Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:
|
|
- Lili Bogdánné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének augusztus 16-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, határozatok végrehajtásáról. Tisztelt Képviselő-testület! Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek: Támogatási megállapodás aláírására került sor több esetben a Munkaügyi Központnál. Július 1-én a Köztisztviselők Napján a közös hivatal dolgozói és a képviselők Tatán és környékén kirándultak. Július 2-án a Bikali Puchner Kastély fennállásának 20. éves évfordulóján rendezett ünnepségen vettem részt. Július 4-én Szakáll Gézánét köszöntöttük a gondozási központban 94. születésnapja alkalmából. Július 5-én végigjártuk a szegregátum területét, előkészítendő a szociális város rehabilitációs pályázatot. Július 12-én a Főtéren fúvószenekari koncertet hallhattak az érdeklődők. Július 14-én civil fórumon vettem részt Alsómocsoládon, 16-án Nagyhajmásra hívtak falunapra, melyen képviseltem az önkormányzatot. 21-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottunk. Július 23-án harmadik alkalommal rendezték meg Bikalon az uniós halászlé főző versenyt, melyen a halacska vándordíjat továbbadta önkormányzatunk. Július 26-án Balázs Mihálynét köszöntöttük a gondozási központban 102. születésnapja alkalmából. Július 28-án az MVH munkatársai helyszíni ellenőrzést tartottak a Szabadság u. 26. ingatlanra benyújtott pályázathoz kapcsolódóan. Baranya megyei nyugdíjas Egyesületeinek találkozóját tartották Szigetváron július 30-án, melyen a Mágocsi Nyugdíjas Egyesület Kórusa is fellépett. 1
2 Augusztus 2-án a gondozási központban szakmai és hatósági ellenőrzést tartottak. Az ellenőrzési jegyzőkönyvet még nem kaptuk meg. Mindent rendben találtak. Augusztus 4-én Kelemen Lajost köszöntöttük 91. születésnapján a szociális gondozási központban. Folyamatban van az önkormányzatnál a évi Állami Számvevőszéki ellenőrzés utóellenőrzése az önkormányzat vagyongazdálkodása szabályszerűségének tárgyában. A pályázatokat határidőre benyújtottuk, melyek beadásáról korábban a képviselő-testület határozott. Előző ülésen hozott döntések végrehajtása: 120/2016. (VI. 14.) sz. határozat Pályázat benyújtása a Szociális Gondozási Központ fürdőszobáinak felújítására, konyhák közötti összekötő kialakítására A pályázatot benyújtottuk, a döntésről még nem értesítettek. 121/2016. (VI. 28.) sz. határozat Beszámoló a két ülés közötti időszakban történt eseményekről, intézkedésekről, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a határozatok végrehajtásáról. Döntést nem igénylő határozat. 122/2016. (VI. 28.) sz. határozat Pályázat benyújtása az Önkormányzati étkezési fejlesztések támogatása elnevezésű hazai pályázati kiírásra. A pályázati döntésről értesítést még nem kaptunk. 123/2016. (VI. 28.) sz. határozat A TOP Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése című pályázathoz kapcsolódóan parkolóhelyek kialakítása. Döntést nem igénylő határozat. 7/2016. (VI. 29.) önkormányzati rendelete A köztisztaságról, valamint a település szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 4/2003.(IV.01.) önkormányzati rendelet módosításáról. A rendelet kihirdetése megtörtént. 124/2016. (VI. 28.) sz. határozat A komlói Rendőrkapitányság A közrend és közbiztonság helyzetéről című tájékoztatójának elfogadása. A határozatról az értesítést megküldtük a rendőrkapitányság részére. 125/2016. (VI. 28.) sz. határozat Mezőföldvíz Kft. bérleti díj felhasználása és a bérleti-üzemeltetési szerződés évi 2
3 kiegészítő mellékletének (B/5.) módosítása A szolgáltató részére a határozatot továbbítottuk. 126/2016. (VI. 28.) sz. határozat Pécs Megyei Jogú Város étkezési hozzájárulás kérése. A döntésről a határozatot továbbítottuk. 127/2016. (VI. 28.) sz. határozat Mágocs 2. számú védőnői szolgálat feladat ellátási szerződés módosítása. A módosításról szóló döntést a védőnői szolgálat részére megküldtük. 128/2016. (VI. 28.) sz. határozat Beszámoló a Mágocs Jövőjéért Közalapítvány évi működéséről. A döntésről szóló határozatot megküldtük. 129/2016. (VI. 28.) sz. határozat Beszámoló az Unokáink és Gyermekeink Jövőjéért Közalapítvány évi működéséről A határozatot megküldtük. 130/2016. (VI. 28.) sz. határozat Beszámoló a Mágocsi Római Katolikus Plébánia évi támogatásának felhasználásáról A döntésről szóló határozatot megküldtük. 131/2016. (VI. 28.) sz. határozat Beszámoló a Mágocsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi támogatásának felhasználásáról A határozatot továbbítottuk. 132/2016. (VI. 28.) sz. határozat Unokáink és Gyermekeink Közalapítvány támogatási kérelme 133/2016. (VI. 28.) sz. határozat Mágocs Kulturális Életéért Egyesület támogatási kérelme 134/2016. (VI. 28.) sz. határozat Mágocsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatási kérelme 135/2016. (VI. 28.) sz. határozat MAKROM-OIL Kft. panasza A döntés értelmében a két fa kivágása megtörtént. 136/2016. (VI. 28.) sz. határozat Felkérés mikrotérségi kalendárium és tanoda előkészítésére A döntésről az unió értesült. 3
4 137/2016. (VI. 28.) sz. határozat Térfigyelő kamerarendszer felújítására kapott ajánlat. Az ajánlatot adó a döntésről értesült. 138/2016. (VI. 28.) sz. határozat Az 6/2016. (IV.28.) önkormányzati rendelet 5. (1) bekezdés c) pont szerinti feltétel évben történő rendkívüli figyelmen kívül hagyásáról A kérelmek a döntés értelmében kerültek elbírálásra /2016. (VI. 28.) sz. határozat Az első lakáshoz jutás támogatása iránt benyújtott kérelmek. Az érintettek egyedik határozatban értesültek a döntésről. Minden - a feltételeknek megfelelő - kérelmező támogatásban részesült. 152/2016. (VII. 21.) sz. határozat A helyi építési szabályzatról szóló önkormányzati rendeletre kapott törvényességi felhívás Intézkedést nem igénylő határozat, a módosítás már folyamatban van. 153/2016. (VII. 21.) sz. határozat Településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosításának záró véleményezésre küldése A határozat továbbítása megtörtént. 154/2016. (VII. 21.) sz. határozat Folyószámlahitel-keret módosítása A számlavezető pénzintézet részére a módosításról szóló határozatot megküldtük, a szerződés aláírása megtörtént. 155/2016. (VII. 21.) sz. határozat Települési Értéktér Bizottság évi I. félévi beszámolója A bizottság a döntésről szóló határozatot megkapta. 156/2016. (VII. 21.) sz. határozat Települési Értéktár Bizottság tagjának megválasztása A döntésről az új tag a képviselő-testületi ülésen értesült. 157/2016. (VII. 21.) sz. határozat Megbízás fotók készítésére és szerkesztésére A megbízott értesült a döntésről. 158/2016. (VII. 21.) sz. határozat Pályázat benyújtása a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Program felhívására A támogatási igényt elküldtük. 159/2016. (VII. 21.) sz. határozat Pályázat benyújtása a Generali a Biztonságért Alapítvány Szűrőbusz felhívására A pályázatot benyújtottuk. 160/2016. (VII. 21.) sz. határozat Nyilatkozat a TOP kódszámú, Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának 4
5 bővítése, fejlesztése elnevezésű támogatási kérelem benyújtásához A nyilatkozatot a benyújtott pályázat mellékleteként továbbítottuk. 161/2016. (VII. 21.) sz. határozat Szentháromság téri rendezvény-helyszín felmérésének és előkészítésének elrendelése A felmérés megtörtént. A mai ülésen kerül ismét napirendre. Határozati javaslat: Mágocs Város Képviselő-testülete a polgármester két ülés közötti időszakban történt eseményekről, intézkedésekről szóló tájékoztatóját, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló beszámolóját, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót tudomásul veszi, elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Hőnig Mária polgármester augusztus 11. Hőnig Mária 5
Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:
B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2016. március 29-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott
Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:
B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2015. június 30-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,
Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11. napján tartandó ülésére Napirend előtt Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott
JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Előterjesztés száma:162/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére Jelentés a lejárt
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére
3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: dr. Varga Tibor jegyző Előterjeszti:
6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére
6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört
A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat
A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló
Szatymaz Község K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t é n e k
Szatymaz Község K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t é n e k 2015. évi M U N K A T E R V E I. A z ü l é s e k r e n d j e A képviselő-testületi ülés állandó napirendi pontjai: - Polgármester beszámolója
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont
E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező
a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693. Lengyeltóti, Zrinyi u.2. Szám: 261/2015. Előterjesztés a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Napirend: A Képviselő-testület
K i v o n a t. Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013.
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok:
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/. (II.17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell felkutatni a) község útjainak
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL
Hajdúsámson Város Polgármesterétől TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete és
136/2016. (IX.29.) Kt. határozat
136/2016. (IX.29.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. szeptember 29-i testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Közösen érted Nagyszentjános
Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2016.01.27.-i ülésére (2. napirendi pont) Tárgy: A 2016. évi munkaterv elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 20-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
Január 23. péntek 16,00 óra
III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének december 17-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi munkaterve Előterjesztő: Dr. Kelemen
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Képviselő-testület 2015. I. félévi
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a Községháza épületében kerülnek megtartásra. Más helyszín esetén
Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek
Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések
SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL
SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 122/2016.(XII.19.) KT határozatával M U N K A
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2017. (XII. 14.) határozata
Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ülésterve. A testületi ülések helye: Községháza, Bogyiszló, Kossuth utca 28.
Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
M E G H Í V Ó. 1/ Napirend előtti jelentés a két ülés közötti fontosabb eseményekről - Hiesz György polgármester
M E G H Í V Ó Az SZMSZ 6. (1) bekezdése alapján a Képviselő-testület ülését 2018. május 24-én (csütörtökön) 09:00 órára összehívom. Az ülés helye: Városháza nagyterme N A P I R E N D E K: A KÉPVISELŐ-TESTÜLET
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évre vonatkozó MUNKATERVE Képviselőtestületi Február 9. Pénzügyi Osztály/ 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Pénzügyi Osztály
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére
napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2016. évi Munkaterv és jogalkotási program
ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére
Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:
TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ülésének könyvéből. 155/2017. (VII.26.) Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. július 26-ai ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról.
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 438/2012. (XII. 20.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2013. január 12-én 10.00 órakor
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 89/2015.(VII.28.); 90/2015.(VII.28.); 91/2015.(VII.28.); 92/2015.(VII.28.);
M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 17ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 250/2013.(XII.17.) 251/2013.(XII.17.) Napirendi
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 27-i -i testületi ülésére Tárgy: 2015. évi munkaterv Mágocs Város Önkormányzatának Szervezeti és
TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE
TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 400/2013. (X19.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a közös önkormányzati hivatal épületében kerülnek megtartásra. Más
Bizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E
1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 79/2015.(VI.29.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2015. július 1-től
ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE
ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület a munkatervében meghatározott napirendeken kívül megtárgyalja az időközben született, módosított törvények,
2016. évi MUNKATERVE
Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 426/2015.(XII.17.) számú határozatával elfogadta. Ráckeve, 2015. december 17. A képviselő-testület
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i
2011. évi MUNKATERVE
T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági
PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE
PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület 150/2014. (XII. 15.) számú Képviselő-testületi határozatával jóváhagyta. PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző:
JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Előterjesztés száma: 70/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. április 30-án 18:00 órakor megtartandó ülésére Jelentés a lejárt
Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 79/2014.(VI.30.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2014. július 1től 2014.
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, július 18., kedd. 5. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. július 18., kedd 5. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. július 18., kedd 5. szám TARTALOMJEGYZÉK
JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz. Fűri Ferenc Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2016. május 23-án tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére
1. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármester 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 133-16/2017. Előterjesztő: Nagy Gábor Előkészítette:
Kivonat a képviselő-testület jegyzőkönyvéből
Napirendi pontok elfogadása. Szákszend Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2016.(III.30.) SZKÖKt. Szákszend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2016. március 30-i ülésén az alábbi
/2014. (XII.15.) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről
/2014. (XII.15.) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(I.29.) számú határozata - Szándéknyilatkozat a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)
Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről
VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről Határozat száma Tárgy Teljesítés 63/2014. (IX. 26.) A Vas Megyei Közgyűlés október 80/2014. (XII. 12.) A Vas Megyei Közgyűlésnek
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ. m e g h í v o m.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének következő, ülését a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 12. -a alapján 2013. március
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének II. félévi munkaterve
1. melléklet a 160/2014. (VI. 27.) KT. határozathoz Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. II. félévi munkaterve 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK - A Képviselő-testület rendes üléseit általában
ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve
12. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő, ülését a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 12. -a alapján 2012.március
T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről Előadó: Győriványi Dániel polgármester Készítette: Domonkos Istvánné
Határozatok 2012.09.07. 09.17.
Határozatok 2012.09.07. 09.17. 141/2012.(XI.07.) sz. Önk. határozat: Harkány Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Tenkesvíz Kft. víziközmű üzemeltetésére vonatkozó megállapodását az előterjesztéssel
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,
/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről
/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2011.(V.3) önkormányzati
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat
TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének évi munkaterve elfogadására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 310. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 2019. évi munkaterve elfogadására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A 2011. I. FÉLÉV MUNKATERVÉT PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 376/2010. (XII. 15.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI
Beszámoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok teljesítéséről szeptember 30.
Beoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok teljesítéséről 2013. szeptember 30. Határozat Tárgy Határidő Felelős Teljesítés 95/2013. (V. 27.) A módosított napirend elfogadásra került. 96/2013.
Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 14. napján tartott ülésen hozott határozatok
Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14. napján tartott ülésen hozott határozatok 14/2013. (II. 14.) számú képviselő-testületi határozat a polgármester beszámolójáról Fácánkert
k.m.f Jegyzőkönyv-hitelesítők:
ülésének könyvéből. 159/2016. (VII.27.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. július 27-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.
Az előterjesztés száma: 17/2019.
Az előterjesztés száma: 17/2019. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Decs nagyközség képviselő-testületének 2019. február 13. napján
TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal
TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ülésére
Városi Képviselő-testület Kistelek sz: 190-4/2016/ALJEGYZ ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016.12.07. ülésére Tárgy: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Kistelek Városi
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző az előterjesztést Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.)
M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 5. rendkívüli ülését június 25-én (szerda) órára
M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 5. rendkívüli ülését Napirend: 2008. június 25-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi
Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 10-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Február 15. Március 29. Május 31. Június 28. Nyári ülésszünet. Szeptember 27. November 29. Téli ülésszünet
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének MUNKATERVE 2018. NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSEINEK IDŐPONTJAI 2018. év Február 15. Március 29. Május 31. Június 28. JÚLIUS-AUGUSZTUS
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának 2019. évi munkaterve Január 29. 1. A Mentálhigiénés Műhely beszámolója a 2018. évi tevékenységéről, 2019. évi támogatási
JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE Általános Szabályok: Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal 5143 Jánoshida, Fő út 28. Testületi ülés kezdési időpontja: 16.00
BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE. 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00
BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00 1. Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat és intézményei 2013. évi
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:. 1. 990-2/2014. Előadó: Belanka Zsolt Mell. : Munkaterv Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 NYIL V AN
SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. évi munkaterve
SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. évi munkaterve SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. JANUÁR 29. (negyedik csütörtök) 2./ Beszámoló az átruházott hatáskörben végzett munkáról 3./ 2015. évi költségvetési
GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00
ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013. (I.31.)