INTERNATUSSAL EGYBEKAPCSOLT POLGÁRI LEÁNYISKOLA ÉRTESITŐJE AZ 1911 I9I2-IK ISKOLAI ÉVRŐL. SZERKESZTETTE : CSÁSZÁR JOLÁN IGAZGATÓ. CSIKSZEREDÁN 1912.

Hasonló dokumentumok
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

TANMENETJAVASLAT. Dr. Korányi Erzsébet MATEMATIKA. tankönyv ötödikeseknek. címû tankönyvéhez

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Hittan tanmenet 2. osztály

6. évfolyam követelményei

Hittan tanmenet 3. osztály

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Hittan tanmenet 4. osztály

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1 4. ÉVFOLYAM

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL ÉVFOLYAM

Határtalanul! HAT

1-es csoport

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Augusztus - Szeptember

Osztályozóvizsga és javítóvizsga témakörei Matematika 9. évfolyam

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI

Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE ( )

TANMENET. Matematika

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

Osztályozóvizsga-tematika 8. évfolyam Matematika

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

Balatongyörök.... a megálmodott valóság!

Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések

1.szavazókör II. Rákóczi F. Ált. Iskola, Bajcsy-Zs. út

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító

Szerzõk: Kovácsné Balázs Tünde gyógypedagógiai tanár Nyakóné Nagy Anikó gyógypedagógiai tanár. Lektorálta: Gyõrffyné Rédei Ágnes középiskolai tanár

1. nap Indulás:

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv

javítóvizsga tételek tanév

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

Német nyelv évfolyam

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

Matematika osztályozó vizsga témakörei 9. évfolyam II. félév:

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Munkaterv 2010/2011. tanév (művészeti iskola)

2. tétel Egész számok - Műveletek egész számokkal. feleletvázlat

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

5. osztály. Matematika

6. OSZTÁLY. Az évi munka szervezése, az érdeklõdés felkeltése Feladatok a 6. osztály anyagából. Halmazok Ismétlés (halmaz megadása, részhalmaz)

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló

A Bécsi Arany Biblia

MATEMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA. 9. Nyelvi előkészítő osztály

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

35. Csongrád Megyei Levéltári Napok Alsóváros október 10.

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Cím: II.Rákóczi F.Ált.Iskola Bajcsy-Zs.út , OEVK: 07

Német, Dr. Szabóné K. Ágota Terem: nyelvi lab. Angol, Márkly Réka Terem: 65. Angol, Márkly Réka Terem: 65. Angol, Csákváriné V. Valéria Terem: 253

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről Záró rendelkezések 3.

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából évesek számára

Átírás:

INTERNATUSSAL EGYBEKAPCSOLT POLGÁRI LEÁNYISKOLA ÉRTESITŐJE AZ 1911 I9I2-IK ISKOLAI ÉVRŐL. SZERKESZTETTE : CSÁSZÁR JOLÁN IGAZGATÓ. CSIKSZEREDÁN NYOMATOTT: SZVOBODA MIKLÓS 1912. KÖNYVNYOMDÁJÁBAN

R Balaton. unius 25-én reggel barátságtalan időben, de azért derűit hangulattal s várakozással eltelve indultunk a harmadik tanulmányi kirándulásunkra. Még egy utolsó kendőlobogtatás, még egy-egy szempár könnytől nedves, de már a többség zajos vidámsággal igyekszik otthonossá varázsolni a fülkét, mely lakásunk lesz Budapestig. A délelőtt pillanat alatt elröpült s feltárult előttünk a gyönyörű Maros völgye, mely a vonat minden kanyarulatánál szebbnél szebb és változatos képeket tárt elénk. Egyik ablaktól a másikhoz szaladva bámúltuk a szeszélyes sziklacsoportokat, melyek néhol a csalódásig hűen hasonlítottak móhos várromokhoz, majd az alattuk hömpölygő Maros haragos hullámait s a part nefelejtsel átszőtt selymes pázsitját néztük. Kocsárd után már elcsöndesedett kocsink zajos népe, hogy reggel már az Alföld kellős közepében, pipacsos és buzavirágos vetések közt ébredjünk. Rövid 1 2 óra alatt Pesten voltunk. Az első délelőtt az uj állatkert megtekintésére volt szánva. Bár az idő kedvezőtlen volta miatt csak futólag nézhettük meg, mégis bámulattal töltött el a pazar berendezés, a megfelelő állatfajokkal benépesített sziklacsoportozatok, az eddig csak mesékből ismert állatok erőteljes példányai. Különösön meglepi az embert, hogy eddig sűrű vasrács mögött őrzött vadállatokat egyszerre teljesen szabadon szokott környezetében látja maga előtt. Valamennyiünket elragadott az a rész, mely egy kis darab északi sarkot vará- 3

zsolt eléink, kedélyesen hempergő jegesmedvéivel barátságos fókái és sirályaival. Délután a Margitszigeten fölkerestük szt. Margit kolostorának romjait, este a Nemzeti színházban a Sevillai borbélyt" néztük meg, melyet Heltai Jenő rokonszenves előadása ismertetett és vezetett be. 27-én indultunk Budapestről utunk tulajdonképéni célja: a Balaton vidéke felé. Leírásokból, költeményekből már mindnyájan ismertük és megszerettük hazánk e csodaszép vidékét s türelmetlenül vártuk a perczet, mikor elénk tárul egész tüneményes szépségében. Három-négyszer is nagy riadalommal köszöntöttünk egy-egy nagyobb álló vivizet s mikor Almádi előtt hirtelen kibontakozott a Balaton, mindenki elnémult s áhítattal nézte az opálos fényű víztükröt, a tavat körülölelő, lágyan emelkedő mosolygó vidéket. Leírhatatlan hatást gyakorol az emberre ez a halkan fodrosodó, impozáns víztömeg; szinte azt hisszük végtelen, csak elmosódva szegélyezi a messzeségben a somogyi part. Almádiból pár órai időzés után Balatonfüredre utaztunk. Ezen régi szép fürdő parkjában áll Kisfaludy Sándor szobra. Innen rándultunk át motoros és vitorlás csolnakokon a sokszor megénekelt Tihanyba. Alig hogy csolnakjaink elhagyták a partot, fölcsendült minden ajkon: Hullámzó Balaton tetején Nótázva kötöttünk ki a tihanyi parton, hol a virágcsokros, ünneplőruhás gyermekek tábora fogadott, kórusban kiabálva a kecskekörmök regéjét. Pár fillérért egy csomó kecskekörmöt vásároltunk tőlük s kíséretükkel felvonultunk a hegyre. Itt természetesen első dolgunk volt feleletre kényszeríteni a rege elátkozott királyleányát: a hires tihanyi visszhangot s bámultunk midőn a Szózat" első sora egyszer közelebbről, kis idő múlva távolabbról gyengébben, de teljesen tisztán ismétlődött. Megszemléltük még az apátság régi templomát, Stulhoff Sebestyén gyönyörű faragványaival, majd vidám hangulattal, fölvirágozva csolnakáztunk vissza Füredre. A kora reggel már Badacsonyban talált, útban Kisfaludy egykori hajléka felé, hol a költő legszebb regéit irta. Majd kissé fáradságos, de regényes erdei uton fölhatoltunk a Badacsony tetején levő hatalmas kőkereszthez, honnan káprázatos kilátás nyilik az egész Balatonra. Még aznap pár órára kiszálltunk Tapolcán, megtekintettük a 4

kedves kis város közepén levő regényes meleg vizű tavacskát és az ezzel összeköttetésben levő csinos kis cseppkőbarlangot. A következő vonattal már tovább robogtunk viruló vidékeken, mindig a Balaton mellett, a magyar tenger metropolisa : Keszthely felé. Már az állomáson kedves környezetbe jutottunk óriási fasor, barátságos villák üdvözlik az embert. Szállásunk a Balaton partján, a Balaton szállóban volt, melynek szállodása Strausz Miksa már az állomáson fogadott s ott időzésünk alatt elhalmozott figyelmével, mindenről gondoskodva, s ezáltal még kedvesebbé téve ott időzésünket. Vacsora előtt a lehanyatló nap sugaraiban séta-csólnakázást tettünk a Balatonon s élveztük azt a tollal le nem irható, ecsettel meg nem örökíthető csodás képet, midőn az eltűnő nap helyét átveszi bágyadt fényű hold, sugaraival ezüstös utat vonva a Balaton fodros tükrein. Alig tudtunk megválni ettől a bűvös képtől; még este is soká bolyongtunk a szálló ellőtt elterülő hatalmas park jegenyéi közt, melyeknek sudarai között átcsillogott a folyton változó szinü viz. S hogy ez a szép est méltó befejezést nyerjen, lefekvés után a szálló kertjében még soká zokogott egy csalogány édes bús hangja. Másnap délelőtt a csúcsíves építkezés egyik remekét a keszthelyi plébánia templomot tekintettük meg, melyet II. Laczkfy István nádor és erdélyi vajda emeltetett. A templom külsejében még látható címeres sírköve befalazva. Meglátogattuk a gazdasági akadémiát, hazánk e legrégibb mezőgazdasági iskoláját, s csak azt sajnáltuk, hogy nem tölthettünk hosszabb időt gyönyörű muzeumában. Az akadémia előtt már vártak a kocsik, melyeken Héviz fürdőre rándultunk ki. Útközben elhaladtunk a Festetich-palota előtt, mely hatalmas méreteivel tiszteletet ébreszt a szemlélőben. A kastély a műépítészet legszebb alkotása. Héviz felé gyönyörű jegenyesor mellett hajtattunk el. A főrdőből legelőször is a lótuszok és tavirózsáktól ékes nagy terjedelmű tó tűnt szemünkbe. Miután az idő rövid volt, azonnal fürdeni mentünk. Eleinte kellemetlenül hatott ránk a viz különös kénhydrogén szaga és az iszapos süppedős vizfenék, de csakhamar oly jól éreztük magunkat a jó meleg (32 ) vizben, hogy csak hosszas nógatásra hagytuk el. Még egy ebédet fogyasztottunk el Keszthelyen, s aztán 5

fájó szívvel bucsuztunk ettől az igazi kis néden-kert"-től, akadt közöttünk olyan is aki talán örökre is szívesen ottmaradt volna. Következő állomásunk Siófok volt pompás villáival, gondozott sétahelyeivel, honnan utunk már viszszavezetett Budapestre, összeszorult szívvel néztük a vonatról, mint tűnik el lassacskán a Balaton mosolygó, derűs vidékeivel, különös alakú hegyeivel. Még Székesfehérváron töltöttünk pár órát, főkép a templomok gazdag műkincseiben gyönyörködve. Láttuk a székesegyházban szt. István, szent Gellért és Nepomuk szent János ereklyéit és a Mária Terézia által ajándékozott százezreket érő miseruhákat. Székesfehérvárt elhagyva, a Velencei tó mentén haladt vonatunk egy ideig, s aztán egyszerre ismét Pesten voltunk, hosszú szép álomként tűnve fel az átélvezett balatoni utunk. Budapesten az előre tervezett tartózkodást egy nappal meghosszabbítottuk; megnéztük a királyi várat, hol az Erzsébet teremben megilletődve néztük nagy királynénk keze érintése által megszentelt tárgyakat. Voltunk a parlamentben, színházban, a Beketow cirkuszban, a párisi áruház tetejéről a főváros mozgalmas életét szemléltük meg. Junius 1-én reggel indultunk hazafelé, már csendesebben, mint menet, vísszaidézgetve a látott mesés képeket, Aradon egy délutánra még megszakítottuk az utat. Lejtényi gimnáziumi tanár ur szives kalauzolása mellett elzarándokoltunk a vértanuk vérével megszentelt vesztőhelyre s a 48-as muzeumba. Este folytattuk utunkat s 2-án reggel ép erőben, teljes számban érkeztünk haza, hálát adva az ég Urának, hogy ezt a tanulságos szép utat baj nélkül megtennünk engedte. GflALI EMMfl tanítónő. 6

II. Felügyelet. Az iskolát, a vármegyei magánjavakat alkotó ruházati alapból a vármegye tartja fönn. Közvetlen felügyeletet gyakorol rá a megyei iskolaszék, melynek határozatait részben a törvényhatósági bizottság. részben az igazgatótanács jóváhagyása emeli jogerőre. a) Megyei iskolaszék. Elnök: Fejér Sándor alispán. Jegyző : Szász Lajos főjegyző. Gondnok : Dájbukát Jakab vm. számvevő. Tagok : Dr. Györgypál Domokos tiszti főügyész. Dr. Csiky József a vármegyei magánjavak igazgatója. Dr. Fejér Antal ügyvéd. T. Nagy Imre nyug. felsőnépiskolai igazgató. Birtha József árvaszéki elnök. Kőszeghy László ép. hiv. mérnök. Pál Gábor ny. főgimnáziumi igazgató. Szabó István képzőintézeti tanár. Takó János főesperes. Császár Jolán igazgató. b) Kir. tanfelfigyelő : Lengyel Róbert. c) Szakfelfigyelő: Killyéni Endre, hosszufalusi áll. polg. fiu- és leányiskolái igazgató. 7

III. Tanári testület. a) Rendes tagok : 1. Császár Jolán, igazgató, a természetrajz, vegytan, fizika szertárak őre. Tanította a természetrajzot I. osztályban heti 3-, vegytant III. osztályban heti 3-, fizikát IV. osztályban heti 3, összesen heti 9 órán. 2. Farkas Imréné Novotny Mariska, rendes tanitónő, a II. o. főnöke, a számtan, mértan, rajz-és kézimunka szerek őre. Tanította a számtant, mértant I IV. osztályban heti 11-, rajzot, kézimunkát III., IV. osztályban heti 10-, szépírást II. osztályban heti 1-, összesen heti 22 órán. 3. Becze Imréné Mártonffy Anna, rendes tanítónő, a III. osztály főnöke, a földrajzi szerek őre. Tanította a magyar nyelvet I III. osztályban heti 12-, földrajzot I III. osztályban heti 6-, kézimunkát II. osztályban heti 3-, szépírást I. osztályban heti 1, összesen 22 órán. 4. Mártonffy Mariska, rendes tanítónő, a IV. osztály főnöke, az ifjúsági és tanári könytár őre. Tanította az irodalmat, egészségtant, háztartástant a IV. osztályban heti 9-, a történelmet III., IV. osztályban heti 5-, a rajzot I., II. osztályban heti 4-, a tornát I. osztályban heti 2-, a kézimunkát I. osztályban heti 2-, összesen heti 22 órán. 5. Gaali Emma, rendes tanítónő, az I. osztály főnöke, a hangjegyek őre, a tanári testület jegyzője. Tanította a német nyelvet I. IV. oszt.-ban heti 12-, természetrajzot II. oszt.-ban heti 2-, éneket I IV. oszt.-ban heti 4-, tornát II., IV. oszt.-ban heti 4, összesen heti 22 órán. 8

b) Hitoktatók: 1. Dr. Szekeres József, róm. kath. plébános. Tanította a róm. kath. növendékeknek a hittant heti 8 órán. 2. Takács Károly, ev. ref. lelkész. Tanította az ev. ref. növendékeknek a hittant heti 2 órán. 3. Kesztenbaum Sámuel, izr. hitoktató. Tanította az izr. növendékeknek a hittant heti 2 órán. Iskolaszolga: Lajos Sándor.

IV. Igazgatói jelentés az 1911 1912. iskolai évről. 1. Az iskola év kezdete, 1911. évi augusztus hó 31-én a javító és felvételi vizsgálatok történtek meg. Szeptember hó 1-én és 2-án pedig voltak a beíratások. Beiratkozott az egész iskolai év folyamán : az I. osztályba 53 rendes tanuló, a II. 38 1 magántanuló, a III. 31 tanuló, a IV. 29. Összesen: 151 rendes és 1 magántanuló. Évközben kimaradt 7 tanuló, maradt 144, tehát ismét épen 16 tanulóval több, mint megelőző évben, s így a helyszűke még nagyobb volt, mint az elmúlt évben. Szeptember 3-án ünnepélyes szent misét hallgattunk, segítségül híva a Szentlélek Istent, Szeptember 4-én pedig megnyitottuk a tanévet, felolvasva a rendtartási szabályokat, leíratva az órarendet és utasításokat adva a beszerzendő tankönyvek és tanszerekre nézve. Személyi változások. A m, kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1911, szept. 15. 80591. sz. a. kinevezte Braun Angéla rendes tanítónőt a győri állami tanítónőképzőintézethez a XI. fizetési osztályba segédtanítónőnek. Ezen kinevezéssel egy lelkiismeretes, szakképzett, buzgó tanítónőt veszített el az iskola, figyelmes, szolgálatra kész és mindig derült kedélyű kartársat a tantestület, szeretetreméltó fölebbvalót a növendékek. Fájó szívvel veszünk tőle még 10

egyszer búcsút és csak azt kívánjuk, hogy mindig és mindenütt oly nagy és őszinte szeretet környezze, amilyenben itt mindnyájan részesítettük. Az így megüresedett állásra 1911. dec 27-én az iskolaszék Gaali Emma polg. isk. tanítónőt választotta meg, ki állását 1912, január 10-én foglalta el, benne az iskola szintén egy jeles tanerőt nyert. 4 hónapon keresztül, amig az új tanítónő elfoglalta állását, a tantestület tagjai pótolták a hiányzó órákat, 3. A tanítás menete. Dacára a négy hónapig tartó tanerő hiánynak, a tantervben előírt tananyagot részletesen kidolgozva, mindenik pontosan elvégezte és megfelelő eredményt mutatott fel, 4. Az Iskolai egészségügy, nagyon jónak mondható, amennyiben az egész év folyamán leszámítva egy néhány rövid ideig tartó mandula-gyuladást, semmiféle komolyabb megbetegedés nem történt, csupán az év végén a vidékről behozott egy pár kanyaró eset fordult elő. 107/1912. mj. sz. a. 1912. jan. 31-én a magánjavak igazgató-tanácsának elnöke az orvosi teendők elvégzésére Dr, Harmat Leó kórházi orvost bizta meg, ki lelkiismeretes buzgósággal látogatta az iskolát és végezte az orvosi teendőket. 5. A tanulók erkölcsi magaviselete és előmenetele, általában kielégítőnek mondható. 6. Valláserkölcsi nevelés. Erre igen nagy gondot fordítottunk s e célból lépten-nyomon szeretetteljes tanácscsaj igyekeztünk rájuk hatni, ugy, hogy az egész év folyamán többször járultak a gyónáshoz és szent áldozáshoz. A húsvéti lelki gyakorlatokra pedig kegyes főpásztorunk Halmay János (P. Antal) plébános urat küldötte ki, kinek szent beszédei és lelki nyugalmat biztosító jó tanácsai felejthetetlenül vésődtek be a tanulók szivébe. 7. Iskolai ünnepek. Két jótékonycélú előadást rendeztünk.»1911. december 21-én a Tanulmány Kirándulás alapja javára és 1912. május 4-én az iskola telkén létesítendő tennisz-pálya költségeinek fedezésére. Műsor december 21-én 1. Schubert Ferenc. Hymnusz. Előadja az énekkar, 2. Altai Margit. Az igazgatónéni születés napján. Monolog Előadja : Farkas Margit II. o. 11

3. Tiroli boszton. Táncolják: Dóczy Ilona III. o., Helvig Elvira II. o, Horváth Erzsi II, o., Kovács Ilonka II. o., Lengyel Frida II, o., Szász Annus II. o,, Szentgyörgyi Ilona IV. o., Vajna Margit II. o. 4. Móra István. Szekrényvizsgálat, Iskolai életkép 2 felvonásban. Szereplők: Igazgatónő (Diri mama) László Aranka IVo., Nevelőnő (nevelke) Neufeld Elza III, o., Tóth Etel (Tóti Dorka, Szopos Tekla IV, o Nagy Emma (Gombolyag) Oláh Anna IV, o,, Posner Lenke (Lenci) Hajnód Ilonka IV, o., Paal Berta (Palcsi) Demény Erzsi III, o., Jakab Dóra (Kóbika) Lőrincz Irma III. o Balog Ilus (Bali) Orbán Erzsi IV. o Krizsek Kata (Totó) Ambrus Erzsi IV. o Pilát Magda (Pilátus) Incze Klára IV. o., Skrabákné iskolaszolgáné Gerendely Irén III. o. 5. Martos Jakobi. Jánoskábol: Tündér keringő. Kettős. Éneklik: Lengyel Frida II. o. és Dájbukát Vira IV, o. 6. Bartos Zoltán, Táncpróba előtt. Jelenet, Előadják: Kóródi Juliska IV o. és Péter Zsuzsika IV. o. 7. Orbán Sztojanovits. Jancsi és Juliska. Daljáték. Zongorán kiséri: Dr. Márton Lászlóné. Előadják : Jancsi Farkas Jolán III. o., Juliska Kömény Brigitta III, o., Boszorkány Kóródi Juliska IV. o., Szavaló Földes Irén II, o. Angyalok: Ambrus Mariska II, o,, Farkas Margit II, o., Léhner Ilonka II, o., Schüller Hermin II. o,, Borbándi Ida ül, o,. Csiszér Erzsi III. o., Dávid Róza III. o., Köllő Margit III. o Nagy Erzsi III, o., Nagy Stefi III. o, Balázs Róza IV. o., Bándi Mariska IV. o. Lidércek: Bartos Irén II. o., Gál Mariska II. o., Orbán Erzsi II. o., Bartos Ilona III. o Bauer Erzsi III. o Kovács Piroska III, o Winkler Róza III. o,, Domokos Erzsi IV, o. ; Kajtsa Jolán IV. o., Kovács Anna IV, o., Kovács Ilona IV. o., Lajos Juliska IV. o., Márkos Anna IV. o Márkos Berta IV. o., Salamon Mária IV. o. Báb emberkék: Botár Ilona II. o., Gruber Regina II. o., Holló Márika II o., Lakatos Róza II. o., Péter Veronika II. o., Schwartz Hermin II o. Műsor május 4-én 12

1. Mi a haza?", Melodráma: Ábrányi Emil dr. Horváth Ákos, Szavalja : Márkos Anna IV. o. t. Zongorán kiséri: Farkas Margit II. o. t. 2. Balett. Táncolják: Ambrus Erzsi IV., Antal Erzsi III., Dóczy Ilona III., Farkas Margit II., Gerendely Irén III., Lőrincz Irma III., Nagy Erzsi III,, Pap Irén I. és Szopos Tekla IV. o, tanulók, 3. Balaton háborgása, Mihály Ignáctól. Zongorázza: Lengyel Frida II. o. t. 4. Duett. Martos Jacobi Jánoskából, előadják: Dájbukát Vira IV, és Kömény Brigitta III. o. tanulók. 5. A megbukott kisasszony. Monolog Gabányitól. Előadja : Incze Klára IV, o, t. 6. Az édes médi. Kupié Weiner Istvántól. Előadja: Neufeld Elza 111. o. t. 7. Virágálom. Allegorikus játék, Tordai Grail Erzsitől. Előadják: Virágtündér Farkas Jolán 111., Rózsa László Aranka IV., Liliom Csató Juliska 111., Rozmarin Markos Berta 1V Rezeda Balázs Róza IV., Szegfű Nagy Stefi 111, Orgona Lajos Juliska IV., Viola Marascky Erna I Bazsarózsa Oláh Anna IV., Tulipán Demény Erzsi 111, Pipacs Péter Zsuzsi IV., Gyöngyvirág Gerendely Juci I., Ibolya Köllő Margit 11, Nefelejts Vajna Margit 11,, Margaretta Reck Izabella 111. oszt. tanulók, A 2., 4 6, és 7. pontokat zongorán kiséri Nádasdy Béla zenetanár ur, A Tanulmány Kirándulási alapja javára begyült öszszesen 402 K ebből kiadásra ment 188 K. 63 fillér, maradt 213 K, 37 fillér, melyból 114 K-t, a mult évben rendezett kirándulás fönmaradt költségeinek fedezésére fordítottunk 99 K. 37 fillért a takarékpénztárban helyeztünk el. A tenniszpálya javára befolyt összesen 1265 K. 30 fillér, a felmerült költségekre fizettünk 242 K, 72 fillért, maradt tiszta jövedelem 1022 K. 58 fillér, melyet felhasználásáig szintén takarékpénztárba tettünk. Ezenkívül nov. 19-én Erzsébet királyné emlékére, március 15-én és április 11-én hazafias kisebbszerü ünnepséget rendeztünk, mindeniken egy-egy alkalmi költeményt és felolvasást tartva, továbbá karénekkel kezdve és zárva az ünnepséget. 13

8. Tánctanfolyam. Fodor Lajos oki. tánctanító 6 heti tánctanfolyamot tartott, melyet 1911, november 11-én vizsgabállal fejezett be. 9. Tanulmány kirándulások. Harmadik e téren tett utunk a gyönyörű Balaton vidékének megtekintésére irányult, ki nem hagyva ez alkalommal is a fővárost, mely mindig ujat és szépet tud nyújtani a fölránduló vidékieknek. Köszönetet kell mondanom a Fővárosi Tanácsnak, ki kényelmes, jó éjjeli szállásról gondoskodott a Főváros egyik legszebb és legjobb hirű iskolájában helyezve el minket, hol a legszívesebb fogadtatásban részesültünk. Továbbá a keszthelyi Hullám" és Balaton" szálló tulajdonosának Strausz Miksa bácsinak, ki igazi atyai gondossággal vette körül kis kiránduló csapatunkat, ellátva lehető minden kényelemmel, gondoskodva minden élvezetről és ezáltal felejthetetlenné téve mindnyájunk szívében a keszthelyi tartózkodást. De hálás köszönetet kell mondanom két fáradhatatlan vezetőnknek Angyalossy István és László Pál műegyetemi hallgatóknak, kik minden akadályt elhárítva utunkból, minden terhet levéve vállunkról, semmi fáradságtól vissza nem riadva azon igyekeztek, hogy utazásunknak csak a kellemes, élvezetes oldalában legyen részünk. Mindezen sok jóban azonban nem részesülünk, ha a nemes, áldozatrakész fentartó hatóságunk bőkezűségével 1000 K segélyt utalva ki ezt lehetővé nem teszi. Azért fogadja ez uton is hálás köszönetünket azért a sok hasznos benyomásért, melyet e kirándulás alatt szereztek a növendékek eltörülhetetlen kedves emléket hagyva sziveikben. A részletes elszámolást felülvizsgálta a magánjavak igazgatósága. 10. Iskola látogatások. Killyéni Endre hosszufalusi áll, polg. isk. igazgató, min. szakfelügyelő május hó 3-án ; Lengyel Róbert kir. tanfelügyelő május hó 15-én látogatta az iskolát és megelégedését fejezte ki a tapasztaltak fölött. 11. QyQjtések. Kétszer gyűjtöttek a növendékek, önkényt vállalkozók a saját körükben. Az Országos Gyermekszanatórium részére 38 K 94 fill., a József kir Herczeg Szanatórium részére 110 K 15 fillért. Mindkét összeget rendeltetése helyére juttattuk. 14

12. Évzáró vizsgálatok. Június hó 17-én d. e. 8 órakor I. osztály, d u, 2 órakor II, osztály vizsgálata minden tantárgyból. Utána az I II. osztály torna vizsgálata. Junius hó 18-án d. e. 8 órakor III. osztály ; d. u. 2 órakor IV, osztály vizsgálata minden tantárgyból. Utána 'a IH IV. oszt. torna vizsgálata. Junius hó 19-én d. e. 9 órakor Te Deum" ; d, ú. 3 órakor záróünnepség. Junius hó 20-án d. e. 8 órakor bizonyítványok, rajzok, kézimunkák stb kiosztása és magánvizsgálatok. A záró ünnepség műsora 1. Huszka: Barcarola" Arany virág operettből, előadja : az énekkar. 2. Várady: Melyiket." Szavalja: Gerendely Juliska I, o. növendék. 3. Jensen: Die Mühle im Schwarzwald," zongorán játsza: László Aranka IV. o, n 4. Czobor K.: A kút előtt." (Szerenád) Rab Mátyás operából, ének kettős, előadják : Dájbukát Vira IV. o. n. és Kömény Brigitta III, o. n. zongorán kiséri: Nádasdy Béla zenetanár. 5. Győry Vilmos: Várja, egyre várja őt, a Szavalja: Kovács Ilonka II. o. n. 6. Verdi: Cigányok éneke." Troubadour operából, zongorán játsza Lengyel Frida II. o. n, 7. Czobor K.: Hold románc." Rab Mátyás operából, ének négyes kar kísérettel. Előadják : Kovács Ilona, Neufeld Elza, Farkas Jolán III. o. n. Farkas Margit II. o. növendék, zongorán kiséri Nádasdy Béla zenetanár. 8. Móra István : Kis lányom emlékkönyvébe. Szavalja : Földes Irén 11. o. n. 9. Verdi: Nyitány Troubadour operából. Zongorán négy kézre előadják: Farkas Margit 11 o. n. és Farkas Jolán 111. o. n. 10. Farkas Imre: A vén cigány," Melodráma. Előadja : Lőrincz Irma 111. o, n. Zongorán kiséri : Farkas Margit 11. o, n. 11. Strausz: Cigánykar." Cigánybáró operettből. Előadja : az énekkar. 15

12. Rossini: Nyitány. Teli Vilmos operából. Zongorán játsza : Farkas Margit 11. o. n, 13. Búcsú beszéd. Tartja: Péter Zsuzsika IV. o. n, 13 Az iskola felszerelése. Az 1911/12. évben különösen a bútorzatban nyert nagy gyarapodást az iskola, így az igazgatói iroda teljes felszerelést kapott és pedig: egy rendes és egy álló Íróasztalt, egy iromány szekrényt, kis asztalt, divánt, 6 drb hajlított faszéket, fali órát, papírkosarat, órarend keretet és lábtörlő pokrócot A tanári terem : zöldposztós asztalt, 13 hajlított faszéket, polcos állványt a füzetek számára és lábtörlő pokrócot. A folyóson 4 drb esernyő tartót, 5 drb lábtörlő pokrócot és 2 papírkosarat. Az osztályokban térképtartókat. Az internátusban 20 drb ruhaszekrényt, 20 drb éjjeli szekrényt, 20 drb hajlított faszéket A tanári és ifjúsági könyvtár is sokkal gyarapodott. Így a tanári könyvtár 17 művel 37 kötetben; az ifjúsági könyvtár pedig 27 művel 40 kötetben Továbbá a földrajzi szertár 2 drb Ázsia- és Ausztriatérképpel ; a német nyelv tanításához pedig 2 drb szemléltető képpel. Végűi az udvaron még egy második kutat ástak, mely a már meglevővel elegendő mennyiségben látja el az intézetet vízzel, csupán az emeletre való felszállítása okoz még sok nehézséget. Mindezen sok és szükséges felszerelésért fogadja a fentartó hatóság hálás köszönetünket. 16

V. Az 1911-1912. iskolai évben elvégzett tananyag. I. OSZTÁLY. Osztályfőnök : GAftLI EMMfl. Hittan. Róm. kath.: A hitről általában. Az apostoli hitvallásnak ágazatok szerinti ismertetése. Parancsokról. Bűn. Jó cselekedetek és erények. Kegyelem eszközök Heti óraszám 2. Tanította : Dr. Szekeres József. Református: Bibliai ismertetésének ószövetségi része. I., II., XII., XIV, XXIII., XXIV, XXX, XXXIII, XXXIV, dicsénekek. XXIII, XXV, XXXIII, XLII, LXI, LXV, XC-ik zsoltárok. Heti óraszám 2. Tanította : Takács Károly. Izraelita: Héber olvasás. Izrael könyörgései imakönyvéből. Áldásmondatok. Bibliai történet: A világ teremtése, József haláláig. Heti óraszám 2. Tanította : Kesztenbaum Sámuel. Magyar nyelv. Az értelmes és hangsúlyos olvasás gyakorlása Magyarország földrajzát, történelmét s a magyar nép életmódját és gondolkodásmódját tárgyaló alkalmas olvasmányok alapján. Az olvasmányok tartalmi és nyelvi megbeszélése és szabad 17

elmondása. Költemények betanulása és szavalása. A mondatok felosztása jelentésük és terjedelmük szerint. Az egyszerű mondat és részei ; a fő- és mellékmondat megkülönböztetése. A beszédrészek. A hangtan elemei. írásbeli dolgozatok havonként kétszer és pedig: másolás, tollbamondás, szótagolás, költemények s kisebb olvasmányok emlékezetből való leírása. Heti óraszám 4. Tanította : Becze Imréné. Német nyelv. A kis abc betűinek ismertetése. A nagy ABC betűinek ismertetése. Kiejtési szabályok. Olvasási gyakorlatok. Beszédgyakorlatok : Die Tafel. Das Buch. Die Schule. Die Schülerin. Das Haus. Az előadás gyakorlására költemények könyv nélkül tanulása. Nyelvtanból a főnév neme, egyes és többes száma. Határozott és határozatlan névelő. A második félévben két hetenkint egy iskolai dolgozat. Tárgy : másolás írott és nyomtatott betűkről, kérdések a beszédgyakorlatokból. Heti óraszám 3. Tanította : Gaali Emma. Földrajz. Alapfogalmak. Magyarország hegy- és vízrajza, éghajlata, terményei, lakossága és nevezetesebb helységei. Heti óraszám 2. Tanította: Becze Imréné. Számtan. Alapfogalmak. Nevezett és nevezetlen számok. Egynemű és különnemű számok. A számok írása és kimondása. A számjegyek kétféle értéke. A tizes számrendszer. A hazai pénzek és mértékek ismertetése. A négy alapművelet meg nem nevezett és megnevezett egész számokkal. Időszámítás. Tizedes törtszámok. A tört fogalma. A tizedes tört fogalma. A négy alapművelet tizedes tört számokkal. Előnyös számítási módok a szorzás és osztásról. Heti óraszám 2. Tanította: Farkas Imréné. 18

Mértan. A testekről általában. A test részei, a lap, vonal és pont. Az egyenesek helyzete; párhuzamos és nem párhuzamos egyenesek. Alapműveletek távolság méréssel. A körvonal. A szög keletkezése, fajai. A szögek mérése. A lap keletkezése, felosztása. A háromszögek különböző nemei. A négyszögek keletkezése, felosztása. Az egyenközények. A nem egyenközű négyszögek. A téglalap és négyzet területe. A sokszögek felosztása. Körbeírt szabályos sokszögek szerkesztése a központi szögek segélyével. A háromszögek és sokszögek összeillősége és hasonlósága. Kisebbített mérték. Heti óraszám 2. Természetrajz. Tanította: Farkas Imréné. Állattan. A macska külső leírása, életmódja és egész belső szervezete. Ragadozók. Főemlősök. Denevérek. Rovarevők. Rágcsálók. Ormányosok. Páros ujjúak. Páratlan ujjúak. Cetek. Foghíjasok. Erszényesek és csőrös emlősök, összefoglalása az emlős állatoknak kiemelve megegyező és eltérő tulajdonságukat, alakulásukat életmódjuk szerint. A tyúk külső leírása összehasonlítva a macskával. Belső szervezete. A madarak leírása, csoportosítása és összefoglalása életmódjuk alakulása szerint. Hüllők, kétéltűek, halak. Gerinces állatok jellemzése és csoportosítása. Növénytan. Ősszel : a növényről általános ismertetés szemlélet alapján. Élő példányon a növény főrészeinek, továbbá a virág részeinek ismertetése. A termés keletkezése. Különböző termések : szem, makk, tok, hüvely, csonthéj jas, bogyó, alma, kabak, áltermések. Ismertebb gyümölcsök eltartásáról. Tavasszal: a mag csiráztatása, a csira részei, fejlődése közvetlen megfigyelés alapján. Egyes tavaszi növények élő példányon való ismertetése, csoportosítása. Ismertebb gyümölcsfák és lombosfák, mint: cseresznye, alma, körtefa, tölgyfa, bükkfa, nyárfák stb. Az eltanult növények csoportosítása kiemelve azoknak alakbeli és biologiai tulajdonságaikat. Heti óraszám 3. Tanította: Császár Jolán. 19

Rajz. Vonalgyakorlatok és díszítő elemek rajzolása, előrajzolás és minta után színes krétával. Heti óraszám 2. Tanította : Mártonffy Mariska. Női kézimunka. Kötés. Csipke minták éz betétek horgolása. Horgolt tálcakendő. Keresztszemes terítő készítése. Díszmunkák. Heti óraszám 2. Tanította : Mártonffy Mariska. Szépírás. Magyar és németírás gyakorlása. Heti óraszám 1. Tanította : Becze Imréné. Ének. Az éneklés szabályai és azok begyakorlása. A zene. A helyes hangvétel. A hangjegyírás. A hangjegy alakja. A hangjegy elnevezése. A kulcs. Ének és hangtalálási gyakorlatok. Az ének hangok felosztása időmérték szerint. A szűnjelekről. A hangsor. A létraszerű hangnemek az 1 8. hanglépcső által határozott hangterjedelemben. Ütemekről. Az ütemezés begyakorlása. Hangárnyalás. Hangképző gyakorlatok. Dalok betanulása. Hangjegyek írása. Heti óraszám 1. Testgyakorlat. Tanította : Oaali Emma. Sorképzés, sornyítás, fejlődés kettős és négyes sorokba. Lépőállások. Fordulatok. Kör-, szög-, ellenvonulás. Üdvözlő lépés. Törzs hajlítás és körzés. Utánlépés, cserelépés, hármaslépés. Kargyakorlatok. Kötélenvaló szökkenés. Játék. Heti óraszám 2. 20 Tanította : Mártonffy Mariska

II. OSZTÁLY. Osztályfőnök: FARKAS IMRÉNÉ. Hittan. Róm. kath.: Bibliai történet. Az Ó-szövetség. Az Újszövetség. A szent föld leírása. Heti óraszám 2. Tanította : Dr. Szekeres József. Református : Bibliai ismertetésének új-szövetségi része I. II. XII. XXIII. XXIV. XXX. XXXII. XXXIII. XXXIV, dicsénekek: XXIII. XXV. XXXIII. XLII. XLI. LXV. XC. zsoltárok. Heti óraszám 2. Tanította: Takács Károly. Izraelita: Héber olvasás. A tízparancsolat és a hit alaptételei. Bibliai történet. Izrael fiai az egyiptomi rabszolgaságban, Saul királyig. Irta : Dr. Zsengeri Samu. Tanította Kesztenbaum Sámuel. Magyar nyelv. Az I. osztályban tanultak ismétlése. Az alárendelt mondatok fajai. A többszörösen összetett mondatok. A körmondatok. A szavak származásuk szerint. A tőszók, képzett és összetett szók. Igeképzők és névszóképzők. Olvasmánytárgyalás. A tantervben előirt és egyéb válogatott olvasmányok olvastatása, tárgyalása és saját kifejezéseikkel való elmondatása. Kéthetenkint egy-egy írásbeli dolgozat: Tollbamondás, helyesírási gyakorlatok, költemények átalakítása prózába, kivonatok és könnyebb fogalmazványok. Heti óraszám 4. Tanította: Becze Imréné. Német nyelv. Beszédgyakorlatok: Unser Geld. Unsere Masze. Der Tag und die Stunde. Die Woche, der Monat, das Jahr. Die vier Grundrechnungsarten. Der Körper des Menschen. Der Acker. Gyakorlatok az in ; auf, neben, untén és unter használatára. Nyelvtanból: a főnevek szárba, neme, ejtege- 21

tése; a számnév; a személyes névmások; a határozott és határozatlan névelők. A viszonyszók. Olvasmányok olvastatása és fordítása. A beszédgyakorlatokhoz, valamint az olvasmányok fordításához szükséges szavak betanulása. Költemények: Morgengebet Vergiszmeinnicht. Das Fischlein. Abendlied. Wen ich liebe. Heidenröslein. Kéthetenkint Írásbeli dolgozat. Tárgyai: másolás, tollbamondás, tanult költemény emlékezetből való leírása, mondat alkotások megfelelő kérdések alapján, kérdések a beszédgyakorlatokból. Heti óraszám 4. Tanította : Oaali Emma. Földrajz. Ausztria fekvése, határai, vízszintes és függőleges tagozódottsága. Vízrendszere, éghajlata, terményei, állatai, lakói, országai és városai. Európa és Ázsia fekvése, határai vízszintes és függőleges tagozottsága, vízrendszere, éghajlata, terményei, lakói és minden országa külön részletesen. Heti óraszám 2. Tanította Becze Imréné. Számtan. A számok oszthatósága. Az oszthatóság ismertető jelei. Törzstényezőkre való szétbontás. A legnagyobb közös mérték. A legkisebb közös többes. A törtszám fogalma. A közönséges törtszám nemei. A törtek értékének meghatározása. A tizedes törtek átalakítása közönséges törtté és viszont. Közös nevezőre hozás. Négy alapmüvelet közönséges törtszámokkal. Az arányosság fogalma. Egyenes és fordított arány. Egyszerű hármasszabályi feladatok megfejtése. Olasz gyakorlat. Heti óraszám 2. Tanította: Farkas Imréné. Mértan. Az idomokról általában. A lapok kölcsönös helyzete. A lapszög. Az egyenes és sík helyzete a térben. A testszög. A kocka és hasáb keletkezése és szemléltetése. A kocka és a téglalapu test köbtartalma. A henger keletkezése és szem- 22

léltetése. Az üres henger, a csonka kúp és csonka gúla. A szabályos és szabálytalan testek. Heti óraszám 1. Tanította : Farkas Imréné. Természetrajz. Álattan: Rovarok, kiemelve és részletezve a méh, cserebogár, a selyemlepke, szőlőtetű A rovarok csoportosítása és fontossága a természet háztartásában. Pókok, rákok. Puhatestűek. Tüskebőrüek, férgek, tömlős állatok, véglények, összefoglalása a gerinctelen állatoknak. Növénytan Ismétlése a lombos fáknak. Tűlevelű fák különös tekintettel az erdei és jegenyefenyőre. Ipari növények. A növény belső szerkezete, egyes részeinek szervezete, fejlődése, életműködése. Az összes növények csoportosítása a természetes rendszer szerint. Linné rendszere. Heti óraszám 2. Tanította: Oaali Emma. Rajz. Ecsetgyakorlatok. Ékesitményes rajzok készítése. Természet és minta után való rajzolás, az utóbbinál a magyar motívumokra való figyelemmel. Heti óraszám 2. Tanította : Mártonffy Mariska. Női kézimunka. Varrott mintakendő készítése a különféle öltések begyakorlására. Szegés, azsúrozás, hajtáskák varrása, gomblyukvarrás, háromszögű, négyszögű és kerek foltozás. Hímzett mintakendő készítés slingeléssel, betűk s monogrammok kivarrásával. Tetszésszerinti tálcaterítők, futók, asztalközépek, falvédők, vánkosok stb. hímzéssel, száröltéssel és kalotaszegi munkák. Heti óraszám 3. Tanította: Becze Imréné. Szépírás. A magyar és német írás gyakorlása előírás után és dolgozatok elkészítésében. Heti óraszám 1. Tanította: Farkas Imréné. 23

Ének. Az első osztályban tanult elmélet átismétlése. A különböző hangsorok énekeltetése és képzésének begyakorlása. A hanglépcsőn alúl és a 8 hanglépcsőn felül eső hangok íratása és énekeltetése. Diatonikus félhangok. Csonka ütem. Kötött hangok. Méretfelezések az ütem első, második és mindkét lapján. Felezett érték a négyes ütemben. Bevezetés a két szólamu éneklésbe. Hangképző gyakorlatok. Ismétlőjel. Felezett értékű szünet. A magyar ritmus egyszerűbb képleteiről. Népdal motívumok. Népdalok kétszólamú énekeltetése. Diatonikus és kromatikus hangsorok. Hangtalálási és hangfejlesztő gyakorlatok. Dalok betanítása. Heti óraszám 1. Tanította : Gaali Emma. Testgyakorlat. Törzshajlításkar gyakorlattal összekötve. Kanyarodás, ellenvonulás. Nyolcas menet. Kigyó és csiga vonulás. Ringó lépés. Hintázás körhintán, gyűrűhintán, létrán. Játék. Heti óraszám 2. Tanította: Oaali Emma. III. OSZTÁLY. Osztályfőnök: BECZE IMRÉNÉ. Hittan. Róm. kath. Szertartástan. Szent idők, helyek, tárgyak. Szentségek kiszolgáltatásának szertartásai. Temetési szertartás. Heti óraszám 2. Tanította : Szekeres József dr. Református: Konfirmációi nagyobb káté. Bevezetés. A bibliáról általában. Isteni kijelentés az ószövetségi könyvekben. A teremtés története. Vízözön. Ábrahám maradékai. Mózes. Törvény. Birák. Királyok. Meghasonlás. Isteni kijelentés az újszövetségi könyvekben. Jézus születése és gyermek évei. Jézus mint tanító. Jézus halála. Jézus feltámadása. I., II., XII., XIV., XXIII., XXIV., XXX., XXX., XXXII., 24

XXXIII, XXXIV, dicsénekek. XXIII, XXV, XXXIII, XLII, LXI, LXV, XC. zsoltárok. Heti óraszám 2. Takács Károly. Izraelita: Saul királytól izr. országának végromlásáig. Heti óraszám 2. Tanította : Weisz Jakab. Magyar nyelv és irálytan. Az eltanult nyelvtani anyag átismétlése. Az irály fogalma. Az irálytan felosztása. Az irály fajai. Az egyszerű irály kellékei. A hatásos irály kellékei. A verses alak és a próza közti külömbség. A hangsúlyos és időmértékes verselés. Az Írásművek felosztása. A leírás fajai: tárgyrajz, tájrajz, életkép. Az elbeszélés fajai. Az értekezés fajai. A szónoki művek fajai. A verses alakok és prózai írásművek fajainak ismertetéséhez szükséges alkalmas költemények és olvasmányok olvastatása és tárgyalása. Költemények betanulása és szavalása. írásbeli dolgozatok havonként kétszer: helyesírási gyakorlatok, költemények átalakítása prózára, tárgyalt olvasmányok kivonatolása, leírások, értekezések, közéleti fogalmazványok. Heti óraszám 4. Német nyelv. Tanította: Becze Imréné. Beszédgyakorlatok: Der Schulbeginn im Herbst. Verkehr und Handel. Die Post. Einrichtungen unserer Eisenbahn. Der Sommer. A főnév többesszáma és ragozása. A melléknév ragozása és fokozása. Igeragozás. Olvasmányok olvastatása és fordítása. Szavak betanúlása a fordításhoz. Költemények : Mutterliebe Die traurige Geschicte vom dummen Hánshen. Das Meer. Mignon. Két hetenkint írásbeli feladat. Tárgya: fordítás, tartalom elmondás, tollbamondás, mondatok szerkesztése, ragozás, kérdések a beszédgyakorlatokból. Heti óraszám 3. Tanította : Oaali Emma. Földrajz. Afrika, Amerika és Ausztrália fekvése, határai, viz- 25

szintes és függőleges tagozottsága, vízrendszere, éghajlata, terményei, népei, országai, gyarmatai s főbb városai. A sarkvidékek. Heti óraszám 2. Tanította: Becze Imréné. Az arányosság. Egyszerű és összetett arányos osztás. A százalék számítás esetei u. m.: Alkusz- és jutalék díjak. Biztosítási ügy. Arany és ezüst számítás. Az érmekről. Külföldi pénzek összehasonlítva a magy. korona értékkel. Érme számítás. Heti óraszám 1. Tanította: Farkas Imréné. Mértan. Az egyenközények területének kiszámítása. A háromszögek területének meghatározása. A trapez és trapezoid területe. A sokszögek területe. A síkidomu testek felületének kiszámítása. A köbmértékek beosztása. A síklapú testek köbtartalma. Heti óraszám 1. Tanította: Farkas Imréné. Vegytan. Előismeretek: Halmaz állapot. Hőmérő. Olvadás, fagyás, párolgás, forrás, lecsapódás. Oldás, kristályképződés. Keverék, vegyület. Szervetlen vegytan, ásványtan: a víz és alkotórészei. Szén és oxidjai. Világító gáz. Égés, légzés, szellőztetés. Kőszén és rokonai. Kén és vegyületei. Chlór, fehérítés. Br. I. FI. Si. Kvarc. Molekula, atom. Kálium és vegyületei. Üveg. Magnesium. Alumínium Drágakövek. Agyag, porcellán. Keménységi foksor. Vas, réz, ólom, ón, cink, higany és ércei. Nemes fémek. Az elemek és ásványok felosztása. A föld alakulása. Szerves vegytan. Sejtanyag, papir, keményítő, cukor. Erjedés, szeszesitalok. Ecetgyártás. Szerves savak. Zsiradékok. Illó olajok, gyanták. Festő anyagok. Alkaloidok. Fehérjék. A szerves anyagok chemiai összetétele. Az ember tápláléka. Az élelmi szerek és eltartásuk. Heti óraszám 3. Tanította: Császár Jolán. 26 Történelem. A legrégibb országok története. Babilónia. Egyiptom

A keleti népek vallása és műveltsége. A görögök története vallás, műveltség. A spártai királyság. Az athénei köztársaság. Perikies kora. Nagy Sándor. A rómaiak története- A királyság. A köztársaság. A plebejusok és patríciusok. Meninius Agrippa. Coriolán. A triumvirátus. Julius Caesar. Augusztus. A római császárság és hazánk. A népvándorlás és a hunok birodalma. Az arab világbirodalom. A nyugat római császárság helyreállítása. A magyarok vándorlása. Árpád fejedelemmé választása. A vérszerződés. A honfoglalás. A magyar nép vallása és műveltsége. Géza és szent István. Az ország uj rendje. A pogány magyarok utolsó felkelése. A pápák és császárok küzdelmei. Szent László. Könyves Kálmán. Küzdelem a görög császár támadásai ellen. A keresztes háborúk és azok eredménye. A lovagkor, lovagi nevelés, szerzetesek. Az aranybulla kora. A tatárjárás kora. Kun László és a Habsburgok. Az utolsó Árpádok. Kiemelkedő nőalakok. Versengés a magyar koronáért az Árpádok kihalása után. Róbert Károly. Nagy Lajos, Mária, Zsigmond, Hunyadi első csatái. A hosszú hadjárat és a római csata. Hunyadi kormányzósága. A nádofejérvári ütközet. Mátyás király. Mátyás hadserege. Mátyás hadjáratai. Mátyás korának műveltsége. Dózsa György felkelése. Werbőczi István hármas könyve. A mohácsi vész. Műveltségi állapotok a középkorban. Az olasz város államok. Heti óraszám 2. Tanította : Mártonffy Mariska. Rajz. Levelek, gyümölcs, virág; később egyéb tárgyak természet után rajzolása. A színharmónia ismertetése. Egyszerűbb tárgyaknak árnyékolása és színezése. Magyar stilű minták tervezése. Heti óraszám 2. Tanította : Farkas Imréné. Női kézimunka. Fehérnemű szabás elmélete, mértékszerinti szabásrajzok készítése kisebbített mértékkel. Egy női ing és háló- 27

kabát hímzése és varrása. A tűfestés elemei könnyebb használati tárgyakon. Heti óraszám 3. Tanította : Farkas Imréné'. Ének. Kettős kereszt és kettős bé. A hangsorképzés elméletben és gyakorlatban. A hangközök. A különböző jelzések. Az ötöd kör. A hangsorok sorrendje. A moll hangsorok betanulása. A különböző előadási jelzésekről. Hangtalálási gyakorlatok. Hangsorok énekeltetése és íratása a táblán és a füzetben. Az összevont hangjegyek. Az allabréve jelzés. A hármas hangjegyekről. Az időegység hármas osztásáról, a magyar ritmus szokottabb képletei. Áthelyezési gyakorlatok. Kétszólamú dalok. Heti óraszám 1. Testgyakorlat. Tanította: Oaali Emma. Testgyakorlatok különféle összeköttetésben. Járás közben kettős, hármas négyes sorokba fejlődés. A különböző lépések szökkenéssel. Gyűrűhintán, létrán, körhintán különböző gyakorlatok. Játék. Heti óraszám 2. IV. OSZTÁLY. Tanította: Oaali Emma. Osztályfőnök : MÁRTONFFY MARISKA. Hittan. Róm. kath. Egyháztörténelem. Az egyház megalapításától Nagy Károlyig. Nagy Károlytól a hitújításig. A hitújítástól napjainkig. Heti óraszám 2. Tanította : Szekeres József dr. Ev. ref. Nagy Péter-féle konfirmációi nagyobb káténak újszövetségi része. Jézus tudománya, ennek terjedése. Keresztyén egyház. Reformáció. Sacramentumok. Heti óraszám 2. Tanította Takács Károly. 28

Magyar nyelv és irodalom. A művészetek felosztása. A szép fenség és tragikum. Kellem és komikum. Költői műfajok. A lirai költészet és fajai: a dal óda, elégia, dithiramb és rapsodia. Az elmélkedő költészet fajai: az epigramm, szatíra, költői levél és tanköltemény. A leíró költészet: költői leírás és idill. Az elbeszélő költészet és fajai: a monda, eposz, rege, legenda, mese, költői elbeszélés, regény, novella, ballada és románc. A drámai költészet. A tragédia, szinmű, vígjáték, bohózat. A drámai költemény. Irodalomtörténetemből Az irodalom és irodalomtörténet fogalma. A magyar nemzeti irodalomtörténet korszakai. A nemzeti költészet kora. Kisfaludy Károly élete és munkái. Vörösmarty Mihály élete és költészete. Katona József és Bánk-bánja. Bajza József kritikai munkálkodása. A nemzeti költészet aranykora. Tompa, Petőfi, Arany élete és költészete. A regény irodalom kifejlődése. Jósika Miklós br., Eötvös József br., Kemény Zsigmond br. élete és munkálkodásuk. Szigligeti Ede. A forradalom utáni költészet. Jókai Mór. Madách Imre. A politikai és tudományos irodalom. Szemelvények és költemények olvasása és könyvnélkül tanulása. Kéthetenkint Írásbeli dolgozat. Tárgyai: kivonatok, olvasott művek tartalmának átdolgozása, leírások, irodalomtörténeti tételek önálló feldolgozása. Heti óraszám 4. Tanította : Mártonffy Mariska. Német nyelv. Beszédgyakorlatok: Untere Wohnung. Deutschland. Der Frühling. Heines Leben. Olvasmányok egyes részeinek kívülről való megtanulása. A fordításhoz és beszédgyakorlatokhoz szükséges szavak betanítása. Nyelvtanból: a mondattan. Költemények: Der Hauszanber. Mein Vaterland. Loreley. Das Mădchen aus der Freinde. Kéthetenkint Írásbeli feladat. Tárgya : Tollbamondás. Fordítások. Olvasmányok átalakítása. Tanult költemény leíratása emlékezetből. Leírások kérdések alapján. Mondatok szerkesztése. Heti óraszám 2. Tanította: Oaali Emma. 29

Számtan és mértan. A kamatszamítás esetei. Értékpapírok. Állampapírok, részvények s az ezeknél előforduló számítások. A váltó és leszámítolása. A kör kerülete. A körlap területe. A görbelapú test felszíne. A görbelapú testek köbtartalma. A csonka kúp, csonka gúla köbtartartalma. Heti óraszám 2. Tanította: Farkas Imréné. Természettan. A testek általános tulajdonságai. Nyugvás, mozgás. Nehézségerő. Szabadon eső test mozgása. Inga. Forgó mozgás. Keringő mozgás. A mozgás akadályai. Az erő munkája. Súlypont. Egyszerű gépek. Nyomás elterjedése a folyadékban. A folyadékban fellépő nyomások. Közlekedő edények. Archimedes törvénye. Úszás. Sűrűségmérő. Hajcsővesség. Levegő nyomása. Légsúlymérő. Lopó, görbeszívócső, szivattyúk. Heron labdája, vízipuska, fújtató, légszivattyú, léghajók. Melegség forrása, hatása, hőmérő. Viz kiterjedése, párolgás, forrás, lecsapódás. Hővezetés, sugárzás, hullámzás vízben, levegőben. Fűtés. Gőzgép. Hang keletkezése, terjedése, erőssége, visszaverődése, Zenei hang. Hangszerek, fonográf. Fül. A fény terjedése, visszaverődése, törése, (tükrök, lencsék.) Színszóródás. Szivárvány. Fotografálás. Nagyítók. Szem. Mágnesség. Elektromos vonzás, taszítás. Elektroszkop, Szigetelők, vezetők. Elekt. megosztás. Elekt. gépek. Elektrofor. Sűritők. Légköri elektromosság. Villámhárító. Elektromos áram. Állandó elemek. Elekt. áram chémiai, fény, mágneses hatása. Elektromágnes. Elekt. csengő. Telegráf. Indukált áram. Telefon. Röngten-sugarak. Drótnélküli telegráf. Szemhatár. Föld alakja. Földrajzi szélesség, hosszúság. Éggömb, csillagképek. Föld forgása, keringése és ezeknek következményei. Csillagnap, valódi nap, középnap, zónaidő. Év, naptár. Naprendszer. Hold. Nap és holdfogyatkozás. Heti óraszám 3. Tanította: Császár Jolán. 30 Történelem. A felfedezések története. Amerika, Mexikó és Peru.

A felfedezések következményei, anyagi és erkölcsi haszon. A renaissance művészete. A renaissance fogalma. Tudomány, építészet, szobrászat, ötvös művészet és festészet újjászületése. Reformáció és Luther. A kettős királyválasztás, a nagyváradi béke. Buda elfoglalása. Martinuzzi az erdélyi fejedelemség alapítója." 1 A Habsburg-ház világhatalma. V. Károly. Németalföld szabadságharca. II. Mátyás. Az ellenreformáció és Pázmány Péter. A harminc éves háború. Wallenstein. Gusztáv Adolf. Bethlen Gábor. Magyarország felszabadítása. Az örökös királyság megalapítása. XIV. Lajos és a francia műveltség. II. Rákóczi Ferenc. III. Károly. Mária Terézia. II. József. A francia forradalom eseményei. A nemzetgyűlés. A király megöletése és a rémuralom. Bonaparte Napoleon. Napoleon fénykora és hanyatlása. A magyar nemzeti irodalom ébredése. Széchenyi kora. A szabadelvűség terjedése. Kossuth Lajos. Az utolsó rendi országgyűlések. Az új alkotmány. Az első minisztérium. A szabadságharc. Az önkény uralom. A kiegyezés. Erzsébet királyné. Alkotmánytanból: Az alkotmány fogalma. A magyar állam alaptörvényei. A királyi hatalom. A törvényhozás. A kormányzás és közigazgatás. A községi illetőség. A belügyi igazgatás. Pénzügyi igazgatás. Közgazdaság. Vallás- és közoktatásügy. Igazságügy. Honvédelem. Horvát- Szlavonország. Magyarország és Ausztria közös ügyei. Heti óraszám 3. Tanította : Mártonffy Mariska. Egészségtan. Az ember életműködései. A mozgás eszközlői: csontok, izmok. Az idegrendszer. A vérkeringés, lélegzés. A táplálkozás. A látás, hallás, tapintás, szaglás, izlés szerve és azok ápolása. A lakás. A táplálkozás. A ruházat. A betegségek. Védekezés a fertőző betegségek ellen A beteg ápolás. Első segítség nyújtás a baleseteknél. Heti óraszám 2. Tanította : Mártonffy Mariska. Háztartástan és neveléstan. A nő szerepe a háztartás vezetésében. A háztartási javak, jövedem, szükséges és szükségtelen kiadások. Költség- 31

vetés és háztartási napló. A lakás megválasztása és berendezése, rend és tisztaság. Fűtés, világítás. A ruházkodás, izlés, divat. A ruhák javítása. Mosás, mángorlás, vasalás. Élelmiszerek. Szén és nitrogén tartalmú tápanyagok. Az élelmiszerek konzerválása. A bevásárlás ideje és módja. A kert berendezése és termékenyítése. Veteményezés. Melegágy. A vetemények gondozása. A hasznos háziállatok tenyésztése. A munka megosztása a háztartásban. A neveléstanból: A nevelés fontossága. A neveléstan felosztása. A gyermek ápolása. A csecsemő természetes és mesterséges táplálása. A ruházat tisztaság. A jó levegő. A mozgás. A testgyakorlás. A játék. A testi érzelmek. Az érzékszervek ápolása. A gyermek szellemi fejlődése. A beszéd. A gyermeknyelv. A társalgás. A mese. Az olvasmány. Pihenés, alvás, üdülés, szórakozás. A gyermek erkölcsi fejlődése. A példa, szokás. A felügyelet. Engedelmesség. A kötelesség. A büntetés és jutalmazás. Emberszeretet és hazafiság. Á munka és szorgalom. Az igazmondás. A vallásosság. A nevelés intézői. A szülők, nevelők, iskolák, játszótársak. A társadalom. A család és iskola együtt működése. Pályaválasztás. Heti óraszám 3. Tanította : Mártonffy Mariska. Rajz. Egyszerűbb használati tárgyaknak természet után, majd emlékezetből való rajzolása, színezése. Egyszerűbb aquarell minták festése fára, selyemre. Heti óraszám 2. Tanította : Farkas Imréné. Női kézimunka. A felső ruhaszabás elmélete, szabáskönyv készítése. Egy egyszerű ruha varrása géppel. Szines himzés, madeira hímzés. A kézimunka lapokban előforduló szabásrajzok használati utasítása. Heti óraszám 2. Tanította : Farkas Imréné. 32 Ének. Az előző osztályokban tanultak kibővítése. A hang-

közök kikeresése és begyakorlása a leggyakrabban előforduló hangnemeken. A diatonikus hangsorok. A kromatikai skála. A kemény és lágy hangsorok felemelő és leszállító jellel alakítva. A különböző előadási jelzésekről és azok begyakorlásáról mű és népdalokban, összetett és vegyes ütemű fajok. Az időegység négyes felosztása és az ebből származó értéknövelések. A verstanban tanultak összefoglalása (hangsúlyos és időmértékes verselés.) A magyar dal előadása. A magyar ritmus változatosabb képletei. Kétszólamú nép- és műdalok betanítása. Heti óraszám 1. Testgyakorlat Tanította: Oaali Emma. I. f II., III. oszt. anyagának ismétlése és bővítése. Heti óraszám 1. Tanította: Oaali Emma. 33

VI. ftz 1911 912.iskolai évben használandó tankönyvek jegyzéke. I. OSZTÁLY. Róm. kath. nagyobb katekizmus polg. isk. számára. Képes Biblia polg. isk. számára. Bereczky Sándor : Bibliai ismertetés (Ó-testam.) ev. ref. Ev. ref. egyházi énekes könyv. Dr. Gyulay Béla: Magyar nyelvtan I. II. oszt. sz. XI. Dr. Gyulay Béla: Magyar olvasókönyv I. r. Schuster Altai: Német tankönyv I. II. oszt. r, 175. 1009. Zettner Magyar: Számtan Mértan I. r. Némethy Károly: Földrajz I. r. Kogutovitz Manó : Földrajzi iskolai atlasz. Pásthy Szarvassy: Természetrajz I. r. Beleznay Antal: Gyakorlati énektan I.' r. II. OSZTÁLY. Aubermann Miklós: Kath. szertartástan polg isk. számára. Bereczky Sándor: Bibliai ismertetés (Uj-testam.) ev ref. Ev. ref. egyházi énekes könyv. Dr. Gyulai Béla: Magyar nyelvtan I. II. oszt. r. XI. Dr. Gyulai Béla: Magyar olvasókönyv II. r. Schuster Altai: Német tankönyv I. II. oszt. sz. 1909. Zettner Magyar: Számtan Mértan II. r. Némethy Károly: Földrajz II. r. Kogutovitz Manó: Földrajzi iskolai atlasz. Pásthy Szarvassy: Természetrajz II. r. Beleznay Antal: Gyakorlati énektan I. r. 34

III. osztaly. Aubermenn Miklós: Egyháztörténet polg. isk. számára. Nagy Péter: Konfirmációi nagyobb káté. Ó-testam. r. Nóvák Sándor: Irály- és szerkesztéstan. Schuszter Altai: Német nyelvtan és olvasókönyv II. r. 243. [1910. Zettner Magyar: Számtan Mértan III. IV. oszt. sz. 1909. Némethy Károly: Földrajz III. oszt. sz. Kogutovitz Manó: Földrajzi iskolai atlasz. Márki Pallós: A magyarok története III. oszt. sz. Pásthy Károly: Vegytan és Ásványtan III. oszt. sz. Beleznay Antal Gyakorlati énektan II. r. IV. OSZTÁLY. Rés: Erkölcstan. Nagy Péter : Konfirmációi nagyobb káté. Uj-testam. r. Nóvák Sándor: Költészettan és magy. nem. irod tört. Schuster Altai: Német nyelvtan és olvasókönyv II. r. 243. [1910. Zettner Magyar: Számtan Mértan III. IV. oszt. sz. 1909. Pásthy Szarvassy : Természettan és Csill. Földr. IV. oszt. sz. Márki Pallós: A magyarok története IV. oszt. sz. Dr. Schuschni Henrik: Egészségtan. Sebestyénné Stetina Ilona: Háztartástan és Neveléstan. Beleznay Antal Gyakorlati énektan II. r. 35

VII. Rendtartási szabályok. Jóváhagyva a kir. tanfelügyelő által 1989 1909. sz. alatt. 1. A tanintézetbe felvett minden tanuló köteles magát az iskola szabályainak feltétlenül alávetni, melyek alól őt a szülők vagy azok helyettesei sem menthetik fel. 2. A növendék a tanintézet igazgatója s minden tanítója iránt tisztelettel és engedelmességgel tartozik. 3. A növendék becsülje és szeresse társait s kellő tisztelettel bánjék velük, hogy viszont ő is becsülve tisztelve és szeretve legyen általuk. Ha valamelyik megsérti, óvakodjék minden visszatorlástól. Terjessze ügyét az osztályfőnök vagy az igazgató elé, kik őt szükség esetén nemcsak intik, hanem tanáccsal és útmutatással is támogatják. 4. A tanári testület figyelmét, sőt amennyire lehet felügyeletét kiterjeszti a növendékeknek iskolán kivüli magaviseletére is. Ezért a növendékek bármely, az iskolán kivül elkövetett illetlenségért vagy helytelen magaviseletért is felelősséggel tartoznak az iskolai hatóságnak és általában az iskolában nem töltött idő alatt is, az iskolai törvények alatt állanak. Színházba, hangversenyre, táncmulatságra csakis az igazgató engedélyével és szülői felügyelet alatt mehetnek a növendékek. 5. Reggel nyolc, d. u. két óra előtt 10 perccel köteles minden növendék a szükséges és tisztán tartott könyvvekkel s egyéb iskolai eszközökkel ellátva pontosan megjelenni ; de más könyvet vagy eszközt továbbá ételnemüeket kivéve a kenyeret tilos az iskolába hozni. 6. Az iskolában mindenki tisztán, csinosan, de egyszerűen öltözködve jelenjék meg. Zsebórát és ékszereket (kivéve a fülbevalót) az iskolába hozni tilos. 36

7. Az óra kezdetét jelző csengetés után minden növendék tartozik helyét azonnal elfoglalni s minden tekintetben magát úgy viselni, mintha a tanító már jelen volna. Helyét változtatni csak az osztályfőnök engedelmével lehet. 8. A növendékek tanítás alatt teljes csendben és figyelemmel tartoznak lenni. Az osztályba belépő tanítót vagy vendéget tiszteletteljes felállással üdvözlik; ugyancsak illedelmesen felállanak a tanító avagy vendég távozásakor. 9. A tanítást szükség nélkül, kimenés, fecsegés, súgás, vagy más tett által zavarni nem szabad. 10. A tanítási órák között 10 percnyi szünetre felügyelet mellett kivonulnak, mialatt a tantermeket szellőztetik az ezzel megbízott hetesek. 11. A tanítás megkezdése előtti negyedórában valamint óraközök alatt a tantestület tagjai beosztott sorrendben gyakorolnak felügyeletet a növendékek fölött. 12. Az iskolába való jövetel, vagy hazamenés alkalmával tilos a folyósókon, lépcsőházban s az iskola-épület körül való lármázás és álldogálás; a növendékek az uccán is illedelmesen viseljék magukat. 13. Ruhákat, könyveket, írószereket vagy egyéb taneszközöket másoktól elvenni vagy cserélni nem szabad. A talált tárgyat vissza kell adni tulajdonosának, ha az ismeretlen, az osztályfőnöknek. 14. Tanítási órákban vagy szünetek alatt az iskola területét elhagyni nem szabad. Úgyszintén tilos a tanulóknak saját osztályán kivül más osztály tantermébe belépni. 15. Hanyagságból egyetlen tanórát sem szabad elmulasztani. 16. Ha a növendéket oly betegség éri, mely miatt előreláthatólag több napig kénytelen az iskolát elmulasztani, a szülők kötelessége erről az igazgatónál azonnal jelentést tenni. Ha a növendék valamely ragályos betegségben (himlő, skárlát, kanyaró, difteritisz, szamárhurut, tífusz, rüh, egyiptomi szembaj stb) szenvedett, felgyógyulása után az iskolába csak úgy léphet ismét be, ha tetjes felgyógyulását s ragálytól mentességét orvosi bizonyítvánnyal igazolja. A szülők vagy helyettesseik kötelesek a növendéket az iskolától az esetben is távoltartani, ha azok odahaza ragályos betegségben levőkkel érintkeztek. Ily eset- 37

ben is csak orvosi bizonyítvány bemutatása mellett jöhet a növendék ismét iskolába. 17. Ha a mulasztás előre nem látott akadályok miatt történt a legelső iskolába menetelkor köteles a tanuló az osztályfőnöknél elmaradását szülőjétől vagy annak helyettesétől hozott bizonyítvánnyal igazolni. 18. Előre látható akadályoztatás esetén, egy órára az illető tanárnál, ha a mulasztás egy napnál tovább nem tart az osztályfőnöknél, azontúl az igazgatónál tartozik engedélyt kieszközölni a növendék, de mindig szüleinek vagy ezek helyetteseinek írásbeli, vagy személyesen előadott kérelmére, a kapott engedélyt tartozik az osztályfőnöknek is bejelenteni. 19. A karácsonyi és húsvéti szünet után mindenki köteles a pontos időben visszajönni, ellenkező esetben a mulasztott órák igazolatlannak tekintetnek. Csakis orvosi bizonyítvánnyal igazolt betegség mentheti a mulasztást. 20. Háromszori későn jövetel egy igazolatlan óramulasztás. 21. Háromszori későn jövetel után az osztályfőnök értesíti a szülőket; ha ez sem használna, akkor az illető növendék félévi értesítőjében, vagy a körülményekhez képest bizonyítványában fog megrovatni. 22. Az igazolatlan iskolamulasztások azonkívül, hogy a bizonyítványban kitétetnek a magaviselet jelzésére is befolyással bírnak. 23. Ha valamely növendék igazolatlanul habár szakadozottan annyi órát mulaszt egy tanév alatt, amennyi egy hét tanóráinak összege akkor a tanintézetből kilépettnek tekintetik. 24. Az igazolt óra mulazztások is kitétetnek az értesítőkbe és bizonyítványokba, de ezen megjegyzéssel, hogy igazolt." A mulasztást a következő esetek igazolják: a) a tanuló oly betegségbe esik, mely miatt kénytelen az iskolából elmaradni, b) A háznál előforduló nagyobb családi ünnepélyek (például házasodás.) c) Ha szülője vagy családjának valamelyik tagja oly beteg, hogy amiatt a tanulónak erkölcsi kötelessége otthon maradni, d) A család körében történt halál, vagy hasonló csapás. 25. Az iskolai helyiségeknek, azok falainak s butorai- 38

nak, valamint a taneszközöknek bepiszkolás a, rongálása s bárminemű megsértése, vagy befirkálása szigorúan tiltatik. Ha az elmocskosodás, megsértés vagy törés nem szándékosan történt, a növendék csupán a kárt tartozik megtéríteni; de ha szándékosan tétetett, akkor a tettes a kár megtérítésén felül fegyelmi büntetés alá is vonatik. Ha a tettest kinyomozni nem lehetne, a körülményekhez képest a kár megtérítésére, az egész osztály is kötelezhető. 26. Pénzt gyűjteni az intézet növendékei között, egyleteket alakítani bárminemű mozgalmat indítani, csak az igazgató engedelmével szabad. 27. Tilos az utcára való futkározás, kapuban áldogálás, éktelen lármázás, az udvaron és kertben levő fák, virágok és egyéb növények bárminemű megsértése, bántalmazása, továbbá papir, gyümölcshulladék, vagy más szemét szétdobása. 28. Vidéki tanulók, kik nem az internátusban nyernek ellátást, kötelesek szállásukat év elején s azok évközben való változtatását azonnal az igazgatónak bejelenteni. 29. Szorgalmi idő alatt, még szünnapokon is a község területéről, erdőre, mezőre, folyóvizekben fürödni, vagy vidékre szülőihez osztályfőnöke vagy az igazgató engedélye nélkül a tanulónak eltávozni tilos. 30. Természetrajzi példányok beszerzése céljából meghatározott időben és megjelölt helyre is egy-két növendék csak az osztályfőnök vagy a szaktanító tudtával távozhatik. 31. Általában véve a tanulóra nézve törvény mindaz, amit a tanár vagy az igazgató időközönként elrendel vagy eltilt. 32. A fenyíték fokozatai a következők: a) magányos figyelmeztetés és intés s a körülmények szerint dorgálás ; b) az osztály előtt nyilvános intés és ha kell dorgálás ; c) a vétségnek az osztálykönyvbe bejegyzése, a mikor az osztályfőnök is megdorgálja az illetőt; d) az igazgató által való megdorgálás ; e) tanári szék elé idézés és ott megdorgálás ; két utóbbi esetben a szülők is értesitendők ; f) a tanintézetből kizárás a tantesület által, mely esetben a szülők és iskolaszék értesíttetnek. 39

VIII. Szükséges tudnivalók a polg. leányiskoláról. 1. A polgári leányiskola célja és feladata: művelt, vallásos, kötelességtudó, jó magyar házias nők nevelése. 2. Az iskolai év tart szeptember hó 1-től, június hó végéig. 3. A polg. leányiskola I-ső osztályába csak oly tanuló léphet be, aki életének legalább 9-ik évét betöltötte és akinek az elemi iskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártassága van s ebbeli ismereteit, vagy elemi iskolai bizonyítvány által, vagy felvételi vizsgálat utján igazolja. 4. A polg. leányiskola bármely osztályába felvehető oly tanuló, akinek kora az illető osztálynak megfelelő és azon osztályban megkívántató előkészültségről vizsgálat útján bizonyságot tesz. Egyik polg. leányiskolából a másikba átlépni kívánó tanulót bizonyítványa alapján is fel lehet venni. 5. A polgári leányiskola bármelyik osztályából átléphet a tanuló a felsőbb leányiskola és leánygimnáziumok megfelelő magasabb osztályába tantervkülönbözeti vizsgálat alapján. 6. A polgári leányiskola IV. osztályát jó sikerrel bevégzett tanuló felvehető az óvónő- és tanítóképző intézetbe, a női kézimunka és női kereskedelmi tanfolyamra, a marosvásárhelyi, pozsonyi és debreceni női kereskedelmi iskolákba, szinészképző intézetbe. Alkalmaztathatja magát postánál, távírónál, vasútnál, továbbá vármegyei segéd- és kezelőszemélyzet tagjául. 40

Magántanulók vizsgálata. 1. Polgári iskoláknál magánvizsgálatok ezentúl éverikint csak kétszer, úgymint decemberben a karácsonyi szünidő alatt, juniusban a rendes tanulók vizsgálatai után tarthatók. 2. A magánvizsgálat írásbeli és szóbeli. Áz írásbeli vizsgálat tárgya fogalmazás magyar és német nyelven, számtan és rajz. 3. Aki a magyar nyelvtani írásbeli dolgozatára elégtelen (5) jegyet kap, az szóbeli vizsgára nem bocsátható. 4. Testgyakorlat és ének a magánvizsgálatok tárgyát nem képezik, ellenben a szépírásból a magántanulók megvizsgálandók. 5. Felmentésnek magánvizsgálatoknál csupán a női kézimukából a szabadkézi és mértani rajzok gyakorlati részéből van helye, tiszti orvosi bizonyítvány alapján, testi hiba okából. A felmentést a kir. tanfelügyelő adhatjatja meg. 6. Azon leánytanulók, kik a női kézimunkából kötelező magánvizsgálat alól fel nem mentettek, az illető osztályra tantervileg megszabott és előírt kész munkadarabok bemutatására kötelezendők, sőt a vizsgáló bizottság a bemutatott kézimunka egyes részletének elkészítését is megkövetelheti. 7. Elemi iskolai V. vagy VI. osztálybeli bizonyítvány alapján a polgári iskola II., illetve III. osztályának tantárgyaiból magánvizsgálat ezentúl nem engedélyezhető. Az ily bizonyítvánnyal bíró folyamodók föltétlenül kötelesek a polgári iskola I. és II. osztálya tantárgyából szabályszerű s a követelményeknek mindenben megfelelő magánvizsgálatot tenni. 8. Két osztály tantárgyaiból összevont magánvizsgálatra engedélyt a kir. tanfelügyelő ezentúl csak rendkívüli körülmények által indokolt esetben adhat. Ilyen összevont magánvizsgálatot ugyanegy folyamodó egy tanévben csak egyszer tehet. 9. Magánvizsgálatot ezentúl csak a kir. tanfelügyelő által adott engedély alapján lehet tenni. 10. Jelentkező köteles az engedély elnyerése iránti kérvényét Lengyel Róbert Csíkvármegye kir. tanfelügyelőjéhez 41

címezve, egy koronás bélyeggel ellátva, születési, illetőségi, összes tanulmányairól szóló és a tannlmánya elvégzése, vagy megszakítása óta lefolyt idő alatti foglalkozását, nemkülönben erkölcsi tekintetben való kifogástalanságát igazoló hatósági hiteles bizonyítványokkal felszerelve, a vizsgálat előtt 2 hónappal a csíkmegyei közs. polgári leányiskola igazgatójánál benyújtani. A később beadott kérvények csak a kővetkező határidőben vehetők figyelembe. 11. Azon tanuló, aki a vizsgálat idején még szülői vagy gyámi hatalom és gondozás alatt áll, nem köteles hatósági bizonyítvánnyal igazolni erkölcsileg való kifogás talanságát. 12. Közhivataloknál működő egyének kéréseit csakis hivatali felettes hatóságuk útján adhatják be. 13. Szegénységi bizonyítvány alapján a folyamodvány bélyegmentes. 14. Ha abban a tankerületben, amelyben a folyamodó lakik, polgári iskola van, akkor más tankerületben levő polgári iskolához nem nyerhet vizsgálati engedélyt, kivéve, ha földrajzi fekvésénél fogva közelebb esik hozzá. 15. Egy osztályból teendő magánvizsgálatért 30 K; osztályösszevonás esetén egy osztály után 30 K, a másik után 20 K vizsgálati díj fizetendő. 42

IX, Értesítés az 1912 1913. iskolai évre vonatkozólag. 1. A beíratások szeptember hó 3., 4. és 5. napján d. e. 9 12-ig, d, u. 3 5-ig eszközöltetnek. 2. Javító, felvételi és pótvizsgálatok szeptember hó 2-án d. e. 8 órától kezdődőleg tartatnak meg, 3. Szeptember hó 6-án d, e 8 órakor szentmise hallgatással nyitjuk meg az iskolai évet. 4. Azok a tunulók, kik először iratkoznak be iskolánkba, szülőjük, vagy gyámjuk, vagy azok helyettesének kíséretében tartoznak megjelanni, magukkal hozva születési, iskolai és üjraoltási kizonyítványukat. Volt növendékei az iskolának csak iskolai bizonyítványukat adják be, Bejelentendő még a tanuló lakása is. 5. Az elemi iskola V. és VI. osztályát végzett tanuló köteles tantervkülönbözeti vizsgát tenni, ha mint rendes tanuló a polg. iskola II illetve III osztályába akar beiratkozni. A különbözeti vizsgálat díja tárgyankint 4 K, Tárgyak : magyarnyelv, németeyelv, számtan, mértan, földrajz, természetrajz. A felvételi vizsgálatért nem kell kérvényt beadni, de a kitűzött vizsgálati napon (szept. 2.) pontosan meg kell jelenni. 6. Tandij és beíratási dij nincs, hanem tartozik minden tanuló a beíratásnál 1 koronát ifj. könyvek használatáért, 2 K-t biztosítékképen fizetni, az év folyamán felmerülő olyan károk megtérítésének fedezésére,3 melyeket közösen kell viselniő k - Ennek levouásával a 2 K-t év végén visszakapják. 43

7. Oly tanulók, kik egy, két vagy három tantárgyból elégtelen osztályzatot nyertek, javitóvizsgálatot tehetnek, ha a tantestülethez intézett bélyegtelen kérvényüket, bizonyítványuk melléklésével, legkésőbb augusztus hó 15-ig az igazgatóhoz benyújtják. Javító és pótvizsgálatok díjmentesek. 8. A rajz és ének gyakorlati része, a szépírás, testgyakorlás és női kézimunka tanulása alól való felmentésnek csak valóban indokolt tiszti orvos által kiállított bizonyítvány alapján csupán testi hiba okából lehet A felmentések iránti kérvények 1 K-ás bélyeggel ellátva és a kir. tanfelügyelőhöz címezve már a beiratás alkalmával nyújtandók be az igazgatóságnál. Szegénységi bizonyítvány csatolásával a kérvény és mellékletei bélyegmentesek. 44

X. Internátus. A csikmegyei polg. leányiskolában 20 növendék részére leányinternátus van berendezve, hol a vidéki szülők gyermekei teljes ellátás mellett megfelelő gondos felügyeletben és házias nevelésben részesülnek. Az ellátási díj havonkint 36 korona, mely előlegesen fizetendő. Mosásért külön kell fizetni. A törvényes iskolai szünetek alkalmával is a teljes havi dij fizetendő. Jelentkezni lehet augusztus 31-ig. A növendékeknek magukkal kell hozniok: ágyneműt (1 madrác, vagy szalmazsák, 2 párna, 1 paplan) huzattal és egy fehér lepedőt ágytakarónak, továbbá mosdó készletet, fésűt, ruha, cipő és fogkeféket, reggeli cipőt, evőkészletet, tányért, poharat, abroszt, asztalknndőt, legalább 4 hétre való fehérneműt és felső ruhát; egy téli és egy tavaszi sfftétkék felöltőt; egy sötétkék egyenruhát, 4 piros egyenkbtényt és egyenkalapot. Az egyenkalap itt szerzendő be, úgyszintén a torna ruha is.

xn. A tanulók statisztikája. f\) Nyilvános tanulók. 1. A nyilvános tanulók december 31-én a tankötelesek és ţ nem tankötelesek megkülönböztetésével, továbbá az iskolai év végén szülőik foglalkozáza szerint részletezve. E a 0 GO Mindennapi tankötelesek, ismétlő tankötelesek és nem tankötelesek; a szülők, egyéb gondviselők foglalkozása, társadalmi állása 1 Az iskola nyilv. tanulóinak száma dec. 31-én 2 08.s-el mindennapi tanköt. (12 évnél fiatalabb volt 3 Is fej 1 ismétlő tanköteles (12 14 éves) volt N 7 4 «S >/3 sö 5j a \ nem tanköteles (15 évnél idősebb) volt 5 Az iskola nyilvános tanulóinak száma az isk. év végén 6 Kis birtokos, kis bérlő 7 Gazdasági tisztviselő 8 Közép birtokos 9 Kis iparos 10 Egyéb segédszemély 11 Kis kereskedő, kis vállalkozó 12 Kereskedelmi vagy közlekedési tisztviselő 13 Egyéb keresk. vagy közlek. segégszemély. 14 Köztisstviselő, v. közhivatalhan alkalmazott díjnok 15 Másféle értelmiség (orvos, ügyvéd stb.) önálló tisztv. 16 Közhivatalban alkalmazott v. másféle értelmiségi altiszt vagy szolga 17 Katona altiszt Nyu dijas vagy jövedelméből élő ii Nyilvános tanulónak száma 146 64 78 4 144 27 1 2 13 3 20 2 1 60 1 1 6 1 6 46

2. A nyilvános tanulók száma az iskolai év végén a szülők vagy más töjvényes gondviselők lakóhelye szerint részletezve. 3. A nyilvános tanulók megosztása vallás és anyanyelv szerint az iskolai év végén osztályonkint: A tanulók vallása és anyanyelve A polgári iskola nyilv. tanulóinak száma M o> IM C/J (A O I. II. III IV osztályban Vallása : Római katholikus 34 31 23 25 113 Görög katholikus 2 2 Református 6 3 2 2 13 Ágostai hitv. evangelikus 1 1 1 1 4 Unitárius 1 1 Izraelita 5 3 3 11 Anyanyelv: Magyar 48 38 29 28 143 Német 1 1 4. Azon nyilvános tanulók száma, akik az iskolai év folyamán töltötték be 12-ik évüket: fi 12. évüket az iskolai év folyamán betöltött tanulók közül: I. II. III. IV. I Magyar anyanyelvű osztályba járt: volt! Nem magyar anyanyelvű volt: 10 15 1 26 47

5. Az iskolába beirt nyilvános tanulók számának alakulása az iskolai év folyamán, iskolai mulasztások: Sorszám A nyilvános tanulók számának alakulása R polg. isk. tanulóinak száma 1 2 3 4 5 6 Nyilvános tanulónak < beiratkozott Az iskolai év folyamán az iskolai év elején az iskolai év közben. összesen: magántanuló lett. kimaradt és nem tanult tovább meghalt 148 3 151 4 3 7 8 9 Az isk. év végéig ebbe az iskolába járt Osztályt ismételt. A mulasztások óra száma... 144 3 5075 6. A nyilvános tanulók száma az iskolai év végén a tanulás eredméuye szerint osztályonkint : A tanulók osztályzata a tanulók eredménye szerint A polg. isk. nyilvános tanulóinak száma I. Il. lll ivj! í osztályban Kitűnő általános osztályzatot nyertek 3 5 4 J 19 Jeles általános osztályzatot nyertek 1156 2 4 22 Jó általános osztályzatot nyertek 20 18 11 iq 69 Elégséges általános osztályzatot nyertek 6 3 11 7 27 Egy tantárgyból elégtelen osztályzatot nyertek 5 5 1 11 Két 2 1 Kettőnél több.. 1 1 1 2 Osztályzatot nem nyertek (vizsgálatot nem tettek) 1 összesen: 4938 29 28 144 48

XIII. Az iskola növendékeinek érdemsorozata. I. osztály. Sorszám A tanuló neve Magaviselet Szorgalom Hittan 1 Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan Mértan Természetrajz N 06 Szépírás 1 Kézimunka Ének 1 Tastgyakorlat 1 írásbeli dolg. kül. 1 Általános oszt. 1 Adler Margit 1 3 2 2 2 2 3 2 3 3 2 2 2 3 2 3 2 Antal Aranka 1 3 2 2 3 2 4 4 3 2 3 2 2 2 2 3 3 Balázs Berta 1 3 2 3 3 3 2 4 4 2 3 2 2 2 3 3 4 Barcsay Erzsi 2 3 1 3 3 3 4 4 4 2 2 3 2 2 3 4 5 Baranyai Mária 1 3 2 2 3 3 2 3 3 2 3 1 1 2 3 3 6 Bálint Ilona 1 2 3 2 3 1 2 4 3 2 2 2 2 1 2 3 7 Beke Erzi 1 2 1 2 3 1 1 3 2 3 2 2 3 2 2 3 8 Bodor Gizella V i z s g á 1 a t; 0 t n e m t ett 9 Botár Anna 1 5 2 3 3 3 4 5 4 2 3 1 2 2 3 5 10 Csorba Ilona 2 3 1 3 3 3 3 4 4 1 3 3 2 2 3 3 11 Erőss Erzsi 1 3 1 4 3 2 4 3 2 2 3 2 3 2 2 3 12 Fazekas Anna 1 2 1 2 3 2 1 1.2 3 2 2 3 2 2 2 13 Freund Sarolta 1 2 2 2 2 2 1 1 2 3 2 2 2 1 2 2 14 Frled Szeréna 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 15 Füleki Ilona 2 3 1 3 3 3 4 4 3 2 1 1 2 3 2 3 16 Fixl Olga 2 4 1 3 4 3 3 4 4 3 2 2 2 2 2 4 17 Gegő Berta 2 5 1 4 5 4 5 5 4 3 4 4 3 fm 4 5 18 Gerendy Juliska 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 19 György Erzsi 1 2 1 2 2 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 20 Ilyés Jolán 1 2 1 2 2 1 2 1 2 2 1 1 1 2 1 2 21 Imre Regina 1 3 2 2 4 2 3 4 3 1 2 1 2 1 2 3 22 Jakab Juliska 2 4 2 2 4 2 3 4 4 3 2 3 1 1 2 4 23 Jónás Irén 2 5 2 3 4 4 5 4 4 3 3 2 2 2 3 5 24 Kassay Róza 2 5 4 4 4 4 5 4 4 4 4 1 2 2 4 5 25 Kánner Dóra 1 2 2 2 2 2 1 1 3 1 3 1 3 2 3 2 26 Kánya Irén 1 3 1 3 3 3 3 4 3 2 2 1 2 2 2 3 27 Kesztenbaum M. 1 2 1 2 1 3 2 1 3 3 2 1 2 1 2 3 28 Kinczler Karolin 1 3 3 3 3 2 3 2 3 1 2 1 2 1 2 3 29 Kopacz Erzsi 1 4 1 3 4 2 4 4 3 3 3 1 3 2 3 4 30 Kozma Erzsi 1 2 1 2 3 2 1 1 2 2 2 1 2 1 2 2 31 László Erzsi 2 5 2 3 4 3 4 4 5 4 4 3 2 3 3 5 32 László Mária 1 2 1 2 2 1 2 1 2 2 1 2 2 1 1 2 133 László Terézia 1 2 2 2 1 2 2 1 2 1 2 1 2 1 2 2 49

. osztly. Sorszám 1 A tanuló neve Magaviselet Szorgalom Hittan Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan i Mértan Természetrajz N & Szépírás Kézimunka Ének Testgyakorlás Írásbeli dolg. kül. 1 Általános oszt. 34 László Zsófia 1 3 1 2 3 2 2 4 2 3 3 2 2 2 3 3 35 Mákszem Anna 2 3 1 2 2 2 2 4 3 3 3 4 2 1 3 3 36 Maraschki Erna 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 37 Merza Frida 1 2 1 1 3 1 3 2 1 2 2 2 2 1 2 2 38 Miklós Ilona 1 2 1 2 2 1 1 2 2 1 2 1 2 1 2 2 39 Nagy Teréz 1 4 2 2 4 4 4 4 4 3 1 2 2 1 1 4 40 NyirŐ Karolin 2 5 3 2 4 3 4 5 4 2 2 2 2 2 2 5 41 Oláh Karolin 1 2 1 2 1 2 2 2 2 2 1 1 2 2 1 2 42 Pap Irén 1 3 2 3 4 3 2 3 3 2 3 2 2 1 3 3 43 Salló Erzsi 2 5 1 3 4 3 5 5 4 3 3 2 3 3 3 5 44 Salló Erzsébet 1 3 1 3 2 3 4 4 3 3 2 2 2 3 2 3 46 Sándor Zsuzsi 1 4 2 3 4 4 4 4 3 3 3 3 3 2 3 4 46 Szabó Erzsi 1 5 3 4 4 4 4 5 5 4 4 4 3 3 4 5 47 Szetnerjai Eliz 1 3 2 2 3 3 2 4 3 2 3 2 2 1 3 3 48 Tőke Juliska 1 3 1 3 3 3 4 4 3 3 3 3 2 3 3 3 49l Zakariás Erzsi 1 3 1 3 3 3 3 3 3 2 3 1 2 1 3 3 Kimaradtak: Balázs Anna, Balázs Viktória, Keeves Róza, Ráduly Juliska. Dicséretet nyertek: Fried Szeréna, Gerendely Juliska, Maraschky Erna. 50

II. osztly. Sorszám A tanuló neve Magaviselet Szorgalom l Hittan Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan Mértan Természetrajz 0 Szépírás 1 Kézimunka Ének Testgyakorlat Írásbeli dolg. kül. Altalános oszt. 1 Ambrus Mariska 2 3 1 2 4 2 2 2 4 2 1 2 2 1 1 3 2 Bartos Irén 2 3 2 3 3 3 2 3 3 1 1 3 2 2 1 3 3 Botár Ilona 1 5 3 3 4 4 5 4 4 2 2 3 2 2 3 5 4 Dávid Erzsi 1 5 2 4 4 4 4 4 5 3 2 3 3 2 3 5 5 Dávid Juliska 2 5 2 2 3 3 3 3 4 1 1 1 2 1 2 3 6 Dávid Margit 1 3 1 2 3 2 4 4 4 2 2 3 2 2 3 3 7 Derner Mária 2 4 2 4 4 4 4 4 4 3 2 3 3 3 4 4 8 Farkas Margit 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 9 Földes Irén 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 10 Gábosy Margit 1 3 1 2 3 3 3 2 3 1 1 1 2 2 1 3 11 Qaal Mariska 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 12 Gruber Regina 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 2 2 2 1 13 Grünwald Irén 2 3 1 3 4 3 3 3 4 3 1 1 2 3 2 3 14 Hajnód Erzsi 1 3 1 3 3 3 4 3 4 2 2 2 2 2 3 3 15 Horváth Erzsi 1 3 2 2 3 3 2 2 4 3 1 2 2 3 2 3 16 Helvig Ella 1 3 1 2 3 3 2 2 3 3 2 3 1 1 3 3 17 Holló Mária 1 3 1 3 4 2 4 3 4 3 2 2 2 fm 3 4 18 Kálnoky Erzsi 2 5 3 4 5 4 4 2 5 1 1 2 3 4 3 5 19 Kertész Ilona 1 2 2 2 3 3 2 2 3 2 1 2 2 2 2 3 20 Kovács Ilona 1 1 1 1 2 1 2 1 1 2 1 1 1 2 1 2 21 Koczkás Emma 1 5 2 4 3 4 5 4 4 3 2 3 2 2 3 5 22 Kinszler Katalin 1 3 2 3 3 3 2 4 4 1 2 2 2 2 3 3 23 Lakatos Róza 2 3 2 3 3 4 2 3 4 3 1 3 2 2 3 3 24 Kuna Erzsi 1 5 2 4 4 3 5 4 4 3 2 3 3 2 3 5 25 Lengyel Frida 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 l 1 1 1 1 26 Léhner Ilona 1 3 2 3 3 4 3 3 3 1 1 2 2 2 2 3 27 Orbán Margit 1 2 1 2 3 2 2 2 3 2 1 2 2 2 1 2 28 Pál Gábrietla 1 2 2 2 2 2 4 3 3 1 2 1 2 2 3 3 29 Péter Verónika 1 3 1 3 4 2 3 2 4 2 2 2 2 2 2 3 30 Petres Juliska 1 3 1 3 4 3 4 3 4 1 1 1 o 2 2 4 AJ 31 Sárosy Róza 1 3 1 3 3 3 3 3 3 2 2 2 3 2 2 3 32 Schmidt Amália 1 5 2 4 5 4 5 5 5 4 3 3 3 4 3 5 33 Schwartz Hermin 2 2 2 2 1 2 3 2 1 3 2 1 1 3 3 2 34 Schüller Hermin 2 5 3 3 2 4 4 5 3 4 1 2 2 2 3 5 35 Szász Auna 1 2 1 1 2 1 2 2 2 1 1 1 1 2 1 2 51

II. osztly. s o cn A tanuló neve { Magaviselet Szogalom Hittan H Magyar nyelv j Német nyelv Földrajz Számtan 1 Mértan Természetrajz N 06 Szépírás Kézimunka Ének Testgyakorlat írásbeli dolg. kül. Általános oszt. 36 Vadász Ilona 1 3 1 2 3 3 4 3 3 2 1 2 2 2 2 3 37 Vajna Margit 1 2 1 2 2 2 2 1 1 2 1 2 2 1 2 2 381 Orbán Erzsi 1 3 1 3 3 3 3 2 4 3 2 3 2 2 3 3 Dicséretet nyertek : Farkas Margit, Földes Irén, Gaal Mariska, Gruber Regina, Lengyel Frida. 52

III osztly. Sorszám { A tanuló neve Magaviselet Szorgalom 1 Hittan K Magyar nyelv 1 Német nyelv Történelem 1 Földrajz 1 Számtan 1 Mértan 1 Vegytan 1 Kézimnnka 1 N cc Ének I Torna írásbeli dolg. külalkl Általános osztályzati 1 Antal Erzsébet 2 4 3 4 4 3 3 4 4 4 2 4 3 2 1 4 2 Baka Karolin 1 3 3 2 2 3 3 2 3 3 2 3 3 2 3 3 3 Bartos Ilona 1 3 1 2 3 3 2 3 3 3 3 1 3 2 1 3 4 Bauer Erzsébet 1 3 2 3 4 2 2 4 4 3 3 1 2 2 2 4 5 Bács Juliska 2 5 3 3 5 4 3 3 3 4 3 l 3 3 3 5 6 Borbándi Ida 2 4 1 3 4 3 4 4 4 4 3 1 2 2 3 4 7 Csató Juliska 1 3 2 3 3 3 4 3 3 3 2 3 3 3 1 3 8 Csiszér Erzsébet 2 4 2 4 4 3 4 4 4 4 2 1 1 2 3 4 9 Dávid Róza 1 3 2 2 3 3 2 2 2 3 2 1 2 1 2 3 10 Dávid Rózsika 1 4 1 4 4 4 4 3 4 4 2 2 3 2 2 4 11 Demény Erzsi 1 4 2 3 2 4 4 4 4 3 2 1 2 2 1 4 12 Dóczy Ilona 1 4 2 3 4 4 2 4 4 4 1 2 2 2 2 4 13 Farkas Jolán 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 14 Gerendely Irén 1 2 1 1 3 2 2 2 1 2 1 1 3 2 1 2 15 Hamari Margit 2 3 3 2 4 3 3 3 3 3 2 2 3 3 2 3 16 Holló Lina 2 4 3 4 4 4 4 4 4 4 3 2 3 3 2 4 17 Kovács Ilona 1 4 1 3 4 3 2 4 4 4 3 3 1 2 2 4 18 Kovács Piroska 1 2 1 2 2 2 2 3 4 3 1 1 2 2 2 3 19 Köllő Margit 1 2 3 2 3 2 2 2 1 3 1 1 3 2 2 3 20 Kömény Brigitta 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 21 Lőrincz Irma 1 1. 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 22 Miklós Jusztina 1 3 2 3 3 2 3 3 3 3 1 1 3 3 1 3 23 Nagy Erzsébet 1 1 I 1 2 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 241 NagyL. Stefánia 1 3 1 3 2 3 2 3 4 3 1 1 2 2 2 3 25 Neufeld Elza 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 2 1 1 26 Reck Izabella 1 2 2 2 3 2 2 3 3 3 1 1 3 2 2 3 27 Simon Ilona 2 4 1 4 4 4 4 3 4 4 1 1 3 2 1 4 28 Tausinger Hermin 2 4 2 3 3 4 3 4 4 4 3 2 2 2 3 4 129 Winkler Róza 2 3 1 2 1 2 3 3 3 2 2 1 3 2 3 31 Dicséretet nyertek: Farkas Jolán, Lőrincz Irma, Nagy Erzsébet, Kömény Brigitta, Neufeld Elza. 53

Sorszám II A tanuló neve I. osztly. Magaviselet 1 Szorgalom 1 Hittan 1 Magyar nyelv 1 > Történelem 1 Számtan 1 1 Mértan 1 Természettan 1 Gazdaságtan 1 1 Egézségtan II Kézimunka Enek Torna llrásbeli dolg. külalkj 1 Általános oszt. c ac B 1 Ambrus Erzsi 1 2 2 2 V 3 2 2 1 1 1 1 1 1 2 2 1 2 2 Balázs Róza 1 l 1 1 Z 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 Balogh Jolán 1 3 2 2 3 3 3 2 2 2 2 2 2 3 2 3 4 Bándi Mária 1 4 3 4 4 4 3 4 4 3 3 2 4 2 2 4 4 5 Bidiga Ilona 1 4 2 4 4 4 4 4 4 4 3 1 3 3 3 4 4 6 Dájbukát Vira 1 3 1 2 3 3 4 4 3 3 2 fm fm 1 fm 2 3 7 Domokos Erzsi 1 2 1 2 3 2 2 2 3 2 2 1 1 3 2 1 2 8 Gábossy Ida 1 3 2 3 3 4 2 3 3 2 2 1 1 2 2 1 3 9 Hajnód Ilona 1 2 2 2 3 2 2 2 3 1 2 2 2 2 2 1 2 10 Holló Juliska 1 4 2 4 4 4 4 4 4 3 3 1 2 2 2 2 4 11 Incze Klára 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 12 Kajtsa Jolán 1 3 1 3 4 3 2 1 3 1 2 1 1 2 2 1 3 13 Kovács Anna 1 2 1 2 2 3 2 1 3 2 2 1 1 2 2 2 2 14 Kuna Ilona 1 3 1 4 4 3 3 3 3 3 3 2 1 2 2 1 3 15 Lajos Juliska 1 1 1 1 2 1 1 1 l 1 1 1 1 1 1 1 1 16 László Aranka 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 17 Márkos Anna 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 18 Márkos Berta 1 3 1 3 3 2 2 1 3 3 1 1 1 3 2 1 3 19 Menchik Janka 1 4 3 4 3 3 3 3 4 4 4 1 1 3 1 3 4 20 Miklós Regina 1 4 4 4 4 3 3 4 4 4 4 1 2 3 2 3 4 21 Oláh Anna 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 22 Orbán Erzsi 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 23 Petres Krisztina 1 4 2 4 4 4 4 4 4 4 4 3 4 3 fm 1 4 24 Péter Zsuzsi 1 3 1 1 3 1 2 3 3 2 1 2 1 2 2 1 3 25 Salamon Mária 1 4 2 4 3 3 2 4 4 4 4 2 2 2 2 3 4 26 Szabó Ibolya 2 3 1 1 3 3 2 2 3 2 2 2 3 2 3 1 3 27 Szopos Tekla 1 3 2 3 3 3 2 3 3 2 2 1 2 2 2 2 3 28 Szentgyörgyi Ilona 1 3 3 4 3 4 2 2 3 3 3 2 2 1 1 3 3 Kimaradt: Kóródi Juliska. Dicséretet nyertek: Balázs Róza, Incze Klára, Lajos Juliska, László Aranka, Márkos Anna, Olah Anna Orbán Erzsi, 54

XIV. Érdemjegyek fokozatai. Előmenetel Magaviselet Szorgalom írásbeli 1 Kitűnő Dicséretes Kitartó Csinos 2 Jeles Jó Kellő Tiszta 3 Jó Tűrhető Változó Rendes 4 Elégséges Szabálytalan Hanyatló Tűrhető 5 Elégtelen Rossz Csekély Rendetlen 55

TflRTALOM-MUTflTÓ. Lap. I. A Balaton 3. II. Felügyelet 7. III. Tanári testület 8. IV. Igazgatói jelentés az 1911 1912. iskolai évről 10. V. Az 1911 1912. iskolai évben elvégzett tananyag 17. VI. Az 1911 1912. iskolai évben használandó tankönyvek jegyzéke 34. VII. Rendtartási szabályok. 36. VIII. Szükséges tudnivalók a polg. leányiskoláról 40. IX. Értesítés az 1912 1913. iskolai évre vonatkozólag 43. X. Internátus. 45 XII. A tanulók statisztikája 46. XIII. A tanulók érdemsorozata 49.