1. A HVS t érintő módosítások a 2009. évi felülvizsgálatnál: 1.1. A LEADERV Terv szabályozása IV. tengely 1.2. A III. tengely esetében a projektméretek lehatárolása 1.1. A LEADERV Terv szabályozása IV. tengely Általános tudnivalók a készülő LEADER Rendeletről, amely általánosságban tartalmazza a fő irányelveket a HVS felülvizsgálatához, amelyet jelenleg az eljárásrend 2. változata alapján készítünk elő. A rendelet szerint biztosított támogatás célja a HACS által elkészített HVS IV. tengelyre vonatkozó, un. LEADER Tervben meghatározott LEADER fejlesztések megvalósításának elősegítése. Jelenleg 7 jogcím alapján biztosítanak erre támogatást. 1. LEADER közösségi célú fejlesztés; (közhasznú) 2. LEADER vállalkozási alapú fejlesztés; 3. LEADER rendezvény; 4. LEADER képzés; 5. LEADER térségen belüli együttműködés; 6. LEADER térségek közötti és nemzetközi együttműködés; 7. LEADER komplex fejlesztés. Az általános rendelet szabályozása mellett az eljárásrend határozza meg, hogy a 96 elismert HACS milyen speciális eltéréseket szeretne megfogalmazni a területének sajátosságai alapján, amelyek a rendeletben külön mellékletben kerülnek meghirdetésre, és kvázi ezek lesznek a pályázati kiírások akciócsoportonként. Pl. Támogatási intenzitásnál maximum -20%-os eltérés engedélyezett, módosítható a projekt méretének alsó, felső határa, de a kedvezményezettek köre, vagy a támogatandó tevékenységek köre is. A Vértes Gerecse Közösség által 2008-ban elfogadott HVS összesen 53 db Helyzet - Probléma Megoldás Eredmény (HPME) struktúrában megadott intézkedést tartalmazott. Ezekből volt olyan HPME, amely nem támogatható az ÚMVP egyik forrásából sem. (Ezekkel a HACS-ok nem foglalkoznak, legfeljebb pályázatfigyelés és információátadás formájában.) Volt 24 db HPME, amely az ÚMVP III. tengelyéből finanszírozható. 12 db HPME az ÚMVP IV. tengelyéből az un. LEADER támogatásból finanszírozható. (Ezeket a kódjeleket is feltüntetjük a jobb beazonosíthatóság érdekében a felülvizsgálat során) A 2009. első negyedévében megjelent 1. Leader rendelet tervezet után szükségesnek látszott, hogy az akciócsoportoknak lehetőséget biztosítson az Irányító Hatóság a HVS felülvizsgálatára. Idén már több információ áll rendelkezésre, így a HACS-ok átgondoltabban tudják az egyes HPME-ket leszabályozni, amelynek alapján a rendelet speciális, HACS-ra vonatkozó pályázati rendszere kerül majd kialakításra. A HVS felülvizsgálatának - eddigi utolsó határideje 2009. május 11. Ezután az IH a HVS-eket ellenőrzi, jogosultsági, illeszkedési problémák esetén a nyáron még egyeztet a HACS-okkal, ezután a rendeletet véglegesíti, amelynek várhatóan megjelenési időpontja az év utolsó negyedévére esik majd. A Vértes Gerecse Közösség LEADER Terve az átdolgozás után javaslataink alapján az alábbi kódjelű és leírású HPME-ket tartalmazza: I. jogcím: LEADER közösségi célú, közhasznú fejlesztések (kódjele: KH) 1
A közösségi célú, a szervezet tevékenységére vonatkozóan közhasznú feladat ellátását segítő fejlesztésekre önkormányzatok, egyházak, non-profit szervezetek és társulásaik adhatnak be kérelmet. Az általános rendelkezések szerint a támogatási intenzitás az összes elismerhető költség 100 %-a, amely költségvetési szerv esetén az összes nettó elszámolható költségre, a többiek esetében bruttó költségre vonatkozik. Támogatott tevékenységek: építés- felújítás, ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra fejlesztések, minőség és környezetirányítási rendszerek szabványok bevezetése, eszközbeszerzés, VHr 31. -ban meghatározott egyéb elszámolható kiadások, tradícionális eszközbeszerzés. KH-1 (régi HPME kód: 11/53) LEADER Klubhálózat 1. célterület/ KH Cél: Kulturális, közösségépítő klubok szervezésének támogatása; működési feltételeinek megteremtése a Vértes-Gerecse akciócsoport területén. Cél, hogy a helyi közösségek folyamatos kommunikációt tartsanak fenn egymással; önképző, projektgeneráló, a település fejlesztésében aktívan részt vevő kezdeményezések alakuljanak ki. A kedvezményezett a fenntartási időszak alatt a célcsoporttól további hozzájárulási költséget nem igényelhet. Kedvezményezettek és támogatási intenzitások: települési önkormányzat és intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek bruttó (100%) (legalább 2 éve bejegyzett, működő szervezet) egyházi jogi személy (nettó 100%) a tevékenységgel érintett épületrészhez tartozó épület felújítás, korszerűsítés (elszámolható költségek max. 60%-a); eszközbeszerzés az elszámolható kiadás max. 30%-ig (bútor, TV, számítógép és tartozékai, szoftver, DVD lejátszó, projektor); ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés (külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése); kis értékű eszközbeszerzés (készlet) az elszámolható kiadás max. 30%-ig); egyéb elszámolható kiadások; tradicionális eszközbeszerzés. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 132 270 39 681 000 Maximális projektméret 13 334 4 000 200 10 db Érintett települések: IKSZT beruházási támogatást nyert települések kivételével valamennyi, HACS térségében megvalósuló közösségi beruházások. (IKSZT címet elnyert települések: Baj, Dad, Gyermely, Héreg, Kocs, Környe, Magyaralmás, Naszály, Szomód, Tardos, Vértestolna.) 2
KH-2 (régi HPME kód: 5/53) LEADER sporthelyszínek 2. célterület / KH Cél: Közösségi célú szabadidős, -sportlétesítmények, erdei tornapályák kialakítása; fejlesztése, hogy alkalmassá váljanak szervezett események lebonyolítására, a Vértes-Gerecse akciócsoport rendezvényeinek befogadására. Előnyt élveznek az elbírálás során azok a fejlesztések, melyek a fenntartási időszakban évente legalább egy alkalommal a Vértes- Gerecse területén meghirdetett esemény lebonyolítását vállalja az akciócsoporttal együttműködve. Az elbírálás során előnyt élveznek a 2 500 fő alatti települések. Kedvezményezettek és támogatási intenzitások: települési önkormányzat, társulásai és intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek bruttó (100%) (legalább 2 éve bejegyzett, működő szervezet) egyházi jogi személy (nettó 100%) a tevékenységgel érintett ingatlanhoz tartozó épület; sportpálya és kapcsolódó építmények felújítása, korszerűsítése (elszámolható költségek max. 70%-a); sporteszközbeszerzés az elszámolható kiadás max. 30%-ig; indokolt esetben garanciával rendelkező használt sporteszköz beszerzése az elszámolható kiadás max. 20%-ig; ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés (külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése, tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat és kapcsolódó berendezések kiépítése; ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással és a kapcsolódó berendezések kiépítése; elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése; eső- és szennyvízelvezetés kiépítése; kerítés); építési beruházás nélkül önmagukban is támogathatók kis értékű eszközbeszerzés (készlet) az elszámolható kiadás max. 30%-ig); tradicionális eszközbeszerzés. egyéb elszámolható kiadások; projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 133 333 40 000 000 Minimális projektméret 4 000 1 200 000 Maximális projektméret 26 667 8 000 100 10 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 3
KH-3 (régi HPME kód: 27/53) Vércse Kincsei nyomában 3. célterület / KH Cél: A települések történelmének, hagyományainak felkutatása, szerkesztése és megjelentetésük különböző formában (könyv, CD, film, hanganyag) a helyi civil szervezetek és a lakosság bevonásával. A feltárt hagyományok (pl. Paulini Gyöngyös Bokréta Mozgalom ) újjáélesztése érdekében az újbóli bemutathatóságra is forrást kell biztosítani, akárcsak a hagyományőrző csoportok támogatására. Néprajzi gyűjtemények kialakítása, melyekben a helyi értékek bemutatása mellett ki lehet próbálni a kézműves mesterségeket. Vércse Kincse sarok kialakítása, ahol a helyben előállított termékek kiállítása található. Helyi, országos védelem alatt álló épületek, építmények felújítása nem támogatható. A Falumegújítás és fejlesztésben külsőleg megújított épületekben a külső megújítást kiegészítő belső felújítás támogatható. A kérelem elbírálásánál előnyt élveznek a szektorok közötti és/vagy települések közötti együttműködések. Kedvezményezettek és támogatási intenzitások: települési önkormányzat, társulásai és intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek (bruttó 100%) egyházi jogi személy (nettó 100%) a tevékenységgel érintett épületrészhez tartozó épület belső felújítása, átalakítása, (elszámolható költségek max. 60%-a); új és használt eszközbeszerzés az elszámolható kiadás max. 30%-ig ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés; dologi kiadások, szükséges szolgáltatások, egyéb elszámolható kiadások; marketing tevékenység költségei: a hagyományok felkutatása, megőrzése, jellegtől függően archiválása - filmek, DVD-k készítése); néprajzi gyűjtemények kialakítása, bemutathatóvá tétele; kis értékű eszközbeszerzés (készlet) az elszámolható kiadás max. 30%-ig; immateriális javak; tradicionális eszközbeszerzés; projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 140 000 42 000 000 Maximális projektméret 12 000 3 600 000 30 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 4
KH-4 Rendezvények kellékei 4. célterület / KH Cél: Rendezvények támogatása címszó alatt a térségi összefogásban megvalósuló innovatív, a hagyományos értékeket előtérbe helyező (kötelező elemként a helyi termelők, kézművesek megjelenését biztosító; a helyi gasztronómiát, egészséges életmódot népszerűsítő) kulturális, lovas, íjász, sportlövész programokat kívánjuk támogatni. Ezekhez és a kisebb falusi rendezvényekhez is szükség van alapinfrastruktúrára (sátrak, pavilonok, hangosító, kivetítő eszközök, sörpadok, főzéshez, étkeztetéshez szükséges kisebb fogyóeszközök, stb.) amelyeket a települések jelenleg bérelnek. A központilag beszerzett eszközöket a Vértes-Gerecse akciócsoport települései ingyenesen kaphatnák meg a rendezvények lebonyolításához, annak időtartamára, illetve térségi rendezvények gyakrabban tarthatóak, amennyiben ilyen jellegű kiadással nem kell kalkulálni minden alkalommal. Kedvezményezettek és támogatási intenzitások: non-profit szervezetek (bruttó 100%) új (indokolt esetben használt) eszközbeszerzés, technikai berendezés az elszámolható kiadás max. 90%-ig kis értékű eszközbeszerzés (készlet) az elszámolható kiadás max. 50%-ig; projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek; egyéb elszámolható kiadások Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 67 000 20 100 000 Maximális projektméret 67 000 20 100 000 1 Érintett települések: Valamennyi V-G település 5
II. jogcím: LEADER Vállalkozás célú fejlesztések (kódjele: V) A fejlesztés a Közhasznú szervezetek tevékenységéről szóló 1997. évi CLVI. tv. V. fejezet 26. paragrafus c) pontjától eltérő feladat ellátását segíti elő önkormányzatok, egyházak, nonprofit szervezetek és társulásaik, vállalkozások és természetes személyek adhatnak be kérelmet. Az általános rendelkezések szerint a támogatási intenzitás az összes elismerhető költség 60 %-a. Támogatott tevékenységek: építés- felújítás, ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra fejlesztések, minőség és környezetirányítási rendszerek szabványok bevezetése, eszközbeszerzés, VHr 31. -ban meghatározott egyéb elszámolható kiadások, tradicionális eszközbeszerzés. V-1 (régi HPME kód: 10/53) Mini Inkubátorház 1. célterület / V Cél: A település központjában olyan szolgáltatás célú ingatlan kialakítása, ahol a kisebb szolgáltatók rövidített, váltott nyitvatartási időben fogadják az ügyfeleket. Az épület irodáiban a hiányzó pénzügyi, banki (ATM), biztosítási, telekommunikációs, adminisztrációs tevékenységek valósulhatnak meg. A többi helyiségben kihalóban lévő javító műhelyek tarthatóak fenn (cipő, varró,- táskajavító stb.). A támogatás vonatkozhat a szolgáltatóház kialakítására, az épület bérlőinek igénye szerint kisebb eszközök beszerzésére. Idősek számára szolgáltató csomagok kialakítása rendelésfelvevő rendszerrel. A mindennapi életvitelben fontos szolgáltatások (pl. ABC-k) fejlesztése. Csoportosan is nyújthatnak be támogatási kérelmet. Az Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér címmel rendelkező, beruházási támogatásban is részesült ingatlanon megvalósuló fejlesztésre nem vehető igénybe jelen támogatás. Az önkormányzati alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó fejlesztés nem támogatható. települési önkormányzat és társulásai (nettó 60 %) kisebbségi önkormányzatok (nettó 60%) non-profit szervezetek (bruttó 60%) egyházi jogi személy (bruttó 60%) vállalkozó és természetes személy (nettó, illetve bruttó 60%) Épületek, építmények felújításának, átalakításának, bővítésének költségei (max. 60% erejéig) ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (max 10 % erejéig); új gépek, berendezések, eszközök beszerzésének költségei (max. 30% erejéig) a projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek; dologi kiadások (a készlet költsége, mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át); egyéb szükséges szolgáltatások (minőség és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, dologi kiadások); szállítás, üzembe helyezés, betanítás költségei; marketing tevékenység költségei; tradicionális eszközbeszerzés. 6
Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 292 000 87 600 000 Maximális projektméret 40 000 12 000 000 12 db Érintett települések: Valamennyi V-G település. V-2 (régi HPME kód: 18/53) Mesterkezek Program 2. célterület / V Cél: A Mesterkezek Program keretében házi- és kézműipari termékek előállításának ösztönzése a hagyományos kismesterségeket űzők technológia fejlesztésének támogatásával. Az országban sok helyen megrendezésre kerülő vásárok mellett a helyben történő, szervezett értékesítés feltételeinek megteremtésével (pl. térségi üzletekben, inkubátorházakban) és elősegítésével, az interaktív bemutatók tartásához szükséges eszközfejlesztés támogatása. A termékek minél szélesebb körben való népszerűsítésével és piacra jutásának elősegítésével a vidéki jövedelemszerzés lehetőségeinek kibővítése. Előnyben részesülnek a közösségi összefogással, több termelő bevonásával megvalósuló programok. települési önkormányzat és társulásai (nettó 60 %) kisebbségi önkormányzatok (nettó 60%) non-profit szervezetek (bruttó 60%) egyházi jogi személy (bruttó 60%) vállalkozó és természetes személy (nettó, illetve bruttó 60%) épületek, építmények felújításának, átalakításának, bővítésének költségei (max. 50% erejéig); ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (max 20 % erejéig); új gépek, berendezések, eszközök beszerzésének költségei (max. 50% erejéig); a projekt megvalósításához kapcsolódó: személyi jellegű költségek; dologi kiadások (a készlet költsége, mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át); egyéb szükséges szolgáltatások (minőség és környezetirányítási rendszerek, szabványok, védjegyek bevezetése, dologi kiadások); szállítás, üzembe helyezés, betanítás képzési költségei; marketing tevékenység költségei; tradicionális eszközbeszerzés. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 230 936 69 280 800 Maximális projektméret 20 000 6 000 000 30 db Érintett települések: Valamennyi V-G település 7
V- 3 (régi HPME kód: 38/53) Termelj Természetesen Program 3. célterület / V Cél: A Vértes-Gerecse térségben természetgazdálkodási programok kidolgozásának, alternatív, speciális mezőgazdasági termesztési módszerek bevezetésének, a biogazdálkodás meghonosításának és népszerűsítésének, a biogazdálkodásra való áttérésnek a támogatása. A program az egész termékút kialakítását (termelés, feldolgozás és értékesítés) helyezi előtérbe. A szemléletformálás után a Vértes-Gerecse térségben előállított termékek révén az őstermelők, mikrovállalkozások versenyképessége nő. Javul a közösségi önellátás, erősödik a Termelj helyben, fogyassz helyben szemlélet, előtérbe kerül a minőségi fogyasztás. A támogatást termelésre azok a termelők vehetik igénybe, akik valamely feltétel miatt az ÚMVP I- II. tengelyből kizártak (pl. területméret), vagy bemutatóhely kialakítása érdekében igénylik és a megtermelt terméket az előállítás helyszínén, vagy 30 km-es körzetben lévő településen közcélra értékesítik (közétkeztetés). Előnyben részesülnek a közösségi összefogással, több termelő bevonásával megvalósuló programok. települési önkormányzat és társulásai (nettó 60 %) kisebbségi önkormányzatok (nettó 60%) non-profit szervezetek (bruttó 60%) egyházi jogi személy (bruttó 60%) vállalkozó és természetes személy (nettó, illetve bruttó 60%) ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (max 20 % erejéig); új gépek, berendezések, eszközök beszerzésének költségei (max. 30% erejéig) a projekt megvalósításához kapcsolódó: személyi jellegű költségek; tevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások, egyéb szükséges szolgáltatások (minőség és környezetirányítási rendszerek, szabványok, védjegyek, engedélyek bevezetése, minősítés költsége, szállítás, üzembe helyezés, betanítás képzési költségei; marketing tevékenység költségei; tradicionális eszközbeszerzés Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 80 000 24 000 000 Maximális projektméret 8 000 2 400 000 15 db Érintett települések: Valamennyi V-G település 8
V- 4 (régi HPME kód: 44/53) Előterjesztés - Vértes-Gerecse Közösség Közgyűlése 2009.05.11. Fejlesztések a termékutak mentén 4. célterület / V Cél: Az egyéb pályázati konstrukciókból kizárt szállásadók, turisztikai szolgáltatók részére kereskedelmi és nem kereskedelmi szálláshelyek (pl. kulcsosházak, 2-3 csillagos alacsonyabb kategóriájú kempingek kialakítása, 3-4 napraforgójú és 2-5 fő elszállásolására alkalmas, meglévő falusi szálláshelyek) kialakítása, minőségi fejlesztésének és komplex szolgáltatáskínálat kialakításának támogatása. Innovatív, a helyi adottságokat, a natúrpark szellemiséget és a tartalmas, színvonalas időtöltést biztosító, a települések turisztikai termékútjai mentén kiépülő szolgáltatások támogatása. települési önkormányzat és társulásai (nettó 60 %) kisebbségi önkormányzatok (nettó 60%) non-profit szervezetek (bruttó 60%) egyházi jogi személy (bruttó 60%) vállalkozó és természetes személy (nettó, illetve bruttó 60%) épületek, építmények felújításának, átalakításának, bővítésének költségei (max 80 % erejéig); ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (max 20 % erejéig); új gépek, berendezések, eszközök beszerzésének költségei (max. 20% erejéig); tevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások; egyéb szükséges szolgáltatások (minőség és környezetirányítási rendszerek, szabványok, védjegyek, engedélyek bevezetése, minősítés költsége); marketing tevékenység költségei (max 10 % erejéig); tradicionális eszközbeszerzés, berendezési tárgy készítés. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 150 000 45 000 000 Minimális projektméret 4 000 1 200 000 Maximális projektméret 20 000 6 000 000 20 db Érintett települések: Valamennyi V-G település, ahol a HVS-ben már megfogalmazott, és/vagy a Vércse TDM alapján kidolgozott termékutak jönnek létre (kerékpáros, lovas, bor, kézműves, stb., és a szálláshelyek szükségességét ezzel indokolni lehet. 9
III. jogcím: LEADER rendezvény (kódjele: R) A HVS-ben megfogalmazott gazdaságfejlesztési vagy életminőség-javítási intézkedésekhez kapcsolódó rendezvények megvalósítására önkormányzatok, egyházak, non-profit szervezetek és társulásaik, vállalkozások és természetes személyek adhatnak be kérelmet. Az általános rendelkezések szerint a támogatási intenzitás önkormányzatok, egyházak, non-profit szervezetek és társulásaik esetében az összes elismerhető költség 100 %-a, vállalkozások és természetes személyek esetében az összes elismerhető költség 60 %-a, amely költségvetési szerv esetén az összes nettó elszámolható költségre vonatkozik. Támogatott tevékenységek: rendezvényhez kapcsolódó közvetlen kiadások, marketing tevékenység, infrastruktúra fejlesztés, eszközbeszerzés, VHr 31. -ban meghatározott egyéb elszámolható kiadások. R-1 (régi HPME kód: 11/53) Vércse-események 1. célterület / R Cél: Térségi összefogásban megvalósuló innovatív, a hagyományos értékeket előtérbe helyező (kötelező elemként a helyi termelők, kézművesek megjelenését biztosító; a helyi gasztronómiát, egészséges életmódot népszerűsítő) kulturális, lovas, íjász, sportlövész programok támogatása. Előnyben részesülnek a közösségi összefogással, több település, illetve szervezet bevonásával megvalósuló programok. települési önkormányzatok, társulásai és intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek (bruttó 100%) egyházi jogi személy (nettó 100%) ingatlanhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés az elszámolható költség max. 20%-ig (tereprendezés, elektromos hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése); marketing tevékenység az elszámolható költség max. 30%-ig (hirdetés költségei; kiadványok, szórólapok készítése; termék kóstoltató költségei); étel-italfogyasztás költségei (max. 15%-ig); eszközök bérleti költségei; fellépők költségei; kis értékű eszközbeszerzés (készlet) az elszámolható kiadás max. 30%-ig; egyéb elszámolható kiadás. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 100 000 30 000 000 Maximális projektméret 5 000 1 500 000 23 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 10
V. jogcím: LEADER Térségen belüli szakmai együttműködések (kódjele: TB) A HVS-ben megfogalmazott fejlesztési intézkedésekhez kapcsolódó térségen belüli szakmai együttműködések erősítése. Ezek megvalósítására önkormányzatok, egyházak, non-profit szervezetek és társulásaik, vállalkozások és természetes személyek adhatnak be kérelmet. Az általános rendelkezések szerint a támogatási intenzitás önkormányzatok és társulásaik esetében az összes elismerhető költség 100 %-a, egyházi és non-profit szervezetek esetében 80 %, vállalkozások és természetes személyek esetében az összes elismerhető költség 60 %-a, amely költségvetési szerv esetén az összes nettó elszámolható költségre vonatkozik. Támogatott tevékenységek: rendezvényhez kapcsolódó közvetlen kiadások, képzés oktatás közvetlen költségei, kiadványkészítés, marketing tevékenység, kapcsolattartás költségei. TB-1 (régi HPME kód: 50/53) Vércse Táborok 1. célterület / TB Alternatív Napközik és Vércse táborok elindítása ismeretterjesztő, hagyományőrző céllal. A térségi iskolák oktatási programjainak, szakköreinek fejlesztése, támogatás a helyi civil szervezetek és helyi vállalkozók bevonásával a kompetencia fejlesztés érdekében (pl.: sí tábor helyett lovas oktatás, egészségnevelés, bioélelmiszerek az étkezésben, zenei oktatás, színház, egyéb (szak)körök). Ifjúságvédelmi, ifjúságnevelési programok támogatása: az önálló élethez szükséges kompetenciáik fejlesztése, a kulturális fogyasztás színvonalának emelése; ifjúsági korosztályok és közösségeik érvényesülésének elősegítése, társadalmi és egyéni felelősségének, tudatosságának fejlesztése. települési önkormányzat és társulásai, intézményeik (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek (bruttó 80%) egyházi jogi személy (nettó 100%) szállás, - étkezési költség; a projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek; dologi kiadások, reprezentációs költségek; a készlet költsége, mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át útiköltség, szállítási költségek; bérleti díjak, előadói és fellépési díjak, egyéb szükséges szolgáltatások. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 40 000 12 000 000 Maximális projektméret 5 000 1 500 000 14 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 11
TB-2 (régi HPME kód: 49/53) LEADER Szakmai összefogás 2. célterület / TB Cél: a LEADER programban, HVS-ben megfogalmazott fejlesztések széles körben és hatékonyan valósuljanak meg. A térségen belüli kisebb szakmai konferenciák, képzések, tanulmányutak szervezése, szakhálózatok létrehozásának támogatása közös projektek kidolgozása és megvalósítása érdekében. A vidéki életformáknak megfelelő szekciók (kézműves, agrár, turisztikai) önálló kezdeményezéseinek támogatása 1-3 napos rendezvény keretében. Ezáltal a gazdasági szféra résztvevőinek készség- és képességeinek fejlesztése; a versenyképesség növelése. A gazdálkodók hálózatosodásának támogatása, natúrparkkal kapcsolatos korszerű gazdálkodási ismeretek terjesztése, stabil partnerkapcsolatok kialakítása a szakmai és gazdasági érdekképviselettel foglalkozó civil szervezetek, valamint a HVI-k, falugazdászok, szaktanácsadók bevonásával. települési önkormányzat és társulásai, intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek bruttó (80%) vállalkozások (nettó 60 %) természetes személyek (bruttó 60%) rendezvények, képzések, tanulmányutak lebonyolítása, a szakmai együttműködést megalapozó adatgyűjtés, és a hozzájuk kapcsolódó marketing tev. költségei; szállás, - étkezési költség; a projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek; dologi kiadások, reprezentációs költségek a készlet költsége, mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át; útiköltség, szállítási költségek; bérleti díjak; előadói és fellépési díjak; egyéb szükséges szolgáltatások. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 30 000 9 000 000 Maximális projektméret 4 000 1 200 000 8 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 12
TB-3 (régi HPME kód: 53/53) LEADER Közösségi összefogás 3. célterület / TB Cél: Település csoportok összefogásával a lakosság igényeihez igazodó tanfolyamok, előadássorozatok, szemináriumok szervezése. Szemléletformáló, szervezetfejlesztő kurzusokon keresztül a jó minták átadása, jó modellek bemutatása a fiatalok fokozottabb nevelése, jövőképük kialakítása, a kötődés erősítése. Mindezt a helyi civil szervezetek bevonásával, közreműködésével, vagy éppen általuk. Az egyes helyszínekre a másik településekről az átjárás megszervezése, lebonyolítása (alternatív közlekedési móddal). Elvárás, hogy legalább 4 alkalommal találkozzanak a partnerek, és a zárás eredménye egy kidolgozott projekt, amelyet közösen kívánnak megvalósítani. települési önkormányzat és intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek bruttó (80%) egyházi jogi személy (nettó 100%) vállalkozások (nettó 60 %) természetes személyek (bruttó 60%) szállás, - étkezési költség; a projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek; dologi kiadások (a készlet költsége, mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át); személyszállítás: útiköltség, gépkocsi használat; terem és a képzéshez szükséges eszközbérleti díjak; kommunikációs költségek; előadói díjak; egyéb szükséges szolgáltatások (sokszorosítás, nyomdai munkák költségei) Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 40 000 12 000 000 Maximális projektméret 4 000 1 200 000 10 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 13
TB-4 (régi HPME kód: 7/53) Vértes-Gerecse Turisztikai Desztináció Menedzsment 4. célterület / TB Cél: A térségi marketing fejlesztése, stratégia kialakítása. Komplex, 1, 2 v. többnapos tartózkodást lehetővé tevő, meghatározott célcsoportokra kidolgozott turisztikai programcsomagok összeállítása és kiajánlása, valamint tematikus utak kijelölése a térségben található, önmagukban nem piacképes attrakciók felkarolásával kiegészítve, a hálózatosodás elősegítése minden érintettnek, akiket képzésen készítenek fel az azonos minőségű és rendszerű szolgáltatásra. A tematikus utak marketing menedzselése, a fejlesztések generálása az érintett önkormányzati, civil és vállalkozói szektor partnerségének erősítésével. Kedvezményezettek és támogatási intenzitások: települési önkormányzat és intézményei (nettó 100%) kisebbségi önkormányzatok (nettó 100%) non-profit szervezetek (bruttó 80%) vállalkozások (nettó 60 %) természetes személyek (bruttó 60%) a projekt megvalósításához kapcsolódó: személyi jellegű költségek; dologi kiadások (mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át); útiköltség, gépkocsi használat; egyéb szükséges szolgáltatások (sokszorosítás, nyomdai munkák költségei); kiadványkészítés (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog); szerkesztés; nyomdai költségek) honlap készítés; minőség és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése; immateriális javak; kisértékű eszközbeszerzés (max. 20%); képzés esetén az oktatási költségek (terem és a képzéshez szükséges eszközbérleti díjak, előadói díjak, oktatócsomag költsége max. 20% mértékben); marketing (mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 50%-át); egyéb elszámolható kiadások. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 120 000 36 000 000 Minimális projektméret 4 000 1 200 000 Maximális projektméret 16 000 18 000 000 2 db Érintett települések: valamennyi V-G település. 14
TB-5 Energia-térség 5. célterület / TB A megújuló és megújítható energiák felhasználását, a takarékos energiahasználatot lehetővé tevő technikák és technológiák elterjesztése a Vértes-Gerecse térségében; modellprogramok és bemutatóhelyek létrehozása az Által-ér völgyében, a lehetséges megoldás technológiai fejlesztések és azok eredményeinek, valamint a közösség számára létrejövő hasznosítási és alkalmazási területének kidolgozásának támogatásával. Kiemelten támogatandók azok a projektek, amelyek több, különböző energiaforrás együttes felhasználására törekednek, illetve megteremtik a lehetőségét a kisebb léptékben történő hasznosítás módszereinek kidolgozásához is. Fontos, hogy a vállalkozások és az önkormányzatok is megfelelő információkhoz jussanak, ezért elengedhetetlen a széles körű társadalmasítása és tájékoztatás, mindezt az akciócsoporttal együttműködve. Kedvezményezettek és támogatási intenzitások: non-profit szervezetek (bruttó 100%) bemutatóhely létesítése esetén a tevékenységgel érintett épületrészhez tartozó épület felújítás, korszerűsítés (elszámolható költségek max. 60%-a); bemutatóhely létesítése esetén új (indokolt esetben használt) eszközbeszerzés, technikai berendezés az elszámolható kiadás max. 40%-ig; bemutatóhely létesítése esetén kis értékű eszközbeszerzés (készlet) az elszámolható kiadás max. 20%-ig; rendezvény: kiadványok költsége, terembérlet költsége, előadók tiszteletdíja, étel-és italfogyasztás max. 15%-ig; kiadványkészítés: adatgyűjtés költségei, szerkesztés költsége, nyomdai költségek; kapcsolattartás költségei: útiköltség, kommunikációs költségek, szállás, étkezés; marketing tevékenység: kiállításokon részvétel költségei; honlap készítés; projekt megvalósításához kapcsolódó személyi jellegű költségek; egyéb elszámolható kiadások. Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 42 333 12 699 900 Maximális projektméret 21 500 6 450 000 4 Érintett települések: Valamennyi V-G település 15
VI. jogcím: LEADER Térségek közötti és nemzetközi együttműködések (kódjele: TK - N) A HVS-ben megfogalmazott fejlesztési intézkedésekhez kapcsolódó térségen belüli, térségek közötti, és nemzetközi együttműködések erősítése. Ezek megvalósítására önkormányzatok, egyházak, non-profit szervezetek és társulásaik, vállalkozások és természetes személyek adhatnak be kérelmet. Az általános rendelkezések szerint a támogatási intenzitás önkormányzatok és társulásaik esetében az összes elismerhető költség 100 %-a, egyházi és non-profit szervezetek esetében 80 %, vállalkozások és természetes személyek esetében az összes elismerhető költség 60 %-a, amely költségvetési szerv esetén az összes nettó elszámolható költségre vonatkozik. Támogatott tevékenységek: rendezvényhez kapcsolódó közvetlen kiadások, képzés oktatás közvetlen költségei, kiadványkészítés, marketing tevékenység, kapcsolattartás költségei. TK-N 1 (régi HPME kód:52/53 hazai része) Vértes, Gerecse és a többi Natúrpark 1. célterület / TK - N Cél: A potenciális partnerekkel a tapasztalatok, a know-how, legjobb gyakorlatok megosztása, közös akciók, projektek kidolgozása. Felkészülés a közös projektekre (kapcsolatépítés, a közös akciók és projektek technikai előkészítése és kidolgozása), valamint a kiválasztott projektek megvalósítása. Tanulmányutak, fórumok támogatása. A Gerecse Natúrpark létrehozása érdekében kapcsolatépítés a Duna-Pilis-Gerecse, kalandra hív a régi vármegye!, valamint a Bakonyalja-Kisalföld kapuja akciócsoporttal, ahol a Bakonyalja Natúrpark kialakítása van folyamatban. Katalizátora a helyi termékek és a vidéki turizmushoz kapcsolódó intézkedéseknek, a gazdaságfejlesztésnek. települési önkormányzatok és társulásaik (nettó 100%) non-profit szervezetek (bruttó 80%) vállalkozások (nettó 60 %) természetes személyek (bruttó 60%) a projekt megvalósításához kapcsolódó: személyi jellegű költségek; dologi kiadások (mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át); útiköltség, gépkocsi használat; kommunikációs költségek; kiállításokon részvétel költségei; egyéb szükséges szolgáltatások (sokszorosítás, nyomdai munkák költségei) képzés esetén az oktatási költségek (terem és a képzéshez szükséges eszközbérleti díjak, előadói díjak, oktatócsomag költsége max. 20% mértékben) marketing (mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át) Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 50 000 15 000 000 Maximális projektméret 10 000 3 000 000 6 db Érintett települések: mindegyik V-G település 16
TK-N 2 (régi HPME kód:52/53 nemzetközi része) Vértes - Gerecse és külföldi partnerei 2. célterület / TK - N Cél: A potenciális partnerekkel a tapasztalatok, a know-how, legjobb gyakorlatok megosztása, közös akciók, projektek kidolgozása a LEADER program fejlesztése, továbbvitele érdekében. Az akciócsoport térségét fejlesztő, külföldi partnerekkel megvalósuló projektek kidolgozása (kapcsolatépítés, a közös akciók és projektek technikai előkészítése és kidolgozása), valamint a kiválasztott projektek megvalósítása. Tanulmányutak, fórumok támogatása. Mindezt a Vértes-Gerecse Közösség településeinek testvértelepüléseivel, már felkeresett holland, olasz LEADER csoportokkal és más új partnerekkel közösen. Az akciócsoport partnersége szükséges az egyes programok megvalósításában. települési önkormányzatok és társulásaik (nettó 100%) non-profit szervezetek (bruttó 80%) vállalkozások (nettó 60 %) természetes személyek (bruttó 60%) a projekt megvalósításához kapcsolódó: személyi jellegű költségek; dologi kiadások (mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 20%-át); útiköltség, gépkocsi használat; kapcsolattartás költségei (repülőjegy; útiköltség; kommunikációs költségek; szállás, étkezés); egyéb szükséges szolgáltatások (sokszorosítás, nyomdai munkák költségei); rendezvényszervezés költségei (meghívók, kiadványok; előadói díjak; tolmács; terembérlet, étel-italfogyasztás); képzés esetén az oktatási költségek (terem és a képzéshez szükséges eszközbérleti díjak, előadói díjak, oktatócsomag költsége max. 20% mértékben); marketing (mely nem haladhatja meg a kérelem értékének 40%-át): kiadványok készítése; honlap készítés, kiállításokon részvétel költségei); egyéb elszámolható költségek (projektmenedzsment költségei). Forint (1=300 Ft) Allokált forrás: 70 000 21 000 000 Minimális projektméret 4 000 1 200 000 Maximális projektméret 12 000 3 600 000 7 db Érintett települések: mindegyik V-G település 17
1.2. ÚMVP III. tengely projektméretek lehatárolása A Vértes-Gerecse elnöksége az alábbi maximális projektméreteket, illetve támogatási összegeket javasolja a kapcsolódó HPME-k esetén: Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése: maximális támogatás összege 15 millió Ft. Turisztikai tevékenység ösztönzése: maximális támogatás összege 15 millió Ft. Falumegújítás és fejlesztés: maximális támogatás összege 15 millió Ft. Vidéki örökség megőrzése: maximális támogatás összege 15 millió Ft. LEADER forrásallokáció, összefoglaló táblázat (1 euró=300 Ft) Jogcím Elnevezés euró min max forint min kérelmek max száma KH-1 LEADER Klubhálózat 132 270 2 000 13 334 39 681 000 600 000 4 000 200 10 KH-2 LEADER sporthelyszínek 133 333 4 000 26 667 40 000 000 1 200 000 8 000 100 10 KH-3 Vércse Kincsei nyomában 140 000 2 000 12 000 42 000 000 600 000 3 600 000 30 KH-4 Rendezvények kellékei 67 000 4 000 67 000 20 100 000 1 200 000 20 100 000 1 Közhasznú fejlesztés összesen: 472 603 141 781 000 51 V-1 Mini Inkubátorház 292 000 2 000 40 000 87 600 000 600 000 12 000 000 12 V-2 Mesterkezek Program 230 936 2 000 20 000 69 280 800 600 000 6 000 000 30 V-3 Termelj Természetesen Program 80 000 2 000 8 000 24 000 000 600 000 2 400 000 15 V-4 Fejlesztések a termékutak mentén 150 000 4 000 20 000 45 000 000 1 200 000 6 000 000 20 Vállalkozás célú összesen: 752 936 225 880 800 77 R-1 Vércse-események 100 000 2 000 5 000 30 000 000 600 000 1 500 000 23 Rendezvény összesen: 100 000 30 000 000 23 TB-1 Vércse Táborok 40 000 2 000 5 000 12 000 000 600 000 1 500 000 14 TB-2 LEADER Szakmai összefogás 30 000 2 000 4 000 9 000 000 600 000 1 200 000 6 TB-3 LEADER Közösségi összefogás 40 000 2 000 4 000 12 000 000 600 000 1 200 000 10 TB-4 Vértes-Gerecse Turisztikai Desztináció Menedzsment 120 000 4 000 60 000 36 000 000 1 200 000 18 000 000 2 TB-5 Energia-térség 42 333 2 000 15 000 12 699 900 600 000 4 500 000 Térségen belüli szakmai összesen: 272 333 81 699 900 32 Vértes, Gerecse és a többi TK-N 1 Natúrpark 50 000 2 000 10 000 15 000 000 600 000 3 000 000 6 TK-N 2 Vértes - Gerecse és külföldi partnerei 70 000 4 000 12 000 21 000 000 1 200 000 3 600 000 7 Térségek közötti és nemzetközi összesen: 120 000 36 000 000 13 Összesen: 1 717 872 515 361 700 196 18