ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK



Hasonló dokumentumok
Lovas szolgálat miatt belépők aránya 2015 szeptemberében

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

Küldöttgyűlési határozatok

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

VÁLASZTÁSI MENETREND

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése április 13.

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott//

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: Fax:

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

A járások legfontosabb adatai, 2010

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott//

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Az almatermesztés időjárási

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

Határozatok tára. 8-6/2008/OEH.: elnökség elfogadta, hogy a tagdíj mértéke a szövetségi támogatás 10 %-a.

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Áldozatsegítő Szolgálat

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

Panaszkezelési tájékoztató

2011. évi határozatok

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R. É ri= ett 1015OKT 2


MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

I. rész: Azonosító és címadatok

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

A Magyar Jogász Egylet évi szakmai programtervezete

SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség évi költségvetéséről

HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK év

Magyar Labdarúgó Szövetség

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

250X100 BIZTONSÁG. az OPSZ, az ORFK és az NBT kiemelt bűnmegelőzési mintaprogramjának programindító rendezvénye szeptember 20.

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE. Általános elvek

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: február 27. dr. Xantus Judit jegyző

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP ) pályázathoz

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

A bankkártyás adófizetés szabályai

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta:

7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet

Az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Lovas Tagozatának Ügyrendje

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP

ÁLLAPOT 2. SZ. MELLÉKLET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATAI

Elnökségi határozatok

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége ( )

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A óta hatályos szöveg

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

Átírás:

2. SZ. MELLÉKLET ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015. ELN/1/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.15.): AZ OPSZ (27 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 21 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 19 IGEN, 2 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, PITZ SÁNDOR A SOMOGY MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKHELYETTESÉNEK AZ OPSZ ARANYGYŰRŰ ADOMÁNYOZÁSÁT. ELN/2/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA AZ OPSZ 2015. I. FÉLÉVES MUNKATERVÉT. ELN/3/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZETET ÉS A JAVASOLT VÁLTOZÁSOKAT. (Az elnökség hozzájárul ahhoz, hogy a 2015. március 28-ai közgyűlésig időarányosan az OPSZ és a megyei szövetségek megkezdhetik a forrásnak az időarányos felhasználását.) ELN/4/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ ORFK-OPSZ ÉS AZ AEGON KÖZÖS-REGIONÁLIS- BETÖRÉSVÉDELMI PROGRAMJÁT. ELN/5/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI ÉS BALESETMEGELŐZÉSI TAGOZAT 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉT. ELN/6/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A LOVAS TAGOZAT ELNÖKSÉGÉNEK SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ ELŐTERJESZTÉSÉT, VALAMINT GARAMVÁRI GÁBOR URAT A LOVAS TAGOZAT ELNÖKSÉGI TAGJÁNAK. ELN/7/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A GÉPJÁRMŰ FELDERÍTŐ TAGOZAT 2015 ÉVI PROGRAMJÁT. ELN/8/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 27 ELNÖKSÉGI TAG 15 IGEN SZAVAZATÁVAL, 8 ELLENSZAVAZATTAL ÉS 4 TARTÓZKODÁS MELLETT ELFOGADTA, HOGY AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP 2015. JÚNIUS 20.-ÁN SOMOGY MEGYÉBEN, SZŐKEDENCSEN KERÜLJÖN MEGTARTÁSRA. ELN/9/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ MUNKASZERVEZETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRA TETT JAVASLATOT ÉS A JAVASOLT VÁLTOZÁSOKAT.

ELN/10/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 27 ELNÖKSÉGI TAG 27 IGEN SZAVAZATÁVAL EGYHANGÚLAG KEZDEMÉNYEZI A POLGÁRŐRSÉG HUNGARIKUMMÁ NYILVÁNÍTÁSÁT. ELN/11/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ ÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS ALÁÍRÁSÁT. ELN/12/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.16.): EGYHANGÚLAG FELVETTE TAGJAI KÖZÉ BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL A HÁROMHUTAI POLGÁRŐR EGYESÜLETET; CSONGRÁD MEGYÉBŐL A KISTELEKI POLGÁRŐR ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLETET; PEST MEGYÉBŐL A DUNAKESZI ALSÓ POLGÁRŐR EGYESÜLETET. ELN/13/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.30.): AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 19 ELNÖKSÉGI TAG 18 IGEN 1 NEM SZAVAZATÁVAL ELFOGADTA A MONITORING 2003 KFT. SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSÉT, AMELY 2 ÉVRE SZÓL ÉS BRUTTÓ 150.000-FT. ELN/14/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.30.): EGYHANGÚLAG FELVETTE TAGJAI KÖZÉ VESZPRÉM MEGYÉBŐL A RÉVFÜLÖP POLGÁRŐR EGYESÜLETET. ELN/15/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.30.): EGYHANGÚLAG FELVETTE TAGJAI KÖZÉ BARANYA MEGYÉBŐL A POGÁNY BIZTONSÁGÁÉRT POLGÁRŐR EGYESÜLETET. ELN/16/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.01.30.): EGYHANGÚLAG TISZTELETBELI POLGÁRŐRRÉ VÁLASZTOTTA BALDAUF LÁSZLÓ URAT, CBA ELNÖKÉT. ELN/17/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A LOVAS TAGOZAT ELNÖKÉNEK, FELFÖLDI ZOLTÁN ÚRNAK A LEMONDÁSÁT ÉS DR. RÁCZ ADRIENNT MEGSZAVAZTA A LOVAS TAGOZAT ELNÖKÉVÉ. ELN/18/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBŐL A MOSONUDVAR POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/19/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA NÓGRÁD MEGYÉBŐL A KOZÁRD POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/20/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA NÓGRÁD MEGYÉBŐL A MAGYARGÉC POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT.

ELN/21/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA PEST MEGYÉBŐL A DÁNYI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/22/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA PEST MEGYÉBŐL A TÁRNOKI SPECIÁLIS MENTŐ, POLGÁRŐR ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/23/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA VAS MEGYÉBŐL A KRÁTER POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/24/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA ZALA MEGYÉBŐL A ZALASZENTGRÓTI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/25/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA FEJÉR MEGYÉBŐL A BICSKE POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/26/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA VESZPRÉM MEGYÉBŐL A TAKÁCSI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/27/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.02.27.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA NÓGRÁD MEGYÉBŐL A CSERHÁT MENTŐKUTYÁS POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT. ELN/28/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJÁT ÉS KÖZGYŰLÉS ELÉ VALÓ TERJESZTÉSÉT. ELN/29/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓT. ELN/30/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL AZ ÓZD-GÖMÖRI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/31/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL A KIRÁLDÉRT POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT.

ELN/32/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL AZ ABAÚJLAKI- SZANTICSKA FALUSI TŰZOLTÓ ÉS POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/33/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA PEST MEGYÉBŐL A ZSARU-CAR POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/34/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA PEST MEGYÉBŐL A BŰNMEGELŐZÉSI ÉS POLGÁRŐR EGYESÜLET PERBÁL TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT. ELN/35/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA, HOGY A BÉKÉS MEGYEI VIHARSARKI POLGÁRŐR EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT VISSZAADJA A MEGYEI SZÖVETSÉGNEK KIEGÉSZÍTÉSRE. A TAGFELVÉTELI KÉRELMET AZ OPSZ ELNÖKSÉGE AZ ÁPRILISI ELNÖKSÉGI ÜLÉSEN ÚJRA TÁRGYALJA. ELN/36/2015. SZ. HATÁROZAT (2015.03.20.): EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA CSONGRÁD MEGYÉBŐL A ZSOMBÓI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGJÁNAK, ADAI-SIMON TIBORNAK AZ ÉLETMENTŐ ÉRDEMREND KITÜNTETÉST. ELN/37/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.03.27.) AZ OPSZ (27 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 20 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 20 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA / ELUTASÍTOTTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉT. ELN/38 /2015. SZ. HATÁROZATA (2015.03.27.) AZ OPSZ (27 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 19 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 19 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ OPSZ KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATÁT. ELN/39 /2015. SZ. HATÁROZATA (2015.03.27.) AZ OPSZ (27 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 18 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 18 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ OPSZ 2015. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVÉT. ELN/40 /2015. SZ. HATÁROZATA (2015.03.27.) AZ OPSZ (27 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 21 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 21 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, A POLGÁRŐRSÉG LÁTHATÓSÁGI MELLÉNYEK MŰSZAKI LEÍRÁSÁT.

ELN/41 /2015. SZ. HATÁROZATA (2015.04.03.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 24 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 24 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ OPSZ LOVAS TAGOZAT ELNÖKSÉGI TAGJÁNAK, DÉNES PÉTERNEK ELNÖKSÉGI TAGSÁGRÓL TÖRTÉNŐ LEMONDÁSÁT. ELN/42 /2015. SZ. HATÁROZATA (2015.04.03.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 24 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 24 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, KERTÉSZ ATTILÁT A MIKEBUDAI POLGÁRŐRT AZ OPSZ LOVAS TAGOZAT ELNÖKSÉGI TAGJÁNAK MEGVÁLASZTOTTA. ELN/43 /2015. SZ. HATÁROZATA(2015.04.16.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 24 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 24 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, HOGY AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP 2015. JÚLIUS 04.-ÉN BARANYA MEGYÉBEN, KOMLÓN KERÜLJÖN MEGTARTÁSRA. ELN/44 /2015. SZ. HATÁROZATA(2015.04.22.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 22 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 21 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 1 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ OPSZ LOVAS TAGOZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁT. ELN/45 /2015. SZ. HATÁROZATA(2015.04.24.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 25 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 25 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, WOYNÁROVICH ANDRÁST AZ OPSZ KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKÉVÉ MEGVÁLASZTOTTA. ELN/46/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.04.30.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 22 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 22 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA A KŐSZEGSZERDAHELYI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ ÉS POLGÁRŐR EGYESÜLETNEK (VAS MEGYE) AZ OPSZ-BE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/47/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.08.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA, HOGY ÖNKORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS NÉLKÜL POLGÁRŐR EGYESÜLET EGYETLEN TELEPÜLÉSEN SEM MŰKÖDHET, AHOL AZ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRŐRSÉG - RENDŐRSÉG ÖSSZEFOG, OTT NEM LEHET GOND A KÖZBIZTONSÁGGAL. AZ OPSZ ELNÖKSÉGE KIFEJEZI ELISMERÉSÉT AZ 51 000 POLGÁRŐRNEK A TELEPÜLÉSEK KÖZBIZTONSÁGÁBAN KIFEJTETT MUNKÁJÁÉRT, TOVÁBBÁ AZOKNAK AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK, AMELYEK TÁMOGATJÁK A POLGÁRŐRSÉGET. AZ OPSZ ELNÖKSÉGE JAVASOLJA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK, HOGY AHOL LEHETŐSÉG VAN RÁ, INFRASTRUKTÚRÁVAL TÁMOGASSÁK A POLGÁRŐRSÉG MUNKÁJÁT. AZ ABASÁRON 2014. AUGUSZTUS 9.-ÉN ALÁÍRT EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST FENNTARTJA AZ ELNÖKSÉG, FONTOSNAK TARTJA A FIATALOK BEVONÁSÁRA A KÖZÖS CSELEKVÉSI PROGRAMOT.

ELN/48/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.08.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 22 ELNÖKSÉGI TAG 22 IGEN SZAVAZATÁVAL EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A POLGÁRŐR VÁROS, POLGÁRŐR KÖZSÉG, FŐVÁROSI POLGÁRŐR KERÜLET CÍMEK ELNYERÉSÉRE SZÓLÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁST. ELN/49/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.20.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 23 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 23 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉT. ELN/50/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.20.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 23 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 23 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG NEMZETI LOVASKULTÚRA SZÖVETSÉG KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉT. ELN/51/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.20.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 23 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 23 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA AZ OPSZ ELNÖKI ELŐTERJESZTÉST, AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG NÉPFŐISKOLAI ALAPÍTVÁNY KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉT. ELN/52/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A RADOSTYÁNI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL. ELN/53/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A VÁSÁROSDOMBÓI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT BARANYA MEGYÉBŐL. ELN/54/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A BUGYI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT PEST MEGYÉBŐL. ELN/55/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A PÉTERVÁSÁRA POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT HEVES MEGYÉBŐL.

ELN/56/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A MÁTRAFÜRED EGYESÜLET TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT HEVES MEGYÉBŐL. ELN/57/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A BÜKKSZÉKI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT HEVES MEGYÉBŐL. ELN/58/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A BALATONI POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT HEVES MEGYÉBŐL. ELN/59/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A POLGÁRŐRSÉG TÓTFALU TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT HEVES MEGYÉBŐL. ELN/60/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A POLGÁRŐR EGYESÜLET ÚJLŐRINCFALVA TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT HEVES MEGYÉBŐL. ELN/61/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A DORMÁND POLGÁRŐR EGYESÜLET TAGSÁGI VISZONYÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT HEVES MEGYÉBŐL. ELN/62/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 21 IGEN SZAVAZATÁVAL EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS ALÁÍRÁSÁT A KÁRPÁTALJAI MAGYAR KULTURÁLIS SZÖVETSÉGGEL. ELN/63/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 18 IGEN, 1 NEM, 2 TARTÓZKODÁS SZAVAZATÁVAL MEGSZAVAZTA AZ ADATNYILVÁNTARTÓ RENDSZERTERVET, MELLYEL AZ ELNÖKSÉG LEHETŐSÉGET AD ARRA, HOGY AZ ELŐKÉSZÜLETEK MEGTÖRTÉNJENEK AZ ADATNYILVÁNTARTÓ ADATBÁZIS BEVEZETÉSÉRE. ELN/64/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 8 IGEN, 8 NEM, 5 TARTÓZKODÁS SZAVAZATÁVAL ELUTASÍTOTTA A VIHARSARKI POLGÁRŐR EGYESÜLETEK TERÜLETI SZÖVETSÉGE TAGFELVÉTELI KÉRELMÉT BÉKÉS MEGYÉBŐL. ELN/65/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.05.22.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 21 IGEN SZAVAZATÁVAL EGYHANGÚAN ELFOGADTA AZ OPSZ MUNKASZERVEZETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRA TETT JAVASLATOT, MELYBEN A MEGYEI GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐI STÁTUSZ JOGVISZONYÁT KITERJESZTIK A MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉSES JOGVISZONYRA.

ELN/66/2015. SZ. HATÁROZATA (2015.06.10.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 26 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 26 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. O) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA DR. HÖRCSIK RICHÁRD RÉSZÉRE A KOPÁCSI SÁNDOR POLGÁRŐR ÉRDEMREND ADOMÁNYOZÁSÁT. ELN/67/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.06.12.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 20 IGEN SZAVAZATÁVAL 0 NEM SZAVAZATÁVAL ÉS 1 TARTÓZKODÁSSAL ELFOGADTA HOGY A VIII. KERÜLET, JÓZSEFVÁROS, FŐVÁROSBÓL: VIII. KERÜLET, JÓZSEFVÁROS, BARANYA MEGYÉBŐL ALSÓMOCSOLÁD, BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL: KISKUNFÉLEGYHÁZA, BÉKÉS MEGYÉBŐL:LŐKÖSHÁZA, BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL: SÁROSPATAK, BORSOD- ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBŐL: TARCAL,CSONGRÁD MEGYÉBŐL MÁRTÉLY GYŐR-MOSON- SOPRON MEGYÉBŐL: GÖNYŰ, HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBŐL: HAJDÚSÁMSON,HEVES MEGYÉBŐL: ABASÁR, HEVES MEGYÉBŐL:SZAJLA,VÁROSI POLGÁRŐRSÉG JÁSZAPÁTI, KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYÉBŐL: ESZTERGOM, NÓGRÁD MEGYÉBŐL: SOMOSKŐÚJFALU, PEST MEGYÉBŐL: ŐRBOTTYÁNI, SOMOGY MEGYÉBŐL: KAPOSVÁR, SZABOLCS-SZABOLCS-SZATMÁR MEGYÉBŐL: DEMECSER, TOLNA MEGYÉBŐL: BÁTASZÉK, VAS MEGYÉBŐL VÁSÁROSMISKE,VESZPRÉM MEGYÉBŐL: BADACSONYTOMAJ, ZALA MEGYÉBŐL ZALASZENTIVÁN TELEPÜLÉSEK KAPJÁK MEG A POLGÁRŐR VÁROS, POLGÁRŐR KÖZSÉG ÉS FŐVÁROSI POLGÁRŐR KERÜLET CÍMEKET. ELN/68/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.06.12.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELENLÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 19 IGEN, 1 NEM SZAVAZATÁVAL ÉS 1 TARTÓZKODÁSSAL HATÁLYON KÍVÜL HELYEZTE AZ ELN/64/2015. SZ. HATÁROZATÁT ÉS FELVETTE AZ OPSZ TAGJÁNAK A VIHARSARKI POLGÁRŐR EGYESÜLETEK TERÜLETI SZÖVETSÉGÉT. ELN/69/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.06.12.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELENLÉVŐ 21 ELNÖKSÉGI TAG 21 IGEN SZAVAZATÁVAL EGYHANGÚLAG ODAÍTÉLTE AZ OPSZ ÉLETMENTŐ KITÜNTETÉST TÓTH LÁSZLÓ ÉS MOLNÁRNÉ BÍRÓ MARIANNA RÉSZÉRE. ELN/70/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.07.13.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 24 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 23 IGEN, 1 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. M) PONTJÁRA JÓVÁHAGYTA / ELUTASÍTOTTA AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG LOVAS TAGOZAT RÉSZÉRE 2015. ÉVRE MEGÍTÉLT 17 MILLIÓ FORINT KÖLTSÉGVETÉSBŐL A LOVAS TAGOZAT ELNÖKSÉGE ÁLTAL ELŐTERJESZTETT SZEMPONTRENDSZER ALAPJÁN, MINIMUM: 50.000.- ILLETVE MAXIMUM 500.000.-FT. CÉLTÁMOGATÁS, POLGÁRŐR EGYESÜLETEK ÉS POLGÁRŐR MEGYEI SZÖVETSÉGEK RÉSZÉRE ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ ELŐTERJESZTÉST. ELN/71/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.07.23.) AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL 21 FŐ ÁLTAL TÁVSZAVAZÁS ÚTJÁN LEADOTT 21 IGEN, 0 NEM SZAVAZATTAL, 0 TARTÓZKODÁSSAL FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA EGYHANGÚLAG JÓVÁHAGYTA A HANSÁG POLGÁRŐR EGYESÜLET (GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE) AZ OPSZ-BE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT.

ELN/72/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ II. FÉLÉVES MUNKATERVÉT. ELN/73/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ IFJÚ POLGÁRŐRÖK KONCEPCIÓJÁT. ELN/74/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A MÓDOSÍTÁSOKKAL AZ OPSZ IFJÚ POLGÁRŐR ALAPISMERETI JEGYZETÉT. ELN/75/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELISMERÉSÉT ÉS KÖSZÖNETÉT FEJEZTE KI KOMLÓ VÁROSÁNAK, KOMLÓ ÖNKORMÁNYZATÁNAK, KOMLÓ POLGÁRMESTERÉNEK A KOMLÓI POLGÁRŐR EGYESÜLETNEK ÉS A BARANYA MEGYEI SZÖVETSÉGNEK AZÉRT, HOGY SZÍNVONALASAN, TARTALMASAN, SIKERESEN MEGRENDEZTÉK A 2015 ÉVI ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAPOT. ELN/76/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ KÖLTSÉGVETÉSÉNEK I-ES PONTJÁBAN TÖRTÉNŐ MÓDOSÍTÁST, HOGY A CÉLTÁMOGATÁSI SOR KERÜLJÖN KIEGÉSZÍTÉSRE AZ EGYÉB KÉSZLET SORBÓL FELHASZNÁLHATÓ 3,3 MILLIÓ FT ÖSSZEGGEL, AMELLYEL AZ EGYESÜLETEK FELADATELLÁTÁSÁT LEHET TÁMOGATNI. ELN/77/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ KÖLTSÉGVETÉSÉNEK II-ES PONTJÁBAN TÖRTÉNŐ MÓDOSÍTÁST, HOGY A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÉS AZ ETIKAI BIZOTTSÁG KÖLTSÉGTÁMOGATÁSÁT 1.350.000 FT-AL CSÖKKENTJÜK ÉS EZ ÁTKERÜL A TESTÜLETI RENDEZVÉNYEK ÉS VEZETŐKÉPZÉS SORAIRA. ELN/78/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA, HOGY AZ ÜZEMANYAG SORRÓL KERÜLJÖN 600 EZER FT ÁTCSOPORTOSÍTÁSRA A TUDOMÁNYOS TANÁCS ROVATRA. ELN/79/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA, HOGY POLGÁRŐR VÁROS, POLGÁRŐR KÖZSÉG SORON FENNMARADT 1,5 MILLIÓ FT KERÜLJÖN ÁTCSOPORTOSÍTÁSRA SAJTÓ TEVÉKENYSÉG DÍJAZÁSÁRA. ELN/80/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA, HOGY AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP SZERVEZÉSI KÖLTSÉGEIBŐL 3 MILLIÓ FT KERÜLJÖN ÁTCSOPORTOSÍTÁSRA A GÉPJÁRMŰ BESZERZÉS SORRA. ZALAKOPPÁNY ÉS PÜSPÖKLADÁNY RÉSZÉRE JÁRMŰVEK BESZERZÉSÉRE KERÜL SOR.

ELN/81/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA, HOGY AZ IFJÚSÁGI TÁBOR, IDŐSEK PROGRAMJA, VALAMINT AZ UTAZÁSI ÉS KIKÜLDETÉSI SORON SZEREPLŐ ÖSSZESEN 6,5 MILLIÓ FT KERÜLJÖN ÁTCSOPORTOSÍTÁSRA A POLGÁRŐR IGAZOLVÁNY CSERE ROVATÁRA. ELN/82/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA, HOGY A MAGYAR POSTA ZRT-TŐL ÉRKEZŐ 5 MILLIÓ TÁMOGATÁSBÓL HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZÖVETSÉG, ILLETVE A BÉKÉS MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, ILLETVE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK GÉPJÁRMŰ BESZERZÉSÉHEZ JÁRULNÁNK HOZZÁ, 2 MILLIÓ, 2 MILLIÓ, ILLETVE 1 MILLIÓ ÖSSZEGBEN. ELN/83/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSÁT. ELN/84/2015. SZ. HATÁROZATA (2015. 08. 28.) I. AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG A PŐTV. 32. (1) BEKEZDÉSÉBEN FOGLALTAKRA FIGYELEMMEL MEGÁLLAPÍTJA, HOGY AZ ALÁBBI MEGYÉKBEN ÉS A FŐVÁROS TERÜLETÉN SZÉKHELLYEL MŰKÖDŐ, LEGNAGYOBB TAGLÉTSZÁMMAL RENDELKEZŐ TERÜLETI POLGÁRŐR SZÖVETSÉGEK AZ ALÁBBIAK: 1. BARANYA MEGYEI POLGÁRŐR EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE, 2. BÁCS-KISKUN MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 3. BÉKÉS MEGYEI POLGÁRŐRÖK SZÖVETSÉGE, 4. BUDAPESTI ÉS AGGLOMERÁCIÓS POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE, 5. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 6. CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE, 7. FEJÉR MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 8. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 9. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 10. HEVES MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 11. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 12. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 13. NÓGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE, 14. PEST MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 15. SOMOGY MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 16. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, 17. TOLNA MEGYEI POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE, 18. VAS MEGYEI POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE, 19. VESZPRÉM MEGYEI POLGÁRŐRSÉGEK SZÖVETSÉGE, 20. ZALA MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. II. AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE A PŐTV. 32. (2) BEKEZDÉSÉBEN FOGLALTAKRA FIGYELEMMEL MEGÁLLAPÍTJA, HOGY A JELEN HATÁROZAT I. RÉSZÉBEN FELSOROLT TERÜLETI POLGÁRŐR SZÖVETSÉGEK MIUTÁN A TÖRVÉNYES HATÁRIDŐN BELÜL KÉRTÉK FELVÉTELÜKET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG JOGFOLYTONOS TAGJAI.

AZ OPSZ (29 FŐS) ELNÖKSÉGÉBŐL JELEN LÉVŐ 20 FŐ 20 IGEN SZAVAZATÁVAL, FIGYELEMMEL AZ OPSZ ALAPSZABÁLYA 98. A) PONTJÁRA EGYHANGÚLAG JÓVÁHAGYTA / A JAVASLAT I. ÉS II. PONTJA SZERINTI ELŐTERJESZTÉST. ELN/85/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG TUDOMÁSUL VETTE, HOGY A VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET, AZ ÜLLŐ POLGÁRŐR ÉS BŰNMEGELŐZÉSI EGYESÜLET, A SZIGETMONOSTORI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS ÖNVÉDELMI EGYESÜLET, A POLGÁRŐRSÉG SZENTENDRE, A SZÉCHENYI ÖDÖN ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ POLGÁRŐR MENTÉSI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET, A HALÁSZTELKI POLGÁRŐR EGYESÜLET, A FÓTI POLGÁRŐR EGYESÜLET, A CSÉVHARASZTI POLGÁRŐR EGYESÜLET, A BUDAÖRSI TÖRÖKUGRATÓ RÉGIÓ POLGÁRŐR EGYESÜLET, A BUDAKALÁSZI POLGÁRŐR EGYESÜLET, AZ ECSERI POLGÁRŐR EGYESÜLET, ÁTKERÜLT A BUDAPESTI ÉS AGGLOMERÁCIÓS POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGÉTŐL A PEST MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉGÉHEZ, ÉS TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG TAGJAI. ELN/86/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A FEJÉR MEGYEI A HANTOSÉRT POLGÁRŐR EGYESÜLETET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/87/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A VAS MEGYEI SOROKMENTI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ ÉS POLGÁRŐR EGYESÜLETET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/88/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A BÁCS-KISKUN MEGYEI A MÉLYKÚTI POLGÁRŐR EGYESÜLETET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/89/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A ZALA MEGYEI NAGYMÁNYOKI POLGÁRŐR EGYESÜLETET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/90/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A ZALA MEGYEI EGERARACSAI POLGÁRŐR EGYESÜLETET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/91/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A VESZPRÉM MEGYEI MONOSTORAPÁTI POLGÁRŐR EGYESÜLETET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉGBE TAGKÉNT TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT.

ELN/92/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.08.28.) EGYHANGÚLAG ÉRVÉNYTELENÍTETTE A LÁTHATÓSÁGI MELLÉNYEKBEN KIÍRT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST ÉS MEGBÍZZA A KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG KÖZBESZERZÉSI OSZTÁLYÁT AZ EREDMÉNY KIHIRDETÉSÉVEL ELN/93/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA, HOGY A 22 TELEPÜLÉSEN (DRÁVASZABOLCS, PÉCS MESZESI VÁROSRÉSZE, CSERNELY, KESZNYÉTEN, ORMOSBÁNYA, TISZATENYŐ, SZILASPOGONY, ZABAR, KARANCSALJA, NÓGRÁDSZAKÁL, CERED, ÚJVÁRFALVA, NAGYSZAKÁCSI, SOMOGYSZENTPÁL, NEMESKISFALUD, TORNYOSPÁLCA, TISZARÁD, KISTOLMÁCS, LASZTONYA, MIHÁLD, PACSATÜTTÖS) ISMÉTELTEN KÍSÉRLETET KELL TENNI A POLGÁRŐR EGYESÜLET MEGALAKÍTÁSÁRA. AMENNYIBEN A FELTÉTELEK NINCSENEK MEG, AKKOR ARRÓL KÜLÖN TÁJÉKOZTATJÁK AZ OPSZ IGAZGATÁSI SZERVEZETÉT. DECEMBER 31.-IG MEG KELL NÉZNI, HOGY MILYEN LEHETŐSÉG VAN, JANUÁR KÖZEPÉIG PEDIG ENNEK FÜGGVÉNYÉBEN KI KELL VÁLASZTANI A TOVÁBBI 50, VAGY AHOL NEM SIKERÜL LÉTREHOZNI, AKKOR 60 VAGY 70 TELEPÜLÉST A MEGYEI FŐKAPITÁNYSÁGOK AJÁNLÁSAI ALAPJÁN. FEBRUÁRBAN MEGHIRDETNÉNK A 300X100-AS PROGRAMOT. JAVASLATOT TESZÜNK MAJD A BELÜGYMINISZTERNEK ARRA, HOGY EZ A PROGRAM VALAMILYEN CÉLTÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLJÖN. ELN/94/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ SZÁMVITELI POLITIKÁJÁT AZZAL A MÓDOSÍTÁSSAL, HOGY A MEGNEVEZÉSEK KERÜLJENEK VISSZA. ELN/95/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATÁT. ELN/96/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATÁT. ELN/97/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATÁT. ELN/98/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZATÁT. ELN/99/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA AZ OPSZ LOVAS TAGOZATÁNAK JAVASLATAIT: ÁLTALÁBAN AZ EGYESÜLETEKEN BELÜL LOVAS CSOPORTOK MŰKÖDJENEK KETTŐS TAGSÁGOT NEM KELL KIALAKÍTANI, A MOSTANI MODELL JÓ A TÁVSZAVAZÁSSAL HOZOTT ELN/44 /2015. SZ. OPSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOT AZ ELNÖKSÉG MÓDOSÍTJA OLYAN FORMÁBAN, HOGY AZ 500 000.- FT-OS FELSŐ HATÁRT

ELTÖRLI ÉS A TAGOZAT ÁLTAL ELŐTERJESZTETT ARÁNYOS TÁMOGATÁSI RENDSZERÉT HAGYJA JÓVÁ: PLT Elnökség Ebből vizsgá zott polgá rőr (fő) Javasolt támogat ás teljes összege (formar uhával együtt) 56.300 Polgárőr neve eddig a Tagozat által központilag beszerzett ló/lovas felszerelésből mit vittek el Ló (db) Pol gár őr (fő) nincs még ruháj a (fő) Vál-lalt óraszám Kért támogatás összege Ft/ló az alap kiindul ás megjegyzés Hetvehelyi Polgárőr semmit sem kaptak még! 2 2 2 0 480 200 000 112600 200000 nem vizsgáztak még Hajdúböszörményi Polgárőr Albertirsai Polgárőr Maroslelei Polgárőr és Tőzoltó Közhasznú Bajai Polgárőr Várdombi Polgárőr Kaszaperi Polgárőr 8-8 ló és formaruhakészletet elvittek már! 4 7 0 6 250 500 000 225200 300000 Aktívak! 8-8 felszerelés formaruhát felvett 6 6 0 5 1732 500 000 337800 360 000 Aktívak! 8 lófelszerelést, 3 mellényt, 4 kabátot, 4 nadrágot elvittek a raktárból már 8 10 5 10 2400 500 000 450400 625 000 Kompenzáció kellene: kb. 382e Ft Csak 5 lófelszerelést vittek, formaruha már nem volt raktáron! 5 5 5 4 650 500 000 281500 520000 Határközeli! Kompenzáció! csak 3 lófelszerelést vittek, formaruha már nem volt raktáron! 2 5 5 5 240 400 000 112600 370000 Mind levizsgáztak! 2-2 garmitúra formaruha és ló felszerelés vittek el 2 2 0 2 240 370 000 112600 150000 Aktívak! Szendrő Város Polgárőr Szervezete Semmit sem vitt még! 2 2 0 2 300 150 000 112600 200000 Önkéntes Polgárőr Albertirsa 5 formaruha és 10 lófelszerelést vittek 5 4 0 3 1650 500 000 281500 360000 Aktívak! 7-7 garnitúra Méhkeréki Polgárőrség lófelszerelést és ruhát is vittek 2 8 1 7 720 240 000 112600 240000 Aktívak! Határszolgálat! Kisszállási Polgárőr Csak lófelszerelést vitek! 2 4 4 4 960 240 000 112600 280000 Aktívak! Lázi Polgárőr 2-2 garmitúra formaruha és ló felszerelés vittek el 2 2 0 2 1200 280 000 112600 180000 Aktívak! Tengelici Polgárőr Semmit sem kaptak még! 2 2 2 1 360 250 000 112600 220000 Mosonszentmiklósi Polgárőr 4 lófelszerelést ittek 4 4 4 3 1200 400 000 225200 400000 Aktívak! Búzgó nevű korábbi ORFK-ás lóad náluk szolgálatot, amely ló jelenleg Heves Megyei Polgárőség tulajdona. 1 5 5 0 960 300 000 56300 300000 Heves Város Polgárör Ceglédberceli Polgárőr 3 lófelszerelést vittek el 3 3 3 3 720 360 000 168900 330000 Keceli Polgárőr 5 lófelszerelést vittek el 5 5 5 5 1200 500 000 281500 450000 Aktívak! Községi Polgárőr Cserkeszőlő 4 lófelszerelést vittek el 4 4 4 3 400 400 000 225200 300000 Aktívak! Ebesi Polgárőr Még nem vittek el semmit. 2 2 2 2 240 200 000 112600 220000 Aktívak! Rákóczifalva Városi Polgárőrség 2 lófelszerelést vittek el 2 2 2 1 300 120 000 112600 200000 Aktívak! Sümegi Polgárőr Községi Polgárőrség Rákócziújfalu nem vizsgáztak, de megyei ló van náluk tartásban, ezért amit kértek, azt kapják 10 kobak 7 polgárőrnek szükségtelen! November 24-15- én vizsga lehetőság lesz Sümegen, amely után lófelszerelésre a központi raktárból jogosultak lesznek automatikusan, így kompenzálásra kerülnek majd Még nem vittek el semmit. 5 7 7 0 300 489 720 281500 450000 Rendben ruha 4 és 4 lófelszerelés + 2 4 0 4 300 120 000 112600 150000 Aktívak!+ száz 70 e FT

Ócsa Városi Polgárőrség Pest megye Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Községi Polgárőrség Kengyel 2 OPSZ ló ad szolgálatot: Romola és Dobogó, akikre azonban Pest megyei Polgárőség nyújtott ne külön igánykérelmet! 6 ló és 6 fő ruhát már átvettek 3 10 4 8 1620 500 000 168900 400000 Aktívak! 2 OPSZ-es ló ( Romola és Dobogó) most kerül a tualdonába! Dobogó jelöletlen volt, tetemesebb költség merült fel a nyáron a ló bejelöltetásvel é s lóútleelének megigánylése kapcsán! 2 0 500 000 112600 400000 14-ből csak 12 ló van csak rendben, ebből 1 (Linda) Klapka saját tulajdona (majd az elnök eldönti mi legyen), + 1 opsz ló is itt van (Nemes = Vas megye külön pályázik)+ 1 ló tulajdonjoga rendezetlen!!! ruha 25 és 0 lófelszerelés 12 16 0 16 1500 500 000 675600 575000 3 Lófelszerelést vittek, formaruhát egyáltalán nem! 5 opsz lovak!!! Dobogó csak most lett jelölve! Sok ktg volt! A lovak nagy száma miatt kompenzációra szorul, kb. 220e Ft-ra 5 (+1 ifi) 5 3 400 500 000 281500 450000 még 2 főnek vizsgázni kell! Ajak Visszavonta 0 Szalkszentmártoni Polgárőr formaruházatból csak 1 kabátot vittek, továbbá 2 lófelszerelést is! 2 2 2 2 310 270 000 112600 200000 Szajla Polgárőr elvittek: - 1 ló felszerelést, + ruha csak: 1 pajzs, 1 kobak huzat, 1 téli sapka 2 2 2 2 480 310 000 112600 210000 Forum Martini Polgárőr semmit sem kapott eddig 3 4 4 3 240 240 000 168900 300000 ifjú polgárőr csoportot is indítanának, formaruiházatot eddig nem vittek, csak 8 lófelszerelést és 1 részleges lófelszerelést 8 6 6 6 360 498 120 450400 590000 Debreceni Polgárőr A Cívis városért Rajkai Önkéntes Tűzoltó, Polgárőr és Természetőr formaruhát nem vittek, lófelszerelést 2-őt vittek! 2 3 3 1 300 240 000 112600 240000 Téti Polgárőr formaruhát nem vittek, lófelszerelést 2-őt vittek! 2 2 2 2 250 200 000 112600 200000 Kolontó Polgárőr semmit sem kapott eddig 5 5 5 4 288 500 000 281500 500000 Hernádnémeti Polgrőr semmit sem kapott eddig 6 6 6 0 240 500 000 337800 450000 Sóskúti Lovas Járőrszolgálat Nyírtelek Polgárőrség semmit sem kapott eddig, hiányzik a lovakra a lóhasználati megállapodás!!! 0 11 11 0 640 500 000 0 370000 semmit sem kapott eddig, illetve nem vitte el, de rendelkezésre áll a raktárban nekik 11 garnitúra lófelszerelés, Formaruha nincs raktáron! 11 10 10 10 1300 500 000 619300 560000 Aktívak! Kompenzáció szükséges formaruha miatt: kb. 280e Ft Nem vizsgáztak még, utána felszerelésre jogosultak utolsó utáni pillnatban ért be súlyosan hiányosan a dokumentáció! Kompenzáció! Nincs formaruhájuk! Ki kell értesíteni vegye át a lófelszerelését!!! Nem vizsgáztak még! Lófelszerelés most is van raktáron! Lágymányosi Polgárőrség semmit sem kapott eddig 8 9 9 0 1440 500 000 450400 480000 2 korábban ORFK-ás, Bács-Kiskun Megyei majd OPSZ-es ló Polgárőr Szervetezek tulajodnosa: 168 Pertli és Szövetsége Alexa 2 500 000 112600 400000 Tiszakécske Polgárőr Rendben ruha 18 és 22 12 11 0 11 2400 675600 530000 Kis kompenzáció, mert sok

lófelszerelés 3 részleges 500 000 felszerelést vittek! lófelszerelés Polgárőrség Lakitelek Rendben teljesen felruházva, lófelszerlések is meg vannak 8 10 0 10 700 500 000 450400 450000 Teljesen fel vannak szerelve! Alsószéktó-Kisfái- Matkó Polgárőr - Rendben ruha 14 és 14 lófelszerelés + 6 részleges A lovak nagy száma miatt szorul kompenzációra kb. 520e Ft-ra, ugyanakkor sok felszerelést Kecskemét lófelszerelés 17 16 2 12 6864 500 000 957100 650000 elvitt már. Polgárőr Örményes semmit sem kapott eddig 2 2 2 0 360 500 000 112600 220000 Mórahalmi Övédelmi Egylet Polgárőr 3-3 formruha és lófelszerelés átgarnitúrát már elvittek! 2 6 3 4 2160 500 000 112600 340000 HATÁR HELYZET! 3 ruhát és 3 lófelszerelést már elvittek!!!! Ceglédi Szűcstelepi Polgárőr Lófelszerelés 1 lóra, ruha csak 1 mellény 2 1 1 1 240 300 000 112600 170000 Tápióság Polgárőrség Visszavonta 0 Kisbér Városi Polgárőr Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége Kompenzáció a lovak nagy száma miatt, kb.: 770e, de sok formaruha 13 és 13 lófelszerelés 17 18 5 10 1500 500 000 957100 750000 felszerelés ellenére, még forma ruha is kell nekik 5 garnitúra!!! 1 korábban ORFK-ás, majd OPSZ-es ló tulajodnosa: NEMES 1 500 000 56300 200000 OPSZ ló! Pápa Városi Polgárőr semmit sem kapott eddig 4 4 4 0 240 200 000 225200 300000 Szerepi Polgárőr Közhasznú semmit sem kapott eddig 3 3 3 3 500 180 000 168900 260000 Összesen: 213 ló 145 fő 18 457 840 17 000 000 Rendelkezésre álló összeg (Ft): - 1 457 840 - ELN/100/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA AZ ÉV POLGÁRŐR EGYESÜLETÉRE KITÜNTETŐ CÍMEKRE TETT JAVASLATOKAT AZ ALÁBBI EGYESÜLETEKNEK: Budapestről az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr et, elnöke Hafner Sándor; Baranya megyéből a Szebényi Polgárőr et, elnöke Fazekas Zoltán; Bács-Kiskun megyéből a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr et, elnöke Juhász László; Békés megyéből az Önkéntes Polgárőr et, elnöke Pardi Géza; Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a Gesztely Polgárőr et, elnöke Czető István; Csongrád megyéből a Földeák Polgárőr et, elnöke Vas Tibor; Fejér megyéből a Szabadbattyáni Polgárőr et, elnöke Rák Vilmos Zsolt; Győr-Moson-Sopron megyéből a Vámosszabadi Polgárőr et, elnöke Alasztics Zsolt; Hajdú-Bihar megyéből a Kismarja Polgárőr et, elnöke Nagy Józsefné; Heves megyéből a Kompolti Polgárőrséget, elnöke Blahó László; Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a Városi Polgárőrség Törökszentmiklóst, elnöke Kolozsi József; Komárom-Esztergom megyéből a Lábatlan Város Polgárőrséget, elnöke Bárdos Zoltán; Nógrád megyéből a Kétbodonyi Polgárőr et, elnöke Bálint István; Pest megyéből a Polgárőr Tóalmást, elnöke Urbán Pál; Somogy megyéből a Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó et, elnöke Komári József; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a Nyírtura Polgárőr et, elnöke Tóth Csaba; Tolna megyéből a Nagydorogi Polgárőr et, elnöke Sági János; Vas megyéből a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgárőrséget, elnöke Pankotay József;

Veszprém megyéből a Berhida Város Polgárőrség et, elnöke Kovács Attila; Zala megyéből a Balatonmagyaródért Polgárőr et, elnöke Gátvölgyi József. ELN/101/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA AZ ÉV POLGÁRŐRE KITÜNTETŐ CÍMRE TETT JAVASLATOKAT AZ ALÁBBIAK SZERINT: Szabó Tamás urat Budapestről, a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó FB tagját; Füziné Kajdy Zita asszonyt, Baranya megyéből, az Orfűi Polgárőr elnökét, a Baranya Megyei Polgárőr ek Szövetsége Felügyelő Bizottságának elnökét; Földváriné Császár Olga asszonyt Bács-Kiskun megyéből, a Balotaszállási Polgárőr alapító tagját; Rátódi István urat Békés megyéből, a Polgárőrség Magyarbánhegyes elnökét; Kállai László urat Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, a Tiszakeszi Polgárőr elnökét; ifj. Fodor László urat Csongrád megyéből, a Röszkei Polgárőr tagját; Ábele Márton urat Fejér megyéből, a Csókakő Község Polgárőr elnökét; Tóth Gyula urat Győr-Moson-Sopron megyéből, a Hegyeshalmi Polgárőr elnökét; Varga Gábor urat Hajdú-Bihar megyéből, a Hajdúböszörmény Polgárőrség tagját; Szalai Zoltán urat Heves megyéből, a Községi Polgárőr Karácsond tagját; Banka Béla urat Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, a Jászszentandrási Polgárőr elnökét; Fehérvári Zoltán urat Komárom-Esztergom megyéből, a Lábatlan Város Polgárőrsége alelnökét; Deák Csaba urat Nógrád megyéből, a Szuhai Polgárőr elnökét; Koncz Ferenc urat Pest megyéből, a Hévízgyörk Polgárőr tagját; Fliszár Zoltán Péter urat Somogy megyéből, a Kaposfői Polgárőr tagját; Tóth Zoltán urat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, a Nagyecsedi Polgárőr elnökét; Szabó István urat Tolna megyéből, a Zombai Polgárőr elnökét; Tóth András urat Vas megyéből, az Egyházashetyei Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr elnökét; Dézsi János urat Veszprém megyéből, a Gyulakeszi Polgárőrség elnökét; Bóbics Zoltán urat Zala megyéből, a Pacsai Polgárőr elnökét. ELN/102/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA AZ ÉV POLGÁRŐR PEDAGÓGUSA KITÜNTETŐ CÍMRE JAVASOLT ALÁBBI SZEMÉLYEKET: Baranya megyéből Újhelyi Éva Zsuzsanna úrhölgyet, a Hetvehelyi Polgárőr tagját; Bács-Kiskun megyéből Lantos Lászlóné asszonyt, a Pálmonostorai Polgárőrség tagját; Békés megyéből Lipták István urat, a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr tagját, FB elnökét, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének FB elnökét; Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Újlaki István urat, a Bőcsi Polgárőr tagját; Csongrád megyéből Majoros József urat, a Kiskundorozsmai Önvédelmi Csoport Polgárőrség tagját; Fejér megyéből dr. Vörös Ferencné asszonyt, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség tagját;

Győr-Moson-Sopron megyéből Csintalan Zoltán urat, a Felsődunai Vízi Polgárőr elnökhelyettesét; Hajdú-Bihar megyéből Szakály Zsolt urat, a Nyírmártonfalvai Polgárőr elnökhelyettesét; Heves megyéből Szabó Tímea úrhölgyet, a Polgárőrség Nagykökényes alapító tagját; Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Polónyi László urat, a Zagyvarékas Községi Polgárőrség elnökét, Komárom-Esztergom megyéből Schrenk Péter Zoltán urat, a Lábatlan Város Polgárőrsége tagját; Nógrád megyéből Varga Bálint urat, a Rimóc Polgárőr tagját; Pest megyéből Lehotáné Palaticzki Krisztina asszonyt, a Gombai Polgárőr tagját; Somogy megyéből Mező Sándorné asszonyt, a Kaposfői Polgárőr tagját; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Rozinka Mihály urat, az Ajak Biztonságáért Polgárőr tagját; Tolna megyéből Doszpod Dorina úrhölgyet, a Dunaföldvári Polgárőrség tagját, Paksi járási koordinátort; Vas megyéből Fullár Ernő urat, a Magyarszombatfai Polgárőr tagját; Veszprém megyéből Pergerné Gasparics Ágnes asszonyt, a Nagyesztergár Polgárőr tagját; Zala megyéből Makovecz Tamás urat, a Zalaegerszegi Városi Közbiztonsági Polgárőr tagját. ELN/103/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA AZ ÉV LOVAS POLGÁRŐRE KITÜNTETŐ CÍMET SALÁNKI ZSOLT ÚRNAK, A POLGÁRŐRSÉG LAKITELEK TAGJÁNAK, VALAMINT CSÁFORDI DÉNES ÚRNAK, HAJDÚHADHÁZ POLGÁRMESTERÉNEK, A HAJDÚHADHÁZI POLGÁRŐR ÉS TŰZOLTÓ EGYESÜLET TAGJÁNAK. ELN/104/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A BALATON POLGÁRŐRE KITÜNTETŐ CÍMET FEHÉR ISTVÁN ÚRNAK, A VELENCEI POLGÁRŐRSÉG ELNÖKÉNEK, VALAMINT RÉZMŰVES KÁROLY ÚRNAK, A POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE ALELNÖKÉNEK. ELN/105/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA A POLGÁRŐRSÉG SAJTÓDÍJÁT MARKÓ ZSÓFIA ÚRHÖLGYNEK, AZ MTI BELPOLITIKAI SZERKESZTŐSÉGE KIEMELT ÚJSÁGÍRÓJÁNAK, VALAMINT NÉMETH ZSOLT ÚRNAK, AZ MTVA HÍRIGAZGATÓJÁNAK. ELN/106/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 24 ELNÖKSÉGI TAG 14 IGEN SZAVAZATÁVAL MEGSZAVAZTA A KOPÁCSI SÁNDOR POLGÁRŐR ÉRDEMRENDET FARKAS JÓZSEF R.DANDÁRTÁBORNOKNAK, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR- FŐKAPITÁNYNAK.

ELN/107/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 24 ELNÖKSÉGI TAG 15 IGEN SZAVAZATÁVAL MEGSZAVAZTA A KOPÁCSI SÁNDOR POLGÁRŐR ÉRDEMRENDET DR. TIBORCZ JÁNOS R. DANDÁRTÁBORNOKNAK, VAS MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYNAK. ELN/108/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA OPSZ TAGFELVÉTELÉT A POLGÁRŐRSÉG SARKADKERESZTÚRNAK (BÉKÉS MEGYE). ELN/109/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA OPSZ TAGFELVÉTELÉT AZ ÖREG-SZIKLA KATASZTRÓFAVÉDELMI POLGÁRŐRSÉG EGYESÜLETNEK (FEJÉR MEGYE). ELN/110/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA OPSZ TAGFELVÉTELÉT A BÓLYI POLGÁRŐR EGYESÜLETNEK (BARANYA MEGYE). ELN/111/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.09.25.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA OPSZ TAGFELVÉTELÉT A RAKAMAZI POLGÁRŐR EGYESÜLETNEK (SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE). ELN/112/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG JAVASOLJA A KÖZGYŰLÉSNEK A MÓDOSÍTOTT ALAPSZABÁLY TÁRGYALÁSÁT, ILLETVE ELFOGADÁSÁT. ELN/113/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZTA, HOGY AZ ALAPSZABÁLY 52. PONTJÁNAK A) ALPONTJA ALAPJÁN KEZDEMÉNYEZI AZ OPSZ LEGFŐBB SZERVÉNEK (KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK) 2015. NOVEMBER 28. NAPJÁNAK 10.00 ÓRÁJÁRA TÖRTÉNŐ RENDKÍVÜLI ÖSSZEHÍVÁSÁT. ELN/114/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG TUDOMÁSUL VETTE A FORGATÓKÖNYVET AZ OPSZ 2015. ÉVI RENDKÍVÜLI, ALAPSZABÁLYT MÓDOSÍTÓ ÉS TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSÉNEK LEBONYOLÍTÁSÁRA. ELN/115/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG KIMONDTA A SOMOGY MEGYEI ÖNKÉNTES ÉS TŰZOLTÓ EGYESÜLET BOLHÁS EGYESÜLETNEK AZ OPSZ TAGJAI KÖZÉ TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/116/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.)

EGYHANGÚLAG KIMONDTA A PEST MEGYEI KOSDI ÖSSZEFOGÁS POLGÁRŐR EGYESÜLET EGYESÜLETNEK AZ OPSZ TAGJAI KÖZÉ TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/117/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG KIMONDTA A PEST MEGYEI TÁBORFALVAI POLGÁRŐR EGYESÜLET EGYESÜLETNEK AZ OPSZ TAGJAI KÖZÉ TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/118/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG KIMONDTA A VESZPRÉM MEGYEI KUP POLGÁRŐR EGYESÜLET EGYESÜLETNEK AZ OPSZ TAGJAI KÖZÉ TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/119/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG KIMONDTA A VESZPRÉM MEGYEI BALATONAKARATTYA BALATON KAPUJA POLGÁRŐR EGYESÜLET EGYESÜLETNEK AZ OPSZ TAGJAI KÖZÉ TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉT. ELN/120/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 19 ELNÖKSÉGI TAG 18 IGEN, 1 NEM SZAVAZATÁVAL ELFOGADTA A 04/0061 OPSZ NYILVÁNTARTÁSI SZÁMÚ GYULAI POLGÁRŐR EGYESÜLET TÖRLÉSÉT AZ OPSZ TAGJAI KÖZÜL. ELN/121/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA A 04/0075 OPSZ NYILVÁNTARTÁSI SZÁMÚ POLGÁRŐRSÉG SARKADKERESZTÚR TÖRLÉSÉT AZ OPSZ TAGJAI KÖZÜL. ELN/122/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) AZ OPSZ ELNÖKSÉGE A JELEN LÉVŐ 19 ELNÖKSÉGI TAG 19 igen szavazatával egyhangúlag ELFOGADTA A 04/0024 OPSZ NYILVÁNTARTÁSI SZÁMÚ KÉTEGYHÁZI POLGÁRŐR KÖZHASZNÚ SZERVEZET TÖRLÉSÉT AZ OPSZ TAGJAI KÖZÜL. ELN/123/2015. SZ. HATÁROZATA: (2015.11.13.) EGYHANGÚLAG ELFOGADTA ÉS ODAÍTÉLTE AZ ÉLETMENTŐ ÉRDEMÉRMET KURIS ISTVÁN POLGÁRŐRNEK TOLNA MEGYÉBŐL. * Az OPSZ Elnöksége által (az ülésezésekor vagy távszavazás útján) hozott határozatok folyamatosan göngyölítve kerülnek fel erre a listára.