MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2017 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal elvégezte a jelentkezők besorolását. A besorolási döntés ellen ezen utasítás 19. -a szerint jogorvoslattal lehet élni. A jogorvoslati kérelmet a NEPTUN rendszeren keresztül, 999 jelű (egyéb kérések) kérelmen kell benyújtani és részletesen meg kell indokolni. A besorolási döntés ha az ellen nem érkezik fellebbezés 2016. július 20-án válik jogerős felvételi döntéssé. A besorolási döntés a következők egyike lehet: Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. a jelentkező pontszáma elérte az adott specializációhoz tartozó felvételi ponthatárt, így ha a besorolási döntés jogerőssé válik, akkor az adott specializációhoz hozzárendelhető. Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. a hallgató pontszáma nem érte el a specializációra megállapított felvételi ponthatárt, így oda nem sorolható be. Ha megadott más specializációkat is, akkor a választási sorrend szerint oda kerül besorolásra, ahol elsőnek éri el a felvételi ponthatárt. Ha ilyet nem adott meg, akkor a rendkívüli választásra vonatkozó szabályok szerint választhat specializációt, azonban csak oda vehető fel, ahol még van szabad kapacitás és eléri a felvételi ponthatárt. Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. a jelentkező által megadott választási sorrend szerinti kisebb sorszámú helyre már besorolást nyert. Budapest, 2017. július 6. Dr. Bihari Péter s.k. oktatási dékánhelyettes 1 http://www.gpk.bme.hu/images/gepeszkar/doku/szabalyzatok/dekani_utasitas_(4-2013)_a_specializaciok_kozotti_valasztasrol.pdf
A SZAK ÖSSZEFOGLALÓ JELENTKEZÉSI ÉS BESOROLÁSI ADATAI JELENTKEZÉSEK ÉS BESOROLÁSOK biomech. gép. mod. Int. Eng. mech. ber. opto. term. rend. összes Összes jelentkezések száma 43 36 54 72 36 35 elsőhelyes 15 10 20 36 5 11 97 második helyes 12 17 20 19 14 14 harmadik helyes 16 9 14 17 17 10 indítási határ 10 10 10 10 10 10 kapacitás korlát 25 18 25 25 20 20 133 MAX pont 456 458 480 477 469 MIN pont 280 341 322 392 299 ÁTLAG pont 376 409 399 425 373 Felvételi ponthatár 280 341 322 392 0 299 Besorolt jelentkező 21 11 22 25 0 17 96 Be nem sorolt jelentkező 1 PONTSZÁMOK 500 450 400 456 458 376 409 480 477 425 399 392 469 373 350 300 280 341 322 299 250 200 150 100 50 0 biomech. gép. mod. Int. Eng. mech. ber. terv. optomech. term. rend. MAX pont MIN pont ÁTLAG pont
BIOMECHATRONIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont1 Besorolási döntés YEU5AU 1 456,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. V1GUCU 1 446,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. FNBQE1 1 439,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. WWEMF8 1 434,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. C5RNF3 1 426,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. CI27OS 1 412,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. FKWQWT 1 383,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. PRCRHX 1 379,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. EZX9C5 1 378,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. A2R7ZK 1 378,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BK6XJK 1 377,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BIQX4X 1 373,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. XE2BIY 1 361,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BHNO64 1 358,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. FNZ8CO 1 344,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. COULTJ 1 343,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. KCL34M 1 340,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. I10E6Q 1 338,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. IAFL5R 1 327,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GMME1B 1 322,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. D0BBVG 1 280,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. LMR3LQ 2 453,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BU75DU 2 450,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JEM7BL 2 405,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NLLP6B 2 402,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GV1QWC 2 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. QK1RRR 2 352,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IR0D1P 3 443,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GQCCKS 3 428,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E2I8ZE 3 428,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IU8625 3 426,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GV1MYC 3 420,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JN40UX 3 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UG58Q8 3 390,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. N816WC 3 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. I8VZJB 3 387,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. U4E1EQ 3 367,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NCF0AL 3 366,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HWDKTI 3 364,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A35SEK 3 357,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. L1UCEH 3 333,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EHWV89 3 322,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AZSLI3 3 299,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
GÉPÉSZETI MODELLEZÉS SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont1 Besorolási döntés MNM38Z 1 458,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BU75DU 1 450,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. HA2OJD 1 439,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. KT76UO 1 430,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BUF5RK 1 424,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. LQES96 1 415,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. R2SL04 1 409,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. JEM7BL 1 405,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GV1QWC 1 379,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. QK1RRR 1 352,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. NI3NL1 1 341,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. AIBLIB 2 480,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. K1OHRU 2 477,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CUAHRW 2 471,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. YEU5AU 2 456,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ZCD8J7 2 427,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. C5RNF3 2 426,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IU8625 2 426,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. OICN4A 2 425,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CHBJSZ 2 417,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WE3DQO 2 417,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IMAT7J 2 408,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CBT6RD 2 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O1ILWI 2 397,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. N816WC 2 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WS51IU 2 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NCF0AL 2 366,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. I10E6Q 2 338,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ILLY5R 3 460,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XZYX5L 3 427,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EN1H5B 3 409,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GMAW02 3 396,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DGM8UN 3 392,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EUF6AJ 3 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CMHB09 3 380,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. MCY0KG 3 342,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
INTEGRATED ENGINEERING SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont1 Besorolási döntés AIBLIB 1 480,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. ER3LJD 1 467,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. LMR3LQ 1 453,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. IR0D1P 1 443,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. EZ0U1P 1 432,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. OICN4A 1 425,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. CHBJSZ 1 417,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. WE3DQO 1 417,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. AAWMKM 1 411,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. EN1H5B 1 409,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GMAW02 1 396,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. UG58Q8 1 390,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. EUF6AJ 1 388,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. WS51IU 1 379,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. I6F285 1 378,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. DXML29 1 376,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. NCF0AL 1 366,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. HWDKTI 1 364,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. E4AMXJ 1 358,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. A35SEK 1 357,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. V04MEA 1 340,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. EHWV89 1 322,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. V1GUCU 2 446,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WLVZT9 2 442,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HA2OJD 2 439,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. LJC5I4 2 434,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GUTOY7 2 431,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KT76UO 2 430,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E2I8ZE 2 428,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XZYX5L 2 427,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BUF5RK 2 424,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JN40UX 2 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. U5QYKD 2 414,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AECERE 2 408,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. LRBRY2 2 392,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DGM8UN 2 392,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D6XPK2 2 387,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PRCRHX 2 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GMME1B 2 322,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D0BBVG 2 280,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. K1OHRU 3 477,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CD168Y 3 462,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FNBQE1 3 439,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GQJU6Q 3 427,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. LQES96 3 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AAU1S0 3 406,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NLLP6B 3 402,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
F5O3CN O1ILWI T452GO GV1QWC BK6XJK BHNO64 FNZ8CO 3 398,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 397,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 390,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 377,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 358,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 344,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
MECHATRONIKAI BERENDEZÉSEK TERVEZÉSE SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont1 Besorolási döntés K1OHRU 1 477,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. CUAHRW 1 471,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BVEW54 1 463,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. CD168Y 1 462,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. ILLY5R 1 460,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. WLVZT9 1 442,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. LJC5I4 1 434,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GUTOY7 1 431,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. E2I8ZE 1 428,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GQCCKS 1 428,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. XZYX5L 1 427,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GQJU6Q 1 427,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. IU8625 1 426,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. GV1MYC 1 420,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. JN40UX 1 415,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. U5QYKD 1 414,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. AECERE 1 408,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. IMAT7J 1 408,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. AAU1S0 1 406,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. NLLP6B 1 402,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. CBT6RD 1 399,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. B0I5EM 1 399,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. F5O3CN 1 398,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. DGM8UN 1 392,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. LRBRY2 1 392,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. MNM38Z 2 458,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IR0D1P 2 443,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FNBQE1 2 439,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WWEMF8 2 434,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EZ0U1P 2 432,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. LQES96 2 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CI27OS 2 412,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EN1H5B 2 409,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. R2SL04 2 409,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. T452GO 2 390,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. UG58Q8 2 390,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EUF6AJ 2 388,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. I8VZJB 2 387,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. FKWQWT 2 383,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. I6F285 2 378,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. A2R7ZK 2 378,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. BK6XJK 2 377,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. G62C8C 2 376,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DO42IZ 2 367,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. U4E1EQ 2 367,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HWDKTI 2 364,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BJJSVS 2 355,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát.
FNZ8CO COULTJ MCY0KG NI3NL1 V04MEA L1UCEH WUZKIB EHWV89 AIBLIB O28V76 YEU5AU V1GUCU KT76UO ZCD8J7 OICN4A BUF5RK CHBJSZ WE3DQO D6XPK2 EZX9C5 JDI1FM I10E6Q JFX75X GMME1B D0BBVG 2 344,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. 2 343,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. 2 342,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 341,00 Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. 2 340,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 333,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 331,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 322,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 480,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 469,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 456,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 446,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 430,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 427,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 425,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 424,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 417,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 417,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 387,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 378,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 372,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 338,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 332,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 322,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 280,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
OPTOMECHATRONIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN O28V76 CMHB09 BHNO64 BJJSVS AZSLI3 ER3LJD CD168Y ILLY5R GQCCKS GV1MYC AAWMKM F5O3CN DXML29 JDI1FM XE2BIY E4AMXJ A35SEK NI3NL1 JFX75X CUAHRW MNM38Z WLVZT9 HA2OJD WWEMF8 EZ0U1P GUTOY7 AECERE CBT6RD FKWQWT PRCRHX A2R7ZK DO42IZ QK1RRR KCL34M V04MEA IAFL5R Választás sorszáma Pont1 1 469,00 Elegendő számú jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. 1 380,00 Elegendő számú jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. 1 358,00 Elegendő számú jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. 1 355,00 Elegendő számú jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. 1 299,00 Elegendő számú jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. 2 467,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 462,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 460,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 428,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 420,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 411,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 398,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 376,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 372,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 361,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 358,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 357,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 341,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 2 332,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 471,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 458,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 442,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 439,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 434,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 432,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 431,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 408,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 383,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 378,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 367,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 352,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 340,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 340,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. 3 327,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
TERMELÉSI RENDSZEREK MECHATRONIKÁJA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont1 Besorolási döntés O28V76 1 469,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. ZCD8J7 1 427,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. O1ILWI 1 397,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. T452GO 1 390,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. N816WC 1 388,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. D6XPK2 1 387,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. I8VZJB 1 387,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. CMHB09 1 380,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. G62C8C 1 376,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. JDI1FM 1 372,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. U4E1EQ 1 367,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. DO42IZ 1 367,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. MCY0KG 1 342,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. L1UCEH 1 333,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. JFX75X 1 332,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. WUZKIB 1 331,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. AZSLI3 1 299,00 Pontszáma elérte a specializáció felvételi ponthatárát. BVEW54 2 463,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GQJU6Q 2 427,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AAU1S0 2 406,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. B0I5EM 2 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GMAW02 2 396,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EZX9C5 2 378,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KCL34M 2 340,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IAFL5R 2 327,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ER3LJD 3 467,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. U5QYKD 3 414,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AAWMKM 3 411,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. R2SL04 3 409,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IMAT7J 3 408,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JEM7BL 3 405,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WS51IU 3 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. I6F285 3 378,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E4AMXJ 3 358,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. COULTJ 3 343,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.