2018. nov.18. évközi 33. vas. 40. ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! Múlt héten Jézus a perselyekről tanított, arról gondolkodtunk el, és a testületünk döntése után a kedves híveket is kértem, hogy engedjétek, hogy több jót tegyünk, ahogy Szent Erzsébet férje is mondta a rokonainak: engedjétek jót tenni! PERSELYEINK NAGYRÉSZT KARITATÍV CÉLRA A régi Egyháztanácsunk az utolsó gyűlésén egy nemes gesztussal megszavazta a Karitász-csoportunk megalakulását, és elhatároztuk, hogy az eddigi iránynak is megfelelően perselyadományainknak most már a legnagyobb részét karitatív célokra fordítjuk. Idén is pl. az 52 hét perselygyűjtéséből 27 alkalommal (több mint a felénél) kötelezően az egyházmegye által előírt jó célokat kell támogatni, és a maradék összeg felével próbál majd Karitászunk a nevünkben jót tenni. Ez megfelel egyházunk gyökereinek és a svájci szokásoknak és elvárásoknak. Így szeretnék egyértelművé tenni a kedves hívek számára, hogy - aki perselyadományt ad, akkor jóleső érzéssel gondolhat arra, hogy azzal már a rászorulók megsegítésével is törődött (a konkrét célokat mindig tudatjuk hírleveleinkben). MA VAN A SZEGÉNYEK VILÁGNAPJA Ferenc pápánk tavaly hirdette meg először a szegények világnapját és idén is levelet intézett a világ katolikusaihoz. Részlet ebből: Mindenekelőtt
hangsúlyoznunk kell, hogy az Úr meghallgatja a szegényeket, akik hozzá kiáltanak, és jó azokhoz, akik a szomorúságtól, a magánytól és a kirekesztettségtől megtört szívvel nála keresnek menedéket. A teljes írás olvasható honlapunkon (olvasnivalók menüpontnál) SZENT ERZSÉBET KÖRLEVÉL A magyar püspökök körlevelet küldtek, hogy olvassák azt fel a magyar templomokban Szent Erzsébet ünnepére közeledve, akinek életéről mi a múlt héten már elmélkedtünk. A körlevélből: Szent Erzsébet életének jelmondata: Tegyétek boldoggá az embereket!. Ez a szeretet egyfajta állandó derűvel vértezte fel őt. Nem véletlen, hogy halálos ágyán azt mondta egyik szolgálólányának: Tudd meg, hogy nagyon boldog voltam... A körlevél olvasható honlapunkon (olvasnivalók menüpontnál) A MISSZIÓS TANÁCS VÁLASZTÁSÁNAK EREDMÉNYE Szeretném megköszönni mindenki közreműködését és segítségét a Misszós Tanács választásunknál. Első köszönet a jelölteknek, akikre mindannyiukra Isten gazdag áldását kívánom, akik készek a közösségért áldozatokra. Kérem külön szeretettel a Tanácsból kimaradottak aktív további segítségét és munkacsoportban való részvételüket. Hálás köszönet minden hívőnek, aki vagy már előtte borítékban vagy a szavazódobozba beledobva részt vett az új Testületünk kialakításában. A jó Isten lát mindenkit, és jutalmazza meg mind a 99 főt, akik szavaztak, és fontosnak ítélték így is missziónkat. A 99 szavazatból 95 érvényes volt és 4 érvénytelen (12-nél többet jelöltek be). A kialakult új Missziós Tanácsunk névsora: Almási Tünde Bitai Attila Golarits Gyöngyi Kerékgyártó Evelin Kovács Krisztina Losoncz Sándor Luchsinger Éva Mizere Éva delegált Tägerwillen-Kreuzlingenből delegált Wetzikon-Usterből
Németh Zoltán Németi Ferenc Pilinszky Katalin Schmelzer Zsuzsanna Somogyi Magdolna Szabó László Pál Szilagyi Margit Török Levente Vörösné Szigeti Andrea delegált Schaffhausenből delegált Winterthurból delegált Schaffhausenből Hogy is mondják a jezsuiták? Ad maioren Dei gloriam (AMDG)= Isten nagyobb dicsőségére! EGYHÁZMEGYI ADOMÁNYGYŰJTÉSEK NOV.18-ÁN A CÉL: A ZÜRICHI KATOLIKUS ISKOLÁKNAK (KARITÁSZ) NOV.25-ÉN A CÉL: A CHUR-I EGYHÁZMEGYE TEOLÓGIAI TANULÓINAK DEC.2-ÁN A CÉL: A FREIBURGI EGYETEM SZÁMÁRA Adományát teheti a perselybe (és látjuk, hogy az átlagperselytől mennyivel emelkedik ki a gyűjtési cél) ill. külön is adhat erre a célra, amit továbbítunk. ÉNEKEINK (A szentmise általános menetét, ha szükséges, ld. külön fehér lapon) Bevonulás: Isten a szépség, Isten a jó, Isten a mélység, Isten a szó, Isten a jóság, Isten az Úr! Isten a nagyság és Ő az út! Isten a nappal, Isten az éj, Isten a harmat, Isten a szél, Isten az élet, Isten az ég, Isten a kezdet és Ő a vég! //:Téged Isten dicsérünk, hálát adunk mindenért hát hála legyen, hála legyen, hála legyen!:// Dicsőség: Gloria, gloria in excelsis Deo! Gloria, gloria, alleluja, alleluja!
Zsoltár antifónája: Téged Isten dicsérünk, hálát adunk mindenért hát hála legyen, hála legyen, hála legyen! Felajánlásra: Refrén: Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, töltsd el a szívünk, életünk, hogy béke és áldás szálljon ránk, küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk. 1. Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk, hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk, reménységünk Belőled fakad, hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad. Refrén 2. Ajándékul Lelked küldted el, hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk, aki értünk életét adta. Mi is átadjuk most szívünk, mindenünk. Refrén Szent vagy és Isten báránya : orgonával Áldozásra és utána: I. Az Úr jósága, hogy még élünk a földön, mert az ő irgalma soha véget nem ér. Újjáéled reggelre, minden reggelre, Nagy a Te hűséged, ó Uram! Nagy a Te hűséged! II. orgonával: (H 114, 1.,2.,5.vsz) 1.Égből szállott szent kenyér, Értünk ontott drága vér: Hittel áldunk és imádunk, Bár az elme föl nem ér. 2.Véghetetlen Istenség, Szerető nagy kegyesség! Az oltáron velünk áldjon Tégedet a föld s az ég. 5.Legyen egy szív, egy lélek Azokban, kik dicsérnek. Ó nagy Isten! e szentségben Nyerjék meg, mit remélnek.