Ember és üdvösség kapcsolata buddhista és keresztény tanítások tükrében

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Levelező Tagozat Ember és üdvösség kapcsolata buddhista és keresztény tanítások tükrében Szakdolgozat Készítette: Kerékjártó Mihály Konzulens: Dr. Kránitz Mihály Budapest, 2009

2 Tartalom Bibliográfia.. 3 Bevezetés 7 I. Az ember. 11 1. Az ember fogalma.. 11 2. A Gaudium et Spes az emberről. 14 3. Az emberi személy buddhista és keresztény tanítások tükrében 16 3.1. A személyes-én kérdése. 16 3.2. Különbözőségben az egység és egységben a különbözőség 22 II. Az üdvösség.. 25 1. Az üdvösség fogalma. 25 2. A Nostra Aetate az üdvösségről. 27 3. Az üdvösség buddhista és keresztény tanítások tükrében.. 28 (Nirvána Mennyország, Üresség Abszolútum) III. Segítségek az emberré válás útján. 32 1. Buddhista és keresztény etika (tíz-tíz parancsolat). 32 2. Az éberség eszközei (ima, meditáció, rózsafüzér, jóga, böjt, lelkigyakorlat) 38 3. A szenvedés 41 3.1. Az egységtudat hiánya. 41 3.2. A világ káprázata. 44 3.2.1. Az öntermészet tagadása a buddhizmusban. 46 3.2.2. Az öntermészet megjelenése a buddhizmusban és keresztény vonatkozások.. 48 3.3. A szenvedés, mint a bűn következménye, és mint másokért vállalt áldozat. 50 Befejezés. 53 Páli és szanszkrit kifejezések magyarázata. 57

3 Bibliográfia Szentíráskiadások Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, SZIT, Budapest 1973. Szent Biblia, Magyar Biblia-Tanács, Budapest 1986. Újszövetségi Szentírás, Szent Gellért Kiadó, Szeged, Pannonhalma, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 1990. Szentírás, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 2002. Kézikönyvek, lexikonok A II. Vatikáni Zsinat tanítása (A zsinati döntések magyarázata és okmányai), SZIT, Budapest 1975. A Katolikus Egyház Katekizmusa, SZIT, Budapest 1994. BALÁZS, K., Újszövetségi szómutató szótár, Logos, Budapest 1998. Buddhista lexikon, szerk. HETÉNYI, E., Trivium, Budapest 1997. A dogmatika kézikönyve I., szerk. SCHNEIDER, T., Vigilia, Budapest 2003. HAAG, H., Bibliai lexikon, SZIT, Budapest 1989. Idegen szavak és kifejezések szótára, szerk. BAKOS, F., Akadémiai Kiadó Kossuth Kiadó, Budapest 1983. KRÁNITZ, M.-SZOPKÓ, M., Teológiai kulcsfogalmak szótára, SZIT, Budapest 2001. Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia, Budapest 2003. SCHWANK, B., János (Scriptura 4.), Agapé, Szeged 2001. Szent Zsolozsma (Az imaórák liturgiája II., Nagyböjt és Húsvéti idő), Budapest 1991.

4 Tanulmányok GOVINDA, LAMA A., A Bodhiszattva-Ideál: fáklya korunk sötétségében, in Évfordulók (szerk. HORVÁTH JÓZSEF), Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984, 71-100. GOVINDA, LAMA A., A buddhizmus perspektívái a mai világban, in Évfordulók (szerk. HORVÁTH JÓZSEF), Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984, 33-69. PRESSING, L., A boldogság mint misztérium, in A boldogság mint misztérium (Négy tanulmány), Orient Press, Budapest 1993, 37-80. WEBER, R.-SELLON, E., Beszélgetés Lama Anagarika Govindával ( Der Kreis 1979, ford. Gyenes, J.), in Évfordulók (szerk. HORVÁTH JÓZSEF), Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984, 139-189. Forrásművek II. JÁNOS PÁL,Redemptor Hominis, SZIT, Budapest 1980. II. JÁNOS PÁL, Redemptoris Mater, SZIT, Budapest 1987. XIV. DALAI LÁMA, ŐSZENTSÉGE, A tudat átalakítása, Szukits Kiadó, 2005. XVI. BENEDEK, Deus caritas est, SZIT, Budapest 2006. BALTHASAR, H. U. V., Mit szabad remélnünk? (Megközelítések 2), Sík Sándor Kiadó, Budapest 2006. Bevezetés a buddhista megváltástanba, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest 2004. BIESINGER, A., Engedjétek hozzám gyermekeiteket! (A hitre nevelésről szülőknek), Egyházfórum, 2004. BOLBERITZ, P., Isten, ember, vallás, Ecclesia, Budapest 1984. BOULAD, H., Az egység víziója (Ω füzetek 7), Korda Kiadó, Budapest 2000. BUBER, M., Én és Te, Európa, Budapest 1991. Buddha beszédei, szerk. VEKERDI, J., Helikon, Budapest 1989. DAVID-NEEL, A.-LAMA YONGDEN, Titkos tanítások a tibeti buddhista szektában, Buddhista Misszió, Budapest 1986. Dhammapada, az erény útja, ford. FÓRIZS, L., Farkas Lőrinc Imre, Budapest 1994. Előd, I., Vallás és egyház, SZIT, Budapest 1981. FARKAS, J., Tíz segítség az emberréválás útján (Igehirdetések a Tízparancsolatról), Somhegyi Kiadó, Velence 2000. FROMM, E. SUZUKI, D. T., Zen buddhizmus és pszichoanalízis, Helikon Kiadó, 2006.

5 GENRO MESTER, Tetteki Tosui, Vasfurulya - 100 zen-koan, Buddhista Misszió, Budapest 1982. GESZTELYI, T., Pannoniai vésett ékkövek, (MOYΣΕΙΟΝ sorozat 2.), Enciklopédia Kiadó, Budapest 1998. GIUSSANI, L., A nevelés kockázata (Pázmány könyvek sorozat 5.), SZIT, Budapest 2005. GLASENAPP, H. V., Az öt világvallás, Akkord, Budapest 2005. GOVINDA, LAMA A., A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje, Orient Press, Budapest 1992. GUENTHER, H. V., A tibeti buddhizmus gyöngyszemeiből, Buddhista Misszió, Budapest 1984. HANKISS, E., A tízparancsolat ma, Helikon, Budapest 2002. HEGEL, G. W. F., A szellem fenomenológiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1979. HETÉNYI, E., Buddha Dharma Sangha - A Megvilágosodott élete, tanítása és közössége, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1983. HETÉNYI, E., Buddha Dharma Sangha - A Megvilágosodott élete, tanítása és közössége, Anno Kiadó, Budapest, 1994. HETÉNYI, E., Buddhizmus a buddhológia tükrében, Laude Kiadó, Budapest 1989. HETÉNYI, E., A buddhizmus zen-aspektusa japán szövegek tükrében, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1986. HOFF, B., Micimackó és a tao, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988. IDŐSEBB PLINIUS, Természetrajz XXXIII-XXXVII. (Az ásványokról és a művészetekről), ford. Darab, Á.-Gesztelyi, T., Enciklopédia, Budapest 2001. JÓZSEF, A., Összes versei, Osiris Kiadó, Budapest 2003. KERESZTY, R., Jézus Krisztus, SZIT, Budapest 1995. LÉNÁRD, J., Dhammó, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984. LIPTAY, L., Az Abszolútum odisszeája a buddhizmusban, Kalligram, Pozsony 2005. LOEW, J., Elmélkedések Jézus Krisztusról, OMC, Bécs 1979. NIGG, W., Assisi Szent Ferenc,Kairosz, Budapest 2003. PLATÓN, Összes művei I-III., Európa, Budapest 1984. PRESSING, L., Hová tűntek a csodák?, Orient Press, Budapest 1994. RAFAEL, J., A tradicionális jóga rendszere, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1986. RATZINGER, J., A keresztény hit, OMC, Bécs 1983. SAHN, S., A zen iránytűje, Cartaphilus, Budapest 2008.

6 Satipatthana-A buddhista meditáció szíve (A Satipatthana Sutta szövege és kommentárjai), ford. PRESSING, L., Orient Press, Budapest 1994. SKILTON, A., A buddhizmus rövid története, Corvina,Budapest 1997. STINISSEN, W., A keresztény meditáció mélységei, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék 2005. SZÁNTÓ, K., Egyháztörténelem, Jel, Budapest 2001. TAKÁCS, L., A buddhizmus kialakulása, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984. TAKÁCS, L., A védizmus és a brahmanizmus kialakulása, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1985. Titkos tanítások (Válogatás az Upanisádokból), (Prométheusz könyvek 14) szerk. VEKERDI, J., Helikon, Budapest 1987 USZÓ 6. (Tanulmányok az intézet előadásaihoz), Buddhista Misszió, Budapest 1989. WEI-LANG, A hatodik patriarcha sutrája, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984. ZIMMER, H., Siva kozmikus gyönyöre, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1985.

7 Bevezetés Jelen dolgozat az üdvösség témakörében íródott, de nem az egyetlen üdvözítő vallásról szándékozik szólni, mely gondolat előtérbe helyezése sok esetben csak arra alkalmas, hogy válaszfalakat emeljen ember és ember közé, hanem az üdvös világnézetről. Arról a világhoz való viszonyról, amely több vallás alapjainál is megtalálható, így a 2500 éves buddhizmus és a 2000 éves kereszténység esetében is. Ugyanakkor nem szinkretista célzattal készült, hanem hogy a II. Vatikáni Zsinat tanítását követve képesek legyünk értékelni a jót más vallásokban, és ne legyünk eleve elutasítóak azokkal szemben. Jézus azt mondja magáról: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet (Jn 14,6.), tehát, ha egy másik vallásban, vagy annak követőjében igaz dolgot vélünk felfedezni, akkor szükségképpen Jézust kell, felfedezzük benne, még ha ennek nem is vagyunk mindig tudatában. Katolikus, egyetemes voltunk pedig egyetemes nyitottságra szólít fel minket, különösen annak fényében, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. (1Tim 2,4.) Az igazságot nem mi találjuk ki, csak képesek vagyunk annak belátására (lásd matematika). A buddhizmus és a kereszténység összehasonlításában azokra a találkozási pontokra kívántam rámutatni, melyek esetében ugyanazon igazság - a kultúrkörbeli különbözőségek miatt, vagy éppen azok ellenére - néha eltérő, néha azonos formában mutatkozik meg. A több ezer éves emberi tapasztalat alapján feltételezhető, hogy míg a hamis természetéből fakadóan megszűnik, addig a jelenségvilágban megmutatkozó igazság nem keletkezik, és nem múlik el soha. Erről a maradandóságról szép dialógust találhatunk az Apostolok Cselekedeteiben: Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki. Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni. De felállt a főtanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben állt, s törvénytudó volt. Egy kis időre kiküldte az embereket, majd beszédet intézett a többiekhez:»izraelita férfiak! - szólt hozzájuk. - Fontoljátok meg jól, mit akartok ezekkel az emberekkel tenni! Mert nemrégiben föllépett Teudás, sokra tartotta magát, és vagy négyszáz férfi mellé

8 szegődött. De megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétszúrták és megsemmisítették. Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elő, és megnyerte magának a népet. Ő is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak. Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe«. Elfogadták érvelését. Behívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, és szabadon engedték őket. Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették, hogy Jézus a Krisztus. (ApCsel 5,30-42.) A különböző ősi szent iratokat és a legújabb kori reflexiókat úgy próbáltam egymás mellé rendelni, hogy azokból nyilvánvalóvá váljék, ami a két vallásban az egyetemes igazságra, a közös eredetre utal. A vallásalapítók alábbi szavai működésük célját jelölik meg: Azért születtem e világra, hogy megalapítsam e földön az igazság birodalmát. 1 Terjesszétek az Igazságot, és ismertessétek meg a Tannal embertársaitokat is. Végül is minden lény polgára lesz az Igazság Birodalmának. 2 Sziddhártha Gautama, a történelmi Buddha Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról.. (Jn 18,37.) megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket." (Jn 8,32.) Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12,32.) Jézus Krisztus 1 HETÉNYI, E., Buddha, Dharma, Sangha, Anno 1994, 115. 2 HETÉNYI, E., Buddha, Dharma, Sangha, Buddhista Misszió 1983, 40.

9 A téma megalapozása szempontjából fontos, hogy miképpen értelmezzük az igazságot, ezért a következőkben az igazság és a valóság közötti viszonyra szeretnék rávilágítani. József Attila is felhívja a figyelmünket erre a kérdésre: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. (Thomas Mann üdvözlése, 1937) 3 Egy egyszerű példával könnyen érzékeltetni lehet az igazság és a valóság közti viszony lényegét. Tegyük fel, hogy egy előadáson a hallgatóság jelentős része az első néhány sorban foglal helyet, hátul alig ülnek. Ebben az esetben, ha csak a terem első feléről készítünk felvételeket, úgy tűnhet, hogy tele volt a terem az adott időpontban, ha csak a hátsó részeket mutatjuk meg, ennek az ellenkezője látszik igaznak. Ezek a megközelítési módok a valóság körébe tartoznak, amennyiben létező (valóságos) az, amit megmutatnak, de ha az egész teremről készítünk teljes képet, az már az igazság körébe tartozik. 4 Természetesen abban az esetben, ha megtelt a terem, de csak az egyik felét mutatjuk meg, akkor a valóság megfelel az igazságnak a résztvevők létszámát tekintve. Így a valóság bizonyos esetben megegyezik az igazsággal, máskor pedig káprázatként viselkedik. Ezzel kapcsolatban lényeges, hogy amikor káprázatról beszélünk, ezalatt nem azt értjük, hogy amit tapasztalunk, az nem létező, hanem hogy másképpen igaz, mint ahogy tapasztaljuk. Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a káprázat olyan valóság, amely elfedi az igazságot. Ezek alapján az igazság pedig a teljességben van. 5 Hegel szavaival élve: Az igaz az egész. Az egész pedig csak a fejlődése által kiteljesülő lényeg. 6 Erről, illetve ennek teilhardi (krisztológiai) megközelítéséről az ember fogalma című részben bővebben esik majd szó. Jézus az Atyával és a szenvedő emberrel is azonosítja magát. Ez a tény, és az ellenségszeretet parancsa is csak a teljesség felől közelítve érthető. Mert Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne (Jézusban) lakjék az egész teljesség. (Kol 1,19.) 3 JÓZSEF, A. összes versei, Osiris, Budapest 2003. 4 A gondolatmenet ezen része lényegében Szabó István filmrendező előadásán hangzott el a 90-es években az Örökmozgó Filmmúzeumban. 5 Előfordul, hogy helyenként a köznyelvben elterjedt értelmezés alapján a valóság kifejezést használom az igaz dolgokra, természetesen olyan valóságot értve alatta, amely megfelel a teljességnek. 6 HEGEL, G.W.F.: A szellem fenomenológiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1979, 18.

10 A Samádhirája-szútra 7 így szól: Minden dolog lényege Tiszta, mint az ég. Mindent ismersz, ha ismered az egyet Egyet nézel, s meglátsz mindent, Amikor egyet látsz 8 A két tanítás lényeges találkozási pontja, hogy a dolgok nem úgy igazak, mint ahogy tapasztaljuk őket. A dolgozat a vallások közötti dialógus szellemében vizsgálja ezt a problémakört, különös tekintettel a mahájána buddhizmusban megjelenő keresztényi attitűdre, ami a Bodhiszattva ideálban fogalmazódik meg, és lényeges eleme a karuna, a részvét, amellyel a Bodhiszattva üdvéről lemondva a szenvedők felé fordul, és azok megmentésén munkálkodik. 9 7 Királyi Iratgyűjtemény (Mahájána Szentirat), ld. Buddhista lexikon, szerk. HETÉNYI, E., Trivium, Budapest 1997. 8 A tibeti buddhizmus gyöngyszemeiből, Buddhista Misszió, 1984, 144. 9 Megjegyzendő, hogy a részvét már a buddhizmus alapjainál döntő fontosságú, mert a Megvilágosodott azért indítja el a tan kerekét, mert felébred benne a részvét a többi lény iránt. Tehát a mahájána csak visszanyúl az alapokhoz, amikor a részvét és az együttérzés felkeltését és ezek tökéletes átélését teszi tanítása egyik fő motívumává.

11 I. Az ember 1. Az ember fogalma A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározásában az ember gondolkodásra, beszédre, termelőeszközök készítésére, kultúra teremtésre való képességével az élővilágból kiemelkedő, legfelsőbb rendű élőlény, homo sapiens. 10 A teológiai kulcsfogalmak szótára szerint a latin homo ember szó a föld értelmű humus szóból származik, az ember tehát földi. Ez a társítás több nyelvben szerepel, különösen a héberben, ahol az Ádám név az ádámáh szóhóz kapcsolódva a földet jelenti. A Teremtés könyvében Isten agyagból formálja az embert.(ter 2,7.) A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás az embert mindig másokkal való kapcsolatában gondolta el, a nemek, a család, a nép és az egyetemes testvériség keretében. A Biblia nem választja külön az emberben a testet és a lelket, a személyt egységben látja. Az embernek a testi valósága törékenységét, korlátait másokkal való kapcsolatát fejezi ki, lelki dimenziója pedig saját titkára és az Istennel való kapcsolatára mutat rá. A bűn rombolja le az ember és Isten közötti hidat, és torzítja el az embernek másokhoz és a dolgokhoz való viszonyát. Az Isten által elgondolt ember, az igazi Ádám Jézus lesz (Róm 5,14-15.). 11 A történelem során többféle emberértelmezéssel találkozhatunk. Ezek két fő csoportra oszthatók, a szélsőségesen spirituális és a szélsőségesen materiális emberképre. A kereszténységen belül voltak időszakok, amikor a szélsőséges spiritualista emberkép uralkodott, ennek eretnek formája az anyagot és a testet rossznak, sötétnek tartó dualista gnoszticizmus. A szélsőséges materialista világképben az ember, mint magasabb rendű állat jelenik meg, bár a dialektikus materializmus már elismeri az emberben a magasabb rendű tudati, szellemi szférát, de azt az anyagból vezeti le. Az ember viszont ezekkel szemben úgy is tekinthető, mint mikrokozmosz, mely magába sűríti az univerzum minden anorganikus és organikus anyagát, mint mikrokozmosz a makrokozmoszban. 12 10 Ld. Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia, Budapest 2003. 11 Ld. KRÁNITZ, M., SZOPKÓ, M., Teológiai kulcsfogalmak szótára, SZIT, Budapest 2001. 12 Ld. BOLBERITZ, P., Isten, ember, vallás, Ecclesia, Budapest 1984. 252-254.

12 Míg a keresztények az Isten képmását tisztelik minden emberben, mert Isten az embert képére és hasonlatosságára teremtette, illetve Krisztust, aki bár megkötözött formában, de mindenkiben jelen van, addig a buddhisták a minden lényben benne rejlő Buddha-természetet, mert mindenkiben benne van a lehetőség, hogy Buddhává váljon. A buddhizmusban az emberi létnek azért van döntő szerepe, mert ez az egyetlen létforma, melyből közvetlen út vezethet a megvilágosodáshoz. Keresztény szempontból pedig ez a döntő szerep Jézus Krisztusban (aki valóságos Isten és valóságos ember) jelölhető meg. Egyházunknak van egy szentje, aki tökéletes nyitottsággal közelített minden létezőhöz, még a halálhoz is, és minden létezőt testvéri szeretettel tudott szeretni, mert közösséget érzett mindennel, mindenben Isten munkájának tükröződését tudta felfedezni. Ő Assisi Szent Ferenc, akinek Naphimnusza 13 univerzalitásával buddhista meditációs gyakorlatként is 13 Mindenható, fölséges és jóságos Úr, Tied a dicséret, dicsőség és imádás, És minden áldás. Minden egyedül téged illet, Fölség, És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja. Áldott légy, Uram, s minden alkotásod, Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap, Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod. És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes: A te képed, Fölséges. Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek! Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk, Levegő, felhő, jó és rút idő, kik által élteted minden te alkotásodat. Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk, oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos. Áldjon, Uram, Tűz bátyánk; Vele gyújtasz világot éjszakán. És szép ő és erős, hatalmas és vidám. Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk, Ki minket hord és enni ad. És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat. Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát. Boldogok, kik tűrnek békességgel, Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát. Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál, Aki elől élő ember el nem futhat. Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,

13 megállná a helyét. Henri Boulad rávilágít arra, hogy ez a szent ferenci attitűd Teilhard de Chardinnál, mint tudományos meglátás jelenik meg: Teilhard Krisztusa egy kozmikus Krisztus, egy gigantikus Krisztus. Minden képzeletet felülmúlóan az! Ez az Omega Pont egyesíteni tudja nemcsak a most és itt létező emberiséget, téged és engem, hanem az előttünk élőket, és mindenkit, aki élni fog majd. És az egész Kozmoszt, a tengert, a csillagokat, növényeket, állatokat, az életet is! Olyan ez, mint egy hatalmas hullám, mely réges-régen elindult, és Krisztusban a tetőfokára lép a történelem végén. De mindez rajtunk keresztül, az emberben, az emberen keresztül megy végbe! Ahogy az élet rejtve volt az anyagban, és az ember rejtve volt az életben, Krisztus, az Omega, rejtve van az emberben. És mindez már létezett a kezdetek kezdetétől, az evolúció kezdeti momentumától fogva. Így az evolúció nem csak cosmogenesis, nem csak biogenesis és antropogenesis, hanem Christogenesis is. Mert Teilhard számára Krisztus nem pusztán a csecsemő, mely az áldott Szűz Mária méhében megfogant, és 2000 éve a világra jött. Nem! Krisztus ugyanakkor egy kozmikus valóság, aki a kezdetek kezdetétől az. Ő az Alfa, mert Ő az Omega, és Ő az Omega, mert Ő az Alfa. Az evolúció az, ahogy Krisztus maga előjön az anyagon, az életen, az emberen, a történelmen keresztül, addig, amikor majd megjelenik kozmikus, teljes és látható formában, hogy mint fő egyesítse az egész folyamatot önmagában. 14 És boldogok, aki magukat megadták a te szent akaratodnak, Második halál nem fog fájni azoknak. Dicsérjétek az Urat és áldjátok, És mondjatok hálát neki, És nagy alázatosan szolgáljátok. (Ford. SÍK SÁNDOR) 14 BOULAD, H., Az egység víziója (Ω-füzetek 7), Korda, Kecskemét 2000, 29-31.

14 2. A Gaudium et Spes az emberről Az ember többszörösen összetett voltából indul ki a konstitúció, amennyiben szétszakítottságáról (hogy egyszerre rejlik lényében a jó és a bűnös), ugyanakkor test és lélek egységéről beszél. (GS 13-14) Lényeges, hogy a Zsinat szembeszáll a korábbi, Gnosztikus-Manicheus szektákból sok keresztény tudatába beszivárgott testi alacsonyabb rendűséggel, miszerint a test a bűn melegágya, mely fogva tartja a nemes lelket, és a biblikus elemet érvényesítve kijelenti, hogy az ember a teremtett világ csúcsa, akire Isten rábízta minden alkotását. Igaz ugyan, hogy a jónak alkotott ember visszaélt szabadságával, és a bűn következtében meghasonlott önmagával, de Isten ennek ellenére nem vonta vissza megbízását. A konstitúció hangsúlyozza a lelkiismeret méltóságát, a törvényt, melyet Isten írt az ember szívébe, mely által megtalálható az igazság szerinti megoldás minden helyzetben. Az ember szabadságával kapcsolatban kijelenti, hogy az emberi méltóság megkívánja, hogy tudatosan és szabad választás alapján cselekedjünk, mert csak ez méltó Istenképűségünkhöz. Az emberi lét célját, megoldását pedig Krisztusban, az új emberben jelöli meg, aki kinyilatkoztatásával megmutatja az embernek magát az embert, és feltárja előtte nagyszerű hivatását. (GS 22) Fontos, hogy mindez azonban nemcsak a keresztény hívőre vonatkozik, hanem minden jó szándékú emberre is, akinek szívében láthatatlan módon működik a kegyelem. Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra Isten tudja, miképpen -, hogy a húsvét titkában részesedjék. (GS 22) A GS felhívja a figyelmet az ember közösségi voltára, kiemelve, hogy nem lehet Istent szeretni az ember szeretete nélkül. A társadalom rendjének zavarait alapvetően az emberi önzés és gőg okozzák. Törekedni kell a közjó előmozdítására, a társadalmi rend igazságosságára, a személy méltóságának tiszteletben tartására. A zsinat áttérve a gyakorlati és időszerű következményekre újra és újra sürgeti a tiszteletet az ember iránt: mindenki köteles embertársait kivétel nélkül úgy tekinteni, mint másik önmagát, (GS 27) A 29. pont minden ember lényegi egyenlőségét és a társadalmi igazságosság fontosságát tárgyalja. Minden embernek szellemi lelke van, Isten képmására van teremtve, és Krisztus

15 mindnyájunkat megváltott. Éppen ezért a 30. pont a közösséggel való kapcsolatot, a társadalmi felelősségvállalást a mai ember egyik legfontosabb feladataként jelöli meg. A dokumentum kijelenti, hogy az egyház a hitre támaszkodva igyekszik segítséget nyújtani az egyénnek az emberi természet méltóságának megóvásában a végletes elméletekkel szemben. Erőteljesen hirdeti az ember jogait, rámutatva ugyanakkor az isteni törvénytől elszakított jog veszélyeire is. (GS 41) A társadalom egységét a Krisztuson alapuló egyház egysége erősíti és teszi teljessé. Az egyház tagjainak tevékenyen részt kell vállalniuk a társadalom szolgálatában. Az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, valójában embertársaival, sőt magával az Istennel szemben fennálló kötelességeit hanyagolja el, és így éppen az örök üdvösségét veszélyezteti. (GS 42) Az egyház, miközben segít a világnak, és maga is sokat kap tőle, arra az egyre törekszik, hogy eljöjjön az Isten országa és megvalósuljon az egész emberi nem üdvössége. (GS 45) A konstitúció kiemelten foglalkozik a házasság, a család szentségével, a gyermekvállalással (ami az élet továbbadásának fontosságán túl, hozzájárul a szülők megszentelődéséhez is), és az emberi élet védelmével már a fogantatástól kezdve, rámutatva a fogantatás transzcendenciájára: legyen arról meggyőződve mindenki, hogy az ember életét és az életfakasztás feladatát nem lehet ennek a világnak kereteibe szorítani, ennek mértékével mérni és csak ebből kiindulva értelmezni, hanem mindig figyelembe kell venni az ember örök rendeltetését is. (GS 51) A zsinati atyák végezetül kifejtik, hogy: Olyan párbeszédre vágyódunk, amelyet a kellő okosságon kívül csakis az igazság szeretete vezérel. E vágyakozásunk senkit sem mellőz, tehát azokat sem, akik az emberi szellem csodálatos értékeit megbecsülik ugyan, de azok Teremtőjét nem ismerik el; azokat sem, akik ellenfelei az egyháznak, és különféle módon támadják. Az Atyaisten mindennek kezdete és végső célja, valamennyien arra vagyunk tehát hivatva, hogy testvérek legyünk. Éppen ezért, ha egyszer ugyanaz az emberi és isteni hivatás szólít mindnyájunkat, akkor erőszak és hátsó gondolatok nélkül együttműködhetünk, és együtt is kell működnünk, hogy igazi békében épüljön a világ. (GS 92)

16 3. Az emberi személy buddhista és keresztény tanítások tükrében 3.1. A személyes-én kérdése Korunk joggal nevezhető az individualizmus korának, mely eszme, illetve magatartásforma több alapvető ponton is veszélyezteti az egészséges társadalom létét, elsősorban a család intézményének válságával. A család állapotának (mint a társadalom alapsejtjének) ismerete elengedhetetlen az össztársadalmi problémák megértéséhez, illetve az azok megoldására tett kísérletekhez. A család pedig individuumokból jön létre, és ahhoz, hogy ezek az egyének ne az egoitás fundamentumán álljanak, tisztában kell lenniük (vagy legalább törekedniük kell arra, hogy tisztába jöjjenek) önmagukkal. A vallások üdvös szerepe abban is megmutatkozik, hogy általában segítik az egyént abban, hogy felismerje a mindenségben betöltött helyét, ezáltal önazonos és áldozatkész tagjává váljék társadalmának, közösségként megélve azt. Elmondhatjuk, hogy úgy a buddhizmusnál, mint a kereszténységnél az ember önmaga helytelen meghatározásából fakadó egoitása alapvető problémaként jelenik meg. A buddhizmus kritikával közelít a személyes én kérdéséhez, amikor azt mondja, hogy a személyiség szüli az önzést. A személyiség maga a Mara, a kísértő, a fátyol szemeink előtt, csapda, mely paradicsomi boldogságot ígér. A személyiség boldogsága vezet minden szenvedéshez, mert minden vágy újnak forrása, és ahol a személyiség van, ott nem lelhet otthonra az igazság, melyben az öröklét nyugszik. 15 A keresztény tanításból kiderül, hogy Jézus emberi személlyel nem rendelkezik. A Khalkédón dogma kimondja: egy és ugyanaz a Krisztus, Fiú, Úr, Egyszülött két természetben keveredés nélkül/változás nélkül, megosztás nélkül/elszakíthatatlanul lett ismertté az egyesülés által nem szüntetve meg a természetek különbözőségét, sőt megőrizve mindkét természet sajátságait, egy személybe (proszópon) és egy valóságba (hüposztaszisz) összevonva; nem két személyre osztva és elkülönítve, hanem egy és ugyanazon egyszülött Fiút, Isten-Igét valljuk, az Úr Jézus Krisztust 16 Ennek alapján Jézus úgy valóságos ember, hogy nincs egy külön isteni és egy külön emberi személye, tehát csak isteni személye van és emberi nincs. 15 Ld. HETÉNYI, E., Buddha Dharma Sangha, Anno, Budapest 1994, 8., 110. 16 A Dogmatika Kézikönyve I,. szerk. SCHNEIDER, T., Vigilia, Budapest 2002, 372.

17 Érdemes a fentieket összevetni a János evangélium egyik részletével: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. (Jn 12,24b-25.) A görög nyelv az életet, az életminőségeket gazdagabban fejezi ki, mint a mi nyelvünk: biosz - biológiai élet; pszükhé - én, az ember saját ösztönnel rendelkező személyisége, az ego; zoé 17 - isteni életünk, ami bennünk van, ami létbe hívott és létben tart. Sajnálatos módon a fordítók ezt a három életminőséget ugyanazzal az élet szóval jelölik. Jézus ebben a szakaszban nem a biológiai életünkről beszél, hanem a pszükhét és a zoét, egónkat és isteni életünket állítja szembe egymással. 18 Az ember több mint ez a három életminőség, ez a többlet szabadságunkban van. Eldönthetjük, melyik életminőségünket részesítjük előnyben, tőlünk függ, hogy teljesen szabadon, szabadságunkkal kit vagy mit ajándékozunk meg, hogy kit vagy mit szolgálunk. Jézus határozottan tanítja, két Úrnak nem szolgálhatunk. Tőlünk függ, hogy melyik életminőségünket veszítjük el. Vagy az énünk (egónk, ill. az abból fakadó önösség) van a középpontban, vagy isteni életünk. Jézus ránk bízza egoitásunk lebontását. /Felállítható a búzaszem-pszükhé-emberi személy és a termés-zoé-emberi személy elhalása összefüggés./ Patandzsali a Jógaszútrában rendkívül tisztán fogalmaz, amikor kijelenti: Az»én vagyok«- ság [abból a hamis képzetből fakad, mely szerint]: mintha a [színről-színre] látás és a [közönséges] tapasztalás egylényegű lenne. (II-2.6) 19 Szent Pál pedig azt mondja, hogy: Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. (Gal 2,20a.) Mint ahogy azt már láttuk, a káprázat nem azt jelenti, hogy amit tapasztalok, az nem létező, hanem azt, hogy másképpen igaz, mint ahogy tapasztalom. Ez a tükörben homályosan 20 látás. 17 Amulett-szerep tulajdonítható a késői császárkorban megjelenő (IV.század) üvegkameó függőknek is gyakori ábrázolás a béka, melynek két oldalán a ZO-HN (életet) felirat is megjelenik.. Ez a boldog, hosszú életre vonatkozó jó kívánság, a latin vivas megfelelője. A béka az egyiptomi szimbolikában ami az amulettábrázolások leggyakoribb forrása a születés, az újjászületés és a termékenység jelképe volt. (GESZTELYI, T., Pannoniai vésett ékkövek, [MOYΣΕΙΟΝ sorozat 2], Enciklopédia Kiadó, Budapest 1998, 61.) Mivel a zoé az isteni életre utal a biosszal és a pszükhével szemben, ezért joggal feltételezhető, hogy a tiltás ellenére, (mint azt Gesztelyi Tamás is említi másutt) ezt a fajta gemmát keresztények viselhették amulettként az isteni életet, az Istenben való újjászületést kívánva. 18 Vö. SCHWANK, B., János (Scriptura 4.), Agapé, Szeged 2001, 18., 392. 19 Dhammapada, az erény útja, Farkas Lőrinc Imre, Budapest 1994, 184. 20 Utalás az 1Kor 13,12-re.

18 Keresztény szempontból jól rávilágít erre a kérdésre például a Kol 1,15-20.: Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.. A Mt 25,40.-ben pedig ezt olvashatjuk: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek, és mivel Jézus ezzel a kijelentésével az üdvösség feltételét jelöli meg, ebből következik, hogy amit másoknak teszünk, szükségképpen magunknak is tesszük egyben. A nem-különbözőség tudata, önmagunk másokkal való azonosítása hozta létre a buddhizmusban a Bodhisattva-ideált. Ez legszebben a Bodhisattva-fogadalomban fogalmazódik meg: Inkább veszem magamra az egész világ szenvedését, minthogy saját üdvöm kedvéért hátat fordítsak a világnak, mielőtt minden lény el nem éri a Megvilágosodást. 21 Jézus pedig azt mondja, Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12,32.) Szépen írja le Martin Buber, zsidó filozófus a káprázat megszűnését, bár ő nem így nevezi: Aki az Isten színe elé lép, először lesz számára a világ teljesen jelenvalóvá, a jelenlét teljességében, az örökkévalóságtól megvilágítottan, s immár képes rá, hogy egy szóban Te-t mondjon minden lények lényegéhez Az erkölcsi ítéletet, persze, egyszer s mindenkorra maga mögött hagyta: a gonosz ember az ő számára az, aki történetesen mélyebb felelősséggel van reá bízva, az, akinek nagyobb szüksége van az ő szeretetére; 22 A keresztény embert is megkísérti az, hogy nem igaz módon látja a valóságot, s mivel ezt tudja, ezt a káprázatot bűnként éli meg, és képes bocsánatért esedezni: Bocsásd meg nekünk, hogy nem ismertük fel Krisztus jelenlétét a szegényekben, a szenvedőkben és azokban, akik terhünkre vannak, - és hogy nem becsültük meg Fiadat ezekben az embertársainkban! 23 Látható, hogy a személy problémájának megoldása a viszonyban található meg. 21 GOVINDA, LAMA A., A buddhizmus perspektívái a mai világban, in Évfordulók (szerk. HORVÁTH JÓZSEF), Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest 1984, 64. 22 BUBER, M., Én és Te, Európa, Budapest 1991, 132-133. 23 Szent Zsolozsma (Az imaórák liturgiája II., Nagyböjt és Húsvéti idő), Budapest 1991, 244.

19 D. T. Suzuki a Zen Buddhizmusról tartott előadásai egyikében a személy szabadságáról azt vallja, hogy a személy csak akkor szabad, ha nem személy. Akkor szabad, ha megtagadja önmagát, és felolvad az egészben. Hogy pontosabbak legyünk: akkor szabad, amikor önmaga és mégsem önmaga 24. Hozzátehetjük, hogy a keresztény gondolkodásban a szabadság az, ami Istenképűségünk alapját adja. Megdöbbentő hasonlóság fedezhető fel Joseph Ratzingernél, aki Krisztusról, mint Logoszról így beszél: Ő a»kimondott lét«, egyszersmind kapcsolat a beszélő és a megszólítottak között. Így a Logosz krisztológiája, mint a Szó teológiája ismét a viszony gondolata előtt nyitja meg a lét értelmezését. Ismét áll ugyanis: a szó lényegileg»valakitől kinduló«és»valaki más felé irányuló«, olyan egzisztencia, amely teljes egészében út és feltárulás Az én az, amit egészen bírok és legkevésbé tulajdonom egyszerre. Ismét áttörtük tehát a tiszta szubsztancia fogalmát (- az, ami önmagában fennáll!) és megvilágítottuk, mennyire fel kell, hogy fogja valamely önmagát igazán értő lény, hogy saját magában, léte szempontjából, nem saját tulajdona: hogy csak akkor találja meg önmagát, ha eltávolodik önmagától és így viszonyszerűségében rátalál igazi és eredeti mivoltára. 25 Joseph Ratzinger immár XVI. Benedekként tanúságot tesz a helyes viszony mellett Az Isten szeretet kezdetű enciklikájában: Ha életemből teljesen hiányzik az Istennel való érintkezés, akkor a másikban mindig csak a másikat látom, és nem ismerhetem föl benne az isteni képmást. Ha pedig teljesen kihagyom az életemből a felebaráthoz való odafordulást és csak»jámbor«akarok lenni, csak»vallási kötelezettségeimet«akarom teljesíteni, akkor elsorvad az Istennel való kapcsolatom is. Ez a kapcsolat ekkor csak»korrekt«, de szeretet nélküli. Csak akkor leszek érzékeny Isten iránt is, ha él bennem a készség, hogy közeledjek a felebaráthoz és kifejezzem iránta a szeretetemet. A szeretet»isteni«, mert Istentől jön, és Istennel egyesít minket, ebben az egyesítő folyamatban olyan közösséggé»mi«-vé alakít, mely legyőzi elkülönüléseinket és eggyé tesz, hogy a végén,»isten legyen minden mindenben«(vö. 1Kor 15,28). 26 Ide kívánkozik még egy-egy gondolatsor kortárs keresztény és buddhista tanítóktól, melyek az egységtudat erősítését és az embertársainkkal szemben esetlegesen felbukkanó indulat, ellenszenv legyőzését szolgálják. 24 FROMM, E. Suzuki, D. T., Zen buddhizmus és pszichoanalízis, Helikon Kiadó, 2006, 22. 25 RATZINGER, J., A keresztény hit, OMC, Bécs 1983, 110-111. 26 XVI. Benedek, Deus caritas est, SZIT, Budapest 2006, 24.

20 Luigi Giussani, a Comunione e Liberazione mozgalom életre hívója, korunk nagy katolikus nevelője olyan szoros egységként értelmezi az emberek közösségét, hogy kijelenti, ami a másikkal történik, azt hozzám szóló isteni üzenetnek kell tekintenem egészen addig, hogy a másik ember által elkövetett hibát azért engedheti meg Isten, hogy engem megtérésre intsen ezért nem mondhatunk ítéletet a másik felett. Amilyen én előtted vagyok, Istenem, azon keresztül tudom segíteni ezt a testvéremet vagy a gyerekemet, aki nekem fájdalmat okoz. Azon keresztül, ami én vagyok. Ez tesz képessé arra, hogy tiszteljük a szabadságot, ezt a titokzatos dolgot, ami által képesek vagyunk a Létet, vagyis végcélunk értelmét kijelenteni, és vele szembe nézni. 27 Pressing Lajos buddhista tanító egyik meditációs gyakorlatával pedig arra világít rá, hogy hogyan láthatjuk kiválasztottságunkat igaz módon, gőgtől mentesen. Gyakorlatában az emberben lévő érzést, hogy kiválasztott, különb a többinél, pozitív előjellel látja el. Ennek lényege, hogy az ember úgy viszonyul a környezetéhez, a többi emberhez, hogy azok már mind megvilágosodott Bodhiszattvák, és csak ő az egyetlen (a kiválasztott), aki még nem világosodott meg. A többiek mind azon dolgoznak, hogy ő is elérje a megvilágosodást. Erre persze azonnal közbevethetnénk, hogy igenis meggyőződhetünk arról, hogy a többiek nem Bodhiszattvák, hiszen egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogyan a mi elképzelésünk szerint egy tökéletes embernek viselkednie kell: gonoszok, csúnyák, buták, erőszakosak, lopnak, csalnak, hazudnak, kegyetlenek, érzéketlenek, fölényesek és így tovább. A Bodhiszattva összes tökéletességeit két alaptulajdonságában lehet összefoglalni: az egyik az, hogy meg van világosodva, a másik pedig a mérhetetlen részvét. Ezért, bár meg van világosodva, mégis vállalja, hogy megszülessen közöttünk a tökéletlen emberi testben, például azért, hogy ilyen módon segítségére legyen azoknak, akik még nincsenek megvilágosodva. Ha így tekintjük a dolgot, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a többi ember azért látszik ilyen rondának és tökéletlennek, mert ezt csupán eljátsszák számunkra, még pedig azért, hogy bennünket, akik ki lettünk választva a megvilágosodásra, hozzásegítsenek ennek a célnak a megvalósításához. Mérhetetlen részvétükben még azt is vállalták, hogy tökéletlen testben és tökéletlen lelki alkattal szülessenek, sőt sokan közülük még a rossz ember szerepét is hajlandók eljátszani, és rossz emberként születnek meg, vállalva a rossz tettek összes karmikus következményeit, például az utána következő pokolbéli szenvedéseket. 27 GIUSSANI, L., A nevelés kockázata (Pázmány könyvek sorozat 5.), SZIT, Budapest 2005, 119.