EuroSkills Budapest 2018 ÖNKÉNTESSÉG A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a WorldSkills Europe közösség nevében szeretnénk őszinte elismerésünket kifejezni, amiért a EuroSkills Budapest 2018 esemény Önkéntese lesz, ezáltal is hozzájárulva a rendezvény sikeréhez. Az EuroSkills Budapest 2018-as versenyre Európa 28 országából érkező fiatalokat és küldöttségeket várjuk. A rendezvény megrendezése rámutat, hogy hazánkban rendkívül fontos a készségfejlesztés és a szakmunkás képzés. Az EuroSkills Budapest 2018 sikere az Önkéntesek elkötelezettségét és lelkesedését fogja tükrözni. Izgatottan várjuk az Önök elhivatottságát, és részvételét különböző önkéntes területeken, melyeken keresztül az idelátogató verseny delegációk és látogatók megismerhetik Budapestet. Reméljük, hogy a EuroSkills Budapest 2018 öröksége élni fog és új lehetőségeket teremt mind a készségek fejlesztésében, mind az események terén a résztvevő önkéntesek számára. Köszönjük segítségüket! AZ ÖNKÉNTES CSAPATRÓL 500 lelkes önkéntesünk segítségének köszönhetően lesz a verseny lebonyolítása gördülékeny és összehangolt. A Ti közreműködésetekkel 80 ezernél is több látogató, több, mint 550 versenyző és körülbelül 100 szponzor fog rengeteg élménnyel gazdagodni ezen a világszínvonalú versenyen, melyet első alkalommal rendez közép-kelet-európai ország. Önkéntesként számos más tehetséges ember mellett dolgozhatsz szerte Európából. Versenyzőik és támogatóik, szurkolóik 28 országból érkeznek majd Budapestre, hogy részt vegyenek a EuroSkills-en. Az egyik legfontosabb szereped abban lesz, hogy a bajnokságon induló fiatalok a számukra lehető legideálisabb körülmények között versenyezhessenek. Az önkéntesek néhány legfontosabb feladata: Ideális körülmények biztosítása a versenyzők számára. Általános önkéntesek: információ átadás a verseny kísérőrendezvényeiről (kiállítás, konferencia), illetve a kirándulásról; munkavégzés koordinálása, segítségnyújtás a versenyhelyszínen való eligazodásban; a regisztráció folyamatának támogatása; ad hoc jellegű feladatok elvégzése a kísérőrendezvényeken. CIS/IT jellegű feladatokban való segítségnyújtás. A Try-A-Skill foglalkoztató részlegeken és a versenyterületen felmerülő feladatok ellátása.
CSAPATVEZETŐK A feladataid elvégzéséhez szükséges információkat, instrukciókat a kijelölt csapatvezetők fogják Neked átadni, ezzel biztosítva, hogy magabiztosan és hatékonyan látod majd el a munkád. Mi, szervezők kijelöljük a számodra legmegfelelőbb tevékenységeket, elkészítjük a műszakbeosztásod, tréninget biztosítunk és érkezésedkor minden kérdésedre igyekszünk majd válaszolni, valamint munkádat segíteni. Az Önkéntes Központban lesz majd a bázisunk, ahol mindig szeretettel várunk, ezenkívül írhatsz nekünk emailt is a volunteer@euroskills2018.com címre, ha bármilyen kérdésed lenne. A csapatvezetők számodra az elsőszámú segítségnyújtók a műszakjaid során, ők a nap kezdetén meghatározzák a feladataidat, elkísérnek a feladataid helyszínére, és biztosítják, hogy megfelelő körülmények mellett végezhesd a munkád. Lehetséges, hogy a verseny egyes napjain más-más csapatvezetőd lesz, azonban egy adott napon során nem fog változni. A tréninged alkalmával megtudhatod, kik lesznek a Csapatvezetőid. ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉGI TERÜLETEK A következő események, munkaterületek leírása bővebb betekintést nyújt az önkéntesség keretein belül végezhető feladatokba. I. CIS / IT SYSTEM SUPPORT A szakértők által meghatározott pontszámok bevitele a rendszerbe. II. ÁLTALÁNOS ÖNKÉNTESEK 1. Akkreditáció / Jogosultság A regisztrációs folyamat során minden résztvevő számára biztosítjuk a versenyben betöltött szerepe szerinti jogosultságot a rendezvény különböző részeihez. Az általuk küldött fotó és személyes információ alapján készített belépőkártya fogja meghatározni, hogy a rendezvény mely elemeire jogosultak, illetve mely területeihez van hozzáférésük. 2. Vendéglátás A Vendéglátó Csapat feladata abból áll, hogy segítsék a vendéglátás gördülékeny és hatékony lebonyolítását a versenyhelyszín különböző részein. 3. Ceremóniák A EuroSkills Budapest 2018 két ceremóniát foglal magába: a szeptember 25-ei nyitó- és a 29-ei záróünnepséget. Mindkét fergeteges est a Papp László Sportarénában lesz megtartva.
4. Konferencia Európa több országából érkező szakemberek, érdeklődők és VIP személyek részvételével egy konferencia is helyet kap a verseny programjában. Regisztrációs és az esemény helyszínén a lebonyolítással kapcsolatos feladatok várhatók. 5. Hivatalos delegációk támogatása A EuroSkills Budapest 2018 csapata minden erőforrásával azon lesz, hogy minden résztvevő problémamentesen tölthesse a versenynapokat, nemcsak a helyszínen, hanem Budapest városában is, ehhez utazási és egyéb információkkal állunk rendelkezésükre. 6. Média A média hazai és külföldi képviselői is meghívást kapnak a budapesti versenyre, melynek minden fontos momentumát dokumentálják, beleértve a konferenciát és egyéb kísérőrendezvényeket. A Média Csapatunk fogja őket mindezekben támogatni. 7. Iskolás látogatók A EuroSkills-re több, mint 80 ezer tanulót várunk az ország minden részéről, hogy megismerkedjenek a különböző szakmák szépségeivel, mi igyekszünk minél élvezetesebbé és informatívabbá tenné számukra a mesterségekkel való ismerkedést. 8. Kísérőrendezvények A rendezvény részeként a delegációk egy általunk szervezett kiránduláson is részt vehetnek, valamint üdvözlő fogadással és zárópartival is készülünk, ahol megünnepeljük a verseny és az elért eredményeket. 9. Szponzorok, partnerek Hazai és nemzetközi szponzoraink, partnereink nagylelkű támogatásának köszönhetően valósulhat meg az idei budapesti EuroSkills, akik nemcsak eszközöket biztosítanak a versenyhez, hanem jelentős anyagi hozzájárulással is segítenek a rendezvény megvalósításában. Nagyon fontos számunkra, hogy a versenyen való részvételük minden tekintetben pozitív élmény legyen. 10. Utazás, közlekedés A verseny időtartama alatt az adott helyszínekre való gyors és kényelmes eljutás érdekében jól átgondolt utazástervezeteket készítettünk, beleértve a reptéri transzfereket, a Hungexpóra és külső helyszínekre való utazásokat. 11. VIP és Protokoll A VIP és Protokoll csapatunk a hazai és nemzetközi kiemelt delegáltak részvételét igyekszik majd a lehető legszínvonalasabbá, legemlékezetesebbé varázsolni, különösen a kifejezetten nekik szervezett programok során, melyek közül az egyik a VIP versenybejárás. 12. Látogatók Annak érdekében, hogy minden látogató hozzájusson az őt érdeklő információkhoz a szakmákkal és a rendezvénnyel kapcsolatban, és maradandó élményekkel térjenek haza, az e területért felelős kollégáink az információ átadásáért felelősek.
13. Önkéntesség Az önkéntesség csapata természetesen a EuroSkills egyik legfontosabb csoportja! A körülbelül 500 önkéntes feladatainak meghatározásáért, tréningjéért és a versenyen való munkájáért, inspirálásáért és motivációjáért felelnek, valamint ők azok, akikkel majd először találkoztok a versenyhelyszínen. III. SZAKMAI ÉS TRY-A-SKILL ÖNKÉNTES A Technikai csapat kezeli a workshopok teljes felépítését, irányítja a helyszínt és biztosítja a szükséges felszerelést a 37 szakmai verseny biztonságos és sikeres lebonyolításához (ehhez jön még 2 bemutató és 2 prezentációs készség szakma). Az ő munkájukat segíti ez az önkéntes csapat. A szakmai önkéntes segíti a szakma versenyterületén folyó munkákat. Főként a hivatalos delegáció tagjaival, partnerekkel, workshop menedzserekkel (WM), szervezőkkel van kapcsolatban. Közvetlenül a WM-el áll kapcsolatban a feladatok kapcsán. A Try-A-Skill önkéntes a szakmákhoz tartozó tevékenység szigetet üzemelteti, a foglalkoztató területre látogató diákoknak nyújt segítséget. Közvetlenül az egy-egy Try a Skillért felelős vezetővel áll kapcsolatban. AZ ÖNKÉNTES TRÉNINGRŐL Önkéntes orientáció Az önkéntes orientáció célja, hogy minden önkéntes számára teljes áttekintést nyújtson mind a EuroSkills Budapest 2018-ról, illetve a szervezetről. Ez magában foglalja az egészségügyi és biztonsági információkat is. Csapatvezető képzés Minden csapatvezetőnek részt kell vennie egy csapatvezetői tréningen. Ez a 3 órás tréning biztosítja a csapatvezetőknek azt a tudásanyagot, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy vezetői szerepet töltsenek be és megfelelően kezeljék önkéntes csapataikat. Az adott területek önkéntes képzése A szerepkör-specifikus képzésén során lehet megkapni azokat az információkat és készséget, amelyekre szüksége van az adott szerep betöltéséhez. Ezeket a tréningeket a csapatvezetők vezetik, akik pontosan tájékoztatnak arról, hogy pontosan mit, hol, miért és hogyan kell végrehajtani, milyen feladatokat kell elvégezni, amelyek szükségesek az adott terület munka elvégzéséhez.
Helyszín bejárás A tréning során minden önkéntesnek részt kell vennie egy helyszín bejáráson, hogy megismerkedjen a rendezvény helyszíneivel. Ez a bejárás fontos, mivel így lehet megismerkedni a különböző területekkel, hogy ki-hol fog dolgozni, hogyan érheti el a különböző területeket, megtanulhatja az evakuálási útvonalakat és a különböző kapukat, illetve az Önkéntes Központot. EGYENRUHA ÉS AKKREDITÁCIÓ Az egyenruhát és az akkreditációs belépőt a műszak alatt mindig viselni. Az önkéntesek hordaniuk kell az egyenruhát mielőtt elkezdik a műszakot. Egyenruha és akkreditációs kiosztása: Idő: TBA Idő: TBA Hol: TBA Az akkreditáció és egyenruha átvételekor kérjük mutasd be személyi igazolványod. Az egyenruha átvételekor kérjük ellenőrizd, hogy minden egyes tételt átvettél e illetve, hogy a méret megfelelő e. Pólót és pulóvert fogunk adni, illetve egy saját kék színű farmert szeretnénk, ha viselnél (nincs szélsőség, nem lehet szakadt). Az önkénteseknek biztosítjuk: Egységes póló Egységes pulóver Egy étkezés egy műszak alatt Akkreditációs belépő Önkéntes csomag Belépés az önkéntes központba Belépőjegy a nyitó ünnepségre Belépőjegy a zárórendezvényre Igazolás, hogy rész vett az eseményen További információért látogasson ide. Folyamatosan bővítjük az oldalt új információkkal. Ha bármilyen kérdésed van, kérjük jelezd a volunteer@euroskills2018.com emailen.