2017. évi Versenyszabályzat KÖZÚTI UTASKAPCSOLATI DOLGOZÓK I. ORSZÁGOS VERSENYE 2017. szeptember 20-21. VOLÁN EDUCATIO Zrt.
A verseny célja A Volán Egyesülés és a Volán Educatio (továbbiakban: VE illetve VEDU) feladatai közé tartozik a tagszervezetek segítése az utas elégedettséget növelő szakmai alkalmak rendezésével. Az Egyesülés célja a verseny megrendezésével, a stratégiai céljaihoz kapcsolódóan, a szakmai összetartozás érzésének erősítése, egymás megismerése és a tapasztalatok megosztása. Alkalmat kívánunk biztosítani ezzel a fejlődésre és az ismeretek, valamint azok alkalmazásának összehasonlítására. A megmérettetés során az elméleti tudás gyakorlatban való alkalmazásán van a hangsúly. A verseny előkészítése, megrendezése és értékelése során nyitottak vagyunk az érintettek és az érdeklődők igényeire, elképzeléseire, szem előtt tartva az objektivitás, a pártatlanság és az esélyegyenlőség érvényesülésének szempontjait. Ennek érdekében a nyilvánosság szükséges és megfelelő mértékű biztosítására törekszünk. Minden szükséges információt és eredményt közzéteszünk a honlapunkon. Szándékunk szerint a versenyzők olyan élményekkel és hasznos tapasztalatokkal gazdagodva térnek vissza munkahelyükre, melyeket szívesen továbbadnak azoknak a kollégáiknak is, akik a rendezvényen nem vettek részt. Eredményes felkészülést és sikeres szereplést kívánunk valamennyi versenyzőnek és csapatnak! Volán Egyesülés és Volán EDUCATIO Zrt.
KÖZÚTI UTASKAPCSOLATI DOLGOZÓK 1. ORSZÁGOS VERSENYE 1. A Szabályzat célja A szabályzat célja, hogy segítse az évente megrendezésre kerülő Országos Utaskapcsolati Verseny szakszerű és zavartalan, egységes szabályok szerinti lebonyolítását, biztosítva ez által: a lehetőséget az ágazat szolgáltatói számára a megmérettetéshez, a kiemelkedő eredmények eléréséhez; a résztvevő csapatok teljesítményének egységes és objektív értékelését, - az ágazat szakmai színvonalának emelkedését, a verseny irányításában, szervezésében részt vállalók, lebonyolításában közreműködők, illetve a versenyben részt vevők jogait, kötelességeit és a verseny tisztaságát. 2. A szabályzat hatálya A szabályzat az Utaskapcsolati Verseny szervezésével, lebonyolításával, szakmai tartalmával kapcsolatos előírásokat tartalmazza. 3. A versenykiírás közzététele A versenyt rendező VEDU a versenyt megelőzően, lehetőleg 30 nappal a VE honlapján közzéteszi és gondoskodik a tagszervezetek, vagy más a szervezőbizottság által javasolt szervezet, elektronikus úton történő meghívásáról, a jelentkezési feltételek ismertetéséről, a jelentkezési lapok eljuttatásáról. 4. Nevezés a) A verseny évente egy alkalommal kerül megrendezésre a VEDU és az Előkészítő Bizottság által elfogadott időpontban és helyszínen. b) A versenyen való részvétel feltétele a szervezet érvényes nevezése és a résztvevők jelentkezése. A nevezés és a résztvevők jelentkezése a versenykiírásnak megfelelően, - a versenyt rendező által leírt útmutató betartásával - a kiküldött nevezési és jelentkezési lapok kitöltésével a VEDU-hoz határidőre való eljuttatásával történik. c) A nevezési és a jelentkezési határidőt, valamint a nevezési és a részvételi díj összegét a versenykiírás tartalmazza. d) A versenyen való részvétel feltétele a nevezési és ellátási díj időben történő befizetése. e) A nevezés a nevezési lapok és díjak beérkezésével válik hatályossá.
5. A csapat a) A versenyen részt vehet a VE tagszervezete által nevezett csapat és az előkészítő bizottság által meghívott szervezet csapata. b) Minden szervezet csak egy csapatot nevezhet. c) Az érvényes és hatályos nevezést leadott csapatok indulhatnak a versenyen. d) A versenyen 3 fős csapatok indulhatnak, akik maguk közül kineveznek egy csapatkapitányt. e) A csapat tagja a szervezet olyan munkavállaló dolgozója lehet, aki közvetlenül az ügyfelekkel és különösen az utasokkal kapcsolatos tevékenységet végez. f) A versenyzőknek a verseny megkezdése előtt a munkáltatójuk által kiadott igazolással kell igazolni részvételi jogosultságukat. A jelentkezésnél megjelölt bármelyik csapattag lecserélhető a felkészülés során, amennyiben a tag helyébe lépő megfelel az 5. e) és jelent pont előírásainak. 6. A verseny A lebonyolítás szabályai: a) A feladatokat az összes csapat egy helyszínen és egy időben oldja meg azzal, hogy a szituációs feladat megoldása a versenyprogram időpontjában történik. b) A csapatok a verseny megkezdése előtt versenysorszámot húznak, amely alapján tudják azonosítani az általuk elfoglalandó versenyhelyszíneket. c) A versenyzők bármilyen segédeszközt a zsűri útmutatása szerint, annak engedélyével használhatnak. A nem megengedett eszközhasználat figyelmeztetést, illetve kizárást eredményez a zsűri döntésének megfelelően. d) Verseny közben a helyszín csak indokolt esetben a zsűri engedélyével hagyható el. e) Az Országos Utaskapcsolati Verseny elméleti és gyakorlati részből áll. f) Az elméleti rész írásbeli feladatok teljesítésével történik, melyhez a témákat és a felkészülési szakirodalmat valamint jogszabályokat és a követelményeket a versenykiírás tartalmazza. A csapatok bemutatkozása is a verseny részét képezi, melyet a zsűri pontoz. g) A versenyfeladatok: Írásbeli, főleg teszt jellegű feladatok: Jogi ismeretek Ügyfélszolgálati és értékesítési ismeretek Marketing ismeretek.
Szituációs feladatok, helyzetgyakorlatok megoldása (ügyfélkezelés) h) Az írásbeli és a gyakorlati feladatok igazodnak a felhívásban kiadott irodalomhoz, jogszabályokhoz és azok jellegéhez, tartalmához. i) Az egyes feladattípusokhoz rendelt pontrendszert és azok súlyozását a verseny szervezői évenként határozzák meg. A feladattípusokat, valamint a hozzájuk rendelt pontozási rendszert is tartalmazó versenyprogramot a rendező véleményezés céljából előzetesen, a verseny időpontját lehetőleg 30 nappal megelőzően megküldi a jelentkezőknek j) A versenyre való felkészülés megkönnyítése érdekében a rendező a verseny időpontját legkésőbb 30 nappal megelőzően a VE, valamint a nevezésüket leadó tagszervezetek rendelkezésére bocsájtja a felkészüléshez szükséges témakörök, szakirodalmak, jogszabályok jegyzékét, és azok fellelhetőségi helyét. 7. A verseny előkészítő bizottsága a) Az Előkészítő Bizottság összetétele: VE delegáltja VEDU delegáltja KTI delegáltja NFM delegáltja MNV delegáltja KK-k képviselői Városi közösségi közlekedési vállalatok képviselői Nemzeti Mobilfizetési Zrt. képviselője Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. képviselője Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselője b) Az Előkészítő Bizottság megállapítja és elfogadja saját működési rendjét. c) Az Előkészítő Bizottság feladata a VEDU által összeállított tematikus programtervet és értékelési szempontokat tartalmazó versenyprogram szakmai véleményezése, illetve annak elfogadása és jóváhagyása. d) Az előkészítő bizottság dönt a nevezési díj mértékéről. Az Előkészítő Bizottság tesz javaslatot a Zsűri személyi összetételére. A Zsűrit a VEDU kéri fel írásban. 8. A verseny rendezője a) Az Országos Utaskapcsolati Verseny rendezője az első évben a VEDU. b) Az Előkészítő Bizottság dönt az első év tapasztalatai alapján a következő versenyek rendezéséről, a rendező szervezet kijelölésének módjáról. c) A verseny szervezésével és bonyolításával kapcsolatos műszaki - technikai és egyéb feltételekről, a verseny anyagának összeállításáról, annak biztonságos tárolásáról a VEDU köteles gondoskodni.
d) Gondoskodik a verseny dokumentációinak előkészítéséről, a beérkezett nevezések és a versenyt szponzorálók regisztrálásáról, a versenyzők tájékoztatásáról, a verseny programjának összeállításáról, és az egész verseny lebonyolításáról. e) Segíti a Zsűri (versenybizottság) munkáját, gondoskodik a versenyfeladatok értékeléséről és annak rendjéről, valamint az értékelt versenyfeladatok és a jegyzőkönyvek archiválásáról. f) Feladatainak elvégzése során felelős a verseny tisztaságáért és titkosságáért. Az utaskapcsolati verseny szervezése során a versenyfeladatok összeállításában részt vevő alkalmazottak, valamint a megbízásuk alapján eljáró személyek a versennyel összefüggésben tudomásukra jutott minden tény, adat, információ tekintetében titoktartásra kötelezettek. g) A rendező köteles az egyes feladattípusok bírálatát követően a részpontszámokat közzétenni. h) Ellenőrzi a versenyzők személyazonosságát, részvételük jogosságát. i) Tájékoztatja a versenyzőket a verseny lebonyolításának módjáról, a versenyfeladatok megoldásával kapcsolatos követelményekről. 9. A Zsűri a) A verseny szakmai értékelését és minden ezzel kapcsolatos tevékenységet a zsűri végzi, melynek tagjaira az Előkészítő Bizottság tesz javaslatot. b) A zsűri egy maximum 5 fős szakmai gárda, emellett működik egy szintén maximum 5 fős szponzori zsűri. A zsűri tagjai közül egy személy a szakmai zsűri elnöke. c) A szakmai zsűri feladata a versenyfeladatok szakmai végrehajtásának értékelése a szervező által előre megadott értékelési szempontok és pontozási rendszer figyelembe vételével, illetve alkalmazásával. d) A szponzori zsűri értékeli a csapatok megjelenését, aktivitását és annak ítéli a különdíjat, akik szereplésük során leginkább bizonyították a megfelelő utas élmény elérésének képességét. e) A szakmai zsűri tagjai olyan szakemberek lehetnek, akik szakmai tekintélyük, múltjuk révén méltó képviselői a közlekedési ágazatnak, vagy a humán tudományok gyakorlati alkalmazása területén elismertek. f) A versenyre benevezett tagszervezetek alkalmazottai, tisztségviselői nem lehetnek sem a szakmai sem a szponzori zsűri tagjai. g) A szponzori zsűri tagjai a szponzorokon kívül a rendező által meghívott közéleti személyiségek, a közlekedés szervezetek szakemberei, valamint a VEDU által javasolt és a szponzorok által elfogadott személyek lehetnek. h) A zsűri elnöke:
irányítja a zsűri munkáját a verseny megkezdése előtt közvetlenül is ellenőrzi a szükséges szakmai feltételek, a biztonságos versenykörülmények meglétét a verseny befejezésekor értékelő megbeszélést tart, ahol értékeli a verseny előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok végrehajtását, valamint a versenyzők eredményeit és a verseny szakmai színvonalát jóváhagyja és aláírásával hitelesíti a verseny jegyzőkönyvét. 10. Értékelés, eredményhirdetés a) A szakmai zsűri az előre megadott szempontok alapján pontozza a bemutatkozást. b) Az írásbeli feladatokat a csapattagok egyénileg oldják meg és ennek megfelelően kapnak pontszámot. A csapat pontszáma a tagok egyéni pontszámainak a két tizedesre számolt átlagából adódik. c) A szakmai zsűri tagjai egyenként értékelik a csapatok által végrehajtott szituációs feladatokat, majd a zsűritagok által adott pontszámok összegzésre kerülnek. d) A csapatok által feladatonként (bemutatkozás, írásbeli feladatok, szituációs feladatok) kapott súlyozott pontszámának teljes összege határozza meg a versenyben elért helyezéseket. e) Azonos súlyozott összpontszám esetén a sorrendet a szituációs gyakorlatokra kapott pontszám alapján dönti el a zsűri. Ezek azonossága esetén a tesztkérdésekre kapott pontszám a döntő. f) Teljes egyezés esetén a helyezésről sorsolás után születik döntés. g) A verseny eredményhirdetését a verseny befejezését követően a helyszínen, ünnepélyes keretek között, lehetőleg a média jelenlétében kell megtartani. h) A verseny valamennyi résztvevő csapata Emléklap -ot kap. i) A verseny I-II-III. helyezettje az Oklevél mellett egyéb felajánlott díjat is kap. j) A szponzori zsűri Különdíj -jakkal jutalmazhatja azt a csapatot, amelyik habár pontszámával nem, de stílusával, egyediségével, szereplésével leginkább elnyerte tetszését. k) A szakmai és szponzori zsűri is Egyéni különdíj -jal jutalmazhatja azt a versenyzőt, aki egyéni szereplése alapján a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtotta. l) A versenyben résztvevő csapatok részletes értékelését a verseny szervezője 15 napon belül megküldi a résztvevőknek. 11. A verseny dokumentumai a) A szervező részletes jegyzőkönyvet készít a verseny során, mely tartalmazza:
a verseny megnevezését a verseny helyét és időpontját a versenybizottság tagjainak nevét a versenyben résztvevő csapatok és csapattagok nevét a csapatok által feladatonként elért, és összesített pontszámokat, valamint az ezek alapján megállapított helyezési sorrendet a szponzori zsűri által kiadott különdíj(ak) megnevezését és az abban részesülők nevét. b) A verseny jegyzőkönyvét és az írásos feladatok dokumentumait a versenybizottság elnöke aláírásával hitelesíti. 12. Reklamáció, óvás a) Amennyiben bármely csapat a zsűri pontozásával, döntésével nem ért egyet és a szóbeli reklamáció eredménytelen, óvást terjeszthet elő. b) A verseny folyamatossága érdekében az írásos óvást a szóbeli reklamáció eredménytelenségét követő 15 percen belül kell előterjeszteni. c) Az óvásokról a versenybizottság dönt azzal, hogy annak eredménye legkésőbb az eredményhirdetéskor megjelenjen és akkor a döntés indokolva legyen. d) A versenybizottság az óvást köteles körültekintően kivizsgálni, szükség esetén valamennyi érintettet meghallgatva.