ÖNKORMÁNYZATI ADÓK Eger Megyei Jogú Város 21. 6.3 Az ország és a régió gazdasági helyzete nagyban befolyásolta és befolyásolja a megyeszékhely adóbevételeit is. A gazdasági visszaesés leginkább éppen a legnagyobb adóbevételt jelentı helyi iparőzési adót érintette, de kihatott az idegenforgalomra, így az ebbıl származó (idegenforgalmi adó) bevételekre is. A helyi és más önkormányzathoz fizetendı adók határidıben történı megfizetése összefügg a vállalkozások és a magánszemélyek fizetıképességével, ami az elmúlt idıszakban erısen romlott. Ennek eredményeként a folyó évi elıírás állomány 11,5%kal az összes követelés állomány 7%kal mérséklıdött az elızı idıszak adataihoz képest. Az Országgyőlés által 21. június 21i ülésnapon elfogadott, a helyi iparőzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 21. évi LVII. törvény rendelkezései szerint, a helyi iparőzési adóval kapcsolatos feladatok 21. június 29ével az önkormányzati adóhatósághoz kerültek vissza. Így az állandó és az ideiglenes jellegő iparőzési tevékenységgel kapcsolatos valamennyi adókötelezettséget 21. június 29tıl már ismét az önkormányzati adóhatósághoz kell teljesíteni. Az adóbevételek tervezése során a költségvetési elıirányzatokban külön bevételi soron szerepeltek az önkormányzat által beszedett illetve az állami adóhatóságnál beszedett és a költségvetés számlára utalt iparőzési adó (tıke, késedelmi pótlék, bírság) összegei. A feladatok visszarendezıdésébıl eredıen a költségvetési elıirányzatokat célszerő az APEH adatszolgáltatásokat követıen a harmadik negyedévre oly módon módosítani, hogy az elıirányzatok az APEHtıl érkezett bevételek (Megjegyezzük, hogy az elsı félévben mindössze 16.7Ft érkezett!) csökkentésével a Helyi adók bevétele {6/1/4} címszámról visszakerüljenek a 6/1/3 címszámra. Eger MJV. adóbevételeinek teljesülése 21.6.3 adószámlák Költségvetési elıirányzat Tényleges pénzforgalmi bevétel adatok Ftban Teljesülés Építményadó 529 5 277 812 663 52,47% Telekadó 18 3 12 731 36 69,57% Magánszemélyek kommunális adója 41 879 Beszedett idegenforgalmi adó 9 31 86 582 34,54% Helyi iparőzési adó 1 126 5 1 57 22 757 93,85% Gépjármőadó 421 5 24 255 346 48,46% Késedelmi pótlék 1 1 664 788 16,65% Bírság 9 6 762 93 75,13% Egyéb saját adóbevétel 5 2 3 49 495 58,64% Idegen bevétel saját utalással 5 62 5 12,41% Talajterhelési díj 4 3 2 291 927 53,3% Összesen 2 214 8 1 66 5 94 72,53% Az adóbevételek 19,17%át a magánszemélyek, 8,83%át a gazdálkodók fizették.
2921 elsı félévek követelések és kötelezettségek alakulásának bemutatása millió 45 4 35 3 25 2 15 1 5 4177 3873 3927 3884 3696 3427 folyó évi elıírás (5) összes követelés (7) 28 6 3 29 6 3 21 6 3 Fıbb adóbevételek alakulása 282921 adóévekben (MFt) 1 51 195 199 157 1 1 51 212 197 24 224 246 278 4 34 31 1 HIPA Gépjármőadó Építményadó IFA 28 6 3 1 94 733 533 211 942 683 223 571 566 39 688 131 29 6 3 1 99 439 874 197 27 546 246 46 455 33 82 868 21 6 3 1 57 22 757 24 255 346 277 812 663 31 86 582 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) Az építményadóból és gépjármőadóból származó bevételek 31,7MFt és 7MFttal haladták meg az elızı év, hasonló idıszakában befolyó összegeket. Az iparőzési adóból 42,2MFttal, az idegenforgalmi adóból 2,7MFttal kevesebb bevétel folyt be, mint a megelızı adóévben. A beszámoló részletesen a fıbb helyi adónemeket és a gépjármőadót mutatja be. 2
Iparőzési adó 21. évtıl a helyi iparőzési adó beszedésével kapcsolatos hatásköri változások nem segítették az adóigazgatási feladat ellátását. 21. január 1e és 21. június 29e között e feladatok már megoszlottak az önkormányzati és állami adóhatóságok között. A 21. elsı féléves elılegrészt valamint a 29. évi bevallást az önkormányzathoz fizették, illetve nyújtották be az adózók, ám a 21. évben megszőnı illetve kezdı vállalkozások az állami adóhatóság felé teljesítették kötelezettségeiket. Ezekrıl információk nem állnak rendelkezésre. Az elsı félévben számtalan jogalkotási probléma és nehézség adódott, melyek inkább gátolták az adóhatóság és az ügyfelek munkáját, káoszt okozva az elsı féléves adófizetés tekintetében is. Költségvetési szempontból megnyugvást és jogbiztonságot jelent, hogy a feladatok teljes egészében visszakerültek az önkormányzat hatáskörébe. A gazdasági válságra érzékeny helyi iparőzési adónál a leginkább kimutatható a bevételek csökkenése. 26. évi alapadó összege alá süllyedt az idei évben feldolgozott (29.évi) HIPA bevallási adatok alapján kimutatott (önkormányzati kedvezmény nélküli) alapadó. Míg tavaly, a vállalkozásoknak az elılegeiket 26MFttal ki kellett egészíteniük, addig az idén 159MFt csökkenthették ezt, ebbıl ered, hogy a fizetendı adó összege 447,3MFttal esett vissza. A legnagyobb 4 Egerben adózó társaság HIPA bevallási adata összesítetten 3MFtos adócsökkenési trendet mutat. Jelentıs visszautalási igényt kell az idei költségvetés terhére teljesíteni, eddig már 152,1MFtot meghaladta a kiutalt HIPA összege, de még cc.: 1MFtos nagyságrendet is elérhet a visszaigénylésben érintett HIPA összege. Ezeket a kiutalásokat a zárást követıen (3 hónapon belül kell végérvényesen teljesítenünk). Csökkentette bevételeinket az is, hogy a Bajnai kormány intézkedése miatt olyan vállalkozások is visszakérték a HIPA túlfizetéseket (hiszen az akkori szabályok szerint a második féléves elılegrészt már az APEH számláira kellett volna utalni), akiknek egyébként majd szeptember 15én ismét keletkezik elılegfizetési kötelezettsége. Hipa bevallási adatok 2629 158,9 29 2264,6 215,7 28 226,3 2 145,3 2 371,6 27 171,1 2116,4 2287,5 26 189,8 1844,3 234,1 2 3 8 számolt adó ebbıl 13 elıleg korrekció 18 23 28 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) 3
. 25 Hipa alapadó (önk kedv nélküli) változása a feldolgozott bevallási adatok alapján (MFtban) 2553 2462 23 21 19 1 98 2 246 2 132 17 15 25 26 27 28 29 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) 2. 175 HIPA adóerı összegének változása a bevallott adatok alapján 2629 (adatok MFtban) 1926 1825 169 1 622 15 125 1 316 1 26 27 28 29 21 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) A megyeszékhely adóerıképessége jelentısen csökkent (27es év alá süllyedt), így vélhetıen az elszámolást követıen, kiegészítı normatív támogatásra tarthat igényt Eger városa. A csökkenı 29. évi bevallási adatok megszabják a 21. évi adóelıleg összegét is, így az adóelılegeket bemutató grafikon is jól szemlélteti a csökkenés nagyságrendjét és trendjét. Az idei bevételek szempontjából meghatározó, hogy a város legnagyobb termelı vállalkozásainál bekövetkezike adóalapnövekedés, vagyis a 21es évben magasabb termelést produkálnak, mint volt az a tavalyi évben. Ekkor ugyanis, elılegkiegészítési kötelezettség terheli ıket az adóév utolsó hónapjának 2ig, azaz jellemzıen 21. december 2ig. Bár ezt sem kell nekik feltétlen teljesíteni, ám akkor jövıre mulasztási bírság szankcióra számíthatnak. Ez is okozza azt, hogy rendkívül nehéz a befolyó bevételeket nagy pontossággal megtervezni. Tekintettel arra, hogy egyre magasabb az önkéntesen nem fizetı vállalkozások aránya, így a második féléves adórész (szeptember 15.) esedékességét követıen ismét fel kell erısíteni a hátralékbeszedési tevékenységet. Az elsı negyedéves záráshoz képest az adóhatóság 14,2MFt hátralékot tudott pénzügyileg beszedni. 4
Helyi iparőzési adóelıleg az adóévek jelzett idıszakában (feldolgozott bevallások alapján) 2 4 millió 2362, 2357,3 2 35 2 3 2226, 2 25 2 2 28 6 3 29 6 3 21 6 3 adóelıleg 2 362 34 7 2 357 36 45 2 226 3 25 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) HIPA adózók száma alapadó önkormányzati kedvezmény számolt adó elızı évi elıleg bevalláskor módosítva adómentes 1 354 35 551 22 117 13 5 2 13 5 5 11EFt 1 895 12 799 431 5 468 32 7 316 61 24 579 7 17 264 3 1EFt5EFt 1 434 43 265 753 12 698 512 3 53 266 43 188 12 658 1 5EFt1EFt 756 54 444 26 54 429 587 52 564 6 1 865 4 1EFt1MFt 1 36 396 826 96 396 33 652 397 659 152 13 44 1MFt5MFt 268 1 186 416 382 1 186 243 182 1 273 969 35 75 64 1 5MFt 4 437 844 992 43 834 3 459 586 28 752 összesen 7 71 2 131 633 95 18 188 661 2 15 657 291 2 264 551 462 158 894 6 Az adózói kör 76,9%ának az éves adókötelezettsége nem haladja meg az éves 1. Ftot, ezen belül is 45,9%nak az éves adófizetési kötelezettsége nem több 1. Ftnál. Az adóbevallási adatok alapján 272 társaság (elızı évben ezek száma 313 volt!) fizetett 1 millió Ftnál nagyobb összegő helyi iparőzési adót. Gazdasági súlyuk fontos és meghatározó a város életében, hiszen az adó 76,7%a tılük folyik be. Helyi iparőzési adóban adózók száma az adó összegének nagysága alapján 2 1 8 1 6 1 4 1 2 1 8 6 4 2 1895 adózók száma 1354 1434 136 756 268 4 adómentes 11EFt 1EFt5EFt 5EFt1EFt 1EFt1MFt 1MFt5MFt 5MFt Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) 5
Az EU csatlakozás okán, jelentısen lekorlátozódott az önkormányzatok kedvezménynyújtási lehetıségei. 28. évben már nem lehetett a beruházási célú kedvezményeket igénybe venni, ebbıl is ered, hogy míg 27. évre 193 millió forintot meghaladóan vehettek igénybe önkormányzati adókedvezményként a vállalkozások, úgy az idén ez már töredékére 18,18MFtra csökkent. Jellemzıen már csak a közép, és mikro vállalkozások vehetik igénybe az adókedvezményt. Az egri önkormányzat is csak azoknak adhat rendeleti adókedvezményt, akiknek a vállalkozási szintő adóalapjuk a 2,5 millió forintot nem éri el. Eger MJV Közgyőlése a 29. évi adóalapokra a 1MFtot nettó árbevételig 5%os adókedvezményt biztosít, azaz számukra a fizetendı adó 1%ra csökkent. 21. évtıl önkormányzatunk bıvítette a mikro, kis, és középvállalkozások helyi adókedvezményezettségét, hiszen más egyéb szőkítı feltételt (1MFtos árbevételi korlát) a rendelet már nem ír elı. Eger Megyei Jogú Városban az adózók cc. 6%a tartozhat ebbe a körbe, ez tehát meghatározó nagyság azokra nézve, akikre az önkormányzat kedvezı szabályokat tarthat fent. Ezen vállalkozásoknak a fizetendı adómérték lefelezıdik (1%). Míg 28. évi végleges adó elszámolása során még csak a mikro, kis, és középvállalkozások kerültek visszaigénylı pozícióba, az idén már szinte valamennyi társaságot elért a termelés és forgalom csökkenése. Növekedést a pénzügyi szektor és a nagyobb közüzemi szolgáltató társaságok tudtak csak felmutatni. A globális recesszió mélyülésével párhuzamosan 28. évtıl a magyar gazdaság visszaesése is tovább súlyosbodott. A meghatározó nyugateurópai exportpiacaink zsugorodása mellett a fiskális egyensúly megırzése, illetve javítása érdekében szükséges kiadáscsökkentı intézkedések is behatárolják a magyar gazdaság növekedési lehetıségeit, s ennek következtében a magyar gazdaság 29. évi visszaesése meghaladta az EU átlagát. A gazdasági visszaesés hátterében a belsı kereslet zsugorodása húzódik meg, a háztartások fogyasztási kiadásai csökkentek, tekintettel a lakossági vásárlóerı folytatódó szőkülésére, a visszaesés üteme tovább gyorsult. A 29. évben valamennyi fontosabb ágazatban komoly visszaesés következett be, amely a termelı ágazatokban legsúlyosabb, de a szolgáltató szektort is érinti. Az elılegcsökkentési kérelmek száma és nagysága, a fizetési hajlandóság visszaesése, a kifizetetlen szállítói illetve alvállalkozói teljesítések, a felszámolások vagy megszőnések számának növekedése mutatja igazán az iparőzési adót legjellemzıbben meghatározó gazdasági helyzet valódi nagyságát. Mindezek mellett a város legnagyobb cc.: 3 vállalkozásának helyzete komolyan befolyásolja az adónem idei és jövıbeli alakulását. Felszámolása alatt lévı vállakozások hátralékok állományának növekedése (adatok EFtban) 2 18 16 14 12 1 8 6 4 2 164 582 145 733 12 22 1 578 27.6.3 28.6.3 29.6.3 21.6.3 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda (zárás adatok) 6
A helyi adókról szóló 199. évi C. törvény továbbra is lehetıséget biztosít a közgyőlésnek, hogy a vállalkozások és magánszemélyek teherviselı képességét mérlegelve, az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselı képességéhez igazodóan határozza meg. Helyi iparőzési adóban konstans az adóalapra vetített 2 százalékos mérték, annak emelésére nincs mód. Egerben az átlagokat tekintve, viszonylagosan szerény mértékben kerülnek a törvényi lehetıségek kihasználásra. Különösen igaz ez az ingatlanokat terhelı adónemek (építményadó, telekadó) esetében, hiszen itt a törvényi maximumokhoz képest 17%ot sem ér el a helyi adómértékek átlagos nagyságai. tvi adómérték egri adómérték %os kihasználás építményadó (Ft/m2) 1241 28,9 16,8% telekadó (Ft/m2) 275 45,3 16,4% magánszemélyek kommunális adója (FT/adótárgy) 1655 Nincs adóztatva,% vállalkozók kommunális adója (Ft/fı) 2758 Nincs adóztatva,% idegenforgalmi adó (Ft/nap) 413 357,7 86,6% iparőzési adó (2%) 2 1,97 98,5% Egerben alkalmazott helyi adómértékek a törvényi maximumok arányában (21. június 29adatok alapján) 98,5% iparőzési adó (2%) 2, 1,97 tvi adómérték egri adómérték %os kihasználás 86,6% idegenforgalmi adó (Ft/nap) 413, 357,7,% vállalkozók kommunális adója (Ft/fı) 2758, magánszemélyek kommunális adója (FT/adótárgy),% 1655, 16,4% telekadó (Ft/m2) 275, 45,3 16,8% építményadó (Ft/m2) 1241, 28,9 1 1 1 1 1 1 Építményadó törvényi maximuma és egri általános mértéke 1 5 1 3 1 1 9 7 5 3 1 1 1 241 1 169 1 83 1 6 1 42 118 117 169 183 29 26 27 28 29 21 átlagos adó Ft/év/m2 tvi maximum Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda 7
Építményadóban a törvényi mérték átlagos kihasználtsága 1,% 8,% 6,% 4,% 2,%,% 11,77% 11,25% 15,56% 15,69% 16,85% 26 27 28 29 21 Egy épületrészre jutó átlagos 21. évi építményadó elıírás összegei a megyei jogú városokban Szolnok 537 147 Salgótarján Nyíregyháza 341 92 332 286 Békéscsaba Miskolc Gyır Szeged Kaposvár Veszprém Kecskemét Szombathely Sopron Debrecen Dunaújváros Tatabánya Hódmezıvásárhely Nagykanizsa Pécs Érd Eger 13 167 18 65 98 311 98 256 92 694 91 83 84 465 78 922 57 222 46 46 39 257 27 64 21 73 21 66 17 613 16 321 14 762 1 2 3 4 5 6 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda Vagyoni típusú helyi adók Építményadóban az egri adómérték (önkormányzati kedvezményekkel csökkentetten) a törvényi mérték mindössze 16,8%át teszi ki. Elsısorban a lakások tulajdonosai kapnak magas {82%os önkormányzati} adócsökkentést. A külterületi ingatlanok 7%os, a külvárosi ingatlanok is jelentıs 25%os önkormányzati adókedvezményt élvezhetnek. A nyugdíjas tulajdonosok és a három vagy több gyermeket nevelık a lakásingatlan után további 5%os adókedvezményre is jogosultak. Az önkormányzati adókedvezmények révén az alkalmazott 21. évi átlagos mérték 29Ft/év/m2. Az adózás alá vont ingatlanok 89,8%ának éves adója 1EFt alatt van. 21. évtıl az építményadó általános mértéke 5Fttal emelkedett. 8
A mértékemelés egyidejőleg önkormányzati adókedvezmény (668,4MFt) többletet is generált, hiszen a számított emelt mértékbıl kerül meghatározásra az önkormányzati kedvezmény összege is. Építményadó alapadó önkormányzati adókedvezmény fizetendı adó adómentes 2 327 4 8 55 11EFt 749 331 563 591 594 561 157 737 2 1EFt5EFt 128 585 86 74 1 636 54 575 17 5EFt1EFt 18 715 681 1 297 86 17 417 875 1EFt 346 632 667 1 526 246 345 16 421 összesen 1 245 593 117 668 437 754 574 836 468 8 7 6 11EFt 1EFt5EFt 5EFt1EFt 1EFt Építmény alapadó, önkormányzati kedvezmény és fizetendı adó sávos megoszlásban 749,33 (MFtban) 591,59 alapadó önkormányzati adókedvezmény fizetendı adó 5 4 3 346,63 345,11 2 1 157,74 128,59 74,1 54,58 18,72 1,3 17,42 1,53 Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda 1 29 53 Építményadóban adózók és adótárgyak száma az adó összegének sávos megoszlásában 34 828 adózók száma adótárgyak száma 1 2 773 3 265 1 225 244 353 454 1 11EFt 1EFt5EFt 5EFt1EFt 1EFt Forrás: Eger MJV. PH. Adó Iroda 9
Építményadó fizetendı adói és kedvezményei 21 574,8 668,4 29 28 455,9 52,7 62,1 596,1 27 26 31,6 378,1 38, 368,6 Önkormányzati kedvezmények Fizetendı adó 1 2 3 4 5 6 7 millió Az építmények 89,8%ának éves adókötelezettsége 1. Ftnál kisebb. Az épületek mindössze 1,1%a után történt 1 Ftnál nagyobb összegő adóterhelés, azonban ez az összeg az összes elıírás 6%a. Az adózás alá vont ingatlanok tulajdonosai összességében 668,4MFt önkormányzati adókedvezményt vehetnek igénybe. 28. január 1jétıl jelentısen szőkült a képviselıtestület törvényben deklarált kedvezmény bıvítési lehetısége, hiszen a Htv. 7. e) pontja alapján, a vállalkozó üzleti célt szolgáló épület/épületrésze után önkormányzati adókedvezmény már továbbra sem biztosítható. Telekadó Eger Megyei Jogú Városban jelentısen szőkítve kizárólag a beépítetlen építési telkek után keletkezik tényleges adófizetési kötelezettség, hiszen az egyéb beépítetlen belterületi földrészletek után Ftos adókulcs biztosítja a fizetés alóli mentességet. Az önkormányzat évek óta adópolitikai eszközökkel (adókedvezményekkel) kívánja ösztönözni, hogy a városban nem nagy számban elıforduló lakóház építésére szolgáló jelentıs értéket képviselı telkek minél elıbb beépítésre kerüljenek. Sajnos a gazdasági recesszió visszavetette mind a magánszemélyek, mind a beruházók építkezéseit. Az önkormányzati döntés eredményeként a belvárosi és külvárosi beépítetlen építési telkek adója egymástól elkülönül, mind mértékben, mind kedvezményezettségben. A belvárosi építési telkek adómértéke kétszerese a külvárosinak, egyben beépítés vállalása esetén a külvárosi építési telkek alanyai kétszer annyi kedvezményt vehetnek igénybe, mint a belvárosi telkek adózói. A szerzéstıl számított 4 éven belüli telek lakással történı beépítése esetén a nem vállalkozónak minısülı magánszemély tulajdonosok a belvárosban 25%os, a külvárosban 5%os önkormányzati adókedvezményt kaphatnak. Itt is jelentısen szőkült a képviselıtestület törvényben deklarált kedvezmény bıvítési lehetısége, hiszen a Htv. 7. e) pontja alapján, 28. január 1jétıl a vállalkozó üzleti célt szolgáló telke/telekrésze után önkormányzati adókedvezmény már nem biztosítható. Telekadó alapadó önkormányzati adókedvezmény fizetendı adó adómentes 721 346 11EFt 1 486 739 637 41 849 338 1EFt5EFt 8 52 566 1 614 476 6 96 9 5EFt1EFt 6 348 55 327 975 6 2 575 1EFt 13 548 95 32 13 246 95 összesen 3 626 151 2 881 852 27 22 953 1
16 Telek alapadó, önkormányzati adókedvezmény, fizetendı adó sávos megoszlásban (EFtban) 14 12 11EFt 1EFt5EFt 5EFt1EFt 1EFtalapadó önkormányzati adókedvezmény fizetendı adó 13246,95 1 8 696,9 62,58 6 4 2 637 849,34 1 614 328 32 Idegenforgalmi adó Eger közigazgatási területén az elfogadott adó mértéke 21. évtıl nem emelkedett, így az továbbra is 36Ft/fı/vendégéjszaka. Ugyanakkor az ágazatot hátrányosan érinti az a tény, hogy az üdülıhelyi normatíva felezıdött, a beszedett adóforintonkénti 2Ftos üdülıhelyi normatíva 1Ftra mérséklıdött. Ez mintegy 9MFt normatíva csökkenést prognosztizál. Az IFA 76,7%át a jelzett idıszakban a 1EFtnál több adót beszedı (adózói kör 3,8%a) és azt beszedıi minıségében továbbfizetı nagyobb kereskedelmi szálláshelyek adták. Az összes bevallott vendégforgalom az elızı évi adatokhoz képest továbbra is csökkent, ám az adóköteles napok száma némileg növekedést mutatott. Az utóbbi idıben változást mutat az idegenforgalmi attrakciók iránti igény, leginkább pihenni, szórakozni, sportolni vágynak a turisták, a mai információkkal túlterhelt világban a helyi történelem vagy történelemmel összefüggı épületek (Az egri vár és a bazilika üdítı kivételnek számít.) kisebb érdeklıdésre tarthatnak számot. Valószínő a szeszélyes idıjárás is nagyban közrejátszott abban, hogy az idelátogatók száma nem mutatott eddig növekedést. 25 A beszedett IFA sávos megoszlása (EFtban) 2257, 2 11EFt 1EFt5EFt 5EFt1EFt 1EFtbevallott IFA 15 1 5 1491,5 3615,7 1733,4 11
IFA összegei az adóévek adott idıszakában (bevallási adatok alapján) 1 34 565 25 29 315 7 29 41 56 1 1 129 4 12 26 17 152 82 47 11 49 82 217 1 1 28 6 3 29 6 3 21 6 3 vendégnapok 129 4 17 152 11 49 ebbıl adóköteles 12 26 82 47 82 217 adó 34 565 25 29 315 7 29 41 56 Gépjármőadó A gépjármőadóban érintett jármővek központilag egységes szabályok alapján kerülnek adóztatásra. A képviselıtestületnek az adóztatást befolyásoló hatása nincs, kizárólag az adóigazgatási feladatok tartoznak az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe, illetve a bevételek 1%ban átengedett bevételnek minısülnek. A befolyó bevétel teljes egészében az önkormányzat számára átengedésre kerül. Bevételét tekintve a harmadik legjelentısebb adónem. A gépjármőadóról szóló 1991. évi LXXXII. Törvény alapján a belföldi érvényes rendszámtáblával ellátott gépjármő, pótkocsi után gépjármőadót kell fizetni. A törvény alapján az adó alanya a gépjármő azon tulajdonosa, üzemben tartó esetén üzemben tartója, akinek/amelynek a nevére a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény alapján vezetett nyilvántartás év elsı napján fennálló állapota szerint a forgalmi engedélyt kiállították. A személygépkocsik és a motorkerékpárok után fizetendı gépjármőadót a vagyonarányos közteherviselés és az igazságosság elvének megfelelıen alakították át. Az adóteher a vagyontárgy értékét jobban kifejezı módon, a gépjármő hajtómotorjának kwban meghatározott teljesítményéhez és gyártási évéhez igazodik. Gépjármőadó folyó évi elıírása (2721) milli 45 44 437,7 446,2 441, 43 423,8 42 41 4 27 28 29 21 27 28 29 21 12
Gépjármőadóban adózók száma és összege (2721) 29 27 25 23 21 19 17 15 25 589 26 479 26 3 24 34 16 38 16 88 16 996 16 64 27 28 29 21 adózó jármő Gépjármőadó adózók száma jármővek száma alapadó adókedvezmény adómentesség fizetendı adó adómentes 1 551 2 47 73 846 75 3 876 114 54 972 46 11EFt 5 65 6 439 4 629 275 4 629 275 1EFt5EFt 11 387 14 453 38 375 5 13 56 324 295 318 681 5EFt1EFt 192 35 24 227 525 3 169 35 21 58 175 1EFt 134 43 87 797 91 3 778 968 84 18 942 összesen 18 914 24 34 534 875 79 23 88 756 54 972 46 441 25 73 Az önkormányzati adóhatóság a közúti nyilvántartás adatai (okmányiroda) alapján állapítja meg az adót. Így az adóztatás a BM Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által az önkormányzati adóhatóságok részére történı adatszolgáltatás alapján történik. Annak ellenére, hogy az adómértéke idéntıl változott (emelkedett) a bevételi többlet a vártnál kevesebb lesz, hiszen az adóztatás alá vont jármővek száma minden eddiginél nagyobb arányban 1.996 dbbal csökkent. Köszönhetı ez annak, hogy sokan kivonatták forgalomból jármőveiket. 1 2921. évi gépjármő adóztatási adatok adóztatott jármővek számának változása (csökkenése/növekedése) (29. évi adat a 291231i állapot alapján, a 21. évi adat a KEKKHtıl kapott 21. évi nyitó adatok alapján) 869 175 1 3 5 7 Pécs Veszprém Szombathely 354 Zalaegerszeg 531 Szolnok 543 Békéscsaba 597 Kecskemét 649 Hódmezıvásárhely 1179 Miskolc 1192 Dunaújváros Nagykanizsa Székesfehérvár Salgótarján 1424 131 137 147 Sopron 1444 Szekszárd 1833 Érd 2143 Tatabánya Kaposvár Szeged Eger 219 294 33339 Nyíregyháza 4258 Gyır 52 Debrecen 9 11 13 12158 13
16 14 12 1 8 6 Gépjármőadóban adózók és adótárgyak száma és sávos megoszlásuk 14 453 11 387 247 1551 192 35 134 43 adómentes 11EFt 1EFt5EFt 5EFt1EFt 1EFtadózók száma 6439 565 jármővek száma 4 2 Hátralékkezeléssel és végrehajtási feladatokkal kapcsolatos feladatok A gazdasági válsághelyzet megjelenése óta a kintlévıségek radikálisan emelkedtek. A tartozások mintegy 2/3ának beszedésére nincs, vagy csak nagyon kis esély van. A vállalkozások egy része már képtelen megfizetni az adótartozásokat, így sem az APEH, sem az önkormányzatok felé nem fizetnek. (Egy év alatt az állami adóhatóság hátralékállománya 5Mrd Fttal nıtt, jelenleg 2MrdFt.) A hátralékkezelési eljárások egyre nehezebben vezetnek eredményre, az idén a végrehajtások során mindössze 7,6% rendezıdött, ennek értéke: 169MFt. Az adóhatóság az elsı félévben egyre növekedı tartozásokat érzékelve, feladatátcsoportosítás keretében, emelte a végrehajtási munka számát és mennyiségét. Darab Behajtási cselekmény megnevezése Indított végrehajtás Befolyt hátralék Százalék 4274 Hátralékkezelés során kibocsátott fizetési felhívás 435 241 515 Ft 38 249 791 Ft 8,8% 2179 Inkasszó 914 661 446 Ft 13 772 321 Ft 11,3% 128 Munkabér, nyugdíj letiltás 12 724 986 Ft 1 158 736 Ft 9,1% 448 ingó, üzletrész, köv. foglalás, beltag kötelezés, gépjármő forg kitiltás 156 482 611 Ft 13 316 757 Ft 8,5% 557 Átjelentés, visszatartás APEH, bírósági végrehajtóknak átadott ügyek 618 542 12 Ft 8 89 596 Ft 1,3% 35 Jelzálogjog és végrehajtási jog bejegyzés 77 864 447 Ft 4 477 441 Ft 5,8% 12634 Összes végrehajtási cselekmény 2 215 517 17 Ft 169 64 642 Ft 7,6% Az Északi régióra jellemzıen nıtt a felszámolási eljárás során keletkezı és ismeretlen helyen tartózkodó adóalanyok tıke tartozásainak (178MFt) nagysága, ennek megtérülésére esély gyakorlatilag nincs, ám a felszámolási eljárás lefolytatásáig mind a tıkét, mind annak pótlékát tartozásként kell kimutatnunk. Miközben a múlt év végéig az adóhatóság számos területen többek között a behajtások, az inkasszók terén sokat javított korábbi mőködésén, a tartozások összértéke a fizetési határidık bekövetkeztekor továbbra is jelentısen emelkedik. Az elızı évekhez képest, a tıketartozás állomány 31%kal emelkedett. Arányait tekintve legnagyobb esedékes hátralékállomány növekedés, az iparőzési adóban, építményadóban és a gépjármőadóban következett be. 14
A magánszemélyek tartozásai az összes hátralék 21%át adják. A vállalkozásoknál felhalmozott kintlévıség (79%) beszedése a magas szállítói és hiteltartozások miatt rendkívül nehéz, abban a gazdasági környezetben, amikor egyébként is a létüket veszélyezteti a felhalmozott tartozások nagysága. Általában elmondható, hogy azon vállalkozások kerültek nagyon nehéz helyzetbe, akik már az elızı év tartozásait is vagy átütemezték, vagy nem tudták, vagy nem akarták megfizetni. Egyre több jelentıs tartozást felhalmozó vállalkozás nem tudja elkerülni a felszámolást, ahol szinte esélytelen az önkormányzati adótartozások reális megtérülése. Folyó évre történı elıírás és befizetés/végrehajtás alakulása milli 2 5 2 2245,96 1 5 1 5 574,58 277,1 27,4 13,36 29,41 3,17 126,24 434,58 23,63 Építményadó Telekadó Beszedett idegenforgalmi adó Helyi iparőzési adó Gépjármőadó folyó évi terhelés (15) folyó évre befizetés (334) Folyó évre történı elıírás és befizetés/vagy végrehajtás alakulása milli 45 4 35 3 25 2 15 1 5 23,54 15,25 9,77 9,77 6,54 7,23 2,86 3,3 késedelmi pótlék bírság saját egyéb bevétel idegen egyéb bevétel (követelés kezelés) (követelés kezelés) folyó évi terhelés (15) folyó évre befizetés (3134) millió 3 25 Tıke hátralék változása 2821. évek viszonylatában 263,89 2 (Felszámolosi eljárás alá került hátralékokkal együtt) 199,88 15 151,41 1 83,4 5 5 35,61 2,71 2,95 6,57 3,8 3,4 12,67 1,93 4,47 Építményadó Telekadó Beszedett idegenforgalmi adó Helyi iparőzési adó 69,14 5,12 Gépjármőadó 28 6 3 29 6 3 21 6 3 15
Az adóhatóság a törvények adta keretek között mind jobban kiszélesíti a tartozások beszedésére tett intézkedéseket. Már a Hivatalban sem történhet úgy nagyobb összegő kifizetés, hogy azt az adóhatóság saját hátralékos állományával ne kerülne összevetésre és már esedékes tartozás esetén a kifizetés (foglalás során) visszatartásra kerül. Míg az elızı években a behajtás eredményessége 152% körüli volt, az idén ez eddig 7,6%ra esett vissza, annak ellenére, hogy a kezdeményezett végrehajtási cselekmények száma 23,8%kal növekedett. Az elmúlt három évet vizsgálva az összes pénzforgalmi adóbevétel 11%a realizálódott valamilyen végrehajtási cselekmény révén, vélhetıen ez az idei évben sem lesz másként. Az alábbi táblázat is jól példázza, hogy jelentısen emelkedı indított végrehajtások mellett is, a beszedés pénzügyi eredményessége fokozatosan csökkenı tendenciát mutat. Követelés kezelés változása az befizetési idıszakok függvényében (MFtban). 2112, 1 9 175,5 1 4 1181,7 9 4 24,2 192,2 162,4 1 28.6.3 1 29.6.3 2 21.6.3 Az adóhatóság az eljárási szabályok keretei között fizetési könnyítések biztosításával próbálja segíteni a vállalkozások és magánszemélyek helyzetét. 21. évben 99,9MFtra engedélyezett feltételhez kötött átütemezést (részletfizetést, fizetési halasztást). Az adózók fizetési ütemezésére általában jellemzı, hogy az év második félévében teljesítik elmaradásaikat. Ugyanez mondható el az adóhatóság végrehajtási cselekményei megtérülésére, hiszen többnyire ebben az idıszakban vezetnek pénzügyileg is eredményre a tett intézkedések. Adók módjára átadott behajtási ügyek helyesbített tartozás (Z16) 27.6.3 28.6.3 29.6.3 21.6.3 idegen 19 542 637 17 614 165 27 289 43 55 62 215 saját 34 677 999 19 644 851 3 226 83 44 881 632 Az elmúlt évekhez képest a behajtásra áttett ügyekben érintett követelés állomány aránya igen jelentıs emelkedett, más szerveket megilletı hátralék összeg 12%kal, míg a saját bevételt megilletı tartozások 48%kal nıttek. Itt jellemzıen olyan ügyek hátralékkezelése folyik, ahol a renitens hátralékos a kimutató szerv felé sem fizette meg tartozását. 16
Helyesbített hátralékállomány alakulása az elmúlt évek hasonló idıszakában (MFtban) 6 55,6 5 Más szerveket megilletı adók módjára behajtandó tartozások Saját költségvetést megilletı adók módjára behajtandó tartozások 44,88 4 35 3 27,29 3,23 2 2 17,61 19,64 1 1 2 27.6.3 28.6.3 29.6.3 21.6.3 Forrás: Eger MJV PH. Adó Iroda Eger, 2178. K O R S Ó S L Á S Z L Ó Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Iroda Irodavezetıje 17