Beregszászi Iskolaújság 2017/2018-as tanév Szalagtűző Határtalanul Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Karácsony Nyílt Nap Elsősavató
Szalagtűző ünnepség 2017. október 28-án hagyományokhoz híven a Hódos Imre Sportcsarnokban került megrendezésre iskolánk szalagtűző ünnepsége. A 4 végzős osztály rokonai, barátai, ismerősei töltötték be a helyiséget. Trombita hangja jelezte, hogy a műsor kezdődik. A zászlók felkerültek a helyükre, majd a Himnusz dallamai zendültek fel. Iskolánk igazgatónője, Nagyné Oláh Katalin megtartotta az ünnepi beszédet, majd az osztályfőnökökre és a kiemelkedő diákokra tűzte fel a szalagot: 12.A osztály: Bódi Dániel, Dobi Gergő, Gellért Zoltán, Hajzer Iván Richárd, Sipos Klaudia Ilona 12.C osztály: Lakatos Bence, Pető Róbert 12.D osztály: Gábor Richárd András, Vincze Szabolcs Bence, Molnár Regina Angelika, Fülöp Ágnes, Nyul Róbert, Kiss Krisztián Sándor 3/11.1 osztály: Bozó Gergő Csaba, Pallás Imre, Atyi Tibor, Hodosi László, Jónás Péter József Majd szalagtűzésre szólították a végzős osztályok osztályfőnökeit: Krómer Erika (12.A) tanárnőt, Csányiné Tokai Tünde (12.C) tanárnőt, Szentesiné Pető Ildikó (12.D) tanárnőt, Nagy Sándor Tiborné (3/11.1) tanárnőt. Az osztályfőnökök feltűzték a szalagot, majd az osztályok a betanult táncukat adták elő. Elsőként a 12.D osztály táncát láthattuk, a táncuk neve DANCE EVOLUTION. Másodikként a 12.C osztály kápráztatott el bennünket ELEKTRO Swing táncukkal, majd a 3/11.1-es osztály HIP-HOP nevű és stílusú táncukkal robbantották fel a színpadot. Igazán színessé tette a repertoárt a 12.A osztály Bajor sörtánca. De itt még nem volt vége a műsornak, egy igazán szép meglepetés tánccal készült a 12.D osztály néhány tanulója és méltó lezárása volt az estének a bécsi keringőjük. Fergeteges hangulat volt. Gratulálunk a végzős diákoknak és sok sikert a közeledő érettségi és szakmai vizsgákhoz!
12.A Bajor sörtánc 12.C ELEKTRO Swing 12.D DANCE EVOLUTION 3/11.1 HIP-HOP
BEREGSZÁSZI NAPOK Elsősavató a Beregszásziban A 2017. november 17-én megrendezett hangulatos elsősavató a kilencedikes diákok és osztályfőnökeik bemutatkozásával kezdődött. Sok jó ötletet láthattunk, és voltak köztük igen vicces is. A bemutatkozást követően az ebédlőben kezdődtek a felsőbb évesek által kitalált programok. Először is egy zászlót kellett készíteniük, amelynek megtervezésében és kivitelezésében az egész osztálynak kollektíven kellett részt vennie. A zászló elkészítése közben a kiválasztottak és az önként jelentkezők különféle versenyszámokban mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat. Ilyen volt például fekvőtámasz közben lufi fújás, a sorversenyek, végül pedig a lisztben elrejtett gumicukrok megkeresése. A műsor fénypontja az osztályok közös éneklése volt, amelynek nem minden gyerek örült egyformán. A dalok, amelyeket elénekeltek jól ismert slágerek voltak (pl.: Bulibáró ). A játékos verseny nyertese az idei évben a 9.A osztály lett. Reméljük, hogy akik jövőre jönnek az iskolánkba, ugyanilyen kellemesen érzik majd magukat ezen a rendezvényen!
Határtalanul! Együttműködés szakképző iskolák között Iskolánk két sikeres Határtalanul! pályázatot tudhat magáénak. A Barangolás (Hajdúságtól Szilágyságig) pályázatban 10-11-12. évfolyamos informatika szakmacsoportos diákok, a 200 000 lépés (Debrecentől Nagykaposig) pályázatban pedig elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos diákok vettek részt. 2017. 09. 12-16. között iskolánk 40 diákja négy tanár kíséretében látogatott el Szilágycseh városába, a Partiumba. Vendéglátóink a helyi Liceul Tehnologic Gheorghe Pop de Basesti magyar tagozatának tanárai és diákjai voltak. Utazásunk során felkerestük Koltón a Teleki kastélyt, Nagybányán sétáltunk. Jártunk Zsibón, a Wesselényi kastélyban, s annak botanikus kertté alakított parkjában, a Sárkányok kertjében Almásgalgón, s meglátogattuk Zilahot a hepehupás vén Szilágy központját. Az élményekkel teli út legfontosabb tapasztalata mégis az a szeretet volt, amivel vendéglátóink fogadtak bennünket, mintha csak hazaérkeztünk volna hozzájuk. 2017. 10. 03-07. között a szilágycsehi diákok és tanárok jöttek Debrecenbe, iskolánkba. Az itt töltött napok alatt nagyon sok programban vettek részt, iskolánk tanulóival együtt. Nagyné Oláh Katalin igazgatónő és Juhász-Mázló Ibolya gyakorlati oktatásvezető bemutatta nekik iskolánkat, az itt folyó képzéseket. Irodalmi-történelmi sétát szerveztünk Debrecenben, valamint ellátogattunk az Agóra Tudományos Élményközpontba. Remek volt a budapesti kirándulás is. A szeptemberi utunk során elkezdett kisfilmeket ekkor fejeztük be, és a búcsúesten le is vetítettük a résztvevőknek. Óriási sikere volt, akárcsak a szülők által készített finom sütiknek! A pályázatot témanap zárta le, de ezzel csak a pályázat hivatalos része ért véget. Baráti kapcsolatok sokasága született és tudjuk, hogy találkozni fogunk még, akár szabadidőnkben, akár iskolai kapcsolatok révén.
A második pályázat részeként 2017. 11. 07-11. között iskolánk 40 diákja négy tanár kíséretében látogatott el a felvidéki Nagykaposra. Vendéglátónk a helyi Stredná odborná škola - Szakközépiskola magyar tagozata volt. Ottlétünk alatt kirándultunk Kassára, ahol a városi sétán túl megtekintettük a Szent Erzsébet főszékesegyházat, benne a Rákóczi kriptával és a Rodostói házat. Jártunk Tőketerebesen, az Andrássy kastélyban, s annak parkjában az Andrássyak Mauzóleumában, meglátogattuk Nagymihályt a térség járási központját. Felkerestük a Leleszi prépostságot és Dobóruszkán Dobó István sírját a helyi katolikus templomban. 2017. 12. 05-09. között vendégeskedtek nálunk a szlovákiai magyar diákok és tanáraik. Az itt töltött napok alatt nagyon sok programban vettek részt, iskolánk tanulóival együtt. Megismertettük vendégeinket iskolánkkal, Debrecen nevezetességeivel. Többek között felkerestük a Nagytemplomot, a Református Kollégiumot, a Nagykönyvtár Arany János-emlékkiállítását, a Debreceni Egyetem főépületét. Sétáltunk a Nagyerdőn, és a karácsonyi vásárban is. A nagykaposi küldöttség iskolánk diákjaival együtt meglátogatta a National Instruments debreceni üzemét is, ahol megismerkedtek az elektrotechnikai-elektronikai gyártási folyamatokkal is. Nagy sikere volt a budapesti kirándulásnak, melynek során felkerestük a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításait (Szabó Magda, Arany János és Petőfi Sándor), illetve a Budai Vár nevezetességeit: Mátyás templom, Halászbástya, Sándor palota. A novemberi utunk során megtervezett áramkörök megépítésével zártuk az együttműködést. Bár a résztvevő tanulók iskoláink 10-12. évfolyamáról kerültek ki, mégis mindenkinek sikerült megépítenie a futófény-áramkört, illetve a szabályozható tápegységet, amiket a témanapon be is mutattak diákjaink. KÖSZÖNJÜK, HOGY RÉSZESEI LEHETTÜNK ENNEK A PROGRAMNAK ÉS KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A SEGÍTSÉGET, TÁMOGATÁST!
További történések az iskola életében A szeptember rögtön azzal kezdődött, hogy a DSZC iskoláit véradásra kérték fel, melynek helyszínéül a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnázium épülete szolgált. Iskolánkból 10 tanuló támogatta ezt a kezdeményezést, de mi DÖK-ösök is készítettünk plakátot, hogy felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára: Szeptember 25-én pedig részt vettünk egy másik fontos eseményen, melyet a DSZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája szervezett az Elfogadás Napja alkalmából. Diákjaink igazán jól érezték magukat, hiszen nagyon színesek és interaktívak voltak a programok.
A DÖK vezetője Molnár Regina és helyettesei Vincze Szabolcs és Bádogos Bence idén is részt vettek szeptember 26-án a HABIDISZ tanévnyitó közgyűlésén. Októberben sem volt üres a naptárunk, ekkor is jó néhány rendezvényen részt vettünk és igyekeztünk iskolánk diákjait is mozgósítani saját programmal. Október 10-én, immár második alkalommal vettünk részt az Országos Haditorna Verseny megyei fordulóján. A Kossuth Lajos laktanya sportpályán került megrendezésre a verseny, ahol iskolánkból két csapat három-három fővel mérettette meg magát különböző versenyszámokban. A 9.B osztályból verbuválódott csapat a középmezőnyben végzett, 8. helyezést értek el. Gratulálunk nekik!
A kilencedikeseket is bevontuk programjainkba és október 17-én a Teret nyitunk program keretein belül jobban megismerkedhettek egymással és természetesen az Ifjúsági Ház adta programlehetőségekkel.
Iskolánk ebben az évben is több alkalommal igyekezett a most felvételizős diákokat megszólítani: Szelet a vitorlába Mi a pálya? 2017 Beregszászi Nyílt Napok 2017. 10. 26. és 2017. 11. 17.
AK-KOR megyei magyar-történelem verseny általános iskolák 7-8. osztály számára Arany János születésének 200. és a kiegyezés megkötésének 150. évfordulója alkalmából. A verseny 3 fordulós volt: az 1. forduló online, a 2. forduló Arany Jánosról, míg a 3. forduló a kiegyezésről szólt. A 3. fordulót, december 13-án az Epreskerti Általános Iskola 7. b osztálya nyerte. 2018. január 13-án rendezték meg a Kölcsey Központban a Farsangnyitó Dalidót. A Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményei mellett iskolánk, a Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is bemutatkozott. Érdekes programokkal vártuk a kilátogató kicsiket és nagyokat.
Idén is nagy izgalommal vártuk a Mikulást és készültünk a Karácsonyra. Sikeres félévzárást kívánunk mindenkinek!
Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 4032 Debrecen, Jerikó utca 17-21. 2018. január