2016. évi MUNKATERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2016. évi MUNKATERVE"

Átírás

1 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 426/2015.(XII.17.) számú határozatával elfogadta. Ráckeve, december 17. A képviselő-testület rendszeresen megtárgyalja a napirendként nem jelölt, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a Képviselő-testület két ülése között hozott polgármesteri döntésekről, intézkedésekről szóló tájékoztatót. A képviselő-testület a munkatervében meghatározott napirendeken kívül egyrészt megtárgyalja az időközben hatályba lépő, módosított törvények, illetve más jogszabályok által tárgyalni szükséges témákat, másrészt azokat a javaslatokat, önálló indítványokat és interpellációkat, amelyeket az SZMSZ szerint az arra jogosítottak terjesztenek elő, valamint az önkormányzat aktuális témáit, és a képviselő-testület hatáskörébe tartozó, döntést igénylő kérelmeket, ügyeket.

2 JANUÁR Előterjesztés a város évi költségvetésére (I. olvasat) 2. Előterjesztés a polgármester évi szabadságának ütemezésére 3. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről 4. Előterjesztés a VIGI vezetői pályázat eredményének megállapítására 5. Beszámoló a Tűzoltóság működéséről, a évi támogatás felhasználásáról Előadó: köztestület elnöke 6. Előterjesztés a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodás felülvizsgálatára (Nektv. 80. (2) ) Tárgyalja: JKB 7. Előterjesztés ráckevei helytörténeti leckék készítésére Előadó: alpolgármester 8. Előterjesztés a Gólyafészek Bölcsőde nyári nyitva tartási rendjének meghatározására és férőhely-számának módosítására 9. Tájékoztató a településrendezése terv tervezésének állásáról 10. Előterjesztés a 2016 évi pályázati lehetőségekre Tárgyalja: SIKB, EÜSZB, JKMB, VEGAB 11. Előterjesztés a évi sport- és kulturális rendezvényekre Tárgyalja: SIKB 12. Előterjesztés a Ráckevei Újság terjesztésének felülvizsgálatára 13. Előterjesztés a testvérvárosi program megvalósítására 14. Előterjesztés a rendőrséggel kötött szerződés felülvizsgálatára, VEGAB

3 3 FEBRUÁR Előterjesztés a saját bevételek és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek meghatározására 2. Előterjesztés a város évi költségvetésének elfogadására 3. Előterjesztés a RÁVÜSZ Kft üzleti tervének elfogadására Előadó: ügyvezető 4. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről 5. Előterjesztés a Gyermekjóléti és Családsegítő Központ vezetői pályázat kiírására 6. Előterjesztés a Gólyafészek Bölcsőde SZMSZ-ének és szakmai programjának jóváhagyására 7. Tájékoztató a településrendezése terv tervezésének állásáról 8. Előterjesztés az óvodabővítés kivitelezőjének kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás nyertesének meghatározására MÁRCIUS Előterjesztés az önkormányzat évi Közbeszerzési Tervének elfogadására 2. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről 3. Előterjesztés a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjának felülvizsgálatára 4. Előterjesztés a évi beruházások, fejlesztések ütemtervének elfogadására 5. Tájékoztató a településrendezése terv tervezésének állásáról 6. Tájékoztató Ráckeve Város Önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről

4 4 Április 11. KÖZMEGHALLGATÁS 1. Tájékoztatás a évi városi költségvetésről 2. Tájékoztatás a közbiztonság helyzetéről Előadó: rendőrkapitány 3. Lakossági fórum Ráckeve Város Településrendezési tervének tárgyában ÁPRILIS Beszámoló a város évi költségvetésének végrehajtásáról (zárszámadási rendelet) 2. Előterjesztés a helyi lakásrendelet felülvizsgálatára 3. Et. a közvilágítás fejlesztésére kiírt pályázat eredményének megállapítására 4. Jelentés a évi belső ellenőrzésről, valamint az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzési jelentéseiről 5. Tájékoztató a sportegyesületek, szakosztályok, civil szervezetek évi munkájáról a részükre nyújtott támogatás felhasználásáról 6. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről 7. Beszámoló a Gólyafészek Bölcsőde működéséről 8. Tájékoztató a településrendezése terv tervezésének állásáról 9. Előterjesztés a Gyermekjóléti és Családsegítő Központ vezetői pályázat eredményének megállapítására 10. Előterjesztés a Vadkacsa Szabadstrandon lévő kajak-kenu kiszolgáló épület üzemeltetési feladatairól MÁJUS Előterjesztés a kommunális adó bevezetésének lehetőségéről 2. Előterjesztés a kitüntetési rendelet módosítására

5 5 3. Beszámoló a évi gyermekjóléti, gyermekvédelmi tevékenységről, családsegítő szolgálat vezetője Tárgyalja: SIKB 4. Előterjesztés a RÁVÜSZ Kft. mérlegbeszámolójának elfogadására Előadó: ügyvezető 5. Előterjesztés a évi igazgatási szünet elrendelésére 6. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről Előadó: Szadai József polgármester 7. Előterjesztés a évi közbeszerzési statisztikai összegezés jóváhagyására 8. Beszámoló a évben egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások felhasználásáról 9. Tájékoztató a településrendezése terv tervezésének állásáról JÚNIUS Előterjesztés a város évi költségvetésének I. félévi módosítására Tárgyalja: IVPB 2. Előterjesztés a RÁVÜSZ Kft. I-V. havi eredményének alakulásáról Előadó: ügyvezető 3. Tájékoztató a Szakorvosi Rendelőintézet működéséről Előadó: főigazgató, VEGAB 4. Tájékoztatás az önkormányzati ingatlanok jogcím nélküli használatáról 5. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről 6. Tájékoztató a településrendezése terv tervezésének állásáról 7. Előterjesztés a testvérvárosi program megvalósítására 8. Tájékoztató Ráckeve Város Önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről

6 6 SZEPTEMBER Beszámoló a város évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről 2. Előterjesztés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulóhoz történő csatlakozásra Tárgyalja: SIKB 3. Tájékoztatás a vagyongazdálkodás helyzetéről, a vagyongazdálkodási tervben meghatározott aktuális feladatok teljesítéséről 4. Beszámoló a költségvetési bevételek és a vagyon változásáról, az azt előidéző okokról Előadó: VEGAB elnöke 5. Beszámoló a Sport, Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság, mint értéktár bizottság működéséről Előadó: SIKB elnöke 6. Tájékoztató a város pénzügyi helyzetéről 7. Előterjesztés a RÁVÜSZ Kft. részére nyújtott tagi kölcsön rendezésére Előadó: ügyvezető 8. Előterjesztés a településrendezési terv elfogadására 9. Tájékoztató Ráckeve Város Önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről OKTÓBER Beszámoló a város évi költségvetésének I-IX. havi teljesítéséről valamint az adóztatási feladatok ellátásáról 2. Tájékoztató a RÁVÜSZ Kft év I-IX. havi eredményének alakulásáról Előadó: RÁVÜSZ Kft. ügyvezetője 3. Előterjesztés a telekalakítással érintett területek alapközművel történő ellátásának rendeleti szabályozására, VEGAB

7 7 NOVEMBER Tájékoztatás a kegyeleti hűtő üzemeltetéséről, a felmerült költségekről 2. Előterjesztés városi kitüntetések adományozására (helyi rendelet alapján) 3. Előterjesztés helyi adórendeletek felülvizsgálatára, beszámoló az adóztatási tevékenységről 4. Előterjesztés a lakbérek, helyiségbérleti díjak felülvizsgálatára Előadó: RÁVÜSZ Kft. ügyvezetője 5. Előterjesztés a szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatára 6. Előterjesztés a évi belső ellenőrzési terv elfogadására 7. Beszámoló a RÁVÜSZ Kft. és az önkormányzat között létrejött vállalkozási szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítéséről, az együttműködés tapasztalatainak értékelése DECEMBER Előterjesztés a évi városi költségvetés előirányzatainak II. félévi módosítására 2. Javaslat a képviselő-testület évi üléseinek munkatervére 3. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról Tárgyalja: JKB 4. Polgármesteri beszámoló az önkormányzati társulásokban végzett tevékenységről 5. Beszámoló a képviselő-testület átruházott hatásköreinek gyakorlásáról, bizottsági elnökök 6. Tájékoztató a Szakorvosi Rendelőintézet működéséről Előadó: főigazgató, VEGAB 7. Jelentés a város pénzügyi helyzetéről 8. Tájékoztató Ráckeve Város Önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről

8 8

2015. évi MUNKATERVE

2015. évi MUNKATERVE RÁCKEVE VÁROS POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: polgarmester@rackeve.hu Ráckeve a Kultúra Magyar Városa 2010 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2019. évi MUNKATERVE

2019. évi MUNKATERVE Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 410/2018.(XII.18.) számú határozatával elfogadta. Ráckeve, 2018. december 18. A képviselő-testület

Részletesebben

2014. évi MUNKATERVE

2014. évi MUNKATERVE Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 446/2013.(XII.20.) elfogadta. számú határozatával Ráckeve, 2013. december 21. Mesterné

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 7/2007. (XI.27.)

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 10/2007. (XI.23.)

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 9. Napirend 2017. évi munkaterv 9. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013. (I.31.)

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve 12. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 3. Napirend 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 10/2007. (XI.23.)

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend Tisztelt Képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. évi munkaterve Tolmács Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.

Részletesebben

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve 1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK december 14-ei képviselő-testületi ülésre

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK december 14-ei képviselő-testületi ülésre ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2016. évi Munkaterv és jogalkotási program

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évre vonatkozó MUNKATERVE Képviselőtestületi Február 9. Pénzügyi Osztály/ 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Pénzügyi Osztály

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a Községháza épületében kerülnek megtartásra. Más helyszín esetén

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. évi munkaterve Testületi ülés január 30. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő 1. Az önkormányzat 2018 évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i -i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i -i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 27-i -i testületi ülésére Tárgy: 2015. évi munkaterv Mágocs Város Önkormányzatának Szervezeti és

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterv-tervezete

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterv-tervezete Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi munkaterv-tervezete javasolt február 05. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő 1. Az önkormányzat 2019.évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a Községháza épületében kerülnek megtartásra. Más helyszín esetén

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterv- tervezete

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterv- tervezete Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkaterv- tervezete Testületi ülés január 31. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetési

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve I. 2017. január 25-i képviselő-testületi ülés 1. A 2017. évi fővárosi forrásmegosztás véleményezése 2. Javaslat a

Részletesebben

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve Január: KÖZMEGHALLGATÁS (tervezet) Január: 1.) Csorvás Város Önkormányzata 2017. évi költségvetésének megalkotása. (I. forduló) 2.)

Részletesebben

Az előterjesztés száma:156/2018.

Az előterjesztés száma:156/2018. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma:156/2018. Decs nagyközség képviselő-testületének 2018. november 28.

Részletesebben

2016. január 26. (kedd) óra

2016. január 26. (kedd) óra 210/2015.(XII.15.) önkormányzati határozat melléklete SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi MUNKATERVE 2016. január 26. (kedd) 10.00 óra 1. Tájékoztató a Sajóbábony városban működő

Részletesebben

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2016. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület

Részletesebben

R Á C K E V E V Á R O S POLGÁRMESTERE

R Á C K E V E V Á R O S POLGÁRMESTERE R Á C K E V E V Á R O S POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: rackeve@rackeve.hu Ügyfélfogadás: Szerda: 8.00-11.00 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J A V A S L A T. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének I. félévi üléstervére

J A V A S L A T. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének I. félévi üléstervére PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma: 1-223/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. J A V A

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére 8. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 24-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete évi M u n k a t e r v e

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete évi M u n k a t e r v e Jászkisér Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2019. évi M u n k a t e r v e I. A Képviselőtestület ülésének állandó napirendi pontjai: 1. Kérdések, interpellációk, illetve az azokra történő válasz 2.

Részletesebben

2014. évi M U N K A T E R V E

2014. évi M U N K A T E R V E Zalakomár Nagyközség Önkormányzata ének és bizottságainak 2014. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyta a a 151/2013. (XII.16.) számú határozatával 1 Zalakomár Község ének 2014. évi munkaterve Az időpontja

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ülésére Városi Képviselő-testület Kistelek sz: 190-4/2016/ALJEGYZ ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016.12.07. ülésére Tárgy: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Kistelek Városi

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a közös önkormányzati hivatal épületében kerülnek megtartásra. Más

Részletesebben

92/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat

92/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat 92/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat A 244/2015. (XII. 17.) önkormányzati határozattal elfogadott és a többszörösen módosított Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. évi munkaterve módosítása

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d a 266/2015. (XII.17.) Ny.Kt. határozat melléklete NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2016. január 28. Az előterjesztések

Részletesebben

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2016.01.27.-i ülésére (2. napirendi pont) Tárgy: A 2016. évi munkaterv elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz

Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. ÉVI MUNKATERVE A képviselő-testület tervezett üléseinek időpontja: A képviselő testületi ülések időpontja lehetőség szerint a hónap utolsó hetének szerdai

Részletesebben

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2007. II. félévi M U N K A T E R V E július 1./ Döntés intézményfenntartó társulások /óvoda, iskola/ működtetéséről: - alapító okiratok módosítása, - társulási

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S az önkormányzat 2019. I. félévi üléstervének jóváhagyásáról Püspökladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése I. félévi MUNKATERVE TÉLI SZÜNET február 7.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése I. félévi MUNKATERVE TÉLI SZÜNET február 7. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. I. félévi MUNKATERVE TÉLI SZÜNET 2019. február 7. 1. A 2019. évi költségvetési rendelet-tervezet tárgyalása Az előterjesztés elkészítésének határideje: 2019.

Részletesebben

759/2017. (XII.14.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

759/2017. (XII.14.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE Melléklet a 759/2017. (XII.14.) számú határozathoz: Január 25. 759/2017. (XII.14.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. évi MUNKATERVE 2. A polgármester 2018.

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Testületi ülés Január 27. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2015. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19.

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. Előterjesztés a 2017. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Közigazgatási és Közigazgatási és Adó Iroda

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE Elfogadta a képviselő-testület 106/2016. (XII.21.) önkormányzati határozatával 2 2017. január 18. (szerda) 17,00 óra. 1. Recsk

Részletesebben

18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat

18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat 18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat A 244/2015. (XII. 17.) önkormányzati határozattal elfogadott és a 9/2016. (I. 21.) önkormányzati rendelettel módosított Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KIVONAT a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 2018. november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 173/2018.

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti

Részletesebben

1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE Január 5. 1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi MUNKATERVE 2. A képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadása 3. Érdekeltségnövelő

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22/2018. Tárgy: A Képviselő-testület 2018. évi munkaterve Mell.: munkaterv

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-60/2018. Tárgy: A Képviselő-testület 2018. évi munkatervének módosítása

Részletesebben

2019. évi M U N K A T E R V E

2019. évi M U N K A T E R V E Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/10 Dunaszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 26. (hétfő) 18:00 2015.

Részletesebben

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület a munkatervében meghatározott napirendeken kívül megtárgyalja az időközben született, módosított törvények,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 2017. november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 168/2017. (XI.22.) NORMATÍV határozata Lajosmizse Város Önkormányzata

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének évi MUNKATERVE. A képviselő-testületi ülések kezdő időpontja: 15,00 óra

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének évi MUNKATERVE. A képviselő-testületi ülések kezdő időpontja: 15,00 óra január 31. Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. évi MUNKATERVE A képviselő-testületi ülések kezdő időpontja: 15,00 óra - a 2018. évi önkormányzati rendezvények és költségeinek meghatározása

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi munkatervére Január A napirendi pont címe: Bóbita Óvoda Intézmény vezetői pályázat elbírálása A napirendi pont

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 122/2016.(XII.19.) KT határozatával M U N K A

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. évi m u n k a t e r v e A Képviselő-testület a munkatervet a 299/2014. (XI. 27.) sz. határozatával elfogadta. - 2-2015. JANUÁR 29. (CSÜTÖRTÖK)

Részletesebben

Fácánkert Község Képviselő-testületének évi munkaterve. A Képviselő-testület évi ülésterve

Fácánkert Község Képviselő-testületének évi munkaterve. A Képviselő-testület évi ülésterve Fácánkert Község Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A Képviselő-testület 2017. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű

Részletesebben

MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE

MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. ÉVI MUNKATERVE Záradék: Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Munkatervet a 211/2016. (XII. 19.) határozatával fogadta el. 2017. január

Részletesebben

HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015.

HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015. HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015. Időpont, Napirendek 2015. február 1. Előterjesztés az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosításáról.. 2. Előterjesztés

Részletesebben

Képviselő-testületének évi munkaterve

Képviselő-testületének évi munkaterve BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 322/2015. (X17.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére 1. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármester 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 133-16/2017. Előterjesztő: Nagy Gábor Előkészítette:

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 400/2013. (X19.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése I. félévi MUNKATERVE

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése I. félévi MUNKATERVE Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 2018. I. félévi MUNKATERVE TÉLI SZÜNET 2018. február 7. 1. 2018. évi költségvetési rendelet-tervezet tárgyalása Az előterjesztés elkészítésének határideje: 2018.

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület december 17-i testületi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület december 17-i testületi ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/367- /2015. Előkészítő: dr. Tárnoki Richárd/Harsányiné dr. Tóth Beáta

Részletesebben

Fácánkert Község Képviselő-testületének. A Képviselő-testület évi ülésterve. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről

Fácánkert Község Képviselő-testületének. A Képviselő-testület évi ülésterve. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Fácánkert Község Képviselő-testületének 2018. évi munkaterve A Képviselő-testület 2018. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű

Részletesebben

BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI M U N K A T E R V E

BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI M U N K A T E R V E 1. melléklet a 460/2017. (XII. 14.) határozathoz BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI M U N K A T E R V E Állandó napirendi pontok valamennyi rendes képviselő-testületi ülésen: 1./

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának I. félévi Ü L É S T E R V E

Püspökladány Város Önkormányzatának I. félévi Ü L É S T E R V E Püspökladány Város Önkormányzatának 2019. I. félévi Ü L É S T E R V E Elfogadva a 141/2018. (XII. 13.) önkormányzati testületi határozattal Január 31. (csütörtök) 2 2. Előterjesztés a Roma Nemzetiségi

Részletesebben

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2014. Január 23. 2.) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról - Operatív program Február 20. 1.) Rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN 1. 2014. január 28. munkaülés 2. 2014. február

Részletesebben