Jogszabályváltozások Jegyzői értekezlet 2012.május
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény ( új Ötv.) változása A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 2012. évi XXXI. tv. 23. 2012. április 15-kei hatállyal módosította az új Ötv. 51. (4) bekezdését és a 143. (4) bekezdés e) pontját.
Az új Ötv. változásai 51. (4) bekezdés A helyi önkormányzat képviselőtestülete önkormányzati rendeletben meghatározhat tiltott, közösségellenes magatartásokat. A helyi önkormányzat képviselőtestülete e magatartás elkövetőjével szemben önkormányzati rendeletben ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság, illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabását rendelheti el, amely az önkormányzat saját bevételét képezi. Kimaradt: a kirívóan jelző, Kiegészült: a) a helyszíni bírsággal és b) az emelt összegű közigazgatási bírsággal, a korábbi igazgatási bírság helyett, illetve c) a saját bevétel szövegrésszel. Hatálybalépés 2012. április 15.
Az új Ötv. 51. (4) bekezdéséhez kapcsolódó jogszabályváltozás A 2012. évi XXXI. tv. módosította a közterületfelügyeletről szóló 1999. évi LXIII. tv. 1. (8) bekezdését, e szerint: A felügyelő az e törvényben meghatározott feladatai ellátása során a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 51. (4) bekezdése szerinti önkormányzati rendeletben meghatározott helyszíni bírságot szabhat ki.
Az új Ötv. változásai a 2012. évi XXXI. tv. 23. szerint 1. Az új Ötv. 106. (1) bekezdés d) pontja a következő szöveggel lép hatályba: (E törvény alkalmazásában saját bevétel:) d) törvény alapján az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj; [korábbi szöveg a külön törvény szerint az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj] 2. Az új Ötv. a következő 146/A. szerint egészül ki: 146/A. Az 51. (4) bekezdésében meghatározott közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos hatáskör a jegyzőre is átruházható. 3. Az új Ötv. 156. (2) bekezdése a következő c) ponttal kiegészülve lép hatályba: (Hatályát veszti) c) a 146/A.. 2013. január 1-jén.
Az új Ötv. 51. -hoz kapcsolódó Ket. 94/A. 2012. évi XXXI. tv. 20. (2) bekezdés Ket. 94/A. (4) Ha törvény vagy önkormányzati rendelet lehetővé teszi, azoknál a jogsértéseknél, amelyek esetében közigazgatási bírság kiszabásának van helye, a 94. -ban foglalt előírások keretei között a hatóság helyszíni bírságot szabhat ki, ha a helyszíni intézkedés alkalmával az ügyfél a jogsértést teljes mértékben elismeri. (6) Ha az ügyfél a jogsértést elismeri, a helyszíni bírság ellen nincs helye jogorvoslatnak.
Az új Ötv. 54. -hoz kapcsolódó Ket. 94/B. 2012. évi XXXI. tv. 20. (3) bekezdés szerint Ha törvény vagy önkormányzati rendelet lehetővé teszi, a hatóság elkobozza azt a dolgot, a) amelyet a jogsértés elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak, b) amelynek birtoklása jogszabályba ütközik, vagy amely veszélyezteti a közbiztonságot, c) amely jogsértés elkövetése útján jött létre, d) amelyre a jogsértést elkövették, vagy amelyet a jogsértés befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak, e) amelyet a jogsértő a jogsértés elkövetéséért a tulajdonostól vagy annak hozzájárulásával mástól kapott. Ha törvény vagy önkormányzati rendelet eltérően nem rendelkezik, az a) és d) pontja esetében a) az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem a jogsértő tulajdona, kivéve, ha a tulajdonos a jogsértésről előzetesen tudott és a dolog ilyen célú használatába beleegyezett, b) az elkobzás kivételesen mellőzhető, ha az a jogsértőre vagy a dolog tulajdonosára a jogsértés súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene. Ha törvény vagy önkormányzati rendelet eltérően nem rendelkezik, az elkobzott dolog tulajdonjoga az államra száll.
Az új Ötv. 51. -hoz kapcsolódó Ket. módosítás 2012. évi XXXI. tv. 20. (4) bekezdés A Ket. 100. (1) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki: [Nincs helye fellebbezésnek] g) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. (4) bekezdésében meghatározott közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos eljárásokban az átruházott hatáskörben hozott határozatok ellen. A Ket. 131. -a a következő (1a) (1d) bekezdéssel egészül ki: (1a) Ha a pénzfizetési kötelezettség olyan közigazgatási bírság, melyet a helyi önkormányzat képviselő-testülete által önkormányzati rendeletben meghatározott tiltott, közösségellenes magatartás természetes személy elkövetőjével szemben szabtak ki, akkor a közigazgatási bírságot kiszabó hatóság a 131. (1) bekezdésében foglaltak alkalmazása helyett a meg nem fizetett közigazgatási bírság közérdekű munkával történő megváltásáról rendelkezhet. A meg nem fizetett közigazgatási bírság helyébe ötezer forintonként hat óra közérdekű munkát kell meghatározni. A meg nem fizetett közigazgatási bírságnak ötezerrel nem osztható részét nem kell figyelembe venni.
Szabs.tv.. módosító rendelkezései 2012. évi II. tv. ( Szabs. tv.) 254. (1) h) pontja alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény ( Étv.) 54. (6) bekezdése 2012. április 15-el hatályát vesztette, amely lehetővé tette az önkormányzat számára, hogy a közterület rendeltetésétől eltérő engedély vagy megállapodás nélküli használatát szabálysértéssé nyilváníthatja. 2012. évi XXXI. tv. ( Szabs. tv. módosításáról) 37. 10. pontja hatályon kívül helyezte 2012. április 15. napjával a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 1999. évi LXIII. tv. 41. (3) bekezdés g) pontja az önkormányzati szabálysértési esetek meghatározására
kodifikációs hibák új Ötv. és Ket módosítása során A szabs.tv. módosításáról szóló 2012. évi XXXI. tv. 23. nem érinti az új Ötv. a 143. (4) bekezdés e) pontját, a felhatalmazó rendelkezést. E szerint: felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletben határozza meg: e) a kirívóan közösségellenes magatartásokat, valamint a magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályait; Az új Ötv. 143. -a megőrizte a kirívó jelzőt A Ket. módosításáról szóló 2011. évi CLXXIV. tv. 53. -a 2012. február 1-jei hatállyal módosította az önkormányzati hatóság mulasztása szabályainál a 20. (5) bekezdést, E szerint: kimaradt az ügyfél kérelmére vagy hivatalból szövegrész és az illetve a testület legközelebbi ülésén, szövegrész; ugyanakkor e szakaszban jelenleg is a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésért felelős szerv megjelölés található.
Az önkormányzati rendeleteknek és jegyzőkönyveknek megküldésének rendjéről 23/2012. (IV. 25.) KIM rendelet 1. Az önkormányzati rendeletek felterjesztésére a határidő a kihirdetést követő munkanap. Az önkormányzati rendeletek felterjesztésének módja: a) papír alapon két eredeti példányban és egyúttal elektronikus formában, elektronikus levél útján, vagy b) elektronikus úton, minősített elektronikus aláírással ellátva. c) helyesbítés esetén ennek tényéről és a rendelet helyesbített változatáról 2. A képviselő-testület, a képviselő-testület bizottsága, valamint a részönkormányzat testülete ülésének jegyzőkönyvét az ülést követő 15 napon belül a) papír alapon egy eredeti példányban és elektronikus formában, elektronikus levél útján, vagy b) elektronikus úton, minősített elektronikus aláírással ellátva.
2012. évi XXVIII. Törvény a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosításáról A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 57. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 57. (1) A hulladékkezelési közszolgáltatási díjként fizetendő egyszeri ürítési díj mértéke 2012. évre, ha 2011. évre az egyszeri ürítési díj mértéke a) meghaladta a 120 l méretű tárolóedény esetében a nettó 650 Ft-ot, vagy ennek más űrmértékű tárolóedényhez viszonyított arányos összegét, nem haladhatja meg a 2011. évre megállapított egyszeri ürítési díj mértékét, b) nem haladta meg a 120 l méretű tárolóedény esetében a nettó 650 Ft-ot, vagy ennek más űrmértékű tárolóedényhez viszonyított arányos összegét, legfeljebb 650 Ft-ig, vagy ennek arányos mértékéig emelhető. (2) Ha 2012. évre a közszolgáltatási díj alapdíj (rendelkezésre állási díj) és ürítési díj megállapításával történik, a közszolgáltatási díj egyszeri ürítésre eső mértéke nem haladhatja meg az (1) bekezdésben meghatározott összeget. A Hgt. a következő 58. -sal egészül ki: 58. Az 57. -ban meghatározott rendelkezéseket a 2012. április 15-től fizetendő közszolgáltatási díjak tekintetében kell alkalmazni.
2012. május 1-jével állami tulajdonba kerülő egészségügyi intézmények 2012. évi XXXVIII. törvény Mohács Város Kórház és Rendelőintézet Siklósi Kórház Humán-Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. SzigetvárMed Nonprofit Kft. Komlói Egészségcentrum Nonprofit Kft.
Intézményi és önkormányzati foglalkoztatottak jogállása 10. A tulajdonjog és fenntartói jog átszállása nem érinti az egészségügyi intézmény által alkalmazottak közalkalmazotti jogviszonyát, illetve munkaviszonyát. Az átvételre kerülő egészségügyi intézmény működtetését, irányítását ellátó, a települési önkormányzatnál foglalkoztatott köztisztviselők és munkavállalók (a továbbiakban együtt: foglalkoztatottak) a kijelölt szerv állományába kerülnek át, kivéve, ha a kijelölt szerv vezetője az érintett személy foglalkoztatásához nem járul hozzá. Az átvételről e törvény hatálybalépését követő 90. napig köteles nyilatkozni a kijelölt szerv vezetője. Az át nem vett foglalkoztatottak álláshelyei a kijelölt szerv állományába kerülnek át. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 72. -ától, illetve 229. (3) bekezdésétől eltérően nem alakul át a köztisztviselő jogviszonya, ha a kijelölt szerv vezetője az (1) bekezdés alapján az átadással érintett köztisztviselő foglalkoztatásához nem járul hozzá. Ebben az esetben a közszolgálati jogviszony vagy a munkaviszony e törvény erejénél fogva az átadás időpontjában, vagy ha ez az átadás időpontjánál későbbi a kijelölt szerv vezetője nyilatkozatának kiadmányozása napját követő napon megszűnik.
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2012. évi V. tv. 35. (1) bekezdés módosította a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. (16) bekezdését 2012. 03.02. hatállyal: Törvényben, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott értékhatár feletti nemzeti vagyont hasznosítani ha törvény kivételt nem tesz csak versenyeztetés útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet. Nem vonatkozik ez a rendelkezés arra az esetre, ha a hasznosítás államháztartási körbe tartozó szervezet, illetve jogszabályban előírt állami, önkormányzati feladatot ellátó gazdálkodó szervezet javára történik.
Adósságot keletkeztető ügylethez hozzájárulás A stabilitási törvény 10. (7) bekezdése szerint az önkormányzatnak a tárgyévre vonatkozó költségvetési rendeletében, határozatában szerepeltetett adósságkeletkeztetési szándékáról, az adósságot keletkeztető ügyletéhez kapcsolódó céljáról és az ügylet várható értékéről a Kormányt a költségvetési év március 15-ig - előzetesen tájékoztatnia kell a kormányzati hozzájáruláshoz kötött ügyletek esetében. Ezt követően adatszolgáltatási kötelezettsége van az önkormányzatnak, melyet a 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet ír elő, továbbá el kell indítania a Kormány felé a hozzájárulás iránti kérelmét. A 9. (1) bekezdés c) pontja szerint a kérelmet a Kormány elutasítja, ha a kormányhivatal véleménye szerint az ügylethez kapcsolódó dokumentumok, szerződéstervezetek nem felelnek meg a jogszabályokban előírtaknak.
A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényből következő feladatok Az Njtv 102. (2) bekezdése alapján a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete határozatban állapítja meg a képviselői megbízatás megszűnését, amennyiben a megbízatás képviselő választójogának elvesztésével, összeférhetetlenségének kimondásával, lemondással, ha a nemzetiségi önkormányzati képviselő annak az ülésnek az időpontjától számítva, amelyről első ízben távol maradt, egy éven át nem vesz részt a képviselő-testületülésén, Határozatot a döntéshozatalt követő munkanapon meg kell küldeni a) az érintett képviselőnek, b) a választási bizottságnak és c) a fővárosi és megyei kormányhivatalnak.
A jogutódlás és az ideiglenes vagyonkezelés Njtv. 138. -139. ; 159. (2) A bármely módon megszűnő nemzetiségi önkormányzat jogutóda a soron következő általános választáson újonnan választott, megalakult nemzetiségi önkormányzat. A törvénynek a megyei kormányhivatalok ideiglenes kezelői jogáról szóló rendelkezései végrehajtásának feltételeit 2013. január 1-jéig kell biztosítani. A 2013. január 1-jét megelőzően megszűnő települési és területi nemzetiségi önkormányzat vagyona a 2012. január 1-jéig hatályos szabályozás szerint a helyi önkormányzat ideiglenes kezelésébe kerül, a helyi önkormányzat 2013. március 1-ig a kezelésében lévő vagyont a megyei kormányhivatalnak átadja, a törvény rendelkezései szerint. Az ideiglenes kezelő feladata az új testület alakuló ülését követő legfeljebb harminc napon belüli átadás-átvételig tart. Az ideiglenes kezelői hatáskör az új önkormányzat megalakulásával megszűnik, az ideiglenes kezelői hatáskörben megtett intézkedésekről, vagyonfelhasználásról a megyei kormányhivatal számadási kötelezettséggel tartozik a képviselő-testületnek.
Elszámolás az önkormányzat és a képviselő-testület, az elnöki tisztség megszűnése esetén [Njtv. 140.-141. ] Az önkormányzat vagy a képviselő-testület megbízatásának megszűnésével egyidejűleg az elnök megbízatása is megszűnik, azonban az elnök elszámolási kötelezettséggel tartozik az önkormányzati vagyon, ezen belül az állami támogatás jogszerű és időarányos felhasználásáról az új képviselő-testületnek, ha nem alakul új képviselő-testület települési és területi nemzetiségi önkormányzat esetén a megyei kormányhivatalnak. Ha az elnök megbízatása az önkormányzat vagy a képviselő-testület megbízatásának megszűnése nélkül szűnik meg, elszámolási kötelezettség terheli az újonnan megválasztott elnök felé, ha erre nem kerül sor, a képviselőtestület felé. A leköszönő elnök a megbízatása megszűnését követő harminc napon belül, tisztségéből történő felfüggesztése esetén három napon belül átadja munkakörét az új elnöknek, vagy a szervezeti és működési szabályzatban kijelölt elnökhelyettesnek, települési vagy területi nemzetiségi önkormányzat esetén a fővárosi és megyei kormányhivatalnak. A leköszönő és az új elnököt (átvevőt) együttműködési kötelezettség terheli a szabályszerű átadás- és átvétel, az ingó és ingatlan vagyon, a pénzeszközök és iratanyag átadásának és átvételének az államháztartás működési rendjére, a helyi önkormányzati iratkezelésre, valamint a polgármesteri munkakör átadására vonatkozó jogszabályok szerinti lebonyolításáért.
Együttműködési megállapodás határidő: 2012. június 1. Az Njtv. 80. (2)-(4) bekezdései a megállapodásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák, korábban az előírásokat az államháztartásról szóló törvény rögzítette. Az Njtv. 159. (3) bekezdése az átmeneti rendelkezések között rögzíti, hogy a 2012. január 1. napját megelőzően megkötött megállapodások hatályban maradnak, azonban az új jogszabály szerinti feltételeknek megfelelő megállapodásokat 2012. június 1. napjáig valamennyi önkormányzatnak meg kell kötnie, tekintettel arra, hogy a 2013. évi költségvetési tervezést már az új megállapodás alapján kell végrehajtaniuk az önkormányzatoknak.
Köszönöm a figyelmet! Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály 2012.05.10.