A járások működését szabályozza:

Hasonló dokumentumok
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás

A mindenkori hatályos ágazati jogszabályok:

(Tervezet) Iktatószám: BM/ /2016. Jóváhagyom: A BELÜGYMINISZTÉRIUM, MINT A KÖZFOGLALKOZTATÁSI FELADATOK SZAKMAI IRÁNYÍTÓJA

A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK

A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) évi CCIII. tv.

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke

Változásmutató XII. 30.

Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok

Budapest, október.

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

A rendelet november 1-jén lép hatályba. A rendelet október 15-én lép hatályba

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete

NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓSÁG. Közérdekű adatok. I. Szervezeti, személyzeti adatok. Kapcsolat, szervezet, vezetők

Békés Város Képviselő-testületének október 1-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról 1

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Kisvárdai Járási Hivatala

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály

Ágazati jogszabályok:

- Az állást kínáló - A munkát kereső - A járási hivatal munkaközvetítői feladatokkal megbízott munkatársa

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 87/2013.

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM

Az adatkezelés időtartama: folyamatos

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Az Önkormányzat alaptevékenységét meghatározó jogszabályok évi XV. törvény a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló,

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

E l ő t e r j e s z t é s

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

T/ számú törvényjavaslat. egyes törvényeknek a szociális és gyermekvédelmi ellátások országos nyilvántartásával összefüggő módosításáról

2017. évi törvény. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról

Jogszabályi keretek összefoglalása

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó. ágazati jogszabályok listája

A védelembe vételi eljárások gyakorlata. Mentuszné dr. Terék Irén ÉMRÁH SZGYH Eger Június 2.

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL FOGLALKOZTATÁSI, CSALÁDTÁMOGATÁSI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLY

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

A rendelet célja. A rendelet hatálya

Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 2. oldal Ajkai Körzeti Földhivatal 8400 Ajka, Eötvös u

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Gyámhivatal

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

Óvodai SZMSZ 2. oldal A szervezeti és működési szabályzat készítésének jogszabályi alapja

Magyar joganyagok - Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, m 2. oldal 2500 Esztergom, Rudnay S. tér Komárom-Esztergom Megy

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

Laczkóné Kottner Erzsébet gyámhivatal-vezető fszt. 14. sz. 47/ Balázs Ildikó ügyintéző fszt. 12. sz. 47/

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról

2. oldal Paksi Körzeti Földhivatal 7030 Paks, Szentháromság tér Tolna Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosításokk 2. oldal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazga

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Nyírbátori Járási Hivatala

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

Sajószentpéter, Kálvin tér Sajószentpéter, Kálvin tér

Szervezeti folyamatok korszerűsítése Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában ÁROP-3.A.1/B

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ TÖRVÉNYEK

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

- 1 - A munkaügyi központ és járási munkaügyi kirendeltségek működésére vonatkozó főbb jogszabályok

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

feladatellátás alapja Mötv. 13. (1) bekezdés 7. pont,

Vonatkozó jogszabályok:

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

Általános Közzétételi lista. II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

Kapuvári Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú függeléke

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

a 23. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 45. (7) bekezdés t) pontjában,

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal - alapító okirat 2. oldal 4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár utca Kisvárdai Körz

ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV

Fejér Megyei Kormányhivatal alaptevékenysége, feladat és hatásköre

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK

Átírás:

A Martonvásári Járási Hivatal alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1. A Martonvásári Járási Hivatal Törzshivatalának feladat- és hatáskörét, alaptevékenységét meghatározó a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat, ügyrend A járások működését szabályozza: 2010. évi CXXVI. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról 2012. évi XCIII. törvény a járások kialakításáról 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról Martonvásári Járási Hivatal Törzshivatalának ügyrendje Martonvásári Járási Hivatal Járási Gyámhivatalának ügyrendje Martonvásári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének ügyrendje Az eljárásrendet szabályozza: 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről Ágazati jogszabályok: A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII.23.) Korm. r. A vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról szóló 120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatáskörének megállapításával kapcsolatos földművelésügyi ágazati jogszabályok módosításáról szóló 19/1992. (I. 28.) Korm. rendelet A cirkuszi menazséria létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes szabályairól szóló 222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelet Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. tv. 41. Az állatvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet A Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. (4) bek. b) pontja Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet Az útügyi hatósági eljárások díjairól szóló 26/1997. (XII.12.) KHVM rendelet A földgázellátásrólszóló 2008. évi XL. törvény 16. (3) (4) bek. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 33/A. (1) (2) bek. A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 51. (8) (9) bek. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 55. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 7., 30., 34. A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet 59. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (8), 47. (6) bek. A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 40. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 18/C. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 27-28. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet A szabálysértési elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 17/2012. (IV. 5.) BM rendelet A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Kormányrendelet 2. Tájékoztató a közfeladatot ellátó járási hivatal feladatáról, tevékenységéről A járások és a járási hivatalok a területi államigazgatás újjászervezésének elemeként/részeként a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként kerültek felállításra 2013. január 1-jével. A járási hivatalok legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása. Ennek alapján a járási hivatalokhoz kerültek a jegyző kivételesen a polgármester, illetve a polgármesteri hivatal ügyintézője hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyek, a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervei kistérségi kirendeltségeinek, ügyfélszolgálatainak, irodáinak feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek. A járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII.13.) Korm. rendelet 6. -a szerint a járási hivatal törzshivatala és szakigazgatási szervei ellátják a jogszabályban hatáskörükbe utalt feladatokat. A járási hivatal közreműködik a fővárosi és megyei kormányhivatalnak a kormányzati célkitűzések területi megvalósításával összefüggő feladatainak ellátásában. A járási hivatalokról bővebben a www.jaras.info.hu weboldalon tájékozódhat. A Martonvásári Járási Hivatal Járási Gyámhivatala alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A járási gyámhivatal a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatási ügyekben a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéröl és illetékességéröl szóló 331/2006.(Xll.23.) Korm. rendelet 1/A. -ában, valamint 4. -11/A. - aiban meghatározott feladat- és hatáskörökben első fokon jár el. A gyámügyi tevékenységet szabályozó fontosabb jogszabályok (rövidítéseikkel) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXl. tv. (Gyvt.) A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV. tv. (Cst.) A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. tv. (Kvtv.) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004.évi CXL. tv. (Ket) A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009.évi LXXll. tv. A nemzeti köznevelésröl szóló 2011.évi CXC. tv. és végrehajtási rendeletei (Nktv.) A Büntető Törvénykönyvröl szóló 2012.évi C. tv. (Btk.) A Polgári Törvénykönyvéröl szóló 2013.évi V. tv. (Ptk.) A támogatott döntéshozatalról szóló 2013.évi CLV. tv. (Tám.tv.) A panaszokról és a közérdekű bejelentésekröl 2013. évi CLXV. tv. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997.(lX.10.) Korm.rendelet (Gyer.) A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006.(Xll,23,) Korm. rendelet (Gyár.) A járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012.(Vlll.13.) Korm. rendelet A Martonvásári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 2010. évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról 375/2010. (XII. 31.) kormányrendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 6/1996. (VII. 16.) münkaügyi miniszteri rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról 323/2011. (XII. 28.) kormányrendelet a Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat és hatásköréről 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról Fejér Megyei Kormányhivatal Martonvásári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének ügyendje