A PBKIK Elnökségének évi határozatai

Hasonló dokumentumok
A PBKIK Elnökségének évi határozatai

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

A PBKIK Küldöttgyűlésének évi határozatai

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK év

A PBKIK Küldöttgyőlésének évi határozatai. 214/2012. (II. 17.) KGY határozat

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

Közgyűlési Jegyzőkönyv

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

Közgyűlési jegyzőkönyv

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.


DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMAR A

Magyar Szabadidősport Szövetség Az elnökség határozatai

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat:

HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta:

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

Elnökségi határozatok A DDÉK elnöksége egyhangú szavazattal a méltányossági tagdíjkedvezmény szabályait a következőképpen határozza meg:

Közgyűlési határozatok tára

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE

MMK Küldöttgyűlési határozatok

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra

HATÁROZATOK KÖNYVE. Megnyitva:

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Magyar Edzők Társasága

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

JEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 5 képviselő jelen van.

A PBKIK Küldöttgyűlésének évi határozatai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. KONZUM Irodaház III. emeleti konferenciaterem 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5.

Közgyűlési határozatok tára

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Az AEGON Magyarország Nyugdíjpénztár. Határozatainak tára

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület éves közgyűléséről február 15.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

1/2013. (01.07.) elnökségi határozat 3igen 0nem 0tartózkodott

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIX.. Küldöttgyűlésén december 15, Tó-Vendéglő

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

A PBKIK Elnökségének évi határozatai

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

2014. január március 28.

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 23 i Elnökségi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 10 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülése. Polgármesteri Hivatal I. emeleti kisterem JELENLÉTI ÍV. NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Bejelentette távolmaradását

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYIBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

K Ő Z L Ö N Y 7-8. SZÁM JÚLIUS-AUGUSZTUS HÓ TARTALOM JEGYZÉK

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

29. Orfűi Tó Show Futás

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

E l ő t e r j e s z t é s Békés Megye Képviselő-testülete június 24-i ülésére

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

30. Orfűi Tó Show Futás 6.2 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV

Somogyi Miklós (SM) KSI, Budapest Rozsenich Tamás (RT) Felügyelő Bizottság elnök Radasics Tibor (RTib) elnökségi tag, jegyzőkönyv hitelesítő

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) május 30-i közgyűléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Szám:.. N é m e t b á n y a

Segélyezési Szabályzata

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Zsákoló Zsiráfok

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete év

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013

A BÉKÉSCSABAI LAKÁSSZÖVETKEZET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI év. Mellette: 64 fő Ellene: 4 fő Tartózkodik: 4 fő

Átírás:

A PBKIK Elnökségének 2004. évi határozatai 393/ 2004 (IV. 21.) E határozat A PBKIK Elnöksége 11 szavazattal 4 ellenszavazat mellett elfogadta, hogy az alapszabály módosítási tervezetben az A variációt támogatja azzal a kiegészítéssel, hogy az általános alelnököt a küldöttgyűlés az alelnökök közül választja. Az Elnökség egyidejűleg 6 igen szavazattal és 8 ellenszavazattal egy tartózkodás mellett elutasította a véleményezi beiktatását az ügyvezetőség elnökségi előterjesztéshez kapcsolódó jogkörében. 394/ 2004 (IV. 21) E határozat A PBKIK Elnöksége 14 igen szavazattal, 2 ellenszavazat s egy tartózkodás mellett jóváhagyta az alapszabály módosítás tervezetét, és azt a küldöttgyűlés elé terjeszti. 395/ 2004 (IV. 21) E határozat A PBKIK Elnöksége 17 igen szavazattal elfogadta a kamarai hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. 396/ 2004 (IV. 21) E határozat A PBKIK Elnöksége 17 igen szavazattal elfogadta a 2004. évi választások lebonyolítási rendjének tervezetét a tagozatok közötti tagdíjarányos mandátum elosztás módszerével, és azt a küldöttgyűlés elé terjeszti jóváhagyásra. 397/2004 (IV. 21) E határozat: A PBKIK Elnöksége 17 igen szavazattal elfogadta a 2004. évi költségvetési projektek módosítást és új projektek indítását a melléklet szerint. Utasítja a PBKIK hivatalát, hogy az új és módosított projektek végrehajtásáról gondoskodjon. Határidő: 2004. december 31. Felelős: Dr. Síkfői Tamás titkár 398/2004 (IV. 21) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBKIK Szolgáltatási Jegyzékének módosítását. - 1 -

399/2004 (IV. 21) E határozat: A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége a Tagdíjfizetési Szabályzat VII. 3. pontja értelmében az alábbi cégeket 2004. április 21-i hatállyal kizárta a kamarai tagok sorából: TENKES TRANS KFT FA. PG MALOMIPARI KFT- FA. BÉLA ESZTER MÁRIA PÉCSI ISTVÁN BALLÁNÉ PAUCSA ZSUZSANNA IL-PRESS BT. ÁBC-ELEKTRO BT. LOVAS ANTAL STRIGENCZ BT. A.J. ÉS A-BAU KFT. DURIMPEX BT. BÉRCES KFT. CARBOMARKET KFT FA BIG TESSILI KFT. SZALAI ROLAND REMOTEX KFT. ERDEI ÉS FIA BT R.V.S.-HÁZ KFT. SIMON ÉS TÁRSAI BT STRIGENCZ GYÖRGY JÓZSEF CZUKOR KFT LUX-ÁLL KFT. VÉN LÁSZLÓ HORVÁTH IMRE NITT ÉS FIA KFT MISCHL AUTÓHÁZ KFT. FA 400/2004 (IV. 21) E határozat: A PBKIK Elnöksége az alábbi gazdálkodó szervezeteket felvette a PBKIK tagjai közé. Szakmaiosztály Rövidnév Székehely 201 ÁRVAI ÉS JÁVORFI KKT PÉCS 205 BALATONI KFT PÉCS 208 BARANYA MEGYEI ATI KFT PÉCS 201 BIO-FA KOMFORT KFT KOMLÓ 208 BOGNÁR STÚDIÓ BT PÉCS 209 CSORBA IRÉN TIBOLDDARÓC 201 DOMBAI LÁSZLÓ PÉCS 107 E-KOO KHT. PÉCS 208 EUROKT-AKADÉMIA KFT. ESZTERGOM FÁBIK VENDÉGLÁTÓ ÉS 206 SZOLG. BT. BÁR 106 FAREN-BAU BT. PÉCS 209 FILLCELL BT. KAPOSVÁR 204 FISCHER KFT. PÉCS 302 GALAMBOS SZILVESZTER KOZÁRMISLENY 206 GYÓGY-VÍZ-KINCS BT. HARKÁNY 207 ITDH KHT. BUDAPEST 206 KARCAGINÉ ÉS TÁRSA BT. PÉCS 206 KIS TÓTH KÁLMÁN NAGYVÁTY - 2 -

303 KISMŐDI VILMOS PÉCS 205 KOLTAI KATALIN DR. PÉCS 201 LOVRENCSICS ÉS TÁRSA KER. KFT. SZIGETVÁR 105 MECSEK GÉPMESTER BT. KOZÁRMISLENY 105 MECSEK HORIZONT KFT. PÉCS 302 NAGY SZILVIA PÉCS 207 OXYMORON KFT. PÉCS 302 PAPP MARIANNA PÉCS 206 PATKÓARANY BT. DRÁVASZABOLCS 106 PENTA-BAU 94 KFT. MOHÁCS 207 PRECÍZ BT. MOHÁCS 106 ROLESZT KFT. TATA 209 SKANDINÁV KFT. PÉCS 205 SOPIANAE-TOURS KFT. PÉCS 106 STEM-KA BT. KOMLÓ 201 SZABÓ ZSOLT PÉCS 208 TAKADA KFT. PÉCS 302 TORDAI TÍMEA PÉCS 106 TORONYHÁZ-BAU KFT. SIKLÓS 306 ZSOLDOS ÉS TÁRSA BT. PÉCS 401/2004 (IV. 21) E határozat: A PBKIK Elnöksége a kamara Kitüntetési Szabályzatában szereplő Mohács Város Gazdaságáért Díj elnevezést a PBKIK Mohácsi Elnökségének előterjesztése nyomán egyhangú szavazással dr. Fáy Mihály Díjra módosította. 402/2004 (IV. 21) E határozat: A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 14 igen szavazattal 3 tartózkodás mellett jóváhagyta PBKIK alapítói részvételét a baranyai Tourinform hálózat további működtetését biztosító Közhasznú Társaságban, abban az esetben, ha a kamarát nem terheli további kötelezettség a kht. működésével kapcsolatban, és erre az önkormányzati tulajdonostársak garanciát vállalnak. Az elnöksége javasolja a Tourinform Kht. taggyűlésének, hogy a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara részéről Vétek Jánosné kerüljön a társaság felügyelő bizottságába. Határidő: 2004. április 30. Felelős: Dr. Kéri István, a PBKIK elnöke 403/2004 (IV. 21) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazással jóváhagyta a PBKIK alapítói tagságát A Felsőoktatás és Gazdaság Együttműködéséért Egyesületben. Meghatalmazza dr. Tarnik István urat, hogy a PMMF vezetőségével tárgyaljon az egyesületbe való belépésről, illetve egyeztessen - 3 -

időpontot a kamara és a főiskola vezetői közötti tárgyalás megkezdésére. Megbízza dr. Kéri István elnököt hogy képviselje a PBKIK-t az FGEE szervezetben, s egyúttal felhatalmazza, hogy tárgyaljon és megállapodjon az éves tagdíj összegéről. 404/2004 (IV. 21) E határozat: A PBKIK Elnöksége 5 igen szavazattal, 7 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett elutasította a kamara belépését az Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület (IME) tagjai közé. 405/2004. (V. 10.) E A PBKIK elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a kamara mérlegének, a beszámoló kiegészítő mellékletének és a kiemelten közhasznú beszámolójának tervezetét, és a a küldöttgyűlés elé terjeszti. 406/2004 (V. 10.) E A PBKIK elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBGSZ Kht 2003. évi mérlegbeszámolóját a mellékleteivel együtt. 407/2004 (V. 10.) E A PBKIK elnöksége egy ellenszavazattal, 15 igen szavazattal elfogadta Dr. Jankó Tamás jelölését a Baranya megyei Önkormányzat gazdaságfejlesztési díjára. 408/2004 (V. 10.) E A PBKIK Elnöksége az alábbi gazdálkodó szervezeteket egyhangú szavazattal felvette a PBKIK tagjai közé. NAGY TAMÁS MOHÁCS-SZÖV RT MOHÁCS Műszaki tervezés, tanácsadás, szakértés MOHÁCS Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése PETERSZNÉ SURUGLI MÁRIA MOHÁCS Fodrász (női fodrász) STIXNÉ HARCZOS ANNA PÉCS Fodrász (női fodrász) BORKICSNÉ NOVÁK MÉDA PÉCS Fodrász (női fodrász) BÁLOVICS GABRIELLA JUDIT PÉCS Fodrász (férfi, női, gyermek) PAMET MÉRNÖKIRODA KFT. PÉCS Geológiai, geofizikai szolgáltatás PÉCSI RENDEZVÉNYSZERVEZŐ Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági tevékenységet KHT. PÉCS segítő Pártoló tagként MÉSZÁROS JÁNOS VILLÁNY Német állampolgár DIÁK VIKTÓRIA EGERÁG Fodrászat, szépségápolás - 4 -

409/2004. (VII. 31.) E határozat A kamara elnöksége 17 igen szavazattal elfogadta az alábbi tagfelvételi kérelmeket. Farkas Győző Stang Bádogos kft. Hermeex Kft. Effekt Art Bt. Mohács-Bóly Térségi Fehérborút Egyesület Csoboth & Csoboth Kft. Schön és Társa Bt. Velzer Ferenc Consunet Kft. Hosszú Cég Útközműtechnikai Kft. Aquacut Kft. Reiser-Trans Nemzetközi Száll. Fuv. Kft. Kassai és Társa Kozmetikai Kft. Altro-Forma Kft. Molnár és Társa Bt. Ferrotron Kft. Öttorony Pr. Tanácsadó Kft. Köves Hajnalka Hauserwork Kft. Létai Attila 410/2004. (XII. 10.) E A kamara elnöksége 13 igen szavazattal elfogadta az alábbi tagfelvételi kérelmeket: Mobil Komponens Kft. Bala Kft. Jech Bt. Infocopmlex Bt. Deal-Soft Bt. Euro-Business Kft. MIOK József Nádor Szakképző Iskola Szub-Kult Kft. Czukor János dr. Pott Kft. Regényi Ders Straussz Mátyás Netik és Tsa. Bt. Ligeti és Tsa. Kft. Kartox Bt. DRW-Zone Kft. P.R.O.-2 Bt. Yuva Kft. Wunderlicht Borászati Kft. Nipur Kft. Tekeress Bt. Savanyú Művészeti Bt. Dunavölgyi János Molnár János Schmidt Dávid ifj. Pécsi Vízmű Rt. - 5 -