Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: Dr. Sára Botond alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. május 3. sz. napirend Tárgy: Beszámoló a Képviselő-testület bizottságai 2017. május 1. - 2017. október 31. között átruházott hatáskörben hozott döntéseinek végreha jtásáról A napirendet nyílt ülésen kell tárgyalni, a határozat elfogadásához egyszerű szavazattöbbség szükséges ELŐKÉSZÍTŐ SZERVEZETI EGYSÉG: VÁROSVEZETÉSI ÜGYOSZTÁLY SZERVEZÉSI ÉS KÉPVISELŐI IR0DA tui c KÉSZÍTETTE: BODNÁR GABRIELLA, DEÁKNÉ LÖRINCZ MÁRTA, PÁLKA DÓRA PÉNZÜGYI FEDEZETET IGÉNYEL/NEM IGÉNYEL, IGAZOLÁS: ^Í^-A F^" -1 JOGI KONTROLL: BETERJESZTÉSRE ALKALMAS: DANADA-RIMÁN EDINA JEGYZŐ Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság véleményezi Emberi Erőforrás Bizottság véleményezi Társasházi Pályázatokat Elbíráló Ideiglenes Bizottság véleményezi Smart City Ideiglenes Bizottság véleményezi Határozati javaslat a bizottság számára: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság/ Emberi Erőforrás Bizottság/ Társasházi Pályázatokat Elbíráló Ideiglenes Bizottság/ Smart City Ideiglenes Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés megtárgyalását. x x x x Tisztelt Képviselő-testület! I. Tényállás és a döntés tartalmának részletes ismertetése A Képviselő-testület a 2017. május 1. és 2017. október 31. napja közötti időszakban a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 36/2014. (XI. 06.) önkormányzati rendeletében szabályozta a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság, az Emberi Erőforrás Bizottság, a Társasházi Pályázatókat Elbíráló Ideiglenes Bizottság, valamint a Smart City Ideiglenes Bizottság által gyakorolt átruházott hatásköröket. A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységei és intézményei, gazdasági társaságai elkészítették a határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatásukat. Erre alapozva készültek el a jelen előterjesztés mellékletét képező beszámolók, amelyek tételesen tartalmazzák az összes, érintett időszakban meghozott bizottsági döntést és azok végrehajtását. 2019 ÁPR 2 5. %
A határozati javaslat alapján a Képviselő-testület elfogadja a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság, az Emberi Erőforrás Bizottság, a Társasházi Pályázatokat Elbíráló Ideiglenes Bizottság, valamint a Smart City Ideiglenes Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló, tételes és részletes beszámolót az érintett időszak tekintetében. II. A beterjesztés indoka A határozatok nagy száma miatt szükséges az érintett féléves időtartam tekintetében a beszámoló előterjesztése, valamint a beszámoló elfogadása a Tisztelt Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. III. A döntés célja, pénzügyi hatása Tekintettel arra, hogy a bizottságok a Képviselő-testület átruházott hatáskörében járnak el, ezért a hatáskör forrását - mint az önkormányzati hatáskörök fő címzettjét - az ellenőrzött és törvényes önkormányzati működés biztosítása érdekében indokolt és szükséges tájékoztatni a meghozott bizottsági döntésekről, azok jellegéről és végrehajtásáról. A határozat elfogadásának nincs pénzügyi vonzata. IV. Jogszabályi környezet A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. (4) bekezdése szerint: A képviselő-testület - e törvényben meghatározott kivételekkel - hatásköreit a polgármesterre, a bizottságára, a részönkormányzat testületére, a jegyzőre, a társulására ruházhatja át." A Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályairól szóló 36/2014. (XI. 06.) önkormányzati rendelet (SZMSZ) 31. (2) bekezdése szerint Az átruházott hatáskörök gyakorlásáról az azt gyakorló polgármester, bizottságjegyző szükség szerint, de legalább évente egyszer köteles a Képv i selő-testületnek beszámolni". Kérem az alábbi határozati javaslat elfogadását. Határozati javaslat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az előterjesztés 1. számú mellékletét képező Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság, az előterjesztés 2. számú mellékletét képező Emberi Erőforrás Bizottság, az előterjesztés 3. számú mellékletét képező Társasházi Pályázatokat Elbíráló Ideiglenes Bizottság, valamint az előterjesztés 4. számú mellékletét képező Smart City Ideiglenes Bizottság 2017. május 1. - 2017. október 31. között, átruházott hatáskörben hozott döntéseinek végrehajtásáról szóló beszámolókat elfogadja. Határidő: 2018. május 3. A döntés végrehajtását végző szervezeti egység: Városvezetési Ügyosztály Szervezési Képviselői Iroda és Budapest, 2018. április 23. Törvényességi ellenőrzés: Danada-Rimán Edina jegyző 2
1. sz. melléklet Javaslat az»irodatechnikai berendezések bérlése, teljes körű karbantartása és az ezekhez kapcsolódó szoftver bérlése" tárgyú közbeszerzési eljárásban döntések meghozatalára 331/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság az Irodatechnikai berendezések bérlése, teljes körű karbantartása és az ezekhez kapcsolódó szoftver bérlése" tárgyú - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Második Rész, uniós értékhatárt elérő értékű - nyilt közbeszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság javaslata alapján úgy dönt, hogy 1. a Danka Irodatechnika Kft. (1149 Budapest, Róna utca 120-122.) ajánlattevő a megadott határidőn belül nem pótolta hiányait, ezért a Kbt. 71. (10) bekezdése alapján csak az eredeti ajánlati példányt lehet figyelembe venni, amely ajánlat nem felel meg a felhívásban, közbeszerzési dokumentumokban, illetve jogszabályban rögzített feltételeknek, ezért ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján. Határidő: 2017. május 3. 2. a Konica Minolta Magyarország Kft. (1117 Budapest, Galvani u. 4.) ajánlattevő ajánlatában nem nyújtotta be specifikációs táblázatát és utalás sem került ajánlatában a megajánlásra kerülő berendezésekről, teljes szakmai ajánlatának megfelelő specifikációs táblázata nem tekinthető nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiánynak, erre való tekintettel a Kbt. alapján nem rendel el hiánypótlást. Mindezekre tekintettel ajánlattevő ajánlata nem felel meg a felhívásban, közbeszerzési dokumentumokban, illetve jogszabályban rögzített feltételeknek, ezért ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján. Határidő: 2017. május 3. 3. a polgármesteren keresztül felkéri az Ész-Ker Kft.-t a határozatban foglaltak szerinti közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó intézkedések megtételére. Határidő: 2017. május 3. A Jegyzői Kabinet és az ÉSZ-KER Kft, tájékoztatása alapján; A határozatban szereplő gazdasági társaságok értesítése a döntésről megtörtént. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Teleki tér - Dobozi utca csatornák kapcsolatának helyreállítási munkáihoz üzemi 332/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (1087 Budapest, Asztalos Sándor u. 4.) megbízásából a MÉLY- TERV Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 166031; székhely: 1093 Budapest, Lónyay u. 28. III. em. 17.) által készített kiviteli terv alapján - a Budapest VIII. kerület, Teleki László tér - Dobozi utca csatornák üzemi kapcsolat helyreállításának közterületi munkáihoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, 3
b. a tulajdonosi hozzájárulás a Teleki László tér (hrsz.: 35123/7; 35123/9) érintett szakaszára terjed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: A bontással érintett Teleki László tér (35123/9 hrsz.) útpálya burkolatát a Budapest Közút Zrt. (BKK Zrt.) Budapest VIII. kerület, Teleki tér - Dobozi utca üzemi csatorna kapcsolat helyreállítására kiadott közútkezelő hozzájárulásában foglaltak szerint kell helyreállítani. A bontással érintett Teleki László tér (35123/7 hrsz.) járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - térkő - 4 cm vtg. NZ 2/5 bazaltágyazat - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási ttevosztály tájékoztatása alapián: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 4-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Mátyás téren tudományos kutatás terepi vizsgálatainak elvégzéséhez 333/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (1143 Budapest, Stefánia út 14.) támogatásával doktori kutatást végző Halupka Gábor geológus (Kérelmező) részére, a Budapest VIII. kerület, Mátyás téri terepi vizsgálatok elvégzéséhez, a kiépített mérőhelyeken további adatgyűjtéshez. A Bizottság hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: 1. a földradar és geoelektromos szelvényezés, a sekélyfúrásos feltárás, a talajhőmérséklet és talaj-nedvességtartalom mérési helyek kialakítása a Mátyás tér üzemeltetési feladatait ellátó Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság (1084 Budapest, Német u. 17-19.) (Üzemeltető) előzetes egyeztetésével - az iskolai nyári szüneten (június 15. - szeptember 01.) kívüli időszakban - végezhető, 4
2. a vizsgálati tevékenység során be kell tartani az előírt biztonsági követelményeket, amennyiben ez veszélyezteti a lakosságot, a munkálatokat fel kell függeszteni, 3. a sekélyfúrás során kikerülő talaj szétterítése, valamint a fúrási hely visszatömedékelése az Üzemeltetővel egyeztetett módon történjen, 4. a heti rendszerességgel tervezett talajhőmérséklet és talaj-nedvességtartalom mérés megkezdését az Üzemeltető helyszínen tartózkodó képviselőjének be kell jelenteni, 5. Kérelmező a doktori dolgozat készítése során a VIII. kerület Mátyás teret/egyéb területet érintő javaslatairól tájékoztatást ad az Önkormányzatnak, 6. jelen tulajdonosi hozzájárulás az előírások maradéktalan betartása mellett 2018. június 15-ig érvényes. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály, valamint a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 4-én megküldték a kérelmező részére. A talajhőmérséklet és talaj nedvességtartalom méréséhez szükséges szondákat a geológus és munkatársai az iskolai nyári szünetben kihelyezték a Mátyás térre. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 334/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Cafe Elvisz Kft. (székhely: 2120 Dunakeszi, Dr. Babicz Béla u. 21.) A közterület-használat ideje: 2017. május 03. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Mikszáth Kálmán tér 2. szám előtti közterületen Közterület-használat nagysága: 42 m~ Határidő: 2017. május 3. 2. a Cafe Elvisz Kft. vendéglátó terasz kihelyezése céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. május 02. napjára fizesse meg. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 9-én postázták ki. A kérelmező átvette, havonta fizeti a közterület-használati díjat.
335/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: T-Invest '91 Kft. (székhely: 6724 Szeged, Ősz u. 11.) 2017. május 04. - 2017. augusztus 25. építési munkaterület (homlokzati állvány) Budapest VIÍÍ. kerület, József krt. 27. szám alatti épület Scheiber Sándor u. felőli homlokzata előtti közterületen 24 m 2 Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján; A határozatot 2017. május 15-én vette át postai úton a kérelmező, egy összegben fizette be a közterület-használati díjat. Következő határozatát 2017. június 6-án vette át postai úton, egy összegben fizette be a díjat. 336/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: Bródy Investment Kft. (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 44.) 2017. május 03. - 2017. július 23. építési munkaterület Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor utca 44. - Kőfaragó utca 13. szám előtti közterületen 2 db parkolóhelyen + 73 m 2 járdán 20 m 2 (2 db parkolóhely) + 73 m 2 (járda) Határidő: 2017. május 3. 2. a Bródy Investment Kft. építési munkaterület céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. április 23-tól 2017. május 02. napjára vonatkozó időszakra fizesse meg. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 12-én vette át postai úton a kérelmező, egy összegben fizette be a közterület-használat díját. 432/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 6
közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentesség biztosításával - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Civilek a Palotanegyedért Egyesület (székhely: 1088 Budapest, Lőrinc pap tér 3. 3.9. a.) 2017. május 27. kulturális rendezvény CAPE Bródy Piknik III. Budapest VIII. kerület, Pollack Mihály tér 1000 m 2 Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező postai kézbesítés útján 2017. május 22. napján átvette. 338/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a Bri-Ven Kft. kérelmére, a közterület-használati díjtartozás kiegyenlítésére 5 havi részletfizetést engedélyez, kizárólag az alábbi tartalmú megállapodás kötését hagyja jóvá, az alábbi feltételekkel: a) 5 havi egyenlő összegű részletfizetés, azaz havi bruttó 93 679,- Ft, b) részletfizetés kezdete: 2017. május 15., c) részletek fizetési határideje: minden hó 15. napja, d) amennyiben egy havi részlettel is késedelembe esik kérelmező, akkor a teljes összeg esedékessé válik. Határidő: 2017. május 3. 2. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Bri-Ven Kft. (székhely: 1139 Budapest, Röppentyű u. 56.) 2017. május 05. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/A. szám előtti járdán 20 m 2 Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása szerint: A vendéglátó terasz határozatát 2017. május 17-én postázták ki. A részletfizetési megállapodást 2017. június 1-én vette át az ügyfél. A díjakat rendszeresen fizeti. 339/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tj
közterület-használati hozzájárulást ad - negyedévente történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Cafe Lucida Kft. (székhely: 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.) 2017. március 08. - 2017. szeptember 30. virágláda Budapest VIII. kerület, Múzeum u. 2. szám előtti közterületen lm 2 Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot az ügyfél 2017. május 10-én személyesen vette át. 340/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Pipi - Sek Józsefváros Kft. (székhely: 1097 Budapest, Bárd utca 2.) 2017. május 15.-2018. május 15. 1 db megállító tábla Budapest VIII. kerület, Teleki László tér 1. szám előtti járdán 2 m 2 Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. május 12. napján személyesen átvette. 341/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Gyulai Pál u. 10. szám alatti Társasház (székhely: 1089 Budapest, Őr u. 8.) 2017. május 06. - 2017. május 26. építési munkaterület (homlokzati állvány elhelyezése) Budapest VIII. kerület, Gyulai Pál u. 30. előtti közterületen 23 m 2
Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. május 10-én személyesen vették át. 342/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Healthy Foods Kft. (székhely: 2051 Biatorbágy, Karikó János utca 5.) Közterület-használat ideje: 2017. május 03. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz és napernyő Budapest VIII. kerület, Corvin Sétány 1. A-D. szám előtti közterületen Közterület-használat nagysága: 40-40 m 2 Határidő: 2017. május 3. 2. a Healthy Foods Kft. vendéglátó terasz és napernyő kihelyezése céljából igénybe vett közterülethasználat díját 2017. május 01.-2017. május 02. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 10-én a kérelmező személyesen vette át. 343/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Szám 2000 Kft. (székhely: 1094 Budapest, Balázs Béla utca 3. földszint 5.) Közterület-használat ideje: 2017. május 03.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz és napernyő Budapest VIII. kerület, Futó utca 21. szám előtti közterületen 2 Közterület-használat nagysága: 3 m Határidő: 2017. május 3. 9
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. május 24-én a kérelmező postai úton vette át. 344/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. módosítja a 288/2017. (IV.26.) számú határozatát az alábbiak szerint: közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közteriilet-használó, kérelmező: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám alatti Gauer Társasház (székhely: 1081 Budapest, Népszínház u. 27.) 2017. május 03. - 2017. június 15. építési munkaterület (állvány és védőtető) Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 27. előtti járdán 60 m 2 (21 m 2 állvány és 39 m 2 védőtető) Határidő: 2017. május 3. 2. a Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám alatti Gauer Társasház építési munkaterület (állvány és védőtető) elhelyezés céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. május 01. - 2017. május 02. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot az ügyfél 2017. május 10-én átvette. 345/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad díjmentességet a Vopi-H Építő és Ingatlanforgalmazó Kft. 2014. szeptember 29. - 2015. október 30. napjára vonatkozó közterülethasználata tekintetében, mivel a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelete 24. (1) bekezdésében foglalt feltételek nem állnak fenn az alábbi indokok alapján: a.) A Vopi-H Építő és Ingatlanforgalmazó Kft. jogi képviselője által benyújtott dokumentumok nem támasztják alá az ügyfél azon állítását, hogy az építési munkálatok során többlet munkálatként elvégzett Németh László Általános Iskola sportpályájának felújítása és a Víg utca 41-43. szám előtti út- és járdaszakasz felújítása az ügyfél jó szándékából elvégzett munkálatok lettek volna. b.) A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK Zrt.) tájékoztatása és az átadott dokumentumok alapján az a.) pontban említett munkálatokra azért került sor, mert a Vopi-H Építő és Ingatlanforgalmazó Kft. a kivitelezés során mind az iskolai sportpályában, mind 10
pedig a Víg utca útburkolatában kárt okozott, ezért azok esetében helyreállítási kötelezettsége keletkezett. A dokumentumok egyértelműen rögzítik, hogy az ügyfél a Víg utca 41-43. szám alatti telken folytatott építési munkálatai következtében az iskola sportpályája megrongálódott, mivel hogy ezt a területet az ügyfél felvonulási területként használta, a Víg utca útpályájának burkolata pedig az építkezéshez anyagot szállító tehergépjárművek használata során rongálódott meg. c.) A kivitelezés befejezését követően az ügyfél megkereste a JGK Zrt.-t, hogy az addig használt területek visszaadásáról egyeztessen. A JGK Zrt. munkatársai a helyszíni bejárást követően több alkalommal is jelezték az ügyfélnek, hogy a visszaadni kívánt területek (iskola sportpályája, Víg utca) nem az eredeti állapotukban vannak, így azokat a helyreállítási kötelezettség teljesítéséig nem tudja a vagyonkezelő visszavenni. A Vopi-H Építő és Ingatlanforgalmazó Kft. által mellékelt számlák a kivitelezés során a fenti területekben okozott károk helyreállításának ellenértékeit tartalmazzák. A Vopi-H Építő és Ingatlanforgalmazó Kft. Németh László Általános Iskola sportpályájának helyreállítása és a Víg utca út- és járdaburkolatának helyreállítása nem az általa vállalt, település összképét javító beruházások voltak, hanem a kerületben folytatott építési munkálatai következtében okozott károk jogszabály által is előírt helyreállítása. Határidő: 2017. május 3. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: Az ügyfél a döntés ellen fellebbezéssel élt, a másodfokon eljáró Képviselő-testület a 171/2017. (IX.07.) számú döntésében jóváhagyta az elsőfokú döntést. Javaslat a TÉR_KÖZ B" során beszerzett eszközök átadására 346/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a TÉR_KÖZ B" program keretében beszerzett játszó- és sporteszközöket a határozat mellékletét képező tartalommal, valamint a II. János Pál pápa téren található csőszházat a Józsefvárosi Önkormányzat 2019. december 31. napjáig térítésmentesen használatba adja a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. részére a jövőben megtartandó gyermekprogramok lebonyolítása érdekében. Határidő: 2017. május 3. 2. felkéri a polgármestert a határozat 1. pontjával összefüggő használati szerződés aláírására. Határidő: 2017. május 15. A Pénzügyi Ügyosztály, valamint a Rév8 Zrt. tájékoztatása alapján: A határozatban foglaltak alapján a térítésmentes használatba adásról a használati szerződést 2017. július 4-én aláírták. Javaslat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. által lefolytatott Európa Belvárosa Program II. - Palotanegyed Kulturális Városmegújítása elnevezésű projektben a Kortárs Galéria Negyed program 11,
347/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság az Európa Belvárosa program II., a Palotanegyed Kulturális Városmegújítása" című pályázat keretén belül a Vas u. 14. szám alatti helyiségek felújítása" tárgyú közbeszerzési eljárásban úgy dönt, hogy 1. a közbeszerzési eljárás eredményes. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 2. a Bern Zrt. (7800 Siklós, külterület 015/19 hrsz.) ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlatát az ajánlattételi határidő után nyújtotta be. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 3. a Hufer-Bau Kft. (1193 Budapest, Könyvkötő u. 22.) ajánlattevő által benyújtott ajánlat érvényes, mely megfelel a közbeszerzési dokumentációban foglaltaknak, nem áll a kizáró okok hatálya alatt, az ajánlattevő megfelel az ajánlattételi felhívásban rögzített pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 4. a Fauna Duó Kft. (1155 Budapest, Rekettye u. 49.) ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az előírt határidőig a hiánypótlást nem nyújtotta be. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 5. a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője az Európa Belvárosa Program II., a Palotanegyed Kulturális Városmegújítása program keretén belül a Vas u. 14. szám alatti helyiségek felújítása tekintetében a Hufer-Bau Kft. (székhely: 1193 Budapest, Könyvkötő utca 22., cégjegyzékszám: 01-09-695624, adószám: 12626704-2-43, képviseli: Hubert Ferenc ügyvezető), mely a legjobb ár-érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatot adta, ajánlata az ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezeten belül van. Elfogadott ajánlati ár nettó 38.548.536,- HUF Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 6. a határozat 5. pontja alapján felkéri a polgármestert az Európa Belvárosa Program II., a Palotanegyed Kulturális Városmegújítása program keretén belül a Vas u. 14. szám alatti helyiségek felújítása" tárgyú kivitelezési szerződés aláírására. Határidő: Kbt. szerinti szerződéskötési moratórium lejáratát követően A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján; A közbeszerzési eljárást eredményesen lefolytatták, a kivitelezési szerződés a Hufer-Bau Kft. nyertes gazdasági szereplővel 2017. május 23-án aláírásra került. 12
Javaslat a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos u. 5.1. emelet 12. szám alatti lakásban tömörtelen gázvezeték javítása, gázkészülékek átvizsgálása és esetleges javítása" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő', beszerzési eljárás eredményének jóváhagyására 348/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos u. 5.1. emelet 12. szám alatti lakásban tömörtelen gázvezeték javítása, gázkészülékek átvizsgálása és esetleges javítása" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő, beszerzési eljárásban úgy dönt, hogy 1. a beszerzési eljárás eredményes. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 2. a beszerzési eljárás nyertes ajánlattevője a CSAPVIZ Kft. (székhely: 1081 Budapest, Kiss József u. 9. II. emelet 5., cégjegyzékszám: 01-09-900401, adószám: 14358818-2-42, képviseletre jogosult: Zombori László ügyvezető), mely a legalacsonyabb árat tartalmazó érvényes ajánlatot adta, ajánlata az ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezeten belül van. Elfogadott ajánlati ár nettó 237.737,- Ft. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. május 3. 3. felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t az Önkormányzat megbízásából és meghatalmazásából a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos u. 5. í. emelet 12. szám alatti lakásban tömörtelen gázvezeték javítása, gázkészülékek átvizsgálása és esetleges javítása" tárgyú vállalkozási szerződés aláírására. Határidő: 2017. május 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást eredményesen lefolytatták, a vállalkozási szerződés 2017. május 10- én a CSAPVÍZ Építőipari Szolgáltató Kft. nyertes gazdasági szereplővel aláírásra került. A munka elvégzése befejeződött. Javaslat a Budapest VIII. kerület, ÜUői út 44. szám alatti,földszinti üzlethelyiség elidegenítésére 349/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (0 igen, 9 nem, 3 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadia el: 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban 36402/4/D/4 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Üllői út 38-44. (Üllői út 44.) szám alatti, földszinti, utcai bejáratú, 46 m 2 alapterületű üzlethelyiségre vonatkozó eladási ajánlat bérlő, Tajvand Kft. (székhely: 1089 Budapest, Vajda Péter utca 12. 81. ép. fszt.; adószám: 25439582-2-42; cégjegyzékszám: 01-09-275300; képviseli: Tajvand Reza ügyvezető) részére történő megküldéséhez, a vételárnak, az elkészült forgalmi értékbecslés, valamint az Önkormányzat
tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 32/2013. (VII. 15.) önkormányzati rendelet alapján a forgalmi érték 100 %-ában, azaz 14.600.000 Ft összegben történő közlése mellett. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. május 3. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A Bizottság döntéséről az ügyfelet tájékoztatták 2017. május 8-án. További intézkedést nem igényel. Javaslat kulturális támogatással kapcsolatos döntések meghozatalára 350/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. támogatási szerződést köt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságával (székhely: 1085 Budapest, Gyulai Pál utca 13., képviseletében eljár: Dr. Mészáros Karina főigazgató) a 2017-ben megvalósítandó Arany János emléktúra, '56 női szemmel emléktúra lebonyolítása érdekében. Határidő: 2017. május 3. 2. felkéri a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Határidő: 2017. május 3. 3. felkéri a polgármestert a szükséges beszerzési eljárások lefolytatására. Határidő: 2017. május 3. A Humánszolgáltatási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A támogatási szerződés aláírása 2017. augusztus 18-án megtörtént. Az emléktúrák sikeresen megszervezésre kerültek. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Práter utca szám alatti lakás pályázaton kívüli minőségi lakáscseréjére és a forgalmi érték különbözet összegének elengedésére ZÁRT ÜLÉS 351/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest Vili. kerület, Práter u szám alatti, 1 szobás, 29,80 m alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakásra bérlővel fennálló bérleti 2 f; jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg, a Budapest VIII. kerület,
Bezerédj u szám alatti, 2 szobás, 71,80 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakás megtekintett állapotában történő bérbeadásához határozatlan időre, azzal a feltétellel, hogy a leadásra kerülő bérleményét rendeltetésszerű állapotban átadja, és a cserelakás lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás saját költségen a kijelölt bérlő feladata, melyet megállapodásban köteles vállalni. Határidő: 2017. május 3. 2.) az Emberi Erőforrás Bizottság 52/2017. (IV.12.) számú határozat 1.) pontjában foglalt javaslat figyelembevételével, a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság bérlő - rendkívüli élethelyzetére tekintettel - a két lakás forgalmi érték különbözet - a visszaadandó és a bérbeadandó lakások forgalmi érték különbözetének 50 %-át kitevő - 4.490.000,- Ft összegű fizetési kötelezettségét teljes mértékben elengedi. Határidő: 2017. május 3. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás és bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. június 30. 4.) kötelezi t, hogy az 1.) pontban megjelölt lakás birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül az általa jelenleg használt, Budapest VIII. kerület, Práter u szám alatti lakást ingóságaitól kiürítve, üresen adja le. Határidő: A Budapest VIII. kerület, Bezerédj u szám alatti lakás birtokbavételét követő 90. nap 5.) amennyiben a Budapest VIII. kerület, Bezerédj utca szám alatti, 2 szobás, komfortos komfortfokozatú, 71,80 m 2 alapterületű bérlakásra vonatkozóan - a 3 éves elidegenítési tilalom leteltét követően a bérlő részéről konkrét vételi kérelem érkezik, a lakás mindenkori eladási ára az elengedett 4.490.000,- Ft összeg 50 %-ával, azaz 2.245.000,- Ft összeggel növelten kerüljön megállapításra. Határidő: 2017. május 3. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 17-én aláírásra került, 2017. július 25-én a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor u. szám alatti lakás pályázaton kívüli minőségi lakáscseréjére ZART ÜLÉS 352/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor u szám alatti, 1 szoba + hallos, 61,39 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakásra bérlővel fennálló 15.
bérieti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg, a Budapest VIII. kerület, Nagy Templom u szám alatti, 1 szobás, 38,70 m 2 alapterületű, összkomfortos komfortfokozatú lakás megtekintett állapotában történő bérbeadásához határozatlan időre, azzal a feltétellel, hogy bérlő a leadásra kerülő bérleményét rendeltetésszerű állapotban átadja, és a cserelakás lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás saját költségen a kijelölt bérlő feladata, melyet megállapodásban köteles vállalni. Határidő: 2017. május 3. 2.) a lakásbérleti szerződés megkötésének feltétele, hogy bérlő - a visszaadott és a bérbeadandó lakás forgalmi érték különbözetének 50%-át kitevő 55.000,- Ft-ot - legkésőbb a lakásbérleti szerződés megkötésének napjáig megfizeti. Határidő: 2017. május 3. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás és bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. június 30. 4.) kötelezi t, hogy az 1.) pontban megjelölt lakás birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül, az általa jelenleg használt, Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor u. szám alatti lakást ingóságaiktól kiürítve, üresen adja le. Határidő: a Budapest VIII. kerület, Nagy Templom u szám alatti lakás birtokbavételét követő 90. nap A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján; A bérleti szerződés 2017. június 13-án aláírásra került, 2017. június 22-én a lakás birtokba adása megtörtént. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Budapest VIII. kerület, Nap utca ZÁRT ÜLÉS 353/2017. (V.03.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Nap utca szám alatti, 63 m 2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos komfortfokozatú lakásra vonatkozó eladási ajánlat bérlő részére történő megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 %-ában, azaz 13.365.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. május 3. \ ' 16
2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. június 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés megkötésre került 2017. június 20-án. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Bíró Lajos utca 64. szám alatti ingatlan villamos energia ellátás létesítéséhez 367/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja az ELMŰ Hálózati Kft. megbízása alapján a KÁBEL TEAM Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 365974, székhely: 1148 Budapest, Lengyel u. 15.) által tervezett, Budapest VIII. kerület, Bíró Lajos utca 64. szám alatti ingatlan villamosenergia-ellátását biztosító 1 kv-os földkábel létesítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Villám utca (hrsz.: 38503) érintett járdaszakaszára teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Villám utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött sétányaszfalt (a járda teljes szélességében) 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) e. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 9-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Bókay János utca 31-35. szám alatti ingatlan villamos energia ellátásához 17
368/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - az ELMÜ Hálózati Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 874142; székhely: 1132 Budapest, Váci út 72-74.) megbízása alapján - a GTF Elektromos Tervező Fővállalkozó Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 692800; székhely: 1131 Budapest, Rokolya u 1-13.) által tervezett, Budapest VIII. kerület, Bókay János utca 31-35. szám alatt épülő épület villamos energia ellátását biztosító 10 kv-os és 1 kv-os közcélú elosztóhálózat létesítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Práter utca (hrsz.: 36100/2) és a Bókay János utca (hrsz.: 36211) munkálatokkal érintett járdaszakaszára terjed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. az elosztó hálózat létesítése a tervezett útépítés előtt, vagy azzal egyidejűleg végezhető el, e. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Práter utca és Bókay János utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött sétányaszfalt - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 9-én megküldték a kérelmező részére. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 369/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 18
1. közterület-használati hozzájárulást ad - alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az Padron Tapas Kft. (székhely: 2054 Nagykovácsi, Eötvös utca 7.) 2017. május 08. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 10. szám előtti közterületen 2 m 2 Határidő: 2017. május 8. 2. a Padron Tapas Kft. vendéglátó terasz kihelyezése céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. május 01. - 2017. május 07. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. május 24-én személyesen vették át. 370/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. a Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és használatának rendjéről szóló 18/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelet 14. (3) bekezdés a) pontja alapján az Eclipse Sport Kft. 840/2016. (VIII.29.) számú közterület-használati hozzájárulását 2017. május 08. napjával visszavonja azzal, hogy az eredeti állapot helyreállításának napjáig a közterület-használati díjat az Eclipse Sport Kft-nek meg kell fizetnie. Határidő: 2017. május 8. 2. határozatban felszólítja az Eclipse Sport Kft.-t (székhely: 1081 Budapest, Rákóczi út 73.) a Budapest VIII. kerület, Berzsenyi Dániel u. 1. szám alatt elhelyezkedő reklámtábla (cégér) leszerelésére, melynek a határozat jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül eleget kell tennie. Határidő: 2017. május 8. 3. felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-t, hogy amennyiben az Eclipse Sport Kft. a határozat jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül nem tesz eleget a felszólításnak, szerelje le a Budapest VIII. kerület, Berzsenyi Dániel u. 1. szám alatt elhelyezkedő reklámtáblát (cégér) a közterület-használó költségén. Határidő: 2017. május 15. I 1-19 / 1
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján; Az ügyfél a közterület-használati díjat nem fizette meg, ezért 2017. május 8. napján az ügy végrehajtás céljából ügyvédi irodának átadásra került. 371/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: IGUANA IT Kft. (székhely: 1088 Budapest, Krúdy u. 9.) 2017. május 08. - 2017. szeptember 30. napernyő Budapest VIII. kerület, Krúdy u. 9. szám előtti közterületen 10 m 2 2017. június 21. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Krúdy u. 9. szám előtti közterületen 8 m 2 Határidő: 2017. május 8. 2. az IGUANA IT Kft. a vendéglátó terasz és napernyő kihelyezése céljából igénybe vett közterülethasználat díját 2017. április 26. - 2017. május 07. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján; A határozatot 2017. május 22-én vették át postai úton, a díjat befizették. 372/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) módosítja 219/2017. (IV.03.) számú határozatát az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Díjfizetés ütemezése: Rijon Kft. (székhely: 1082 Budapest, Futó u. 60-62.) 2017. április 01. - 2018. március 31. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Futó u. 54. szám közterületen 18 m 2 havi díjfizetés előtti 20
Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián; A határozatot 2017. május 23-án vették át postai úton, a díjat havi részletekben fizetik. 373/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Magyar Építő Zrt. (székhely: 1149 Budapest, Pillangó u. 28.) 2017. május 11.-2017. május 19. építési munkaterület (homlokzati állvány) Budapest VIII. kerület, Diószegi Sámuel u. 38-42. szám előtti közterületen 195 m 2 Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 23-án vették át. A közterület-használat díját egy összegben fizették meg. 374/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: Rekonstrukció Kft. (1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 88.) 2017. május 08. - 2017. június 30. építési felvonulási terület Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor utca 25. szám előtti közterület 1 db parkolóhely (10 m 2 ) Határidő: 2017. május 8. 2. a Rekonstrukció Kft. 2017. május 02. napja - 2017. május 07. napja közötti időszakra vonatkozó közterület-használatának díját fizesse meg. Határidő: 2017. május 22. 21
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján; A határozatot 2017. július 20-án postai úton átvették. 375/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad havonta történő teljes díjfizetéssel -az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: L- Coffee Kft. (székhely: 1062 Budapest, Teréz krt. 55-57.) 2017. május 08. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz és napernyő Budapest VIII. kerület, Corvin Sétány 2. szám előtti közterületen 38-38 m 2 Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 22-én személyesen átvették. Javaslat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem VIII. Ludovika Fesztivál megrendezésével tulajdonosi döntés meghozatalára kapcsolatos 376/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részére, hogy a Budapest VIII. kerület, Korányi Sándor utca Illés utca és Diószegi Sámuel utca közötti szakaszán a kétoldali parkolósávot ideiglenesen lezáija a VIII. Ludovika Fesztivál lebonyolítása céljából. Határidő: 2017. május 8. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 15. napján postai úton átvették. Javaslat a Rév8 Zrt. működésével kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára 377/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság átruházott tulajdonosi jogkörében, mint a Rév8 Zrt. többségi tulajdonosa úgy dönt, hogy 1. 60.364 e Ft mérleg főösszeggel és 569 e Ft adózott eredménnyel elfogadja a határozat mellékletét képező Rév8 Zrt. 2016. évi Beszámolóját, egyben úgy dönt, hogy a nyereség osztalék formájában ne kerüljön kifizetésre és az adózott eredmény az eredménytartalékba kerüljön. 22
Határidő: 2017. május 8. 2. elfogadja a Rév8 Zrt. határozat mellékletét képező 2017. évi Üzleti tervét. Határidő: 2017. május 8. 3. elfogadja a Rév8 Zrt. éves jelentését a 2016. évi közszolgáltatási szerződés keretében ellátott feladatokról, a támogatás felhasználásról, valamint annak elszámolásáról. Határidő: 2017. május 8. 4. felkéri a Rév8 Zrt.-t, hogy a 3. pontban elfogadott elszámolás alapján 2.746.581,- Ft-nak az Önkormányzat részére történő visszafizetése iránt intézkedjen. Határidő: a döntést követő 15 napon belül 5. felhatalmazza a többségi tulajdonos Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat képviselőjét, hogy a Rév8 Zrt. Közgyűlésén a jelen határozati javaslat 1-2. pontjaiban meghatározott döntését képviselje, a fenti pontoknak megfelelő határozatok elfogadására igennel szavazzon, a szükséges nyilatkozatokat megtegye és a szükséges dokumentumokat aláíija. Határidő: a Rév8 Zrt. következő közgyűlése, legkésőbb 2017. május 31. A Rév8 Zrt. tájékoztatása alapján: Az elszámolás alapján a határozat 4. pontjában hivatkozott összeg az Önkormányzat részére visszafizetésre került. A Budapest Vili. kerület, Baross u. 21. szánt alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására érkezett két kérelem ügye 378/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Baross u. 21. szám alatti, 36758/0/A/l hrsz.-ú, 56 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a KO-PI-JÓ Kft. (székhely: 3032 Apc, Bethlen Gábor út 19.; cégjegyzékszám: 10 09 0258516; adószám: 14393929 2 10; képviseli: Kovács Béla ügyvezető) részére, látványpékség céljára, a bérbevételi kérelemben szereplő 40.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen. Határidő: 2017. május 8. 2.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Baross u. 21. szám alatti, 36758/0/A/l hrsz.-ú, 56 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a GL Building Corporation Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 201978; székhely: 2114 Budapest, Óvoda u. 3. fszt. 2.; adószám: 25137242 2 43; képviseli: Lázár Sándor 23
Attila ügyvezető) részére, iroda céljára, a bérbevételi kérelemben szereplő 65.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen. Határidő: 2017. május 8. 3.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Baross u. 21. szám alatti, 36758/0/A/l hrsz.-ú, 56 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a GL Building Corporation Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 201978; székhely: 2114 Budapest, Óvoda u. 3. fszt. 2.; adószám: 25137242 2 43; képviseli: Lázár Sándor Attila ügyvezető) részére határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, iroda tevékenység céljára, 134.933,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. május 8. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 3.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VÎ.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A kérelmezőket értesítették 2017. május 9-én. A Rendeletben foglalt határidőn belül a határozat 3.) pontja szerinti bérlőjelölt nem kötötte meg a bérleti szerződést. Hankó József né egyéni vállalkozó bérbevételi kérelme a Budapest MII. kerület, Szerdahelyi utca 2/a. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló bérbeadása vonatkozásában helyiség 379/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi u. 2/a. szám alatti, 35144/1/A/21 hrsz.-ú, 15 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével Hankó Józsefné egyéni vállalkozó (székhely: 1074 Budapest, Rákóczi út 74-76. 1/11.; vállalkozói ig. szám: EV-765271; adószám: 61350139-1-42) részére, lakossági kisipari szolgáltatás (szépségápolás, kozmetika, kéz- és lábápolás) tevékenység céljára, 22.550,- Ft/hó +AFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 8. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára 24
szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 31-én megkötésre került. Kálvária tér 17/A.fsz. magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, 1. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 380/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 17/A. fszt. 1. szám alatti, 35436/0/A/6 hrsz.-ú, 59 m 2 alapterületű, földszinti, üres, utcai bejáratú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához raktározás céljára magánszemély részére, a csökkentett 59.900,- Ft + ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. vagyongazdálkodási igazgatója Határidő: 2017. május 8. 2.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 17/A. fszt. 1. szám alatti, 35436/0/A/6 hrsz.-ú, 59 m 2 alapterületű, földszinti, üres, utcai bejáratú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához raktározás céljára magánszemély részére, a számított 119.800,- Ft + ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. vagyongazdálkodási igazgatója Határidő: 2017. május 8. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező értesítése megtörtént 2017. május 9-én. Kudron Anna egyéni vállalkozó bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Szilágyi utca 5. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 381/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szilágyi u. 5. szám alatti, 34686/0/A/3 hrsz.-ú, 39 m 2 alapterületű, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához Kudron Anna egyéni vállalkozó (székhely: 1027 Budapest, Erőd u. 18. fsz. 2.; adószám: 67896062-1-41; vállalkozás kezdete: 2016. 11. 01.) részére határozatlan időre, 30 napos felmondási határidő kikötésével, varroda, ruhajavítás, ruhatervezés, workshop céljára, 59.400,- Ft/hó + ÁFA 25
bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. május 8. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező értesítése megtörtént 2017. május 9-én. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem kötötte meg a bérleti szerződést. Javaslat a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló, Baross utca 98. szám alatt található ingatlan értékesítésének tárgyában kiírt pályázat eredményének megállapítására 382/2017. (V.08.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Baross utca 98. sz. alatti, 35516/0/A/69 hrsz.-ú ingatlan értékesítésére kiírt pályázatot érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: 2017. május 8. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Intézkedést nem igényel, további pályázat nem került meghirdetésre. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 385/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: Marker Informatikai Kft. (székhely: 1081 Budapest, Rákóczi út 73.) Közterület-használat ideje: 2017. május 16. - 2018. május 15. reklámtábla (cégér) Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 73., Berzsenyi Dániel utca felőli homlokzat előtti közterületen Közterület-használat nagysága: 2 m~ 26
Határidő: 2017. május 15. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 23. napján, postai úton átvették. 386/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: BUSZER Budapesti Építő és Szerelő Zrt. (székhely: 1163 Budapest, Új Kőbánya utca 23.) 2017. június 01. - 2017. július 31. védőtető (építési munkaterület) Budapest VIII. kerület, Déri Miksa u. 7. szám előtti közterület 54 m 2 Határidő: 2017. május 15. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 24-én vették át, a díjat egy összegben megfizették. 387/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: HC Építő Kft. (székhely: 1094 Budapest, Bokréta utca 19.) 2017. május 15.-2017. május 31. társasház építési munkálatai Budapest VIII. kerület, Nap utca 16. szám előtti közterületen 1 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 37 m 2 járda és úttest Határidő: 2017. május 15. 2. a HC Építő Kft. a társasház építési munkálatai céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. május 01.-2017. május 14. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. május 22. 27
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. május 23-án postai úton vették át, a díjat egy összegben fizették meg. 388/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Charles Music Művészeti Produkciós Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Erdélyi u. 13/B.) 2017. május 15.-2017. július 06. szórólaposztás Budapest VIII. kerület, Luther u. 3. szám előtti közterületen 1 fő Határidő: 2017. május 15. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 25-én postai úton vették át. A díjat egy összegben fizették meg. 389/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: PEDRANO CONSTRUCTION HUNGARY Kft. (székhely: 1082 Budapest, Práter u. 29/a. fszt. 21.) 2017. június 01. -2017. június 30. építési munkaterület (építési felvonulási terület és építési konténer elhelyezése parkolóhelyen) Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci u. előtti 171 m 2 úttesten és 59 m 2 járdán, valamint 5 db parkolóhelyen (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Budapest VIII. kerület, Práter u. előtti 204 m 2 úttesten, 92 m 2 járdán, 7 db parkolóhelyen (parkolóhelyenként 10 m 2 ), valamint a gépészeti áruház előtti 30 db parkolóhelyen (parkolóhelyenként 13 m~) Budapest VIII. kerület, Bókay János u. előtti 150 m 2 úttesten és 120 m 2 járdán Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Corvin sétány meg nem épített területéből 368 m 2 közterületen 1164 m 2 + 12 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 30 db parkolóhely (parkolóhelyenként 13 m 2 ) 28
Határidő: 2017. május 15. 2. a kieső parkolási díj ÁFA tartalmát a Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci u. és Práter u. előtti szakaszon található 25 db parkolóhely vonatkozásában (21 munkanap) 496 906,- Ft-ot köteles megfizetni a közterület-használatról szóló határozatban megjelölt bankszámlaszámra. Határidő: 2017. május 15. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 25-én postai úton vették át. 390/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 2 nem, 1 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: Közterület-használó, A közterület-használat Közterület-használat Közterület-használat Közterület-használat kérelmező: ideje: célja: helye: nagysága: Lumen Labor Kft. (székhely: 1088 Budapest, Mikszáth tér 2.) 2017. június 01. - 2017. június 05. Kifordulás zenei napok Budapest VIII. kerület, Mikszáth tér 2. szám előtti közterületen 12 m Határidő: 2017. május 15. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 23-án postai úton vették át. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Kis-Stáció utca - Vajdahuny ad utca - Nap utca közvilágítási kábel rekonstrukcióhoz 391/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Budapesti Dísz- és Közvilágítás Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 699429, székhely: 1203 Budapest, Csepeli átjáró 1-3.) megbízása alapján a Zarka Zoltán EV tervező (2600 Vác, Szélsősor 29.) által készített, a Budapest VIII. kerület, Kis-Stáció utca - Vajdahunyad utca - Nap utca szakaszain a közvilágítási kábel rekonstrukció kiviteli tervéhez, a közterületi munkák elvégzéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a földkábelek bontási és építési munkálataival érintett Horváth Mihály tér (hrsz.: 35238/5), a Kis-Stáció utca (hrsz.: 35327), a Vajdahunyad utca (hrsz.: 35234, 35594), valamint a Nap utca (hrsz.: 35644/2) területére terjed ki, 2Í-
c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. felhagyott, bontott kábel a földben nem maradhat, az összes kibontott és kiemelt hulladékot el kell szállítani, e. kötelezi a kivitelezőt a bontással érintett út- és járdaszakaszok megfelelő minőségű helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Horváth Mihály tér burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - térkő 5 cm vtg. ágyazó zúzalék - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. homokos kavics ágyazat Trq 95% a bontással érintett Horváth Mihály tér parkolósáv burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: nagykockakő 5 cm vtg. ágyazó zúzalék - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. homokos kavics ágyazat Trq 95% a bontással érintett Horváth Mihály tér, Kis-Stáció utca, Nap utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 4 cm vtg. AC11 jelű aszfaltbeton kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszúságban) 7 cm vtg. AC11 jelű aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. homokos kavics ágyazat Trq 95% a bontással érintett Kis-Stáció utca, Vajdahunyad utca, Nap utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 4 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (a járda teljes szélességben) 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap (jármüterhelésre 20 cm) 15 cm vtg. homokos kavics ágyazat Trq 95% f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 15. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 16- án megküldték a kérelmező részére. 30
INTREPID-START Kft. és a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 16. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségre 392/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 16. szám alatti, 35435/0/A/32 hrsz.-ú, 44 m 2 alapterületű, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás célú helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási határidővel a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) - Magyar Keresztény Motorosok Közössége (MKMK) (székhely: 1091 Budapest, Kálvin tér 7.; képviseletre jogosult: Horváth István Péter; adószám: 18246812-1-43) részére, kulturális és közösségi tevékenység céljára. Határidő: 2017. május 15. 2.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 16. szám alatti, 35435/0/A/32 hrsz.- ú, 44 m 2 alapterületű, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás célú helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási határidővel az INTREPID-START Kft. (székhely: 2724 Újlengyel, Határút 12.; cégjegyzékszám: 13-09-174119; adószám: 25141568-2-13; képviseletre jogosult: Vadász Dávid ügyvezető) részére, irodai tevékenység céljára, az általa ajánlott 30.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 15. 3.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 16. szám alatti, 35435/0/A/32 hrsz.-ú, 44 m 2 alapterületű, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás célú helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási határidővel az INTREPID-START Kft. (székhely: 2724 Újlengyel, Határ út 12.; cégjegyzékszám: 13-09-174119; adószám: 25141568-2-13; képviseletre jogosult: Vadász Dávid ügyvezető) részére, irodai tevékenység céljára 83.067,- Ft/hó +ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 15. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 3.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezők értesítése megtörtént 2017. május 16-án. A Rendeletben foglalt határidőn belül a határozat 3. pontja szerinti bérlőjelölt nem kötötte meg a bérleti szerződést. (. ; 31
Javaslat gépkocsi-beálló bérbeadására 393/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi u. 9. szám alatti, 35327 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 8. számú gépkocsi-beálló bérbeadásához (HB- 512/2017) magánszemély részére, határozatlan időre, 30 napos felmondási idővel, 10.000,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA összeg megállapítása mellett. Határidő: 2017. május 15. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele az Önkormányzat tulajdonában álló üres telkek, felépítményes ingatlanok, gépkocsi-beállók és dologbérletek bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 13. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő összegű óvadék megfizetése, továbbá a 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (5) bekezdésének a) pontja alapján eltekint a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. május 31-én megkötésre került. A Harminckettesburger Kft. bérló' kérelme a Budapest VIII. kerület, Harminckettesek tere 2. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 394/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 35635/0/A/35 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Harminckettesek tere 2. szám alatt található, 37 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiséget bérlő Harminckettesburger Kft. (székhely: 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 22.; cégjegyzékszám: 01-09-283500; adószám: 25582549-2-42; képviseli: Kiss Attila és Molnár Mária Márta ügyvezetők) részére a székhely használathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásához a bérleti szerződés megszűnésének időtartamáig azzal, hogy a bérleti jogviszony megszűnése esetén a Harminckettesburger Kft. haladéktalanul intézkedik a székhely törléséről. Határidő: 2017. május 15. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 35635/0/A/35 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Harminckettesek tere 2. szám alatt található, 37 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiséget bérlő Harminckettesburger Kft.-vel (székhely: 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 22.; cégjegyzékszám: 01-09-283500; adószám: 25582549-2-42; képviseli: Kiss Attila és Molnár 32
Mária Márta önálló ügyvezetésre jogosult) a bérleti szerződés módosításához a tevékenységi kör szeszárusítással történő kibővítésével. Határidő: 2017. május 15. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés módosítására. Határidő: 2017. május 30. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a határozat mellékletét képező, székhelyhasználatra jogosító nyilatkozatot a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében a Harminckettesburger Kft. részére adja ki. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés módosítás 2017. június 19-én megkötésre került. magánszemély (HB-859/2016) bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, IUés u. 36. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 395/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Illés u. 36. szám alatti, 36090/0/A/41 hrsz.-ú, 23 m 2 alapterületű, utcai, udvari bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához magánszemély (HB- 859/2016) részére, hamburger és gyros készítés céljára. Határidő: 2017. május 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezőt 2017. május 16- án értesítették a döntésről. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Dobozi utca 13. szám alatti telek elidegenítésére kiírt pályázat eredményének megállapítására 396/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Dobozi utca 13. sz. alatti, 35379 hrsz.-ú ingatlan értékesítésére kiírt pályázatot érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: 2017. május 15. 33
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Intézkedést nem igényel, újabb pályázat kiírására nem került sor. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Víg utca 39. szám alatti telek elidegenítésére kiírt pályázat eredményének megállapítására 397/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Víg utca 39. sz. alatti, 34919 hrsz.-ú ingatlan értékesítésére kiírt pályázatot érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: 2017. május 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: Intézkedést nem igényel, újabb pályázatot nem hirdettek meg. Javaslat üres lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek árverés útján történő elidegenítésére 398/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1. a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 5. szám alatti, 34802/0/B/6 helyrajzi számú, 70 m 3 alapterületű raktárhelyiséget a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 2.960.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. 2. a Budapest VIII. kerület, Kisfaludy utca 16. szám alatti, földszinti, 35612/0/A/4 helyrajzi számú, 27 m 2 alapterületű egyéb helyiséget a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 2.480.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. 3. a Budapest VIII. kerület, József utca 38. földszint 1. szám alatti, 34973/0/A/32 helyrajzi számú, 273 m 2 alapterületű üzlethelyiséget a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 10.480.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. 4. a Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci utca 43/B. szám alatti, 36276/2/A/4 helyrajzi számú, 32 m 2 alapterületű raktár helyiséget a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 34
960.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. 5. a Budapest VIII. kerület, Üllői út 52/B. szám alatti, pinceszinti, 36369/0/A/l helyrajzi számú, 92 m 2 alapterületű raktárhelyiséget a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 2.560.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. 6. a Budapest VIII. kerület, Práter utca 63. szám alatti, földszinti, 36122/0/A/2 helyrajzi számú, 71 m 2 alapterületű irodahelyiséget a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 11.120.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. 7. a Budapest VIII. kerület, Tavaszmező utca 5. II. emelet 1. szám alatti, 35245/0/A/l 5 helyrajzi számú, 56 m 2 alapterületű, komfort nélküli lakást a bérbeadási állományból kivonja, a kikiáltási árat 12.000.000 Ft összegben elfogadja, egyúttal felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a hatályos jogszabályok rendelkezései szerinti nyilvános elektronikus árverés lebonyolítására. Határidő: 2017. május 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: 1. pont: Az ingatlan árverésre bocsátását statikai okok miatt visszavonták. 2. pont: Az adásvételi szerződés megkötésére 2017. július 4-én sor került. 3. pont: Az adásvételi szerződés megkötésére 2017. június 26-án sor került. 4. pont: Az adásvételi szerződés megkötésére 2017. június 29-én sor került. 5. pont: Az adásvételi szerződés megkötésére 2017. július 4-én sor került. 6. pont: Az adásvételi szerződés megkötésére 2017. július 4-én sor került. 7. pont: Az adásvételi szerződés megkötésére 2017. június 27-én sor került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 57. fszt. 2. szám alatti ingatlanra elővásárlási jogról való lemondásra ZART ÜLÉS vonatkozó 399/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat a 34637/0/A/83 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a 1081 Budapest, Rákóczi út 57. fszt. 2. szám alatti, 21 m 2 alapterületű, üzlet megnevezésű ingatlan tekintetében a MODITAL" Gyártó és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság, mint eladó és mint vevő között 2017. április 26-án 9.500.000,- Ft, azaz kilencmillió-ötszázezer forint vételáron létrejött adásvételi szerződéshez kapcsolódó elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: 2017. május 15. L/ ' i 35
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A Bizottság határozatát 2017. május 16-án az ügyfél részére megküldték. Javaslat kátyúkárral kapcsolatos kártérítési igények ZÁRT ÜLÉS módosítására 400/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) visszavonja a 720/2016. (VII.04.) és az 1108/2016. (XI.07.) számú határozatait. Határidő: 2017. május 15. 2.) ( ; frsz.: ) károsult által igényelt 20.879,- Ft összeget a Groupama Garancia Biztosító Zrt. állásfoglalása alapján elismeri, az igényelt összeget kifizeti. Határidő: 2017. május 15. 3.) a Sanatio Kft. (székhely: 9700 Szombathely, Petőfi u. 20., adószám: 11306685-1-18, cégjegyzékszám: 18-09-101649, frsz.: MZD-164) károsult által igényelt 62.604,- Ft összeget a Groupama Garancia Biztosító Zrt. állásfoglalása alapján elismeri, az igényelt összeget kifizeti. Határidő: 2017. május 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Mindkét kárügyben a kifizetéshez szükséges dokumentumok a Gazdálkodási Ügyosztály (az önrész kifizetése érdekében) és a Groupama Biztosító Zrt. részére továbbításra kerültek. A Groupama Biztosító kifizette a kárösszegek biztosítóra eső részét. A Pénzügyi Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozat 2.) és 3.) pontjában foglaltak alapján a káreseménnyel kapcsolatban felmerült és az Önkormányzatot terhelő 10% önrész összege, azaz 20.879,- Ft, a károsult részére 2017. május 30-án átutalásra került, a 62.604,- Ft a károsult részére 2017. május 29-én átutalásra került. Javaslat az Új Teleki téri Piac H3 jelű üzlethelyiség bérleti jogának folytatásáról meghozatalára ZART ÜLÉS szóló döntés 401/2017. (V.15.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 35123/11 hrsz. alatt kialakított, természetben az Új Teleki téri Piacon található H3 jelzésű, 30 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogának elhunyt Szabó Imre egyéni vállalkozó özvegye, Szabó Imréné egyéni vállalkozó általi folytatásához. 36
Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Új Teleki téri Piac és Termelői Piacok piacvezetője Határidő: 2017. május 15. 2.) a bérleti jog folytatásához szükséges, jogutóddal kötendő bérleti szerződés a jogelőddel kötött bérleti szerződésben foglaltak figyelembe vételével, a következő feltételekkel kerüljön megkötésre: a) a bérlő zöldség-gyümölcs termékkörű piaci árusítást folytathat a bérleményben; b) a bérleti szerződés 2029. március 14. napjáig tartó, határozott időtartamra jön létre; c) a bérlő köteles a jogelőd által kötött bérleti szerződés alapján fizetendő belépési díj fennmaradó összegét (bruttó 42.333,- Ft/hó) 2017. június 30. napjáig terjedően, valamint az üzlethelyiség havi bérleti díját (bruttó 49.530,- Ft/hó) a szerződés időtartama alatt megfizetni; d) a bérlő jogelődje az óvadék összegét már befizette az Önkormányzat részére, illetve a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozatot elkészíttette, ezért a bérlő mentesül az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján fennálló óvadék fizetésére előírt, valamint a 17. (4) bekezdése alapján a közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírására vonatkozó kötelezettségek alól. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Új Teleki téri Piac és Termelői Piacok piacvezetője Határidő: 2017. május 15. 3.) felkéri a polgármestert a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. május 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A szerződés 2017. június 13. napján került megkötésre a Felek között. Javaslat Józsefvárosi Önkormányzatnak Kerületi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének beszerzése" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás eredményének megállapítására és új eljárás kiírására 403/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. a Józsefvárosi Önkormányzatnak Kerületi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének beszerzése" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás érvényes, de eredménytelen, tekintettel arra, hogy az egyetlen érvényes ajánlattevő, Urban-Lis Stúdió Kft. (székhely: 1031 Budapest, Kadosa utca 19.) ajánlati ára bruttó 54.610.000 Ft, mely meghaladja a rendelkezésre álló fedezetet. Határidő: 2017. május 15. C! 37 "
2. elfogadja a határozat mellékletét képező módosított ajánlattételi felhívást, és felkéri a polgármestert a beszerzési eljárás lefolytatására. Határidő: 2017. május 22. A Városépítészeti Iroda tájékoztatása alapián: Az eredménytelen beszerzési eljárást követően a módosított ajánlattételi felhívás 2017. május 24-én, elektronikus úton megküldésre került 5 gazdasági szereplőnek. Az ajánlattételi határidő 2017. június 2., 12:00 óra volt. Az ajánlatok bontása 2017. június 2-án 13:00 órakor történt meg. Az öt megkeresett gazdasági szereplő közül négy adott ajánlatot. Ezért a módosított ajánlattételi felhívás megküldésével a beszerzési eljárás érvényes és eredményes. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Déri Miksa utca 7. számú ingatlan kiépítéséh ez, meglévő megszüntetéséit ez vízbekötés 404/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a kivitelezéssel megbízott DORLA-BAU Kft. (cégjegyzékszám: 13 09 158075; székhely: 2011 Budakalász, Munkácsy Mihály utca 24.) kérelmére tulajdonosi hozzájárulását adja a Budapest VIII. kerület, Déri Miksa utca 7. szám alatt épülő új társasház vízellátását biztosító új vízbekötés kiépítéséhez, valamint a meglévő vízbekötés megszüntetéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Déri Miksa utca (hrsz.: 34941) munkálatokkal érintett területére teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a megszüntetett (levágott) csővezetéket el kell távolítani, e. kötelezi a kivitelezőt a Déri Miksa utcai járda- és útszakaszon a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Déri Miksa utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (összefüggő felületen) - 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Déri Miksa utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg. - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 38
- 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95 % (más anyaggal nem helyettesíthető) f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 23- án megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Krúdy utca 11. számú ingatlan kiépítéséhez, meglévők megszüntetéséhez vízbekötés 405/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a kivitelezést végző KK Kavics Beton Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 703501; székhely: 1053 Budapest, Ferenciek tere 2. 3. em. 19.) kérelmére tulajdonosi hozzájárulását adja a Budapest VIII. kerület, Krúdy utca 11. szám alatti ingatlan vízellátását biztosító új vízbekötés kiépítéséhez, valamint a meglévő vízbekötések megszüntetéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Krúdy utca (hrsz.: 36711) munkálatokkal érintett területére terjed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a megszüntetett (levágott) csővezetéket el kell távolítani, e. kötelezi a kivitelezőt a Krúdy utcai járda- és útszakaszon a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Krúdy utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - kockakő burkolat - 4 cm vtg. NZ 2/5 bazaltágyazat - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Krúdy utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 39
- térkő burkolat 4 cm vtg. NZ 2/5 bazaltágyazat - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 23- án megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Tömő utca 24. szám alatti C5 irodaház kapubehajtó létesítéséhez 406/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. tulajdonosi hozzájárulását adja a Budapest VIII. kerület, Tömő utca 24. szám alatti C5 jelű irodaház teljes megvalósítására indult, építési engedély módosítási eljárás keretében benyújtott közlekedési alátámasztó munkarészben tervezett útcsatlakozások létesítéséhez. Határidő: 2017. május 22. 2. az építtető Corvin 5 Projekt Ingatlanfejlesztő Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 286746, székhely: 1082 Budapest, Futó utca 47-53. VII. em.) megbízásából a KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 065890, székhely: 1052 Budapest, Bécsi utca 5.) által tervezett mélygarázs útcsatlakozások kiépítéséhez hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. az útcsatlakozás kialakítása a MOBILTERV 2000 Kft. által készített, a Tömő utca (hrsz.: 36162/2) átépítésére vonatkozójóváhagyott építési engedély figyelembe vételével történjen, a Tömő utca járda szakaszán a gépkocsi kapubehajtó burkolatát az alábbi rétegrenddel kell kiépíteni: - 4 cm vtg. MA-11 érdesített öntött aszfalt kopóréteg - 20 cm vtg. C8/10-32-F1 járda betonalap dilatálva/feszültségmentesítve - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály 40
Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a beruházót (építtetőt) az új útcsatlakozás - csapadékvíz elvezetését biztosító - megfelelő minőségű kialakítására, melyre a beruházó (építtető) 5 év garanciát vállal, e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 2 évig érvényes. Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 23- án megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest Vili. kerület, Villám utcában vízbekötés kiépítéséhez 407/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Fővárosi Vízmüvek Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-042451; székhely: 1134 Budapest Váci út 23-27.) által készített, a Budapest VIII. kerület, Könyves Kálmán körút 62-64. szám alatti ingatlanra vonatkozó új vízbekötési tervhez, a Villám utca felőli kiépítésének közterületi munkáihoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, a tulajdonosi hozzájárulás a Villám utca (hrsz.: 38503) munkálatokkal érintett területére teijed ki, a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, kötelezi a beruházót/kivitelezőt a bontási helyek megfelelő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Villám utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC-11 hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (a járda szélességével megegyező hosszban) 7 cm vtg. AC-11 hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. 95% töm. homokos kavics ágyazat 41 --
a bontással érintett Villám utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött sétányaszfalt (a járda teljes szélességében) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Villám utca zöldterület helyreállításakor a zöldterület részét képező, károsodott (kitermelt, szennyeződött illetve elszállított) termőtalaj pótlását - I. osztályú termőföld visszatöltésével - kell elvégezni, fák 3 m-es körzetében a kitermelt talajszelvény teljes mélységében (1 m mélységig), egyéb zöldterületeken 20 cm mélységig az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 22- én megküldték a kérelmező részére. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 408/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint azzal, hogy az 5 db kerékpártároló és 14 db parkolás gátló poller kivételének engedélyezését azzal, hogy a közterület-használat lejártakor a közterületet (pollerekkel, kerékpártárolókkal) az eredeti állapotban adja vissza az Önkormányzatnak: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: EB Hungary Invest Kft. (székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.) 2017. június 01. - 2017. június 30. építési munkaterület (felvonulási terület és építési konténer elhelyezése) Budapest VIII. kerület, Horánszky u. 26. szám előtti közterületen 2 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 69 m 2 járda és úttest Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. június 6-án vették át postai úton. A díjat egy összegben fizették meg. 432/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 42
közterület-használati hozzájárulást ad egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Salty Dog Bt. (székhely: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 23. fél/3.) 2017. június 02. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Vas u. 12. szám előtti közterület 4 m 2 (1 db parkolóhely) Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 6-án vették át postai úton. A díjat egy összegben fizették meg. 410/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Wiener Gastronomie Kft. (székhely: 1024 Budapest, Margit krt. 71.) A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: 2017. május 22. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/B. szám előtti közterületen 58 m 2 2017. május 22. - 2017. szeptember 30. napernyő Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/B. szám előtti közterületen 58 m 2 2017. április 19. - 2018. április 19. megállító tábla Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/B. szám előtti közterületen lm 2 2017. április 19.-2018. április 19. reklámzászló Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/B. szám előtti közterületen 2 m 2 Határidő: 2017. május 22. 43
2. a Wiener Gastronomie Kft. a vendéglátó terasz, napernyő, megállító tábla és reklámzászló céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. április 19. - 2017. május 21. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. június 7-én vette át a kérelmező postai úton. A díjat havonta fizeti. 411/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad teljes díjmentesség biztosításával - az alábbiak szerint: Rendőrmúzeum (székhely: 1087 Budapest, Mosonyi u. 5.) A közterület-használat ideje: 2017. június 24. Múzeumok éjszakája Budapest VIII. kerület, Mosonyi u. 5-7-9. Közterület-használat nagysága: 1500 m 2 Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 7-én vették át postai úton. A díjat havonta fizetik. 412/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) módosítja a 335/2017. (V.03.) számú határozatát az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Díjfizetés ütemezése: T-Invest '91 Kft. (székhely: 6724 Szeged, Ősz u. 11.) 2017. május 04. - 2017. június 30. építési munkaterület (homlokzati állvány) Budapest VIII. kerület, József krt. 27. szám alatti épület Scheiber Sándor u. felőli homlokzata előtti közterületen 24 m 2 egy összegben Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 7-én vették át postai úton. 44
413/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) módosítja a 259/2017. (IV.10.) számú határozatát az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Díjfizetés ütemezése: Vincita Magyarország Kft. (székhely: 1082 Budapest, Corvin sétány 2/B.) 2017. április 12. - 2017. november 01. vendéglátó terasz árubemutató Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/B. szám előtti közterületen 9 + 2 m 2 2017. április 12. - 2017. május 03. napernyő Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2/B. szám előtti közterületen 30 nr havi díjfizetés Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 7-én vették át postai úton. 414/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Yin Quan Hungary Kft. (székhely: 1089 Budapest, Bíró Lajos utca 49.) 2017. június 01.-2017. október 31. védőtető Budapest VIII. kerület, Kálvária utca 15. szám alatti közterület 40 m 2 Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot az ügyfél 2017. június 7-én személyesen átvette. 432/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 45
közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. szám alatti Társasház (székhely: 1081 Budapest, Fiumei út 14.) 2017. május 29. - 2017. június 30. építési munkaterület (homlokzat felújítás) Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. - Festetics utca felőli homlokzat 27 m 2 Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. június 7-én átvette. 416/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Andrame-Bau Kft. (székhely: 1015 Budapest, Donáti utca 44.) 2017. június 02. - 2017. július 03. építési munkaterület Budapest VIII. kerület, Kisfaludy utca 9. 25 m 2 Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. június 9-én átvette. 417/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Tunel Mélyépítő Kft. (székhely: 1164 Budapest, Csókakő utca 35.) 2017. május 29. - 2017. június 30. (építési felvonulási terület és építési konténer elhelyezése parkolóhelyen) Budapest VIII. kerület, Kisfaludy utca 9. 20 m 2 (2 db parkolóhely) Határidő: 2017. május 15.
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: 2017. május 17. napján az ügyfél átvette a határozatot. 418/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Party Ice Hungary Kft. (székhely: 1117 Budapest, Hunyadi J. u. 4.) 2017. június 05. - 2017. július 05. reklám zászló Budapest VIII. kerület, Futó u. 34-36. szám előtti járdán lm 2 Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. június 7-én átvette. 419/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) módosítja a 294/2017. (IV.26.) számú határozatát az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Díjfizetés ütemezése: Concorde Events Kft. (székhely: 1213 Budapest, Pálma u. 4.) 2017. május 24. - 2017. május 29. Corvin Szezonnyitó Sörfesztivál Budapest VIII. kerület, Corvin sétány Nagy Templom u. - Leonardo da Vinci u. között elhelyezkedő közterületen 275 m 2 Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. május 29-én postázták ki. A díjat egy összegben fizette meg az ügyfél. Javaslat a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt 2016. évi mérlegének elfogadására 420/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság átruházott hatáskörében eljárva, mint a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. egyszemélyes tulajdonosa úgy dönt, hogy 47
1. elfogadja a határozat 1. mellékletét képező, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zártkörű Részvénytársaság 2016. évi egyszerűsített záró beszámoló mérlegét, mely szerint az eszközök és források egyező főösszege 313.635 e Ft, az adózott eredmény 17.929 e Ft, melyből a tárgyévi közhasznú eredmény -5.347 e Ft, a tárgyévi vállalkozási eredmény 23.276 e Ft. Határidő: 2017. május 22. 2. elfogadja a határozat 2. mellékletét képező, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zártkörű Részvénytársaság 2016. évi egyszerűsített záró beszámoló eredménykimutatását, valamint kiegészítő mellékletét, a Kasnyik és Társa Számviteli Szolgáltató Kft. által jóváhagyott független könyvvizsgálói jelentés alapján. Határidő: 2017. május 22. 3. elfogadja a határozat 3. mellékletét képező, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zártkörű Részvénytársaság 2016. évi záró közhasznúsági jelentését. Határidő: 2017. május 22. 4. a Társaság adózott eredménye eredménytartalékba kerül, osztalék nem kerül kifizetésre. Határidő: 2017. május 22. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. a beszámolási kötelezettségének a számviteli törvényben foglalt határidőig eleget tett. Javaslat az RFV Józsefváros Szolgáltató Kft. 2016. évi beszámolójának elfogadására 421/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság átruházott tulajdonosi jogkörében úgy dönt, hogy 1. elfogadja a határozat 1. számú mellékletét képező, az RFV Józsefváros Szolgáltató Kft. 2016. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját, amely szerint az eszközök és források egyező főösszege 326 018 e Ft, a mérleg szerinti eredmény 10 469 e Ft, amelyből osztalék kifizetése nem történik. Határidő: 2017. május 22. 2. elfogadja a határozat 2. mellékletét képező, az RFV Józsefváros Szolgáltató Kft. 2017. évre szóló üzleti tervét. Határidő: 2017. május 22. 3. felhatalmazza az Önkormányzat képviseletében eljáró tulajdonosi képviselőt, hogy az RFV Józsefváros Kft. taggyűlésén az Önkormányzat 1-2. pontokban meghatározott döntéseit képviselje és a szükséges nyilatkozatokat megtegye, dokumentumokat aláíija. 48
Határidő: az RFV Józsefváros Kft. taggyűlése, de legkésőbb 2017. május 31. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: Az RFV Józsefváros Kft. a számviteli törvényben előírt határidőig (2017. május 31.) megtartotta a taggyűlését, ahol az üzleti terv és a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásra került. Javaslat a Mikszáth 4 Kft. 2016. évi mérlegbeszámolójának elfogadására 422/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság átruházott hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy 1. elfogadja a határozat 1. számú mellékletét képező, Mikszáth 4. Kft. 2016. évi egyszerűsített éves beszámoló mérlegét, mely szerint az eszközök és források egyező főösszege 37 781 e Ft, a mérleg szerinti eredmény 0 Ft. Határidő: 2017. május 22. 2. elfogadja a határozat 2. számú mellékletét képező, Mikszáth 4. Kft. 2015. évi egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatását, valamint kiegészítő mellékletét, az E-AUDIT Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. által jóváhagyott független könyvvizsgálói jelentés alapján. Határidő: 2017. május 22. 3. felhatalmazza az Önkormányzat képviseletében eljáró tulajdonosi képviselőt, hogy a Mikszáth 4. Kft. taggyűlésén az 1-2. pontokban meghatározott döntését képviselje és a szükséges dokumentumokat aláírja. Határidő: a taggyűlés soron következő ülése, de legkésőbb 2016. május 31. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A Mikszáth 4 Kft. a számviteli törvényben előírt határidőig (2017. május 31.) megtartotta a taggyűlését, ahol az üzleti terv és a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásra került. Javaslat az Új Teleki téri Piac J3 jelű üzlethelyiségére vonatkozó pályázati felhívás eredményének megállapítására 423/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a 182/2017. (111.20.) számú határozattal elfogadott, a Budapest VIII. kerület, 35123/11. hrsz. alatt kialakított, természetben az Új Teleki téri Piac J3 jelű, 10 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség hasznosítására vonatkozó pályázati eljárást érvényesnek és eredménytelennek nyilvánítja. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Új Teleki téri Piac és Termelői Piacok piacvezetője Határidő: 2017. május 22. 49 f,
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az üzlethelyiség hasznosítására vonatkozó pályázati eljárás újra lefolytatásra kerül. ELEVÁTOR-94 Kft. bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Őr u. 6. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 424/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Őr utca 6. szám alatti, 35184/0/A/l hrsz.-ú, 57 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, pinceszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével az ELEVÁTOR-94 Kft (székhely: 1084 Budapest, Őr u. 6. fszt. 8.; cégjegyzékszám: 01-09- 362362; adószám: 10945610-2-42; képviseli: Nagy Sándor ügyvezető) részére, raktározási tevékenység céljára, 24.500,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA + közüzemi és különszoigáitatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 22. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1. pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását, valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező kiértesítése 2017. május 23-án megtörtént, a Rendeletben foglalt határidőn belül a bérleti szerződés nem került megkötésre. magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Práter u. 30-32. szám alatti pinceszinti, 1 m 2, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló tároló helyiség vonatkozásában 425/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul magánszemély részére a Budapest VIII. kerület, Práter u. 30-32. szám alatti, 35696/0/A/56 hrsz.-ú, 8. számú pinceszinti tárolóra határozatlan idejű bérleti szerződés megkötéséhez 30 napos felmondási idővel, 1.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj mellett. A bérlő vállalja, hogy amennyiben az ingatlanra adásvétel valósul meg, a bérleti szerződés azonnali hatállyal felmondásra kerül, és a bérlőnek - amennyiben hasonló ingatlan még rendelkezésre áll az adott társasházban - joga van másik ingatlan bérbevételére. 50
Határidő: 2017. május 22. 2.) az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) rendelet 17. (5) bekezdésének c) pontja alapján eltekint a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. május 22. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. október 2-án megkötésre került. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt 2016. évre vonatkozó éves beszámolójának elfogadása 426/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. 2016. évre vonatkozó, a határozat mellékletét képező éves beszámolóját 1.340.606 e Ft összegű mérlegfőösszeggel, valamint 5.461 e Ft összegű adózott eredménnyel elfogadja. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. május 31. 2. elfogadja az éves beszámolóról szóló független könyvvizsgálói jelentést, melyet a KASNYIK & TÁRSA Kft. (székhely: 1164 Budapest, Beniczky Tamás u. 12. B ép., cégjegyzékszám: 01-09- 162846) képviseletében Kasnyik János könyvvizsgáló bocsátott ki. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. május 31. 3. a Társaság adózott eredménye eredménytartalékba kerül, osztalék nem kerül kifizetésre. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. május 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A beszámoló közzétételre került. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. 2017. évi üzleti tervének elfogadása í;!' / 51 /
427/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. 2017. évre vonatkozó, a határozat mellékletét képező üzleti tervét elfogadja. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. május 22. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az üzleti terv végrehajtása folyamatban van. A Budapest VIII. kerület, ÜUöi út 54. földszint 5. szám alatti, határozott időre szóló bérleti joggal terhelt üzlethelyiség elidegenítése 428/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 3 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) az ingatlan-nyilvántartásban a 36339/0/A/5 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Üllői út 54. földszint 5. szám alatti, 91 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiségre fennálló határozott idejű bérleti szerződés miatti elidegenítést kizáró feltétel alól felmentést ad. Határidő: 2017. május 22. 2.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban 36339/0/A/5 helyrajzi számon nyilvántartón, természetben a Budapest VIII. kerület, Üllői út 54. földszint 5. szám alatti, utcai bejáratú, 91 m 2 alapterületű üzlethelyiségre vonatkozó eladási ajánlat bérlő, Melandrijon Bt. (székhely: 1082 Budapest, Üllői út 54-56.; adószám: 24551018-2-42; cégjegyzékszám: 01-06-786747; képviseli: Jónás Andrea ügyvezető) részére történő megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslés, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 32/2013. (VII. 15.) önkormányzati rendelet alapján a forgalmi érték 100 %-ában, azaz 28.000.000,- Ft összegben történő közlése mellett. Határidő: 2017. május 22. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés megkötése 2017. június 29-én megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Vajdahunyad u. 25. szám alatti ingatlan nyilvános, pályázaton történő értékesítésére egyfordulós 52
429/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Vajdahunyad u. 25. szám alatti, 35668/2 hrsz.-ú, 441 m 2 alapterületű telek nyilvános, egyfordulós pályázat útján történő értékesítéséhez. Határidő: 2017. május 22. 2.) elfogadja a határozat mellékletét képező, a Budapest VIII. kerület, Vajdahunyad u. 25. szám alatti, 35668/2 hrsz.-ú, 441 m 2 alapterületű telek értékesítésére vonatkozó pályázati felhívást az alábbi feltételekkel: a.) a minimális vételár: 96.560.000,- Ft + ÁFA, b.) a pályázat bírálati szempontja: a legmagasabb megajánlott vételár Határidő: 2017. május 22. 3.) a pályázati felhívást a Képviselő-testület 112/2017. (V.l 1.) számú határozatának (Versenyeztetési Szabályzat) 11. pontjában foglaltaknak megfelelően a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (Bonyolító) ügyfélfogadásra szolgáló helyiségében (telephelyein), a Józsefváros című helyi lapban, az Önkormányzat és a Bonyolító honlapján, továbbá az Önkormányzat és a Bonyolító számára elérhető költségmentes hirdetési felületeken, egyéb rendelkezésre álló internetes hirdetési portálokon kell közzétenni. Határidő: 2017. május 24. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a versenyeztetési eljárást bonyolítsa le, és a pályázat eredményére vonatkozó javaslatát teijessze a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság elé jóváhagyás céljából. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat meghirdetésre került, az adásvételi szerződést megkötötték. Javaslat a JOKESZ módosításával kapcsolatos döntések meghozatalára 430/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. a Józsefváros Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 66/2007. (XII. 12.) önkormányzati rendeletnek (JÓKÉSZ) a 38830/3 helyrajzi számú telek építési helyére és a 14. (3) bekezdés előírásainak kiegészítésére vonatkozó módosítási eljárásának véleményezési és partnerségi egyeztetési szakaszát lezáija. 53
Határidő: 2017. május 22. 2. felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze az állami főépítésznél a záró szakmai véleményének kialakítását. Határidő: 2017. május 22. A Városépítészeti Iroda tájékoztatása alapján: 2017. május 24»én a véleményezendő településrendezési dokumentum átadásra került az Állami Főépítész részére, aki 2017. május 29- én kelt levelében megadta a záró szakmai véleményét. A 2017. június 8-i ülésen a 23/2017. (VI.09.) önkormányzati rendelettel a JÓKÉSZ módosítását a Képviselő-testület elfogadta, a településrendezési eszköz 2017. június 9-től hatályos. A Metál-Art Zrt.-vei összefüggő eljárási döntések ZÁRT ÜLÉS meghozatala 431/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat ügyfélként a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának PE-06/KTF/3484-7/2017. határozata ellen fellebbezéssel kíván élni a módosító határozat visszavonása és a Metal-Art Zrt. határidő mulasztása miatti marasztalása érdekében. Határidő: 2017. május 25. 2.) az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 21. (1) bekezdése alapján tetszőlegesen kiválasztott illetékes közjegyzőtől igazságügyi szakértő kirendelését kérelmezi a Metal-Art Zrt. józsefvárosi telephelyének környékén tapasztalt szaghatások és egyéb összefüggő, a környezethasználatot érintő állapotok és kérdések szakmai feltárása és kivizsgálása érdekében. Határidő: folyamatos 3.) a döntés fedezete a 11706-02 címen a peres ügyek dologi előirányzatán rendelkezésre áll. Határidő: folyamatos A Jegyzői Kabinet tájékoztatása alapján: 1. pont: A fellebbezés beadása megtörtént. 2. pont: A közjegyzői eljárás megindult, folyamatban van. Javaslat döntésre a felperes által indított perben hozott ítélettel összefüggésben ZÁRT ÜLÉS 432/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 54
a Pesti Központi Kerületi Bíróság által a felperes által indított, elbirtoklás iránti perben hozott 43.P.91.773/2015/24. számú ítélet ellen nem kíván fellebbezni. Felelős: jegyző Határidő: folyamatos A Jegyzői Kabinet tájékoztatása alapián: A határozat értelmében fellebbezés nem került beadásra, a felperes viszont sikertelenül fellebbezett, az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartották. Javaslat közigazgatási perrel összefüggő'döntés meghozatalára (Bp. VIII. kerület, Horváth Mihály tér 14. szám előtti vendéglátó terasz (pavilon) ügye) ZÁRT ÜLÉS 433/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt indított 12.K.30.154/2017. számú, közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben 2017. május 17-én 8.30-kor kezdődött tárgyaláson hozott permegszüntető végzést tudomásul veszi, de a végrehajtás felfüggesztése iránti végzés ellen fellebbezni kíván. Felelős: jegyző Határidő: 2017. május 31. A Jegyzői Kabinet tájékoztatása alapján: A határozat értelmében a fellebbezés megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Kőris utca szám alatti lakás bérbeadására ZÁRT ÜLÉS 434/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. hozzájárul a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (111.08.) önkormányzati rendelet 22/C -ában, 25. -ában, valamint a 47. -ában foglaltak alapján jogcím nélküli lakáshasználó részére az általa lakott, Budapest VIII. kerület, Kőris utca szám alatti 1 szobás, félkomfortos komfortfokozatú, 33,20 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú lakás bérbeadásához 1 év határozott időre szólóan - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg költségelvű félkomfortos, 5.976,- Ft/hó összegű bérleti díjjal, a lakás csökkentő-növelő tényezők nélküli költségelvű lakbérének 2 havi összegével azonos mértékű óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. május 22. 2. felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontjában foglaltak alapján a bérbeadói nyilatkozat kiadására és a bérleti szerződés megkötésére. > 5 '.
Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés aláírása 2017. szeptember 4-én megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Kőris utca szánt alatti lakás bérbeadására ZÁRT ÜLÉS 435/2017. (V.22.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (111.08.) rendelet 22/C -ában, 25. - ában, valamint a 47. -ában foglaltak alapján jogcím nélküli lakáshasználó részére az általa lakott, Budapest VIII. kerület, Kőris utca szám alatti 1 szobás, félkomfortos komfortfokozatú, 31,80 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú lakás bérbeadásához 1 év határozott időre szólóan - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve jelenleg ~ költségelvű félkomfortos, 5.724,- Ft/hó összegű bérleti díjjal, a lakás csökkentő-növelő tényezők nélküli költségelvű lakbérének 2 havi összegével azonos mértékű óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. május 22. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontjában foglaltak alapján a bérbeadói nyilatkozat kiadására és a bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 21. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződést 2017. szeptember 7-én aláírták. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Diószegi Sámuel utca 38-42. víz- és csatornabekötés kiépítéséhez 437/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a kivitelezéssel megbízott Magyar Építő Zrt. (cégjegyzékszám: 01 10 041901; székhely: 1149 Budapest, Pillangó u. 28.) kérelmére tulajdonosi hozzájárulását adja - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus beruházása keretében, a Diószegi Sámuel utca 38-42. szám alatti - speciális képzési épület új víz- és csatornabekötés kiépítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Diószegi Sámuel utca (hrsz.: 35903) munkálatokkal érintett területére teijed ki, 56
c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a megszüntetett (levágott) víz- és csatornabekötéseket el kell távolítani, e. kötelezi a kivitelezőt a Diószegi Sámuel utcai járda- és útszakaszon a bontási helyek (és járda szegélykő) megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Diószegi Sámuel utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (a víz- és csatornabekötést lefedő, összefüggő felületen) - 7 cm vtg. AC22 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Diószegi Sámuel utca páros oldali járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (az útpálya szerinti hosszúságban) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 31- én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Práter utca 45-47. szám alatti ingatlan villamosenergia ellátásához 438/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - az ELMŰ Hálózati Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 874142; székhely: 1132 Budapest, Váci út 72-74.) megbízása alapján - a GTF Elektromos Tervező Fővállalkozó Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 692800; székhely: 1131 Budapest, Rokolya u 1-13.) által tervezett, Budapest VIII. kerület, Práter utca 45-47. szám alatti ingatlan villamosenergia ellátását biztosító 10 kv-os és 1 kv-os közcélú elosztóhálózat létesítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, 57
b. a tulajdonosi hozzájárulás a Práter utca (hrsz.: 36100/2) és a Leonardo da Vinci utca (hrsz.: 35703/6; 35718/2; 36270/2) munkálatokkal érintett út- és járdaszakaszára terjed ki, c. a földkábel létesítési munkálatokat a Práter utca és a Leonardo da Vinci utca tervezett felújítását megelőzően lehet elvégezni, d. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, e. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Leonardo da Vinci utca és Práter utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Leonardo da Vinci utca gépkocsi behajtók burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 4 cm vtg. MA-11 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (a járdával megegyező szélességben) - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Leonardo da Vinci utca és Práter utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (teljes szélességben) 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 31- én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Nap utca 16. számú ingatlanra gázvezeték építéséhez leágazó 58
439/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja az Építtető Speciál Zrt. (cégjegyzékszám: 01 10 048496; székhely: 1089 Budapest, Vajda Péter u. 10/b.) részére a - Dinamika Kft. által tervezett - Budapest VIII. kerület, Nap utca (hrsz.: 35644/2) 16. szám alatti ingatlan gázellátását biztosító leágazó kisnyomású gázvezeték kiépítésének közterületi munkáihoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, c. kötelezi a kivitelezőt a Nap utcai járda- és útszakaszon a bontási helyek (és járda szegélykő) megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal, a bontással érintett Nap utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (a járda szélességével megegyező méretben, teljes szélességben) - 6 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Nap utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (a járda szélességének megfelelő hosszúságban) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) d. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, 2017. augusztus 31-ig érvényes. Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. május 31- én megküldték a kérelmező részére. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 440/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (1 igen, 13 nem, 1 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadja el: 59
közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Közterület-használó, A közterület-használat Közterület-használat Közterület-használat Közterület-használat kérelmező: ideje: célja: helye: nagysága: A Biblia Szól Egyesület (székhely: 1089 Budapest, Golgota út 3.) 2017. június 10. - 2017. június 11. 2017. augusztus 26. - 2017. augusztus 27. rendezvény (családi nap) Budapest VIII. kerület, Szenes Iván tér előtti közterületen 310 m 2 Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 8-án vették át. 441/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (14 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: HC Építő Kft. (székhely: 1094 Budapest, Bokréta utca 19.) 2017. június 01. -2017. június 30. társasház építési munkálatai Budapest VIII. kerület, Nap utca 16. szám előtti közterületen 1 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 37 m 2 járda és úttest Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 8-án vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 442/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (14 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: TUYET-ORIENT Kft. (székhely: 1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 2.) 2017. június 07. - 2018. június 07. megállító tábla Budapest VIII. kerület, Rökk Szilárd u. 2. lm 2 60
Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 12-én vette át postai úton a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 443/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (14 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Borsos Sándor egyéni vállalkozó (székhely: 1082 Budapest, Leonardo Da Vinci u. 12-14.1. 5.) 2017. június 02. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Szigony u. 16/b. - Lósy Imre u. felőli homlokzata előtti járdán 4 m 2 Határidő: 2017. május 29. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 12-én vette át postai úton a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 33-35. szánt alatti üres, önkormányzati tulajdonú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló garázs helyiség vonatkozásában 444/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 33-35. szám alatti, 36583/0/A/53 hrsz.-ú, udvari bejáratú, földszinti, 13 m 2 alapterületű, üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához magánszemély (HB-279/2017) részére határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, gépkocsi tárolás céljára, 22.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 29. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. 61
Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A kérelmező értesítése 2017. május 30-án megtörtént. A Rendeletben foglalt határidőn belül bérleti szerződés nem került megkötésre. NETKER 2004 Bt. bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Hungária krt. 32. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségre 445/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Hungária krt. 32-34./A szám alatti, 38878/D/l hrsz.-ú, utcai bejáratú, pinceszinti, 69 m 2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a NETKER 2004 Bt. részére raktározási tevékenység céljára határozatlan időre, 30 napos felmondási határidővel, az általa ajánlott 30.000,- Ft/hó +ÁFA bérleti díjon. Határidő: 2017. május 29. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Hungária krt. 32-34./A szám alatti, 38878/D/l hrsz.- ú, utcai bejáratú, pinceszinti, 69 m 2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a NETKER 2004 Bt. részére határozatlan időre, 30 napos felmondási határidővel raktározás céljára, 35.500,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 29. 3.) hozzájárul a NETKER 2004 Bt.-vel történő megállapodás megkötéséhez a 2.) pont szerinti helyiség tekintetében a bérbeadóra tartozó felújítási munkák bérleti díjba 5 hónap alatt történő bérbeszámításhoz bruttó 85.090,- Ft (azaz 67.000,- Ft + 18.090,- Ft ÁFA) összegben. Az elszámolás feltétele, hogy a bérlő a megállapodás megkötését követő 6 hónapon belül a felújítási munkákat elvégezze, és azok a benyújtott számlák alapján leigazolásra kerüljenek. Határidő: 2017. május 29. 4.) hozzájárul a határozat 3.) pontja szerinti felújítási munkálatok elvégzéséhez. Határidő: 2017. május 29. 5.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. 62
6.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 3.) pontja szerinti megállapodás megkötésére. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 12-én megkötésre került. NAGYCÉG Üveges és Képkeretezö Kft. bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros u. 26. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 446/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros utca 26. szám alatti, 35082/0/A/0 hrsz.-ú, 40 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével a NAGYCÉG Üveges és Képkeretező Kft. (székhely: 1082 Budapest, Mátyás tér 2.; cégjegyzékszám: 01-09-928926, adószám:1498624-l-42; képviseli: Nagy Oszkár ügyvezető) részére, iroda és raktározási tevékenység céljára, 60.650,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 29. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását, valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 15-én megkötésre került. A Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 32/B. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó tulajdonosi döntés visszavonása 447/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Gazdálkodási, Kerületfejlesztési, Költségvetési és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság 1059/2009. (VI. 16.) számú határozatát visszavonja.
Határidő: 2017. május 29. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A helyiség-nyilvántartási rendszerben az átvezetés megtörtént. bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 22-24. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló garázs helyiség vonatkozásában 448/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 22-24. szám alatti, 36594/0/A/48 hrsz.-ú, udvari bejáratú, fölszinti, 49 m 2 alapterületű, üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához magánszemély részére határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, gépkocsi tárolás céljára, 50.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. május 29. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 29-én megkötésre került. Javaslat a Reményi Ede Cigányzenész Szövetség bérbeadás iránti kérelme kedvezményes díjon történő engedélyezésére a 2017. évre bérleti 449/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 34688/0/A/l helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Szilágyi u. 1/B. szám alatt található, 25 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Reményi Ede Cigányzenész Szövetséggel (székhely: 1081 Budapest, Népszínház u. 27., képviseli: Farkas István, adószám: 18068337-1-42) a bérleti szerződés újbóli megkötéséhez irodai (hivatásos előadóművészek részére munkahelyteremtés és átképzés, valamint pályakezdő zenészek szakmai korrepetálása) tevékenység céljára, határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, a jelenleg fizetett kedvezményes, 6.422,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. 64'
Határidő: 2017. május 29. 2.) a határozat 1.) pontjában megállapított bérleti díj feltétele, hogy a) a bérlő köteles a honlapján, sajtó megjelenésein a Budapest Józsefvárosi Önkormányzatot támogatóként szerepeltetni. b) a bérlő köteles legalább havi rendszerességű helyiséghasználatot igénylő eseményekről (fogadóóra, gyűlés, rendezvény, tanácskozás, tanácsadás) a Bérbeadót tájékoztatni, meghívót küldeni. c) bérlő köteles minden év március 15. napjáig benyújtani az adott évre vonatkozó szakmai tervét, amelyből kiderül, hogy milyen eseményeket tervez az év során megrendezni, illetve a bérleményben milyen állandó tevékenységet végez, az mennyiben szolgálja Józsefváros és a józsefvárosi lakosok érdekeit. d) bérlő köteles minden év május 31. napjáig az előző éves tevékenységéről szóló, az Önkormányzat által meghatározott tartalmú szakmai beszámolóját benyújtani. e) bérlő köteles a helyiségben az alapszabályában megjelölt céloknak megfelelően a bérbeadáskor engedélyezett tevékenységet folyamatosan folytatni. Határidő: 2017. május 29. 3.) a szakmai terv és a szakmai beszámoló értékelésére és elfogadására a hatáskörrel rendelkező bizottság (Emberi Erőforrás Bizottság) jogosult. Amennyiben a hatáskörrel rendelkező bizottság a szakmai tervet és beszámolót elfogadta, úgy a civil tevékenységhez kapcsolódó bérleti díj az adott évre is érvényben marad. Határidő: 2017. május 29. 4.) amennyiben a szervezet a 3.) pont szerinti első éves beszámolóját a szakmai bizottság részére benyújtotta, és azt a bizottság elfogadta, az Önkormányzat Tulajdonosi/Bérbeadói jogokat gyakorló bizottsága kérelemre a bérleti díjat a helyiség Józsefváros, valamint a józsefvárosi lakosok érdekében folytatott tevékenység szerinti kihasználtsága függvényében a 248/2013. (VI. 19.) számú képviselő-testületi határozat 26. pont a), b) vagy c) pontja szerinti mértékre módosíthatja, a bérleti szerződés egyéb feltételeinek változatlanul hagyása mellett. Határidő: 2017. május 29. 5.) amennyiben a bérlő a fenti kötelezettségeinek nem tesz eleget, illetve a szakmai terve, szakmai beszámolója alapján nem bizonyított, hogy tevékenységét legalább részben Józsefváros érdekében végezi, úgy a bérleti díj az érintett év január 1. napjától visszamenőlegesen az akkor érvényes szabályok szerint kiszámított bérleti díjnak megfelelő összeg + infláció értékre emelkedik. Amennyiben a bérlő szakmai terve vagy beszámolója alapján bizonyított, hogy tevékenységét csak részben végezte Józsefváros érdekében, úgy a bérleti díja a nem lakás célú helyiségek bérleti díjának megállapításáról szóló 248/2013. (VI.19.) számú képviselő-testületi határozat 26. pontjában meghatározott, eggyel magasabb kategóriába sorolt bérleti díjra emelkedik. Határidő: 2017. május 29. 65 /
6.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. június 30-án megkötésre került. 3 ff Segítő Közhasznú Egyesület bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Corvin köz 4. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 451/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Corvin köz 4. (Práter utca felőli bejárat) szám alatti, 36395/0/A/l hrsz.-ú, 139 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, pinceszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a 3H Segítő Közhasznú Egyesület (székhelycím: 1088 Budapest, Magdolna u. 34.; nyilvántartási szám: 01 02 0014623; képviseli: Varbay Andrea) részére, adománygyűjtő és elosztó központ tevékenységek céljára. Határidő: 2017. május 29. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező értesítése 2017. május 30-án írásban megtörtént. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása eseti döntés alapján - Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca 452/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) felmentést ad a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 69 m 2 alapterületű, 2 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 413/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakás vonatkozásában a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) Önkormányzati rendelet 5. d) alpontjában meghatározott, elidegenítést kizáró feltétel alkalmazása alól. Határidő: 2017. május 29. 2.) hozzájárul a Budapest VIII., Szerdahelyi utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 69 m 2 alapterületű, 2 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 413/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan eladási ajánlat 66
megküldéséhez bérlő részére - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XJ1.08.) önkormányzati rendelet 16. (1) bekezdés bc) pontjában meghatározottak szerint - az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 %-ával megegyező összegű - 11.462.000 Ft vételár közlése mellett és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3) bekezdéseiben, illetve a 19. (1) bekezdésében biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. május 29. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés aláírására. Határidő: 2017. július 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az eladási ajánlatot 2017. július 31-én kiküldték. A Rendeletben foglalt határidőn belül szerződéskötésre nem került sor. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Budapest V11L kerület, József utca 453/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, József utca szám alatti, hrsz.-ú, 70 m 2 alapterületű, 2 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból hozzá tartozó 488/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 %-ában, azaz 11.770.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. május 29. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés 2017. július 11-én megkötésre került. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Budapest Vili. kerület, József utca
454/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, József utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 55 m 2 alapterületű, 1 + fél szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 731/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan kizárólagos bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 %-ában, azaz 10.560.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. május 29. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az eladási ajánlatot 2017. június 8-án kiküldték. A Rendeletben foglalt határidőn belül szerződéskötésre nem került sor. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása eseti döntés alapján - Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor utca 455/2017. (V.29.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) felmentést ad a Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 25 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfort nélküli komfortfokozatú, a közös tulajdonból 162/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakás vonatkozásában a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 5. d) alpontjában meghatározott, elidegenítést kizáró feltétel alkalmazása alól. Határidő: 2017. május 29. 2.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 25 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfort nélküli komfortfokozatú, a közös tulajdonból 162/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 30 %-ában, azaz 1.920.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 68'
35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. május 29. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés 2017. augusztus 8-án megkötésre került. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 476/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (0 igen, 9 nem, 2 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadia el: közterület-használati hozzájárulást ad havonta történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Bárczy Bence egyéni vállalkozó (székhely: 1088 Budapest, Krúdy Gyula utca 9. földszint 3. ajtó) Közterület-használat ideje: 2017. június 07. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz és fagylalt pult Budapest VIII. kerület, Krúdy Gyula utca 9. Közterület-használat nagysága: 7 + 1 m 2 Közterület-használat ideje: 2017. június 07. -2017. szeptember 30. megállító tábla Budapest VIII. kerület, Krúdy Gyula utca 9. szám előtti közterület Közterület-használat nagysága: 1 m~ Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A Bizottság 2017. június 19-i ülésén a kérelmet újratárgyalta. 477/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint:
Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Határidő: 2017. június 7. Vidák Kamilla egyéni vállalkozó (székhely: 1088 Budapest, Krúdy u. 11.) 2017. június 07. - 2017. szeptember 30. közterületi árusítás (virág-ajándék) Budapest VIIÍ. kerület, Lőrinc pap tér Kálmán tér 4 m 2 Mikszáth 2. Vidák Kamilla egyéni vállalkozó közterület árusítás céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. június 02. napjától -2017. június 06. napjáig szóló időtartamra fizesse meg. Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 26-án vette át postai úton az ügyfél, a díjat havonta fizeti. 478/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: A kérelemben foglalt közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség (székhely: 1089 Budapest, Kőris utca 13.) 2017. június 11. tanévzáró (motoroztatási program) Budapest VIII. kerület, Kőris utca, Illés u. - Diószegi Sámuel utca közötti szakasza 498 m 2 Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. június 26-án átvette. 479/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Red Loft Invest Kft. (székhely: 1212 Budapest, Tiborc u. 22.) Közterület-használat ideje: 2017. június 07. - 2017. június 10. építési munkaterület (építési felvonulási terület) 70'
Budapest VIII. kerület, Salétrom u. 2. szám előtti közterületen Közterület-használat nagysága: 4 m 2 Határidő: 2017. június 7. 2. a Red Loft Invest Kft. építési munkaterület (építési felvonulási terület) céljából igénybe vett közterület-használat díjat 2017. május 27. - 2017. június 06. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 22-én vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 480/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 20. szám alatti Társasház (székhely: 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 20.) 2017. június 12.-2017. augusztus 30. építési munkaterület (anyagmozgató lift) Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 20. szám előtti közterületen 3 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása szerint: A határozatot 2017. június 23-án vették át személyesen. 481/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Italian Factor Kft. (székhely: 1137 Budapest, Szent István körút 12. II/4.) 2017. június 07. - 2017. szeptember 30. fagylalt pult Budapest VIII. kerület, Corvin Sétány 1 A-D. szám előtti közterület 3 m 2 "71
Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: 2017. június 28. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Corvin Sétány 1 A-D. szám előtti közterület 57 m 2 Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A tértivevény 2017. július 25. napján nem kereste jelzéssel érkezett vissza, de az ügyfél később, 2017. október 2. napján személyesen átvette. 482/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Maxim Drink & Pub Egyéni Cég (székhely: 1212 Budapest, Erdőalja u. 4/B.) 2017.június 12.-2017. szeptember30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Német u. 4. szám előtti közterületen 3 m 2 Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 16. napján személyesen átvették. Javaslat a Digitális kaputelefon rendszerek kiépítése" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő, beszerzési eljárás eredményének megállapítására 483/2017. (VÍ.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) a Digitális kaputelefon rendszerek kiépítése" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő, beszerzési eljárást eredményesnek nyilvánítja. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. operatív igazgatója Határidő: 2017. június 7. 2.) a beszerzési eljárásban érvényes és legalacsonyabb árajánlatot tartalmazó ajánlatot a DI-SZI "2001" Kft. (székhely: 1024 Budapest, Forint utca 12. fszt. 1.) ajánlattevő tette, ezért a Kft. a nyertes ajánlattevő. Elfogadott ajánlati ár nettó 2.762.653,- Ft. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.vagyongazdálkodási igazgatója f. ; 72
Határidő: 2017. június 7. 3.) a határozat 2.) pontja alapján felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t az Önkormányzat megbízásából és meghatalmazásából a Digitális kaputelefon rendszerek kiépítése" tárgyú vállalkozási szerződés megkötésére. Határidő: 2017. június 7. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást eredményesen lefolytatták, a vállalkozási szerződés 2017. június 22- én a DI-SZI "2001" Építőipari és Szolgáltató Kft. nyertes gazdasági szereplővel aláírásra került. A szerződés szerint 7 helyen új rendszer kiépítése, 20 helyen a meglévő rendszereken vezérlő egység cseréje 2017. novemberében megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Bókay János utca 43. szám alatti telekingatlan 4.200/10.000 tulajdoni hányadának elidegenítésére kiírt pályázat eredményének megállapítására 484/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest VIII. kerület, Bókay János utca 43. szám alatti, 36238 hrsz.-ú ingatlan 4.200/10.000 tulajdoni hányadának értékesítésre kiírt nyilvános, egyfordulós pályázatot érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja. Határidő: 2017. június 7. 2.) a pályázat nyertesének a Cordia Ingatlanbefektetési Alapot (cégjegyzékszáma: 01-10-044934, székhelye: 1082 Budapest, Futó utca 43-45. VI. emelet) nyilvánítja, a vételárat: 92.007.000,- Ft + ÁFA összegben állapítja meg. Határidő: 2017. június 7. 3.) megbízza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat meghatalmazásából és megbízásából eljárva az ingatlan-adásvételi szerződést aláírja. Határidő: 2017. június 11. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat nyertesével az adásvételi szerződés 2017. június 12-én aláírásra került. Chelto Kft. bérlő és a Harminckettesburger Kft. közös kérelme a Budapest VIII. kerület, Harminckettesek tere 2. szám alatti önkormányzati tulajdonú nem lakás célú helyiség tekintetében 485/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata is (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) l, 73
1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Harminckettesek tere 2. szám alatti, 35635/0/A/34 helyrajzi számon nyilvántartott, utcai bejáratú, földszinti (galériás), 57 m" alapterületű nem lakás célú helyiségre a Cheho Kft. bérlővel kötött bérleti szerződés módosításához és bérlőtársi jogviszony létesítéséhez a Harminckettesburger Kft.-vel a jelenlegi, azaz 228.321,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen, a bérleti szerződés egyéb részeinek változatlanul hagyása mellett. Határidő: 2017. június 7. 2.) a hozzájárulás akkor lép hatályba, amennyiben a Harminckettesburger Kft. (székhely: 1082 Budapest, Harminckettesek tere 2.; cégjegyzékszám: 01-09-283500; adószám: 25582549242; képviseli: Kis Molnár Géza önálló képviseletre jogosult ügyvezető) aláírja a bérleti szerződés módosítását. Határidő: 2017. június 7. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a bérleti szerződés módosítás 1.) pont szerinti megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (Ví.20.) önkormányzati rendelet 24. (2) bekezdés c) pontja alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalják a leendő bérlőtársak. Határidő: 2017. július 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés módosítás 2017. június 19-én megkötésre került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 26. szám alatti ingatlan nyilvános, pályázaton történő értékesítésére egyfordulós 486/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 26. szám alatti, 34961 hrsz.-ú, 354 m 2 alapterületű telek nyilvános, egyfordulós pályázat útján történő értékesítéséhez. Határidő: 2017. június 7. 2.) elfogadja a határozat mellékletét képező, a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 26. szám alatti, 34961 hrsz.-ú, 354 m 2 alapterületű telek értékesítésére vonatkozó pályázati felhívást az alábbi feltételekkel. a.) a minimális vételár: 71.070.866.- Ft + ÁFA, b.) az ajánlati biztosíték összege: 9.026.000.- Ft c.) a pályázat bírálati szempontja: a legmagasabb megajánlott vételár, d.) a pályázónak/vevőnek vállalnia kell, hogy 74'
da.) db.) dc.) a telekingatlan birtokbaadásától számított 2 éven belül jogerős építési engedélyt szerez, a telekingatlan birtokbaadásától számított 5 éven belül használatbavételi engedélyt szerez, a jogerős építési engedély megszerzésének 60 napot meghaladó késedelme esetén a kötbér összege 15.000.000,- Ft; a jogerős használatbavételi engedély megszerzésének 60 napot meghaladó késedelme esetén a kötbér összege 7.500.000,- Ft, amely kötelezettségek garanciaszerződés megkötésével biztosítandók. A garanciaszerződésben foglaltak 60 napnál kevesebb késedelem esetén időarányosan érvényesíthetők. Az előzőeken túl felmerülő késedelem esetén vevő által fizetendő napi kötbér mértéke 30.000,- Ft. Határidő: 2017. június 7. 3.) a pályázati felhívást a Képviselő-testület 112/2017. (V. 11.) számú határozatának (Versenyeztetési Szabályzat) 11. pontjában foglaltaknak megfelelően a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (Bonyolító) ügyfélfogadásra szolgáló helyiségében (telephelyein), a Józsefváros című helyi lapban, az Önkormányzat és a Bonyolító honlapján, továbbá az Önkormányzat és a Bonyolító számára elérhető költségmentes hirdetési felületeken, egyéb rendelkezésre álló internetes hirdetési portálokon kell közzétenni. Határidő: 2017. június 9. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a versenyeztetési eljárást bonyolítsa le, és a pályázat eredményére vonatkozó javaslatát teijessze a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság elé jóváhagyás céljából. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt tájékoztatása alapján: A pályázat meghirdetésre került, eredményesen zárult. Az adásvételi szerződést 2017. szeptember 8. napján aláírták. Javaslat az Irodatechnikai berendezések bérlése, teljes körű karbantartása és az ezekhez kapcsolódó szoftver bérlése" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítására ZÁRT ÜLÉS 488/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság az Irodatechnikai berendezések bérlése, teljes körű karbantartása és az ezekhez kapcsolódó szoftver bérlése" tárgyú - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Második Rész, uniós értékhatárt elérő értékű - nyílt közbeszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság javaslata alapján úgy dönt, hogy 1. a közbeszerzési eljárás eredményes. Határidő: 2017. június 7. 2. a Manual Hungary Kft. (1119 Budapest, Andor u. 34.) és a Colorspectrum Kft. (1131 Budapest, Dolmány u. 26.) ajánlattevők által benyújtott ajánlat érvényes, velük szemben nem
áil fenn kizáró ok és ajánlattevők alkalmasak a szerződés teljesítésére. Az ajánlattevők ajánlatai megfelelnek az ajánlattételi felhívásban és a vonatkozó jogszabályokban - különösen a Kbt.-ben - foglaltaknak. Határidő: 2017. június 7. 3. nyertes ajánlattevőnek a Manual Hungary Kft. (1119 Budapest, Andor u. 34.) ajánlattevőt nyilvánítja, tekintettel arra, hogy ajánlattevő nyújtotta be az értékelési szempontok szerinti legkedvezőbb (legjobb ár-érték arányú) érvényes ajánlatot, továbbá az ajánlott ellenszolgáltatás az Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet összegére tekintettel is megfelelő. Határidő: 2017. június 7. 4. második ajánlattevőnek a Colorspectrum Kft. (1131 Budapest, Dolmány u. 26.) ajánlattevőt nyilvánítja, tekintettel arra, hogy ajánlattevő nyújtotta be az értékelési szempontok szerinti második legkedvezőbb (legjobb ár-érték arányú) érvényes ajánlatot, továbbá az ajánlott ellenszolgáltatás az Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet összegére tekintettel is megfelelő. Határidő: 2017. június 7. 5. a határozatban foglaltak alapján felkéri a jegyzőt a Manual Hungary Kft. (1119 Budapest, Andor u. 34.) ajánlattevővel történő szerződés megkötésére. Felelős: jegyző Határidő: a Kbt. szerinti szerződéskötési moratórium lejáratát követően A Jegyzői Kabinet és az ÉSZ-KER Kft, tájékoztatása alapián: A döntésről az érintett ajánlattevők értesítése megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Kiss József u. szám alatti ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról való lemondásra ZART ULES 489/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest Főváros Vili. kerület Józsefvárosi Önkormányzat a helyrajzi szám alatt felvett, természetben a 1081 Budapest, Kiss József utca szám alatti, 89 m 2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan tekintetében eladó és CHRÍSTÍDES Hungary Kft. vevő között 2017. április 29-én 23.000.000,- Ft, azaz huszonhárommillió forint vételáron létrejött adásvételi szerződéshez kapcsolódó elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: 2017. június 7. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A Bizottság határozatát 2017. június 9-én az ügyfél részére megküldték. 76'
Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Hungária körút ZÁRT ÜLÉS 490/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Hungária körút szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 33 m" alapterületű, 1 szobás, komfort nélküli komfortfokozatú, a közös tulajdonból 198/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan kizárólagos bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 30 %-ában, azaz 2.790.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3) bekezdéseiben, illetve a 19. (1) bekezdésében biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. június 7. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az eladási ajánlatot 2017. június 12-én kiküldték. A bérlő 2 alkalommal kérte az ajánlati határidő meghosszabbítását. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem került megkötésre az adásvételi szerződés. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 493/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, József körút 38. szám alatti Társasház (székhely: 1085 Budapest, József körút 38.) 2017. június 12. -2017. július 07. építési felvonulási terület (építési anyag tárolás) Budapest VIII. kerület, József körút 38. szám alatti Társasház Kis Salétrom utca felőli homlokzata előtti közterület 2 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Határidő: 2017. június 12. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 22-én postai kézbesítés során átvették. 77
494/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) a 416/2017. (V.22.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Andrame-Bau Kft. (székhely: 1015 Budapest, Donáti utca 44.) 2017. június 15.-2017. július 16. építési munkaterület Budapest VIII. kerület, Kisfaludy utca 9. szám előtti közterület 25 m 2 Határidő: 2017. június 12. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. június 23. napján személyesen átvették. 495/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Palánta Sorsfordító Egyesület (székhely: 1074 Budapest, Rottenbiller u. 24.) 2017. június 14. - 2017. szeptember 30. között minden szerdán zenés bábelőadás (egyéb rendezvény) Budapest VIII. kerület, Tisztes utcai és Losonci téri játszótér 6 m 2 Határidő: 2017.június 12. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 26-án átvették. 496/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Gyulai Pál u. 10. szám alatti Társasház részére a 177/2017. (11.20.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz kapcsolódó közterület-használat díjat, azaz 453.923,- Ft-ot egy összegben visszautal, és a 341/2017. (V.03.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz 78'
kapcsolódó 247.632,- Ft közterület-használat díjat elengedi a 18/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelet 26. (1) bekezdésben foglaltak alapján. Határidő: 2017. június 12. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: Fenti összeget a Pénzügyi Ügyosztály 2017. június 29. napján visszautalta. 497/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Zöld Energetikai és Építő Zrt. (székhely: 1185 Budapest, Szitnya utca 6.) Közterület-használat ideje: 2017. június 12.-2017. szeptember 15. építési munkaterület (vízelvezetés) Budapest VIII. kerület, Magdolna utca 26-28. szám előtti közterület Közterület-használat nagysága: 2 m 2 Határidő: 2017. június 12. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 22-én személyesen átvették. Javaslat Budapest VIII. kerületi intézmények távhöellátáshoz csatlakozására vonatkozó szándéknyilatkozat elfogadására 498/2017. (VI. 12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) a határozat mellékletét képező Szándéknyilatkozat" elfogadásával - mely nem minősül kötelezettségvállalásnak - kifejezi a távhöellátáshoz történő csatlakozási szándékát. Határidő: 2017. június 12. 2.) felkéri a polgármestert az 1.) határozati pont szerinti Szándéknyilatkozat" aláírására. Határidő: 2017. június 30. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: Az aláírt szándéknyilatkozat 2017. június 19- én megküldésre került a FŐTÁV részére. Javaslat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozatalára W
499/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (14 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) elfogadja a határozat mellékletét képező feladatleírást tartalmazó, a Közszolgáltatási feladatok ellátásának gyakorlata a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-vel (JGK Zrt.) kötött közszolgáltatási keretszerződés végrehajtása során" elnevezésű megállapodást, amely a JGK Zrt.-vel 2015. december 18. napján megkötött Éves Közszolgáltatási Szerződés az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanvagyonnal kapcsolatos vagyongazdálkodási-vagyonkezelési feladatok ellátásáról" szóló szerződés 4. számú mellékletét képezi, és felkéri a polgármestert annak aláírására. Határidő: 2017. június 12. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A Közszolgáltatási feladatok ellátásának gyakorlata a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-vel (JGK Zrt.) kötött közszolgáltatási keretszerződés végrehajtása során" elnevezésű megállapodás 2017. június 19. napján aláírásra került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Szemafor utca szám alatti lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyására eseti döntés alapján ZART ÜLÉS 500/2017. (VI.12.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 2 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) felmentést ad a Budapest VIII. kerület, Szemafor utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 35 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 3.938/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakás vonatkozásában fennálló elidegenítést kizáró feltétel - minőségi csere és a forgalmi érték különbözet csökkentése esetén a bérleti szerződés megkötésétől számított 10 éves elidegenítési tilalom - alól, azzal a feltétellel, hogy bérlő az adásvételi szerződés megkötésének napjáig köteles a minőségi csere jogcímén csökkentett forgalmi érték különbözetet, azaz a 712.500,- Ft-ot megfizetni. Határidő: 2017. június 12. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a forgalmi érték különbözet összegének megfizetését követően kezdeményezze a bérlővel a bérleti szerződés 3. pontjának módosítását, melyben az elidegenítési tilalom törlésre kerül. Határidő: 2017. június 30. 3.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Szemafor utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 35 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 3.938/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a Képviselő-testület 217/2014. (XI.05.) és 41/2015. (11.19.) számú határozataiban meghatározottak szerint, a vízmű-, csatornamű közműrendszer felújítás költségeivel megegyező, a lakásra az eredeti kiutaló határozatban és az alapján kötött lakásbérleti szerződésben meghatározott alapterület arányában eső 2.002.041,- Ft összegű érték 100 %-ávai megegyező összegű, 2.002.041,- Ft összegben történő közlésével. 80'
Határidő: 2017. június 12. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 3.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A tájékoztatást a Bizottság döntéséről 2017. június 19-én megküldték az eladási ajánlattal együtt. Hosszabbítást követően az eladási ajánlat ajánlati kötöttségének ideje lejárt. Az adásvételi szerződés nem került megkötésre. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 502/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint azzal, hogy az 5 db kerékpártároló és 14 db parkolásgátló poller kivételét engedélyezi oly módon, hogy a közterület-használat lejártakor a közterületet (pollerekkel, kerékpártárolókkal) az eredeti állapotban adja vissza az Önkormányzatnak: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: EB Hungary Invest Kft. (székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.) 2017. július 01. - 2017. augusztus 31. építési munkaterület (felvonulási terület és építési konténer elhelyezése) Budapest VIII. kerület, Horánszky u. 26. szám előtti közterületen 2 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 69 m 2 járda és úttest Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 3-án vette át postai úton a kérelmező, a díjat egy összegben űzette meg. 503/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 46. szám alatti Társasház (székhely: 1085 Budapest, József körút 38.) Közterület-használat ideje: 2017. június 28. - 2017. július 28. védőtető elhelyezése
Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 46. szám előtti közterület 9 + 9 m 2 (összesen 18 m 2 ) Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 28-án vette át a kérelmező, a díjat megfizette. 504/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Zsoltok-Háza Kft. (székhely: 1089 Budapest, Elnök u. 11.) 2017. június 21. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Déri Miksa u. 1. szám előtti járdán 6 m 2 Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 22-én postázták ki, a díjat a kérelmező befizette. 505/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: TYPO BAR Kft. (székhely: 1085 Budapest, Stáhlyu. 14.) 2017. június 26. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz, megállító tábla, cégér, napernyő Budapest VIII. kerület, Stáhly u. 14. - Somogyi Béla u. sarka előtti járdán 18 + 1 + 2+ 14 m 2 Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 28-án vették át postai úton. 82'
506/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: Közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: ( ) 2017. július 07. -2018. július 06. utcazenélés Budapest VIII. kerület, Mikszáth Kálmán téren a virágágyás melletti padnál 2 m 2 Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: 2017. július 3. napján a kérelmező postai úton átvette a határozatot. 507/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Szenes Művészeti Kft. (1089 Budapest, Szenes Iván tér 3.) 2017. szeptember 10. (esőnap 2017. szeptember 13.) Szenes Iván Emlékkoncert kulturális rendezvény Budapest VIII. kerület, Szenes Iván tér és Magyarok Nagyasszonya tér (volt Rezső tér) 12000 m 2 Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 6. napján személyesen átvették. 508/2017. (VL19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Magdolna Rehabilitáció Kft. (székhely: 1038 Budapest, Dózsa György út 10-12.) A kérelemben foglalt közterület-használat ideje: 2017. július 03.-2018. május 31. építési munkaterület (felvonulási terület és toronydaru) Budapest VIII. kerület, Magdolna u. 35. szám ^lőtti közterületen \ f
Közterület-használat nagysága: 86 m 2 járda és úttest Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: 2017. július 3. napján a kérelmező postai úton átvette a határozatot. 509/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) módosítja a 480/2017. (VÍ.07.) számú határozatát az alábbiak szerint: közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 20. szám alatti Társasház (székhely: 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 20.) 2017. június 12. - 2017. augusztus 30. építési munkaterület (építési felvonulási terület) Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 20. szám előtti közterületen 3 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m") Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 27-én a kérelmező vette át személyesen. 510/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a 476/2017. (VI.07.) számú határozatát visszavonja és ezzel egyidejűleg közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: A kérelemben foglalt közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: A kérelemben foglalt közterület-használat ideje: Bárczy Bence egyéni vállalkozó (székhely: 1088 Budapest, Krúdy Gyula utca 9. földszint 3. ajtó) 2017. június 19.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz és fagylalt pult Budapest VIII. kerület, Krúdy Gyula utca 9. szám előtti közterületen 7 + lm 2 2017. június 19.-2017. szeptember 30. megállító tábla 84
Budapest VIII. kerület, Krúdy Gyula utca 9. szám előtti közterületen Közterület-használat nagysága: 1 m 2 Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tálékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. június 27-én vette át személyesen. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest Vili. kerület, Százados út 26. számú ingatlanra gázvezeték építéséhez leágazó 511/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - a FOGAZ Föld gázelosztási Kft. megbízásából - a Dinamika Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 902535; székhely: 1141 Budapest, Szugló u. 176.) által készített, Budapest VIII. kerület, Százados út 26. szám alatti ingatlan gázellátását biztosító leágazó kisnyomású elosztóvezeték tervéhez, kiépítésének közterületi munkáihoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Százados út (hrsz.: 38860) érintett út- és járdaszakaszára teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a Százados úti járda- és útszakaszon a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal, A bontással érintett Százados út útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC-11 hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) - 7 cm vtg. AC-11 hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. 95% töm. homokos kavics ágyazat A bontással érintett Százados út járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 öntött aszfalt (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) 85v
e. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. június 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. június 21- én megküldték a kérelmező részére. Javaslat gépkocsi-beálló bérbeadására 512/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Bezerédi u. 6. szám alatti, 34653 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított, 5. számú gépkocsi-beálló bérbeadásához (HB-560/2017) magánszemély részére, határozatlan időre 30 napos felmondási idővel, 10.000,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA összeg megállapítása mellett. Határidő: 2017. június 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1. pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló üres telkek, felépítményes ingatlanok, gépkocsi-beállók és dologbérlet bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 13. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő, továbbá az 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 15. (4) bekezdés a) pontja alapján eltekint a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 17-én megkötésre került. Javaslat gépkocsi-beálló bérbeadására 513/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Bezerédi u. 6. szám alatti, 34653 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított, 8. számú gépkocsi-beálló bérbeadásához (HB-559/2017) magánszemély részére, határozatlan időre 30 napos felmondási idővel, 10.000,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA összeg megállapítása mellett. Határidő: 2017. június 19. 86
2. felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1. pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 13. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő, továbbá az 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 15. (4) bekezdés a) pontja alapján eltekint a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező írásbeli értesítése 2017. június 20-án megtörtént, a Rendeletben foglalt határidőn belül a bérleti szerződés nem került megkötésre. A Budapest VIII. kerület, Dobozi u. 21. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására érkezett két kérelem ügye 514/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Dobozi u. 21. szám alatti, 35375/0/A/4 hrsz.-ú, 76 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához (HB-489/1/2017) magánszemély részére, raktározás céljára, a bérbevételi kérelemben szereplő 60.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen. Határidő: 2017. június 19. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Dobozi u. 21. szám alatti, 35375/0/A/4 hrsz.-ú, 76 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a MEDIOWORKS Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 278399; székhely: 1082 Budapest, Bérkocsis u. 19. fszt. lház. B.; adószám: 14966817 2 42; képviseli: Bárány Tamás ügyvezető) részére határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, raktár és csomag előkészítés tevékenységek céljára, 80.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. június 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. július 31.
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 19-én megkötésre került. Javaslat a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal kötendő adományozási szerződés megkötésére 515/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság Budapest VIII., Víg. u 36. szám alatti objektumában a váltásparancsnoki és leíró iroda átalakítása, valamint egyéb irodai és konyhai berendezések, eszközök beszerzése érdekében adományozási szerződést köt a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, amelynek értelmében a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére 3.000.000,- Ft összegű támogatást nyújt azzal, hogy az kizárólag az alábbi tételekre használható fel: váltásparancsnoki és leíró iroda átalakítása 1.000.000,- Ft, 220 literes fagyasztós hűtő 325.000,- Ft, 50 db ügyfélszék 600.000,- Ft, 10 db forgószék 250.000,- Ft, 10 db habosító kézmosó 100.000,- Ft, 10 db kézszárító 600.000,- Ft, - mobil klíma 100.000,-Ft, 5 db ventilátor 25.000,- Ft értékben. Határidő: 2017. június 19. 2. felkéri a polgármestert a határozat 1. pontja szerinti, a határozat mellékletét képező szerződés aláírására. Határidő: 2017. június 26. A Városvezetési Ügyosztály tájékoztatása alapján: Az adományozási szerződés 2017. szeptember 5. napján aláírásra került. A támogatás felhasználásáról szóló elszámolást 2018. január 15. napján a Kedvezményezett megküldte. Megállapítható, hogy a támogatási összegből a szerződési feltételeknek céljaiban megfelelő összegszerűen bruttó 2.343.048,- Ft került felhasználásra, a Kedvezményezett az elszámolás megküldésével egyidejűleg intézkedett a bruttó 656.952,- Ft maradványösszeg visszautalásáról. Az elszámolás elfogadása 2018. február 8-án megtörtént. Javaslat a Józsefvárosi Önkormányzat bankszámlaszerződésének elhelyezésére módosítására és lekötött betét 516/2017. (VI.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a K&H Bank Zrt-nél kötött helyi önkormányzati költségvetési szervek bankszámla szerződését kiegészíti a következő számlákkal: K&H elkülönített (látra szóló) betétszámla 1. - K&H elkülönített (látra szóló) betétszámla 2. 88'
Határidő: 2017. június 19. 2. a határozat 1. pontjában szereplő betétszámlákon az átmenetileg szabad pénzeszközök terhére betétszámlánként 1.500 millió Ft-ot helyez el legfeljebb 2017. december 31. napjáig. Határidő: 2017. június 19. 3. felkéri a polgármestert a határozat 1. számú mellékletét képező Bankszámlaszerződés kiegészítés", és a határozat 2. és 3. számú mellékletét képező Kiegészítő pénzforgalmi árazási megállapodás"-ok aláírására. Határidő: 2017. június 22. A Pénzügyi Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatban foglaltak alapján a Bankszámlaszerződés kiegészítés" és a Kiegészítő pénzforgalmi árazási megállapodások" mindkét fél részéről 2017. június 22-én aláírásra kerültek, az átutalás 2017. szeptember 30-án megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Vay Adám utca és szám alatti önkormányzati lakások csatolására ZART ÜLÉS 517/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Vay Ádám utca szám alatti, egy szobás, komfort nélküli komfortfokozatú, 21,00 m 2 alapterületű lakás megtekintett állapotában - lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg költségelvű 4.677,- Ft/hó összegű bérleti díjjal történő bérbeadásához lakásbővítés céljára részére, azzal a feltétellel, hogy bérlőnek vállalnia kell a megnövekedő alapterületre vonatkozó lakbér megfizetését és a műszaki egyesítéssel, bővítéssel kapcsolatos eljárás, valamint a munkálatok költségét. Kijelölt bérlővel használati szerződést kell kötni az építési-kivitelezési munkálatok befejezéséig, legfeljebb 1 év határozott időre. Amennyiben a kijelölt bérlő a bérbeadástól számított fél éven belül a munkálatokat nem kezdi el vagy 1 éven belül nem fejezi be, illetve építési engedélyköteles tevékenység esetén 1 éven belül nem kap használatbavételi (fennmaradási) engedélyt, a használati szerződés hatályát veszti, ilyen esetre az elvégzett munkálatok utáni megtérítési igényt a bérlővel kötött használati szerződésben ki kell zárni. Határidő: 2017. június 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti felújítási megállapodás és a bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. augusztus 3-án aláírásra került, 2017. augusztus 4-én a lakás birtokba adása megtörtént. 89"'
Javaslat a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca szám alatti és a Budapest XIV. kerület, Róna utca szám alatti önkormányzati bérlemények lakáscsere szerződésének jóváhagyására ZART ÜLÉS 518/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca szám alatti, egy szobás, 25,72 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú, önkormányzati tulajdonú lakás bérleti jogának és a Budapest XIV. kerület, Róna utca szám alatti, kettő + fél szobás, komfortos komfortfokozatú, 63,00 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú lakás bérleti jogának cseréjéhez, és ennek alapján a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca szám alatti, egy szobás, 25,72 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakásra vonatkozó, határozatlan idejű lakásbérleti szerződés megkötéséhez - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe vett - 7.114,- Ft/hó összegű költségelvű bérleti díj valamint a kapcsolódó külön szolgáltatási díjak fizetése mellett. Az ingatlan vonatkozásában az új bérlővel kötendő bérleti szerződés létrejöttével egyidejűleg bérleti szerződése megszűnik. Határidő: 2017. június 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a bérbeadói nyilatkozat kiadására és a határozat 1.) pontja alapján a bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 5-én aláírásra került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Illés u. szám alatti lakásra vonatkozóan bérlő bérleti jogviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetésére, másik lakás bérbeadása mellett ZART ÜLÉS 519/2017. (VI. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Illés u szám alatti, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, 30,80 m 2 alapterületű lakás tekintetében bérlővel fennálló bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez és ezzel egyidejűleg a Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros u szám alatti, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, 48,60 m 2 alapterületű lakás - használatra alkalmas állapotban történő - bérbeadásához részére, határozott időre, 2019. június 30. napjáig - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezők figyelembe vételével megállapított - költségelvű bérleti díjjal, előbérleti jog biztosításával. t í 90 fp i
Határidő: 2017. június 19. 2.) a Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros u szám alatti, 1 szobás, komfortos, 48,60 m" alapterületű lakás lakhatóvá tételének költsége a 2017. évi költségvetésben a 11601 címen nyilvántartott önként vállalt feladat - felújítási előirányzat terhére történik, azzal, hogy a Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros u szám alatti lakás felújítási költsége a bruttó 5.999.985,- Ft összeget nem haladhatja meg. Határidő: 2017. június 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros u. szám alatti lakás felújítását követően a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodás és az új bérleti szerződés megkötésére, valamint arra, hogy intézkedjen a bérlő átköltöztetéséről a felújított lakásba. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. október 27-én aláírásra került, 2017. október 30-án a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat Józsefvárosi Önkormányzatnak Kerületi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének beszerzése" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás eredményének megállapítására 521/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a Józsefvárosi Önkormányzatnak Kerületi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének beszerzése" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárásban úgy dönt, hogy 1. a beszerzési eljárás eredményes. Határidő: 2017. június 26. 2. a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó, érvényes ajánlatot az URBANITÁS Tervező és Tanácsadó Kft. (székhely: 1111 Budapest, Stoczek utca 19. IV. em. 3.) ajánlattevő tette, ezért ő az eljárás nyertese. Az elfogadott ajánlati ára nettó 23.850.000,- Ft + 27% ÁFA. Határidő: 2017. június 26. 3. a határozat 2. pontja szerint felkéri a polgármestert a tervezési szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 5. A Városépítészeti Iroda tájékoztatása alapján: A tervezési szerződést a felek között 2017. július 20-án aláírásra került. 91,
Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 523/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Határidő: 2017. június 26. HC Építő Kft. (székhely: 1094 Budapest, Bokréta utca 19.) 2017. július 01. -2017. július 31. társasház építési munkálatai Budapest VIII. kerület, Nap utca 16. szám előtti közterületen 1 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 37 m" járda és úttest A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. június 30-án vette át postai úton a kérelmező, a díjat egy összegben befizette. 524/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Pro-Loft Group Kft. (székhely: 1212 Budapest, Tiborc u. 22.) 2017. július 03.-2017. augusztus 31. építési munkaterület (építési felvonulási terület) Budapest VIII. kerület, Salétrom u. 2. szám előtti közterületen 8 m 2 Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 3-án postázták a kérelmező részére. 525/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Pro-Loft Group Kft. (székhely: 1212 Budapest, Tiborc u. 22.) Közterület-használat ideje: 2017. július 03.-2017. augusztus 31.
Közterület-használat nagysága: építési munkaterület (homlokzati állvány elhelyezése) Budapest VIII. kerület, Kisfaludy u. 15. - Nap u. sarka előtti közterületen 12 m 2 Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 3-án postázták a kérelmező részére. 526/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Barton Street Kft. (székhely: 1081 Budapest, Kiss József u. 4. fszt. 2.) 2017. június 30. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Kiss József u. 4. szám előtti járdán 8 m 2 Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 3-án postázták a kérelmező részére. 527/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Közterület-használat nagysága: Csjernyik Barbara egyéni vállalkozó (székhely: 5600 Békéscsaba, Gyöngyösi utca 7.) 2017. június 28. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Mátyás tér 17. szám előtti járdán 30 m 2 napernyő Budapest VIII. kerület, Mátyás tér 17. szám előtti járdán 18 m 2 megállító tábla?93
Budapest VIII. kerület, Mátyás tér 17. szám előtti járdán Közterület-használat nagysága: 1 m 2 Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 10-én vette át postai úton. 528/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet (1084 Budapest, József utca 12.) 2017. július 10. -2017. július 14. Játszótéri gyermekfoglalkozás Budapest VIII. kerület, Teleki László téri játszótér, murvás talajú rész (Dobozi utca felől) 20 m 2 Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 3-án átvette. 529/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám alatti Gauer Társasház (székhely: 1081 Budapest, Népszínház u. 27.) 2017. június 16.-2017. június 30. építési munkaterület (állvány és védőtető) Budapest VIII. Népszínház u. 27.) előtti járdán 60 m 2 (21 m állvány és 39 m" védőtető) Határidő: 2017. június 26. 2. a Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám alatti Gauer Társasház építési munkaterület (állvány és védőtető) kihelyezése céljából igénybe vett közterület-használat díját 2017. június 16. - 2017. június 25. napja közötti időszakra vonatkozóan is fizesse meg. Határidő: 2017. június 26. 94 U
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 5. napján, postai úton átvette. 530/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Party Ice Hungary Kft. (székhely: 1117 Budapest, Hunyadi J. u. 4.) 2017. július 06.-2017. szeptember 30. reklám zászló Budapest VIII. kerület, Futó u. 34-36. szám előtti járdán lm 2 Felelős: polgánnester Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 3-án átvette. 531/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: PEDRANO CONSTRUCTION HUNGARY Kft. (székhely: 1082 Budapest, Práter u. 29/a. fszt. 21.) 2017. július 01. -2017. július 31. építési munkaterület (építési felvonulási terület és építési konténer elhelyezése parkolóhelyen) Budapest VIII., Leonardo da Vinci u. előtti 171 m 2 úttesten és 59 m 2 járdán, valamint 5 db parkolóhelyen (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Budapest VIII., Práter u. előtti 204 m 2 úttesten, 92 m 2 járdán, 7 db parkolóhelyen (parkolóhelyenként 10 m 2 ), valamint a gépészeti áruház előtti 30 db parkolóhelyen (parkolóhelyenként 13 m 2 ) Budapest VIII., Bókay János u. előtti 150 m 2 úttesten és 120 m 2 járdán Budapest VIII., Corvin sétány meg nem épített területéből 368 m 2 közterületen 1164 m 2 + 12 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) + 30 db parkolóhely (parkolóhelyenként 13 m 2 ) Közterület-használat nagysága: 95
Határidő: 2017. június 26. 2. a kieső parkolási díj ÁFA tartalmát a Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci u. és Práter u. előtti szakaszon található 42 db parkolóhely vonatkozásában (21 munkanap) 496 906,- Ft-ot köteles megfizetni a közterület-használatról szóló határozatban megjelölt bankszámlaszámra. Határidő: 2017. június 26. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 3-án vette át a kérelmező postai úton. Javaslat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. feladatellátásával kapcsolatos döntések meghozatalára 532/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 2 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1. az alábbi feltételekkel és kikötésekkel hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Horváth Mihály téren (hrsz: 35238/5) világító utcabútor elhelyezéséhez: a térvilágítás április 15. és október 15. közötti időszakban helyezhető ki, a használatra vonatkozóan utasítást kell készíteni, a használat során be kell tartani az előírt biztonsági követelményeket, a térvilágítás leszerelését követően a közterületi burkolatot helyre kell állítani. Határidő: 2017. június 26. 2. a Budapest VIII. kerület, Horváth Mihály téren (hrsz: 35238/5) világító utcabútor elhelyezésével kapcsolatos valamennyi feladat teljes körű lebonyolításával megbízza és meghatalmazza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t. Határidő: 2017. június 26. 3. az alábbi feladatok ellátásával kapcsolatos valamennyi feladat teljes körű lebonyolításával megbízza és meghatalmazza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t: lakóházak életveszély elhárítás, gázhálózat csere, intézmények életveszély elhárítása, gázhálózat csere lakóépületek kazánfelújítása, lakóépületek érintésvédelmi felülvizsgálata, épületek közösségi elektromos hálózatának átalakítása lakóházakban közmüórák, mérőhelyek szabványosítása, lakóházak kaputelefon felújítása, kiépítése, talaj vizesedés megszüntetése. Határidő: 2017. június 26. 96
4. a határozat 2. és 3. pontjai alapján felkéri a polgármestert a megbízási szerződések aláírására. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A beszerzési eljárást eredményesen lefolytatták, az adásvételi szerződés a Bende és Társa Ponyvakészítő Bt. nyertes gazdasági szereplővel 2017. június 26-án aláírásra került. A határozat 3. pontjában felsorolt tevékenységek vonatkozásában az azzal kapcsolatos feladat teljes körű lebonyolítására vonatkozó megbízási szerződés a JGK Zrt. és a Józsefvárosi Önkormányzat között 2017. július 4. napján aláírásra került. A határozat 1. pontjában szereplő világító utcabútor kihelyezésre került, illetve a meghatározott időszakon túli fennmaradás hosszabbítás folyamatban van. Javaslat az Európa Belvárosa Program II. keretén belül megbízási szerződés megkötésére 533/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 3 tartózkodás szavazattal) 1. az Európa Belvárosa Program II. ütem keretében megbízza a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.-t a projekt nyilvánosságának biztosításához szükséges videó dokumentáció elkészítésével, bruttó 254.000 Ft fedezet biztosításával. Határidő: 2017. június 26. 2. felkéri a polgármestert a határozat 1. pontja szerinti feladat ellátásához szükséges megbízási szerződés aláírására. Határidő: 2017. július 10. A Rév8 Zrt. tájékoztatása alapján: A megbízási szerződés 2017. július 10-én aláírásra került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor u. 38. szám alatti üres, önkormányzati nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása tárgyában tulajdonú, 534/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor u. 38. szám alatti, 36491/0/A/41 hrsz.-ú, 24 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, pinceszinti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a Haci-Peyker Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 170134; székhely: 1038 Budapest, Csermák Antal u. 17. A. épület; adószám: 24289119-2-41; képviseli: Szántó Andrea ügyvezető) részére határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, raktározási tevékenység céljára, 22.500,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. június 26. 97
2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. augusztus 1-én megkötésre került. magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 53. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 535/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 53. szám alatti, 34640/0/A/8 hrsz-ú 5 ni 2 alapterületű üres, önkormányzati tulajdonú, udvari bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához, határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével magánszemély (HB-527/2017) részére, raktározási tevékenység (saját holmi, babakocsi, gyermek kerékpár tárolása) céljára, 3.500,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. június 26. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását, valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. július 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 7-én megkötésre került. Báni Aladár egyéni vállalkozó bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla u. 20 szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 485/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata is (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal)l, 98
1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla u. 20. szám alatti, 36423/0/A/l hrsz.-ú, 23 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához, határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével Bóni Aladár egyéni vállalkozó (székhely: 1085 Budapest, József krt. 69.; vállalkozói ig. szám: EV- 50385144; adószám: 67541889-2-42) részére, műhely (hangszeljavítás) tevékenység céljára, 45.500,- Ft/hó +ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. június 26. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI. 20.) Önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezőt 2017. június 27- én írásban értesítették. A Rendeletben foglalt határidőn belül a bérleti szerződés nem került megkötésre. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Baross u. 121. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségre érkezett bérbevételi kérelmek elbírálására 537/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Baross u. 121. szám alatti, 35916/0/A/5 hrsz.-ú, 40 m 2 alapterületű utcai bejáratú földszinti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához, raktározási tevékenység céljára, magánszemély (HB-308/2017) részére. Határidő: 2017. június 26. 2.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Baross u. 121. szám alatti, 35916/0/A/5 hrsz.-ú, 40 m 2 alapterületű utcai bejáratú földszinti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához, raktározási tevékenység céljára, magánszemély (HB-308/2017) részére. Határidő: 2017. június 26. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a Budapest VIII. kerület, Baross u. 121. szám alatti, 35916/0/A/5 hrsz.-ú, 40 m 2 alapterületű utcai bejáratú földszinti nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására üzleti, vagy irodai célú hasznosításra - akár fimkcióemelési felújítással - nyílt pályázatot terjesszen a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság elé. f. ; f 99
Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezők értesítése írásban 2017. június 27-én megtörtént. magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, József u. 15-17. szám alatti üres önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 538/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, József u. 15-17. szám alatti 35218/0/A/3 hrsz.-ú 21 m 2 alapterületű, földszinti, üres, utcai bejáratú nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához raktározás céljára (HB- 511/2017) magánszemély részére. Határidő: 2017. június 26. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezőt 2017. június 27- én írásban értesítették. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Festetics György u. 9. szám alatt található telekhez kötbérfizetési kötelezettség halasztás jóváhagyására kapcsolódó 539/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (0 igen, 12 nem, 1 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadia el: 1.) hozzájárul ahhoz, hogy az Euro-Ingatlan Kft. a Budapest VIII. kerület, Festetics György u. 9. szám alatti, 34585/2 hrsz.-ú ingatlan beépítése során 2017. július 01. napjától 2019. december 31. napjáig mentesüljön a kötbérfizetési kötelezettség alól, a következő feltételek együttes teljesítése esetén: az Euro-Ingatlan Kft. 2017. augusztus 31. napjáig megfizet 9.056.087,-Ft kötbért és 3.754.339,-Ft kamatot a határozat mellékletét képező megállapodásban foglaltak szerint az Önkormányzat részére, valamint az Euro-Ingatlan Kft. az ingatlant érintő használatbavételi engedély iránti kérelmet az illetékes hatóság felé 2019. december 31. napjáig benyújtja. 2.) amennyiben a határozat 1.) pontjában meghatározott feltételeket nem, vagy nem teljes körűen teljesíti az Euro-Ingatlan Kft., abban az esetben köteles az Önkormányzat részére visszamenőlegesen 2017. július 1. napjától a napi 10.000,- Ft kötbért megfizetni, a használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtásának napjáig. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás megkötésére. Határidő: 2017. június 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az Euro-Ingatlan Kft. kiértesítése megtörtént. 100
Javaslat az LNR40-60/2017. típusú", valamint az LNR-JEL/2017. típusú" bérlakás pályázatok kiírására 540/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1) 2017. július 3. - 2017. július 28. között pályázatot ír ki a pályázatra kiírt lakás felújítási kötelezettségével - azoknak, akik a pályázat benyújtásának napján 40. életévét betöltötték, de nem múltak el 65 évesek, nem rendelkeznek lakóingatlan tulajdonjogával, Józsefvárosban rendelkeznek állandó, vagy ideiglenes lakóhellyel, és saját maguknak, a velük együttköltöző hozzátartozóinak az egy főre jutó létfenntartását szolgáló havi rendszerességgel járó nettó bevétele eléri a megpályázott lakás lakbérének a kétszeresét, valamint legalább a háztartás egy felnőtt tagja rendelkezik jövedelemmel - 1 év határozott időre szóló bérleti szerződéssel, költségelvű bérleti díj előírása mellett, óvadékfizetési kötelezettséggel, az alábbiakban felsorolt és megnevezett 6 darab bérlakásra: 1) Alföldi u. 16-18. 1. emelet 26. 2) József u. 47. 5. emelet 3. 3) Leonardo da Vinci u. 2/b. 2. emelet 20. 4) Magdolna u. 20. 2. emelet 24. 5) Mária u. 32-34. földszint 4. 6) Tolnai Lajos u. 21. félemelet 11. 2 szobás 62,20 m 2 2 szobás +2 terasz 66,22 m 2 1 szobás 36,90 m 2 2 szobás 74,70 m 2 1+2 fél szobás 44,70 m 2 1 szobás 28,89 m komfortos összkomfortos komfortos komfortos komfortos komfortos Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. június 26. 2) 2017. július 3. - 2017. július 28. között pályázatot ír ki a pályázatra kiírt lakás felújítási kötelezettségével - Józsefvárosban a pályázat benyújtását megelőzően - állandó, vagy ideiglenes jellegű - lakóhellyel rendelkező 40. évüket be nem töltött polgárok részére, akik a pályázat benyújtásának időpontjában nem rendelkeznek Józsefvárosban állandó vagy ideiglenes lakóhellyel és akiknek, valamint a velük együttköltöző hozzátartozóinak az egy főre jutó létfenntartását szolgáló havi rendszerességgel járó nettó bevétele eléri a megpályázott lakás lakbérének a kétszeresét, és legalább a háztartás egy felnőtt tagja rendelkezik jövedelemmel -1 év határozott időre szóló bérleti szerződéssel, költségelvű bérleti díj előírása mellett, óvadék fizetési kötelezettséggel, az alábbiakban felsorolt és megnevezett 4 darab bérlakásra: 1) Delej u. 51. F. ép. 3. emelet 18. 2) Futó u. 27. 2. emelet 27. 3) Lujza u. 8. 2. emelet 23. 4) Stróbl Alajos u. 7/L. 1. emelet 21. 1 szobás 1,5 szobás 1 szobás 2 szobás 35,80 m 2 69,89 m 2 33,60 m 2 59,80 m 2 komfortos komfortos komfortos komfortos Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. június 26. 3) hozzájárul, hogy a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. a határozat l)-2) pontja szerinti pályázatok bírálati határidejét indokolt esetben egy alkalommal meghosszabbítsa. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. június 26. 101
4) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat l)-2) pontjában meghatározott pályázatok kiírására, és azok lebonyolítására. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. június 26. 5) hozzájárul, hogy a pályázati Jelentkezési Lap ellenértékeként befizetett 1.000,- Ft + AFA a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. bevételét képezze. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóság elnöke Határidő: 2017. június 26. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat lebonyolítása rendben lezajlott. A pályázati nyertesek sorsolása megtörtént, a pályázat eredményét a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a 938/2017. (X.25.) sz. határozatában jóváhagyta. Javaslat kátyúkárral kapcsolatos kártérítési igény elbírálására ZART ÜLES 541/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonos által, a frsz.-ú gépjármüvet érintő, Budapest VIII. kerület, Dologház utca 1. szám előtt 2017. március 25. napján történt káreseménnyel kapcsolatban előterjesztett kárigényt a Groupama Garancia Biztosító állásfoglalása alapján elismeri, és a biztosító által megállapított 10.000,- Ft összegű önrészt kifizeti. Határidő: 2017. június 26. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kárügyben a kifizetéshez szükséges dokumentumok a Gazdálkodási Ügyosztály (az önrész kifizetése érdekében) és a Groupama Biztosító Zrt. részére továbbításra kerültek. A Groupama Biztosító kifizette a kárösszeg biztosítóra eső részét. A Pénzügyi Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatban foglaltak alapján a káreseménnyel kapcsolatban felmerült és az Önkormányzatot terhelő 10% önrész összege, azaz 10.000,- Ft a károsult részére 2017. augusztus 23-án átutalásra került. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - József körút ZÁRT ÜLÉS 542/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, József körút szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 40 m 2 alapterületű, 1 és fél szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 193/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 %-ában, azaz 9.025.500 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. 102'
(XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3) bekezdéseiben, illetve a 19. (1) bekezdésében biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. június 26. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A kiküldött eladási ajánlat alapján 2017. november 2-án kelt adásvételi szerződéssel bérlő megvásárolta az ingatlant. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Vay Adám utca és szám alatti önkormányzati lakások csatolására ZART ÜLÉS 543/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Vay Ádám utca szám alatti, egy szobás komfort nélküli komfortfokozatú 25,12 m 2 alapterületű lakás megtekintett állapotában - lakbér alapját képező növelő, és csökkentő tényezőket is figyelembe véve jelenleg - költségelvű 5.595,-Ft/hó összegű bérleti díjjal történő bérbeadásához lakásbővítés céljára részére, azzal a feltétellel, hogy bérlőnek vállalnia kell a megnövekedő alapterületre vonatkozó lakbér megfizetését és a műszaki egyesítéssel, bővítéssel kapcsolatos eljárás, valamint a munkálatok költségét. Kijelölt bérlővel használati szerződést kell kötni az építési-kivitelezési munkálatok befejezéséig, de legfeljebb 1 év határozott időre. Amennyiben a kijelölt bérlő a bérbeadástól számított fél éven belül a munkálatokat nem kezdi el vagy 1 éven belül nem fejezi be, illetve építési engedélyköteles tevékenység esetén 1 éven belül nem kap használatbavételi (fennmaradási) engedélyt, a használati szerződés hatályát veszti, ilyen esetre az elvégzett munkálatok utáni megtérítési igényt a bérlővel kötött használati szerződésben ki kell zárni. Határidő: 2017. június 26. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-t a határozat 1.) pontja szerinti felújítási megállapodás, és használati szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 20-án aláírásra került, 2017. szeptember 30-án a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat az Irodatechnikai berendezések bérlése, teljes körű karbantartása és az ezekhez kapcsolódó szoftver bérlése" tárgyú közbeszerzési eljárásban döntések meghozatalára ZÁRT ÜLÉS 544/2017. (VI.26.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata 103 /
(11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság az Irodatechnikai berendezések bérlése, teljes körű karbantartása és az ezekhez kapcsolódó szoftver bérlése " tárgyú - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIÍI. törvény Második Rész, uniós értékhatárt elérő értékű - nyílt közbeszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság javaslata alapján úgy dönt, hogy a 488/2017. (VI.07.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: 1. a közbeszerzési eljárás eredményes. Határidő: 2017. június 26. 2. a Colorspectrum Kft. (1131 Budapest, Dolmány u. 26.) ajánlattevő által benyújtott ajánlat érvényes, vele szemben nem áll fenn kizáró ok és ajánlattevő alkalmas a szerződés teljesítésére. Az ajánlattevő ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és a vonatkozó jogszabályokban - különösen a Kbt.-ben - foglaltaknak. Határidő: 2017. június 26. 3. a Manual Hungary Kft. (1119 Budapest, Andor u. 34.) ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján, tekintettel arra, hogy ajánlattevő által az E kategóriában megajánlott Bizhub Pro 958, FS-537, RU-515 konfiguráció nem teljesíti az Ajánlatkérő által megkövetelt műszaki feltételeket. Határidő: 2017. június 26. 4. nyertes ajánlattevő a Colorspectrum Kft. (1131 Budapest, Dolmány u. 26.) ajánlattevő, tekintettel arra, hogy ajánlattevő nyújtotta be az értékelési szempontok szerinti legkedvezőbb (legjobb ár-érték arányú) érvényes ajánlatot, továbbá az ajánlott ellenszolgáltatás az Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet összegére tekintettel is megfelelő. 1. Hibás teljesítési kötbér (mértéke az érintett berendezés/szoftver havi bérleti díjának minimum 1 %-a, de maximum 8%-a minden megkezdett naptári napra) 2. Készülék meghibásodás esetén a hibaelhárítás helyszíni megkezdése a hibabejelentést követően (ajánlati elem legkedvezőbb szintje 20 perc, maximum 480 perc) 8 % / naptári nap 20 perc 3. Berendezések és programok havi bérleti díja (nettó Ft/hó) 609.000 Ft/hó 4. Berendezések üzemeltetése - színes nyomat díja (nettó Ft/A4) 17,00 Ft/A4 5. Berendezések üzemeltetése - fekete-fehér nyomat díja (nettó Ft/A4) 2,20 Ft/A4 Határidő: 2017. június 26. 5. a határozatban foglaltak alapján felkéri a jegyzőt a Colorspectrum Kft. (1131 Budapest, Dolmány u. 26.) ajánlattevővel történő szerződés megkötésére. 104 r,
Felelős: jegyző Határidő: a Kbt. szerinti szerződéskötési moratórium lejáratát követően A Jegyzői Kabinet és az ÉSZ-KER Kft, tájékoztatása alapián: A nyertes ajánlattevővel a szerződés aláírásra került. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 546/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: SKS Caffe Kft. (székhely: 2083 Solymár, Mészégető u. 19.) A közterület-használat ideje: 2017. július 10. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Mikszáth Kálmán tér 2. szám előtti járdán Közterület-használat nagysága: 149 + 10 m 2 Felelős: polgánnester Határidő: 2017. július 10. 2. az SKS Caffe Kft. vendéglátó terasz céljából igénybe vett közterület-használat díjat 2017. július 05. - 2017. július 09. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Felelős: polgánnester Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 20-án vette át a kérelmező, a díjat havonta fizeti. 547/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: SKS P-Corn Kft. (székhely: 2083 Solymár, Mészégető u. 19.) A közterület-használat ideje: 2017. július 10.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Krúdy u. 8. szám előtti járdán Közterület-használat nagysága: 34 m 2 Határidő: 2017. július 10. (J 105
2. az SKS P-Corn Kft. vendéglátó terasz céljából igénybe vett közterület-használat díjat 2017. július 05. - 2017. július 09. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 20-án vette át a kérelmező, a díjat havonta fizeti. 548/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: BUDAPEST KLAUZAL TERI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG (székhely: 1085 Bp., Gyulai Pál u. 9.1. em.) 2017. július 10. -2017. július 14. játszótéri gyermekfoglalkozás Budapest VIII. kerület, Gutenberg téri játszótéren 16 m 2 Határidő: 2017. július 30. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 20-án átvette. 549/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: ARC Design Kft. (székhely: 6724 Szeged, Czerzy Mihály u. 16.) 2017. július 10. - 2017. július 27. építési munkaterület (daruzás) Budapest VIII. kerület, Diószegi Sámuel u. 38-42. szám előtti közterületen 120 m 2 Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot az ügyfél 2017. július 20-án vette át személyesen. 485/2017. (VI.07.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata is (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal)l, 106
közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint azzal, hogy a mobilpult csak a turisztikai munkavégzés idején lehet a közterületen, munkaidőn kívül a használó köteles onnan elszállítani: A közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: Mr. NILSZ Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. (székhely: 1075 Budapest, Asbóthu. 14.) 2017. július 10.-2017. szeptember 30. turisztikai mobil pult Budapest VIII. kerület, Múzeum u. 1. szám lm 2 Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 24-én vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 551/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: Pesti Építő és Faipari Zrt. (székhely: 1112 Budapest, Rózsatő út 10.) 2017. július 10.-2017. szeptember 30. építési munkaterület (építési felvonulási terület és építési konténer elhelyezése) Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor u. 3-5. szám előtti járdán 37 m 2 Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 31-én vette át postai úton. 552/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Gastrobud Kft. (székhely: 1082 Budapest, Corvin sétány 4/b.) 2017. július 10.-2017. szeptember30. vendéglátó terasz + napernyő Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2. - Templom u. sarka előtti járdán 65 m 2 + 40 m 2 Nagy 107
Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 31-én vette át postai úton. 553/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Two L Group Kft. (székhely: 1081 Budapest, Népszínház u. 12.1./11.) 2017. július 13.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 37. szám előtti járdán lm 2 Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 17-én postázták ki a kérelmező részére. 554/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Német utca 23. szám alatti Társasház (székhely: 1084 Budapest, Német utca 23.) 2017.július 17.-2017. augusztus 17. védőtető Budapest VIII. kerület, Német utca 23. szám előtti járdán 30 m 2 Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 17-én vette át személyesen. 555/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 108
1. közterület-használati hozzájárulást ad - alábbiak szerint: előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. szám alatti Társasház (székhely: 1081 Budapest, Fiumei út 14.) Közterület-használat ideje: 2017. július 10.-2017. július 15. építési munkaterület (homlokzat felújítás) Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. - Festetics utca felőli homlokzat Közterület-használat nagysága: 27 m 2 Határidő: 2017. július 10. 2. a Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. szám alatti Társasház építési munkaterület céljából igénybe vett közterület-használat díjat 2017. július 01. - 2017. július 09. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot a kérelmező postai úton átvette. 556/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete (székhely: 1086 Budapest, Dobozi u. 31.) A közterület használat ideje: 2017. július 10. - 2017. július 14. játszótéri gyermekfoglalkozás Budapest VIII. kerület, Mátyás tér Közterület-használat nagysága: 26 m 2 Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot a kérelmező 2017. július 20-án vette át postai úton. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Salétrom utca 4. szám alatti ingatlan kapubehajtójának építéséhez 557/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a VIAPLAN 2001 Bt. (cégjegyzékszám: 01 06 743510; székhely: 1145 Budapest, Bosnyák u. l/a.) 109
kérelmére, hogy a Budapest VIII. kerület, Salétrom utca 4. szám alatti ingatlanon tervezett épület építési engedélyezése a jelen eljárásban benyújtott terv szerinti új útcsatlakozásokkal valósuljon meg. A Bizottság hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Salétrom utca (hrsz.: 34891) érintett út- és járdaszakaszára terjed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a beruházót (építtetőt) a Salétrom utcában az új útcsatlakozás - csapadékvíz elvezetését biztosító - megfelelő minőségű kialakítására, melyre beruházó/építtető 5 év garanciát vállal: a kapubehajtó útcsatlakozást - a szegély kiépítése után - az alábbi rétegrenddel kell kialakítani: - 8 cm vtg. beton térkő burkolat - 3 cm vtg. ágyazó homokréteg - 15 cm vtg. Ckt-T2 alapréteg - 30 cm vtg. FZKA 0/32 fagyvédő réteg A tervezett felhajtó rámpa mentén a sérült aszfalt útburkolatot legalább 30 cm szélességben, 4 cm MAI 1 öntött aszfalttal kell helyreállítani. e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 2 évig érvényes. Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 11-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Vajda Péter utca - Delej utca - Bíró Lajos utca - Reguly Antal utca közvilágítási kábel rekonstrukcióhoz 558/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - a Budapesti Dísz- és Közvilágítás Kft. (1203 Budapest, Csepeli átjáró 1-3.) megbízása alapján - Zarka Zoltán EV tervező (2600 Vác, Szélsősor 29.) által készített, a Budapest VIII. kerület, Vajda Péter utca - Delej utca - Bíró Lajos utca - Reguly Antal utca szakaszain a közvilágítási kábel rekonstrukció kiviteli terv alapján a közterületi munkák elvégzéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: 110'
a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a földkábelek bontási és építési munkálataival érintett Vajda Péter utca (hrsz.: 38811), a Delej utca (hrsz.: 38715), a Bíró Lajos utca (hrsz.: 38787), valamint a Reguly Antal utca (hrsz.: 38759) területére terjed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, a Vajda Péter utca útpálya bontás tekintetében a Budapest Közút Zrt. az illetékes, d. felhagyott, bontott kábel a földben nem maradhat, az összes kibontott és kiemelt hulladékot el kell szállítani, e. kötelezi a kivitelezőt a bontással érintett út- és járdaszakaszok megfelelő minőségű helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Delej utca, Bíró Lajos utca, Reguly Antal utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: -4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszúságban) ~ 6 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Vajda Péter utca, Delej utca, Bíró Lajos utca, Reguly Antal utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (a járda teljes szélességében) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap -15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett zöldterület helyreállításakor a zöldterület részét képező, károsodott (kitermelt, szennyeződött illetve elszállított) termőtalaj pótlását - I. osztályú termőföld visszatöltésével kell elvégezni, fák 3 m-es körzetében a kitermelt talajszelvény teljes mélységében (1 m mélységig), egyéb zöldterületeken 20 cm mélységig. f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 12-én megküldték a kérelmező részére.
Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Festetics György utcában vízvezeték elvégzéséhez rekonstrukció 559/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a MO-MI BAU Bt. (cégjegyzékszám: 13 06 054884; székhely: 2013 Pomáz, Kartal u. 145/2.) részére, a Budapest VIII. kerület, Festetics György utcában a Fővárosi Vízművek Zrt. által tervezett vízvezeték rekonstrukciós munkákhoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a munkálatokkal érintett alábbi közterületre terjed ki: Budapest VIII. kerület, Mosonyi utca útpálya (hrsz.: 34582), Budapest VIII. kerület, Festetics György utca útpálya és járda (hrsz.: 34588), c. a Mosonyi utca útpálya, a Festetics György utca járda vonatkozásában a beruházónak (kivitelezőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a járdák megbontott helyein - a rétegrendek helyreállítását követően - járda szélességével megegyező hosszúságban új aszfaltburkolat készüljön, a Festetics György utca útpálya helyreállítása a Budapest Közút Zrt. előírásai szerint történjen. Az elvégzett helyreállításokért beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal, e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, 2017. október 15-ig érvényes. Határidő: 2017. július 10. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 11-én megküldték a kérelmező részére. Javaslat Autómentes Nap megrendezésére 560/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a 2017. évi Kartában foglaltakkal egyetért, amelynek keretében az Európai Mobilitási Hét programsorozaton belül 2017. szeptember 22. napján a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. közreműködésével Autómentes Napot szervez. 112
Határidő: 2017. július 10. 2. a határozat 1. pontja alapján felkéri a polgármestert az Európai Mobilitási Hét 2017. évi Kartájának aláírására. Határidő: 2017. július 12. 3. felkéri a Józsefváros Közösségeiért Nonprofít Zrt. igazgatósági elnökét a 2017. évi Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt támogatási pályázat benyújtásával kapcsolatos dokumentumok aláírására és a rendezvény megszervezésére, lebonyolítására. Felelős: Józsefváros Közösségeiért Nonprofít Zrt. Igazgatóságának elnöke Határidő: 2017. július 12. 4. a) a 2015-ben megrendezett Autómentes Nap programjaihoz kapcsolódóan beszerzett 3 db CALIPO és 4 db TICHA típusú gyerekkerékpárt határozatlan időre térítésmentesen a Józsefváros Közösségeiért Nonprofít Zrt. használatába adja. b) az a) pont alapján felkéri a polgármestert a használati szerződés aláírására. Határidő: a) pont esetén 2017. július 10., b) pont esetén 2017. július 24. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A Karta aláírásra került 2017. július 10-én. A használati szerződés aláírása 2017. szeptember 29-én megtörtént. Javaslat gépjármű-elhelyezési kötelezettség megváltási díjának elengedésére 561/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1 kérelmére tekintettel a Budapest VIII. kerület, Horváth Mihály tér szám alatti, korábban házmesteri lakásként használt helyiség külön albetéttel rendelkező lakássá alakításához kapcsolódó, 1 db gépjármű-elhelyezési kötelezettség 1.000.000,- Ft összegű megváltási díjának megfizetésétől a Józsefváros területén az építtetők gépjármű-el helyezési kötelezettségéről szóló 15/2011. (III.18.) önkormányzati rendelet 8. b) pontja alapján eltekint. Határidő: 2017. július 10. 2. a határozat 1. pontja alapján felkéri a polgármestert a gépjármű-elhelyezési kötelezettség megváltására vonatkozó megállapodás aláírására. Határidő: 2017. augusztus 31. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A megállapodás aláírása 2017. augusztus 7-én megtörtént. 113
adószámmal rendelkező magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Baross u. 118. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 562/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület Baross u. 118. szám alatti, 35488//0/A/22 hrsz.-ú, 25 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével (székhely: 1089 Budapest, Vajda Péter u. 11.; adószám: ) részére, műhely (bútor festő, bútor felújító) tevékenység céljára, 20.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. július 10. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület Baross u. 118. szám alatti, 35488//0/A/22 hrsz.-ú, 25 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével (székhely: 1089 Budapest, Vajda Péter u. 11.; adószám: ^ ) részére, műhely (bútor festő, bútor felújító) tevékenység céljára, 37.700,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. július 10. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező értesítése 2017. július 11-én írásban megtörtént. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem kötötte meg a bérleti szerződést. A Budapest VIII. kerület, Illés u. 34. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására érkezett kérelem ügye 563/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Illés u. 34. szám alatti, 36091/0/A/14 hrsz.-ú, 12 m 2 alapterületű, Önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, pinceszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához magánszemély (HB-342/2017) részére határozatlan 114'
időre, 30 napos felmondási idő kikötésével, raktározási tevékenység céljára, 4.750,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: 2017. július 21-én a bérleti szerződés megkötésre került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, József u. 47. szám alatti gépkocsi-beálló tekintetében érkezett kérelem elbírálására 564/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, József u. 47. szám alatti, 35129 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 1. számú gépkocsi-beálló tekintetében a kérelmező bérlő részére a bérleti díj fizetési kötelezettségének elengedéséhez a számú mozgáskorlátozott parkolási igazolvány szerinti jogosultság fennállásáig, az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon a súlyosan mozgáskorlátozottak személygépkocsija parkolási célú bérleti díjának elengedéséről szóló 60/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet alapján. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a Budapest VIII. kerület, József u. 47. szám alatti, 35129 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 1. számú gépkocsi-beállóra a kérelmező bérlővel fennálló bérleti szerződés határozat 1.) pontja szerinti módosításának megkötésére, továbbá az Önkormányzat tulajdonában álló üres telkek, felépítményes ingatlanok, gépkocsi-beállók és dologbérletek bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 15. (4) bekezdés a) pontja alapján eltekint az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásától. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 15-én megkötésre került.
Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Budapest VIII. kerület, Dugonics utca 565/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Dugonics utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 31 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 191/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 % -ában, azaz 6.490.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XIÍ.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az eladási ajánlatot a bérlő részére megküldték, a visszajelzés alapján nem tudja megvásárolni a lakást. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Magdolna u szám alatti bérlemény lakáscserével vegyes adásvételi szerződésének elutasítására 566/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Magdolna u szám alatti, 1 szobás, félkomfortos komfortfokozatú, 24,3 m 2 alapterületű önkormányzati lakás bérleti jogának és a és '/ 2 -! / 2 arányú tulajdonát képező, hrsz.-ú, 3358 Erdőtelek, szám alatti ingatlan tulajdonjogának cseréjéhez. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a bérbeadói nyilatkozat kiadására. Határidő: 2017. július 17. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bizottsági döntésről az ügyfelek kiértesítése megtörtént. v 116
Javaslat a Budapest VIII. kerület, Korányi Sándor u szám alatti lakás pályázaton kívüli minőségi lakáscseréjére 567/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Korányi Sándor u szám alatti, 1 szobás, 30,79 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakásra bérlővel fennálló bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg a Budapest VIII. kerület, Magdolna u szám alatti, 1 szobás, 33,85 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakás megtekintett állapotában történő bérbeadásához határozott időre, 2017. szeptember 30. napjáig azzal a feltétellel, hogy bérlő a leadásra kerülő bérleményét rendeltetésszerű állapotban átadja, és a cserelakás lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás saját költségen a kijelölt bérlő feladata, melyet megállapodásban köteles vállalni. Határidő: 2017. július 10. 2.) a lakásbérleti szerződés megkötésének feltétele, hogy bérlő - a visszaadott és a bérbe adandó lakás forgalmi érték különbözetének 50 /(rát kitevő 120.000,- Ft-ot legkésőbb a lakásbérleti szerződés megkötésének napjáig megfizeti. Határidő: 2017. július 10. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás és bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. 4.) kötelezi t, hogy az 1.) pontban megjelölt lakás birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül, az általa jelenleg használt, Budapest VIII. kerület, Korányi Sándor u szám alatti lakást ingóságaitól kiürítve, üresen adja le. Határidő: a Budapest VIII. kerület, Magdolna u szám alatti lakás birtokbavételét követő 90. nap A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 20-án aláírásra került, 2017. szeptember 30-án a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Dankó u szám alatti lakás pályázaton kívüli minőségi lakáscseréjére 568/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal)
1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Dankó utca szám alatti, 1 szobás, 29,50 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakásra és bérlőkkel fennálló bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg a Budapest VIII. kerület, József utca szám alatti, 1 szobás + hálófülkés, 51,30 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakás megtekintett állapotában történő bérbeadásához határozatlan időre, azzal a feltétellel, hogy a bérlők a leadásra kerülő bérleményüket rendeltetésszerű állapotban átadják, és a cserelakás lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás saját költségen a kijelölt bérlők feladata, melyet megállapodásban kötelesek vállalni. Határidő: 2017. július 10. 2.) a lakásbérleti szerződés megkötésének feltétele, hogy a bérlők a visszaadott és a bérbe adandó lakás forgalmi érték különbözetének 50 %-át kitevő 1.464.000,- Ft-ot legkésőbb a lakásbérleti szerződés megkötésének napjáig megfizetik. Határidő: 2017. július 10. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás és bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. 4.) kötelezi t és t, hogy az 1.) pontban megjelölt lakás birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül, az általuk jelenleg használt, Budapest VIII. kerület, Dankó utca szám alatti lakást ingóságaiktól kiürítve, üresen adják le. Határidő: a Budapest VIII. kerület, József utca szám alatti lakás birtokbavételét követő 90. nap A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 1-én aláírásra került, 2017. szeptember 8-án a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat az NM Zrt., a JGKZrt. és a Józsefvárosi Önkormányzat közötti megállapodás aláírására 569/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. együttműködési megállapodást köt 12 hónapra a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-vel, melynek keretében megvalósul a Tisztviselőtelep fizető Övezetbe bevont területén a zónakódokról való tájékoztatás. Határidő: 2017. július 10. 2. a határozat 1. pontja alapján felkéri a polgármestert a határozat mellékletét képező együttműködési megállapodás aláírására. 118
Határidő: 2017. július 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A megállapodás 2017. július 21-én aláírásra került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor u. 22. szám alatti üres, tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség civil szervezet részére történő önkormányzati bérbeadására 570/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 35450 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Karácsony Sándor u. 22. szám alatt található, 106 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, alagsori helyiség bérbeadásához az Élj Tudatosan Egyesület (székhely: 4025 Debrecen, Postakert u. 8. 1/111.; adószám: 18560987-1- 09; nyilvántartási szám: 09-02-0002221; képviseli: Tóth Péter Attila és Bihari Levente önálló képviseletre jogosultak) részére ifjúsági programok szervezése, ifjúságvédelmi feladatok ellátása, lebonyolítása tevékenység céljára, 2022. december 31. napjáig határozott időre, kedvezményes, 106.550,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. július 10. 2.) a határozat 1.) pontjában megállapított bérleti díj feltétele, hogy a) a bérlő köteles a honlapján, sajtó megjelenésein a Budapest Józsefvárosi Önkormányzatot támogatóként szerepeltetni. b) a bérlő köteles legalább havi rendszerességű helyiség használatot igénylő eseményekről (fogadóóra, gyűlés, rendezvény, tanácskozás, tanácsadás) a Bérbeadót tájékoztatni, meghívót küldeni. c) bérlő köteles minden év március 15. napjáig benyújtani az adott évre vonatkozó szakmai tervét, amelyből kiderül, hogy milyen eseményeket tervez az év során megrendezni, illetve a bérleményben milyen állandó tevékenységet végez, az mennyiben szolgálja Józsefváros és a józsefvárosi lakosok érdekeit. d) bérlő köteles minden év május 31. napjáig az előző éves tevékenységéről szóló, az Önkormányzat által meghatározott tartalmú szakmai beszámolóját benyújtani. e) bérlő köteles a helyiségben az alapszabályában megjelölt céloknak megfelelően a bérbeadáskor engedélyezett tevékenységet folyamatosan folytatni. Határidő: 2017. július 10. 3.) a szakmai terv és a szakmai beszámoló értékelésére és elfogadására a hatáskörrel rendelkező bizottság (Emberi Erőforrás Bizottság) jogosult. Amennyiben a hatáskörrel rendelkező bizottság a szakmai tervet és beszámolót elfogadta, úgy a civil tevékenységhez kapcsolódó bérleti díj az adott évre is érvényben marad. Határidő: 2017. július 31.
4.) amennyiben a szervezet a 3.) pont szerinti első éves beszámolóját a szakmai bizottság részére benyújtotta, és azt a bizottság elfogadta, az Önkormányzat Tulajdonosi/Bérbeadói jogokat gyakorló bizottsága kérelemre a bérleti díjat a helyiség Józsefváros, valamint a józsefvárosi lakosok érdekében folytatott tevékenység szerinti kihasználtsága függvényében a 248/2013. (VI.19.) számú képviselő-testületi határozat 26. pont a), b) vagy c) pontja szerinti mértékre módosíthatja, a bérleti szerződés egyéb feltételeinek változatlanul hagyása mellett. Határidő: 2017. július 10. 5.) amennyiben a bérlő a fenti kötelezettségeinek nem tesz eleget, illetve a szakmai terve, szakmai beszámolója alapján nem bizonyított, hogy tevékenységét legalább részben Józsefváros érdekében végzi, úgy a bérleti díj az érintett év január 1. napjától visszamenőlegesen az akkor érvényes szabályok szerint kiszámított bérleti díjnak megfelelő összeg + infláció értékre emelkedik. Amennyiben a bérlő szakmai terve vagy beszámolója alapján bizonyított, hogy tevékenységét csak részben végezte Józsefváros érdekében, úgy a bérleti díja a nem lakás célú helyiségek bérleti díjának megállapításáról szóló 248/2013. (VI. 19.) számú képviselő-testületi határozat 26. pontjában meghatározott eggyel magasabb kategóriába sorolt bérleti díjra emelkedik. Határidő: 2017. július 10. 6.) nem járul hozzá a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék összegének 1 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő mérsékléséhez. Határidő: 2017. július 10. 7.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (V1.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A kérelmező 2017. július 11-én írásban kiértesítésre került. A Rendeletben foglalt határidőben nem kötött szerződést. Javaslat a Budapest VIII. kerület, József krt. 59-61. szám alatti üres, önkormányzati lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó pályázat eredményének tulajdonú, nem megállapítására 571/2017. (VI1.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, József krt. 59-61. szám alatti, 36780/0/A/6 helyrajzi számú, 249 m 2 alapterületű, I. emeleti, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására a 114/2017. (V.l 1.) számú képviselő-testületi határozat alapján kiírt nyilvános pályázatot érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánítja. 120'
Határidő: 2017. július 10. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A helyiség - további hasznosításáig - intézkedést nem igényel. A Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci u. 41. fszt. 2. szám alatti, 36277/0/'A/2 helyrajzi számú műterem elidegenítése 572/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (4 igen, 7 nem, 0 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadja el: 1.) hozzájárul az eladási ajánlat Drámatéka Kulturális Bt. bérlő részére történő kiküldéséhez az ingatlan-nyilvántartásban a 36277/0/A/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci u. 41. fszt. 2. szám alatti, 27 m 2 alapterületű, nem lakás célú műterem helyiség vonatkozásában a forgalmi értékbecslésben meghatározott 8.210.000,- Ft összegű vételár közlése mellett. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 10. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A Bizottság döntéséről az ügyfelet 2017. július 12-én tájékoztatták. A Budapest Vili. kerület, Leonardo da Vinci u. 41. fszt. 6. szám alatti, 36277/0/A/1 helyrajzi számú egyéb helyiség elidegenítése 573/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (4 igen, 7 nem, 0 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadja el: 1.) hozzájárul az eladási ajánlat bérlő részére történő kiküldéséhez az ingatlan-nyilvántartásban a 36277/0/A/l helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci u. 41. fszt. 6. szám alatti, 23 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiség vonatkozásában a forgalmi értékbecslésben meghatározott 9.330.000,- Ft összegű vételár közlése mellett. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. július 10. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A Bizottság döntéséről az ügyfelet 2017. július 12-én tájékoztatták.
A Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 19. szám alatti I. emeleti, határozatlan idó're szóló bérleti joggal terhelt üzlethelyiség elidegenítése 574/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 3 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban 36509/0/A/9 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 19. szám alatti, I. emeleti, 237 m 2 alapterületű üzlethelyiségre vonatkozó eladási ajánlat a Maurum Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 20.; adószám: 14708691-2-13; cégjegyzékszám: 13-09-127681; képviseli: Kőszeginé Kubik Éva ügyvezető) bérlő részére történő megküldéséhez, a vételárnak, az elkészült forgalmi értékbecslés, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 32/2013. (VII. 15.) Önkormányzati rendelet alapján a forgalmi érték 100 %-ában, azaz 69.200.000,- Ft összegben történő közlése mellett. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A Marurura Kft. 2017. augusztus 15. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta az ingatlant a kiküldött eladási ajánlat alapján. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Lokomotív utca szám alatti lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyására eseti döntés alapján 575/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 3 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Lokomotív utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 39 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 2.337/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a Képviselőtestület 217/2014. (XI.05.) és 41/2015. (0.19.) számú határozataiban foglaltak szerint, a vízmű, csatornamű közműrendszer felújítás költségeivel megegyező, a lakásra az eredeti kiutaló határozatban és az alapján kötött lakásbérleti szerződésben meghatározott alapterület arányában eső 1.830.437,- Ft összegű érték 100 %-ával megegyező összegű, 1.830.437,- Ft Összegben történő közlésével. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. 122
Határidő: 2017. augusztus 15. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés 2017. augusztus 15-én megkötésre került. Javaslat a Budapest Vili. kerület, Rákóczi út 25. szánt alatti, földszinti üzlethelyiség elidegenítésére 576/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 1 nem, 3 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban 36506/0/A/33 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 25. szám alatti, földszinti, utcai bejáratú, 33 m 2 alapterületű üzlethelyiségre vonatkozó eladási ajánlat Nívó Fantázia Fodrász Szövetkezet (székhely: 1088 Budapest, Rákóczi út 53.; adószám: 10188125-2-42; cégjegyzékszám: 01-02- 051283; képviseli: Sárközyné Podmaniczky Mária vezető tisztségviselő) bérlő részére történő megküldéséhez, a vételárnak, az elkészült forgalmi értékbecslés, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 32/2013. (VILI5.) önkormányzati rendelet alapján a forgalmi érték 100 %-ában, azaz 14.200.000,- Ft összegben történő közlése mellett. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés 2017. október 3-án megkötésre került. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Baross utca szám alatti lakás 577/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 3 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Baross utca szám alatti, padlástéri, helyrajzi számon nyilvántartott, 35 m 2 alapterületű, 1 és fél szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 199/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 %-ában, azaz 4.664.000,- Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. 123'
(2)-(3) bekezdéseiben, illetve a 19. (1) bekezdésében biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: Az eladási ajánlatot 2017. július 17-én kiküldték. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem került megkötésre az adásvételi szerződés. Hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, József körút szám alatti, helyrajzi számú lakásingatlanra vonatkozó ajándékozási szerződésben foglalt 2/4 arányú tulajdonjog szerzéséhez 578/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (0 igen, 11 nem, 0 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot non fogadia el: a Budapest Józsefvcirosi Önkormányzat, mint jelzálogjog jogosult képviseletében feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja a helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, József körút szám alatti ingatlan tekintetében mint ajándékozó, valamint édesanyja, mint megajándékozott között 2016. november 25-én létrejött Ajándékozási Szerződésben foglaltak szerint 2/4 arányú tulajdonjogának ajándékozás jogcímén ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat javára 1. ranghelyen bejegyzett jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom fenntartása mellett. Határidő: 2017. július 10. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A Bizottság döntéséről az ügyfelet 2017. július 14-én tájékoztatták. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér szám alatti lakás pályázaton kívüli minőségi lakáscseréjére és a forgalmi érték különbözet összegének elengedésére 579/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIIÍ. kerület, Kálvária tér szám alatti, 1 szobás, félkomfortos komfortfokozatú, 19,60 m 2 alapterületű lakásra bérlővel fennálló bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg a Budapest VIII. kerület, Dobozi u szám alatti, 1 + fél szobás, komfortos komfortfokozatú,?'' 5 / 124'
40,73 m 2 alapterületű lakás megtekintett állapotában történő bérbeadásához határozatlan időre, azzal a feltétellel, hogy a leadásra kerülő bérleményét rendeltetésszerű állapotban átadja, és a cserelakás lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás saját költségen a kijelölt bérlő feladata, melyet megállapodásban köteles vállalni. Határidő: 2017. július 10. 2.) az Emberi Erőforrás Bizottság 67/2017. (V.08.) számú határozatának 1.) pontjában foglalt javaslat figyelembevételével, a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság - rendkívüli élethelyzetére tekintettel - a két lakás forgalmi értékkülönbözet - a visszaadandó és a bérbe adandó lakások forgalmi érték különbözetének 50 %-át kitevő - 2.595.000,- Ft összegű fizetési kötelezettségét teljes mértékben elengedi. Határidő: 2017. július 10. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás és bérleti szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. 4.) kötelezi t, hogy az 1.) pontban megjelölt lakás birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül az általa jelenleg használt, Budapest VIII. kerület, Kálvária tér szám alatti lakást ingóságaitól kiürítve, üresen adja le. Határidő: a Budapest VIII. kerület, Dobozi u szám alatti lakás birtokbavételét követő 90. nap A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. augusztus 12-én aláírásra került, 2017. augusztus 25-én a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat a kialakítandó Addiktolőgiai Gondozó részére a 36090/0/'A/43 hrsz.-ú üzlethelyiség megvásárlására 580/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul 1/1 arányú tulajdonát képező, az ingatlan-nyilvántartásban a 36090/0/A/43 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Illés u. 36. földszinti, 16 m 2 alapterületű műhely megvásárlásához, a forgalmi értékbecslésben meghatározott 7.000.000,- Ft vételáron, az Addiktológiai Gondozó kialakítása céljából. Határidő: 2017. július 10. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti vételi ajánlat megküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére.
Határidő: 2017. július 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: Az adásvételi szerződés 2017. július 12-én megkötésre került. Javaslat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal kötendő adományozási szerződés megkötésére 581/2017. (VII. 10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Budapest VIII. kerület, Dologház, u 3. szám alatti objektumában a parancsnoki, parancsnok-helyettesi irodák festése és laminált padlóval való ellátása, valamint irodai bútorok beszerzése érdekében adományozási szerződést köt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, amelynek keretében a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére 1.300.000,- Ft (működési 400,0 e Ft, felhalmozási 900,0 e Ft) összegű támogatást nyújt. Határidő: 2017. július 10. 2. felkéri a polgármestert a határozat 1. pontja szerinti szerződés aláírására. Határidő: 2017. július 24. A Városvezetési Ügyosztály tájékoztatása alapján: Az adományozási szerződés 2017. augusztus 15. napján aláírásra került. A támogatás felhasználásáról szóló elszámolást 2017. december 29. napján a Kedvezményezett megküldte. Megállapítható, hogy a támogatás elszámolása a szerződési feltételeknek céljaiban és összegszerűen megfelel. Az elszámolás elfogadása 2018. február 1. napján megtörtént. Javaslat szenvedélybetegek részére bentlakásos férőhely biztosítása tárgyában kötött szolgáltatási szerződés módosítására 582/2017. (VII.10.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat és az Emberbarát Alapítvány között 2017. január 10. napján 5 fő szenvedélybeteg részére bentlakásos férőhely biztosítása tárgyában kötött szolgáltatási szerződést az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal módosítja. Határidő: 2017. július 10. 2. felkéri a polgármestert a határozat 1. pontja szerinti szerződésmódosítás aláírására. 126
Határidő: 2017. július 17. A Humánszolgáltatási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A szerződésmódosítás 2017. július 18- án aláírásra került. Javaslat Térfigyelő kamerarendszer kiépítése " tárgyú közbeszerzési eljárás megindítására 584/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a Térfigyelő kamerarendszer kiépítése" tárgyú közbeszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság javaslata alapján úgy dönt, hogy 1. a Kbt. Harmadik Rész, nemzeti eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytat le (Kbt. 113. (1) bekezdés szerint). Határidő: 2017. július 19. 2. elfogadja az előterjesztés mellékletét képező, közbeszerzési eljárást indító felhívást és közbeszerzési dokumentumokat. Határidő: 2017. július 19. 3. elfogadja az alábbi kiválasztott gazdasági szereplőket: - Multi Alarm Zrt, adószám: 11365073-2-42 - M.B.V. Kft., adószám: 14465677-2-42 - POHLY COMPUTER Kft., adószám: 12031940-2-13 Határidő: 2017. július 19. 4. az eljárás határidőit tekintve úgy dönt, hogy az összefoglaló tájékoztatás alapján 5 munkanap legyen az eljárásra való érdeklődésre rendelkezésre álló időtartam. Az összefoglaló tájékoztatás lejártát követően 1 munkanapon belül kerüljön megküldésre az eljárást megindító felhívás a gazdasági szereplőknek. Az ajánlattételi határidő: 21 nap. Határidő: 2017. július 19. A Jegyzői Kabinet és az ÉSZ-KER Kft, tájékoztatása alapján: A határozatban szereplő gazdasági szereplők részére a közbeszerzési dokumentumok megküldésre kerültek, a közbeszerzési eljárás megindításra került. Javaslat a Térfigyelő kamerák tápellátás helyreállítása" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás eredményének megállapítására 585/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 1 nem, 2 tartózkodás szavazattal)
1. a Térfigyelő kamerák tápellátás helyreállítása" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja. Határidő: 2017. július 19. 2. a határozat 1. pontjában megjelölt beszerzési eljárás során a Szentendre és Vidéke Villamos Ipari Szövetkezet (székhely: 2000 Szentendre, Püspökmajor lakótelep 8634/10.; adószám: 10049037-2-13, cégjegyzékszám: 13 02 050165) ajánlata érvényes, alkalmas a szerződés teljesítésére, nem áll kizáró ok hatálya alatt. Határidő: 2017. július 19. 3. a határozat 1. pontjában megjelölt beszerzési eljárás nyertese a Szentendre és Vidéke Villamos Ipari Szövetkezet (székhely: 2000 Szentendre, Püspökmajor lakótelep 8634/10.; adószám: 10049037-2-13, cégjegyzékszám: 13 02 050165). Az elfogadott ajánlati ár az egyszeri javításra 1.500.312 Ft + 27% Áfa = bruttó 1.905.397 Ft. Határidő: 2017. július 19. 4. felkéri a polgármestert a határozat 3. pontja szerinti vállalkozási szerződés aláírására. Határidő: 2017. július 19. A Közterület-felügyeleti Ügyosztály tájékoztatása alapján: A beszerzési eljárás nyertesével a vállalkozási szerződés aláírása 2017. augusztus 2. napján megtörtént. A feladat ellátását a nyertes cég elvégezte, azt 2017. szeptember 11-én jegyzőkönyvileg átvették, és 2017. szeptember 15-én a teljesítésigazolás is megtörtént a Pénzügyi Ügyosztály felé. Javaslat Józsefváros Smart City Stratégiájának kidolgozása" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás eredményének megállapítására 586/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) 1. a Józsefváros Smart City Stratégiájának kidolgozású" tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: 2017. július 19. 2. felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon az új, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás lefolytatásáról. Határidő: 2017. augusztus 31. A Jegyzői Kabinet, valamint a Rév8 Zrt. tájékoztatása alapján: A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárás megindítása megtörtént 2017. október 9. napján, eredményéről a 128
Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 956/2017. (XI.06.) számú határozatában döntött, melynek alapján a nyertes ajánlattevő az ITI Magyarország Intelligens Technológia és Infrastruktúra Kft. Javaslat a Corvin Sétány projekt keretszerződés közös megegyezéssel történő lezárásáról szóló megállapodás módosítására 587/2017. (VILI9.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság - a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 36/2014. (XI.06.) önkormányzati rendelet 7. mellékletének 1.4.6. pontja alapján - úgy dönt, hogy elfogadja a határozat 1. számú mellékletét képező, a Corvin Sétány projekt keretszerződés közös megegyezéssel történő lezárásáról szóló megállapodás 4. számú módosítása''' elnevezésű, a Corvin Zrt.-vel és a Rév8 Zrt.-vel 2014. szeptember 15-én kötött megállapodás módosítását tartalmazó dokumentumot, és felkéri a polgármestert annak aláírására. Határidő: 2017. július 19., a megállapodás aláírása 2017. július 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A megállapodás 2017. június 21. napján aláírásra került. Tulajdonosi hozzájárulás a Gyermekbarát város projekt VIII. kerületi megvalósításához 588/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. részére a Gyermekbarát város koncepció VIII. kerületi megvalósításához, valamint 2018. április 30. napjáig tartó fenntartásához az alábbi helyszínek vonatkozásában: Témakör Installáció Tervezett helyszín 1. Tudomány Bolygók Somogyi Béla utca 5. sz. előtt 2. Felfedezés Dinók Gutenberg tér 2. sz. előtt 3. Matek Számsorok Német utca 6. sz. előtt 4. Felfedezés Mennyit nőttél tegnap óta? József utca 19. sz. előtt 5. Matek Szorzótábla ugróiskola Német utca 20. sz. előtt 6. Matek Hány perc? Horváth Mihály tér 6-8. sz. előtt 7. Vers Időmértékes ugróiskola Somogyi Béla utca 21. sz. előtt Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 21-én megküldték a kérelmező részére. A Rév8 Zrt. tájékoztatása alapián: A tervezett installációk kihelyezése megkezdődött, de a téli időjárási körülmények miatt azok teljes körű kihelyezésére később kerül sor. 129 1/
Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 28-30. számú kapubehajtó kiépítéséhez ingatlanra 589/20X7. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Nagy és Társa Mérnökiroda BT. (cégjegyzékszám: 01 06 417710; székhely: 1028 Budapest, Kisasszony u. 39.) kérelmére, hogy a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 28-30. szám alatti ingatlanon tervezett társasház épület építési engedélyezése a jelen eljárásban benyújtott terv szerinti (tervszám: 2017/1069) útcsatlakozással valósuljon meg. A Bizottság hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, c. a hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca (hrsz.: 34954) és Déri Miksa utca (hrsz.: 34981) érintett út- és járdaszakaszára teijed ki, d. kötelezi a beruházót (építtetőt) az új és meglévő útcsatlakozás kiépítése kapcsán a burkolatok és az utcában alkalmazott típusú szegélyek - csapadékvíz elvezetését biztosító - megfelelő minőségű kialakítására, melyre beruházó/építtető 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Tolnai Lajos utca járda burkolatát - szegély kiépítés után - az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 3 cm vtg. MA4 öntött aszfalt - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a Tolnai Lajos utca gépkocsi kapubehajtót - a szegély kialakítását követően - az alábbi rétegrenddel kell kiépíteni: - 4 cm MAII érdesített öntött aszfalt kopóréteg (bontással érintett járdaszakasz teljes szélességében) - 20 cm C8/10-32-F stabilizált útalap - 20 cm fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a Déri Miksa utcában a kiemelt szegély melletti beton rámpa elbontása, a sérült szegélyek cseréje, a sérült aszfaltburkolat helyreállítása e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 2 évig érvényes. Határidő: 2017.augusztus14. 130
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 21-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Vajda Péter utca - Bláthy Ottó utca terelősziget és gyalogos átvezetés építéséhez 590/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Budapest Közút Zrt. (cégjegyzékszám: 01 10 047164; székhely: 1115 Budapest, Bánk bán utca 8-12.) által készíttetett, Budapest VIIÍ. kerület, Vajda Péter utca - Bláthy Ottó utca terelősziget és gyalogos átvezetés építésének kiviteli tervéhez az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás az alábbi közterületek érintett út- és járdaszakaszára terjed ki: Vajda Péter utca (hrsz.: 38591 és 38602), Bláthy Ottó utca (hrsz.: 38598), c. a beruházónak / kivitelezőnek a Vajda Péter utca járda, illetve a Bláthy Ottó utca járda és zöldterület vonatkozásában a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a tervekben (BKK Közút Zrt. Útfelújítási Osztály UFO 46/34/2014 sz.) és a közútkezelői hozzájárulásokban foglalt átépítések (felszíni csapadék vízelvezetés, út- és járdaburkolatok) megfelelő kivitelezésére, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal, e. beruházónak vizsgálati bizonylattal kell igazolni, hogy a megváltozott geometriájú gyalogátkelőhelyeken a meglévő közvilágítás biztosítja az előírt, megfelelő megvilágítási szintet, f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 21-én megküldték a kérelmező részére. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 591/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 131"
közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: KEROVA-SMALL Kft. (székhely: 1136 Budapest, Tátra u. 5/A.) 2017. július 19.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Práter utca 55. szám előtti közterületen 2 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 2-án vették át postai úton. 592/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (6 igen, 4 nem, 2 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadia el: 1. közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága összesen: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága összesen: Pedrano Construction Hungary Kft (székhely: 1082 Budapest, Práter u. 29/a.fszt. 21.) 2017. július 19.-2017. december 31. építési munkaterület (eseti jelegű lerakodás, építőanyag bedaruzás, betonozás céljából) Budapest VIII. kerület, Bókay utca 46-48. 90 m 2 + 3 db parkolóhely (30 m") 2017. július 19. - 2017. december 31. építési munkaterület (eseti jelegű lerakodás, építőanyag bedaruzás, betonozás céljából) Budapest VIII. kerület, Tömő utca 24-26. 120 m 2 2. tudomásul veszi - teljes díjmentességgel - a Pedrano Construction Hungary Kft. Budapest VIII. kerület, Bókay utca 46-48. szám és Tömő utca 24-26. szám előtti közterület vonatkozásában építési munkaterület céljából igénybe vett közterület-használatát 2017. július 17. napjától - 2017. július 18. napjáig szóló időtartamra. S, a kieső parkolási díj ÁFA tartalmát a Budapest VIII. kerület, Bókay utca 46-48. előtti szakaszon található 3 db parkolóhely vonatkozásában (116 munkanap), 196 058,- Ft-ot köteles megfizetni a közterület-használatról szóló határozatban megjelölt ba nkszámlaszámra. Határidő: 2017.augusztus14. 132
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 3-án vették át postai úton. 593/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (6 igen, 4 nem, 2 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadia el: 1. közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Pedrano Construction Hungary Kft (székhely: 1082 Budapest, Práter u. 29/a.fszt. 21.) 2017. július 19. - 2017. december 31. Közterület-használat ideje: építési munkaterület Budapest VIII. kerület, Bókay utca 44-46. szám előtti járda 66 m 2 Közterület-használat nagysága összesen: Budapest VIII. kerület, Tömő utca 24-30. szám előtti járda 146 m 2 Közterület-használat nagysága összesen: Budapest VIII. kerület, Szigony utca 27-33. 400 m" Közterület-használat nagysága összesen: 2. tudomásul veszi - teljes díjmentességgel - a Pedrano Construction Hungary Kft. Budapest VIII. kerület, Bókay utca 44-46. szám, a Tömő utca 24-30. szám és a Szigony utca 27-33. szám előtti közterület vonatkozásában építési munkaterület céljából igénybe vett közterület-használatát 2017. július 17. napjától - 2017. július 18. napjáig szóló időtartamra. Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 3-án vették át postai úton. 594/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám alatti Gauer Társasház részére a 16/2017. (1.23.) és a 344/2017. (V.03.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz kapcsolódó közterület-használat díjat, azaz 1 383 412,- Ft-ot egy összegben visszautal, és az 529/2017. (VI.26.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz kapcsolódó 188 328,- Ft közterület-használat díjat elengedi a 18/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelet 26. (1) bekezdésben foglaltak alapján. Határidő: 2017.augusztus21.
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: Fenti összeget 2017. augusztus 18. napján a Pénzügyi Ügyosztály visszautalta. 595/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Dobozi u. 11. szám alatti Társasház részére a 264/2017. (IV. 10.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz kapcsolódó közterület-használat díjat, azaz 1 077 620,- Ft-ot egy Összegben visszautal a Rendelet 26. (1) bekezdésben foglaltak alapján. Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A közterület-használat díját 2017. augusztus 8-án utalta vissza a Pénzügyi Ügyosztály. 596/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: A Biblia Szól Egyesület (székhely: 1089 Budapest, Golgota út 3.) 2017. augusztus 26. rendezvény (családi nap) Budapest VIII. kerület, Szenes Iván tér előtti közterületen 310 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 8-án vette át a kérelmező. 597/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Varga Andrea Tamara egyéni vállalkozó (székhely: 1085 Budapest, Gyulai Pál u. 12. 3/20.) 2017. július 28. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz, megállító tábla, cégér, napernyő Budapest VIII. kerület, Stáhly u. 14. - Somogyi Béla u. sarka előtti járdán 18+ 1 + 2+ 14 m 2 134
Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. augusztus 16-án vette át az ügyfél postai úton. 598/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő díjfizetés mellett - az alábbiak szerint: Rekonstrukció Építőipari és Szolgáltató Kft. (1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 88.) Közterület-használat ideje: 2017. július 26. - 2017. augusztus 31. építési felvonulási terület Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor utca 25. szám előtti közterület Közterület-használat nagysága: 1 db parkolóhely (10 m 2 ) Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 4-én postai úton átvették. 599/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Budapest VIII. kerület, Futó utca 3. szám alatti Társasház (1082 Budapest, Futó utca 3.) Közterület-használat ideje: 2017. július 20. - 2017. augusztus 20. építési felvonulási terület (mozgó állvány) Budapest VIII. kerület, Futó utca 3. szám előtti járdán Közterület-használat nagysága: 6 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 4-én postai úton átvették. 600/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint:
Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Fresh & Healthy Kft. (1076 Budapest, Garay utca 29-31. 3/5.) 2017. július 19.-2018. július 19. árubemutató pult Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám előtti járdán 2 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 4-én postai úton átvették. 601/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Kiss József utca 16. szám alatti Társasház (székhely: 1081 Budapest, Kiss József utca 16.) 2017. július 19.-2017. szeptember 30. építési felvonulási terület (homlokzati állvány) Budapest VIII. kerület, Kiss József utca 16. szám előtti járdán és a Szilágyi utca felőli homlokzat előtti járdán 30 m 2 Határidő: 20 3 7. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 2-án postai úton átvették. 602/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Víg utca 6. szám alatti Társasház (székhely: 1084 Budapest, Víg utca 6.) 2017. augusztus 01. - 2017. augusztus 31. építési felvonulási terület (homlokzati állvány) Budapest VIII. kerület, Víg utca 6. szám előtti járdán 30 m 2 Határidő: 2017.augusztus14. 136
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 2-án postai úton átvették. 603/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: NISZABA Kft. (székhely: 1063 Budapest, Szív utca 14. 2/4.) Közterület-használat ideje: 2017. július 19.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Vas utca 3. Közterület-használat nagysága: 8 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 9-én postai úton átvették. 604/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: LeoSO Ingatlanbefektető Bt. (1106 Budapest, Gyakorló utca 4/G.) Közterület-használat ideje: 2017. július 19. -2018. július 19. építési felvonulási terület Budapest VIII. kerület, Leonardo da Vinci utca 50. szám előtti közterület Közterület-használat nagysága: 103 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 17-én vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 605/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: BUSZER Budapesti Építő és Szerelő Zrt. (székhely: 1163 Budapest, Új Kőbánya utca 23.) A közterület-használat ideje: 2017. augusztus 01.-2017. augusztus 31. védőtető (építési munkaterület)
Budapest VIII. kerület, Déri Miksa u. 7. szám előtti közterület Közterület-használat nagysága: 54 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 17-én vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 606/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Mária utca 3./A-B szám alatti Társasház (1085 Budapest, Mária utca 3./A-B 2017. július 29. - 2017. szeptember 29. építési felvonulási terület Budapest VIII. kerület, Mária utca 3./A-B szám előtti járdán és úttesten 65 m 2 járda + 3 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 2-án postai úton átvették. 607/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Eötvös Lóránd Tudományegyetem (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.) 2017.július 19.-2017. augusztus31. építési munkaterület (homlokzati állvány) Budapest VIII. kerület, Rigó utca 16. szám előtti járdán 44 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező 2017. július 21-én személyesen vette át. 138
608/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: Laikus Hedonizmus Kft. (1083 Budapest, Bókay János utca 52.) Közterület-használat ideje: 2017. július 31.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz (pallós) Budapest VIII. kerület, Bókay János utca szám előtti parkoló sávban Közterület-használat nagysága: 20 m 2 2 db parkoló Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozat nem kereste" jelzéssel 2017. augusztus 22. napján visszaérkezett. 609/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: TRESSER RESTAURANTS Kft. (1095 Budapest, Boráros tér 4.) Közterület-használat ideje: 2017. július 25. -2018. július 24. világítótest elhelyezése Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 7-9. - József körút sarok Közterület-használat nagysága: 1 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 7-én vették át postai úton. 610/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: TRESSER RESTAURANTS Kft. (1095 Budapest, Boráros tér 4.) Közterület-használat ideje: 2017. augusztus 05. -2017. október 05. napernyő Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 7-9. Közterület-használat nagysága: 4 m 2 139
Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 7-én vették át postai úton. 611/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. szám alatti Társasház (székhely: 1081 Budapest, Fiumei út 14.) Közterület-használat ideje: 2017. július 19.-2017. augusztus 16. építési munkaterület (homlokzat felújítás) Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. - Festetics utca felőli homlokzat Közterület-használat nagysága: 27 m 2 Határidő: 2017. július 19. 2. a Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. szám alatti Társasház építési munkaterület céljából igénybe vett közterület-használat díjat 2017. július 16. - 2017. július 18. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017.július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 4-én postai kézbesítéssel átvették. 612/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) az 552/2017. (VII. 10.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Díjfizetés ütemezése: Gastrobud Kft. (székhely: 1082 Budapest, Corvin sétány 4/b.) 2017. július 07. - 2017. szeptember 30. vendéglátó terasz + napernyő Budapest VIII. kerület, Corvin sétány 2. - Nagy Templom u. sarka előtti járdán 65 m 2 + 40 m 2 havonta Határidő: 2017.augusztus14. 140
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. augusztus 17-én vették át. 613/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, József körút 38. szám alatti Társasház részére a 493/2017. (VI. 12.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz kapcsolódó közterület-használat díjat, azaz 170.009,- Ft-ot egy összegben visszautal a Rendelet 26. (1) bekezdésben foglaltak alapján. Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: Fenti összeget 2017. augusztus 18. napján a Pénzügyi Ügyosztály visszautalta. 614/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - havonta történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: SKS P-Corn Kft. (székhely: 2083 Budapest, Solymár, Mészégető u. 19.) A közterület-használat ideje: 2017. július 19.-2017. szeptember 30. vendéglátó terasz Budapest VIII. kerület, Krúdy u. 8. szám előtti járdán Közterület-használat nagysága: 43 m 2 Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 17-én vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. Javaslat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ ZrL-vel kapcsolatos döntés meghozatalára 615/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 3 tartózkodás szavazattal) 1. a Budapest VIII. kerület, Szigony utca (Üllői úti csomópont) kiszélesítésével kapcsolatos valamennyi feladat teljes körű lebonyolításával megbízza és meghatalmazza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t. Határidő: 2017. július 19. 2. a határozat 1. pontja alapján felkéri a polgármestert a megbízási szerződés aláírására.
Határidő: 2017. július 31. 3. a 35013 hrsz.-ú, természetben a Budapest VIII. kerület, Auróra u. 21. sz. alatti társasház tűzfalának szigetelését és a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász c. rajzfilmsorozattal kapcsolatos motívumok felfestését elvégzi, mely feladatok ellátásával megbízza és meghatalmazza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t. Határidő: 2017. július 19. 4. a határozat 3. pontja alapján felkéri a polgármestert a 89/2017. (IV.13.) számú képviselőtestületi határozat alapján, 2017. május 03. napján kötött megbízási szerződés módosításának elkészítésére és aláírására. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: 1-2. pont: A Budapest VIII. kerület, Szigony utca és Üllői út kereszteződésében jobbra kanyarodó sáv kiépítéséhez és az Üllői úti gyalogos átkelő áthelyezéséhez terv elkészítése tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást eredményesen lefolytatták, nyertes gazdasági szereplő a ZÖFE Kft., a szerződéskötés napja 2017. szeptember 28. 3-4. pont: A Budapest VIII. kerület, Auróra u. 21. sz. alatti társasház tűzfalának szigetelése és a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász c. rajzfilmsorozattal kapcsolatos motívumok felfestése - a vonatkozó szerzői jogi engedélyek beszerzését követően - megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Rigó utca 3. számú ingatlannal kapcsolatos meghozatalára döntések 616/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság tulajdonosi hozzájárulását adja a ZAHORA Kft. (cégjegyzékszám: 13 09 110895; 2161 Csornád, Zahora u 9.) kérelmére, hogy a Budapest VIII. kerület, Rigó utca 3. szám alatti ingatlanon tervezett lakóépület építési engedélyezése a jelen eljárásban benyújtott terv szerint, a Rigó utca felé új útcsatlakozás kiépítésével valósuljon meg. A Bizottság hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, c. a hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Rigó utca (hrsz.: 35221) érintett út- és járdaszakaszára terjed ki, d. kötelezi a beruházót (építtetőt) a Rigó utcában az új útcsatlakozás - csapadékvíz elvezetését biztosító - megfelelő minőségű kialakítására, melyre beruházó/építtető 5 év garanciát vállal: 142
a kapubehajtó útcsatlakozást - a szegély kiépítése után - az alábbi rétegrenddel kell kialakítani: - 4 cm vtg. MAI 1-15 cm vtg. C12/15-32-F1 betonalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) A tervezett felhajtó rámpa mentén a sérült aszfalt útburkolatot legalább 30 cm szélességben, 4 cm MAI 1 öntött aszfalttal kell helyreállítani. e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 2 évig érvényes. Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. július 20- án megküldték a kérelmező részére. 617/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közhasználat céljára, térítésmentesen, határozatlan időre átveszi a 35228/3 hrsz.-ú, természetben a Budapest VIII. kerület, Rigó u. 3. szám alatti ingatlan 31-F/2017 munkaszámú vázrajzán Ií-es számmal megjelölt, 107 m 2 nagyságú, földszinti területét a tulajdonos és egyben építtető Kreditor Consult Kft.-tői (székhely: 1085 Budapest, Rigó u. 3.) és egyúttal elfogadja a határozat mellékletét képező - a Józsefvárosi Önkormányzat és a Kreditor Consult Kft. között kötendő - Közhasználat Céljára Átadott Területre Vonatkozó Használati Megállapodást azzal, hogy a közhasználat céljára átvett ingatlanrész területlétesítési, állagmegóvási, karbantartási, takarítási és szükség szerinti felújítási feladatait az épület fennállásáig az ingatlan mindenkori tulajdonosa látja el, valamint azzal, hogy a területet saját költségén kialakítja, és ezt követően időbeli korlátozással - munkanapokon 8.00 és 18.00 óra között - adja át közhasználatra. Határidő: 2017. július 19. 2. felkéri a polgármestert az 1. pontban rögzített Megállapodás aláírására. Határidő: 2017. augusztus 31. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A megállapodás aláírása került 2017. augusztusában. Javaslat az Új Teleki téri Piac 1/2 jelű üzlethelyiségének hozzájárulásra albérletbe adásához való bérbeadói
618/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 35123/11 hrsz. alatt kialakított, természetben az Új Teleki téri Piacon található 1/2 jelzésű, 19 nr alapterületű, önkormányzati tulajdonban lévő, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában a One Morefruit Korlátolt Felelősségű Társaság bérlő (székhely: 1102 Budapest, Ónodi utca 4-6. II. em. 2.; cégjegyzékszám: 01-09-174043; adószám: 24376217-1-42; képviseli: Recskó Lajos ügyvezető; a továbbiakban: Bérlő) kérelmének helyt adva az üzlethelyiség albérletbe adásához Lakatos Józsefné egyéni vállalkozó (székhely: 1074 Budapest, Alsó erdősor utca 12. Fszt. 5/A ajtó; nyilvántartási szám: 51408365; adószám: 68212861-1-42; a továbbiakban: Albérlő) részére az Önkormányzat és a Bérlő között fennálló bérleti jogviszony időtartamához igazodóan 2029. március 14. napjáig, az alábbi feltételek szerint: a) A Bérlő másfélszeres bérleti díj összeget, azaz 37.050,- Ft/hó + ÁFA összeget köteles megfizetni az Önkormányzat számára. b) A Bérlő a már befizetett óvadékot feltölti az újonnan megállapított bérleti díj Összegének megfelelő mértékig. c) A szerződés megszűnése esetén az Albérlő a helyiséget csereelhelyezés és pénzbeli térítés igénye nélkül köteles kiüríteni. Továbbá a helyiség bérleti díjára vonatkozóan az Albérlő készfizető kezességet vállal, illetve az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdésben meghatározott közjegyzői okiratot aláírja. d) Ha a bérleti szerződés cserehelyiség biztosítási kötelezettség mellett szűnik meg, a cserehelyiség megfelelőségénél kizárólag a Bérlő vehető figyelembe. e) Ha a bérleti szerződés a Bérlő halála miatt szűnik meg, az Albérlő a bérleti jogviszony folytatására nem jogosult, kivéve, ha olyan személy befogadása történik, aki a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény alapján a bérleti jogviszony folytatására jogosult. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Határidő: 2017. július 19. 2.) a határozat 1. pontja szerinti bérbeadói hozzájárulás akkor lép hatályba, ha a Bérlővel fennálló bérleti szerződés módosítása aláírásra kerül a felek által. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a polgármestert a Bérlővel fennálló bérleti szerződés határozat 1. pontja szerinti módosításának aláírására. Határidő: 2017. augusztus 18. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az 1/2 jelzésű üzlethelyiség albérleti jogviszony alapján üzemel. A bérleti szerződés módosítására 2017. augusztus 23. napján került sor. MAJNÁ-SPED Kft. bérbevételi kérelme a Budapest VIIL kerület, Futó u. 5. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 144
619/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Futó utca 5. szám alatti, 35576/1/A/O hrsz.-ú, 104 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével a MAJNA-SPED Kft. (székhely: 1085 Budapest, József krt. 59-61.; cégjegyzékszám: 01-09-878551; adószám: 13891091-2-42; képviseli: Magyar József ügyvezető) részére, raktározási tevékenység céljára, 84.000,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását, valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező 2017. július 20- án kiértesítésre került. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem kötött bérleti szerződést. SÁRKÖZI JÓZSEFNÉ egyéni vállalkozó bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Orczy út 29. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 620/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Orczy út 29. szám alatti, 35988/0/A/39 hrsz.-ú, 37 m 2 alapterületű, üres, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével SÁRKÖZI JÓZSEFNÉ egyéni vállalkozó (székhely: 1103 Budapest, Vasgyár u. 12. ép. 6A; nyilvántartási szám: 51295620; adószám: 68144667-1-42) részére, iroda és raktározási tevékenység (munkafelvevő iroda és takarító eszközök tárolása) céljára, a számított 72.400,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását,
valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező 2017. július 20- án kiértesítésre került. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem kötött bérleti szerződést. HANKÓ JÓZSEFNÉ egyéni vállalkozó bérbevételi kérelme a 35144/1/A/20 hrsz--ú, Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca 2/a. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 621/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi u. 2/a. szám alatti, 35144/1/A/20 hrsz.-ú, 14 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével HANKÓ JÓZSEFNÉ egyéni vállalkozó (székhely: 1074 Budapest, Rákóczi út 74-76. 1/11; vállalkozói ig. szám: EV-765271; adószám: 61350139-1-42) részére, lakossági kisipari szolgáltatás (szépségápolás, kozmetika, kéz- és lábápolás) tevékenység céljára, 19.000,- Ft/hó +ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet a 17. (5) bekezdés a.) alpontja alapján eltekint a közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. július 31-én megkötésre került. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Rögtön Jövök"projektben történő újbóli részvételről 622/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) elfogadja a határozat mellékletét képező, BUM Bevásárló és Tematikus Utcák Nonprofit Kft-vel kötendő, Kibérelem.hu - Rögtön Jövök!" üres helyiségek bérbeadására vonatkozó együttműködési megállapodást. 146
Határidő: 2017. július 19. 2.) a határozat 1.) pontja szerinti együttműködési megállapodásban foglalt kötelezettség végrehajtására a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóságát jelöli ki. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a polgármestert a határozat 1.) pontja szerinti együttműködési megállapodás aláírására. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A megállapodás 2017. július 21. napján aláírásra került. A Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 57. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására érkezett két kérelem ügye 623/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 57. szám alatti, 35105/0/A/35 hrsz.-ú, 17 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához KÉK POHÁR Kft. (székhely: 1185 Budapest, Üllői út 638; cégjegyzékszám: 01-09-200952; adószám: 25120394-2-43; képviseli: Sary Eddine Adnan Madmaud és Král Zoltán önálló képviseltre jogosult ügyvezetők) részére, iroda céljára, a bérbevételi kérelemben szereplő 50.000,-Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen. Határidő: 2017. július 19. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Népszínház u. 57. szám alatti, 35105/0/A/35 hrsz.-ú, 17 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a Sikerüzem Kft. (székhely: 1066 Budapest, Zichy Jenő u. 30.; cégjegyzékszám: 01-09-298386; adószám: 25955574-2-42; képviseli: Sík Dániel Zoltán ügyvezető) részére határozott időre, 2022. december 31. napjáig, pékség (szeszesital árusítása nélkül) céljára, 56.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. 147
Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezők 2017. július 20- án írásban kiértesítésre kerültek. A Rendeletben foglalt határidőben belül nem kötött bérleti szerződést a határozat 2. pontjában szereplő kérelmező. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Gyulai Pál utca 5. szám alatti, földszinti gépkocsi elidegenítésére tároló 624/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban 36447/0/A/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Gyulai Pál utca 5. szám alatti, földszinti, udvari bejáratú, 35 m 2 alapterületű, gépkocsi tárolóra vonatkozó eladási ajánlat bérlő ( magánszemély) részére történő megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslés, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 32/2013. (VII. 15.) Önkormányzati rendelet alapján a forgalmi érték 100 %-ában, azaz 8.000.000 Ft összegben történő közlése mellett. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére és az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az eladási ajánlat alapján bérlő megvásárolta a helyiséget 2017. szeptember 28. napján kelt adásvételi szerződéssel. Javaslat a Galéria-negyed programban szereplő nem lakás céljára szolgáló helyiségek eljárás keretében történő bérbeadására pályázati 625/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy gondoskodjon a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor u. 36. szám alatti, 36492/0/A/2 helyrajzi számú, 95 m 2 alapterületű, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírásáról határozott időre, 60 hónapra. A bérleti szerződés megkötését követően a bérleti díj az első 36 ^ hónapban 107.250,- Ft/hó + ÁFA, a 37. hónaptól a 60. hónapig 143.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, kizárólag kortárs galéria működtetésének céljára, a pályázati felhívásban szereplő szempontok alapján. A bérlőnek vállalnia kell, hogy a bérleti jogviszony időtartama alatt és 148
azt követően nem élhet bérbeszámítással, és az esetleges felújítási költségeit semmilyen jogcímen nem követelheti az Önkormányzattól. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy gondoskodjon a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor u. 36. szám alatti, 36492/0/A/3 helyrajzi számú, 41 m 2 alapterületű, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírásáról határozott időre, 60 hónapra. A bérleti szerződés megkötését követően a bérleti díj az első 36 hónapban 47.500,- Ft/hó + ÁFA, a 37. hónaptól a 60. hónapig 63.333,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, kizárólag kortárs galéria működtetésének céljára, a pályázati felhívásban szereplő szempontok alapján. A bérlőnek vállalnia kell, hogy a bérleti jogviszony időtartama alatt és azt követően nem élhet bérbeszámítással, és az esetleges felújítási költségeit semmilyen jogcímen nem követelheti az Önkormányzattól. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy gondoskodjon a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest VIII. kerület, Kőfaragó u. 5. szám alatti, 36487/0/A/3 helyrajzi számú, 71 m 2 alapterületű, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírásáról határozott időre, 60 hónapra. A bérleti szerződés megkötését követően a bérleti díj az első 36 hónapban 75.000,- Ft/hó + ÁFA, a 37. hónaptól a 60. hónapig 100.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, kizárólag kortárs galéria működtetésének céljára, a pályázati felhívásban szereplő szempontok alapján. A bérlőnek vállalnia kell, hogy a bérleti jogviszony időtartama alatt és azt követően nem élhet bérbeszámítással, és az esetleges felújítási költségeit semmilyen jogcímen nem követelheti az Önkormányzattól. Határidő: 2017. július 19. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy gondoskodjon a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest VIII. kerület, Vas u. 14. szám alatti, 36489/0/A/l helyrajzi számú, 249 m 2 alapterületű, pinceszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírásáról határozott időre, 60 hónapra. A bérleti szerződés megkötését követően a bérleti díj az első 36 hónapban 135.800,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, a 37. hónaptól a 60. hónapig 181.067,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, kizárólag kortárs galéria működtetésének céljára, a pályázati felhívásban szereplő szempontok alapján. A bérlőnek vállalnia kell, hogy a bérleti jogviszony időtartama alatt és azt követően nem élhet bérbeszámítással, és az esetleges felújítási költségeit semmilyen jogcímen nem követelheti az Önkormányzattól. Határidő: 2017. július 19. 5.) elfogadja a tárgyi ingatlanok hasznosítására irányuló Pályázati felhívásokat jelen határozat melléklete szerinti tartalommal. Határidő: 2017. július 19. I Í. 149 / C/ i
6.) a pályázat elbírálásához 3 fös Bíráló Bizottságot állít fel, melynek tagjai: - Dr. Szilágyi Demeter - Fernezelyi Gergely DLA - Rókusfalvy-Bodor Gergely Határidő: 2017. július 19. 7.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a pályázati eljárásnak a versenyeztetési eljárásokról szóló 112/2017. (V.ll.) számú képviselő-testületi határozatban foglaltak szerinti lebonyolítására. Határidő: 2017. augusztus 31. 8.) a pályázati felhívást a Versenyeztetési Szabályzat 11. pontjában foglaltaknak megfelelően a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (Bonyolító) ügyfélfogadásra szolgáló helyiségeiben (telephelyein), a Józsefváros című helyi lapban, az Önkormányzat és a Bonyolító honlapján, továbbá az Önkormányzat és a Bonyolító számára elérhető költségmentes hirdetési felületeken, valamint az egyéb rendelkezésre álló internetes hirdetési portálokon kell közzétenni. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt tájékoztatása alapján: A pályázat lebonyolításra került 2017. jűlius 20. és augusztus 22. között. A pályázat eredményéről a Bizottság a 796/2017. (IX.18.) sz. határozatában döntött. Javaslat a Budapest VIÍl kerület, Lokomotív utca és Budapest VHL kerület, Salgótarjáni utca szám alatti lakások elidegenítésével kapcsolatos eladási ajánlat jóváhagyására eseti döntés alapján 626/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 3 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Lokomotív utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 46 m 2 alapterületű, 2 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból 1.437/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan és bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a Képviselő-testület 217/2014. (XI. 05.) és 41/2015. (11.19.) számú határozataiban foglaltak szerint, a vízmű, csatornamű közműrendszer felújítás költségeivel megegyező, a lakásra az eredeti kiutaló határozatban és az alapján kötött lakásbérleti szerződésben meghatározott alapterület arányában eső 2.745.656,- Ft összegű érték 100 %-ával megegyező összegű, 2.745.656,- Ft összegben történő közlésével. Határidő: 2017. július 19. 150
2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. 3.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Salgótarjáni utca szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 33 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfort nélküli komfortfokozatú, a közös tulajdonból 1.594/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan bérlő részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a Képviselő-testület 217/2014. (XI.05.) és 41/2015. (11.19.) számú határozataiban foglaltak szerint, a vízmű, csatornamű közműrendszer felújítás költségeivel megegyező, a lakásra az eredeti kiutaló határozatban és az alapján kötött lakásbérleti szerződésben meghatározott alapterület arányában eső 1.830.437,- Ft összegű érték 100 %-ával megegyező összegű, 1.830.437,- Ft összegben történő közlésével. Határidő: 2017. július 19. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 3.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés 2017. október 31-én megkötésre került. Turay Ida Színház Közhasznú Nonprofit Kft. bérlő és a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. közös kérelme a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 6. és 14. szám alatti önkormányzati tulajdonú, nem lakás célú helyiségek tekintetében 627/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 2 nem, 1 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a 36/2014. (XI.06.) önkormányzati rendelet 7. mellékletének 1.4.6. pontja alapján úgy dönt, hogy 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 6. szám alatti, 35881/0/A/16-24 helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 1041 m 2 alapterületű, valamint a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 14. szám alatti, 35915/0/A/38 hrsz.-ú, összesen 457 m 2 alapterületű, utcai, földszint és pince nem lakás célú helyiségekre a Turay Ida Színház Közhasznú Nonprofit Kft. (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 6.; cégjegyzékszám: 01-09-980209; adószám: 21190663-2-42; képviseli: Darvasi Ilona Cecília önálló képviseletre jogosult ügyvezető) bérlő és a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 143. 2. em. 13.; cégjegyzékszám: 13-09-156131; adószám: 11810030-2-13; képviseli: Fekete-Kardosné Sebeők Réka Orsolya ügyvezető) között bérlőtársi jogviszony létesítéséhez az alábbi együttes feltételekkel: a.) a bérlőtársak a Turay Ida Színház Közhasznú Nonprofit Kft.-vel kötött bérbeszámítási megállapodások fennállása alatt az alábbiak szerint fizetik meg a bérleti díj összegét: aa.) 2018. november hónapig a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 6. szám alatti helyiségre a jelenlegi 15.996,- Ft/hó + ÁFA, a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 14. szám alatti helyiségre a jelenlegi 82.019,- Ft/hó + ÁFA, azaz összesen
98.015,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáítatási díjak összegét kötelesek megfizetni (2014. november 19. napján kötött bérbeszámítási megállapodás alapján), ab.) 2018. december hónaptól 2020. február hónapig a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 6. szám alatti helyiségre 585.988,- Ft/hó + ÁFA, a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 14. szám alatti helyiségre 282.467,- Ft/hó + ÁFA, azaz összesen 868.455,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA + közüzemi és különszolgáítatási díjak összegét (2016. január 25. napján kötött bérbeszámítási megállapodás alapján). b.) a 2016. január 25. napján kötött bérbeszámítási megállapodás megszűnését követően, azaz 2020. március hónaptól a bérlőtársak, vagy amennyiben a Turay Ida Színház Közhasznú Nonprofit Kft. bérleti jogviszonya bármely ingatlan tekintetében a bérbeszámítási megállapodások lejártát megelőzően szűnik meg, a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. a számított bérleti díjat köteles(ek) megfizetni. Határidő: 2017. július 19. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 35881/0/A/16-24 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 6. szám alatt található, összesen 1041 m 2 alapterületű, valamint a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 14. szám alatti, 35915/0/A/38 hrsz.-ú összesen 457 m 2 alapterületű önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségekre a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. részére a fióktelep használathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásához a bérleti szerződés megszűnésének időtartamáig azzal, hogy a bérleti jogviszony megszűnése esetén a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. haladéktalanul intézkedik a fióktelep közhiteles nyilvántartásokból való törlése érdekében. Határidő: 2017. július 19. 3.) a határozat 1.-2.) pontja szerinti hozzájárulás akkor lép hatályba, amennyiben a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. és a Turay Ida Színház Közhasznú Nonprofit Kft. aláírják a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés módosítását. Határidő: 2017. július 19. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a határozat mellékletét képező, fióktelep használatra jogosító nyilatkozatot a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat, mint tulajdonos képviseletében a bérleti szerződés módosítás megkötése esetén a THEATRUM Színházi Ügynökség Kft. részére adja ki. Határidő: 2017. július 19. 5.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés módosítás megkötésére - a bérleti szerződés egyéb feltételeinek változatlanul hagyása mellett -, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 24. (2) bekezdés c) pontja alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalják a leendő bérlőtársak. t Határidő: 2017.augusztus28. 152
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés módosítása 2017. szeptember 28-án megkötésre került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Szigony u. 26., 28., 30. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú telekingatlanok nyilvános pályázaton történő együttes bérbeadására 628/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a 36/2014. (XI.06.) önkormányzati rendelet 7. mellékletének 1.4.6. pontja alapján úgy dönt, hogy 1.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a Budapest VIII. kerület, Szigony u. 26. szám alatti, 36195 helyrajzi számú, 763 m 2 alapterületű telekingatlan határozott időre, 2020. december 31. napjáig szóló bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírására, 152.600,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, továbbá arra, hogy a pályázati felhívásban a telek hasznosításának céljaként - a tűzvédelmi előírások betartása mellett - anyagtárolás, illetve felvonulási területként történő hasznosítás legyen meghatározva. A Kiíró kiköti, hogy a pályázati felhívásban a gépjármüvek parkoltatása céljára történő hasznosítás kifejezetten kizáró feltételként szerepeljen. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a Budapest VIII. kerület, Szigony u. 28. szám alatti, 36196 helyrajzi számú, 713 m 2 alapterületű telekingatlan határozott időre, 2020. december 31. napjáig szóló bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírására, 142.600,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, továbbá arra, hogy a pályázati felhívásban a telek hasznosításának céljaként - a tűzvédelmi előírások betartása mellett - anyagtárolás, illetve felvonulási területként történő hasznosítás legyen meghatározva. A Kiíró kiköti, hogy a pályázati felhívásban a gépjárművek parkoltatása céljára történő hasznosítás kifejezetten kizáró feltételként szerepeljen. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a Budapest VIII. kerület, Szigony u. 30. szám alatti, 36197 helyrajzi számú, 806 m 2 alapterületű telekingatlan határozott időre, 2020. december 31. napjáig szóló bérbeadására vonatkozó, nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás kiírására, 161.200,- Ft/hó + ÁFA bérleti díj összegen, továbbá arra, hogy a pályázati felhívásban a telek hasznosításának céljaként - a tűzvédelmi előírások betartása mellett - anyagtárolás, illetve felvonulási területként történő hasznosítás legyen meghatározva. A Kiíró kiköti, hogy a pályázati felhívásban a gépjármüvek parkoltatása céljára történő hasznosítás kifejezetten kizáró feltételként szerepeljen. Határidő: 2017. július 19. 4.) a pályázati felhívásban rögzítésre kerülnek továbbá az alábbi feltételek: a) a határozat 1.), 2.), 3.) pontja szerinti három telekre kizárólag együttesen nyújtható be pályázat, a telkeket együtt lehet bérbe venni, és b) a pályázónak kell vállalnia a telkek felvonulási területként történő és/vagy anyagtárolással kapcsolatos kialakítási költségeit, illetve a kialakítással kapcsolatos feladatok viselését. Ezen költségek megtérítését a pályázó (tehát a későbbi bérlő) kizárólag a bérbeadóval előzetesen
megkötött megállapodás alapján kérheti. Amennyiben a költségek mértékéről és megtérítéséről a felek előzetesen nem állapodnak meg, úgy a bérlő azok megtérítését semmilyen jogcímen nem követelheti a bérbeadótól a bérleti jogviszony megszűnését követően sem. Határidő: 2017. július 19. 5.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a pályázatnak az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanvagyon hasznosítására, tulajdonjogának átruházására vonatkozó versenyeztetés szabályairól szóló 112/2017. (V.U.) számú képviselő-testületi határozatban (a továbbiakban: Versenyeztetési Szabályzat) foglaltak szerinti lebonyolítására. Határidő: 2017. július 19. 6.) a pályázati felhívást a Versenyeztetési Szabályzat 11. pontjában foglaltaknak megfelelően a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (Bonyolító) ügyfélfogadásra szolgáló helyiségeiben (telephelyein), a Józsefváros című helyi lapban, az Önkormányzat és a Bonyolító honlapján, továbbá az Önkormányzat és a Bonyolító számára elérhető költségmentes hirdetési felületeken, illetve az egyéb rendelkezésre álló ingyenes internetes hirdetési portálokon kell közzétenni. Határidő: 2017. július 19. 7.) eredményes versenyeztetési eljárás esetén az eljárás eredményének megállapítására vonatkozó tulajdonosi, bérbeadói döntés meghozatalára a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületét kéri fel. Határidő: 2017. szeptember 25. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat 2017. július 20. és augusztus 24. között lebonyolításra került. A pályázat eredményéről a Képviselő-testület a 186/2017. (IX.07.) számú határozatában döntött. Javaslat a MONTIR-COOP Kft. ajánlatának figyelembevételével a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 38. szám alatti telekre fennálló kötbértartozás rendezésére vonatkozóan 629/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 2 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 38. szám alatti, 34967 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában indított peres eljárás lezárására a MONTIR-COOP Kft. által ajánlott egyezséget az alábbiak szerint fogadja el: - Az Önkormányzat a Fővárosi ítélőtábla 13.Gf.40.394/2017. szám alatti ügyében benyújtott fellebbezését visszavonja, amennyiben a Fővárosi Törvényszék 30.G.43.554/2016/12-es számú ítéletében meghatározott késedelmi kamat, a MONTIR-COOP Kft. részéről teljes egészében megfizetésre kerül. 154
- Ezzel egyidejűleg az Önkormányzat 2017. július 01. napjától 2021. június 30. napjáig az ingatlan beépítésére vonatkozóan kötbérmentes moratóriumot biztosít a MONTIR-COOP Kft. részére azzal, hogy amennyiben ezen időpontig nem szerzi meg a jogerős használatba vételi, vagy fennmaradási engedélyt, úgy a kötbérmentes időszakra is legkésőbb 2021. július 31. napjáig, napi 15.000,- Ft-tal számolva kötbért köteles fizetni az Önkormányzat részére, melynek összege 21.900.000,- Ft. A MONTIR-COOP Kft. vállalja 2017. július 01. napjától napi 15.000,- Ft megfizetését az ingatlanra vonatkozó jogerős használatba vételi vagy fennmaradási engedély megszerzéséig. - Amennyiben a MONTIR-COOP Kft. az ingatlant 2021. június 21. napjáig értékesíti harmadik személy gazdasági társaság részére, úgy köteles az Önkormányzat részére 21.900.000,- Ft-ot megfizetni, vagy a beépítésre és a kötbérre vonatkozóan az Önkormányzattal és a harmadik személy gazdasági társasággal közösen megállapodni. Amennyiben a MONTIR-COOP Kft. értékesíti az ingalant harmadik személy gazdasági társaságnak, és az Önkormányzat részére megfizet 21.900.000,- Ft-ot, úgy az Önkormányzatnak a MONTIR-COOP Kft. felé további követelése nem áll fenn. Határidő: 2017. július 19. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodás aláírására. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A határozat alapján 2017. szeptember 21. napján a felek a Megállapodást aláírták. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Festetics György u. 9. szám alatt található telekhez kötbérfizetési kötelezettség halasztás jóváhagyására kapcsolódó 630/2017. (VII.19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 2 nem, 2 tartózkodás szavazattal) l.a.) hozzájárul ahhoz, hogy az Euro-Ingatlan Kft. a Budapest VIII. kerület, Festetics György u. 9. szám alatti, 34585/2 hrsz.-ú ingatlan beépítése során 2017. július 01. napjától 2019. december 31. napjáig mentesüljön a kötbérfizetési kötelezettség alól, amennyiben az Euro- Ingatlan Kft. az ingatlant érintő használatbavételi engedély iránti kérelmet az illetékes hatóság felé 2019. december 31. napjáig benyújtja. Határidő: 2017. július 19. l.b.) a Budapest VIII. kerület, Festetics György u. 9. szám alatti, 34585/2 hrsz.-ú ingatlan beépítési kötelezettségével összefüggő használatbavételi engedély benyújtásáig az Euro- Ingatlan Kft. az ingatlant harmadik személy részére a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával értékesítheti. Határidő: 2017. július 19. I 155
2.) amennyiben a határozat l.a.) pontjában meghatározott feltételeket nem, vagy nem teljes körűen teljesíti az Euro-Ingatlan Kft., abban az esetben köteles visszamenőlegesen 2017. július 1. napjától 2019. december 31. napjáig napi 10.000,- Ft kötbért, összesen: 9.140.000,- Ft-ot, az Önkormányzat számára legkésőbb 2020. január 15. napjáig megfizetni, továbbá 2020. január 1. napjától napi 20.000,- Ft kötbért köteles az Euro-Ingatlan Kft. fizetni a Józsefvárosi Önkormányzat részére a Budapest VIII. kerület, Festetics György u. 9. szám alatti telek ingatlanra vonatkozó használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtásának napjáig. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat l.)-2.) pontjában foglaltak szerinti megállapodás megkötésére. Határidő: 2017. július 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A határozat alapján a felek 2017. július 31. napján a Megállapodást aláírták. Javaslat fénymásoló berendezések bérleti és karbantartási szerződésének felmondására 631/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a) a Copy City Kft.-vei (székhely: 1063 Budapest, Szív u. 43.) fénymásológépek, nyomtatók, valamint egyéb irodatechnikai berendezések bérleti, szerelési, karbantartási, javítási munkáinak elvégzése tárgyú bérleti szerződést - a szerződés 8. pontja szerint - felmondja. b) a Colorspectrum Kft.-vel (székhely: 1131 Budapest, Dolmány u. 26.) másológép rendszerben való üzemeltetése tárgyában kötött bérleti szerződést - a szerződés módosítás 1. pontja szerint - felmondja. Határidő: 2017. július 19. 2. a határozat 1. pontja alapján felkéri a jegyzőt a felmondások aláírására. Felelős: jegyző Határidő: 2017. július 19. A Jegyzői Kabinet tájékoztatása alapján: A határozatban szereplő gazdasági társaságokkal a szerződések felmondásra kerültek. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. szám alatti ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról való lemondásra ZART ULES 591/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 156"
a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat a helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi utca szám alatt található, 82 m 2 alapterületű lakásingatlan tekintetében eladó és vevő között 31.000.000.-Ft, azaz harmincegymillió forint vételáron létrejött adásvételi szerződéshez kapcsolódó elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: 2017. július 19. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. július 20-án postázták az ügyfél részére. Javaslat a Budapest VIII kerület, Szigony utca szám alatti lakásra vonatkozóan által indított 11. P.51.208/2017. számú peres eljárás megszüntetéséről és a bérleti jogviszonyának pénzbeli megváltásáról szóló megállapodás jóváhagyására ZART ÜLÉS 633/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) elfogadja peren kívüli egyezségi ajánlatát akként, hogy az Önkormányzat vállalja 3.920.000,- Ft összeg megfizetését és a kereseti kérelem visszavonását azzal a feltétellel, hogy hozzájárul a peres eljárás megszüntetéséhez, perköltség igény nélkül. Határidő: 2017. július 19. 2.) a határozat 1.) pontjában foglaltak alapján módosítja az 1156/2015. (XI. 16.) számú határozatát akként, hogy a peren kívüli egyezségben meghatározott összeget fizeti meg részére. Határidő: 2017. július 19. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontjában meghatározott megállapodás megkötésére. Határidő: 2017. augusztus 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A megállapodás 2017. augusztus 10-én aláírásra került, a pénzbeli térítés kifizetése megtörtént. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Szentkirályi utca 40. szám alatti Egyetem épület 0,4 kv-os tartalék betápvezeték kiépítéséhez Semmelweis 635/2017. (V1II.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja az EL-MÜ SZOLG Elektromos Műszaki Szolgáltató Kft. (cégjegyzékszám: 13 09 065450; székhely: 2100 Gödöllő, Repülőtéri u. 11.) által tervezett, a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi utca 40. szám alatti i 157.
Semmelweis Egyetem, Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet tartalék, 0,4 kv-os villamosenergía ellátását szolgáló hálózat kiépítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a munkálatokkal érintett Szentkirályi utca (hrsz.: 36770 és 36731) szakaszára teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Szentkirályi utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Szentkirályi utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (forgalmi sáv teljes szélességében) 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 16-án megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIÍL kerület, Csokonai utca 3. számú ingatlanra leágazó gáz elosztóvezeték kiépítéséhez 636/2017. (VIII. 14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. megbízásából a terveket készítő HELYSZÍN Építőipari Kft. 158
(cégjegyzékszám: 01 09 861432; székhely: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. A ép. 1. lph. 114.) részére - a Budapest VIII. kerület, Csokonai utca 3. szám alatti ingatlan gázellátását biztosító gáz elosztóvezeték leágazás kiépítésének közterületi munkáihoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Csokonai utca (hrsz.: 34658/2) érintett út- és járdaszakaszára teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a Csokonai utcai járda- és útszakaszon a bontási helyek (és járda szegélykő) megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Csokonai utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) - 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Csokonai utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 16-án megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Mikszáth Kálmán térre tervezett villamos villamosenergia-ellátását biztosító földkábel létesítéséhez szekrény 637/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal)
tulajdonosi hozzájárulását adja az ELMU Hálózati Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 874142; székhely: 1132 Budapest, Váci út 72-74.) által készített, a Budapest VIII. kerület, Mikszáth Kálmán térre (hrsz.: 36732) tervezett villamos szekrény villamosenergia ellátását szolgáló földkábeles csatlakozóvezeték kiépítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, c. kötelezi a kivitelezőt az érintett terület megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Mikszáth Kálmán tér burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: térkő burkolat 4 cm vtg. NZ 2/5 bazaltágyazat 15 cm vtg C8/10-32/F stabilizált útalap (járműterhelés 20 cm) 15 cm vtg. homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) d. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, e. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, 2017. november 15-ig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 16-án megküldték a kérelmező részére. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 638/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (5 igen, 3 nem, 1 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapesti Gazdasági Egyetem (székhely: 1055 Budapest, Markó utca 29-31.) 2017. augusztus 30. rendezvény (épület átadó) Budapest VIII. kerület, Berzsenyi Dániel utca 6-8. 12 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Határidő: 2017. augusztus 14. 160
A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 29-én vették át postai úton. 639/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága összesen Pedrano Construction Hungary Kft. (székhely: 1082 Budapest, Práter u. 29/a. fszt. 21.) 2017. augusztus 21.-2017. december 31. építési munkaterület (eseti jellegű lerakodás, építőanyag bedaruzás, betonozás céljából) Budapest VIII. kerület, Bókay utca 46-48. 90 m 2 + 3 db parkolóhely (30 m 2 ) Közterület-használat ideje: 2017. augusztus 21.-2017. december 31. építési munkaterület (eseti jellegű lerakodás, építőanyag bedaruzás, betonozás céljából) Budapest VIII. kerület, Tömő utca 24-26. Közterület-használat nagysága összesen: 120 m 2 Határidő: 2017. augusztus 14. 2. a kieső parkolási díj ÁFA tartalmát a Budapest VIII. kerület, Bókay utca 46-48. előtti szakaszon található 3 db parkolóhely vonatkozásában (91 munkanap) 153 485,- Ft-ot köteles megfizetni a közterület-használatról szóló határozatban megjelölt bankszámlaszámra. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 1-én vették át postai úton. 640/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (7 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - teljes díjmentességgel - az alábbiak szerint: Pedrano Construction Hungary Kft. (székhely: 1082 Budapest, Práter u. 29/a. fszt. 21.) Közterület-használat ideje: 2017. augusztus 21. - 2017. december 31. építési munkaterület Budapest VIII. kerület, Bókay utca 44-46. szám előtti járda / 161 -
Közterület-használat nagysága összesen: 66 m" Budapest VIII. kerület, Tömő utca 24-30. szám előtti járda Közterület-használat nagysága összesen: 146 m 2 Budapest VIII. kerület, Szigony utca 27-33. Közterület-használat nagysága összesen: 400 m 2 Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 1-én vették át postai úton. 641/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem ad közterület-használati hozzájárulást az alábbiak szerint: Demy-Deny Kereskedelmi Kft. (székhely: 1203 Budapest, Téglaégető u. 7. 2. em. 3.) Közterület-használat ideje: 2017. augusztus 14. - 2017. szeptember 30. árubemutató pult Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 27. szám előtti járdán Közterület-használat nagysága: 2 m~ Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 13. napján vették át. 642/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Mária utca 3/A- B. szám alatti Társasház részére a 606/2017. (VI. 19.) számú határozatában megadott közterülethasználati hozzájáruláshoz kapcsolódó 3.185.110,- Ft közterület-használat díjat 300.000,- Ft-ra mérsékli a 18/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelet 24. (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 23. napján személyesen átvették. 591/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 162"
közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Futó utca 3. szám alatti Társasház (1082 Budapest, Futó utca 3.) 2017. augusztus 21. - 2017. szeptember 20. építési felvonulási terület (mozgó állvány) Budapest VIII. kerület, Futó utca 3. szám előtti járdán 12 m 2 Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot 2017. augusztus 23-án személyesen átvették. 644/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Víg utca 6. szám alatti Társasház (székhely: 1084 Budapest, Víg utca 6.) 2017. szeptember01.-2017. október 15. építési felvonulási terület (homlokzati állvány) Budapest VIII. kerület, Víg utca 6. szám előtti járdán 30 m 2 Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 24-én vették át postai úton. 645/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 20. szám alatti Társasház (székhely: 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 20.) 2017. augusztus 31.-2017. szeptember 30. építési munkaterület (építési felvonulási terület) Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 20. szám előtti közterületen 3 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) f-
Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot a kérelmező átvette. 646/2017. (VIII. 14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Centroom Invest Kft. (székhely: 2600 Vác, Varsa köz 14.) Közterület-használat ideje: 2017. augusztus 14. - 2017. szeptember 07. védőtető Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 12. szám előtti közterületen Közterület-használat nagysága: 51 m 2 Határidő: 2017. augusztus 14. 2. a Centroom Invest Kft. építési munkaterület céljából igénybe vett közterület-használat díjat 2017. augusztus 07. - 2017. augusztus 13. napja közötti időszakra vonatkozóan fizesse meg. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 18. napján, postai úton átvették. 647/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 65.) 2017. augusztus 17. - 2017. október 15. építési munkaterület (állvány, építőanyag tárolás) Budapest VIII. kerület, Szörényi utca 2-4. szám előtti közterületen 62 m 2 járda Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 25. napján személyesen átvették. 164
Javaslat a Budapest VIII. kerület, Baross u. 43. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó nyilvános egyfordulós pályázat kiírására 648/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Baross u. 43. szám alatti, 36776/0/A/l helyrajzi számú, 139 m 2 alapterületű, utcai bejáratú, földszinten elhelyezkedő, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség nyilvános, egyfordulós pályázat útján történő bérbeadásához. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) elfogadja a határozat mellékletét képező, a Budapest VIII. kerület, Baross u. 43. szám alatti, 36776/0/A/l hrsz.-ú, 139 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó pályázati dokumentációt az alábbi feltételekkel: a.) a minimális bérleti díj összege 272.000,- Ft/hó + ÁFA, b.) a pályázat bírálati szempontja: a legmagasabb megajánlott bérleti díj. c.) a pályázatban érintett helyiségre nem adható be olyan ajánlat, amely a Képviselő-testület 248/2013. (VI. 19.) számú határozat II. fejezetének 8. a) pontja szerinti 25 %-os bérleti díj kategóriába tartozó (italbolt, dohányárusítás, játékterem, szexshop), illetve nyilvános internet szolgáltatás (internet kávézó, call center, stb.) tevékenység végzésére vonatkozik. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 14. 3.) a pályázati dokumentációt a Versenyeztetési Szabályzatban foglaltak szerint teszi közzé. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 14. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat 2017. szeptember 22. és október 22. között lebonyolításra került. KASZA RENA TA egyéni vállalkozó új bérleti jogviszony iránti kérelme a Budapest VIII. kerület, Futó utca 29/a. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 649/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Futó u. 29/a. szám alatti, 35684/2/A/20 hrsz.-ú, 20 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, alagsori, nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozóan a MEXA TRADE Kft.-vei kötött bérleti szerződés 2017. augusztus 31. napjával történő megszüntetéséhez. Határidő: 2017. augusztus 31. 165
2.) hozzájárul 2017. szeptember 1. napjától új bérleti jogviszony létesítéséhez, határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével KASZA RENÁTA egyéni vállalkozó (székhely: 1082 Budapest, Corvin sétány 4/C.; nyilvántartási szám: 51367055; adószám: 68183844-1-42) részére, lakossági kisipari szolgáltatás (szépségápolás, szolárium, kozmetika, kéz- és lábápolás) tevékenység céljára, 34.000,- Ft/hó +ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 14. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a Bérlő, amelynek megfizetése a MEXA TRADE Kft. által óvadékként megfizetett összeg átvezetésével történik, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (5) bekezdés a) alpontja alapján eltekint a közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. szeptember 1. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. augusztus 22-én megkötésre került. G & R Bútor Kft. bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Homok u. 4-6. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 650/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Homok u. 4-6. szám alatti, 35099/0/A/4 hrsz.-ú, 50 m 2 alapterületű, üres, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével G & R Bútor Kft. (székhely: 1084 Budapest, Bérkocsis u. 26. Yi em. 6.; cégjegyzékszám: 01-09-281616; adószám: 25549337-2-42) részére, műhely (kézi bútor gyártása) tevékenység céljára, 72.000,- Ft/hó +AFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. t Határidő: 2017. augusztus28. 166
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. augusztus 21-én megkötésre került. Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia bérbevételi és székhely engedélyezés iránti kérelme a Budapest VIII. kerület, Lovassy László u. 5. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 651/2017. (VIII. 14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Lovassy László u. 5. szám alatti, 35174/0/A/l hrsz-ú, 129 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, pinceszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia (székhely: 1162 Budapest, Kassai u. 13.; nyilvántartási szám: 01-02- 0015989; adószáma: 18737077-1-42; képviseli: Dely Ferenc képviselő) részére sporttevékenység (küzdő- és önvédelmi sportok) céljára az általa ajánlott 39.370,- Ft/hó + AFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Lovassy László u. 5. szám alatti, 35174/0/A/l hrsz-ú, 129 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, pinceszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség tekintetében a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia (székhely: 1162 Budapest, Kassai u. 13.; nyilvántartási szám: 01-02-0015989; adószáma: 18737077-1-42; képviseli: Dely Ferenc képviselő) részére a székhely használathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásához a bérleti szerződés megszűnésének időtartamáig azzal, hogy a bérleti jogviszony megszűnése esetén a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia haladéktalanul intézkedik a székhely hivatalos nyilvántartásokból való törléséről. Határidő: 2017. augusztus 14. 3.) elfogadja a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia (székhely: 1162 Budapest, Kassai u. 13.; nyilvántartási szám: 01-02-0015989; adószáma: 18737077-1-42; képviseli: Dely Ferenc képviselő) alábbi kötelezettségvállalását a helyiség tekintetében, amelyek a bérleti szerződésben is rögzítésre kerülnek: a) a kerület lakóinak kedvezményes sportolási lehetőséget biztosít, amely edzések korosztály és tudásszint szerinti bontásban, elméleti és gyakorlati képzésben valósulnának meg, figyelemmel a helyi igényekre is, b) erre vonatkozó igény esetén közreműködik a helyi iskolák tantervébe a küzdő-, és önvédelmi sportok beépítésébe szakember biztosítása mellett, c) közreműködik a tematikában kapcsolódó kerületi rendezvényeken, d) támogatói között feltünteti a Józsefvárosi Önkormányzatot. Határidő: 2017. augusztus 14. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) és 3.) pontjában foglalt / j rendelkezések szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szólói. 167
35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását, valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. szeptember 30. 5.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a határozat 2.) pontja szerinti székhely használatra jogosító nyilatkozatot a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia részére adja ki. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A bérleti szerződés 2017. augusztus 30-án megkötésre került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Orczy út 16. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására érkezett kérelmek elbírálására 652/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a tárgyi helyiség és magánszemély (HB- 598/1/2017) részére történő bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével raktározás tevékenység céljára, 15.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díjon. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) hozzájárul a fenti helyiség bérbeadásához Király Imre egyéni vállalkozó részére (székhely: 1085 Budapest, József krt. 69.; vállalkozó ig. szám: EV 51116354; adószám: 68029612-1-42) határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével iroda (ingatlanközvetítés) tevékenység céljára, 28.000,- Ft/hónap + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatás! díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 14. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmezők 2017. augusztus 15-én írásban kiértesítésre kerültek. A 2. pontban szereplő kérelmező a bérleti szerződéskötéstől visszalépett, ezután a másik kérelmezőt elektronikusan megkeresték, hogy lehetősége van a bérbevételre, de nem válaszolt. 168
Javaslat a Budapest VJII. kerület, Tolnai Lajos utca 26. szám alatt található telek vonatkozó pályázat eredményének megállapítására elidegenítésére 653/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 26. szám alatti, 34961 hrsz.-ú, 354 m 2 alapterületű telekingatlan elidegenítésére kiírt nyilvános pályázatot érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) a pályázat nyertesének az IRINGBER Kft.-t (székhely: 1097 Budapest, Külső Mester utca 21., cégjegyzékszáma: Cg. 01-09-278303, adószáma: 25492943-2-43) nyilvánítja, a vételárat 71.071.000,- Ft + ÁFA összegben állapítja meg. Határidő: 2017. augusztus 14. 3.) megbízza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat meghatalmazásából és megbízásából eljárva az ingatlan adásvételi szerződését aláírja, azzal a kikötéssel, hogy az IRINGBER Kft. adásvételi szerződéshez benyújtott módosítási javaslatát nem fogadja el. Határidő: 2017. szeptember 30. 4.) megbízza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 26. szám alatti, 34961 hrsz.-ú ingatlanon fennálló gépkocsi-beálló helyekre kötött bérleti szerződéseket a határozat 3.) pontjában meghatározott ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően, 30 napos felmondási idővel szüntesse meg. Határidő: 2017. december 31. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat nyertesével az adásvételi szerződést 2017. szeptember 8-án megkötötték. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása eseti döntés alapján - Budapest VIII. kerület, Mátyás tér 654/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Mátyás tér szám alatti, helyrajzi számon nyilvántartott, 31 m 2 alapterületű, I szobás, komfort nélküli komfortfokozatú, a közös tulajdonból 343/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra 169
vonatkozóan részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 30 %-ában, azaz 3.210.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az eladási ajánlatot 2017. augusztus 16-án kiküldték. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem került megkötésre az adásvételi szerződés. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Bókay János utca szám alatti és a Budapest VIII. kerület, Dankó utca szám alatti lakások cserelakásként történő bérbeadására lakásgazdálkodási feladatok teljesítése körében 655/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Magdolna utca szám alatti, 2 szobás, komfortos komfortfokozatú, 50,4 m 2 alapterületű lakás vonatkozásában bérlővel fennálló bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg, részére a Budapest VIII. kerület, Dankó utca szám alatti, 1 szobás, összkomfortos fokozatú, 26,90 m 2 alapterületű lakás megtekintett állapotban történő, határozatlan időre szóló bérbeadásához, valamint részére a Budapest VIII. kerület, Bókay János u. szám alatti, 1 szobás, komfortos, 33,70 m 2 alapterületű lakás megtekintett állapotban történő, határozott idejű, 5 évre szóló bérbeadásához, azzal a feltétellel, hogy és a jelenleg használt lakást a cserelakások birtokbavételét követő maximum 90 napon belül - a beköltözéskori állapotban - átadják. A cserelakások lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás - saját költségen - a bérlők feladata, melyet megállapodásban kötelesek vállalni. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontjában meghatározott megállapodások és bérleti szerződések megkötésére. Határidő: 2017. szeptember 30. 3.) kötelezi t és t, hogy az 1.) pontban megjelölt lakások birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül az általuk jelenleg közösen használt, Budapest 170
VIII. kerület, Tömő u beköltözéskori állapotban - üresen adják le. szám alatti lakást ingóságaiktól kiürítve - a Határidő: a Budapest VIII. kerület, Dankó utca szám alatti, valamint a Budapest VIII. kerület, Bókay János u szám alatti lakások birtokbavételét követő 90. nap A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A bérleti szerződések 2017. október 16-án aláírásra kerültek, 2017. október 18-án a lakás birtokba adása megtörtént. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 32/b szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására érkezett három kérelem ügyének elbírálására 656/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a tárgyi helyiség bérbeadásához P. L. magánszemély részére raktározás céljára a felajánlott 15.748,- Ft/hó + ÁFA bérleti díjon. Határidő: 2017. augusztus 14. 2.) nem járul hozzá a tárgyi helyiség bérbeadásához S. M. magánszemély részére raktározás céljára a felajánlott 23.000,- Ft/hó + ÁFA bérleti díjon. Határidő: 2017. augusztus 14. 3.) hozzájárul a fenti helyiség bérbeadásához F. G. magánszemély részére határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével raktározás (iratok és háztartási ingóságok) céljára, 26.000,- Ft/hónap + ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen, a 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetésének, valamint az egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat közjegyzői okiratba történő foglalásának kötelezettségével. Határidő: 2017. augusztus 14. 4.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 3.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amely hatályba lépésének feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Mindhárom kérelmező 2017. augusztus 15-én írásban kiértesítésre került. A határozat 3. pontjában szereplő kérelmező a bérleti szerződést 2017. szeptember 4-én megkötötte.
Javaslat a JÓKÉSZ módosításával kapcsolatos döntések meghozatalára 657/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a Józsefváros Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 66/2007. (XII. 12.) önkormányzati rendeletnek (JÓKÉSZ) az L4-VIII-1 építési övezetre és a 244. tömb (Horváth Mihály tér - Német utca - József utca - Őr utca által határolt terület) tekintetében a településrendezési szerződés, mint sajátos jogintézménnyel összefüggő 38. (2) bekezdésben foglalt rendelkezés hatályon kívül helyezése és az útként nyilvántartott irányadó szabályozási elem törlésére vonatkozó módosítási eljárásának véleményezési és partnerségi egyeztetési szakaszát lezárja. Határidő: 2017. augusztus 14. 2. felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze az állami főépítésznél a záró szakmai véleményének kialakítását. Határidő: 2017. augusztus 14. A Városépítészeti Iroda tájékoztatása alapján: 2017. augusztus 18-án a véleményezendő településrendezési dokumentum átadásra került az Állami Főépítész részére, aki 2017. augusztus 29-én kelt levelében megadta a záró szakmai véleményét. A 2017. szeptember 7-i ülésen a 32/2017. (XI.07.) önkormányzati rendelettel a JÓKÉSZ módosítását a Képviselő-testület elfogadta, a településrendezési eszköz 2017. szeptember 8-tól hatályos. Javaslat a Budapest VIII. kerület Baross u. 28.fszt.-i ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról való lemondásra ZART ÜLÉS 658/2017. (VIII.14.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat a 36739/0/A/2 hrsz-ú, természetben a Budapest VIII. kerület, Baross u. 28. fszt. alatt található, 16 m 2 alapterületű ingatlan tekintetében eladó és vevő között 8.500.000,-Ft, azaz nyolcmillió-ötszázezer forint vételáron létrejött adásvételi szerződéshez kapcsolódó elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: 2017. augusztus 14. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus postázták az ügyfél részére. 14-én Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 591/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 172"
közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A közterület használat ideje: Közterület-használat nagysága: CITY TOUR Hop On Hop Off Idegenforgalmi Kft (székhely: 1081 Budapest, Andrássy út 2.) 2017. augusztus 30. - 2017. szeptember 30. turisztikai mobil pult Budapest VIII. kerület, Múzeum u. 1. szám lm 2 Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus 30-án vette át a kérelmező, a díjat egy összegben megfizette. 661/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) az Andrame-Bau Kft. részére a 494/2017. (VI.12.) számú határozatában megadott közterület-használati hozzájáruláshoz kapcsolódó közterülethasználat díjat, azaz 426.720,- Ft-ot egy összegben visszautal a Rendelet 26. (1) bekezdésében foglaltak alapján. Felelős: polgánnester Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: Fenti összeget a Pénzügyi Ügyosztály 2017. augusztus 28. napján visszautalta az ügyfélnek. 662/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 25. szám alatti Társasház (székhely: 1085 Budapest, Horánszky utca 25.) 2017. szeptember 04.-2017. szeptember 15. építési munkaterület (homlokzat felújítás) Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 25. 5 m 2 Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapián: A határozatot a kérelmező 2017. augusztus 30-án átvette.
Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Puskin utca 4. szám alatti kapubehajtók kiépítéséhez ingatlanra 663/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság tulajdonosi hozzájárulását adja a TP-Terv Mérnöki Iroda Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 711686; székhely: 1139 Budapest, Teve u. 9IC. 2. em. 11.) kérelmére, hogy a Budapest VIII. kerület, Puskin utca 4. szám alatti ingatlanon tervezett épület építési engedélyezése a jelen eljárásban benyújtott terv szerint (tervszám: 17-011-vl), a Puskin utca felé két új útcsatlakozás kiépítésével valósuljon meg. A Bizottság hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, c. a hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Puskin utca (hrsz.: 36553) érintett út- és járdaszakaszára teijed ki, d. kötelezi a beruházót (építtetőt) a Puskin utcában a két új útcsatlakozás - csapadékvíz elvezetését biztosító - megfelelő minőségű kialakítására, melyre beruházó/építtető 5 év garanciát vállal: a kapubehajtó útcsatlakozást - a szegély kiépítése után - az alábbi rétegrenddel kell kialakítani: 8 cm vtg. beton térkő 3 cm vtg. 2/4 ágyazó zúzalék - 20 cm vtg. C12/15-32-F1 betonalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Puskin utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 jelű érdesített öntött aszfalt kopóréteg - 15 cm vtg. CS/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 2 évig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 24-én megküldték a kérelmező részére. 174
Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szánt alatti ingatlan energia ellátásához villamos 664/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - az ELMŰ Hálózati Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 874142; székhely: 1132 Budapest, Váci út 72-74.) megbízása alapján - a GTF Elektromos Tervező Fővállalkozó Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 692800; székhely: 1131 Budapest, Rokolya u 1-13.) által tervezett, Budapest VIII. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám alatti ingatlan villamos energia ellátását biztosító 1 kv-os közcélú elosztóhálózat létesítéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Rökk Szilárd utca (hrsz.: 36681) munkálatokkal érintett út- és járdaszakaszára teijed ki, c. a földkábel létesítési munkálatokat a Rökk Szilárd utca tervezett felújítását megelőzően lehet elvégezni, d. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, e. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Rökk Szilárd utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap (járműterhelésnél 20 cm) - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Rökk Szilárd utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg (forgalmi sáv teljes szélességében) - 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával - a Rökk Szilárd utca felújítása miatt - 2017. november 15-ig érvényes. / 175
Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 24-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Bláthy Ottó utcában vízvezeték elvégzéséhez rekonstrukció 665/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Fővárosi Vízművek Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 23-27.; cégjegyzékszám: 01-10-042451) részére, a Budapest VIII. kerület, Bláthy Ottó utcában (Bíró Lajos utca - Vajda Péter utca közötti szakaszon) tervezett (száma: FV-39/2017) vízvezeték rekonstrukciós munkákhoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a munkálatokkal érintett alábbi közterületre teijed ki: Budapest VIII. kerület, Bláthy Ottó utca útpálya és járda (hrsz.: 38598), c. a beruházónak (kivitelezőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a rekonstrukciós munkálatokat a Bláthy Ottó utca tervezett felújítását megelőzően lehet elvégezni, e. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Bláthy Ottó utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Bláthy Ottó utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg 7 cm vtg. AC 11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Bláthy Ottó utca zöldterület helyreállításakor a zöldterület részét képező, károsodott (kitermelt, szennyeződött illetve elszállított) termőtalaj pótlását - I. 176
osztályú termőföld visszatöltésével - kell elvégezni, fák 3 m-es körzetében a kitermelt talajszelvény teljes mélységében (1 m mélységig), egyéb zöldterületeken 20 cm mélységig. f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, 2017. november 15-ig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 24-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Diószegi Sámuel u. 27. szám alatti ingatlan vízbekötés megszüntetéséhez 666/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Fővárosi Vízmüvek Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-042451; székhely: 1134 Budapest Váci út 23-27.) által tervezett, Budapest VIII. kerület, Diószegi Sámuel utca 27. szám alatti ingatlan (helyrajzi szám: 36030) meglévő vízbekötés megszüntetésének közterületi munkáihoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Diószegi Sámuel utca (hrsz.: 35903) munkálatokkal érintett területére terjed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a megszüntetett (levágott) csővezetéket el kell távolítani, e. kötelezi a beruházót/kivitelezőt a bontási helyek megfelelő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező 5 év garanciát vállal: a Diószegi Sámuel utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC-11 hengerelt aszfaltbeton kopóréteg - 7 cm vtg. AC-11 hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. 95% töm. homokos kavics ágyazat f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni,
g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása aiapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 24-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIII. kerület, Rökk Szilárd utcában vízvezeték elvégzéséhez rekonstrukció 667/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a Fővárosi Vízművek Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 23-27.; cégjegyzékszám: 01-10-042451) részére, a Budapest VIII. kerület, Rökk Szilárd utcában (Békési utca - Kis Salétrom utca közötti szakaszon) tervezett (száma: FV-36/2017) vízvezeték rekonstrukciós munkákhoz, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a munkálatokkal érintett alábbi közterületre terjed ki: Budapest VIII. kerület, Rökk Szilárd utca útpálya és járda (hrsz.: 36681), c. a beruházónak (kivitelezőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a rekonstrukciós munkálatokat a Rökk Szilárd utca tervezett felújítását megelőzően lehet elvégezni, e. kötelezi a kivitelezőt a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Rökk Szilárd utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap (jármüterhefés 20 cm) 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a bontással érintett Rökk Szilárd utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) 178
f. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, g. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával - a Rökk Szilárd utca felújítása miatt - 2017. november 15-ig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 24-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 26. számú ingatlan kiépítéséhez, meglévő megszüntetéséhez vízbekötés 668/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a kivitelezéssel megbízott EB Hungary Invest Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 725294; székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.) kérelmére tulajdonosi hozzájárulását adja a Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 26. szám alatt épülő szakkollégium és apartmanház vízellátását biztosító új vízbekötés kiépítéséhez, valamint a meglévő vízbekötés megszüntetéséhez, a hozzájárulást az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás a Horánszky utca (hrsz.: 36628) munkálatokkal érintett területére teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. a megszüntetett (levágott) csővezetéket el kell távolítani, e. a munkálatokat úgy kell végezni, illetve az új vízbekötés nyomvonalát úgy kell kialakítani, hogy az épület előtti fa/faverem ne károsodjon, f. kötelezi a kivitelezőt a Horánszky utcai járda- és útszakaszon a bontási helyek megfelelő minőségben történő helyreállítására, melyre a beruházó és kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett Horánszky utca útpálya/parkolósáv burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - kockakő - 4 cm vtg. NZ 2/5 bazaltágyazat - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető)
a bontással érintett Horánszky utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - térkő burkolat 4 cm vtg. NZ 2/5 bazaltágyazat 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) g. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, h. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, 2017. november 15-ig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 24-én megküldték a kérelmező részére. Javaslat a Budapest VIII. kerület, József utca 14. szám alatt található telek vonatkozó pályázat eredményének megállapítására elidegenítésére 669/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, József utca 14. szám alatti, 34902 hrsz.-ú, 2446 m 2 alapterületű telekingatlan elidegenítésére kiírt nyilvános pályázatot érvényesnek és eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: 2017. augusztus 21. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat eredménytelenül zárult, további intézkedést nem igényel. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor u. 11. és 13. szám alatt található elidegenítésére vonatkozó pályázat eredményének megállapítására ingatlanok 670/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor u. 11. szám alatti, 35128 hrsz.-ú és a Bauer Sándor u. 13. szám alatti, 35127 hrsz.-ú ingatlanok együttes elidegenítésére kiírt nyilvános pályázatot érvényesnek és eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: 2017. augusztus 21. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat eredménytelenül zárult, további intézkedést nem igényel. 180
Javaslat az Orient-Cash Kft bérleti jogviszony meghosszabbítására irányuló kérelmének elbírálására a Budapest VIII. kerület, Üllői út 46. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség tekintetében 671/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Üllői út 46. szám alatti, 36388/0/A/31 hrsz.-ú, 57 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiséget használó Orient-Cash Kft. (székhely: 1071 Budapest, Damjanich u. 51. fsz. 3.; cégjegyzékszám: 01-09-914618; adószám: 14673317-2-42; képviseli: Zalkat Mohedin ügyvezető) korábbi bérleti jogviszonyának meghosszabbításához és a bérleti díj csökkentésére vonatkozó kérelmében foglaltakhoz. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Üllői út 46. szám alatti, 36388/0/A/31 hrsz.-ú, 57 in 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség újbóli bérbeadásához az Orient-Cash Kft. (székhely: 1071 Budapest, Damjanich u. 51. fsz. 3.; cégjegyzékszám: 01-09-914618; adószám: 14673317-2-42; képviseli: Zalkat Mohedin ügyvezető) részére, határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével irodai tevékenység céljára 156.867,- Ft + AFA/hó bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21. 3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését - a korábban befizetett óvadék Összegének a jelenlegi bérleti díj alapján számolt összegre történő feltöltése mellett -, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a bérlő. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapián: A kérelmezőt 2017. augusztus 24-én írásban kiértesítették. A bérleti szerződés aláírására 2017. november 22. napján került sor. A "Reményi Ede" Cigányzenész Szövetség bérlő székhely bejegyeztetés engedélyezési kérelme a Budapest VIII. kerület, Szilágyi u. 1/B. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 672/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal)
1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, 34688/0/A/l helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Szilágyi u. 1/B. szám alatt található, 25 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiséget bérlő Reményi Ede" Cigányzenész Szövetség (székhely: 1081 Budapest, Népszínház u. 27.; nyilvántartási szám: 01-02-0005638; adószám: 18068337-1-42; képviseli: Farkas István) részére a székhely használathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásához a bérleti szerződés megszűnésének időtartamáig azzal, hogy a bérleti jogviszony megszűnése esetén a Reményi Ede" Cigányzenész Szövetség haladéktalanul intézkedik a székhely törléséről. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t hogy a határozat mellékletét képező, székhelyhasználatra jogosító nyilatkozatot a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében a Reményi Ede" Cigányzenész Szövetség részére adja ki. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés módosítása a felek között megkötésre került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Vajdahunyad utca 25. szám alatt található telek vonatkozó pályázat eredményének megállapítására elidegenítésére 674/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (8 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest VIII. kerület, Vajdahunyad utca 25. szám alatti, 35668/2 hrsz.-ú, 441 m 2 alapterületű telekingatlan elidegenítésére kiírt nyilvános pályázatot érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja. Határidő: 2017. augusztus 21. 2 ) a pályázat nyertesének az IVY HOME Kft.-t (székhely: 1034 Budapest, Almási Balogh Lóránd utca 1. B ép. II. em. 1., cégjegyzékszáma: Cg. 01-09-294902, adószáma: 25894572-2-41) nyilvánítja, a vételárat 102.100.000,- Ft + ÁFA összegben állapítja meg. Határidő: 2017. augusztus 21. 3.) megbízza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat meghatalmazásából és megbízásából eljárva az ingatlan adásvételi szerződését aláírja. Határidő: 2017. szeptember 30. 4.) megbízza a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t, hogy a Budapest VIII. kerület, Vajdahunyad utca 25. szám alatti, 35668/2 hrsz.-ú ingatlanra fennálló bérleti szerződést a 3.) 182
pontban meghatározott ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően, 30 napos felmondási idővel szüntesse meg. Határidő: 2017. október 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat nyertesével az adásvételi szerződést 2017. szeptember 18-án megkötötték. Lakás elidegenítésével kapcsolatos vételár és eladási ajánlat jóváhagyása - Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca 675/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul az ingatlan-nyilvántartásban a Budapest VIII. kerület, Szerdahelyi utca szám alatti, hrsz.-ú, 24 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú, a közös tulajdonból hozzá tartozó 115/10.000 tulajdoni hányaddal rendelkező lakásra vonatkozóan H. Zs. részére történő eladási ajánlat megküldéséhez, a vételárnak az elkészült forgalmi értékbecslésben megállapított forgalmi érték 55 % -ában, azaz 5.005.000 Ft összegben történő közlésével és azzal a tájékoztatással kiegészítve, mely szerint a végleges vételár összege az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelet 16. (2)-(3), illetve a 19. (1) bekezdéseiben biztosított kedvezmények alkalmazásával kerül megállapításra. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti eladási ajánlat kiküldésére, valamint az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az adásvételi szerződés 2017. augusztus 29-én megkötésre került. Javaslat három darab, közszolgálati célra kijelölt lakás bérbeadására a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ dolgozói részére 676/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (111.08.) önkormányzati rendelet 14. -a alapján hozzájárul, hogy a Budapest VIII. kerület, Bérkocsis u. 29. magasföldszint 3. szám alatti, 31,30 m" alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás - a korábbi bérlő bérleti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszűnése okán - bérbeadásra kerüljön a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ dolgozója, 183
L. Cs. részére - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 13.852,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) az 1152/2016. (XI. 14.) számú határozatát a Budapest VIII. kerület, Légszesz u. 6. földszint 4-5. szám alatti lakás tekintetében - a korábban kijelölt bérlővel létre nem jött bérleti jogviszony okán - akként módosítja, hogy a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (111.08.) önkormányzati rendelet 14. -a alapján a Budapest VIII. kerület, Légszesz u. 6. földszint 4-5. szám alatti, 42 nr alapterületű, 1,5 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ dolgozój a, H. S. részére kerüljön bérbeadásra - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 16.729,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. augusztus 21. 3.) az 1153/2016. (XI.14.) számú határozatát a Budapest VIII. kerület, József u. 41. földszint 1. szám alatti lakás tekintetében - a korábban kijelölt bérlővel létre nem jött bérleti jogviszony okán - akként módosítja, hogy a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (111.08.) önkormányzati rendelet 14. -a alapján a Budapest VIII. kerület, József u. 41. földszint 1. szám alatti, 38,60 m 2 alapterületű, 1,5 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ dolgozója, K. A. részére kerüljön bérbeadásra - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 17.083,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. augusztus 21. 4.) hozzájárul továbbá a határozat 1.), 2.) és 3.) pontja szerinti lakások bérlők általi felújításához és a beruházási megállapodások megkötéséhez, a felújítási munkák költségének bérleti díjba történő beszámításához havonta 100 %-os mértékben. A bérbeszámítás az előzetesen elkészített munkanemenkénti költségbecslés alapján legfeljebb az alábbiakban felsorolt összegekben történik: a) a Budapest VIII. kerület, Bérkocsis u. 29. magasföldszint 3. szám alatti lakás tekintetében: 2.150.000,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 2.730.500,- Ft összegben; b) a Budapest VIII. kerület, József u. 41. földszint 1. szám alatti lakás tekintetében: 2.030.000,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 2.578.100,- Ft összegben; c) a Budapest VIII. kerület, Légszesz u. 6. földszint 4-5. szám alatti lakás tekintetében: 2.470.000,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 3.136.900,- Ft összegben. Az elszámolás feltétele, hogy a bérlő a felújítási munkákat elvégezze, és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Ingatlanszolgáltatási Irodája a teljesítést leigazolja. 184
Határidő: 2017. augusztus 21. 5.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.), 2.) és 3.) pontja szerinti bérleti szerződések és a határozat 4.) a), b) és c) pontja szerinti beruházási megállapodások megkötésére. Határidő: 2017. október 16. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A Bérkocsis utcai lakás bérbeadói nyilakozatát kiadták, a bérlővel a bérleti szerződést 2017. november 13-án megkötötték. A József utcai lakás bérbeadói nyilakozatát kiadták, a bérlővel a bérleti szerződést 2017. november 3-án megkötötték. A Légszesz utcai lakás bérbeadói nyilakozatát kiadták, a bérlővel a bérleti szerződést 2017. november 28-án megkötötték. Javaslat gépkocsi-beálló bérbeadására 677/2017. (VI1I.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor u. 9. szám alatti, 35129 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 12. számú gépkocsi-beálló bérbeadásához F. E. magánszemély (HB- 82/2017) részére, határozatlan időre, 30 napos felmondási idővel, 10.000,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA összeg megállapítása mellett. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló üres telkek, felépítményes ingatlanok, gépkocsi-beállók és dologbérlet bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 13. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő, továbbá a 15. (4) bekezdés a) pontja alapján eltekint a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 20-án megkötésre került. P. Zs. magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIIL kerület, Szentkirályi u. 13. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 678/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) Í85' '..
1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 13. szám alatti, 36536/0/A/4 hrsz.-ú, 105 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, utcai bejáratú, alagsori, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével P. Zs. magánszemély részére, raktározási tevékenység céljára, 44.100,- Ft + ÁFA/hó bérleti díj + közüzemi és kiilönszolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 6-án megkötésre került. Javaslat az önkormányzati feladatokhoz és célokhoz kapcsolódó tevékenységet végző szervezetek kedvezményes bérleti díjának 2016. és 2017. évre történő engedélyezésére (10 db szervezet) 679/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (9 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 1.) a Budapest VIII. kerület, 35357/0/A/4 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Lujza u. 5. szám alatt található, 26 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében az Új Világ Egyesület részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 41/2017. (IV. 12.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2017. január 1-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 7.266,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen, amennyiben a fenti helyiségre felhalmozott hátralék összegét a bizottsági döntésről történő tudomásszerzéstől számított 8 napon belül rendezi. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) a Budapest VIII. kerület, 34734/0/A/24 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Teleki László tér 16. szám alatt található, 16 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Társak a Teleki Térért Egyesület részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 114/2016. (IX.07.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2016. január l-től 2016. december 31-ig, továbbá a 41/2017. (IV. 12.) számú határozata alapján 2017. január l-től 2017. december 3 l-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 4.000,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen, amennyiben a fenti helyiségre felhalmozott hátralék összegét a bizottsági döntésről történő tudomásszerzéstől számított 8 napon belül rendezi. 186
Határidő: 2017. augusztus 21. 3.) a Budapest VIII. kerület, 34739/0/A/32 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VÍIÍ. kerület, Teleki László tér 22. szám alatt található, 103 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, pinceszinti helyiség tekintetében a Társak a Teleki Térért Egyesület részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI. 19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 114/2016. (IX.07.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2016. január l-től 2016. december 31-ig, továbbá a 41/2017. (IV. 12.) számú határozata alapján 2017. január l-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 14.761,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen, amennyiben a fenti helyiségre felhalmozott hátralék összegét a bizottsági döntésről történő tudomásszerzéstől számított 8 napon belül rendezi. Határidő: 2017. augusztus 21. 4.) a Budapest VIII. kerület, 34740/0/A/25 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Teleki László tér 23. szám alatt található, 29 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Társak a Teleki Térért Egyesület részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 41/2017. (IV.12.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2017. január l-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 6.960,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen, amennyiben a fenti helyiségre felhalmozott hátralék összegét a bizottsági döntésről történő tudomásszerzéstől számított 8 napon belül rendezi. Határidő: 2017. augusztus 21. 5.) a Budapest VIII. kerület, 35456/0/A/31 és 35456/0/A/36 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 19. szám alatt található, 41 + 141 m 2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti és pinceszinti helyiségek tekintetében a Moravcsik Alapítvány részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 41/2017. (IV.12.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2017. január l-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 26.600,- Ft/hó és 3.080,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21. 6.) a Budapest VIII. kerület, 36788/0/A/2 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Pál u. 6. szám alatt található, 304 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Magyar Goju Kai Szövetség részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 133/2016. (X.05.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2016. január l-től 2016. december 31-ig, továbbá a 66/2017. (V.08.) számú határozata alapján 2017. január 1-töl 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 48.555,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21.
7.) a Budapest VIII. kerület, 36793/0/A/l 7 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Pál u. 3. szám alatt található, 151 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyesület részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 114/2016. (1X.07.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2016. január 1-től 2016. december 31-ig, továbbá a 81/2017. (VI.07.) számú határozata alapján 2017. január 1-től 2017. december 3 l-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 34.050,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21. 8.) a Budapest VIII. kerület, 35491/0/A/38 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Baross u. 112. szám alatt található, 197 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Szigony-útitárs a Komplex Pszicho-szociális Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Kft. részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 81/2017. (VI.07.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2017. január 1-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 36.897,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21. 9.) a Budapest VIII. kerület, 35688/0/A/4 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Nap u. 25. szám alatt található, 112 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 133/2016. (X.05.) és a 100/2017. (VII.05.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2016. január 1-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 19.368,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen. Határidő: 2017. augusztus 21. 10.) a Budapest VIII. kerület, 35100/0/A/3 helyrajzi számon nyilvántartott, a Budapest VIII. kerület, Kis Fuvaros u. 11. szám alatt található, 103 m 2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló, utcai bejáratú, földszinti helyiség tekintetében a Budapest Józsefvárosi Református Egyházközség részére a Képviselő-testület 248/2013. (VI.19.) számú határozatának 29. pontja, valamint az Emberi Erőforrás Bizottság 114/2016. (1X.07.) számú határozata alapján engedélyezi a kedvezményes bérleti díjat 2016. január 1-től 2016. december 31-ig, továbbá a 100/2017. (VII.05.) számú határozata alapján 2017. január 1-től 2017. december 31-ig a mindenkori közös költség (a határozathozatal időpontjában 29.520,- Ft/hó) összegű bérleti díj + ÁFA + közüzemi és külön szolgáltatási díjak összegen, amennyiben a fenti helyiségre felhalmozott hátralék összegét a bizottsági döntésről történő tudomásszerzéstől számított 8 napon belül rendezi. Határidő: 2017. augusztus 21. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A határozatban szereplő civil szervezetek 2017. augusztus 25-én írásban kiértesítésre kerültek. 188
Értékpapír számla szerződés megszüntetése 680/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Sberbank Magyarország Zrt.-nél vezetett értékpapír számlát 2017. augusztus 31. napjával megszünteti, és felkéri a polgármestert az Önkormányzat részére megküldött, a határozat mellékletét képező számla megszüntetési kérelem" aláírására. Határidő: 2017. augusztus 31. A Gazdasági Szervezet tájékoztatása alapján: A határozatban foglaltakat határidőben végrehajtották, az értékpapír számlát 2017. szeptember 7-én a bank lezárta. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Puskin utca számú ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról való lemondásra ZART ÜLÉS 681/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat a hrsz.-ú, természetben a 1088 Budapest, Puskin utca szám alatti, 32 m~ alapterületű lakás ingatlan tekintetében eladó és vevő között 2017. július 27-én 12.200.000,- Ft, azaz Tizenkettőmillió-kettőszázezer forint vételáron létrejött adásvételi szerződéshez kapcsolódó elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. augusztus postázták az ügyfél részére. 25-én Javaslat a Corvin Sétány Program keretén belül (Nagy Templom utca számú ingatlan) elővásárlási jogról való lemondásra ZART ÜLÉS 682/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1. a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat a hrsz.-ú, természetben a 1080 Budapest, Nagy Templom u szám alatti, 82 m 2 alapterületű lakás tekintetében, a jelen határozat mellékletét képező, 24.500.000.- Ft vételárat tartalmazó adásvételi szerződés vonatkozásában elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: 2017. augusztus 21.
2. felkéri a polgármestert a határozat 1. pontjában meghatározott ingatlant érintő elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat aláírására. Határidő: 2017. augusztus 21. 3. hozzájárul a hrsz.-ú, természetben a 1080 Budapest, Nagy Templom u szám alatti lakás ingatlanra vonatkozó, a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat javára az ingatlan-nyilvántartásba 207585/1/2003/01.11.27. számon bejegyzett elővásárlási jog törléséhez. Határidő: 2017. augusztus 21. 4. felkéri a polgármestert, hogy a határozat 3. pontjában meghatározott ingatlant érintő elővásárlási jog törlése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket és íija alá a törlési kérelemmel összefüggő dokumentumokat. Határidő: 2017. augusztus 21. A Gazdálkodási Ügyosztály, valamint a Rév8 Zrt. tájékoztatása alapján: Az elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat aláírásra került, 144613/1/2017 sz. határozatával törölte a Földhivatal. Javaslat a Budapest VIII. kerület, Práter u. szám alatti lakás pályázaton kívüli minőségi lakáscseréjére ZART ÜLÉS 683/2017. (VIII.21.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Práter utca szám alatti, 2 szobás, 55,16 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakásra bérlővel fennálló bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg a Budapest VIII. kerület, Kőris utca szám alatti, 1 szobás, 27,56 m 2 alapterületű, komfortos komfortfokozatú lakás megtekintett állapotában - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezők figyelembe vételével megállapított - jelenleg 6.861,- Ft/hó összegű költségelvű bérleti díjjal történő bérbeadásához határozatlan időre, azzal a feltétellel, hogy bérlő a leadásra kerülő bérleményét rendeltetésszerű állapotban átadja és a cserelakás lakhatóvá tételével kapcsolatos műszaki helyreállítás saját költségen a bérlő feladata, melyet beruházási megállapodásban köteles vállalni. A beruházási megállapodásban rögzített felújítási munkák elkészültét a bérbeadó szervezet a megállapodásban rögzített időpontig ellenőrzi. Határidő: 2017. augusztus 21. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti megállapodások és az új bérleti szerződés megkötésére. t Határidő: 2017. augusztus 28. 190
3.) kötelezi bérlőt, hogy az 1.) pontban megjelölt lakás birtokbavételét követő legfeljebb 90 napon belül, az általa jelenleg használt, Budapest VIII. kerület, Práter utca szám alatti lakást ingóságaitól kiürítve, üresen adja le. Határidő: a Budapest VIII. kerület, Kőris utca szám alatti lakás birtokbavételét követő 90. nap 4.) hozzájárul ahhoz, hogy a Budapest VIII. kerület, Práter utca szám alatti lakás és a Budapest VIII. kerület, Kőris utca szám alatti lakás forgalmi érték különbözetének 40%-ából - amely maximum 3.200.000,-Ft lehet - csak a Budapest VIII. kerület, Práter u. szám alatti lakást a lakásbérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése másik lakás bérbeadása mellett megnevezésű megállapodás megkötésének időpontjáig terhelő valamennyi díjtartozásának összegét kapja meg a bérlő azzal, hogy a díjtartozások közvetlenül a bérbeadó és a közüzemi szolgáltatók részére kerüljenek kifizetésre. Határidő: 2017. augusztus 21. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A megállapodás aláírásra került 2017. október 25-én, a bérlővel az új bérleti szerződést 2017. november 20-án megkötötték. Javaslat közterület-használati kérelmek elbírálására 685/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetés mellett az alábbiak szerint: Közterület-haszna lo, kerelmezo: Közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 5. szám alatti Társasház (székhely: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 5.) 2017. szeptember 11.-2017. szeptember 14. építési konténer elhelyezése Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 5. szám előtti közterületen 1 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m 2 ) Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 13-án vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 686/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: BUSZER Budapesti Építő és Szerelő Zrt. (székhely: 1163 Budapest, Üj Kőbánya utca 23.) -,. ' L'', Y 191
A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: 2017. szeptember 01. - 2017. szeptember 30. védőtető (építési munkaterület) Budapest VIII. kerület, Déri Miksa u. 7. szám előtti közterület 54 m 2 Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 13-án vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 687/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: BUSZER Budapesti Építő és Szerelő Zrt. (székhely: 1163 Budapest, Új Kőbánya utca 23.) 2017. augusztus 28. - 2017. szeptember 17. építési munkaterület (vakoló siló elhelyezése) Budapest VIII. kerület, Déri Miksa u. 7. 1 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 nr) Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 13-án vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 688/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - közterület-használati hozzájárulást ad az alábbiak szerint: A közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: EB Hungary Invest Kft. (székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.) 2017. szeptember 01. - 2017. szeptember 30. építési konténer elhelyezése Budapest VIII. kerület, Horánszky u. 26. szám előtti közterületen 1 db parkolóhely (parkolóhelyenként 10 m~) Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A határozatot 2017. szeptember 15-én vette át a kérelmező, a díjat egy összegben fizette meg. 192
689/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) közterület-használati hozzájárulást ad - előre egy összegben történő teljes díjfizetéssel - az alábbiak szerint: A kérelemben foglalt közterület-használat ideje: Közterület-használat nagysága: Közterület-használat nagysága: Don Leone Kft. (1088 Budapest, Krúdy utca 2.) 2017. augusztus 28. - 2017. szeptember 30. vendéglátóterasz Budapest VIII. kerület, Krúdy utca 2. szám előtti közterületen 45 m 2 napernyő Budapest VIII. kerület, Krúdy utca 2. szám előtti közterületen 15 m 2 Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: 2017. szeptember 20-án nem kereste jelzéssel érkezett vissza a tértivevény, befizetés nem történt. Tulajdonosi hozzájárulás a Budapest VUL kerület, Illés utca 36. számú ingatlan előtti járdarész átépítéséhez 690/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (12 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja a RI-ZA- LIT RÍMELY-ZAJÁCZ ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 365538; székhely: 1221 Budapest, Lomnici u. 28/A.) kérelmére, hogy a Budapest VIII. kerület, Illés utca 36. szám alatt kialakított új addiktológiai rendelő közterületi kapcsolata a jelen eljárásban benyújtott terv szerint (rajzszám: K-3) valósuljon meg. A Bizottság hozzájárulását az alábbi feltételekkel és kikötésekkel adja meg: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás az Illés utca (hrsz.: 35866) érintett járdaszakaszára teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a beruházót (építtetőt) az Illés utcában a járda megfelelő minőségű kialakítására, melyre beruházó/építtető 5 év garanciát vállal: / {"/ ; / 193
az új rámpát - a meglévő járda csatlakozásnál szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással - az alábbi rétegrenddel kell kialakítani: - 4 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 29-én megküldték a kérelmező részére. Tulajdonosi hozzájárulás Budapest VIIL kerület, Mindszenty József tér kialakításához közvilágításának 691/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) tulajdonosi hozzájárulását adja - a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. megbízása alapján - a VIRON Kft. (cégjegyzékszám: 01 09 864959; székhely: 1139 Budapest, Fáy utca 1/b.) által készített, a Budapest VIII. kerület, Mindszenty József tér közvilágítás kialakításának kiviteli terveihez (tervszám: VIR-017/2017), a közterületi munkák elvégzéséhez, az alábbi feltételekkel és kikötésekkel: a. jelen tulajdonosi hozzájárulás a beruházót (építtetőt) nem mentesíti az építéshez szükséges egyéb szakhatósági és hatósági engedélyek beszerzése alól, b. a tulajdonosi hozzájárulás az építési munkálatokkal érintett József utca (hrsz.: 35105/2) és a Mindszenty József tér (hrsz.: 34948/2) területére teijed ki, c. a beruházónak (építtetőnek) a közútkezelői és munkakezdési (burkolatbontási) hozzájárulást a vonatkozó rendelet (19/1994. (V.31.) KHVM rendelet) szerinti mellékletek csatolásával a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Építésügyi Irodájától előzetesen meg kell kérni, és az abban foglaltakat maradéktalanul be kell tartani, d. kötelezi a kivitelezőt a bontással érintett út- és járdaszakaszok megfelelő minőségű helyreállítására, melyre a beruházó/kivitelező közösen 5 év garanciát vállal: a bontással érintett József utca járda burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 3 cm vtg. MA-4 érdesített öntött aszfalt kopóréteg (legalább a járda szélességével megegyező hosszban) - 15 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap 15 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) 194
a bontással érintett József utca útpálya burkolatát az alábbi rétegrenddel kell helyreállítani, szerkezeti rétegenként 20-20 cm átlapolással: - 4 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kopóréteg - 7 cm vtg. AC11 jelű hengerelt aszfaltbeton kötőréteg - 20 cm vtg. C8/10-32/F stabilizált útalap - 20 cm vtg. fagyálló homokos kavics ágyazat Trq 95% (más anyaggal nem helyettesíthető) a Mindszenty József tér zöldterületének szakszerű helyreállításakor a zöldterület részét képező, károsodott (kitermelt, szennyeződött illetve elszállított) termőtalaj pótlását I. oszt. termőföld visszatöltésével kell elvégezni teljes mélységében (1 m mélységig), egyéb zöldterületeken 20 cm mélységig. e. az engedélyes köteles a munkák (helyreállítás) elkészültéről a közterület tulajdonosát írásban értesíteni, f. jelen tulajdonosi hozzájárulás csak az engedélyező szervek, szakhatóságok előírásainak maradéktalan betartásával, a döntés napjától számított 1 évig érvényes. Határidő: 2017. augusztus 28. A Gazdálkodási Ügyosztály tájékoztatása alapján: A tulajdonosi hozzájárulást 2017. augusztus 29-én megküldték a kérelmező részére. PILÓTA Vendéglátóipari Bt bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Fecske u. 18. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása vonatkozásában 692/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) nem járul hozzá a Budapest VIII. kerület, Fecske u. 18. szám alatti, 34994 helyrajzi számon nyilvántartott, 24 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, udvari, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához a PILÓTA Vendéglátóipari Bt. (székhely: 1157 Budapest, Erdőkerülő u. 5. fszt. 6.; cégjegyzékszám: 01 06 776544; adószám: 22356471-1-42; képviseli: Rákosi Judit ügyvezető) részére a kérelmében szereplő 10.000,-Ft/hó + ÁFA összegű bérleti díjon. Határidő: 2017. augusztus 28. 2.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Fecske u. 18. szám alatti, 34994 hrsz.-ú, 24 m 2 alapterületű, üres, utcai bejáratú, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével a PILÓTA Vendéglátóipari Bt. (székhely: 1157 Budapest, Erdőkerülő u. 5. fszt. 6.; cégjegyzékszám: 01 06 776544; adószám: 22356471-1-42; képviseli: Rákosi Judit ügyvezető) részére, iroda és raktár tevékenységek céljára, 34.500,- Ft/hó +ÁFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. / Határidő: 2017. augusztus 28. t 195
3.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 2.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI.20.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdése alapján 3 havi bruttó bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését, valamint a 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező 2017. augusztus 29-én írásban értesítésre került. A Rendeletben foglalt határidőn belül nem kötötte meg a bérleti szerződést. Javaslat gépkocsi-beálló bérbeadására 693/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Horánszky u. 16. szám alatti, 36637 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 3. számú gépkocsi-beálló bérbeadásához V.G. magánszemély részére, 2022. december 31. napjáig szóló, határozott idejű bérleti szerződés megkötésére, 10.000,- Ft/hó bérleti díj + ÁFA összeg megállapítása mellett. Határidő: 2017. augusztus 28. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló üres telkek, felépítményes ingatlanok, gépkocsi-beállók és dologbérlet bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 13. (2) bekezdése alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő, továbbá a 15. (4) bekezdés a) pontja alapján eltekint a közjegyző előtti egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat megtételétől. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 18-án megkötésre került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 11. szám alatti önkormányzati üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó nyilvános, egyfordulós kiírására tulajdonú, pályázat 694/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 196
1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 11. szám alatti, 34769/0/A/l helyrajzi számú, 34 m 2 pince és 54 m 2 földszint, összesen 88 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség nyilvános, egyfordulós pályázat útján történő bérbeadásához. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 28. 2.) elfogadja a határozat mellékletét képező, a Budapest VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 11. szám alatti, 34769/0/A/l hrsz.-ú, 34 m 2 pince és 54 m 2 földszint, összesen 88 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó pályázati dokumentációt az alábbi feltételekkel: a.) a minimális bérleti díj összege 171.200,- Ft/hó + ÁFA, b.) a pályázat bírálati szempontja: a legmagasabb megajánlott bérleti díj, c.) a pályázatban érintett helyiségre nem adható be olyan ajánlat, amely a Képviselő-testület 248/2013. (VI. 19.) számú határozat II. fejezetének 8. a) pontja szerinti 25 %-os bérleti díj kategóriába tartozó (italbolt, dohányárusítás, játékterem, szexshop), illetve nyilvános internet szolgáltatás (internet kávézó, call center, stb.) tevékenység végzésére vonatkozik. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 28. 3.) a pályázati dokumentációt a Versenyeztetési Szabályzatban foglaltak szerint teszi közzé. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 28. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat 2017. szeptember 12. és október 12. között lebonyolításra került. Javaslat a Budapest Vili. kerület, József krt. 18. (Bacsó Béla utca feló'li bejárat) szánt alatti önkormányzati tulajdonú, üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó nyilvános, egyfordulós pályázat kiírására 695/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, József krt. 18. (Bacsó Béla utca felőli bejáratú) szám alatti, 34852/0/A/l 1 helyrajzi számú, 20 m 2 alapterületű, utcai bejáratú, földszinten elhelyezkedő, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség nyilvános, egyfordulós pályázat útján történő bérbeadásához. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 28. 2.) elfogadja a határozat mellékletét képező, a Budapest VIII. kerület, József krt. 18. (Bacsó Béla utca felőli bejáratú) szám alatti, 34852/0/A/11 hrsz.-ú, 20 m 2 alapterületű, üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására vonatkozó pályázati dokumentációt az alábbi feltételekkel: a.) b.) a minimális bérleti díj összege 36.000,- Ft/hó + ÁFA, a pályázat bírálati szempontja: a legmagasabb megajánlott bérleti díj. 197
c.) a pályázatban érintett helyiségre nem adható be olyan ajánlat, amely a Képviselőtestület 248/2013. (VI. 19.) számú htározat II. fejezetének 8. a) pontja szerinti 25 %-os bérleti díj kategóriába tartozó (italbolt, dohányárusítás, játékterem, szexshop), illetve nyilvános internet szolgáltatás (internet kávézó, call center, stb.) tevékenység végzésére vonatkozik. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 28. 3.) a pályázati dokumentációt a Versenyeztetési Szabályzatban foglaltak szerint teszi közzé. Felelős: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóság Határidő: 2017. augusztus 28. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A pályázat 2017. szeptember 12. és október 12. között lebonyolításra került. Javaslat a Budapest VIII. kerület, József u. 47. szám alatti gépkocsi-beálló tekintetében érkezett kérelem elbírálására 696/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal) 1.) hozzájárul GY. J. magánszemély részére a Budapest VIII. kerület, József u. 47. szám alatti, 35159 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 4. számú gépkocsi-beálló tekintetében a bérleti díj fizetési kötelezettségének elengedéséhez a számú mozgáskorlátozott parkolási igazolvány szerinti jogosultság fennállásáig, az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon a súlyosan mozgáskorlátozottak személygépkocsija parkolási célú bérleti díjának elengedéséről szóló 60/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet alapján. Határidő: 2017. augusztus 28. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a Budapest VIII. kerület, József u. 47. szám alatti, 35159 hrsz.-ú telekingatlanon kialakított 4. számú gépkocsi-beállóra a kérelmező bérlővel fennálló bérleti szerződés határozat 1.) pontja szerinti módosításának megkötésére, továbbá az Önkormányzat tulajdonában álló üres telkek, felépítményes ingatlanok, gépkocsi-beállók és dologbérlet bérbeadásának feltételeiről szóló 59/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelet 15. (4) bekezdés a) pontja alapján eltekint az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásától. Határidő: 2017. szeptember 30. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A bérleti szerződés 2017. szeptember 15-én megkötésre került. A Budapest VIII. kerület, Corvin köz 4. szám alatti, földszinti és pinceszinti, határozott időre szóló bérleti joggal terhelt helyiség elidegenítése 591/2017. (VII. 19.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 198"
nem járul hozzá az ingatlannyilvántartásban a 36395/0/A/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest VIII. kerület, Corvin köz 4. szám alatti, földszinti, 119 m 2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiség 46.700.000 Ft vételáron történő elidegenítéséhez a Vuk és Tás Kft. részére. Határidő: 2017. augusztus 28. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: Az ügyfelet 2017. augusztus 30. napján kelt levélben tájékoztatták a döntésről. T. G. magánszemély bérbevételi kérelme a Budapest VIII. kerület, Tömő u. 32-38. szám alatti üres, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában 698/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (1 igen, 10 nem, 2 tartózkodás szavazattal) az alábbi határozati javaslatot nem fogadja el: 1.) hozzájárul a Budapest VIII. kerület, Tömő u. 32-38. szám alatti, 36139/1/A/l hrsz.-ú, 30 m* alapterületű, üres, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásához határozatlan időre, 30 napos felmondási idő kikötésével T. G. magánszemély részére raktározás (saját ingóságok raktározása) céljára, a számított 56.667,- Ft/hó + AFA bérleti díj + közüzemi és különszolgáltatási díjak összegen. 2.) felkéri a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-t a határozat 1.) pontja szerinti bérleti szerződés megkötésére, amelynek feltétele, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdése alapján közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírását, valamint a rendelet 14. (2) bekezdése szerint 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék megfizetését vállalja a leendő bérlő. Határidő: 2017. augusztus 28. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatása alapján: A kérelmező 2017. augusztus 29-én írásban értesítésre került. Javaslat öt darab, közszolgálati célra kijelölt lakás bérbeadására 699/2017. (VIII.28.) sz. Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság határozata (11 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal) 1.) az 1152/2016. (XI. 14.) számú határozatát a Budapest VIII. kerület, Kiss József u. 17. 1. emelet 4/B. szám alatti lakás tekintetében - a korábban kijelölt bérlővel létre nem jött bérleti jogviszony okán - akként módosítja, hogy a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (111.08.) önkormányzati rendelet 14. -a alapján a Budapest VIII. kerület, Kiss József u. 17. 1. emelet 4/B szám alatti, 50,10 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Polgármesteri r. 199
Hivatal dolgozója, Dr. S. T. részére kerüljön bérbeadásra a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 22.172,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. augusztus 28. 2.) az 1153/2016. (XI.14.) számú határozatát az alábbiakban felsorolt lakások tekintetében a korábban kijelölt bérlővel létre nem jött bérleti jogviszony okán - akként módosítja, hogy a Budapest Józsefvárosi önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (III.08.) önkormányzati rendelet 14. -a alapján: a) a Budapest VIII. kerület, Kőris u. 26. 3. emelet 4. szám alatti, 41,10 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék dolgozója, N. N. részére kerüljön bérbeadásra - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 11.368,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel; b) a Budapest VIII. kerület, Magdolna u. 33. 3. emelet 3. szám alatti, 50,10 m 2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. dolgozója, Cs. A. részére kerüljön bérbeadásra - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 18.524,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel; c) a Budapest VIII. kerület, Orczy út 7. 3. emelet 1. szám alatti, 42,50 m 2 alapterületű, 1 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék dolgozója, N. J. részére kerüljön bérbeadásra - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 18.809,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel; d) a Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 22-24. földszint 4. szám alatti, 41,60 m 2 alapterületű, 1,5 szobás, komfortos komfortfokozatú lakás a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal dolgozója, M. P. Zs. részére kerüljön bérbeadásra - a lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőket is figyelembe véve - jelenleg 20.712,- Ft/hó költségelvű bérleti díj fizetési kötelezettséggel, határozott időre, a kijelölt bérlőnek az adott intézménynél fennálló foglalkoztatási jogviszonyának végéig, a lakbér kétszeresének megfelelő óvadékfizetési kötelezettséggel. Határidő: 2017. augusztus 28. 3.) hozzájárul továbbá a határozat 1.), 2.) a), b), c) és d) pontja szerinti lakások bérlők általi felújításához és a beruházási megállapodások megkötéséhez, a felújítási munkák költségének bérleti díjba történő beszámításához havonta 100 %-os mértékben. A bérbeszámítás az előzetesen elkészített munkanemenkénti költségbecslés alapján legfeljebb az alábbiakban felsorolt összegekben történik: a) a Budapest VIII. kerület, Kiss József u. 17. 1. emelet 4/B. szám alatti lakás tekintetében: 2.940.000,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 3.733.800,- Ft összegben; 200