HÍR - LEVÉL. Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Nyílt Levél levélieknek LOCSOLÓ VERSEK. Levél Önkormányzatának időszaki lapja



Hasonló dokumentumok
TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

HÍR - LEVÉL. Tavaszi dal. Levél Önkormányzatának időszaki lapja

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

Költség Típus Mérték Esedékesség Jellemző 3,17% Havi törlesztő részletekben Változó, éves meghatározott százalék. 2,69% 3,15%

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT!

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

HÍR - LEVÉL. Levél Önkormányzatának időszaki lapja

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

Megint kilóg a lábunk...

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a

LEVÉLTŐL -PEKINGIG Községünk díszpolgára Sastin Marianna

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

TISZTELT KÉPVISELŐTESTÜLET!

Minősített többség az SZMSZ 18. c) pontja alapján. Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság. Nyílt ülés

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban

JOIS 800. ÉVES! Levél Önkormányzatának időszaki lapja

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

HEFOP/2004/ Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

[iillillliliji]1]{]-[ TI) ~-ITfillIilllOIillJillDIIIJJ

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Előteijesztés Békés Város Önkormányzat Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága november 28-i ülésére. Miklós Lajos elnök

Természetvédel em világnyelven

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

A Bács Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézetének információs havilapja

XVII. évfolyam 221. szám október

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

HÍR - LEVÉL. Karácsonyi várakozás TÜDŐSZŰRÉS VÉRADÁS KARÁCSONYI AJÁNDÉK

380 éves a Türr Gimnázium

Ügytípus megnevezése. Működési engedély kiadása iránti kérelem

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Tájékoztató Békés Város Képviselő-testületének a fontosabb jogszabályi valtozasokrol

Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/201 5.(11L3 1.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (11.10.

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Civil rendelet módosítása és pályázati kiírás civil szervezetek évi támogatására

JEGYZŐKÖNYV. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 02-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

I tervének elfogadása

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére


% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM

Tájékoztató az allergiát okozó parlagfűvel kapcsolatban

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

26-i. ülésére. Nyugdíjas Ház évi munkájáról. Ny/1. félévre vonatkozó munkaterve Sport Bizottság márciusi ülésén tárgyalja meg

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

Költségvetési előirányzat

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

A Mezoberenyi Kistersegi Ovoda vezetoje mellekelt leveleben ismerteti a nevelesi evre beiratkozott gyermekek létszamat

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja ( es tanév I. szám)

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Farkas László Általános Iskola

Hernyék és misézöhelye. Írta: Administrator március 13. vasárnap, 18:06

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.

0 /2013. sz. igazgatói utasítás Adatvédelmi Szabályzat

SZOLGALTATASI. amely alulirott napon és helyen létrej Ott egyreszrol:

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága december 7-i ülésére

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM

Szöveges beszámoló év

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára

Békés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési

Bevezető, információk a segédlet használatához

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

1988. évi I. törvény Hatályos:

Átírás:

HÍR - LEVÉL Levél Önkormányztánk időszki lpj Nyílt Levél levélieknek Tisztelt lkosok, mint zt Hír-Levél előző számábn olvshtták, Veszélyben vn z iskol! konkrét dtokkl szemben én csk pedgógus szemszögéből tudom Önöket meggyőzni rról, miért is érdemes itt Levélen tnítttni gyermekeiket! LEVÉLI ISKOL mindig is jó iskol volt, s zon munkálkodunk, egyre jobb legyen, s z országos szintnek, vlmint z uniós elvárásoknk megfelelő okttást tudjunk dni diákjinknk. szkos ellátást évről évre növeljük. nemzetiségi okttás bevezetével szülői igényeknek kívánunk megfelelni. ngol nyelvokttás lehetőségét fkulttív tntárgyként kívánjuk okttni 2007/2008-s tnévtől. Fkulttívn tnítjuk 3. osztálybn német nyelvet. számítástechniki okttást z idén már (2006/2007 tnévtől) 4. osztálytól bevezettük. Jövő évtől kezdődően kisiskolábn 3 számítógép elhelyezével biztosítjuk z lsós tnulók gykorlási lehetőségét. Fokoztosn korszerűsítjük számítástechniki eszközprkunkt. Terveinkben szerepel z iskolábn számítástechniki tnfolymok szerveze diákoknk flu lkosságánk, s ehhez kötődően ECDL vizsgákr felkzítt is! diákok helyben gyógytestnevelben, fejlesztőfogllkozásokon, ritmikustánc tnfolymon vehetnek rzt. tnulóink eljutnk z országos tnulmányi versenyekre, sportversenyeinken is jeleskednek! Bkncsos Klubbl eljutnk hzi külföldi tájkr, megismerve nemzeti értékeinket. z iskolákbn tnárok név szerint ismerik tnulókt, személyes fejlesztt tudnk kilkítni. Tehát tnuló RCCL is rendelkezik, csládisbb kpcsolt szülő tnár között. Bár ez diákoknk nem éppen szerencs! Helyben működik művzeti iskol, hol tehetséges érdeklődő diákok fejleszthetik szkemberek segítségével tudásukt. Szkkörök kiegzítik tudásukt! Sportcsrnokunk mindennpos testnevelt biztosít, s sportköreink lehetőséget dnk további mozgásr. Ezekhez trtozik még, reggelente nem kell korán kelni, s nyomorogni buszon, fgyoskodni, ázni, gylogolni buszmegállóbn, mert iskolánk három negyed héttől nyitv vn, s zok diákok, kiknek szülei korán mennek dolgozni, tnári felügyelet mellett várkozhtnk z első órár. H szükséges korábbn is biztosítunk felügyeletet. Kérem Önöket, gondolják meg tehát, mikor tesznek jót gyermekeiknek, flunk, s Önmguknk, mert óvári iskoláb jártás Önöknek is plusz költség, idegesked. Itt viszonylg kevesebb létszám mellett minden diák fejlődét figyelemmel tudjuk kísérni, mindnnyiunk megelégedére. Bízv bbn, szvimt, gondoltimt döntüknél figyelembe veszik, mrdok tisztelettel: Fenyvesi Gyöngyi igzgtó 2007. II. negyedév Kellemes Húsvéti Ünnepeket! LOCSOLÓ VERSEK Ákom-bákom, berkenye; Szgos húsvét reggele. Leöntjük virágot, Visszük már klácsot. Korán reggel útr keltem, Se nem ittm, se nem ettem, Térdig jártm már lábm, öntözzem, lig vártm. Piros tojás, fehér nyuszi, Locsolásért jár egy puszi. TRTLOM Nyílt levél-levélieknek 1. oldl Testületi ül 2-3. 4-5. oldl Iskoli beirtás 3. oldl Horgászhírek 3. oldl Bizottsági tgok 5. oldl E-ON hírdetmény 5. oldl Evelin 6. oldl Sportegyesületi hírek 6. oldl Áprilisi progrmok 6 oldl Kerékpárútról... 7. oldl Májusi progrmok 7. oldl Erdélyi út 8. oldl Húsvét 8. oldl

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS z Önkormányzt 2007. jnuár 22-én trtott nyilvános képviselő-testületi ülén hozott döntekről rövidített formábn, z lábbikbn dunk számot. 1/2007. (I. 22.) htározt folyószámlhitel igénybevételét rendeli el. hitel célj: z önkormányzt bevételeinek teljesíte kissé elmrd kidások ütemezétől, minek áthidlásár szeretnénk igénybe venni folyószámlhitelt. hitel összege: 20.000.000.-Ft, zz Húszmillió forint. hitel futmideje: egy év. Hitelfedezet: z Önkormányzt e kötelezettséget válll, futmidő ltti évek költségvetébe felvett hitelt járulékit betervezi jóváhgyj. z Önkormányzt hitel fedezeteként jánlj fel vlmennyi költségveti bevételét, vlmint mindenkori helyi dóbevételének OTP Bnk Nyrt-re történő engedményezét. testület nyiltkozik rról, már meglévő hitelekből, kezességválllásokból z igényelt hitelből dódó éves kötelezettségeit figyelembe véve nem esik z 1990. évi LXV. Tv. 88. (2) bekezdében meghtározott korlátozás lá. 2/2007. (I.22.) htározt köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. Törvény 34. (3) bekezdében kpott felhtlmzás lpján Polgármesteri Hivtl köztisztviselői rzére 2007. évi teljesítménykövetelmények lpját képező célokt melléklet szerint állpítj meg. 1/2007. (I.25.) sz. rendelet z Önkormányzt e helyi kisebbségi önkormányzt kpcsoltáról, képviselő-testület helyi kisebbségi önkormányzt egyes feldt- jogköréről. 3/2007. (I.22.) htározt Levéli Német Kisebbségi Önkormányzt közötti együttműködi megállpodást z előterjeszt szerint jóváhgyj. 4/2007. (I.22.) htározt z Állmi Számvevőszék jelentét megismerte, tudomásul vette. jelentében feltárt hiányosságok felszámolás érdekében megbízz jegyzőt z intézkedi terv elkzítével. 5/2007. (I.22.) htározt Megyei Területfejleszti Tnács áltl meghtározott 2007. évi tgdíjt 30.Ft/lkos összegben jóváhgyj. 2007. évi tgdíjt 2007. évi költségvetébe betervezi. 6/2007. (I.22.) htározt Szűcs Nikolett Bölcskei László - levéli 642 hrsz. területre vontkozó - televásárlási igényét nem támogtj, mivel kért területen jelenleg csk 1 db építi telek kerülhet kilkításr. 7/2007. (I.22.) htározt Mzáros Péter neje telekigényét támogtj. Levél 642 hrsz-ú jelenleg út terület mellette lévő jelenleg prk területen egy építi telek kilkítását kezdeményezi. terület megosztását megrendeli, átminősítét kezdeményezi. telek kilkítás után végleges területngyság ismeretében dönt z értékesítről, vételárról. önkormányzt tuljdonábn lévő 525/35 hrsz. ltti 531 m2 ngyságú beépítetlen területet. vételárt 500.-Ft+Áf/m2-ben állpítj meg. vevő tudomásul veszi, terület feltöltött, illetve, közművesít kiépíte vevőt terheli, közművek kiépítéig nem beépíthető. 11/2007. (I.22.) htározt felhtlmzz polgármestert - fogorvosi ügyelet ellátásánk biztosításár Dnut Ts Orvosi Bt (9211 Feketeerdő, kácos u. 2) -vel létrejött - Egzségügyi Ellátási Szerződ láírásár. működi költséghez 35.-Ft/lkos hozzájárulást válllj 2007. évi költségvetben biztosítj. 12/2007. (I.22.) htározt tkrékossági szempontból z intézmények tkrításánk válllkozásb dási lehetőségét megvizsgálj, bejárás pontos felmér (tkrítndó terület személyzet tekintetében) után konkrétumok ismeretében dönt. 9/2007.(I.22.) htározt Kovács ttil Mosonmgyróvár, Gárdonyi u. 2. sz. ltti lkosnk eldj z önkormányzt tuljdonábn lévő 525/36 hrsz. ltti 481 m2 ngyságú beépítetlen területet. vételárt 500.-Ft+Áf/m2-ben állpítj meg. vevő tudomásul veszi, területe feltöltött, illetve, közművesít kiépíte vevőt terheli, közművek kiépítéig nem beépíthető. 13/2007. (I.22.) htározt e tekintettel helyi Német Kisebbségi Önkormányzt kezdeményezére z iskol áltl szülők körében tett felmér tpsztltir:.) kezdeményezi helyi Áltlános Iskolábn 2007. szeptember 01-től kezdődően német nemzetiségi okttás bevezetét, válllj z ehhez szükséges feltételek megteremtét hosszútávú biztosítását, b.) megbízz polgármestert, szkértő igénybevételével kzítse elő bevezet dminisztrtív, szkmi engedélyezi dokumentumit, zokt htáridőben terjessze testület elé jóváhgyás végett, c.) felhtlmzz polgármestert, Regionális Közokttási Szkértői Irodávl válllkozási szerződt láírj, z ehhez szükséges forrást, bruttó 150.000.-Ft-ot 2007. évi költségvetben biztosítj. 10/2007. (I.22.) htározt Poliprofil Hungry Kft. Mosonmgyróvár, Kökény u. 11. sz. ltti válllkozásnk eldj z 14/2007. (I.22) htározt z Otthon Centrum 2005. Kft. (Mosonmgyróvár, Fácános u. 2.) Mező utc z EXPO területe 8/2007. (I.22.) htározt Kiss János Mosonmgyróvár, Kálli u. 24. sz. ltti lkosnk eldj z önkormányzt tuljdonábn lévő 525/37. hrsz. ltti 496 m2 ngyságú beépítetlen területet. vételárt 500.-Ft+Áf/m2-ben állpítj meg. vevő tudomásul veszi, terület feltöltött, illetve, közművesít kiépíte vevőt terheli, közművek kiépítéig nem beépíthető.

közötti teleklkítási terveit támogtj, község Rendezi Tervének Helyi Építi Szbályztánk szükséges módosításávl egyetért. Ezzel kpcsoltos minden nemű költséget z Otthon Centrum 2005. Kft válll. rendezi terv módosításánk elkzítét képviselő-testület TérHáló Építz Tervező Kft-től (9024 Győr, Bbits M. u. 17/) megrendeli. Megbízz polgármestert z önkormányzt, z Otthon Centrum 2005. Kft. Tér-Háló Építz Tervező Kft-vel kötendő hárms szerződ kidolgozásár felhtlmzz z láírásávl. Külön megállpodásbn kell rögzíteni területre vontkozó közmű kiépítek (út, víz, villny, gáz, közvilágítás, járd, stb.) módját, idejét, költségviselét. 15/2007. (I.22.) htározt Bróti Sándor társ (Mosonmgyróvár, Tűzliliom u. 85.) kérelmét levéli 1409 hrsz-ú út önkormányzti tuljdonb átdásáról támogtj. z út murvréteg burkolttl történő jvítás, közvilágítás kiépítének befejezét követően átdás-átvételi jegyzőkönyvben rögzítjük z út térítmentes tuljdonb vételét. járd kiépítéről felmér lkossági egyeztetek ismeretében dönt testület. testület z ülen több más ügyet is tárgylt, de htároztot nem hozott, illetve tájékoztókt hllgtott meg. testület ülei nyilvánosk, - kivéve zárt ült - zokon bárki rzt vehet, ki érdeklődik flu-, közügyek iránt! Ppp Zoltán polgármester Felhívás! Szeret fényképezni? Szívesen megmuttná félvételeit másoknk is? Egy kiállításr szeretnénk összehozni levéli fotósokt z ősz folymán! Mindenkit szeretettel várunk kortól, nemtől függetlenül! Jelentkezni érdeklődni lehet Ptkiné Jrkovits Márt óvónőnél május 31-ig! ÁLTLÁNOS ISKOLI BEÍRTÁS /NÉMET NEMZETISÉGI ISKOLI BEÍRTÁS/ Értesítjük Kedves Szülőket, 2007/2008-s tnév áltlános iskoli beírtásokr horogr kdt egy ht kiló nyolcvn dekás csuk is. februári tggyűlen meghtároztuk z éves versenyeket, z elvégzendő munkát. Továbbr is rendben trtjuk trttjuk tó környezetét, vigyázunk víz minőségére. tvszi környezetvédelmi npon nád gz égete vlmint fák metsze szemét összeszede történt meg, egy ebéddel egy kis üdítővel összekötve. 2007. április 19-én (csütörtök) 800-1200 óráig 2007. április 20-án (péntek) 1300-1600 óráig kerül sor z iskol titkárságán. További tudnivlók: Be kell írtni minden tnköteles gyermeket, ki htodik életévét 2007. május 31-ig betölti. Most lehet beírtni zokt gyermekeket is, kik 2007. december 31-ig betöltik htodik életévüket, h szülő z óvod egybehngzón lklmsnk trtj z iskoli élet megkezdére. beírtáshoz szükséges: - gyermek születi nykönyvi kivont - z óvodától kpott szkvélemény. - gyermek lkcímkártyáj - szülő személyigzolvány vgy lkcímkártyáj - diákigzolványhoz: 1 db igzolványkép 550 Ft téríti díj gyermek felvételéről egyéb tudnivlókról z intézményvezetőtől kphtnk rzletes felvilágosítást. Tisztelt olvsó Szeretettel köszöntök mindenkit. Engedjék meg, pár mondtbn vázoljm horgász egyesület ez évi pár hónpos munkáját, z elkövetkező időszk elképzeleit. Szerencsére tél lzság mitt nem kellett állndó jég lékelével biztosítni hlk oxigén ellátását ezt termzet ngyon jól megoldott. Ez időjárásból kifolyólg nádt is prtról kellett levágni. E rendkívüli időjárás mitt horgászink szinte z év első npjától horgászhttk. ngyszerű lehetőséget igen sokn ki is hsználták, méghozzá kitűnő eredménnyel. Itt szeretném megemlíteni, vn ki már 15 db kifogott hlt tudht mgáénk, sőt képen: Fábián János Csortos János Április 30-án megrendezre kerül hgyományos tvszi horgászrndevú, verseny gyermek felnőtt horgászok rzére. Május közepén egy osztrák horgász cspt fog tvunkon versenyt rendezni, zon npon csk ők horgászhtnk. Júliusbn lesz ismét hltelepít huszonnégy órás verseny előtt. E hónpbn sor kerül második környezetvédelmi npr. Egyenlőre ennyit szerettem voln megosztni tisztelt olvsóvl többit következő számbn. Horgászoknk jó fogást. Tisztelettel: Horváth Ljos Helyi műsor! z önkormányzt szerződt kötött HE R TV Bt-vel helyi műsorszolgálttás biztosításár. Már megkezdődtek z dások, folymtos képújság hirdeti oldli, melyek közérdekű információkt is trtlmznk. dásnpok péntek, szombt vsárnp délelőtt 9 órkor eset 18 órkor, ismétl hétközben. z dásnpokon elsősorbn helyi eseményekről kzült felvételek láthtók egyéb közérdekű hírek, körzetünk más eseményei. "H tudni krod z utt, zokt kérdezd, kik visszfelé jönnek..." (kini közmondás)

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS z Önkormányzt 2007. február 19-én trtott nyilvános képviselő-testületi ülén hozott döntekről rövidített formábn, z lábbikbn dunk számot. 2/2007. (II.21.) számú rendelet z önkormányzt intézményei 2007. évi költségvetéről. 16/2007. (II.19.) htározt helyi közétkeztet biztosítását npköziotthonos konyh bérbevételével további működtetével - 2007. ugusztus 01-től válllkozásb kívánj dni. válllkozásb vételre vontkozó jánlttételi felhívást z előterjeszt szerint jóváhgyj, felhtlmzz polgármestert, zt több válllkozónk gzdsági társságnk megküldje 2007. március 31-i htáridőre beérkező jánltokt elfogdj. z jánltok értékelével szolgálttó kiválsztásávl GzdságiPénzügyi-, Környezetvédelmi Bizottságot bízz meg zzl, beérkeztől számított 30 npon belül döntsön pályáztokról. válllkozásb dássl kpcsoltos munkügyi, munkjogi, pénzügyi lebonyolítási teendők esetleges pályázti teendők elvégzével jegyzőt z iskol igzgtóját bízz meg. Felhtlmzz polgármestert, kiválsztott jánlttevővel szolgálttási szerződt megkösse, z átdásátvételt lebonyolíts. 17/2007.(II.19.) htározt npköziotthonos konyhát érintő 28/2006.(VI.06.) htározttl módosított 5/2006.(II.13.) számú htároztábn fogllt létszám leépíti döntét megerősíti fenntrtj, felszólítj z iskol igzgtóját, döntnek hldéktlnul tegyen eleget. 18/2007. (II.19.) htározt z iskol pedgógus létszámkeretét 2007. szeptember 01-től, 13 főben állpítj meg. Elrendeli, z iskol igzgtój létszám bérgzdálkodás során létszámot trts be. létszámkeret változást költségveti rendelet módosításávl költségveten is át kell vezetni. 19/2007. (II.19.) htározt z Állmi Számvevőszék áltl lefolyttott z önkormányzt gzdálkodási rendszerének 2006. évi szbályszerűségi ellenőrz megállpításink, hiányosságink megszüntetére z előterjeszt szerinti intézkedi tervet jóváhgyj. 20/2007. (II.19.) htározt község hulldékgzdálkodási tervének végrehjtásáról szóló beszámolót elfogdj. további feldtokt beszámolóbn rögzített sorrend htáridő szerint jóváhgyj. 21/2007. (II.19.) htározt megbízz Hér TV Bt-t helyi műsorszolgálttássl, egy éves időtrtmr, opciós jog biztosításávl. községi hírek, események közvetítére 25 e.ft/hó+áf értékben műsoridőt vásárol. z ehhez szükséges fedezetet 2007. évi költségvetében biztosítj. műsorszolgálttást műsoridő feltételeit szerződben kell rögzíteni. Felhtlmzz polgármestert szerződ láírásár. 22/2007. (II.19.) htározt z előterjeszt szerinti jánlti felhívást jóváhgyj. Felhtlmzz polgármestert, legjobb jánlttevővel szerződt megkösse. Felhtlmzz Gzdsági, Pénzügyi Környezetvédelmi Bizottságot z jánltok értékelével lebonyolító kiválsztásávl. szükséges fedezett trtlék terhére biztosítj. 23/2007. (II.19.) htározt horgásztó mögötti terület teleklkítási terveit támogtj, község Rendezi Tervének Helyi Építi Szbályztánk szükséges módosításávl egyetért, mennyiben teljes területre vontkozón z érintett tuljdonosok hozzájárulásukt dják, s z ezzel kpcsoltos minden nemű költséget z érintett ingtlntuljdonosok vgy kérelmezők válllják. Ezek tisztázás érdekében tuljdonosi egyeztető fórumot kell szervezni. 24/2007.(II.19.) htározt Szigetköz Felső-Dun mente Térségi Fejleszti Tnács céljivl egyetért, szervezi szkmi munkáját elismerve zt támogtj. Egyelőre tgként nem kíván rzt venni nnk munkájábn, viszont figyelemmel egy kőbbi időpontbn történő belépre állndó meghívotti státust kér Tnácstól, mely révén minden szkmi segítséget támogtást megd Tnács célkitűzei feldti megvlósításához. 25/2007. (II.19.) htározt Nyugt-Dunántúli Regionális Közigzgtási Hivtl Törvényességi Ellenőrzi Főosztályánk törvényességi zrevételével egyet ért, s z lábbi döntt hozz: Polgármester törvénysért megszüntete érdekében soron következő ülén jvsltot tesz z lpolgármester személyére. törvényességi zrevétellel kpcsoltos döntről polgármester Hivtl Törvényességi Ellenőrzi Főosztályát 15 npon belül írásbn tájékozttj. 26/2007.(II.19.) htározt Fő u. 25. szám ltti I. II. számú lkások felújításáról szóló beszámolót elfogdj, többletköltséget 250.000,-Ft-ot trtlék terhére biztosítj. lkások bérleti díját 2007. március 1től - összkomfortos lkás esetében hvi 400.-Ft/m2-ben - komfortos lkás esetében hvi 300.Ft/m2-ben állpítj meg. kérelmezőket tájékozttni kell bérleti díjkról, nyiltkozznk, kérelmüket fenntrtják-e. bérlő kiválsztásánk jogát Szociális Bizottságr ruházz át. korábbi lkásbérleti szerződeket felül kell vizsgálni, z új bérleti díjkt érvényesíteni kell. 27/2007. (II.19.) htározt z Immologistik Kft. Önkormányzti tuljdonbn lévő sját

hsználtú utkr vontkozó vételi jánltát nem utsítj vissz, további információk beszerze után ismét npirendre tűzi. Megbízz polgármestert felmerült kérdes információk beszerzére tegye meg z intézkedeket. 54 éves vgyok, 28 éve helyben dolgozom háziorvosként, zót itt is élek csládomml. testület z ülen több más ügyet is tárgylt, de htároztot nem hozott, illetve tájékoztókt hllgtott meg. Feleségem háziorvos Mosonmgyróváron. Legngyobb fim már nős, Budpesten él. lányom kisebbik fim egyetemisták, szintén Budpesten. község társdlmi életében próbálok ktívn közreműködni. 1994-től 2006-ig helyi képviselő voltm, 1990 ót szociális bizottság tgj mjd elnöke voltm, most külsős tgj. Hobbim skkozás bélyeggyűjt. testület ülei nyilvánosk, - kivéve zárt ült - zokon bárki rzt vehet, ki érdeklődik flu-, közügyek iránt! Ppp Zoltán polgármester BIZOTTSÁGOK TGJI Szkál Gyul Tó utc 16 1952-ben születtem Levélen, feleségem is flubéli, két gyermekem vn: drián 31, Zsófi 21 éves. flubn különböző civil szervezeteknél vállltm feldtot, korábbn Sportegyesületnél voltm elnökségi tg. Pillntnyilg Horgászegyesület gzdsági felelőse vgyok. munkábn civil szervezeteknél szerzett tpsztltimt szeretném hsznosítni z önkormányzt gzdsági bizottságábn külsős tgként. Weiszdorn László, Ujhelyi Imre tér 1. 1949-ben születtem Levélen zót itt élek. 1971-ót Hegyeshlmi HEK Rt-nél dolgozom. Szívesen önzetlenül veszek rzt közösségi munkábn. gzdsági bizottság külsős tgj vgyok Tudásomml tpsztltomml zon vgyok, nehéz helyzetben segítsem flu fejlődét. Hiszem, összefogássl, kitrtó munkávl elérjük kitűzött céljinkt. Dr. Brtlos Gábor Orgon utc 12. Jonovicsné Kuslics Hedvig, Csereszny utc 5. községben 1988 ót lkom csládomml. Két gyermekem vn, fim Kossuth gimi végzős tnulój, kislányom ngycsoportos óvodás. Gyógypedgógus, mentálhigiénikus vgyok, Mosonmgyróváron dolgozom Gyermekjóléti Csládsegítő Szolgálttó Központbn, mint kistérségi csládgondozó. Három község Bezenye, Levél Rjk gyermekvédelmi szolgálttását látom el. Levélen korábbn már dolgoztm önálló csládgondozóként, község eseményeiben rzt vettem. Tgj vgyok szociális bizottságnk immár ötödik éve. Ngyon szeretek olvsni, zenét hllgtni, termzetet járni, utót motort vezetni. HIRDETMÉNY z E-ON Ármszolgálttó z eredményes ügyintéz érdekében új ügyfélkezeli modellt vezetett be, melyet E-ON Prtner szervezetnek neveznek. körzet E-ON prtnere Gráfi Sándor, Mosonmgyróváron z Engels u. 10. szám ltt működik. Fogdóóráj kedden 8-tól 12-óráig csütörtökön 12-tól 16-óráig vn, mely ltt nyomttványok kérhetők, pl. fogysztó változás bejelente, száml hiány, ki-, visszkpcsolási igény bejelente, tnácsdás ügyintézi műszki kérdekben, stb. Telefonos ügyfélszolgált munknpokon 7.30-tól 20-óráig: 06 40 220-220, helyi trifávl hívhtó, csk vezetékes telefonról, 06 20-45 99-666 vgy 06 30 45 99-666 vgy 06 70 45 99666 normál trifávl hívhtó ( különböző mobil hálóztok előhívószámávl). Mérőállás bejelent minden np 0-24 óráig, 06 40 210-211 helyi trifávl hívhtó számon vezetékes telefonról, (csk utomtikus mérőállás bediktálás lehetséges!), SMS-ben 06 40 330-330 számon. Hibbejelent hétfőtől péntekig 715.30-óráig 06 40-330-330 helyi trifávl hívhtó telefonszámon. Ármlopássl, szerződszegő vételezsel kpcsoltos bejelentek hétfőtől péntekig 7-től 15.300-óráig 06 96 521-910 helyi trifávl hívhtó számon, vezetékes telefonról. telefonos ügyfélszolgált e-mil címe: info-eszkdunntul@eon-hungri.com, levélcíme: E.ON Észk-dunántúli Ármszolgálttó Zrt. Telefonos Ügyfélszolgált, 9027. Győr, Kndó Kálmán u. 13, fx szám: 06 96 521810. Központi Pnsz Irod címe 9002. Győr, Pf. 174, e-mil címe: pnszirod@eon-hungri.com. z E-ON Észk-dunántúli Ármszolgálttó Zrt honlpj: www.eoneszkdunntul.com. Rendőrségi jegyzőkönyvekből... "Négyen támdtk rám, fitlkorú két kuty." három "Tetten értem, mint z intézeti szökevény pdon fekve csvrgott." " szomszédok szerint hull még reggel összeveszett feleségével, mjd z egz npot kocsmázássl töltötte." Forrás: Zsru Mgzin

Tisztelt segítőkz levéli emberek! Brblics Evelin levéli óvod ngycsoportos óvodás szeptemberben még npont együtt játszott társivl. Sjnos súlyos beteg lett, leukémiás. Gyógyítását szombthelyi kórházbn végzik. Hetente jár kezelre, csk hétvégét tölti otthon. cslád számár ez jelentős költséggel jár. Köszönik zoknk, kik eddig segítették őket kérik, h vlkinek módjábn áll, továbbr is támogss Evelin gyógyítását. Minden dományr szükség vn. z édesny számlszám: Szbó Judit, Rjk Vidéke Tkrékszövetkezet Levéli Kirendeltsége: 59500148 15072142 Sportegyesület hírei sportegyesület ez évi munkáját 2007. 01. 27-én Ábrhám Sándor emlékére immár 5. lklomml megrendezett emléktorn lebonyolításávl kezdte. Ezt követte február 03-án Jánossomorján rendezett Futsl teremtorn, melyen 4. helyezt értünk el, ezzel bejutottunk megyei döntőbe. sportegyesület ez évi eddigi legfontosbb eseménye 2007. március 03-án lezjlott tisztújító közgyűl volt, melyen régi vezetőség lemondott, vlmint közgyűl új vezetőséget válsztott. lemondott Dorfinger Károly helyett Levél SE új elnöke Fábián János lett. Fábián János (blról) átveszi stfétát Vezetőségi tgoknk válsztották: Csúcs Jenőt, Izsó ndrást, Németh Ljost, Telek ttilát, Dienes Lászlónét Jger ndrást. z új vezetőség régi elnökség támogtásávl kezdte el munkáját. Óvodás társi hetente látogtják, elmesélik z óvodábn történteket, elmondják tnult verseket, meséket, eléneklik dlokt. józn z zon összessége, melyeket korunkr szerzünk. lbert Einstein előítéletek 18 éves Áprilisi progrmok Bütykölde Április 2-án hétfőn 17.00 órkor Húsvéti Bütykölde lesz Kultúrházbn z LBE szervezében. Kínált: tojásfest, csuhé nyuszi húsvéti flidísz kzít. Vezeti Csonkáné Sörös Ktlin. Szbdtéri Keresztút Április 4-én szerdán Szbdtéri Keresztút járás frgott keresztúton ktolikus templom mögött. Progrm: 17.15 Gyülekező Ktolikus templombn, 17.30 Keresztút kb. 18.30 Ünnepi szentmise Húsvéti játszóház Április 5-én csütörtökön 9.00 órától Kultúrházbn. mit kzítünk: dió kosár, húsvéti nyuszi termzetesen hímes tojás. Vezeti Csonkáné Sörös Ktlin. Ezen kívül pingpong, társs- egyéb játékok, nyuvsztó, locsoló vers tnulás, stb. Mindenkit vár Gyök! Húsvéti szertrtások Blról: Izsó ndrás, Telek ttil, Csúcs Jenő, Fábián János, Dienes Lászlóné, Németh Ljos, Jger ndrás Szeretnék, h szeptemberben együtt kezdenék el z iskolát. Erre - gyógyulás függvényében - legjobb esetben is csk 2-3 hónpos ksel kerülhet sor. zt szeretnénk, újr egzséges vidám gyermek légy, Evelin! Ptkiné Jrkovits Márt Bozsik progrm bukdácsolás ellenére községünkben Németh Jenő UEF licences edző vezetével szeretettel várjuk z óvodás iskolás gyerekeket, kik futbllozni, sportolni szeretnének. Jelentkezni sportegyesület vezetőségénél bármikor lehet! Levél SE vezetősége továbbr is mindent elkövet nnk érdekében, községünk lkói hétvégenként kellemes sportélményben rzesüljenek! Levél SE Elkezdődött bjnokság tvszi idénye, z I. cspt jó rjtot vett, z első fordulóbn 1:0 r legyőzte z Ásványráró csptát, mjd döntetlent ért el Győrzámoly cspt ellen. jól teljesítő utánpótláscspt szintén győzelemmel muttkozott be, zonbn második mérkőzen nem bírt listvezető Győrzámoly csptávl, de reméljük folyttj jó szereplét. serdülő bjnokság március 24 én folyttódik, cspt Dunkilitin kezdi tvszi idényt. z öregfiúk, illetve női cspt bjnoki progrmj még ezután lkul ki. Ktolikus templom: Ngypéntek: április 6. 17.00 ór csonk mise Ngyszombt: április 7. 19.00 ór szentmise feltámdási körmenet Húsvétvsárnp: április 8. 11.00 ór ünnepi szentmise Húsvéthétfő: április 9. 11.00 ór ünnepi szentmise Evngélikus Templom: Ngypéntek: 8.30 ór Istentisztelet Húsvétvsárnp: 08.30 ór Istentisztelet úrvcsorosztássl Húsvéthétfő: 8.30 ór Istentisztelet Református Imház: Húsvétvsárnp: 08.30 ór Istentisztelet úrvcsorosztássl

Hns Jürgen Rádfáhrer, z első pedálos turist tnkodás. I.-II. (még válszthtó) I. Örülök én lehetek ki htárt átlépve, elsőnek elkerekezhet Szigetközi utkr, úgy, 10-es fő út mentén immár biztonsággl, nyugodtn tempózhtok, Mosonmgyróvárig. Elkzült kerékpárút várv várt itteni szksz. Lágy tempózásomt, Hegyeshlom htárát mgm mögött hgyv, már jócskán Levél területén, még frissen feketéllő szflt csík hirtelen knyrodás zökkenti ki nekem ngyon is kellemes ritmusból. felfestett sárg vonlk htározottn tudtják velem, át kell mennem z út másik oldlár. srki ház flán látom, most vgyok Petőfi utcánál. Megállok, s várom szállítási htáridejük pontosságáért sebesen hldó kmionok seregének elvonulását, s közben próbálom megfejteni, miért kell keresztül mennem z úton, s miért pont itt? Miért nem előbb, kkor tán z itteniek már község htárától élvezhetnék kerékpárút előnyeit (?). Sikerül átjutnom, de kérdt megválszolni sjnos nem. Rögtön z első keresztutcánál egy kiknyrodni kívánó, KRESZ ismereteivel vívódó utós nehezíti meg, z egyébként elsőbbséggel bíró hldásom. Ő ngyobb, elengedtem. Még egy keresztutc, még egy, ztán jobbról, hozzám ngyon közel kerít, szemből pedig egy rémült tekintettel közeledő néni, ngy sztyrokkl felvértezve. Ő már tudt szemből, mit én háttl nem. Egy kmion közeledik, mint vlmi hurrikán. Szinte felborít minket szele, szűk hely, szlgkorlát pedig nem fokozz biztonságérzetünk. Még egy keresztutc, mjd kissé távolodok főúttól, ismét nyugodtn tekergetek. Örömöm rövid, újfent ngy forglms kereszteződ, benzinkút, sárg csík, mely lendületesen gördülő kerekek ltt htározottn kígyózv tudtj krtát, irány másik oldl. Ez sem bizonyult egyszerű átkelnek, ám szerencsére ismét biztonságos távolságbn vgyok mindentől, csupán szemetelő emberek környezet iránti közömbössége bossznt fák ltti dolgok láttán. Rövid volt mgm mögött hgyott szksz, két átkel forglms nemzetközi főútvonlon, öt eseménydús keresztutc, kissé érthetetlen, éppen ezért, szinte minden métere emlékezetes mrd. II. Örülök én lehetek ki htárt átlépve, elsőnek elkerekezik Szigetközi utkr, úgy, 10-es fő út mentén immár biztonsággl, nyugodtn tempózhtok. Elkzült kerékpárút várv várt itteni szksz. Lágy tempózásomt z üres flkonom látvány zökkenti ki nekem ngyon is kellemes ritmusból. Szomjs vgyok. még frissen feketéllő szfltcsík hirtelen knyrodás hozz el megoldást reményét. felfestett sárg csíkok htározottn tudtják velem, biztonságosn át tudok menni z út másik oldlár, de h nem krok, mehetek tovább is. zonbn kíváncsiságom, s szomjúságom úrrá lesz rjtm, így z átkelt válsztom. Megállok, s várom jelzőlámpát, mehessek. Dózs György emlékét őrző, széles, szfltozott úton kerekezek be községbe. z utc végén kellemes pró prk, ivóvizes kúttl feltnkolok, kicsit még szétnézek, mjd visszkerekezek jelzőlámpávl védett kereszteződhez, fojtthssm utmt Szigetköz felé. Rövid volt mgm mögött hgyott szksz, két biztonságos átkel forglms nemzetközi főútvonlon, kellemes árnyékos prk, bnkutomt, egyszerűségétől csodás templom... Éppen ezért, szinte minden métere emlékezetes mrd. I.? II.? Válsszon! Még lehet! 2007. február 17. Ngy ttil Május 6-án vsárnp elsőáldozás szentségimádás lesz Ktolikus Templombn. z oltáriszentség őrzére jelentkezni lehet Tomp Ljosnénál npközi konyhán Rdák Tmásnál Kultúrházbn. Bérmálás Május 19-én szombton 15.00 órkor bezenyei templombn lesz idén bérmálás. Levélről két nyolcdikos diák bérmálkozik. V. Pünkösdi Lovsnpok Levélen 2007. május 25-27. Egyesületünk idén ötödik lklomml rendezi meg - ezúttl is Kerék Fogdó udvrábn - Pünkösdi hétvégéjét, melyre szeretettel várjuk községünk lkóit. Májusi progrmok Mjális 2007 Május elsején ismét egz npos progrm várj z érdeklődőket sportpályán. hgyományokhoz híven reggel Népdlkör dlos ébresztővel köszönti flu lkóit 10-órától kezdődnek el progrmok egzen estig. Terveink szerint lesz: utcbjnokság, lovglás, sétkocsikázás, kutybemuttó, fittnes, krobtik modern tánccsoport, főzőverseny, vetélkedők, lövz-, kerékpáros-, trktorhúzó-, tlicsktoló versenyek, gyerek női foci, tizenegyes rúgó verseny, este Fterock koncert bál Schmidt Robivl. rzletes progrm április 20-tól plkátokon olvshtó. Elsőáldozás Hók Lovs Klub Gyermeknp 2007. június elsején pénteken Kultúrházbn környékén. Egz np progrmok: vetélkedők, játékok, versenyek, bemuttók, finom ebéd, színpdi elődások, stb. z iskoli Szülői Munkközösség pedgógusok mindenkit szeretettel várnk! pontos progrm május végén plkátokon olvshtó!

ERDÉLYI KIRÁNDULÁS Levél Brátink Egyesülete 2007. július 19-25 között. Erdélyi kirándulást szervez Tervezett útvonl megállóhelyek: 1. np: Királyhágó, Bánffyhunyd, Kolozsvár 2. np: Mrosvásárhely, Segesvár, Fehéregyház, Székelykeresztúr, Mátisflv 3. np: Prjd, Szovát, Korond, Frkslk, Szelykefürdő, Mátisflv 4. np: Bögöz, gygflv, Székelyudvrhely, Mátisflv 5. np: Csíkszered, Gyimesbükk 6. np: Mádéflv, Gyilkos tó, Békás szoros, Mátisflv 7. np: Tord, Körösfő Utzás légkondicionált, itlhűtővel kávégéppel felszerelt utóbusszl, 6 éjszk csládoknál, reggeli vcsor ellátássl. Rzvételi díj: 45.000,-Ft/fő Jelentkezni lehet, Kultúrházbn, míg busz meg nem telik, de legkőbb 2007. május 31-ig, rzvételi díj befizetével. Jelentkezhez szükséges: név, lkcím, születi idő, útlevélszám! LBE hgyományőrző disznóöl HÚSVÉT Húsvétkor ünnepli kereszténység Jézus Krisztus feltámdását. húsvét ünnepét megelőző vsárnp, virágvsárnpon rról emlékezik meg z egyház, Krisztus pálmágkt lengető tömeg éljenze közepette vonult be szmárháton Jeruzsálembe. ngycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnk z Oljfák-hegyén történt elfogtását idézi emlékezetünkbe. Ngypéntek Krisztus Pilátus áltli hlálr ítélének, megostorozásánk kereszthlálánk npj. Ngyszombt este körmenetekkel emlékezik meg keresztény világ rról, Jézus - mint zt előre megmondt - hrmdnp, zz húsvétvsárnp hjnlán feltámdt hlottiból. Igen sok keresztény templombn éjszki szertrtáson ünneplik Krisztus feltámdását. Ekkor gyújtják meg húsvéti gyertyát, mely zután pünkösd ünnepéig minden szertrtáson különösen keresztelekkor - ott ég z oltár mellett. IV. százd ót jött szokásb, húsvétvsárnpr virrdó éjjelen szentelik meg templomokbn keresztvizet. Húsvét vsárnpj tvsz kezdetét követő első holdtölte utáni vsárnp kereszténység első évszázditól fogv szokássá lett, ngycsütörtök esti szentmisét követően elnémulnk ("Rómáb mennek") ktolikus templomok hrngji, csk ngyszombt esti szertrtáson szóllnk meg újr, jelezve Krisztus feltámdását. Bod Mrgit: Húsvét Elindult két titye-toty, Csup pihe kicsi kcs! Sárg volt ruhácskájuk, Friss, modern frizurájuk. Tvsz volt! Szép húsvét reggel, Számoltk vendégekkel. Rendbe hoztk udvrt, házt, Sonkát főztek több mint százt! Kzült sok hímes tojás, jándéknk nem is kell más. Kcsmm most, főzte, Hápi fi festegette. Várt őket sok-sok gyerek, Vidám, ünneplő emberek. Hímes-tojást osztogttk, Közben jókt fltoztk. Eljárták kcstáncot, Imádták vidámságot! kis Hápi dlolgtt, Bárcsk mindig húsvét voln! LOCSOLÓ VERSEK E szép házb nyitottm, Nefelejcset tláltm, Nem hgyhtom hervdni, Meg szbd-e locsolni? És disznótoros vcsor z LBE 2007. április 17-én Kultúrházbn trtj beszámoló közgyűlét. Minden tgot meghívunk várunk! Bllgás Levéli Áltlános Iskol 8. osztály 2007. június 16-án szombton bllg, délelőtt 10 órkor. Rózs, rózs szép virágszál, Szálló szélben hjldozzál. Npsütben nyildozzál, Meglocsollk, illtozzál. Zöld moh, zöld páfrány, Meglocsollk házisárkány! VÁLSZVERS LÁNYOKNK Köszönöm, köszöntöttél, Rózsvízzel megöntöztél. En is köszöntelek Téged, Tojás lesz fizetséged. ki dt, ne feledd, És tojást el ne ejtsd! húsvét z év úgynevezett mozgó ünnepeinek középpontj, időpontját csillgok állásából kell évről évre meghtározni. Húsvétvsárnphoz képest számolják ki frsngi időszk végét pünkösdöt is, olyn érdekes ünnepek npját is, mint például zbálócsütörtök. Impresszum: Levéli Önkormányzt időszki lpj 2007.II. negyedév Felelős kidó: Ppp Zoltán polgármester Szerkeszti szerkesztőbizottság. Megjelenik negyedévente 600 példánybn z Önkormányzt sját terjesztében. Nyomd: Rikker Nyomd, Győr