Emlékeztető az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2018. február 28-án 13 órakor tartott üléséről Jelen volt 17 fő a 24 szavazati jogú tagból, így az ülés határozatképes (a jelenléti ívet az 1. sz. melléklet tartalmazza). Az ülést Sándorné Kriszt Éva, a Bizottság elnöke vezette. Köszöntötte a megjelenteket, és javasolta, hogy a napirendi pontoknak megfelelően haladjon az ülés. Bejelentette, hogy az előzetesen kiküldött napirend még egyéb témakörök megvitatásával is kiegészül, amire a hivatalosan kiküldött témák után kerül sor. Megköszönte a leköszönő elnökségek elmúlt három éves munkáját, külön köszönetet mondott Nováky Erzsébet elnök, Besenyei Lajos társelnök és Bartha Zoltán titkár munkájáért, amit az elmúlt időszakban végeztek, valamint azért a segítségért, amit az új vezetés feladatátvételének támogatásában az elmúlt hónapokban nyújtottak. Tájékoztatott, hogy a tagságra felkért akadémikusok: Szentes Tamás és Simai Mihály továbbra is vállalják a Bizottságban való részvételüket. 1. Albizottságok újjáalakulása Ismertette az albizottsági választások eredményeként újjáalakult albizottsági vezetőket. STAB: Kovács Péter elnök Lakatos Judit alelnök Verczkei István titkár JTAB: Tóthné Szita Klára elnök Schmidt Péter alelnök Ligeti Zsombor titkár 2. Beszámolók Sándorné Kriszt Éva ismertette a STAB korábbi titkára Bartha Zoltán által elkészített és a tagság számára megküldött beszámolót a Bizottság elmúlt három éves munkájáról. A beszámoló az albizottságok beszámolói alapján készült. Ismertette a STAB beszámolójának
főbb pontjait, majd felkérte Nováky Erzsébetet a JTAB beszámoló főbb pontjainak ismertetésére. Nováky Erzsébet ismertette a JTAB beszámolót, méltatta a korábbi vezetés munkáját. A Bizottság munkájával kapcsolatban ismertette Szentes Tamás akadémikus javaslatait: aki nagyon jónak, tartalmasnak tartja mind az eddigi, mind a tervezett programokat, hiányolja - miként más tudományos bizottságok programjaiból is - az Akadémia és különösen a "gazda" osztály által vitatott, illetve működésével kapcsolatos problémák, valamint a bizottsághoz tartozó köztestületi tagok tapasztalataival és érdekvédelmével kapcsolatos kérdések napirendre tűzését, legfőképpen pedig az osztály és a köztestületi tagok irányában is a kölcsönös, kétirányú tájékoztatást. Megköszönte a KSH segítségét a honlappal kapcsolatban és javasolta, hogy ha van rá lehetőség akkor bővítsük a föltöltött tartalmakat. Sándorné Kriszt Éva megerősítette, hogy a köztestületi tagság képviseletét és tájékoztatását Besenyei Lajos kiemelkedő színvonalon és példaértékű gondossággal látja el, melyért ezúton is köszönetet mond. 3. Munkaterv A Bizottság munkatervét az albizottságok munkaterve alapján készítettük, amit az ülés elején mindenki megkapott nyomtatott formában. Tóthné Szita Klára ismertette a JTAB munkatervét. Az írásos anyag kiegészítéseként elmondta, hogy a tudománynapi jubileumi ünnepi konferencia nov 14-16-ig tart, a 16-ai nap lehet közös, vagy csak STAB-os nap. a konferencián. Kovács Péter bemutatta a STAB munkatervét az írásos változatnak megfelelően. 4. Jubileumi programok Nováky Erzsébet bemutatta a részletes jubileumi programsorozatot, ami a jubileumi év miatt felöleli a JTAB egész éves programját is, és kiemelt esemény a Tudomány Ünnepi konferencia. A programsorozat szerves része, a fiatalok: egyetemisták, középiskolások bevonása is. Hideg Éva: Eldöntendő, hogy hazai, vagy külföldi konferencia legyen. Javasolja, hogy a konferenciára legyen angol nyelvű levélpapír, meghívó és legyen tudományos bizottsága a konferencia szervezésnek, annak érdekében, hogy a külföldiek részvétele támogatásban részesülhessen a küldő intézmények által. Mindez erősítené külföldi kapcsolatokat, emelné a konferencia színvonalát. Sabjanics István: Fontos a költségek kérdése, előreláthatólag lesznek támogatók. az MTA titkárság a központi rendezvénysorozat meghívó és egyéb sablonjait vélhetőleg rendelkezésre
bocsájtják, el kell kérni. Rövidesen elkészül a rendezvény keretrendszere, a tartalmi kérdéseket is beleértve. Nováky Erzsébet: A világszövetség elnökének költségei egyelőre biztosítottak. Hideg Éva: Többeket meghívott, azzal az információval, hogy nincs konferencia díj, a szállást és utazást mindenki magának intézi. Nováky Erzsébet: Az előző felvetésekkel kapcsolatban: A konferencia az hazai, néhány külföldi meghívottal. A tudományos és szervező bizottság az maga a programtanács, aki egyben a formalevélről is gondoskodni fog. Sándorné Kriszt Éva: A formalevél elkészítését és kiküldését a JTAB titkárságára bízza a Bizottság. Schmidt Péter: Szeretnék, ha a jubileumi kötet a 10 évvel ezelőttihez hasonló színvonalon készülne el. Kristóf Tamás: (nem a jubileumi programhoz kapcsolódóan) Kérte, hogy a bizottság segítse a jövőkutatási, ám jelentős statisztikai tartalommal rendelkező publikációk megjelenését a STAT szemlében. 5. Köztestületi tag választás. Kazár Klára Köztestületi tagsági kérelmét a Bizottság szavazásra bocsátotta. A leadott 17 szavazatból 17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett a Bizottság Köztestületi taggá választotta Kazár Klárát és kérte a STAB titkárát, hogy vegye fel vele a kapcsolatot. 6. szakmai előadások Claire A. Nelson: Future of Women Hidas Judit: "Womenomics - a japán gazdaságélénkítő törekvések egyike". "Womenomics: Remedy of Illusion?" Spéder Zsolt: Oktatási expanzió, kettős státusz Az előadások és reflexiók után az elnök bezárta az ülést. Mellékletek: 1. sz melléklet: jelenléti ív 2. sz melléklet: Bizottsági beszámoló 3. sz. melléklet: A Bizottság munkaterve
Az MTA IX. Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottságának 2017. évi tevékenysége 1. A bizottság al- és munkabizottságai a tisztségviselők feltüntetésével: Elnök: Társlelnök: Titkár: 2. Tudományos/Állandó bizottság létszáma: Akadémikus: MTA doktora és tudomány doktora: Kandidátus: PhD: 3. Tudományos/Állandó bizottsághoz tartozó köztestületi tagok száma: Akadémikus: Tudomány és MTA doktora: Kandidátus: PhD: 4. A bizottság ülései (időpont, helyszín, napirend, előadók, határozatok stb.): Rendes tudományos ülés Időpont: 2017. május 25., 13:00 óra Helyszín: MTA Titkárság, 2. emelet 237-es terem (1051 Budapest, Nádor u. 7.) 1. Simai Mihály: A harmadik évezred nyitánya - A zöld fejlődés esélyei és a globális kockázatok előadás az azonos címmel megjelent könyv apropóján 2. Vezetőségi beszámoló az SJTB és Albizottságainak 2016. évi tevékenységéről 3. Az SJTB és Albizottságai 2017. évi munkatervének ismertetése 4. A Magyar Tudomány Ünnepe előzetes programjának elfogadása 5. Szavazás Keresztély Tibor köztestületi tagságáról Határozatok: 1. Az SJTB tagok 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett támogatták Keresztély Tibor köztestületi taggá való megválasztását. 2. A 2017. szeptemberi bizottsági tagsági választást előkészítendő a Statisztikai és a Jövőkutatási Albizottság 2-2 fős Jelölő Bizottságot állít fel. A Jelölő Bizottságok feladata, hogy megkeresse az SJTB jelenlegi tagjait, valamint az SJTB-hez kötődő köztestületi tagokat, és az elhangzott vélemények alapján iránymutató jelleggel egy jelöltlistát készítsen a köztestületi tagok számára.
3. A jelenlévők elfogadták az SJTB és Albizottságai beszámolóját, ill. határozatot hoztak arról, hogy az SJTB ajánlja a IX. osztály figyelmébe az STAB alábbi állásfoglalását: A MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) Statisztikai Tudományos Albizottsága (STAB) 2016. június 16-ai ülésének első napirendi pontja a Statisztikai Szemle 2016. januári számában megjelent Bárdits Anna Németh Renáta Terplán Győző: Egy régi probléma újra előtérben: a nullhipotézis szignifikanciateszt téves gyakorlata cikk apropóján szervezett beszélgetés volt. A tesztek alkalmazásával kapcsolatosan STAB az alábbi állásfoglalást teszi közzé a tudományos élet szereplőinek. Tudományos cikkek, eredmények közlésekor kívánatos az empíria alkalmazása. Minták alkalmazásakor nem elegendő csupán a leíró statisztikák közlése. A tesztek alkalmazási feltételeinek teljesülése megkövetelendő. Pusztán csak a p-értékek alapján történő merev küszöbértékek alapján a döntéshozatal nem elfogadható, az eredmények gazdagabb (például konfidenciaintervallumok, hatásnagyság vizsgálatok) bemutatása szükséges. A kutatóktól elvárt, hogy a minták tervezésekor a próbák erejére is fordítsanak figyelmet. A folyóiratokban megjelenő cikkek esetében szerkesztői és lektori felelősség, hogy a cikkben mi jelenik meg. A témáról és más módszertani problémákról 2016. november 18-án, az MTA IX. Osztály Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottságának tudomány napi nyilvános ülésén lesz szó. Lillafüredi kihelyezett ülés Időpont: 2017. október 17., 13:45 óra Helyszín: Palota Szálló, Lillafüred (3517 Miskolc, Erzsébet sétány 1.) Beatrix terem 1. Megnyitó (Nováky Erzsébet) 2. Kocsisné Baán Mária Espán Edina (Miskolci Egyetem): E-learning megoldások a társadalomtudományokban 3. Kiss Károly (Budapesti Corvinus Egyetem): Az egyetemek jövője 4. Zárszó (Besenyei Lajos) Besenyei Lajos oktatási kötelezettségei miatt kimentését kérte A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett ünnepi ülés A XXI. század kihívásai Időpont: 2017. november 17., 10:00 óra Helyszín: MTA Székház, Kisterem, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. 1. 10:00-10:10 Megnyitó Nováky Erzsébet (DSc), az SJTB elnöke, levezető elnök 2. 10:10-11:10 Gubik Andrea (PhD) Bartha Zoltán (PhD): Oktatási rendszerünk és a jövő munkavállalói 3. 11:10-12:10 Rudas Tamás (MTA doktora): Mit mond a XXI. század emberének a statisztika? Levezető elnök: Besenyei Lajos (CSc), az SJTB társelnöke 4. 12:30-13:30 Pódiumbeszélgetés A statisztikus kihívásai a XXI. században Résztvevők: Balatoni András, Besenyei Lajos, Oblath Gábor, Sándorné Kriszt Éva, Vukovich Gabriella Moderátor: Rappai Gábor (CSc) 5. 13:30-14:30 Kerekasztal beszélgetés A jövő két alternatívája: a katasztrófák világa vagy az intelligens/okos társadalom Résztvevők: Csiszér Béla, Deák István, Kánai András, Ligeti György, Mika János, Takács- Sánta András Moderátor: Tóth Attiláné (CSc) 6. 14:30.14:40 Elnöki zárszó Besenyei Lajos (CSc)
7. Egyebek Határozatok: 1. Az SJTB tagok 14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett támogatták Keresztély Tibor köztestületi taggá való megválasztását. 5. A bizottság albizottságainak ülései (időpont, helyszín, napirend, előadók, határozatok, stb.): Statisztikai Tudományos Albizottság Időpont: 2017. február 7. 14 óra, Helyszín: BGE Lotz-terem (Budapest, Markó utca u. 29-31. II. emelet) 1. Galambosné Tiszberger Mónika (PTE): Mintavételi sajátosságok a mezőgazdaság statisztikában 2. Németh Zsolt (KSH): A statisztika majdnem lehetetlen küldetése: Mikrocenzus 2016. Időpont: 2017. március 24. 11 óra, Helyszín: BGE Közösségi tér (Markó utca u. 29-31. Alagsor) (Együttes ülés a Gazdaságmodellezési Társasággal) 1. STAB tagjelöltek felvétele (Budaházy György, Cserháti Ilona, Keresztély Tibor, Obádovics Csilla) 2. Hálózatkutatások - Sebestyén Tamás (PTE) - Ságvári Bence (MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont) Időpont: 2017. június 21. 14 óra, Helyszín: MTA Irodaház II. emelet 237-es tárgyaló (Nádor utca 7.) 1. Desztinációk és települések turisztikai versenyképessége Balaton Hálózatkutatások Felkért előadók és korreferálók: Holczerné Szentirmai Ágnes, Dr. Kovácsné Dr. Székely Ilona, Dr. Szalók Csilla, Dr. Probáld Ákos 2. Tagtársak bemutatkozó előadása: Cserháti Ilona, Keresztély Tibor Időpont: 2017. december 4. 14 óra, Helyszín: MTA Irodaház földszint 29-es tárgyaló (Nádor utca 7.) 1. Statisztikai módszerek a meteorológiában - Az operatív meteorológia adatforrásai (adatbázisai), azok felhasználása, Big Data a meteorológiában. Felkért előadó: Tóth Tamás (Országos Meteorológiai Szolgálat) - A klimatológiai adatbázis és az arra épülő kutatások, előrejelzések. Felkért előadó: Konkolyné Bihari Zita (Országos Meteorológiai Szolgálat) - A statisztika nemzetközi tere. Felkért előadó: Laczka Éva 2. Tagtársak bemutatkozó előadása: Obádovics Csilla Jövőkutatási Tudományos Albizottság Időpont: 2017. február 10., 11:00 óra
Helyszín: MTA Irodaház, 1051 Budapest, Nádor u. 7. fszt. 29. 1. A 2017. évi JTAB-munkaterv véglegesítése 2. Lentner Csaba: Megújuló közpénzügyi módszertan és gondolkodás Magyarországon nemzetközi dimenzióban 3. Meskó Bertalan: Jövőkutatói szemlélet becsempészése az orvosi kurrikulumba Időpont: 2017. április 7., 11:00 óra Helyszín: MTA Irodaház, 1051 Budapest, Nádor u. 7. fszt. 29. 1. Ligeti Zsombor: Viselkedési közgazdaságtan előrejelzései 2. Dabasi Halász Zsuzsanna, Siposné Nándori Eszter, Lipták Katalin: Fiatalok mobilitása egy H2020 projekt eredményei alapján Időpont: 2017. június 9., 11:00 óra Helyszín: MTA Irodaház, 1051 Budapest, Nádor u. 7. fszt. 29. 1. Dr. Békefy Lajos: A reformáció 500 éve és a jövő 2. Makara B. Gábor: Amit egy jövőkutatónak az MTMT-ről tudni kell előnyök és lehetőségek a tudományos teljesítmény mérésében 3. Megemlékezés az elhunytainkról Időpont: 2017. szeptember 8., 11:00 óra Helyszín: MTA Irodaház, 1051 Budapest, Nádor u. 7. fszt. 29. 1. Sáfrányné Gubik Andrea: Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! A magyar egyetemisták karriertervei és a legfontosabb mozgatórúgók 2. Sabjanics István: A 21. század biztonságpolitikai kihívásai (könyvbemutató) Időpont: 2017. december 8., 11:00 óra Helyszín: MTA Irodaház, 1051 Budapest, Nádor u. 7. fszt. 29. 1. Szöllősi-Nagy András: Víz a XXI. században: lesz-e elég? 2. Nováky Erzsébet: 50 éves a magyar jövőkutatás 2018-as jubileumi év programjavaslata 3. Tóthné Szita Klára: Beszámoló az elmúlt 3 év munkájáról 4 meghívott külső előadó és 6 bizottsági tag által tartott előadás volt. A bizottsági ülések programja széles skálán mozgott: a közpénzügyek, jövőkutatás az orvosi curriculumban, viselkedési közgazdaságtan előrejelzései, biztonsági kihívások a 21. században, fiatalok migrációja, tűzoltó leszel vagy katona pályaorientációs törekvések, 500 éves a reformáció, a víz mint erőforrás, és a jubileumi év programtervezete került napirendre. A JTAB decemberi ülésén hoztak határozatot az 50 éves jubileumi évhez kapcsolódóan a következőkről: 1. A Jubileumi programot a Programtanács koordinálja Nováky Erzsébet vezetésével 2. A láthatóság növelését erősíteni kívánatos. Ennek érdekében az albizottsági tagok akadémiai adattárban szereplő adatlapján is fel kell tüntetni a jövőkutatást, mint kutatási területet. 3. A JTAB az SJTB vezetőségén keresztül kéri az osztály támogatását abban, hogy a köztestületi tagok adatbázisában a tudományterületek között a jövőkutatás is megjelenjen.
6. A bizottság 2017. évi legfontosabb rendezvényei rövid leírással (cím, időpont, helyszín, szakmai értékelés, visszajelzések): Az SJTB legfontosabb rendezvénye a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott nyílt ülés volt, amin Rudas Tamás a XXI. század változásainak statisztikára gyakorolt hatásairól tartott összefoglaló előadást. A Rappai Gábor által vezetett pódiumbeszélgetés több meghatározó kérdést járt körbe: a statisztikai írni vagy olvasni tudás dilemmája; az adatok demokratizálódása és az ebben rejlő lehetőségek, veszélyek; a big data hatása; és a különböző szoftverek ellenőrizetlen elterjedése. Bartha Zoltán és S. Gubik Andrea előadásában bemutatta, hogy a gyors számítástechnikai fejlődés milyen munkaerőpiaci változásokat generál, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie az oktatásnak, ha a munkaerőpiaci változásokra helyes válaszokat kíván adni. A Tóth Attiláné által vezetett kerekasztal beszélgetés a közvetlen és globális környezetünket fenyegető természeti és mesterséges jelenségek hatásait járta körül. Az MTÜ rendezvény előadásai, akárcsak az SJTB ülések minden emlékeztetője, diasorozata és egyéb anyaga letölthető a bizottság honlapjáról: _rendezvenyek 7. A bizottság által adott díjak: A bizottság nem adott díjat a beszámolási periódusban. 8. A bizottság tagjainak elismerései (díjak, kitüntetések) 2017-ben: Kiss Endre (MTA doktora): Scheiber Sándor díj 9. A bizottság 2017. évi kiadványai: A bizottságnak nem voltak hivatalos kiadványai az évben. 10. Egyéb (az előző pontokhoz nem sorolható, a tudományos bizottság tagjaihoz v. köztestületi tagjaihoz kötődő kiemelkedő eredmény, esemény, javaslatok a bizottság további munkájára, javaslat a bizottsághoz tartozó köztestületi tagság képviseletére és aktivizálására): 2018. február 27... elnök titkár
A Bizottság tudományos ülései SJTB 2018. évi munkaterve Rendes tudományos ülés 2018. 02. 28. 13:00 Helyszín: az MTA székház Kisterem, 2. emelet. 1. Tájékoztatás az albizottságok vezetőségének újjáalakulásáról, az új vezetőségek jóváhagyása. 2. Beszámolók az albizottságok, valamint a Bizottság elmúlt 3 éves munkájáról, kiemelten a 2017-es évről. 3. A Bizottság 2018 évi munkaterve. 4. Jubileumi programok megerősítése 5. Köztestületi tag választás 6. Szakmai előadások Claire A. Nelson: Future of Women Hidas Judit: "Womenomics - a japán gazdaságélénkítő törekvések egyike". "Womenomics: Remedy of Illusion?" Spéder Zsolt: Oktatási expanzió, kettős státusz MTA IX. Osztály Magyar Tudomány Ünnepi kiemelt programja 2018. november 14-15. Meghívásos konferencia, MTA Felolvasó Terem (Kisterem) Rendes tudományos ülés 2018. 09. 27. 14:00 Helyszín: MTA Irodaház földszint 29-es tárgyalójában (Nádor utca 7.). 1. Rappai Gábor: MTA doktori fokozatszerzés tapasztalatai, kutatási eredmények beépítése az oktatásba. 2. Hideg Éva, Laczka Éva: Nemzetköziesedés, láthatóság publikációs lehetőségek. 3. Egyéb tagsággal kapcsolatos és ügyrendi kérdések. Statisztikai Tudományos Albizottság 2018. évi munkaterve 2018. február - Beszámoló az előző elnökség munkájáról Sándorné Kriszt Éva. - Új elnökség megválasztása. - A 2018. évi munkaterv. - Tagtársak bemutatkozó előadása: Fejezetek a határon túli magyarság demográfiai sajátosságai, valamint a történelmi Magyarország népesedéstörténetének témaköréből Gyémánt Richárd. - A statisztika alkalmazása, oktatása jogtudományi területeken Katona Tamás
2018. május - GDPR: európai adatvédelmi rendelet és hatásai - Tagtársak bemutatkozó előadása 2018. szeptember - Háztartási vagyonfelmérésről (GMT_STAB együttes ülés) - Statisztika alkalmazása különböző tudományterületeken 2018. november - MTÜ rendezvény - Fiatal statisztikusok bemutatkozása 2018. december - Munkaerő-piaci statisztikai elemzések - Statisztika alkalmazása különböző tudományterületeken Jövőjutatási Tudományos Albizottság 2018. évi bizottsági üléseinek program javaslata 2018. február 9. péntek 11:00-14:00 (MTA Irodaház, Nádor utca) Előadás: Felelősségteljes kutatás és innováció a Horizont 2020 programban Előadó: Hronszky Imre Egyebek: Tisztújítás A 2018. évi munkaterv jóváhagyása Tájékoztatás a jubileumi programok előrehaladásáról 2018. március 9. péntek 11:00-13:30 (MTA Irodaház, Nádor utca) Előadás: A vallási viszonyok alakulásának kilátásai Előadó: Gábor György, vallásfilozófus Egyebek: Magyarország 2068 kutatás indításával kapcsolatos információ 2018. április 20. péntek 11:00-13:30 (MTA Irodaház, Nádor utca) Hogy volt? A kezdeti lépésekről Kovács Géza születésnapján Előadás: Emlékezés Kovács Gézára Előadó: Simai Mihály Előadás: Kovács Géza, a hazai jövőkutatás mestere Előadó: Nováky Erzsébet Hozzászólások 2-3 percben, előzetes jelentkezéssel
Meghívandók a szokásos meghívottakon túl: Kovács Géza lánya, unokái, a jövőkutatás hőskorának aktív résztvevői és a jövőkutatást is művelő barátaink (Mosoni Judit, Tolnai Márton, Kemény Csilla, Matoricz Anna, Kóródi József, Nagyné Czanka Valéria, Király László, Keresztes Péter, Mika János, Várnagy Réka) Előadás: Kisiskolások nyitottsága a jövő felé (tapasztalatok és szempontok a Beszélgetések a jövőről programhoz) Előadó: Gáspár Tamás Egyebek 2018. június 8. péntek 10:30-tól JTAB kihelyezett ülés a MTA Miskolci Területi Bizottsággal és a Miskolci Egyetemmel együttműködve, MAB székház, Miskolc Megnyitó: Tóthné Szita Klára Előadás: A Miskolci Akadémiai Bizottság mint a szellemi közélet katalizátora Előadó: Roósz András Előadás: A Miskolci Egyetem mint a hazai prognosztika egyetemi centruma Előadó: Besenyei Lajos Előadás: Észak-Magyarország etnikai jövője Előadó: Kocsis Károly Előadás: Miskolc város jövője a globális és a regionális folyamatok tükrében egy építész szemével Előadó: Rostás László (Miskolc főépítésze) Előadás: A borászat, borkultúra és turizmus a régió gazdasági fellendítéséért Előadó: Gál Lajos Hozzászólások Egyebek: Tájékoztatás a Felelősen a jövőért Virtuális Interdiszciplináris Kutatócsoport megalakításáról, kutatási céljairól (Tóthné Szita Klára, Besenyei Lajos, Bartha Zoltán, S. Gubik Andrea közreműködésével) 2018. szeptember 7. péntek JTAB kihelyezett ülés a Soproni Egyetem Közgazdasági Karán, Sopron Előadás: Megemlékezés Gidai Erzsébet, alapító dékán halálának 10. évfordulója alkalmából Előadó: Fábián Attila Előadás: A Miskolci és a Soproni Egyetem kapcsolata Előadó: Besenyei Lajos További előadások Kapcsolattartó: Katona Györgyné, Kiss Éva és Tóth Attiláné 2018. szeptember 21. péntek JTAB kihelyezett ülés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, Ménesi út Előadások: Közpénzügyek és a társadalombiztosítás jövője témában Bevezetőt tart: Lentner Csaba, NKE Közpénzügyi Kutatóintézet További előadások: Kiss Endre: A társadalombiztosítás jövője mint komplex jövőkutatási probléma További előadó: Juhász Zita,...
2018. október 12. péntek 11:00-13:30 (MTA Irodaház, Nádor utca) Előadás: A hazai közlekedési időmérleg Előadó: Fleischer Tamás Egyebek: A kutatásban résztvevők részvételével szervezett workshop 2018. november 14-15. MTA IX. Osztály Magyar Tudomány Ünnepi kiemelt programja VIII. Magyar Jövőkutatási Konferencia: A múltból átívelő jövő, 1968-2068 Rendező: MTA IX. Osztály SJTB és JTAB Társrendező: Budapesti Corvinus Egyetem Geoökönómia, Gazdaságföldrajz és Fenntartható Fejlődés Intézet Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Központ Meghívásos konferencia, MTA Felolvasó Terem (Kisterem) 2018. december 14. péntek 11:00-13:30 (MTA Irodaház, Nádor utca) Előadás: Okos városok energia menedzsmentje a jövő kilátásai Előadó: Roncz Judit doktorjelölt Egyebek A munkaterv szerves része a jubileumi év programjában való aktív részvétel