4025 Debrecen, Simonffy u. 2/B. II/10. Tel: 52 / 537-524 Fax: 52 / 537-523 RÉS EGYESÜLET A REGIONÁLIS ÉS LOKÁLIS MUNKAERŐPIAC FEJLESZTÉSÉÉRT



Hasonló dokumentumok
Frekvencia Egyesület

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

E L Ő T E R J E S Z T É S

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva szept. 13.)

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

A PALOZNAKI POLGÁRŐR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

FORRÁS, A Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület Alapszabálya

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapszabályzat március

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi.

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

Egyesületi alapszabály

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

MAGYAR ZENEI TANÁCS ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY ÉRVÉNYES: FEBRUÁR 1-TŐL

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Bankszámlaszám:

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

A Magyar Coach Egyesület alapszabálya

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

A Német Általános Iskola és Gimnázium Barátainak és Támogatóinak Egyesülete Alapszabálya

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete

Magyar Anime Társaság Alapszabálya. A "Magyar Anime Társaság" április 17-i közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg:

SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

2.4. Kapcsolatfelvétel és együttműködés megteremtése: - civil szervezetekkel, egyesületekkel, állampolgári kezdeményezésekkel; - az állami szervekkel

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések

Alapító Okirat Módosítása

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Átírás:

Akkreditációs szám: 0543 Nyilvántartási szám: 09-0031-04 Projekt: Alapszabály 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/B. II/10. Tel: 52 / 537-524 Fax: 52 / 537-523 RÉS EGYESÜLET A REGIONÁLIS ÉS LOKÁLIS MUNKAERŐPIAC FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPSZABÁLY Általános rendelkezések 1.. 1. Az Egyesület neve: RÉS Egyesület a Regionális és Lokális Munkaerőpiac Fejlesztéséért Az Egyesület rövidített neve: RÉS Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 4025 Debrecen, Barna utca 2. földszint 1. 3. Az Egyesület működési területe: Észak-alföldi és a szomszédos régiók 4. Az Egyesület bélyegzője: 1. hosszú bélyegző az Egyesület nevével és székhelyének címével, adóés számlaszámmal, 2. hosszú bélyegző az Egyesület nevével és székhelyének címével. 5. Az Egyesület képviseletét az elnök önállóan látja el. Az elnök akadályoztatása esetén képviseleti jogát írásban történő idő- és feladat-meghatározással az ügyvivőkre ruházhatja. 6. A bankszámláról való utalványozás esetén az Ügyvivői Testület bármely két tagjának együttes aláírása szükséges. Az Egyesület célja, feladata és tevékenységi köre 2.. a. Az Egyesület célja olyan szakmai közösség kialakítása, amely a foglalkoztatáspolitika, munkaerő-piaci politika, társadalompolitika, szociálpolitika, szociális munka, mentálhigiéné, humánpolitika és rehabilitáció terén információ közvetítő, tanácsadó és fejlesztő feladatokat vállal fel, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek számára foglalkoztatási programokat szervez és valósít meg, ill. támogatja azon szervezetek, társulások, kezdeményezések létrejöttét és tevékenységét, akik e réteg érdekeinek képviseletét, foglalkoztatásba vonását vállalják. Az Egyesület e vállalt feladat ellátása érdekében: - feltárja a rétegspecifikus szükségleteket és erőforrásokat, 1

- konferenciák, fórumok, tájékoztatók, szakmai rendezvények szervezésével, kiadványok írásával és szerkesztésével kereteket teremt a szakmai információk áramlásának, - figyelemmel kíséri a régióban induló kezdeményezéseket, innovációs törekvéseket, hozzájárul ezen kezdeményezések szakmai nyilvánosságának megteremtéséhez, - szakmai programokat, tanulmányutakat, konferenciákat szervez, ill. módszertani támogatást nyújt ezek megvalósításához, - képzések, továbbképzések szervezésével támogatja a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek speciális szükségleteihez igazodó programjainak szervezőit, résztvevőit, - kezdeményez, támogat és megvalósít foglalkoztatási programok tervezését, projektek készítését és lebonyolítását, - a munkaerőpiaccal és a munkanélküliséggel kapcsolatos kutatásokat kezdeményez, koordinál, s bonyolít, - speciális munkaerőpiaci szolgáltatásokat szervez, valósít meg. b. Az Egyesület, mint kiemelten közhasznú szervezet az alapszabály 2.. a. pontjában megfogalmazott célok érdekében az 1997. CLVI. Törvény 26. c. pontja által felsorolt területek közül főként a 2., 3., 4., 10., 11., 17., 18., 19., 20. pontok szellemében tűzi ki maga elé céljait: - szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása - tudományos tevékenység, kutatás - felnőttképzés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés - gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet - hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése - rehabilitációs tevékenység, kutatás - munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások, amelyek a következők: munkatanácsadás, pályatanácsadás (pályaválasztási és/vagy pályamódosítási tanácsadás), álláskeresési tanácsadás, rehabilitációs tanácsadás, mindezekhez kapcsolódó pszichológiai tanácsadás, valamint regisztrált álláskeresők számára álláskeresési technikák oktatása, mentori szolgáltatás, munkaerő-piaci és foglalkozási információk nyújtása - közhasznú szervezetek számára biztosított csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások c. Az Egyesület olyan közfeladatokat lát el, amelyek ellátásáról a következő felsorolt jogszabályok szerint valamely állami szervnek vagy önkormányzatnak kell gondoskodnia: 2

- A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. Törvény, különös tekintettel a 13/A és 16/A paragrafusokra, - A foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet, különös tekintettel a 19. és a 26A-G paragrafusokra, - A gazdasági miniszter 30/2000. (IX. 15.) GM rendelete a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról, különös tekintettel a 3-11. és a 21-25. paragrafusokra, - A munkaügyi központok foglalkozási rehabilitációs eljárásáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő egyes támogatásokról szóló 11/1998. (IV. 29.) MüM rendelet - A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. Törvény. d. Az Egyesület pártpolitikai tevékenységet nem folytat és nem támogat. e. Az Egyesület szolgáltatásait a tagokon kívül mások /szervezetek, magánszemélyek/ is igénybe vehetik. f. Az Egyesület céljai megvalósítása érdekében vállalkozási tevékenységet is folytathat. A vállalkozást azonban csak közhasznú céljai érdekében, azt nem veszélyeztetve végezheti. Az Egyesület tagjai 3.. 1. Az Egyesület tagságát alapító, rendes, pártoló és tiszteletbeli egyéni tagok alkotják. 4.. 1. Az Egyesület alapító tagja az, aki az Egyesület 1997. július 11-i alakuló Közgyűlésen részt vett. 2. Az Egyesület rendes tagja az a nagykorú magánszemély, aki belépési szándékát írásban kéri, akit az Ügyvivői Testület az Egyesület legalább két tagjának ajánlására felvesz, aki az Egyesület célkitűzéseivel egyetért és azok megvalósításában rendszeresen részt vállal. 3. Pártoló tag az a jogi és magánszemély lehet, aki az Egyesület működéséhez, tevékenységéhez rendszeres szakmai vagy anyagi támogatást nyújt. 4. Az Egyesület tiszteletbeli tagja az a magánszemély lehet, aki kiemelkedő és társadalmilag jelentős tevékenysége alapján megbecsült személy, és az Egyesület céljainak megvalósítását munkájával elősegíti. 3

A tagok jogai 5.. 1. Az alapító és rendes tagok jogai: a. részt vesznek az Egyesület munkájában, felszólalhatnak, az Egyesület Közgyűlésén gyakorolják szavazati jogaikat, b. megválaszthatók az Egyesület tisztségeire, c. bármely, az Egyesületre tartozó kérdést vagy javaslatot az Ügyvivői Testület, az Ellenőrző Bizottság, vagy a Közgyűlés elé terjeszthetnek. d. az Ügyvivői Testület felkérése vagy megbízása alapján esetenként képviselhetik az Egyesületet. 2. A pártoló és a tiszteletbeli tagok jogai: a. Részt vehetnek az Egyesület munkájában, felszólalhatnak a Közgyűlésen. b. Az Ügyvivői Testület felkérése vagy megbízása alapján esetenként képviselhetik az Egyesületet. Az alapító és rendes tagok kötelességei 6.. Az alapító és rendes tag köteles: 1. az alapszabályban foglaltakat megtartani, 2. rendszeres és folyamatos munkával részt venni az egyesületi célkitűzések és feladatok megvalósításában, 3. a koordináció és a hatékony működés érdekében az Ügyvivői Testület felé jelezni az Egyesület munkájára vonatkozó információkat, 4. jogaik gyakorlása során a jelen alapszabályban, valamint az Egyesület Közgyűlése és az Ügyvivői Testület határozataiban foglaltaknak megfelelően kötelesek eljárni. 7.. 1. A tagsági viszony megszűnik: a. a tag kilépésével, b. ha a tagot jogerős bírósági ítélet a közügyek gyakorlásától eltiltja 4

2. A tagsági viszony törlésre kerül: a. a tag halálával, b. a jogi személy tag jogutód nélküli megszűnésével. c. amennyiben 2 egymást követő éven keresztül felszólítás után nem fizet tagdíjat. 1. A tag kilépési szándékát az Ügyvivői Testületnek írásban kell bejelenteni. 8. A tagsági viszony az értesítés kézhezvételével, vagy a megjelölt határidővel megszűnik. Az Egyesület szervezeti és működési rendje 9.. 1. Az Egyesület szervei: a. a Közgyűlés, b. az Ügyvivői Testület, c. az Ellenőrző Bizottság 1. Az Egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés. A Közgyűlés 10.. 2. A szavazás érvényességéhez 50%+1 fő jelenléte szükséges, határozatlanképtelenség esetén a szavazást meg lehet ismételni 30 perc elteltével, változatlan tartalommal. 3. Az Egyesület szervei a Közgyűlésnek felelősséggel tartoznak. 4. Ülésein az Egyesület minden tagja részt vehet, a Közgyűlés ülései nyilvánosak. 5. A Közgyűlés után a következő munkanapon a határozatokat az Egyesület elnöke ismerteti a RÉS Egyesület irodájában alkalmazott munkatársakkal. 11.. Kizárólag a Közgyűlés hatáskörébe tartozik: 1. Megválasztja az Ügyvivői Testületet és az Ellenőrző Bizottságot. 2. Megvitatja és elfogadja az elnök jelentését az Egyesület beszámolási időszakában végzett tevékenységéről, költségvetéséről, gazdálkodásáról. 3. Elfogadja az Ellenőrző Bizottság jelentését. 5

4. Elfogadja az éves közhasznúsági beszámolót. 5. Módosítja az alapszabályt. 6. Meghatározza és módosítja az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzatát. 7. Dönt az Egyesület más egyesülettel történő egyesüléséről. 8. Kimondja az Egyesület feloszlását. 9. Dönt az egyesületi vagyon sorsáról. 10. Dönt az Egyesület tevékenységét lényegesen befolyásoló egyéb kérdésekről. 11. Dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket a jogszabály vagy az alapszabály kizárólagos hatáskörébe utal. 12.. 1. A Közgyűlést évenként az elnök hívja össze. 2. Rendkívüli Közgyűlést kell összehívni, ha a. az Ügyvivői Testület úgy dönt, b. a tagság egyharmad része a cél megjelölésével kívánja, c. az Ellenőrző Bizottság határozata alapján. 3. A Közgyűlés időpontját legalább 8 nappal előbb kell közölni a napirend ismertetésével együtt. 4. A Közgyűlés személyi kérdésekben titkosan, szótöbbséggel dönt. Egyébként határozatait ugyancsak szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén meg kell ismételni a szavazást, és ha akkor is egyenlőség van, akkor az elnök szavazata dönt. 5. A Közgyűlés üléseiről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök, a jegyzőkönyv vezetője és az erre a célra felkért két tag ír alá. A Közgyűlés jegyzőkönyve tartalmazza a döntés tartalmát, időpontját és hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható. 6. Az Egyesület éves beszámolóját, illetve a működés során született határozatokat, valamint az ülések összehívásának rendjét és napirendi pontjait a jogszabály által elfogadott formában és helyen teszi közzé. A tevékenység és a gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtóban nyilvánosságra hozza. 7. Az Egyesület irataiba az Egyesület tagjai korlátozás nélkül, más személyek, illetve szervezetek képviselői az Egyesület vezetőségének hozzájárulását követően tekinthetnek be. 6

Az Ügyvivői Testület 13. 1. Az Ügyvivői Testület a Közgyűlés által megválasztott elnökből, és 2 ügyvivőből álló 3 tagú testület. 2. Az Ügyvivői Testület mandátuma 5 évre szól. 3. Az Ügyvivői Testület az ülésekről jegyzőkönyvet vezet, amely tartalmazza a döntések tartalmát, időpontját, hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható. 4. A Ügyvivői Testület által hozott döntéseket írásban és szóban ismerteti a Közgyűlésen a tagokkal. 5. Az Ügyvivői Testület ülései nyilvánosak. Az Ügyvivői Testület: 14.. 1. Gondoskodik a Közgyűlés határozatainak végrehajtásáról, biztosítja az alapszabályban és más egyesületi szabályzatokban foglaltak megtartását, 2. Előkészíti a Közgyűlést, a Közgyűlésnek beszámol tevékenységéről, 3. A jogszabályoknak és az egyesületi alapszabálynak megfelelően megalkotja az Egyesület működéséhez szükséges szabályzatokat, 4. Az Egyesület nevében kapcsolatba lép, illetve kapcsolatot tart fenn hazai és külföldi jogi személyekkel és nem jogi személyiséggel rendelkező szervezetekkel. E célból azokkal megállapodásokat köthet. 5. Alkalmi és állandó munkacsoportokat hozhat létre, megállapítja feladataikat és ügyrendjüket. 6. Határozatot hoz gazdálkodási kérdésekben. 7. Dönt az új tagok felvételéről. 8. Dönt az Egyesület tevékenységével összefüggő minden más kérdésekben, amelyet az alapszabály nem utal a Közgyűlés hatáskörébe. 15.. 1. Az Ügyvivői Testületet legalább félévenként az elnök hívja össze. 2. Az Ügyvivői Testületet két tagjának kívánságára rendkívüli ülésre kell összehívni. 7

3. Az Ügyvivői Testület határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. Határozatait egyhangú döntéssel hozza. Az Egyesület tisztségviselői 16.. 1. Az Egyesület tisztségviselőjének csak az Egyesület alapító-, illetve rendes tagja jelölhető és választható. 2. Az Egyesület elnöke: a. az alapszabálynak megfelelően irányítja az Egyesület tevékenységét, elnököl a Közgyűlésen és az Ügyvivői Testület ülésein. b. Az Egyesületet képviseli, annak nevében kapcsolatot épít, illetve kapcsolatot tart fenn hazai és külföldi intézményekkel. Az Egyesület elnöke megállapodásokat, szerződéseket köthet. Ez utóbbi feladattal az Ügyvivői Testület mást is megbízhat. c. Az Egyesület alkalmazottai fellett a munkáltatói jogokat gyakorolja. d. Dönt a közgyűlési ülések időpontjáról. e. Rendelkezik az Egyesület működéséhez szükséges feltételek megvalósításáról. f. Dönt az Egyesület működéséhez szükséges kiadások kérdésében. g. Gondoskodik a közhasznúsági beszámoló elkészítéséről. 6. Az ügyvivők az elnök irányításával folyamatosan intézik és képviselik az Egyesület ügyeit. Előkészítik a Közgyűlést, az Ügyvivői Testület üléseit, gondoskodnak a határozatok végrehajtásáról. A tisztségviselők visszahívása 17. 1. A tisztségviselők visszahívhatók, amennyiben: a.. nem tesznek eleget az Alapszabály 6 2. pontjában, vagy a 14, illetve 16 pontjaiban foglalt kötelezettségeiknek, b. más szervezetekben betöltött funkciói(k) akadályozzák az egyesületi feladataik maradéktalan ellátását, c. felróható okból anyagi vagy erkölcsi kárt okoznak az Egyesületnek. 2. A tisztségviselők visszahívását bármely egyesületi tag kezdeményezheti az Ügyvivői Testület felé benyújtott írásos indoklással. 8

3. A Közgyűlés köteles kivizsgálni a visszahívás indokainak megalapozottságát, és döntést hozni az adott kérdésben. Az Ellenőrző Bizottság 18.. 1. Az Egyesületnek a Közgyűlés által a tagság közül három évre választott és a Közgyűlésnek felelős munkaszervezete, amelynek alapvető feladata az alapszabályban meghatározott célok, az egyesületi pénz- és vagyongazdálkodás jogszerű, folyamatos ellenőrzése. 2. Az Ellenőrző Bizottság elnökből és két tagból áll, akik megbízatásuk időtartama alatt más egyesületi tisztséget nem tölthetnek be. 3. A közgyűlés elé terjesztett a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott fontosabb jelentéseket, előterjesztéseket az Ellenőrző Bizottságnak véleményezésre meg kell küldeni. 4. Az Ellenőrző Bizottság vizsgálatainál külső szakértőket is igénybe vehet. 5. Az Ellenőrző Bizottság képviselője tanácskozási joggal részt vehet az Ügyvivői Testület ülésein. 6. Az Ellenőrző Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg és hagyja jóvá. 7. Az Ellenőrző Bizottság elnöke évente egyszer beszámol a Bizottság tevékenységéről a Közgyűlésnek. 8. Szükség esetén rendkívüli Közgyűlés összehívására tesz javaslatot az elnöknek, illetve a 12. 2/c. pontja szerinti határozata alapján a Közgyűlést össze kell hívni. 9. Az Ellenőrző Bizottság tagjai betekintést nyerhetnek az Egyesületműködési, gazdasági ügyeibe és könyvelésébe. A vezetők, illetve tisztségviselők összeférhetetlenségének szabályozása 19.. 1. Az Egyesület Elnöke, illetve az Egyesület Ügyvivői Testületének tagja nem lehet az: a. aki az Ellenőrző Bizottság elnöke, illetve az Ellenőrző Bizottság tagja, b. az Egyesület elnöke, Ügyvivői Testület tagjai nem lehetnek közeli hozzátartozói viszonyban egymással, illetve az Ellenőrző Bizottság elnökével és tagjaival. 9

2. Az Egyesület elnöke és Ügyvivői Testület tagjai, illetve az Ellenőrző Bizottság elnöke és tagjai más közhasznú és non-profit szervezetekben is betölthet vezető pozíciókat, amennyiben azt a Közgyűlés jóváhagyja. 3. Az Ellenőrző Bizottság, az Egyesület elnöke, és az Ügyvivői Testület összeférhetetlenségének további területeire vonatkozóan a Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 8..- 9. -ait tekintjük irányadónak. Ennek értelmében a Közgyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b) pont), élettársa, a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott létesítő okiratnak megfelelő célszerinti juttatás. 4. Nem lehet az Ellenőrző Bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a) a vezető szerv elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásból részesül- kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának vagy tagsági jogviszony alapján nyújtott létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást illetve d) a-c. pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig- vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. Az Egyesület gazdálkodása 20.. 1. Az Egyesület bevételei: a. tagdíjak b. a rendes és pártoló tagok anyagi támogatása, 10

c. adományok, támogatások, d. az esetleges vállalkozásból származó bevételek, e. egyéb bevételek, amelyek a 2. -ban meghatározott feladatok ellátását biztosítják (programszervezés, pályázatok, rendezvények, tanácsadás stb.) 2. Az Egyesület tartozásaiért és kötelezettségvállalásaiért az egyesületi vagyonnal felel. A tagok saját vagyonukkal nem felelnek az Egyesület tartozásaiért. Az Egyesület megszűnése 21.. 1. Az Egyesület megszűnik: a. feloszlással, b. más egyesülettel történő egyesüléssel, ha ezt a Közgyűlés kétharmados szótöbbséggel kimondja, c. feloszlatással, d. megszűnésének megállapításával. 2. Az Egyesület vagyona az Egyesület megszűnése esetén a tagok között kerül felosztásra az utolsó Közgyűlés által meghatározott arányban. Záradék Az alapszabály módosítását a Közgyűlésen az Egyesület tagjai elfogadták. Debrecen, 2009. szeptember 17....... elnök hitelesítő hitelesítő 11