1/2006.(I.27.) önkormányzati rendelet az önszerveződő közösségek, civil kezdeményezések és a helyi egyházi közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Időállapot: 2011. december 1. Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének 1/2006.(I.27.) önkormányzati r e n d e l e t e az önszerveződő közösségek, civil kezdeményezések és a helyi egyházi közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről 1 Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testülete élve a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. (2) bekezdésében kapott eredeti felhatalmazással, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 8. (5) bekezdésében, valamint 16. -ában foglaltakra az önszerveződő közösségek, civil kezdeményezések és a helyi egyházi közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet célja, alapelvei 1. Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testülete nagyra értékeli, elismeri és támogatja magánszemélyeknek, önszerveződő közösségeknek, civil kezdeményezéseknek és a helyi egyházi közösségeknek a nagyközség érdekében a.) az önkományzati feladatok vállalása, b.) a polgárok közéletbe való bevonása, c.) a szellemi és természeti értékeket erősítő, megőrző célok, d.) a település vonzó arculatának kialakítása, szépítése, e.) 2 a lakosság művelődése, oktatása, szórakoztatása, f.) a környezetvédelem fejlesztése, g.) 3 az egészséges életmódra nevelése, sportolása, h.) a kultúrális értékek teremtése, i.) hazai és nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, j.) pályázati célok megvalósítása, k.) településen élők biztonságának növelése, l.) karitatív tevékenység terén végzett színvonalas munkáját. 2. 4 (1) Az 1. -ban foglalt feladatok megvalósítása érdekében a Képviselő-testület éves költségvetéséről szóló rendeletében a település anyagi lehetőségeitől függően keretet biztosít az önszerveződő közösségek, civil kezdeményezések és a helyi egyházi közösségek pénzügyi támogatásának céljára. 1 Megalkotta a Képviselő-testület a 2006. január 26-i ülésén. Módosította a 12/2006.(IX.1.), 2/2009.(I.30.), 2/2010.(II.01.), 2/2011.(II.04.), 10/2011.(IV.29.) és a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet. 2 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 1. -a. 3 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 1. -a. 4 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 2. -a..
(2) 5 A közösségi célú alapítványok támogatásáról a Képviselő-testület, a többi önszerveződő közösség, civil kezdeményezés és a helyi egyházi közösségek támogatásáról az Humán Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) átruházott hatáskörben dönt. (3) A Bizottság hatáskörébe tartozó támogatásokra a Képviselő-testület éves költségvetéséről szóló rendeletében minimum 12 millió forintos keretet biztosít. A Bizottság a keret felhasználásáról való döntés megfelelő előkészítése, az esélyegyenlőség biztosítása érdekében pályázati rendszert köteles működtetni, melynek feltételeit, az eljárás rendjét e rendelet szabályozza. A pályázatot minden év december hó 20-áig a helyben szokásos módon, valamint az önkormányzati honlapon meg kell hirdetni. (4) A (3) bekezdés szerinti közzéteendő pályázati kiírásnak tartalmaznia kell - a támogatási célt, - a pályázók körét, - a támogatható tevékenységek körét, - a pályázattal elnyerhető támogatásra vonatkozó előírásokat, - a pályázatok tartalmi követelményeit, - a pályázat benyújtásának módját. (5) A Képviselő-testület az alapítványok támogatási kérelmeit a költségvetési rendeletének elfogadásával egyidejűleg vagy azt követő testületi ülésén bírálja el. Az alapítványi kérelmek tartalmi előírásaira, az elbírálás elveire, a támogatás kifizetésére és elszámolására vonatkozóan az e rendeletben a pályázatokra előírt követelményeket kell értelemszerűen alkalmazni. (6) 6 A Bizottság a (3) bekezdésben meghatározott keretet két részre osztja, sport támogatások keretére, valamint az egyéb támogatások keretére. A Bizottság a pályázatok elbírálása előtt dönt a keretek összegéről. (7) 7 A Bizottság rendelkezésére álló keretéből működésre támogatást csak az a bejegyzett, bírósági nyilvántartási számmal rendelkező társadalmi szervezet kaphat, amelyik: a) pétfürdői telephellyel rendelkezik és b) tevékenységét döntően helyben, illetve azt Pétfürdőért, a pétfürdői lakosság érdekében fejti ki. (8) 8 Más forrásból teljesen lefinanszírozott tevékenységre vagy az e rendelet alapján nyújtott támogatás hiányában a cél elérése érdekében Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának költségvetéséből más címen sem nyújtható a tárgyévben közvetlen vagy közvetett módon támogatás. 3. E rendelet alkalmazásában 1. 9 Önszerveződő közösség: az a bíróság által bejegyzett egyesület, alapítvány, társadalmi szervezet, amely a település érdekében tevékenykedik. Nem minősül önszerveződő közösségnek a pártpolitikai tevékenységet folytató helyi szervezet. 5 A bizottság megnevezését módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 16. -a, hatályos 2011. december 1-től 6 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 1. -a, hatályos 2011. 12.01-től 7 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 2. -a, hatályos 2011. 2011. 12.01-től 8 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 3. -a, hatályos 2011. 12.01-től 9 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 4. -a, hatályos 2011. 2011. 12.01-től 2
2. 10 Civil kezdeményezés: az 1. -ban foglalt célokért tevékenykedő magánszemély és a bíróság által be nem jegyzett társadalmi csoport. Nem minősül civil kezdeményezésnek a pártpolitikai tevékenységet folytató helyi társadalmi csoport. 3. A helyi egyházi közösségek: egyházak helyi közösségei, amelyek Pétfürdő érdekében tevékenykednek, az 1. -ban szereplő feladatok érdekében. 4. Közérdekű feladatot lát el az az önszerveződő közösség és civil kezdeményezés, amely az önkormányzat Ötv.-ben vagy más törvényben meghatározott kötelező vagy önként vállalt feladatainak ellátásában vesz részt vagy azt segíti, illetőleg tevékenységével a polgárok helyi közéletbe való bevonását szolgálja. A pályázatok benyújtása 4. (1) 11 A pályázatokat írásban, az e rendelet 1. számú melléklete szerinti Pályázati Adatlapon, szöveges indoklással a Polgármesteri Hivatalba kell benyújtani a tárgyév február 15-ig. A pályázat benyújtásának feltétele az előző évi támogatás elszámolásának a R. 12. -a szerinti teljesítése. 4. (1a) 12 Az (1) bekezdésben meghatározott határidőtől eltérően a tárgyévben alakuló, illetve ügyintézői, képviseleti szerveinek változásával érintett önszerveződő közösségek a bírósági nyilvántartásba vételt követően nyújthatnak be támogatási kérelmet. (2) 13 A pályázathoz az adatlapon kívül csatolni kell a következőket: a) éves költségvetést, b) 14 c) az e rendelet 2. számú melléklete szerinti nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról, d.) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség fennállása esetén az e rendelet 3. számú melléklete szerinti közzétételi kérelmet. (3 15 ) Amennyiben a pályázat benyújtása hiányosan történt, a Bizottság a pályázót írásban felhívja maximum 7 napos határidővel a hiány pótlására. Ha a pályázó a hiánypótlást nem teljesíti, pályázatát a Bizottság elutasítja. (4) 16 A pályázatok elbírálása 5. 17 (1) A pályázókat az elbírálás időpontjáról értesíteni kell. 10 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 5. -a, hatályos 2011.12.01-től 11 Módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 6. -a, hatályos 2011.12.01-től 12 Beiktatta a 10/2011.(IV.29.) önkormányzati rendelet 1. -a, hatályos 2011.05.02-ától, rendelkezéseit a 2011. évi pályázati eljárás során is alkalmazni kell. 13 Módosította a 2/2009.(I.30.) önkormányzati rendelet 3. -a. 14 Hatályon kívül helyezte a 2/2011.(II. 4.) önkormányzati rendelet 2. -a 2011. 02.07-től. 15 Módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 7. -a, hatályos 2011.12.01-től 16 Hatályon kívül helyezte a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 20. -a, 2011.12.01-től 3
(2) A pályázat elbírálása során vizsgálni kell: a) a pályázó tevékenysége mennyiben közérdekű, illetőleg a támogatásban részesítendő célkitűzés a közjavát mennyiben szolgálja és szakmai szempontból mennyiben megvalósítható; b) a pályázó az előző évben kapott pénzügyi támogatással megfelelően elszámolt-e, különös tekintettel az általános pénzügyi szabályok betartásával, alkalmazásával - a benyújtott számlák pontos, tételes kitöltésére, - az utazási bizonylatok teljesítés/kiállítás időbeni egyezőségére, - magán-gépkocsi közösségi célú felhasználása esetén Kiküldetési rendelvény vezetésére; c) a támogatásban részesítendő cél megvalósításához a támogatás esetleges összegét is figyelembe véve rendelkezik-e a pályázó megfelelő pénzügyi és egyéb feltételekkel; d) a kért támogatási összeg tervezett felhasználásának részletes leírását; e) a támogatásban részesítendő cél megvalósítása igényli-e az önkormányzat egyéb támogatását; f) a támogatásban részesítendő cél megvalósítása pénzügyi támogatás helyett támogatható-e más, alkalmasabb módon. (3) 18 Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázók, akik a település életében jelentős évfordulóhoz kapcsolódóan szerveznek programokat. 6. 19 (1) A támogatásban részesülő pályázó a kért és kapott támogatást csak a bírálatra jogosult által, a támogatásról szóló határozatban meghatározott célra, célokra használhatja fel. A támogatás eltérő célra történő felhasználása csak akkor lehetséges, ha ehhez a bírálatra jogosult előzőleg hozzájárult. (2 20 ) A pályázó működésre költségvetésének maximum 50 %-át kaphatja meg. Működési költségként a bizottság a pályázó költségvetésének tárgyévet megelőző év december 31-i, hitelesített mérlegét vagy pénzügyi beszámolóját veszi figyelembe. (3) A megjelölt és elfogadott célok között a pályázó az egy-egy célra kapott összeg 10 %-ig átcsoportosítást hajthat végre, de fejlesztési célra meghatározott pénzeszköz működési célra nem használható fel. (4) Nem részesíthető támogatásban az a pályázó a) akivel/amellyel szemben a Közpénztv. 6. -a szerinti kizáró ok áll fenn vagy aki/amely a Közpénztv. 8. -a szerinti érintettségének közzétételét nem kezdeményezte; b) amely az előző évben kapott pénzügyi támogatással nem megfelelően számolt el; c) az előző évben kapott támogatást a bírálatra jogosult hozzájárulása nélkül a jóváhagyott céltól eltérően használta fel; d) aki az előző évben elnyert pályázatnak a megvalósításáról a megadott határidőig nem küldte be a szöveges értékelést és elszámolást. (5) 21 Az a civil szervezet vagy civil kezdeményezés, amely választás során jelöltet állít, vagy jelöltet támogat, a választást követő évben e rendelet alapján támogatást nem kaphat. 17 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 4. -a. 18 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 8. -a, hatályos 2011.12.01-től 19 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 5. -a. 20 Módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 9. -a, hatályos 2011.12.01-től 21 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 10. -a, hatályos 2011.12.01-től 4
7. 22 (1 23 ) A Bizottság a pályázatok benyújtási határidejét követő 30 napon belül hozza meg döntését, melyről a Képviselő-testületet a bírálatot követő ülésén tájékoztatja. (2) 24 A Bizottság az (1) bekezdés szerinti döntésekor a rendelet céljával összhangban álló, év közben felmerülő támogatási igényekre minimum 8%-os mértékű tartalékkeretet állapít meg. A tartalékkeret felhasználásáról a Képviselő-testületet a döntést követő ülésén tájékoztatja. A 4. (1/a) bekezdése alapján beadott támogatási kérelmek kivételével a tartalékkeret az év közben működési költségekre nem, csak feladat finanszírozásra használható fel. (3) 25 A Bizottság a rendelkezésére álló keretből 2%-ot különít el a civil szervezetek részére nemzetközi, országos vagy régiós pályázatok önrészének kiegészítésére. A pályázati önrész kiegészítésére a civil szervezetnek pályázatot kell benyújtania a Bizottsághoz. A tárgyév szeptember 30-ig fel nem használt keretet a Bizottság a (2) bekezdés szerinti tartalékkeret részeként a továbbiakban felhasználhatja. (4) A Bizottság az általa megállapított tartalékkeret összegéről, a felhasználás céljáról, a támogatható tevékenységek és a támogatási pályázatok benyújtására jogosultak köréről köteles a helyben szokásás módon, valamint az önkormányzati honalapon hirdetményt megjelentetni. A Bizottság a tartalékkeretre beérkező pályázatokat érkezésük sorrendjében bírálja el mindaddig, amíg a rendelkezésére álló keret ki nem merül. (5) A Bizottság kérelmére a Képviselő-testület indokolt esetben a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeinek függvényben - a tartalékkeretet év közben kiegészítheti. 8. 26 (1) 27 A támogatások felhasználásának szakmai ellenőrzését a Bizottság, a pénzügyi elszámolás ellenőrzését a Pénzügyi Bizottság végzi. (2) Az ellenőrzésre jogosultak az ellenőrzés eredményéről a Képviselő-testületet a 7. (1) bekezdés szerinti döntés meghozatala előtt tájékoztatják. A támogatás kifizetése és felhasználásának elszámolása 9. 28 (1) 29 A támogatás folyósításának feltétele az e rendelet 4. vagy 5. melléklete szerinti támogatási szerződés megkötése, melyet a támogatási döntésnek megfelelő tartalommal a polgármester köt meg a kedvezményezettel. (2) A támogatási szerződés megkötésének határidejéről a támogatásról szóló döntésben rendelkezni kell. (3) Amennyiben a kedvezményezett mulasztásából a (2) bekezdés szerint határidőtől számított 30 napon belül nem jön létre a támogatási szerződés, a támogatási döntés érvényét veszti. 22 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 6. -a. 23 Módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 11. -a, hatályos 2011.12.01-től 24 Módosította a 10/2011.(IV.29.) önkormányzati rendelet 2. -a, hatályos 2011.05.02-ától, rendelkezéseit a 2011. évi pályázati eljárás során is alkalmazni kell. 25 Módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 12. -a, hatályos 2011.12.01-től 26 Módosította a 2/2009.(I.30.) önkormányzati rendelet 2. -a. 27 A bizottság megnevezését módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 17. -a, hatályos 2011.12.01-től 28 Módosította a 2/2009.(I.30.) önkormányzati rendelet 3. -a. 29 Módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 13. -a, hatályos 2011.12.01-től 5
10. 30 (1) Ha a támogatásról szóló döntés arról nem rendelkezik, a pénzügyi támogatás kifizetésének ütemezéséről a támogatási szerződésben kell megállapodni. 11. (1) A pályázók által a tárgyév december 31-ig feladattal nem terhelt fel nem használt összeg, valamint az esetlegesen megmaradó tartalékkeret az ezt követő év január 1-jétől felhasználható pályázati alap részét képezi. (2) 31 Amennyiben a pályázati önrészként elkülönített összeg részben vagy egészben nem került felhasználásra, úgy az azt követő évre az elkülönített pályázati önrész kiegészítésére szolgálhat vagy a Képviselő-testület külön döntése alapján felhasználható a településen az Önkormányzat vagy intézménye által szervezett rendezvény költségeinek finanszírozására. (3) Az (1)-(2) bekezdésekben foglaltak érvényre juttatása érdekében a Bizottság és a Kiskincstár közösen a tárgyévet követő év januári bizottsági ülésén a tárgyévet követő évben felhasználható maradványról kimutatást készít a Képviselő-testület tájékoztatására. 12. (1) 32 Az önszerveződő közösség a kapott pénzügyi támogatás felhasználásáról legkésőbb a tárgyévet követő év január 31-ig köteles elszámolni. (2) Az elszámolási kötelezettség a támogatás összegének felhasználásáról szóló bizonylatok másolatának benyújtásával teljesíthető. (3) 33 A támogatások esetében kivéve a Sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületeket az élelmiszer, ital számlák a támogatás 15 %-át nem haladhatják meg. (4) 34 Feladatorientált támogatás esetén a támogatottnak a feladat teljes költségvetésével el kell számolnia. 13. (1) A civil és a helyi egyházi közösség kezdeményezés részére megállapított pénzügyi támogatás kifizetése készpénzben, csak a teljesítést igazoló eredeti számla alapján történhet. (2) 35 36 Az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a civil kezdeményezésnek és a helyi egyházi közösségnek a pénzügyi támogatás felhasználásáról külön elszámolási kötelezettsége nincs, de a Kiskincstárnak a számlamásolatokat kérésre a Pénzügyi Bizottságnak át kell adnia. Egyéb rendelkezések 14. (1) A megállapított pénzügyi támogatások összegét valamint annak célját - a helyi tájékoztatási eszközökkel - közzé kell tenni. 30 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 7. -a. 31 Módosította a 12/2006.(IX.1.) önkormányzati rendelet 1. -a. 32 Módosította a 2/2009.(I.30.) önkormányzati rendelet 4. (3) bekezdése. 33 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 14. -a, hatályos 2011.12.01-től 34 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 15. -a, hatályos 2011.12.01-től 35 Módosította a 2/2009.(I.30.) önkormányzati rendelet 4. (3) bekezdése. 36 A bizottság megnevezését módosította a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 17. -a, hatályos 2011.12.01-től 6
(2) Minden támogatott szervezet nevére, a támogatás céljára a megvalósítás konkrét helyére és összegére vonatkozó adatokat célonként közzé kell tenni a helyi médiában (TV, Újság). (3) 37 Az (1)-(2) bekezdésekben foglaltak közzétételéről a polgármester gondoskodik. A közzététel határideje a bírálatra jogosult döntését követő 45. nap. 15. E rendelet kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a helyi önszerveződő közösségek és civil kezdeményezések pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 10/2001.(VI.18.) önkormányzati rendelet hatályát veszti. 37 Módosította a 2/2009.(I.30.) önkormányzati rendelet 4. (3) bekezdése. 7
1. melléklet a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelethez 38 Pályázati Adatlap 1.) A pályázó megnevezése:... 2.) A pályázó címe:... Telefon:... Fax:... E-mail:... 3.) Szervezet jogállása:... 4.) Bírósági bejegyzésről szóló végzés száma, kelte:... 5.) Nyilvántartott tagok száma:... 6.) Pályázó rendelkezik-e tagdíjjal: igen nem 7.) A pályázatért felelős, aláírásra jogosult személy: Név:... Cím:... Telefon:... Fax:... E-mail:... 8.) A pályázó szervezet adószáma:... 9.) A pályázó szervezet bankszámlaszáma (bank neve, címe, számlaszám):...... 10.) Ha a szervezetnek nincs önálló számlaszáma, a pénzügyi bonyolító megnevezése (név, cím, tel. és bankszámlaszám):...... A pénzügyi bonyolító nyilatkozata (ha van): A pályázó szervezet, közösség részére megítélt önkormányzati támogatást a tevékenységéhez szükséges időben és ütemezésben biztosítom. Dátum:... Ph.... pénzügyi bonyolító aláírása 38 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 8. -a. 8
- 2-11.) Pályázó szervezet működési területe... (sport, kultúra, karitatív, stb.) 12.) Pályázó működésének ez évi költsége:... Ft Ez évi költségvetés részletezve: 13.) Működési költségek forrásai: (tagdíj, szponzor, 1 %, önkormányzatok támogatása, alapítványi támogatás, stb.) 14/A.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatától igényelt működési támogatás összege:... Ft 14/B.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatától igényelt feladatorientált támogatás összege:... Ft Tevékenység, feladat, melyhez a támogatást kéri: 9
- 3-14/C. Az igényelt támogatás összege összesen:... Ft 14/D.) Támogatás kért ütemezése:......... Dátum:... Ph.... a pályázó szervezet képviselőjének aláírása 10
2. melléklet az 1/2006.(I.26.) önkormányzati rendelethez 39 NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján 8. (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás 39 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 8. -a. 11
3. melléklet az 1/2006.(I.26.) önkormányzati rendelethez 40 KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettségéről A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert a) A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!). Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó):.......... b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja 40 Módosította a 2/2010.(II.01.) önkormányzati rendelet 8. -a. 12
c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: - Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. - Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (A kívánt rész aláhúzandó!) A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér d) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!). Indoklás: Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):...... Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó):...... A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert o vezető tisztségviselője o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, o vagy társadalmi szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója Indokolás: Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):.. A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):... Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 13
2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás 14
4. melléklet az 1/2006.(I.26.) önkormányzati rendelethez 41 Támogatási szerződés Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának költségvetéséből pályázat útján elnyert működési célú/felhalmozási célú pénzeszköz átadás-átvételéről amely létrejött egyrészről Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata (8105 Pétfürdő, Berhidai út 6., adószáma: 15569138-2-19) képviselője: Horváth Éva polgármester, továbbiakban: Támogató másrészről a. (.), nyilvántartási száma: adószám:., számlaszám:., képviselője:.), továbbiakban: Támogatott között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: 1.) A Pétfürdő Polgármesteri Hivatalnál (továbbiakban: Hivatal). számon iktatott egyedi támogatási kérelme alapján, a Képviselő-testülettől kapott átruházott hatáskörben eljáró Humán Bizottság számú határozatával döntött, hogy a 2.) pontban részletezett támogatást nyújt a Támogatott részére. 2.) A Támogató bruttó..,- Ft, azaz.. forint vissza nem térítendő támogatást nyújt kizárólag a Támogatott részére. A támogatás.. használható fel. 3.) Támogatott a támogatás összegét kizárólag a 2.) pontban meghatározott célra jogosult fordítani. A támogatás eltérő célra történő felhasználása csak akkor lehetséges, ha ehhez a bírálatra jogosult előzőleg hozzájárult. 4.) Támogatott köteles a támogatás összegét egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten kezelni, illetve nyilvántartani arra is figyelemmel, hogy a támogatás felhasználásának mértékéről a Hivatal megkeresésére naprakész információkkal tudjon szolgálni. 5.) A Támogató a támogatás összegét a vezetett számú számlájára utalja.. 6.) Támogatott vállalja, hogy a kapott támogatást a 2.) pontban megjelölt célra használja fel... december 31-ig. 7.) Támogatott a kapott támogatással legkésőbb.február 15-ig az alábbiak szerint elszámol. A Támogatott köteles benyújtani: - a pályázati cél tényleges megvalósulásáról rövid, 1-3 oldalnyi szöveges szakmai értékelő anyagot; 41 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 18. -a, 2011.12.01-től 15
- 2 - - számviteli bizonylatok összesítését, mely tartalmazza költségtételek szerinti bontásban a bizonylat kibocsátójának nevét, a bizonylat sorszámát, tartalmát (kifizetés jogcímét), keltét és a teljesítés időpontját, a bruttó összeget, valamint átutalás esetében az átutalás tényét és időpontját, készpénzes kifizetés esetében a készpénzfelvétel tényét és időpontját.; - a szerződés 1. számú mellékletét képező kitöltött elszámolási lapot ; - a támogatás felhasználását igazoló záradékolt számviteli bizonylatok másolatát, - átutalással teljesített bizonylat másolata mellett a bankszámla terheléséről szóló banki igazolást vagy kivonatot (megjelölve a vonatkozó tételt), - készpénzes bizonylatmásolat mellett a kifizetési pénztárbizonylat másolatát, - személyi költségek és azok közterheinek összesített és részletes kimutatását, csatolva az igazoló bizonylatok másolatát. Az eredeti bizonylatokon fel kell tüntetni: önkormányzati támogatás. A benyújtott bizonylatok másolatait a Támogatott képviselőjének hitelesítenie kell. Támogatott az elszámolás eredeti dokumentációit az elszámolás elfogadását követő 5. évig köteles megőrizni. 8.) A Támogató jogosult a támogatás felhasználását, illetve az abból megvalósítani kívánt célt bármikor ellenőrizni, ennek során a Támogatott-tól az ellenőrzéshez szükséges adatokat, eredeti bizonylatokat bekérni, illetve a Támogatottnál előre írásban egyeztetett időpontban és módon helyszíni ellenőrzést tartani. 9. ) A jelen szerződésben meghatározott cél megvalósítása során felmerülő többletköltség a Támogatottat terheli. 10.) A támogatás felhasználása során Támogatott a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően köteles eljárni. 11.) A Támogatott által benyújtott pályázatban foglaltak jelen szerződés 2. számú mellékleteként annak elválaszthatatlan részét képezik. 12.) Támogatott kijelenti, hogy - 60 (hatvan) napon túl lejárt és ki nem egyenlített köztartozása (adó-, vám-, valamint TB járulék tartozása) nincs, - az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített fizetési kötelezettsége nincs, - csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem áll. 13.) Támogatott a jelen támogatási szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy - amennyiben a kapott pénzügyi támogatással nem megfelelően számol el vagy a kapott támogatást a bírálatra jogosult hozzájárulása nélkül a jóváhagyott céltól eltérően használja fel vagy a megvalósításról a megadott határidőig nem küldi meg a szöveges értékelést és elszámolást, a következő évben támogatást nem kaphat; - az Állami Számvevőszék vizsgálhatja a támogatás felhasználását, a jelen támogatási szerződést és a támogatás felhasználása során keletkező további megállapodásokat; 16
- 3 - - az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. tv. 15/A. -ából fakadó kötelezettségének eleget téve, a Támogató a jelen szerződés közérdekű adatait (a támogatott neve, támogatás célja, összege, a támogatott program időpontja, helyszíne) közzéteszi az önkormányzat honlapján (http://www.petfurdo.hu); - a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) 81. (3) bekezdése értelmében nem minősül üzleti titoknak a támogatás felhasználásával kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését, vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli; - kérésre a Támogatott a jelen jogviszonnyal összefüggő, és a Ptk. 81. (4) bekezdése alapján közérdekből nyilvánosnak minősülő adatokra vonatkozóan köteles tájékoztatást adni; - a Támogatott köteles a szervezet bírósági bejegyzéséről szóló végzés, hatósági engedélyek, létesítő okirat bármelyikében bekövetkezett változásról nyolc napon belül írásban tájékoztatni a Hivatal Pénzügyi Csoportját, szükség esetén a jelen szerződés módosítását kezdeményezni. 14.) A jelen támogatási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. 15.) Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az 1. és 2. számú mellékletek, a szerződés ezekkel együtt érvényes. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt feltételekkel egyetértenek, azokat közösen értelmezték és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás után cégszerűen jóváhagyólag aláírták. Pétfürdő,.. év.. hó nap...... Támogató Támogatott Ellenjegyeztem:... jegyző 17
Támogatási szerződés 1. számú melléklete ELSZÁMOLÁSI LAP Sorsz. Számlaszám Számla kelte Szolgáltatás, áru megnevezése Számla bruttó értéke (Ft) Csatolt dokumentum Kifizetés Megrendelő, igazolása szerződés (db) stb. (db) Elszámolt összesen: db számla, összesen: bruttó ezer Ft. NYILATKOZAT Alulírott, a... törvényes képviselője kijelentem, hogy a Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatától... célra kapott, bruttó... ezer Ft összegű támogatás elszámolására jelen lapon feltüntetett bizonylatokat más intézménytől, pénzügyi forrásból kapott pénzeszköz elszámolására nem használom fel. A felhasználás során a mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései szerint járok el. Pétfürdő,... cégszerű aláírás, pecsét 18
5. melléklet az 1/2006.(I.26.) önkormányzati rendelethez 42 Támogatási szerződés Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának költségvetéséből pályázat útján elnyert működési célú/felhalmozási célú pénzeszköz átadás-átvételéről amely létrejött egyrészről Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata (8105 Pétfürdő, Berhidai út 6., adószáma: 15569138-2-19) képviselője: Horváth Éva polgármester, továbbiakban: Támogató másrészről a.. civil kezdeményezés érdekében pályázatot benyújtott:.. (szül....),.. szám alatti lakos, továbbiakban: Támogatott között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: 1.) A Pétfürdő Polgármesteri Hivatalnál (továbbiakban: Hivatal). számon iktatott pályázat alapján, a Képviselő-testülettől kapott átruházott hatáskörben eljáró Humán Bizottság számú határozatával döntött, hogy a 2.) pontban részletezett támogatást nyújt a Támogatott részére. 2.) A Támogató bruttó - Ft, azaz.. forint vissza nem térítendő támogatást nyújt kizárólag a Támogatott részére. A támogatás.. használható fel. 3.) Támogatott a támogatás összegét kizárólag a 2.) pontban meghatározott célra jogosult fordítani. A támogatás eltérő célra történő felhasználása csak akkor lehetséges, ha ehhez a bírálatra jogosult előzőleg hozzájárult. 4.) Támogatott vállalja, hogy a kapott támogatást a 2.) pontban megjelölt célra használja fel. december 31-ig. 5.) A Támogató a támogatás összegét jelen szerződés aláírásának napjától a Hivatal Házipénztárából történő készpénzkifizetéssel biztosítja a Polgármesteri Hivatal (8105 Pétfürdő, Berhidai út 6.) nevére kiállított, de a Támogatott megjelölését is tartalmazó eredeti számla ellenében. A benyújtott számlához Támogatott köteles saját kezű aláírásával ellátott nyilatkozatot csatolni, mely tartalmazza, hogy a számlán szereplő kifizetés a támogatási cél megvalósulását milyen módon szolgálja. 6.) Az 5.) pontban foglaltakra tekintettel Támogatottnak a pénzügyi támogatás felhasználásáról külön elszámolási kötelezettsége nincs. 7.) A jelen szerződésben meghatározott cél megvalósítása során felmerülő többletköltség a Támogatottat terheli. 42 Beiktatta a 26/2011.(XI.28.) önkormányzati rendelet 19. -a, 2011.12.01-től 19
- 2-8.) A támogatás felhasználása során Támogatott a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően köteles eljárni. 9.) A Támogatott által benyújtott pályázatban foglaltak jelen szerződés 1. számú mellékleteként annak elválaszthatatlan részét képezik. 10.) Támogatott a jelen támogatási szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy - az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. tv. 15/A. -ából fakadó kötelezettségének eleget téve, a Támogató a jelen szerződés közérdekű adatait (a támogatott neve, támogatás célja, összege, a támogatott program időpontja, helyszíne) közzéteszi az önkormányzat honlapján (http://www.petfurdo.hu); - a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) 81. (3) bekezdése értelmében nem minősül üzleti titoknak a támogatás felhasználásával kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését, vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli; - kérésre a Támogatott a jelen jogviszonnyal összefüggő, és a Ptk. 81. (4) bekezdése alapján közérdekből nyilvánosnak minősülő adatokra vonatkozóan köteles tájékoztatást adni. 11.) A jelen támogatási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt feltételekkel egyetértenek, azokat közösen értelmezték és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás után cégszerűen jóváhagyólag aláírták. Pétfürdő,. év. hó. nap...... Támogató Támogatott Ellenjegyeztem:... jegyző 20