100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012



Hasonló dokumentumok
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Emlékezzünk az elődökre!

Képek a Jászságból 161

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP /B

Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25.

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Tervezet

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:

J e g y z ő k ö n y v

1. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE (jóváhagyásra kerülő munkarészek) Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2017.

Összefogás a Börtönügyért Egyesület 9021 Győr, Jókai utca évi Közhasznúsági jelentése

Az Önkormányzati Tűzoltóság Böhönye és a köztestületi tűzoltóság története Látogatás a lánglovagoknál

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat

Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2013.

Hosszúréti patak. Aktualitások levél Szeneczey Balázs főpolgármester helyettesnek április 28.

Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény

Dabas és Térsége Kézműves Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2012.

Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai. Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs

XIV. GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM EGER VII. 6-9.

Összefogás a Börtönügyért Egyesület 9021 Győr, Jókai utca évi Közhasznúsági jelentése

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Tel.: (88)

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa

B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

Magyar óriásnyúl tenyésztésének története

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE ( )

SZKA_209_08. Viták a népgyűlésen

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4.

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről


Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE

Nyitott szemmel Szigethalmon

A «Tíz év egy csónakban, Nr / » projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében


A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk. Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca

Ostffyasszonyfai plébánosok együtt én

Jubiláló könyvtári-trió

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros

Az óbudai összefogás programja

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.

Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület

Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk.

a Bp.X.ker. Gyömrői út 105.sz. alatti ingatlant ér-intő R ttszámú Részletes Rendezési Tervet módosító Részletes Rendezési Terv j óváhagyás:iról.

Hadszíntér és hátország

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Családfa. Anyai nagyapa. Friedrich Vilmos Nincs adat. Interjúalany. Szeszlerné Göndör Márta (szül. Göndör Márta)

A kihirdetés módja: kifilggesztés A kihirdetés napja: augusztus 22. Rix?* Edi a ( A egyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kömlőd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-i rendkívüli ülésén.

Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének határozatai a i rendes testületi ülésről:

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/1991. (VI. 13.) RENDELETE 1

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában

2. NAPIREND Ügyiratszám: 14/573 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselőtestület június 29.-i ülésére

Ecsegfalva Község Önkormányzatának. Képviselő - testülete. részére BESZÁMOLÓ

Munkácsy emlékezete Csabán

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,

Ingatlan értékbecslési szakvélemény Szentendre, Ady Endre út, Hrsz.: Szenei Ferenc,

SZAKMAI ANYAG. Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván

Egységes Magyar Tűzoltó Szövetség. Dobson Tibor ddtb., elnök

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár II. félévben végzett tevékenységéről

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus szeptember 3-4., Budapest

KÖZMEGHALLGATÁS 2016

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

Az (adat)gyűjtés új eszközei a múzeumokban és a múzeumi könyvtárakban

96/2018. (VI. 28.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II.

Magyar Leader csoportok valódi összefogásban a vidéki értékekért.

Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról

CSEPEL TÖRTÉNETE. Összeállította: Cser Károlyné

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ. Évfolyam Útvonal Koordinátor Civil szervezet Egyéb

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

2016. I. évfolyam 3. szám. GfK Growth from Knowledge

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület!

A környezeti nevelés a Templomdombi Általános Iskolában. Csalló Attila Szentendre

Átírás:

1 100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012

2 A CSILLAGHEGYI POLGÁRI KÖR 1912-1947-IG Még elképzelni is nehéz azt a sok változást, ami az elmúlt 100 év alatt Csillaghegyen végbement. A település sorsát meghatározta az az első sínpár, amely Filatorigáttól Szentendréig vezetett. Vonzotta a gyárakat és a lakosokat egyaránt. Megépült a téglagyár, a palagyár és a tisztviselőtelep, működött a kőbánya, amely a fővárosi építkezéseket szolgálta. A homokdombos, zsombékos, fás parlag, amely a Kissing területét kitöltötte egészen a Dunáig, egyre inkább az érdeklődés körébe került. Mind többen vásároltak telkeket és építettek lakóházakat. A Csillaghegyi Polgári Kör 1912-ben alakult. Első elnöke Hajós Mihály volt. A Szantner vendéglő különszobájában tartották összejöveteleiket. Az akkori gondok a Kissing-puszta útjainak rendezése, petróleumlámpák felállítása, iskola létesítése és a tervszerű parcellázás voltak. A további működésbe beleszólt a világháború. 1914-ben az egyesületet feloszlatták. 1923-ban az egyesület ismét feléledt és harcolt azért, hogy Csillaghegy önállósuljon. 1924-ben több lakásba bevezették a villanyt és mind többen követelték, hogy iskola is legyen Csillaghegyen. Az anyagi gondok mindig megnehezítették a munkát, csak összefogással lehetett eredményt elérni. Sikert jelentett a makadámút, az aszfaltjárda, majd a polgári iskola létesítése. Bajáky Elemér 4 éven át szorgalmazta a székház felépítését, amely a nagyszabású tervek mérséklésével meg is valósulhatott. Első otthona lett Csillaghegy kultúréletének. Itt iparosok, kereskedők, vallási egyesületek, cserkészek, civil szervezetek, mind helyet kaptak és kibontakozhattak. A nagy tiszteletben álló Bajáky Elemér 1936-ban bekövetkezett halála nemcsak a polgári kör vesztesége volt, hanem az egész településé. A termékeny évekre a II. világháborúval ismét árnyék borult.1947-ben a székházat államosították és a Polgári kör intézményes munkája megszűnt.

3 A Csillaghegyi Polgári Kör tervezett székháza. Ez a terv nem valósult meg. Az 1933-ban felépült székházban most könyvtár működik. A z utcát a székház építőjéről, Bajáky Elemérről nevezték el. Az 1933-as épület ma

4 A Csillaghegyi Polgári Kör épületének avatásán 1933- ban készült kép A képen láthatók: Bajáky Elemér, a Polgári Kör elnöke dr.almásy László országgyűlési lépviselő Pekár Gyula nyugalmazott miniszter dr.zboray főszolgabíró A Polgári Kör zászlaját ma is kegyelettel őrizzük Az első zászlóanya Dr. Kikindai Andrásné

Az 1912-ben alakult Csillaghegyi Polgári Kör elnökei Hajós Mihály 1912-1914 Zádor Sándor 1914-1914 háború miatt szünet Martiny László 1923-1925 Karády Győző 1925-1926 Auffenberg János 1926-1931 A jelenlegi elnök, Debreczeny István nagyapja Bajáky Elemér 1931-1936 Mikler Sámuel Gusztáv alelnök 1936-tól volt megbízva 5 A baloldali képen a templomépítő Zsámboki Pált és az iskolaalapító Csiszér József tanárt láthatjuk A Polgári Kör székháza a társasági élet fontos színtere lett. A székházban egymást érték a színielőadások és a bálok.

6 2000-BEN AZ EGYESÜLET ÚJJÁALAKUL Hosszú szüneteltetés után 2000-ben a társadalmi változások életre hívták újra az egyesületet. A megszüntetett polgári kör zászlaját Jurinka Gyuláné rejtegette 1985-ig, nála találta meg Székely Béla tanár a régi emlékek kutatása közben Székely Béla bácsi gyűjteményének a Veres Péter gimnázium adott helyet. A zászlót Papp György igazgató Székely Anikó zászlóanyának adja át.

7 Az ezredfordulón egészen más társadalmi igények hozták létre az újjáalakult egyesületet, mint 1912-ben. A terület beépült a hegytetőtől a Dunáig, Békásmegyertől Rómaifürdőig. Nem kell már templomot és iskolát építeni. Villany és víz van már a házakban és az utcákon is van világítás. Az utcákat már leburkolták, nem kell a sarat dagasztani. Természetesen bőven vannak a település fejlesztésével kapcsolatos problémák ma is, amihez helyi összefogás szükséges, de nem ez volt az elsődleges ok a megalakulásra. A terület beépülése, a megszaporodott lakosság Csillaghegy barátságos, családias légkörének rovására ment. Az emberek már nem ismerik egymást, az új szomszédok sem köszönnek olykor. A közterületek szemetesek, az átmenő forgalom egyre barátságtalanabbá teszi a környezetet. A polgári körben szervezett színielőadásokra már nincs szükség, be lehet kapcsolni a televíziót. A régi Csillaghegyiek fájdalmasan élték meg ezt az új helyzetet és felébredt bennük a vágy a közösségi élet újraélesztésére, élhetőbb lakókörnyezet megteremtésére. Lelkes emberek összefogtak és 2000-ben, az ezredfordulón újra megalakították a Csillaghegyi Polgári Kört, mely az 1947-ben beszüntetett polgári kört elődjének tekinti, munkája pedig annak szerves folytatása. A polgári kör államosított székháza nem került vissza a helyi közösség tulajdonába. A tanácskozásokra és programokra Óbuda önkormányzata az Óbudai Kulturális Központ kezelésében lévő Csillaghegyi Közösségi Házban biztosított lehetőséget. A polgári kör a helyi közösség igényeinek megfelelő programok szervezésével a kulturális életnek sajátos csillaghegyi jelleget adott és újabb ötletekkel erre folyamatosan törekszik. Nem mond le az önálló otthonról, ebben az önkormányzat is partnere, de az anyagi lehetőségek jelenleg ezt nem teszik lehetővé. A 2000 óta eltelt időről, tevékenységünkről 2008-ig a Csillaghegyi Hírmondó kiadványok számolnak be, 2009-2012-ig egy összefoglaló beszámoló. A galériákban megtekinthető képek felidézik a 12 év alatt rendezett események sokszínűségét.