MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/184-1/2013/I. Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Pályázat kiírása a volt regionális hulladéklerakó telep földhasználati jogára Melléklet: 1 térképmásolat, 1 db pályázati felhívás, 1 db pályázati anyag, 1 db megállapodás tervezet Tisztelt Képviselő-testület! Makó Város Önkormányzata 212/2007. (V. 30.) számú határozatával csatlakozott a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társuláshoz (továbbiakban: DAREH). A csatlakozással a Képviselő-testület célja az volt, hogy a településen a "Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer" megvalósításával a keletkező hulladék kezelése megoldódjon. E cél érdekében döntöttek arról, hogy Makó Város Önkormányzata részt kíván venni a DAREH projektben és egyetért azzal, hogy a rendszert a létrehozandó önkormányzati társulás keretében valósítsák meg. A cél megvalósítása érdekében közös pályázat került benyújtásra a KEOP-7.1.1.1. kódszámú Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése című konstrukcióra 2010. szeptember 14-én. A pályázatban Makó vonatkozásában megvalósítandó fejlesztés egy lakossági hulladékokat befogadó hulladékudvar, valamint egy hulladék átrakó állomás kiépítése, továbbá a fejlesztésben beszerzésre kerülő 35 darab szállítójárműből 4 darab jármű fogja Makót és térségét ellátni. Ezen kivitelezéssel (építkezéssel) a Ptk. 97. (2) bekezdése szerint osztott tulajdonjog keletkezik, vagyis az építkező tulajdonába kerül az általa felépített, 5 490 m 2 alapterületű hulladékudvar és átrakó állomás, míg a telek és a már meglévő felépítmények tulajdonjoga változatlanul a földtulajdonost illeti meg. A fentiek alapján az épület mindenkori tulajdonosát az épület által elfoglalt területre vonatkozóan a jogszabály erejénél fogva földhasználati jog illeti meg, amelyért fizetendő ellenértéket az önkormányzati vagyonra vonatkozó szabályok alkalmazásával kell megállapítani. Ez alapján Makó Város Önkormányzata a fentiek alapján 2 db független ingatlanforgalmi szakértővel felértékeltette a földhasználati jogot mértékét, melynek ellenértéke 41.000,- Ft+ÁFA/objektum/hó (azaz 492.000,-Ft+ÁFA/objektum/év). Az építkezéssel érintett terület mindösszesen 5.490 m 2. A pályázat kiírása a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. (13) bekezdése alapján szükséges, miszerint osztott tulajdon létrehozására az önkormányzati rendeletben előírt értékesítési HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -1...
szabályokat is alkalmazni kell, azaz a vagyonrendeletünk 10. (1) bekezdése alapján értékesítésre illetve más módon történő hasznosításra kijelölt ingatlan 100.000 forint bruttó nyilvántartási érték felett a nyilvánosság bevonásával - a versenyeztetési eljárás egyes formáinak alkalmazásával értékesíthető, illetve hasznosítható. A pályázati anyag jelen előterjesztés mellékletét képezi. Tisztelt Képviselő-testület! Kérem a fenti előterjesztés megvitatása után az alábbi határozati javaslatok elfogadását! HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -ban biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva, valamint Makó Város Önkormányzata vagyonáról a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003. (III.26.) Makó ör. 10. (1) bekezdése alapján a tulajdonát képező, Makó, külterület 0141/81, 0141/82, 0141/83, 0141/84 hrsz. alatti közigazgatási jelzéssel nem rendelkező ingatlanokra vonatkozó földhasználati jogára egyfordulós nyílt pályázatot ír ki a mellékelt pályázati felhívás és pályázati anyag szerint. A képviselő-testület felhatalmazza a jegyzőt, hogy a mellékelt pályázati felhívást tegye közzé a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, valamint Makó Város honlapján. Határidő: azonnal Felelős: jegyző A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Vagyoncsoport - Irattár Makó, 2013. február 26. Dr. Buzás Péter polgármester HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -2...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) egyfordulós, nyilvánospályázati felhívást tesz közzé a tulajdonát képező MAKÓ, Külterület 0141/81 hrsz. alatt felvett kivett szemétlerakó telep, 0141/82 hrsz. alatt felvett kivett komposztáló telep, 0141/83 hrsz, 0141/84 hrsz. alatt felvett kivett hulladékudvar megnevezésű, közigazgatási jelzéssel nem rendelkező, 17, 852 m 2 alapterületű ingatlanokaz építkező tulajdonába kerülő 5490 m 2 alapterületű hulladékudvar és átrakó állomás földhasználati jogára. 1./ A pályázatok benyújtásának határideje:2013. március 14. napján 16:00 óra. 2./ A fölhasználati jog ellenértéke:41.000,-ft+áfa/hó/objektum 3./ A pályázatbenyújtásánakcíme:polgármesteri Hivatal, 6900 Makó Széchenyi tér 22. 4./ Pályázati anyag, mely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzőit átvehető:polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. Szárnyépület II. emelet 205.). Pályázni csak pályázati anyaggal lehet. 5./A pályázati ajánlatok bontási időpontja, elbírálása, a versenytárgyalás időpontja és az ajánlattevők értesítésének módja:az ajánlatok felbontásárólés az Ügyrendi, Pénzügyi, Közbeszerzési és Tulajdonosi Bizottság ülésén belül történő elbírálás időpontjáról a pályázókírásban postai úton tértivevényes levélben és elektronikus úton is értesítést kapnak. Helye: Polgármesteri Hivatal (Makó, Széchenyi tér 22. ) I. emeleti kistanácskozó terem. HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU WWW.MAKO.HU
PÁLYÁZATI ANYAG Makó Város Önkormányzata nyílt pályázatot hirdet MAKÓ, Külterület 0141/81 hrsz. alatt felvett kivett szemétlerakó telep, 0141/82 hrsz. alatt felvett kivett komposztáló telep, 0141/83 hrsz, 0141/84 hrsz. alatt felvett kivett hulladékudvar megnevezésű, közigazgatási jelzéssel nem rendelkező, 17, 852 m 2 alapterületű ingatlanok az építkező tulajdonába kerülő 5490 m 2 alapterületű hulladékudvar és átrakó állomás földhasználati jogára. 1. / Földhasználati jog mértékének meghatározása: A pályázati eljárás nyertese az a pályázó, aki a felsorolt feltételeknek megfelel, és összességébena legelőnyösebb pályázatot nyújtja be Makó Város Önkormányzatához. Földhasználati jog ellenértéke:41.000,-ft+áfa/hó/objektum, melyet a mellékelt földhasználati megállapodás megkötését követően kell megfizetni, átutalással, a tulajdonos által kiállított számla ellenében 2./ Pályázók alanyi köre: Magyar állampolgár, illetve külföldi állampolgár, aki a 7/1996.(I.18.) Korm. rendeletben előírt hozzájárulást megszerezte, bejegyzett gazdasági társaság képviselője, egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező természetes személy, közhasznú szervezet. Az Önkormányzat felhívja a Pályázó figyelmét, hogy ha a pályázó nem természetes személy és abban a kérdésben, hogy átlátható szervezetnek minősül valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, a létrejött szerződést a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint semmisnek kell tekinteni (összefüggésben jelen pályázati anyag 10. pont) 3./ További pályázati feltételek: a.) a földhasználó épületeket és egyéb építményeket (beleértve a belső utakat is) a területen jogosult elhelyezni azzal, hogy erre tulajdonosi hozzájárulást és a szükséges hatósági engedélyeket a földhasználati szerződés mellett külön be kell szereznie. b.) a meghatározott ingatlanokon átrakó állomás és hulladékudvar építhető Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a DAREH területén KEOP-7.1.1.1/09-2010- 0004 azonosító számú projekt végrehajtása keretében. c.) a földhasználat időtartama a felépítmények fennállásáig tart d.) a földhasználati jogviszony alapján megépülő felépítményeken a földhasználó a jelen pályázati felhívásban és a pályázati anyagban rögzítettek feltételek szerint, az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel tulajdonjogot szerezhet. e.) A földhasználó földhasználati joga ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez és az önálló helyrajzi számon ingatlan-nyilvántartásilag kiemelhető felépítmények ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez az első, ingatlan-nyilvántartásban önálló helyrajzi számon kiemelhető felépítmény használatbavételi engedélyének kézhezvételét követően, külön nyilatkozatban járul hozzá f.) az Önkormányzat felhívja a pályázó figyelmét, hogy nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. (2) bekezdése alapján helyi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan értékesítése esetén az államot 35 napos elővásárlási jog illeti meg. 4./A pályázat nyertese:a pályázat nyertese az, aki a pályázati felhívásban rögzített feltételek teljesítése mellett a legelőnyösebb ajánlatot tette. 1
5./ A pályázati biztosíték mértéke és befizetésének módja: -. 6./ Az ajánlati kötöttség vállalt időtartama: a benyújtást követő 90 nap. 7./ A pályázattal kapcsolatban további információ a pályázati szakaszban: Polgármesteri Hivatal, 6900 Makó Széchenyi tér 22., Műszaki Iroda (Szárnyépület II. emelet 205. sz. iroda) +36 62 511-821). 8./ Az ingatlan bemutatása: Az ingatlan igény szerint a kiíróval egyeztetett időpontban a helyszínen megtekinthető. 9./ A pályázatra vonatkozó formai előírások: A pályázatot magyar nyelven, írásban kell benyújtani. A pályázó köteles a pályázatot a pályázati felhívás 3. pontjában megadott címre postán vagy személyesen vagy meghatalmazott útján 2 példányban (1 eredeti, 1 másolati), közös, 1 db zárt, cégjelzés és feladó megjelölése nélküli borítékban benyújtani a pályázat tárgyának feltüntetésével: Pályázat Makó 0141/81, 0141/82, 0141/84 hrsz." továbbá a zárt borítékon fel kell tüntetni, hogy A bontás meghatározott időpontjáig nem bontható fel! Minden tartalommal rendelkező oldalon eredetiben, cégszerű aláírással, illetve a meghatalmazott aláírásával folyamatos arab gépelt vagy kézzel írt oldalszámozással (alszámok beszúrása nélkül) ellátva, (üres oldalakat áthúzva) és roncsolás mentesen/állagsérelem nélkül nem bontható módon, valamint zsineggel, nemzeti színű szalaggal összefűzve, vagy kötött formában kell benyújtani. A másolati példányoknak az eredetivel mindenben megegyezőnek kell lennie, a példányok fedlapját el kell látni Eredeti vagy Másolat utalással. Amennyiben az eredeti és a másolati példány között eltérés van, abban az esetben az eredeti példány a mérvadó. Postai és személyes leadás esetén is a pályázatoknak a 11. pont szerinti határidőre be kell, hogy érkezzenek. 10./ Egyéb információk: A pályázatnak legalább az alábbiakat kell tartalmaznia: - a pályázó nevét, címét, adatait, telefon és e-mail elérhetőségét; - pályázó számlavezető pénzintézetének megnevezését, számlaszámát; - a megajánlott földhasználati díjat - a pályázat beadási határidejének napjától számított 60 napnál nem régebbi cégkivonat illetve a bíróság által nyilvántartásba vett szervek esetén bírósági, egyéni vállalkozó esetén egyéni vállalkozók jegyzői nyilvántartásának kivonat másolatát, továbbá ha a cégkivonat szerint a cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban a cégbíróság által érkeztetett változásbejegyezési kérelem egyszerű másolatát, elektronikus cégjegyzés esetén az erről szóló elektronikus igazoltást (digitális tértivevény, ügyvéd által hitelesített formában), illetve a cégjegyzésre jogosult képviselő aláírási címpéldány másolatát; - a terület tervezett hasznosításának bemutatását - adott esetben a pályázó más, hasonló tevékenységet végző egységeinek bemutatását (referencia), amennyiben nem rendelkezik ilyen referenciával, e tekintetben nyilatkozat ezen tényről; - pályázó nyilatkozatát arról, hogy a kiíró Önkormányzattal szemben semminemű tartozása nem áll fenn, önkormányzati igazolás helyi adók megfizetéséről; - 30 napnál nem régebbi nemleges NAV-igazolást; - mérleget az utolsó lezárt évről - pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény előírásainak megfelelően átlátható szervezetnek minősül; - nyilatkozat arról, hogy a pályázó és vezetője ellen nincs folyamatban polgári peres vagy büntetőeljárás; - nyilatkozat arról, hogy a pályázó ellen nincs felszámolási, végelszámolási, csődeljárás, nem áll felügyeleti eljárás alatt; 2
- ajánlati kötöttségre vonatkozó nyilatkozatot, - nyilatkozatot, hogy a pályázati felhívás és pályázati anyag feltételeit elfogadja és a kiírásban szereplő tájékoztatásokat tudomásul veszi - kitöltött és aláírt felolvasólapot; 11./ A pályázat benyújtási határideje: 2013. 03. 14. 16:00 óra 12./Makó Város Önkormányzat Képviselő-testület a benyújtási határidő letelte előtt a pályázati kiírást visszavonhatja, melyről a pályázókat írásban értesíti. 13./ A pályázatok bontási eljárásának időpontja, helye: Az ajánlatok felbontására az Ügyrendi, Pénzügyi, Közbeszerzési és Tulajdonosi Bizottság összeférhetetlenségi szabályokat figyelembe véve - 1 tagja, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában a vagyonkezelésre kijelölt szervezeti egység munkatársa, valamint ajánlattevők és képviselői jelenlétében kerül sor, melyről a Polgármesteri Hivatal eljáró munkatársai 5 munkanapon belül jegyzőkönyvet készítenek. Az ajánlatok felbontásáról(helyszín, időpont) a pályázókírásban postai úton tértivevényes levélben és elektronikus úton is értesítést kapnak. A felbontáskor ismertetni kell a pályázók nevét, székhelyét, valamint bírálati szempontokra vonatkozó ajánlati elemeket. A beadott pályázatok regisztrálását követően az Ügyrendi, Pénzügyi, Közbeszerzési és Tulajdonosi Bizottság tagjai a következő ülésén megállapítják, hogy mely ajánlatok érvénytelenek: a) Érvénytelen a pályázat: - ha a felhívásban megjelölt pályázati határidőt követően nyújtották be, - ha pályázó nem csatolta az önkormányzattal szembeni tartozásairól szóló nyilatkozatát, - ha a pályázat nem felel meg a felhívásban meghatározott feltételeknek, - az ajánlattevő a biztosítékot nem, vagy nem az előírtaknak megfelelően bocsátotta rendelkezésre. Az irreális (lehetetlen) vállalásokat tartalmazó pályázatok érvénytelennek minősülnek. Irreálisnak minősül különösen a megfelelő üzleti tervvel és referenciával alá nem támasztott beruházások, illetve munkaerő foglalkoztatás vállalása. Az ingatlanok földhasználati joga nem kerül értékesítésre továbbértékesítési, spekulációs, vagy a jelen dokumentumban foglaltakkal összeegyeztethetetlen cél gyakorlása érdekében. b) Hiánypótlás Az Önkormányzat a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja. A hiánypótlásra a pályázatok benyújtását követően, az Önkormányzat hiánypótlási felhívása alapján, az abban megjelölt feltételekkel van mód. A hiánypótlás nem eredményezheti az ajánlati elemek módosítását. c) Elbírálás: Azonos ajánlatok esetén a kiíró fenntartja a jogát, hogy Makó Város Önkormányzat KépviselőtestületeÜgyrendi, Pénzügyi, Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottsága pályázati tárgyalást (licittárgyalás) bonyolít le a Makó Város Önkormányzatának vagyonáról, vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003. (III.26.) Makó ör. 5. sz. melléklet 12. pontja alapján. A licittárgyalás helyéről és idejéről a pályázóknak írásban postai úton tértivevényes levélben és elektronikus úton is értesítést küldünk. A pályázatok elbírálása: Az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül, a soron következő Ügyrendi, Pénzügyi, Közbeszerzési és Tulajdonosi Bizottság ülésén, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártát követő 30 napon belül kell elbírálni, az elbírálási határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható. Az ajánlatok elbírálása az Ügyrendi, Pénzügyi, Közbeszerzési és Tulajdonosi Bizottság ülésén kerül sor, mely időpontokról a pályázók írásban postai úton 3
tértivevényes levélben és elektronikus úton is értesítést kapnak. A képviselő-testület a bizottság által megállapított rangsor alapján dönt, az összeférhetetlenségi szabályokat figyelembe véve. Érvénytelen a pályázati eljárás, ha az elbíráláskor az összeférhetetlenségi szabályokat nem vették figyelembe. Eredménytelen a pályázati eljárás, ha: - nem érkezett pályázati ajánlat, - csak érvénytelen ajánlatok érkeztek, - nem érkezett a pályázati felhívásnak megfelelő ajánlat, - ha a pályázat érvénytelenítéséről döntöttek. A pályázat nyertese azaki, a pályázati felhívásban rögzített feltételek teljesítése mellett a legelőnyösebb ajánlatot tette. A szerződéskötés tervezett időpontja: a 3. d) pontban foglaltak lejártát követő 30 (harminc) napon belül 14./Az Önkormányzat fenntartja azt a jogát, hogy a nyertes pályázó esetleges visszalépése esetén jogosult a pályázat soron következő helyezettjével szerződést kötni; illetőleg, hogy a pályázatot külön indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa, illetőleg a pályázati felhívást az ajánlattételi határidő lejárta előtt külön indokolás nélkül visszavonja. 4
FELOLVASÓLAP Pályázat Makó 0141/81, 0141/82, 0141/83, 0141/84 hrsz. I. Pályázó adatai: Neve (cégneve): Címe (székhelye):.. Tel.:.. Fax:.. E-mail:. Kapcsolattartó személy neve:... II. Pályázó által felkínált földhasználati jog ellenértéke:....ft+áfa/objektum, azaz összesen. Ft Megfizetésének módja, helye:... III. Terület tervezett módjának hasznosítása: IV. Pályázó nyilatkozata: Alulírott pályázó kijelentem, hogy az pályázati feltételeket megismertem, megértettem, azokat maradéktalanul elfogadom, és aszerződést amennyiben nyertes pályázóként kiválasztásra kerülök, maradéktalanul teljesítem. V. Ajánlat érvényessége: benyújtást követő 90 nap VI. Mellékletek: 1. cégkivonat, egyéni vállalkozói igazolvány, aláírási címpéldány másolata; 2. mérleg az utolsó lezárt évről 3. nyilatkozat, Önkormányzattal szemben semminemű tartozása nem áll fenn, önkormányzati igazolás helyi adók befizetéséről; 4. 30 napnál nem régebbi nemleges NAV-igazolás; 5. nyilatkozat, hogy a cég és vezetője ellen nincs folyamatban polgári peres vagy büntetőeljárás; 6. adott esetben a pályázó más, hasonló tevékenységet végző egységeinek bemutatásáról referencia, amennyibennem rendelkezik ilyen referenciával. e tekintetben nyilatkozat ezen tényről; 7. nyilatkozat arról, hogy a cég ellen nincs felszámolási, végelszámolási, csődeljárás, nem áll felügyeleti eljárás alatt; 8. nyilatkozat arról, hogy amennyiben a bejegyzett tevékenységi körétől eltérően más tevékenységi körben kívánja az ingatlant hasznosítani, a pályázó vállalja, hogy 30 napon belül ezt a Cégbíróságon átvezetteti; 9. nyilatkozat, hogy átlátható szervezetnek minősül; 10. ajánlati kötöttségre vonatkozó nyilatkozatot, 11. nyilatkozatot, hogy a pályázati felhívás és pályázati anyag feltételeit elfogadja és a kiírásban szereplő tájékoztatásokat tudomásul veszi 12. aláírt földhasználati megállapodás-tervezet. Kelt:. Pályázó cégszerű aláírása
TERVEZET! FÖLDHASZNÁLATI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Makó Város Önkormányzata Székhelye: 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Adószáma: 15726913-2-06 Statisztikai azonosító: 15726913-8411-321-06 MÁK törzskönyvi nyilvántartási száma: 726917 Képviselő neve: dr. Buzás Péter polgármester mint földtulajdonosok (a továbbiakban földtulajdonosok), másrészről Cégnév:... Székhelye:..... Adószáma: Statisztikai azonosító: MÁK törzskönyvi nyilvántartási száma: Képviselő neve:. mint építkező (a továbbiakban építkező) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett. 1. A szerződő felek akarategységben rögzítik, hogy közöttük a mai napon létrejött, ezen megállapodás alapján az építkező a földtulajdonos(ok)( osztatlan közös) tulajdonában álló, a Makó ingatlan-nyilvántartásban 0141/81/a, 0141/82, 0141/83 hrsz.0141/84. hrsz. alatt felvett, összesen 17 852m 2 területű, kivett szemétlerakó telep, kivett komposztáló telep, kivett út, kivett hulladékudvar megjelölésű ingatlanra hulladékudvart és átrakó állomást építhet a Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a DAREH területén KEOP-7.1.1.1/09-2010-0004 azonosító számú projekt végrehajtása keretében. A megállapodás értelmében a szerződő felek között a Ptk. 97. (2) bekezdése szerint osztott tulajdonjog keletkezik, vagyis az építkező tulajdonába kerül az általa felépített, 5 490 m 2 alapterületű hulladékudvar és átrakó állomás (továbbiakban felépítmény), míg a telek és a meglévő felülépítmény(ek) tulajdonjoga változatlanul a földtulajdonost illeti meg. 2. A felek tudomással bírnak arról, hogy az építkezőt az épület mindenkori tulajdonosát az épület által elfoglalt területre vonatkozóan a jogszabály erejénél fogva földhasználati jog illeti meg, amelyért fizetendő ellenértéket az önkormányzati vagyonra vonatkozó szabályok alkalmazásával állapítják meg, tekintettel arra is, hogy a földtulajdonosok az építkező társulás társult tagönkormányzatai. A felek jelen megállapodás aláírásával kijelentik, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011 évi CXCVI. törvény 13. (13) bekezdésben előírt eljárást lefolytatták, a földhasználat ellenértékét Ft+ÁFA/objektum/hó összegben állapítják meg, melynek megfizetése átutalással az Önkormányzat által kiállított számla ellenében 8 napos fizetési határidővel történik.
6. A szerződő felek tudomással bírnak arról, hogy az osztott tulajdonjog folytán a földtulajdonost az építményre, az építkezőt pedig a földre vonatkozóan törvényi elővásárlási jog illeti meg. 7. A földhasználati jog, mindaddig fennáll, amíg a szerződés 1. pontjában említett felépítmény áll. A földhasználati jog megszűnése esetén az építkező az általa létesített berendezéseket stb. elviheti, követelheti továbbá az elvégzett értéknövelő beruházásai megtérítését. 8. Az épülettulajdonos jogosult a használat tárgyát képező földrészletet birtokolni, használni, hasznait szedni, és a mai naptól viseli a földrészlettel kapcsolatos terheket. 9. A felek személyében bekövetkező változás esetén (jogutódlás átruházás vagy a Társulási Megállapodás módosítása útján) a földhasználati jog, a jogutódot jelen szerződéssel azonos tartalommal illeti meg. A felek tudomásul veszik, hogy az épület felépítését és ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követően a földhasználati jog az épület mindenkori tulajdonosát megillető, el nem idegeníthető jog, amely az épület fennálltáig áll fenn. 10. A földtulajdonos jelen szerződés aláírásával feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy az építkező javára az 1. pontban megjelölt ingatlana egészére a Ptk. 156. - a alapján földhasználati jogot jegyezzenek be. 11. A szerződő felek kijelentik, hogy valamennyien ügyletkötésre jogosult jogi személyiséggel rendelkező önkormányzat, illetve társulás, amelyeknek szerződéskötési képessége semmilyen korlátozás alá nem esik és amelyek jelen megállapodást képviselőik útján írják alá. A felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben nem részletezett kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak. A szerződő felek e megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írták alá. Kelt:....... földtulajdonos építkező A szerződést készítettem és ellenjegyzem:...... ügyvéd Kelt:..., 20...... hó... napján