Előterjesztés a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 2. számú módosítására

Hasonló dokumentumok
Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása

Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

1. Társulás neve: Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8.

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1. A Társulási Megállapodás 4.2. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 29. napjára összehívott soros nyílt ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Intézményfenntartó társulási megállapodás

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

E L Ő T E R J E S Z T É S

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete április 30-i ülésére

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Megállapodás. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás Társulási megállapodása 1 (módosítva )

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől. a Társulási Tanács szeptember 27-ei ülésére

Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 28-i ülésére 12. napirendhez

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhely: 2021 Tahitótfalu, Kossuth Lajos u. 4. képviseli: Dr. Sajtos Sándor Imre polgármester)

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

M E G Á L L A P O D Á S

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben)

1. A Társulási Megállapodás 2. A társulás neve, székhelye, jogállása: pontja az alábbiak szerint módosul:

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/ ; fax: 63/ ; honlap:

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Sajószentpéter, Kálvin tér Sajószentpéter, Kálvin tér

Együttműködési megállapodás

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Szociális és Gyermekjóléti Feladatokat Ellátó Társulás Társulási Megállapodása

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. Paks, szeptember 1.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület december 14-i nyilvános ülésére

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa április 22-i ülésére

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

M e g á l l a p o d á s intézmények közös fenntartására

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

E l ő t e r j e s z t é s

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

Kerekegyháza és Térsége Feladatellátó 1 Társulási Megállapodás (2. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 2. sz. módosítás dőlt betűvel szedve)

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

E l ő t e r j e s z t é s. Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által október 6-án tartandó rendes nyilvános ülésére

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

1. A társulás neve: Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás (a továbbiakban: Társulás)

142. számú előterjesztés

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Egyesített Népjóléti Intézmény

Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Idősek nappali ellátása

M E G Á L L A P O D Á S

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁNAK MÓDOSÍTÁSA

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

Módosító okirat. Okirat száma:

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 29-én tartandó ülésére

Dombóvár Város, Gyulaj és Szakcs Községek Szociális Intézményfenntartó Társulása TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Átírás:

Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 2. számú módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a 2015. október 29-i ülésén tárgyalta a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás 2. számú módosításának szükségességét és azt a 25/2015. (X.29.) határozatában foglaltak szerint a társult önkormányzatok képviselő-testületei számára elfogadásra javasolta. A Társulást alkotó Önkormányzatok Képviselő-testületi és a Társulási Tanács is jóváhagyta 2015. december 31. napjával Sajóbábony város és Sajókeresztúr község kiválását a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulásból. A kiválás miatt szükséges a Társulási Megállapodás és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálata és módosítása. A szociális-, gyermekvédelmi- és egészségügyi ellátásokat érintően az önkormányzati feladatellátással összefüggően számos jogszabályi változás következett be, mely szintén indokolja a Társulás működését meghatározó iratok felülvizsgálatát. Az egyes szociális gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXXIII. tv. rendelkezéseire tekintettel a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás 2016. január 1-jétől kizárólag egy szolgáltató keretében működtethető. 2016. január 1. napjától módosulnak a családsegítés biztosításának szabályai. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 86. rendelkezései szerint a családsegítés biztosítására az a települési önkormányzat köteles, amely i hivatalt működtet, vagy a közös önkormányzati hivatal székhelye a településen van. A gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 94. rendelkezései szerint 2016. január 1. napjától a i hivatalt működtető települési önkormányzat és a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti települési önkormányzat lakosságszámtól függetlenül köteles gyermekjóléti szolgálatot működtetni. A Család- és gyermekjóléti szolgálat feladatai a jövőben is elláthatóak társulás keretében, azonban nem lehet a közös hivatalok egységét megbontani. A települési önkormányzatoknak 2015. október 31-éig felül kellett vizsgálniuk a családsegítés, illetve a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátásának módját, szervezeti kereteit és az e feladatok biztosítására kötött ellátási szerződést. A települési önkormányzatoknak 2015. november 30-áig dönteniük kell a családsegítés, illetve a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátásának a 2016. január 1-jétől hatályos rendelkezéseknek megfelelő biztosítási módjáról. A fenntartónak a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatoknak a szükséges módosítását 2015. november 30-áig kell kérelmezi. Ha a fenntartó a kérelmet határidőben benyújtja, az eljárás befejezéséig úgy kell tekinteni, mintha a kérelmezett adatmódosítás jogerősen be lenne jegyezve a szolgáltatói nyilvántartásba. Ezen feltétel teljesülése szükséges az állami támogatás igényléséhez.

2 A Család- és gyermekjóléti szolgálat társulásos formában történő megszervezése esetén az állami támogatásra a társulás gesztora jogosult, azonban az állami támogatás mértékét úgy kell számolni, mintha külön alapegységek (önálló hivatal, illetve közös hivatal) után járó támogatást összegeznénk. A társulási feladatellátásra Magyarország 2016. évi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény nem rendelt kiegészítő támogatást a család- és gyermekjóléti szolgálatokhoz. Ezen szabályozás 9MFt bevétel elmaradást mutat a 2015. évi támogatási mértékhez viszonyítva. Alacska község jelezte, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre tekintettel 2016. január 1. napjától a család- és gyermekjóléti szolgálat ellátását a közös hivatal székhelye Berente település után a kazincbarcikai szolgáltató útján veszi igénybe. A Társulás által biztosított további szolgáltatások tekintetében Alacska település továbbra is tagja kíván maradni a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulásnak. Sajószentpéter, továbbá Varbó és Parasznya települések, mint közös önkormányzati hivatal székhely települések, valamint a közös hivatal működtetésében résztvevő települések is támogatják a Családés gyermekjóléti szolgálat társulásos formában történő működtetésének fenntartását. A Család- és gyermekjóléti szolgálat társulásos formában a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde jelen eszközrendszerével továbbra is biztosítható a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Az egyes szociális gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXXIII. tv. által bevezetett módosítások szakmai végrehajtási rendelete megjelenése után vizsgálható felül az intézmény indokolt szakmai létszáma, melyről a Társulási Tanács jogosult döntést hozni. A végrehajtási rendeletek ismeretében az év folyamán felül kell vizsgálni az intézmény szervezeti és működési szabályzatát és szakmai programját is. Az egészségügyi alapellátás körében a települési önkormányzat feladatait 2015. augusztus 1. napjától az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. -a szabályozza: 5. (1) A települési önkormányzat az egészségügyi alapellátás körében gondoskodik: a) a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról, b) a fogorvosi alapellátásról, c) az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátásról, d) a védőnői ellátásról, és e) az iskola-egészségügyi ellátásról. Fentiekre tekintettel szükséges a társulási megállapodás felülvizsgálata és a módosított megállapodás 2016. január 1. napjával történő hatályba léptetése. A társulási megállapodás 8.10. pontjának rendelkezései szerint a társulás tagjai a társulási megállapodás módosításáról a kezdeményezés megküldésétől számított 60 napon belül döntenek. A megállapodás szabályainak magasabb szintű jogszabályi előírásoknak való megfeleltetése érdekében indokolt a módosításra vonatkozó törzskönyvi bejegyzés legkésőbb 2015. november 30. határidővel történő kérelmezése. Fentiekre figyelemmel javasoljuk a Képviselő-testületnek, hogy a társulási megállapodás módosítására vonatkozó határozati javaslatot fogadja el. Sajószentpéter, 2015. november 02.

Képviselő-testületének /2015.(XI.19.) határozata a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 2. számú módosításáról Képviselő-testülete a tárgyi előterjesztést megvitatta és az alábbi döntést hozta: 1. A képviselő-testület a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás 2. számú módosítását jelen határozat 1. melléklete szerint elfogadja. 2. A képviselő-testület a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását egységes szerkezetben jelen határozat 2. melléklete szerint elfogadja. 3. A képviselő-testület felhatalmazza a t a Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás 2. számú módosításának és az egységes szerkezetű módosított Társulási Megállapodás aláírására. 4. A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának jelen határozattal kiadott módosítása és az egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás 2016. január 1. napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 278/2014.(XII.18.) képviselő-testületi határozattal jóváhagyott Társulási Megállapodás. Felelős: Határidő: 2015. november 20.

Okirat száma:../2015. (XI.19.) határozat 1. melléklete A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 2. számú módosításáról szóló okirat. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 87-95. -ában foglalt rendelkezései szerint jelen megállapodás 1. pontjában felsorolt önkormányzatok által 2013. július 1. hatállyal létrehozott jogi személyiséggel rendelkező társulás Társulási Megállapodását az alábbiak szerint módosítják: 1. Társulási Megállapodás 1. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 1. A Társulás tagjainak neve, székhelye és képviselője: (székhely önkormányzat) Székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. Képviselője: dr. Faragó Péter Alacska Község Önkormányzat Székhelye: 3779 Alacska, Dózsa u.7. Képviselője: Ujlaki Béla Székhelye: 3775 Kondó, Szabadság u.81. Képviselője: Fajder Gábor Székhelye: 3777 Parasznya, Rákóczi u.23. Képviselője: Horváth Jánosné Székhelye: 3776 Radostyán, Rákóczi u.40. Képviselője: Kelemen József Székhelye: 3773 Sajókápolna, Szabadság tér 25. Képviselője: Faragó Ilona Székhelye: 3773 Sajólászlófalva, Vörösmarty u.15. Képviselője: Pálcza Józsefné Varbó Község Önkormányzata Székhelye: 3778 Varbó, Hősök tere 1. Képviselője: Üveges Géza 2. A Társulási Megállapodás 3. pontjának cím utáni szövegében a 1997. évi CLIV. törvényben (továbbiakban: Eü.tv) szövegrész helyébe az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényben szövegrész lép. 4

5 3. A Társulási Megállapodás 3.1. ae) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1. ae) a Gyvt. 39. -ában foglalt gyermekjóléti szolgáltatás és a 40. -ában foglalt család és gyermekjóléti szolgálat; 4. A Társulási Megállapodás 3.1. ba) pontjában az Eü.tv. 152. (1) bekezdés c) pontjában foglalt orvosi ügyeleti ellátás szöveg helyébe az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. (1) c) pontjában foglalt alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyeleti ellátás szöveg lép. 5. A Társulási Megállapodás 3.1. bb) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: bb) az Áht. 70. (1) bekezdésében foglalt belső ellenőrzési feladat ellátása a belső ellenőrzési feladat ellátást igénybevevő önkormányzatok számára a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.) Korm. rendelet 56. rendelkezései szerint történik. 6. A Társulási Megállapodás 3.1. pontjában A társulás keretében az egyes tagok részére ellátott feladatokat a megállapodás 2-9. mellékletei tartalmazzák. szöveg helyébe A társulás keretében az egyes tagok részére ellátott feladatokat a megállapodás 2-8. mellékletei tartalmazzák. szöveg lép. 7. A Társulási Megállapodás 4.2. pontjában 2-9. mellékletek szöveg helyébe 2-8. mellékletek szöveg lép. 8. A Társulási Megállapodás 5.5. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 5.5. A Társulási Tanács minden tagja a lakosság számával arányos szavazattal rendelkezik az alábbiak szerint: település lakosság szavazat lakosság 2015. 01.01-én (fő) száma aránya Alacska 794 4 4.41% Kondó 612 3 3.40% Parasznya 1186 7 6.59% Radostyán 640 4 3.56% Sajókápolna 427 2 2.37% Sajólászlófalva 455 3 2.53% Sajószentpéter 12759 71 70.87% Varbó 1129 6 6.27% összesen 18002 100 100% 9. A Társulási Megállapodás 5.6. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 5.6. Egyszerű többséget igénylő javaslat elfogadásához annyi képviselő igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő képviselők szavazatainak több mint felét. Egyszerű többséget igénylő javaslat esetén, ha a jelenlévő képviselők közül 3 képviselő ellentétesen szavaz, a javaslatról nem születhet döntés és egy alkalommal újra tárgyalható. Újratárgyalás esetén a döntés egyszerű többség szavazata alapján kerül elfogadásra. 10. A Társulási Megállapodás 6.1. pontjában 2-9. mellékletekben szöveg helyébe 2-8. mellékletekben szöveg lép.

6 11. A Társulási Megállapodás 6.1.6. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 6.1.6. A települések hozzájárulásának számításakor a társult települések között az intézményi költségvetésben a feladatra tervezett összes költség állami támogatással nem fedezett hányada az alábbi elvek szerint kerül megosztásra: - házi segítségnyújtás: az ellátottak számával arányosan; - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: kihelyezett készülékek számával arányosan; - család- és gyermekjóléti szolgálat: lakosságszám arányosan és az egyes településeken feladatot ellátó szakmai létszám figyelembe vételével; - támogató szolgáltatás: az ellátottak számával arányosan; - bölcsődei ellátás: vállalja a teljes költséget. A társulás általi orvosi ügyeleti ellátás bevétellel nem fedezett kiadása lakosságszám arányosan kerül szétosztásra. A belső ellenőrzési feladat hozzájárulási költsége 20 e Ft/ igényelt revizori nap. A társulás munkaszervezetének működtetéséhez történő hozzájárulás (egy fő főállású felsőfokú végzettségű köztisztviselő bére és járulékai, valamint a költségvetési határozatban jóváhagyott dologi kiadások) felosztása a társult települések között lakosságszám arányosan történik. 12. A Társulási Megállapodás Záró rendelkezések 9.1. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 9.1. A 2013. július 1. napjától hatályos társulási megállapodás 2. számú módosítása és a 2013. július 1. napjától létrejött Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás egységes szerkezetű Társulási Megállapodása 2016. január 1. napján lép hatályba. A hatályba lépéshez szükséges valamennyi képviselő-testület minősített többséggel hozott elfogadó határozata és a Magyar Államkincstár által történő törzskönyvi bejegyzés. 13. A Társulási Megállapodás módosított okiratában a Mellékletek pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Mellékletek: 1. melléklet: A társult települések lakosságszáma 2015. január 1. napján 2. melléklet: A házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 3. melléklet: A család- és gyermekjóléti szolgálat feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 4. melléklet: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 5. melléklet: A támogató szolgáltatás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 6. melléklet: A bölcsődei feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 7. melléklet: A háziorvosi ügyeleti ellátás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 8. melléklet: A belső ellenőrzési feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 14. A Társulási Megállapodás 1. melléklete helyébe az alábbi rendelkezés lép: 1. melléklet A társult települések lakosságszáma 2015. január 1-én (fő): Sajószentpéter Város 12759 Alacska Község 794 Kondó Község 612 Parasznya Község 1186 Radostyán Község 640

7 Sajókápolna Község 427 Sajólászlófalva Község 455 Varbó Község 1129 Összesen: 18002 15. A Társulási Megállapodás 2. melléklete helyébe az alábbi rendelkezés lép: 2.melléklet A házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata 16. A Társulási Megállapodás 3. melléklete helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3. melléklet A család- és gyermekjóléti szolgálat feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Varbó Község Önkormányzata 17. A Társulási Megállapodás 4. melléklete helyébe az alábbi rendelkezés lép: 4. melléklet A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata 18. A Társulási Megállapodás 5. melléklete helyébe az alábbi rendelkezés lép: 5. melléklet A támogató szolgáltatás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata 19. A Társulási Megállapodás 6. melléklete A gyermekjóléti feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok elhagyásra kerül.

8 20. Társulási Megállapodás 7. melléklete a módosított okiratban 6. mellékletként szerepel: 6. melléklet A bölcsődei feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata 21. Társulási Megállapodás 8. melléklete a módosított okiratban 7. mellékletként szerepel: 7. melléklet A háziorvosi ügyeleti ellátás feladatellátásában résztvevő települési önkormányzatok Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata 22. Társulási Megállapodás 9. melléklete a módosított okiratban 8. mellékletként szerepel: 8. melléklet A belső ellenőrzési feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok (Érvényes 2014. január 1. napjától) Varbó Község Önkormányzata 23. A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás 2013. július 1. naptól hatályos Társulási Megállapodásának jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul érvényben maradnak. 24. A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának jelen módosítása 2016. január 1. napján lép hatályba. A Társulási Megállapodás 2. számú módosítását annak elolvasása, értelmezése után a Társult Önkormányzatok nevében eljáró ek, mint az önkormányzati akarattal teljességgel megegyezőt, a hivatalok jegyzőivel együtt helyben hagyólag, saját kezűleg írják alá. Sajószentpéter, 2015... Záradék: Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás 2013. július 1. naptól hatályos Társulási Megállapodásának 2. számú módosítását a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei minősített többséggel, a testületi üléseiken az alábbi határozatokkal hagyták jóvá:

9 : Alacska Község Önkormányzat:. :. : : :. :. Varbó Község Önkormányzata:. Dr. Faragó Péter Alacska Község Önkormányzat. Ujlaki Béla. Horváth Jánosné. Kelemen József.. Faragó Ilona.. Pálcza Józsefné Varbó Község Önkormányzata. Üveges Géza. Fajder Gábor

10 Ellenjegyezte: Alacska Község Önkormányzat... Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző. Bogdánné Lengyel Marianna aljegyző Parasznya-Radostyán-Sajókápolna Községek Önkormányzatai Varbó-Kondó-Sajólászlófalva Községek Önkormányzatai. Varga Vincéné jegyző. Eperjesi Józsefné jegyző

../2015. (XI.19.) határozat 2. melléklete Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás (módosításokkal egységes szerkezetben) Jelen megállapodás 1. pontjában felsorolt önkormányzatok Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 87-95. -ában foglalt rendelkezései szerint jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre az alábbiak szerint: 1. A Társulás tagjainak neve, székhelye és képviselője: (székhely önkormányzat) Székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. Képviselője: dr. Faragó Péter Alacska Község Önkormányzat Székhelye: 3779 Alacska, Dózsa u.7. Képviselője: Ujlaki Béla Székhelye: 3775 Kondó, Szabadság u.81. Képviselője: Fajder Gábor Székhelye: 3777 Parasznya, Rákóczi u.23. Képviselője: Horváth Jánosné Székhelye: 3776 Radostyán, Rákóczi u.40. Képviselője: Kelemen József Székhelye: 3773 Sajókápolna, Szabadság tér 25. Képviselője: Faragó Ilona Székhelye: 3773 Sajólászlófalva, Vörösmarty u.15. Képviselője: Pálcza Józsefné Varbó Község Önkormányzata Székhelye: 3778 Varbó, Hősök tere 1. Képviselője: Üveges Géza 2. Általános rendelkezések 2.1. A társulás neve: Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás 2.2. A társulás székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. 2.3. A társulás működési területe: a társulásban résztvevő települési önkormányzatok közigazgatási területe. 2.4. A társuláshoz tartozó települések lakosságszáma: az 1. számú melléklet szerint. 2.5. A társulási megállapodás időbeli hatálya: 2013. július 1. napjától határozatlan időre szól. 2.6. A társulás jogállása: helyi önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulása. 2.7. A társulás döntéshozó szerve: Társulási Tanács. 11

12 2.8. A társulás képviselője: a Társulási Tanács elnöke 2.9. A társulás Mötv. 95. (4) bekezdése szerinti munkaszervezeti feladatait a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4.) látja el. 2.10. A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás a jogok és kötelezettségek tekintetében o a Sajószentpéter és Társult Települések házi segítségnyújtási társulása, o a Sajószentpéter és Társult Települések jelzőrendszeres házi segítségnyújtási társulása, o a Sajószentpéter és Társult Települések támogató szolgálata, o a Sajószentpéter és Társult Települések kistérségi családsegítő intézménye o a Sajószentpéter és Társult Települések gyermekjóléti szolgálata jogi személyiség nélküli intézményfenntartó társulások jogutódja. 3. A Társulás célja, funkciója és feladatellátás rendszere A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás (továbbiakban: társulás) célja: a társult önkormányzatok a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (továbbiakban: Sztv.), a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (továbbiakban: Gyvt.), az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényben, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (továbbiakban: Áht.) meghatározott feladataik hatékonyabb, célszerűbb ellátása. 3.1. A társuláshoz tartozó települési önkormányzatok az alábbi feladataikat társulás útján látják el, s az ellátott feladatok megvalósításához hozzájárulnak. a) A társulás által fenntartott intézmény útján ellátott feladatok: aa) az Sztv. 63. -ában foglalt házi segítségnyújtás; ab) az Sztv. 64. -ában foglalt családsegítés; ac) az Sztv. 65. -ában foglalt jelzőrendszeres házi segítségnyújtás; ad) az Sztv. 65/C. -ában foglalt támogató szolgáltatás; ae) a Gyvt. 39. -ában foglalt gyermekjóléti szolgáltatás és a 40. -ában foglalt család- és gyermekjóléti szolgálat; af) a Gyvt. 42. -ában foglalt bölcsödei ellátás. b) A társulás, mint önálló jogi személy által ellátott feladatok: ba) az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. (1) c) pontjában foglalt alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyeleti ellátás A társulás szervező tevékenységével gondoskodik az orvosi ügyeleti ellátás működtetéséről, melyre vonatkozóan megállapodást köt Sajószentpéter Városi Önkormányzattal és a Sajószentpéteri Gyógyító-Megelőző Intézménnyel (3770 Sajószentpéter, Kossuth L. utca 200.). bb) az Áht. 70. (1) bekezdésében foglalt belső ellenőrzési feladat ellátása a belső ellenőrzési feladat ellátást igénybevevő önkormányzatok számára a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.) Korm. rendelet 56. rendelkezései szerint történik. A társulás keretében az egyes tagok részére ellátott feladatokat a megállapodás 2-8. mellékletei tartalmazzák. 3.2. A társulás mint önálló jogi személy az alábbi kormányzati funkciók szerint látja el alaptevékenységét:

13-011130 Önkormányzatok és Önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége - 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi- gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások - 072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás A társulás államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: 841105 Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége A társulás a közös fenntartású intézményében ellátja az 1. függelékben felsorolt feladatokat. 3.3. A társult települési önkormányzatok közigazgatási területén a 3.1. a) pont szerinti feladatokat által alapított és a társulás által közösen fenntartott Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde (továbbiakban: intézmény), székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kossuth L. út 40. látja el. 3.4. az általa alapított Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde fenntartását, irányítását a társulásnak átadja, a társulás az intézmény fenntartását, irányítását átveszi. 3.5. Az intézmény a Társulási Tanács által elfogadott szakmai program, valamint szervezeti és működési szabályzat alapján működik. 4. A Társulás szervezete 4.1. A társulás szervezetének, működésének, döntés-előkészítési és döntéshozatali eljárási rendjének főbb szabályait jelen megállapodás, további részletes szabályait a társulás Szervezeti és Működési Szabályzatban a Társulási Tanács állapítja meg, melyet a tanács a megalakulást követő 2 hónapon belül fogad el. 4.2. A társult települések képviselő-testületei a Társulási Tanácsra ruházzák át jelen társulási megállapodás 3.1. a) és b) pontjában meghatározott önkormányzati feladat- és hatásköröket, amennyiben az adott feladat ellátását a 2-8. mellékletek szerint a társulás keretében kívánják ellátni. A Társulási Tanács - a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde irányító szerve; - önállóan, költségvetési határozatban megállapítja a Társulás költségvetését, elfogadja a Társulás zárszámadását, beszámolóját; - közreműködik a társulás szociális fejlesztési programjainak tervezésében, fejlesztésében, dönt a társulás működési és fejlesztési szükségleteihez, programjai, tervei megvalósításához szükséges pályázatok benyújtásáról; - dönt az ellátási területén jóváhagyott szociális szolgáltatásfejlesztési koncepciója, az intézmény szakmai programja valamint szervezeti és működési szabályzata jóváhagyásáról, illetve azok módosításáról; - dönt az intézmény feladatának megváltoztatásáról; - működteti a Szociális Kerekasztalt. 4.3. A Társulási Tanács tagjai a társult települési önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok. 4.4. A Társulási Tanács megalakul, ha a képviselő-testületek mindegyike jóváhagyta a megállapodást és a Társulási Tanács alakuló ülése kimondta megalakulását. Az alakuló ülést a

14 társulás székhelyének e hívja össze, a társulási megállapodás minden tag általi jóváhagyását követő 15 napon belül. 4.5. A Társulási Tanács az alakuló ülésen tagjai közül minősített többséggel - elnököt választ. Az elnök személyére bármely tag javaslatot tehet. A Társulási Tanács tagjai sorából az elnök helyettesítésére, munkája segítésére minősített többséggel hozott határozatával 1 alelnököt választ. Az alelnök személyére az elnök tesz javaslatot. 4.6. A Társulási Tanács alakuló ülésén tagjai közül 3 fős Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot választ, melynek részletes működési szabályait a társulás szervezeti és működési szabályzata tartalmazza. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjává a Társulási Tanács elnöke, valamint alelnöke nem választható. 5. A Társulás működése 5.1. A Társulási Tanács ülését az elnök legalább 5 nappal korábban írásban akadályoztatása illetve távolléte esetén az alelnök, együttes akadályoztatásuk esetén a korelnök - hívja össze és vezeti. 5.2. A Társulási Tanács ülését össze kell hívni: szükség szerint, de évente legalább hat alkalommal, a Társulási Tanács által meghatározott időpontban, - a tagok egynegyedének az összehívás indokát tartalmazó - indítványára, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül, - a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság az összehívás indokát tartalmazó - indítványára, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül, - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjének - az összehívás indokát tartalmazó - indítványára, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül 5.3. Rendkívüli ülést összehívni a napirend megjelölésével, a meghívó az ülést megelőzően 48 órával - elektronikus kiküldésével is lehet. 5.4. A társulási tanács akkor határozatképes, ha ülésén legalább a szavazatok több mint felével rendelkező tag jelen van és a jelen lévő tagok által képviselt települések száma eléri a társulást alkotó települések számának egyharmadát. 5.5. A Társulási Tanács minden tagja a lakosság számával arányos szavazattal rendelkezik az alábbiak szerint: település lakosság szavazat lakosság 2015. 01.01-én (fő) száma aránya Alacska 794 4 4.41% Kondó 612 3 3.40% Parasznya 1186 7 6.59% Radostyán 640 4 3.56% Sajókápolna 427 2 2.37% Sajólászlófalva 455 3 2.53% Sajószentpéter 12759 71 70.87% Varbó 1129 6 6.27% összesen 18002 100 100%

15 5.6. Egyszerű többséget igénylő javaslat elfogadásához annyi képviselő igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő képviselők szavazatainak több mint felét. Egyszerű többséget igénylő javaslat esetén, ha a jelenlévő képviselők közül 3 képviselő ellentétesen szavaz, a javaslatról nem születhet döntés és egy alkalommal újra tárgyalható. Újratárgyalás esetén a döntés egyszerű többség szavazata alapján kerül elfogadásra. 5.7. A minősített többséghez a Társulási Tanács legalább annyi tagjának igen szavazata szükséges, amely eléri a társulásban résztvevő tagok szavazatainak kétharmadát és az általuk képviselt települések lakosságszámának felét. 5.8. A társulási tanács minősített többséggel dönt: - elnök és alelnök választásáról, - a társulásból történő kizárásról, - költségvetés elfogadásáról, - több éves pénzügyi kötelezettséggel járó döntésről. 5.9.A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges: - a társulási megállapodás jóváhagyásához, - a társulási megállapodás módosításához, - a társulás megszüntetéséhez. 5.10. Szavazni személyesen lehet. 5.11. A Társulási Tanács döntését ülésén, nyílt szavazással, határozati formában hozza meg. 5.12. A Társulási Tanács ülése nyilvános. Zárt ülést tart vagy tarthat a Mötv-ben meghatározott esetekben. 5.13. A Társulási Tanács ülésén a társult önkormányzatok jegyzői tanácskozási joggal részt vehetnek. 5.14. A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Tanács által felhatalmazott tag írja alá. A jegyzőkönyvet a Társulási Tanács elnöke az ülést követő 15 napon belül megküldi a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjének és a társulás tagjainak. 5.15. A Társulási Tanács tagjai évente egyszer, a tárgyévet követő május 31-ig beszámolnak képviselő-testületüknek a Társulás működéséről és a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről. 5.16. A Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítéséről és a végrehajtásról a munkaszervezete útján gondoskodik. A munkaszervezet által ellátandó feladatok körét a Társulási Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata részletesen tartalmazza. 6. A Társulás pénzügyi, költségvetési alapja 6.1. A megállapodás 3.1. a) és b) pontjában és 2-8. mellékletekben meghatározott feladatok finanszírozására az alábbiak szerint kerül sor:

16 6.1.1. A közösen ellátott feladatok után a társulást megillető állami támogatásokat a székhely település igényli meg és adja át felhasználásra a társulásnak. A támogatás továbbutalásának határideje a Magyar Államkincstár folyósítását követő 8. naptári nap. 6.1.2. A társulásnak a támogatás felhasználására vonatkozóan elszámolási kötelezettsége áll fenn felé. A társulást a Magyar Államkincstár felé történő támogatás igénylés, módosítás, elszámolás, ellenőrzés tekintetében együttműködési kötelezettség terheli. 6.1.3. A társulás költségvetését a munkaszervezet készíti elő. 6.1.4. A társulás költségvetését a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. 6.1.5. Az intézmény költségvetésében az egyes feladatellátáshoz kapcsolódó költségekről elkülönített nyilvántartást kell vezetni. 6.1.6. A települések hozzájárulásának számításakor a társult települések között az intézményi költségvetésben a feladatra tervezett összes költség állami támogatással nem fedezett hányada az alábbi elvek szerint kerül megosztásra: - házi segítségnyújtás: az ellátottak számával arányosan; - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: kihelyezett készülékek számával arányosan; - család- és gyermekjóléti szolgálat: lakosságszám arányosan és az egyes településeken feladatot ellátó szakmai létszám figyelembe vételével; - támogató szolgáltatás: az ellátottak számával arányosan; - bölcsődei ellátás: vállalja a teljes költséget. A társulás általi orvosi ügyeleti ellátás bevétellel nem fedezett kiadása lakosságszám arányosan kerül szétosztásra. A belső ellenőrzési feladat hozzájárulási költsége 20 e Ft/ igényelt revizori nap. A társulás munkaszervezetének működtetéséhez történő hozzájárulás (egy fő főállású felsőfokú végzettségű köztisztviselő bére és járulékai, valamint a költségvetési határozatban jóváhagyott dologi kiadások) felosztása a társult települések között lakosságszám arányosan történik. 6.1.7. A társult települési önkormányzatokra jutó hozzájárulás összege a költségvetési határozatban kerül meghatározásra. 6.1.8. A társult települési önkormányzatok a közös feladatellátáshoz szükséges hozzájárulás összegét költségvetési rendeletükben jóváhagyják. 6.1.9. A társult települési önkormányzatok a társulás számára a költségvetésben meghatározott mértékű hozzájárulás 1/12-ed részét kötelesek megtéríteni tárgyhó 5. napjáig január és február hónapban a tárgyévet megelőző év településre jutó hozzájárulás havi arányos összege alapján a társulás számlájára történő utalással. 6.1.10. A társulás a zárszámadás tárgyalásával egyidejűleg a közösen ellátott feladatok tekintetében a tényleges kiadások és bevételek alapján pénzügyi elszámolást készít. A pénzügyi elszámolás alapján a társult települések a zárszámadás elfogadását követő 8 naptári napon belül gondoskodnak a még szükséges hozzájárulás megfizetéséről,

17 illetve a társulás ezen időpontig az esetleges többlet támogatás jóváírásáról a tárgyévre előirányzott hozzájárulás teljesítéseként. 6.1.11. Amennyiben a tag önkormányzat pénzügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségének, a fizetési határidő lejáratának időpontjáig nem tesz eleget, a Társulási Tanács Elnöke 8 napos fizetési határidővel felszólítja a teljesítésre, melynek eredménytelensége esetén a társulás jogosult a nem teljesítő önkormányzat bankszámlájára azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására. A tagok a jelen megállapodás 2. függelékét képező felhatalmazó nyilatkozatokat a társulás törzskönyvi bejegyzését követő 15 napon belül településenként aláírják. 6.1.12. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokra, azok igénybevételére, valamint a fizetendő térítési díjakra vonatkozó rendelet megalkotására a települési önkormányzatok képviselő-testülete a székhely szerinti önkormányzatot, ot jelöli ki. A szolgáltatás igénybevételének feltételeit e rendelet, a vonatkozó hatályos jogszabályok, az Intézmény szakmai programjában meghatározottak tartalmazzák. 6.2. A társulási feladatellátás működési és fejlesztési szükségleteihez, programjai, tervei megvalósításához helyi, térségi, központi, nemzetközi forrásokat tárhat fel, forrásokat gyűjthet. A tanács pályázatot nyújthat be a feladatellátás működéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódó források igényléséhez. 6.3. A társulás működéséről évente legalább egy alkalommal köteles beszámolni tagjai részére. A társulás zárszámadását, beszámolóját a Társulási Tanács önállóan, határozatban állapítja meg. 6.4. A társulás és költségvetési szerve belső ellenőrzéséről a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 6.5. A társulás tagjai vállalják, hogy a településen a feladat ellátásához (ügyfélfogadás céljából) szükséges helyiségek ingyenes használatát biztosítják. 6.6. A társulás vagyonával kapcsolatos rendelkezések: 6.6.1. A társult települések önkormányzatai által a közös feladatellátáshoz a társulásnak használatra átadott ingatlan- és ingó vagyona a társult települési önkormányzat tulajdonát képezi, azt az adott önkormányzat vagyonaként kell nyilvántartani. A Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde ingatlan, ingóvagyona tulajdonát képezi, azt az intézmény használatába adja. 6.6.2. Eltérő megállapodás hiányában a közös beruházások, fejlesztések, pályázatok révén létrejövő vagyon növekménye a társulás közös tulajdonát képezi. 6.6.3. Az ÉMOP-4.2.1/C-2f-2009-0001 Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ integrálása és az ÉMOP-4.2.1/B-2f-2009-0004 Sajószentpéteri bölcsőde kialakítása című fenntartási időszakban lévő pályázati vagyon növekménye tulajdona. A projektek fenntartási időszaka végéig, azaz 2016. december 31-ig a társult önkormányzatok vállalják a projektek fenntartási kötelezettségét. 6.7. A Társulás működése során keletkező esetleges vagyonnövekmény a társult önkormányzatok közös vagyonát képezi. A vagyon feletti rendelkezési jogot a Társulási Tanács gyakorolja.

18 6.8. A közös feladatellátást szolgáló eszközök pótlásáról a feladatellátásban résztvevő társult települési önkormányzatok közösen gondoskodnak. 7.1. A közös fenntartású intézmény alapadatai: 7. Közös fenntartású intézmény 7.1.1. Neve: Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 7.1.2. Rövidített neve: TSZK 7.1.3. Székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kossuth Lajos út 40. (Hrsz: 151/1) 7.2. Gazdálkodásának végrehajtása: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) 9. (1) bekezdés szerinti gazdasági szervezet feladatait az intézmény vonatkozásában a Sajószentpéteri Városgondnokság (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 35.), mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerve látja el. A Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde és a Sajószentpéteri Városgondnokság közötti, az Ávr. 10. (4) bekezdése szerinti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzítő megállapodást és a Társulási Tanács, mint irányító szervek egyaránt jóváhagyják. 7.3. Az intézmény irányító szerve: Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4.) 7.4. Az intézmény alapító jogainak gyakorlója: (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4.) 7.5. Az intézmény fenntartója: Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4.) 7.6. Munkáltatói jogok gyakorlásának módja: Az intézmény vezetőjére vonatkozóan a munkáltatói jogokat (kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása, vezetői megbízás, vezetői megbízás visszavonása, összeférhetetlenség megállapítása) a Társulási Tanács, az egyéb munkáltatói jogokat a Társulási Tanács elnöke gyakorolja, a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde közalkalmazottai és munkavállalói felett a munkáltatói jogokat az intézmény vezetője gyakorolja 8. A társuláshoz csatlakozás, a tagsági jogviszony megszűnése 8.1. A társuláshoz csatlakozni kívánó települési önkormányzat képviselő-testülete nyilatkozatát tartalmazó, minősített többséggel hozott határozatát a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületeinek, valamint a Társulási Tanácsnak kell megküldeni. 8.2. A nyilatkozatot tartalmazó határozatban ki kell mondani, hogy - a jelen megállapodásban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el, - a társulás működésével, a feladatellátással kapcsolatos költségek, pénzügyi hozzájárulás viselését, teljesítését vállalja. 8.3. A társulás létrehozását követően keletkező csatlakozási szándék jóváhagyásáról a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testülete minősített többséggel dönt.

19 8.4. A társulásból a naptári év utolsó napjával december 31. hatállyal lehet kilépni. A társulás tagjai mindegyikének minősített többséggel hozott jóváhagyó döntése mellett a társult tag a társulásból év közben is kiléphet. 8.5. A társulás tagja a kiválásáról szóló határozati döntést legalább 6 hónappal korábban köteles meghozni, és a társulás tagjaival, valamint a társulással közölni. 8.6. A Társulási Tanács minősített többséggel legalább 6 hónappal korábban hozott határozatával kizárhatja azt a tagot, amely a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek ismételt felhívásra a megadott határidőben nem tesz eleget, így legfőképpen: - a tag legalább 2 alkalommal a pénzügyi hozzájárulást nem vagy nem határidőben utalja át, vagy - a tag a társulás működéséhez szükséges döntési kötelezettségének, valamint az előzetes egyeztetésnek nem tesz eleget. 8.7. A társulás megszűnik: - ha a törvényben szabályozott megszűnési feltétel megvalósult; - ha a társulás tagjai az Mötv. 88. (2) bekezdése szerinti többséggel azt elhatározzák; - a törvény erejénél fogva; - a bíróság jogerős döntése alapján. 8.8. A társulás tagsági nyilvántartása: A társulás tagjairól, képviseletéről, a feladatellátásról, a pénzügyi hozzájárulásról a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal a vonatkozó jogszabályok szerint külön nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza: - a települési önkormányzat megnevezését, képviselője nevét, - a belépés, a csatlakozás, a kiválás, a kizárás időpontját, - az ágazati feladatellátást, - a szavazati jogosultságot, - a pénzügyi hozzájárulást. 8.9. A közös feladatellátással kapcsolatos hatósági engedélyeket a Társulási Tanács elnöke a társulás munkaszervezeti feladatait ellátó Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal útján szerzi be. 8.10. A társulás tagjai a társulási megállapodás módosításáról, megszüntetéséről vagy a társulásból történő kiválásról a kezdeményezés megküldésétől számított 60 napon belül döntenek. 8.11. A társulás tagjai valamely tag kiválásakor, kizárásakor, vagy a társulás megszűnésekor kötelesek egymással elszámolni. 8.12. A társulás megszűnésekor a tagok a közös vagyon felosztásáról külön megállapodásban rendelkeznek. A társulás megszűnése esetén a meglévő vagyon és annak növekménye a társulás tagjait a vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg, azzal, hogy a vagyon megosztása során a következő elvek figyelembevételével kell eljárni: - a használatba adott ingatlanokat és a természetben meglévő, használatba adott ingóságokat a használatba adónak kell visszaadni, - a társulás tulajdonába adott, természetben meglévő ingóságokat természetben kell a tulajdonba adónak visszaadni. 8.13. A társulásból történő kiválás, vagy kizárás esetén a volt taggal a fentiekkel azonos eljárási rend szerint kell elszámolni.

20 8.14. Amennyiben a társulás állami támogatásban részesült, és a társulásból való kilépés eredményeként a társulás már nem felel meg a támogatáshoz meghatározott feltételeknek, úgy a kiváló önkormányzat(ok) köteles(ek) a kiválással összefüggésben felmerült többletköltséget a társulásnak megtéríteni. Ezen összeg megtérítésére a jelen társulási megállapodás azonnali beszedési megbízás szabályai az irányadóak. 8.15. társulási tagságának bármely okból történő megszűnése, vagy a társulás megszűnése esetén a közös fenntartású intézmény irányítói joga az Áht. 9 (1a) bekezdése alapján az alapító Képviselő-testületét illeti. 9. Záró rendelkezések 9.1. A 2013. július 1. napjától hatályos társulási megállapodás 2. számú módosítása és a 2013. július 1. napjától létrejött Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás egységes szerkezetű Társulási Megállapodása 2016. január 1. napján lép hatályba. A hatályba lépéshez szükséges valamennyi képviselő-testület minősített többséggel hozott jóváhagyó határozata és a Magyar Államkincstár által történő törzskönyvi bejegyzés. 9.2. A társulási megállapodás és annak módosítása a társult önkormányzatok képviselőtestületeinek minősített többséggel hozott jóváhagyó határozatával együtt érvényes. 9.3. A társulás megalapítására és a társulási megállapodás jóváhagyására vonatkozó határozatban ki kell mondani, hogy - a jelen megállapodásban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el, - a társulás működésével, a feladatellátással kapcsolatos költségek, pénzügyi hozzájárulás viselését, teljesítését vállalja. 9.4. A jelen társulási megállapodásban nem szabályozott kérdésekben Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. 9.5. A társulás tagjai egybehangzóan kijelentik, hogy a megállapodásból eredő, a társulás működése során esetlegesen felmerülő vitás kérdésekben a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság illetékességét kötik ki. Vitás kérdésben illetve a kereset benyújtása előtt bármelyik képviselő-testület kérheti önkormányzati érdekszövetség által felkért tagokból álló egyeztető bizottság állásfoglalását. Mellékletek: 1. melléklet: A társult települések lakosságszáma 2015. január 1. napján 2. melléklet: A házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 3. melléklet: A család- és gyermekjóléti szolgálat feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 4. melléklet: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 5. melléklet: A támogató szolgáltatás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 6. melléklet: A bölcsődei feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 7. melléklet: A háziorvosi ügyeleti ellátás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok 8. melléklet: A belső ellenőrzési feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok

21 Függelékek: 1. függelék: A társulás által a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde keretében ellátott feladatok 2. függelék: Felhatalmazó nyilatkozat pénzügyi nem teljesítés esetén azonnali beszedési megbízás (inkasszó) lehetőségére Az egységes szerkezetű Társulási Megállapodást annak elolvasása, értelmezése után a Társult Önkormányzatok nevében eljáró ek, mint az önkormányzati akarattal teljességgel megegyezőt, a hivatalok jegyzőivel együtt helyben hagyólag, saját kezűleg írják alá. Sajószentpéter, 2015. Záradék: A Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodását a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei minősített többséggel a testületi üléseiken az alábbi határozatokkal hagyták jóvá: :. Alacska Község Önkormányzat:. :. : :.. : : Varbó Község Önkormányzata:. Dr. Faragó Péter Alacska Község Önkormányzat. Ujlaki Béla. Horváth Jánosné. Kelemen József.. Faragó Ilona.. Pálcza Józsefné

22 Varbó Község Önkormányzata. Üveges Géza. Fajder Gábor Ellenjegyezte: Alacska Község Önkormányzat... Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző. Bogdánné Lengyel Marianna aljegyző Parasznya-Radostyán-Sajókápolna Községek Önkormányzatai Varbó-Kondó-Sajólászlófalva Községek Önkormányzatai. Varga Vincéné jegyző. Eperjesi Józsefné jegyző

23 1. melléklet A társult települések lakosságszáma 2015. január 1-én (fő): Sajószentpéter Város 12759 Alacska Község 794 Kondó Község 612 Parasznya Község 1186 Radostyán Község 640 Sajókápolna Község 427 Sajólászlófalva Község 455 Varbó Község 1129 Összesen: 18002

2. melléklet A házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata 24

25 3. melléklet A család- és gyermekjóléti szolgálat feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Varbó Község Önkormányzata

26 4. melléklet A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata

27 5. melléklet A támogató szolgáltatás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata

28 6. melléklet A bölcsődei feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata

29 7. melléklet A háziorvosi ügyeleti ellátás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Alacska Község Önkormányzat Varbó Község Önkormányzata

30 8. melléklet A belső ellenőrzési feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok Érvényes 2014. január 1. napjától Varbó Község Önkormányzata

31 1. függelék A társulás által a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde keretében ellátott feladatok 1. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: 101222 Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 104030 Gyermekek napközbeni ellátása 104042 Gyermekjóléti szolgáltatások 106020 Lakásfenntartással, Lakhatással összefüggő ellátások 107051 Szociális étkeztetés 107052 Házi segítségnyújtás 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 107054 Családsegítés 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 2. A költségvetési szerv államháztartási szakágazati besorolása: 881000 Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül

32 2. függelék Felhatalmazó nyilatkozat pénzügyi nem teljesítés esetén azonnali beszedési megbízás (inkasszó) lehetőségére Felhatalmazó levél Tisztelt (pénzintézet) Megbízzuk Önöket az alább megjelölt bankszámlánk terhére az alább megnevezett Jogosult által benyújtandó beszedési megbízás(ok) teljesítésére a következőkben foglalt feltételekkel: Fizető számlatulajdonos megnevezése: Felhatalmazással érintett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma: Kedvezményezett neve: Kedvezményezett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma: Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4.) A felhatalmazás időtartama: Visszavonásig További feltételek: A felhatalmazás csak a Jogosult írásbeli hozzájárulásával vonható vissza. Kelt., 2013. év.. hó. nap Záradék: Kötelezett számlatulajdonos bankszerű aláírása Hitelintézet, mint a Számlatulajdonos számlavezető bankja tudomásul vesszük, hogy a Jogosult Számlatulajdonossal szemben fennálló bármely követelését a számlatulajdonos számlája terhére beszedési megbízás útján érvényesítheti. Kijelentjük továbbá, hogy a fenti felhatalmazói nyilatkozat alapján benyújtott beszedési megbízást mindaddig teljesítjük, ameddig annak visszavonásáról a Jogosult írásbeli nyilatkozatában nem rendelkezik. Kelt., 2013. év.. hó. nap Hitelintézet