A fotográfia története

A fotográfia története Első fényképezőgépem CERTO PHOT 1965. Írta és szerkesztette: MIHÁLY ILLÉS

A fotográfia története (1) A fotográfia története a 19. század elejére nyúlik vissza. A társadalom minden szintjén tömeges igény jelentkezett a valóságot legteljesebben megközelítő ábrázolás rögzítésére. Már nem tartották elsőrendűnek a képek mitológiai és vallásos mondanivalóját. Fontosabbnak tűnt az ábrázolás hogyanja.

A feltalálók és eljárások Joseph Nicéphore Nièpce A megérett technikai lehetőségek birtokában hívta életre 1839-ben a fényképi rögzítést mint az akkori legalkalmasabb eszközt a valóság képi tükrözésére. Néhány őt (Nicéphore Nièpce) megelőző kutató mint az angol Wedgwood és Davy hiábavaló kísérletezése után a francia Nicéphore Nièpce-nek (1765 1833) sikerült 1826-ban (más források szerint 1827-ben) elsőként a camera obscurában kirajzolódott képet fényérzékeny anyagon, a fény hatására megkeményedő ún. júdeai aszfalton rögzítenie (Kilátás a dolgozószobából). Az egyik első sikeres maradandó fénykép 1827-ből: Kilátás a dolgozószobából. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval

A Kilátás a dolgozószobából a legrégebbi fennmaradt fotográfia, melyet Nicéphore Niépce készített Saint-Loup-de-Varennes-ben, saját dolgozószobájának ablakából, feltehetően 1826 vagy 1827 júniusában vagy júliusában. A pontos időpont nem ismert

Az első fotográfia Niépce már híressé vált képe előtt mintegy tíz évvel, 1816-ban készítette első felvételeit. Kezdetben a camera obscura által vetített képet klórezüstpapírra rögzítette, de ezek a felvételek még nem voltak tartósak idővel elhalványultak. Meg kellett találnia azt a módszert, melynek segítségével felvételeit végleges formába öntheti. 1822-ben lelt rá eljárásának fő elemére a júdai aszfaltra, mely alkalmas volt arra, hogy a fény által rajzolt képet rögzítse. Ez az anyag fény hatására megkeményedik, azonban ott ahol kevésbé, vagy nem érte a napfény lemosható maradt, így az árnyékok láthatóvá váltak. Az eredeti lemez

Az első fotográfia Nicéphore Niépce A felfedezés, amelynek a héliográfia nevet adtam, arra vonatkozik, hogy miként lehet a fény segítségével a camera obscurában tükröződő, a valósághoz hű képet, az ember beavatkozása nélkül, a fekete-fehér minden árnyalatában rögzíteni. A felfedezés alapelve: a fény kémiai változásokat idéz elő, alkot és megsemmisít. [...] Mindössze ennyi néhány szóban felfedezésem lényege. írta Niépce.

Az első fotográfia további sorsa Még 1827-ben Niépce megismerkedett Francis Bauer botanikussal, aki nagy érdeklődést mutatott a Niépce heliograkius eljárása iránt. Javasolta, hogy Niépce számoljon be a Royal Society-nek felfedezéséről. A képrögzítési eljárásról szóló beszámolót azonban elutasították. Niépce a képeit a feljegyzéseivel együtt Bauernek adta, aki minden felvétel hátoldalára az alábbi szöveget írta fel: Niépce úr első sikeres kísérlete a természetről alkotott kép tartós rögzítésére A Royal Society, teljes nevén The Royal Society of London for Improving Natural Knowledge magyarul leggyakrabban Királyi Természettudományos Társaságnak nevezik a legrégibb angliai tudományos társulat. 1660-ban alapították, 1662-ben megkapta II. Károly királyi kiváltságlevelét. Mint a tudományos gondolkodás és fejlődés előmozdítója, rövid idő alatt világhírre tett szert.

Az első fotográfia további sorsa Henry Peach Robinson (Ludlow, 1830. július 9. Royal Tunbridge Wells, 1901. február 21.) angol fotográfus, a piktorialista fotográfia jelentős képviselője. A haldokló búcsúja (1856) című alkotása a 19. század egyik híres fotográfiája. Bauer halála után a képek dr. Robert Brown, majd J. J. Bennett tulajdonába kerültek, akik a Royal Society tagjai voltak. 1884-ben a felvételek egy részét Henry Peach Robinson, másik részét Henry Baden Pritchard vásárolta meg Bennettől. Niépce munkái utoljára még 1898-ban egy londoni kiállításon szerepeltek, majd nyomuk veszett. Az eltűnt képek felkeltették Helmut Gernsheim fotótörténész figyelmét, aki elhatározta, hogy felkutatja őket: 1948-ban a londoni The Timesban, majd 1950-ben az The Observerben számolt be a képek addigi sorsáról. A cikk nyomán jelentkezett Baden Pritchard fia, aki 1951 végén egy bőröndben találta meg a bekeretezett felvételt.

H. Peach Robinson piktorialista fotói A haldokló búcsúja (1858)

H. Peach Robinson piktorialista fotói She never told her love (Soha nem mondta neki el szerelmét) 1857

H. Peach Robinson piktorialista fotói When the Day's Work is Done (Napi munka után ) 1877

H. Peach Robinson piktorialista fotói Women in a field (Nők a mezőn) 1870 körül

H. Peach Robinson piktorialista fotói Autumn (Őszi ) 1860

Az első fotográfia Niépce 1826 vagy 1827 nyarán a franciaországi Saint-Loup-de-Varennes-ben levő házának ablakában állította fel camera obscuráját, hogy megörökítse az elé táruló látványt. A képen jól kivehető a csűr, a galambház sőt a háttérben egy fa alakja is. Szakértők úgy vélik, hogy az expozició több mint nyolc óra(!) lehetett. Erre utal az a tény, hogy a képen a szembeálló mindkét épületek oldalát érte napfény. A közvetlen pozitív képet egy 16,5 x 20,5 cm-es, júdai aszfalttal bevont ónlemezen sikerült rögzítenie.

A fotográfia története A feltörekvő polgárság reális életszemlélete a valósághű ábrázolást kívánta meg. Ezt az igényt a fény felhasználásával készülő fényképek teljes mértékben kielégítették. Munkácsy Mihály: A zeneszoba című festménye (1878) egy nagypolgári család otthonának középpontjaként jeleníti meg a zongorát

A fotográfia története Pierre-August Renoir: A zongoralecke, 1889. Új formát jelentett az újra felfedezett valóság megmutatásában a korábban megszokott képzőművészeti (festmény, szobor) alkotásokhoz képest. Az új forma egyidejűleg új technológiát is életre hívott. A hagyományos festészetet, szobrászkodást felváltotta a viszonylag rövid idő alatt elsajátítható optikaivegyészeti eljárás, a fényképészet. Az új technológia kétlépcsős volt, képrögzítésből és képelőhívásból állt.

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai A személyes beszámolók szerint a zongoraórák távolról sem mindenki számára jelentettek örömet

A képrögzítés története A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték i. sz. 900 körül. Használata a 17. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüst sók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Johann Heinrich Schulze német vegyész. Klasszikus camera obscura

Johann Heinrich Schulze Johann Heinrich Schulze (Colbitz, 1687. május 12. Halle, 1744. október 10.) német polihisztor, a fényképezés történetének egyik úttörője. Schulze máig maradandó felfedezését 1727- ben tette közzé: kísérletei során megállapította, hogy bizonyos ezüst-sóknál (ezüstklorid, ezüst-nitrát) fény hatására kémiai átalakulás és annak következtében feketedés következik be. Bár a megváltozott állapotot rögzíteni nem tudta, felfedezésével a fényképezés kémiai alapjait rakta le.

A képrögzítés története Az ifjú Széchenyi biedermeier kori szakállviselete Mindehhez döntően hozzájárult a valósághű művészetábrázolás fő társadalmi bázisának, a polgárságnak a szemlélete. A 19. század legfőbb irányzata a Biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Biedermeier Barabás Miklós: Galambposta A biedermeier (bieder: egyszerű, szerény; Meier: a leggyakoribb német vezetéknév) átmeneti művészeti stílus volt elsősorban Közép-Európában, főként 1815 és 1848 között. Több művészeti ágban, így a festészetben, az irodalomban és a lakáskultúrában is jelentkezett. A stílus kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt egyszerű eszközökkel, pátoszmentesen, mind a festészetben, mind a lakásberendezések területén. Jellemzője a kisember megértő ábrázolása. Ezért fontos szerephez jut a portré, a biedermeier portrék általában kispolgári romantikával átitatott klasszicista festmények. Fontos a zsánerkép is, melyre egyik legismertebb példa Borsos József Bál után című festménye a Magyar Nemzeti Galériában.

Borsos József Bál után (1850)

Borsos József Bál után /részlet/ (1850)

Borsos József Bál után /részlet/ (1850)

A képrögzítés története Az első fényképezőgépek egyszerű fadobozok voltak, amelyeknek egyetlen üvegdarabból csiszolt lencséi oly kevés fényt eresztettek a fényérzékeny lemezre, hogy a megvilágítási (expozíciós) idő több percig tartott. Emiatt a lefényképezendő személyeket különféle nyak- és testmerevítőkkel látták el, ezek a satuszerű szerkezetek biztosították, hogy a kliens ne mozduljon el a fényképezés ideje alatt Louis-Jacques-Mandé Daguerre (Cormeilles, 1787. november 18. Brysur-Marne, 1851. július 10.) francia vegyész, tájkép- és dekorációfestő, a fényképezés történetének egyik úttörője.

A képrögzítés története François Arago (teljes nevén François Jean Dominique Arago) (Estagel (Languedoc-Roussillon), 1786. február 26. Párizs, 1853. október 2.) francia fizikus, csillagász, politikus. Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének.

A dagerrotípia a fotográfiában az elsőként gyakorlati használatba került képrögzítési eljárás volt, melyet Louis Daguerre és Nicéphore Niépce fejlesztettek ki. A dagerrotípiák használata az 1850-es évek elejéig volt széles körben elterjedt (párhuzamosan a talbotípia eljárással), a gyakorlatból a nedves kollódiumos eljárás és az albuminpapír páros szorította ki. Népszerűsége sokáig töretlen maradt, annak ellenére, hogy az üveglemezre vagy papírra készített képek gyorsabban, olcsóbban és egyszerűbben elkészíthetőek voltak. Dagerrotípia Az első ismert dagerrotípia: Louis Daguerre: Egy ritkasággyűjtemény darabjai (1837)

Louis Daguerre: Egy ritkasággyűjtemény darabjai (1837)

Dagerrotípia Tíz évnyi kutató és kísérletező munka után, 1837-ben sikerült Daguerrenek elkészítenie az első dagerrotípiás fotót. Bemutatta találmányát François Arago francia fizikusnak. Arago nagyra értékelte a találmányt, 1839. január 9-én bejelentette a Francia Akadémián, és megvételre ajánlotta a kormánynak, amely élt is ezzel a lehetőséggel. A feltalálóknak életjáradékot fizettek, évi 6000 frankot Daguerre-nek, 4000-et pedig Niépce örökösének, majd a felfedezést 1839. augusztus 19-én a világnak ajándékozták, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel.

A munka oroszlánrészét Niépce oldotta meg, Daguerre csak kis részben járult a sikerhez, de mivel Niépce 1833-ban meghalt, a közöttük fennálló együttműködési szerződést Daguerre Niépce fiával újrakötötte, amelyben már 60-40% arányban a maga javára billentette a találmány tulajdonrészét, valamint az eljárást saját magáról dagerrotípiának (Daguerréotype) nevezte el. Az Országos Műszaki Múzeum gyűjteményében található egy 1839-es dagerrotípia, amelyet Daguerre készített és ajándékozott gróf Apponyi Antalnak, az Osztrák Magyar Monarchia párizsi követének, a felfedezés bizonyítására. Dagerrotípia Petőfi Sándorról készült egyetlen fénykép (dagerrotípia, 1844)

Dagerrotípia Magyarországon 1840. augusztus 29-én készülhetett az első dagerrotípia fotó, amikor Vállas Antal a Magyar Tudós Társaság 1840-ben tartott 11. nagy gyűlésén bemutatta az eljárást. A Dunáról és a királyi várról készített két képet a korabeli leírások szerint. Az első magyar nyelvű szakkönyv az eljárásról (a Daguerre-féle kiadvány német változata alapján) a piarista Zimmermann Jakab, a bécsi Theresianum tanárának fordításában jelent meg, 1840-ben.

Egressy Gábor (született: Galambos Gábor, Sajólászlófalva, 1808. november 3. Pest, 1866. július 30.) színész, a Nemzeti Színház első együttesének tagja, a Kisfaludy Társaság tagja (1863), Petőfi Sándor barátja, Egressy Béni bátyja. Dagerrotípia A Petőfi-dagerrotípia az egyetlen fennmaradt fotográfia Petőfi Sándorról, melyet feltehetően Egressy Gábor színész készített 1844-45 körül.

Dagerrotípia A költő a feltételezések szerint elrejthette a képet, mert nagy valószínűséggel nem nyerte el a tetszését: a dagerrotípia realitása megdöbbentő volt, a korabeli képzőművészet idealizált ábrázolásaival szemben. A felvétel csak 1868-ban bukkant fel újra. Ebben az évben Petőfi hagyatékának részeként Petőfi Istvánhoz került, aki 1879-ben úgy nyilatkozott, hogy a kép annyira el volt mosódva, hogy azon csak egy görbült alaknak mintegy árnya látszott, az arc vonásai a legmerészebb képzelő tehetséggel sem voltak kivehetők. Később a fénykép Petőfi Zoltánhoz, majd 1870- ben Beliczay Imre pesti orvos tulajdonába került, aki a képet restauráltatta. Valószínűleg ekkortájt készíthetett Klösz György egy reprodukciót a lemezről, amit 1879-ben a Koszorú című lapban közöltek le.

Az eredeti kép a Beliczay család birtokában maradt. Évtizedekig nem lehetett tudni a képről semmit, elveszettnek hitték. Rózsa György kutatómunkájának köszönhetően 1948-ban Beliczay unokájánál egy ládában találták meg újra a fotográfiát. A nem megfelelően tárolt, elpiszkolódott lemez ekkorra már teljesen besötétedett, s a kép alig látszott rajta. A lemez a Nemzeti Múzeumba került. Egészen 1953-ig nem is foglalkoztak vele. Ekkor jelentkezett Escher Károly fotóművész, hogy rendbe hozza, restaurálja az ezüst oxidációja miatt megfeketedett dagerrotípiát. Dagerrotípia

Dagerrotípia Escher a felvételről kálium-cianidos eljárással eltávolította az oxidréteget, majd reprodukciót is készített róla amelyen a képet retusálta és visszafordította az eredetileg oldalhelytelen felvételt. Eredményeiről 1955-ben a Művelt Népben számolt be, a cikkhez három fényképet is mellékelt: egyet az eredeti lemezről, egyet a helyrehozatal után és egyet a végső retusált változatról. Sajnos ezeknek a értékes képi információkat hordozó fényképeknek az eredetijei nincsenek meg vagy lappangnak valahol. Escher mellett az 1970-es években Flesch Bálint fotóművész is készített egy reprodukciót a dagerrotípiáról, melyet a legjobban sikerültnek tartanak. Az eredeti lemez ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.

Petőfi Zoltán ifj. Horvát Árpád Szendrey Júlia három fiával, Horvát Attilával, ifj. Horvát Árpáddal és Petőfi Zoltánnal 1857 Horvát Attila

2017. 03. 15-e alkalmából először mutatta be a Magyar Nemzeti Múzeum Kossuth Lajosról 1852-ben készült dagerrotípiát. A dagerrotípia 1852-ben Bostonban, Kossuth Lajos amerikai körútján készült, az ekkoriban még kifejezetten újnak számító fotográfiai eljárással. Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a fénykép bemutatása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy szabadságharc vezetőjét közelről és csaknem teljesen szemből ábrázoló felvétel segítségével a látogatók szinte egyenesen Kossuth szemébe nézhetnek.

Dagerrotípia készítése Az ezüstözött rézlemezt polírozták, majd tisztították. Az egész eljárás sikere múlt ennek az alaposságán. Ezután jód- (később bróm- vagy klór-) gőzben érzékenyítették, míg a lemez sötétsárga színűvé nem vált. Az érzékenyítéshez speciális fadobozt használtak, amelynek fenekén porcelánvagy üvegtálban volt a jód. A fényérzékeny lemezt a kamerába helyezve exponáltak. A feltalálás idején 15 30 perc volt az expozíciós idő, ez 1841- re 25-90 másodpercre, 1842-re 10 60 másodpercre csökkent. Ismeretlen készítő: A Kecskeméti utca a Kálvin tér felől fotózva, (dagerrotípia)1844 körül, 7,8x9,7 cm

Dagerrotípia készítése Ismeretlen gyermek (dagerrotípia, 1850 körül) Speciális előhívóládában, gyertyával, borszeszégővel melegített higany gőzével hívták elő. A lemezen a több fényt ért pontokon több, a kevesebb fényt kapott pontokon kevesebb higanyezüst amalgám keletkezett, amit ezt követően nátriumtioszulfátban fixáltak. Ezután az elkészült képet az esetek egy részében, tartósítás céljából arannyal színezték. Más értelemben színezett dagerrotípiák is készültek, amikor speciális festési eljárás alkalmazásával kiszínezték az egyszínű fényképet.

Louis- Jacques- Mandé Daguerre: Csendélet (dagerrotípia) 1837, a Sociéte Franc aise de Photographie Paris gyűjteményéből

Női akt, Bruno Braquehais sztereo dagerrotípiája. Párizs, 1856

Női akt, Bruno Braquehais színezett sztereo dagerrotípiája. Párizs, 1856-1858

Hasznos Mulatságok című, ismeretterjesztő és irodalmi folyóirat 1817-ben indult és hetente kétszer jelent meg a Hasznos Mulatságok című, ismeretterjesztő és irodalmi folyóirat, amely kezdetben a Hazai és Külföldi Tudósítások, majd (1840-től) a Nemzeti Újság melléklete volt. A lap léte, színes és sokoldalú tartalma egyúttal azt is jelezte, hogy a magyar sajtó ekkor lépést tartott a nagyvilágéval. Így volt lehetséges, hogy amikor 1839. január 6-án a francia La Gazette de France hírt adott Louis-Jacques-Mandé Daguerre vegyész különleges képrögzítési találmányáról.

A képrögzítés története Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is. A sors fintora, hogy William Henry Fox Talbot 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia megelőzte a francia bejelentést, azonban olyan szabadalmi megkötések voltak rajta, melyek nem kelhettek versenyre a világnak ajándékozott, vagyis közkincs dagerrotípiától. William Henry Fox Talbot (Lacock Abbey, Wiltshire, 1800. február 11. 1877. szeptember 17.) angol utazó, matematikus, botanikus, nyelvész, asszirológus, régész, a talbotípia (kalotípia) néven ismert fotóeljárás kifejlesztője.

A kalotípia vagy talbotípia A kalotípia vagy talbotípia egy fotográfiában használt pozitív illetve negatív képrögzítési eljárás megnevezése. Bár már 1834-ben elkezdte a kísérleteket, William Henry Fox Talbot 1839. január 25- én jelentette be találmányát a Royal Societynek írott levelében, viszont csupán 1841-ben szabadalmaztatta. William Fox Talbot: Nyitott ajtó (1844)

Cím nélkül, William Henry Fox Talbot: Türelmes kocsis (1840 végén, Kalotípia)

A kalotípia vagy talbotípia William Fox Talbot: Várakozó halászfeleségek St. Andrewsban Az első negatív-pozitív eljárás, a ma használt legtöbb fotográfiai eljárás őse. Klórezüst kimásolópapír. Ránézetre általában matt, tónusa a téglavöröstől a barnán keresztül a bíbor-feketéig terjed, vékony papírhordozón található, a kép és hordozó azonos felületű, a képes oldal és a papír hátulja hasonlóak egymáshoz, a papírhordozó viszonylag vékony, kötőanyaga nincs. 1841 1857 között volt általánosan elterjedt, a kor fotográfusai előszeretettel használták, mivel a fényképezés első évtizedében gyakorlatilag ez volt az egyetlen eljárás, amely papírképet eredményezett.

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Diamond 1840-ben ismerkedett meg Frederick Scott Archerrel, aki az egyik betege volt és egyike azon első fotósoknak, akik a nedves kollódiumos eljárást alkalmazták. Az eljárás neve is az ő nevéből származik; Archer kollódiumos eljárás. Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855 Diamond már a fotográfia megjelenésének korai szakaszában több írásában is foglalkozott a fényképezés tudományával. 1853- ban egyik alapító tagja volt a Fotográfiai Társaságnak.

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Szakmailag kiválóan képzett volt mind tájfényképezésben, mind csendéletek ábrázolásában, azonban napjainkban a mentálisan sérült betegeiről készült portréi révén ismerjük nevét. Fotó: Henry Peach Robinson: Portrait of Dr. Hugh Diamond, 1869

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855 Diamond az 1840-es években pszichiátriát tanult a Londonban és 1848-ban nevezték ki a Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának felügyelőjévé. Ekkor egyesítette a fotós tevékenységét és az orvosi tapasztalatait, melyeket felhasználva 10 éven keresztül fényképezte az elmegyógyintézet betegeit. A képeken egyszerű pózokban, többnyire világos háttér előtt látjuk modelljeit, éles kontrasztot mutatva az abban az időben ismert hagyományos műtermi portrékkal szemben.

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) 1856 májusában Diamond előadást tartott a Királyi Gyógyszerészeti Akadémián mint a Londoni Fotográfiai Társaság titkára A fotográfia felhasználhatósága a fiziognómia és az elmezavar jelenségeinek megfigyelésénél címmel. Diamond előadásában hangsúlyozta, hogy a fotográfia használata az elmezavar kezelésében fontos szereppel bír. Szerinte az orvosok a betegek arcainak tanulmányozása révén azonosítani tudják és akár diagnózist is képesek felállítani a különböző mentális betegségekről. Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855 Később a portrék megjelentek egy tudományos folyóiratban és egy kiállításon is bemutatták képeit, ahol elég vegyes kritikát kapott. Az emberek nem tudták eldönteni, hogy ez művészet vagy tudomány és nem tudták azt sem, hogyan értelmezzék a fotókat. Diamond képei 2014-ben a The Face of Madness (Az őrület arca) című könyvben jelentek meg.

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege, c. 1855

Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858) Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának betege egy halott madár tetemével, c. 1855

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) A fényképezés feltalálása után eltelt másfél évtizedben már megszaporodtak a fotografálás alkalmazási területei. Az aktfotó a csábítás, a portré az emlékezés eszköze lett, a leltárkészítés a néprajztudomány, a halottról készített felvétel az emlékezet megőrzés, a bűnügyi nyilvántartás számára készített fotó pedig a nyomozás segítője lett. Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862 Várható volt, hogy előbbutóbb az orvostudomány is megpróbálja felhasználni a fényképezés során szerzett eredményeket. Az orvosi kutatás területén először 1844-ben, Léon Foucaultnak sikerült mikroszkopikus dagerrotípiákat készítenie emberi vértestekről, majd pár évvel később Duchenne de Boulogne volt az első, orvosi végzettségű fényképész, aki a modern orvoslás területén hasznosította a fotografálást.

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) Az 1806-ban született Douchenne de Boulogne húsz éves korában kezdte el orvosi tanulmányait. A szaklapokban megjelent írásaiban az elektroterápia során elért eredményeit publikálta. A fotográfusorvos azt feltételezte, hogy az emberi lét alapvető állapotait (öröm, félelem, csodálkozás, csalódás, ijedtség, fájdalom) bizonyos izmok stimulálásával is ki lehet váltani, melyek az arc rezdüléseiben jutnak kifejezésre. Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862 Az izmok ingerlésére kettő vagy négy elektródát használt, a szükséges áramot pedig egy, a szobában található generátor szolgáltatta. Összesen öt vizsgálati alany állt Duchenne rendelkezésére: egy fiatal és egy idősebb nő, egy leendő anatómus, Jules Talrich, egy alkoholista munkás és kedvence, a szellemileg visszamaradott cipész.

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) "A fényt úgy irányítjuk, hogy az elektromos impulzussal előidézett ráncok a lehető legplasztikusabban érvényesüljenek. [...] Egy asszisztensem nedves kollódiummal teszi érzékennyé a lemezt. Mielőtt a fényképezőgépbe kerülne, a kísérletet végző személy az asszisztens segítségével olyan testtartást keres, amely jól láthatóvá teszi anélkül, hogy a máris jól beállított kísérleti alanyt megzavarná. Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei(1852-1862) Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862 Előre megbeszélt jelre az asszisztens nyitja és zárja az objektívet. Végül a kísérlet vezetője maga vállalja a kidolgozást" - számol be Duchenne a felvétel folyamatairól, aki 1852-től kezdett bele kísérleteinek fényképpel való dokumentálásába. Duchenne saját maga hívta elő - asszisztense segítségével készült - képeit, erről tesznek tanúbizonyságot a képen látható fekete ujjvégei és körmei is, ami az akkori képrögzítési eljárásoknak köszönhetően egyben a fényképészek védjegye is volt.

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) A képeket valószínűleg több helyszínen készítette, de a történészek beszámoló alapján biztosan dolgozott a lakásán is, ahol egy laboratóriumot is berendezett. A francia Archives Nationales gyűjteményében található 11 fotón, a kor leghíresebb portréfotósa; Nadar pecsétje is feltűnik. Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) Duchenne 1862-ben Le Mécanisme de la Physionomie Humaine címmel adta ki különös vizsgálatának eredményeit, de könyve sajnos nem kapott nagy nyilvánosságot. Darwin - aki 1872-ben megjelent könyvében a bejegyzésben látható fotókat is publikálta - megállapította, hogy Duchennet pályatársai nem vették komolyan. Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

Duchenne, a fényképező orvos kísérletei (1852-1862) Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862

André Disdéri (André Adolphe Eugène Disdéri) André Adolphe Eugéne Disdéri (Párizs, 1819. március 28. Párizs, 1889. október 4.) francia fotográfus. 1852-ben Párizsba ment és hitelből fényképészeti műtermet nyitott. Jó üzleti érzéke volt, de nem volt a legjobb szakember. Felismerte, hogy az addigi fényképészeti eljárások túl drágák voltak a közember számára, s mérsékelni akarta őket. Egy új társadalmi réteget célzott meg, a piacbővítést tűzve ki céljául. A normál névjegykártya méretében kartonlapra kasírozott sokszorosított portréfotókat készített, hogy azokat a névjegykártyák helyett használhassák. Átütő sikert ért el ötlete.

André Disdéri A dagerrotípia helyett (amelyről másolat nem készülhetett), a nedves eljárást használta felvételei elkészítéséhez (nedves eljárás 1851-től létezett csupán). Disdéri a felvételeket általában 4 lencsés fényképezőgéppel készítette, így egyszerre készített több felvételt ugyanarra a lemezre. Kisebb méret + több (akár 10) kép egy kollódiumos nedves eljárásos üveglemezen, egyszerre előhívva és másolva (albuminpapírra) = sokszorosíthatóság, olcsóság. Képmérete: 5,4 X 9.2 cm volt 6.3 X 10.5 cm-es kartonra ragasztva. Vizitkártya, Szerdahelyi Kálmán 1865 körül, Disdéri készítette Párizsban

André Disdéri Az akkori árak egyötödéért 8 darab vizitkártya-portrét kínált. 1854. november 27-én szabadalmaztatta eljárását, képméretét. Divatot teremtett vele, még III. Napóleon is megfordult műtermében, majd Disdéri lett az udvari fényképésze. Műtermet nyitott Madridban és Londonban is, sőt még fénynyomó üzemet is létesített. Megrendeléseit 2 napos határidővel vállalta, ez akkoriban nagyon gyorsnak bizonyult. Sok konkurens fényképész tönkrement általa, még Nadar is aggódott jövőjéért. Szilágyi Gábor: Ami mindenki számára elérhető, az egy idő után már senkinek sem vonzó. A divathullám 1865 körül már csitult, Disdéri elbukott. Egy nizzai menhelyen halt meg koldusszegényen, félvakon, süketen.

André Disdéri

A koporsókban a Versailles-i áldozatok fekszenek 1871. Fotó: André Disdéri

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) A fényképezésben élen járó országok sajátos megjelölést találtak a művészi akt megnevezésére, amellyel kellőképpen kifejezhető volt a tevékenység művészi rangja. Az angol nude és a francia le nu artistique a művészi igénnyel alkotott, meztelen testet ábrázoló művet jelöli, szemben az angol naked és a francia nu kifejezésekkel, amelyekkel a természetes meztelenséget, a pucérságot illették. Fotó: Oscar Gustav Rejlander: Ariadne, 1857

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) Fotó: Ismeretlen: Ülő, női akt, c.1850 A magyar nyelv nem rendelkezik megfelelő szakkifejezéssel a meztelen testet ábrázoló műalkotások megnevezésére. A nálunk is használatos akt szót a német nyelvből vettük át. A XIX. századi német festők szóhasználatában alakult ki a fogalom a latin actus (tevékenység, eljárás) kifejezésből. A fényképezés megjelenését követő első két évtizedben született aktfotók (dagerrotípiák) alkotóit - kevés kivételtől eltekintve - nem ismeri a szakirodalom. olvashatjuk Szilágyi Gábor a Fotóművészet története. A fényrajztól a holográfiáig című könyvében.

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) Az előadás anyagába az 1850-es években készült aktfotókból válogattam, melyeket 2012-ben a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban megrendezett Naked before the Camera című kiállításon is bemutattak. A válogatásban helyet kaptak a szövegben megemlített fotográfusok, de a fotótörténet első száz évét felölelő és már szerepelt, említett fotóművészek, Nadar, Rejlander és Le Gray egy-egy aktfotóját is bemutatom. Fotó: Nadar: Álló női akt, c. 1860-61

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) Fotó: Charles Alphonse Marlé: Férfi akt, c. 1855 A művészi akt kifejezést írja Kenneth Clark a XVIII. század elejének művészetkritikusai alkották azzal a céllal, hogy e megnevezés nemesítő rangjával fogadtassák el az akkor még igen puritán társadalomban az Itáliából tömegével érkező, meztelen férfiakat és nőket ábrázoló szobrokat és festményeket.

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) Fotó: Hermann Krone: Női akt, 1852 A Viktória-korszak meztelenség-ellenességét folytatja Clark nem annyira szemérmessége, mint inkább egy hallgatólagosan elfogadott, a viselkedést szabályozó kód tiszteletben tartása eredményezte. Ez a kód a valóságtól irtózó és azt a művészetben viszontlátni nem kívánó művészi ízlést volt hivatott statuálni és érvényesíteni.

Elfogadott, sőt megengedett volt mezítelen carrarai márványból készített szobrokkal díszíteni egy szalont, de az ízléstelenség netovábbjának számított nevén nevezni a bokát vagy lábszárat, az emberi test más régiójáról nem is beszélve. írta Clark az 1969-ben, Párizsban kiadott Le Livre de Poche című könyvében. Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) Fotó: Julien Vallou de Villeneuve: Női akt, c. 1853

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) A korai aktfotósok jól tudták, hogy műveiket csak akkor fogadtathatják el, ha tiszteletben tartják a kor uralkodó társadalmi és esztétikai normáit. Fontosnak tartották, hogy alkotásaik egy-egy híres festményt idézzenek a nézők emlékezetébe. Éppen ezért az aktfényképezés elengedhetetlen kellékei voltak a kasmír függönyök, brokátok, görög-római vázák, szobrok, rekamiék, stb. Fotó: Gustave Le Gray: Női akt, 1857

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) Az 1821-ben született Charles Alphonse Marlé férfiaktja is festők vagy szobrászok munkáit segíthette. Neves festőművészek, mint például Gustave Courbet - művészettörténészek véleménye alapján - Julien Vallou de Villeneuve fényképei alapján készítette mára már világhírűvé vált festményeit.

Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai szakaszából (18+) A francia romantikus festő Delacroix beszámolója szerint, aki 1854 júniusában egy héten keresztül dolgozott együtt Durieu-vel az egész napot a pózok beállításával töltötték, vázlatokat rajzoltak, majd Durieu egymásfél perces expozíciós idővel felvételeket készített.

Delacroix: A Szabadság vezeti a népet

Delacroix: Nő fehér harisnyában.

1885 (a Kodak megjelenése előtt) kalotípia vagy talbotípia eljárással készült fotográfiák Rózsa Sándor Szegeden életfogytiglani fegyházra ítélték, 1878- ban halt meg Szamosújváron.

Rózsa Sándor 1878 előtt készült képe

Andrássy Gyula 1885 előtt készült képei Gyula Andrássy ~ Gyula Count Andrássy de Csíkszentkirály et Krasznahorka (3 March 1823-18 February 1890)

30 évesen (1867) 24 évesen (1861) Erzsébet királyné 1837. december 24. München, 1898. szeptember 10. Genf

Rajz vagy fotográfia? Zicsi és vásonkeői gróf Zichy Karolina Leopoldina (Pozsony, 1818. november 8. Budapest, 1903. január 30.) Zichy Károly és Batthyány Antónia gyermeke, Károlyi György felesége. Zichy Karolina 1846-ban (Barabás Miklós rajza)

Nadar Gaspard-Félix Tournachon Nadar (eredeti neve: Gaspard-Félix Tournachon (Párizs, 1820. április 6. Párizs, 1910. március 21.), franciafotográfus, karikaturista, újságíró, író és léghajós, a fotográfia egyik klasszikusa.

Nadar Gaspard-Félix Tournachon 24 évesen került Párizsba. Érdekelte minden technikai újdonság. Festészetet tanult, majd újságokba kezdett írni és N. álnéven karikatúrákat rajzolt. Novellákat és humoros karcolatokat is írt. Fényképezéssel is foglalkozott, az akkoriban korszerűnek számító nedveskollódiumos eljárással kísérletezett. Műtermében olyan híres emberek fordultak meg, mint Delacroix, Dumas, Baudelaire és Jules Verne. Elsőként kísérletezett villanyvilágítással. Jules Verne

Nadar Gaspard-Félix Tournachon Alexandre Dumas 1849-ben megalapította a Revue comiqueot. 1854-ben Panthéon Nadar címen hetilapot indított, híres személyekről készített karikatúrái élénk érdeklődést keltettek. Később már fényképeket adott ki Kortársaim képtára, avagy Nadar Pantheonja című albumában.

Nadar Gaspard-Félix Tournachon Behatóan foglalkozott a léghajózás problémáival is. Több idevágó munkát írt. A légcsavart nevezte a jövő léghajói hajtóeszközének. Egy általa épített hatalmas léghajóval számos utat tett meg. 1858-ban már léghajóról is fényképezett. Eugène Delacroix

Liszt Ferenc portré

Fotó Nadar fiáról, amelyet Nadar készített a japán nagykövetségen 1863-ban

Nadar Gaspard-Félix Tournachon Nadar léghajós arcképe Léghajójáról 1859- ben Solferinónál felvételeket készített az ellenséges hadállásokról. 1862-ben ívfényben készített felvételeket a Párizs alatti csatornákról és katakombákról. 1876 és 1890 kö zött sorozatban készített arcképei Kortársi Galéria című kötetében jelentek meg. Az 1870- es porosz francia háborúban a Párizs elleni ostrom idején egy léghajósosztag parancsnoka volt.

Honoré Daumier karikaturája Nadarról a Le Boulevard-ban jelent meg 1862. május 25-én, "Nadar művészi szintre emeli a fotózást" címmel.

Le Bris és az Albatros II.

A "Le Géant" - katasztrófája Neustadt am Rübenberge-ben (Hannover mellett) Illusztráció egy újságban.

Könyvillusztrációi és karikatúrái

Könyvillusztrációi és karikatúrái

Könyvillusztrációi és karikatúrái

Caricature of Balzac, 1850

Caricature of Charles Dickens, 1868

Az 1860-80-as évek két legnagyobb hatású fényképésze Angliában a festőből lett "művészfényképező", Oscar Gustave Rejlander (1813-1875) és Henry Peach Robinson (1830-1901) volt. Mindketten a montázs segítségével erőszakolták rá a fotóra az akadémikus festészet patetikus vagy anekdotikus témáit és merev kompozíciós szabályait. Mindezek a fotóban egyaránt disszonánsan hatottak. Montázs és fotó Oscar Gustave Rejlander

Oscar Gustave Rejlander: The Dream (az álom), 1860.

Az élet két módja a Rejlanders-i moralisztikus fotó-montázs fotómontázs, saját munkája, 1857.

apa (2) fia (1) fia A felvétel három központi alakja az apa és két fia. A két fiú elérve a felnőttkor választás előtt áll, hogy milyen úton haladnak tovább az életben. Egyikük a tudást és a bölcsességet, míg másikuk a jövő helyett a jelen örömeit a kéjt és a bűnt választja. Az apa az erkölcstelenebb utat választó fiára emeli óvó tekintetét. A fotográfiát Raffaello monumentális festménye, Az athéni iskola (1509) ihlette.

Raffaello monumentális festménye, Az athéni iskola (1509)

Rejlandernek a nagyméretű, 41 x 79 cm-es mű elkészítéséhez nagy műteremre és rengeteg fényre lett volna szüksége, hogy az általa elképzelt kompozíciót egyetlen fényképen örökítse meg. A technikai nehézséget úgy hidalta át, hogy nem egy hanem 32 fényképből alkotta meg végső felvételét. Az egyes felvételek elkészítéséhez színészeket és prostituáltakat bérelt fel, hogy álljanak modellt neki. A fotózás és az elkészült képek összeállítása, Rejlander saját elmondása szerint, mintegy hat hetet vett igénybe.

A felvételt Rejlander 1857-ben a Manchester Art Treasures kiállításra készítette. Az alkotás a bemutatót követően heves reakciókat váltott ki. Többen bírálták a művészt azért, hogy egy összeállított fotót tár a nyilvánosság elé, melyet semmiképpen sem tudtak önálló művészi alkotásnak tekintetni. Mások az ábrázolt meztelenséget kifogásolták, annak ellenére is, hogy a kiállításon nem ez volt az egyetlen aktkép. Az élet két útját erkölcstelennek tartották. A Scottish Society 1858-ban a meztelen alakokra tekintettel csak úgy volt hajlandó kiállítani a képet, hogy a bal felét függönnyel takarták el.

Voltak azonban rajongói is a felvételnek, akik korszakalkotónak tartották Rejlander művét. A Photography Notes 1857. évi áprilisi számában az egyik kritikus így jellemezte a képet csodálatos [...] egyértelműen kategóriája legjobb fotográfiája. A negatív reakciók miatt maga a művész is bekapcsolódott a képpel kapcsolatos diskurzusba....felvenni a versenyt a külföldi művészekkel, kiállni a próbát munkáink szembesítésekor. [...] bebizonyítani a képzőművészeknek, hogy a fényképeket segítségként használhatják fel alkotótevékenységükben. [...] Úgy vélem, nincs messze az az idő, amikor a valódi művészet és a fényképészet kéz a kézben jár majd

A Az élet két útjából öt példány készült. Egyet Viktória brit királynő vett meg, később ezt a fotót odaajándékozta férjének, Albert hercegnek. A többi példány a Birmingham Photogarphy Society, Sir David Brewster skót fizikus és egy streathami férfi tulajdonába került. Az utolsó példány tulajdonosáról nincs információ. Mára az eredeti mű egyetlen példánya maradt fenn, mely a Royal Photography Society jóvoltából a rochesteri George Eastman House gyűjteményében található.

Henry Peach Robinson Henry Peach Robinson (Ludlow, 1830. július 9. Royal Tunbridge Wells, 1901. február 21.) angol fotográfus, a piktorialista fotográfia jelentős képviselője. A haldokló búcsúja (1856) című alkotása a 19. század egyik híres fotográfiája.

Henry Peach Robinson: A haldokló búcsúja (albuminpapír, 1858)

Henry Peach Robinson: Ő, a szerelméről sosem szólt (She never told her Love)

Fotó: Henry Peach Robinson: Piroska és a farkas, 1858. No. 1 Gyere csak, kislányom! Itt van kalács és egy üveg bor, vidd el a nagymamának! Beteg is, gyenge is szegényke, jól fog esni neki.

Fotó: Henry Peach Robinson: Piroska és a farkas, 1858. No. 2 Ki van ott? - kérdezte a farkas, Én vagyok, az unokád - felelte Piroska - hoztam neked kalácsot meg egy üveg bort.

Fotó: Henry Peach Robinson: Piroska és a farkas, 1858. No. 3 Amikor Piroska belépett a szobába, nagyon meglepődött, hogy milyen furcsán néz ki a nagymamája hálóingben.

Fotó: Henry Peach Robinson: Piroska és a farkas, 1858. No. 4 Piroska, miután hazaért elmesélt mindent édesanyjának.

Gustave Le Gray (1820 1884) A tájkép fotós

Le Gray tájképe 1857

A Journal of the Photographic Society egyik bírálója (1857. február 21.) elragadtatással írt Le Gray tájképeiről

Le Gray tájképe 1857

Szeged fotótörténete 1859. Szegeden a legelső fényirdát az Amerikából hazajött Debrecenyi Ignác létesítette. Ugyanekkor már dolgozott az első amatőr fényképész is, a gyógyszerész képzettségű Rorhbach Antal, aki a kor műszaki bravúrjának számító vasúti híd építésének krónikása volt.

Bietler Ferenc: Aigner Nándor fűszeres Bietler Ferenc 1862-ben jár először Szegeden. Műterme 1864-1866 közt Mayer és Bietler néven a Széchenyi tér 152. sz. Rieger házban volt. 1869-ben új napfényműtermet épített a színház mellett a Könyök utca 308 sz. alatt (ma Kölcsey és Kelemen u torkolata helyén). 1875-ben evvel párhuzamosan még egy műtermet létesített régi fényképészete helyén Bietler és Knirsch cégnévvel. 1879- ben még működött, de árvízfelvételeket nem ismerünk tőle, mert közben Makón tartott műtermet. 1882 tavaszán szegedi, színház melletti műtermének lebontására kötelezték. Ideiglenes műterem építésébe kezdett társával, Herke fényképésszel. Az első ismert szegedi tablót Bietler Ferenc készítette 1864-ben a Szegedi Dalárda működő tagjairól.

Az első ismert szegedi tablót Bietler Ferenc készítette 1864-ben a Szegedi Dalárda működő tagjairól.

Egy helyi polgár fotója Bietler műtermében.

Bietler Ferenc Kilenc tagú férfi csoportkép 1863-ból.

Gyógyszerészből lett Szeged első amatőr fényképésze Rohrbach Antal volt az első szegedi amatőr fotós, habár pályáját gyógyszerészként kezdte. Miután egyetemi oklevelét a Pesti Királyi Egyetemtől 1848-ban megkapta, Szegeden nyitott gyógyszertárat a Segítő Boldogasszonyhoz címen.

Gyógyszertára a Rozália tér (később Gizella tér, ma Aradi vértanúk tere) és a Szentháromság utca sarkán volt az un. Lausevits házban. Rohrbach Antal készítette az első ismert szegedi fényképet, a 21 éves Hegedűsné Bodenburg Lina színésznőről1857-ben.

X Rohrbach Antal fényképe a Széchenyi téri vásárról 1860-61 körül. Rohrbach ezen felvételét tarják számon Szeged első városfényképeként. A képen fellelhető több, ma is álló, az árvizet túlélt épület is. Ilyen jobboldalt a felsővárosi templom, valamint a kép közepén látható Rieger ház, ami ekkor mindössze nagyjából két éves volt. A baloldali templomtorony az 1905-ben lebontott Szent György templomé,... X el jelölve, tőle jobbra a rondella mögött a Szeged-felsővárosi templom látszik.

Rohrbach Antal fényképe a vasúti híd terhelési próbájáról 1858-ban. Rohrbach 1857 és 1859 között készített felvételeket az épülő vasúti hídról, melyekkel a sajtóba is bekerült. A felvételt, mindamellett, hogy Szeged első panoráma felvétele, a mai napig a 19. század egyik legjobb magyar vasúti fotójaként tartják számon.

Rohrbach Antal védjegye

Szegedi Árvíz 1879. A felvételeket Letzter és Lausher készítette

Letzter Lázár Kassán született 1832-ben. Műterme, melyet 1869-ben nyitott meg feltehetőleg a Dáni utca 2-ben, gyermekeket legzsengébb kortól kezdve, legújabb módszer szerint ízléssel kiállítva, valamint festéseket, olajban is vállalt. Az árvízkor, 1879-ben bár nem tartózkodott a városban, volt egy társa, nevezett Lauscher Lipót, aki megörökítette a katasztrófát.

A szegedi rablók sem kerülhetik ki a halhatatlanítás sorsát 1870 májusában kérték fel Letztert, hogy örökítse meg a szegedi börtönben ülő legveszélyesebb bűnözőket.

A következő képeken egy 1868. decemberi éjszakán elkövetett vonatrablás támadói szerepelnek, akik a mai Petőfiszállás közelében felszedték az egyik sínszálat, majd azt a vágányon keresztbe téve kisiklasztották a Félegyháza felől érkező gőzöst. A történet vége pedig sejthető, hiszen másfél évvel később a börtönben készült róluk felvétel.

Petőfiszállás közelében felszedték az egyik sínszálat (illusztráció)

Lauscher Lipót (1838-1881) felesége Letzter Nanett. Az izraelita anyakönyv szerint mindketten Szeged, Budai országúti lakosok. A fényképészetet föltehetően Szegeden sajátította el, talán Letzternél, az anyakönyvben Letzter Lázár keresztkomájaként szerepel, majd 1875-79-ig a Lauscher és Társa cég egyik tulajdonosa, ahol Letzter Lázár a társa. Az árvíz után belső családi okok a cég nevének megváltoztatására késztették. Műterme az árvíz után is a Hofferházban maradt. Lauscher Lipót nevével jelzettek a szegedi várat minden oldalról és a széképület tornyából megörökítő fényképek. A kilenc darabból álló fényképsorozat 1881-ben a bontás idején készült. Ez volt az utolsó munkája, munkadíját a város már özvegyének fizette ki.

Egy kis pletyi A családi história Lauscher Lipót 1838-ban született, 1862-ben feleségül vette Letzter Nanettet. A családban volt egy híres fényképész, Letzter Lázár, akinek ekkor már híres műterme volt. Valószínűleg tőle tanulta el Lauscher is a fényképészet tudományát. Egy időben Letzterrel dolgozott is együtt, a Letzter és Társa cég társtulajdonosa volt, majd valószínű családi okok miatt 1880- ban kivált a cégből. Egy évre rá pedig elhalálozott, ezután felesége, Nanette vette át az üzletet és még egy éven át üzemeltette, majd ő is betársult Letzter Lázárhoz, aki ekkor ért vissza belgrádi útjáról.

Lauscher Lipót egy az 1879-es árvíz idején készült felvétele A képen a Klauzál tér látható, még mielőtt teljesen eltűnt volna a víz. A baloldali bérház az 1872-ben épült Kiss Dávid ház.

A Szegedi Napló írása Lauscher halálozásakor: Lauscher Lipót, helybeli jó hírű fényképész, hosszú betegeskedés után tegnap elhunyt s ma délután kísérték örök nyugalomra. ( ) A boldogult a fényképészetnek élt s ezt nálunk a fővárosival egy níveaura s magas virágzásra emelte, s e részben érdemei eltagadhatatlanok. Virágzó üzletét özvegye viszi tovább, ki ezt tényleg már régóta vezette.

A Szegedi vár belső képe bontás előtt. A felvételt Lauscher Lipót 1879 őszén készíthette

A rondella képe bontás előtt. A felvételt Lauscher Lipót 1879 őszén készíthette

Az Árvaház 1879-ben (mai Londoni krt.- Kálvária sgt. sarok) A kaszinó 1879-ben (volt Juhász Gyula Műv. Központ, ma fellebbviteli bíróság)

A Szentháromság utca Rókus városi templom és a városi ispotály

Lauscher Lipót képe: Csónakos mentőalakulat a Dugonics utcában

Lauscher Lipót képe: a paprikamalomnál

Klösz György Budapestről érkezett Szegedre az árvízkatasztrófa után. 1879 április 4-én újságolják: fényképíró érkezett műszereit egy tágas ladikban állította fel. Ez a fényképész Klösz György volt, aki ismereteink szerint 47 felvételt készített. Ezekből 13 db csak üvegnegatívon, 24 db csak fényképen, 10 db pedig negatívon és fényképen is ránk maradt. Az üveglemezek négy-lencsés géppel készülhettek. Így egy lemezen négy felvétel van - általában ugyanabból a témából, vagy kettőből - kevés térbeli eltolódással. Árvízfelvételeit négyféle sorozatban hozta forgalomba.

A szegedi Nagy Víz 1879 Klösz György: Tisza és a vár. Jobbra fent a rondella

(1) Back Bernát gőzmalom kéményei, (2) Régi tisztasági fürdő kéménye, (3) Szerb templom, (4) Szent Demeter templom, (5) Vármaradvány, (6) épülő színház 1 2 3 4 6 A felvétel 1883 tavaszán, nyár elején készülhetett (1) 5 Foto: Klösz György

(3) (4) (1) (2) Klösz György: a templom tér (1) Oskola u. (2) Rozália kápolna, (3) Szent Demeter templom (4) Szerb templom

Foto: Klösz György

Foto: Klösz György

Az 1879-es szegedi nagy árvíz A belváros a városháza tornyából A belváros, a Takaréktár utca

Az 1879-es szegedi nagy árvíz (1) (2) (3) (4) A belváros Széchenyi tér (1) városháza, (2) Zsótér-ház, (3) Profont-ház (4) A régi takarék épülete

Az 1879-es szegedi nagy árvíz Széchenyi tér

Az 1879-es szegedi nagy árvíz (2) (1) Bérház, (2) városháza, (3) Zsótér-ház, (4) Profontház (5) A régi takarék épülete, (6) Takaréktár u. (5) (1) (3) (4) (6)

A Széchenyi tér. A várfalon a menekültek fehér sátrai

A Rozália kápolna a mai Aradi vértanúk terén

A Gizella tér (a mai) Aradi vértanúk tere vízben (1) az Ipartestület székháza (1)

Széchenyi tér, a régi Szeged-Csongrádi Takarék épülete, az OTP elődje

Keglovich Emil Egy kiváló fényképész középszerű élete Keglovich Emil a mai Románia és Ukrajna területén fekvő Bukovinában született 1856. június 23-án. Szegeden 1882-ben kezdte munkásságát Letzter Lázárral közösen, aki Laucher Lipótot is kitanította.

Keglovich egyik üzletének portálja. Fotó: T. Knotik Márta: Fényírók és fényirdák Szegeden (1859-1913) / Hungaricana

Gévay Béla Gévay Béla 1841 körül született a ma már Ausztriához tartozó Pinkafőn. Első fényképészetét Pesten nyitotta, majd 1886-ban Makón próbált műtermet fenntartani, de két évvel később már Hódmezővásárhelyen dolgozott rövid ideig. 1888. november 1-én nyitotta meg szegedi, Horváth Mihály utcai műtermét abban a Rieger házban, ahol 1862-től két éven át Bietler Ferencnek is volt üzlete.

A szögedi huszárok fényképe 1890 májusában írnak az újságban az általa készített Gévay Béla, un. emlékképről, melyen az egyszeri szögedi hajdúk - kat, azaz a város cselédjeit, közszolgáit ábrázolja. ( ) A régi zsinóros mundért nemsokára lehámozzák róluk. Azután csak a szegedi múzeumban lehet régi röndér gúnyát látni, vagy azon az emlékfényképen, melyet a nagy reformátor főkapitány most kegyeletből a város cselédjeinek jelenlegi uniformisáról készíttetett. A város cselédjeiből egyegy díszpéldány van megörökítve a fényképen a mostani mundérban. Egymás mellett a nagycsontú, impozáns portás, a rendőrőrnester, lovasrendőrkáplár, gyalogosrendőr káplár, a főispán, polgármester és főkapitány nyalka huszárjai, a lovas és gyalog közrendőr, hivatalszolga és itt feszít a parádéskocsis, a tűzoltó, a vámőr a kocsipiszkáló spádéval.

Plohn Illés Hódmezővásárhelyről érkezett a szegedi árvízkatasztrófa hírére. 1879. április 20-án már hirdette, hogy a Szegedi katasztrófa szomorú részletei fényépekben nála kaphatók. Tizenhat árvízfelvételéről tudunk, melyekből öt darab eredeti üvegnegatívot őriz a szegedi múzeum. Plohn Illés árvízfényképeiből két méretben készült sorozat, az elsőn a fényképész saját kezű aláírása szerepel, az 1900-as évek elején készült fényképeken fia, Plohn József pecsétje található, a fényképek kartonján dekoratív lombdísszel. Plohn József Plohn Illés (Plohn József édesapja) 1868-ban alapította Hódmezővásárhelyen fényképészeti és festészeti műintézetét. Plohn Józsefet néprajzi tárgyú felvételek készítésére a Kossuth-díjas néprajzkutató Kiss Lajossal való barátsága ösztönözte. Ilyen tárgyú felvételeinek száma több mint háromezer volt, melyek közül 1635 darab 18x24-es, illetve 13x18-as lemez került a Tornyai János Múzeum tulajdonába, s így maradt fenn az utókor számára

Plohn Illés : Ismeretlen család, régi cabinet fotó

Plohn József felvétele Plohn Illés felvétele Plohn Józsefet baráti kapcsolat fűzte a városban élő művészekhez - Tornyai Jánoshoz, Endre Bélához - akiknek érdeklődése a 20. század elején a népművészet felé fordult. Ez ösztönözhette a fényképészt a korabeli népéletet bemutató felvételek készítésére. Ilyen tárgyú felvételeinek száma több mint háromezer volt, melyek közül 1635 darab 18x24-es ill. 13x18 negatív üveglemez került a Tornyai János Múzeum tulajdonába, s így maradt fenn az utókor számára. Örököse 1952- ben adta el a múzeumnak a negatívokat. A művész a II. világháborúban a koncentrációs tábor felé szállítás közben halt meg. Ez a tény szolgál a képek hiányos dokumentációjára

Tanyaudvar emberekkel és libákkal a gémeskút körül / fényképész Plohn József

Kukoricafosztás / fényképész Plohn József Fénykép Plohn József üvegnegatív gyűjteménye

Lovaskocsi tanyaépület előtt / fényképész Plohn József fénykép ; magyar Plohn József üvegnegatív gyűjteménye

Plohn - Számadók Plohn - Szórás lapáttal - Spreading with Shovel Plohn - Tanya 1 - Farm

Plohn - Tanyai iskola - Country School Plohn - Vásár - Fair Plohn - Vetés - Sowing Plohn - Viszik a menyasszony ágyát Carrying the Bride's Dowry

Plohn - Vontatás 1 - Hauling Plohn - Vontatás 2 - Hauling Plohn - Kendermunkák - Hemp Work Plohn - Kévehordás - Sheaf Carrying

Plohn - Konda - Swine Herd Plohn - Kukoricafosztás - Striping Maize Plohn - Nyomtatás kocsival Treading with Carriage

Plohn - Nyomtatás lóval - Treading with Horse Plohn - Subavásár - Suba Sale Plohn - Szántás 1 - Plowing Plohn - Szántás 2 - Plowing

Plohn - Aratás - Harvest Plohn - Búza behordása - Gathering of Wheat Plohn - Család - Family Plohn - Cséplés - Threshing

Plohn - Cséplés - Treshing Plohn - Disznófeldolgozás - Processing of Pork Plohn - Disznóól - Pigsty Plohn - Halászat - Fishing

Plohn - Itatás - Watering

Kézi vetés nyakra akasztott zsákból / fényképész Plohn József Fénykép Plohn József üvegnegatív gyűjteménye

Beállítás Tornyai János Juss c. festményéhez / fényképész Plohn József

Vázlat Tornyai János Juss c. festményéhez / fényképész Plohn József fénykép, festmény

Tornyai a Juss témájának mind művészibb, mind kifejezőbb megoldására törekedve rengeteg vázlatot, tanulmányt készített. Számtalan feljegyzés, kisebb-nagyobb ceruza és tollrajz, színvázlatok egész sora bizonyítja, hogy hosszú esztendőkön keresztül foglalkoztatta a Juss problémája.

Mi ez? Festmény? Káromkodás? Halotti tor? Minden emberi indulat kavargása vagy egy nép sok évszázados történetének időtlen rögzítése? JUSS-változatok

Fehér villanás a vásznon. Két kéz. Nem is kezek... tépő karmok. Folytatásukként minden elszabadult állati ösztön, belepréselve egy felugró asszony alakjába. Azután csönd. Ülő öreg ember a minden mindegy befelé forduló közömbösségével JUSS-változatok

Az öreg mellett csak a kelengyés láda őrzi ilyen közömbösen a vagyont, a verekedés, ortályozás okozóját: a jusst. JUSS-változatok Az ágy sarkánál álló, lehajtott fejű asszony, ruhájába csimpaszkodó gyerek. A kelengyés láda fölött asszonyok rángatják a jusst, amelyből a képen csak egy kendő látszik. Hátul a sógor érdeklődő arccal tekint a marakodó asszonynépre.

Beállítás Tornyai János Juss c. festményéhez / fényképész Plohn József

JUSS-változatok

Ezen a szobán, ezen a pár alakon keresztül végighullámzik az emberi lélek minden változata, a közömbös nyugalomtól, a kíváncsiságtól a kapzsiságon keresztül egészen a vérontásra képes vak dühig. Osztozik a nincsen. A nincsen, a semmin, amelyért mégis érdemes egy életen, tán nemzedéken keresztül is haragot tartani, irigykedni, tán még ölni is. JUSS-változatok

JUSS-változatok

Képek 1885 után PLOHN JÓZSEF 1848-AS HONVÉDPORTRÉI (1902) A Kolozsvári Országos Történeti Ereklye-Múzeum 1902-ben, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján a még élő 1848 49-es katonák képeiből egy nagy kiállítást kívánt rendezni. E célból fényképészeknek szóló felhívást tettek közzé, hogy az öreg honvédekről díjazás nélkül készítsenek portrékat. Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

Képek 1885 után Fotó: Plohn József: Dezsõ János, 1902 A gazdag 48-as hagyományokkal rendelkező Hódmezővásárhelyen a felhívás kedvező visszhangra talált, s így Plohn József (1869-1944) helybéli fotográfus pontosan 154 veteránról készített fényképet - olvashatjuk a Néprajzi Múzeum honlapján.

Képek 1885 után "A százötvennégy - közülük nyolcvankilencnek a neve is ismert -, az eddigi feltáró munka tanúsága szerint szinte kivétel nélkül földesúri függésből szabadult telkes jobbágy, házas illetve házatlan zsellér volt, földműves, jószág után élő pásztorember, gazdasági cseléd, de akadt köztük mesterember és kereskedő, talán tollforgató diák is" írja Dr. Szabad György, a Tornyai János Múzeum gondozásában 1992-ben megjelent fotóalbum előszavában, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható. Fotó: Plohn József: Spitzer Lipót, 1902

Képek 1885 után Fotó: Plohn József: Molnár Bálint, 1902 Fotó: Plohn József: Huszár Pál, 1902

Képek 1885 után Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902 Fotó: Plohn József: Csótó Nagy József, 1902

Képek 1885 után Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902 Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

Képek 1885 után Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

Az 1852-ben Kossuth Lajosról készült dagerrotípia Southworth & Hawes: Kossuth Lajos és Pulszky Ferenc, 1852, George Eastman House

Escher Károly: A Petőfidaguerrotípia /Megjelent: Escher Károly: Riportfényképezés c. könyvében 1959-ben/ Milyen is volt hát valójában, hitelesen Petőfi Sándor? Sok Petőfiábrázolást ismerünk, korabeli jeles művészek festményeit, de ezek annyira eltérők, sőt ellentmondóak, hogy nem tudunk belőlük pontos képet formálni a legnagyobb magyar költő arcáról.

Petőfi dagerrotípia az 1970-es évek végén (A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona)

Az Escher féle retusált és (a valóságnak megfelelő helyzetbe) oldalfordított Petőfi-kép

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc Veress Ferenc (Kolozsvár, 1832. szeptember 1. Kolozsvár, 1916. április 3.) fényképész, feltaláló, a magyar fotótörténelem meghatározó alakja, nevéhez számos fényképészeti eljárás feltalálása fűződik. Veress Ferenc önarcképe 1880-ból

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc Veres Ferenc a fényképezéssel főúri rangú ismerősei és rokonsága révén ismerkedett meg. (Apor Károly felesége Veres Ferenc feleségének rokonságához tartozott) Apor Károly báró királyi kamarás, az Erdélyi Ítélőtábla elnöke Veres Ferencet fényképészeti kutatásaiban támogatta. (Ő maga is foglalkozott a fényképezéssel: amatőr dagerrotipistaként tartják számon). Első albumában az erdélyi nevezetes emberek portréi találhatók. Altorjai báró Apor Károly

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc 1852-ben nyitotta meg fotóműtermét Kolozsváron, mely híres találkozóhely volt. (többek közt Jókai Mór, Munkácsy Mihály, Brassai Sámuel, Debreczeni Márton is megfordultak műhelyében) 1858-ban az üzletébe betársult id. Vastagh György festő is, az üzletet photographiai és festészeti műterem - nek hívták. 1862-ben vetette fel az Ország Tükre című folyóiratban, hogy a fényképek múzeumban legyenek elhelyezve. A gondolat csak részben realizálódott, 1874-ben került az első dagerrotípia a Magyar Nemzeti Múzeumba. 1865-ben az Erdélyi Múzeum- Egyesület fényképésze lett. Idősebb alsótorjai Vastagh György (Szeged, 1834. április 12. Budapest, 1922. február 21.) magyar festőművész

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Nő napernyővel, olaj, vászon Vastagh Josephine, 1887. olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei id. Vastagh György Temesvárra készülő oltárképe előtt, 1898

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Önarckép, olaj,vászon 1902.

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Nővérek, 1871. olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Kossuth arcképe (fotója alapján)

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Kalapos férfi, 1906. olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Zöld kendős menyecske, 1893, olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Készül a vacsora, olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Erdélyi oláh lakodalmas menet, 1873, olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei A kárvallott cigány, 1886, olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Udvarlás. olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh György képei Erzsike kézfogója, 1898, olaj, vászon

Magyar fotóművészet úttörői 1880. május 1-jén a régi Műcsarnokban megnyílt az első hazai Műkedvelő Fotográfiai Kiállítás, egyik szervezője volt. (A rendezők a kiállítás anyagát egy fényképmúzeum alapjául szánták) 1895-ben, a millenniumi kiállítás szervezésekor, hasonlóan az 1862-es Ország Tükre felhívásához, ismét szorgalmazta, hogy az akkori Magyarország 400 fényképésze örökítse meg hazánk tájait, emlékeit, neves személyeit, majd a gyűjtemény kerüljön múzeumi tulajdonba, ennek fejében csak szabadjegyet kért az akkori vasúttól, hogy a fényképészek az országot be tudják járni. (a terv nem valósult meg, a vasút nem adott szabadjegyet, a fényképész társadalom közönyös maradt) Ekkor vetette fel egy országos testület felállítását is Fényképész Szövetkezet néven. Veress Ferenc Önarckép az 1860-as évekből

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc 1881-ben a kolozsvári egyetem oktatója lett, fényképészetet adott elő. 1882-ben megjelent a Fényképészeti Lapok, a Veres Ferenc kezdeményezésével és költségével útnak induló folyóirat, ebben Apor Károly báró anyagilag és erkölcsig is támogatta. A folyóirat rendszeresen 1888-ig jelent meg. 1883-ban tagja volt a kolozsvári képkiállítás szervező bizottságának. 1889-ben a párizsi világkiállításon bemutatta találmányát, mellyel nemzetközi elismerést szerzett. 1895-ben tagja volt a Nemzeti Szalon kolozsvári képkiállítását előkészítő bizottságnak. 1896-ban többedmagával rendezte be a kolozsvári Ereklye Múzeumot.

Magyar fotóművészet úttörői Az 1800-as évek közepén színes fénykép még nem létezett, a feketefehér képeket utólag színezték fotótechnikai műhelyekben. Verest 1860-ban kezdte el foglalkoztatni a színes kép elkészítésének technikája, 1881-ben kezdte próbálkozásait színes fényképek előállításával. Rájött arra, hogy a színes képek előállítása a fotónyersanyag emulziójától nagymértékben függ. Először jódbróm-ezüst eljárással kísérletezett, majd rájött az emulzió titkára is, több mint 500 emulziós anyagot próbált ki, az eljárásához celloidin kötőanyagú fényérzékeny papírt használt. 1884-ben másolókeretben elfogadható levonatokat készített (készen kapható) üvegfestményekről, ezeket "heliokrómiának" nevezte. A végeredmény azonban még nem volt tökéletes, mert a kép kissé zöldesbarnás árnyalattal rendelkezett. Veress Ferenc Fotó: Veress Ferenc, Kolozsvár 1860 körül

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc 1889. április 14- én megoldotta a színek rögzítését is. Még megélte az autokróm lemezek megjelenését, de mivel azok nem voltak akkor sokszorosíthatóak, így tovább folytatta kísérleteit, abban a reményben, hogy az ő eljárása ezt a problémát is megoldja. A végső eredményhez azonban nem jutott el anyagi problémák miatt. Találmányait nem szabadalmaztatta.

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc Az ő nevéhez kötődik az első névvel jegyzett hazai fotókerámia elkészítése. Az 1855-ös a párizsi világkiállításon látott először ilyen tárgyakat, az 1867- es párizsi világkiállításon kiállított fotóporcelánok felkeltették érdeklődését is, és kísérletezni kezdett. Első fotóporcelánjai 1876- ban a szegedi Országos Ipar- és Terménykiállításon volt kiállítva, melyek Herenden készültek. Fotóműhelyében égetőkemencét állított fel a kísérletezéshez. 1879- ben a székesfehérvári kiállításon az addig elkészült több mint 300 fotóporcelánjáért díjat kapott. Szerkesztette és kiadta a Fényképészeti Lapok című havi folyóiratot 1882. januártól 1888. decemberig. Fotó: Veress Ferenc, Erdély 1860 körül

Magyar fotóművészet úttörői Veress Ferenc Barabás Miklós: Jókainé Laborfalvi Róza A Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára csak az 1990-es évek végén kezdett hagyatékából felvásárolni, így ma már jelentős gyűjteménnyel rendelkezik, a fotókerámiák már önálló kis kollekciót képviselnek a Fényképtár anyagában. (kis tál, amelyen az 1879. Évi székesfehérvári országos iparkiállítás szervező bizottsága tagjainak portréit helyezte el arany keretben, 26 cm átmérőjű tál, amelyen Jókainé Laborfalvi Róza egész alakos fényképe látható és Veres Ferenc szignója van rajta 1876-os dátummal, egy sok portréból összeállított képpel díszített kis tál). A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban több tucat arisztokrata hölgy és úr fényképe található, valamint a "Kolozsvár képekben" című album, Kolozsvárról készített képei. Erdélyi Múzeumban található Erdély legszebb vidékeiről és nevezetes személyiségeiről készített képei.

Veress Ferenc műtermi fotográfiái

Veress Ferenc fotográfus és családja

Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskemét 6000 Kecskemét, Katona József tér 12 Kecskeméten található az ország egyetlen, a fotográfiákat műtárgyként gyűjtő és kiállító múzeuma, a Magyar Fotográfiai Múzeum. A múzeumban több százezer pozitív és negatív kép, fotográfusokkal kapcsolatos dokumentumok, tárgyi emlékek, érmek mesélik el a fotográfia történetét. Magyar és külföldi fotografálással kapcsolatos tárgyak és szerkezetek egyaránt megtalálhatóak a kiállított műemlékek sorai között. Magyar Fotográfiai Múzeum épülete

George Eastman (Waterville, 1854. július 12. Rochester, 1932. március 14.) amerikai feltaláló. Ő találta fel a 35 milliméteres, perforált celluloidszalagot, amellyel lehetővé tette a filmgyártás megindulását. Az Eastman Kodak egyik alapítója. George Eastman

George Eastman: Kodak 1885 Rochesterben Henry Strong üzletemberrel együtt indította és alapította Eastman Dry Plate Company néven vállalkozását, mely később Eastman Kodak Company néven vált világhírűvé. Kezdetnek 1885-ben piacra dobta a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó kazettát. Ez korszakalkotó lépés volt, hiszen nagy tömegek számára vált lehetővé, hogy könnyen és viszonylag olcsón amatőr képeket készíthessenek. Az volt Eastman rögeszméje, hogy "Olyan könnyűvé kell tenni a fényképezőgépet, mint amilyen a ceruza". A Kodak által kínált viszonylag könnyű kézi kamera 25 dollárba került. Ebben száz felvételre elegendő nyersanyagot helyeztek el és a vásárlónak annyi dolga volt, hogy felhúzta a zárat és exponált. A felvételeket a géppel együtt vissza kellett juttatni és a betelt filmet már a vállalat hívta elő. A képeket postafordultával 10 dollár munkadíj megfizetése után az újra fotózásra alkalmas géppel együtt kapta vissza tulajdonosa.

Eastman Kodak Kodak 1 1888. szeptember 4-én George Eastman amerikai vállalkozó bemutatta az első Kodak fényképezőgépet, a Frank A. Brownell konstruktőr által kifejlesztett Kodak 1-et. Az Eastman Kodak Company (röviden Kodak) egy fotográfiára szakosodott amerikai multinacionális vállalat, nyílt részvénytársaság. Több történelmi jelentőségű fényképezőgép, film és egyéb fényképészeti technikai eszköz, újítás fűződik a cég kutatóinak nevéhez. A Kodak ma a világ legnagyobb fotográfiai eszközöket forgalmazó cége, csak digitális kamerából évente több mint 7 millió darabot ad el, megelőzve a Canont (5 millió), illetve a Sonyt (4,8 millió eladott digitális kamera).

A céget George Eastman feltaláló és Henry Strong üzletember alapította Eastman Dry Plate Company néven 1881-ben. Az elsősorban az amatőr felhasználók célközönségére specializálódott cég üzeleti terve azon az ötleten alapult, hogy ne legyen szükséges kémiai tudás a fotografáláshoz, hogy bárki képes legyen fényképet készíteni. Kezdetnek 1885-ben piacra dobták a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó kazettát. Ez korszakalkotó lépés volt, hiszen nagy tömegek számára vált lehetővé, hogy könnyen és viszonylag olcsón amatőr képeket készíthessenek. Eastman Kodak

Eastman Kodak A vállalkozásnak a Kodak nevet Eastman adta, melyet így magyarázott: Mindig is tetszett a K betű. Erős és kifejező. Olyan nevet akartam, ami k-val kezdődik, és k- val végződik, egy sajátos anagramma, amiről mindenkinek ugyanaz a dolog jut eszébe.

35 mm-es film A 35 mm-es film vagy normálfilm a szabványos filmméret, a 35 mm széles filmcsík két szélén hüvelykenként 4-4 lyuk szolgál a film továbbítására. Ilyen filmet Thomas Alva Edison használt először az általa feltalált mozgóképes kamerához. A legtöbb mai professzionális kamera és vetítő ilyen filmet használ, amelyet függőlegesen vezetnek keresztül rajtuk.

A képrögzítés fejlődése A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, a záridő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több, mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, mely iparnak a XIX-XX. század fordulóján, illetve a XX. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt. Minél hosszabb a záridő, annál több fény éri az érzékelőt, tehát annál világosabb lesz a kép. Megfordítva: minél rövidebb a záridő, annál sötétebb lesz a felvétel. A szabványos záridők másodpercben: 8 4 2 1 1/2 1/4 1/1 5 1/30 1/60 1/125 1/ 250 1/500 1/1000

A képrögzítés fejlődése Ennek nyomán nyitotta meg 1888-ban a cég a világ első előhívólaborjait, miáltal az embereknek már nem maguknak kellett előhívniuk képeiket, hanem egy profi csapatból álló stáb készítette el, mely egyben garantálta azt is, hogy nem megy tönkre kép az előhívás során. Saját képeiket ezután már csak a profi vagy műkedvelő (amatőr) fényképészek hívták elő otthoni laborjaikban.

A képrögzítés fejlődése A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve különleges státuszából köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnét csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti sztenderdizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgép-gyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét. Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek Napi árfolyamon számítva 33 millió forintért talált magának új gazdát ez a Leica fényképezőgép (2017). felállításával, több-kevesebb sikerrel, mint például a Leica, mely 1925-ben hozta forgalomba a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az alapfilm, azaz a legelterjedtebb filmméret mind fényképezésben, mind filmezésben.

más film- és fényképezőgép-gyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét.

A képrögzítés fejlődése A cég első saját gépe a roll filmes Kodak box kamera olyan sikeres volt, hogy saját nevét is megváltoztatta Eastman Dry Plate Company-ról Eastman Kodak Company-ra. Későbbi kamerái közül a Brownie és az Instamatic típusú fényképezőgépek átütő világsikert értek el, a Brownie-k közel 60 éven át az egyik legnépszerűbb géptípusnak számítottak. Brownie No. 2 (1901 35)

No. 2 Folding Autographic Brownie 1915 26) Brownie-k közel 60 éven át az egyik legnépszerűbb géptípusnak számítottak

Beau Brownie camera (1930 33) Hawkeye Brownie Flash Model (1950 61)

Brownie Flash III (1957 60)

Kodak Brownie 127 1952-től A Brownie 127 az Egyesült Királyságban egy rendkívül népszerű volt. Műanyag pillanatkép-kereső modell, amelyet a Kodak Kft. Készített Angliában. 1952-től kezdődően több mint egymillió darabot gyártottak 1954 augusztusáig. A zársebesség és az objektívnyílás rögzített; az egyetlen kontroll a zárkioldó volt.

Az Instamatic 1963- tól kezdődően a Kodak által gyártott olcsó, könnyen tölthető és kezelhető 126 és 100 típusszámú fényképezőgépek sorozata volt. Az Instamatic rendkívül sikeres volt, egy egész nemzedéket vezetett be az alacsony költségű fotózásba.

1963

Kodak AG-Eastman Kodak német ágazatának gyártmánya, melyet 1964-ben kezdtek el gyártani. Az 500-at vitathatatlanul a legfejlettebb és legmagasabb minőségű, rögzített lencsék jellemzik, de a zászlóshajó modell címe az Instamatic Reflex, a Kodak AG által felépített cserélhető objektíves rendszer első kamerája.

Instamatic Reflex, a Kodak AG által felépített cserélhető objektíves rendszer első kamerája 1964.

A képrögzítés fejlődése Az 1980-as években a Kodak cég beszállt a Polaroid típusú instantgépek gyártásába. Saját géptípusa, illetve az eljárás, mellyel a szerkezet a képet rögzítette, olyannyira hasonlított a Polaroid Corporation által gyártott termékekhez, hogy az pert indított ellene, lopással vádolva meg a céget. Az ítélethirdetés 1986. január 9-én történt, a bíróság a Polaroid Corporation javára döntött, a Kodaknak jelentős bírságot kellett fizetnie, és azonnali hatállyal befejeznie az instantgépek gyártását és forgalmazását. A cég maradéktalanul eleget tett az ítéletnek.

Polaroid Corporation A Polaroid Corporation nevű amerikai céget Dr. Edwin Land 1937-ben alapította abból a célból, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Polarizált napszemüveget Edwin H. Land készített először, ő találta fel azt a polarizáló anyagot, amit a napszemüveg lencséjére is lehetett alkalmazni. Egy felvétel Polaroid kamerával

Polaroid A Polaroid Automatic 100 Land Camera az első összecsukható távolságmérő Polaroid fényképezőgép. Összecsukható harmonikával és automatikus expozícióval rendelkezik (1952). A Polaroid egy fotográfiában használt direktpozitív képrögzítési eljárás neve. Lényege, hogy olyan, tömegek által művelhető fotóeljárást kínál, amely a laboratóriumi munkák elkerülésével, azonnal kész pozitív képet ad felhasználójának. A Polaroid szó a Polaroid Corporation cég bejegyzett védjegye, ezért más cégek/személyek semmilyen hasonló terméküket sem jogosultak így nevezni.

Polaroid története Dr. Edwin Land 1937-ben alapította meg a Polaroid Corporation nevű céget abból a célból, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Tíz évnyi kutató és fejlesztő munka után, 1947. február 21- én mutatta be 18x24 cm-es kameráját és az eljárást az Optical Society 1947: Az első polaroid kamerát először feltalálója, of America-nak. Edwin Land mutatta be.

Polaroid története A Polaroid típusú film 9-10-szer drágább, mint egy átlagos, 35mm-es film, és csupán 13-35 C között működik tökéletesen. A Polaroid diapozitívet 1957- ben fejlesztették ki, a Polacolort (színes Polaroid) 1963-ban.

Polaroid eljárás A Polaroid összefoglaló név, több fajtája van, ezek egy része már nem is direktpozitív, hiszen negatívot is képes létrehozni. Készítőjének csak a kép megkomponálásával kell törődnie, létrehozása technikai feltételeivel nem, mivel a legtöbb Polaroid eljárásnál a fényképezőgép és a sötétkamra egybe van építve. Maga a folyamat mind a mai napig gyártási titok. Többféle eljárással készülnek más-más anyaggal, de ezeknek túlnyomó része, vagy teljes egésze gyártási titok. Alakítsd ki saját, egyedi stílusod polaroid fotókkal!

Polaroid méretei André Kertész, New York, 1982 Igen változatos, ma leggyakrabban igazolványkép készítésére használják, de sok más méretben is megjelent. Az eddig ismert legnagyobb polaroidkép 50x60 cmes, ilyen kamerából jelenleg csak négy működik a világon. A Polaroid Corporation első gépeit kizárólag amatőröknek gyártotta, de idővel megkedvelték a hivatásos fotográfusok és a fotóművészek is, az 1980-as években naponta 4 milliót (!) készítettek belőle világszerte. Leghíresebb művelője André Kertész volt, aki élete utolsó éveiben lakásában, ablakából fényképezett Polaroid géppel, mely képekből később From my Window című albuma született.

André Kertész Robert Doisneau (balra) és André Kertész 1975-ben

André Kertész (eredeti nevén Kertész Andor) (Budapest, 1894. július 2. New York, 1985. szeptember 28.) magyar származású fotóművész.

A Szatirikus táncosnő André Kertész egyik legismertebb felvétele, Förstner Magda táncosnőről készítette.

A Szatirikus táncosnő André Kertész egyik legismertebb felvétele, Förstner Magda táncosnőről készítette.

Az André Kertész Emlékmúzeum épülete Szigetbecsén Rokonai révén itt töltötte gyermekkora nagy részét és itt kezdett fotózni is André Kertész világhírű fotóművész. 1985-ben bekövetkezett halála után, végakaratának köszönhetően számos munkája és személyes tárgya került a településre, ahol Emlékmúzeumot rendeztek be a tiszteletére.

A képrögzítés fejlődése A Kodak 2004. január 13-án bejelentette, hogy fokozatosan kivonul a hagyományos filmes kamerák piacáról, Észak- Amerikában és Nyugat- Európában nem gyárt több filmes kamerát. Ennek megfelelően ebben az évben mintegy 12 000-15 000 állást számolt fel, alkalmazottainak mintegy 20-25%-át bocsátva el. 2006. január 6-a óta új logója van a cégnek. Csőd szélén libeg a Kodak A jelentések szerint a cégnek 1 milliárd dollárra volna szüksége, hogy vízen maradhasson. 2012 január 6

A képrögzítés fejlődése Sajnálatos módon az elkövetkezendő években az Eastman Kodak folyamatos hanyatlása figyelhető meg, amely 2011-2012-re csúcsosodott ki. Részvényei folyamatosan (több mint 3 hónap időtartamra) az 1 USD kritikus szint alá süllyedt, így azokat kivonták a New York-i tőzsdéről. Ezzel sokak álma vált végleg semmivé, hogy bármilyen nyereséget vagy hasznot reméljenek az egykoron 100 USD-t is érő részvényekből. Pikantériája a történetnek, hogy voltak, akik a 2-3 dolláros áron vettek sok ezer részvényt, bízva a Kodak közeljövőbeli sikerében és fellendülésében, de ők is elvesztették a befektetett pénzüket.

A képrögzítés fejlődése 2012-ben csődvédelmet kér Amerikában (Chapter 11), melynek időtartama 1 év, ez idő alatt kell az óriáscéget működőképessé tennie a vezetőségnek. 2010 és 2012 között számos üzletágát építette le a cég, és dolgozói nagy részétől is kénytelen volt megválni. Az anyagi problémákat a cég szabadalmainak az eladásával is próbálták orvosolni, amelyeket 2012. év végén 500 millió dollár körül sikerült értékesíteni. A szabadalmak vevői - többek között - a Samsung, az Apple és a Google Inc.

Az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, erről olvashatunk Jean Vivié: A filmtechnika története és fejlődése művében is. A színes képek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek. Ezek többsége eredetileg feketefehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. Az első színes-filmet már 1907-ben forgalomba hozta a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült. Első színes kép

James Clerk Maxwell Maxwell nagyban hozzájárult az optika és a színes látás kutatásához és megbecsülést szerzett magának a felfedezéssel, hogy a színes fényképek előállíthatók piros, kék és zöld szűrőkkel. Rábeszélte a fotós Thomas Sutton-t, hogy készítsen fényképet egy szalagról, minden alkalommal más színes szűrőt használva a lencse előtt.

James Clerk Maxwell 1861-2011. 05. 17. 150 éves az első színes fénykép A 3 kép elkészítése után ezeket egyszerre vetítette ki 3 különböző vetítővel, mindegyiknél olyan szűrőt használva, mint amilyennel a kép készült. Amikor beállította az élességet, a három kép egyetlen színes képet alkotott. A három fénykép ma egy kis múzeumban van kiállítva Edinburgh-ban, az India utca 14. szám alatt, a házban, ahol Maxwell született.

A további színes képek A színeket valósághűen visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor a Kodak bevezette a piacra az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét. Természetesen nem a Kodak volt az egyetlen gyártó, de Európában kétségkívül igen elterjedt. A fényképészet története bizonyos mértékig összefonódik a Kodak fejlesztéseivel, kísérleteivel.

Kodachrome Kodachrome alapvetően különbözik a többi dia és negatív színes filmtől. Kodachrome egyedülálló anyag (volt), mert nincs szintest az emulzióban, ezek a feldolgozás során kerülnek a filmre. Ezért az emulziós réteg vékonyabb volt, így kevesebb volt a fényszóródás, és lehetővé tette hogy élesebbek legyenek a képek.

A további színes képek 1876 Ferdinand Hurter és Vero Charles Driffield elkezdte vizsgálni a fényképek érzékenységi jellemzőit, ebből teljesen új tudományág született, a szenzitometria, amely a fényérzékeny anyagok tulajdonságait kutatja.

Agen látképe a St. Caprais katedrálissal (Louis Ducos du Hauron, 1877) a világ első színes fotói közül való. A színes képek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek. Ezek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag.

Automata és digitális fényképezőgép 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964- ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

Automata és digitális fényképezőgép A videotelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos melléktermékének egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes előhívása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. A Kodak első digitális fényképezőgépe

A Kodak (a világ) első digitális fényképezőgépe

Automata és digitális fényképezőgép Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával Dycam Model 1 Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket és közvetlenül csatlakoztatható volt egy számítógéphez letöltés céljából. 1991- ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG sztenderdben készítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a hagyományos masinákat.

Flash kártya megjelenése 1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25- ben lehetett használni. Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991- ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A digitális áttörés a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, melynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. Az analóg gépek csúcséve, és a vég kezdete 1997 volt. Ekkor világszerte közel 36,7 millió fényképezőgépet adtak el, de már a küszöbön toporogtak a digitális gépek, melyek ára is egyre elérhetőbb lett. Két évvel korábban hozta ki a Casio az első LCD kijelzős kompaktját, mely a mai értelemben vett digitális fényképezőgép őse volt.

Flash kártya megjelenése A digitális kamerák totális áttörése 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t, a digitális lázadót. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a hagyományos masinákat a piacról, maga után vonva a fotólaborok és előhívóüzletek gyors ütemű visszaszorulását, felszámolását.

A jelen Napjainkban a fényképészet, mint önálló szakma, tulajdonképpen már alig-alig létezik. Ennek oka, a modern digitális rendszerű eszközök (fényképezőgépek, filmfelvevők, fényképezésre alkalmas mobiltelefonok) XX. század végi hihetetlen mértékű és gyorsaságú elterjedése a földtekén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fényképezés tudománya (beállítás, különleges viszonyok közötti munka stb.) abszolút szükségtelenné vált volna. Mindenesetre csak profi cégek igénylik ilyen szakember munkáját a mostani időkben. Ünnepeld velünk a Nikon 100. születésnapját! Az évforduló alkalmából kihagyhatatlan ajánlattal kedveskedünk, ismerd meg és élj pénz-visszatérítési akciónkkal!

A jelen A modern média oktatás része lett a fotográfia, mint művészet. Különböző felsőfokú oktatási intézmények, egyesületek, alapítványok meglehetős rendszerességgel hirdetnek fotópályázatokat, amelyek eredményeként meglepően jó munkák is születnek. Rendkívül fontos, hogy az utókor megismerje ezt az önálló művészeti ágat, amely két évszázadon keresztül kenyeret adott sok-sok embernek a fényképészet szakmája által. A megismerés egyik lehetősége múzeumok létesítése, támogatása, gyűjtemények kiegészítése, rögzítés az interneten minél tágabb körben, konferenciák rendezése, mint pl. a Magyar Nemzeti Múzeumban is történt 2011-ben

Fényképezés története (RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ)

Történeti áttekintés A fényképezés tudománya nagy utat tett meg mígnem eljutott a mai szintre. Története nagyon szigorú tekintetben is visszanyúlik egészen a XVI. századig. Ekkor szerkesztette meg Giambattista della Porta (1535-1615) első, lencsés camera obscuráját. Ez egy sötét hatoldalú doboz volt egyik oldalán egy lyukkal, mely a fényt hivatott beengedni.

Hasonló dobozok már 997-ben ismertek voltak az arab Ibn Al- Haitman leírásaiból, de a XVI. századig nem történt érdemi fejlesztés e téren. A kezdetben rajzok készítésére használt camera obscurával kapcsolatban hamar felmerült az igény, hogy rajzolás helyett egy kényelmesebb, automatikusabb módon rögzíthetővé tegyék a megjelenő képet. Ezt az áttörést Johann Heinrich Schulze (1687-1744) 1727-es felfedezése hozta meg, melyben bizonyította, hogy az ezüstsók elsötétedését a fény és nem hőhatás okozza.

Kihasználva Schulze bizonyítását, Nicéphore Niépce (1765-1833) továbbfejlesztette az eljárást és litográfiák másolásához használta a fényérzékeny vegyszert. 1826 körül egy ónlemezes camera obscurával elkészítette az első természetfotót saját lakásának ablakából. Niépce ezen módszerét heliografikus eljárásnak nevezzük. A baj ezen eljárással a 8 óra körüli exponálási idő volt.

Louis Jacques Mandé Daguerre (1787-1851), aki ekkoriban díszlettervezőként dolgozott, 1829 decemberében társult Niépce-vel. Közösen próbálták meg továbbfejleszteni a találmányt. Eredményt 1835-ben Niépce halála után hozott a kísérlet. Ekkor Daguerre véletlenül rájött, hogy a jódozott ezüstön látens kép keletkezik, melyet higanygőzzel lehet láthatóvá tenni.

A módszernek köszönhetően az exponálási idő 30 percre csökkent, azonban a keletkező kép fény hatására teljesen elsötétedett. Tartóssá újabb 2 év után sikerült tenni, amikor rájött, hogy az előhívás során el nem sötétedő ezüst-jodidot konyhasóoldattal le lehet mosni a képről. Még ugyanebben az évben készítette saját műterméről máig fennmaradt képét ezüstözött rézlemezre. Ezt az eljárást sajátmagáról dagerrotípiának nevezte.

William Henry Fox Talbot (1800-1877) 1833-ban, nem tudva a Niépce és Daguerre által kifejlesztett módszerről, kezdett el kísérletezni a camera obscura képének kémiai úton történő rögzítésével. 1935-re ki is fejlesztette módszerét, mely során egy papírt konyhasó és ezüstnitrát oldatba áztatva fényérzékennyé tett.

Talbot kezdeti nehézségeit a kép rögzítése terén 1839-ben Sir John F. W. Herschel (1792-1871) javaslata oldotta meg. A keletkező képet nátrium-tioszulfát oldatba áztatták. Így elkészült a látni kívánt kép negatívja. Ennek a képnek a fordítottját, azaz az eredetileg látni kívánt képet, ezek után tetszőleges számban a mai kontakt másolat készítéshez hasonlatos módszerrel készítettek.

A következő években számos újítás tette még használhatóbbá a két eljárást. Petzval József (1807-1891) akromatikus lencséje az eddig használt lencséknél 16-szor több fényt engedett át Friedrich Voigtläder könnyen hordozható dobozt szerkesztett a lencséhez, Franz Kratochwila pedig egy újítással a kémiai eljárásban ötszörösére növelte a lemezek érzékenységét. Így 1841-re az eddigi 30 perces expozíciós időt 30 másodperc körüli időre sikerült csökkenteni és ezáltal a Dagerrotípiakészítést még közkedveltebbé tették.

Talbot is továbbfejlesztette módszerét és galluszsavas kísérletei eredményeképpen 1840-re egy kalotípiának keresztelt módszerrel állt elő. Frederick Scott Archer (1813-1857) 1851-ben kollódiumos eljárást fejlesztett ki mely során üveglapra vitte fel a fényérzékeny bevonatot. Ez a folyamat hússzoros gyorsításához vezetett.

Richard Leach Maddox (1837-1920), aki 1871-ben kifejlesztette a száraz eljárást. Zselatinemulzióban oszlatott el ezüst-bromidot mely sokáig felhasználható volt előállítása után és hatvanszor érzékenyebb is a hagyományos kollódiumos eljárásnál. 1878-tól már gyárilag állították elő ezeket a lemezeket.

George Eastman (1854-1932) ezek után az üveglapot cserélte ki filmre és ezzel megalkotta a mai filmek közvetlen ősét. Eastman előre gyártott gépébe már gyárilag be volt építve egy száz kép készítésére alkalmas film. Ezeket a gépeket használat után a gyárban szedték szét és hívták elő a képeket belőle. A XIX. század végére mindennapossá vált a fényképezőgép használata.