BÉKESZERETŐ VILÁGPOLGÁRKÉNT SUN MYUNG MOON TISZTELETES

BÉKESZERETŐ VILÁGPOLGÁRKÉNT SUN MYUNG MOON TISZTELETES

BÉKESZERETŐ VILÁGPOLGÁRKÉNT SUN MYUNG MOON TISZTELETES

All rights reserved. Except for use in reviews, no part of this book may be reproduced, translated into a foreign language, stored in a retrieval system, or transmitted in any form or by any means, electronic, mechanical or otherwise, without the prior written consent of the publisher. Original publication was in the Korean language by Gimm-Young Publishers, Inc. Seoul, Korea March 9, 2009 Thanks to Mission Foundation, Inc. of the Family Federation for World Peace and Unification, and Gimm-Young Publishers, Inc. for their permission and support of this English edition. Manufactured in the United States of America. The paper used in this publication meets the minimum requirements of American National Standard for Information Sciences Permanence of Paper for Printed Library Materials, ANSIZ39.481984. Photographs courtesy of the HSA-UWC Photo Archives. Copyright 2010 The Washington Times Foundation Produced in the United States of America April 2010 Edition

TARTALOM 9 Előszó ELSŐ FEJEZET 13 AZ ÉLELEM SZERETET 14 Amit a békéről tanultam, amíg apám a hátán hordott 20 Másoknak ételt adni öröm 24 Mindenki barátja 28 Életem iránytűje 35 A makacs kölyök, aki nem adja fel 41 Szeressük a természetet, hogy tanuljunk belőle 49 Rovarokkal társalogva a világegyetemről 52 Lelkes diák MÁSODIK FEJEZET 55 KÖNNYEKKEL TELI SZÍV 56 Félelem és lelkesedés között 61 Minél jobban fáj, annál jobban kell szeretni 66 A kés, amelyet nem éleznek, eltompul 71 Kulcs egy nagy titok megfejtéséhez 76 Forrón lángoló tűzgolyó 79 Közös munka, közös szenvedés 85 A szív nyugodt tengere 89 Kérlek, ne halj meg 95 A parancs, amelynek engedelmeskedni kellett 104 Egy rizsszem, amely nagyobb, mint a Föld 109 A Hungnami börtön a hóban 114 Az ENSZ erők kinyitják a börtönkaput

HARMADIK FEJEZET 119 BELSŐ GAZDAGSÁG KÜZDELEM ÉS SZENVEDÉS RÉVÉN 120 Te vagy a szellemi tanítóm 125 A jóképű őrült a forrásnál 129 Felekezet nélküli egyház 134 Két egyetem kicsapja a diákjait és a professzorait 138 Új rügyek a megperzselt ágon 142 A sérelmek erőssé tesznek 145 Az őszinte szív a legfontosabb NEGYEDIK FEJEZET 153 A VILÁGSZINTŰ MISSZIÓNK KEZDETE 154 Élete árán is az utat járva 157 Tisztességgel megkeresett és imádsággal felhasznált pénz 160 A tánc ereje megmozgatja a világot 163 Az Angyalok utat nyitnak a sötét erdőben 167 Világkörüli út 189 Utolsó járat Amerikába 195 Jövőnk kulcsa az óceán 200 Moon tiszteletes, az új amerikai forradalom magja 204 Feledhetetlen megvalósult álom: Washington-emlékmű gyűlés, 1976 210 Ne engem sirassatok, hanem a világot 213 Miért kell apámnak börtönbe mennie?

ÖTÖDIK FEJEZET 217 AZ IGAZ CSALÁDOK IGAZ EMBEREKET HOZNAK LÉTRE 218 Feleségem, Han Hak-dzsa 223 Egyedülálló belső szépség 229 Ígéretek, amelyeket soha nem szabad megszegni 234 Szeretni annyi, mint adni és elfelejteni 237 A békés család a Menny építőköve 240 Tíz év könnye megolvasztja egy após szívét 244 A házasság valódi jelentése 248 Az igaz szeretetet igaz családokban találjuk 252 A szeretet örökségét hagyni magunk után HATODIK FEJEZET 259 A SZERETET HOZZA EL AZ EGYESÍTÉST 260 A vallásnak jó embereket kell teremtenie 266 A folyó nem utasítja el a beleömlő patakokat 270 Engedje meg a vallásszabadságot a Szovjetunióban 277 Korea egyesítése elhozza a világ egyesítését 281 Találkozásom Kim Ir Szen elnökkel 287 A földet meg lehet osztani, de a népet nem 294 Puska és kard helyett igaz szeretet

HETEDIK FEJEZET 299 KOREA JÖVŐJE, A VILÁG JÖVŐJE 300 A világszintű harmónia a Koreai-félszigeten kezdődik 306 Út a szenvedéstől és a könnyektől a békéhez és a szeretethez 310 A huszonegyedik századi vallás végső célja 315 A kulturális projektek Isten kreativitását fejezik ki 321 A tengerek ura és a világ jövője 324 Nagy lehetőség az óceáni korszakban 329 Egyetlen pitypang értékesebb, mint az arany 334 Megoldás a szegénységre és az éhezésre 339 Nem csupán kenyeret adni megtanítani a kenyér készítését NYOLCADIK FEJEZET 343 ÜZENET A FIATALOKNAK 344 Találd meg a célod, változtasd meg az életed 348 Átölelem a világot 353 Mindent a Mennytől vettünk kölcsön 357 A boldogság: a másokért élt élet 360 Álom egy békés világról

ELŐSZÓ Tegnap egész éjjel csendes tavaszi eső esett, amely véget vetett a téli aszálynak. Olyan kellemes volt az eső után, hogy egész reggel a kertben sétáltam. A hosszú tél után először volt a talajnak kellemes, nedves föld illata, a szomorúfüzeken és a cseresznyefákon pedig megjelentek a tavaszi rügyek. Szinte hallottam, amint új élet hajt ki itt is, ott is a kertben. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a feleségem, aki utánam jött a kertbe, fiatal feketeüröm hajtásokat szedeget, amelyeknek a száraz gyepen keresztül sikerült kidugni a fejüket. Az éjszakai eső az egész világot illatos tavaszi kertté varázsolta. Mindegy, mennyi zűrzavar van a világban amikor a naptár márciusra fordul, a tavasz már úton van. Ahogy öregszem, egyre többet jelent számomra, hogy a természetben a telet a tavasz követi, és teljes pompában ragyogó virágokat hoz magával. Mi vagyok én, hogy Isten minden évszakban engedi nyílni a virágokat és hullani a havat, hogy megtudjam, micsoda öröm élni? Szeretet árad ki szívem legmélyéről, és teljesen elérzékenyülök. Könnyekig meghatódom annak gondolatára, hogy bőségesen megkaptam mindent, ami igazán értékes. Életemben többször körbeutaztam a földet azzal a céllal, hogy létrehozzam a béke világát, mégis, itt ebben a tavaszi kertben tudom megízlelni a valódi békét. A békét is Istentől kaptuk, de elvesztettük valahol, és most egész életünkben rossz helyen keresgéljük. Életem a legegyszerűbb és legfélreesőbb helyeken járva töltöttem, hogy a béke világát elhozzam. Találkoztam afrikai anyákkal, 9

akik tehetetlenül nézték, amint gyermekeik éhen halnak, és délamerikai apákkal, akik halban gazdag folyó mellett éltek, mégsem tudták a halászatból eltartani családjukat. Eleinte csak annyit tettem, hogy megosztottam velük az ételemet, de ők a szeretetüket adták nekem. Később, a szeretet erejétől megmámorosodva magokat vetettünk és erdőket ültettünk. Együtt fogtunk halat az éhes gyermekeknek, az erdő fáiból pedig iskolák épültek. Akkor is boldog voltam, amikor mindenhol szúnyogok csíptek, mialatt egész éjszaka horgásztam, és akkor is, amikor térdig a sárba süllyedtem; mert láttam, amint a kétségbeesés árnyéka eltűnik felebarátaim arcáról. A legrövidebb utat kerestem a világbékéhez; annak szenteltem magam, hogy ösztönözzem a politikai folyamatok változását és megváltoztassam az emberek gondolkodásmódját. Találkoztam a Szovjetunió akkori elnökével, Mihail Gorbacsovval, a kommunizmus és a demokrácia kibékítéséért tett erőfeszítésem részeként, és találkoztam Észak-Korea akkori elnökével, Kim Ir Szennel, akivel komoly beszélgetést folytattunk arról, hogyan hozzuk el a békét a Koreai-félszigetre. Az erkölcsileg hanyatló Amerikába mentem, ahol a hívásra siető tűzoltóként a puritán szellem újraélesztésén fáradoztam. Annak szenteltem magam, hogy a világ különféle konfliktusait megoldjam. A muzulmánok és a zsidók közti békén dolgozva nem rettentett el a vad terror sem. Fáradozásaim eredményeként ezrek sereglettek össze nagygyűlésekre és békefelvonulásokra; zsidók, muzulmánok és keresztények mind összefogtak. A viszály azonban sajnos folytatódik. Ennek ellenére látom a reményt, hogy egyszer felavatjuk a béke korszakát Koreában. A Koreai-félszigetet a vég nélküli szenvedés és a megosztottság tragédiája edzette, és testem minden sejtjé- 10

ben érzem, hogy kitörni kész, erőteljes energia raktározódott el itt, Koreában. Ahogy senki nem akadályozhatja meg az új tavasz eljövetelét, ugyanúgy semmilyen emberi erő nem állhat a menynyei szerencse útjába, hogy a Koreai-félszigetre jöjjön és az egész világra szétterjedjen. Az embereknek fel kell készülniük, hogy felemelkedhessenek a mennyei szerencsével, amikor az megérkezik. Sokat vitatott személyiség vagyok. Nevem puszta említése felbolygatja világot. Soha nem törekedtem hírnévre vagy vagyonra, inkább a békéről beszéltem egész életemben. A világ azonban sok kifejezést társított a nevemhez; elutasított, és köveket hajított rám. Sokakat nem érdekel, hogy megismerjék, mit mondok, vagy mit teszek, egyszerűen ellenem vannak. Életem során hat alkalommal börtönöztek be igazságtalanul a császári Japánban, Kim Ir Szen idején Észak-Koreában, Dél-Koreában Li Szin Man kormányzása alatt, és még az Egyesült Államokban is és volt alkalom, amikor olyan keményen megvertek, hogy a hús kiszakadt a testemből. Mára azonban a legkisebb tüske sem maradt a szívemben. A sérelmek könnyen eltűnnek az igaz szeretet jelenlétében. Még az ellenségek is nyom nélkül elolvadnak az igaz szeretet színe előtt. Az igaz szeretet olyan szív, amely ad, és ad, és továbbra is csak adni akar. Az igaz szeretet olyan szeretet, amely el is felejti, hogy szeretetet adott, és újra szeretetet ad. Egész életemet ilyen szeretet mámorában éltem. A szereteten kívül semmi mást nem akartam, és egész lényemet bevetettem, hogy megosszam a szeretetet elszegényedett embertársaimmal. A szeretet útja néha oly nehéz volt, hogy a térdem összecsuklott, de szívemben még akkor is boldog voltam, hiszen az emberiség szeretetéért éltem. Most is rengeteg szeretet van bennem, amit nem voltam képes átadni. Imával nyújtom át ezt a könyvet a világnak, hogy ebből a 11

szeretetből folyó legyen, amely átitatja az aszály sújtotta tájat és a föld minden szegletébe eljut. Az utóbbi időben egyre több ember akart jobban megismerni engem. Az ő érdekükben visszatekintettem az életemre, és ebben a könyvben feljegyeztem őszinte viszszaemlékezéseimet. Remélem, lehetőség nyílik majd megosztani azokat a történeteket is, amelyek kimaradtak ebből a kötetből. Végtelen szeretetet küldök mindazoknak, akik belém helyezték hitüket, mellettem maradtak, és velem élték életüket különösen a feleségemnek, Han Hak-dzsának, akinek mélységesen hálás vagyok, amiért velem együtt küzdött le minden nehézséget. Végül szeretném kifejezni szívbéli hálámat Park Un Dzsunak, a Gimjoung kiadó elnökének, aki őszinte elkötelezettségével nagyban elősegítette könyvem kiadását, és mindenkinek a kiadónál, akik szavaim szerkesztésén dolgoztak annak érdekében, hogy a gyakran összetett tartalom az olvasók számára könnyen érthetővé váljon. Sun Myung Moon Csongpjong, Dél-Korea, 2009. március 1. 12

Első fejezet AZ ÉLELEM SZERETET

. Békeszerető világpolgárként. Amit a békéről tanultam, amíg apám a hátán hordott Egyetlen gondolattal éltem az életemet. El akartam hozni a béke világát, egy olyan világot, ahol nincsenek háborúk, és az egész emberiség szeretetben él. Talán van, aki azt mondja: Hogy lehet, hogy már gyerekként is a békéről gondolkodott? Olyan meglepő, hogy egy gyermek békés világról álmodik? 1920-ban, amikor megszülettem, Korea Japán erőszakos megszállása alatt állt, a felszabadulást követően pedig jött a koreai háború, az ázsiai pénzügyi válság, és számos egyéb nehéz válság. A béke hosszú évekig távol maradt Koreától. Azonban a szenvedés és zűrzavar nem csupán Koreát érintette. A két világháború, a vietnámi háború és a közel-keleti háborúk mind azt mutatják, hogy az emberek szerte a világban ellenségként bánnak egymással, fegyvereket szegeznek egymásnak, és bombázzák egymást. Talán azok számára, akik megtapasztalták a véres testek és törött csontok szörnyűségét, a béke csak álomszerű, képzeletbeli dolog. A békét azonban nem olyan bonyolult megteremteni. Először is, békére lelhetünk a levegőben, amit lélegzünk, a természeti környezetben és a körülöttünk lévő emberekben. Gyermekként a rétekre otthonomként tekintettem. Amint befaltam reggelire a tál rizsemet, kifutottam a házból, és az egész napot a hegyekben és a folyóknál töltöttem. Képes voltam reggeltől estig barangolni az erdőben a különféle madarakkal, állatokkal; gyógynövényeket és erdei bogyókat ettem, és sohasem voltam 14

. Az élelem szeretet. éhes. Gyermekként is tudtam, hogy a testem és a lelkem mindig megkönnyebbül, amikor az erdőbe megyek. Gyakran elaludtam a hegyekben, miután ott játszottam. Apámnak utánam kellett jönnie, hogy megtaláljon. Amint hallottam apámat a távolból kiáltani: Jong Mjong! Jong Mjong!, akaratlanul elmosolyodtam, még álmomban is. Gyermekkoromban Jong Mjongnak hívtak. Apám hangja felébresztett, de úgy tettem, mintha még aludnék. Felhúzott a hátára, és hazacipelt. Tökéletes békével töltött el az érzés, amint vitt le a hegyről teljes biztonságban éreztem magam, és a szívem megnyugodott. Így tanultam a szeretetről, amíg apám a hátán hordott engem. Azért is szerettem az erdőt, mert a világ összes békéje ott lakozik. Az erdő életformái nem harcolnak egymással. Természetesen megeszik egymást, de csak azért, mert éhesek, és életben kell tartaniuk magukat. Nem ellenségeskedés miatt harcolnak: a madarak nem gyűlölnek más madarakat, az állatok nem gyűlölik a többi állatot, a fák pedig nem utálják a többi fát. Csak akkor jöhet el a béke, ha nincs gyűlölet. Az emberek az egyetlenek, akik gyűlölik saját fajtájuk tagjait. Az emberek gyűlölködnek, mert más a hazájuk, más a vallásuk, vagy máshogy gondolkodnak. Közel kétszáz országban jártam már. Nem sok ország volt, ahol a repülőtéren földet érve azt gondoltam: Ez valóban békés és elégedett hely. Sok helyen a polgárháború miatt a katonák magasba tartották a fegyvereket, hogy védjék a repülőteret és eltorlaszolják az utcákat. Ágyútűz hangja hallatszott éjjel és nappal. Többször is kis híján elveszítettem az életemet olyan helyeken, ahová azért mentem, hogy a békéről beszéljek. A világban ma kisebb és nagyobb konfliktusok és összecsapások végtelen sora zajlik. Tízmilliók szenvednek az éhínségtől. Pusztán a fegyverekre és bombákra költött pénz elegendő lenne minden éhezés megszüntetésére. 15

. Békeszerető világpolgárként. Életemet annak szenteltem, hogy az ideológiák és vallások miatt ellenségeskedő országok között békehidakat építsek. Fórumokat hoztam létre, ahol muzulmánok, keresztények és zsidók találkozhattak. Dolgoztam azon, hogy összeegyeztessem az Egyesült Államok és a Szovjetunió nézőpontját, amikor Irak ügyében összekülönböztek. Segítettem az Észak- és Dél-Korea közötti kibékülés folyamatában. Ezeket a dolgokat nem pénzért vagy hírnévért tettem. Attól kezdve, hogy elég idős voltam, és tudtam, mi történik a világban, egyetlen célja volt csupán életemnek: a világ egyként békében élhessen. Soha nem akartam semmi mást. Nem könnyű éjjel-nappal a békéért élni, de ez a munka az, ami leginkább boldoggá tesz. A hidegháború alatt megtapasztaltuk az ideológiák miatt megosztott világunk fájdalmát. Akkoriban úgy tűnt, hogy ha a kommunizmus eltűnne, elérkezne a béke. Ennek ellenére most, hogy a hidegháború elmúlt, még több összetűzést tapasztalunk. Társadalmunkat most az etnikai hovatartozások és a vallások ellentétei osztják meg. Sok szomszédos ország tekint egymásra gyanakvással és bizalmatlansággal. Sőt, vannak olyan helyzetek országokon belül is, ahol az embereket az etnikai, vallási hovatartozás osztja meg, vagy az a régió, ahol születtek. Az ilyen választóvonalak mentén az emberek ellenségként gondolnak egymásra, és elutasítják a szívbéli közeledést egymás felé. Ha a történelemre tekintünk, azt látjuk, hogy a legdurvább és legkegyetlenebb háborúk nem nemzetek, hanem népcsoportok között dúltak. Ezek közül is a legrosszabbak azok voltak, ahol a vallást használták ürügyül. A boszniai polgárháborúban, amit a huszadik század legszörnyűbb etnikai összecsapásának mondanak, ezreket, köztük gyermekeket mészároltak le brutálisan. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás során ártatlan életek ezrei 16

. Az élelem szeretet. vesztek oda, amint a New York-i Világkereskedelmi Központ épületei teljesen megsemmisültek, miután két utasszállító repülőgép csapódott beléjük. Nemrégiben a Gázai övezetben is, csakúgy, mint Izraelben, százak vesztették életüket a heves viszályok miatt. Otthonokat romboltak le, és az emberek állandóan a halál árnyékában élnek. Mindez az etnikai csoportok, vallások közötti konfliktusok gyászos eredménye. Miért gyűlölik és ölik egymást az emberek? Természetesen sok oka van ennek, de a vallási különbségek szinte mindig ide kapcsolódnak. Igaz volt ez az Öböl-háborúra. Igaz az arab-izraeli konfliktusra is, Jeruzsálem ellenőrzése miatt. Amikor a fajgyűlölet a vallással takarózik, a probléma rendkívül bonyolulttá válik. Azt gondoltuk, hogy a vallási háborúk a középkorban véget értek, ám a háborúk gonosz szellemei tovább kísértenek a huszonegyedik században. Vallási háborúk továbbra is előfordulnak, mivel sok politikus a vallások közötti ellenségeskedést használja fel saját önző terveihez. Politikai erő hatására a vallások gyakran meginganak és útjukat vesztik. Szem elől tévesztik eredeti céljukat, azt, hogy a békéért léteznek. Minden vallásnak felelőssége a világbéke ügyének előmozdítása, azonban sajnos azt látjuk, hogy a vallások sokkal inkább konfliktusok okozóivá váltak. E gonosz mögött a politika hatalmának és pénzének fondorlatait találjuk. Egy vezető felelőssége mindenekfelett a béke fenntartása, mégis úgy tűnik, a vezetők gyakran ezzel ellentétesen cselekednek, és a világot viszályba és erőszakba vezetik. A vezetők a vallás és a nacionalizmus segítségével rejtik el valós ambícióikat. Ha szívük nem a helyes irányba mutat, az országok és a nemzetiségek zűrzavaros helyzetbe kerülnek. Sem a vallás, sem pedig a hazaszeretet alapvetően nem gonosz dolgok, sőt, 17

. Békeszerető világpolgárként. értékesek, amennyiben hozzájárulnak egy globális emberi közösség építéséhez. A vallás és a hazaszeretet értékét veszti, ha jogot formál egy adott vallás vagy etnikai csoport kizárólagos igazára, más vallásokat és etnikai csoportokat pedig lenéz és megtámad. Ha egy vallás odáig fajul, hogy másokon tapos és más vallásokat értéktelenként kezel, akkor többé nem testesíti meg a jóságot. Ugyanez a helyzet, ha a hazaszeretetet arra használják, hogy az illető saját országának igazát emelje más országoké fölé. Az univerzum igazsága az, hogy méltányolnunk és segítenünk kell egymást. Még a legkisebb állatok is tudják ezt. A macskák és a kutyák nem jönnek ki egymással, azonban ha ugyanabban a háztartásban neveljük őket, átölelik egymás kölykeit, és barátságosak egymáshoz. Ugyanezt látjuk a növényeknél. A kúszónövény, amelyik feltekeredik egy fára, a fa törzsétől függ, mert az tartja meg. A fa azonban nem mondja: Hé, mégis mit képzelsz, hogy feltekeredsz a törzsemre? Az univerzum alapelve mindenki számára az egymás érdekeit szolgáló együttélés. Aki ettől eltér, biztos pusztulással szembesül. Ha a vallások és nemzetek továbbra is rosszindulatúan támadják egymást, az emberiségnek nincs jövője. A rettegés és a háborúskodás végtelen korszaka következik, míg egy napon az emberiség kipusztul. De nem maradtunk remény nélkül. Határozottan van remény. Életem során soha nem engedtem el ezt a reményt, és mindig éltettem a béke álmát. Azt akarom, hogy teljesen döntsük le a falakat, amelyek a világot számtalan módon megosztják és hozzuk létre az egység világát. Határozott szándékom, hogy leromboljam a vallások, illetve az etnikumok közötti falakat, és áthidaljam a gazdagok és a szegények közötti szakadékot. Így újra létrehozhatjuk a béke világát, amelyet Isten a kezdetekben teremtett. Egy olyan világról beszélek, ahol senki sem éhezik és senki sem hullat könnyeket. Ahhoz, hogy meggyógyítsunk egy remény és szeretet 18

. Az élelem szeretet. nélküli világot, vissza kell mennünk gyermekkorunk tiszta szívéhez. Ahhoz, hogy eldobjuk az egyre növekvő anyagi jólét iránti vágyunkat, és helyreállítsuk emberi lényünk gyönyörű lényegét, vissza kell térnünk a béke alapelveihez és a szeretet leheletéhez, amit akkor tanultunk meg, amikor apánk a hátán hordott minket. 19

. Békeszerető világpolgárként. Másoknak ételt adni öröm Nagyon kicsi szemem van. Azt mesélték, hogy születésemkor édesanyám eltűnődött: Vajon van a kisbabámnak szeme vagy nincs?, és széthúzta a szemhéjamat az ujjával. Azután amikor pislantottam, örömmel mondta, Ó Istenem, igen! Mégiscsak van szeme!. A szemem olyan apró volt, hogy az emberek gyakran hívtak Oszan Pici Szemének, mivel édesanyám Oszan falujából származott. Nem emlékszem azonban, hogy bárki is azt mondta volna, hogy az apró szemeim miatt kevésbé vagyok vonzó. Igazából azok az emberek, akik értenek a fiziognómiához (az arcolvasás művészetéhez, amely segítségével egy ember arcvonásainak tanulmányozásával megismerik az illető jellemét és sorsát), azt mondják, az apró szemeim épp a megfelelő elrendezést adják ahhoz, hogy vallási vezető legyek. Úgy gondolom, ez hasonló ahhoz, ahogy a kamera is távolabbi dolgokra tud fókuszálni, ha csökkentjük a fényrekesz nyílását. Egy vallási vezetőnek messzebbre kell látnia a jövőbe, mint más embereknek, és talán az apró szemek ilyen képességet jeleznek. Az orrom is meglehetősen szokatlan. Egy pillantás alatt nyilvánvalóvá válik, hogy egy makacs és eltökélt ember orra. Lennie kell valami igazságnak a fiziognómiában, mert ha visszatekintek az életemre, úgy látszik, arcomnak ezek a jellegzetességei összhangban vannak azzal, ahogyan az életemet éltem. Szangsza Ri faluban, Dokun körzetben, Csongdzsu kerületben, Pjongan tartományban születtem, a Nam Pjong Mun 1 klánból 1 A szerző nevének a nyugati kultúrában meghonosodott írásmódja Moon, ezért a könyvben (csak a szerző nevénél) eltérünk a hivatalos magyar átirattól (Mun). 20

. Az élelem szeretet. származó Mun Kjung Ju és a Jon An Kim klánból származó Kim Kjung Gje második fiaként. 1920 első holdhónapjának hatodik napján születtem, az 1919-es függetlenségi mozgalom után. Úgy mesélték nekem, a családom a dédszüleim élete során telepedett le Szangsza Ri falujában. Atyai dédapám maga dolgozott a földeken, több ezer véka rizst termelt és saját keze munkájával kereste meg a család vagyonát. Soha nem dohányzott, soha nem ivott alkoholt, abból a pénzből inkább ételt vett a rászorulóknak. Amikor meghalt, utolsó szavai ezek voltak: Ha táplálod az embereket Korea minden vidékéről, áldást fogsz kapni azokról a helyekről. Így otthonunkban a vendégszoba mindig tele volt. Még más falvakban is tudták az emberek, hogy ha eljönnek hozzánk, mindig számíthatnak arra, hogy jó étellel kínáljuk őket. Édesanyám feladata volt ételt készíteni nekik, amit mindig panasz nélkül meg is tett. Dédapám nagyon tevékeny volt, sosem akart pihenni. Ha volt egy kis szabadideje, szalmából lábbeliket készített, amiket azután a piacon eladott. Amikor idős lett, az ő békés módján, sok kacsát vásárolt, szabadon engedte őket, és azért imádkozott, hogy a leszármazottaival minden rendben legyen 2. Fogadott egy tanítót, aki ismerte a kínai kalligráfiát, otthonának a vendégszobájába ültette, és a falu fiataljai ingyen írni-olvasni tanulhattak. A falubeliek a Szan Ok megtisztelő nevet adták neki (a jóság ékköve) és otthonunkat úgy emlegették, mint a ház, amely áldást fog kapni. Mire megszülettem és felnőttem, a dédapám által összegyűjtött vagyon nagy része elfogyott, és családunknak épp csak annyi maradt, ami a megélhetéshez elegendő volt. Azonban a családi hagyomány, hogy másoknak enni adunk, még mindig élt, és akkor is adtunk, ha így nem maradt elegendő a saját családtagjaink részére. Miután megtanultam járni, a következő dolog az volt, 2 A kacsa a koreai hagyományban a béke, a gyermekáldás és az örök együttlét szimbóluma 21

. Békeszerető világpolgárként. hogyan kell másoknak ételt felszolgálni. A japán megszállás alatt sok koreaitól elkobozták a házát és a földjét. Új élet reményével Mandzsúriába menekültek, és közben elhaladtak a házunk mellett a Szon Csonba, észak-pjongan tartományba vezető főúton. Anyám mindig készített ételt az arra haladóknak, akik Korea minden tájáról érkeztek. Ha koldus jött a házunkhoz ételt kérni, és édesanyám nem készült el elég gyorsan, nagyapám felkapta a saját ételét, és odavitte a koldusnak. Talán mert ilyen családba születtem, magam is életem jó részét azzal töltöttem, hogy másoknak enni adtam. Számomra másoknak élelmet adni a legértékesebb munka. Amikor eszem, és látom, hogy másvalakinek nincs meg a betevő falatja, fáj a szívem és nem tudok tovább enni. Elmesélek valamit, ami tizenegy éves korom körül történt. Az év utolsó napjaiban jártunk, és mindenki rizssüteményt készített az újévi ünnephez. Volt egy ismerős család, akik olyan szegények voltak, hogy semmi ennivalójuk nem volt. Folyamatosan ők jártak a fejemben, és ez olyan nyugtalanná tett, hogy a házban fel-alá járkálva azon tűnődtem, mit tegyek. Végül felkaptam egy nyolc kilós rizses zsákot, és kifutottam a házból. Annyira siettem, hogy be se kötöttem rendesen. Fellódítottam a zsákot a vállamra, és szorosan tartottam, amíg végigfutottam a meredek, emelkedő úton a mintegy nyolc kilométert az ismerősök házáig. Izgatott voltam, hogy milyen jó érzés lesz annyi ételt adni azoknak az embereknek, hogy ehessenek, amennyit csak akarnak. A falu malma a házunk mellett volt. A malomépület négy falát jól megépítették, hogy az őrölt rizs ne peregjen ki a repedéseken. Ez azt jelentette, hogy télen ez jó menedék volt a szél elől és a hideg elől. Ha valaki vett némi aprófát a tűzhelyünktől és egy kis tüzet gyújtott a malomban, melegebb lett, mint egy padlófűtéses 22

. Az élelem szeretet. szoba. Az országban vándorló koldusok közül páran úgy döntöttek, hogy a malomházban töltik a telet. Lenyűgöztek a külvilágról mesélt történeteik; amikor csak tudtam, velük töltöttem az időt. Édesanyám kihozta a malomhoz az ételemet, és mindig hozott elegendőt, hogy koldus barátaimnak is jusson. Közös tálakból ettünk, éjjel megosztottuk a takarót. Így töltöttem a telet. Amikor eljött a tavasz, messzi, távoli tájakra mentek, és alig vártam, hogy ismét tél legyen, és visszatérjenek a házunkhoz. A testüket takaró szegényes öltözék még nem jelentette, hogy a szívük is durva lett volna. Megmutatkozott mély és meleg szeretetük. Én ételt adtam nekik, ők megosztották velem szeretetüket. Mai napig erőt merítek abból a mély barátságból és melegségből, amit akkor tőlük kaptam. Amikor a világot járom és éhező gyermekeket látok, mindig eszembe jut, hogy nagyapám soha nem mulasztotta el megosztani az ételét másokkal. 23

. Békeszerető világpolgárként. Mindenki barátja Ha egyszer elszánom magam valamire, rögtön cselekednem kell, különben nem tudok aludni. Gyermekként néha éjszaka jött egy ötlet, de várnom kellett reggelig, hogy nekilássak. Ébren maradtam és a falat karcolgattam, hogy teljen az idő. Ez olyan gyakran megesett, hogy szinte lyukat vájtam a falba, és a faldarabok kupacokban álltak a földön. Akkor sem tudtam elaludni, ha napközben igazságtalanul bántak velem. Ilyenkor felkeltem az ágyból az éjszaka közepén, elmentem a bűnös házához, és kihívtam, hogy jöjjön és küzdjünk meg. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz lehetett a szüleimnek felnevelni engem. Nem nézhettem, ha valakivel igazságtalanul bántak. Ha a falubeli gyerekek verekedtek, én is mindig ott voltam; mintha én lennék felelős azért, hogy minden helyzetben igazságot szolgáltassanak. Eldöntöttem, melyik gyereknek nincs igaza a küzdelemben, és hangosan megfeddtem őt. Egyszer meglátogattam egy, a környéken zsarnokoskodó fiú nagyapját. Azt mondtam neki: Az unokája ezt és ezt tette. Kérem, legyen gondja rá. Meglehet, hogy tetteimben vad voltam, de gyermekként is nagy volt a szívem. Néha meglátogattam a már házas nővéremet a férje házában, és követeltem, hogy adjanak nekem rizssüteményt és csirkét. A felnőttek sosem haragudtak rám emiatt, mivel látták, hogy szívem tele van meleg szeretettel. Az állatokról különösen jól tudtam gondoskodni. Amikor a madarak a házunk előtt raktak fészket, kis tavacskát ástam nekik, 24

. Az élelem szeretet. hogy ihassanak. Hántolt kölest is szórtam a magtárból a madaraknak. Először a madarak elrepültek, amikor valaki közeledett, hamar felismerték azonban, hogy az, aki eteti őket, olyasvalaki, aki szereti őket, és utána már nem repültek el a közeledtemre. Egyszer kigondoltam, hogy halakat fogok nevelni, így hát fogtam pár halat, és beletettem a tavacskába. Fogtam egy marék haleledelt is, és széthintettem a vízen. Amikor azonban másnap reggel felkeltem, láttam, hogy az összes hal elpusztult az éjjel. Annyira vártam pedig, hogy felneveljem azokat a halakat. Ott álltam, és csodálkozva néztem, ahogy a víz tetején lebegnek. Emlékszem, aznap egész nap sírtam. Apám több méhcsaládot is tartott. Fogott egy nagy kaptárt, és egyszerű alapot erősített az aljukra. A méhek az alapra rakták a méhviaszt, hogy a fészket megépítsék és a mézet tárolni tudják. Kíváncsi gyerek voltam, és látni akartam, hogyan építik fel a méhek a kaptárt. Bedugtam az arcom az egyik kaptár közepébe, mire a méhek keményen összecsíptek, és az egész arcom félelmetesen feldagadt. Egyszer kivettem az alapokat a kaptárokból, és apám nagyon megszidott érte. Mikor a méhek befejezték a kaptárépítést, apám kivette az alapot és az egyik oldalnak támasztotta. Ezeket az alapokat beborította a méhviasz, amit olaj helyett tüzelőanyagként lehetett használni a lámpában. Elvettem ezeket az értékes alapokat, összetörtem, és elvittem olyan családokhoz, akik nem engedhették meg maguknak, hogy lámpaolajat vegyenek. Ez kedves cselekedet volt, de apám engedélye nélkül tettem, így kemény dorgálást kaptam érte. Amikor tizenkét éves voltam, igen kevés játékunk volt. Az egyik, a jut no ri, olyasmi volt, mint a Ki nevet a végén?, ezen kívül volt egy sakkhoz hasonlatos játék és több kártyajáték is. 25

. Békeszerető világpolgárként. Mindig élveztem, mikor sok ember játszott együtt. Napközben jut no rit játszottam, vagy a sárkányomat röptettem, este a kártyajátékok sorát, amelyek számos helyen folytak a faluban. Ezek olyan játékok voltak, ahol a győztes 120 vont zsebelt be minden leosztás után, és általában három leosztásból egyszer nyertem. Szilveszterkor és az újév első holdtöltéjének napján ment leginkább a szerencsejáték. Azokon a napokon a rendőrség szemet hunyt a szerencsejáték felett, nem tartóztattak le senkit érte. Elmentem oda, ahol a felnőttek kártyáztak, éjszaka aludtam egyet, majd amikor már épp befejezték volna az éjszakai játékot, rávettem őket, hogy vegyenek be csak három leosztásra. Fogtam a pénzt, amit nyertem, keményítőszirupot vettem belőle, és körbevittem a barátaimnak, hogy mindegyikük megkóstolja. Nem magamra költöttem a pénzt, és nem is arra, hogy bármi rosszat tegyek vele. Amikor a nővérem férje meglátogatott minket, engedélyt kértem, hogy pénzt vegyek ki a tárcájából. Arra használtam a pénzt, hogy édességet vásároljak belőle a nélkülöző gyerekeknek. Keményítőszirupot is vettem nekik. Természetesen minden faluban vannak olyanok, akik jól élnek, és vannak, akik nem. Ha láttam olyan gyereket, aki főtt kölest hozott az iskolába ebédre, nem tudtam megenni a saját, rizsből készült jobb ételemet. Így elcseréltem a rizsemet az ő kölesére. Közelebb éreztem magam a szegény családok gyermekeihez, mint a gazdag családokból származókhoz, és nem akartam őket éhesnek látni. Ezt a játékot szerettem leginkább. Még csak gyerek voltam, de éreztem, hogy mindenki barátja szeretnék lenni. Valójában barátnál is több akartam lenni; olyan kapcsolatot akartam, amelyben megoszthatjuk egymással a szívünk legmélyét. Egyik nagybátyám mohó ember volt. A családjának dinnyeföldje volt majdnem a falu közepén, és minden nyáron, amikor a 26