KCC - KANIZSA CARP CUP VERSENYSZABÁLYZATA 2019. ÁPRILIS 23-26. RINYASZENTKIRÁLYI-TÓ A versenykiírás általános szabályai és a részvétel feltételei A versenyen részt vehet, aki Magyarországon a tárgyévre érvényes, horgászatra jogosító állami horgászjeggyel és horgászkártyával rendelkezik, és ezt hitelt érdemlően igazolja. A verseny ideje: 2019. április 23. 12 órától 2019. április 26. 12 óráig Verseny helyszíne: Rinyaszentkirályi-tó A verseny 72 órás, nemzetközi, nyílt és előnevezéses A verseny csapatverseny. Egy csapat két versenyzőből áll, amely kiegészülhet további egy előre nevezett segítővel (A plusz egy fő segítő díja 5.000 Ft). A segítő a csapatot a csapat szektorán belül támogathatja a szerelékek el- és előkészítésében, a csalizásban, az etetésben, bevágásban fárasztásban, valamint a szákolásban és a mérlegelésben, de csónakba nem szállhat. Amennyiben a versenyt valamilyen rendkívüli dolog miatt félbe kell szakítani (pl.: rossz időjárás) akkor, ha minimum 48 óra már eltelt az akkori állás szerint kihirdetjük a végeredményt. Azonban előfordulhat az is, hogy csak néhány órára kell megszakítani a kupát. Ha 12 óránál rövidebb ideig valami ok miatt felfüggeszti a versenybizottság, akkor újra indítás után minden résztvevő onnan folytatja a versenyzést ahol a felfüggesztés pillanatában állt. A nevezés menete és a regisztráció lebonyolítása A versenyre maximum 15 csapat jelentkezése fogadható el. A verseny jelen versenyszabályzat szerinti változatlan feltételekkel való indításának minimális feltétele legalább 10 csapat határidős nevezése, illetve az előregisztrációs díj megfizetése, illetve a helyszínen való megjelenése. Ettől eltérő esetben a szervezők külön rendelkezik. Nevezni lehet a https://kanizsacarpcup.hu weboldalon elhelyezett nevezési űrlapon. Nevezéskor ki kell tölteni a jelentkezési lapot, melyen a csapat nevét, a csapattagok nevét, a kapcsolattartó nevét, postacímét, telefonszámát, bankszámlaszámát, továbbá e-mail címét kérjük megadni. Nevezési határidő: 2019. március 1. 12:00 Nevezési díj: 60.000.- Ft / csapat, (Előleg 30.000.- Ft 2019. február 28-ig + a nevezés másik fele 2019. április 1-ig 30.000.-Ft) KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 1
A részvétel feltétele a nevezési díjból 30.000.- Ft előlegként történő befizetése, mely történhet bankszámlára utalással, közleményben kérem feltüntetni a csapat nevét, illetve készpénzben a HORGÁSZONLINE Horgászboltban a 8800 Nagykanizsa, Király utca 31/H. címen. Az átutalást kérjük az Egyesület, OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11749008-24908689 számú számlájára küldeni. Az utalás közlemény rovatába kérjük, írják be a csapat nevét. Az előleg beérkezését követően a szervezők a nevezést érvényesíti, és visszaigazolja a megadott e- mail címre. A befizetett előleg és a megállapított nevezési díj közötti különbözetet (30.000.- Ft) 2019. április 1-ig készpénzbefizetéssel, illetve átutalással kell teljesíteni. Ez a sorsoláson való részvétel feltétele. Nagyobb számú nevezés esetén a maximum felett nevezett csapatok várólistára kerülnek, visszalépés vagy érvénytelen nevezés esetén, a várólistán szereplő csapatok kerülnek kiértesítésre (nevezési sorrendjükben). A verseny szervezési vagy időjárási okokból (vis maior) történő meghiúsulása esetén a befizetett előleg visszajár, s azt az Egyesület 30 napon belül visszautalja a kapcsolattartó által írásban megadott bankszámlaszámára. Ezen okon túl a már befizetett előleg a jelentkezők visszalépése bármilyen okból történjen is esetén nem jár vissza! A nevezéssel a versenyzők a Versenyszabályzatot és az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadják, és egyben kijelentik, hogy további, vitás esetekben alávetik magukat a Versenybizottság pártatlan döntéseinek. Szervezési és rendészeti előírások A horgászhelyek sorsolása a helyszínen történik: a csapatok vezetője, képviselője húzhat sorszámot, amely a horgászhelyet jelöli. A horgászhelyeket sorszámok jelölik, a külön kijelölt helyeken és módon a sátorozás lehetősége biztosított. A sorsolás két körből áll. A sorsolás menete 1. Első körben a versenyző csapatok a előregisztrációs díj beérkezésének idejének sorrendje szerint sorszámot húznak, mely számok megadják a rajthelyek kihúzásának sorrendjét. 2. A második körben az első körben kihúzott számok emelkedő sorrendje szerint a csapatok kihúzzák (nem kiválasztják!) a rajthelyüket. KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 2
A bojlis versenyhorgászat szabályai Minden versenyző köteles a versenyszabályzat minden pontját betartani. Minden csapatnak 120 perc áll rendelkezésére, hogy előkészítse az eszközeit, majd további 60 perc, hogy elhelyezze a jelölő bójáit, radarozzon és etessen. A számukra kijelölt területen a versenyzőknek diszkréten és zaj nélkül kell mozogniuk. Minden horgászással kapcsolatos tevékenységnek a számukra kijelölt rajthelyen belül kell történnie (bedobás, fertőtlenítés, etetés és szákolás). Saját csónak használata engedélyezett, de mindenki saját felelősségére használhatja! (Csónakbérlésre - 1000Ft / 24 óra - korlátozott számban van lehetőség. A csónakigénylést a nevezéssel egyidejűleg kérjük jelezni!) Elektromos csónakmotor használható. Akkumulátor töltésre lehetőség a büfénél lehetséges. Csónakból történő etetés, fárasztás, behordás a szektor elhagyása nélkül engedélyezett. A megakasztott hal szákolására igénybe vehető segítség. Segítség lehet a csapattárs, illetve a szomszédos csapatok tagjai is (ha vállalják). A versenybe csak a lefújás előtt megakasztott ponty és amur méretkorlátozást meghaladó példányai számítanak bele, de a lefújást követően a fárasztásra, merítésre 15 perc áll rendelkezésre. Egyéb halat sebfertőtlenítés után azonnal vissza kell ereszteni a vízbe! A verseny közbeni távozásról értesíteni kell a versenybizottságot, és megindokolni a távozás okát, időtartamát. A horgászhelyet a verseny ideje alatt elhagyni úgy lehet, hogy 1 csapattag a horgászbotoknál maradjon. Amennyiben mindkét versenyző elhagyja a horgászhelyet, úgy minden botot ki kell venni. A verseny kezdetét és végét a sorsoláskor bemutatott hangjelzés jelzi. Ezek jelzéseit kötelező betartani. A versenyzők annyi botot tarthatnak és szerelhetnek össze, amennyit akarnak, de egyszerre csak legfeljebb négy (4) bottal horgászhat a páros. Szerelékenként (botonként) csak egy horog engedélyezett. A hajszálelőkés felkínálás használata kötelező! Csak hagyományos horgászmódszerek illetve - végszerelékek fogadottak el, legalább 50 g- os ólomnehezékkel. Az ólomra paszták és etetőanyagok rágyúrása engedélyezett. Etetőkosár használata tilos! Úszós készség használata tilos! Fonott főzsinórok használata szigorúan tilos! Fonott előkezsinórt maximálisan 30 centiméteres hosszúságban szabad használni. LeadCore ólombetétes kagylóálló zsinórt maximálisan 100 centiméteres hosszúságban szabad használni. Főzsinór minimum vastagsága 0,25 mm (fonott zsinór csak horog előkeként használható) A monofil főzsinór és a monofil dobóelőke átmérője nem haladhatja meg a 0,5 millimétert. Az elektronikus, akusztikus és vizuális kapásjelzők megengedettek. A felcsalizott szerelékes horgászatra használt botok hossza 4 m-nél rövidebb kell, hogy legyen. Horgászat során csak az ún. bojlis botok használata engedélyezett. Tilos a feeder, match, rakós, KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 3
pergető, legyező, surf botok horgászatra való használata. Surf (maximum 400 cm) és Spod botok csak parittyázásra, etetőrakétázásra használhatók. Nyeletőfékes orsók használata engedélyezett, a nyeletőfékes orsókon a nyeletőfék bekapcsolása nem kötelező. Engedélyezett a rádió-távjelzős elektromos kapásjelző használata. Láncos, merev karos, és rugófeszítéses kapásjelző swinger használata engedélyezett. A bot spiccére rögzíthető vagy rögzített lengőspicc és rezgőspicc használata tilos! Etetőanyaggal, ill. gyurmával bevonható ólmok használata engedélyezett. Csalizásra használható minden növényi eredetű, vagy akár növényi és állati lisztből, őrleményből mesterségesen előállított csali, valamint különféle lisztek és lisztkeverékek, bojlik, melyeket kötelezően hajszálelőkén kell felkínálni (a Versenybizottság ellenőrzi). Csalizni bojlival, pellettel, főtt kukoricával és tigris mogyoróval lehet. A készségen felkínált bojlik legkisebb átmérője 10 mm lehet. Etetésre használhatók: o különféle etetőanyagok, morzsák, granulátumok; o különböző állati- és növényi eredetű lisztek; o gyári- illetve házi készítésű bojlik és pelletek; o aromák; o növényi eredetű magvak CSAK főzve, szárazon és erjesztve szigorúan TILOS; o etetőanyag ragasztók valamint etetőanyag földek, lösz, agyag; (ami a természetre nem káros). Etetésre és csalizásra tilos használni bármilyen élő vagy elpusztult állatot. Elpusztult állatot tilos használni még szárított és hőkezelt állapotban is. (például tilos használni szárított rákot, kagylót, gilisztát, szúnyoglárvát) Halikra, és fémből, fából, gumiból és műanyagból készült műcsalik használata szigorúan tilos. Etetni partról, csónakból lehetséges. Etetőhajó használata NEM engedélyezet! Minden sűrített levegővel, gázzal vagy elektromos árammal működő eszköz használata tilos. Engedélyezett az etető csúzli, egy vagy két kézzel működtetett cső a bojlik bedobásához, egy vagy két kézzel tartott nagy nyeles kanál, a földre helyezett és mindkét kézzel működtetett csúzli, rakéták, melyek belső átmérője nem lehet nagyobb 50 mm-nél, hossza pedig 200 mmnél, és horgászbottal dobják be. Behordás engedélyezett. Tilos a vizet megvilágítani nagy erejű reflektorokkal, viszont szabad világító eszközt használni a sátorban, valamint szabad diszkrét fényű fejlámpát használni fárasztáskor, bedobáskor, csalizáskor és a halak hálóba emelésekor. Szabad a vízbe menni horgászcsizmában (mellescsizma), de csak a halak hálóba emeléséhez, vagy a tároló háló megfelelő elhelyezéséhez. A csapatoknak a számukra kijelölt horgászhelyen belül kell horgásznia. Sátrak (tábor kialakítása), személyes dolgok elhelyezése közvetlenül a horgászhelyen lehetséges. A megakasztott hal sikeres kiemelésében segítség igénybe vehető (csapattárs, hozott segítő vagy a szomszédos csapat tagja). KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 4
A hal kifogása érvényesnek számít akkor is, ha véletlenül a száján kívül akad be a horog. Szándékosan szabálysértő módon kifogni a halat szigorúan tilos. Halfogás esetén a kifogott halat a mérlegelésig sértetlenül kell tárolni, majd a mérlegelés, bejegyzés és fotózás után vissza kell engedni. A halak elhelyezésére megnedvesített pontymatrac és pontyzsák használata kötelező. A halakat pontyzsákban kell élve tartani és verseny ideje alatt a pontyzsáknak teljes terjedelmében a vízben kell lennie. Elegendő pontyzsákkal kell rendelkezniük (minimum 7 db/csapat, 90x120cm vagy 90x150cm méretű). A pontyzsákok megtelése esetén kérjék, hogy a szervező személyzet mérjen le néhány halat, és ezzel felszabaduljon pár háló. Kötelező eszközök: 2 db pontymatrac vagy pontybölcső (jó minőségű) 1db a parton és 1db a csónakba, 2 db minimum 90x90 cm-es, sűrű szövésű merítőháló (bojlis merítő) és a sebfertőtlenítő. Ha a kifogott hal elpusztul, nem számit bele a versenybe. Második dudaszót követően a készségeket azonnal ki kell húzni a vízből. Az ekkor esetleg rajtalévő halat már nem mérlegeljük. Lefújás előtt történt bevágás esetén a fogott hal beleszámít a versenybe akkor is, ha a fárasztás a dudaszó után fejeződik be. A verseny végén tilos a megmaradt süllyedő csalit a vízbe dobni. A verseny végeztével a rajthelyet tökéletesen tiszta állapotban kell hagyni! A szabálytalankodás vagy egyéb etikátlan magatartás versenyből való kizárást vonhatja maga után. Csónakhasználat A csónak kötelező felszerelése a következő: Úszni nem tudó felnőttek együttes számának megfelelően, de legalább 1 db mentőmellény, a csónakban tartózkodó személyek számának és a csónak hajtásának megfelelően,, de legalább 1 db evező, 1 db, a csónak horgony nélküli tömegének legalább 5%-ával egyenlő tömegű horgony (a horgony a mederhez történő ideiglenes rögzítésre alkalmas, más számára veszélytelen kialakítású eszközzel, tárggyal helyettesíthető), 1 db legalább 1 l űrméretű vízmerő, kikötésre és horgonyzásra alkalmas megfelelő állapotú kötél vagy lánc - legalább 10 fm; A csónak csak saját felelősségre helyezhető vízre, és használható a verseny során. A verseny csak a csónakhasználattal kapcsolatos tájékoztatás meghallgatása, és a csónakhasználati nyilatkozat kitöltése után kezdhető meg. A csónak használható: radarozásra, bójázásra, etetésre, fárasztásra. 18 éven aluliak csak felnőttel együtt használhatják a csónakokat a verseny alatt! Ittas személyek a csónakot nem használhatják, megszegése esetén a csapat kizárható! KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 5
Mérlegelés szabályai A méréseket 5-6 óránként kell elvégezniük a mérlegelőknek. Mérlegelés naponta háromszor történik, reggel 9:00-kor, délután 14:00-kor és este 19:00-kor. A csapatnak jeleznie kell, ha a pontyzsákjaik megteltek, ekkor a szervezők soron kívül mérlegelnek. A fogást követően a versenyzők kötelesek a halat kíméletesen kezelni, fertőtleníteni, majd pontyzsákban elhelyezni. Egy pontyzsákban maximum 1 db tárolható. Minden 10 kg-nál nagyobb hal fogását a versenybíróknak azonnal jelenteni kell. A versenybírók felé külön is jelezni kell, ha e hal esélyes a legnagyobb hal díjára, tekintettel az időmúlással bekövetkező súlyvesztésre. A mérést hitelesített mérleggel kell végezni. A mérleget háromlábú állványon kell felállítani a csapathoz tartozó hivatalos szektorterülethatáron belül. Méréskor a súly jelzésének jól láthatónak kell lennie a rendezők és a versenyzők számára egyaránt. A szervezőkön kívül csak a mérlegelők, a versenyzők és a bírók (senki más) szólalhatnak fel szóban vagy egyéb módon a méréssel kapcsolatban. Mérlegelésenként egy személy a felelős a mérésért. Ez a szervezők által megbízott személy. Egy másik személy feladata, hogy a mérés eredményeit lejegyezze a hivatalos dokumentumban. Minden halat a szervezők által biztosított tartóhálóban kell lemérni, ezt benedvesítik, és megállapítják az önsúlyát minden mérés előtt. A tartóhálóknak speciálisan a pontyok lemérésére alkalmas fajtájúaknak kell lenniük. Vízáteresztő és rácsos szerkezetű, lágy, szintetikus anyagból készüljön. Minden kifogott halat külön- külön, egyesével kell felírni a mérlegelő lapokra. A versenyen csak a minimum 5 kg (5000 gr) vagy az a feletti pontyokat és amurokat értékeljük. A méréseket a Versenybizottság hajtja végre. A mérlegelésnél jelen kell lennie: 1 fő csapattagnak, a mérlegesnek, az adminisztrációt végző személynek és a szomszéd csapat egy tagjának. A fogás adatai felkerülnek a versenyző csapat fogási lapjára, melyet aláírásával hitelesít mind a kifogó versenyző, a versenybíró és az ellenőrző más versenyző csapathoz tartozó csapattag is. Két mérőlapja van minden csapatnak. Az egyik példány a szervezőknél (mérlegelőnél), míg a másik példány a csapatoknál van. Amíg a mérőcsapat megérkezik a rajthelyre, a versenyzőknek a halakat tartalmazó hálókat a vízben kell tartani. Ezután a halakat az egyik versenyzőnek át kell tennie a mérőhálóba, és ráhelyezni a mérőfelületre. Mérés után a halakat vissza kell engedni a vízbe a rendezők felügyelete mellett (mérés után a halakat nem lehet visszatenni a hálóba). Ezt a műveletet nagy gondossággal kell végezni. A versenypáros legalább egyik tagjának jelen kell lennie a fentebb leírt műveletsornál, hogy ellenőrizzék a mért súlyokat, és aláírják a mérési eredményeket tartalmazó formanyomtatványt. KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 6
Ha a mérési folyamat befejeződött, és a halakat már visszaengedték a vízbe, valamint aláírták a papírokat, a méréssel kapcsolatban már nem lehet panaszt emelni. Mind a mérlegelőnek, mind a csapattagoknak ellenőrizniük kell, hogy minden lemért hal mindkét mérlegelő lapra felvezetésre került-e. A csupán egyik lapon szereplő vitatott hal nem vehető figyelembe a végső összeszámolásnál. Csak azokat lehet számításba venni, melyek mindkét lapon szerepelnek. Mérlegelésre és az alapján értékelésre csak élő halak kerülhetnek. Ennek igazolása, hogy a hal mérlegelés után elúszik a versenybíró jelenlétében. Mérlegelés után a horgászhelyen felejtett, beszákolt halat a Rendezőség visszaengedi, azt nem számolja bele az addigi fogásba, továbbá figyelmeztetésben részesíti a csapatot. A verseny állásáról naprakészen minden csapat egy táblázatból értesül, ami reggel és este kerül kiosztásra, kívétel az utolsó 24 órában. Bármilyen más jellegű probléma, kérdés felmerülése esetén a Versenybizottság a helyszínen dönt, és állásfoglalását közli. A kifogott halak mérlegelés utáni tovább tárolása (fotózás, filmezés céljából) kizárólag a versenybizottság engedélyével történhet, melyet a fogási lapokon fel kell tüntetni. A fotózás, filmezés után a halat a mérlegelést hitelesítők jelenlétében kell visszaengedni. Az összesítésnél csak a hitelesen mérlegelt és visszaengedett hal vehető figyelembe. Ha a kifogott hal elpusztul, nem számolható be a fogási eredménybe. A sorozatos halpusztulás a csapat azonnali kizárását vonja maga után. Kizárások, figyelmeztetések Versenyből való kizárással jár: o a gondatlanságból megcsonkított vagy sérült hal o a halakkal való kulturálatlan bánásmód o a tiltott csalik és a nem megengedett eszközök használata o a csalás. o Kizárás jár a késésért (a nevező csapat a verseny kezdetére nem érkezik meg). Minden figyelmeztetés 25 kg hal levonásával jár az eredményekből. Figyelmeztetés jár azért, ha bárki más a csapattagokon kívül szákol, etet, vagy fáraszt. Figyelmeztetés jár, ha a csapatok engedély nélkül külső segítséget vesznek igénybe, valamint a verseny kezdetét jelző hangjelzés előtt etetni és horgászni kezdenek. Figyelmeztetés jár, ha a csapattagok valamelyike horgászhoz nem méltóan viselkedik, és a halakat nem megfelelően tárolják. Figyelmeztetés jár reflektor használatáért. Figyelmeztetés jár nagy mennyiségű alkoholfogyasztásért. Az erről szóló döntést a Versenybíróság saját hatáskörébe rendeli. KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 7
Nem nyerhet kupát az a csapat illetve kizárásra kerül, amelyik nem engedi vissza az élő halakat a vízbe a számlálás és mérés után (tilos a halakat elpusztítani). A Versenybíróság rendelkezik azon joggal mind a versenyek ideje alatt, mind az eredményhirdetés idején, hogy büntetéseket szabjon ki horgászokra, csapatokra vagy segítőkre, ha azok szabálysértést követnek el. Minden, a szabályokban nem leírt, nem szabályozott kérdésben a versenyszervezők állásfoglalásai az irányadóak. Értékelés és díjazások szektoronként A végső sorrendbe sorolást a szervezők illetve a versenybírák végzik a verseny zárását követően. Az értékelésben minden 1 gramm 1 pontot ér (1kg = 1000 pont). A fogott összsúly (összpontszám) alapján történik a végső sorrend felállítása. Azonos pontszám esetén a legnagyobb súlyú hal megfogásával bíró párost illeti az elsőbbség. A verseny díjairól, a kupákról és azok gravírozásáról a verseny szervezői gondoskodnak. Ha még mindig fennáll a holtverseny, akkor az elsőbbség azt a csapatot illeti, akinél nagyobb a fogások átlagsúlya (összes súly/fogások száma). A végeredmény sorrendjét a csapat által fogott halak összsúlya dönti el. Az érmeket a rendező biztosítja, s azokat a jelenlévő képviselő adja át. A szervezők egyéb díjakat is felajánlhatnak. Összesítettben hirdetünk I., II. és III. helyezett csapatot. Ez csapatonként 2 db kupát és tárgynyereményt jelent csapatszámtól függően. a verseny legnagyobb - értékelhető - halát fogó (amúr vagy ponty) személy kap 1 db kupát és tárgyjutalmat jelent csapatszámtól függően. Egyéb rendelkezések A verseny ideje alatt tilos a tűzgyújtás! Gázüzemű főző- és fűtőkészülékek használata fokozott tűzvédelmi elővigyázatosság mellett engedélyezett. A tó és környezetében bárminemű károkozásért a csapattagok egyetemlegesen teljes anyagi felelősséggel tartoznak. A versenyen készült fénykép és videó anyag, szervezők, ill. a vízkezelő általi PR és marketing célú felhasználásához a résztvevők hozzájárulnak. A verseny helyszínén, a verseny ideje alatt a versenyzők által esetlegesen elhelyezendő molinók és egyéb reklámhordozók kihelyezéséhez a versenyszervezők engedélye szükséges. KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 8
A szervezők, a tavat üzemeltetők (a terület tulajdonosa) a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak. A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt, a versenyt mindenki saját felelősségére látogatja meg. A csapatok naponta 09.00 18.00 között fogadhatnak látogatókat. A látogatók gépjárműveiket kötelesek a szektorokon kívül leállítani, azzal a verseny területére nem hajthatnak be. A látogatók kötelesek közölni a szervezőkkel, hogy mely csapathoz érkeztek. Szervezők fenntartják a jogot a Versenyszabályzat módosítására azzal a kitétellel, hogy a Versenyszabályzat a verseny kezdetét megelőző 30 napon belül már csak a verseny lebonyolítását jelentősen befolyásoló tényező miatt változtatható. Mind a versenyzők mind pedig a segítők tudomásul veszik, hogy a szervezők rendelkezésére kell bocsátaniuk az összes szükséges dokumentumot, mert ez a feltétele az érvényes nevezésnek a versenyre. A hivatalos csoportkép készítésére a helyek kihúzása előtt kerül sor (tervezett időpont 08:30 körül). A verseny az illetékes halgazdálkodási hatóság engedélyével kerül megrendezésre. Információ a személyes adatok kezeléséhez A csapatoknak, mint érintett személyeknek joga van kérelmezni az adatkezelőtől az Önre vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint a joga van az adathordozhatósághoz. ADATKEZELŐ NEVE: KÉPVISELŐJE: HONLAPJA: AZ ADATKEZELÉS CÉLJA: AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA: A SZEMÉLYES ADATOK CÍMZETTJEI: A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK IDŐTARTAMA: MOSQUITO Sport- és Horgászegyesület Bakonyi Kornél - Bakonyiné Gerezsdi Rita www.moshe.hu www.mosquitohe.hu Versenyre való nevezés Az érintett hozzájárulása. Elnökség illetve a versenybizottság tagjai 5 év KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 9
Joga van a hozzájárulása bármely időpontban történő visszavonásához, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét. Joga van a felügyeleti hatósághoz (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) panaszt benyújtani. Az adatszolgáltatás nem előfeltétele szerződéskötésnek, a személyes adatok megadására nem köteles. Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: a versenyre nevezés elutasítása. A fenti információkat és tájékoztatást tudomásul vettem, fent megadott személyes adataim fentiekben megjelölt célú kezeléséhez önkéntesen, minden külső befolyás nélkül beleegyezésemet adom. Versenyre regisztrációmmal hozzájárulok ahhoz, hogy fenti adataimat a MOSQUITO Sport- és Horgászegyesület nyilvántartsa, de harmadik fél számára azokról semmilyen tájékoztatást nem adhat (kívételt képez a csapattagok nevei illetve a csapatnév), továbbá a megállapodás nem szabályozott feltételeire a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadóak. A verseny menete 2019. április 22. (hétfő) Nulladik nap, ismerkedés Nem kötelező! 2019. április 23. (kedd) 07:00 - Gyülekező, regisztráció 08:00 - Megnyitó, sorsolás 09:00 - Táborhelyek elfoglalása 11:00 - Bójázás, radarozás, etetés (1 dudaszó) 12:00 - Verseny kezdete (2 dudaszó) 14:00 - Mérlegelés 19:00 Mérlegelés 2019. április 24. (szerda) 09:00 - Mérlegelés 14:00 - Mérlegelés 19:00 - Mérlegelés 2019. április 25. (csütörtök) 09:00 - Mérlegelés 14:00 - Mérlegelés 19:00 - Mérlegelés 2019. április 26. (péntek) 09:00 - Mérlegelés 12:00 - Verseny vége (3 dudaszó) 14:00 - Eredményhirdetés KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 10
Versenybizottság Főszervező: Bakonyi Kornél 20 / 505 9292 kanizsacarpcup@gmail.com Versenybizottság elnöke: Ferenczi Tibor Versenybírók: Ferenczi Tibor, Pásztori Gábor, Zsíros Imre, Bognár Zoltán Záró rendelkezések A versenybizottság a mindenkori ügyeletes halőri szolgálat tagjai, elnöke Ferenczi Tibor. A verseny befejezésekor a horgászhelyet tisztán, rendezetten szabad elhagyni! A Rendezők felhívják a figyelmet a természetvédelem és a kulturált viselkedés szabályaira, a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire! Aki e szabályoknak nem felel meg, a versenyből figyelmeztetés után kizárásra kerül. Kérjük, hogy tekintsék kötelezettségüknek a környezet- és természeti értékek védelmét és megóvását. Kérjük, hogy a vízparton rádiót vagy magnetofont csak fülhallgatóval vagy hangerejét minimálisra állítva használjanak, mások pihenését nem zavarva. Kérjük az elektromos kapásjelzők hangerejét úgy beállítani, hogy az a másik horgászt ne zavarja. Az esetlegesen előforduló balesetekért és vagyoni károkért a szervezők nem vállalnak felelősséget. Minden versenyző teljes felelősséggel tartozik az őt látogató vendégekért. A versenyre benevezett horgász tudomásul veszi, és elfogadja a versenyszabályzatot és az adatvédelmi nyilatkozatot, s hozzájárul ahhoz, hogy róla, illetve az általa fogott zsákmányról fénykép, vagy videó-felvétel készüljön, s az a médiákban megjelenjen, ami a versenyszervező egyesület tulajdonát képezi. Az itt nem szabályozott kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv általános előírásai, a horgászatra és a természetvédelemre vonatkozó jogszabályok, valamint az Egyesület belső szabályzatai és a Versenybizottság eseti döntései az irányadók. A Rendezők a változtatás jogát fenntartják! KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 11
Miháld, 2019. 01. 04. További információ: https://facebook.com/kanizsacarpcup illetve https://kanizsacarpcup.hu oldalakon KCC KANIZSA CARP CUP BOJLIS KUPA VERSENYSZABÁLYZATA 12