Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2016. szeptember 29.-i ülésére 1. 2016.08.20-án ünnepi beszédet mondott Békés Város Önkormányzata képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester a Szent István Napi Ünnepség alkalmából az Erzsébet ligetben. Az ünnepségen Izsó Gábor polgármester, Tárnok Lászlóné jegyző, Deákné Domonkos Julianna, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke és Balázs László a Pénzügyi Bizottság elnöke vettek részt. 2. 2016.08.22-én a Pro Musica Fúvósötös Tábor megnyitóján Békés Város Önkormányzata képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester vett részt a Gulyás György Zenepavilonban. 3. 2016.08.27-én rendezte meg a Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Békési Szlovákok Egyesülete a Szlovák Napot, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Mucsi András, az Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke vett részt. 4. 2016.08.29-én tartotta meg soron következő ülését az Intézményfenntartó Társulás, melyen Izsó Gábor polgármester is jelen volt. 5. 2016.08.30-án a Bajza u. 1. sz alatti felújított iskola ünnepélyesen átadásra került, melyen Izsó Gábor polgármester, Tárnok Lászlóné jegyző, Kálmán Tibor alpolgármester, Deákné Domonkos Julianna, az Oktatási, Kulturális és sport Bizottság elnöke, Balázs László, a Pénzügyi Bizottság elnöke és Mucsi András, az Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke vettek részt. 6. 2016.08.31-én tartotta meg a Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium a tanévnyitó ünnepségét, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Izsó Gábor polgármester és Tárnok Lászlóné jegyző vettek részt. 7. 2016.08.31-én tartotta meg a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium a tanévnyitó ünnepségét, melyen Izsó Gábor polgármester és Mucsi András, az Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke vettek részt. 8. 2016.09.01-én tartotta meg a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a tanévnyitó ünnepségét, melyen Izsó Gábor polgármester és, Deákné Domonkos Julianna, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke vettek részt. 9. 2016.09.01-én tartotta meg a Békési Tisza Kálmán Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium a tanévnyitó ünnepségét, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester vett részt. 10. 2016.09.01-én tartotta meg a Gál Ferenc Főiskola, Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium a tanévnyitó ünnepségét, melyen Izsó Gábor polgármester, Dr. Pálmai Tamás alpolgármester és Kálmán Tibor alpolgármester vettek részt. 1
11. 2016.09.02-án került megrendezésre a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének 3 napos oktatása, melyet Izsó Gábor polgármester nyitott meg, 12. 2016.09.02-án rendezte meg Gyula Város Önkormányzata az Ünnepi Képviselőtestületi ülését, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Izsó Gábor polgármester vett részt. 13. 2016.09.03-án került megrendezésre az I. Megyenap Békéscsabán, melyen a Békési Helyi Értéktár bemutatkozott a három megyei értékkel. A felterjesztőknek a díjat Békés Város Önkormányzata képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester adta át. 14. 2016.09.05-én Izsó Gábor polgármester és Koszecz Sándor, a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ igazgatója tartott sajtótájékoztatót a XVIII. Madzagfalvi Napokkal kapcsolatosan. 15. 2016.09.05-én tartották meg Szabadkígyóson a megyei közfoglalkoztatási programban vállalt kendermagtermesztéssel kapcsolatban a betakarítási bemutatót, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Takács Tímea program felelős vett részt. 16. 2016.09.06-án tartott Dankó Béla országgyűlési képviselő az október 2-ára kiírt népszavazással kapcsolatban egy egyeztetést Békés megye 2. választókerületének települési polgármestereivel. Békés Város Önkormányzata képviseletében Mucsi András, az Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke vett részt a megbeszélésen. 17. 2016.09.08-án rendezték meg Gyomaendrődön a Békés Megyei Közgyűlés soron következő kihelyezett ülését, melyen Izsó Gábor polgármester vett részt. 18. 2016.09.08-án rendezték meg a Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást, melyen Békés Város Önkormányzata is képviseltette magát. A rendezvényen Izsó Gábor polgármester is jelen volt. 19. 2016.09.09-én tartották meg a XVIII. Madzagfalvi Napok keretén belül a Környezetkultúra a helyi értékek jegyében című konferenciát, melyet Izsó Gábor polgármester nyitott meg beszédével. 20. 2016.09.09-én rendezték meg a XVIII. Madzagfalvi Napok alkalmával az Ovi Sportvetélkedőt, melyen Békés Város Önkormányzatának képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester vett részt. 21. 2016.09.09-én a XVIII. Madzagfalvi Napok megnyitotta kapuit a vendégek előtt. A Békés kincsestára- helyi értékek tárházának megnyitóján a kulturális központ és a Reményhír Intézmény aulájában Izsó Gábor polgármester mondott nyitóbeszédet. A kiállításon a testvérvárosi delegációk is képviselték magukat egy-egy stand berendezésével. A megnyitó után egy ünnepélyes szándéknyilatkozat aláírására került sor Békés Város és Bihar-Hegyközkovácsi Település között. 22. 2016.09.10-én a napi események mellett a III. Madzagfalvi Ikertalálkozóra is sor került, melyet Izsó Gábor polgármester, Deákné Domonkos Julianna, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke és Barkász Sándor képviselő is figyelemmel kísérte. A nap zárásaként került sor az Ifjúsági díjak, és a Legszebb konyhakertek díjának átadására, melyet Izsó Gábor polgármester nyújtott át a díjazottaknak. 23. 2016.09.11-én megkezdődött a Békési Ízek Utcája főzőverseny békési alapanyagok felhasználásával az Élővíz-csatorna partján. A Madzagfalvi Hétpróba vetélkedőt Izsó Gábor polgármester vezényelte le a Rendezvény téren. 2
24. 2016.09.11-én az Október másodikán nemet mondunk! című konferencián, Budapesten Dr. Pálmai Tamás alpolgármester képviselte Békés Város Önkormányzatát. 25. 2016.09.13-án tartotta meg soron következő ülését a Békési Kistérségi Társulás, melyen Izsó Gábor polgármester is részt vett. 26. 2016.09.13-án a Békési Rendőrkapitányság egyeztető fórumot tartott, melyen Izsó Gábor polgármester vett részt. 27. 2016.09.15-én rendezték meg a Gyönyörű világunk címmel, a CEWE- Európa legnagyobb fotószolgáltatója 2015-ben meghirdetett nemzetközi fotópályázat képeiből rendezett kiállításának megnyitóját a Békési Galériában. Köszöntőt mondott Izsó Gábor polgármester, a kiállítást megnyitotta Mucsi András kulturális tanácsnok. A kiállításon Békés Város Önkormányzatának képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester és Deákné Domonkos Julianna, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke vettek részt. 28. 2016.09.15-én került megrendezésre a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium intézményének névadó ünnepsége, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Kálmán Tibor alpolgármester vett részt. 29. 2016.09.17-én a Békési Idősekért Alapítvány jótékonysági ebédet szervezett, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Izsó Gábor polgármester vett részt. 30. 2016.09.17-én rendezték meg a VI. Mezőberényi Töltött Káposzta Fesztivált, melyen Békés Város Önkormányzata képviseletében Izsó Gábor polgármester vett részt. 31. 2016.09.19-én a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt a 7.K.27.188/2016/4. számon folyamatban lévő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által indított, kifogást elbíráló képviselő-testületi határozat bírósági felülvizsgálata iránti perében a bíróság a 2016. szeptember 20. napjára kitűzött tárgyalást hivatalból 2016. október hó 13. napjára elhalasztotta. 3
A Békési Kommunális és Szolgáltató Kft. beszámolója a Közmunkaprogram keretében elvégzett munkákról Szelektív, illetve zöldhulladékokat szedünk, válogatunk, betonelemet gyártunk a Szarvasi úti telephelyünkön, melyet a helyi sajátosságokra épülő startmunkaprogram keretében végzünk. A program feladata a zsákok legyártása is. A Szarvasi úti, illetve a Csabai úti telephelyünkön végezzük el a TMK feladatokat, gépeink, szerszámaink karbantartását, javítását. Illegális startmunkaprogramunkban vállaltuk, hogy 15 fő a városban, illetve a peremkerületekben szedi az illegális hulladékokat. Kerékpárral, műanyag zsákokba gyűjtenek mintegy 15-20 zsák szemetet naponta. Munkájuk folyamatos gyűjtenek a buszmegállók, kerékpárutak mentén, Szarvasi u., Vásárszél u., Hatház, Május 1 park, Bánhida, Veres Péter tér, Dánfok, Vadvirág u., Bihari u., Táncsics u., Táborhely, Párizs, Csabai u., Cseresznye u., Kossuth u., Ady u., Oncsa, Malomvég, Újváros, Rákóczi u., Ibrány, Petőfi u., Malomasszonykert. A gépi fűkaszálást 10 fűkaszásunk végzi minden nap. A városban folyamatosan kaszálnak a főtéren, Táncsics u., Jantyik u., Szarvasi u., Ady u., Fábián u., Csabai u., Vásárszél u., Oncsa, Tátra u., Mátra u., Dánfok, Dózsa u., Raktársor, Asztalos u., Petőfi u., Puskaporos, Természetvédelmi terület, szivattyúházak körül, Cigány vízláda, Veres Péter tér, Bánvég, Tűzkút u., Bartók Béla u., Gagarin u., Legelő u., Cseresznye u., Kossuth u., Rákóczi u. A város nagyobb egybefüggő területein a kaszálást pronarral végeztük. A közútra belógó gallyakat levágtuk és elszállítottuk. Fák nyakazása: Petőfi u., Malom u., Névtelen u., Kőrösi Csoma Sándor u., Deák Ferenc u., Mátyás Király u., Lengyel Lajos u., Drága u., Fürdősétány, Ady u. Közút programunk fő tevékenysége a város útjainak padkázása, kátyúzása, járda javítása. A városban folyamatosan megtisztítjuk és helyreigazítjuk az útjelző táblákat. Padkáztunk: Petőfi u., Rákóczi u., Kossuth u., Fáy u., Csíkos u., Karacs Teréz u., Arany János u., Csabai u., Cseresznye u., Durkó u., Fábián u., Szánthó Albert u., Kőrösi Csoma Sándor u., Szent Pál sor, Váradi u., Szőlő u., Farkas Gyula u., Ady u., Bajza u. járdázás. Váradi u. szintezéshez előkészítés, csőfektetéshez árokásás, bejáróbontás, zártcsatorna készítés, árokfenekelés, rézsűzés, Tárház u. zártcsatorna készítés, Templomköznél gerebrácsok takarítása, Vörösmarty u., Lorántffy u. szintezésre előkészítés, Bocskai u. zártcsatorna készítés, Hajnal u. szintezéshez előkészítés, Veres Péter tér aknatakarítás, Hunyadi u. csőfektetés, Fiumei u., Váradi u. sarkánál áteresz előfej cseréje, Szélső u. zártcsatorna készítés, Szendrei u. aknafeltárás. A szivattyúk takarítása folyamatos volt, mint esős napokon a vízleengedés a városban, vápák kialakítása. 4
Tájékoztató beadott pályázatok alakulásáról 1. A TOP-3.1.1-15 kódszámú felhívásra Békés-Tarhos kerékpárút építése címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-3.1.1-15-BS1-2016-00001. 2. A TOP-5.2.1-15 kódszámú felhívásra Együtt az integrációért Békésen címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-5.2.1-15-BS1-2016-00002. 3. A TOP 2.1.3-15 kódszámú felhívásra Békés, csapadékvíz elvezetés kialakítása címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-2.1.3-15-BS1-2016-00002. 4. A TOP-1.1.3-15 kódszámú felhívásra Helyi termelők és termékek piacra juttatásának segítése címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-1.1.3-15-BS1-2016-00012. 5. A TOP-2.1.2-15 kódszámú felhívásra Az élhetőbb békési városközpontért címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-2.1.2-15-BS1-2016-00001. 6. A TOP-1.1.1-15 kódszámú felhívásra Békés, ONCSA-i iparterület fejlesztése címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-1.1.1-15-BS1-2016-00004. 7. A TOP-1.2.1-15 kódszámú felhívásra Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés Dánfok címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-1.2.1-15-BS1-2016-00007. 8. A TOP-4.1.1-15 kódszámú felhívásra Békés, gyermekorvosi rendelők kialakítása címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00022. 9. A TOP-4.2.1-15 kódszámú felhívásra Békés, Polgármesteri Hivatal konyha felújítása címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-4.2.1-15-BS1-2016-00024. 10. A TOP-3.2.1-15 kódszámú felhívásra Békés, épületenergetikai beruházások címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-3.2.1-15-BS1-2016-00021. 11. A TOP-3.2.2-15 kódszámú felhívásra Békés, napelem rendszer kialakítása címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-3.2.2-15-BS1-2016-00003. 12. A TOP-4.3.1-15 kódszámú felhívásra Leromlott városi területek rehabilitációja Békés városában címmel pályázatunkat határidőben benyújtottuk. Támogatási kérelem száma: TOP-4.3.1-15-BS1-2016-00010. 13. A Belügyminisztérium döntése alapján a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő elektromos rendszerének felújítására 29.999.984,-Ft támogatási összeget nyertünk el, a saját erő összege 1.578.947,-Ft. A támogatási összeg felhasználásának határideje 2017-. december 31. 14. Békés Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézettől Családbarát Munkahely címet nyert el, mellyel 700 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az Önkormányzat a 5
pályázat keretében az egészséges, stresszmentes munkahelyi környezet biztosítása érdekében, igény szerint különböző irodai egészségmegőrző/tartásjavító eszközöket kíván beszerezni, illetve környezetbarát és egészségjavító lehetőségként munkahelyi kerékpár vásárlásával kívánja a hatékonyabb munkavégzést elősegíteni, a városban történő felmérések, helyszíni szemlék, ügyintézések, ellenőrzések céljából. Továbbá a pályázat segítségével hagyományteremtő szándékkal családi napot tervez annak érdekében, hogy a munkatársak családtagjaikkal együtt, közösen töltsenek el egy napot a sport és a kikapcsolódás jegyében. A pályázattól függetlenül mind a munkaszervezésben, mind szociális téren igyekszik az önkormányzat segíteni a kollégáknak. 15. Pályázatot nyújtottunk be a 2015. évi tanyafejlesztési programból megvalósított zártkerti rekultivációs program folytatására, bővítésére. A 4. célterület keretében egyedi támogatási kérelem benyújtásával igényeltünk támogatást zártkerti fekvésű földrészlet művelési célú revitalizációját szolgáló program megvalósítására, amely során közösségi termelés keretében igazoltan őshonos vagy tájfajta növény kerül ültetésre vagy telepítésre. Igényelt támogatás összege 10.000.000,-Ft, saját erőt nem igényel. 16. A Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Programban való részvételre határidőben benyújtottuk jelentkezésünket. A Képviselő-testület döntése értelmében 5 db D típusú sportpark építését igényeltünk. 17. Békés Város Önkormányzata az Európai Mobilitási Hét kampányhoz való csatlakozás céljából egyedi támogatási kérelmet nyújtott be 550.000 Ft támogatásra a 2017. szeptember 22-én megvalósítandó Autómentes Nap szervezéséhez, önerőt nem kellett biztosítani. A Nemzeti fejlesztési Miniszter szeptember 15-i döntése értelmében 400.000,- Ft támogatást kaptunk. 18. A Békés Város Önkormányzata a XI. Békés - tarhosi Zenei Napok megrendezésének támogatására Dr. Hoppál Péter államtitkár úr döntése értelmében az Emberi Erőforrások Minisztériumától 1.000.000,- Ft támogatásban részesült Gulyás György szobrának felállítása céljából. A megvalósítás időszaka: 2016. június 15-2016. augusztus 31. 19. Benyújtottuk pályázatunkat a Nemzetgazdasági Minisztérium, mint Támogató, az elektromobilitási töltőinfrastruktúra kiépítésének támogatására vonatkozó pályázati felhívására 1 db C típusú töltőpont kiépítésével a Békés, Széchenyi tér 21 szám előtti, 1 hrsz-ú közterületen. Békés, 2016. szeptember 19. Izsó Gábor polgármester 6