~ ~ ~ ' '

Hasonló dokumentumok
ikt. szám: FPH016 /640-3 /2016

NV[REGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS. 174/2016. (VI.30.) számú. határozata

Tárgy: Javaslat a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatói pályázatának kiírására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGyQLÉSÉNEK. 312/2016.(XI.24.) számú. határozata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ügyvezető igazgató a Színházat egyszemélyi felelős vezetőként irányítja.

Pályázati felhívás a Cervinus Teátrum Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetői (ügyvezető) álláshelyének betöltésére

Tárgy: Javaslat~ Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatói pályázatának kiírására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

Csokonai Színház igazgató

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az intézmény jogállása: önálló jogi személyként működő költségvetési szerv.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az intézmény jogállása: önálló jogi személyként működő költségvetési szerv.

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

f ' REGYHÁZA NYíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

66/2015. (III.26.) sz. közgyűlési határozat melléklete

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

l1' ":c_cfu_~p~f: é~'fibij!ttf9ölit ~i1í'ft 3 ij,:t:dj~tjif'.",;;',,;j ::J: fif(i3!j;d:.-.,_,_;:._.) 1,11:},~f'~;~~,~~~tfi

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, augusztus 1-jétől július 31-ig szól.

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!

o!~ l Kovács Róbert kol(. szám ú előterjesztés

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

Pályázati felhívás. a MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. vezetői (ügyvezetői) álláshelyének betöltésére

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő

E L Ő T E R J E S Z T É S

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 16-ai rendkívüli ülésére

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 1-jén tartandó ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-i rendes ülésére

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

AZ OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

E l ő t e r j e s z t é s

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 1-jén tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

igazgató (magasabb vezető)

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

JAVASLAT. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztás ellátására szóló megbízás pályázat kiírására

g ~.. szám ú előterjesztés

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

Intézményvezető álláspályázat

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 20-ai ülésére

Javaslat a Családsegítő Központ intézményvezetőjének megbízására irányuló pályázat kiírására Appelshoffer Ágnes, a Társulási Tanács elnöke

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 30-ai ülésére

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

...~:.&... Dr. Ulrich Attila alpolgármester


NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület január 28. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére.

C'_; N y. pohhr. .ttd- ... ~. ~ -~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ~-~

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

E l ő t e r j e s z t é s

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET március 19-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Átírás:

Budapest Főváros Főpolgármestere 111111111111111111~ ~1111111111111111111 ~11111111111111111111111 '1 000063658261' ikt. szám: FPH016/685-11/2014 tárgy:javaslat kulturális kft.-k ügyvezetöi álláshelyének pályáztatásával kapcsolatos döntésre elökészltö: Humán Erőforrás Menedzsment Föosztály egyeztetésre megküldve: a Fövárosi Közgyűlés valamennyi állandó bizottsága és tanácsnoka részére ELŐTERJESZTÉS a KözgyO/és részére Tisztelt Fővárosi Közgyű lés! A Budapest Bábszlnház Közhasznú Nonprofit Kft., a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Szlnház Közhasznú Nonprofit Kft., az Örkény István Színház Nonprofit Kft., valamint a Szabad Tér Szlnház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a megbizása 2015. január 31-én lejár, a Vlgszlnház Nonprofit Kft. ogyvezetőjének a megbizása 2015. június 30. napján lejár. Az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 39. (2) bekezdése alapján a vezetöi feladatok ellátására pályázatot kell kilrni. Az Emtv. 39. (3) bekezdése alapján a pályázati felhivásokat az Emberi Erőforrások honlapján közzé kell tenni. Minisztériuma A pályázattal kapcsolatos eljárási szabályokat, illetve a Szlnházak vezetésére irányuló vezetöi munkakör ellátásához szokséges képesitési követelményeket az Emtv. 39. -a, illetve a 40. (1)-(3) bekezdése tartalmazza. Az Emtv. 39. (6) bekezdésében előlrtak szeríni a vezetöi munkakörökre kiirt pályázatok véleményezésére a munkáltatói jogkör gyakorlója szakmai bizottságo! kér fel, melynek tagjai: a) az érintett bizottság négy, b) a miniszter egy, c) az előadó-művészeli szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, d) a reprezentatlv szakszervezet egy, továbbá e) a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője. A törvénynek megfelelöen a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselöjeként az alábbi személyeket javaslom felkérni: Hassay Zsófia fővárosi képviselö Orbán Gyöngyi fővárosi képviselö Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi C LXXXIX. törvény 41. (7) bekezdése alapján a Budapest Bábszlnház Közhasznú Nonprofit Kft., a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Szlnház Közhasznú Nonprofit Kft., az Örkény István Szlnház Nonprofit Kft., a Szabad Tér Szlnház Nonprofit Kft., valamint a 1052 Budapest, Városház utca 9-11. llevélcim: 1840 Budapest l telefon: +361 327 1023 l fax: +361 327 1819 e -ma il: tarlosistvan@ buda pest. h u

Vlgszlnház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának kinevezésével kapcsolatos jogkörét - ideértve a pályázat kiírásával kapcsolatos döntési jogosítvány! és a szakmai bizottság létrehozását is - a Fővárosi Közgyűlés közvetlen ül gyakorolja. Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (111.14.) Föv. Kgy. rendelet 56. (2) bekezdése értelmében a gazdasági társaságok ügyvezetöinek megválasztásával kapcsolatban főpolgármester elölerjesztésében foglalt javaslat alapján dönt a Fővárosi Közgyű lés. Kérem a T. Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a határozati javaslatokat elfogadni szlveskedjen. Határozati javaslat A Fövárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy: 1. munkáltatói jogkörében eljárva, az előadó-művészeli szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (3) bekezdése alapján a Budapest Bábszínház Közhaszn ú Nonprofit Kft. Ogyvezető igazgatói munkakör ellátására pályázatot Ir ki, az 1. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a föpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. 2. határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap felelős: Tartós István főpolgármester munkáltatói jogkörében eljárva, az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (3) bekezdése alapján a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhaszn ú Nonprofit Kft. ügyvezetö igazgatói munkakör ellátására pályázatot Ir ki, a 2. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a föpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. 3. határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap felelős: Tartós István főpolgármester munkáltatói jogkörében eljárva, az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (3) bekezdése alapján az Örkény István Szlnház Nonprofit Kft. ügyvezetö igazgatói munkakör ellátására pályázatot Ir ki, a 3. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a föpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. határidő: felelős: a Fővárosi Közgyűlés döntését követö 30 nap Tartós István főpolgármester 4. munkáltatói jogkörében eljárva, az elöadó-müvészeti szarvezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (3) bekezdése alapján a Szabad Tér Szlnház Nonprofit Kft. ügyvezetö igazgatói munkakör ellátására pályázatot Ir ki, a 4. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a föpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap 214

felelős: Tarlós István főpolgármester 5. munkáltatói jogkörében eljárva, az elöadó-müvészeti szarvezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (3) bekezdése alapján a Vlgszlnház Nonprofit Kft. ügyvezeto igazgatói munkakör ellátására pályázatot Ir ki, az 5. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a föpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. határidő: felelős: 2014. december 31. Tarlós István főpolgármester 6. az elöadó-müvészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (6) bekezdés e) pontjában eloirtaknak megfelelöen a Budapest Bábszlnház Közhasznú Nonprofit Kft., a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Szlnház Közhasznú Nonprofit Kft., az Örkény István Szlnház Nonprofit Kft., a Szabad Tér Szlnház Nonprofit Kft., valamint a Vlgszinház Nonprofit Kft. ügyvezeto igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményezö szakmai bizottságába a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviselöjeként az alábbi két föl kéri fel: 7. Hassay Zsófia fővárosi képviselö Orbán Gyöngyi fövárosi képviselö határidő: felelős: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap Tarlós István főpolgármester az elöadó-művészeti szarvezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (6) bekezdésében eloirtaknak megfelelöen felkéri a föpolgármestert, hogy tegye meg a Budapest Bábszlnház Közhasznú Nonprofit Kft., a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Szlnház Közhasznú Nonprofit Kft., az Örkény István Szlnház Nonprofit Kft., a Szabad Tér Szlnház Nonprofit Kft. és a Vlgszinház Nonprofit Kft. ügyvezetöi álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményezö szakmai bizottság felkérésére vonatkozó intézkedéseket határidő: felelős: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap Tarlós István főpolgármester 8. az elöadó-müvészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (11) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt- amennyiben a pályázati eljárás 2015. január 31. napjáig nem zárul le- 2015. február 1-jétöl az új ogyvezetövei történö jogviszony létesltéséig a jelenlegi Ogyvezetöt, Meczner Jánost blzza meg a Budapest Bábszlnház Nonprofit Kft. ogyvezetöi feladatainak ellátásával. 9. határidő: 2015. január 31. felelős: Tarlós István főpolgármester az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (11) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt- amennyiben a pályázati eljárás 2015. január 31. napjáig nem zárul le - 2015. február 1-jétöl az új Ogyvezetövei történö jogviszony létesltéséig a 3/4

jelenlegi Ogyvezetöt, Novák Jánost bfzza meg a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Szinház Nonprofit Kft. Ogyvezetöi feladatainak ellátásával. 10. határidő: 2015. január 31. felelős: Tarlós István főpolgármester az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (11) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt- amennyiben a pályázati eljárás 2015. január 31. napjáig nem zárul le - 2015. február 1-jétöl az új Ogyvezetövei történő jogviszony létesftéséig a jelenlegi Ogyvezetöt, Mácsai Pált bfzza meg az Örkény István Szlnház Nonprofit Kft. Ogyvezetöi feladatainak ellátásával. 11. határidő: 2015. január 31. felelős: Tarlós István főpolgármester az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. (11) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt- amennyiben a pályázati eljárás 2015. január 31. napjáig nem zárul le - 2015. február 1-jétöl az új Ogyvezetövei történő jogviszony létesftéséig a jelenlegi ügyvezető!, Bán Teadórát bfzza meg a Szabad Tér Szlnház Nonprofit Kft. ügyvezetöi feladatainak ellátásával. határidő: 2015. január 31. felelős: Tarlós István főpolgármester Határozathozatal módja: az 1.-5. sz. és 7. sz. határozatok meghozatalához egyszerű, a 6.,8.-11. sz. határozatok meghozatalához minősített szavazattöbbség szükséges. Budapest, 2014. november" i J " Láttam: 2014 NOV l f6jegyz6 mellékletek: Nonprofit Kft. Ogyvezetöi álláshelyére ági Szinház Nonprofit Kft. Ogyvezetöi álláshelyére Nonprofit Kft. ügyvezetöi álláshelyére Nonprofit Kft. Ogyvezetöi álláshelyére t Kft. ügyvezetöi álláshelyére 4/4 1- ~ ~ \}'\ 'tu! ~.la.if

llllll ll~ ID lll~ ~ll liliilim llllllilllllllllllllllllllll "1000062885008" ikt. szám: FPH016/685-5/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot hirdet a Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft. (1 062 Budapest, Andrássy út 69.) vezetöi (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére. A Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Színház!Társaság) a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, közhasznú nonprofit gazdasági társasága. A Színház az elöadó-müvészeti szarvezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 7. -a szarint ESZ/070. számon nyilvántartásba vett elöadó-müvészeti szervezet, ezen belül müvészeti tevékenységének jellege szerint: színház, egytagozatos: próza; müvészeti tevékenységének sajátos jellege szerint: bábszínház. Az ügyvezető igazgató a Társaságat egyszemélyi felelős vezetöként irányítja. Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésével járó feladatok: 1. A Színház!Társaság művészeti programjának kidolgozása az Emtv. szarinti kiemeit minösítés megtartása érdekében a fenntartói megállapodásban rögzítettek szarint az alábbi szakmai-minöségi szempontok alapján: a bábszínház hagyományainak ápolását, folyamatosan reflektálva a müfaj változásaira, a gyerekek színházi érdeklődésének felkeltését, a színház megszerettetését, valamint színházi, zenei ízlésük kialakítását, a magyar mondák, népmesék és a klasszikus és kortárs magyar irodalmi müvek bábszínházi adaptációinak folyamatos müsoron tartását, a magyar népi bábjáték hagyományának ápolását és életben tartását, az óvodákkal, általános- és középiskolákkal való folyamatos kapcsolattartást, a felnőtt korosztályt is megszólító klasszikus és kortárs irodalmi müvek, illetve dráma adaptációkés zenei feldolgozások repertaárba illesztését. A Színház!Társaság fenntartói megállapodásában foglaltak alapján az elöadó-müvészeti szolgáltatást az alábbi mutatószámoknak megfelelöen teljesíti: - évente legalább 180 előadást tart, - saját társulattal legalább évi két bemutatót hoz létre, - a megtartott előadások legalább 75%-a a színház saját előadása, valamint valamennyi játszóhelyét figyelembe véve átlagosan legalább 70%-os

kihasználtsággal (látogatottsággal) müködik. 2. A Színház!Társaság gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása az alábbiak szerint: - a színház sikeres, a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő müködtetésének kidolgozása, - a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök - elsősorban kulturális célú- hasznosítási koncepciójának kidolgozása. 3. A Szfnház!Társaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása: az alapító okiratban, fenntartói megállapodásban és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása, beszámolás a társaság működtetéséröl a fenntartói megállapodásban foglaltaknak megfelelöen éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében, koisö források, szponzorok bevonása a SzínházfTársaság működtetésébe, eredményes marketing tevékenység folytatása. A Társaság 2014. évi üzleti terv mérlegadatai: 2014. évi mérlegföösszeg: 175.131 e Ft összes bevétel: 663.885 e Ft összes kiadás: 658.165 e Ft mérleg szerinti eredmény: 5. 718 e Ft Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésének feltételei: Az Emtv. 40. (1)-(3) bekezdései alapján szakirányú felsőfokú végzettség (felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diploma, vagy oklevél, továbbá jogász, illetve közgazdász végzettség), (amely alól az Emtv. 40. (4) bekezdése szerint adható mentesítés, illetve a feltétel alól az ezen rendelkezés szerint meghatározott személyi kör mentesülhet), legalább 5 év szakmai gyakorlat (valamely elöadó-művészeti szervezetnél, a szervezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlengi kapcsolódó munkakörben, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő), Az elbírálás során előnyt jelent: - a szakterületen szerzett vezetöi gyakorlat, - egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete. 2/4

A munkakör betöltésének időtartama: Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2015. február 1-jétől 2020. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény (a továbbiakban: Mt.) 45. (5) bekezdésében foglaltak szerint. Bérezés és egyéb juttatások: A munkabér a felek közölti megállapodás, illetve az Mt. vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján kerül megállapításra. A prémiumra jogosultság és kitizelés feltételeit a munkáltató évente állapítja meg az Emtv. 41. (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével Kérjük, munkabér igényét jelölje meg, amennyiben az eltér a Kft. jelenlegi ügyvezetőjének bérétől A pályázat kötelező tartalmi elemei: - a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetési koncepcióhoz kapcsolódóan a Társaság 2015. február 1-jétől 2020. január 31-ig terjedő időszakra vonatkozó üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját; a források növelésének lehetőségét, a tervezett és várható támogatásokat; a különböző együttműködésekben rejlő lehetőségeket; a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú művészeti koncepció! a fenntartói megállapodásban rögzítettekkel összhangban, szakmai elképzeléseket, több évadra vonatkozó produkciós terveket; a pályázó személyes motivációját; a Színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját; az alkotótársak/együttműködő szakmai partnerek felsorolását; a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósitását szolgáló gazdasági stratégiát; marketing, PR, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket; belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét A felsorolt tartalmi elemek hiánypótlására nincs lehetőség, ezek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázathoz csatolni kell: szakmai önéletrajzot; a végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát; szakmai gyakorlat igazolását, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt; állami kitüntetések, díjak felsorolása és másolatban történő csatolása, nyilatkozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:22. -ában felsorolt kizáró okok fenn nem állásáról, nyilatkozatot, hogy az Mt. 211. (1 )-(2) bekezdésében szereplő összeférhetetlenség fennáll-e, megjelölve az összeférhetetlenség jellegét, formáját (Összeférhetetlenség fennállása eselén a mentesítésről és annak feltételeiről a munkáltató dönt.); nyilatkozatot, a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról; hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevők megismerhetik; nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul; nyilatkozat a benyújtott dokumentumok hitelességéről; 3/4

A pályázathoz csatolandó dokumentumok egyszeri hiánypótlására a beadási határidőt követő két munkanapon belül van lehetőség. A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentáció! kapnak, mely tartalmazza a társaság: - alapító okiratát, fenntartói megállapodását, haszonbérleti szerződését, szervezeti és mükődési szabályzatát, müködési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám, létesítményi technikai és müszaki adatok), a 2013. évi számviteli beszámolóját, a 2014. évi üzleti tervét, a folyamatban lévő szakmai pályázatok dokumentumait. A pályázati dokumentáció a Színház!Társaság gazdasági vezetésénél, a 06-1-461-5815- ös telefonszámon kérhető. A pályázati felhívás közzététele: az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján. Benyújtási határidő: Emberi Erőforrás Minisztériuma honlapján való közzélételtől számított 30 nap. A benyújtás helye: a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályának címezve személyesen vagy megbízottja útján (1052 Budapest, Városház u. 9-11. lll. emelet, 441. szaba) kell benyújtani, munkanapokon 9.00-14.00 óra között. A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat a Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakőrének betöltésére". A pályázatok elbírálása az Emtv. 39. (7)-(9) bekezdésekben foglaltak szerint történik. A döntésről a Főpolgármesteri Hivatal értesiti a pályázókat. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A kiíró nem vállalja semmilyen, a beadott pályázat eredményéből keletkező kár, a pályázat beadásával kapcsolatban felmerült költség megtérítését A 2014. évi költségvetés előirányzatai a www.budapest.hu honlapon, illetve a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán. További felvilágosítás a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályán a 06 1 999-9149-es, illetve a Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán, a 06 1 999-8343-as vagy a 06 1 327-1435-ös telefonszámon kérhető. Budapest, 2014. Tarlós István főpolgármester 4/4

IIIII~IIMIIIIilllllllllllllllllll!llilllll "1000062885691" ikt. szám: FPH016/685-6/2014 PÁL Y ÁZATI FELHÍV ÁS Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot hirdet a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhaszn ú Nonprofit Kft. (1 061 Budapest, Jókai tér 1 O.) vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Színház!Társaság) a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, közhaszn ú nonprofit gazdasági társasága. A Színház az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 7. -aszerint ESZ/074. számon nyilvántartásba vett kiemeit minősítésű előadó-művészeti szervezet, művészeti tevékenységének jellege szerint: színház, egytagozatos: próza; müvészeti tevékenységének sajátos jellege szerint: gyermek- és ifjúsági szinház. Az ügyvezető igazgató a Társaságot egyszemélyi felelős vezetőként irányítja. Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésével járó feladatok: 1. A Színház!Társaság művészeti programjának kidolgozása az Emtv. szerinti kiemeit minősítés megtartása érdekében a fenntartói megállapodásban rögzítettek szerint az alábbi szakmai-minőségi szempontok alapján: - klasszikus és a mai magyar és nemzetközi szerzők gyermek- és ifjúsági műveinek szinpadra állítása, - prózai művek, bábjátékok, mesejátékok, mozgásszínházi produkciók és operák bemutatása, - csecsemőszínházi, osztályterem-színházi, ifjúsági előadások játszása, regények új színpadi adaptációinak elkészítése, - szerepvállalás az új gyerekszínházi müfajok, színház-pedagógiai eredmények országos elterjedésében, - komplex színházi nevelési program működtetése, ezen belül folyamatos szakmai kapcsolattartás az iskolákkal. A Színház!Társaság fenntartói megállapodásában foglaltak alapján az előadó-művészeti szolgáltatást az alábbi mutatószámoknak megfelelően teljesíti: - évente legalább 180 előadást tart, - saját társulattal legalább évi két bemutatót hoz létre, - a megtartott előadások legalább 75%-a a színház saját előadása, valamint - valamennyi játszóhelyét figyelembe véve átlagosan legalább 70%-os kihasználtsággal (látogatottsággal) működik.

2. A Színház!Társaság gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása az alábbiak szerínt: - a színház sikeres, a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetésének kidolgozása, a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök - elsősorban kulturális célú - hasznosítási koncepciójának kidolgozása. 3. A Szfnház!Társaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása: - az alapító okiratban, fenntartói megállapodásban és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása, beszámolás a társaság működtetéséröl a fenntartói megállapodásban foglaltaknak megfelelöen éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében, külsö források, szponzorok bevonása a Színház!Társaság működtetésébe, eredményes marketing tevékenység folytatása. A Társaság 2014. évi üzleti terv mérlegadatai: 2014. évi mérlegföösszeg: 65.738 e Ft összes bevétel: 343.37 e Ft összes kiadás: 343.350 e Ft mérleg szarinti eredmény: 21 e Ft Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésének feltételei: - Az Emtv. 40. (1)-(3) bekezdései alapján - szakirányú felsőfokú végzettség (felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diploma, vagy oklevél, továbbá jogász, illetve közgazdász végzettség), (amely alól az Emtv. 40. (4) bekezdése szarint adható mentesítés, illetve a feltétel alól az ezen rendelkezés szarint meghatározott személyi kör mentesülhet), - legalább 5 év szakmai gyakorlat (valamely elöadó-művészeti szervezetnél, a szarvezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlenül kapcsolódó munkakörben, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő), Az elbírálás során előnyt jelent: - a szakterületen szerzett vezetöi gyakorlat, - egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete. A munkakör betöltésének időtartama: Az ügyvezetöi munkakör betöltésére 2015. február 1-jétöl 2020. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény (a továbbiakban: Mt.) 45. (5) bekezdésében foglaltak szerint. Bérezés és egyéb juttatások: A munkabér a felek közötti megállapodás, illetve az Mt. vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján kerül megállapításra. 214

A prémiumra jogosultság és kifizetés feltételeit a munkáltató évente állapítja meg az Emtv. 41. (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével Kérjük, munkabér igényét jelölje meg, amennyiben az eltér a Kft. jelenlegi ügyvezetőjének bérétől A pályázat kötelező tartalmi elemei: - a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetési koncepcióhoz kapcsolódóan a Társaság 2015. február 1-jétől 2020. január 31-ig terjedő időszakra vonatkozó üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját; a források növelésének lehetőségét, a tervezett és várható támogatásokat; a különböző együttműködésekben rejlő lehetőségeket; - a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú művészetí koncepeiét a fenntartói megállapodásban rögzítettekkel összhangban, szakmai elképzeléseket, több évadra vonatkozó produkciós terveket; - a pályázó személyes motivációját; - a Színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját; - az alkotótársak/együttműködő szakmai partnerek felsorolását; - a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósitását szolgáló gazdasági stratégiát; - marketing, PR, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket; - belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét A felsorolt tartalmi elemek hiánypótlására nincs lehetőség, ezek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázathoz csatolni kell: - szakmai önéletrajzot; - a végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát; - szakmai gyakorlat igazolását, - három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt; - állami kitüntetések, díjak felsorolása és másolatban történő csatolása, - nyilatkozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:22. -ában felsorolt kizárá okok fenn nem állásáról - nyilatkozatot, hogy az Mt. 211. (1)-(2) bekezdésében szereplő összeférhetetlenség fennáll-e, megjelölve az összeférhetetlenség jellegét, formáját (Összeférhetetlenség fennállása esetén a mentesítésről és annak feltételeiről a munkáltató dönt.); - nyilatkozatot, a jogszabály által előírt teljesítésének vállalásáról; vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség - hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevők megismerhetik; - nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul; - nyilatkozat a benyújtott dokumentumok hitelességéről A pályázathoz csatolandó dokumentumok egyszeri hiánypótlására a beadási határidőt követő két munkanapon belül van lehetőség. A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentáció! kapnak, mely tartalmazza a társaság: alapító okiratát, fenntartói megállapodását, haszonbérleti szerződését, szervezeti és működési szabályzatát, 3/4

müködési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és elöadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám, létesftményi technikai és müszaki adatok), - a 2013. évi számviteli beszámolóját, - a 2014. évi üzleti tervét, a folyamatban lévő szakmai pályázatok dokumentumait. A pályázati dokumentáció a Színház!Társaság gazdasági vezetésénél, a 06-1-269-1573- as telefonszámon kérhető. A pályázati felhívás közzététele: az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján Benyújtási határidő: Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján való közzélételtől számított 30 nap. A benyújtás helye: a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályának címezve személyesen vagy megbízottja útján (1052 Budapest, Városház u. 9-11. lll. emelet, 311. szoba) kell benyújtani, munkanapokon 9.00-14.00 óra között. A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakőrének betöltésére". A pályázatok elbírálása az Emtv. 39. (7)-(9) bekezdésekben foglaltak szerint történik. A döntésről a Főpolgármesteri Hivatal értesíti a pályázókat. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A kiíró nem vállalja semmilyen, a beadott pályázat eredményéből keletkező kár, a pályázat beadásával kapcsolatban felmerül! költség megtérítését A 2014. évi költségvetés előirányzatai a www.budapest.hu honlapon, illetve a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Föosztályán megtekinthetőek. További felvilágosítás a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályán a 06 1 327-1142-es, illetve a Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán, a 06 1 999-8343-as vagy a 06 1 327-1435-ös telefonszámon kérhető. Budapest, 2014. TarJós István főpolgármester 4/4

lilii ~ll lilllilii lu IIIIW lillliliililii W~ llllill "1 000062665840" ik1. szám: FPH016/685-7 /2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot hirdet az Örkény István Színház Nonprofit Kft. (1 075 Budapest, Madách tér 6.) vezetöi (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére. Az Örkény István Színház Nonprofit Kft. (továbbiakban: Színházrrársaság) a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, közhasznú nonprofit gazdasági társasága. A Színház az elöadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 7. -aszerint ESZ/275. számon nyilvántartásba vett kiemeit minösítésű elöadó-művészeti szervezet, művészeti tevékenységének jellege sze ri nt egytagozatos prózai szfnház. Az ügyvezető igazgató a Társaságat egyszemélyi felelős vezetöként irányítja. Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésével járó feladatok: 1. A Színházrfársaság művészeti programjának kidolgozása az Emtv. szerinti kiemeit minösítés megtartása érdekében a fenntartói megállapodásban rögzítettek szerint az alábbi szakmai-minöségi szempontok alapján: - jeles klasszikus és kortárs színpadi irodalmi művek bemutatása, - a névadó irodalmi és személyes emlékezetének fenntartása, valamint több kiemelkedő kultúrtörténeti jelentőségű személyiség életművének bemutatása, - a magyar költészeti hagyomány ápolása, - a társulat továbbépítése fiatal művészek foglalkoztatásával, - színházi nevelési program működtetése, - stúdiószínpad kialakításának koncepciója. A Színházrrársaság fenntartói megállapodásában foglaltak alapján az elöadó-művészeti szolgáltatást az alábbi mutatószámoknak megfelelöen teljesíti: - évente legalább 180 előadást tart, - saját társulattal legalább évi két bemutatót hoz létre, - a megtartott előadások legalább 75%-a a színház saját előadása, valamint - valamennyi játszóhelyét figyelembe véve átlagosan legalább 70%-os kihasználtsággal (látogatottsággal) működik. 2. A Színházrrársaság gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása az alábbiak szerint: a színház sikeres, a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevö működtetésének kidolgozása,

a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök - elsösorban kulturális célú - hasznosítási koncepciójának kidolgozása. 3. A SzínházfTársaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása: - az alapító okiratban, fenntartói megállapodásban és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása, beszámolás a társaság működtetéséről a fenntartói megállapodásban foglaltaknak megfelelően éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében, külső források, szponzorok bevonása a SzínházfTársaság működtetésébe, eredményes marketing tevékenység folytatása. A Társaság 2014. évi üzleti terv mérlegadatai: 2014. évi mérlegfőösszeg: 460.300 e Ft összes bevétel: 578.203 e Ft összes kiadás: 575.890 e Ft mérleg szerinti eredmény: 2.313 e Ft Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésének feltételei: - Az Emtv. 40. (1)-(3) bekezdései alapján - szakirányú felsőfokú végzettség (felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diploma, vagy oklevél, továbbá jogász, illetve közgazdász végzettség), (amely alól az Emtv. 40. (4) bekezdése szeríni adható mentesítés, illetve a feltétel alól az ezen rendelkezés szeríni meghatározott személyi kör mentesülhet), - legalább 5 év szakmai gyakorlat (valamely előadó-művészeti szervezetnél, a szervezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlenül kapcsolódó munkakörben, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő), Az elbírálás során előnyt jelent: - a szakterületen szerzett vezetöi gyakorlat, - egy világnyelv tárgyalási szintü ismerete. A munkakör betöltésének időtartama: Az ügyvezetöi munkakör betöltésére 2015. február 1-jétöl 2020. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény (a továbbiakban: Mt.) 45. (5) bekezdésében foglaltak szerint. Bérezés és egyéb juttatások: A munkabér a felek közölti megállapodás, illetve az Mt. vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján kerül megállapításra. A prémiumra jogosultság és kifizetés feltételeit a munkáltató évente állapítja meg az Emtv. 41. (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével Kérjük, munkabér igényét jelölje meg, amennyiben az eltér a Kft. jelenlegi ügyvezetőjének bérétől 2/4

A pályázat kötelező tartalmi elemei: - a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevö működtetési koncepcióhoz kapcsolódóan a Társaság 2015. február 1-jétöl 2020. január 31-ig terjedő idöszakra vonatkozó üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját; a források növelésének lehetöségét, a tervezett és várható támogatásokat; a különbözö együttműködésekben rejlő lehetőségeket; a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú művészeti koncepció! a fenntartói megállapodásban rögzítettekkel összhangban, szakmai elképzeléseket, több évadra vonatkozó produkciós terveket; - a pályázó személyes motivációját; a Színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját; az alkotótársak/együttműködő szakmai partnerek felsorolását; a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósitását szolgáló gazdasági stratégiát; marketing, PR, belsö-külsö kommunikációs stratégiai elképzeléseket; belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét A felsorolt tartalmi elemek hiánypótlására nincs lehetőség, ezek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázathoz csatolni kell: szakmai önéletrajzot; a végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát; - szakmai gyakorlat igazolását, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt; állami kitüntetések, díjak felsorolása és másolatban történő csatolása, nyilatkozat a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 23. -ában felsorolt kizáró okok fenn nem állásáról, nyilatkozatot, hogy az Mt. 211. (1)-(2) bekezdésében szereplö összeférhetetlenség fennáll-e, megjelölve az összeférhetetlenség jellegét, formáját (Összeférhetetlenség fennállása esetén a mentesítésröl és annak feltételeiről a munkáltató dönt.); nyilatkozatot, a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról; hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevök megismerhetik; nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul; nyilatkozat a benyújtott dokumentumok hitelességéről A pályázathoz csatolandó dokumentumok egyszeri hiánypótlására a beadási határidőt követő két munkanapon belül van lehetőség. A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentáció! kapnak, mely tartalmazza a társaság: alapító okiratát, fenntartói megállapodását, haszonbérleti szerzödését, szervezeti és működési szabályzatát, működési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám, létesitményi technikai és műszaki adatok), a 2013. évi számviteli beszámolóját, a 2014. évi üzleti tervét, a folyamatban lévö szakmai pályázatok dokumentumait. 314

A pályázati dokumentáció a SzinházfTársaság gazdasági vezetésénél, a 06-1-411-2346- os telefonszámon kérhető. A pályázati felhívás közzététele: az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján Benyújtási határidő: Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján való közzélételtől számított 30 nap. A benyújtás helye: a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályának címezve személyesen vagy megbízottja útján (1052 Budapest, Városház u. 9-11. lll. emelet, 311. szoba) kell benyújtani, munkanapokon 9.00-14.00 óra között. A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére". A pályázatok elbírálása az Emtv. 39. (7)-(9) bekezdésekben foglaltak szerint történik. A döntésről a Főpolgármesteri Hivatal értesiti a pályázókat. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A kiíró nem vállalja semmilyen, a beadott pályázat eredményéből keletkező kár, a pályázat beadásával kapcsolatban felmerül! költség megtérítését A 2014. évi költségvetés előirányzatai a www.budapest.hu honlapon, illetve a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán megtekinthetőek. További felvilágosítás a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályán a 06 1 327-1142-es, illetve a Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán, a 06 1 999-8343-as vagy a 06 1 327-1435-ös telefonszámon kérhető. Budapest, 2014. Tarlós István főpolgármester 414

IMmll~ll~l~l~m~l "1000062885974" ikt. szám: FPH016/685-8/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az előadó-művészeti szarvezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot hirdet a Szabad TérSzínház Nonprofit Kft. (1122 Budapest, Városmajor) vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére. A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. (továbbiakban: Színház!Társaság) a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, közhasznú nonprofit gazdasági társasága. A Színház az előadó-művészeli szarvezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 7. -a szarint ESZ/082. számon nyilvántartásba vett előadó-művészeli szervezet, ezen belül művészeti tevékenységének jellege szerint: egytagozatos prózai színház; működése szerint: szabadtéri színház. Az ügyvezető igazgató a Társaságat egyszemélyi felelős vezetőként irányítja. Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésével járó felada tok: 1. A Színház!Társaság művészeti programjának kidolgozása a fenntartói megállapodásban rögzítettek szarint az alábbi szakmai-minőségi szempontok alapján: - A Budapesti Nyári Fesztivál megszervezése: opera, operett és musical, valamint tánc és folklór előadások megtartása, neves külföldi művészek hazai fellépésének megszervezése, prózai, zenés valamint gyerek- és családi előadások müsorra tűzése, új magyar és világirodalmi művek bemutatóinak létrehozása saját vagy koprodukcióban, vidéki és határon túli társulatok, előadások meghívása, matinék, gyerek és családi előadások megszervezése. - stand up comedy, verses estek, monodrámák és kamara-előadások folyamatos müsoron tartása. A Színház!Társaság fenntartói megállapodásában foglaltak alapján az előadó-művészeli szolgáltatást az alábbi mutatószámoknak megfelelöen teljesíti: - évente legalább 40 előadást tart, - legalább évi egy bemutatót hoz létre, - legalább évi 40 ezer fizető nézője van, valamint - valamennyi játszóhelyét figyelembe véve kihasználtsággal (látogatottsággal) müködik. átlagosan legalább 60%-os

2. A SzínházfTársaság gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása az alábbiak szerint: - a színház sikeres, a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő müködtetésének kidolgozása, - a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök - elsősorban kulturális célú - hasznosítási koncepciójának kidolgozása. 3. A SzínházfTársaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósitása: - az alapító okiratban, fenntartói megállapodásban és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása, beszámolás a társaság müködtetéséröl a fenntartói megállapodásban foglaltaknak megfelelöen éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében, külső források, szponzorok bevonása a SzínházfTársaság működtetésébe, eredményes marketing tevékenység folytatása. A Társaság 2014. évi üzleti terv mérlegadatai: 2014. évi mérlegfőösszeg: 142.700 e Ft összes bevétel: 673.214 e Ft összes kiadás: 732.764 e Ft mérleg szerinti eredmény: -59.550 e Ft Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésének feltételei: - Az Emtv. 40. (1)-(3) bekezdései alapján - szakirányú felsőfokú végzettség (felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diploma, vagy oklevél, továbbá jogász, illetve közgazdász végzettség), (amely alól az Emtv. 40. (4) bekezdése szerint adható mentesítés, illetve a feltétel alól az ezen rendelkezés szerint meghatározott személyi kör mentesülhet), - legalább 5 év szakmai gyakorlat (valamely előadó-művészeli szervezetnél, a szervezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlenül kapcsolódó munkakörben, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő), Az elbírálás során előnyt jelent: - a szakterületen szerzett vezetöi gyakorlat, - egy világnyelv tárgyalási szintü ismerete. A munkakör betöltésének időtartama: Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2015. február 1-jétöl 2020. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény (a továbbiakban: Mt.) 45. (5) bekezdésében foglaltak szerint. Bérezés és egyéb juttatások: 2/4

A munkabér a felek közötti megállapodás, illetve az Mt. vezetö állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján kerül megállapításra. A prémiumra jogosultság és kifizetés feltételeit a munkáltató évente állapítja meg az Emtv. 41. (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével Kérjük, munkabér igényét jelölje meg, amennyiben az eltér a Kft. jelenlegi ügyvezetőjének bérétől A pályázat kötelező tartalmi elemei: a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő müködtetési koncepcióhoz kapcsolódóan a Társaság 2015. február 1-jétől 2020. január 31-ig terjedő időszakra vonatkozó üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját; a források növelésének lehetőségét, a tervezett és várható támogatásokat; a különböző együttmüködésekben rejlő lehetőségeket; a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú müvészeti koncepeiét a fenntartói megállapodásban rögzítettekkel összhangban, szakmai elképzeléseket, több évadra vonatkozó produkciós terveket; a pályázó személyes motivációját; a Színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját; az alkotótársak/együttmüködő szakmai partnerek felsorolását; a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósitását szolgáló gazdasági stratégiát; marketing, PR, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket; belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttmüködések tervezetét A felsorolt tartalmi elemek hiánypótlására nincs lehetőség, ezek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázathoz csatolni kell: szakmai önéletrajzot; a végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát; szakmai gyakorlat igazolását, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt; állami kitüntetések, díjak felsorolása és másolatban történő csatolása, nyilatkozat a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 23. -ában felsorolt kizárá okok fenn nem állásáról, nyilatkozatot, hogy az Mt. 211. (1 )-(2) bekezdésében szereplő összeférhetetlenség fennáll-e, megjelölve az összeférhetetlenség jellegét, formáját (Összeférhetetlenség fennállása esetén a mentesítésről és annak feltételeiről a munkáltató dönt.); nyilatkozatot, a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról; hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevők megismerhetik; nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással ősszefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul; nyilatkozat a benyújtott dokumentumok hitelességéről; A pályázathoz csatolandó dokumentumok egyszeri hiánypótlására a beadási határidőt követő két munkanapon belül van lehetőség. A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentációt kapnak, mely tartalmazza a társaság: - alapító okiratát, - fenntartói megállapodását, 3/4

haszonbérleti szerződését, - szervezeti és műkődési szabályzatát, - műkődési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám, létesítményi technikai és műszaki adatok), - a 2013. évi számviteli beszámolóját, - a 2014. évi üzleti tervét, - a folyamatban lévő szakmai pályázatok dokumentumait. A pályázati dokumentáció a Színház!Társaság gazdasági vezetésénél, a 06-1-3550-175- ős telefonszámon kérhető. A pályázati felhívás kőzzététele: az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján. Benyújtási határidő: Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján való kőzzétételtől számított 30 nap. A benyújtás helye: a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályának címezve személyesen vagy megbízottja útján (1 052 Budapest, Városház u. 9-11. lll. emelet, 441. szoba) kell benyújtani, munkanapokon 9.00-14.00 óra között. A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére". A pályázatok elbírálása az Emtv. 39. (7)-(9) bekezdésekben foglaltak szerint történik. A döntésről a Főpolgármesteri Hivatal értesíti a pályázókat. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A kiíró nem vállalja semmilyen, a beadott pályázat eredményéből keletkező kár, a pályázat beadásával kapcsolatban felmerült költség megtérítését A 2014. évi költségvetés előirányzatai a www.budapest.hu honlapon, illetve a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán megtekinthetőek. További felvilágosítás a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályán a 06 1 999-9149-es, illetve a Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztályán, a 06 1 999-8343-as vagy a 06 1 327-1435-ös telefonszámon kérhető. Budapest, 2014. Tarlós István főpolgármester 4/4

111111111111111111111~ 11111111111111111111~11111111111111111 '1000063658526' ikt. szám: FPH016/685-12/2014 PÁLYÁZATI FELHIVÁS Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az előadó-művészeli szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot hirdet a Vígszínház Nonprofit Kft. (1137 Budapest, Szent István körút 14.) vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére. A Vígszínház Nonprofit Kft. (továbbiakban: Színház/Társaság) a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társasága. A Színház az előadó-müvészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 7. (2) bekezdése szerint ESZ/072. számon nyilvántartásba vett kiemeit minősítésü előadó-müvészeti szervezet, müvészeti tevékenységének jellegeszerint egytagozatos prózai színház. Az ügyvezető igazgató a Társaságot egyszemélyi felelős vezetőként irányítja. Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésével járó feladatok: 1. A Színház/Társaság művészeti programjának kidolgozása az Emtv. szerinti kiemeit minősítés megtartása érdekében - figyelembe véve a reprezentatív, társulatos szfnház hagyományait, az eltérő befogadóképességű és adottságú játszóhelyek sajátosságait, törekedve a közönségbázis szélesítésére, különös tekintettel a fiatalok színházi nevelésére - a fenntartói megállapodásban rögzítettek szerint az alábbi szakmai-minőségi szempontok alapján: - a modern, 21. századi, müvészszínházi jelleg megőrzése, - a klasszikus és kortárs magyar- és világirodalom legkülönbözőbb müfajú és hangvételü darabjaiból sokszfnü, vonzó repertoár kialakítása, - fontos társadalmi problémákat, univerzális emberi kérdéseket felvető kortárs müvek müsorra tűzése, - igényes zenés müvek; gyerek-, ifjúsági-, illetve családi darabok bemutatása, - országosan, nemzetközileg elismert müvészekkel, előadó-müvészeti szervezetekkel történő együttműködés, - a helyi müvészeti, kőzoktatási, közmüvelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítés, - a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes szfnházra nevelése, - a fiatal müvészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatása, - nemzetközi szakmai kapcsolatépítés és együttműködés, - jelentős eseményekhez, jeles napokhoz, évfordulókhoz történő kapcsolódás. A Színház/Társaság fenntartói megállapodásában foglaltak alapján az előadó-müvészetí szolgáltatást az alábbi mutatószámoknak megfelelően teljesíti:

- évente legalább 300 előadást tart, - saját társulattallegalább évi két bemutatót hoz létre, - a megtartott előadások legalább 75%-a a színház saját előadása, valamint valamennyi játszóhelyét figyelembe véve átlagosan legalább 70%-os kihasználtsággal (látogatottsággal) müködik. 2. A Színház!Társaság gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása az alábbiak szerint: - a színház sikeres, a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő müködtetésének kidolgozása, - a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök - elsősorban kulturális célú - hasznosítási koncepciójának kidolgozása. 3. A Színház!Társaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása: - az alapító okiratban, fenntartói megállapodásban és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása, beszámolás a társaság müködtetéséröl a fenntartói megállapodásban foglaltaknak megfelelöen éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében, külsö források, szponzorok bevonása a Színház!Társaság müködtetésébe, eredményes marketing tevékenység folytatása. A Társaság 2014. évi üzleti terv mérlegadatai: 2014. évi mérlegföösszeg: 839 971 e Ft összes bevétel: 1 732 380 e Ft összes kiadás: 1 697 030 e Ft mérleg szerinti eredmény: 35 320 e Ft Az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésének feltételei: - Az Emtv. 40. (1)-(3) bekezdései alapján - szakirányú felsőfokú végzettség (felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diploma, vagy oklevél, továbbá jogász, illetve közgazdász végzettség), (amely alól az Emtv. 40. (4) bekezdése szerint adható mentesítés, illetve a feltétel alól az ezen rendelkezés szerint meghatározott személyi kör mentesülhet), legalább 5 év szakmai gyakorlat (valamely elöadó-müvészeti szervezetnél, a szervezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlenül kapcsolódó munkakörben, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő), Az elbírálás során előnyt jelent: a szakterületen szerzett vezetöi gyakorlat, egy világnyelv tárgyalási szintü ismerete. 2/4

A munkakör betöltésének időtartama: Az ügyvezetöi munkakör betöltésére 2015. július 1-jétöl 2020. június 30-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi l. törvény (a továbbiakban: Mt.) 45. (5) bekezdésében foglaltak szerint. Bérezés és egyéb juttatások: A munkabér a felek közötti megállapodás, illetve az Mt. vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján kerül megállapításra. A prémiumra jogosultság és kifizetés feltételeit a munkáltató évente állapítja meg az Emtv. 41. (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével Kérjük, munkabér igényét jelölje meg, amennyíben az eltér a Kft. jelenlegi ügyvezetőjének bérétől A pályázatnak tartalmaznia kell: a 2014. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetési koncepcióhoz kapcsolódóana Társaság 2015. július 1-jétöl 2020. június 30-ig terjedő idöszakra vonatkozó részletes üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját; a források növelésének lehetöségét, a tervezett és várható támogatásokat; a különbözö együttműködésekben rejlő lehetőségeket; a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú művészeti koncepeiét a fenntartói megállapodásban rögzítettekkel összhangban, szakmai elképzeléseket, több évadra vonatkozó produkciós terveket; a pályázó személyes motivációját; a Színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját; az alkotótársak/együttműködő szakmai partnerek felsorolását; a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósitását szolgáló gazdasági stratégiát; marketing, PR, belsö-külsö kommunikációs stratégiai elképzeléseket; belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét A felsorolt tartalmi elemek hiánypótlására nincs lehetőség, ezek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázathoz csatolni kell: szakmai önéletrajzot; a végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatát; szakmai gyakorlat igazolását, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt; állami kitüntetések, díjak felsorolása és másolatban történő csatolása, nyilatkozat a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 23. -ában felsorolt kizáró okok fenn nem állásáról, nyilatkozatot, hogy az Mt. 211. (1 )-(2) bekezdésében szereplö összeférhetetlenség fennáll-e, megjelölve az összeférhetetlenség jellegét, formáját (Összeférhetetlenség fennállása esetén a mentesítésröl és annak feltételeiről a munkáltató dönt.); nyilatkozatot, a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról; hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevök megismerhetik; nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul; nyilatkozat a benyújtott dokumentumok hitelességéröl; A pályázathoz csatolandó dokumentumok egyszeri hiánypótlására a beadási határidőt követő két munkanapon belül van lehetőség. 3/4