Ez 14,12-23 Egy a közbenjáró: Jézus Krisztus

Ez 14,12-23 Egy a közbenjáró: Jézus Krisztus És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! ha valamely ország vétkeznék ellenem, elpártolván tőlem, és én kinyújtván kezemet ellene, eltörném néki a kenyérnek botját, és bocsátanék reá éhséget, és kiirtanék belőle embert és barmot; És ha volna ez a három férfiú benne: Noé, Dániel és Jób: akkor ők az ő igazságukkal a magok lelkét megszabadítanák, azt mondja az Úr Isten. Ha gonosz vadállatokat bocsátanék át az országon, hogy azt gyermektelenné tegyék, és az pusztává lenne, a melyen senki át nem menne a vadállatok miatt: Benne ama három férfiú (élek én, az Úr Isten mondja) sem fiakat, sem leányokat meg nem szabadítana, csak magokat szabadítanák meg, az ország pedig pusztává lenne. Avagy ha fegyvert hoznék amaz országra, és mondanám: fegyver, menj át ez országon! és kiirtanék belőle embert és barmot, És ama három férfiú benne volna, élek én, az Úr Isten mondja, nem szabadítana meg sem fiakat, sem leányokat, hanem csak magokat szabadítanák meg. Avagy ha döghalált bocsátanék arra az országra, és kiönteném búsulásomat reá vérben, hogy kiirtsak belőle embert és barmot, S Noé, Dániel és Jób benne volna: élek én, az Úr Isten mondja, nem szabadítanának meg sem fiat, sem leányt; ők igazságukkal csak a magok lelkét szabadítanák meg. Mert így szól az Úr Isten: Mennyivel inkább, ha e négy nehéz ítéletemet: a fegyvert, éhséget, vadállatot és döghalált bocsátom Jeruzsálemre, hogy kiirtsak belőle embert és barmot! Ímé, megmaradnak benne némely menekültek, a kiket kivezetnek, fiak és leányok; ímé ők kimennek hozzátok, hogy lássátok útjokat és cselekedeteiket, és vígasztalást vegyetek a veszedelemből, melyet Jeruzsálemre hoztam, mindarra nézve, a mit hoztam reá. És megvígasztalnak titeket, ha látjátok útjokat és cselekedeteiket megismeritek, hogy nem hiába cselekedtem mindazt, a mit cselekedtem vele, ezt mondja az Úr Isten. Bevezetés Ebben a kis szakaszban is az Úr ismételten kijelenti, hogy Jeruzsálem teljes elpusztítása megmásíthatatlan, senki attól el nem téríti Istent. Még hogyha három olyan igaz ember volna is benne, mint Nóé, Dániel és Jób, őket sem hallgatná meg az Úr, ők maguk megmenekednének, de Jeruzsálemet senki nem mentheti meg. Az új törvény Ennek az Igének a kapcsán szeretnék szólni arról, hogy már Jeremiás prófétánál is, és majd később, Ezékielnél ismét látni fogjuk azt, ami ebben a részben is hangsúlyozottan benne van, hogy Isten egy új törvényt ad az Ő népének bizonyos tekintetben. Mert a régi törvény így szólt: Az Úr irgalmas, irgalmasságot cselekedik ezeríziglen, de megbünteti az atyák vétkét a fiakban harmad és negyed íziglen. Vagy egy másik törvény, ami példabeszéd lett Izraelben, ami ezen alapszik, hogy megbünteti az Úr az atyák vétkét a fiakban. Így mondták: az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele. És most az Úr kijelenti, hogy ha vannak is igaz emberek, vannak is közbenjárók, mindenkinek a maga bűnét kell viselnie Isten előtt, és a maga bűneiért bünteti meg Isten, és mások nem szabadíthatják meg. Viszont mindenki meg kell, hogy bűnhődjön a saját bűnéért, nem a fiak fognak az atyák bűnéért bűnhődni. Már a Jeremiás próféta könyvében is olvastunk ilyet: Ama napokban nem mondják többé: Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele. Sőt inkább kiki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele (Jer 31,29). Itt most ezt jelenti ki az Úr ebben az Igében. Régen, ha figyeljük az ószövetségi kort, ha Isten egy országra fegyvert vagy éhséget bocsájtott, akkor úgy volt, ahogy olvastuk itt

az Igében, hogy átment a fegyver az országon, és nem kíméltek csecsemőket sem, gyermekeket sem. Vagy ha egy városra döghalál-pusztítást küldött az Úr, akkor ott elpusztult mindenki, akik nem cselekedtek bűnt, azok is. És ha az Úr jót tett valamelyik várossal vagy országgal, akkor akik méltatlanok voltak, azok is részesültek belőle. Most itt Isten azt mondja, hogy ha állna énelőttem ez a három férfiú, nem menthetnék meg az ő igazságukkal másoknak az életét, csak a tulajdon életüket. Noé, Jób és Dániel Most nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy miért hozza ezt a három férfit az Úr példának. Vegyük először Noét. Azt olvassuk róla az Igében, hogy Noé igaz volt, és Istennel járt. De ezt nem olvassuk a gyermekeiről, sem a feleségéről vagy a menyeiről. Mégis, amikor Isten elhatározta, hogy özönvízzel elpusztítja a földet, akkor nemcsak Noé menekült meg, hanem az ő igazságáért megmenekedett még rajta kívül hét ember: felesége, három fia és a fiának a feleségei. De most azt mondja az Úr, hogy ezután nem így lesz. Noé sem menthetne meg senkit a maga igazságával. Akkor megmentette a háza népét. Ez után nem menthetné meg még a fiát sem, és a lányát sem. Nézzük meg Jóbot. Jób esetében azt látjuk, hogy az ő igazságával ő már nem mentette meg a gyermekeit. Pedig tudjuk az Igéből, hogy imádkozott a gyermekeiért minden nap, és amikor a Sátán kikérte Jóbot, az Úr úgy rendelkezett, hogy elpusztulhattak a gyermekei. De Jób megmentett valakiket az ő igazságával: a három barátját. Isten azt mondta az ő barátainak, hogy csak Jóbért nem cselekszem valami retteneteset veletek, mert Jób könyörgött értük. A következő Dániel. Dániel imádkozott az egész népért a fogságban, szorgalmasan olvasta Jeremiás prófétát, és megtudakolta belőle, hogy hetven évnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain. De úgy alakult Dánielnek az élete, hogy az ő igazságával senkit nem tudott megmenteni, csak a maga életét, amikor bekerült az oroszlánok vermébe. Ő megmenekedett, de nem tudta megrövidíteni a hetvenéves fogságot. Mózes és Sámuel Ha visszalapozunk Jeremiás próféta könyvéhez, neki is említett két személyt az Úr: Mózest és Sámuelt. És monda az Úr nékem: Ha Mózes és Sámuel állanának is előttem, nem hajolna lelkem e néphez: küldd ki az orczám elől, hadd menjenek! (Jer 15,1). Mózes, amikor a pusztában a nép vétkezett, aranyborjút csináltak, felment a hegyre könyörögni az Úrnak. És az Úrnak azt mondta: Uram! Ez a nép nagy vétket követett el, de bocsásd meg ennek a népnek az ő bűneit, könyörülj rajta. Ha pedig nem, akkor törölj ki engem a Te könyvedből. És az Úr megbocsájtott a népnek. Igaz, hozzátette: majd ezt a bűnt a meglátogatáskor meglátogatom, de kedves volt előtte Mózes könyörgése, közbenjárása, megbocsájtott a népnek. Igaz, hogy Áron kivételével a főbűnösöknek meg kellett halniuk, aztán később Áron is meghalt, nem mehetett be az ígéret földjére. Tehát akkor közbenjárhatott, de most azt mondja az Úr, hogy nem járhatna közben Mózes sem. Aztán olvastunk itt Jeremiásnál még Sámuelről. Sámuel két ízben is közbenjárt a népért, és mind a kétszer meghallgatta az Úr. Az egyik közbenjárása akkor volt, amikor a filiszteusok elvitték a ládát, aztán visszaküldték, és a nép hosszú időn keresztül vágyakozott az Úr után. Egyszer összegyűltek, elmentek Sámuelhez, keresték az Urat. És Sámuel könyörgött az Úrnak: Áldozott egy szopós bárányt, és az Úr meghallgatta Sámuelt, és megkegyelmezett a népnek. Mindjárt jöttek is a filiszteusok, mert azt gondolták, hogy azért gyűlt össze a nép, hogy ellenük harcoljanak, és az Úr úgy megzavarta a filiszteusokat, hogy ez a megrettent kis maroknyi nép legyőzte őket. Másodízben akkor járt közben a népért, amikor megválasztották királlyá Sault, és Saulnak először győzelmes harcai voltak. Éppen egy ilyen győzelmes csatából jött meg a néppel, amikor azt mondta nekik Sámuel, hogy minden bűnötöket csak öregbítettétek azzal, hogy királyt kívántatok, most nézzétek meg, hogy mennyire haragszik az

Úr! Nemde aratás ideje van? És olyankor nem szokott eső és mennydörgés lenni ott. Akkor az Úr nagy esőt és mennydörgést készített, annyira, hogy a nép nagyon megijedt. Azt mondták: kérünk, könyörögj érettünk az Úrnak, és elismerték az ő bűneiket. Azt felelte Sámuel: távol legyen, hogy felhagyjak az értetek való könyörgéssel. Közbenjárt az Úrnál, és az Úr meghallgatta, és könyörült a népen. Ezeket a férfiakat hozza példának az Ige, és azt mondja: most ezek is hiába állanának előttem. Akárhogy könyörögnének, akárhogy adnák magukat, mint Mózes, készek lennének arra is, hogy őket törölje ki az Úr a könyvből. Nem, azt mondja az Úr, nem hajolna lelkem ehhez a néphez. Maradék - Krisztus közbenjárásáért Ezek után, amikor ezt elmondja az Úr, mégis érdekesen fejezi be ezt a 14. részt: Ímé, megmaradnak benne némely menekültek, a kiket kivezetnek, fiak és leányok (22. vers). Az összes versben eddig hangsúlyozza az Úr, hogy ezek a szent emberek sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, hiába is járnának közben, és akkor egyszer csak itt azt mondja a végén, hogy mégis megmenekednek fiak és leányok. Hát akkor ez hogy van? Mert úgy néz ki, mintha itt ellentmondás lenne, hogy az Úr végigvezeti, hogy senki nem menthet meg sem fiat, sem leányt, a legszentebb ember sem, nem hajol lelkem ehhez a néphez. A végét pedig azzal zárja le, hogy mégis megmaradnak fiak és leányok, ezeket kivezetik Jeruzsálemből, és ti meg fogjátok látni, és örülni fog a szívetek, amikor majd ezt látjátok, és az ő cselekedeteiket. Hogyan van ez? Mi most már az Újszövetségben jobban megérthetjük, mint az ószövetségi emberek megértették. Ezek a fiak, és ezek a leányok, ez a maradék, aki megmenekülhet, nem Mózes, nem Sámuel, nem Dániel, nem Jób és nem Noé közbenjárására, hanem az egyetlenegy Közbenjáróért, Jézus Krisztusért menekedik meg. Na, de hogy jön ide Jézus Krisztus, a jeruzsálemi megmenekültekhez? Olyan nagy volt Izrael bűne, hogy az Úr eltörölhette volna, ez lett volna az igazságos. Mindenkit, mind egytől egyig fiakat is, leányokat is, mind az egész népet. De megemlékezett Isten az Ő ígéretéről, amit Ábrahámnak adott. Mi volt az Ábrahámnak tett ígéret? A te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. Pál apostol mondja a Galata levélben, hogy ez a Mag Jézus Krisztus, róla pedig azt olvashatjuk: Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, A ki adta önmagát váltságúl mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében (1Tim 2,5-6). Ez az új törvény, ami különösen az Újszövetségben válik teljessé, és jut el egészen a teljességig, hogy nincs más közbenjáró, egyedül csak Jézus Krisztus. Ugye figyeltük az Igét? Nincs más közbenjáró, Ő egyedül. Egy a közbenjáró Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus. Itt álljunk meg egy kicsit, és vonjunk le egy néhány tanulságot a magunk számára! Akkor az Ószövetségben elsősorban ugye testi halálról volt szó, ha valaki vétkezett, testben meg kellett halnia. Most sokkal nagyobb a tét, nem testi halál, hanem örök élet vagy kárhozat. És különösen most értjük meg, hogy annyira elromlott az egész emberiség Isten előtt, hogy nincsen olyan, akinek a közbenjárását Isten meghallgathatná. Az üdvösség vagy a kárhozat kérdésében különösen egyetlenegy van, Jézus Krisztus, Aki adta önmagát váltságul mindenekért. Úgyhogy senki sem kárhozik el most a más bűne miatt. Ugye, még az Ószövetségnél ez volt: az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele. Ezt a törvényt megváltoztatta az Úr. Akármilyen gonosz egy szülő, egy atya, nem kell, hogy a gyermek az ő bűne miatt elkárhozzon. Ez világos előttünk. De az is világos, hogy azért, mert egy szülő hívő, azért automatikusan nem fog a gyermek üdvözülni, csak ha elfogadja Jézus Krisztust. Van ígéret, hogy meg vannak szentelve, és az Úr meg is szorongatja őket, de el kell fogadni Jézus Krisztust, mert Ő az egyetlen Közbenjáró.

Szabad-e közbenjárnunk? A másik tanulság az a mi számunkra, hogy ha valaki nem akarja az Úr Jézus Krisztust, akkor hiába nekünk minden imádság és közbenjárás, a mi imádságunkért senki nem fog megmenekedni. Most kérdezhetné valaki, hogy hát akkor ne is imádkozzunk? Olvassuk el azt a részt, ahonnan az előbb olvastunk, ahol ez az Ige volt, hogy egy az Isten, egy a közbenjáró is. Így kezdődik ez a rész: Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt. A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus. A ki adta önmagát váltságúl mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében (1Tim 2,1-6). Miért tartassanak tehát könyörgések minden emberért? Két dolgot mond az Ige: mert ez jó és kedves a mi Istenünk előtt. És a másik: mert egy az Isten, és egy a közbenjáró, Jézus Krisztus. Vagyis, amikor mi valakiért imádkozunk, akkor Jézus Krisztussal együtt munkálkodunk, mert Ő az egyetlen közbenjáró. Vele együtt. Mert Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és mi is beleállunk ebbe a munkába. Ez jó és kedves a mi Istenünk előtt, ha munkatársai vagyunk a Krisztusnak. De ne legyen senki olyan felfuvalkodott, hogy azt gondolja, az én imádságomért könyörül Isten rajta. Nem! Krisztus imádságáért, Krisztus közbenjárásáért. Én csak megnyugodhatok, és beleolvadhatok, eggyé válhatok azzal a Krisztussal, akinek az imádságát biztos, hogy meghallgatja Isten. Aki adta önmagát is váltságul, aki mindent megtett az ember megmentéséért. Elsősorban nekem jó, ha imádkozok másokért, és nem annak, akiért imádkozok. Isten szemszögéből látom a dolgokat, és együtt dobban Krisztussal a szívünk, hogy ilyen emberi kifejezést használjak, mert együtt munkálkodunk, egy célért, egy szellemben, egy munkában. Krisztusért hallgat meg, mert Ő az egyetlen közbenjáró. Egy másik tanulság, amit szeretnék elmondani, hogy amikor imádkozunk, akkor bennünket az Isten jelenléte formál. Szokták azt mondani, hogy csak akkor tudunk igazán imádkozni a másikért, hogyha mi is hasonló nyomorúságban vagyunk, mert csak akkor tudjuk a másikat megérteni és megszánni. Ebben van valami, mert az Úr Jézus Krisztusról is azt mondja az Ige, hogy meg tud indulni a gyarlóságainkon, mert megkísértetett mindenekben (hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.) Azonban a szánalom, a részvét ösztönözhet bennünket lelki (nem szellemi) magatartásra is. Arra, hogy így gondolkozzunk: hogyha majd én kerülök olyan helyzetbe, akkor majd engem is értsenek meg, szánjanak meg, és énérettem is imádkozzanak. Ez nem jó szellemi hozzáállás. A szellemi hozzáállás az, amikor azért teszem, mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt. Igaz, az Úr Jézusról is fel van jegyezve, hogy látta a sokaságot, és megindult, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. Ez eddig rendben is van, amíg szellemi módon Krisztussal együtt tudok munkálkodni. De amikor a szánalom, az érzelem kerül előtérbe, és aztán csak fordul egyet a dolog, és a szánalom meg az együttérzés aztán átcsap majd gyűlöletté vagy haraggá, mert olyat tesz a másik, ami már nem szánni való, hanem ami már felizgatja a kedélyeket, és ami már az emberben ellenállást vált ki, akkor aztán rögtön meglátszik, hogy mennyit ér az érzelem. De Krisztus nem ilyen. Éppen ezért, amikor mi imádkozunk, ebben nyugodjunk meg, hogy nem a mi könyörgésünkért, hanem azért, mert egy a közbenjáró Isten és ember között, Jézus Krisztus, és Érte hallgat meg az Úr. Krisztusért Most menjünk vissza ehhez az öt férfihez. Őket miért hallgatta meg az Úr? AMinden egyes esetben pontról pontra ki lehet mutatni, hogy őket is már előre Jézus Krisztusért hallgatta meg Isten. Itt van például Noé. Noénak megmenekedett a családja, de azért menekedett meg, mert ez egy prófécia Krisztusra nézve, hogy Krisztus lesz majd az egy Igaz, mint ahogy egyetlen

volt Noé is abban az időben Isten előtt, de ahogy Nóénak megmenekedett a háza népe, ebből a világból mindaz megmenekedik, aki a Krisztus háza népéhez tartozik, aki újjászületik, és az Ő családjához tartozik. Azért menekedhetett meg Noé családja, mert Krisztust példázta előre. Aztán ott van Jób. Jób a szenvedő Jézus Krisztusnak a képe. Jézus Krisztusé, aki azokért imádkozott, akik tetézték, akik okozták az Ő szenvedéseit. Oktalanul, nem tudatosan, és nem akarattal, hiszen a barátai vigasztalni akarták. Jób életében ott volt a nagy harc, amiről ő nem tudott, ami Isten és a Sátán között folyt le. Jézus Krisztus golgotai keresztjén is a nagy harc a Sátánnal folyt. De ott volt a nép, a tudatlan nép, az Ő népe, az Övéi, akik csak tetézték a kínt és a nyomorúságot. Később Péter beszél erről, hogy a tudatlanság idejét elnézte az Úr. Pál is szól erről. Mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. Tehát Jób ezt a Krisztust példázza, hogy akik őt nyomorgatták, bántották, és a szenvedését okozták, azokért imádkozott, és meghallgatta az Úr. Ott van Mózes. Már az előbb említettem, hogy amikor könyörgött a népért, akkor ezt mondta az Úr: De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál. És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom. És megverte az Úr a népet ezért is, a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala (2Móz 32,32-35). Nem törölte el az Úr az egész népet. De miért? Majd a látogatásom napján ezt a bűnüket meglátogatom. Azért hallgatta meg Mózest Isten, mert előretekintett Jézus Krisztusra, Aki a világ minden bűnét, ezt a bűnt is magára vette, és felvitte a golgotai keresztre. Aztán ott van Sámuel. Miért hallgatta meg az Úr? Sámuel nagyon jól tudta, hogy vinni kell az áldozati bárányt, és az ő könyörgése is Krisztusra mutat, Aki önmagát áldozta. A második esetben meg ott voltak az égi jelek: elsötétedett, mennydörgés, villámlás. Amikor Jézus Krisztus meghalt a golgotai kereszten, akkor is a nap elsötétedett, földindulás lőn. Isten előre, Krisztusért hallgatta meg őt. Dániel életéből is szeretnék felolvasni egy néhány igeverset, amikor könyörög a népért: És értésemre adá [tudniillik Gábriel] és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak. A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást! Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente. Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiásfejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben. A hatvankét hét múlva pedig kiirtatik a Messiás (Dán 9,22-26). Dániel tehát imádkozott a népért, könyörgött, esedezett. És az Úr azt mondta Gábriel által: te kedves vagy az Úr előtt, ez rendben van. De nem csak annyit mondott Gábriel, hanem azért jött, hogy értelemre tanítsa. És mire tanította meg? Majd eljön a Messiás, aki kiirtatik, tehát aki meg fog halni. Eljött ez a Messiás, akiről azt mondja, hogy elhozza az örök igazságot, és felkenettessék a Szentek szentje. El kellett jönni Jézus Krisztusnak, és ezt kellett Dánielnek is megtudni. Minden Jézus Krisztusért történt az Ószövetségben. Minden imameghallgattatás, minden prófécia rá mutatott, minden irgalmasságot Őérte cselekedett Isten. Mi csak álljunk bele Isten munkájába Mi most már ennek utána vagyunk. És jó, hogy ha megjegyezzük ezt magunknak, hogy Ő az egyedüli közbenjáró, és beállhatunk ebbe az Ő közbenjáró munkájába. Ezért mondta az Úr Jézus: ha az én nevemben kértek, megadja az Atya. Nem mi külön. Mi külön senkik nem vagyunk. Nem vagyunk olyanok, mint Mózes, nem vagyunk olyanok, mint Dániel vagy Jób

vagy Noé. Nem vagyunk olyanok, és még őket sem hallgatná meg Isten. Mi egészen mások vagyunk. Mi Krisztushoz tartozunk, Krisztus Testének a tagjai vagyunk. Krisztussal együtt mindent megad nekünk az Úr Krisztusért. Nála nélkül mi senkik vagyunk, a világ szemetjei, nemtelenjei, megvetettjei. Nem vagyunk olyan kiválóak, mint ez a felsorolt öt férfi. De Krisztussal együtt minden a miénk. És Krisztussal együtt könyöröghetünk, beállhatunk az Ő munkájába. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten a Krisztusban, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, mindent megtesz a mi szeretteinkért is. Mi többet tenni nem tudunk, mint amit Krisztus már megtett, mi semmit nem tudunk tenni tulajdonképpen. Isten azt akarja, és mi álljunk be hálaadással. Ezért mondja, hogy hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. Én nem nyugtalankodom a gyermekeim miatt. Tudom, hogy Isten sokkal jobbat akar neki, mint amit én akarok, mindegyiknek. Nagyobb a bölcsessége, a szeretete, Ő tudja, hogy hogyan kell alakítani, formálni az életüket. Mit nyugtalankodjak én? Hálaadással azt mondom, hogy Uram, a Te kezedbe teszem le, mert én nem tudnék jobbat, mint amit Te tudsz. Én nem akarom előírni, hogy tedd, mert Te sokkal jobban tudod. Legyen meg a Te akaratod. Így álljunk be. Befejezés Nézzük meg, ki imádkozott ezért a maradékért. Azzal befejeződik ez a 14. rész, hogy az Úr mégis hagy maradékot, fiakat és leányokat. Ki imádkozott ezekért? Jeremiás imádkozott, azt mondja az Úr: hagyd el Jeremiás, szóba sem állok veled ebben a dologban. Ezékiel imádkozott - hagyd el Ezékiel. Dániel imádkozott, őt értelemre tanította az Úr. De az Úr mégis hagyott maradékot. Mert az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, és Ő jól tudja, hogy mit kell a mi szeretteinkért is tenni. Ámen. Debrecen, 1988. október 12.