A KECSKE, AKI OROSZLÁN AKART LENNI
Tartózkodjatok a kecskék igazságától mondta mosolyogva Daudi, a dzsungeldoktor gyógyszerésze. A bajba jutott állaton segítő gyerekek közül az egyik nevetve mondta: Apukám gyakran emlegeti, hogy könnyen szorult helyzetbe kerülhet az az ember, aki a kecskék igazságának útját követi. Megfontolandó szavak felelte Daudi.
M'büzi, a kecske, ide-oda döfött szarvával, miközben csodálatra méltó szakállának bátorító himbálózását érezte. Valóban mondta saját árnyékának, erős kecske vagyok én, pompás teremtmény. És mivel erős vagyok, nem akarok többé csupán kecske lenni. Kusza gondolatokat forgatott kecskeagyában, míg végül is egy jó ötlete támadt. Lármás, jellegzetes hangján tudatta a dzsungellal. Oroszlán leszek! De senki sem vett róla tudomást; megszokták már a kecske modorát és beszédét.
M'büzi fajtájának határozottságával tökélte el magát. A buyufára ágaskodott, amelyen Nyani, a majom, élvezettel és eredménnyel vakarózott. Nyani kiáltott, mindennél jobban szeretnék oroszlán lenni. Mint tanult teremtés, mondd meg nekem, hogyan lesz a kecskéből oroszlán?
A majom a farkánál fogva lógott, hogy jobban fitogtassa majombölcsességét. Mélyen töprengett, és egy ideig tudományos módon fecsegett, azután egy alkalmas ágra lendült, és onnan nyilatkozott. Egyszerű dolog ez, ó kecske, csak egy pár dolgot kell megtenned. Hegyezd a füled, és hallgass ide.
M'büzi bólintott. Felnézett az ágak közé olyan helyzetben, hogy csodálatosan tudta fitogtatni a szakállát. A majom egy lapos sziklára állt, felemelte jobb kezét, és nagy megfontoltsággal így szólt:
Ahhoz, hogy a kecskéből oroszlán legyen, négy dolog szükséges. Először oda kell menned, ahol az oroszlánok járnak. Drámai szünet után felemelte második majomujját: Másodszor azt kell tenned, amit az oroszlánok tesznek. A kecske bólintott és köszörülni kezdte a torkát, de Nyani sietve folytatta: Harmadszor, hogy a kecskéből oroszlán legyen, azt kell mondanod, amit az oroszlánok mondanak. Nyani drámai pózt vett fel, és megrázta a negyedik ujját: Végül azt kell enned, amit az oroszlánok esznek.
A kecske szeme forgott az erőlködéstől, amint gondolkodni próbált. Menj oda, ahol az oroszlánok járnak mormolta. Tedd... szava motyogásba fulladt. Mondd ordítani próbált, de berekedt. Bizonytalanul hagyta abba, mert kecskeemlékezete kihagyott, de a majom folytatta:... és edd, amit az oroszlánok esznek biztatta őt.
A kecske diadalmas öntudattal kezdte kecskelábait oroszlánmódra mozgatni, ahogy csak bírta; farkát igyekezett szilárdan tartani, mert a kecskefarok nyughatatlan valami. Azután rettentő erőfeszítéssel ellenőrizte, és higgadtan, peckesen lépett le az út kellős közepére.
Egy szikla árnyékában megállt, és nem kevés időt töltött el azzal, hogy az ordítást gyakorolta. Valami ismeretlen cincogás elbátortalanította, de újra nekibuzdult, amikor meglátott egy nagy csontot.
Mohón felkapta és rágott és ordított, ordított és rágott.
Pihentető üldögélés után a csontot gondosan a bal lába alá tette, és elismételte: Menj és tedd és mondd és edd. Miután lábaival óvatosan érintette a földet, új, mély, de mégis kecskeszerű hangon mondta:
Menj, ahol az oroszlánok mennek, tedd, amit az oroszlánok tesznek, mondd, amit az oroszlánok mondanak, és edd, amit az oroszlánok esznek. M'büzi megállt. Érezte, hogy figyelik. Könnyed mosollyal gondolta: Ó, oroszlántárssal találkozom!
Ebben a pillanatban hosszú árnyék nyúlt az útra. A kecske megigazította a farkát, és csontját rágva haladt előre. Izmai megfeszültek. Tviga, a zsiráf tisztes távolságból mosolygott rá. A napnak nagy ereje van ezekben a napokban, M'büzi jegyezte meg.
A kecske ordított, csontját fenyegetően lóbálta. Oroszlán vagyok. Megeszlek, Tviga! Igen, igen szólt Tviga csitító hangon, értem. De most légy okos kecske, menj haza, végy két lapulevelet, tedd a fejed két oldalára, és támaszd a fejedet egy hideg kőhöz. Holnap már jobban érzed magad.
A kecske rettenetes hangot eresztett ki a torkán, mely igen élesen végződött. Oroszlán vagyok, oroszlán, OROSZLÁN!
A zsiráf részvéttel nézett le rá, kedvesen bólintott, és azután meglehetősen sietve odébbállt.
Minden más kecskéhez hasonló módon tartva lábát és farkát, szakállára hulló könnyekkel iramodott vissza M'büzi a buyufához.
Majom mekegte, nincs semmi örömöm. A zsiráf semmibe vesz, és nézd, még mindig kecske vagyok, pedig azt tettem és mondtam és ettem és mentem és... Hangja boldogtalan, kissé sírós mekegés volt. Nyani fontolgatta a problémát, gondosan és eredménytelenül vakarózott. Végül így válaszolt: Nem csoda! Milyen ostoba dolog is volt tőlem, hát persze, hogy nem sikerült! A kecske türelmetlenül ágaskodott. Mit kell még tennem?
De a majom már hallótávolságon túl volt. Fakérget tépett le az egyik fáról. Azután leugrott a földre egy darab szénért, leült a sima sziklára, és elmélyedve dolgozott. A kecske átnézett a vállán, és különös jeleket látott, amelyek hasonlítottak ehhez a szóhoz: OROSZLÁN.
Hordjad ezt mondta a majom, miközben egy növényindával M'büzi nyakába akasztotta a fakérget, így! Hátrább állt, és úgy csodálta meg művét. Rajtad a címke. Minden művelt teremtés tudni fogja a dzsungelben, hogy oroszlán vagy.
Kellemes borzongás futott át a kecskén. Oroszlángondolatokkal foglalkozva ment át a dzsungelen, farkát kipróbált módon ide-oda mozgatta, lépéseit a vadállatok királyáéhoz igazította. Mekegése minden lépéssel erősebb lett. Egész úton rágta a csontját; többet már igazán nem lehetett kívánni egy oroszlántól. Menj, tedd, edd és mondd mormogta magában.
M'büzi arrafelé ment, ahol az oroszlánok laktak, és meggyőzően ordított. Körüljárta a nagy sziklát. Ezen a helyen visszhang volt, és ordítása visszaverődött, különösen a homályos üregekből. Megigazította a feliratát. Van itt oroszlán? ordította, és füleit elbűvölte a mód, ahogy a visszhang visszaadta a hangját. De megriadt, amikor a hang terjedelme egyre nőtt, még akkor is, amikor ő már régen hallgatott.
A bíborszínű napfényben egy nagy árnyék mozdult meg, azután újra M'büzi hangja hallatszott, kissé magasan, élesen: Oroszlán lettem...
Hirtelen megállt; egy nagy farok méltóságteljes mozgását látta. A magárahagyatottság érzése markolt a szívébe, kiverte a veríték.
Éhes lehelet csapott az arcába, és óriási mancsok nehezedtek rá, lesodorva róla a feliratot.
A barlangot mennydörgésszerű visszhang töltötte be, amely lassan elhalkult, és csak a hatalmas állkapcsok csontot ropogtató zaja hallatszott. A kecskéből... Daudi habozott. M'gogo hevesen vágott közbe:
...az oroszlánok ebédje lett!
Valóban mosolygott Daudi ; attól nem lett oroszlánná, hogy mindig úgy tett, mintha oroszlán lenne. Csak egy módon válhatott volna a kecskéből oroszlán. Mély csend. Azután valaki válaszolt: Az egyetlen mód a kecske számára az lett volna, ha másodszor is megszülethetett volna, mint oroszlán. Daudi felállt.
Igen mondta, éppen ez az. Vannak, akik úgy gondolják, hogy úgy válhatnak kereszténnyé, ha mindenben utánozzák a keresztényeket. Azt teszik, amit a keresztények tesznek, úgy beszélnek, ahogyan ők, úgy viselkednek, ahogyan ők. Mások utánzása azonban senkit sem tud megváltoztatni.
Egyedül az Úr Jézus Krisztus képes Isten gyermekévé tenni az embert. Ő azt mondja:»újonnan kell születnetek!«ez két lépésből áll. Egyrészt, hogy hiszed, hogy ő Isten Fia; másrészt, hogy befogadod őt az életedbe, és engeded, hogy egészen átjárjon téged.
Ő vállalta a halált, hogy mi bocsánatot nyerjünk. És feltámadása által visszajött az életbe, hogy Urunk legyen.
Nagyon szánalmas az eredmény ott, ahol a kecske és a majom bölcsessége szerint akarnak élni.
Tekints Jézusra, aki meghalt érted, és feltámadt a halálból. Kérd az ő bocsánatát, és ő belép az életedbe, hogy újjáteremtsen téged. És ami azután következik, az már egy egészen új kezdet, egy teljesen új élet.
Együtt: Vezető: Együtt: Vezető: Együtt: Vezető: Együtt: Vezető: Együtt: Vezető: Együtt: Jöjj, Szentlélek Isten, hogy örülni tudjunk az életünknek! Jöjj, Szentlélek Isten, hogy türelmesek lehessünk a bajban! Jöjj, Szentlélek Isten, hogy mindig tudjunk kibékülni! Jöjj, Szentlélek Isten, hogy szerethessük egymást! Jöjj, Szentlélek Isten, hogy eljussunk a mennyei Atyához! Jöjj, Szentlélek Isten!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
VÉGE