Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát korábban robottal próbálták elvinni a helyéről, de a súlya miatt ez nem volt lehetséges. A bomba akkor robbant fel, amikor a törzsőrmester kampót akart rátenni, hogy elvigyék a helyéről. A katona a Baghlan tartományban szolgáló Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport tűzszerész részlegének tagja volt. Az elhunytat a honvédség hősi halottá nyilvánította, és posztumusz hadnaggyá léptették elő. Az elmúlt 10 évben öt magyar katona halt meg külszolgálatban, különböző missziók tagjaiként, és tizenhárman sérültek meg. Kovács Gyula az első magyar halottja az afganisztáni magyar missziónak. Gyula 1978-ban született Szeghalmon Életének felét közöttünk töltötte, hiszen kiskamaszként került az egyik katonai szakközépiskola hallgatói közé (Orosháza). A hivatás tűzvonalában az egyik legspeciálisabb és talán legveszélyesebb területen törekedett a tökéletes tudás birtokába jutni. A tűzszerészés hadihajós zászlóalj rajparancsnokaként számtalan feladatot oldott meg sikerrel, s immár másodszor vállalta az afganisztáni kiküldetést. Életeket mentett tűzszerészként: aknákat, bombákat semlegesített. Talán soha nem gondolt arra, hogy létezik olyan robbanóeszköz, melyet a rendelkezésére álló csúcstechnika, valamint felkészültsége, gyakorlati tapasztalata segítségével ne tudna kivonni a veszélyes fegyverek közül.
Életút Beosztása: MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj, Végrehajtó alegységek, Speciális tűzszerész század, 1. Speciális tűzszerész szakasz, 3. Speciális tűzszerész raj, rajparancsnok Végzettsége: 1997-1998: MH Szentendrei Katonai Szakképző Iskolai és Kollégium műszaki szak Előmenetel: 1998. július 11. őrmester 1999. szeptember 01. törzsőrmester (soron kívül) 2003. január 01. főtörzsőrmester 2008. június 10. posztumusz hadnagy Fontosabb beosztásai: 1998.07.01- javítóraj parancsnok, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj 1999.09.01- tűzszerész rajparancsnok, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj 2000.12.01- speciális tűzszerész rajparancsnok, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj Külszolgálat: 2000.03.30-2000.12.01. Magyar Műszaki Kontingens (BiH) 2006.09.01-2007.02.28 MH Tartományi Újjáépítő Csoport (Afganisztán) 2008.02.22- MH Tartományi Újjáépítő Csoport (Afganisztán) Elismerései: Békefenntartásért Szolgálati Jel 2007. Árvízvédelemért Emlékérem 2006. Szolgálati érdemjel Bronz fokozata 2007. Szolgálati ideje alatt többször részesült elismerésben Eltemették Kovács Gyulát, az Afganisztánban meghalt tűzszerészt 2008.06.17. kedd
Utolsó útjára kísérték kedden délután az Afganisztánban meghalt magyar tűzszerészt szülővárosában, a Békés megyei Szeghalmon. Több ezren gyűltek össze a város temetőjében, ahol 16 órakor kezdődött Kovács Gyula gyászszertartása. A búcsúztatáson ott volt többek között Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Havril András vezérkari főnök, a koporsó mellett az elhunyt tűzszerész bajtársai álltak sorfalat. A szeghalmi polgármesteri hivatalra gyászlobogót tűztek ki, az épület előtt pedig félárbocra eresztették a nemzeti zászlót. Kovács Gyulát édesanyja sírja mellett temették el. A gyászszertartás délután négy órakor a Himnusszal kezdődött. A református lelkészen kívül Hajdú Gábor ezredes, a tűzszerész zászlóalj parancsnoka mondott búcsúbeszédet. Azt mondta, hogy egy kiváló katonát, egy jó barátot és egy odaadó fiút veszítettek el Kovács Gyula halálával. A mostani lett volna a második, egyben utolsó missziója a tűzszerésznek, hazatérni készült, hogy családot alapítson. Hajdú Gábor szerint a 30 éves tűzszerész jó szakember volt, több képesítést is szerzett, és példát mutatott társainak, akik 2007-ben az Év Tűzszerészének is megválasztották. A halottat díszsortűzzel búcsúztatták. Az elhunyt katona koporsóját a német légierő gépével szállították Afganisztánból a kölni repülőtérre. A holttestre itt várt a Kecskemétről küldött An-26-os repülőgép. A Magyar Légierő szállítógépén ott volt a hősi halott egykori parancsnoka, valamint öt tűzszerész, akikkel Kovács Gyula Magyarországon szolgált együtt. Az elhunyt katona földi maradványait hétfő este nemzetiszínű szalaggal letakart koporsóban bajtársai vitték végig a díszsorfal előtt a kecskeméti repülőbázison. Budavári Mátyás-templomban posztumusz vitézzé avatták az Afganisztánban hősi halált halt Kovács Gyula tűzszerész hadnagyot. Gyula, büszkék vagyunk arra, hogy itt nálunk Orosházán ismerkedtél meg a hivatásos katonai élet szépségével és nehézségeivel. Az iskola 10 éves fennállása alatt sok ilyen elkötelezett fiút adtunk a hazának. Igen, Te a mi fiunk is voltál. Nyugodj békében! Gera András
Afganisztáni igazolvány SFOR igazolvány Bosznia Igazolvány hátoldal
Emléklap a koszovói aknamentesítés szolgálati idejéből. Levelező lap Szarajevóból Bosznia Hercegovina