2018. novemberi közgyűlés Debrecen közgyűlése 2018. november 15-én tartotta soron következő rendes ülését, melynek keretében a képviselők többek közt döntöttek gyermekétkeztetési térítési díjakról, új infrastruktúrafejlesztő cég alapításáról, a köztemetőkre vonatkozó díjak mértékéről, valamint elfogadták a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatóságának 2018. évi első féléves jelentését. A Ḁ 䌀猀愀氀 搀猀攀最 琁儀 és Gyermekjóléti Központ infrastrukturális fejlesztése Debrecenben ᴀ című projekt keretében történik a Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja új épületének megvalósítása. Az épület kivitelezése a végéhez közeledik, ezért szükséges bizonyos fenntartói intézkedések meghozatala. Az Önkormányzat, mint fenntartó köteles az intézmény székhelymódosításával kapcsolatosan a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását kezdeményezni a működést engedélyező Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalnál, melyhez szükséges az intézmény alapító okiratának becsatolása is. Az alapító okiratban az ingatlan azonosítására alkalmas címadatot is fel kell tüntetni. Az intézmény székhelye 4026 Mester utca 1.-ről 4027 Debrecen, Thomas Mann utca 2/A-ra módosul. A Debrecen-Pallag, Heltai Gáspár utca 1. alatti ingatlanon folyamatban van a Debreceni Nemzetközi Iskola létesítményeinek kivitelezése. Az intézmény fenntartójának az iskola akkreditációjához 2018. december 31-ig igazolnia kell, hogy a működéshez szükséges ingatlan használati jogával rendelkezik. Ennek érdekében a közgyűlés bérbeadás útján történő hasznosításra jelölte ki a Debrecen önkormányzata tulajdonát képező, 5 hektár területű, a valóságban a Debrecen-Pallag, Heltai Gáspár utca 1. alatti ingatlant ጀ a megvalósuló létesítményekkel ጀ oktatási tevékenység ellátása, nemzetközi iskola működtetése céljára, az ingatlan tekintetében kiadott használatbavételi engedély véglegessé válásának napjától 15 éves határozott időre. 2./ A zártkörű pályázatra a Denok Debreceni Nemzetközi Oktatási Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-t, a Debreceni Egyetemet, a Debreceni Tankerületi Központot és a Debreceni Szakképzési Centrumot hívja meg. Ha a képviselő-testület az adott költségvetési év március 15-ig nem fogadja el a költségvetési rendeletét, akkor az átmeneti gazdálkodásról rendelkezik. Indokolt volt, hogy a 2019. évi költségvetési rendelet elfogadásáig, a gazdálkodás folyamatosságának biztosítása érdekében Debrecen közgyűlése az átmeneti gazdálkodásról rendelet alkosson. Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletben a polgármester és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek vezetői felhatalmazást kaptak arra, hogy Debrecen önkormányzata 2019. évi költségvetési rendeletének elfogadásáig az önkormányzat és a költségvetési szervek bevételeit folytatólagosan beszedjék, kiadásait fedezhessék, valamint az önkormányzat sajátságos költségvetési gazdálkodási igényeinek figyelembe vételével a gazdálkodás folyamatosságához szükséges intézkedéseket megtegyék. A közgyűlés az önkormányzat által 2019. január 1-jétől 2019. december 31-ig igénybe vehető folyószámlahitel összegét 2.500.000.000 forintban, a 2019. január 1-jétől 2019. december 31- ig igénybe vehető munkabérhitel összegét 300.000.000 forintban határozta meg. A gyermekétkeztetést a települési önkormányzat biztosítja, úgy az intézményi térítési díjat a
települési önkormányzat állapítja meg. A 2019. évi térítési díjak elfogadása érdekében előterjesztésre került a köznevelési intézményekre, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátást és szociális alapszolgáltatást biztosító intézményekre vonatkozó, az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról szóló önkormányzati rendelet módosítása, mely az általános és egységes nyersanyagnorma 4,6%-os emelésére tett javaslatot. Debrecen önkormányzata többféle támogatást nyújt a szociálisan rászorulók részére. A jogosultsági feltételek közül a jövedelmi feltételek az öregségi nyugdíjminimumhoz viszonyítva, annak százalékában vannak meghatározva. A mindennapi segélyezési gyakorlat során szerzett tapasztalatok alapján az előterjesztő az egy főre jutó jövedelem mértékének emelésére, valamint százalékos helyett összegszerű meghatározására tett javaslatot a következő ellátások esetében: lakásfenntartási támogatás, pénzbeli időszaki támogatás, pénzbeli eseti támogatás, temetési támogatás, gyógyszertámogatás, kelengyetámogatás. A lakásfenntartási támogatás esetében további technikai jellegű módosítást is javasolt az előterjesztő. Az adósságcsökkentési támogatáshoz kapcsolódóan technikai jellegű módosításokra és pontosításokra került sor, amelyek a jogosultság feltételeit és a támogatás mértékét nem érintették. A temetési támogatás esetében a támogatás mértékét meghatározó sávos rendszer átgondolása is megtörtént, amely azonban a támogatás mértékének növelését nem eredményezte. A gyermekvédelmi törvényben meghatározott normatív kedvezményen túl rászorultsági térítési díjkedvezményt is biztosít az önkormányzat. Ezt az ellátási formát elsősorban a középiskolás vagy a fogyatékosok nappali intézményében lévő gyermekek szülei, vagy azok a szülők kérelmezik, akik valamilyen okból nem jogosultak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre. A jogosultság feltételeként az egy főre jutó jövedelem nagyon alacsony szinten van meghatározva, ezért kevesen tudják igénybe venni, azonban ennél jóval többen szorulnak rá a támogatásra. A jövedelemhatár ebben az ellátási formában sem változott 2017 óta. A sávosan megállapított jövedelemhatár és támogatási mérték nagyon bonyolult, megnehezíti a jogalkalmazást és az ügyfelek jogértelmezését, ezért annak egyszerűsítése vált indokolttá. A tehetséges tanulók támogatása évek óta segítséget nyújt a tehetséges, jól tanuló és kimagasló eredményeket elérő rászoruló tanulók részére. 2015 óta a támogatás jövedelmi feltételeiben változás nem történt, ez indokolta a változtatást ebben a támogatási formában is. A köztemetőkre vonatkozó díjak mértékét az önkormányzat rendeletben állapítja meg. A díjmértékeket évente felül kell vizsgálni. Az AKSD Városgazdálkodási Kft, mint a debreceni működő köztemetők üzemeltetője, az önkormányzat felé javaslatot tett a temetőüzemeltetési díjak módosítására. A debreceni köztemetőkben alkalmazható temetési helyek, kegyeleti helyek, kegyeleti közszolgáltatási tevékenység, az üzemeltető által végzett szolgáltatások díjait, valamint a temetőbe gépjárművel történő behajtás esetén fizetendő díjak esetében a közgyűlés átlagosan 3,1% díjemelésről döntött 2019. január 1-jétől. A gyermeksíroknál a sírhely megváltási díj esetében térítésmentességet állapított meg a testület. Az AKSD-vel a debreceni köztemetők fenntartása és üzemeltetése érdekében kötött kegyeleti
közszolgáltatási szerződés 2018. december 31-ével lejár. A szerződés időtartamának közeledő lejáratára, valamint a jelenlegi üzemeltető beszámolóiban foglalt éves árbevételre figyelemmel a debreceni köztemetők üzemeltetése és fenntartása érdekében a közbeszerzési eljárás kiírása folyamatban van. Az AKSD Kft.-vel előzetesen egyeztetetteknek megfelelően szükséges volt a szerződés időtartamának meghosszabbítása az eredményes közbeszerzési eljárás alapján megkötendő kegyeleti közszolgáltatási szerződés hatályba lépéséig tartó határozott időtartamra. Debrecen közgyűlése 2018. augusztus 30-ai ülésén határozatban vállalta, hogy az önkormányzat és Magyarország Kormánya döntésén alapuló 44 milliárd forint tőkeösszegű hitel felvételének biztosítása érdekében a Kölcsey Központ épületének a hitelfelvételre irányuló beszerzési eljárásban fedezetként felajánlott, Debrecen önkormányzata tulajdonában álló, jelenleg korlátozottan forgalomképes tulajdoni hányadát 2018. december 31-ig forgalomképessé teszi. A ingatlant jelenleg két, kizárólagos önkormányzati tulajdonú közhasznú nonprofit kft. használja: a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. és a Modem Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Ahhoz, hogy az önkormányzati tulajdoni hányad forgalomképessé váljon, és ezáltal az önkormányzati hitelfelvétel fedezetéül szolgálhasson, az ingatlant használó gazdasági társaságok tulajdonosának meg kellett változnia. A Főnix és a Modem üzletrészeit, mint üzleti vagyont a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft.-nek értékesítik. Debrecen közgyűlése 2018. október 11-én zárt ülés keretében tárgyalta rendkívüli indítvány alapján az Ḁ 唀琀愀猀 琀 猀 adása a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője részére az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben kialakítandó egyes ingatlanok értékesítése érdekében szükséges megállapodások megkötésére ᴀ tárgyú előterjesztést, amelyet el is fogadott. A határozat alapján a közgyűlés utasította a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetőjét a BMW Manufacturing Hungary Kft.-vel kötendő adásvételi előszerződés megkötésére, amely 2018. október 12-én meg is történt. Az adásvételi előszerződés értelmében a BMW euróban fogja utalni a vételárat a kft. részére, azonban az önkormányzat az Erste Bank Hungary Zrt.-től forintban vette fel a beruházás megvalósításához szükséges hitelt, amelyet forintban is kell törleszteni. Az árfolyamingadozás kezelésére határidős devizaügyletet köt az önkormányzat. A Magyar Kormány az Északnyugati Gazdasági Övezetben megvalósuló munkahelyteremtő beruházások érdekében eddig is számos döntésével támogatta az önkormányzat fejlesztési elképzeléseit. A Kormány az 1464/2018. (IX. 25.) kormányhatározattal döntött a Debrecen közigazgatási területén kialakításra kerülő Északnyugati Gazdasági Övezet létrehozásával kapcsolatos, valamint a Debrecen és térsége, a környező települések fejlesztését is szolgáló közlekedési infrastruktúra-, vasúti, és közműberuházások megvalósulásával összefüggésben. A fejlesztésekkel egyetértve a Kormány ebben a határozatban döntött arról is, hogy a beruházások végrehajtása érdekében kerüljön előkészítésre és megkötésre egy együttműködési megállapodás Debrecen önkormányzatával és egyben felhatalmazta az innovációért és technológiáért felelős minisztert az együttműködési megállapodás aláírására. A kormányhatározat végrehajtásának részletes kidolgozásáról, azaz a kormányzati infrastrukturális vállalások megvalósításához szükséges források (összesen bruttó 127,771 milliárd forint) biztosításáról és a Kormány részéről szükséges egyéb intézkedésekről szóló előterjesztést a Kormány tárgyalja. A kormányelőterjesztés tételesen felsorolja a megvalósítani tervezett feladatokat, a vállalt határidőkkel és felelősökkel, azzal hogy az egyes infrastrukturális elemek végrehajtásához szükséges állami forrás rendelkezésre bocsátása
céljából a felek támogatási szerződést kötnek majd. A város önkormányzata gazdaságfejlesztési stratégiájának támogatására a közgyűlés jóvá hagyta egy, a kihívásokat folyamatai és szakértői kapacitásai révén rugalmasan kezelni képes, önálló gazdasági társaság ጀ a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (DIF) megalapítását. A DIF első ügyvezetőjének Póser Zoltánt javasolja határozatlan időre, aki az alapítástól megbízási jogviszonyban, míg 2018. december 1. napjával munkaviszony keretében látná el a vezető tisztségviselői feladatokat. Az EDC Debrecen Nonprofit Kft.-vel való szoros együttműködés miatt a DIF székhelye a 4025 Debrecen, Széchenyi utca 31. alatti ingatlan lesz. Póser Zoltán jelenleg az EDC Debrecen Nonprofit Kft. ügyvezetője. Egy természetes személy legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesülhet javadalmazásban. Erre tekintettel az érintett 2018. december 1. napjával az EDC Debrecen Nonprofit Kft.-ben megbízási jogviszony keretében, díjazás nélkül látja el tevékenységét. A Denok Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlése 2018. szeptember 14-én döntött az International School of Debrecen (ISD) ጀ Debreceni Nemzetközi Iskola ጀ megalapításáról. A nyilvántartásba vétellel kapcsolatos teendők ellátására Öreg Jánost, a társaság ügyvezetőjét jelölte ki, valamint ጀ az ISD nyilvántartásba vételének napjától ጀ kinevezte az iskola igazgatójává. Az iskolaigazgatói feladatok maradéktalan ellátása érdekében Öreg János, a társaság ügyvezetője 2018. november 30. napjával lemondott ügyvezetői tisztségéről. Az ügyvezető lemondására tekintettel új ügyvezető megválasztásáról, valamint a társasági szerződés ennek megfelelő módosításáról szükséges döntenie a társaság taggyűlésének. Az új ügyvezetőként megválasztani javasolt Hajnal János korábban már ellátta a társaság ügyvezetői feladatait. A közgyűlés tárgyalta a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatóságának 2018. évi első féléves jelentése az ügyvezetésről, a vagyoni helyzetről, valamint az üzletpolitikáról. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2018-as I-II. negyedéves összesített (nem konszolidált) adózás előtti eredménye 349,9 millió Ft nyereség. Ez 510,3 millió Ft-tal jobb a tervezettnél, azonban a 2017. év hasonló időszakához képest 312,6 millió Ft-tal kevesebb. Ennek az aza oka, hogy a 2017. évi eredmény tartalmazta a Főnix Irodaház Kft. által a Forest Offices Kft.-be apportált Tüzér utca 4. alatti telek 636,8 millió Ft számviteli nyereségét. A tagvállalatok egyenként is mind teljesítették, túlteljesítették a 2018. I-II. negyedéves eredménytervüket. Kiemelkedő a Debreceni Gyógyfürdő Kft. (+159 millió Ft) eredménytöbblete, amely azért is értékes, mert árbevétel-többleten alapszik. A DKV Zrt. (+61 millió Ft) eredménytöbbletében szintén jelentős szerepet játszott az árbevétel-többlet. A Debreceni Vízmű Zrt. (+149 millió Ft) és a DV parking Kft. (+43 millió Ft) eredménytöbbletüket kisebb részben a magasabb árbevétellel, nagyobb részben a ráfordítások időleges megtakarításával érték el. A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 2018. I-II. negyedéves eredménye 47 millió Ft-tal haladta meg a tervet, amelyet a jelenlegi támogatási rendszer felépítése miatt a kisebb lakossági hőértékesítés mellett ért el. A Cívis Ház Zrt. (+20 millió Ft) eredménytöbbletet ért el annak ellenére, hogy mint a reptéri eszközök tulajdonosa a reptéri eszközök beruházásai és egyes eszközök bérlése miatt 43 millió Ft-tal
növelte a ráfordításait, a Déli Gazdasági Övezetben a Continental Automotive Hungary Kft.-nek értékesített ingatlan viszont 67 millió Ft-tal növelte az eredményét. A DV Info Kft. (+12 millió Ft) eredménytöbblete egyrészt az önkormányzaton és a társaságon kívüli árbevételből származik, másrészt a közbeszerzések elhúzódása miatt alacsonyabb a tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása. Összességében a társaság az üzleti tervéhez viszonyítva jobb eredményét 416 millió Ft-tal nagyobb árbevételből érte el. A BMW Group 2018 júliusának végén bejelentette, hogy tovább bővíti gyártó hálózatát Európában, melynek jegyében új üzemet létesít Debrecenben. A Kormány a 1465/2018. (IX. 25.) határozatával Palkovics László innovációs és technológiai minisztert a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért felelős kormánybiztossá nevezte ki 2020. augusztus 31. napjáig. A kormánybiztosi feladatok helyi ellátása céljából Debrecenben a Piac utca 20. alatti Régi Városháza épületében irodahelyiség biztosítása válik szükségessé. E célra alkalmas lenne az épület belső udvaráról is közvetlenül megközelíthető, 60,18 négyzetméter nagyságú irodaegyüttes, mely jelenleg a Debreceni Értéktár Bizottság működését szolgáló helyiség, egyben dr. Mazsu János ጀ a debreceni hagyományok, értékek, a városhoz köthető hungarikumok azonosításával, rendszerezésével, a Debreceni Értéktár Bizottság működésével kapcsolatos koordinációért és az ehhez kapcsolódó marketingért felelős ጀ tanácsnok irodája. A debreceni polgármesteri hivatal ezt irodaegyüttest adja ingyenes használatba településfejlesztési és gazdaságszervezési közfeladat céljára, Palkovics László kormánybiztosi feladatainak ellátása érdekében a kormánybiztosi kinevezés időtartamára. A tanácsnoki iroda elhelyezésére megfelelő lenne a Debrecen, Piac u. 77. szám alatti ingatlan II. emeleten lévő két, 17 négyzetméter és 27 négyzetméter nagyságú irodahelyiség, mely a Cívis Ház Zrt. tulajdonát képezi. A közgyűlés támogatta a helyiségeknek a hivatal részére történő ingyenes és határozatlan időre történő használatba adást. Tekintettel arra, hogy a hivatal ingyenes használatába kerülő Debrecen, Piac u. 77. szám alatti helyiségek a hivatal munkáját fogják szolgálni, a hivatal alapító okiratában a telephelyek között szerepeltetni kell az ingatlant, mely az alapító okirat módosításával jár. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITP) az egyik alapdokumentuma a 2014-2020 közötti tervezési időszakban terület- és településfejlesztésre fordítandó európai uniós források felhasználhatóságának. A 2014-2020-as tervezés tekintetében a megyei jogú városok elsődlegesen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) finanszírozásával megvalósuló fejlesztésekhez készítenek a gazdaságfejlesztést és a településfejlesztést egyaránt magában foglaló megyei jogú városi integrált területi programokat a TOP tartalmi és forrás keretei között. A Kormány elfogadta Debrecen ITP-jét, valamint Debrecen önkormányzatának az ITP végrehajtására rendelkezésre álló forráskeretét 43,32 milliárd Ft-ban határozta meg. Az ITP-ben foglalt fejlesztési elképzelésekkel összhangban az önkormányzat a TOP-6 Fenntartható városfejlesztés prioritáson összesen 101 támogatási kérelemmel rendelkezik 41,77 milliárd Ft összegben (a forráskeret fennmaradó része a projektekben időközben jelentkező többletköltségek fedezetére kerül felhasználásra). A közgyűlés Debrecen Integrált Területi Programjának 2.2 módosított verzióját a 65/2018. (IV. 26.) határozatával fogadta el. Az Irányító Hatóság tájékoztatása alapján az Európai Bizottság elfogadta a TOP 3. számú módosítását, melynek révén Debrecen TOP-6.8 (Gazdaság-fejlesztéshez kapcsolódó
foglalkoztatás-fejlesztés) intézkedésének 7 éves keretösszegéből a TOP-6.2 (Családbarát, munkába állást segítő intézmények, köz-szolgáltatások fejlesztése) intézkedés keretösszegére 2.100.000.000 Ft kerül átcsoportosításra. A TOP fenti módosítása következtében a kapcsolódó indikátorok célértékei is felülvizsgálatra kerültek, melyek közül az ITP-ben az eredményességmérési kerethez tartozó Ḁ 䄀 foglalkoztatási paktumok keretében munkaerőpiaci programokban résztvevők száma ᴀ indikátor 2018- ban elérendő célértéke 208 főre, 2023-ban elérendő célértéke 1037 főre módosul; ugyanakkor a szintén eredményességmérési kerethez tartozó Ḁ 䘀攀樀氀攀猀稀琀攀琀琀 Ⰰ 0-3 éves gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma ᴀ indikátor értéke nem változik. Az átcsoportosított 2.100.000.000 Ft kizárólag új bölcsődei férőhelyek kialakítására fordítható. Az Irányító Hatóság a közgyűlés által elfogadott módosított ITP-t a Kormány elé terjeszti. A Kormány döntését követően a TOP éves fejlesztési keretébe betervezésre kerül az új bölcsődei férőhelyek létesítését biztosító felhívás. Debrecen önkormányzata közbeszerzési szabályzatának alkalmazása során felmerült gyakorlati igények figyelembe vételével a bíráló bizottságra vonatkozó rendelkezések módosítása vált szükségessé például a bíráló bizottság működése tekintetében. A módosítási javaslatokat a közgyűlés elfogadta. Fotók: Miskolczi János https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/2018-novemberi-kozgyules