[Erdélyi Magyar Adatbank] NAGYENYEDI CSEMPÉS TÜZELŐK A XVIII. SZÁZADBAN



Hasonló dokumentumok
ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő

Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság

Magyar Népi építészet. A lakóház fejlődése

86/ Szövegértő verseny. 3. osztály. Név: Iskola: Elért pontszám: Jó versenyzést kívánunk!

Vidák Tünde: Marcali és környéke kézműves hagyományai (textil és fazekas hagyományok)

NÉPI KANDALLÓK ÉS KÁLYHACSEMPÉK AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG KÖRÉBEN

Dr. (ifj.) Kós Károly tudományos munkássága

A BÁCSKAI ASZTALOSOK

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

Vandálok a Hernád völgyében

BOKÁLY-KÁLYHA, BOKÁLY-KEMENCE

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán

Csengersima, református templom

IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk,

Magyar népi építészet. Falszerkezetek

A fazekasság, az agyagmûvesség az emberiség õsi kézmûves mestersége.

18. óra MAGYAR NÉPI FAZEKASSÁG

Kulturális Javak Bizottsága június 10-i ülés

Az épített környezet anyagai SZKA103_03

Székelyszenterzsébet

Határtalanul program Erdély május 3-6.

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Zsigmond-kori kályhacsempék az esztergomi Malombástya leletanyagában

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Megvalósítók létszáma, képesítésük. A magyar-, és ezen belül Somogy megye népművészetének megismerése 2.A.1. Elméleti szakasz

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

CÉHES B RIPAR SZÉKELYUDVARHELYEN 19

Krasznabéltek, római katolikus templom

Az aranykezű nagyapám

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN

1. A javaslatot benyújtó intézmény neve: Települési Értéktár Bizottsága

Tárgyalkotó népművészet. Szerkesztette: Bellon Tibor - Fügedi Márta - Szilágyi Miklós

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1

KUTATÁSI JELENTÉS I.

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

TOPOLYAI MÚZEUMRÉSZLEGEK

Javaslat a [Cserépfalu népi építészete, parasztházak című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

A TANTÁRGY ADATLAPJA

Indulj el egy úton Marosvásárhely-Kecskemét városismereti vetélkedő 2011/2012. III. forduló: MAROSVÁSÁRHELY IPARA, KERESKEDELME, NÉPHAGYOMÁNYAI

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése?

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE ( )

Szent István körút 10.

Ilyen igazán haladó tevékenykedése az évi kolerajárvány idején kifejtett munkássága, és evvel Váradi valódi értéke is lemérhető.

II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai

HAZAI TÜKÖR. Tíz év távlatában. Egy líceum hatékonysága

MAGYAR NÉPI IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM, BUDAPEST

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása

Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F )

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

Kerámia - fogalma - szerepe a régészeti anyagban - vizsgálata régészeti módszerekkel - kérdések

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:

Amikor a férj jobban tudja...

Pattintott kőeszközök: nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Kerámia 1. régészeti vonatkozások

Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete.

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Képek a Jászságból 161

19 A évi Éves Továbbképzési Terv végrehajtása és a évi tervezett képzések _ 19

Szarvas Gábor és a Magyar Nyelvor

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.

ÓKOR Hannibál harci elefántjai

1055 Budapest Ajánlott

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

gyógyszertárak bútorwtából, gyógyszerészeti Az Erdélyi Történeti Múzeum gyógyszerészettörténeti

Összes költség (Ft) Rendszeres táncház és kézműves programok szervezése. RO010 EMKE OE EMKE Közgyűlés

LEÍRÓKARTONOK. 1. Leltári szám

I. Összegző megállapítások, következtetések és javaslatok II. Részletes megállapítások

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A korondi fazekasság rövid története

Városok városhiányos övezetben a középkorban

Ótelek április 24-én

Pályaudvarok, vasútállomások

Eltűnő mesterségek nyomában: a fazekas

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: információk/pályázatok

Kályhás Kályhás

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

Kerámiák archeometriai vizsgálata Régészeti szempontok

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA ( század)

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

Mit csináltak vacsora után? Hányan ültek a vacsoraasztalnál? Miért nem ismerte meg sem a kovács, sem a tanító Mátyás királyt?

Átírás:

VITA ZSIGMOND NAGYENYEDI CSEMPÉS TÜZELŐK A XVIII. SZÁZADBAN Herepei János az erdélyi fazekasság történetéről írva a nagyenyedi fazekasipart is megemlítette 1, bár erről eddig, sajnos, írásos emlékek még nem kerültek elő. Ezt a hiányt is szeretnők ezzel a közleményünkkel valamelyes mértékben pótolni. Hogy Enyeden a középkorban fejlett fazekasipar volt, azt többek között a vár nyugati részén levő fazekasbástya is kétségtelenül bizonyítja. Ezt a bástyát régen a fazekascéh, majd pedig az enyedi fazekasok társulata használta. A fazekascéhnek jelentős vagyona is lehetett a XVIII. században; tudjuk például, hogy a Grintyenben egy hold szőlőt birtokolt. 2 Az enyedi helynevek közül az Agyagverem, illetőleg a Fazakasak agyagvermei, Fazakasak tövisei és a Fazakasszöllő őrzi a régi fazekasok emlékét. 3 Az enyedi határban több helyt is volt Agyagverem nevű hely (1231, 1261, 1411 stb.). Az egyik a régi Vartzagás (mai Lenin) utca végén, Felenyed felé lehetett. Mellette volt a Téglaszín (1231), ahol téglát vetettek, később pedig itt a Kollégium téglagyárat létesített. Egy másik agyagverem a miriszlói országút és az erdő közötti részen, a Göblehem szomszédságában volt, amint ez Szabó T. Attila Nagyenyed helyneveihez mellékelt térképvázlatából is kitűnik; ezt nevezték a Fazakasok agyagvermének. Valószínűleg ennek közelében volt a Téglacsűr, amely téglavető hely lehetett, de a fazekasok is felhasználták az itteni agyagot (1427). Egyszerű fazekakon kívül egyes enyedi fazekasok csempés (kályhás) füstfogójú kemencéket, valamint díszesebb csempés kandallókat is készítettek. A Kollégium 1715-i kiadásainak jegyzékében olvashatjuk, hogy Fazakas Pál uram tsinált egy nagy kementzét Enyedi István uramnak... 6 fr. 50 dr-ért (899. és 753). Később ugyancsak fazekasok raknak magok kályháljokból három nagy kementzéket tűzhelyestől az új kamarákba (szobákba). Az 1720-as években megindult nagy kollégiumi építkezések folyamán az új vagy kijavított helyiségekbe ezután még sok tüzelőt kellett építeniök az enyedi fazekasoknak. Ők készítették ezekhez a díszes csempéket is. A kiadások jegyzőkönyveiben semmi nyomát nem találjuk annak, hogy az építkezések folyamán a Kollégium máshonnan hívott volna kályharakó mesterembereket. Erre nem volt szükség, és külön kiadást is jelentett volna. Végül megjegyezzük, hogy a II. Rákóczi György által 1658. február 10-én megnemesített enyedi lakosok jegyzékében szereplő Fazakas György és Fazakas István fazekasmester ugyancsak a fazekasmesterség gyakoriságát bizonyítja. 4 Arra a kérdésre, hogy milyenek voltak az enyedi fazekasok kályhái (csempéi), figyelemre méltó választ kapunk a Kollégium 1722. évi leltárából, amely minden egyes szoba eléggé pontos leírását adja (1674 1720). Ebben a leltárban többféle kemence (tüzelő, itt kandalló) leírását olvashatjuk. A legtöbb szobában és az osztályokban egyszerű téglatűzhellyre rakott paraszt kályhábol tsinált vas allyu kementze (1692), vagy pedig faragott kőlábra s tűzhellyre rakott vaspántos kementze volt (1688). Más 87

szobákban ilyen leírást is olvashatunk: Tégla tűzhelyre rakott paraszt [mázatlan] kályháju kementze, fa az eleje (1694), vagy pedig edgy veress kályhából tégla tűzhelyre rakott meglehetős kementze (1697). A carcert (fogda) azonban csak bolt hajtásos paraszt kementze melegítette (1696). Egy új szobában az előzőkhöz hasonló jellegű, de kissé díszesebb tüzelőt így írtak le: Tégla tűzhelyre rakott tisztességes veress kályhákbol párkányosan, tsipkésen, gombosan vaspántra tsinálva (1700). Ezután ilyen leírások következnek: Téglábol rakott tűzhelyre szép szegletes párkányos tsipkés függős fára rakott kementze ; Tégla tűzhelyre rakatott jo veres kályhábol állo tsipkés szegletes fa szemöldekü (1700); Faragott kő Labokra épitett tűzhelyre rakott... parasztkementze (1701); Tégla tűzhellyre veres kályhábol tsinált fa szemöldekü kementze (1702). A nagy Kollégiumban a felső soron az első kamrában tégla tűzhellyre rakatott egy vas lábon, vas allyu tisztességes veress kályhábol tsinált fűttős kementze találtatott (1699). Kevéssé különbözhettek ezektől a következők: egy Tégla tűzhellyre tsinált fényes [csillámos] kályha paraszt kementze (1698) és egy tégla tűzhellyre épitett vas allyu tisztességes párkányos fényes kályha kementze (1699). Részletesebb a negyedik kamra kályhájának leírása: ez egy tégla tűzhelyre rakott tisztességes fényes kályhábol szegletesen párkányosan tsipkésen, függősen, gombosan vaspántra tsinált kementze volt (1702). Az eddigiekben egyszerűbben vagy díszesebben épített vörös mázatlan csempéből készült kályhákról olvashattunk, a tanári lakásokban és egypár szobában azonban már mázas csempekályhák lehettek. Szigeti István professzor lakásának kályháját így írják le: Zöld mázas kályhábol rakott tsipkés gombos tetejű kementze, vaspánt az elején (1686), ezenkívül egy parasztkályhábol rakott sütőkementze (1687), vagyis csempés füstfogóval ellátott kenyérsütő kemence is volt a házban. Az ötödik kamrában levő csempekályha leírása: Faragott kő lábokra tsináltatott tűzhellyen szép zöld mázu kályhábol rakott, fűttős tsipkés kementze (1693) a kandalló mellé épített takaréktűzhelyre utalhat. A senior uraimék szállásán szintén mázas csempéjű kandalló állott: Zöld mázos kementze kő Lábokra rakatott vas pánt az eleje (1703). Míg a többi szobában nagyrészt parasztcsempés tüzelők voltak, a tizedik szobában feltűnik, hogy egy téglatűzhellyre rakott mázos tsipkés gombos kementze van, vaspánt alatta (1705). A nagy Kollégiummal szemben állott a kis Kollégium. Általában itt is ugyanolyan kályhákat használtak, az Onad nevű szobában azonban zárt tüzelő (takaréktűzhely) volt: Téglábol tsinált tűzhellyen fejelés... fele mázos, fele veress kályhábol rakott fűttős kementze, vas az ajja (1713). A fenti leírásokból kitűnik, hogy a Kollégium osztályaiban és a bentlakási szobákban általában egészen egyszerű téglatűzhely, rajta vaslábon álló, vörös csempéből rakott füstfogó állott. A szoba sarkában elhelyezett téglatűzhelyet egyes esetekben faragott kőlapokból készült tűzhely, a favagy vaslábat pedig kőláb váltotta föl. A csempefüstfogó két oldalát a két fal mellé építették. A csempéket fakeretre vagy vaspántra fogták össze, ezért olvashatunk faszemöldekü és vaspántos kemencékről. E füstfogós kandalló-változatok mellett megjelent a fűtő is, de volt domború, belül pedig bolthajtásos parasztkemence is. 88

A kandallók felső részének anyaga az idők folyamán sokat változott. A tapasztott vesszőfonású füstfogó ebben az időszakban alakulhatott át vörös (mázatlan) csempés füstfogóvá, amelynek a szoba felé eső sarkát tartó falábát, oszlopát faragni, a felső párkányát díszíteni lehetett. A mázatlan csempéket a tanári lakásokban vagy a Kollégium új és díszesebb szobáiban a zöldmázas csempék foglalták el. Ezeket ugyanúgy építették, mint az előbb említett, vagy például a napjainkig fennmaradt csíki cserepeseket. 5 Az enyedi vagy esetleg torockói fazekasok akkoriban már úgy látszik a szebb, díszesebb csempekályhák építésére törekedtek. A kályha felső párkányát körben csipkésen, sarkait pedig gombbal díszítették. A fentiekhez hasonló jellegű cserepesek, csempekemencék vagy az egyszerűbb formájú csempefűttő századunk elején még ismeretes volt egész Csíkban, Udvarhelyszéken, a Kis-Küküllő felső vidékén, Kalotaszegen, a Szilágyságban, sőt Alsó-Fehér megye hegyi falvaiban is. 6 A XVIII. század elején a Nagyenyedi Kollégium szobáiban, osztályaiban és a tanári lakásokban a cserepes kandalló-félék számos változatát meg lehetett találni, aminthogy a Kollégium egész bútorzatában is a régies paraszti és kisnemesi bútorzat sűrített, talán kissé hiányos képét láthatjuk. Jankó János a múlt század végén így írta le a fentiekhez hasonló jellegű kalotaszegi kemencéket: A plattennek meg a kemencének is füstjét felfogja egy ereszes kályhakemence, mely kubikban van felrakva kisebb zöld s kalotaszegi cirádákkal ékesített kályhákból. Az összeillesztési helyek miniummal vannak pirosra festve. A kemence tetején csipke s a szögletekben hegyes gomb van. 7 Ebből a leírásból is könnyen ráismerhetünk a XVIII. századi kollégiumi kályhákra, kandallókra. Jankó János leírását kiegészíti Malonyay könyvének képe a kalotaszegi szobáról. 8 A kemence tetején itt is ugyanolyan jellegű diszítés van, mint amilyenről az előbb olvashattunk. Ilyenszerű kályhák napjainkig fennmaradtak Kalotaszegen, elterjedésüket és különböző változataikat Kós Károly idézett művéből ma már részletesen ismerjük. A XVIII XIX. század folyamán Torockón is dívott ez a fajta kemence, Malonyay az 1900-as években meg is örökítette. 9 Ez a kemence az enyedi kollégiumi kályhákhoz hasonlított, és nem lehetetlen, hogy egyes torockóiak épp enyedi mesterekkel dolgoztattak. Szilády Zoltán közléséből tudjuk, hogy a palából rakott hasáb alakú kemence eljutott Alsó- Fehér megye hegyi falvaiba, mint ahogy elterjedt a Kis-Küküllő völgyében, Udvarhely vidékén és Csíkban is. 10 Mintegy 50 évvel ezelőtt a nyárádmenti Lukafalván is megvolt még egy hasonló zöld kemence vagy cserepes. Ez kb. 2 m magas lehetett, vaslábon állott, amelyhez vasplattot szereltek fel főzésre, alul pedig fűtöttek és világítottak is vele. Ezért lámpára nem is volt szükség. Felül ez a kemence is csipkésen volt díszítve, a sarkain pedig gombok voltak. 11 Ennek az Erdély-szerte elterjedt tüzelőtípusnak XVIII. század eleji csempés változatait ismerhetjük meg a Nagyenyedi Kollégium leltáraiból. A fentiek alapján feltételezhetjük, hogy az erdélyi városok, a kalotaszegi, szilágysági, csíki és más vidéki fazekasok mellett az enyedi mestereknek is jelentős szerepük lehetett az Erdély-szerte ismert csempés kandalló kialakításában és elterjesztésében. Tudjuk, hogy a XVIII. század első felében az Enyedi Kollégiumban nagyobb építkezések kezdődtek: a kuruc 89

korban elpusztult épületek berendezésén, valamint a tanári szállások megújításán kívül új kollégiumi szobák és épületek épültek. Ezek az építkezések indokolják, hogy a legegyszerűbb parasztkemencék mellett csinosabban kiképzett mázas csempés tüzelőkről is olvashatunk. A jobban megépített és szebben kiképzett kollégiumi tüzelőkben a népiessé váló erdélyi reneszánsz stílusú kandallók fontos változatát látjuk. Mivel sem az Enyedi Történelmi Múzeumban, sem a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeumban nincsenek hiteles, régi enyedi kályhacsempék, egyelőre tárgyi bizonyítékunk nincs rá, hogy a kollégiumi kályhák csempéit valóban Enyeden készítették volna. Jogosan feltételezzük azonban, hogy a nehezen szállítható csempéket az enyediek s így a Kollégium is a helybeli fazekasoktól szerezte be, és azok felrakását is e mesterekkel végeztette. Az enyedi fazekasság körülbelül a múlt század végéig virágzott. Akkoriban Gazdag Géza enyedi késes visszaemlékezése szerint még mintegy 25 30 fazekas dolgozott a városban. 12 A fazekascéh földjéről, az agyagveremből hozták a szürkés, palás agyagot, és a fazekasszínben árulták a kész fazekakat. A csempés kandallók városi divatja múltával azonban e fazekasok kályhacsempét már nem készítettek, csak különböző mázas edényeket, s így az egykori helybeli kályhacsempe-készítésről már csak a felsorolt közvetett adatok ismeretesek. JEGYZETEK 1 Herepei János: Adatok az erdélyi fazekasság történetéhez. Ethn. LXXII (1961). 604. 2 Törökbúzadézsmakódex, 1263. l. Kézirat a Nagyenyedi Bethlen Könyvtárban. A továbbiakban e gyakran idézett kéziratos forrásnak csak a lapszámára hivat- kozom zárójelben, fent a szövegben. 3 Szabó T. Attila: Adatok Nagyenyed XVI XX. századi helyneveinek ismeretéhez. Cluj Kolozsvár 1933. 16. 4 Sándor Imre: Czímerlevelek, II (1629 1660). Kolozsvár 1912. 88. 5 Kós Károly: Cahlele din Ciuc. Studii şi cercetări de istoria artei I (1954). 49. 6 Kós Károly: Népi kandallók és kályhacsempék az erdélyi magyarság körében = Népélet és néphagyomány. Bukarest 1972. 134 190. A 14. és 15. rajzon bemutatott torockói és nagykendi tűzhely felel meg leginkább annak a kemencetípusnak, amely az Enyedi Kollégium szobáiban is általános lehetett. Dolgozatom írásakor még nem ismertem Kós tanulmányát, de a feltárt adatok alapján lényegében ugyanarra az eredményre jutottam. 7 Jankó János: Kalotaszeg magyar népe. Bp. 1892. 69. 8 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete, I. Bp. 1907. 212. 9 Malonyay, i.m. II. Bp. 1909. XVIII. tábla. 10 Szilády Zoltán: Erdély régi tűzhelyei. Népr. Ért. X (1909). 15 16. A Kis- Küküllő vidéki XVIII. századi széles körű elterjedtségére l. még Kós Károly: A Kisküküllő menti magyar népi építkezés (XVIII XIX. századi adatok). Ethn. LXXV (1964). 282 291. és A tüzelő = Kós Szentimrei Nagy: Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet. Bukarest 1978. 111 116. 11 Berkeszi János kollégiumi szakács visszaemlékezése az 1900-as évekre. 12 Az enyedi fazekasipar fejlettségét az az emléktábla is bizonyítja, amely szerint száz évvel ezelőtt még huszonkét mester dolgozott a Fazakas Társulatban. Az árusítás minden hetipiackor a Fazakas Bástya előtti térségen folyt. A bástyán látható kőtábla vésett szövege így hangzott: 90

1877. Juli 2. KÉSZITETE A NAGY ENYEDI FAZAKAS TÁRSULAT NESZTOR SÁNDOR Id. ÜVEGES ANDRÁS KOVÁCS PÉTER TAR FERENCZ HAJDU ANDRÁS elnök VÁRADI JÁNOS ÜVEGES SÁNDOR KELEMEN JÁNOS alelnök ÜVEGES BÁLINT BIRÓ JÁNOS KRIZBAI ANDRÁS FAZAKAS JOSEF jegyző BAKÓ LAJOS VÁRADI LAJOS If. ÜVEGES ANDRÁS NAGY ISTVÁN KOVÁCS MIHÁLY SPALER FERENCZ VÁRADI JOSEF ZACZKÓ JÁNOS HAJDU GYÖRGY VINT MÁTYÁS A század végére már erősen megapadt a fazekasok száma, az 1898. évi Közhasznú Nagyenyedi Naptárban ugyanis az iparosok névsorában (77 78. lap) már csak hét fazekas nevét találjuk: Andrádi István, Biró János, Kováts Sándor, Spaller Ferenc, Hajdu András, Fazekas József, Hajdu György. Az utolsó fazekasok közé tartozott Hajdu György és Hajdu Albert. Szerintük a fazekasok az agyagveremből fehér, szürke palás agyagot hoztak be ősszel, hogy az tavaszra szépen elmálljon. Az udvaron felhalmozott agyagot kapával apróra vágták és a köveket kiszedték belőle. Azután a mester megtaposta (táncolt rajta), a felesége pedig a műhelyben egy nagy csomót egy késsel apró darabokra vágott fel. Amikor már egész finom és tiszta volt az agyag, minden szennyeződés nélkül, akkor a mester gömbölyű darabokra gyúrta és hozzáfogott a korongoláshoz. Főleg zöldmázas korsókat és vázákat készítettek; ezeket első ízben száradás után, másodszor pedig mázasan égették ki. Gazdag Géza visszaemlékezése szerint a mintegy 100 vedres nagyságú, hordó alakú égetőkemence az udvaron állott, alul kétfelől a tüzelőajtóval. Az edényeket az asszony adogatta be; a fazekas alul a nagyobbakat, felül pedig a kisebbeket helyezte el benne. Az égetéshez a kb. 80 cm hosszú fát vékonyra hasították, hogy jó száraz legyen, és az agyag ne kapjon vizet. Az égetés valósággal ünnepélynek számított, éjfélig is eltartott. Amikor a kemence fenn átpiroslott, vagyis az edény kiégett, a fazekas a tüzelőajtókat betapasztotta, és úgy hűlt ki a kemence. Egy nap múlva következett a mázolás a vörösréz hamuval vegyített, vízzel megőrölt folyékony mázzal. Ebben fürösztötték meg a fazekat, amely újbóli égetés közben zöld mázat kapott. Fekete mázas edényeket is hoztak forgalomba. A fazekasok Enyeden kívül más vásárokra is jártak, elsősorban Tövisre és Gyulafehérvárra. 91