LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL ( )

Hasonló dokumentumok
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A magyarországi közegészségügy története

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, p.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

1980. november-december hó

Babics András tudományos munkássága

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15

A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum

A nyitórendezvény Párizs

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZETVIZSGÁLÓK VÁNDORGYŰLÉSEI Évkör: Nyelv: magyar, német Iratanyag terjedelme: 1,95 ifm


Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

35. ábra (folyt.) 36. ábra

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

Ajánlott irodalom a kémia magyarországi történetének tanulmányozásához

KUTATÁSI JELENTÉS I.

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

Magyar Levéltárosok Egyesülete évi vándorgyűlése

2014. szeptember 14. A Szépművészeti Múzeum munkatársairól, In Memoriam

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) Neme Nő Születési dátum Állampolgárság magyar

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209)

Eötvös József Koszorú

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye XI. 7. Koppány-Szántó VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató


III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, május 3-4.

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )

2016/2017. tanévi ütemterv

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

VII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI

2015/2016. tanévi ütemterv

BOGDÁNFY ÖDÖN ÉLETÚTJA

IX. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények

VERSENYJEGYZ KÖNYV Triplett bajnokság lebonyolításáról

A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA. VII. évfolyam Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő

Versenynaptár tanév

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

Jogászképzés Pécsett a 20. században

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Trianon és a magyar felsőoktatás

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

2015. június 13. A Szépművészeti Múzeum munkatársairól, In Memoriam

ORSZÁGOS SZÖVETKEZETI SZÖVETSÉGEK, INTÉZMÉNYEK JEGYZÉKE, 2012

Laczkó Sándor A MAGYAR NYELVŰ NIETZSCHE-FORDÍTÁSOK BIBLIOGRÁFIÁJA 1872-TŐL 1994-IG

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

A Nógrád Megyei Levéltár filmtárában található folyóiratok jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya évi beszámolója. I. A tudományos osztály évi tevékenysége

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

ütemterv. Tanítási napok száma. hét

Munkaerőpiaci tükör 2014

Átírás:

LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL (1889 1936) AZ ŐSLÉNYTAN, A MADÁRTAN ÉS A NÉPRAJZ TUDÓSÁRÓL SZÓLÓ IRODALOM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SRAGNER MÁRTA KÖNYVTÁROS, BIBLIOGRÁFUS Tudománytörténeti szaklektor: Gazda István A bibliográfia felépítése 1. ADATOK AZ EGYETEMI HALLGATÓ ÉS EGYETEMI TANÁR LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL 2. ADATOK LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL A KORABELI NÉVTÁRAKBAN, JEGYZÉKEKBEN 3. LAMBRECHT KÁLMÁN SZAKMAI ÉLETÚTJÁRÓL 4. LAMBRECHT KÁLMÁNNAK A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁGBAN KIFEJTETT MUNKÁSSÁGÁRÓL, NÉPRAJZI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 5. LAMBRECHT KÁLMÁN TEVÉKENYSÉGE A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULATBAN ÉS BARLANGKUTATÓ SZAKOSZTÁLYÁBAN 6. LAMBRECHT KÁLMÁNNAK A FÖLDTANI INTÉZETBEN ÉS KÜLÖNBÖZŐ EGYESÜLETEKNÉL, TÁRSASÁGOKNÁL VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL 7. ADATOK LAMBRECHT KÁLMÁN ÉLETÉBŐL 8. A LAMBRECHT KÁLMÁN ÁLTAL SZERKESZTETT FOLYÓIRATRÓL KÉSZÜLT ISMERTETÉSEK 9. HÍREK LAMBRECHT KÁLMÁN HALÁLÁRÓL, TEMETÉSÉRŐL 10. A LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL ÍRT NAGYOBB ÉLETRAJZOK, MEGEMLÉKEZÉSEK 11. LAMBRECHT-ÉVFORDULÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK 12. LEXIKÁLIS ADATOK, HÍREK LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL 13. NÉHÁNY LAMBRECHT KÁLMÁNHOZ KÖTŐDŐ HONLAP (WEBHELY) AZ INTERNETEN ÉS NÉHÁNY LAMBRECHTHEZ IS KÖTŐDŐ CD-ROM 1. ADATOK AZ EGYETEMI HALLGATÓ ÉS EGYETEMI TANÁR LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL Bölcsészet-tudománykari hallgatók. Rendes hallgatók. = A budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja az 1907 1908. tanévre. Bp., 1908. Magyar Királyi Tud.-Egyetemi Nyomda. p. 233. Bölcsészet-tudománykari hallgatók. Rendes hallgatók. = A budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja az 1908 1909. tanévre. Bp., 1909. Magyar Királyi Tud.-Egyetemi Nyomda. p. 243.

Bölcsészet-tudománykari hallgatók. Rendes hallgatók. = A budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja az 1909 1910. tanévre. Bp., 1910. Magyar Királyi Tud.-Egyetemi Nyomda. p. 249. Bölcsészet-tudománykari hallgatók. Rendes hallgatók. = A budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja az 1910 1911. tanévre. Bp., 1911. Magyar Királyi Tud.-Egyetemi Nyomda. p. 258. A budapesti kir. magyar tudományegyetemen az 1912 13. tanévben. Bölcsészettudományi doktorok: Lambrecht Kálmán = A budapesti Királyi Magyar Tudomány- Egyetem Almanachja az 1912 1913. tanévre. Bp., 1913. Magyar Királyi Tud.- Egyetemi Nyomda. p. 308. Magántanári próbaelőadás az egyetemen. = Dunántúl, 1925. febr. 10. p. 1. A földségek elszigetelődésének törvénye Wegener-féle uszási elméletének megvilágításában címen. Magántanári próbaelőadás az egyetemen. = Dunántúl, 1925. febr. 11. p. 3. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1925 26. második felére. Pécs, 1926. Dunántúl Könyvkiadó és Nyomda R. T. Egyetemi Nyomdája. p. 44., 75 76., 78., 84. A magyar egyetemeken hirdetett földrajzi előadások az 1925 26. tanévben. V. A pécsi Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetemen. = Magyar Földrajzi Évkönyv az 1926. évre. Szerk.: Teleki Pál, Karl János, Kéz Andor. Bp., 1926. Magyar Földrajzi Intézet R. T. p. 151. A pécsi egyetem új tanéve. = Dunántúl, 1926. szept. 16. p. 2. A pécsi Erzsébet tudományegyetem negyedik tanévmegnyitó ünnepsége. = Pécsi Napló, 1926. okt. 12. p. 2. Mihályffy Ernő 1925/26 tanévi Prorectornak megnyitó és beiktató beszéde = Az 1926/27 tanévre megválasztott egyetemi hatóságnak beiktatása és a tanév megynyitása alkalmából 1926. évi október hó 10-én tartott ünnepélyes egyetemi közgyülés. Pécs, 1928. Dunántúl Egyetemi Nyomdája. p. 8. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudomány- Egyetem 1926 27 tanévi irataiból) A magyar egyetemeken hirdetett földrajzi előadások az 1926 27. tanévben. V. A pécsi Magyra Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetemen. = Magyar Földrajzi Évkönyv az 1927. évre. Szerk.: Teleki Pál, Karl János, Kéz Andor. Bp., 1927. Magyar Földrajzi Intézet R. T. p. 278. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1926 27. tanév első felére. Pécs, 1926. Dunántúl R. T. Egyetemi Nyomda. pp. 53 54., 64.; második felére. Pécs, 1927. Dunántúl R. T. Egyetemi Nyomda. p. 57., 78., 100. A magyar egyetemeken hirdetett földrajzi előadások az 1927 28. tanévben. V. A pécsi Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetemen. = Magyar Földrajzi Évkönyv az 1928.

évre. Szerk.: Teleki Pál, Karl János, Kéz Andor. Bp., 1928. Magyar Földrajzi Intézet R. T. p. 246. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1927 28. tanév első felére. Pécs, 1927. Dunántúl R. T. Egyetemi Nyomda. p. 61., 70., 77.; második felére. Pécs, 1928. Dunántúl R. T. Egyetemi Nyomda. p. 62., 87. Közművelődés. Erzsébet Tudományegyetem. = Pécs Baranyai Címtár 1928. Szerk.: Kalotai László. Pécs, [1928.] p. 26. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1928 29. tanév első felére. Pécs, 1928. Dunántúl Egyetemi Nyomda. p. 64., 69., 72., 84.; második felére. Pécs, 1929. Dunántúl Egyetemi Nyomda. pp. 77 78., 106., 135. A magyar egyetemeken hirdetett földrajzi előadások az 1928 29. tanévben. V. A pécsi Magyr Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetemen. = Magyar Földrajzi Évkönyv az 1929. évre. Szerk.: Teleki Pál, Karl János, Kéz Andor. Bp., 1929. Magyar Földrajzi Intézet R. T. p. 253. A magyar egyetemeken hirdetett földrajzi előadások az 1929 30. tanévben. V. A pécsi Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetemen. = Magyar Földrajzi Évkönyv az 1930. évre. Szerk.: Teleki Pál, Karl János, Kéz Andor. Bp., 1930. Magyar Földrajzi Intézet R. T. p. 242. A pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Almanachja az 1929 1930. tanévre. Pécs, 1930. Dunántúl Pécsi Egyetemi Nyomda. R.-T. p. 40., 157. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1929 30. tanév első felére. Pécs, 1929. Dunántúl Egyetemi Nyomda. p. 78., 104.; második felére. Pécs, 1930. Dunántúl Egyetemi Nyomda. p. 81., 89., 107. Közművelődés. Erzsébet Tudományegyetem. = Pécs Baranyai Címtár 1930. 5. kiad. Szerk.: Kalotai László. Pécs, 1930. p. 34., 123. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1930 31. tanév első felére. Pécs, 1930. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. p. 80., 114.; második felére. Pécs, 1931. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. p. 80., 112. A Magyar Kir. Erzsébet Tudomány-Egyetem tanrendje az 1931 32. tanév első felére. Pécs, 1931. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. p. 82., 115.; második felére. Pécs, 1932. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. p. 54., 85. Közművelődés. Erzsébet Tudományegyetem. = Pécs Baranyai Címtár 1932. 6. kiad. Szerk.: Kalotai László. Pécs, 1932. p. 35., 144. A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem tanrendje az 1932 33. tanév első felére. Pécs, 1932. Dunántúl Egyetemi Nyomda R. T. p. 55., 87.; második felére. Pécs, 1933. Dunántúl Egyetemi Nyomda R. T. p. 83., 117.

PRINZ Gyula: Emlékbeszéd dr. báró Fejérváry Géza Gyula egyetemi ny. rk. professzorról. = 1933. május 28-án tartott tanévzáró ünnepélyes egyetemi közgyülés. Pécs, 1933. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 29. MAKAY István: 4 polgármester elaborátuma az egyetem védelmében 1933. május 16. Pécs, 1933. lev. 37. HODINKA Antal: 1932 33. tanévi rektornak megnyitó, beszámoló és beiktató beszéde. = Az 1933/34. tanévre megválasztott egyetemi hatóságnak beiktatása és a tanév megnyitása alkalmából 1933. évi szeptember hó 24-én tartott ünnepélyes egyetemi közgyűlés és tanévmegnyitó ünnepélye. Pécs, 1934. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 9. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudomány-Egyetem 1933/34 tanévi irataiból) A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem tanrendje az 1933 34. tanév első felére. Pécs, 1933. Dunántúl Egyetemi Nyomda R. T. p. 47., 80.; második felére. Pécs, 1934. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. p. 46., 79. Néprajzi tanszék a budapesti egyetemen. = Ethnographia Népélet 45 (1934) No. 3 4. p. 189. A néprajz a pécsi egyetemen. = Ethnographia Népélet 45 (1934) No. 3 4. pp. 189 190. Tévesen közli, hogy 1934 őszén már tanított néprajzot, csak a tanév második felében 1935 februárjától volt néprajz Pécsett. A néprajz a magyar egyetemeken. = Ethnographia Népélet 45 (1934) No. 3 4. p. 190. A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem tanrendje az 1934 35. tanév első felére. Pécs, 1934. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. pp. 45 46., 75.; második felére. Pécs, 1935. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. pp. 46 47., 80. Prinz Gyula dr. a pécsi egyetem uj rektora. = Dunántúl, 1935. jún. 16. p. 3. MANSFELD Géza: 1934 35. tanévi Rectornak beszámoló beszédéhez. Függelék. = Az 1935/36 tanévre megválasztott egyetemi tanácsnak beiktatása és a tanév megnyitása, valamint a tanév bezárása alkalmából tartott ünnepi egyetemi közgyülés Pécs, 1936. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 18. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudomány-Egyetem 1935/36 tanévi irataiból) A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem tanrendje az 1935 36. tanév első felére. Pécs, 1935. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. pp. 47 48., 53., 55., 89.; második felére. Pécs, 1936. Dunántúl Egyetemi Nyomda R.-T. p. 45 46., 51., 53., 72., 85. A pécsi egyetem vasárnap tartotta tanévnyitó diszközgyülését. = Dunántúl, 1936. szept. 22. p. 3. PRINZ Gyula: 1935 36. tanévi Rectornak megnyitó, beszámoló és beiktató beszéde. = Az 1936/37. tanévben az egyetemi tanács által tartott ünnepi egyetemi közgyülések. Pécs, 1937. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 11. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudomány-Egyetem 1936/37 tanévi irataiból)

Prinz Gyula 1935 36. tanévi Rectornak beszámoló beszédéhez. Függelék. = Az 1936/37. tanévben az egyetemi tanács által tartott ünnepi egyetemi közgyülések. Pécs, 1937. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 37. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudomány-Egyetem 1936/37 tanévi irataiból) A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem tanrendje az 1936 37. tanév első felére. Pécs, 1936. Dunántúl pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R. T p. 48. Prinz Gyula dr. lelépő rektor feltünést keltő beszéde a numerus clausus ellen. = Pécsi Napló, 1936. szept. 22. p. 3. A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Szerk: Vitéz Szabó Pál. Pécs, 1940. Dunántúl Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 67., 92., 106., 108. Fejezetek a Pécsi Egyetem történetéből. Szerk.: Csizmadia Andor. Pécs, 1980. p. 22. RAVASZ János: Pécsi Tudományegyetem (1923 1950). Pécs, [1983.] VII. rész Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi Kar. lev. 1179.; Függelék. lev. 1230. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának története 1635 1985. Szerk.: Priszter Szaniszló. Bp., 1991. p. 16., 225. HÁLA József: A néprajz oktatása a pécsi egyetemen. = Néprajzi Hírek 20 (1191) No. 2 3. pp. 95 97. 2. ADATOK LAMBRECHT KÁLMÁNRÓL A KORABELI NÉVTÁRAKBAN, JEGYZÉKEKBEN Magyarország tiszti czím- és névtára. 29. 1910. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1910. Pesti Könyvnyomda RT. p. 357. Tévesen Lamprecht Kálmánként szerepel a neve. Magyarország tiszti czím- és névtára. 30. 1911. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1911. Pesti Könyvnyomda RT. p. 359. Budapesti czim- és lakásjegyzék. 24. 1912. Kiadja a Franklin-Társulat. Bp., 1912. p. 349., 1723. Magyarország tiszti czím- és névtára. 31. 1912. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1912. Pesti Könyvnyomda RT. p. 364. Budapesti czim- és lakásjegyzék. 25 (1913) Kiadja a Franklin-Társulat. Bp., 1913. p. 358., 1763. Magyarország tiszti czím- és névtára. 32. 1913. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1913. Pesti Könyvnyomda RT. p. 379.

Budapesti czim- és lakásjegyzék. 26. 1914. Kiadja a Franklin-Társulat. Bp., 1914. p. 365., 1855. Magyarország tiszti czím- és névtára. 33. 1914. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1914. Pesti Könyvnyomda RT. p. 388. Magyarország tiszti czím- és névtára. 34. 1915. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1915. Pesti Könyvnyomda RT. p. 392. Budapesti czim- és lakásjegyzék. 27. 1916. Kiadja a Franklin-Társulat. Bp., 1916. p. 372., 1897. Magyarország tiszti czím- és névtára. 35. 1916. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1916. Pesti Könyvnyomda RT. p. 414. Magyarország tiszti czím- és névtára. 36. 1917. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1917. Pesti Könyvnyomda RT. p. 420. Magyarország tiszti czím- és névtára. 37. 1918. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1918. Pesti Könyvnyomda RT. p. 355. Budapesti czim- és lakásjegyzék. 28. 1922 1923. Bp., [1922.] Franklin-Társulat. p. 764. Magyarország tiszti czím- és névtára. 38. 1927. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1927. Pesti Könyvnyomda RT. p. 227. Magyarország tiszti czím- és névtára. 39. 1928. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1928. Pesti Könyvnyomda RT. p. 246. Magyarország tiszti czím- és névtára. 40 (1929) Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1929. Pesti Könyvnyomda RT. p. 281. Magyarország tiszti czím- és névtára. 41. 1931. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1931. Pesti Könyvnyomda RT. p. 225., 269. Magyarország tiszti czím- és névtára. 42. 1932. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1932. Pesti Könyvnyomda RT. p. 248., 278. Magyarország tiszti czím- és névtára. 43. 1935. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1935. Pesti Könyvnyomda RT. p. 256., 276. Magyarország tiszti czím- és névtára. 44. 1936. Szerk.: A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp., 1936. Pesti Könyvnyomda RT. p. 278., 287. 3. LAMBRECHT KÁLMÁN SZAKMAI ÉLETÚTJÁRÓL

Intézeti ügyek. Instituts Angelegenheiten. = Aquila 16 (1909) p. 340. Gyakornoki kinevezése. HERMAN, Ottó: Kurze Übersicht der Organisation und Arbeit der Königlich Ungarischen Ornithologischen Zentrale. = Bericht über den V. Internationalen Ornithologen Kongress. Berlin, 1910. pp. 133 143. Intézeti ügyek. Instituts Angelegenheiten. = Aquila 19 (1912) p. 482. Asszisztensi kinevezése. A Magyar Kir. földmivelésügyi minister Lambrecht Kálmán gyakornokot = Budapesti Közlöny, 1912. márc. 2. p. 1. Az Ornithológiai Központ II. osztályú asszisztensévé nevezték ki. Personalia. = Aquila 20 (1913) p. 529. Hír doktorrá avatásáról. KORMOS Tivadar: Bevezető. = A Magyar Kir. Földtani Intézet Évkönyve 22 (1914) p. 350. KORMOS Tivadar: A remetehegyi sziklafülke és faunája. = A Magyar Kir. Földtani Intézet Évkönyve 22 (1914) p. 356., 364. Herman Ottó ma nyolcvan esztendős. = Budapesti Hírlap, 1914. jún. 28. p. 11. Herman Ottó halála. = Ethnographia Népélet 25 (1914) p. 348. KORMOS Tivadar: Bevezető. = A Magyar Kir. Földtani Intézet Évkönyve 23 (1915) pp. 308 309. Herman Ottó emlékezete. = Állatvédelem 12 (1915) No. 11. p. 48. CHOLNOKY Jenő: Budapest földrajzi helyzete. = Földrajzi Közlemények 43 (1915) p. 196. Intézeti ügyek. Personalia. = Aquila 23 (1916) p. 398, 600. A jászói barlang titkai. Látogatás az ősembernél. = Felső Magyarország, 1916. aug. 14. p. 2. KORMOS, Theodor: Enleitung. = Mitteilungen aus den Jahrbuch der Königlich Ungarischen Geologischen Reichsansalt 23 (1916) pp. 334 335. Intézeti ügyek. Instituts. Angelegenheiten Personalia. Personalien. = Aquila 24 (1917) p. 311. Munkatársak. = A magyar szent korona országainak földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági leírása. Szerk.: Lóczy Lajos. Bp., 1918. Kilián Frigyes utóda Magy. Kir. Egyetemi Könyvkereskedő. p. [8.] ZOLTÁN Vilmos: Veszedelemben Magyarország legnagyobb természeti ritkasága. Pusztul a Gellérthegy sziriai rutája. = Pesti Napló, 1918. aug. 27. p. 9.

RÉVAY József SCHÖPFLIN Aladár: A Búvár. = Egy magyar könyvkiadó regénye. Bp., [é. n.] Franklin Társulat. pp. 121 124. GORKA Sándor: Titkári jelentés. = Természettudományi Közlemények 52 (1920) pp. 170 174. MIKOLA Sándor: Nyilatkozat. = Uránia 21 (1920) No. 9 12 p. 78. CSÖRGEY Titus: Állat és Növényvédelmi Intézetek. Magyar Kir. Madártani Intézet = Kisérletügyi Közlemények 25 (1922) pp. 121 127. Az Uránia magyar tudományos szinház december havi kulturális előadásai. = Uránia 23 (1922) No. 6 12 p. 56. Mindenki. = Világ, 1923. dec. 3. BALASSA József: Mindenféle. A szélmalomról. = Világ, 1924. febr. 17. p. 6. Az Uránia Magyar szinház az 1924/25. évben = Uránia 24 25 (1923 1924) p. 45. PAPP Károly: Az őslénytan (palaeontologia) multja, jelene és jövője hazánkban. = A Természet-, Orvos-, Műszaki- és Mezőgazdaságtudományi Országos Kongresszus munkálatai Budapest, 1926. évi januárius 3 8. Szerk.: Gorka Sándor. Bp., 1926. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. p. 151. GORKA Sándor: Az állattan multja, jelene és jövő fejlődésének biztosítása hazánkban. = A Természet-, Orvos-, Műszaki- és Mezőgazdaságtudományi Országos Kongresszus munkálatai Budapest, 1926. évi januárius 3 8. Szerk.: Gorka Sándor. Bp., 1926. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. p. 181. Függelék. A kongresszusi tagok névsora. = A Természet-, Orvos-, Műszaki- és Mezőgazdaságtudományi Országos Kongresszus munkálatai Budapest, 1926. évi januárius 3 8. Szerk.: Gorka Sándor. Bp., 1926. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. p. 727. A Természet-, Orvos-, Műszaki- és mezőgazdaságtudományi orsz. kongresszus munkálatai. = Dunántúl, 1926. okt. 10. p. 2. Irodalmi lexikon. = Literatura 1 (1926) No. 4. hátsó belső borító. X Congrès International de Zoologie Tenu à Budapest Du 4 au 10 Septembre 1927 Publié Ernő Csiki. Bp., 1929. Imprimerie Stephaneum S. A. p. 1250., 1252., 1616., 1619. Congressus X Internationalis Zoologicus Budapest 1927. Liste des Membres Mitgliederliste List of the Members Elenco dei Membri. [Bp., 1927.] p. 14., 28. Congressus X. Internationalis Zoologicus Budapest 1927. Programm. [Bp., 1927.] p. 16. Munkatársak. = Irodalmi lexikon. Szerk: Benedek Marcell. Bp., 1927. Győző Andor kiadása. p. [1.]

VASVÁRI Miklós: A vörösnyakú lúd téli szállása állatföldrazi megvilágításban. = Aquila 34 35. 1927 1928. p. 222., 226., 237. CS[ÖRGEY] T[itus]: Madártani kongresszusok az 1926 28-ik években. = Aquila 34 35. 1927 1928. p. 465. SCHENK Jakab: Jelentés az 1926 május 24 29-ig Koppenhágában tartott VI. Nemzetközi Madártani Kongresszusról. = Aquila 34 35 (1927 1928) p. 470. Osteologiai gyüjteményünk kikölcsönzése. = Aquila 34 35 (1927 1928) p. 480., 485. Szeptemberben ül össze a budapesti paleontologus kongresszus. = Budapesti Hírlap, 1928. aug. 17. GAÁL dr. [István]: Megjegyzés. = Földrajzi Közlemények 56 (1928) p. 61. Dr. K. A.: Palaeontológusok napja Budapesten. = A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Évkönyve 1929-re. Bp., 1929. p. 48. Írták és szerkesztették. = Magyarország történelme, földje, népe, élete, gazdasága, irodalma, művészete Vereckétől napjainkig. Írták és szerk.: Lambrecht Kálmán. 1 5. köt. Bp., [1929.] Franklin Társulat. 1. köt. p. 2.; 2. köt. p. 2.; 3. köt. p. 2.; 4. köt. p. 2.; 5. köt. p. 2. SZILÁDY Zoltán: A magyar állatvilág multja és jelene. = Magyarország történelme, földje, népe, élete, gazdasága, irodalma, művészete Vereckétől napjainkig. 4. köt. Írták és szerk.: Lambrecht Kálmán. Bp., [1929.] Franklin Társulat. p. 416. CSATHÓ Kálmán: Válasz Lambrecht Kálmánnak. = Budapesti Hírlap, 1929. jún. 21. Herman Ottó utinaplója, a gázháború ellen való védekezés és sok más érdekes előadás a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésén. = Budapesti Hírlap, 1929. júl. 21. p. 6. Quaela Era L uomo Preistorico. = Al Corrente 12 (1933) No. 2. p. 3., 8. Irodalmi élet. Lambrecht Kálmán = Literatura 8 (1933) No. 3. p. XXXII. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XLI. vándorgyülése tagjainak névsora. = A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1933. június 4 10-ig Budapesten tarott XLI. vándorgyülésének történeti vázlata és munkálatai. Szerk.: Gorka Sándor. Bp., 1934. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 25. RÉVAY Ferenc: Lambrecht professzor érdekes nyilatkozata a lochnesi tó szörnyéről. A régi világ szörnyei a budapesti állatkertben és a földtani intézetben. = Erdélyi Lapok, 1934. jan. 26. p. 6. BRESZTOVSZKY Ede: Karbonárikalap és rovarfogó háló. = Népszava, 1934. aug. 19. p. 6.

GRANASZTÓI RIHMER László: A pécsi mammut. Pécs, 1935. Haladás Nyomdarészvénytársaság. p. 7. (Geographia Pannonica 12. Specimina 68.) Herman Ottó centennáriuma. = Búvár 1 (1935) No. 6. p. 427. A Búvár könyvei. = Búvár 1 (1935) No. 11. p. LXXII.; No. 12. első belső borító. A Búvár hirei. = Búvár 1 (1935) No. 11. p. 780.; No. 12. p. XCIV. GAÁL István: Gorka Sándor: A magyar orvosok és természetvizsgálók XLI. vándorgyülésének történeti vázlata és munkálatai. Bp., 1934. = Magyar Könyvbarátok Diáriuma 5 (1935) No. 4. p. 104. Ősvilági élet. = Búvár 2 (1936) No. 5. p. XXXV.; No. 6. p. XLIII.; No. 7. p. L.; 3 (1937) No. 1. p. 2.; No. 2. p. 81.; No. 3. p. 161.; No. 5. p. II.; No. 6. p. 401.; No. 7. p. 560.; No. 8. p. 562.; No. 9. p. 641.; No. 10. p. 721.; No. 11. p. 802. Megjelent a Maurinum febr. száma. = Pécsi Napló, 1936. febr. 4. p. 5. Egy év története. Január. = A Dunántúl Évkönyve 1937. Pécs, 1937. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. p. 82. TASNÁDI-KUBACSKA András: Báró Nopcsa Ferenc kalandos élete. Bp., [1937.] Franklin- Társulat. p. 9. Élet és tudomány találkozása. = Dunántúl, 1937. febr. 17. p. 6. KEMÉNY István: Irodalmi beszámoló 1936 ról. = Literatura 12 (1937) jan. 1. p. 1 Élet és tudomány találkozása. = Pécsi Napló, 1937. febr. 17. p. 5. SCHENK Jakab: Herman Ottó születésének századik évfordulójára. = Aquila 42 45 (1935 1938) pp. 713 714, 717 718. TASNÁDI KUBACSKA András: A mondák állatvilága. Kir. Magy. Természettudományi Társulat. Bp., 1939. pp. 361 362., 365. TASNÁDI KUBACSKA András: A titokzatos rokmadár. A Nemzeti Múzeum rokmadarai. = Magyar Nemzet, 1939. dec. 12. p. 11. BARANYAI Tivadar: A rácok elterjedése és településformái Baranyában. Pécs, 1941. Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A. Géza és Tsai. p. 35., pp. 53 54. (Geographia Pannonica 41. Specimina 191.) VÖNÖCZKY SCHENK Jakab: Ötven év. Visszaemlékezés a Magyar Királyi Madártani Intézet 50 éves multjára. = Aquila 50 (1943) p. 37., 105. TASNÁDI KUBACSKA András: A magyar föld kutatóinak emlékezete. = Földtani Értesítő 8 (1943) pp. 42 45.

KEVE András: Az ötvenéves Magyar Kir. Madártani Intézet feladatai. = Természettudományi Közlemények 78 (1944) p. 112. TASNÁDI KUBACSKA András: Franz Baron Nopcsa. Bp., 1945. Verlag des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums. p. 6., pp. 9 10., p. 14, 101., pp. 103 104., p. 187., pp. 265 266, 268 271., p. 275, 278. RAPAICS Rajmund: A magyar biológia története. Bp., 1953. Akadémiai Kiadó. p. 198, 254., pp. 265 266., p. 295, 300. TASNÁDI KUBACSKA András: Kalandozások az ősvilágban. Bp., 1955. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó. pp. 63 65., 96., 116 117., 141., 190., 194 195. VADÁSZ Elemér: Földtörténet és földfejlődés. Bp., 1957. Akadémiai Kiadó. p. 502., 799. TASNÁDI KUBACSKA András: A mondák állatvilága. Bp., 1958. Bibliotheca. pp. 299 300., 303. MADÁCSY László: Nemzetgyalázás címen emelt vád Móra Ferenc ellen. = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1958 1959. Szeged, 1960. p. 11. CSONGOR Győző: Móra Ferenc és a természettudomány. = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1958 1959. Szeged, 1960. p. 227. TELEGDI-RÓTH Károly: Ősállattan. Bp., 1959. Tankönyvkiadó. p. 55., 792. VADÁSZ Elemér: Természettudományi reformtörekvések 1919-ben. = Magyar Tudomány 66. 4 (1959) No. 4. pp. 195 196. TASNÁDI KUBACSKA András: Az ősállatok pathologiája. Bp., 1960. Akadémiai Kiadó. pp. 8 9., 88., 148 150., 159 160., 173., 203., 217., 223. LÁNYI György: Új címmel, szélesebb témakörrel, gazdagabb tartalommal = Búvár 5 (1960) No. 1. p. 3. LÁNYI György: 120 esztendő a természettudományi ismeretek terjesztésének szolgálatában. = Búvár 6 (1961) No. 2. p. 68. A barlangok világa. (Barlangjárók zsebkönyve.) Szerk.: Jakucs (László) Kessler (Hubert). Bp., 1962. Sport. p. 200., 218. Magyarország tudományos felfedezői című állandó kiállítás ismertetője. Érd, é. n. p. 4. [VERTSE Albert]: 70 éves a Magyar Madártani Intézet 1893 1963. Bp., [1963.] Magyar Madártani Intézet. 42 p. TASNÁDI KUBACSKA ANDRÁS: Ősállatok nyomában 2. A százmillió éves tojás. = Magyar Ifjúság, 1964. febr. 1.

KOMÁROMY József: Herman Ottó levelei a miskolci múzeumban. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. Miskolc, 1965. p. 17., 103. ANGHI Csaba: Tizedik évfolyamunk elé. = Búvár 10 (1965) No. 1. p. 3. ALLODIATORIS Irma: További adatok a bükki ősember kutatásról. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. Miskolc, 1966. p. 21. Általános természeti földrajz. 3. átdolg. kiad. Bp., 1968. Tankönyvkiadó. p. 960. (Földrajz 1.) BALASSA Iván: Herman Ottó gyűjtőútjai nyomában. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. Miskolc, 1968. p. 15., 17. ALLODIATORIS Irma: Természettudósok a Tanácsköztársaságért. = Búvár 14 (1969) No. 3. pp. 130 133. TASNÁDI KUBACSKA András: Dr. Vértes László emlékezete. (1914 1968) = Földtani Közlöny 99 (1969) p. 306. TASNÁDI KUBACSKA ANDRÁS: Óriások birodalma. Bp., 1970. Móra Kiadó. pp. 14 18., 143 145. H[ÉDERVÁRI] P[éter]: Őslénytan és tudománynépszerűsítés. = Tudományos breviárium. Bp., 1971. Gondolat. május 1. HUSZTY Sándor: Herman Ottó a kolozsvári múzeumban 1864 1871. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. Miskolc, 1972. p. 9., 39. ALLODIATORIS Irma: A Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményének ismertetése. = A Magyarországi Tudomány- és Technikatörténet Konferencia Budapest 1972. november 23 25. előadásainak anyagából. Bp., 1973. MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti Bizottság. p. 434. JÁNOSSY Dénes: Upper Pliocene and Lower Pleistocene Bird Remains from Poland. = Acta Zoologica Cracoviensia 19 (1974) No. 21. pp. 533 564., 2 t. SOMOGYI Sándor: Búcsú Prinz Gyulától. = Földrajzi Közlemények 22 (1974) No. 1. p. 87. VI. A Magyar Tudományos Akadémia az ellenforradalmi korszakban 1919 1945. Természettudományok és matematika. = A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825 1975. Főszerk.: Pach Zsigmond Pál. Bp., 1975. Akadémiai Kiadó. p. 335. SŐTÉR István: A sas és a serleg. Bp., 1975. Akadémiai Kiadó. p. 98., 100., 201. SZABÓ Béla, H.: Herman Ottó és Lillafüred. Miskolc, 1975. Borsod Abauj Zemplén Megyei Múzeumok Igazgatósága. p. 5., 51. LÁNYI György: A harmincadik. = Búvár 30 (1975) No. 1. pp. 2 3.

Bükk utikalauz. Bp., 1977. p. 51., 54., 60. SZABADFALVI József: Herman Ottó, a miskolci képviselő. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. Miskolc, 1977. p. 133., 148. SZ. P.: Varga Domokos: Herman Ottó. Bp., 1976. = Természet Világa 108 (1977) No. 3. p. 143. BRASSÓI FUCHS Herman: Erdély sárkánygyíkjai. = Természet Világa 108 (1977) No. 10. p. 454. ALLODIATORIS Irma: Dr. Tasnádi Kubacska András emlékezete (1902 1977). = Földtani Közlöny 109 (1979) p. 332., 334. JÁNOSSY Dénes: A madarak ősei. = Természet Világa 110 (1979) No. 3. p. 134. VIGA Gyula: Adalékok egy könyv születéséhez: Lambrecht Kálmán levelei Leszih Andorhoz. = Múzeumi Kurir 32 (1980) No. 2. pp. 19 21. A Búvár fotókiállítása. = Magyar Nemzet, 1981. nov. 17. p. 10. BANKOVICS Attila: 90 éves a Magyar Madártani Intézet. = Állattani Közlemények 72 (1985) p. 23. MIKLÓS Gyula: Emlékezés Prinz Gyulára. = Földrajzi Közlemények 30 (1982) No. 2. p. 176. NÉMETH Géza: Egy reneszánsz tudós a 20. században. Beszélgetés Szádeczky-Kardoss Elemérrel. = Természet Világa 115 (1984) No. 3. pp. 110 111. LÁNYI György: Búvár jubileum. Ötven éve jelent meg lapunk első száma. = Búvár 15 (1985) No. 1. pp. 9 12. ERDŐDY Gábor: Herman Ottó és a társadalmi nemzeti felemelkedés ügye. Kísérlet a demokratikus ellenzékiség érvényesítésére a dualista Magyarországon. Bp., 1984. Akadémiai Kiadó. pp. 57 58., 96 99., 107 108., 115 116., 162 163., 166 167. FÁRI Irén KŐHEGYI Mihály: Herman Ottó szakvéleménye egy Szegednek felajánlott természettudományi gyűjteményről. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22 23. Miskolc, 1985. p. 175., 180. LAMBRECHT Miklós: Aki önmagától lett tudós. Herman Ottó születésének 150. évfordulójára. = Természet Világa 116 (1985) No. 6. p. 253. Az 1954 1955-ben feldolgozott kéziratok katalógusa. Ms 1 Ms 300. Bp., 1986. MTAK. pp. 210 211. (A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának katalógusai 18.) Herman Ottóhoz írott levelei. FÜLEP Lajos: A régész Herman Ottó. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. Miskolc, 1986. p. 31., 35.

SZABADFALVI József: Herman Ottó közéleti tevékenysége. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. Miskolc, 1986. pp. 38 40. FÜLÖP József: Vadász Elemér és a XX. századi magyar földtan. = Földtani Közlöny 116 (1986) No. 1. p. 8. REICH Lajos: Id. Lóczy Lajos belső-ázsiai felfedező útjainak tudománytörténeti jelentősége. = Földtani Közlöny 116 (1986) No. 4. p. 387. SZABADFALVI József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról. Miskolc, 1987. pp. 14 15., 19 21., 46., 53., 66., 73., 86. (Borsodi kismonográfiák 25.) GÉCZY Barnabás: Őslénytan. Bp., 1989. Universitas. p. 32., 464. KORDOS László: Magyarország barlangjai. Bp., 1989. Gondolat. p. 16., 57., 59., 287. GAZDA István: Előszó az 1990. évi kiadáshoz. = Wells, H. G.: A világtörténet alapvonalai. Bp., 1990. Dunakönyv Kiadó. p. 1. FÁRI Irén KŐHEGYI Mihály: Herman Ottó és Reizner János levelezése. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28 29. Miskolc, 1991. p. 300. HORVÁTH Cs[aba]: Geology in the Science History Collection of the Hungarian Natural History Museum. = VITÁLIS Gy[örgy] KECSKEMÉTI T[ibor]: Museums and Collections in the History of Mineralogy, Geology and Paleontology in Hungary. Bp., 1991. Hungarian Geological Survey Hungarian Geological Society. pp. 104 105., 108., 111 113. BECK Mihály: 150 év a tudomány és a művelődés szolgálatában. = Magyar Tudomány 98. 36 (1991) No. 5. p. 624. BECK Mihály: A Természettudományi Közlöny története. = Természet Világa 122 (1991) No. 4. p. 165. LÁNYI György: Herman Ottó élete és munkássága. Bp., 1992. p. 12., 25., 31. KÁDÁR Zoltán: Dr. Lambrecht Miklós. = Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993. Bp., 1992. MTESZ. p. 138. HÁLA József: Vorwort. = HÁLA József: Franz Baron von Nopcsa. Eine Bibliographie. Wien, 1993. Geologische Bundesanstalt Wien Ungarische Geologische Landesanstalt Budapest. p. 5., pp. 7 9. KŐHEGYI Mihály: Chernel István levelei Herman Ottóhoz. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30 31. Miskolc, 1993. p. 359. KEVE András: Adatok a magyar madártan történetéből 1300 1944. = Aquila 101 (1994) pp. 26 27.

LOVÁSZ György MAJOROS György: Magyarország természeti földrajza. 1. Pécs, 1994. JPTE. p. 11. HORVÁTH Csaba: Die Freunde von Raoul France in Ungarn (Aufgrund der Korrespondenz von Francé.) = A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992 1994. pp. 454 457. HORVÁTH Csaba: A Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményének földtani anyaga. = Tanulmányok a Magyar Földtudományi Gyűjtemények történetéről. Bp., 1994. pp. 87 88., 90. GÉCZY Barnabás: A magyarországi őslénytan története. Bp., 1995. Akadémiai Kiadó. p. 8., 49., 65. SZABADFALVI József: Herman Ottó a parlamenti képviselő 1879 1897. Miskolc, 1996. pp. 8 10., 12 14., 408. (Officina Musei 5.) VEKERDI László: A Tudománynak háza vagyon. Reáliák a Régi Akadémia terveiben és működésében. Piliscsaba Bp., 1996. Magyar Tudománytörténeti Intézet Tájak Korok Múzeumok Egyesület. p. 193. GAZDA István: A magyar tudomány századai. = Valóság 39 (1996) No. 7. p. 74. GAZDA István: Magyar tudománytörténet. Piliscsaba, 1997. Magyar Tudománytörténeti Intézet. p. 164. KASZAP András: Tasnádi Kubacska András. = Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk.: Nagy Ferenc. Bp., 1997. BETTER MTESZ OMIKK. p. 795. KŐHEGYI Mihály: Szabadfalvi József: Herman Ottó a parlamenti képviselő 1879 1897. Miskolc, 1996. = Magyar Könyvszemle 114 (1998) No. 1. p. 88. KECSKEMÉTI Tibor: A magyar geológusok cselekedetei. = Természet Világa 129 (1998) No. 7. p. 330. BECK Mihály: Tudományos mozgalmak. = Természet Világa 129 (1998) No. 12. p. 532. ROSTA István: Magyarország technikatörténete (honfoglalás korától a III. évezred kezdetéig). Bp., 1999. Nemzeti Tankönyvkiadó. p. 437. KALAFUSZ Krisztina: A Szent István-barlang. = Természet Világa 130 1999. No. 3. mell. p. [44.] NÉMETH Géza: Ide kötött a föld. Beszélgetés Báldi Tamás geológussal. = Természet Világa 130 (1999) No. 11. p. 500. FŐZY István: Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai. Bp., 2000. Alfadat Press. p. 14., 61., 63., 71., 73., 79., 109., 112., 119., 122., 126., 162., 164., pp. 166 167.

A könyv- és könytárkultúra ezer éve Baranyában. Tanulmányok. Pécs, 2000. Csorba Győző Megyei Könyvtár. p. 226. VIG Károly: A Nyugat-magyarország-peremvidék állattani kutatásának története. Szhely., 2000. Savaria Múzeum. p. 274. H[ÁLA] J[ózsef]: Budapesten napvilágot látott (Hír.) = Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2001. Bp., 2000. MTESZ. p. 36. 4. LAMBRECHT KÁLMÁNNAK A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁGBAN KIFEJTETT MUNKÁSSÁGÁRÓL, NÉPRAJZI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Néprajzi Társaság. = Budapesti Hírlap, 1910. máj. 26. No. 124. LABANCZ Béla: A magyar szélmalomhoz. = Délvidéki Lapok, 1910. jún. 19. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1910 május 25-én a Magyar Tudományos akadémia üléstermében tartott üléséről. = Ethnographia Népélet 21 (1910) p. 320. A Magyar Néprajzi Társaság tagjegyzéke az 1910 év végén. = Ethnographia Népélet 21 (1910) p. 391. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1911 május 31-én tartott zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 22 (1911) p. 384. A Magyar Néprajzi Társaság tagjegyzéke az 1911 év végén. = Ethnographia Népélet 22 (1911) p. 394. Tudományos élet. = Budapesti Hírlap, 1912. márc. 21. p. 13. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1912 január 31-én tartott fölolvasó- és választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 23 (1912) p. 64. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1912 márczius 20-án tartott választmányi és fölolvasó-üléséről. = Ethnographia Népélet 23 (1912) p. 180. Dr. Solymossy Sándor főtitkár évi jelentése. = Ethnographia Népélet 23 (1912) p. 184. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1912. márczius 27-én tartott XXIV. rendes évi közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 23 (1912) p. 192. A Magyar Néprajzi Társaság tagjegyzéke az 1912 év végén. = Ethnographia Népélet 23 (1912) p. 382.

Dr. Solymossy Sándor főtitkár évi jelentése. = Ethnographia Népélet 24 (1913) p. 183. Tévesen Lamprecht Kálmán néven szerepel a jelentésben. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1913. évi április 2-án tartott XXV. rendes közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 24 (1913) p. 190. A Magyar Néprajzi Társaság tagjegyzéke az 1913 év végén. = Ethnographia Népélet 24 (1913) p. 381. HERMAN Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. Bp., 1914. Hornyánszky. p. 55. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1913 deczember 17-én tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 25 (1914) p. 127. Tudományos élet. = Budapesti Hírlap, 1915. márc. 26. p. 9. Bán Aladár főtitkár jelentése. = Ethnographia Népélet 26 (1915) p. 174. Társulati ügyek. A XXVII. rendes évi közgyülés jegyzőkönyve. = Ethnographia Népélet 26 (1915) p. 184. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaság 1915. évi május 26-án tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 26 (1915) p. 341. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaság 1915 október 27-én tartott zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 26 (1915) p. 342. A Magyar Néprajzi Társaság tagjegyzéke az 1915 év végén. = Ethnographia Népélet 26 (1915) p. 350. Felolvasás a Néprajzi Társaságban. = Budapesti Hírlap, 1916. ápr. 27. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1915. évi deczember hó 22-én, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 144. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1916. évi januárius hó 26-án, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 145. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1916. évi februárius hó 23-án, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 145. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat. A Magyar Néprajzi Társaság 1916. évi márczius hó 8- án, tartott zárt választmányi ülésének jegyzőkönyve. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 146.

Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat. A Magyar Néprajzi Társaság 1916. évi márczius hó 29-én, tartott zárt választmányi ülésének jegyzőkönyve. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 147. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1916. évi márczius hó 29-én, tartott XXVIII. rendes évi közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 160. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1916. évi április hó 26-án, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 254. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1916. évi október 25- én tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 27 (1916) p. 256. A Néprajzi Társaság ülése. = Világ, 1916. ápr. 27. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaság 1917. évi januárius hó 24-én, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi ülésének jegyzőkönyvéből. = Ethnographia Népélet 28 (1917) p. 147. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaság 1917. évi márczius hó 14- én, tartott zárt választmányi ülésének jegyzőkönyvéből. = Ethnographia Népélet 28 (1917) p. 148. Bán Aladár főtitkári jelentése 1917 március 28-án tartott rendes évi közgyülésen. = Ethnographia Népélet 28 (1917) p. 150. Székfoglaló értekezése: Herman Ottó az etnográfus címen. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1917. évi márczius hó 28-án, tartott XXIX. rendes évi közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 28 (1917) p. 159. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1917. évi november hó 28-án, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi ülésről. = Ethnographia Népélet 28 (1917) p. 319. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1917. évi november hó 28-án, tartott rendkivüli közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 28 (1917) p. 320. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1918. évi februárius hó 27-én, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 29 (1918) p. 175. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaság 1918. évi márczius hó 20-án tartott XXX. rendes évi közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 29 (1918) p. 192. KARDOS Albert: Jó idők malma. = Magyar Nyelv 14 (1918) No. 1 2. p. 47.

Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1918. évi november hó 27-én, tartott zárt választmányi üléséről. = Ethnographia Népélet 30 (1919) p. 135. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1919. évi januárius hó 29-én, tartott nyilvános fölolvasó- és zárt választmányi ülésről. = Ethnographia Népélet 30 (1919) p. 136. Társulati ügyek. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyar Néprajzi Társaságnak 1920. évi március hó 31-én tartott XXXII. rendes évi közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 31 (1920) pp. 134 135. A Magyar Néprajzi Társaság védnöke, elnöksége, tisztikara, tiszteleti tagjai és választmánya a XXXII. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 31 (1920) p. 136. BALASSA József: Az ősfoglalkozás szó keletkezése. = Magyar Nyelvőr 49 (1920) pp. 123 124. Tagányi Károly elnöki megnyitója. A Magyar Néprajzi Társaság XXXIII. évi rendes közgyüléséről. = Ethnographia Népélet 32 (1921) p. 153. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1921. évi március hó 30-án tartott XXXIII. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 32 (1921) pp. 158 160. Szíves tudomásul. A Magyar Néprajzi Társaság elnöksége, tisztikara, választmánya. = Ethnographia Népélet 32 (1921) p. 162. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1924. évi március hó 27-én tartott XXXVI. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 34 35 (1923 1924) pp. 126 127. Hivatalos nyugtázás. Adományok. = Ethnographia Népélet 34 35 (1923 1924) p. 128. A Magyar Néprajzi Társaság elnöksége, tisztikara, választmánya, valamint hazai tiszteleti tagjai a XXXVI. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 34 35 (1923 1924) hátsó belső borító. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1925. évi június hó 4-én tartott XXXVII. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 36 (1925) p. 94. A Magyar Néprajzi Társaság védnöke, elnöksége, tisztikara, tiszteleti tagjai és választmánya, a XXXVII. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 36 (1925) hátsó külső borító. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1926. évi május hó 26-án tartott XXXVIII. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 37 (1926) No. 3. p. 109.

Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1927. évi június 15-én tartott XXXVIX. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 38 (1927) No. 3. p. 141. A Magyar Néprajzi Társaság védnöke, elnöksége, tisztikara, tiszteleti tagjai és választmánya, a XLI. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 40 (1929) No. 3 4. hátsó belső borító. A Magyar Néprajzi Társaság védnöke, elnöksége, tisztikara, tiszteleti tagjai és választmánya, a XLIV. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 43 (1932) No. 3 4. hátsó belső borító. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1933. évi március hó 23-án tartott XLV. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 44 (1933) No. 1 2. p. 95. A Magyar Néprajzi Társaság védnöke, elnöksége, tisztikara, tiszteleti tagjai és választmánya, a XLV. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 44 (1933) No. 1 2. hátsó belső borító. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1934. évi április hó 25-én tartott XLVI. évi rendes közgyűléséről. = Ethnographia Népélet 45 (1934) No. 1 2. p. 95. A Magyar Néprajzi Társaság védnöke, elnöksége, tisztikara, tiszteleti tagjai és választmánya, a XLVI. évi rendes közgyülés után. = Ethnographia Népélet 45 (1934) No. 1 2. hátsó belső borító. Dr. Madarassy Lászlő főtitkári jelentése. = Ethnographia Népélet 46 (1935) No. 1 4. pp. 156 157. Bartucz Lajos főtitkári és ügyvezető elnöki jelentése. = Ethnographia Népélet 47 (1936) No. 1 2. p. 124. FALLER Jenő: A tési szélmalmok rövid ismertetése. Veszprém, 1936. Egyházmegyei Könyvnyomda. pp. 7 8., 11 13. VAJKAI Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon. 1 2. = Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978 1980. p. 351., 354., pp. 356 357., p. 360., 362.; 1981 1983. pp. 355 356. BALASSA Iván: Herman Ottó a néprajztudós. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. Miskolc, 1986. pp. 17 18., 21 23., 26 27., 29. 5. LAMBRECHT KÁLMÁN TEVÉKENYSÉGE A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULATBAN ÉS BARLANGKUTATÓ SZAKOSZTÁLYÁBAN

A Magyarhoni Földtani Társulat tagjai. = Földtani Közlöny 42 (1912) p. 493. KADIC Ottokár: Jelentés a Barlangkutató Bizottságnak 1912. évi működéséről. = Barlangkutatás 1 (1913) p. 80. Hivatalos jelentések. Alakuló ülés 1913. február 20-án. = Barlangkutatás 1 (1913) p. 85. Hivatalos jelentések. Szakülés 1913. május 5. = Barlangkutatás 1 (1913) p. 171. KADIC Ottokár: Jelentés a Barlangkutató Szakosztály 1913. évi működéséről. = Barlangkutatás 2 (1914) p. 22., 25. A Barlangkutató Bizottság Szakosztállyá alakult. Hivatalos jelentések. Választmányi ülés 1915. január 9-én. = Barlangkutatás 3 (1915) p. 89., 121. Hivatalos jelentések. Évzáró gyülés 1915. január 21-én. = Barlangkutatás 3 (1915) p. 90., 122. Hivatalos jelentések. Szakülés 1915. december 13-án. = Barlangkutatás 3 (1915) p. 168., 202. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyarhoni Földtani Társulat LXV-ik közgyűléséről. 1915. év február hó 3-án. = Földtani Közlöny 45 (1915) p. 125., 127., 132. Társulati ügyek. Szakülések. Kivonat az 1915. évi márczius hó 3-án, tartott szakülés jegyzőkönyvéből. = Földtani Közlöny 45 (1915) 1 p. 260. Társulati ügyek. Hivatalos jelentések. Évzáró gyülés 1916. január 24-én. = Barlangkutatás 4 (1916) p. 34., 51. Társulati ügyek. Hivatalos jelentések. Rendkívüli gyülés február 26-án. = Barlangkutatás 4 (1916) p. 35., 52. Társulati ügyek. Hivatalos jelentések. Amtliche mitteilungen. Választmányi ülés 1916. május 2. = Barlangkutatás 4 (1916) pp. 90 92. Társulati ügyek. Hivatalos jelentések. Választmányi ülés 1916. június 2-án. = Barlangkutatás 4 (1916) p. 92., pp. 107 108. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyarhoni Földtani Társulat 1916. évi február 19-én tartott 66-ik közgyűléséről. = Földtani Közlöny 46 (1916) pp. 28 29., 42. Társulati ügyek. Szakülések. V. Szakülés 1916 május 3-án. = Földtani Közlöny 46 (1916) p. 291., 371. Társulati ügyek. Választmányi ülések. VI. 1916 május 3-án. = Földtani Közlöny 46 (1916) pp. 296 297., 371. A Magyarhoni Földtani Társulat tagjainak névsora az 1916. év elején. = Földtani Közlöny Supplement 46 (1916) p. 198.

Társulati ügyek. Hivatalos jelentések. Választmányi ülés 1917. november 10-én. = Barlangkutatás 5 (1917) p. 192., 220. Társulati ügyek. Hivatalos jelentések. Választmányi ülés 1917. december 17-én. = Barlangkutatás 5 (1917) p. 193., 221. Társulati ügyek. Jegyzőkönyv a Magyarhoni Földtani Társulat 1917. február 7-én tartott közgyűléséről. = Földtani Közlöny 47 (1917) p. 61. Társulati ügyek. Választmányi ülések. = Földtani Közlöny 47 (1917) p. 276. KADIC Ottokár: Jelentés a Barlangkutató Szakosztály 1917. évi működéséről. = Barlangkutatás 6 (1918) p. 40. Hivatalos jelentések. Választmányi ülés 1918. január hó 16-án. = Barlangkutatás 6 (1918) p. 48., 82. A Barlangkutató Szakosztály választmánya. = Barlangkutatás 6 (1918) p. 87. A Barlangkutató Szakosztály tagjai. = Barlangkutatás 6 (1918) p. 88. Alapítványok és adományok. = Barlangkutatás 6 (1918) No. 1 4 p. 94. TELEKI Pál: Főtitkári jelentés. = Földrajzi Közlemények 46 (1918) p. 251. Jegyzőkönyv a Magyarhoni Földtani Társulat 1918. február 6-án tartott LXVIII-ik közgyűléséről. = Földtani Közlöny 48 (1918) p. 68., 71., 75., 77. Választmányi ülések. 1918 január 2-án. = Földtani Közlöny 48 (1918) p. 99. Jelentés az 1917 1919. években végzett barlangkutatásaimról. = Barlangkutatás 7 (1919) p. 16., 43. KADIC Ottokár: Titkári jelentés a Barlangkutató Szakosztály 1918. évi működéséről. = Barlangkutatás 7 (1919) p. 22., 50. Hivatalos jelentések. Évzáró gyülés 1919. január 24-én. = Barlangkutatás 7 (1919) p. 33., 52. Választmányi ülések. I. Törvényes választmányi ülés 1919 január 29-én. = Földtani Közlöny 49 (1919) p. 55. BALLENEGGER Róbert: A Magyarhoni Földtani Társulat rendkívüli közgyűléséhez beadott különvélemény. = Földtani Közlöny 49 (1919) p. 67. SZILBER József VADÁSZ Elemér: Törvénytelen ülés 1919. május 14-én a direktórium alatt. = Földtani Közlöny 49 (1919) p. 70. A Földtani Társulat a kommunizmus bukása után visszaszáll törvényes vezetőire. = Földtani Közlöny 49 (1919) p. 75.

Társulati ügyek. I. Közgyűlés. Jegyzőkönyv a Magyarhoni Földtani Társulat 1920. május 5-én tartott LXX. közgyűléséről. = Földtani Közlöny 50 (1920) p. 59. 1920. február 18-i ülésen kizárták a Társulatból, mint kommunistát. VENDL Aladár: A százéves Magyarhoni Földtani Társulat története. Bp., 1958. Tankönyvkiadó. pp. 155., 164 165. (Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára Műszaki Tudománytörténeti Kiadványok 9. sz.) 6. LAMBRECHT KÁLMÁNNAK A FÖLDTANI INTÉZETBEN ÉS KÜLÖNBÖZŐ EGYESÜLETEKNÉL, TÁRSASÁGOKNÁL VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL A Pancsovai Széchenyi Szövetség Sándoregyházán. = Délvidéki Lapok, 1909. aug. 22. p. 3. A Széchenyi Szövetség Hertelendyfalván. = Pancsova és Vidéke, 1910. jan. 2. p. 4. A Margit Leányegyletből. = Délvidéki Lapok, 1911. máj. 21. p. 2. Előadás a Margit Egylet -ben. = Határőr, 1911. szept. 24. p. 2. Egyesületi ügyek. A Magyar Adria Egyesület megalakulása. = Tenger 1 (1911) p. 48. Szakosztályunk ülései. 173. ülés (1912. november 8.). = Állattani Közlemények 12 (1913) p. 51., 58. Helyreigazítás. Berichtigung. = Aquila 20 (1913) p. 551. Intézeti ügyek. = Aquila 23 (1916) p. 399., 600. LÓCZY Lajos: Igazgatósági jelentés. = A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1916 ról. I. rész. Bp., 1917. Fritz Ármin Könyvnyomdája. p. [5.], 13. MARZSÓ Lajos: Titkári jelentés. = A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1916 ról. I. rész. Bp., 1917. Fritz Ármin Könyvnyomdája. pp. [16 17., 20.], 55 56., 59. KORMOS Tivadar: Jelentés az 1916. évi gyüjtő és muzeumrendezési munkálatokról. = A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1916 ról. II. rész. Bp., 1917. Fritz Ármin Könyvnyomdája. p. [5., 8., 10.], 679., 682., 684. Szakosztályunk ülései. 199. ülés (1916. január 7.). = Állattani Közlemények 15 (1916) p. 329. Intézeti ügyek. Personalia. Instituts Angelegenheiten. Personalien. = Aquila 24 (1917) p. 311. A magyar királyi Földtani Intézet munkásságáról. = Földtani Közlöny 47 (1917) p. 77., 79.

Egyesületi ügyek. A tengerkutató bizottság ülése. = A Tenger 7 (1917) p. 195. Az 1916. év folyamán tartott szakosztályi előadások jegyzéke. = Természettudományi Közlemények 49 (1917) p. 324. Intézeti ügyek. Instituts Angelegenheiten. = Aquila 25 (1918) p. 231. Egyesületi ügyek. A tengerkutató bizottság megalakulása. = A Tenger 8 (1918) p. 40. SZONTAGH Tamás: Igazgatósági jelentés 1917 1919. = A Magyar Királyi Földtani Intézet évi jelentései 1917 1919 ről. Bp., 1922. Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai R. T. pp. 10 12. A Természettudományi Társulat agóniája. Dr. Gorka Sándor nyilatkozata. = Az Est, 1921. márc. 16. p. 3. Fejezetek az élet történetéből. Lambrecht Kázmér előadása a természettudományi szakosztály ülésén. = Dunántúl, 1925. ápr. 5. p. 5. Neve tévesen szerepel. A Magyar Kir. Földtani Intézet kilépett és nyugdíjazott szakszemélyzete. = A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1924 ről. Bp., 1928. Magyar Kir. Földtani Intézet Házinyomdája. p. 6. Ajándékok és gyűjtemények. = A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1924 ről. Bp., 1928. Magyar Kir. Földtani Intézet Házinyomdája. p. 40. NOPCSA Ferenc: Igazgatói jelentés az 1926. évről. = A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése 1925 1928. évekről. Bp., 1935. Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság. p. 12., 15. Szakosztályunk ülései. 311. ülés 1930. május 2-án. = Állattani Közlemények 27 (1930) p. 211. Szakosztályi ülések. 323-ik ülés 1931. június 5-én. = Állattani Közlemények 28 (1931) p. 201. A kir. magyar Természettudományi Társulat szakülésén = Budapesti Hírlap, 1931. jún. 7. A Magyar Földrajzi Társaság hírei. Estély Dr. Lambrecht Kálmán: báró Nopcsa élete és működése. = Földrajzi Közlemények 62 (1934) p. 118. TEMESY Győző: Főtitkári jelentés. = Földrajzi Közlemények 63 (1935) p. 78. Királyi Magyar Természettudományi Társulat tegnap és ma. Emlékfüzet. Bp., 1937. p. 18. GOMBOCZ Endre: A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története 1841 1941. Bp., 1941. Királyi Magyar Természettudományi Társulat. pp. 168 169., 271., 462.