12. Ügykör: Foglalkoztatási és közfoglalkoztatási feladatok 12.1. Konkrét hatósági ügy: A harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezése Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről, a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjának az összevont kérelmezési eljárásban való szakhatósági közreműködéséről, valamint a Magyarországon engedélymentesen foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának bejelentéséről, és a munkabér megtérítéséről szóló 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet mellékletét képező kérelmi nyomtatvány, - a harmadik országbeli állampolgárnak a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét, iskolai végzettségét igazoló okirat hiteles másolata, valamint ha azt idegen nyelven állították ki annak OFFI általi hitelesített magyar fordítása, - munkaerőigény-bejelentés, amennyiben korábban nem nyújtotta be a foglalkoztatás tervezett helye szerinti járási hivatalnál. Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: A kérelem ügyfél választása szerint az adott ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Kormányhivatal állami foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységénél, illetve a kormányablaknál terjeszthető elő személyesen, illetve írásban (az írásbeliség magában foglalja az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (Eüsztv.) szerinti elektronikus utat is, azonban a kérelem írásbelinek nem minősülő elektronikus úton nem terjeszthető elő). Általánostól eltérő ügyintézési határidő: A munkaerőpiaci vizsgálattal történő munkavállalási engedély kiadása esetén az eljárás nem minősül sommás eljárásnak, mivel a kérelem beadásakor a tényállás nem tisztázott. Ebben az esetben a Kormányhivatal teljes eljárásban, 60 napon belül hozza meg döntését. A munkaerőpiaci vizsgálat nélkül kiadandó egyéni engedély, illetve a 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet 14. (4) bekezdésében meghatározott esetekben (engedély visszavonásának esetei), valamint ha a foglalkoztató a 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet 3. (2) bekezdés a) pontja szerinti munkaerőigényét a kérelem benyújtását megelőzően legalább 15 nappal korábban a járási hivatalnál benyújtotta, az ügyintézési határidő 10 nap. Kulcsszemélyzet foglalkoztatásának engedélyezése esetén az ügyintézési határidő 5 nap. Ügymenet rövid leírása:
Az egyéni munkavállalási engedély iránti kérelmet érvényes munkaerőigény-bejelentés birtokában a belföldi foglalkoztató nyújtja be személyesen, illetve írásban a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztályán vagy a Kormányablakban. A kérelemhez mellékelni kell a tevékenység ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat hiteles másolatát, valamint annak hiteles magyar fordítását (eredeti példányban, vagy annak hiteles másolatát, magyar nyelvű okirat esetén értelemszerűen annak fordítása nem szükséges). Fontos, hogy hiteles fordítást, fordítás hitelesítését, valamint idegen nyelvű hiteles másolatot az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. (OFFI) készíthet. Ennek megfelelően az idegen nyelvű okiratról, az eljárás során kizárólag OFFI, illetve a külképviseletek és közjegyzők és konzulok által készített fordítás fogadható el. A munkáltató részére akkor kell kiadni a munkavállalási engedélyt, ha a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett, vagyis munkaerőigényét - a kérelem benyújtásával egyidejűleg, vagy - azt megelőzően, de 60 napnál nem régebben nyújtotta be - 60 napnál régebben nyújtotta be, de azt legalább a kérelem benyújtását megelőző 60 napnál nem régebben meghosszabbította, és a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető munkaerőt, akit az Flt. és végrehajtási rendeletei alapján álláskeresőként tartanak nyilván, és aki rendelkezik a jogszabályban előírt, illetve a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel, és a harmadik országbeli állampolgár megfelel a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételeknek, és nem áll fenn egyéb a jogszabályban előírt kötelező-, vagy mérlegelésen alapuló elutasítási ok Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről, a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjának az összevont kérelmezési eljárásban való szakhatósági közreműködéséről, valamint a Magyarországon engedélymentesen foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának bejelentéséről, és a munkabér megtérítéséről szóló 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII. 13.) Kormányrendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet
Az ügy intézését segítő útmutató: 2017/22796-01/Ú sz. eljárásrend Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: http://gyor-moson-sopron.munka.hu/engine.aspx?page=gyor_nyomtatvanyok Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.2. Konkrét hatósági ügy: Bérgarancia támogatás Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Fő osztály Munkaerő piaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - Kérelem, kötelező mellékletek (a munkavállalók részére járó bértartozást kimutató Adatlap és lehetőség szerint a felszámolást/kényszertörlést elrendelő jogerős végzés) Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Elektronikusan, az e célra biztosított informatikai program használatával Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Általánostól eltérő ügyintézési határidő: 10 nap Ügymenet rövid leírása: A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bérgarancia alaprészéből igényelhető támogatás a Btv. Alapján megállapítható visszatérítendő kamatmentes támogatás, mellyel a felszámolás/kényszertörlés alatt álló gazdálkodó szervezetnek a munkavállalóval szemben fennálló kiegyenlíthetetlen bértartozása elő legezhető meg. A kérelmet a Btv. mellékletében meghatározott tartalommal, a https://tea.munka.hu linken elérhető informatikai rendszerben kell rögzíteni, benyújtani. Kölcsönbeadó és iskolaszövetkezet esetében a kölcsönbeadó és az iskolaszövetkezet terjeszti elő a kérelmet. Amennyiben a kérelmező, illetve a kérelem nem felel meg a törvényben meghatározott feltételeknek, a Kormányhivatal határidő megjelölésével a kérelmező t hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlás elmulasztása esetén a kérelmet a rendelkezésre álló adatok alapján kell elbírálni, vagy a támogatás megállapítására irányuló eljárást meg kell szüntetni. Ha a felszámolás/kényszertörlés alatt álló gazdálkodó szervezet által megjelölt munkabértartozás kielégítése iránti igény megfelel a törvényben meghatározott feltételeknek, a támogatást az erre irányuló kérelem benyújtását követő 10 naptári napon belül határozattal meg kell állapítani. A támogatás megállapítása esetén az eljáró hatóság a kérelem átvételétől számított 15 naptári napon belül intézkedik az összeg átutalásáról. Hiánypótlás esetén, annak ügyintézési határideje az itt feltüntetett határidő be nem számít bele.
Helyt adó döntés esetén a támogatást a Kormányhivatal közvetlenül a munkavállaló részére fizeti ki, valamint gondoskodik a felszámoló/bérgarancia biztos által az Adatlapon közölt összegek közül a közterheknek az állami adóhatóság, a munkabért terhelő levonásoknak a jogosultak részére történő átutalásáról. Kölcsönbeadó és iskolaszövetkezet esetében a támogatás a kölcsönbeadó és iskolaszövetkezet pénzforgalmi számlájára kerül átutalásra. Főbb különös eljárási szabályok: A kérelem benyújtására a felszámoló/bérgarancia biztos vagy meghatalmazottja jogosult. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a foglalkoztatás elő segítésérő l és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény Az ügy intézését segítő útmutató: NGM/39415/2017. számú eljárásrend a bérgarancia támogatásról. Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: A kérelem, a nyomtatvány és Adatlap mellékletek kitöltése, továbbítása az alább jelölt program használatával. Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - https://tea.munka.hu/nmh.tea.web/login.aspx 12.3. Konkrét hatósági ügy: GINOP-6.1.1-15 Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése Hatáskörrel rendelkező szerv/ szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Fő osztály Közfoglalkoztatási Osztálya Győr-Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel, mely koordinációs feladatokat lát el Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - Pályaérdeklődés kérdő ív, egyéni képzési terv, kérelem, személyes iratok, a képzéshez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló bizonyítványok. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja Írásban, személyesen vagy postai úton
Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Ügyintézési határidő: 8 nap Ügymenet rövid leírása, főbb különös eljárási szabályok: Munkaerő piaci képzésnek tekintendő minden olyan képzés, amelynek célja az ügyfél elhelyezkedésének vagy munkahelye megtartásának elő segítése szakképesítésre való felkészítéssel, vagy az adott munkakör ellátásához szükséges szakmai ismeretek nyújtásával. Pályaérdeklődés Kérdőív: Az ügyfél a képzésre történő jelentkezésekor felkeresi a lakóhelye/tartózkodási helye/értesítési címe szerint illetékes Foglalkoztatási Osztályt, ahol kitölti a Pályaérdeklődés Kérdő ívet a szakmai referens vagy a mentor segítségével. Az önértékelő kérdő ív kitöltése után az ügyfél képet kap az elsődleges és másodlagos érdeklő dési területeiről. Az érdeklő dési területekhez pályakörök kapcsolódnak, amelyek segítséget nyújtanak az egyéni képzési terv elkészítéséhez. A képzésbe vonást megelőzően minden ügyfél esetében kötelező az önértékelő Pályaérdeklődés Kérdő ív kitöltése és az ügyfél képzési életútjának felmérése, ami alapján képzési javaslatokat (szakmacsoportokat) tartalmazó egyéni képzési terv készül. Egyéni Képzési terv: A közfoglalkoztatásból történő kivezetést támogató, a képzéshez szorosan köthető személyre szabott tevékenység. A képzésbe vonást megelőzően minden célcsoporttag esetében kötelező az önértékelő pályaérdeklődés kérdő ív kitöltése és az egyén képzési életútjának felmérése, ami alapján képzési javaslatokat (szakmacsoportokat) tartalmazó egyéni képzési terv készül. Támogatási elem a képzési támogatás, amely tartalmazza a képzési költséget és a vizsga díját. Valamint a képzéshez kapcsolódó helyközi utazás és a szakmai alkalmassági vizsgálat költségét 100%-ban. A képzés ideje alatt munkaviszonyban vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban állnak az ügyfelek. Intenzív képzés: napi 8 órás oktatás, illetve 6 órás oktatás + 2 óra felkészülés. Ettől a konzorciumi tag speciális esetben eltérhet. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a Bizottság 651/2014/EU rendelete a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet a Bizottság 1998/2006/EK rendelete a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény a foglalkoztatás elő segítésérő l és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény
a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre, a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII. 13.) Korm. rendelet az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet a foglalkoztatást elő segítő támogatásokról, valamint a Munkaerő-piaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MÜM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületérő l szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról szóló 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet az álláskereső ként való nyilvántartásba vételről, a nyilvántartásból való törlésről szóló 2/2011. (I.14.) NGM rendelet az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fő városi kerületi) hivatalok általánostól eltérő illetékességi területérő l szóló 67/2015. (III. 30.) Korm. rendelet Az ügy intézését segítő útmutató: A projekt szakmai irányítója által kiadott Módszertani Útmutató a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program-6.1.1-15-2015-00001 azonosítószámú Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése című kiemelt projektjében képzések lebonyolításához. Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: Pályaérdeklődés kérdőív, egyéni képzési terv, kérelem ügyintézőnél igényelhető. Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.4. Konkrét hatósági ügy: Jogorvoslati eljárás (a járási hivatalok foglalkoztatási osztályainak elsőfokú hatósági döntéseivel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálása)
Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Az első fokon eljáró járási hivatal döntése ellen benyújtott jogorvoslati kérelem (fellebbezési kérelem). Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az első fokon eljáró járási hivatal döntése ellen benyújtott fellebbezési kérelmet a kifogásolt döntést hozó járási hivatalhoz kell benyújtani, amely azt a fellebbezési határidő leteltétől számított nyolc napon belül az ügy irataival és a fellebbezésről kialakított álláspontjával együtt - felterjeszti a fellebbezés elbírálására jogosult kormányhivatal állami foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységéhez (Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály). Amennyiben a fellebbezést a fellebbezés elbírálására jogosult hatóságnál nyújtják be, a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság a fellebbezést megküldi az első fokú döntést hozó hatóság részére. Általánostól eltérő ügyintézési határidő: A jogorvoslati kérelmet a kormányhivatal teljes eljárás keretében, 60 napon belül bírálja el. Ügymenet rövid leírása: Amennyiben törvény kifejezetten megengedi, a sérelmesnek tartott első fokú döntés ellen az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője fellebbezési kérelmet nyújthat be a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül. A fellebbezésben elő kell adni annak alapjául szolgáló tényeket, és csatolni kell az azt alátámasztó bizonyítékokat. Az első fokon eljáró járási hivatal döntése ellen fellebbezni csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag azzal közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozással lehet. Ha a másodfokú döntés meghozatalához nincs elég adat, vagy ha egyébként szükséges, a másodfokú döntést hozó hatóság tisztázza a tényállást, és ennek alapján dönt. A másodfokú döntést hozó hatóság a döntést helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII.13.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet Az ügy intézését segítő útmutató: - Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: -
Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.5. Konkrét hatósági ügy: Magán-munkaközvetítők nyilvántartásba vétele Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. számú melléklete szerinti adattartalomnak megfelelő bejelentés; - ha a kérelmező cégjegyzékben nyilvántartott cég, a nevét és adószámát tartalmazó nyilatkozatát, illetve bírósági nyilvántartásba vételről szóló jogerős bírósági határozatot, egyéni vállalkozó esetén az egyéni vállalkozókról vezetett nyilvántartásba történő bejegyzés igazolását; - a 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti megfelelő végzettségű személy foglalkoztatását igazoló dokumentum (munkaszerződés, illetve a képesítést igazoló dokumentum hiteles másolata, szükség esetén gyakorlati idő igazolása); - pénzügyi intézménnyel kötött letéti szerződés; - a tevékenység gyakorlásához szükséges megfelelő irodahelyiséget igazoló dokumentum (bérleti szerződés vagy tulajdoni lap). Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: 3000,-Ft Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: A bejelentés ügyfél választása szerint az adott ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivatal állami foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységénél, illetve a kormányablaknál terjeszthető elő személyesen, illetve írásban (az írásbeliség magában foglalja az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (Eüsztv.) szerinti elektronikus utat is). Ügyintézési határidő: A bejelentés beérkezését követő 8 napon belül a kormányhivatal igazolást állít ki a bejelentés megtételéről (vagy tájékoztatást annak hiányos voltáról és az új bejelentés megtételének lehetőségéről), valamint 15 napon belül rendelkezik a nyilvántartásba vételről. Ügymenet rövid leírása: A magán munkaközvetítői tevékenység végzésére irányuló bejelentés a szükséges mellékletekkel együtt a székhely szerint illetékes kormányhivatal állami foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységénél, illetve a kormányablaknál nyújtható be. A kormányhivatal ellenőrzi, hogy a bejelentés és annak mellékletei formai és tartalmi szempontból megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek.
Amennyiben igen, akkor a bejelentés megérkezésétől számított nyolc napon belül a kormányhivatal igazolás megküldésével értesíti a bejelentést tevőt a tevékenység jogszerűségéről. Az igazolás kiadását követően a kormányhivatal határozatot hoz a nyilvántartásba vétel tárgyában, illetve a magán-munkaközvetítőt rögzíti a magán-munkaközvetítők nyilvántartásában, mely nyilvántartás a munka.hu weboldalon megtekinthető. Hiányos bejelentés esetén a kormányhivatal erről, valamint az új bejelentés megtételének lehetőségéről tájékoztatja a bejelentőt. A magán-munkaközvetítő a nyilvántartásban rögzített és jogszabály által előírt működési feltételek változását, továbbá tevékenysége megszűnését köteles 8 napon belül az őt nyilvántartásba vevő kormányhivatalnak bejelenteni. Ezen túlmenően a tárgyévet követő év január 31-ig köteles adatszolgáltatást teljesíteni, melyet az őt nyilvántartásba vevő kormányhivatalnak köteles eljuttatni. Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI.30.) Korm. rendelet az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII.13.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet Az ügy intézését segítő útmutató: 2017/40212-01/Ú sz. eljárásrend Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: http://gyor-moson-sopron.munka.hu/engine.aspx?page=gyor_nyomtatvanyok Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: 12.6. Konkrét hatósági ügy: Munkerő-kölcsönzők nyilvántartásba vétele Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok:
- a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. számú melléklete szerinti adattartalomnak megfelelő kérelem - ha a kérelmező cégjegyzékben nyilvántartott cég, a nevét és adószámát tartalmazó nyilatkozat, illetve bírósági nyilvántartásba vételről szóló jogerős bírósági határozat, egyéni vállalkozó esetén az egyéni vállalkozókról vezetett nyilvántartásba történő bejegyzés igazolása - a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti megfelelő végzettségű személy foglalkoztatását igazoló dokumentum (munkaszerződés, illetve a képesítést igazoló dokumentum hiteles másolata, szükség esetén gyakorlati idő igazolása) - pénzügyi intézménnyel kötött letéti szerződés - a tevékenység gyakorlásához szükséges megfelelő irodahelyiséget igazoló dokumentum (bérleti szerződés vagy tulajdoni lap) Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: Az eljárási illeték összege 3.000,- Ft. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: A kérelem az adott ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivatal állami foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységénél, illetve a kormányablaknál terjeszthető elő az ügyfél választása szerint személyesen, illetve írásban. Az általánostól eltérő ügyintézési határidő: Az ügyintézési határidő 25 nap. Ügymenet rövid leírása: A kormányhivatal a kérelem benyújtását követően ellenőrzi, hogy a kérelem és annak mellékletei formai és tartalmi szempontból megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek. Amennyiben a bejelentés megfelel a jogszabályi követelményeknek, az eljárási illetéket megfizették, és a hatósági ellenőrzés sem állapít meg hiányosságokat, akkor a kormányhivatal dönt a nyilvántartásba vételről: a kérelem helyben hagyása esetén a munkaerő-kölcsönzőt rögzíti a munkaerő-kölcsönzők nyilvántartásában, mely nyilvántartás a www.munka.hu weboldalon megtekinthető. A munkaerő-kölcsönző a nyilvántartásban rögzített és jogszabály által előírt működési feltételek változását, továbbá tevékenysége megszűnését köteles 8 napon belül az őt nyilvántartásba vevő kormányhivatalnak bejelenteni. Ezen túlmenően tárgyévi tevékenységéről a tárgyévet követő év január 31-ig - telephelyenként - köteles adatszolgáltatást teljesíteni. Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI.30.) Korm. rendelet
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII.13.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet Az ügy intézését segítő útmutató: 2017/40212-01/Ú sz. eljárásrend Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: http://gyor-moson-sopron.munka.hu/engine.aspx?page=gyor_nyomtatvanyok Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.7. Konkrét hatósági ügy: Támogatás munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtó szerv részére Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - Pályázati dokumentáció (a mindenkori pályázati felhívásban közzétettek szerint) - Pályázati adatlap (kérelem), továbbá - Mellékletek az alábbiak szerint: - még be nem jegyzett gazdasági társaság vagy egyéni cég esetén: igazolás a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtásáról, - cégnyilvántartásban nem szereplő munkaadó esetében:
- az alapító okirat (alapszabály) másolata, amelyet a munkaadó az eredetivel mindenben megegyező és a kiállítás napja óta nem változott jelzéssel, és az aláírási címpéldánynak/aláírás-mintának megfelelően aláírással és annak léte esetén pecséttel lát el, - a munkaadó székhelye szerinti törvényszék által kiállított, 30 napnál nem régebbi a nyilvántartásba vételről szóló igazolás, - költségvetési intézmény munkaadó esetében az alapító okirat másolata, amelyet a munkaadó az eredetivel mindenben megegyező és a kiállítás napja óta nem változott jelzéssel, és az aláírási címpéldánynak/aláírás-mintának megfelelően aláírással és annak léte esetén pecséttel lát el, - cégnyilvántartásban szereplő munkaadó esetén: - ha a cégjegyzék nem tartalmazza az aláírási címpéldány/aláírás-minta cégbejegyzési (változás-bejegyzési) eljárásban történő benyújtásának tényét: cégbejegyzésre jogosult személy eredeti aláírási címpéldánya/aláírás- mintája, vagy annak a munkaadó által az eredetivel mindenben megegyező és hatályos felirattal és aláírási címpéldánynak/aláírásmintának megfelelő aláírással és annak (pecsét léte esetén) pecséttel ellátott másolata (A kormányhivatal kizárhatja a vagylagosságot, ha megjelöli, melyik dokumentumot fogadja be.) - ha a cégjegyzék tartalmazza az aláírási címpéldány/aláírás-minta cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban történő benyújtásának tényét: a munkaadó által az eredetivel mindenben megegyező és hatályos felirattal és az aláírási címpéldánynak/aláírás-mintának megfelelő aláírással és annak (pecsét léte esetén) pecséttel ellátott másolata. (Ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta csak abban az esetben fogadható el, ha a cég létesítő okiratát vagy a létesítő okirat módosítását is az ügyvéd készíti (szerkeszti) és jegyzi ellen, és az aláírás-minta a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékletét képezi), - egyéni vállalkozás esetén a bemutatott vállalkozói igazolvány vagy a vállalkozói tevékenység megkezdéséről tett bejelentés alapján kiadott igazolás ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, - egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény hatálya alá nem tartozó, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint egyéni vállalkozóként adózó munkaadó esetén a tevékenység folytatására jogosító okirat ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, - magánszemély munkaadó esetén a bemutatott személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, taj-kártya ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott, a köztartozás mentességet igazoló 30 napnál nem régebbi közokirat vagy a munkaadó által benyújtott, cégszerű aláírással ellátott adófolyószámlakivonat, (amennyiben a kérelmező nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban), - nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (3) bekezdése szerint az összeférhetetlenség fennállásáról vagy hiányáról, - a szolgáltatás nyújtásában résztvevő valamennyi közreműködő (menedzsment és szolgáltatást nyújtók) szakmai önéletrajza, - a szolgáltatást nyújtó személyek iskolai végzettségét igazoló okirat másolata. Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Írásban, személyesen vagy postai úton
Általánostól eltérő ügyintézési határidő: A pályázati felhívásban közzétetteknek megfelelően Ügymenet rövid leírása: A kormányhivatal pályázati eljárás eredményeként támogatást nyújthat munkaerőpiaci szolgáltatást végző szervek részére a 30/2000. (IX.15.) GM rendeletben meghatározott feltételek szerint a járási hivatalok foglalkoztatási szervezeti egységeinél nyilvántartásában szereplő, hátrányos helyzetben lévő álláskeresők munkaerőpiaci esélyeinek növelése, foglalkoztatásuk elősegítése céljából. A pályázati felhívásban kerül közlésre a támogatás feltételrendszere, az elbírálás szempontjai, majd a döntéshozatal és a szerződéskötés módja. A pályázati eljárással elnyerhető támogatás vissza nem térítendő, amelyet a kormányhivatal meghatározott időtartamra a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész decentralizált pénzügyi keretéből biztosít. A szolgáltatás nyújtásának támogatása a szolgáltatás elvégzését követően, utófinanszírozás keretében kerül kifizetésre, a nyertes pályázóval kötött hatósági szerződésben meghatározott módon, folyamatos elszámolási (beszámolási) kötelezettség mellett. Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII. 13.) Korm. rendelet az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok általánostól eltérő illetékességi területéről szóló a 67/2015. (III. 30.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet az állami foglalkoztatási szerv által készített egyéni cselekvési terv részletes szabályairól szóló 32/2016 (IX.8.) NGM rendelet a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II.14.) NEFMI rendelet a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet az álláskeresőként való nyilvántartásba vételről, a nyilvántartásból való törlésről szóló 2/2011. (I. 14.) NGM rendelet Az ügy intézését segítő útmutató: NGM/9269/2016. számú eljárásrend a munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók részére adható támogatásokról, valamint a munkaerőpiaci szolgáltatáshoz kapcsolódó álláskereső klubban résztvevők részére megállapítható keresetpótló juttatásról. NGM/39751-1/2017. számú eljárásrend a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, melyben hivatkozott további útmutatók, kiadványok: Eljárásrend az ügyfél kategorizálás (profiling) és egyéni cselekvési terv készítésének általános szabályairól, Eljárásrend az álláskeresők, a közvetítést kérők, valamint a szolgáltatást kérő ügyfelek adatainak nyilvántartásba vételéhez, Módszertani útmutató a munkaközvetítés általános szabályairól. Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: A www.gyor-moson-sopron.munka.hu oldalon elérhetők (pályázati felhívás, adatlap) Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.8. Konkrét hatósági ügy: Munkaerőpiaci ellenőrzés Hatáskörrel rendelkező szerv/ szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - Éves ellenőrzési terv (ellenőrzési program) - Megbízólevél, ellenőri igazolvány - Értesítés ellenőrzésről - Jegyzőkönyv a vizsgálatról, szükség szerinti intézkedési javaslattal - Intézkedési terv a feltárt hiba, hiányosság kiküszöbölésére
- Közérdekű bejelentés, panasz, egyéb eljárás kezdeményezése az ügyfél részéről írásban Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Írásban, személyesen, vagy postai úton Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Ügyintézési határidő: - Ügymenet rövid leírása: Az állami foglalkoztatási szervként eljáró megyei (fővárosi) kormányhivatal hatáskörének és illetékességének keretei között ellenőrzi a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból elsősorban a megyei és a járási kormányhivatali foglakoztatási szervezeti egységek, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium által nyújtott támogatások jogszerű, illetve a hatósági szerződésnek megfelelő felhasználását, az álláskeresési ellátásokra való jogosultságot, valamint egyéb, jogszabályban meghatározott ellenőrzéseket folytathat. Az eljárás megindítása az ügyfél által benyújtott kérelem alapján vagy hivatalból valósul meg. Hivatalból indul az eljárás a kormányhivatal által jóváhagyott éves munkatervben meghatározott témakörökben és ütemezésben, a kormányhivatal, járási hivatal foglalkoztatási szervezeti egységei felkérésére, a kormánymegbízott utasítására, lakossági bejelentés, panasz alapján, más szerv, hatóság megkeresése alapján, felügyeleti szerv elrendelésére. Az ügyfél csak saját maga hatósági ellenőrzés alá vonását kérelmezheti. Az eljárás megindításának módja: értesítés a vizsgálatról: telefonon (hivatalos feljegyzés egyidejű készítésével) vagy írásban. A helyszíni ellenőrzés során a kormányhivatal az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szemlére vonatkozó rendelkezései alapján jár el. A munkaerőpiaci hatósági ellenőrzés célja elsősorban a törvényes állapot biztosításának vagy helyreállításainak elősegítése, az ellenőrzés alá vont személy vagy szerv figyelmének felhívása a tapasztalt jogsértésre, illetve annak szankcionálása. Másodsorban azon okok és anomáliák feltárása, melyek egy jogsértéshez, helytelen eljárási gyakorlathoz vezethetnek, segítve ezzel az egységes megyei jogértelmezés és joggyakorlat kialakítását. Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerő-piaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII. 13.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet Az ügy intézését segítő útmutatók:
2014/65-01/Ú számú módszertani útmutató a munkaerőpiaci hatósági ellenőrzéshez Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: - Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.9. Konkrét hatósági ügy: Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok (TOP-6.8.2-15 Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében; TOP-5.1.1-15 Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések; TOP-5.1.2 Helyi foglalkoztatási együttműködések) Hatáskörrel rendelkező szerv/ szervezeti egység: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály Győr- Moson-Sopron megye területére kiterjedő illetékességgel, amelyben koordinációs, szakma-felügyeleti és keretgazdálkodási feladatokat lát el. (Az egyedi kérelmek elbírálása járási hivatali hatáskörbe tartozik, amelyben a foglalkoztatási szervezeti egységek járnak el.) Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Kérelmi nyomtatvány, és annak kötelező mellékletei (ezek támogatási eszközönként eltérőek); Béralapú támogatásoknál: kérelem, munkaerőigény bejelentőlap, még be nem jegyzett gazdasági társaság vagy egyéni cég esetén igazolás a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtásáról, cégnyilvántartásban nem szereplő munkaadó esetében az alapító okirat (alapszabály) másolata, amelyet a munkaadó az eredetivel mindenben megegyező és a kiállítás napja óta nem változott jelzéssel, és az aláírási címpéldánynak/aláírásmintának megfelelően aláírással és annak léte esetén pecséttel lát el, és a munkaadó székhelye szerinti törvényszék által kiállított, harminc napnál nem régebbi a nyilvántartásba vételről szóló igazolás, költségvetési intézmény munkaadó esetében az alapító okirat másolata, amelyet a munkaadó az eredetivel mindenben megegyező és a kiállítás napja óta nem változott jelzéssel, és az aláírási címpéldánynak/aláírás-mintának megfelelően aláírással és annak léte esetén pecséttel lát el, cégnyilvántartásban szereplő munkaadó esetén: ha a cégjegyzék nem tartalmazza az aláírási címpéldány/aláírás-minta cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban történő benyújtásának tényét: cégbejegyzésre jogosult személy eredeti aláírási címpéldánya/aláírás- mintája, vagy annak a munkaadó által az eredetivel mindenben megegyező és hatályos felirattal és aláírási címpéldánynak/aláírás-mintának megfelelő aláírással és annak (pecsét léte esetén) pecséttel ellátott másolata (A járási hivatal kizárhatja a vagylagosságot, ha megjelöli, melyik dokumentumot fogadja be.) ha a cégjegyzék tartalmazza az aláírási címpéldány/aláírás-minta cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban történő benyújtásának tényét: a munkaadó által az eredetivel mindenben megegyező és hatályos felirattal és az aláírási címpéldánynak/ aláírás-mintának megfelelő aláírással és annak (pecsét léte esetén) pecséttel ellátott másolata.
(az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta csak abban az esetben fogadható el, ha a cég létesítő okiratát vagy a létesítő okirata módosítását is az ügyvéd készíti (szerkeszti) és jegyzi ellen, és az aláírás-minta a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékletét képezi), egyéni vállalkozás esetén a bemutatott vállalkozói igazolvány/a vállalkozói tevékenység megkezdéséről tett bejelentés alapján kiadott igazolás ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásából kinyomtatott adatlap https://www.nyilvantarto.hu/evny-lekerdezo/ egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény hatálya alá nem tartozó, a személyi és jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint egyéni vállalkozóként adózó munkaadó esetén a tevékenység folytatására jogosító okirat ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, mezőgazdasági őstermelő munkaadó esetén az őstermelői tevékenységet bizonyító, 15 napnál nem régebbi hivatalos igazolás, mezőgazdasági kistermelő esetén TB bejelentkezés másolata, vagy a bemutatott őstermelői igazolvány, valamint az adóévre kiadott értékesítési betétlap ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, magánszemély munkaadó esetén a bemutatott személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, tajkártya ügyintéző által ellenőrzött legfontosabb adatait tartalmazó nyilatkozat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott, a köztartozás mentességet igazoló 30 napnál nem régebbi közokirat - vagy az munkaadó által benyújtott, cégszerű aláírással ellátott adófolyószámla-kivonat (amennyiben a kérelmező nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban), nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 48/B. (1) bekezdése szerint az összeférhetetlenség fennállásáról vagy hiányáról átláthatósági nyilatkozat. Vállalkozóvá válás támogatásánál: kérelem, üzleti terv. Lakhatási támogatásnál: munkaszerződés/kinevezés/ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló szerződés eredeti példánya, vagy annak a munkaadó által hitelesített másolata (amelyben szerepel a munkavégzés helye; valamint a foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye és tartózkodási helye, mely tartózkodási helynek meg kell felelnie annak, hogy a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el a 60 km-t). ingatlan bérleti szerződése, vagy annak a bérbeadó által hitelesített másolata (ajánlott mintája rendelkezésre bocsátva) összeférhetetlenségi nyilatkozat. utolsó munkaadótól munkaviszonyt igazoló lap, vagy az utolsó munkaviszony megszűnését igazoló dokumentum. Képzési támogatásnál: kérelem. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Írásban, személyesen vagy postai úton Eljárási illeték (igazgatási szolgáltatási díj) összege: - Ügyintézési határidő:
8 nap Ügymenet rövid leírása: Az álláskereső hátrányos helyzetű személyek, a közfoglalkoztatottak és az inaktívak nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítése, foglalkoztatást elősegítő bértámogatás, bérköltség támogatás, vállalkozóvá válás támogatása, lakhatási támogatás, képzési támogatás formájában. Célcsoportok: 1. célcsoport: alacsony iskolai végzettségűek 2. célcsoport: 25 év alatti fiatalok vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők 3. célcsoport: 50 év felettiek 4. célcsoport: GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek 5. célcsoport: foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők 6. célcsoport: tartós (legalább 3 hónapja) munkanélküliséggel veszélyeztetettek 7. célcsoport: megváltozott munkaképességű személyek 8. célcsoport: roma nemzetiséghez tartozó személyek 9. célcsoport: a közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszavezethetők: a közfoglalkoztatásból 30 napnál nem régebben kilépett és nyilvántartásba vett álláskeresők 10. célcsoport: inaktívak, akik a programba való bevonás előtt nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres jövedelmet biztosító munkájuk, és nem kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni Támogatási alapelvek: Képzés: A képzési költség és a vizsga díja, valamint a képzéshez kapcsolódó helyközi utazás és a szakmai alkalmassági vizsgálat költsége 100%-ban támogatható. A képzés ideje alatt keresetpótló juttatás adható. Egyéni képzés a programból nem támogatható. Foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatás: Legfeljebb 8 hónapig a bér + szociális hozzájárulási adó (SZHA) 70 %-a támogatható, legfeljebb a minimálbér+szha másfélszereséig. A támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség a támogatási időszak felével megegyező időtartamú (legfeljebb 4 hónap). E támogatás a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1191. évi IV. törvény 16. -a és a foglalkozást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 11. -ának rendelkezései szerint adható, ennek megfelelően történik a hátrányos helyzetű, illetve a megváltozott munkaképességű álláskeresők célcsoportba sorolása, továbbá a foglalkoztatási támogatás megállapítása. A támogatás kizárólag az általános csoportmentességi rendelettel összhangban nyújtható (de minimis támogatásként nem). Bérköltség-támogatás: Munkatapasztalat-szerzés céljából legfeljebb 90 napra a bér + SZHA 100 %- a támogatható, legfeljebb a minimálbér+szha másfélszereséig nyújtható. Legfeljebb 8 hónapra a bér + SZHA 100%-a támogatható, de minimis támogatásként, legfeljebb a minimálbér +SZHA másfélszereséig. A támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség a támogatási időszak felével megegyező időtartamú (legfeljebb 4 hónap). Lakhatási támogatás: Támogatható a programban a lakóhelyétől távol munkát vállaló regisztrált
álláskereső, amennyiben a létesített foglalkoztatási, illetve lakóingatlan bérleti jogviszonya megfelel a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerőtoborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendeletben előírt feltételeknek. Az a kérelmező, aki kérelme benyújtásakor még nem résztvevője a programnak, de már foglalkoztatási jogviszonyban áll, nem részesülhet e támogatási formában. Vállalkozóvá válás támogatása: Legfeljebb hat hónapig, a minimálbér összegéig, megállapítható annak, aki vállalja önmaga foglalkoztatását egyéni vállalkozóként, egyéni cég tagjaként, gazdasági társaság a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagjaként, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként. Főbb különös eljárási szabályok: - Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. VII. 16.) MüM rendelet az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII.13.) Korm. rendelet a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet Az ügy intézését segítő útmutatók: Az NGM/1452-108/2017. számú eljárásrend, valamint az NGM/1452-107/2017. számú módszertani ajánlás. Az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok: A kérelem és annak kötelező mellékletei az illetékes foglalkoztatási osztályok ügyintézőinél (projekt szakmai megvalósítóinál) elérhető. Igénybe vehető elektronikus programok letöltése: - 12.10. Konkrét hatósági ügy: Támogatás mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtést célzó beruházásaihoz Hatáskörrel rendelkező szerv/szervezeti egység: