ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2015 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK
|
|
- Alexandra Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2015 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás ában foglalt előírások alapján a Hivatal elvégezte a jelentkezők besorolását. A besorolási döntés ellen ezen utasítás 19. -a szerint jogorvoslattal lehet élni. A jogorvoslati kérelmet a NEPTUN rendszeren keresztül, 999 jelű (egyéb kérések) kérelmen kell benyújtani és részletesen meg kell indokolni. A besorolási döntés ha az ellen nem érkezik fellebbezés július 15-én válik jogerős felvételi döntéssé. A besorolási döntés a következők egyike lehet: Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. a jelentkező pontszáma elérte az adott specializációhoz tartozó felvételi ponthatárt, így ha a besorolási döntés jogerőssé válik, akkor az adott specializációhoz hozzárendelhető. Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. a hallgató pontszáma nem érte el a specializációra megállapított felvételi ponthatárt, így oda nem sorolható be. Ha megadott más specializációkat is, akkor a választási sorrend szerint oda kerül besorolásra, ahol elsőnek éri el a felvételi ponthatárt. Ha ilyet nem adott meg, akkor a rendkívüli választásra vonatkozó szabályok szerint választhat specializációt, azonban csak oda vehető fel, ahol még van szabad kapacitás és eléri a felvételi ponthatárt. Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. a jelentkező által megadott választási sorrend szerinti kisebb sorszámú helyre már besorolást nyert. Budapest, július 6. Dr. Bihari Péter s.k. oktatási dékánhelyettes 1
2 A SZAK ÖSSZEFOGLALÓ JELENTKEZÉSI ÉS BESOROLÁSI ADATAI JELENTKEZÉSEK ÉS BESOROLÁSOK atomen. épületen. hően. vegyip. en. vill. en. összes Összes jelentkezések száma elsőhelyes második helyes harmadik helyes indítási határ kapacitás korlát MAX pont MIN pont ÁTLAG pont 369,5 354,4 374,4 370,1 357,2 364 Felvételi ponthatár Besorolt jelentkező Be nem sorolt jelentkező 1 PONTSZÁMOK 500,0 450,0 400,0 350,0 300,0 250,0 200,0 150,0 100,0 50,0 0,0 369,5 354,4 374,4 370,1 357, atomen. épületen. hően. vegyip. en. vill. en. szak össz. átlag felv. ponthatár
3 ATOMENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ Összes jelentkezések száma 15 elsőhelyes 4 második helyes 3 harmadik helyes 8 indítási határ 2 kapacitás korlát 45 MAX pont 486,00 MIN pont 311,00 ÁTLAG pont 369,5 Felvételi ponthatár 311,00 Besorolt jelentkező 4 NEPTUN Választás sorszáma Összpont BESOROLÁSI DÖNTÉS A0UMJL 1 486,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. W94UE ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. UBN7SR 1 321,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. O08Z3I 1 311,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. XSX1AR 2 461,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NWI8GQ 2 437,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. RU2SOH 2 364,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. RVXVXW 3 476,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PE75BR 3 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HTIK8Y 3 407,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A30NZD 3 395,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. SEMPEI 3 365,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D712JK 3 336,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E73YF ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. B0KEAA 3 315,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
4 ÉPÜLETENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ Összes jelentkezések száma 56 elsőhelyes 25 második helyes 17 harmadik helyes 14 indítási határ 10 kapacitás korlát 25 MAX pont 449,00 MIN pont 287,00 ÁTLAG pont 354,4 Felvételi ponthatár 287,00 Besorolt jelentkező 25 NEPTUN Választás sorszáma Összpont BESOROLÁSI DÖNTÉS EFO79L 1 449,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GX29AV 1 435,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DTRBX ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. VZG69H 1 421,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. H69GDW 1 391,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. R9OLWN 1 375,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. KATJMB 1 374,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. O008WL 1 374,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. MED3F ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. SEMPEI 1 365,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DJAQ0G 1 364,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. TXO9IJ 1 361,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BXAW5O 1 360,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DMYMPL 1 346,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BOS99W 1 345,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. XUF7A ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. XNXTUQ 1 330,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. E73YF ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. IGJU ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BZUSE ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HJDCEA 1 306,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. D6QVSY 1 303,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. OY3PHN 1 296,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. W3TC8J 1 289,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. A76C ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Q2G4EA 2 454,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O1COF ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ODHGL ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HE26FF 2 404,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. T1BOFN 2 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
5 T13ZJE 2 385,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HRVQO ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PVOP1P 2 358,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D712JK 2 336,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FPGGZK 2 330,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UBN7SR 2 321,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FK7FWR 2 319,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EEN0CY 2 316,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E4UL5G 2 312,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GCPB9D 2 309,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. I1I3Y ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. R66UD ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XJBOEH 3 462,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XXZSYF 3 457,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NP6U9R 3 432,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. V2LBWQ 3 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. G40GOQ 3 405,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FLJERA 3 395,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UPCG ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GJRO7M 3 347,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CKXCK ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HZTQHE 3 325,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Q0MIB ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CWO1J ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UCJAXL 3 288,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. P4ZEDH 3 282,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
6 HŐENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ Összes jelentkezések száma 70 elsőhelyes 22 második helyes 23 harmadik helyes 25 indítási határ 10 kapacitás korlát 45 MAX pont 457,00 MIN pont 282,00 ÁTLAG pont 374,4 Felvételi ponthatár 282,00 Besorolt jelentkező 22 NEPTUN Választás sorszáma Összpont BESOROLÁSI DÖNTÉS XXZSYF 1 457,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Q2G4EA 1 454,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. NP6U9R 1 432,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. PE75BR 1 415,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. TY8WUY 1 415,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. T9NNNF 1 410,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HTIK8Y 1 407,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. G40GOQ 1 405,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. RHK ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. ATV8KZ 1 394,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. AUIYGR 1 384,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. RU2SOH 1 364,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. PVOP1P 1 358,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. UPCG ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GJRO7M 1 347,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. TBLP6D 1 341,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. D712JK 1 336,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CKXCK ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Q0MIB ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. P2CI8H 1 319,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. B0KEAA 1 315,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. P4ZEDH 1 282,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. RVXVXW 2 476,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GX29AV 2 435,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. VZG69H 2 421,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. V2LBWQ 2 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A30NZD 2 395,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. H69GDW 2 391,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. INIM4M 2 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. R9OLWN 2 375,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
7 SEMPEI 2 365,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DJAQ0G 2 364,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. TXO9IJ 2 361,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. W94UE ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FONK ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. F149PZ 2 343,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ISDQNK 2 342,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XUF7A ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E73YF ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HZTQHE 2 325,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BZUSE ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CWO1J ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KMTE8C 2 314,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UCJAXL 2 288,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A76C ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A0UMJL 3 486,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XSX1AR 3 461,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JQKUE ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DTRBX ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HE26FF 3 404,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CTM4JP 3 395,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. T1BOFN 3 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. K79VAB 3 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FBFHIV 3 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. T13ZJE 3 385,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PCF0RL 3 383,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O008WL 3 374,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O8OGCW 3 369,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. MED3F ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EZNQ ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BOS99W 3 345,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IGJU ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NHCJ ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FK7FWR 3 319,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CRKFV ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GCPB9D 3 309,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. I1I3Y ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DWTQUO 3 306,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HJDCEA 3 306,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. W3TC8J 3 289,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
8 VEGYIPARI ENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ Összes jelentkezések száma 60 elsőhelyes 22 második helyes 30 harmadik helyes 8 indítási határ 10 kapacitás korlát 20 MAX pont 476,00 MIN pont 305 ÁTLAG pont 370,1 Felvételi ponthatár 305 Besorolt jelentkező 20 NEPTUN Választás sorszáma Összpont BESOROLÁSI DÖNTÉS RVXVXW 1 476,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. XJBOEH 1 462,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. O1COF ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. NWI8GQ 1 437,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. JQKUE ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. V2LBWQ 1 415,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HE26FF 1 404,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. A30NZD 1 395,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CTM4JP 1 395,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FLJERA 1 395,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HRVQO ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FONK ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. EZNQ ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. ISDQNK 1 342,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FPGGZK 1 330,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HZTQHE 1 325,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CWO1J ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. KMTE8C 1 314,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GCPB9D 1 309,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. I2U1G ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BNLY3W 1 296,00 Pontszáma nem elérte a specializáció ponthatárát. R66UD ,00 Pontszáma nem elérte a specializáció ponthatárát. A0UMJL 2 486,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EFO79L 2 449,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NP6U9R 2 432,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DTRBX ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PE75BR 2 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. T9NNNF 2 410,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HTIK8Y 2 407,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. G40GOQ 2 405,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
9 RHK ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ATV8KZ 2 394,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. K79VAB 2 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FBFHIV 2 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AUIYGR 2 384,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PCF0RL 2 383,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O008WL 2 374,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O8OGCW 2 369,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. MED3F ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UPCG ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GJRO7M 2 347,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BOS99W 2 345,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. TBLP6D 2 341,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XNXTUQ 2 330,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Q0MIB ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NHCJ ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CRKFV ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. B0KEAA 2 315,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O08Z3I 2 311,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DWTQUO 2 306,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. W3TC8J 2 289,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. P4ZEDH 2 282,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. TY8WUY 3 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. R9OLWN 3 375,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DJAQ0G 3 364,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. TXO9IJ 3 361,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BXAW5O 3 360,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BZUSE ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. E4UL5G 3 312,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A76C ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
10 VILLAMOS ENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ Összes jelentkezések száma 44 elsőhelyes 19 második helyes 12 harmadik helyes 13 indítási határ 10 kapacitás korlát 45 MAX pont 461,00 MIN pont 286,00 ÁTLAG pont 357,2 Felvételi ponthatár 286,00 Besorolt jelentkező 20 NEPTUN Választás sorszáma Összpont BESOROLÁSI DÖNTÉS XSX1AR 1 461,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DFXO ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. ODHGL ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. T1BOFN 1 393,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. K79VAB 1 393,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FBFHIV 1 388,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. INIM4M 1 388,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. T13ZJE 1 385,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. PCF0RL 1 383,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. O8OGCW 1 369,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. F149PZ 1 343,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. NHCJ ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CRKFV ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FK7FWR 1 319,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. EEN0CY 1 316,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. E4UL5G 1 312,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. I1I3Y ,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DWTQUO 1 306,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. UCJAXL 1 288,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. R66UD ,00 VG->ÉE->VI Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. XJBOEH 2 462,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XXZSYF 2 457,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JQKUE ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. TY8WUY 2 415,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CTM4JP 2 395,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FLJERA 2 395,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BXAW5O 2 360,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EZNQ ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CKXCK ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. IGJU ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HJDCEA 2 306,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
11 I2U1G ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. O1COF ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EFO79L 3 449,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NWI8GQ 3 437,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. VZG69H 3 421,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. T9NNNF 3 410,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. AUIYGR 3 384,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HRVQO ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. RU2SOH 3 364,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. W94UE ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FONK ,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XNXTUQ 3 330,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UBN7SR 3 321,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2017 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK
ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2017 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal
ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2014 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK
ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2014 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal
ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2018 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK
ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2018 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2017 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2017 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2015 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2015 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar 2018. évi általános felvételi eljárás Mesterképzési szakok specializáció-választási eredmények Jelmagyarázat a táblázatokhoz iktatószám:
I. fejezet Az utasítás célja és hatálya
4/2013. (XII. 10.) sz. dékáni utasítás a specializációk közötti választási eljárásról A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szervezeti Felépítés és Működési Rend 39. (1) pontjában foglalt felhatalmazás
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2017/2018. tanév tavaszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)
Felvételi eljárás 2011.
Felvételi eljárás 2011. Előadó: Sergyán Szabolcs Dékáni hivatalvezető 2011. január 25. 2011. évi általános felvételi eljárás Jelentkezés a 2011. szeptemberében induló képzésre: 2011. február 15. A felvételi
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2009. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) kiemelkedő tanulmányi
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar. 1/2019. számú DÉKÁNI UTASÍTÁS
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar 1/2019. számú DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI OSZTATLAN MESTERKÉPZÉSI SZAKON MŰKÖDŐ SPECIALIZÁCIÓKRÓL ÉS A SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA. Szeged, 2011. október 24.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2011. október 24. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem)
Az 1950-es évektől 2005-ig
Dr. Bihari Péter Az 1950-es évektől 2005-ig Gépészmérnök képzés keretein belül Gépgyártástechnológia szak (nincs ágazat) Mezőgazdasági gépész szak (nincs ágazat) Vegyipari gépész szak (2 ágazat) Textiltechnológia
PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100)
PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) FELVÉTELI PONTOK (200+200+100) Pontszámítás 200+200+100 Tanulmányi pontok Max. 200 pont
Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés /A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező
Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés 6700045501/A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező Államilag támogatott SZE-MTK Felvételi pontszáma elérte
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJÉRŐL
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJÉRŐL Változat száma: 6. Elfogadás dátuma: 2018. 05.29. Határozat száma: 2018/1/7/5 Hatálybalépés napja: 2018. 05.30. Felelős személy: a mindenkori
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA. Szeged, június 26.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2017. június 26. A Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:
A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:
9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000
Szakirányválasztás 2018 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok
Szakirányválasztás 2018 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok Dr. Márkus Eszter, főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Budapest,
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2016/2017. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi
A 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásról
A 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásról Stéger Csilla főosztályvezető OH Felsőoktatási Főosztály KLIK, 2013. december 13. A szereplők EMMI Jelentkező Oktatási Hivatal EDUCATIO Egyetem
1. Számú melléklet. Általános rendelkezések
1. Számú melléklet A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata Egységes Kollégiumi Felvételi Rend A Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya és a Hallgatói Jogviszonyból Származó
FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019.
FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. A felvételi jelentkezés A jelentkezési sorrend Pontszámítás Határidők Jogorvoslat FELVÉTELI MENETREND Felvételi jelentkezés: 2019.02.15. Hitelesítés: 2019.02.20. E-felvételi ügyintézési
Kollégiumi Felvételi Szabályzat
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kollégiumi Felvételi Szabályzat A elfogadta 2015. december 7-én. Hatályos 2015. december 11-től.
2015. évi általános felvételi eljárás
2015. évi általános felvételi eljárás Mesterképzési szakok és specializációk - FELVETTEK - 2015A Gépészmérnöki mesterszak Szakfelelős: Czigány Tibor Felelős Tsz. 2015K F2015A megjegyz. Alkalmazott mechanika
Felsőoktatási felvételi eljárás dr. Bakos Károly ny. szakmai főtanácsadó
Felsőoktatási felvételi eljárás 2015 dr. Bakos Károly ny. szakmai főtanácsadó A szereplők EMMI Jelentkező Oktatási Hivatal EDUCATIO Egyetem / Főiskola A felsőoktatási felvételi eljárás 2011. évi CCIV.
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2018/2019. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat hatálya a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra terjed ki.
ó ó ú ú ó ó ó ü ó ü Á Á ü É ó ü ü ü ú ü ó ó ü ó ü ó ó ú ú ú ü Ü ú ú ó ó ü ó ü ü Ü ü ú ó Ü ü ű ű ü ó ü ű ü ó ú ó ú ú ú ó ú ü ü ű ó ú ó ó ü ó ó ó ó ú ó ü ó ó ü ü ó ü ü Ü ü ó ü ü ü ó Ü ó ű ü ó ü ü ü ú ó ü
:.::-r:,: DlMENZI0l szoc!0toolnl ránsnnat0m A HELYI,:.:l:. * [:inln.itri lú.6lrl ri:rnl:iilki t*kill[mnt.ml Kilírirlrln K!.,,o,.r*,u, é é é ő é é é ő é ő ő ú í í é é é ő é í é ű é é ő ő é ü é é é í é ő
Ü Ö Á Á Á Á Á É ű Ü Ú ű ű Á É ű Ú Ü ű Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ü Ü Ü Ö Ö Ú Ö Ü Ö ű ű ű ű ű Á ű Ú ű ű ű ű ű É Á Ö Ö Ö ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű Ü Ö Ü Ó Ö ű ű ű
Ö Ó ú É ű É Ö Ö Ö Ü Ó Ú É ú É Ü Ú ú Ü ű ú Ü Ö Ö ú ű Ú ű ű ú Ö Ö Ö Ö É ú ú Ő Ö ú Ü Ó ú Ú Ü Ö ű ű ű Ö ű ú Ó ű Ö Ü ű ú ú ú ú É ú Ö ú ú Ü ú Ó ú ú ú ú ú ú ű ű ú ű ú ú ű Ö ú ú ú ű Ö ú ű ú ű Ü Ö Ü ű Ü Ö ú ú Ü
ú Ú Ö É ú ü í í ü í í í í ü Ú í ű í ú ü ü í í ü ü í ü ü ú Í í ű í ü ü Ü í í ü í ú ű ú ú í í ü ú í ü É ü Ö í í ü ú ű í í ü í ű í í Í Ö í í ü Ö ú É Í í í í ü ű ü ű ü ü ü ü í í í í ú í ü í ú É ü ü ü ü í ü
Á Á Ó É ö ó ó ó ő ő ó ö ő ő ű ó ú ö ó ó ő ó ü ó ó ő ó ó ő ó ü ó ő ő ő ó ő ő ö ó ó ó ö ö ü ö Á Á Ó ü ó ö ó ő ó ő ő Á É Á Ó ű ü ö ó ő ó ú ÉÉ ó ú ő ö ó ó ó ó ó ö ö ő ü ó ö ö ü ó ű ö ó ó ó ó ú ó ü ó ó ö ó
É É É ü É ó ó É ű ó ÉÉ ó É ó É É ó É ü ó ó Ó ű ó ó ó ó ü É ü ű ó É É É É ü ü ó ó ó ü É ó É ó É ó ó ó ü ü ü ü ó ü ü ü ü ó ű ű É Í Ó Ü Ö ó ó ó Ó ó ü ü ü ű ó ü ü ű ü ü ó ü ű ü ó ü ó ó ó ó ó ó ó ü ó ó ó ű
Á ű ő ö Í é é ő Ö Ö é ő Ö ő ö é é Ö ü é ó Ő é é ó é ó é é é é Ö ó ó ő é Ü é ó ö ó ö é é Ő ú é é é é ő Ú é ó Ő ö Ő é é é é ű ö é Ö é é ó ű ö é ő é é é é é é é é é Ö é Ö ü é é é é ö ü é ó é ó ó é ü ó é é
ű Ő ű Ü Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú Ü Ő ű Ö ű Ü ű Ö ű Ú ű ű Ű É É ű ű ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű É Ű É Ü Ü Ú É É ű ű ű Ü ű É É Ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű ű Ö É Ó É É É Ü
Ü Éü É ü í í Í ö Ü Ú ú Ó í ő í Ö ű ö Ó ú Ű ü í Ó ö Ó Ü Ó Ó í í ú í Ü Ü ő Ú Ó Ó í ú É ÉÉ É Á Ü Ü Ü Ú ő í Ő Ó Ü ő ö ü ő ü ö ú ő ő ő ü ö ő ű ö ő ü ő ő ü ú ü ő ü ü Í ü Í Á Ö Í É Ú ö Í Á Ö í É ö í ő ő í ö ü
Kollégiumi felvételi szabályzat
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kollégiumi felvételi szabályzat Elektronikus szavazást követően a elfogadta 2015. május 16-án.
Közös BSc záróvizsga MSc felvételi szabályzat, a BME Felvételi Szabályzatába ágyazva. Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Közös BSc záróvizsga MSc felvételi szabályzat, a BME Felvételi Szabályzatába ágyazva Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2017. június 7. (Sujbert László) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei
310572000407 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés Távoktatás Önköltséges Felvételi pontszáma elérte az önköltséges képzés ponthatárát 310572000647 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2017/2018. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2
Egységes Kollégiumi Felvételi Rend
Egységes Kollégiumi Felvételi Rend 1. Általános rendelkezések 1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: BME) saját és bérelt kollégiumaiban férőhelyre jogosult minden teljes idejű
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar. A évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar A 216. évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai SZAK 216/17. 1. félév ponthatár összlétszám átlagpont Energetikai mérnöki alapszak
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2018/2019. tanév tavaszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat hatálya a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra terjed
Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!
Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsõoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem
(3) A Tanulmányi Osztály a hallgatói preferenciákról kimutatást készít, amelyet a Tanulmányi Bizottság elé terjeszt.
2/2014 számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Kar alapképzési és mesterképzési szakjainak szakirányválasztási eljárására vonatkozó eljárásrendjéről A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar
Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ!
Pótfelvételi 2014 Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési és mesterképzési szakok esetén önköltséges finanszírozási formára, azok
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet
II. RÉSZ A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Személyi hatály 195. (1) A felvételi eljárás rendjének hatálya az Nftv. 40. -ában foglaltak alapján az alapképzésre, az osztatlan képzésre
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag
Kollégiumi Felvételi Szabályzat
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kollégiumi Felvételi Szabályzat A elfogadta 2017. május 15-én. Hatályos 2017. május 15-től. A
A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló
Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014
Felvételi 2014 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2014. január 31-ig Felvételi tájoló 2014. (Felvi-rangsorokkal)
Kollégiumi Felvételi Szabályzat
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kollégiumi Felvételi Szabályzat A elfogadta 2018. május 18-án. Hatályos 2018. május 18-tól. A
A tehetség utat tör Első helyen IGYK
A tehetség utat tör Első helyen IGYK Amire figyelni kell a felvételizőknek 2014-ben Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar A 2014. évi általános eljárás menete, határidők A Felsőoktatási felvételi tájékoztató
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE HKR II. FEJEZET MEGJEGYZÉS: A PARAGRAFUSOK SZÁMOZÁSA A TELJES HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERINT FOLYAMATOS 18. Általános rendelkezések (1) Jelen fejezet az Ftv. 39-45. -ai,
Szakirányválasztás 2019 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok
Szakirányválasztás 2019 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok Dr. Márkus Eszter, egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Budapest,
2014A felvételi eljárás
2014A felvételi eljárás www.gpk.bme.hu A gépészmérnöki karok rangsora 5 4,5 4,28 4 3,5 3,31 3,22 3 2,5 2 1,5 1 2,73 2,65 2,48 2,47 1,97 1,92 1,86 1,79 Forrás: Heti Válasz 50 30 Átmenet: Kapacitás növekedés
SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ÁLTALÁNOS ORVOS OSZTATLAN SZAK A mesterképzési szak megnevezése: általános orvos (Medicine) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség
A felvételi eljárásról 2019
A felvételi eljárásról 2019 1 Miről kell dönteni? Mit? Hol? szak (reál vagy humán, osztatlan vagy alapképzés vagy felsőoktatási szakképzés, munkarend, bejutási esélyek, elhelyezkedési esélyek végzés után)
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag
Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar
Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar A jelentkezési folyamat A továbbtanulási döntés meghozatala Az aktuális felvételi meghirdetések pontos tanulmányozása
1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI
3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja
3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy
ELTE BGGYK. A szakirány-választás feltételei, eljárásrendje, határidők 2018.
A szakirány-választás feltételei, eljárásrendje, határidők 2018. Szakirány-választási tájékoztató nappali és levelező tagozat részére: 2018. március 9. (péntek) 8.00-14.45, C/105-107-es termek (a részletes
hétfő kedd szerda csütörtök péntek :00 Információ- és kódelmélet Ú (BP) A/ (BGI) Inf. ép. fsz :00 Termelésinformatika Ú
Tisztelt Hallgató! Tájékoztatom, hogy a nappali tagozatos energetikai mérnöki* (BE), gazdaságinformatikus (BGI), gépészmérnöki** (BG), logisztikai mérnöki* (BS), mechatronikai mérnöki*, ** (BMR), mérnökinformatikus
Tájékoztató a 12. évfolyamos tanulók és szüleik részére
Tájékoztató a 12. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2019. január Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően
AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2015. április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2015/2016-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező,
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2
- ó Ö OLLÉ IU I F LVÉ LI SZA ÁLYZA
- H ó Ö OLLÉ IU I F LVÉ LI SZA ÁLYZA 1. Á 1) Jelen szabályzat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzata alapján elektronikus kollégiumi felvételi pályázatot határidőn
BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére
A pályázat célja BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag
BME Gépészmérnöki Kar január 24. Dr. Orbulov Imre gazdasági dékánhelyettes
BME Gépészmérnöki Kar 2017. január 24. Dr. Orbulov Imre gazdasági dékánhelyettes Kihívás Lehetőség Felelősség Megítélésünk a munkaadóknál Átlagkeresetek végzettség szerint Megéri a magasabb képzettség
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére
A pályázat célja BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja
Tárgy: Javaslat egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására
Tárgy: egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására Előterjesztő: Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR A. az energetikai
Kollégiumi férőhely pályázat 2017/18. tanév őszi félév
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Építészmérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Hallgatói Képviselet (továbbiakban: HK) pályázatot hirdet a 2017/18 tanév őszi félévére a
Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015
Felvételi 2015 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2015. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2015. január 31-ig Felvételi tájoló 2015. (Felvi-rangsorokkal)
A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén
A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén 2013. január 01-jétől 432/2012 (XII. 29.) Korm. rendelet alapján Tanulmányi pontok középiskolai
KHT SZMSZ 6. számú melléklete
KHT SZMSZ 6. számú melléklete A kollégiumi férőhelyek osztásának menete 1. Általános rendelkezések 1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán (továbbiakban: ÉMK) saját és bérelt
Felsőoktatási felvételi tájékoztató
Felsőoktatási felvételi tájékoztató SZIE Gépészmérnöki Kar Gödöllő Fontos tudnivalók a felvételi eljárással kapcsolatban Jelentkezési határidő: február 15. Az E-felvételi folyamata Felsőoktatási felvételi
Érettségi vizsga 2014/2015
Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az
Jelentősebb ipari ipari ka k pcsola pcsola o t k Győr Kazincbarcika Mosonmagyaróvár Székesfehérvár Ózd Hódmezővásárhely Sátoraljaújhely
Műszaki Anyagtudományi Kar képzések ése 2009 februárjában ME Műszaki Anyagtudományi Kar 1 Jelentősebb ipari kapcsolatok Audi Hungária Motor Kft., Győr AES Borsodi Energetika Kft., Kazincbarcika Alcoa Köfém
36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről
REKTOR KANCELLÁR 36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről A kollégiumi felvételi eljárás, valamint a Corvinus
Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév
Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj Pályázati Felhívás 2017/2018 1. félév 1 A kiemelt kari ösztöndíj a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző, teljes idejű (nappali munkarendű)
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI 2019. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE JOGSZABÁLYOK 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet érettségi 2011. évi CCIV. törvény felsőoktatás 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2
BME Gépészmérnöki Kar Nyílt Nap november 21. Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes
BME Gépészmérnöki Kar Nyílt Nap 2014. november 21. Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes Teljesítmény és Minőség Presztízs és rangsor A gépészmérnöki karok rangsora 5 4,5 4,28 4 3,5 3,31 3,22 3 2,5
A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.
A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi
SZIE-MKK. Intézmény elérhetősége:
SZE-MKK ntézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u.1. Telefon: (28) 522-059, (28) 522-000/1036 Fax: (28) 410-804 E-mail: tanulmanyi@mkk.szie.hu Honlap: http://www.mkk.szie.hu AZ ELEKTRONKUS JELENTKEZÉS
FELVÉTELI SZABÁLYZAT
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA FELVÉTELI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 10. sz. melléklete) Elfogadva: 2009. szeptember 29., hatályba lép: 2009. szeptember 30-án Utolsó módosítás: 2015.
ÓZD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
ÓZD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2006. (V. 31.) számú rendelete a fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj összegének megállapításáról és fizetésének szabályairól
Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR. 11 hó
Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR www.mfk.uni-miskolc.hu 20 16 11 hó FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kar Telefon: +36 46 565 051 Email: mfkto@uni-miskolc.hu
AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve
DE-EK. 1 /
Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok DE F17198 DE-EK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411, (42) 598-210 Fax: (42) 408-656 E-mail: to@foh.unideb.hu