2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Hasonló dokumentumok
SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

2018. jún.3. Úrnapja 22.

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Föl kell ismernünk közös emberi alapértékeinket, ezek nevében lehet és kell együttműködnünk! (Ferenc pápa twitter-üzenete)

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Arcodat keresem, Uram!

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Védőszentünknek, Szent Willebald püspöknek búcsúi szentmiséje

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

A MISE RENDJE MAGYARUL

VASÁRNAPI ÜZENET - Jézus mélyebb mondanivalója: közösségi egyház

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Megújult az egyházközségi honlap

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. március 1. Varga László Ottó

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

OMEGA. Mindenkit szeretettel látunk ezeken az evangélizációs jellegű rendezvényeken!

Hamis és igaz békesség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

Egyházközségi hírlevél

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Csak az Isten kegyelme segíthet

AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS LK 10,25-37

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ADVENT ESTI DICSÉRET

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag

A Graduálénekek és a heti énekek

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk.

Kutatás a gyülekezetben 2018.

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3

2015. Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár. Gitáros misék énekei. Tartalom. 1 Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen!

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

Dicsérjük együtt az Urat. Ifjúsági énekesfüzet

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Átírás:

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település, 1000 résztvevő, 4000 km. 11 évvel ezelőtt, 2007-ben egy budapesti fiatalember kerékpáros zarándoklatra indult a Szent István-bazilika elől a Vatikánba, majd onnan Moldvába, Csángóföldre. Célja nem kevesebb volt, mint a végére járni egy 300 éve megoldatlan történetnek. Elérni, hogy a moldvai csángómagyarok is anyanyelvükön, azaz magyarul hallhassák Isten Igéjét. Az egykori fiatalember, a ma kétgyermekes édesapa Ferkó Zoltán, a Kőrösi Csoma Sándor Program új zürichi ösztöndíjasa tart vetítéssel egybekötött beszámolót útjáról 2018. szeptember 26-án szerdán este 7 órától a Magyar Misszió nagytermében. Aki nem tud erre a hétköznapra eljönni, azok számára jó hír, hogy ha van érdeklődés, akkor az előadást megismételhetjük egy vasárnapi szentmise után is. Ferkó Zoltánról egy cikk található a Magyar Fórum újságban, mely ide kattintva olvasható. ÁRVÍZ-GYŰJTÉSÜNK - KÖSZÖNET Hálás köszönet a nagylelkű segítségekért: a perselyek és egyéb adományok (1 fő készpénzben, 4 fő utalt) eddigi összege 1667 frank. Várunk még okt. 7- ig, hogy aki még szeretne segíteni bármilyen formában, az meg tudja tenni.

MISSZIÓS TANÁCS - VÁLASZTÁS - 6. Újítsuk meg együtt az Egyháztanács választás által a Missziónkat. Minél többen szívesen vállalnak évente legalább egy kicsi feladatot valamiben, annál élettelibb lesz a missziónk: vagyis nemcsak testületi tagságra, hanem a munkacsoportba való legalább laza tartozásra várjuk a jelentkezéseket. Várjuk és jegyezzük a jelentkezéseket! Külön-külön foglalkoztunk a kék és a piros fő iránnyal. Most összefoglalva tovább gondolkodhatunk a velük szimbiózisban élő többi csoport-lehetőséggel. Először a kék főirány: istenkapcsolatod csak akkor lesz erős, ha egy keresztényi közösségi életet élsz. A közösségi munkacsoport ebben akar segíteni: ebben részt vehet mindenki, akinek kedve van pl.: - programjaink, ünnepeink szervezéséhez, feladatok szétosztásához (mint pl. majális, lelkigyakorlat, zarándoklat, kirándulás) - hit-kurzus szervezése: pl. szentségimádási kurzus Most nézzük a piros fő irányt. A karitatív feladataink testvére a missziós feladatok. A missziós munkacsoport ebben akar segíteni. A tettrekész emberektől függ, hogy több csoportra oszlik-e a missziós munkacsoport. Ebben tehát részt vehet mindenki, akinek kedve van a következőkhöz: - cikkek írására hírleveleinkbe vagy a Magyarház Alapítvány újságjába - missziónkat bemutató flyer

- (magyar nyelvű) kiadványok alkalmi árulása - felnőtt-kurzus szervezése: pl. Alpha-kurzus - jegyeskurzusban keresztény házasok részvétele, kapcsolatépítés (Az egyre bővülő információkat honlapunkon egyben is megtaláljuk a Készülünk a Missziós Tanács választásra címmel - honlapunk/olvasnivalók menüpont). ÉNEKEINK (A szentmise általános menetét, ha szükséges, ld. külön fehér lapon) Bevonulás: 1. //: Életem csak kegyelem, önérdemem nincs :// Ref: //: Veled vagyok naponta, kezeidet megfogva, Te csak bízzál karomba mondja az Úr :// 2. //: Régi énem leküzdöm nagy erejével:// Ref. Uram, Irgalmazz! //: Uram, irgalmazz! :// //: Krisztus Kegyelmezz! :// //: Uram, irgalmazz! :// Dicsőség: 1. //:Tied a dicsőség, és imádás, felemeljük kezeinket, így dicsérjük szent neved!:// Ref: Ó, Hatalmas, kezed nagy csodákat tesz, Veled senki nem ér fel, Veled senki nem ér fel! 2. //: Tied a dicsőség, és imádás, felajánljuk a szívünket, így dicsérjük szent neved!:// Ref: Válaszos zsoltár: Isten megsegít engem, * az Úr oltalmazója életemnek. Allelujára: mindig felállunk!

Felajánlásra: (H 150, 1.2.4.vsz) Uram Jézus! légy velünk, mi egyetlen örömünk! Nálad nélkül keserűség itt a földön életünk. Ó egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk. Uram Jézus! tégedet szívünk, lelkünk úgy eped, Mert kívüled nem találhat sehol biztos nyughelyet. Boldog mással nem lehet, Uram Jézus, csak veled. Uram Jézus! adj erőt, vigasztald a szenvedőt; A bűnbánó lélek nyerjen kegyelmet az Úr előtt. Segítsd föl a küzködőt, Uram Jézus, adj erőt. Isten báránya Bűneinket égi Bárány szent vérednek drága árán mind elveszed 1. Irgalmazz nekem! 2. Irgalmazz nekünk! 3. Adj békét nekünk! Áldozásra és utána: I. Kenyered és borod táplál engem. Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Refr.: Maradj velem úgy kérlek, Jézus! Maradj velem, Tied vagyok, neked élek már. 2.Amíg veled járok én az úton, minden gondom messze, messze száll.refr. 3.Leborulva hálát adok Néked, ajkamról most hála dala száll. Refr. II. (H 195., 1-2.vsz) Te vagy földi éltünk Vezércsillaga, Édes reménységünk, kegyes Szűzanya. Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, ó, Szűz Mária! Te hajnalcsillag vagy éltünk hajnalán, Hogy kövessünk annak egész folyamán. Téged rendelt..