyakorlati verseny A szakképesítések sajátosságainak megfelelôen tartalmazza a szakképesítések alap- és speciális mûveleteit és a kapcsolódó feladatokat. A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlati versenyen több pontot elért versenyzô helyezése a kedvezôbb. A szóbeli verseny tartalma A versenyzônek gyakorlati munkadarab kivitelezéséhez kapcsolódó, és a szakképesítés szóbeli vizsgakövetelményeit magába foglaló kérdésekre kell válaszolnia: a választott technológia indoklása, az alapanyag jellemzôi, kezelési sajátosságai, az alkalmazott gépek indoklása, munkavédelmi elôírásai, vállalkozással, illetve munkajoggal kapcsolatos ismeretek. A szóbeli versenyen a versenybizottság a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A gyakorlati verseny A szakképesítések sajátosságainak megfelelôen tartalmazza a szakképesítések alap- és speciális mûveleteit és a kapcsolódó feladatokat. A versenyzôk helyezését a versenybizottság az írásbeli, a gyakorlati és a szóbeli versenyrészek pontszámainak összesítésével állapítja meg. Pontegyenlôség esetén a gyakorlati versenyen több pontot elért versenyzô helyezése a kedvezôbb. 2.2. PLC programozó versenycsoport versenyszabályzata I. A versenyen résztvevô szakképesítés: 34 4641 01 PLC-programozó II. A versenyek részei (1) Az elôdöntô A elôdöntôn komplex írásbeli feladatok megoldására kerül sor, amelyek a képzési idô teljes tananyagát tartalmazzák. A döntôbe behívott tanulók létszámát az elért eredmények és a benevezett létszám figyelembe vételével az értékelô bizottság határozza meg. 52

A versenyzôk elôdöntôn elért eredménye (pontszáma) a döntô szakelméleti eredményébe 100%-ban beszámít. Az elôdöntô komplex feladatok tantárgyai/témakörei, idôtartama, pontszámai: 34 4641 01 PLC-programozó Tantárgyak/témakörök Idôtartama Pontszám 1. SZAKMAI FELADATOK 140 100 2. PLC TECHNIKA. 120 100 Összesen: 260 200 Megjegyzés: A feladatok összeállítása a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott elôírások alapján történik. SZAKMAI FELADATOK: Munkavédelmi, biztonságtechnikai elôírások Mûszaki dokumentációk olvasása és összeállítása, (pl. mûszaki rajz, pneumatikus-, hidraulikus-, villamos kapcsolási rajz stb.) Ügyviteli ismeretek Informatikai ismeretek Munkafolyamatok tervezése és elôkészítése Általános szakmai ismeretek Automatizálás alapjai Irányítástechnika alapjai PLC TECHNIKA: PLC alapismeretek PLC kiválasztása, illesztése vezérlési feladatokhoz PLC program írás és dokumentálása (2) A döntô A döntô versenyek gyakorlati feladatok teljesítésébôl és szóbeli feleletbôl állnak. A gyakorlati versenymunkák maximum 300 percben készülhetnek. A gyakorlati feladatokra 150 pont adható. A szóbeli feleletekre a gyakorlati versenynap végén kerül sor, tartalmában az adott szakmai és vizsgakövetelményt magába foglaló kérdésekre adnak választ. A felkészülésre 20 percet, a válaszadásra 10 percet kapnak a versenyzôk. A szóbeli feleletekre 50 pont adható. A döntôbe jutott versenyzôk az iskolájuk által (elôzetes lista alapján) biztosított eszközökkel vehetnek részt a versenyen, ellenkezô esetben a versenyzô kizárható. A versenyzôknek (iskoláknak) kell a szükséges hardver és szoftver eszközöket magukkal hozni, melyek a következôk: számítógép, PLC (20 /10), tápegység, tesztkapcsolók, kommunikációs kábel. 53

A hardver eszközök összeállítását és tesztelését a verseny elôtt kell elvégezni. Az elôdöntô versenyek írásbeli eredményeit a döntôbe jutott versenyzôk magukkal viszik, így a versenyzôk összesített eredményét az alábbi pontrendszer szerint kell kialakítani A döntô részei, idôtartama, pontszámai: A döntô részei Idôtartama Pontszám HOZOTT PONT (elôdöntô) 200 GYAKORLAT 220 150 SZÓBELI 10 50 Összesen: 230 400 A döntô tartalma: A gyakorlat a Szakmai Vizsgakövetelményekben meghatározott témakörökbôl áll pl.: PLC program írás (OMRON, SIEMENS, AEG, TELEMECANIQUE valamint egy tetszôleges típusú PLC), program tesztelés tesztkapcsoló segítségével, program tesztelés a berendezésen (rendelkezésre álló idô 10 perc amit több részletben is felhasználható). A szóbeli verseny tartalma: A szóbeli verseny során a gyakorlati versenyfeladathoz szorosan kapcsolódó kérdések megválaszolására kerül sor. Témakörei a szakmai és vizsgakövetelménynek megfelelnek: Az elkészített gyakorlati feladat bemutatása elméletben. Az elkészített gyakorlati feladat bemutatása gyakorlatban. A versenybizottság a szóbeli versenyen a szakmai tartalom mellett a versenyzôk elôadásmódját, szakmai gondolkodását, elemzô képességét is vizsgálja. A verseny fô támogatói: OMRON Electronics Kft. Huntechno Kft. FESTO Kft. 54

Nyomdai elôkészítés: 1101 Budapest, Monori u. 1 3. Telefon: 431-8368, 431-8381 Készült a Grafika Press Nyomdában 1101 Budapest, Monori u. 1 3. Telefon: 261-5680, 261-3633, 262-5747 Felelôs vezetô Farkas Tamás vezérigazgató Partnereink teljes körû kiszolgálását, tájékoztatását, megrendeléseik pontos teljesítését az ISO 9002:2001 minôségirányítási, környezettudatos szemléletünket pedig az ISO 14001:1997 környezetirányítási tanúsításunk igazolja. A siker partnereinké, mi csak jól nyomtatunk!