Rovatvezető: Király Pál

Hasonló dokumentumok
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál

Rovatvezető: Király Pál

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.

BUDAPESTEN: Bedő Tibor A műszaki tervezés szerepe az ágazat műszaki fejlesztésében", Dr. Konecsni István Az évi gombamérgezések

előfordulásai" címmel előadást tartott.

megtárgyalta még a titkárság munkáját és javaslatokat tett a munka javítására,

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Rovatvezető: KIRÁLY PÁL

Miniszter Úr Életfa Emlékplakett Arany Fokozata kitüntetést adományozott 4 személynek, köztük:

Az erdőművelési szakosztály április án, az Ipolyvidéki EFAG területén tartott szakosztályülésén egyhangúlag elfogadott határozata:

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

TANÉVNYITÓ Nagy József

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?

MEE Szegedi Szervezet

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága október 01-én tartott üléséről

A helyi csoportok életéből

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGI JELENTÉS

MFTTT2018 IB-határozatok

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Képek a megemlékezésről

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE

Rovatvezető: Király Pál

Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés május 24.

A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE

A HELY I CSOPORTO K ÉLETÉBŐ L

MUNKATERV. a 2011-es évre

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

Fila József, a szeniorok tanácsának elnöke

Pótlás. Az ERFATERV három évtizedével foglalkozó 6. lapszám cím- és hátképe utólagos közlés szerint Zágoni István, az iroda főmérnökének felvétele.

Folytatás az előző oldalról

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

2012. december 03. (hétfő)

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

Az Országos Erdészeti Egyesület elnökségének tagdíjrendezésre vonatkozó. határozata

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím

H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.

Pályázati Hirdetmény. ÉSSZERŰ ANYAGTAKARÉKOSSÁG MEGVALÓSÍTÁSA" c. pályázat. A pályázat résztvételében nyilvános, jellegében titkos rendszerű.

Az OEE elnöksége február 17-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

Tanácsi loizottságok 1988».^ Xi-*SH2Í ;Í«

Helyi csoportjaink rendezvényein központunkat hét alkalommal nyolcan képviselték.

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u Mohácsi ÖK Irodaháza

Budapesti intézőbizottság Budapest, Anker köz Barátossy Gábor: Erdőtelepítések az erdők fejlesztéséért.

MOB Sportiskolai Program évi forrás

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.

OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoport. Elnök: Kóródi Sándor korodi.sandor[kukac]kaeg[pont]hu

voft Z N^v^T e S Ü } e t Í - 1 l a t í Í r í n e n t Í t a n á c s k o z á EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

Rovatvezető: Király Pál

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

J e g y z ő k ö n y v

BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE

JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata

2015. évi Közhasznúsági jelentés

MUNKATERV. a 2012-es évre

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma

Tájékoztató. A képzés célja:

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

Rovatvezető: Gáspár-Hantos Géza

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

Átírás:

Rovatvezető: Király Pál Az elnökség 1985. június hó 18-án, Budapesten, dr, Herpay Imre elnökletével ülést tartott. A napirendi pontoknak megfelelően: határozott az egyesületi kitüntetések (Bedő Albert-emlékérem és Kaán Káróly-emlékérem) adományozására; meghallgatta és köszönettel tudomásul vette dr. Kovács Jenőnek, a Mátrai EFAG állami díjas vezérigazgatójának tájékoztatását az.1985. évi egyesületi vándorgyűlés egri előkészületeinek állásáról; majd az elnök ismertetésében nagy figyelmet szentelt az MSZMP XIII. kongresszusának határozataiból adódó MTESZ-, illetve egyesületi feladatokra azzal, hogy a megválasztandó új vezetőság az 1985. év második félévi, illetőleg az 1986. évi munkatervek összeállítására megfelelő irányelveket ad majd ki. Az elnök zárzószavában kegyelettel és szeretettel emlékezett meg Ubitz Gyula elnökségi és Tóth István választmányi tag, nagyrabecsült, kedves kollégáink időközben bekövetkezett haláláról. Az elnökség néma felállással adózott emléküknek. Végül dr. Herpay Imre a jelenleg funkcióban levő elnökség utolsó testületi ülését felhasználva, köszönetét és elismerését fejezte az elnökség tagjainak önzetlen, mindenkor készséges és segítőkész munkájáért, egyesületünk érdekében kifejtett támogatásért. Titkári tanácskozást tartott Király Pál, főtitkár június hó 6 7-én, Nyíregyházán. A helyi választások lezajlása utáni kölcsönös megismerkedést követően ismertette az időszerű egyesületi feladatokat, melyet kötetlen beszélgetés keretében megvitattak. A tanácskozáson nagy hangsúlyt kapott a vezetőségválasztó küldöttközgyűlésre történő felkészülés. A tanácskozás résztvevői a nyíregyházi erdészet területén, valamint a debreceni erdőspuszták térségében szakmai programmal egybekötött tanulmányutat tettek. Az emlékezetes összejövetel kitűnő szervezését nyíregyházi helyi csoportunk és annak titkára, Franké János végezte, osztatlan elismerést és köszönetet váltva ki mendenkitől. A gépesítési szakosztály munkaterv szerinti ülését a Kisalföldi EFAG északhansági erdészeténél, Jánossomorján tartotta meg. Tárgy: 1. A hidraulikus berendezések üzemeltetése, javítása és karbantartása. 2. Az észak-hansági erdészet javító bázisának bemutatása. Az első napirend anyagát dr. Fekete Gyula, a Mezőgép Fejlesztő Intézet fejlesztő mérnöke ismertette. Előadásában az általános kérdéseken kívül kitért a gyakorlatban használható és ma beföldön beszerezhető különböző mérő- és ellenőrző műszerekre, a használható olajokra. Előadását követően az elhangzottakat a CLARK BOBCAT döntő rakásológép műszeres bevizsgálásával bizonyította. A második napirendi pontot Czágásch József a Kisalföldi EFAG műszaki igaz-r gatóheiyettese és Balsay Sándor az észak-hansági erdészet vezetője vezette, rövid áttekintést nyújtva a gazdaság és ezen belül az erdészet szerepéről, helyéről és feladatairól, gépesítési helyzetéről, külön kiemelve azt a tényt, hogy 25 éves az erdészet és 25 évvel ezelőtt indult a Hanság-fásítás nagy munkája, ezek az erdőrészletek napjainkra adják véghasználatukat, megnövelve az erdőfelújítás első kivitelének volumenét is.

Ezt követően az erdészeti javítóbázis bemutatására, majd dr. Komjáthy Ferenc igazgató üdvözlő szavaira, hozzászólásokra és kérdésekre került sor. A vita során dr. Szőke Vilmos, Horváth Imre, Tóth József, Vida Zoltán, Szabó Béla, Nagy András és még mások kértek szót. A feltett kérdésekre dr- Fekete Gyula és Czágásch József adta meg a válaszokat. A szombathelyi AGROKER, az AGROTEK, az ERTI, az Erdészeti Gépgyártó Vállalat, a NEFAG. a Vas Megyei Tsz. Szövetséggel, a kisrákosi és Öriszentpéteri Termelőszövetkezetekkel jól sikerült erdészeti tapasztalatcserét és gépbemutatót rendezett. A bemutatón számos dunántúli erdőgazdaság, munkatársa is jelen volt. Az oktatási és közművelődési bizottság ülését, az Erdők éve" jegyében, a Bükki Nemzeti Park területén, a rejteki kutatóházban tartotta. Vitaindító előadást dr. Bartucz Ferenc, a BNP igazgatója tartott a környezetvédelmi oktatás helyzetéről, elsősorban az erdészeti oktatási intézményekre vonatkozóan. Sípos Fere?ic tájékoztatta a bizottságot arról a felmérésről, amely az Erdők napja" jegyében folyt. A továbbiakban az egyesületi élet időszerű dolgait beszélték meg. A résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták az értekezlet végén bemutatott, a BNP-ről készült diákat és filmeket. A kellemes hangulatú tanácskozás a délutáni órákban Egerben folytatódott, ahol Bodnár Pál igazgatóhelyettes bemutatta a Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola erdészeti oktatási épületét, melyet az elmúlt években újítottak fel. Az erdőfeltárási szakosztály kihelyezett ülést tartott a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság területén. A szakosztály tagjait Papp László igazgató köszöntötte és tájékoztatta az erdőgazdaság gazdálkodási viszonyairól, feladatairól és eredményeiről. Az első napon Szoták Ferenc termelési igazgatóhelyettes vezetésével került bemutatásra az erdőgazdaság erdőfeltárási tevékenysége. Ennek keretében megtekintették és értékelték a pörbölyi fafeldolgozó üzem anyagmozgatási rendszerét, annak technológiai kapcsolatait, a Pörbölyi ÁEV korszerűsítési és műtárgy építési munkáit, a gépesített uszályrakodást, valamint Baja Duna-parti rakodó anyagmozgatási technológiáját. Másnap Mezős József osztályvezető-helyettes a helyszínen ismertette az érsekcsanádi fafeldolgozó üzem magyar, 7,5 tonnás bakdaru pályaépítési munkáit. A szakosztály ülése keretében köszöntötte új tagjait, valamint hagyományainak megfelelően emléktárgy átadásával Boncz Tibor, Hajak Gyula, dr. Herpay Imre, Horváth Sándor és Szlágyi József erdőmérnököket, akik különböző erdészeti területeken végzett eredményes munka és hasznos szakosztályi tevékenykedés után a közelmúltban nyugállományba kerültek, továbbra is változatlanul számítva a szakosztályban kifejthető egyesületi munkára. A helyi csoportok életéből A budapesti csoport rendezésében Bosznay László minisztériumi tanácsos az Űj rendszerű technikusképzés kialakítása" címmel tartott előadást. Bevezetőben Sághi István ismertette az MTESZ Budapesti Szervezete elnöksége ülésének határozatát, miszerint az Erdők éve" keretében az erdők védelmére és társadalmi megbecsülésének fokozása céljából akcióprogramot kell kidolgozni. Erre a feladatra a budapesti csoportunkat kérték fel. A technikusképzés igen széles körű vitát váltott ki. Véleményét fejezte ki dr. Firbás Oszkár, Halápi Nándor, Simó Gézáné, Boross György, Németh Éva. Az elhangzott javaslatokra Bosznay László válaszolt. A csoport nyugdíjasai kétnapos tanulmányutat szerveztek a Szőcsénypusztai Erdészeti Szakiskolába, majd a Somogyi EFAG területére. A tanulmányút során megismerkedtek a szakoktatás helyzetével Oít György igazgató előadásában. A második napon Takács László vezérigazgató és Bóna József erdészeti igazgató ismertetésében tanulmányozták a Somogyi EFAG munkáját. A budapesti erdőfelügyelőségi csoport tapasztalatcserét szervezett a Mezőföldi ÁEVAG soponyai erdészeténél, ahol a csoportot Markovics László igazgató és Kiss Zoltán osztályvezető, a helyi csoport titkára fogadta és kalauzolta. Az ÁEVG

tevékenységi körét, a gazdálkodás főbb mutatóit és jellemző adatait, eredményeit, majd a soponyai erdészet munkáját ismertették a résztvevőkkel. A vendégeknek bemutatták a szárnyasvad tenyésztelepet és a vadfeldolgozó üzemet, melynek során elismerésre méltóan magasszínvonalú, jól szervezett és eredményes munkát láthattak. A helyszíni bemutatók után Tác Gorsiumban végzett római kori ásatásokat is érintve, dr. Rácz Antal MÉMfőosztályvezető az erdő- és vadgazdálkodás kapcsolatáról, az erdei vadkárosításról tartott igen érdekes, széles körű, gyakorlati tapasztalatokon alapuló előadást, melyet kötetlen beszélgetés követett. Ennek során szó esett a vadlétszámbecslés reális módszereiről, a vadíöldgazdálkodásról. a vadászati üzemterv fejlesztési lehetőségeiről, a téli hónapokban történő takarmányfelvétel szükséges mennyiségének, erdőtípusonkénti megállapításáról; az erdő és vad közötti összhang megteremtéséről.. A balassagyarmati csoport a szécsényi erdészet területén a költségkímélő technológiák megvitatására bemutatót szervezett. A fahasználati bemutató tapasztalatcsere célja nem látványos technikai újdonságok bemutatása volt, hanem az eredménycentrikus gazdálkodás jegyében az olcsó, költségkímélő technológiák ismertetése, népszerűsítése, társegységeknél történő meghonosítása. Á megtekintett kitermeléseknél a fogatos komplex technológia költségelemzése került megvitatásra. A fogatosszálfás közelítés a szélsőséges domborzati viszonyok között is kedvező (olcsó) szakmai megoldásnak bizonyult. A pilinyi akác végvágásban kísérleti jelleggel egy új érdekeltségi formában dolgozó munkacsapatot tekintettek meg a résztvevők. Az új forma anyagilag teszi érdekeltté a dolgozókat az anyag- és energiatakarékos termelésben. Az eddigi tapasztalatok biztatóak. A tapasztalatcsere során elhangzott hozászólások megerősítették a takarékos technológiák elterjesztésének (alkalmazásának) szükségességét. Általános megállapítás volt, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények hasznosak, elősegítik, fejlesztik a közgazdasági szemléletnek az erdészeti szakmába történő megerősödését. A balatonfelvidéki csoport (Keszthely) vezetőségi ülésén Fábián Béla titkár előterjesztésével vitatták meg az egyes reszortfelelősök feladatát, megbízatását, majd elfogadták a helyi csoport programját. E szerint: a csoporton belül ki kell alakítani az egyesület új szervezeti kereteit ( területr'-csoportokat szervezni önálló feladattal); javítani a szervezettséget; támogatni a helyi és egyéni kezdeményezéseket; elősegíteni a fiatalok aktivitását; emelni az egyesületi propaganda színvonalát. A Békés megyei csoport (Gyula) szakmai napot szervezett. Ezen elsőként Vida László a DEFAG nyugalmazott igazgatóhelyettese tartott érdekes előadást..az erdőgazdálkodás a jelenlegi közgazdasági környezetben, a- DEFAG és az 1985. évi szabályozók" címmel. A hozzászólások azt bizonyították, hogy a téma öt hónnappal az év kezdete után is élénken foglalkoztatta a kollégákat. Másodikként ugyancsak érdekes, sokakat érdeklő előadást tartott Páll Tamás, a Zalai EFAG Bánokszentgyörgyi Erdészetének fiatal erdőmárnöke Tanulmányút a Göttingen-i (erdészeti) egyetemen" címmel. A diavetítéssel egybekötött beszámoló elsősorban környezetvédelmi ihletésű volt, így nem csak az erdész, hanem a meghívott vízügyes kollégák számára is sok izgalmas témát érintett. A debereceni csoport 1985. az Erdők éve" megemlékezéséül szervezett az erdőspusztai parkerdő hármashegyi kirándulóközpontjában egész napos rendezvényt. Ünnepi beszédet mondott Salamon Ferenc, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója, aki előadásában kiemelte az erdők szerepét környezetünkben, a madarak és fák védelmének jelentőségét. A rendezvényen részt vett az újkerti Általános Művelődési Központ általános iskolájának 1700 tanulója. Az iskola énekkara és színjátszó csoportja hangulatos műsort adott, a rendezvényen. Az előadás után a résztvevő erdészeti szakemberek a tanulókkal külön csoportokban foglalkoztak és az erdők többcélú hasznosításával, üdülési, védelmi szerepével ismertették meg a gyerekeket. A csoport új vezetősége megtartotta első ülését, amelyen az elfogadott munkaterv alapján a rendezvények szervezésével foglalkoztak, majd megválasztották a szakbizottságok új vezetőit. Az ülést Sípos Géza, a helyi csoport újonnan megválasztot titkára vezette. A miskolci csoport taggyűlésén megválasztották az új vezetőséget. A csoport elnöke Varga József, titkára Várfalvi József, gazdasági felelőse Kapronczi Józsefné lett.

A csoport szakmai bemutatót rendezett a Lillafüredi Erdészet területén. A bemutatót megelőzően a résztvevők meghallgatták, majd megvitatták dr. Illyés Benjámin Az erdőművelés finanszírozási rendszerének továbbfejlesztése" és Mendlik Géza..Bükkös állományok nevelési modelljének gyakorlati alkalmazása' 7 címmel tartott előadását.a helyszíni bemutatókon Szegő Lajos erdészetvezető ismertette az erdészet helyzetét, munkáját és jövő feladatait. Czeglédi Lajos erdészetvezető-helyettes és Szakos György erdőművelési műszaki vezető a bemutatott állományokban az eddig végzett munka módszereit és eredményeit ismertette. A hozzászólásokból kiderült, hogy a modelltáblák mellé a kerületvezető erdészek számára azt kell megadni, hogy az optimális körlapösszeg milyen törzshálózat esetén alakul ki. A gyakorlatban ugyanis a hálózat és a sűrűsag az a mutató szám, amelyen könnyen el lehet igazodni. A tamási csoport 1985. Az Erdők éve" keretében szakmai bemutatót szervezett a tamási parkerdőben. A Városi Tanács VB, az általános iskolák és Ipari Szakközépiskola képviselői mintegy 600 kisdiák részvételével Pétervári Gáborné, a helyi csoport titkára, köszöntve a megjelenteket, az erdők éve kapcsán az erdőről és a környezetvédelemről, természetvédelemről adott általános tájékoztatót. Kitért a madárvédelemre, színes képeken mutatta be a védett madarakat. Ismertette a helyszínt, a tamási pihenőerdő történetét. Deák István ünnepélyes szavak kíséretében megnyitotta az erdő- és vadgazdaság által létesített erdei tornapályát. A nap hátralevő részében természetjárás, szakmai ismeretterjesztés, vetélkedő, játék, szabadtéri bográcsfőzés, stb. töltötte ki a Madarak és fák napját". A vértesi csoport (Tatabánya) rendezvénysorozata, amely az Erdők éve" jegyében szerveződött, a tagság és a vérteskörnyéki társadalom körében elismerő és örömteli fogadtatásban részesültek. A kiadott szakmai tematikának megfelelően Somodi Jaksabné interjút adott a Komárom megyei Dolgozók Lapjá-nak Mit tesz a Vértesi EFAG az»erdők évében«" címmel, és kábel televízión méltatta az évet", bemutatva a turuli parkerdőt. Mintegy 900 általános iskolás diák vett részt a gazdaság négy erdészetében, természetjáráson. A környezet- és természetvédő bizottságok megyei és városi ünnepi közgyűlésén felkérésre László György mondta az ünnepi beszédet. méltatva az Erdők évét" és a környezetvédelmi világnapot. Ezen a közgyűlésen a Hazafias Népfront Országos Titkársága képviselője László Györgynek átnyújtotta a Környezetünk védelméért, fejlesztéséért" kitünte. tést. A csoport megszervezte a körtvélyesi nyári úttörőtábor 800 fős fiataljainak turnusonkénti programját, különös tekintettel az erdők és a fák jelentőségére. Az e téren végzett propagandát szórólapokkal is támogatják. A csoport a kisbéri és a pusztavámi erdészet területén tapasztalatcserét tartott erdőnevelési témakörben.az előadók Somodi Jakabné osztályvezető, Greiner József és Lascsik Gyula erdőművelési műszaki vezetők, a jelölés fontosságára hívták fel a figyelmet. A megmaradó állomány körlapösszegének, a fák egymástól való távolságának kialakításában nagy segítséget jeltenek az erdőnevelési modelltáblák- A tapasztalatcsere sikerét a Budapesti Erdőfelügyelőség dolgozói értékes hozzászólásokkal segítették. A szakmai továbbképzés keretében a helyi csoportoknál a következő előadásokat tartották. Miskolcon: Dessewffy Imre Fafeldolgozás fejlesztésé a VII. ötéves tervben"; Pécsett: Dr. Illyés Benjámin Az erdőművelés finanszírozási rendszerének továbbfejlesztése" ; Szegeden: Rada Antal A termelőszövetkezeti erdőgazdálkodás fejlesztése". Az erdőfelügyeleti munka hatékonyságának növelése"; Dr. Gál János Az egyetemi komplex fejlesztés"; Dr. Molnár Sándor Összefüggések a fatermesztés és a faanyag minősége között" ; Dr. Horváth Béla A csemetetermesztés gépesítésének kérdései";, Dr. Marosvölgyi Béla Az erdészeti gépüzemeltetés néhány energetikai jellemzője"; Ugod Huszárokelőpuszta: Dr. Csesznák Elemér: A bükkösök természetes felújítása"; Dr. Rumpf János A fakitermelések mű szaki fejlesztésének hatékonysági kérdései, műszaki-technológiai innováció" címmel.

Halálozás: Mély megrendüléssel értesültünk Ubitz Gyula erdőmérnök, a Miskolci Erdőfelügyelőség igazgatójának, egyesületünk elnöksége tagjának haláláról, aki életének 53. évében, súlyos betegség után távozott örökre sorainkból. Őszintén tiszteltük, mint embert, szerettük mint kollégát, nagyrabecsülve értékeltük kiemelkedő egyesületi társadalmi munkásságát. A MÉM Erdészeti ás Faipari Hivatala, az Országos Erdészeti Egyesület elnöksége és a Miskolci Erdőfelügyelőség saját halottjaként, nagy részvét mellett temették május 31-én Miskolcon a Szentpéteri kapui temetőben. A MÉM EFH nevében dr. Királyi Ernő hivatalvezető búcsúztatta. Egyesületünket dr. Herpay Imre elnök képviselte és helyezte el emlékezésünk koszorúját. Életének 73. esztendejében, hosszú betegség után csendesen elhunyt Danis János, erdőmérnök Gödöllőn. Kedves egyéniségére sokáig emlékezünk. Rövid szenvedés után, 60 éves korában Vácott elhunyt Tóth István, erdőmérnök, nyugalmazott üzemi főmérnök kollégánk, egyesületünk választmányának tagja. Személyében hosszú éveken át az egyesület céljait magáévá tevő, abban kiemelkedően munkálkodó tagtársat vesztettünk el. Mint egyesületünk oktatási és közművelődési bizottságának évtizeden át volt elnöke, végzett rendkívül hasznos és érdemi munkát az erdészeti szakoktatás különböző intézmény-rendszerei fejlesztéséárt. Az MTESZ OKB-a küldött képviselettel, annak tagjaként számos állami előterjesztés részese volt, így legutóbb az erdészeti technikusképzés visszaállításával kapcsolatos indokolás kidolgozásával. Két választási cikluson keresztül tagja volt a szerkesztő bizottságnak, s erről röviddel halála előtt a bizottság elnökéhez írt levelében így emlékezett meg: erre büszke is voltam". Üj tagfelvétel: Orbán László mezőgazdasági technikus, Szentgál; Halász László erdésztechnikus, Miskolc; Kolyvek Tamás gépészmérnök, Miskolc; Petőfi Zoltán erdásztechnikus, Répáshuta; Varga László földmérő. Szombathely; dr. Adorján Ákos állatorvos, Budakeszi; Csizmadia Tibor erdésztechnikus, Mány; Kovács Ferencné Pap Adrienne üzemgazdász, Budakeszi; Sándor Mihály erdésztechnikus, Bajna; Szabó Zoltán agrármérnök, Gödöllő; Ványi Tibor erdésztechnikus, Tök; Angyal István faipari üzemmérnök, Miskolc; Kársai János erdőmérnök, faipari szakmérnök, Miskolc; Szerendey Éva fapiari üzemmérnök, Miskolc; Zámó Zoltán tanár, Tata; Kiss István építő-gépász üzemérnök, Vác; Lombos László faipari üzemmérnök, Márianosztra; Emmerling Gábor erdőmérnök, Székesfehérvár; Kerekes Károly erdésztechnikus, Csévharaszt; Magyar János erdőmérnök, Cegléd; dr. Törley Dezsőné közgazdász, Budapest. AZ ERDŐ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA. Elnök: dr. Sólymos Rezső, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; főmunkatárs: J érőmé René, Budapest. Tagok: dr. Balázs István, Budapest: Bánszegi József, Kemencepatak; dr. Bondor Antal, Budapest; dr. Berdár Béla, Visegrád; Botos Géza, Debrecen; Cebe Zoltán, Szombathely; dr. Csötönyi József, Budapest; Deák István, Tamási; dr. Erdős László, Budapest; dr. Firbás Oszkár, Sopron; Gáspár- Hantos Géza, Budapest; Hajak Gyula, Budapest; dr. Herpay Imre, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Sopron; dr. Járó Zoltán, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; dr. Kecskés Sándor, a műszaki tudományok doktora, Budapest; Keszthelyi István, Budapest; Király Pál, Budapest; dr. Királyi Ernő, a közgazdasági tudományok kandidátusa, Budapest; dr. Kiss Rezső, Budapest; Lakatos Zoltán, Kaposvár; Lőcsey Iván. Budapest; Murányi János, Gödöllő; Rodek Márton, Nagykanizsa; dr. Rácz Antal, a me zőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Sods Károly, Kecskemét; Stádel Károly, Győr; dr. Szentkúti Ferenc. Sopron; dr. Szepesi László, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; dr. Szikra Dezső, Visegrád; Tóth István, Vác; dr. Tóth Sándor, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa. Budapest: Varga Béla. Eger; Vida László. Szeged.