ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK SPECIALIZÁCIÓVÁLASZTÁS 2017 BESOROLÁSI DÖNTÉSEK A specializációk közötti választási eljárásról szóló dékáni utasítás 1 15. -ában foglalt előírások alapján a Hivatal elvégezte a jelentkezők besorolását. A besorolási döntés ellen ezen utasítás 19. -a szerint jogorvoslattal lehet élni. A jogorvoslati kérelmet a NEPTUN rendszeren keresztül, 999 jelű (egyéb kérések) kérelmen kell benyújtani és részletesen meg kell indokolni. A besorolási döntés ha az ellen nem érkezik fellebbezés 2016. július 18-án válik jogerős felvételi döntéssé. A besorolási döntés a következők egyike lehet: Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. a jelentkező pontszáma elérte az adott specializációhoz tartozó felvételi ponthatárt, így ha a besorolási döntés jogerőssé válik, akkor az adott specializációhoz hozzárendelhető. Pontszáma nem érte el a specializáció ponthatárát. a hallgató pontszáma nem érte el a specializációra megállapított felvételi ponthatárt, így oda nem sorolható be. Ha megadott más specializációkat is, akkor a választási sorrend szerint oda kerül besorolásra, ahol elsőnek éri el a felvételi ponthatárt. Ha ilyet nem adott meg, akkor a rendkívüli választásra vonatkozó szabályok szerint választhat specializációt, azonban csak oda vehető fel, ahol még van szabad kapacitás és eléri a felvételi ponthatárt. Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. a jelentkező által megadott választási sorrend szerinti kisebb sorszámú helyre már besorolást nyert. Budapest, 2017. július 3. Dr. Bihari Péter s.k. oktatási dékánhelyettes 1 http://www.gpk.bme.hu/images/gepeszkar/doku/szabalyzatok/dekani_utasitas_(4-2013)_a_specializaciok_kozotti_valasztasrol.pdf
A SZAK ÖSSZEFOGLALÓ JELENTKEZÉSI ÉS BESOROLÁSI ADATAI JELENTKEZÉSEK ÉS BESOROLÁSOK atomen. épületen. hőenerg. vegyip. en. vill. en. összes Összes jelentkezések száma 13 42 57 28 40 elsőhelyes 7 23 16 2 18 66 második helyes 2 8 29 9 13 harmadik helyes 4 11 12 17 9 indítási határ 1 10 10 10 10 kapacitás korlát 45 24 40 24 40 MAX pont 399 470 437 0 452 MIN pont 295 305 304 0 290 ÁTLAG pont 356 381 365 0 372 Felvételi ponthatár 295 305 304 n.i. 290 Besorolt jelentkező 7 23 16 0 19 65 Be nem sorolt jelentkező 1 n.i.= nem indítható PONTSZÁMOK 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0 470 452 437 399 381 356 365 372 295 305 304 290 0 0 0 atomen. épületen. hőenerg. vegyip. en. vill. en. MAX pont Felvételi ponthatár ÁTLAG pont
ATOMENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont Besorolási döntés Q55SBJ 1 399,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. KD9XVQ 1 380,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. P3RTXR 1 375,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. NODQCX 1 359,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HZWCET 1 353,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GVGJ5M 1 331,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. A5AILB 1 295,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. QTEAVA 2 463,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NBT3AQ 2 418,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D5B6S4 3 412,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GYDEZC 3 411,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. K6AR63 3 347,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DJTR9H 3 337,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
ÉPÜLETENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont1 Besorolási döntés WZE7NE 1 470,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. QTEAVA 1 463,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Z5PG1C 1 438,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. V1CH9A 1 424,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DWQC5C 1 413,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. KXZX60 1 410,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. HJZXOR 1 408,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. UWEF6B 1 404,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. YR2TPF 1 399,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BXKWRC 1 393,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. VS7VZU 1 390,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. B36UNZ 1 388,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FJ27R4 1 382,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. L6K8W6 1 374,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. MKJVX5 1 363,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. UBOQVW 1 361,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DK2WQZ 1 349,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GEE612 1 331,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. EGRMUJ 1 330,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. XUM8XJ 1 328,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. D5KDA2 1 323,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. D3ARSK 1 309,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. T3FOPE 1 305,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. I9QONT 2 437,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BTDI1A 2 412,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EE6J2I 2 407,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Z42TM4 2 380,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. N3M28I 2 353,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DJTR9H 2 337,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. G1J88D 2 307,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FSFEAL 2 304,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. LQBET6 3 452,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PQYSFM 3 423,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ZUHZ2Y 3 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. QBT6IE 3 382,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KD9XVQ 3 380,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Z5KQ7X 3 373,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CG8RB3 3 372,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NODQCX 3 359,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. N4KPXU 3 346,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CISMXS 3 326,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PM6WJ6 3 310,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
HŐENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont Besorolási döntés I9QONT 1 437,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BTDI1A 1 412,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GYDEZC 1 411,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. ICS5PQ 1 402,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. QBT6IE 1 382,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CPOXGJ 1 381,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Z42TM4 1 380,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BQZCXY 1 379,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CG8RB3 1 372,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. N3M28I 1 353,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. N4KPXU 1 346,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. DJTR9H 1 337,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. PYX1DL 1 322,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. RCUX95 1 320,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. G1J88D 1 307,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. FSFEAL 1 304,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. WZE7NE 2 470,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. LQBET6 2 452,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Z5PG1C 2 438,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PQYSFM 2 423,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DWQC5C 2 413,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D5B6S4 2 412,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KXZX60 2 410,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D5C2KE 2 402,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Q55SBJ 2 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ZUHZ2Y 2 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. VS7VZU 2 390,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BSVF0I 2 385,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KD9XVQ 2 380,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. P3RTXR 2 375,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Z5KQ7X 2 373,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. MKJVX5 2 363,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UBOQVW 2 361,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. NODQCX 2 359,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DK2WQZ 2 349,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. K6AR63 2 347,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GEE612 2 331,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EGRMUJ 2 330,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XUM8XJ 2 328,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CISMXS 2 326,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. VDXY38 2 326,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D5KDA2 2 323,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PM6WJ6 2 310,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. A5AILB 2 295,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
UM7LPA 2 290,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. QTEAVA 3 463,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. V1CH9A 3 424,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HJZXOR 3 408,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UWEF6B 3 404,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BXKWRC 3 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. B36UNZ 3 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. JC7YNQ 3 377,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. L6K8W6 3 374,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HZWCET 3 353,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WDEEVD 3 335,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GVGJ5M 3 331,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D3ARSK 3 309,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
VEGYIPARI ENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont Besorolás JC7YNQ 1 377,00 Elegendő jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. Q9C6AE 1 343,00 Elegendő jelentkező hiányában a specializáció nem indítható. V1CH9A 2 424,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ICS5PQ 2 402,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. YR2TPF 2 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BXKWRC 2 393,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. QBT6IE 2 382,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. N4KPXU 2 346,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WDEEVD 2 335,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GVGJ5M 2 331,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D3ARSK 2 309,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. WZE7NE 3 470,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. I9QONT 3 437,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BTDI1A 3 412,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. KXZX60 3 410,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Q55SBJ 3 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BSVF0I 3 385,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Z42TM4 3 380,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BQZCXY 3 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. P3RTXR 3 375,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. MKJVX5 3 363,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UBOQVW 3 361,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. GEE612 3 331,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. VDXY38 3 326,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PYX1DL 3 322,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. RCUX95 3 320,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. G1J88D 3 307,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FSFEAL 3 304,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.
VILLAMOS ENERGETIKA SPECIALIZÁCIÓ NEPTUN Választás sorszáma Pont Besorolási döntés LQBET6 1 452,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. PQYSFM 1 423,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Q9H9VM 1 421,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. NBT3AQ 1 418,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. D5B6S4 1 412,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. EE6J2I 1 407,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. D5C2KE 1 402,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. ZUHZ2Y 1 393,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. BSVF0I 1 385,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. JC7YNQ 1 377,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. Z5KQ7X 1 373,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. SDIFWC 1 365,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. K6AR63 1 347,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. WDEEVD 1 335,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. CISMXS 1 326,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. VDXY38 1 326,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. IFXC4K 1 313,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. PM6WJ6 1 310,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. UM7LPA 1 290,00 Pontszáma elérte a specializáció ponthatárát. GYDEZC 2 411,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HJZXOR 2 408,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. UWEF6B 2 404,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. B36UNZ 2 388,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. FJ27R4 2 382,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CPOXGJ 2 381,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. BQZCXY 2 379,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. L6K8W6 2 374,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. CG8RB3 2 372,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. HZWCET 2 353,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. PYX1DL 2 322,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. RCUX95 2 320,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. Z5PG1C 3 438,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. ICS5PQ 3 402,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. YR2TPF 3 399,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. VS7VZU 3 390,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. N3M28I 3 353,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. DK2WQZ 3 349,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. EGRMUJ 3 330,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. XUM8XJ 3 328,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást. D5KDA2 3 323,00 Kisebb sorszámmal rangsorolt specializációra nyert besorolást.